Govinda Kai: Guru purnima

Govinda Kai thinking

Scroll down for the English

Govinda Kai Astanga jóga Workshop
Előadás részlet
Budapest, 2014. július 12.

A mai nap különleges! Más, mint a többi. Először is telihold van. De ez nem akármilyen telihold, Szuperholdnak is hívják. Talán mindannyian érzitek ezt a furcsa hangulatot, ami ma körbeleng bennünket. Ez a telihold ma azért is különleges, mert ma van a Guru Purnima ünnepe, vagyis ma van a Guruk ünnepe.

Így az Astanga jóga hagyománya szerint ma, július teliholdján, Pattabhi Jois (Guruji) születésnapját ünnepeljük. Azt gondolom, hogy ez egy fontos nap a tanítványok számára is, ilyenkor tanulhatnak. Mi is a guru? A guru egy szanszkrit szó. Általános jelentése szerint egy olyan dologra utal, amely a sötétségből kivezet a fényre. A tudatlanságból a tudáshoz vezet. Tehát mondhatjuk, hogy bármi, ami segítséget nyújt az ember számára, hogy a tudatlan állapotból a bölcsesség állapotába kerüljön, bármi, amely megszünteti a sötétséget és egy tudatos léthez nyújt segítséget, gurunak tekinthető. Ez annyit jelent, hogy a guru lehet egy könyv, egy személy vagy épp a Nap. A guru bárhol létezhet. Leginkább pedig azt kell tudni róla, hogy a guru itt van a szívünkben. Ajtó a szívhez, út a guruhoz. Mit is jelenthet ez számunkra? Most is, ahogy mindig az Astanga jógában, a gyakorlatias megközelítés mentén próbáljuk megadni a választ. A kérdés az, hogy hogy jelenik meg bennünk a guru? Hogyan kapcsoljuk össze a világgal, amelyben már nem létezik?

Régen, amikor a fizikai megnyilvánulás fontossága sokkal erősebb volt, tényleg mindenki azt gondolta, hogy a guru egy rajtunk kívül álló személy. Valójában ez a nézet megállja a helyét a fiatal tanítványoknál, mert számukra még szükséges a guru kivetítése egy külső személyre vagy tárgyra. Egy tárgyat imádni ugyanazt jelenti, mint egy személyt imádni. De itt meg kell említeni újra, hogy ez egy nagyon éretlen és fiatal fajtája a guru személye iránti imádatnak.

Ahogy a gyakorlás elmélyül, ez a hozzáállás sok más dologgal egészül ki. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy találkozhattam Guruji-val és több mint 10 éven át többé-kevésbé rendszeresen gyakorolhattam vele. Igen, az elején az egész csak a személyéről szólt, de ahogy a gyakorlásom komolyabbá vált, kezdtem azt érezni, hogy összekapcsolódtunk. Amit rajta láttam, tulajdonképpen a saját személyiségem kivetítése volt. Nem a kisemberé, hanem a bennem élő gurué.

Így történt, hogy a gyakorlásom legfontosabb részévé az vált, hogy felismertem, a guru bennem él. Annak ellenére, hogy 2009-ben eltávozott közülünk és fizikai teste megszűnt számunkra létezni és nem látom többé az alakját, hiányzik nekem. De ugyanakkor a jelenléte számomra sokkal inkább érezhető.

Természetes módon a szelleme sokkal erősebbé vált, vagyis a gurum szellemének rezgése sokkal erősebben visszhangzik most bennem. Minden gyakorlásom alkalmával ott van velem. Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy nem érzek-e kevesebb vágyat és vonzódást a Mysore-i útjaimra készülve úgy, hogy Guruji már “nincs ott”? Számomra ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ő már “nincs ott”. A gurum igenis ott van, sokkal inkább, mint előtte bármikor. Így amikor Mysore-ba utazok, mindenhol érzem a jelenlétét. Ez a legerősebb és leginkább vigaszt nyújtó érzés, amit ember megtapasztalhat. Ez az, amit bizalomnak hívunk. Szeretet. Amikor így szeretsz valakit, akkor a másik a részeddé válik és te is az ő részévé válsz. Természetesen mindannyian ragaszkodunk egymás fizikai jelenlétéhez, a fizikai testhez. Ez egy természetes dolog és hatalmas áldás is. Csodálatos öröm forrása, amikor fizikai szinten képesek vagyunk eggyé válni. Azonban az élet sokkal több a fizikai megnyilvánulásnál. Szóval ez egy nagyon furcsa helyzet, hogy amikor a test meghal és mély gyászt élünk meg és közben pedig sokkal közelebb kerülünk ahhoz, aki már fizikailag nincs jelen.

Sokan közületek már valószínűleg megtapasztalta, milyen elveszíteni valakit, akit szeretünk. Miközben átéled az elválás fájdalmát, jusson eszedbe, hogy nem teljesen veszítetted el őt. Itt vannak a szeretteink velünk, bennünk élnek. Beszélhetsz hozzájuk, elmondhatsz nekik bármit, kapcsolatba léphetsz velük bármikor. Ez nem kitaláció és nem agyszülemény. Így működik a szeretet. Éppen ezért ne higgy az elmédnek, amikor azt mondja neked, hogy a szeretteid meghaltak, mert ez nem igaz. Csak annyit kell tenned, hogy a szívedbe nézel és megláthatod őket. Ott élnek ők, a szíved legmélyén. Ezért amikor kapcsolatot teremtesz önmagaddal, akkor kapcsolatba kerülsz a guruddal is. Gondolj azokra a nagyszerű lelkekre, akik már előtted jártak és kikövezték az utat, akik igazán gyakorolták a jógát, akik kivételes és bátor életet éltek és megteremtették számunkra mindazt, ami ma a miénk, akik lehetővé tették, hogy ma azok lehessünk, akik vagyunk. És most megint azt gondolhatnánk, mivel elkezdünk gondolkozni és azonosulni a fizikai világgal, hogy a szeretteink már nincsenek. De ez nincs így. Lelküket beleszőtték gyakorlásunk képzeletbeli jógaszőnyegének szálai közé. Ítt vannak velünk ma is itt a teremben. Nem vagyunk egyedül, rendelkezésünkre áll a társaságunk, a támogatásuk. Annyit kell csak tenned, hogy megnyitod a szíved, hogy veled lehessenek. Itt az ideje kevesebbet gondolkodni és többet érezni. Csak azért mert nem látod őket a szemeddel vagy, mert nem érintheted őket, nem jelenti azt, hogy nincsenek „itt”. Ha azonban hallgatsz a szívedre és meglátod őket a lelki szemeiddel, rá fogsz jönni, hogy itt vannak veled. Guruji is itt van. Nem utazott el messzire, nem valamiféle távoli mennybe ment, itt van velünk. A beszélgetésünkön keresztül nyilvánul meg.

Leginkább persze ezt akkor lehet érezni, amikor olyan tanítványok közelében vagyunk, akik hosszú éveken keresztül gyakoroltak vele. Amikor az idősebb tanítványokkal töltesz időt, érezni fogod, hogy Guruji jelen van. Egészen lenyűgöző az a gazdagság és jólét, ami spirituális szinten jelen van az életünkben.

Végül pedig, beszéltem már arról, hogy cselekedjünk, és ne várjunk arra, hogy történjen valami. Cselekedj, nyújtsd ki bátran a kezed és nyisd meg a szíved. Kezdeményezz beszélgetést a nagy szellemekkel.

Leah, a párom, és én nem egyedül utazgatunk. Egy egész csapatnyi szellemtestőrséggel és tanácsadókkal vagyunk körülvéve. Ezért is nevetséges, amikor valaki arról beszél, hogy jógázik. Ez nem így van, te nem csinálsz semmit. A jóga áldása kísér téged. Csak hagynod kell, hogy vezessen.

Fordította: Fazekas Gyöngyi

ENGLISH

Anyone knows…This is like an incredibly special day, right? This is not a regular day. First of all, it’s the full moon. But we call it the SUPERMOON. Everybody feels like a little bit floating on the ground. This moon is also known as GURU PURNIMA (Celebration of the Guru).

So, traditionally, we celebrate Pattabhi Jois’ (Guru’s, Guruji’s) birthday on the full moon of July. And, I believe that’s very important to become to educate yourself. What is a guru? Sanskrit word „guru”. The general meaning is from darkness into light. From ignorance to wisdom. So technically speaking, anything that helps to bring us from ignorance into wisdom, from blindness into awareness is a guru. That means a guru can be a book, a person, the Sun. A guru is technically everywhere. Most profoundly, guru is right here (in our heart). The doorway to the heart is the pathway to a guru. So what does that mean? Again, we want to be as practical as possible. How do I actualize the guru within? In bring it together with the world that is without? In the past, in a more materialistic time, we really believed that the guru was only on the outside. And maybe initially when you’re younger this is what is necessary for you to do, to project the guru outward. To worship a thing is to worship a person. But again, we need to understand that this kind of worship is very young, very immature. And as your practice deepens, it becomes much more of an integration. I was very fortunate to meet Guruji (Pattabhi Jois) and to practice with him for over 10 years fairly steadily. And yes, in the beginning it was all about him, but then as the practice matured, I began to realize that he was connected to me. What I saw on him was actually a kind of reflection of me. Not of me, the small me, but of me, the BIG ME.

And so, the most profound part of the practice began to be when I realized that he lived inside of me. That even though he passed away in 2009, his body was gone, I no longer see his person, his image; I miss this person but at the same time when his body passed away he became more present in some ways. Because his spirit naturally became stronger that means that resonance became more alive within me. So, whenever I practice, he is there. People ask me, well; don’t you feel less desire or less attraction to going to Mysore since he is not there? But for me he is not „not there”. He is more there. So when I go there, I feel him everywhere. That is the greatest kind of power, the greatest amount of comfort that you can feel. That is intimacy. That’s love. When you love somebody so much that they become you and you become them. Now, obviously, we become attached to the material part of each other; to the physical body. That’s natural. It’s a great blessing. A great joy to be able to share this physical life of each other. But life is much more than just physical. So, it’s an interesting kind of situation; you feel severe, deep loss when the body goes. But at the same time you feel closer. Probably most everybody in the room here has lost somebody that they loved. And while you feel the pain of separation, also pay attention to the fact that they haven’t really left. They are still around, still a part of you. They still live actively inside of you. You can talk to them you can relate to them, you can connect to them anytime. It’s not a dream, it’s not a fantasy. That’s the nature of love. So don’t believe your mind when your mind says they are gone. ’Cause they are not gone. All you have to do is to look within your own heart and you can find them. They are right there. So, intimacy with the self than becomes intimacy with the guru. Think of the thousands of great souls that have come before us that have paved the way, who have done deep practice, who lived extraordinary and courageous lives made what we have today, who we are today possible. And again, we think because we identify with the physical realm so much, we think: they’re gone. But they are not gone. They are woven into the very fabric of the practice that we practice. That makes them present here with us today. We are not alone; we have that available support, that available community. All you have to do is be open to receive their touch. Time to stop listening to your mind so much. Just because you can’t see them with your physical eyes or touch them with your physical hand, that doesn’t mean they are „not here”. If you just feel with your heart and see with your spiritual eye, you will realize that are right there (in your heart). Guruji is here. He is not far away, he is not in some far away heaven, but he is right here. He speaks through every single one of us. Particularly with people who studied for an intense period of time with him, if you spend time around them, you can feel him there. All of the older students if you spend time around them, you can see he is with them. So there is a level of wealth and prosperity in terms of our spiritual lives that is really amazing.

So, I talked about being proactive, do not wait for these things to wait for you. Take the steps, reach out your hand. Reach out your heart. Begin to have conversations with the great spirits. Leah and I do not travel alone we have a whole gang with us. A whole army of spiritual bodyguards and advisors. That is why it is ridiculous for you to say „I practice yoga”. You do not. You are blessed by it. You do not do anything. You are carried by it.

Astanga ikonok: Richard Freeman

„A jóga tönkreteszi az életünket? De hát ez szörnyű!”

Valójában nem. Sőt, hatalmas megkönnyebbülés, ha hagyjuk, hogy a jóga „tönkretegye” az eddigi életünket. Amikor rendszeresen kezdünk gyakorolni, akkor a robotpilóta életmód – amelybe sokan belesüppedtünk az évek során – fokozatosan átalakul egy természetesebb, éberebb, kiegyensúlyozottabb, egészségesebb és boldogabb életté. A jelentéktelen apróságok, amik eddig olyan sok bosszúságot okoztak, hirtelen már nem zavarnak minket többé. Kevésbé érezzük feszültnek magunkat és minden valahogy sokkal vidámabb lesz. Ahogy érzéseink és gondolataink tisztulnak, kapcsolataink is könnyedebbé válnak. És ami az egészben a legjobb, hogy valódi lényünk ragyogni kezd. Nos igen, lehet, hogy a robotpilóta élet romba dől, de ez egyáltalán nem is olyan borzalmas dolog!

Richard Freeman 1968 óta foglalkozik jógával. Közel kilenc évet töltött Ázsiában a különböző ágazatok tanulmányozásával, amiket ma az astanga jóga gyakorlása és tanítása közben alkalmaz. Tanult szufizmust Iránban, zen és vipassana buddhista gyakorlatokat, bhakti és hagyományos hatha jógát Indiában. 1974-ben kezdett elmélyülni az Iyengar jóga metódusában, ami végül elvezette a Sri K. Pattabhi Jois-féle astanga jógához. Richard a mai napig lelkes tanulója mind a nyugati, mind pedig a keleti filozófiának, és a szankszrit nyelvnek is. Az a képessége, hogy különböző nézőpontokat ötvözzön, anélkül, hogy elveszítené azok mélységét és integritását, segített neki saját rendkívül különleges és egyedi tanítói stílusának kialakításában. Többnyire saját iskolájában tart órákat és intenzív kurzusokat (The Yoga Workshop – Boulder, Colorado, Egyesült Államok), de az év nagy részében vendégtanárként tanít különböző stúdiókban világszerte.

(Interjú részlet Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois c. könyvéből)
Szerzők: Hogyan találtál rá az astanga jógára és hogy jutottál el Mysore-ba?
Richard: Nem emlékszem pontosan, hogy mikor hallottam róla először, de azt tudom, hogy már jóval azelőtt tudtam az astanga létezéséről, hogy elkezdtem volna gyakorolni. Deshikachar munkáján keresztül ismerkedtem meg a vinyásza koncepciójával és azzal, hogy az ászanákat lehet sorozatokban is gyakorolni. Nem sokkal később hallottam, hogy Pattabhi Jois Amerikába érkezik, úgyhogy azonnal be is iratkoztam a kurzusára. Amikor találkoztam vele, teljesen lenyűgözött a ragyogó kisugárzása és a kedvessége. Hirtelen valami megmagyarázhatatlan kapcsolatot éreztem vele. Szerencsére egy elszigetelt helyen volt a tanfolyam, ahol több órát gyakoroltunk naponta és a jógaórák között rengeteg időnk volt beszélgetni. Guruji teljesen ámulatba ejtett.

Richard Freeman

Szerzők: Mi volt az első benyomásod róla?
Richard: Magával ragadott a mosolya, a ragyogása és az általános kedvessége. Mindemellett rendkívül megközelíthető is volt. Készséggel elmondott nekem mindent, amit tudni szerettem volna, és ez nagy ritkaság a tanároknál. Teljesen le voltam nyűgözve.

