Hamarosan első alkalommal hazánkba érkezik Harmony Slater Kanadából, a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet, Mysore) legmagasabb szintű képesítésével – Certified – rendelkező tanára. Ennek apropóján készítettünk vele egy izgalmas interjút. Nyolc kérdés és nyolc válasz a nyolcágú jógarendszerről. Hitről, kételyről, gurukról és még sok minden másról.
BW: Az életrajzod olvasva azt láthatjuk, hogy már most egy hosszú és izgalmas utat tettél meg jóga „karriered” során. Astangás nézőpontból szemlélve, szerinted, előny vagy hátrány az, hogy a nyolcrétű ösvényre lépés előtt meditációs technikák elsajátításával kezdted meg utad, illetve diplomákat szereztél teológiából és filozófiából? Ezek az ösvény másik végének tűnnek, ahhoz képest, amit most tanítasz.
Harmony: Azt hiszem előny volt a filozófia és a buddhista meditációs technikák iránti érdeklődésemen keresztül rátalálni a jóga nyolcrétű ösvényére. Hamar megértettem, hogy az ászana-gyakorlás egy fegyelmezett életmód része. Az Astanga Jóga testi és légző „gyakorlatai” egy olyan módszert nyújtanak számunkra, amely az Én-Felismeréshez, vagy a bennünk levő Tiszta Tudat felfedéséhez vezet. Ez pedig nagyon is összefügg azzal, amit most tanítok, és azzal, ahogy megpróbálom felhívni a tanulóim figyelmét az ászanagyakorlás benső működésmechanizmusaira.
BW: Tradicionálisan az astanga jógát parampara (guru–shishya tradíció) rendszerben oktatják. Tud-e hatékony lenni manapság ez az ősi oktatási metódus, amikor rengeteg a tanítvány, Guru-ból viszont kevés van? Milyen a kapcsolatod a Guruddal, Paramaguru Sharath Joisszal?
Harmony: Ez egy remek kérdés! Természetesen óriási előny egy tanítói láncolat tanárától tanulni. Ha személyesen nem találkozhatsz a tradíció Gurujával, de olyan emberrel gyakorolsz és attól tanulsz, aki időt töltött vele, akkor biztos lehetsz abban, hogy helyesen sajátítod el a módszert.
Paramaguru R. Sharath Jois 25 évet töltött tanulással nagyapja, Sri K. Patthabi Jois (Guruji) mellett, aki 25 éven keresztül tanult Sri T. Krishnamacharyatól, aki Yogeshwara Ramamohana Brahmacharitől tanult. Ezen guruk mindegyike éveket töltött abban a tradícióban, amit tanult, és azt állítja, hogy továbbadja az elsajátított tanításokat és gyakorlatokat.
Sharath Joisnak van néhány régebbi tanítványa, akiket publikusan is elismer tanárként, s akik ezeket a tanításokat az ő jóváhagyásával adják tovább. Ha nem tudod otthagyni a munkád, a családod vagy az otthonod, hogy közvetlen vele gyakorolj, akkor egy olyan tanárral való gyakorlás, aki vele vagy az ő tanárával (Guruji) gyakorolt éveken keresztül, egy nagyon hiteles élményt fog nyújtani erről az irányzatról. Ezek a tanárok a láncolaton belül oktatnak. Részei az átadás fonalának – a paramparának.
A kapcsolatom Paramaguru Sharath Joisszal folyamatosan fejlődik már tizenhárom éve. Nem volt mindig egyszerű a viszonyunk, ahogy a legtöbb kapcsolatban, ebben is voltak feszült időszakok.
Azért jöttem Mysore-ba, hogy a nagyapjától, Sri K. Patthabi Joistól tanuljak, így gyakorlásom első éveiben Guruji volt a kiemelt személy számomra. Halála után néhány évembe telt elfogadni Sharath-ot tanáromnak, de miután meghoztam ezt a tudatos döntést, a kapcsolatunk megszilárdult.