Szerzők: Gyakran hallhatjuk, hogy Guruji az eredeti, Patandzsali-féle jógát tanította. Mi volt a tapasztalatod vele, mint a valódi jóga tanítójával?
Richard: Amikor valaki azt mondja, hogy Patandzsali jógáját tanítja, akkor ezzel azt szeretné érzékeltetni, hogy ez mind a nyolc ágat magában foglalja, a meditáció különböző fázisain át, az Önvalónk felfedezésén keresztül a szamádhi-ig mindet, nem csak az ászanákat vagy a pránájámát. Guruji mellett azt tapasztaltam, hogy őt tényleg ez vezérelte. Tulajdonképpen az egész életét ennek a rendszernek szentelte. A hangsúly először természetesen az ászanák gyakorlásán volt, de ezen keresztül a vinyásza metodikával összekötve a pránájáma és a meditáció alapjait is megtanította nekünk. Rendszerében ezek az elemek később már szétválasztásra és finomításra kerülnek. Bizonyos értelemben a nyolc ágat eleinte valóban az ászana gyakorláson keresztül tanította, de ha valaki elkapta azt a bizonyos belső fonalat, akkor a többi ág gyakorlása már szinte automatikusan követte az ászanákat. Ezért is mondta mindig, hogy az első négy ág – jama, nijama, ászana és pránájáma – elsajátítása nagyon bonyolult, de ezek az alapok, és az úgynevezett „belső” ágak már könnyedén, természetesen és szinte spontán jönnek majd.

Szerzők: Később tényleg egyesével tanította a különböző ágakat, vagy ugyanúgy az ászanagyakorlással ötvözve?
Richard: Ha úgy akarta, akkor egy az egyben tanított mindent. Azonban ha valaki nagyon érdeklődött és élt-halt azért, hogy megtanulhassa a belső ágakat, akkor Guruji külön-külön is tanította őket. Gyakorlatilag ezeket már kezdetektől fogva tapasztalnunk kell, úgyhogy tanítani már egyszerű. Ha valakiben szinte lángol a vágy és már annyira közel jár, akkor a tanár nem mondhat mást, csak igent. Ennyi.

Szerzők: Messze vagyunk még a szamádhitól?
Richard: Az én meglátásom szerint a szamádhi nagyon is közel van. A jóga gyakorlással fokozatosan kifejlődik az a képességünk, hogy figyelemmel kísérjük, mi játszódik az adott pillanatban, és ha nagyon figyelünk, az a szamádhi. Minden, ami körülöttünk zajlik, közel van hozzánk, mégis többnyire valahol máshol járunk. Szóval, a jóga, az ászanák és a pránájáma lehetővé teszi, hogy figyelmünket arra irányítsuk, ami valójában történik. Az adott pillanatban tapasztalható érzetek, érzések és az elme gondolatmintázatai válnak a meditáció tárgyává. Sok ember kísérletezik a meditációval, de azt próbálják megfigyelni, ami nincs is jelen. A dolgok mögé akarnak nézni, bárhová, csak azt ne kelljen látniuk, ami van. Viszont, ha eleget gyakoroljuk az ászanákat és a pránájámát, akkor a jelenben lévő érzékelés mindenek felett áll, és amikor már nem máshova figyelünk, akkor kezdődik a szamádhi.

guruji

Szerzők: Szóval, Guruji módszerével hogyan lehet személyesen is megtapasztalni ezt az élményt? Lehet vele egyáltalán?  Kifejezetten erre a típusú jógára jellemző vagy része bármilyen másfajta irányzatnak?
Richard: Ez elvileg mindenfajta jógaoktatásnak a része kellene hogy legyen. A kérdés az, hogy a rendszer működik-e vagy hogy a rendszerek és a módszerek összessége működik-e. Sok esetben, sok jóga iskolában nem történik túl sok minden. A jóga a hagyomány szerint tanárról diákra szállt az évezredek során. Gyakran azonban ez a tanítói láncolat megszakadt. Ez olyan, mint amikor a vezeték megtörik, és nem halad át rajta az áram, a belső tudás sem adódott tovább.

Szerzők: Azt tudod esetleg, hogy meddig vezethető vissza a tanítók láncolata Krishnamacharya tanára előtt? Tudunk bármit Rama Mohan Brahmachari gurujáról?
Richard: Nem, semmit. Guruji és családja a Sankarácsárja-ághoz tartozik, az ő származása erre az ágra vezethető vissza. Folyamatosan hivatkozott is erre, illetve a tanítókra ebből a láncolatból. Az ő gurujának, Krishnamacharyának ugyanúgy megvolt a guruja és a felmenőinek láncolata. Ez nagyon összetett dolog.

Szerzők: Mennyire fontos a guru a jógagyakorlásunk során? Guruji hogyan töltötte be a guru szerepét, aki szétválasztja a fényt és a sötétséget?
Richard: Gyakorlatilag a guru az egész rendszer kulcsa. Lehet, hogy elméletben, ha valaki rendkívül intelligens, szerencsés és készséges, akkor tanulhatna jógát könyvekből is, és így is nagyon messzire eljuthatna. De egy tanárral kialakul az a személyes kapcsolat, amelynek mélyén a gyakorlás esszenciája rejlik. Így a különböző technikák és a filozófiai háttér, amit tanulunk, azonnal megfelelő összefüggésbe kerül a guru által. Mindez egyszerűen a teljesen nyílt és őszinte kapcsolatnak és a teljes jelenlétnek köszönhető. Ez csodás dolog. Szóval, használd ki, ha van egy nagyszerű tanár a közeledben, ha pedig nincs, akkor is gyakorolj!

Szerzők: Hogy jellemeznéd Guruji tanítási stílusát?
Richard: Guruji egy zen buddhista szerzetesre emlékeztetett olyan értelemben, hogy nagyon keveset beszélt az óráin. A koanokhoz hasonló rejtélyes kifejezéseket használt, ami a diákok többségét csak összezavarta. Ezzel valószínűleg csak fel akarta ébreszteni az embereket, nem is mindig a tartalom volt a lényeg. Időnként próbált megzavarni vagy egy dupla csavarral megnevettetni, hogy engedd el magad és hagyd, hogy a lélegzeted szabadon áramoljon, aztán hirtelen belerakott abba a pózba, amitől két perccel korábban még rettegtél. Emlékszem, amikor egyszer Mysore-ban a hátrahajlításokat gyakoroltam Gurujival. Állásból kellett hátranyújtóznunk és megfogni a térdünket, ami, ha jobban belegondolunk, elég félelmetes dolog. Ott álltam és keresztbetett karokkal aggódva vártam. Mikor odajött hozzám, ránézett a rövidnadrágomra, ami csuromvizes volt – semmi különleges nem volt benne, csak egy egyszerű pamut rövidnadrág volt – majd mindössze annyit mondott: „Óh, de jó kis anyag!”. Mire elkezdtem hátrahajolni, már el is felejtettem minden előzetes félelmemet, és a hátrahajlítás nem okozott különösebb nehézséget.

guruji_richard_2

Szerzők: Volt valamilyen különleges technikája, hogy a test látszólag természetes kapacitásán túl mélyebben belevigyen egy pózba, még ha az esetleg félelmetesnek is tűnt?
Richard: Valahogy mindig elérte, hogy az ember elengedje az összes előzetes feltételezését és előítéletét a testével, és így a korlátaival kapcsolatban is. Gyakran mentek oda hozzá a diákok azzal, hogy valamijük fáj itt vagy ott, egy izom, egy ízület, egy csont… Guruji pedig csak rájuk nézett: „Milyen izom?”. Ezzel arra invitált, hogy újra vizsgáld meg, hogy vajon tényleg van-e ott valami, de ezúttal egy teljesen más nézőpontból és friss elmével. Amint megváltozott a fájdalomhoz való viszonyulás, az rögtön el is múlt. Sok esetben pusztán az elgondolás a korlátozó tényező. Nagy mestere volt annak, hogy észrevegye, kinél mivel kapcsolatban van félelem vagy ragaszkodás. Aztán mindig megtalálta a módját, – időnként kedvesen, gyengéden, időnként hirtelen és drasztikusan – hogy újragondoltassa velünk a szituációt.

Szerzők: Mesélnél még arról, hogyan tanított Guruji?
Richard: Egy varázslóhoz tudnám hasonlítani ahogy tanított és a módszereit. A rendszer vinyásza eleme mindig nagy hangsúlyt kapott és a különböző ászanák sorrendje is, de ha azt látta, hogy valaki ezt túl komolyan veszi, és szó szerint ragaszkodik az elhangzottakhoz, akkor rögtön változtatott valamin. Emlékszem, egyszer Mysore-ban, miután befejeztük a gyakorlást, elmentünk megnézni a Rámájánát a televízióban. Egy órával később rám nézett és azt mondta: „Óh, egy kis hátrahajlítás?!”. Teljesen váratlanul ért és csak annyit tudtam válaszolni, hogy „De hát Guruji, hideg van és lehűltem!”. Meg voltam róla győződve, hogy semmiképpen sem fogok hátrahajlításokat csinálni, különösen vele nem. Nem voltam bemelegítve, és valójában épp indultam volna a szobámba szundítani egy kicsit. De ő csak mosolygott: „Semmi probléma!”. Így visszamentünk a terembe és kérte, hogy hajoljak hátra, amilyen mélyen csak tudok. Persze nevetett, én pedig gond nélkül megcsináltam. A vinyászával és egyéb dolgokkal kapcsolatos szabályok kontextus függőek. Szóval, más összefüggésben nem mindig alkalmazhatók. Így tanított meg arra, hogy rugalmasan kezeljem a gyakorlással kapcsolatos módszertant. Nagyon szigorú tudott lenni a rendszer elemeit tekintve, de ugyanakkor azt akarta, hogy egy sokkal mélyebb összefüggésben lássuk az egészet és az igazi jógát tapasztaljuk meg, függetlenül minden szabálytól.
Úgy tűnik, hogy ez a szigorú módszertan függőséget alakíthat ki, amihez könnyen elkezdhetünk ragaszkodni.
Néha ösztönözte ezt a ragaszkodást, máskor pedig mintha kihúzta volna a szőnyeget a lábunk alól: „Óh, én sosem mondtam ilyet!” [nevet]
Vagy amikor majd’ meghalsz a következő ászanáért és csak azért sem enged tovább…
Akár hónapokon és hónapokon és hónapokon keresztül sem… Aztán jött egy teljesen új ember, akinek azonnal odaadta azt a pózt, amire vágytál, ráadásul pont melletted, és csak nevetett. Ez a gyakorlás fejben dől el és a légzés a lényeg.

Szerzők: Spirituális ez a gyakorlás, amit tanít?
Richard: Igen, úgy gondolom, spirituális abban az értelemben, ahogy a legtöbb ember használja ezt a kifejezést, de szerintem túlmutat ezen. Sokkal érdekesebb, mint bármilyen spiritualitásról alkotott koncepció, amit el lehet képzelni. De egyértelműen és teljes mértékben spirituális gyakorlat. Még akkor is hatásos, ha valakit egyáltalán nem érdekel ez a része, csak egészségügyi okokból kezd gyakorolni, azonban valami ilyenkor is működésbe lép és ezek az emberek is kapcsolatba kerülnek legbelsőbb érzéseikkel. Mindez pedig felkelti az érdeklődésüket, hogy keresni kezdjék, mi az, ami valódi, ami igaz. Kérdések merülnek fel: „Miért szenvedek folyton?” „Mi az igazság?”. És ezáltal el is érkeznek a megfelelő helyre. A jóga bizonyos értelemben olyan, mint egy forrás, amit az emberek különböző okok miatt keresnek fel, és miután belekóstoltak, sokszor nem is értik miért, de annyira megszeretik, hogy vissza-visszatérnek, míg végül teljesen bele nem vetik magukat.

Szerzők: Spirituális abban az értelemben, hogy általa az átman vagyis a lélek feltárul, de ugyanakkor ott van a módszertan is, mintha a kettő ötvözete lenne valahogy?
Richard: Pontosan. Ha azt mondanánk, hogy ami a tiszta elmét és a nyílt szívet legjobban érdekli, az minden szót vagy kifejezést meghalad, így minden technikát is, akkor az első reakciónk az lenne, hogy „Akkor nem csinálok semmit!”. De a lenyűgöző dolog ebben a gyakorlásban, hogy mindaz, ami testként és elmeként manifesztálódott, szövevényes szálakból áll össze, a jóga pedig ezen rendszer használatának művészete azzal a különleges képességgel, amellyel eljutunk a szabadság olyan fokára, ahol már semmilyen módszer nem szükséges. A Bhagavad Gítának is ez az egyik legnagyobb témája, az egyik rendkívül izgalmas témája, amely szerint a végső igazságnak nincs semmilyen formája, mert minden forma abból fakad. Hogyan lehet megközelíteni? Hogyan lehet megérteni? Valójában teljesen nyitottnak kell lenni a minket körülvevő formákra és engedni, hogy a test és az elme ellássa természetes feladatait, hogy kiegészítse a formákat, hogy aztán elengedhessük azokat.
Úgy tűnik, akkor minden formát meg kell figyelnünk, amit az elménk manifesztálni akar, hogy azután ezeken túl is tudjunk látni.

Richard Freeman Mayurasana

Szerzők: Ez vonatkozik a különböző ászanákra is?
Richard: Igen, mindegyik áldott, mindegyik olyan, mint egy mandala vagy mint a hindu hagyomány szerinti jantra, amely egy szent diagram. A jantráknak nagyon különböző alakjai vannak, ahogy a jóga ászanák is nagyon eltérőek egyaránt külső formáikat és belső érzeteiket tekintve. Ha képes vagy időnként akár gyötrelmes alapossággal és intenzitással belemenni a pózokba és valóban valami isteni ajándéknak tekinteni őket, amiket minden előítélet vagy elmélet nélkül figyelsz, akkor szabaddá válsz magától a formától. A jantra vagy mandala középpontja pedig te magad vagy. Aztán jön a következő ászana a sorozatban, egy újabb forma, míg végül mindegyiket ugyanazon belső elv alapján látod majd. Bizonyos pontoknál elbizonytalanodhatunk, és ezekben a pillanatokban nem érezhetjük mindezt áldásnak vagy spirituálisnak.

Szerzők: Guruji elmagyarázta az elméleti hátterét is a különböző ászanáknak?
Richard: Nem, csak gyakoroltunk. Viszont rengeteg könyvet adott, remélve, hogy magukkal ragadnak, és majd megszerzem belőlük a szükséges információt.

Szerzők: Miért van akkora hangsúly az ászanákon a gyakorlás során? Mi a szerepe a mindennapos ismétlésnek?
Richard: Ez a gyakorlás olyan, mint egy tükör. Minden reggel odaállunk a tükör elé, és rendbe szedjük magunkat, mielőtt kilépnénk az utcára. A gyakorlás ugyanilyen az elménk és a szívünk számára. Ha képes vagy belülről megközelíteni, akkor mindig valami újat mutat. Ugyanaz a régi póz is lenyűgöző lehet, ha a meditáció tárgyaként használod és nem eszközként, hogy eljuss valahova. Csak így lehetséges gyakorolni és gyakorolni és gyakorolni – akár örökké.

Szerzők: Guruji sok szempontból nagyon gyakorlatias és megfontolt volt. Hogyan hatotta át a mindennapjait a jóga?
Richard: A bája részben annak volt köszönhető, hogy nagyon értékelte a legegyszerűbb dolgokat is, ami talán pont a jógagyakorlás természetéből fakad. Ahogy mindig mondta, egy idő után Istent látod mindenben és mindenkiben. Szerintem ez adta neki a legnagyobb erőt a tanításban is. Sokan úgy tekintenek az ászanákra, mint amikkel megdolgoztathatjuk a testünket, hogy aztán megszabadulhassanak tőle. Egész idő alatt azzal az előítélettel élve, hogy emberi test nem jó dolog, ahelyett, hogy igazán „belaknák” azt intelligenciával és szeretettel, mint legközvetlenebb környezetüket ebben az életben. Ő pontosan ezt tette a saját testével és környezetével és mindig tudatában volt annak, ami valójában történt körülötte. Ezért volt olyan csodálatos a közelében lenni.

Szerzők: Mekkora jelentősége van, hogy ez a tanítói láncolat többnyire családfőkből áll és nem remetékből?
Richard: Ez valóban olyan láncolat, amelyben számos családos tanító volt és van, de biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy voltak szerzetesek is. Az egyik legjobb dolog, ami a jógagyakorlás természetéből fakad, az, hogy ráébreszt, mi zajlik éppen most benned, a testedben, az elmédben és a környezetedben. És mindezt, ahogy előbb-utóbb az ászanákat, a formákat és mindent a világban, különleges áldásnak vagy szentségnek látod majd. Csak így lehet igazán kapcsolódni és összhangban lenni a mindazzal, ami körülvesz minket, és valójában ez az út az igazi szabadság felé. Ha fenyegetésnek érzed, vagy veszélyesnek látod a világot, ahogy a remeték többsége – „El kell vonulnom egy erdőbe vagy egy barlangba, hogy lecsendesíthessem az elmémet!” – akkor az elméd, ahogy az övék is, függővé válik a csendtől, a stimuláció és a formák távollététől. Viszont az elmélyült jógagyakorlás során a béke és a nyugalom nem függ semmitől. Bármi, ami az elmében történik – érzetek, érzések, családi krízisek vagy bármilyen szerencsétlenség – az lesz a meditáció tárgya, ami ugyanúgy szent energia. A jóga akkor virágzik igazán, ha részt veszünk a világban, legyen szó akár házasságról vagy családról. Guruji a legjobb példája ennek. Gyakran viccelődött azzal, hogy a családi élet a hetedik sorozat, a legnehezebb az összes közül.

Guru-Amma-Cake-17

Szerzők: Ammának milyen szerepe volt Guruji életében és a tanításban?
Richard: Hogy is van az a mondás? Minden igazán sikeres férfi mögött egy nő áll? Amma annyira bölcs volt, olyan szolid, reális és szinte közvetlen kapcsolatban volt valamilyen felsőbb erővel. Tökéletesen kiegészítette Gurujit. Mindenről együtt meséltek, különösen órák után. A szanszkrit szövegek és az indiai filozófiák két lábon járó enciklopédiája volt. Amikor Guruji idézett egy szövegrészletet és elfelejtett egy sort, Ammához fordult, aki szóról szóra mondta fel a versszakokat. Olyan könnyedén vette és nagyon sokat nevetett.

Szerzők: Említetted a szanszkrit szövegeket és hogy Guruji adott könyveket, amiket tanulmányozhattál. Ez volt az 1% elmélet?
Richard: Igen, sokat foglalkoztam az 1% elmélettel. [nevet] Igazából, a jóga gyakorlás elméleti része a Jóga-szútrák szerint a szvádhjája, amely az önvalónk tanulmányozását jelenti – kezdetben a tradíció és a régi feljegyzések, iratok megismerésén keresztül. Amit Gurujitől kaptunk, az ugyanennek az információnak egy koncentrált verziója volt. Lényegében az indiai filozófia 1%-a elmélet, a többi 99% pedig, hogy felszabadítsd az elméd mindettől. Ezek a szövegek arra jók, hogy edzetté tegyenek és igazán szabadon áramolhasson az intelligenciád, hogy egyetlen teória se gáncsolhasson el. Ez az egész rendszer rendkívül következetes; ahogy a szövegek áramlanak egyik nézőpontból a másikba, úgy áramlik végül a figyelem és az intelligencia a gyakorlás során egyik ászanából a másikba anélkül, hogy fennakadnánk bármin, akár a filozófián, akár az elméleten. Számomra a jóga szabadság, amely mentes minden filozófiától, elmélettől és vallástól.

Szerzők: Hogy segített Guruji megérteni az elméleti részeket?
Richard: Nagyon sok olvasnivalót adott, énekeket és mantrákat is. Mondta, hogy meditáljak bizonyos formákon vagy istenségeken a pránájáma- és ászanagyakorlás mellett. A mosolya azonban mindig arról árulkodott, hogy rejtőzik valami könnyedség és vidámság ennek a vaskos filozófiai rendszernek a legmélyén. Persze az eszmecseréknek volt némi nyelvi akadálya azért. Guruji tényleg úgy beszélt, mint egy zen szerzetes, metaforákban vagy sokszor olyan összefüggésekben, ahol neked kellett kitalálni, mi az, ami igazán fontos.

Szerzők: Szerinted Guruji önmegvalósított személy volt?
Richard: Én úgy érzem, igen, de nem tudom biztosan. Nem lehet tudni, de kétségtelenül megpendített számos húrt bennem. Amikor a közelében voltam, pusztán a jelenléte éberebbé tett és arra ösztönzött, hogy mindenre sokkal jobban figyeljek. Nem tudom, hogy megvilágosodott-e vagy sem. Honnan is tudhatnám?

Videók:

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois

A hónap bandhája: december


December hónap bandhája foglalkozását tekintve informatikus, közösségünk azon tagja, akire mindig és minden körülmények között lehet számítani. Astanga identitását illetően fanatikus Mysore-os, viszonylag rövid idő alatt állt rá a tradicionális gyakorlási metódusra. Fogadjátok szeretettel a mindig mosolygós, afterpractice események állandó résztvevőjét: Patrikot.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Patrik: Esküszöm! A bandha engem úgy segéljen! 🙂

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Patrik: Régóta ki szerettem volna próbálni a jógát, pontosabban az ászanák gyakorlását, hiszen ez a fajta mozgáskultúra mindig is közel állt hozzám – általános iskolás koromban talaj- és szertornáztam is. Csakhogy, mint a legtöbb srác, én is úgy voltam vele, hogy ez ilyen nőknek való dolog és ez a gondolat elég volt ahhoz, hogy távol tartsam magam az első szőnyegérintéstől.

Aztán elérkezett 2013. január 5. Soha nem fogom elfelejteni azt a szombati napot. Egy számomra nagyon kedves kollegina örömmel újságolta nekem pár nappal korábban, hogy képzeljem el, jógabérletet kapott a családjától karácsonyra és a következő szombaton (ez volt AZ a bizonyos nap) megy először. Kíváncsi volt, izgult és örült egyszerre. Én pont akkor váltottam ki egész évre a sokak által ismert All You Can Move kártyát, ugyanis rendszeresen úsztam és kíváncsiságból megnéztem a jógastúdió honlapját, ahol kiderült, hogy ezt a kártyát bizony ott is elfogadják. Úgy éreztem, hogy itt a soha vissza nem térő alkalom, úgyhogy csatlakoztam a hölgyhöz, ahogy akkor fogalmaztunk: “Ketten mégis csak viccesebb szerencsétlenkedni.” Hot Yoga megnevezéssel szerepelt az órarendben az óra és alapvetően hatha jóga volt, pár nehezebb elemmel kombinálva, egy 34 fokra felfűtött teremben. Annyira jól esett és annyira felpörgetett, hogy utána majdnem elmentem még úszni is, hogy picit visszaszálljak a földre. Mondanom sem kell, hogy jövő szombaton ismét a szőnyegen voltam délelőtt 10 órakor.
A harmadik hét után viszont éreztem, hogy ez nekem túl kevés, egyszerűen nem akartam kivárni a következő szombatot, így rápillantottam az órarendre, mi a “felhozatal” és átgondoltam, ezek közül az órák közül melyekre tudok elmenni. Elég gyorsan kikötöttem az astangánál (ez egy vezetett half led óra volt), amelyre az első hónapban még csak heti egy, aztán már heti két alkalommal jártam. Ezzel párhuzamosan abbahagytam a szombati órák látogatását, valahogy úgy éreztem, hogy a kettőt nincs értelme egymás mellett gyakorolni. Habár a vezetett órákon szinte kizárólag az ászanákon volt a hangsúly, kezdetben ez is bőven elegendőnek bizonyult, ugyanis egy csomó gyakorlatot alig bírtam megcsinálni. A versenysportos múltból adódóan így aztán a teljesítési kényszer kezdett el dolgozni, ami szerencsére pár hónap után alábbhagyott, amikor a fejlődés picit lelassult. Hát, valahogy így kezdődött. 🙂

BW: A rendszeres astanga vezetett órák látogatásáról hogy “sikerült” áttérned a Mysore stílusú astanga gyakorlásra?
Patrik: Tavaly decemberben sajnos bezárt a stúdió, ahová gyakorolni jártam, így az azt követő 1-2 hónap gyakorlatilag a keresésről szólt. Viszonylag sok stúdióban megfordultam, de valahogy sehol nem találtam a helyemet – tudod, nem volt meg az az érzés, hogy igen, ide vissza szeretnék jönni, lehetőleg minél többször. Már majdnem feladtam és letettem arról, hogy folytatom a jógát, amikor többen is szóba hozták nekem a Bandha Works-t, néha olyan megjegyzéssel, hogy “ha komolyan gondolod, akkor csak oda”.

Tekintettel arra, hogy én adok a barátaim szavára, szinte rögtön eljöttem egy keddi vinyásza krama órára, amelyet kivételesen Te tartottál, mert Timi éppen Indiában volt. Nagyon megtetszett, és akkor (február elejét írunk) jóval nagyobb kihívást jelentett számomra fizikálisan, mint az astanga, valamint a kedd-csütörtök párosítás is ideális volt, így a következő fél évet ennek az irányzatnak a gyakorlásával töltöttem. Persze egy idő után hiányzott az astanga, hiszen a szívem mindig is afelé húzott, és amikor csak a sorozatra gondoltam, csupa jó emlék jutott eszembe. Éppen ezért a kramával párhuzamosan elkezdtem újra astangázni, de az úszás mellett hetente egyetlen nap jutott rá, és azt is bevallom őszintén, sokszor ellógtam, mert a rendszertelen életem miatt sűrűn voltam fáradt, az időmet sem tudtam rendesen beosztani, plusz mindig találtam valami indokot, hogy távol maradjak.

Ugyanakkor a blogot rendszeresen olvastam, és csodálattal adóztam a hónap bandhái előtt mind a kitartásuk, mind a fegyelmezettségük, mind pedig a tudatos életvitelük, életmódjuk miatt. Kevés kivételtől eltekintve, szinte mindenki Mysore-os volt, ami pontosan tudtam, mit jelent, illetve mivel jár, hiszen annak idején engem is próbált az akkori tanárom bevonni a reggeli gyakorlásba, de a hajnali kelés gondolatától kirázott a hideg, így soha nem mentem. Úgy adódott viszont, hogy augusztus végén szabadságon voltam, és lejöttem a 20-i Bandha Foodra, amely a reggeli gyakorlás után következett. Tettem ezt nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy megismerjem, illetve testközelből láthassam azokat az embereket, akikről eddig csak olvastam és fényképeket láttam. A beszélgetések és a Velük töltött idő annyira magával ragadó élmény volt, hogy eldöntöttem, másnap reggel, ha törik, ha szakad, nekem a szőnyegen a helyem Mellettük. Az életszeretetük, a pozitív kisugárzásuk és a támogatásuk szűk két óra alatt lerombolta azt a falat, amely korábban köztem és a Mysore gyakorlás között állt. A közösség ereje működött, és nem is sejtettem, milyen lavinát indít el, milyen változásokat hoz majd az életembe az az egyetlen pici “Igen”. Szinte csillog a szemem, annyira jó érzés beszélni róla. 🙂

BW: Miben más a reggeli astanga gyakorlás a délutánitól?
Patrik: Hát, igyekszem kerülni az “ég és föld” hasonlatot, pedig nem áll annyira messze a valóságtól. Bár az ászanák ugyanazok, szinte minden más eltér. Délután már be vagy melegedve, hiszen mögötted van az egész nap, így sokkal könnyebben mozogsz, picit hajlékonyabb is vagy talán, ezért előfordulhat, hogy emiatt kevésbé tiszteled a tested, mint egy reggeli gyakorlásnál, ahol – főleg kezdetben – azért elég merev tudsz lenni, hiszen nem ritka, hogy a matrac leterítése előtt egy órával még éppen csak kászálódsz kifele az ágyból. Ugyanakkor idővel mégis könnyebbé válik a reggeli mozgás, hiszen a gyomrod még üres, amiről én sem hittem el, mennyire sokat tud számítani, mennyire képes megváltoztatni egy gyakorlás minőségét.

Aztán ott van a koncentráció, a befelé figyelés. Tapasztalatom szerint ezt sokkal könnyebb megvalósítani, illetve elsajátítani reggel, hiszen nincsenek zavaró gondolatok, amik a fejedben motoszkálnak. Még nem húztad fel magad a főnököd miatt, nem aggódsz egy csomó felesleges dolog miatt, jó eséllyel a reggeli dugóhoz sem volt szerencséd. Ez nagyon fontos, hiszen az ászanák kivitelezése, a fókusz, illetve a légzés teljes odafigyelést igényelnek. Ahogy Laruga is mondta, annyira leköti a figyelmét az a sok minden, amire a gyakorlása alatt koncentrálnia kell, hogy nincs is helye az oda nem való gondolatokkal foglalkozni. Ugyanakkor szerintem ez félig-meddig fordítva is igaz, tehát ha tele van a fejünk mindenfélével (mondjuk egy délutáni/esti óránál), akkor pluszban még arra is kell koncentrálnunk, hogy ezek a dolgok ne vonják el a figyelmünket.
Míg egy délutáni óra szinte bárki programjába beilleszthető, addig egy reggeli gyakorlás kitartást, fegyelmezettséget és áldozatokat kíván. Egy délutáni programot könnyen áttehetünk estére egy jógaóra miatt, viszont reggel erre nincs lehetőségünk, így amennyiben el akarjuk kerülni, hogy a szükséges időt az alvásunkból vegyük el, kőkemény szabályokra és általuk pedig új szokásokra van szükségünk. Számomra a legnehezebb feladatot nem a korán kelés, hanem a korán fekvés jelentette, hiszen hiába változott a gyakorlásom időpontjának kezdete és vége, a munkaidőm maradt a régi. Ennek egyenes következménye volt, hogy este kevesebb időm maradt, viszont idővel odafigyel az ember arra, hogy ezt a kevesebbet minőségi dolgokkal töltse ki.
De, hogy ne kanyarodjunk el teljesen a kérdéstől, a délutáni órák nálam néha tényleg arról szóltak, hogy a napközben felhalmozódott ingereket eltüntessem a gyakorlás által, és visszatereljem a dolgaimat a normál kerékvágásba. Ezzel szemben a reggeli gyakorlás pont az ellenkezőjét váltja ki az emberből, hiszen megadja a napod alaphangját és idővel teljesen máshogy fogod kezelni ugyanazokat az élethelyzeteket, ha nem a nap végén, hanem a nap elején teríted le a matracodat – nálam legalábbis drasztikus változásokat eredményezett ez a fajta váltás. Egyik nap Jenő mondott egy nagyon tanulságos dolgot, amikor az öltözőben összetalálkoztunk. Ő már túl volt a gyakorláson, én még csak akkor érkeztem, és hiába volt még csak negyed 8, már minden összejött nekem, ami csak összejöhetett – negatív értelemben természetesen. Véletlenül kicsúszott a számon a tipikus “Hát, ez nem az én napom” megjegyzés, mire ő rám nézett és csak annyit mondott, hogy “El kell döntened, hogy mégis”. Milyen igaz! Pontosan erről szól a reggeli gyakorlást megelőző fázis, a korán kelés és az időben való lefekvés. El kell döntenem, hogy másnap is odaállok a szőnyegre, kezdetben ez a legnehezebb feladat, amivel egy jóginak szembe kell néznie, amivel meg kell küzdenie.
Ha mindezek mellett ráadásul Mysore stílusban gyakorlunk, akkor további előnyöket is megtapasztalhatunk. Kialakul a saját ritmusunk a gyakorlásban, ami – én úgy gondolom – fontos, már csak azért is, mert ez idővel változni fog, így nem vagyunk folyamatosan “kiszolgáltatva” egy harmadik személy általi vinyásza számolásnak. A hangos számolás hiánya pedig egy olyan megnyugtató, légzésekkel teli csendet eredményez, amely hozzájárul ahhoz, hogy a koncentrációnk fejlődjön, ez által pedig a gyakorlásunk minősége is változzon.