Nem lehet lenyűgözni Sharath-ot puszta fizikai adottságokkal vagy bájjal. Nem célja, hogy tanítványokat gyűjtsön maga köré, vagy megszerettesse magát az emberekkel. Sokszor kerestem a társaságát a helyeslésére vagy az útmutatására vágyva, és ő mindig visszatolta ezek felelősségét nekem. Az ő tanítási módszere erősebbé tett és önbizalmat adott tanári és anyai készségeimben és abban a képességemben, hogy meg tudok hozni fontos döntéseket az életemben.
Mostanában úgy érzem, hogy a kapcsolatunk édes, és kölcsönös tisztelettel teli. Nagyon hálás vagyok neki és nagyapjának. Paramaguru Sharath Jois valóban továbbadja ezt a gyakorlást, és a leghitelesebb módon oktatja, ahogy ő is tanulta Gurujától. Nagyon mély, személyes tapasztalattal rendelkezik a gyakorlásról, amit képes tisztán továbbadni. Megtiszteltetés és áldás számomra, hogy ilyen sok időt tölthettem Mysore-ban a jelenlétében, és hogy Certified Tanárrá válhattam az Astanga Jóga Paramparában.
BW: A minap izgalmas kérdést intézett hozzám az egyik tanítvány: hogy lesz valakiből Guru? Te ezt hogy látod? És még megtoldanám a kérdést annyival: hogy lesz valakiből Paramaguru? Mit is takar a Paramaguru megnevezés?
Harmony: Guruji (Sri K. Patthabi Jois) mindig emlékeztetett arra minket, hogy ő soha nem nevezte magát „Gurunak”, hanem mi, a tanítványai voltunk azok, akik így nevezték el. Gyakran mondogatta, hogy „Én tanítvány vagyok, ti hívtok Gurunak”.
Úgyhogy azt gondolom, ez azt jelenti, hogy a tanítványok döntik el, kit fogadnak el Gurunak, és a tanárnak magának kevés beleszólása van ebbe a kinyilatkoztatásba.
Számomra a Guru egy olyan személy, akinek megvan a képessége ahhoz, hogy felébressze a tudatosságomat. Aki segít nekem fejlődni spirituálisan, és képletesen értve felnyitja a szemem, hogy lássam a tudatlanság rejtett birodalmát vagy a vakság területeit. Indiában van egy mondás: édesanyád az első Gurud. Ezzel egyetértek. Anyaként tapasztalom, mennyire fontos, hogy szeretettel és türelemmel irányítsam, oktassam és segítsem fiamat a tanulásban, növekedésben és a világ felfedezésében, miközben értékeket és tanulságokat adok át neki, hogyan legyen jó ember. Ezen tanítások legnagyobb része nem szóbeli.
És valójában ez egy Guru feladata, hogy illusztrálja az életén keresztül, hogyan legyünk jó emberek a világban, és rámutasson azokra a területekre magunkban, amelyek fejlesztésén még dolgoznunk kell; érdekes módon ezek a tanítások is gyakran nem szóbeliek.
A „Parama” jelentése legfőbb vagy legmagasabb, a „Guru” kifejezés pedig tanárt jelent. Olyan embert jelöl, aki kicsit fontosabb, mint egy egyszerű tudományt vagy művészetet oktató személy. Spirituális vezetőt vagy inspiráló egyént neveznek így, egy különleges embert, akire a tanítvány bizonyos módon hasonlítani szeretne.
Az Advayataraka Upanishad 16. versszakában így olvasható:
„A gu szótag jelentése sötétség, a ru szótag őt jelöli, aki eloszlatja azt, a sötétség eloszlatásának képessége okán nevezik őt gurunak.”
Tehát a Guru az, aki megszünteti a sötétséget vagy a tudatlanságot egy másik személyben, hogy felfedje a tudás fényét, ami mindig is ott rejtőzött benne.
Amikor Sharath Jois ellátogatott a Himalájába néhány évvel ezelőtt, megkapta a Paramaguru, vagyis „Tekintélyes Tanár” címet az ott élő Szent Bábáktól (szannjászik), mivel tanítványok nagy táborát oktatja, akik mind felnéznek rá, mint mesterükre.