BW: A reggeli astanga gyakorlás után úgy tűnik, jól indul a nap, ez a Te napod! Hogyan változott – ha változott – a munkahelyi “viselkedésed”, kapcsolataid a munkatársakkal, mióta Mysore-os lettél?
Patrik: Az, hogy reggel odaállsz a szőnyegre, nagyon sokat számít fejben, sokkal többet, mint azt korábban gondoltam. Mióta Mysore-os lettem, gyakorlatilag teljesen eltűnt az a fél óra, amit korábban “ráhangolódással” töltöttem a munkahelyemen (értsd: felkészültem fejben és lélekben az előttem álló napra). Nos, ez abszolút megszűnt, hiszen, mire eljutok az asztalomig, az én napom már javában tart, így rögtön nekilátok kipipálni a To-Do listámon lévő feladatokat. Ha ehhez a plusz fél órához még hozzávesszük azt is, hogy a produktivitásom is javult egy kicsit, akkor nem szorul magyarázatra, miért csökkent a munkahelyi stressz az én esetemben. Korábban viszonylag sűrűn késtem el úgy, hogy semmi dolgom nem volt, míg mostanában ez az arány erősen javuló tendenciát mutat. Ennek mindenképpen örülök, mert ez okozott némi feszültséget a főnököm és köztem – hozzáteszem, teljesen jogosan.

A viselkedésem alapjában véve nem sokat változott olyan értelemben, hogy eddig is kedves voltam, türelmes, stb. Viszont úgy érzem, hogy sokkal kevesebbet aggódom bizonyos dolgok és feladatok miatt, ugyanakkor nehéz lenne rámutatni egy konkrét dologra, amely ezt elősegítette. Valószínűleg az is sokat számít, hogy immáron több időm van, amelyet az említett feladatok pipálására, illetve egyéb problémák megoldására tudok fordítani.
Nagyon fontos változások következtek be ugyanakkor azon munkatársakkal kapcsolatban, akiknek a munkáját gördülékenyebbé vagyok hivatott tenni. A visszajelzések egyértelműen pozitívak, és általában nem feltétlenül magára a tényre vonatkoznak, hogy segítettem, hanem arra, ahogyan tettem mindezt. Volt olyan – egyébként nagyon régóta a cégnél dolgozó – kolléganő, aki konkrétan megköszönte, hogy milyen kedves hangnemben beszéltem vele, és hogy érdeklődést mutattam a személyes problémájának megoldása iránt is. Akadnak olyan munkatársak is, akik alsóbb szintű csapathoz tartozó problémákkal hívnak fel, holott pontosan tudják, hogy nem én vagyok az érintett a témában. A telefonhívás okát néha nem is rejtik véka alá, egyértelműen közlik, hogy azért keresnek, mert múltkor is kedves voltam velük. Így belegondolva, talán az empátia területén tapasztalható a legtöbb változás a kollégákkal való viselkedésemmel kapcsolatban. Igen, az mindenképpen ott van a lista elején.
Azt is megfigyeltem, hogy régebben mindig én igyekeztem különböző társaságokhoz csatlakozni az ebédlőben, míg mostanság ez a tendencia megfordulni látszik: körém gyűlnek az emberek és érdeklődnek, mi van velem, mi az, amit éppen eszem (és nevetnek, amikor néha előtúrom Nirmala levelét a telefonomról, hogy válaszolhassak), hogy vagyok képes ennyit mosolyogni, ilyesmi. A közvetlen munkatársaim az egyik legjobb tükröt jelentik számomra, mert direkt és egyértelmű visszajelzést adnak azokról a változásokról, amelyek bennem zajlanak.

A zenehallgatási szokásaim is változtak, nagyobb hangsúlyt kapnak bent a kevésbé durva stílusok, amely szintén kölcsönöz egyfajta nyugalmat mindezek mellé.

Patrik food

BW: Úgy tűnik, mióta elkezdtél astangázni, minden változásba lendült. Mi a helyzet az étkezési szokásaiddal? Tapasztalható-e bármi változás a mennyiség, minőség és az étkezések időpontja tekintetében?
Patrik: Igen, valahogy jön egyik dolog a másik után, teljességgel érthetetlen. Elég sok változás történt ezen a területen is, sőt, ha jobban belegondolok, alig eszem valamit abból, ami két éve az asztalomra került. Nagyjából fél éve jógázhattam, amikor kíváncsiságtól vezérelve belekóstoltam a vegetáriánus konyhába – melyről korábban azt gondoltam, hogy magokból és salátából áll. Önbizalmam határtalan volt, így rögtön egy hétre előre lerendeltem azokat a dolgokat, amelyek képről szimpatikusnak tűntek, az összetétel nagy részét akkor amúgy se értettem. Annyira jól sikerült választanom, hogy a rá következő hétre is a húsmentes ételek mellett döntöttem, aztán egyszerűen csak “úgy maradtam”. Hétvégenként továbbra is ettem némi húst, valamint a reggelik és vacsorák tartalmaztak szalámit. Ezzel párhuzamosan elkezdtem rendszeresen zöldségeket és gyümölcsöket is fogyasztani, ami azért óriási dolog, mert én korábban – kisebb túlzással – tésztát tésztával, húst hússal ettem. Már 3-4 hét után éreztem a változás pozitív hatásait, furán hangzik, de olyan volt, mintha könnyebb lennék, pedig a mérleg szerint drámai változás nem történt. Akkor még délutáni órákra jártam és az, hogy nem kellett egy követ cipelnem a gyomromban, jelentősen megkönnyítette kezdetben az astanga, aztán pedig a vinyásza krama gyakorlásokat.

Én inkább úgy fogalmaznám meg a jóga gyakorlásával párhuzamosan kialakult étrendbeli változást, hogy elsősorban tudatosabbá és nem csupán húsmentessé vált. Bár négy vagy öt hónapja valóban nem ettem húst, nem foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy akkor én most vegetáriánus vagyok/lettem-e vagy sem, mert úgy gondolom, hogy ennél vannak fontosabb dolgok is, főleg kezdetben. Figyelek a testem jelzéseire és igyekszem megtanulni, mi jó neki és mi nem. Ma már például – szinte – egyáltalán nem vagyok hajlandó “szemetet” fogyasztani – elnézést a kifejezésért, de összetevőit tekintve nem tudom jobban körülírni ezt a kategóriát. A gyümölcslé nálam ma már tényleg gyümölcsökből készülő levet jelent, mindenféle cukros és szénsavas üdítőt kiiktattam, az édességeket is mértékkel fogyasztom és úgy alapjában véve próbálom inkább a hasznosság, mintsem az élvezeti érték alapján megközelíteni az étkezéseket. Eljutottam arra a pontra, amikor simán visszarakom a polcra azokat az egészségesnek távolról sem mondható dolgokat, amelyekből annak idején akár egy kisebb ipari mennyiséget is hajlandó voltam a kosaramba tenni, ha mondjuk akciós volt. Egyszerűen nincs szükségem rájuk, tudatosan mondok le róluk.
Ami a mennyiséget és az időzítést illeti, talán egy picit kevesebbet eszem, illetve egy picit többet iszom (viszont még így is túl keveset), és amióta reggel gyakorlok, azóta a vacsorát is igyekszem korábban letudni, mint régebben. Hajlamos voltam nagyon sokat enni este, ami viszont másnap reggel bosszulta meg magát, így olyan ételeket szoktam választani, amelyekben sok a folyadék. Van, hogy egy nagy bögre teával is beérem. A reggeli is ugyanezen oknál fogva eltolódott, ma már inkább tízórainak hívnám, ahhoz ugyanis lényegesen közelebb van időben. Kiemelném még a tejfogyasztást, amely nálam nagyon úgy néz ki, hogy a régóta jelen lévő bőrproblémák első számú oka volt, így ezt is némileg visszafogtam kísérleti jelleggel. A változást látva úgy néz ki, hogy a korábbi mennyiséghez nem is fogok visszatérni.

hazafi

Igazi hazafi! BandhaWorks elvonulás csoportkép a borítóképe. Csak a ZEN…

BW: A finom, egészséges, vegetáriánus ételek jobban esnek jó társaságban, ez vitathatatlan. Milyen “lehetőségek” vannak a bandhában “after practice” üzemmódban?
Patrik: Önmagában az a tény, hogy létezik egy “after practice” üzemmódja egy jógaiskolának, szerintem borzasztó nagy kincs és egyben egy pozitív visszacsatolás is a tanár(ok)nak. Lehet, hogy elfogult vagyok (na jó, szinte biztos), de nem tudom, mikor voltam utoljára része egy olyan színes, összetartó, ráadásul viszonylag nagy közösségnek, mint amilyen a Bandhában kialakult és amely folyamatosan csiszolódik, formálódik, bővül. Szerintem ez az “üzemmód” gyakorlatilag minden olyan közös programot magában foglal, amelyet “Bandhások” szerveznek – a szokásos reggeli vagy alkalmi kávézások, a mozizás, a fürdőzés, a spontán traccspartik vagy mondjuk egy születésnapnak a közös megünneplése. Tényleg olyan érzése van az embernek, hogy csak a képzelet szabhat határt annak, kinek mi pattan ki a fejéből, ki mibe próbálja bevonni a többieket. Úgy érzem, ahogy közeledik a tavasz, egyre inkább közeledünk majd mi is a természethez – én már közös túrákat, bicajozásokat látok lelki szemeim előtt. Bármi is jöjjön velünk szembe, a lényeg mindig ugyanaz: bármit teszünk, azt együtt, közösen tesszük.

Vannak ugyanakkor olyan dolgok is, amelyekhez ki sem kell lépni a Bandha Works falai közül. A szatszang, a kirtan vagy mondjuk egy Mysore reggeli szintén remek alkalom magunk, illetve a többiek megismerésére. Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, de a közösség talán a legnagyobb tükör, a legőszintébb visszacsatolás a változásunkat illetően. Azt, hogy ez az “egész” mitől működik, mitől olyan összetartók a “Bandhások”, igazából nem tudom egyetlen konkrét dologhoz kötni, ami – ha jobban belegondolsz – tök jó, hiszen így nem vigyázunk rá görcsösen, mint valami porcelánra vagy szent grálra, hogy “jajj, csak ez ne szűnjön meg, csak ezzel ne történjen semmi, mert akkor vége mindennek!”. Kicsit az első svájci utazásomhoz tudnám hasonlítani, amikor Zürichben olyan érzésem volt, mintha minden magától működne. Pedig, ahogy ott is, úgy itt is: a felszín alatt nagyon komoly erők dolgoznak.

Az őszi elvonulás (amely szintén amolyan “after practice” dolog) alkalmával volt lehetőségem arra, hogy megtapasztaljam, milyen érzés egy előítéletektől mentes, nyitott, kíváncsi, életvidám társaság részévé válni. Amikor a materiális, tárgyi dolgoktól megszabadulunk, nem marad más, mint önmagunk. Mindenki saját magát dobta be a közösbe és aztán látod, mi lett belőle. A kérdésre tehát, hogy milyen lehetőségek vannak a gyakorláson túl, a nagyon rövid válaszom az lenne, hogy amit a közösség kitalál és megszervez magának. Az a fajta színesség pedig, amely itt tapasztalható, gondoskodik arról, hogy ez a programok, illetve ötletek során is visszaköszönjön. Az pedig, hogy nemcsak az örömben, hanem olykor a bánatban, a nehéz helyzetekben is keressük a “bajban lévő” jógás pajtásunk társaságát, csak tovább erősíti azt a fajta bizalmat, amely úgy gondolom, hogy alapköve ennek a csapatnak.

Patrik ászana

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Patrik: Sok kedvenc ászanám lett (na jó, annyira azért nem sok), de talán mind közül jelenleg a Bhuja Pidasana a favorit. Amennyire féltem tőle, hogy ebben tuti orra fogok esni, annyira megtanultam szeretni. Az összes ászana kihívást jelent valamilyen szinten, de talán a legtöbbet a navászanával küzdök, egyszerűen még nem elég erős a core izmom hozzá, de rajta vagyunk a dolgon.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Patrik: A kedvenc bandhám egyértelműen az uddiyana bandha, van, hogy munka közben is megigazítom magam és azzal “szórakozom”, hogy tartom egy kicsit, majd elengedem Valószínűleg azért szeretem annyira, mert a három bandha közül ehhez van a legtöbb “közöm”, ezt érzem úgy, hogy képes vagyok tartani, amikor szükség van rá. Remélem, idővel a mula bandhával kapcsolatban is elmondhatom majd ugyanezt, sokat jelentene a gyakorlásom során, ha folyamatosan tudnám tartani, de nem szabad telhetetlennek lenni, elvégre nem sietünk sehova nem?

BW: Köszönöm szépen az interjút! 🙂
Patrik: Én köszönöm, igazán megtisztelő!

Astanga ikonok: Kino MacGregor

Kino

Egy szeretett és utált astangás vallomásai

Kino MacGregor egyike azon kiválasztott emberek kis csoportjának, akik a KPJAYI alapítójától, Sri K. Pattabhi Joistól kapták küldetésül, hogy astanga jógát tanítsanak. Ő a legfiatalabb nő, aki megkapta a certifikációt, miután befejezte a rendkívüli kihívásokkal teli harmadik sorozatot és lassan már a negyediket vége felé jár. Hét év következetes gyakorlása és rendszeres mysore-i látogatásai után 29 éves korában kapta Gurujitől a megtisztelő feladatot, hogy tanítson és inspiráljon másokat. 2006-ban férjével, Tim Feldmannel alapították jógaiskolájukat, a Miami Life Centert, ahol tanítanak, workshopokat és intenzív kurzusokat tartanak mindamellett, hogy rendszeresen utaznak és tanítanak világszerte is. Kino eddig már öt darab astanga jóga DVD-t készített, legújabb könyve pedig 2013 tavaszán jelent meg „The Power of Ashtanga Yoga” címmel. Életmód-tanácsadóként doktorált a New York-i Egyetemen és az ott szerzett tudást és elkötelezettséget a tudatos felelősségvállalás iránt integrálja a tanításába. Számos magazinban és TV csatornán szerepelt (Yoga Journal, Yoga Mind Body Spirit, Yoga Joyful Living, Travel & Leisure Magazine, Ocean Drive Magazine, Boca Raton Magazine, Florida Travel & Life Magazine, Six Degrees Magazine, valamint a Miami Beach’s Plum TV-ben és a CBS Today Show-ban) és saját YouTube csatornáján rengeteg hasznos és motiváló videó található.

Az emberek vagy imádnak, vagy utálnak, de ezzel hosszas mérlegelés után megbékéltem

Rossz astangini vagyok! Sminkelem magam és rövid shortokat hordok. Nem vagyok természetes szőke, festem a hajam és többnyire beszárítom, még Indiában is. Hiú vagyok, szeretem a szép és gyakran drága dolgokat. Hívtak már ’astanga pomponlánynak’, ribanc jógaoktatónak (férjnél vagyok), üzletasszonynak (ami szinte lekicsinylő megnevezése egy jógatanárnak) és árulónak, aki a hírnévért és gazdagságért feladja személyes értékeit. Veszítettem el igazán fontos barátságokat és bántottam meg hozzám nagyon közelálló embereket, mert elkápráztatott a vak ambíció. Nagyon messze vagyok a tökéletestől, sőt, talán több hibám van, mint a többségnek.
A sikerhez vezető őrült rohanásban készítettem öt astanga jóga DVD-t, írtam két könyvet, jógatermékek sorát értékesítem, online jógaórákat forgattam, több mint 100 különböző városban tanítottam világszerte, férjemmel megalapítottuk a jógastúdiónkat Miamiban (Miami Life Center) és létrehoztam a Miami Yoga Magazine-t is. Rájöttem, hogyan használjam a közösségi portálokat, és hogy építsem ki online jelenlétemet, mondhatni saját „márkámat”. Használom a Twittert, blogot írok és saját YouTube csatornámra rendszeresen forgatok videókat.

Mindezért, ahogy Guruji mondaná, “bad lady” vagyok

Mindemellett azért jó astangini is vagyok, hetente hatszor gyakorolok, követem a tradíciót és az irányelveket, illetve tanáraim, Sri K. Pattabhi Jois és R. Sharath Jois útmutatásait a gyakorlásom során. Rendszeresen visszajárok Mysore-ba, hogy folytassam a tanulmányaimat és, hogy én is diák lehessek legalább egyszer egy évben. Egyszerű vegetáriánus étrend szerint étkezem, ahogy azt tanáraim ajánlották, és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy önvalómat tanulmányozva kedves ember legyek, vagy legalább törekedjek rá, ha nem is mindig sikerül.
Keményen dolgozom, semmit sem veszek készpénznek és sosem érzem úgy, hogy bármi felett hatalmam lenne; hogy bármi vagy bárki felett állnék. Naponta hálát adok a tanítványaimért, mindazokért, akiket személyesen tanítok az óráimon, és azokért is, akik a videóimat nézik, vagy a könyveimet olvassák otthon. Mielőtt elkezdtem volna gyakorolni, nem voltam sem erős, sem türelmes, minderre a jóga tanított meg. Csak addig erőltethetsz valamit, amíg bele nem roppansz – megtanultam, hogy a sikernek azt a részét, amely már nem rajtunk múlik, mind a jógában, mind pedig az életben kegyelmen keresztül kaphatjuk csak meg, ha igazán átadjuk és megadjuk magunkat ennek.

Szóval, azért talán jó is vagyok egy kicsit.

Néhányan azt mondanák, hogy mindezt csak annak érdekében teszem, hogy felépítsem a saját jóga birodalmamat, ezzel növelve az egómat. Számukra Kim Kardashianhoz hasonlítok a jóga világában. Személy szerint én sokkal inkább remélem, hogy inkább olyan vagyok, mint Oprah Winfrey. Szeretném, ha a jóga milliókat érne el és érintene meg, mert szentül hiszem, hogy a jóga ereje képes megváltoztatni a világot. Egyszer valaki azt kérdezte tőlem, hogy ha egy milliárd emberrel meg tudnám ismertetni a jógát, de a fele megutálna és csak a fele szeretne, akkor is megtenném-e. A válaszom: természetesen!

Lehet, hogy kicsit naivan, de őszintén hiszem, hogy ha mindenki jógázna, akkor ez a világ mindannyiunknak egy jobb hely lenne. Szeretnék eszköze lenni az inspirációnak, ami gyakorlásra ösztönzi az embereket, és ha ennek az az ára, hogy néhányan nem kedvelnek majd, elég erős vagyok, hogy ezzel együtt is vállaljam. Mindemellett be kell valannom, hogy nem vagyok annyira önzetlen, mint amilyennek ez az előzőek alapján tűnhet. Szeretem látni magam a videókon, a könyveim fedőlapjain, és kifejezetten élvezem az erőfeszítéseim eredményeit. Hálás vagyok azért, hogy a férjem és én azzal foglalkozhatunk, amiben hiszünk, és amit igazán szeretünk és ez még jómódot is biztosít nekünk. Nem mondom, hogy kifejezetten büszke vagyok mindarra, amit eddig elértem, de egyfajta önbizalommal tölt el az a tapasztalat, amit néhány álmom megvalósítása során szereztem.

A probléma egyik forrása az, hogy pár ember úgy érzi, hogy amit én képviselek és mutatok magamból, az az astanga jóga tradíció alapjai ellen való

Először is, sokaknak nem tetszenek a ruhák, amiket hordok, de nem fogok elnézést kérni azért, ha valami túl rövid, szűk, vagy túl élénk. Vállalom a kockázatát annak, hogy érzéketlennek vagy elitistának tűnjek, de szerintem a vita arról, hogy a nők takarják el a testüket, mert kihívó lehet és stimulálja a szexuális vágyat egy letűnt korszakhoz tartozik, nem a 21. századhoz.

A férfiak hagyományos jógafelszerelése csupán egy ágyékkötő, ami alig takar valamit

Mysore Projekt

Valóban rövid nadrágokat hordok, de mindent eltakarnak, amit el kell takarni és tényleg azt gondolom, hogy az embereknek ezen már ideje lenne túltenni magukat. Számtalanszor kellett magyarázkodnom, hogy a jógagyakorláshoz miért olyan ruhákat választok, amilyeneket, és kezdek belefáradni ebbe. Miamiban lakom, ahol meleg van és az emberek rövid nadrágokban és pólókban járnak.

Rég rájöttem arra is, hogy ha hosszú szárú nadrágokat hordanék, akkor ez a tapadás miatt sokkal könnyebbé tenné a kihívást jelentő egyensúlyozó gyakorlatokat és nem használnám rendesen a törzsizomzatomat. Egyetlen férfi sem hordott hosszú nadrágot, hogy így tegye egyszerűbbé a gyakorlását. Szóval, tudatosan eldöntöttem, hogy shortban fogok jógázni, még akkor is, ha eleinte sokszor csúszkáltam és leestem a karomról bizonyos ászanákban. Tessék, megint magyarázkodom és őszintén mondom, hogy már tényleg nagyon unom ezt. Ez az én választásom és csak az enyém, senki mást nem fogok arra kényszeríteni, hogy olyan ruhákat hordjon, mint én. Ha nem szereted a rövid nadrágokat, ne hordd azokat, ha nem szereted látni, amiben én jógázom, akkor ne nézz. A saját választás szabadsága azoknak a nőknek köszönhető a történelemben, akik a szívükkel és a lelkükkel harcoltak a feminizmusért, hogy szavazhassunk, mini-szoknyákat és shortokat hordhassunk, elégethessük a melltartóinkat, egyetemre járhassunk, bármilyen karriert választhassunk, képesek lehessünk kézen állni és szabadon mehessünk feleségül ahhoz, akihez csak szeretnénk. Nem fogom elárulni a feminizmus eszményeit csak azért, mert valakinek nem tetszik, amit lát.

Másodszor pedig, azt hiszem, mondhatjuk, hogy feltörtem a tabut az astanga jóga „tiszta világában” való marketing sérthetetlensége körül. Olyan jóga tanár vagyok, aki egyben úttörő és vállalkozó is. Attól függ, honnan nézzük, ennek – mint mindennek – megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Krishnamacharya is megmondta, hogy a jógát hirdetni kell és az üzenetet sokakhoz el kell juttatni. Ezt szívből megfogadtam.

Az én tanárom, Sri K. Pattabhi Jois pont az ellenkezőjét képviselte; szerinte nem szabad, hogy reklámozzuk a jógát, a tanításnak önmagában kell hoznia a diákokat. Guruji mindig nagyon lelkes volt, amikor diákok százai gyakoroltak vele Mysore-ban vagy a világkörüli állomásai során. Mindig megkérdezte, hogy hány diákot tanítok az óráimon és nagyon tudott örülni, amikor hallotta, hogy számuk egyre nő. Úgy tapasztaltam, hogy Guruji boldogan figyelte, ahogy az astanga jóga egyre több embert érint meg világszerte. Szívügyemnek tekintem ezt a küldetést, hogy a világon sokakhoz eljusson az astanga jóga.

GuruJi

Mindent összevetve akkor, hol is van a helyem a tardícionláis astanga jóga családfában? Azt hiszem, ez a szóban forgó kérdés most…

Hadd fejezzem ki legőszintébb tiszteletemet azok iránt a tanárok iránt, akik a radar hatósugarán kívül vezetnek kora reggel Mysore programot és minimális hirdetéssel, saját elkötelezettségük ereje révén, személyes ajánlások útján találnak rájuk a diákok. Fantasztikusak vagytok! Lenyűgöző ez az alázat, hősiesség a munkátokban rejlő csendes erő.

Én azonban nem vagyok olyan, mint ti. Ez nem az én utam. Ez nem azt jelenti, hogy többet akarok, csak mást. Én a jóga nagykövete szeretnék lenni a nyilvánosság előtt. Annyi emberhez akarom eljuttatni az üzenetet, a tiszta forrásból származó, hiteles, valódi jógát, amennyihez csak lehetséges. A célom, hogy összekössem az embereket, az astanga jógát és azt a valódi indiai tapasztalatot, amire a tanáraimmal tettem szert.

Arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy rátaláljanak a saját útjukra a jógában

KMG_LV

Nem az a célom, hogy végül engem válasszanak tanáruknak. Megtiszteltetés azonban, ha inspirálok másokat és velem tanulnak tovább, de az is, ha Mysore-ba mennek és a napi gyakorlás az életük része lesz. Annak is ugyanúgy tudok örülni, hogy ha egy diák a napi meditáció mellett köteleződik el vagy a jóga egy másik vonalát követi később.

Talán a közszereplés a legnagyobb ék köztem és sokkal inkább hagyománykövető astanga jóga tanárok között. Guruji élete nagy részében relatív ismeretlenségben tanított, türelmesen várva, hogy a jóga – amiben maximálisan hitt – elhozza majd a tanulni vágyó diákokat. Bizonyos értelemben egy életen át arra várt és azért dolgozott, hogy ez az álma valóra váljon. Ebből az a legnagyobb lecke számomra, hogy sosem szabad feladni az álmainkat, kitartóan kell dolgozni értük még akkor is, hogy az eredmények nem jönnek azonnal. A feladat, amit a kollégáim látnak ebben pedig az, hogy pontosan úgy kell tanítani, ahogy Guruji tanított a régi időkben; kitartó alázattal egyik diákot a másik után… Ők kérdőjelezik meg a leginkább, hogy miért szükséges az astangát Oprah-stílusban terjeszteni. Miért nem lehet csak szerényen tanítani azokat, akik felbukkannak.

Nekem az a véleményem, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia és megtanulnia azokat a leckéket, amiket hoz az élet. Nem élheted más életét, ahogy nem kényszerítheted másokra a saját nézeteidet sem. Mindannyian szabadok vagyunk, hogy éljünk és élni hagyjunk másokat, hogy felfedezzük az életcélunkat és ennek megfelelően tegyük a dolgunkat a világban. A mai napig emlékszem, mennyire elveszettnek éreztem magam a húszas éveim elején, mielőtt igazán felfedeztem volna az astanga jógát. Útmutatásért imádkoztam, hogy megtaláljam azt a bizonyos dolgot, amiért Isten erre a földre küldött, hogy aztán teljes szívvel csinálhassam. Úgy érzem, az astanga jógában megtaláltam a küldetésemet. A dharmám, az utam az enyém és csakis az enyém, és úgy tűnik, el kell fogadnom, hogy ez nem a tradicionális megközelítése az astanga jógának. Mindamellett, hogy igyekszem tiszteletben tartani a tanáraimat és a hagyományt, törekszem mindezt a saját meglátásom és hitem szellemében tenni, nem szándékozom egy dogmát követni. Ahogy néhány ember nem érezné jól magát, ha YouTube videókat és jóga DVD-ket kéne készítenie vagy online jóga órákat kéne tartania, én ugyanúgy nem érezném jól magam, ha csöndben kéne ücsörögnöm, miközben mások a jóga üzenetét hirdetve járják a világot.

Egy lényeges pontot mindenképpen megéri kiemelni: az üzenet mindenképpen nyilvánosságra fog kerülni. Rengeteg jóga tanár van már fent a YouTube-on vagy készített jóga DVD-t, sőt, közülük néhány astanga jóga tanár sosem tanult Mysore-ban Gurujival vagy Sharath-tal. Még ennél is több olyan tanár van online, akik a tradíciót teljes mértékben megkerülve úgy mutatják be a jógát, mint valami csodálatraméltó nyújtó- vagy fitnesz gyakorlatsort.

Kapocsnak tekintem magam a jóga pop kultúra és a hagyományos tanítói láncolatot követő spirituális gyakorlás között

KMG

Sokan úgy érzik, hogy ártok a tradíciónak azzal, hogy könyveken vagy az elektronikus médián keresztül is szeretnék tanítani. Természetesen a legjobb közvetlenül egy tanártól tanulni, azonban nem mindenkinek van erre ideje, lehetősége vagy anyagi forrása. Azzal a céllal készítem a videókat és a könyveket, hogy ösztönözzék az új diákokat, a haladóbb gyakorlók számára pedig referenciaként vagy segédeszközként szolgáljanak.

Amikor valami újat tanulok a saját jóga gyakorlásom során, minden rendelkezésemre álló forrást ellenőrzök; megnézem a Google-t, a YouTube-ot, elolvasom az anatómiai hátteret, tanulmányozom a mozgástechnikát és elkezdem boncolgatni a póz pszichológia, spirituális és érzelmi összetevőit. Ahelyett, hogy információ nélkül maradnék, inkább minél többre van szükségem. Éppen ezért törekszem én is arra, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy minden lényeges információ nyilvános és könnyen elérhető legyen a jóga világában. Mivel annyi minden szabadon elérhető már az interneten nem hiszem, hogy lehetséges vagy egyáltalán érdemes mások számára is hasznos dolgokat őrizni. Oszd meg szabadon, hogy mások is fejlődhessenek, tárd ki a szíved és az egyre csak növekszik majd! Ez vezérel, amikor nyilvánosan megosztom a munkámat. Szerencsére épp elég visszajelzést kapok az emberektől világszerte, hogy tudjam, a videóim sokkal inkább hasznosak, mint hogy ártanának.

Nemrég szomorúan tapasztaltam, hogy néhány kollégám Mysore-ban nem ért egyet velem

Ez akkor lett számomra teljesen nyilvánvaló, amikor az emberek sorra visszautasították, hogy egy videóban szerepeljenek, amit Mysore-ról szerettem volna készíteni:

Sokan kifejezetten fel voltak háborodva, mert nem kértem tőlük előzetes engedélyt, hogy a Mysore Magic filmből felhasználhassak részeket. Valóban közvetlenül őket kellett volna megkérdeznem, hogy hozzájárulnak-e és őszintén sajnálom, hogy ezt nem tettem meg. Bevallom, eszembe sem jutott és már látom, hogy pusztán a saját naivitásom volt azt hinni, hogy ezzel senkinek sem lesz majd problémája. Bárcsak felvették volna velem a kapcsolatot és egyenesen felém jelezték volna az aggályaikat, de megértem, hogy nehezebb konfrontálódni valakivel, mint negatív véleményt alkotni róla.

Itt szeretném megjegyezni, hogy nyitott vagyok a negatív kritikára is, ha valaki szeretne velem megosztani valamit…

Sokat segítene, hogy fejlődjek és tanuljak ebből a tapasztalatból. Fogalmam sem volt arról, hogy azoknak az embereknek, akikkel Mysore-ban gyakorlok és barátkozok gyakorlás után, ennyire erős negatív véleménye van rólam és arról, ahogy tanítok. Olvastam a kritikus blog bejegyzéseket a rövid nadrágjaimról, a YouTube videóimról, és általánosságban magamról… de nem gondoltam, hogy ez tényleg azoktól az emberektől jött, akikkel Mysore-ban együtt gyakorlunk. Ez ismét a saját naivitásomat bizonyítja. Sokat gondolkodtam, hogy mit kellene tennem; pl. mindenkitől, aki szerepelt a videóban, személyesen kérjek elnézést, vagy utólagos engedélyt? Esetleg vegyem le a videót vagy hagyjam fent és beszéljem meg Sharath-tal, hogy neki mi a véleménye erről? Tényleg nagyon szeretem azt a videót, mert sok ember számára inspiráció lehet, hogy ők is elinduljanak felfedezni Mysore erejét és varázsát. Azt remélem, hogy békés megegyezést követően a videó fent maradhat a YouTube-on. Talán nem vagyok túl naiv ezzel kapcsolatban is!

Az a célom, hogy a nagyközönség számára elérhetővé tegyem a jógát videókon és a televízión keresztül is, de ez a leginkább vitatott dolog a jóga világában. Ez a vágyam határozottan nyomogatja bizonyos emberek gombjait. A YouTube csatornámat több mint 6 millióan kezdték el nézni az elmúlt másfél év alatt és remélem, hogy ez csak a kezdet.