BW: Nagy változásokról hallani Mysore-ból. Úgy hírlik, Paramaguru Sharath Jois új shalába költözik, és hogy idén – sok év után először – nem is lesz „idény” Mysore-ban, mivel még nem készült el az új intézmény. Lehet erről valamit bővebben tudni?
Harmony: Amennyire én tudom, Sharath azt mondta, hogy a következő idényben nem fog tanítani, hogy segítsen a lányának az iskoláztatásban, és hogy több időt töltsön a családjával. Tehát ilyen módon nem lesz elérhető egy „szokásos idény” keretein belül 2017-2018-ban.
Volt néhány megjegyzése arra nézve, hogy építeni szeretne egy új, nagyobb shálát a tőle tanulni vágyó tanítványoknak, de arról nincs hír, hogy ez a projekt elkezdődött volna, vagy hogy mikor lesz befejezve. Minden más ebben a témában puszta spekuláció, mivel Sharath nem tett semmilyen biztos kijelentést a terveihez kapcsolódóan vagy arra vonatkozóan, hogy visszatér-e, vagy sem ezután az idény után a tanításhoz.
BW: Az astanga vinyásza jóga egy igen intenzív rendszer, heti hatszor gyakorlunk ászanát, lehetőleg a kora reggeli órákban. Sok esetben ez komoly lemondással jár a gyakorlók részéről. Időben kell lefeküdni, nem mindegy mit, és mikor eszünk stb. Számos gyakorlónál eljön a pillanat, amikor elkezd kételkedni a gyakorlást illetően. Volt-e ilyen az életedben? Mit javasolsz a kételkedő gyakorlóknak?
Harmony: A Jóga szútrák első fejezetének 30. versszakában Patandzsali a kételyt (samshaya) a kilenc akadály közé sorolja, amely a jóga gyakorlója előtt feltűnik.
Teljesen normális az elme azon hajlama, hogy kételyeket támasszon abba az irányba, miért is gyakorolunk, és hogy fenntartható-e ez, vagy sem. A kétely a jóga növekedését akadályozza az emberben. Azonban egy remek kiindulási pont lehet, vagy hátraléphetünk egyet, és még tisztábban láthatjuk a gyakorlás iránti motivációnkat.
Az Astanga Jóga Módszer egy teljes életmódot felölelő tudomány. Nagyon sokat követel a gyakorlóktól.
Tapasztalatom szerint nagyon sok minden természetesen esett ki az életformámból. Nem kellett kényszerítenem magam a változásra vagy az elengedésre, a személyiségem átalakulása, a vágyaim és szokásaim spontán módon nyilvánultak meg belülről. Néhány év múltán az életem teljesen másként nézett ki. Ez a folyamat nem egy egyszeri váltás volt, sokkal inkább egy állandó, fokozatos elengedése a múltnak, hogy magamba fogadjak egy új teret, egy tisztább megértést, és a jóga mélyebb megélését.
Azokban a pillanatokban, amikor elgondolkozom azon, vajon megérte-e ez a fájdalmas folyamat, amin keresztülmentem, a sok áldozatot és lemondást, az a tény nyugtat meg, hogy sejtszinten tudom, hogy ettől a gyakorlástól jobb ma az életem. Egy boldog, kiegyensúlyozottabb személy vagyok, mentálisan, érzelmileg és fizikálisan egészségesebb. A fiam anyja legjobb változatát kapja minden nap, és az Astanga Jóga módszere nélkül talán ma nem lennék itt, hogy ezt az üzenetet közvetítsem felétek.
Néha el kell engednünk a szabályokhoz való ragaszkodásunk azért, hogy teret adjunk az életünk kibontakozásának. Ez a „gyakorlás szabályaihoz” való túlzott ragaszkodásra is igaz. Meg kell tanulnunk beilleszteni a gyakorlást egy teljes és gazdag életbe, tele emberekkel, tevékenységekkel és olyan dolgokkal, amelyeket szeretünk. Nem kell magunkat feláldoznunk a sadhana oltárán, inkább örömmel kell megtanulni, hogyan adjunk, majd kapjunk újra és újra, ahogy minden élményünket elkezdik kiszínezni abból az időráfordításból származó előnyök, amelyeket egy megértésünkön túli erőnek szentelünk.