Nemrég New Yorkban volt egy találkozóm néhány televíziós vezetővel egy TV projekt kapcsán, ahol a részletekkel kapcsolatban egyeztettünk. Egy alkalommal Eddie Sternhöz is beugrottam gyakorolni és gyakorlás után beszélgettünk kicsit. Mikor megkérdezte, mit keresek New Yorkban, nagyon izgatottan mertem csak bevallani, hogy igazából szeretném a jógás életmódot televízióra vinni. A válasza azonban annyira felszabadító volt. Azt mondta: „Valaki úgyis meg fogja csinálni, és a legjobb, ha te leszel az!” Egy dologban biztosak lehettek: fáradhatatlanul fogok dolgozni ezen, nem a hírnévért és a vagyonért, hanem azért, hogy a jóga eredetét és hagyományát hitelesen képviseljem.

„Be strong, strong enough to believe in your dreams and let yoga show you the way.”

Forrás:
http://www.kinoyoga.com/about/kino-macgregor/
http://www.elephantjournal.com/2013/02/confessions-of-a-loved-hated-ashtangi-kino-macgregor/
http://yoganonymous.com/an-interview-with-kino-macgregor-that-is-not-about-her-shorts-2/
http://www.elephantjournal.com/2012/06/kino-macgregor-interview-with-an-ashtanga-goddess/

Govinda Kai Astanga Mysore Program a Bandha Worksben

govinda2

Ha azt mondanánk, hogy egy álom vált valósággá, az nem lenne igaz, mivel erről még álmodni sem mertünk… Köszönet Patandzsalinak amiért úgy alakult, hogy Govinda Kai másfél hónapra átveszi a Bandha Works Mysore Astanga programjának irányítását. Ez felér egy kisebb csodával, ilyen szintű tanár még nem töltött ennyi időt hazánkban, kivételes lehetőség mindannyiunk számára, hogy megtapasztaljuk milyen is egy KPJAYI Certified* tanár felügyelete alatt gyakorolni nap mint nap. Részletek hamarosan honlapunkon!

*A mysore-i KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet) vagy más néven MainShala az astanga vinyásza jógatradíció központja. Az intézménynek nincsen oktatóképzés, a tanárok nem futószalagon kerülnek ki a falai közül. Korábban Pattabhi Jois, most pedig Sharath Jois a tanítványai gyakorlását és elkötelezettségét figyelembe véve, egyénileg adományozza az oktatói címeket azoknak, akik készen állnak a tanításra. “Authorized” lehet egyes szintű (ekkor az első sorozat tanítására hatalmaz fel), vagy kettes szintű (azaz engedély az első és a második sorozat oktatására). Később, ha valaki hosszú ideig, akár évtizedekig rendületlenül gyakorol, és bizonyítja az elkötelezettségét, akkor megkaphatja a legmagasabb szintű elismerést, amely az astanga világában szerezhető, azaz “Certified” tanárrá avatják. Ilyenkor az összes sorozatot oktathatja, amelyet ő már elsajátított, illetve workshopokat is tarthat szerte a világon. A Govindához hasonló certified oktatók nem csak az ászanák területén jártasak, hanem mélyen megértették és megtapasztalták az astanga jóga filozófiáját, ezért valóban hitelesen képviselhetik ennek az önmegvalósítási folyamatnak az üzenetét. Ezt az elismerést az egész világon mindössze kb. negyvenen érdemelték ki.

A hónap bandhája: november

AB_vegleges2

 

Ebben a rovatunkban, havi rendszerességgel bemutatunk egy izgalmas jógás személyiséget a Bandha Works Jógaiskola növendékei közül. Fogadjátok  szeretettel Andit!

“…A Bandha Works valójában traumatológia. A korábban szerzett testi-lelki sérüléseket gyógyítgatjuk, és eközben bizony elkerülhetetlenül ránk tör(het) a sírás. A pityergés egyúttal jó visszajelzés is: egyrészt fény derül általa egy feloldásra váró blokkra, másrészt jelzi, hogy elkezdődött a tisztulás folyamata…”

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Andi: Esküszöm, bandha engem úgy segéljen!

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Andi: Néhány évvel ezelőtt még vidéken éltem, erre a kereséssel töltött időszakra tehető a jógával való első találkozás. Yesudian Selvarajan és Haich Erzsébet Sport és jóga című könyve egyértelműen fontos mérföldkő az életemben. A könyvben olvasottak mély hatást gyakoroltak rám, innentől nem telt el egyetlen nap sem jóga nélkül. Megtalálni valamit, amelynek hiánya vezet el a kereséshez, s addig csak remélni létezését, amíg a találkozás meg nem történik. S amikor megtörténik, végtelen hála, öröm és odaadás – ez volt számomra a jóga. Akkoriban nem volt, aki vezessen, így a könyv iránymutatására bíztam magam. Idővel egyre inkább éreztem, hogy még többet szeretnék tudni, de ehhez szükségem lesz valakire, aki tanítványául fogad. Szerencsére az életem úgy alakult, hogy rövidesen a fővárosba költöztem, és arra az astanga jóga kezdőtanfolyamra, amelyet korábban (cirka egy évvel) „véletlenszerűen” kiválasztottam (ezt István tartotta), be is iratkoztam. A metamorfózis azóta is tart.

BW: Hogy lett belőled Mysore astangás?
Andi: A haladó tanfolyamnak köszönhetően tértem át a reggeli gyakorlásra. Megtanultuk a teljes első sorozat vinyászaszámolását, és olyan biztos alapokat kaptunk, amelyekre a későbbiekben lehet és kell is építkezni. Sokat segített a többi Mysore gyakorló tapasztalata is: nem, mi már nem térnénk vissza a délutáni vezetett órákhoz. Az első két hét után tudtam, mire gondoltak.

BW: Miben más a Mysore stílusú gyakorlás a vezetetthez képest? Nehéz volt beillesztened a napi rutinodba a kora reggeli gyakorlást?
Andi: A vezetett óra tulajdonképpen olyan, akár egy folyó, amely előbb-utóbb az óceánba torkollik: elvezet a Mysore gyakorláshoz. Nálam legalábbis így történt. Előbbin még a számoláshoz “alkalmazkodunk”, Mysore-on már a saját légzésünkhöz, amely mindennek a kulcsa. A korai kelés sosem volt akadály, inkább a gyakorlás utáni rohanást viseltem az elején rosszabbul, de mostanra ez is megoldódott.

BW: Heti hányszor gyakorolsz?
Andi: Hetente hatszor. Volt egy pont, amikor felismertem, hogy a tradíció követése által tudjuk kifejezni leginkább a tiszteletünket, ehhez pedig hozzátartozik a heti hatszori gyakorlás. Persze ez nem könnyű, de őszintén hiszek az astanga rendszerében, az önfegyelem és a szigorúság pedig megtanít az élet más területein is kitartónak és odaadónak lenni.

BW: Milyen változásokon mentél keresztül, mióta Mysore-os lettél?
Andi: A napi gyakorlás teljes elköteleződést kíván. Korán feküdni és kelni, odafigyelni az étkezésre, nemet mondani a kimaradozásokra, ez mind csak a külső szem számára látható, ennél viszont sokkal lényegesebb változások zajlanak belül, önmagunkban. Először is, merni változni és változtatni. Szembenézni a félelmekkel. Felismerni, hogy ez nem én vagyok. Fülön csípni a kétségeket és feloldani hittel. Türelmet gyakorolni hamariság felett. Hiátusokat fénnyel telíteni. Alázatot és szolgálatkészséget magunkra venni. Beszédet hallgatásra cserélni, zsivajt békére és csendre.

BW: Hogy viselik a kollégáid ezt a furcsa hóbortodat?
Andi: Szerencsére fantasztikus emberekkel dolgozhatok együtt, akik maximálisan elfogadnak és támogatnak a gyakorlásban. Sokat kérdeznek, őszinte érdeklődéssel fordulnak felém, semmiképpen sem hóbortként tekintenek az astangára. Néha féltőn megdorgálnak (többet kellene pihenni), de ezt is annyi humorral és szeretettel teszik, hogy kivételesen szerencsésnek érzem magam, amiért megadatott, hogy közöttük lehetek nap mint nap.

BW: Astanga jóga és könnyek? Mit gondolsz erről?
Andi: Határozottan szövetségesek. A Bandha Works valójában traumatológia. A korábban szerzett testi-lelki sérüléseket gyógyítgatjuk, és eközben bizony elkerülhetetlenül ránk tör(het) a sírás. A pityergés egyúttal jó visszajelzés is: egyrészt fény derül általa egy feloldásra váró blokkra, másrészt jelzi, hogy elkezdődött a tisztulás folyamata. Persze, ez nagyon meg tudja viselni a tanítványt. Én például időnként hátrahajlítások közben sírdogálok (kevésbé hangtalanul, mint szeretném), de hála Timinek, mindig helyreáll az egyensúly.

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Andi: A praszárita pádottánászana és a szarvángászana a két nagy kedvenc. marícsjászana D-vel küzdöm a legtöbbet, minden egyes nap kihívást jelent, mégsem lehet nem szeretni.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Andi: A Múla Bandha legyen ismét! Eddig sajnos csak pillanatokra találkoztam vele, de ilyenkor mindig éreztem, mekkora erő rejlik is benne.

BW: Kinek ajánlanád az astanga jógát?
Andi: Annak ajánlom az astanga jógát, aki a legfőbb kérdésekre keresi a választ (Ki vagyok én? Hogyan tudok kijutni a labirintusból? Mi az, ami örök?…), és van bátorsága a legnagyobb mélységekig leásni önmagában.

BW: Köszönöm az interjút!
Andi: Köszönöm!

A hónap bandhája: október

W

Izgalmas interjú “Isten ajándékával” a New York-i képzőművésszel, aki Richard Freeman-él kezdett el alsónadrágban astangázni, majd az élet Budapestre sodorta. Szó lesz Eddie Stern-ről, Richard Freeman-ről, Madonnáról… Fogadjátok szeretettel William-et, október hónap bandháját!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira, a jobbat pedig a szívedre. Esküszöl, hogy az igazat és csakis az igazat fogod mondani, bandha téged úgy segéljen?
William: LOL, oké.

BW: A neved is “William Theodoracopulos” igen izgalmas hangzású, honnan származol, mit kell tudni rólad?
William: New Yorkból jöttem, képzőművész vagyok. A nevem görög eredetű, a theos Istent a dora ajándékot, az acoulos pedig földművest jelent. Tehát én Isten ajándéka vagyok, aki egy földműves Pelopenesszoszban (egy görög városban). Azt hiszem a kérdés inkább az, hogy mi Isten ajándéka? Mit kaptam Istentől örökül?

BW: Hogyan találkoztál a jógával?
William: Az anyukám a 80-as évek közepén nyitott egy Bikram jógastúdiót, és sokszor vele tartottam oda. Bár kicsit kívülállónak éreztem magam a sok tornadresszbe bújt nő között, akik a kapuzárási pánikot próbálták jógával orvosolni. Mint a legtöbb férfi, kicsit nőiesnek tartottam az egészet.
Sok évvel később New Yorkból átköltöztem Boulderbe (Colorado), hogy a tibeti buddhizmusról tanulhassak, és véletlenül rátaláltam Richard Freeman astanga stúdiójára. Az óráira elég kevesen jártak… Boulderben még akkoriben is érezhető volt a 60-as évek hatása, amikor az emberek alsónadrágban jógáztak. Én szerettem ezt a hippi hangulatot, bár még mindig edzésként tekintettem a jógára.

Azt hiszem, hogy a gyakorlást mindig csak a testi egészség fenntartásához való eszköznek tekintettem, és nem csináltam volna, ha a testem nem igényli… ezért nem is igazán fejlődtem…

2000-ben tértem vissza New Yorkba. és addigra a jóga világa drasztikus változáson ment keresztül. A Jivamukti studió átköltözött egy külvárosi házból egy drága stúdióba a Lafayette-en. Szerencsére rátaláltam Eddie Stern akkoriban nyílt kis stúdiójára, amelyben igen egyszerűek voltak a körülmények. Mindenki ugyanabban a szobában öltözött, és igen, voltak olyanok, akik alsónadrágban gyakoroltak, ezért otthonosan éreztem magam. Egyik reggel épp pádottánászanában voltam, amikor észrevettem, hogy Madonna gyakorol mellettem… Kicsit zavaró volt… Pár héttel később tíz menő színész jelent meg, és bár izgalmas volt ez az egész, mégis úgy éreztem, hogy megváltozott a hely szellemisége. Ezért nem mentem többé Eddie sálájába, hanem egyik tanítványánál gyakoroltam.

A gyakorlásom akkor változott meg, amikor elkezdtem arra figyelni, hogy mit csinál az elmém a matracon töltött idő alatt. Elkezdtem egyfajta meditációs gyakorlatként tekinteni rá. Egyik barátom az iskolából, aki jógatanár volt azt mondta, hogy Patandzsali Jóga-szútrái megegyeznek a Mahámudrával, a tibeti meditációval, amelyet a főiskolán gyakoroltam… Tehát az érzetek az elme kivetülései… Valójában minden az elme… A formák az elme, az érzések is az elme, minden az elme… és az astanga segített erre ráeszmélni. Ezután már nem tárgyként tekintettem az elmémre, hanem az egész lényemet egységként kezeltem, egy tudatként. Azt hiszem, hogy ha egyszer ez a szemléletmód-váltás megtörténik, onnantól lesz igazán érdekes az, ami a matracon történik. Az astanga egy fegyelmezett rendszer, amely nagyon unalmassá válhat a sok ismétlés miatt. “Miért vagyok itt? Miért csinálom ezt minden nap?” De ha egyszer felismered minden pillanatban az újdonságot, akkor minden érdekessé és izgalmassá válik. Azt próbálom elmondani, hogy akkor köteleztem magam igazán el a jóga mellett, amikor egyfajta meditációvá vált számomra: felismerni a felszabadulás lehetőségét minden érzetben. Ott vagy, és nem tudsz mozogni, és a maga teljességében tapasztalod azt, ami történik. Nem tudsz elmenekülni, bárhogy is próbálsz. Mást nem tehetsz, mint hogy teljesen átadom magad. Őszintén szólva, ez egy csoda, hogy ez megtörténik! Úgy értem, nézd meg a fitnesz stúdiókat: minden az izmok építéséről szól, ezért az edzés szamszárikus… szó szerint… mókuskerék, amely körbe-körbe jár. Sosem fog felszabadítani. Viszont a jóga valóban felszabadít. Eljuthatsz általa egy olyan helyre, amely nem feltételekhez kötött. Ez autentikus és megbízható módszer, amelytől érdemes függeni. Akárhogyis, Isten ajándéka valójában ez a lét, amely nem változik. Néhányan átmannak, mások Buddha-természetnek nevezik. Vannak akik nirvánának hívják, a helynek, ahol nincs fájdalom és szenvedés… Hívd, ahogy szeretnéd, a lényeg, hogy kapcsolódj hozzá, hogy ismerd fel, és dolgozz azon, hogy a lényed lényegévé váljon.

BW: Nagyon jól hangzik, hogy Richard Freemannél kezdtél astangázni. Sokkal másabb volt a gyakorlás akkoriban, mint manapság?
William: Igen, eléggé más volt. Csak vezetett órák voltak. El sem tudtam képzelni, hogy önállóan is gyakorolhatnék. Azt hiszem, hogy eleinte az újdonság varázsa hatott rám, hogy “óh, ez a póz elég érdekes”, de még nem tudtam igazán belehelyezkedni az ászanákba, és tapasztalni bennük a személyes érzeteimet.

will

BW: Hogy kerültél Budapestre, hogy alakult a jógagyakorlásod ebben az új Kelet-Európai környezetben?
William: A művészet miatt jöttem, szükségem volt egy stúdióra, de NewYorkban nem találtam megfelelő helyet. Másrészt pedig Közép-Európa sokkal érdekesebb, mint New York, vagy az Egyesült Államok, hiszen hány teljesen különböző kultúra öleli körbe Magyarországot? NY mellett csak New Jersey vagy Connecticut van… Eleinte nehezen találtam a helyem. Pár évig egyedül gyakoroltam, elmentem a Corvin wellness központba, és ott jógáztam a medence mellett vagy a szaunában. De azt hiszem, hogy a helyén kell kezelni az önálló gyakorlást. Túl nagy volt bennem az ellenállás, és ellustultam. A gyakorlásom nem halad semerre. Sajnos elég lusta ember vagyok.

BW: Hogy találtál rá a Bandha Worksre?
William: Elmentem Kati (Szil Kati) stúdiójába, és ő mondta, hogy már nem tanít astangát, és hozzád irányított.

BW: Izgalmas, hogy egy ilyen világot látott astangás gyakorol nálunk. Magyarországon nincs túl régi gyökere ennek az irányzatnak, mit gondolsz nemzetközi összehasonlításban hol tart a Magyar astanga?
William: Én szeretem az itteni astangát… nagyon is. A jógának nyugaton be kellett ágyazódnia a fogyasztói kultúrába, miközben a jógának olyan személlyé kellene tennie, aki mindre nyitott marad. A történetek, amelyeket Mysore-ról hallok számomra úgy hangzanak, mintha épp a lényeg maradna ki. A jóga már csak arról szól, hogy certificationt szerezz egy gurutól? Szerintem a spirituális gyakorlást nem kellene elüzletesíteni.
Ezért szeretek itt gyakorolni, nincsenek sem sztárok sem tornadresszek. Persze ennek az is lehet az oka, hogy nem beszélek magyarul, ezért nem hallok róla. De ez a jóga szépsége: amikor új, friss és autentikus. Mind nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt gyakorolhatunk Magyarországon.

BW: Hogy alakul mostanság a gyakorlásod, heti hányszor gyakorolsz, mennyire tudod stabilan tartani a rutint?
William: Próbálok hetente legalább négyszer gyakorolni. Pár hónap után rutinná válik, és már nem gondolok rá annyit. De még mindig van bennem ellenállás a korai keléssel szemben. De ez inkább érzelmi ellenállás.

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
William: Szeretem a Napüdvözleteket és a fejenállást. Teljesen megával ragad a fejenállás, közben semmi sem zavar, de sajnos nem élhetek fejjel lefelé. A csípőnyitások és a csavarások sosem kényelmesek. Mindig van bennem egy félelem, hogy valami leesik vagy szétszakad.. Nem könnyű elengedni és relaxálni ezekben az ászanákban.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! William! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
William: Óh, természetesen a múla bandha,.. a miértre nem tudok válaszolni.

BW: Mit ad számodra az astanga jóga, amiért érdemes felkelni minden nap, lusta létedre?
William: Nem kell az egészségem miatt aggódnom, ha gyakorlok. A jóga egy multifunkcionális reggeli tabletta. Láthatjuk, ahogy az emberek aggódnak a fizikai és emocionális jólétük miatt. A jógiknak viszont nem kell ezekkel az aggodalmakkal szembesülniük.

BW: Köszönöm az interjút!

A hónap bandhája: szeptember

HB Ági Gábor Tappancs

Rendhagyó módon szeptember hónap bandhája nem egy személy, hanem egy egész család. Mindhárman rendszeresen látogatják iskolánkat, közösségi munkájuk és az astanga jóga iránti elkötelezettségük vitathatatlan. Fogadjátok szeretettel a Bandha Works álompárját, azaz álom triumvirátusát: Ágit, Gábort és Tappancsot!

BW:
Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tegyétek a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Ági: Esküszünk!
Gábor: Esküszünk!

BW: Hogyan ismerkedtetek meg az astanga jógával?
Ági: A barátnőm egyre titokzatosabb viselkedése, illetve elzárkózása volt az a pont, amikor arra gondoltam, utánanézek, hová jár: attól tartottam, illetve azért reménykedtem is, hogy nem valami szekta-e, ahová jár és ami miatt olyan “furcsán”, a korábbi énjéhez képest furcsán viselkedett. Pletyka tárgyát képezte a tanáriban, és gondoltam utánajárok mi is ez az ASTANGA JÓGA.

BW: Hogyan lettetek végül is Ti is szektások?
Ági: Elvégeztük a toborzó kezdő tanfolyamot, majd rögtön a Mysore konstrukciót választottuk, és úgy néz ki, ez is marad a nyerő!
Gábor: Ági már a tavaly novemberi kezdő csoport meghirdetésekor bejelentkezett a tanfolyamra. Én örültem, hogy megy, de eredetileg nem volt tervbe véve, hogy csatlakozom, mert egy másik jógairányzat gyakorlója voltam. Spontán elhatározástól vezérelve kértem egy órával a tanfolyam megkezdése előtt, hogy derítse ki: van-e még hely a tanfolyamra. Egy hely még pont volt.

BW: Mi a jó ebben a Mysore stílusú gyakorlásban, ami miatt érdemes Pest túlsó feléből átjönni a Bandhába, hajnalok-hajnalán?
Gábor: A Mysore “szektát” a Half Led órákkal kombinálva a még tanfolyam közben kezdtük el látogatni. Az irányzat által képviselt szemléletmód, filozófia és egyéb vonatkozások pedig szép lassan szintén a mindennapjaink részévé lettek. Ezek közül néhány szinte nagyobb nehézséget okoz, mint az ászanák pontos felvétele, legalábbis a tanulási folyamat bizonyos esetekben hosszabbnak tűnik.
Gábor: Maga a gyakorlás már a kezdetektől fontos volt, de eleinte nem értettük, mi miatt lényeges annyira az a bizonyos kora reggel, hiszen az izmok és az ízületek nem valami együttműködőek ebben a napszakban. Aztán kipróbáltuk mi is, és a mindennapjaink része lett. A gyakorlás hajnali időpontja az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkkal. A rendszeres, életmódszerű korán kelésre régóta vágytam: valahogy mindig “helyesnek éreztem”, de hiába szeretem a munkám, amiatt sosem sikerült igazán. Már a Bandhába vezető út is élmény, gyönyörű Budapest hajnalban. A figyelmet is könnyebben lehet a megfelelő irányba fordítani: nem terheli az ember gondolatait a sok zűrzavaros ügy.

Ági: Nehéz lényegre törő választ adni. Azt gondolom, hogy a hajnali órák a legideálisabbak arra, hogy megadják az előttünk álló nap mivoltát és az önálló, vagy nevezzük inkább félig önálló gyakorlás sokkal inkább tükröt tart magunk elé, mint egy esti vezetett óra. Itt mi számolunk. Meghitt a hangulat, amolyan ünnepi.
Tapi: Nem tudom hova ez a reggeli kapkodás! Ezek nem tudnak aludni? Legalább engem hagynának ki! Vau! Nekem a Mysore reggeli a kedvencem, néha el is visznek, de sajnos enni nem kapok ott soha.

BW: Úgy tűnik annyira elköteleződtetek a rendszer iránt, hogy minden adandó alkalmat kihasználtok újabb tapasztalások megszerzésére. Az utóbbi fél évben olyan tanároktól tanultatok mint Govinda Kai, Eddie Stern vagy Vijay Kumar. Milyen pluszt ad számotokra a rendszeres gyakorláson túl a workshopok látogatása?
Ági: Valóban rengeteg új inger ért minket az elmúlt félév során. A workshopok intenzív gyakorlással járnak ugyan, de ami miatt az astangát választottuk, az az, hogy a matracon túl is van üzenete, filozófiai háttere. A nagy jógikkal való találkozás pedig segít abban, hogy másképp igazítsanak, olykor merészebben, olykor más technikával segítsenek az ászánák helyes felvételében és ezzel mindenképp motiváltabbak vagyunk, nem beszélve az utazás élményéről: Gábor meglepetése a new yorki út volt, amit a reptéren tudtam meg és az első New Yorki reggelünket jetleg ide vagy oda Eddie Stern Mysore reggeli gyakorlásán töltöttük. Valamint az a sok pozitív energia, tapasztalat, egyszerű gondolatok, amiket Tőlük KAPTUNK ajándékba, úgy érzem, megpecsételi Lívia szavaival az astangával kötött házasságunkat is.
Gábor: Szerencsések vagyunk, hogy ezekhez a tanárokhoz eljuthattunk, illetve, hogy ők ilyen elérhető közelségbe kerültek, amiért ezúton is köszönettel tartozunk Nektek. Az irányzat mélységeiből adódóan rengeteg a tanulnivaló, ezért igyekszünk minden alkalmat megragadni a tanulásra. Egy workshopon részt venni is kicsit olyan, mint elutazni valahova: új megközelítések, ráismerések, gondolatok. Sokszor elég egy kis ráérzés, egy morzsányi új információ egy akadály leküzdésére, legyen szó ászanagyakorlásról, vagy a mindennapi életünkkel kapcsolatos filozófiai kérdésekről. Egy workshopra már pusztán a gyakorlás miatt is érdemes elmenni, a pluszt pedig az a bizonyos morzsa jelenti.

BW: Miként változik a személyiség – ha egyáltalán változik – az astanga gyakorlása által, egy év távlatában?
Ági: A saját személyiségem nem hiszem, hogy megváltozott volna, de erről, ha olyat kérdezel meg, aki jól ismer, biztosan többet tud mondani. Amit magamon érzek, hogy talán elfogadóbb lettem mind másokkal, mind saját magammal szemben; türelmesebb, megpróbálom elfogadni a dolgokat úgy ahogy vannak idegeskedés nélkül, még jobban odafigyelek megérzéseimre, amik sosem hagytak eddig cserben.
Gábor: Ha a személyiség alapvetően nem is változik, bizonyos személyiségjegyek talán áthangolódnak. Nő a másokkal való együttérzés, csökken a megfelelési szándék, az öncélú ragaszkodás személyekhez, vagy akár olyan fogalmakhoz mint hogy “nekem van igazam”, vagy “én tudom jobban”. Fura hasonlattal élve talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy az egó sarkait sikerül lekerekíteni, így nem akad olyan könnyen össze másokéval. Az ember egyszerre lesz sebezhetőbb és erősebb. Vezetőként a munkában ez nekem egy új kihívást is jelent, hiszen egy munkahelyi környezetben nem teljesen lehetséges a dolgok elengedése, a mások dolgaiba való nem beavatkozás, a teljes megengedés, a ráhagyás, vagy a belenyugvás. Még dolgoznom kell a megoldáson, ez egy elég ellentmondásos helyzet.

Hónap bandhája

BW: Amellett, hogy egy “jó kis közös” programnak is felfogható, hogy együtt jártok astangázni, van-e olyan hatása amely mélyíti kapcsolatotokat, közelebb hoz Titeket egymáshoz?
Ági: Részemről a “közös program” jelentése közös jógázásunk alatt háttérbe szorul valamelyest. A társaság, akikkel megosztjuk a kora reggeli óráinkat, szinte átveszi a főszerepet. Nagyon pozitív, színes és energiával teli emberek jöttek össze, akik egyre inkább kiderül, hogy hasonló gondolkodásúak. Egyfajta válogatott csapat. Mindenkit szeretek.
A gyakorlás mindig jó apropó egy tartalmas beszélgetésre, olykor ugyan háttérbe szorítva a szattvikus körülményeket. Kapcsolatunk egyre csak mélyül, őszintébb és a workshopon hallottak segítenek bizonyos dolgok közös átértékelésében, a felismerésben. Ami érdekes lenne, megnézni azt, hogy mi lett volna akkor, ha csak egyikünk kezd el rendszeresen gyakorolni, a másik meg kívülről szemlél. A közös érdeklődés szerintem fontos egy pár életében.
Gábor: A gyakorlás során szerzett tapasztalatok, megélt helyzetek egymással való megosztása leegyszerűsítve a közös érdeklődésről való beszélgetésnek is felfogható. Az a körülmény, hogy együtt járunk astangázni (is) lehetővé teszi, hogy megértsük, min megy keresztül a másik, segítsük, tanácsokat adjunk egymásnak, biztassuk egymást – persze amennyire a jelenlegi ismereti szintünk alapján ez egyáltalán lehetséges. Ez – ahogy Ági is mondja – nemcsak az egymással való tapasztalatcserére igaz, hanem a többiekkel folytatott számtalan remek beszélgetésre is jellemző. Hozzá hasonlóan nekem is sokat jelent az a légkör és az az idő, amiben és amit a gyakorlás utáni/gyakorláson kívüli időszakban a többiekkel eltölthetek.
Ami kettőnket illeti: mivel legtöbbször együtt járunk gyakorolni, nem okoz életmódbeli konfliktust a szokásos korán kelés-fekvés, vagy az előző esti étkezés kérdése. Összességében a gyakorlásunk segíti a közösen kialakított életmódunkat miközben a közös életünk segíti a gyakorlásunkat.

BW: Kicsit beszélgessünk a fizikai szintről is. Mi a kedvenc ászanátok, és melyik az amelyik komoly kihívást jelent számotokra?
Ági: Egyelőre a sírsászana a kedvenc. Számomra a legnehezebb a kúrmászana, de az utóbbi időben valami mintha megmozdult volna és a vállam elkezdett nyílni.
Gábor: Nekem az utthita haszta pádángusthászana és a hátrahajlítások a kedvenceim: az előbbivel minden alkalommal megküzdünk és jól mérhető rajta, milyen formában is vagyok aznap, az utóbbiak gyakorlása pedig egyszerűen jóleső, felszabadító érzés. A kúrmászana helyes felvétele nekem is távolinak tűnik, továbbá minden olyan ászana felvétele, amihez nyitott csípő kell, élen a féllótusz és lótusz alapúakkal, egyelőre nehézséget okoz.

Tappancs: Kedvencem a lefelé néző póz, ezt gyakran kivitelezem. Mindig sikerül elérnem a célom, ha ezt látják, azonnal visznek lasztizni. Kihívás számomra az összes fordított testhelyzet, bár Ági addig nem nyugszik, amíg meg nem mutatom neki, hogy fejen állva is milyen cuki tudok lenni!

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Ági: Kedvenc bandhám, szerintem mindenki kitalálná, nem is lehet más, mint a dzsálándhára. Nekem ő a legjobb barátom, mindig segített, ha arról volt szó. Ha jól emlékszem, ő még sosem volt a hónap bandhája, úgyhogy most úgy érzem, igazán megérdemli.
Gábor: Én az uddijána bandhát választom, sok minden múlik rajta, a civil életben pl. képes megóvni a hosszantartó állás vagy sétálás közben jelentkező derékfájástól. Ami a jóga gyakorlást illeti, esetemben egy embrionális szakaszban lévő bandháról van szó, de biztos vagyok benne, hogy közös fejlődés által együtt még nagy dolgokat vihetünk véghez 🙂

BW: Ági! Azok kedvéért akik nem ismernek, “hallásból” sem, kicsit bővebben kifejtenéd mi a gond ha ez egyáltalán gond, a torkod környékén?
Ági: Én nem gondként élem meg. Lételemem a beszéd. A Színművészeti immár Egyetem egy anno füstbe ment terv, ehelyett talán jött a tanítás. Rémálmom, hogy elmegy a hangom. Bizonyos ászanák, mint például a bálászana, nem mindig jó érzéssel töltenek el. Furcsa talán, de szeretem a csendet, megnyugtat, ez az amit a Bandhában tudok a legjobban élvezni. A hétvégén hallottam, egy indiaitól, hogy a torokcsakra igazából az Apa csakrája, aki a családon belül felelős azért, hogy fiának tiszta beszédet tanítson. A szó minősége valóban nagyon fontos!

BW: Azt hiszem ez egy remek végszó, köszönöm az interjút.
Ági: Mi köszönjük!
Gábor:
Mi köszönjük!
Tappancs: Vauu

David Garrigues: Gyenge testben erőtlen lélek

dg

Sri K. Pattabhi Jois gyakran emlegette mára híressé vált mondását, miszerint “gyenge test, gyenge elme”, ugyanakkor szeretett idézni a jóga szentírásból is, amelyben az áll, hogy az “Önvaló nem ismerhető meg a gyengék által”.

Ezek és más hasonló kijelentések rávilágítanak arra, hogy mennyire fontosnak tartotta hangsúlyozni az astanga jóga harmadik ágának, az ászanák gyakorlásának értékét.