BW: Az astanga vinyásza jóga tradícióban a gyakorlók először az ászanákkal ismerkednek meg, majd, jó esetben, jönnek a jamák, nijamák. Mi van a többi ággal, mikor gyakorlunk pránájámát, meditációt? Hogyan működik ez az irányzat?
Harmony: Guruji mindig arról beszélt, hogy az Astanga Jóga módszerébe az ászanákon keresztül vezet az út. Azt mondta, hogy csak azután gyakorolhatók a jamák és nijamák, miután a tanulók elkezdenek tudatosabban tartózkodni a testükben és elkezdik növelni az érzetek iránti tudatosságuk. Az elme természetszerűleg fog olyan viselkedésekhez vonzódni, amelyek nem károsak, igazak, és nem korlátozzák a személy energiáit.
A dharmával (az univerzum egyetemes törvénye) szorosan összhangban levő elme és test eredménye, hogy az egyén a természetesség, megelégedettség, fegyelmezettség és befelé figyelés állapotában létezik, illetve önmagát egy nagyobb valami részeként látja, nem csupán egyedülálló tapasztalatként. Ezek a jamák és nijamák – a jóga első két ága.
Az ászana gyakorlásunk közben tudatosítjuk a légzésünket. Elkezdjük mélyíteni és hosszabbá tenni a légvételt a vinyászán keresztül, és ez a pránájáma – a prana, vagy levegő kiterjesztése – kezdete. Paramaguru Sharath Jois arra oktatja a tanulókat, hogy gyakoroljanak egy egyszerű, váltott orrlyukú légzést az első sorozat végén. Ez a pránájáma gyakorlat remek kiindulási pontja a negyedik ágnak. Haladóbb pránájáma gyakorlatokat hosszabb Kumbhakákkal (légzés visszatartással) a gyakorlás egy későbbi fázisában tanulnak meg a gyakorlók, általában a középhaladó vagy a haladó sorozat elsajátítása után.
A jóga ezen ágazatában nincsen egy hivatalos meditációs módszer. Sharath gyakran hangoztatja a tanítványoknak, hogy az egyik leghatásosabb módja annak, hogy lecsendesítsük és fókuszáljuk az elmét, és ezáltal felkészítsük a koncentráció mélyebb állapotaira, a Dzsapa (mantra ismétlés). Azt mondja a gyakorlóknak, hogy ismételjenek el egy általuk választott, vagy a tanáruk által javasolt mantrát 108-szor. Ez a gyakorlat remek kiindulópontja az elme irányításának és a koncentrálásnak, ami aztán befelé fordíthatja a figyelmet.
Pattabhi Jois és Sharath Jois azt tanítja a Dhjánáról (meditáció) – ahogy az a Jóga Szútrákban is írva van -, hogy ez az az állapot, ami meghaladja az elmét és spontán módon keletkezik, amikor a gyakorló megszilárdította magában az első négy ágat.
A Pratjáháraval kezdődik, a jóga ötödik ágával, ami az elme érzékektől való visszavonulását jelenti, s melynek tetőpontján a gyakorló mindent Egynek lát. A Dharanát, a koncentráció mély állapotát a Dhjána követi, a meditáció zavartalan folyamata, majd a Szamádhi, az egyén teljes beleolvadása a Felsőbb Énbe.
BW: Az astanga jóga alapvetően egy önismereti rendszer, nem vallás. Mi a jelentősége mégis a rendszeren belül található – ötödik nijama – „Ishvara Pranidhana”-nak, az „Isten iránti odaadás”-nak? Most akkor a gyakorlóknak hinniük kell valamiben? Hogy is van ez?
Harmony: Ez egy nagyon jó kérdés. A Jóga Szútrák nem beszélnek Istenről, vagy arról, hogy hinni kéne egy istenben, vagy bármilyen más istenségben. Érdekes módon Patandzsáli jóga-megközelítése egészen tudományos. Azonban a jóga gyakorlójaként valamiben hinnünk kell. Ezen felül gyakorlásunk során ápolnunk kell magunkban két tulajdonságot: az alázatot és a jóindulatot.
Lehet, hogy valaki a gyakorlás erejében hisz, vagy minden tudat és élőlény összekapcsolódásában. De irányulhat ez a hit egy univerzális energia vagy egy ősi rezgés felé, illetve megnevezhető Isten vagy egy bizonyos istenség is a hit tárgyaként. Mindazonáltal, függetlenül attól, hogy miben hisz, a gyakorlónak tisztán kell látnia magát valami óriási részeként, ami túlmutat a teljes megértésen és irányításon.
Természetesen sok egyéb lehetőség is van, és maga Patandzsáli azt írja az első fejezet 27. versszakában, hogy „Az Om az a szótag, ami a legjobban kifejezi Ishvarát”, a 28. versszakban pedig ezt: „Az Om elmélkedéssel és érzéssel végzett ismétlése a koncentráció mélyebb állapotát idézi elő”.
Látható tehát a Jóga Szútrákban, hogy a valamihez való kapcsolódás érzése – amely egy része az Om ősi hangzásának, mely a mindennapos Dzsapázás során végzett ismétlés közben következik be – az, ami az Ishvara Pranidhana művelésének módszereként van előírva.
BW: Certified tanárként járod a világot és terjeszted az astanga jóga tanításait úgy, ahogy Mysore-ban tanultad. Mi a tapasztalatod, mindenhol azonos hatást fejt ki a tradícó, vagy vannak helyi sajátosságok? Hasonló dolgok foglalkoztatják az egyes országok gyakorlóit, vagy függ a helyi kulturális környezettől a felmerülő kérdések, kételyek mibenléte? Tudnál egy példát is mondani, mi volt az eddigi legérdekesebb kérdés, amit a témában feltettek Neked?
Harmony:
Az Astanga Jóga tanításai nagyjából azonos hatást fejtenek ki minden emberre, mivel több a hasonlóság, mint a különbség abban, ahogy emberi létünk megéljük. Ha a tanítvány nyitott arra, hogy felengedje a mélyen elrejtett érzelmeit, emlékeit és meggyőződéseit a felszínre, és megvizsgálja azokat, a gyakorlást mint eszközt használva mindehhez, akkor ez a módszer működni fog. Ha a tanulót gátolja a kultúrája, vagy személyes háttere, vagy félelme, akkor hosszabb időbe is telhet, míg működni fog, úgyhogy az arányok változóak az egyes gyakorlók körében.
A kérdések és kételyek, amelyekkel az egyének szembe kerülnek, nagyon hasonlóak.
Az élet gyors és tevékenységekkel teli, és tapasztalatom szerint a legtöbb tanuló ilyen kérdéseket tesz fel: „Fenntartható ez a gyakorlás?”, „Nekem való ez a gyakorlás?”, „Hogy tudok felkelni ilyen korán minden reggel?”, „Hogyan tudom fenntartani a gyakorlásomat úgy, hogy közben a családommal is foglalkozom?”.
A válasz mindegyik felsorolt kételyre: „Igen, van, lesz mód rá”. Néha az út nem egyenes, és néha meg kell változtatnunk a gyakorlásról szóló elképzelésünket: mit jelent és hogyan néz ki a „gyakorlás”. Az Astanga módszer arról szól, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk rugalmasak, nem csupán a testünkben, hanem a gyakorláshoz való hozzáállásunkban is. Gyakran a szabályokhoz való túlzott ragaszkodás az akadály.
Az egyik legérdekesebb kérdés, amit valaha feltettek nekem a következő: „Elérem a megvilágosodást ezzel a gyakorlással?”
Azt válaszoltam rá: „Gyakorolj tovább és meg fogod tudni”.
BW: Köszönöm szépen az interjút! Várunk szeretettel Budapest-en!
Az interjú készítésében közreműködött Dobai Dani. Angolról magyarra fordította Farkas Évi.