Azt tanította, hogy a gyakorlás által a tanítvány erőssé válik, nem csak fizikai, de végsősoron minden más módon is, és ebbe az is beletartozik, hogy a tanítványok megtanulják mélyen tisztelni és követni a jóga első két ágának a jama és a nijama irányelvek etikai útmutatásait.
Az ászanákat elképzelhetjük úgy, mint a jóga fájának gyökerét, amely stabil alapul szolgál a többi ághoz. Ez azért van így, mert azáltal, hogy a test elkezd dolgozni a különböző testhelyzetekkel, világosan feltárul fizikailag és gyakorlatilag, hogy mi van a lelkünk mélyén, ugyanakkor ezek a testhelyzetek megakadályozzák az elme berögzült szokásainak ismétlődését.

Egyszer Guruji és én váltottunk pár szót gyakorlás után búcsúzáskor:
David Garrigues: „ Oh, ma nagyon merev volt a hátam.”
Guruji: (kikerekedett szemekkel és némi erőltetett komolysággal az arcán): „Sok gondolkodás, túl sok gondolkodás van ott.”

Ahhoz, hogy eredményt érjünk el a jógával, elengedhetetlenül fontos az, hogy ne feledkezzünk meg a test fontosságának elsődlegességéről a gondolatokhoz képest. Előfordulhat, hogy a fizikai lét háttérbe szorul, amikor gondolkodunk, és az is, hogy az intellektust felsőbbrendűnek ítéljük a fizikai létnél. Az igazság azonban az, hogy a kreatív gondolatok egyenesen az ingerekre fogékony fizikai testből származnak. Leválasztani a gondolatokat, miközben elhanyagoljuk a testet, nemkívánatos távolságot teremthet a gyakorló fizikai teste és az érzetek között, így a megélt tapasztalásnak nem lesz kapcsolata a fizikai test zsigeri működésével.

A jógaágak jelentőségének megcserélése azáltal, hogy az ászanák a jama etikai iránymutatások elé kerülnek, annak az elismerése, hogy elképzelhetetlen, hogy kizárólag gondolat által próbáljuk meg elengedni az agressziót, kapzsiságot, irigységet és az egoista vagy épp önelégült és letargikus hajlamainkat. Fizikai szinten kell megharcolnunk velük. Fel kell építeni a fizikai és mentális erőt az ászanák (testhelyzetek), a pránájáma (légzőgyakorlatok) és a dhjána (meditáció) segítségével, és majd akkor szedhetjük magunkat össze, majd akkor tudjuk kijavítani a káros viselkedési mintákat amelyek képtelenné tesznek bennünket amikor már nem kapzsiságból, haragból és más szélsőséges érzelem szemszögéből reagálunk ösztönösen.

A test az ösztönlét és a vibráló, megfoghatatlan, egyedi és valós érzetekkel kapcsolatos élettel teliség otthona, amely minden egyes pillanatban aktívan él bennünk.

Az ászanák gyakorlása megtanít minket arra, hogy szükségét érezzük megengedni magunknak, hogy testi tudatosságunkból, érzéseinkből, érzeteinkből és észleléseinkből megszülessenek a gondolataink, és hogy ezeket a gondolatokat egy külső megfigyelő segítségével tudjuk szemlélni. Egy ösztönös lénynek, mint amilyenek az állatok is, folyamatosan rá kell hangolódnia a környezetére, túlélése attól függ, hogy mennyire képes „belakni” a testét, mennyire képes reagálni a környezet kihívásaira.

A testet „belakni” teljes tudatosságot jelent fizikailag; azt jelenti, hogy több érzékszervünket is használjuk – hogy bízunk a szemek, a fülek, a szív, a hangok, a talp, a karok, a csontváz, az agy, a gerinc, a végtagok és minden egyéb testrész sugallataiban. Szükség van a testben való teljes és automatikus bizalomra, ehhez pedig nélkülözhetetlen a testünkkel kapcsolatos intimitás és a testben való lét.

Igazi szépség és hatalmas erő fakadhat abból, amikor megtanulunk a gyakorlásunkra úgy tekinteni, mint egy kísérletre arra nézve, hogy teljesen átadjuk magunkat a testünk iránti bizalomnak.

Amikor a gyakorlásunkat közvetlenség és a cselekvésünk iránti odaadás és a szeretet vezérli, akkor az ösztönös bizalom egy megkülönböztetett kifejezése születhet meg. Azzal a felismeréssel kezdődik, hogy a fizikai test az alap, a talapzat, az otthon, illetve az önismeret és a fejlődés forrása, amely a pszichológiai és spirituális értelemben vett növekedéshez szükséges.

Minden, amit eddig leírtam, rám is igaz volt. A jóga csak lassan, intenzív fizikai folyamaton keresztül ébresztette fel bennem azt, ami leginkább élő, és valósította meg mindazt, amit erőfeszítésemnek köszönhetek. Kezdetben az elmém gyakran akadályozott ebben a folyamatban; ahelyett, hogy segített volna, nyugtalanná tett, idegesített és elgáncsolt, amikor erőfeszítést akartam tenni azért, hogy fejlődjek és megértsek dolgokat magamról. Úgy gondolom, hogy az ászana volt annak a folyamatnak a szükséges kiindulópontja, mely során megéreztem a bennem lévő óriási energiát és annak is, hogy megtanuljam, ezt hogyan és mire használjam. A gyakorlás számomra megmaradt a legfontosabb fizikai elemnek, amely az önmegvalósítást és az önismeretet illeti.

Az ászanák világában átadom magam a csavarás, az előrehajlás, a hátrahajlás és egyéb technikai tanulási folyamatnak. Ahhoz, hogy ezeket magas szinte művelhessem úgy, hogy sokkal több érzés, mint szakértés legyen benne, nem csak a fizikai erőmre van szükség, hanem arra is, hogy alaposan igénybe vegyem az agyamat, az idegrendszeremet, az intelligenciámat, a szívemet és a koncentráció általi mentális erőmet.
Tehát nem csak egyszerűen hajlítok és csavarok, azért hogy erősödjek és rugalmasabbá váljak, vagy a gyakorlás kedvéért; de azért is, hogy kiélesítsem, hogy a megfelelő helyre irányítsam az érzékeimet, hogy belakjam a testemet, hogy élvezhessem a „Teljes Képet”, amely a „Nagy Alkotó” kifinomult látásmódjában él, amely megmutatja, milyen csodálatos a szellem.

Forrás: http://www.elephantjournal.com/2012/04/weak-bodyweak-mind-david-garrigues/
Fordította: Fazekas Gyöngyi

Astanga ikonok: Matthew Sweeney

Matthew Sweeney

Amikor fiatal voltam, annyira elbűvölt a Csillagok Háborúja, hogy én is jedi lovag akartam lenni és olyan tanítókra vágytam, mint Obiwan Kenobi vagy Yoda Mester. Elkezdtem különböző harcművészetekkel foglalkozni, és a 14 éven át tartó periódus alatt két fekete és egy barna övet szereztem. Tinédzserként találkoztam először a jógával, az egyik harcművészet tanárom javaslatára kezdtem el heti egyszer Satyananda jógát gyakorolni, hogy fejlesszem a hajlékonyságomat.

1990-ben beiratkoztam egy Zen Shiatsu kurzusra, amit három év alatt teljesítettem. A kurzus végén ugyanannál a szervezetnél elvégeztem az Oki-do Yoga tanárképző traininget is. A jóga pózok alkalmazásához kapcsolódóan a tanfolyam keretein belül tanultam anatómiát, pszichológiát, korrekciós fizikoterápiát, transzcendentális meditációt és meridián elméletet. Ismerkedtem az Iyengar jógával és astanga jógával. Az első tanárképzőmet 1993-ban fejeztem be, de a végén okozott némi fejtörést eldönteni, hogy Indiában Pune-ba menjek Iyengar jóga tanfolyamra vagy Mysore-ba Sri K. P. Jois-szal astanga jógát tanulni. Az utóbbit választottam.

Mysore-ba 1994-ben érkeztem először és a rákövetkező három évben hat-hat hónapot töltöttem ott. 2006-ig rendszeresen visszatértem. 1998 óta személyes gyakorlásom része az úgynevezett “Advanced B” vagy más néven negyedik sorozat. Az „Advanced C”-t, vagyis az ötödik sorozatot már saját magam kezdtem el felfedezni. Pattabhi Jois-szal való kapcsolatom döntő szerepet játszott abban, hogy Mysore-ban maradtam, ahelyett, hogy elmentem volna Poonaba Iyengarhoz. Érkezésem napján véletlenül találkoztunk az ajtajában és rögtön elmagyarázta a riksa vezetőjének, hogy merre van a diákok szállása és hol tegyen le engem. Annyira kedves és barátságos volt velem (még ha kicsit szigorú is, amit lüktetve dobogó szívem jelzett), hogy azonnal megszerettem.

A mysore-i módszer nagyban hozzájárul a magas fokú koncentráció kifejlesztéséhez, ez segített meghatározni az erősségeimet és a gyengeségeimet. Csak miután Mysore-ba mentem, éreztem, hogy szívom magamba a tradíció egy olyan aspektusát – nevezzük élő történelemnek – amelyet azelőtt nem tudtam igazán megérteni. 1996 óta tanítok astanga jógát. Az elmúlt 18 év során sokat változott a tanítási stílusom és főleg az utóbbi évtizedben mozdult a hagyományos ortodox megközelítés felől egy sokkal holisztikusabb módszer felé. Habár nagyon szeretem az astanga sorozatokat és a tradíciót, egyre inkább az iránt érdeklődöm, hogy a jógát minden létező és működő szempontból gyakoroljam és tanítsam. Ahelyett, hogy egy nézőponthoz ragaszkodnék, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy olyan közvetlenül kapcsolódjak minden diákomhoz, amennyire csak lehet.

Sok sok év gyakorlás után kifejlesztettem a saját vinyásza sorozataimat (Chandra Krama: The Moon Sequence vagy Hold sorozat; Simha Krama: The Lion Sequence vagy Oroszlán sorozat), amelyek a hagyományos sorozatok mellett lehetséges alternatívaként szolgálhatnak. Ezek az egyedi vinyásza órák úgy zajlanak, hogy terápiás megközelítésre ösztönözzék a diákokat saját gyakorlásuk során, valamint bátorítsák a kalandvágyó szíveket. Ezek a sorozatok hasznosak lehetnek azok számára, akik esetleg nem tudnak rendszeresen astanga jógát gyakorolni, de a gyakorlás egészében is segítenek egyensúlyt hozni. Ezért ajánlom minden astanga gyakorlónak, hogy kezdje el a vinyásza krama sorozatok gyakorlását is. A vinyásza krama növeli az általános jóllétet és a következő évtizedek harmonikus és örömteli gyakorlásának kilátásait.

Máté

Az elmúlt 20 évet önvalóm tanulmányozásával is töltöttem különböző meditációs technikák, 10 napos Vipassana kurzusok, tantra workshopok, gestalt terápia, transzperszonális terápia és a celluláris memória átalakításának segítségével. Mindezek nagyban hozzájárultak a jóga tudományában való elmélyülésemhez és ahhoz, hogy jobban megértsem az összefüggést a test, a lélek és az isteni között.
Partneremmel, Laurennel a Balin található Ubudban nyitunk jógaközpontot, ahol a kurzusaink nagy részét fogjuk tartani. Háromhónapos képzésektől kezdve minden második évben oktatóképző tanfolyamot is tervezünk. Emellett folyamatosan utazom és tartok workshopokat Ausztráliában, Ázsiában, Észak-Amerikában és Európában és különböző jóga programokat vezetek egyedülálló helyszíneken szerte a világban.

Chandra Krama: Hold sorozat

Az astanga tradíció szerint holdnapokon nincs ászanagyakorlás. Ennek sok más megközelítés mellett az is az oka, hogy a hold hatással van a testben lévő folyadékra ugyanúgy, mint a földön lévő vizekre. Teliholdkor és az azt megelőző pár nap során úgynevezett belső dagály keletkezik, ami megemeli az energiaszintet. Ez a túlzott stimuláció érzetét keltheti, ezért az intenzív gyakorlás veszélyes lehet. Az újholdat megelőző napokon (néha sötét holdnak is nevezik) a testnedvek szintje csökken, ahogy az energiaszint is, és szárazabbak az ízületek. Ilyenkor nagyobb a sérülés valószínűsége.
Az astanga jóga gyakorlása során a figyelem fokozatosan az egyre apróbb részletek felé irányul. Először a tested fizikai részét érzed, majd később, kitartó gyakorlással, a test és a környezet finomabb aspektusait is.
Minél lassabban mozogsz a gyakorlás alatt egészen, amíg végül mozdulatlanul ülsz a meditációban, annál kifinomultabb lesz a figyelmed. Ha gyorsabban mozogsz, akkor ez kevésbé igaz. Viszont a dinamikus vinyászagyakorlás olyan energiákat mozgat, amelyek segítenek a fizikai blokkokat könnyebben elengedni. Ez pedig felszabadítóan hat a testre.

Ami az aktív, szúrja (Nap energia) alapú astanga gyakorlást kiegyensúlyozza, az a rendszeres meditáció és időnként egy puhább és lágyabb ászanagyakorlás. A Chandra Kramát vagy valami ehhez hasonló sorozatot szükségesnek tartok minden astanga gyakorló számára, akár férfi, akár nő az illető. Ez a sorozat segít az energetikai, pszichológiai és fizikai egyensúly helyreállításában. Mivel az astangások 80%-a nő, különösen fontos egy olyan sorozat, amelynek a fókuszában a menstruáció, az ovuláció és a holdfázisok állnak.

A Hold sorozat leveszi a terhet a vállakról és a felsőtestről (ami a radzsasztikus astanga gyakorlás elemeit képviseli), és ez főleg azoknak a diákoknak fontos, akik túl sokat vagy túl hamar kezdenek az előre és hátra ugrásokon dolgozni. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a test alsó felére, a csípőre és a lágy, mégis erős hasi részre.

Chandra Krama

Az astanga jóga belső fűtő hatása összekapcsolva a heti hat napos gyakorlással vagy az arra való törekvéssel, a legtöbb nő számára nem megfelelő. Hosszú távon ez az intenzitás a férfiak számára is alkalmatlan lehet. Sok gyakorló ezt persze nehezen fogadja el, de ez az igazság. Véleményem szerint pont azoknak lenne a legnagyobb szüksége a Hold sorozatra, akik ezt a legkevésbé szeretnék gyakorolni. Naponta két óra astanga gyakorlás heti hat alkalommal jelentős fogyáshoz vezethet és a folyamatosan ismétlődő erőfeszítés az ízületeket is megterhelheti. Ezen túl a sok éves tanítói tapasztalat azt mutatja, hogy az astangázók nagy százaléka fizikai adottságánál fogva nem tudja elsajátítani a további sorozatok ászanáit, így az első sorozat gyakorlására kényszerül a tradíció szerint. Ez fiziológiai szempontból egyáltalán nem tekinthető terápiásnak, könnyen sérülésekhez vezethet és unalmassá válhat. Előbb utóbb sokan ezért abba is hagyják a gyakorlást.

Nőknél a túlzásba vitt gyakorlás felboríthatja a menstruációs ciklus és a teherbeesésnél is nehézséget okozhat. Még ha ez utóbbi nem is aktuális, az intenzív ászanagyakorlás olyan sorozatok nélkül, mint a Chandra Krama  kiegyensúlyozatlansághoz vezethet, fizikailag vagy egyéb más téren.
A Hold sorozat célja, hogy segítsen a holdciklusokkal összhangban lenni és ösztönzi az intuitív képességet is. Egyáltalán nem arra irányul, hogy az astanga, vagy bármilyen más gyakorlást teljes egészében kiváltson, sokkal inkább támogatja és kiegyensúlyozza a heti rutint.

Az erő legyen Veled,
Matthew Sweeney

Forrás: http://www.yogatemple.com
Matthew Sweeney Interjú: https://www.youtube.com/watch?v=kHHDx9oN_bA
Matthew Sweeney: Ashtanga Yoga As It Is

13456

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul… (folytatás)

© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved