Astanga ikonok: David Swenson

DS
Amerikában, a Texas államban lévő Houstonban nőttem fel és 1969-ben, 13 évesen kezdtem először jógázni. A bátyám, Doug, a kaliforniai Encinitasban az Önmegvalósítás Közössége nevű asram mellett szörfözött és szörfözés után mindig látta az ott élőket jógázni, meditálni és hasonló dolgokat csinálni. Mindez hamar felkeltette az érdeklődősét a jóga és az egészséges ételek iránt, és amikor visszatért Texasba, ezeket az új ötleteket mind magával hozta. A bátyám volt a példaképem, mindig is hasonlítani akartam rá. Lehet, hogy ha egy Harley-Davidsonnal jön haza, akkor az életem teljesen más irányt vesz, de így én is elkezdtem jógázni és megnövesztettem hosszúra a hajam. Abban az időben még nem voltak jóga stúdiók, ahogy jógás ruhák vagy matracok sem. Csak jóga volt. Ha szerencséd volt, könyveket találhattál, de ezeket a könyveket többnyire amerikaiak írták és csak később jelent meg Swami Satchitananda Belső jóga című könyve, majd B.K.S. Iyengar jógás könyvei. A bátyámmal a szabadban, a fák alatt gyakoroltunk fehér pamut karate-szerű nadrágokban, de időnként Speedo úszónadrágokat húztunk, mintha fürödni mentünk volna. Kimentünk a parkba, leterítettünk egy törölközőt egy fa alá és könyvekből gyakoroltuk az ászanákat. Nem szabad elfelejteni, hogy Texasban voltunk és abban az időben ez nagyon furcsa dolognak számított. Egy nap a bátyámmal a parkban jógáztunk, amikor hirtelen a rendőrség szirénázó autóját hallottuk közeledni. Egy rendőr odaszaladt hozzánk és elég durva hangnemben vont kérdőre minket, hogy mit csinálunk. Mondtuk, hogy csak lélegzünk és nyújtunk, és szépen kértük, hogy ne lőjön le minket. Kiderült, hogy az egyik szomszéd hívta ki őket, azzal, hogy „hippik valami szertartás keretében sátánt imádnak a parkban”. Abban az időben mindkettőnknek hosszú haja volt és pont aznap egy fa alatt tényleg elég furcsa mozdulatokat végeztünk. Persze az esetet követően sem estünk kétségbe, folytattuk a jógagyakorlásunkat.

dawid and doug swenson
David és Doug a parkban

doug-lauri-david-park
David, Laurie és Doug Swenson

Középiskolában is hosszú volt még a hajam. Átlagos középiskola volt, nem magán vagy kiemelt. A dolgozók és a tanárok is nagyon konzervatív emberek voltak, akik folyton azt mondogatták nekem, hogy „a fiúknak nem lehet hosszú haja”. 13 éves voltam és még négy év állt ott előttem. Szerencsére az édesapám védőügyvéd volt és miután meghallotta, mit mondtak nekem, bement az iskolába és a tanári karnak érdekképviseleti előadást tartott. Elmagyarázta nekik, hogy „Jézusnak hosszú haja volt, Mózesnek hosszú haja volt, Einsteinnek hosszú haja volt, sőt még Amerika alapító atyjainak is hosszú volt a hajuk, úgyhogy a fiaim jó társaságban vannak. Nem fogom rákényszeríteni őket, hogy vágassák le rövidre a hajukat”. De még ennek ellenére éveken át magamnál hordtam egy rövid hajú parókát arra az esetre, ha találkoznék az igazgatóval. Hátul akkor is kilógott a hajam, amikor rajtam volt a paróka, úgyhogy nem igazán értette senki, mire jó az egész. Vegetáriánus lettem, jógáztam és növesztettem a hajam. Egyszer az egyik tanárom odajött hozzám és annyit mondott csak, hogy „fiam, nagyon rendes srácnak tűnsz, de úgy hallottam kommunista vagy!” Nem zavart már, mert tudtam, hogy ők nem tudnak másként gondolkodni.

Nagyon szerettem a szüleimet, viszont a középiskola harmadik éve után írtam nekik egy levelet: „Kedves Anya és Apa, szeretlek titeket, de már nem akarok még egy évet ebben az őrült iskolában tölteni. Otthonról is elköltözöm, 16 éves vagyok, már el tudom tartani magam.” Kaliforniába mentem, ami 1500 mérföldre van Texastól. A szüleim nagyon szomorúak voltak és persze aggódtak. Végül belátták, hogy a gyerekeiket önállóan gondolkodó, értelmes embereknek nevelték és nem erőltették, hogy menjek haza. Megállapodtunk, hogy be kell fejeznem az iskolát és el kell látnom magam, hogy ha egyedül szeretnék élni, mert nem fognak pénzt küldeni. Abban az időben már egyébként is dolgoztam és el tudtam tartani magam, úgyhogy ez nem volt gond. Amikor megérkeztem az új iskolába Kaliforniában, azt mondták, hogy mivel csak 16 éves vagyok, ezért magammal kell hoznom egy felnőttet, aki jogilag felelős értem, mert különben nem fognak felvenni. Ez okozott némi problémát, de gyorsan találtam valakit, akit megkérhettem: a főbérlőm, Rudy Olivares Mexikóból származott, 22 éves volt és ő is szörfözött. Mindent aláírt és beiratkozhattam. Sosem jártam még olyan iskolába azelőtt, voltak művészeti órák, szörfórák, zeneórák… Szuper volt, nagyon szerettem azt az iskolát.

Egy nap az egyik barátom, aki tudta, mennyire szeretek jógázni, említette, hogy a közelben talált egy új és érdekes jóga irányzatot… Csak annyit mondott, hogy dinamikus és valahogy teljesen más. Kora reggel felsétáltam egy régi templomhoz, kinyitottam az ajtót és bekukkantottam – olyan volt, mintha a falak lélegeztek volna. De nem a falak voltak, hanem az emberek és úgy gyakoroltak, ahogy én még senkit nem láttam azelőtt. Hallottam, ahogy lélegeznek és néztem, hogy a légzéssel együtt mozognak. Ez volt az első alkalom, amikor Astanga jóga órát láttam. Teljesen le voltam nyűgözve. Nem volt fűtés a teremben, mégis, ahogy a kora reggeli nap besütött, pára száll fel az emberekből gyakorlás közben. Félelmetesen jó volt. Egy hippi pár járkált körbe és igazította az embereket. Az egyikük odajött hozzám is és lelkesen bemutatkozott: „Helló, az én nevem David!” Ők voltak David Williams és Nancy Gilgoff. David volt az első amerikaiak egyike, aki jógát tanult. 1972-ben Norman Allennel körbeutazták Indiát és asramokban laktak. Manjuval, Pattabhi Jois fiával való találkozásuk után mentek el Mysore-ba és mikor visszatértek Kaliforniába, David elkezdett tanítani.

Az első alkalommal a napüdvözleteket tanították meg nekem és a záró sorozat ászanáit. Elfáradtam, forró volt a testem, és amikor lefeküdtem savászanába, láttam a felszálló gőzt. Sosem felejtem el azt a napot, valami nagyon különleges történt velem.

Vidám és kedves közösség volt. Igazából mindenki hippi volt, aki abban az időben jógázott. Nagyon szórakoztató volt velük lenni. 1975-ben David és Nancy hozta el először Pattabhi Joist Amerikába. Előre felkészítettek minket, hogy ki fog érkezni, hogy megadjuk a kellő tiszteletet. Pattabhi Jois a fiával, Manjuval érkezett. Pattabhi Jois már 60 éves volt akkor, Manju pedig közel 30. Pattabhi Jois alig beszélt angolul még. Amikor megérkeztek és bemutatta a fiát, így kezdte: „Ő a fiam Svámidzsí”. Manju ránézett az apjára, majd felénk fordult és ő viszont folyékony angolsággal csak ennyit mondott: „Nem vagyok Szvámidzsí. A nevem Manju és azért jöttünk, hogy összetörjük a hátatokat.” Kicsi volt, mint Miki egér, de nagyon erős is egyben. Egy egész lépcsősoron fel tudott menni kézenállásban. Négy hónapig maradtak akkor Amerikában és egész idő alatt minket tanítottak. Fogalmunk sem volt róla, hogy mit csinálunk, de imádtuk az egészet!

david-swenson
David Swenson Lahainában, Maui, Hawaii

Pattabhi Joisnak is tetszett, mert nagyon sok lelkes, fiatal és energiával teli diákot talált ott, míg Indiában senki nem akart jógázni. A fiatal indiaiak mérnökök akarnak lenni, doktorok, ügyvédek, mi pedig egyszerűen csak jógik. És ő ennek nagyon örült!

A viszonylag hosszú ott tartózkodása alatt Pattabhi Jois egy iskolai programban is részt vett. Elvittem őt és David Williamst egy általános iskolába 6-8 éves gyerekeknek jógabemutatót tartani. Amikor én voltam kisfiú, nem jöhettek hippik iskolákba jógát tanítani, 1975-ben viszont már én voltam az, aki a bemutatót tartotta. Szóval, az alatt a jó pár hónap alatt, amíg Pattabhi Jois velünk volt, történt néhány érdekes dolog.
Mivel Kalifornia nagyon közel van Mexikóhoz, így rengetegen jönnek át onnan és próbálnak letelepedni, többnyire illegálisan. Abban az időben a rendőrök mindenkiről azt hitték, akinek barna bőre volt, hogy illegális bevándorló. Egy nap jóga óra után épp útban voltunk hazafelé. Tényleg tipikus hippiknek néztünk ki; öreg kocsi, a tetején szörf deszkákkal. Pattabhi Jois hátul ült. Hirtelen felbukkant a rendőrség és jelezte, hogy álljunk félre. Amikor benéztek az ablakon, észrevették, hogy egy sötét bőrű ember is van velünk. Udvariasan rá is kérdeztek: „Elnézést, ön illegálisan jött át Mexikóból?”. Pattabhi Jois mosolyogva válaszolt: „Igen, Mexikó nagyon jó!”. Próbáltuk elmagyarázni, hogy nem Mexikóból jött, de Pattabhi Jois folyton csak azt ismételgette, hogy „Igen, igen, Mexikó”. Ez így ment jó pár percig, de szerencsénkre a rendőrök végül rájöttek, hogy ennyi hippi úgysem tudna megszervezni egy illegális határátkelést, úgyhogy elengedtek minket.

Aztán Pattabhi Jois visszatért Indiába, Manju pedig úgy döntött, hogy Amerikában marad. Elvette az egyik diáklányt és így le tudott telepedni. Gondolom, Pattabhi Jois felesége nem volt túl boldog, amikor mindezt megtudta.

Nem sokkal azután, hogy Pattabhi Jois visszatért Indiába, én pedig Texasba, David Williams felhívott Hawaii-ról (időközben odaköltözött) és megkért, hogy vegyem át az óráit, mert újra vissza akart menni Indiába. 1976 volt, elmentem Hawaii-ra tanítani. A parkban, adományokért tartottam az órákat, nem volt fix a díjuk. Mielőtt David elment, figyelmeztetett, hogy ezek az önkéntes hozzájárulások nem szoktak jóra vezetni. A diákok is többnyire hippik voltak és nem volt pénzük. Kitettem egy kosarat az adományoknak, és amikor belenéztem óra után, nem találtam mást, csak mangót, banánt vagy egy fél füves cigit… Pénzre lett volna szükségem, de csak ezek jutottak. Jógaterem még nem volt, mi magunk építettük fel. Nem volt pénzünk, de építettünk egy termet. Rendes padlóra nem futotta, szőnyeget is akkor tudtunk szerezni, amikor egy hotel kidobálta a régi szőnyegeit az átalakítás után. Abból a szőnyegből vágtunk magunknak jógamatracokat is. Nyolc fala volt a termünknek, négy fából készült, ahol tudtunk kézenállást gyakorolni. A másik négy csak függöny volt, hogy ne jöjjenek be a bogarak. Egy kis fát állítottunk középre, ez tartotta volna a tetőt. De mivel nem volt pénzünk, így tető csak később lett.

hawai-3Yogis
Hawaii: Danny Paradise, David Williams, David Swenson

Elkezdtünk gondolkodni, hogy miből is kéne tetőt készíteni. Kerítettünk egy átlátszó műanyagot és azt szereltük fel. A várost, ahol voltunk Hawaii-on úgy hívták, hogy Lahaina, ami ’Könyörtelen Napot’ jelent. Mivel a tető átlátszó volt, így a termet ’Örökös Napsütésnek’ neveztük el. Ha nem értél oda kora reggel, borzasztó meleg volt. Manapság, mikor azt hallom, hogy valaki a meleg miatt panaszkodik az órámon, visszaemlékszem erre; ahhoz a teremhez képest szinte mindent hűvösnek érzek. Körülbelül 40-50 ember jött gyakorolni minden nap. Reggelente leterítettük a földre a szőnyeget – rendes padló nem volt – majd óra után újból felszedtük, betömködtük a földön a lyukakat, amik a hátraugrások után maradtak és összesöpörtük a port. Nagyon jól éreztük magunkat! Mindenki hippi volt és fákon lévő kis házikókban lakott. Mire David elment Indiába, megtanultam a harmadik és a negyedik sorozatot is.

David Williams mindenkivel elbeszélgetett az első órája előtt. Általában azt mondták az emberek, hogy csak jógázni szeretnének, mire David válasza a következő volt: „A jóga nem való mindenkinek, rendkívül összetett rendszer. Azt szeretném, ha jól átgondolnád a döntést, mielőtt elkezded. A jóga felforgatja az egész életedet, mert elkezded magad igazán jól érezni. Az is előfordulhat, hogy a partnered vagy a feleséged nem jógázik, de a jóga nagyon fontos lesz neked. Tönkreteheti a kapcsolataidat, lehet, hogy ott hagyod az állásodat és elmész Mysore-ba. Ezért kérlek, nagyon fontold meg, hogy el akarod-e kezdeni”. Mire David a kis beszédének a végére ért, az emberek már készítették is elő az óra árát és lelkesen nekikezdtek a gyakorlásnak. Lehet, hogy a jóga stúdióknak úgy kéne hirdetniük magukat, hogy „Jógázni tilos!”.

Szóval David Williams elutazott Indiába, én pedig maradtam, mint szenior tanár. Nem sokkal később az egyik diák odajött hozzám azzal, hogy mennyire kedveli az óráimat. Ami röviden annyit jelentett, hogy „nincs pénzem, de nagyon szeretném folytatni a gyakorlást.” Mondtam neki, hogy semmi gond, jöjjön csak az órákra továbbra is. Lehet, hogy a forró Hawaii-i levegőben még az információ is gyorsabban terjed – két héten belül már senki nem fizetett az órákért. Egyre többen lettünk, de egy centet sem hoztak. Ekkor döntöttem úgy, hogy muszáj keresnem egy állást, mert kezdtem nagyon rosszul állni anyagilag. Hozzá kell tennem, hogy Hawaii egy olyan hely, ahol alapvetően nem elfogadott, hogy dolgozni kell. Sok próbálkozás után csak találtam egy embert, akinek volt egy kis bioélelmiszereket árusító boltocskája, aminek „Mr Rendes Étel” volt a neve. A tulajdonos azonban nem volt annyira rendes, drogfüggő volt. Elmesélte, hogy New Yorkban elkövetett némi törvénysértést, ami miatt gyorsan el kellett kezdenie valamit, ami legális, és ezért megnyitotta ezt a bioboltot. Érdeklődtem, hogy van-e esetleg állás számomra. Csupán a nevemet kérdezte meg és azonnal fel is vett. Ezen kicsit meglepődtem, de aztán kiderült, hogy Hawaii-on a nagy bulizósoknak (party-goers) mind van valamilyen becenevük, mint például „Csillag Gyermek”, „Tüzes Eső”… Szóval, amikor az üzletvezető megtudta, hogy engem szimplán Davidnek hívnak, nagyobb esélyt látott rá, hogy bejövök majd dolgozni. Elkezdtem végre pénzt keresni. Nem túl sokat persze, de eleget, hogy megéljek belőle. Mikor David és Nancy visszatértek, elhatároztam, hogy én is elmegyek Mysore-ba. De nem volt pénzem rá, kölcsön kellett kérnem. Volt egy jó és egy rossz hírem David és Nancy számára; a jó az volt, hogy sokan jártak az órákra, a rossz pedig, hogy senki nem fizetett. Mondták, hogy nem gond, és másnap mindenki elkezdett fizetni megint. Később rájöttem, hogy az emberek csak azt mondták, hogy nincs pénzük a jógára, de ugyanakkor eljártak rock koncertekre és nem tagadtak meg maguktól semmi más földi jót sem.

jois-mysore

1977-ben utaztam Mysore-ba. Amikor megérkeztem, Pattabhi Joisnak összesen két tanítványa volt rajtam kívül. 60 éves elmúlt, de olyan volt, mint egy tinédzser, tele energiával. Hárman voltunk, mégis, úgy tanított minket, mintha legalább húszan lettünk volna. Minden nap három, négy vagy öt új ászanát kaptunk. Egyszer aztán úgy döntött, hogy a napi egy gyakorlás már nem elég, úgyhogy elkezdtünk naponta kétszer gyakorolni. Az első és a második sorozatot reggel, az első, harmadik vagy a negyedik sorozatot pedig este. Mindent úgy csináltunk, ahogy ő mondta. A reggeli gyakorlás után hazamentünk, ettünk, aludtunk, aztán mentünk is órára megint. Nem sokkal később hozzátett mindehhez egy óra pránájámát is, aztán elkezdte tanítani a satkarmákat (tisztító technikák). Kettőt mutatott meg, a naulit és a netit. Hagyományosan a netit három szőtt pamutszállal kell csinálni úgy, hogy a végüket bele kell mártani viaszba és ezután az orron keresztül át kell húzni a szájon pedig ki. Igazából ez nem egy kellemes procedúra. Időnként gumicsöveket használtunk, amiknek szintén viasz volt a végén, és amikor a viaszos részhez értünk, az olyan érzés volt, mintha egy bicikli lánca lett volna az orrunkban. Mondtuk Gurujinak, hogy a gumicsővel is mindent az előírásoknak megfelelően akarunk csinálni. Ennek megfelelően megkért minket, hogy szerezzünk csövet bicikli pumpákból, elküldött egy bicikliboltba, ahol meg is vettük ezeket. Borzasztó koszos volt mindegyik, úgyhogy napokig forraltuk és tisztogattuk őket. Végül aztán Guruji saját maga ’netizett’ rajtunk. Annyira szerettük Gurujit, hogy megengedtük neki, hogy azt tegyen velünk, amit akar. Mintha a kutyái lettünk volna egy kísérletben.

Az ott töltött négy hónapom alatt rengeteget tanultam; a sorozatok ászanáit és pránájámát. Mielőtt visszatértem volna Amerikába, megálltam Sri Lankán, szerettem volna pihenni egy kicsit. A legolcsóbb szobát vettem ki, ahol egy szörfös volt a lakótársam. Kölcsönadta a deszkáját és elkezdtem szörfözni. De minden rosszul sült el: a korallzátonyban elvágtam a lábam és nagyon csúnyán begyulladt. Borzasztó olcsó helyen laktunk: először kullancs csípett meg, aztán vérhas fertőzést kaptam. Hamar elvesztettem, a türelmemet és felültem az első Amerikába tartó gépre. Mint egy szörny, úgy érkeztem meg. Mikor hazamentem Texasba, hirtelen nagyon összezavarodtam. Mi értelme van az életemnek? Éltem Hawaii-on, Indiában, jógáztam, tanítottam… de valahogy az örömöt hamar beárnyékolták a problémák: először is szereznem kellett munkát, de a legalapvetőbb dolog, amiről fogalmam sem volt: mit csináljak ezután?

Egy farmra mentem, hogy lovakra vigyázzak, de a fejem tele volt kérdésekkel. Egyszer aztán nem bírtam tovább, leültem és írtam egy levelet Gurujinak: „Kedves Guruji! Végigvettük az összes ászanát, pránájámáztunk is, de hol a szamádhi?! És lenne még pár kérdésem: „Ki Isten? Ki vagyok én? És egyébként is, mi a dolgom ezen a bolygón?” Elküldtem a levelet, de sosem válaszolt rá. Egy darabig kicsit mérges voltam, aztán rájöttem, hogy a válaszokat nekem kell megtalálnom. El is kezdtem a keresgélést. Tenyérjóslást és asztrológiát tanultam. Böjtöltem. Egyszer 40 napon át nem ettem mást, csak szőlőt és csak szőlőlevet ittam. Meditáltam, rengeteget olvastam. Aztán, amikor abbahagytam a szőlőevést, éreztem, hogy nagyon éhes vagyok. Elmentem egy Krisna templomba, mert ott ingyen ételt osztogattak. Tele voltam kérdésekkel, amiket ők sorra megválaszoltak és a válaszokat különböző ősi kéziratokkal és szövegekkel támasztották alá. Szóval, úgy gondoltam, belevágok: leborotváltam a hajam, hátul csak egy tincset hagytam meg és elkezdtem szerzetesként élni. Teljes cölibátusban. Minden nap két órán keresztül: “Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma Haré Haré…”

Azt mondták, az ászana csak illúzió, májá, ami még jobban köt majd az anyagi világhoz. Azt követelték, hogy tagadjam meg az egészet és csak a bhakti jógával foglalkozzam. Mondtam, hogy rendben, és úgy tettem, ahogy kérték. Utaztam a nagyvilágban és Haré Krisna központokat nyitottam, szerzetes lettem. Lassan rájöttem, hogy ez mekkora üzlet világszerte. Annyi pénzt kellett keresnünk, amennyit csak lehetséges volt, de az üzleti partnereinknek nem volt szabad tudnia, hogy krisnások vagyunk. Mit gondoltok, mit kellett tennem? Parókát kellett hordanom. Nem értettem, hogy az emberek miért ragaszkodnak a parókához már megint.

Az egyik napra különösen jól emlékszem. Lementem az utcára a krisnás ruhámban és copfommal. Az édesanyám odajött hozzám és azt mondta, hogy mivel senki nem fog tőlem könyvet venni, ezért ő vesz egyet. Mikor visszamentem a templomba, elkezdtek velem kiabálni, hogy nem szereztem elég pénzt aznap. Akkor értettem meg, hogy valami nagyon nem stimmelt ott. Voltak páran, akik elég spirituálisnak tűntek, de sokan biztosan nem a spiritualitástól szenvedtek. Néhányan kedvesek voltak, néhányan rosszindulatúak, voltak szerények és önzőek, de igazából bármit is csináltam az életemben addig, egyedül a szüleim szerettek önzetlenül. Pedig ők nem olvastak folyton imádságokat, nem hordtak speciális ruhákat, mégis mindent megadtak, amit tudtak, szerettek engem. És mikor összehasonlítottam ezeket a spirituális embereket a templomban azokkal, akik normál életet éltek, elhagytam a Haré Krisna központot. Úristen, 5 évet töltöttem ott! Kiléptem a krisnásoktól, de nem volt pénzem, mert mindet, amit kerestem, nekik adtam. Kereshettem munkát megint. Aztán hirtelen belém hasított egy gondolat és rájöttem, hogy mit kell tennem: „David, épp most fejezted be a krisnás üzleti tanfolyamot. Jól megtanítottak, hogyan kell értékesíteni. Gondolj csak bele, David, ha el tudtad adni a Bhagavad Gítát egy cowboynak Texasban, akkor ezután bármit el tudsz adni bárkinek.” Képgalériát nyitottam. Tudtam, hogy ez sokkal egyszerűbb lesz, mint Bhagavad Gítát árulni. Jógázni is elkezdtem újra. Impozáns öltönyökben jártam és képekkel kereskedtem. Elég sikeres voltam, de ott motoszkált valami. Egy idő után rájöttem, hogy vissza akarok menni Hawaii-ra.

Maui szigetén egy galériában találtam állást. Ismét eljártam jógaórákra Nancy Gilgoffhoz. Aztán csoda történt. 1989-ben Pattabhi Jois Hawaii-ra jött. 12 év telt el azóta, hogy elküldtem neki azt a levelet, és hogy utoljára láttam. Nancy meghívta egy szemináriumra, majd az első napon odavitt hozzá: „Guruji, David is eljött”, de Guruji csak annyit válaszolt, hogy „Túl sok diák, nem emlékszem mindenkire”. Gondoltam, 12 év alatt biztos sokat változtam, hosszú hajam volt, másként öltözködtem, nem olyan szörnyű, hogy nem emlékszik rám. Másnap a gyakorlás végén vártam, hogy Guruji segítsen a hátrahajlításoknál. Odajött, a csípőmre tette a kezét, én pedig elkezdtem hátrahajolni. Abban a pillanatban, ahogy hozzám ért, elkiáltotta magát: “Óóó! David Swenson!” Ötször kellett hátrahajolnom és minden egyes feljövetelnél ott álltam közvetlenül a Tanárom arcával szemben. Mosolygott és ragyogtak a szemei. A szemembe nézett és énekelni kezdett: “Haré Krisna, Haré Ráma…” Még most sem tudom, hogy megkapta-e tőlem azt a levelet vagy sem, de már nem is számított. Tettem egy óriási kört és végül visszatértem arra a helyre, ahonnan elindultam.

Mint Paulo Coelho Az alkimista című könyvében. Santiago, a pásztorfiú, hatalmas utat tesz meg, majd visszatér oda, ahonnan elindult és végül megtalálja a rejtett kincseket. Akkor jöttem rá igazán, hogy minden, amit kerestem, végig ott volt előttem. Megértettem, hogy a szüleim voltak a tanáraim, akik megtanítottak a feltétel nélküli szeretetre. A bátyám vezetett be a jógába először, David Williams és Nancy Gilgoff tanítottak meg astangázni és rajtuk keresztül ismertem meg Pattabhi Joist. Ahogy Pattabhi Jois mondta: „Gyakorolj és minden jön magától!”. Rájöttem, hogy minden, amit keresek, a gyakorlásban rejlik. Csak eszközként kell használnom, hogy segítsen megérteni önmagamat. Abban a pillanatban rájöttem, hogy mi tesz spirituálissá egy gyakorlást. A meditáció, az imádság, az ászanák csupán eszközök. Eszközök, amiknek segítségével fel lehet szántani a talajt és termővé tenni. Ez a gyakorlás lényege, termővé teszi a talajt. Csak mert valaki képes bonyolult ászanákat végrehajtani és folyton imádkozik, még nem jelenti azt, hogy spirituális is egyben. Ez csak azt jelenti, hogy termővé tette a talajt a maga számára és az nő ki ebből, amit elvet bele. Ezért minél intenzívebben gyakorlunk, annál óvatosabbnak kell lennünk. Ha egót ültetünk, akkor még egy átlagos embernél is nagyobb egót növeszthetünk. A spiritualitást nem a gyakorlás határozza meg, hanem a koncentráció, a gyakorló szándéka és cselekedetei.

Befejezésként pedig a következőt szeretném hozzátenni: létezik egy definíció, miszerint „a jógi az, aki egy kicsit jobbá teszi a környezetét”. Senki nem mondta, hogy az a jógi, aki meghatározott gyakorlatokat végez, vagy bonyolult ászanákra képes. Egy jógi pusztán a jelenlétével jobbá teszi a világot. Minden cselekedetünk ebben a világban energia hullámokat hoz létre, amely hullámok lehetnek pozitívak vagy negatívak. És így végezetül feltehetjük magunknak a kérdést: „Vajon a jelenlétünk által jobb hely lesz ez a világ?”

Guruji & Swenson
“O! David Swenson! Veeery old student!” David és Jois

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://wildyogi.info/en/issue/david-swenson-%E2%80%9Chow-it-all-began%E2%80%A6%E2%80%9D
https://yogainternational.com/article/view/ashtanga-yoga-qa-with-david-swenson
http://www.yogajournal.com/article/lifestyle/yj-interview-with-david-swenson/
http://www.ashtanga.net/about-us.html
http://www.yogajournal.com/article/philosophy/practice-and-all-is-coming-2/
http://thecatholicyogi.com/2014/02/23/david-swenson-on-what-it-means-to-be-a-yogi/

A hónap bandhája: július

Csilla

Július hónap bandhája az egyik legrégebbi tanítványunk, és több szálon kedves a szívünknek. Közösségi munkája kiemelkedő, rengeteget segít nekünk, hogy a Bandha Works zökkenőmentesen tudjon üzemelni. Az utóbbi időben élete igen izgalmas, fordulatokkal teli, hirtelen lett nagycsaládos, de ennek ellenére vagy éppen ezért maradéktalanul fenn tudja tartani reggeli astanga gyakorlását, ami példaértékű. Fogadjátok szeretettel Csillát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Csilla: 🙂 mint mindig…

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Csilla: Így utólag visszagondolva, nem is volt nehéz dolgom. Csak egy kicsit lassan vettem észre, hogy merre is kellene haladnom. Míg másnak ez az első gyakorlás után egyértelmű, hogy megtalálta ami hiányzott az életéből, nekem kellett hozzá 3 év. Akkoriban rengeteget dolgoztam, munka után pedig egyenesen a futópályára vezetett az utam, hogy valahol levezessem a feszültséget. A „mozgás” mindig része volt az életemnek, apukámnak hála kevés olyan sport van, amit ne próbáltunk volna ki, aztán meg ne gyakoroltuk volna. A vadvízi eszkimófordulótól az egykerekű bicikliig mindent. Sajnos nem tudta, hogy astanga jógázni kellett volna elküldjön 🙂 Szóval a sok sport miatt kezdtem úgy érezni, hogy valami nyújtást is be kellene iktatni a mindennapokba. Az agni jógát néztem ki – 2 perc alatt a Kálvin téren a metróból feljőve – meleg is van, közel is van, jó lesz. A második alkalommal korán érkeztem az órára, így láttam meg, hogy van olyan is, ahol nem kell olyan sokáig várni, hogy jöjjön a következő póz. Kellett egy újabb negyed év, mire összeszedtem a bátorságom, hogy elmenjek a kezdő tanfolyamodra és utána az első astanga órára. Persze ez még csak az első lépés.

BW: Azon kívül, hogy az astangában gyorsan jönnek az ászanák egymás utánban, mit lehet még szeretni benne?
Csilla: Még csak most van két hónapja, hogy néhány szerencsés magánéleti változás miatt lehetőségem van a reggeli mysore órák látogatására az építési területek helyett. A „gyakorlás elmélyítése tanfolyamotok” első alkalma is nagyon nagy változásokat indított el bennem, tudtam, hogy az astanga gyakorlást így kell igazából kipróbálnom. Előtte is éreztem – na meg persze a környezetem is… ha lehet, inkbb jóga után találkozzunk, akkor olyan kedves vagy – sok pozitív változást, de ennek a két hónap reggeli gyakorlásnak – ami persze még nem hosszú idő – a hatása elképesztő. Egész más így gyakorolni, minden mozdulatnak, dristinek, légzésnek, bandhának tényleg akkor és ott kell lennie, hogy kiválthassa ezt az érzést. Az ember ezért 4:30 kor felkel és küzd, mert nekem ez még sokszor nagy harc a saját testemmel, és talán még nagyobb az elmémmel. De nagyon megéri, és várom, hogy még miket tartogat ez az út számomra, amire talán még sem fel léptem.

BW: Könnyen feldolgozta a család, hogy Te mész szinte elsőnek aludni, még a gyerekek előtt? Hogy tudod így ellátni az otthoni kötelezettségeidet?
Csilla: Nagy szerencsém van velük. Nem titok, hogy nem régóta élünk így együtt. Mindannyiunknak sok az újdonság, mindenkinek tekintettel kell lenni a másikra. Ébredés, evés, dúdolás, fekvés, ha őszinték vagyunk, nem könnyű egy astangással együtt élni. De minden nap kifaggatnak, hogy ma már ment-e a kukkutászana, miközben két másodperc alatt meg is mutatják nekem, hogy pedig ez nagyon egyszerű és már az ászanában vigyorognak rám. Igyekszem kihasználni a hajnali nyugodt órákat, így egyelőre tartható a napi rutinunk. Ehhez persze nem árt egy ilyen megértő társ.

BW: Az ászana gyakorlás tekintetében nem rossz reggel gyakorolni, amikor még nem olyan hajlékony a testünk, mint délután?
Csilla: Igyekszem minél jobban kitolni azt a pontot, amikor már “erőlködni” kell a sorozatban…ez most reggel az ardhabaddhapadmottánászana, délután a garbhapindászana. Itt nem tudom a légzés ritmusára felvenni a pózt és ez még kizökkent sajnos.

BW: Úgy tűnik szigorúan veszed (nagyon helyesen) a vinyászaszámolás tartását. Miért fontos ez?
Csilla: Az az igazság, hogy tényleg nincs astanga triszthána nélkül.
Amióta elkezdtem valóban így gyakorolni, összhangba hozni a légzést a mozdulatokkal és az ászanákkal, és nem nézelődni, hanem tartani a dristiket, megéreztem, hogy mennyivel többet jelent ez a puszta testi gyakorlatoknál. Egyrészt azokért a furcsa, hosszabb-rövidebb pillanatokért – amikor talán már sikerül egy “más” állapotban lenni -, másrészt a tanítói láncolat iránti tiszteletből is fontosnak tartom, hogy úgy gyakoroljak, ahogy tanultam tőletek, ahogy nektek tanították.

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Csilla: A kedvencem az utthitahaszta pádángusthászana. Kihívást sajnos minden ‘padmát’ tartalmazó ászana okoz De bízom benne, hogy lesz egyszer olyan, amikor már nem könnyezem meg a bal féllótuszokat.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Csilla: Legyen az uddijána bandha, mert ez már sokszor kihúzott a bajból 🙂 Nagyon érdekes megtapasztalni a bandhák erejét. Nekem fizikai szinten ez a “legmegfoghatóbb”, mert tényleg erőlködésmentessé válik vele (számomra nehéz) ászanákat megtartani. És valami plusz belső erő érzetet is ad, lehet, hogy ebből már valami több lesz? Egyszer…

BW: Végezetűl mit javasolnál azoknak az astangásoknak, akik délután gyakorolnak de a napirendjükbe beleférne a kora reggeli gyakorlás is?
Csilla: Nálatok astangázni mindig jó… már délutáni órákra járóként is függő voltam, de amióta reggel mysore stílusban gyakorlok rengeteg változást tapasztalok, és nem csak fizikai szinten, bár az is nagyon érdekes, hogy mennyire más lett fontos ebben. Az a közel két óra reggelente a saját kis ‘harcaimmal’ szép lassan megváltoztatja az életem egész ritmusát, sokkal nyugodtabban élek, megszerettem a csendet, el tudtam engedni embereket, akiket el kellett, tudok nemet mondani arra, ami nekem nem jó, talán kicsit jobban jóban lettem magammal is.
Szerintem aki teheti próbálja ki, mert bár kicsit korán kell kelni, de ott gyakorolni a többiek között, a Ti segítségetekkel nagyon sok plusz energiát ad.

Én talán elindultam az astanga jóga útján… nekem nincs visszaút 🙂

BW: Köszönjük az interjút!

A hónap bandhája: június

Dávid Bandha Yoga Jedi

Június hónap bandhája fiatalon szembesült a kegyetlen mulandósággal, de hála egy kiváló orvosnak és a nagyszerű családjának kapott még egy kis időt, hogy rátaláljon az örökkévalósághoz vezető útra. A viszontagságos kezdet ellenére (vagy éppenséggel pont ezért) rendkívül vidám, élettel teli és felettébb szorgalmas fiatalembert ismerhettünk meg Dávid személyében. Fogadjátok Őt szeretettel.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Dávid: A szavamat adom, hogy így lesz!

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Dávid: Körülbelül kettő és fél évvel ezelőtt az egyik kedves ismerősöm ajánlotta az Atma centert. A lánya – Blanka – akkor már ott jógázott, véletlenül pont nálad. Úgyhogy gondoltam megnézem, mi fán terem az astanga jóga…és ez lett belőle 🙂

BW: Két és fél év távlatában szerinted mi fán terem az astanga? Hogy működik ez az irányzat?
Dávid: Az igazi mélységei szerintem csak az előtt tárulnak fel, aki nyitottá válik a gyakorlásra. Még az elején vagyok, de szerintem egyszerű a recept. Csinálni kell, és működik. A hatásait egyértelműen érzem azokon a napokon, amikor gyakorolok, és egyértelműen mások azok napjaim, amikor nem.

BW: Úgy tudom, az astanga mellett egyéb keletről érkezett rendszereket is gyakorolsz. Mit lehet ezekről tudni, hogyan kapcsolódnak össze, ha egyáltalán összekapcsolódnak?
Dávid: Igen, jól tudod. Jó pár éve karatézom. Ez nekem természetes, mert a családom minden tagja gyakorolja ezt a harcművészetet. A karate nem indiai hanem japán származású, de ott is vannak meditációhoz kapcsolódó részek. Tulajdonképpen úgy tekintek rá, mint mozgó meditációra. Az edzésen kialakult helyzetek pedig szerintem olyan szituációk, amelyekből megtanulhatom, hogy hogyan viselkedem egy-egy szélsőséges helyzetben. A kényelmes helyzetekben nem derül ki, hogy milyen vagyok valójában, csak azokban, amelyek felfordítják a világomat.
Az összekapcsolódás a jógával az önmegismerés szempontjából szinte azonos. Ha úgy “használom” a jógát vagy a karatét, mint egy fitnesz edzést, akkor nem jutunk el a belső lényegükhöz. Sajnos a karate most háttérbe szorult a munka, a főiskola és a jóga hármassága miatt, de szerencsére csak annyi történt, hogy az egyik ruhát egy másikra cseréltem. Nekem valahogy mindkettőben megjelenik a művészi szépség, csak másképp. Szerettem volna megismerni, hogy miről szól a jóga és az időbeosztás miatt választanom kellett. S mivel ez csak akkor derül ki ha csinálom, így belevágtam.

BW: Az astanga jóga második ága a nijama (spirituális elvek), ezen belül található az Ísvara pranidhána (Isten iránti odaadás). Úgy tudom Neked erre “bejáratott” rendszered van?
Dávid: Az a helyzet, hogy keresztény családból származom, most mégis a Buddhista Főiskolára járok tanulni. Gyerekkoromban az volt a meglátásom, hogy Isten “bácsi” az összes vallásban ugyanaz a valaki, de mivel senki sem tudja az igazi nevét, így inkább mindenki adott neki egyet: Isten, Allah, Brahman, Krisna stb. Vagyis, mindenki ugyan arról beszél. Most már inkább úgy látom, hogy az Isten a bennünk lévő egységhez és harmóniához való közelítésünk. Azt hiszem, hogy Ő ez az állapot. Ami mindig bennünk van, de nem érezzük a zavaró gondolatoktól, a fecsegésektől és a külső ingerektől. Abban a tevékenységben találjuk meg, amiben ezt az egységet érezzük. Egységet magunk és minden más között.
Úgy érzem, hogy a világban minden összefüggésben vagy egymással, ezért minden, amit teszek, mondok, vagy gondolok, hatással van minden másra is. Ezért azt is gondolom, hogy az istennek való odaszentelődés lehet bármi, amiben ezt az egységet megtaláljuk. Bármit gyakorolunk, mindig van egy pont, amikor a tanulás vagy a gyakorlás átlép egy fizikai vagy egy logikus pontot, ami még szavakkal leírható. Ezeken túl tudjuk megtapasztalni azt, ami a lényeg. A szavakon, a gondolatokon, a fizikai és a logikus dolgokon túl találjuk meg az Istenhez való odaszentelődés értelmét. Amikor a gyakorlásunkban már elmélyülünk. Minél inkább erre helyezzük a figyelmünket, ez annál érezhetőbb. Legyen az bármi: jóga, harcművészet, szolgálat, kártyatrükk gyakorlás…bármi. S ha így élünk, akkor azt hiszem, az életünk kiteljesedik. Így gondolom!

BW: Te is a reggeli Mysore csapatot erősíted, sőt az egyik legkorábban érkező jógi vagy közülük is. Hogy bírod ezt a “terhelést” napról napra, mi a titka – ha van ilyen – a korai reggeli gyakorlásnak?
Dávid: Azt hiszem annak köszönhető, hogy meg szerettem volna tudni, hogy mi van a jógában. Ezért eldöntöttem, hogy adok neki egy fél évet, amikor annyit gyakorolok amennyire csak lehetőségem van. Abban is megállapodtam magammal hogy tartom magamat ehhez a döntésemhez. Amikor nagyon nehéz felkelni fél ötkor vagy ötkor, ez átlendít a nyekergésen. Az első 2,5 hónap nagyon nehezen ment, azután már kicsit könnyebb lett. Azt hiszem, a figyelmem átállt. Az életem berendezkedése megváltozott. Valahogy a szokásaim közé került a gyakorlás, ami önmagában nagyon érdekes változás. Azokról a változásokról nem is beszélve, amiket a gyakorlás egyéb területen generált. Szerintem ennek a hozzáállásnak nem titka, hanem ára van. Sok lemondással jár az, ha valaki ennyit gyakorol. De a kényelmetlenség csak a változás időszakában tart. Ha egy ember elköteleződik valami felé, akkor az élete ahhoz rendezkedik be. De a véleményem az, hogy megéri. Legalább is nekem megéri.

BW: A Mysore stílusú gyakorlások által sok minden kiderül a gyakorlóról… Alapból is egy jóvágású srác vagy, de Rád ez duplán érvényes! Mit kell tudni a mellkasodat “díszítő” hatalmas forradásról?
Dávid:  🙂 Köszönöm. A mellkasomon lévő vágásról azt érdemes tudni, hogy egy nyitott szívműtétet jelez, amit akkor csináltak, amikor hat éves voltam. A szülésnél közrejátszott „kis” rendellenesség következményeként keletkezett foltot stoppolták be a szívemen. Akkor még nem fogtam fel, hogy mi történik velem, de ahogy így visszagondolok, a szüleim nem is tudom, hogy mit élhettek át, mivel a varrást a szíven belül kellett megcsinálni. A gyengébb idegzetűek kedvéért nem cizellálom. Amikor ez történt, édesanyám nővér volt. Pontosan tudta, hogy ez mit jelent. Ezért ahogy kiderült, hogy műteni kell, azonnal átkérte magát a szívsebészetre, hogy a közelemben legyen. Elmondása szerint legalább kétszer olyan gyorsan gyógyultam, mint azok a gyerekek, akikkel nem lehetett ott ennyit az édesanyjuk. Arra emlékszem – meg sok másra is –, hogy amikor kijöttem az altatásból, anyu bejött hozzám, hogy megnyugtasson. Ami nem annyira jött be, mivel anyu egy maszkban volt, és a doki kicsit elmérte a dózist – egy hatéves gyerek fizikumánál elég nehéz pontosan eltalálni – ezért ébredéskor mindenből duplát láttam. Úgyhogy egy maszkos kétfejű és négykezű ember fura hangon próbált beszélgetni velem. Hát nem nyugodtam meg… Egyébként a műtétért Ő is és én is nagyon hálásak vagyunk Dr. Hartyánszky Istvánnak, mert nagyon jól megcsinálta. Amikor kicsi voltam nagyon zavart a forradás, de aztán azt mondták, hogy majd ez lesz a szexepilem. Most már megszoktam és szerencsére nem jelent akadályt az ászanákban vagy az életben sem.

BW: Az “elmélet” után térjünk át egy kicsit a gyakorlatra. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Dávid: A kedvenc ászanám a pascsimattánászana. Azért ez, mert ebben fejlődtem a legtöbbet. Sosem gondoltam volna hogy a nyújtott lábaimon a sípcsontom egyszer majd az arcom útjában fognak állnak. De így lett, és ennek most nagyon örülök. Amelyik pedig a leginkább kihívást jelent a számomra az a návászana és a pádángusthászana. Hogy úgy mondjam ezek az ászanák egyenlőre nem annyira kedvesek hozzám:-)

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Dávid: A személyes kedvencem a bandhák közül a dzsálándhára bandha! Ha szavaznom kellene, akkor erre a bandhára szavaznék. Még pedig azért, mert ezt még úgy ahogy meg tudom csinálni A többiben is van gyakorlatom, de azokban nagyon ügyetlennek érzem még magamat.

BW: Végezetül, kinek ajánlanád az astanga jóga rendszerét?
Dávid: Azoknak ajánlanám, akik szeretnék magukat jobban megismerni. Akik a mozgó meditációban inkább lelnek otthonra, mint a statikus ülésben. Azoknak, akik szeretnének változtatni az életükön, de nem tudják, merre induljanak. Vagy akik a meglévőt szeretnék magasabb szintre emelni. Azoknak szerintem ez kiváló irány.

BW: Köszönöm az interjút!

Astanga Ikonok: Saraswathi

Saraswathi Ashtanga Jois

Ha valóban igaz az a feltevés, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő, akkor az astanga társadalom két legmeghatározóbb alakja, Guruji és Sharath mögött egy igazán rendkívüli nő áll, Saraswathi (nevét a tudás és tanulás istennőjéről kapta). Nem csak saját gyermekeinek, hanem gyakorlók millióinak édesanyja, tanára és valódi inspiráció mindannyiunk számára.

Saraswathi 1941-ben született és 10 éves korától 22 éves koráig szorgalmasan tanult édesapjával, Sri K. Pattabhi Jois-szal. Ő volt az első lány, akinek a felvételét engedélyezték a mysore-i Szanszkrit Egyetemre, hogy a jóga mellett a szanszkrit nyelv alapjait tanulmányozhassa. Éveken keresztül segédkezett Guruji mellett, de 1975 óta saját órákat is tart. 1986-ban egy kisebb forradalmat indított, amikor nőket és férfiakat egyszerre kezdett el tanítani. Saraswathi a mai napig szeretettel fogad minden Mysore-ba érkező diákot. Ő az összetartó kapocs a Jois családban, aki egyszerre gondoskodott édesapjáról és gyermekeiről, Sharmiláról és Sharathról, és a mai napig felügyeli, hogy rendben menjenek a dolgok.

Saraswathi Yoga

Életében mindig is a jóga volt a legmeghatározóbb tényező. Ugyan játékosan már egészen kicsi korától elkezdte felfedezgetni a különböző jóga pózokat, rendszeresen és komolyan tíz éves korában kezdte meg a gyakorlást. 22 éves korában, amikor édesanyja hirtelen nagyon beteg lett és kórházba kellett szállítani, Saraswathi azonnal átvállalta a háztartással kapcsolatos teendőket, ápolta édesanyját, illetve gondját viselte édesapjának és fiatalabb testvéreinek is. Eleinte mindez az ászana gyakorlás rovására ment, viszont így a jóga többi ága nagyobb hangsúlyt kapott.

26 évesen kötöttek házasságot és költöztek a Calcuttához közel lévő Jamshedpurba férjével, M.S. Rangaswamy-val. Előre elrendezett frigy volt és a tradíció szerint a feleségnek követnie kell a férjét. Távol a családjától Saraswathinak nem volt sok lehetősége sem gyakorolni, sem rendszeresen tanítani, de kis gyerekekkel továbbra is foglalkozott. Férje nagyon elfoglalt volt és sokat utazott, ezért amikor terhes lett, visszaköltözött a szülői házba. Először, 1969-ben egy kislánynak, Sharmilának, majd 1971-ben egy kisfiúnak, Sharathnak adott életet és édesapja mellett folyamatosan segédkezett a tanításban. A gyerekek jövőjéről és tanulmányairól is gondoskodni kellett, aminek a folyamatos utazások nem tettek volna jót, így Saraswathi úgy döntött, hogy Mysore-ban marad, a férje pedig mindig meglátogatta őket, amikor csak elfoglaltsága és ideje engedte. Sharath nagyon gyengécske volt kicsi korában, nem szeretett iskolába járni és sokat betegeskedett. Mindenféle betegséget összeszedett, tüdőgyulladást, hasmenéses rohamokat… 7 éves volt, amikor Lakshmipuramban az új iskola építési munkálatai folytak. Sharath a téglákon játszott, leesett és eltörte a lábát. Fekvőgipszet kapott és 3 hétig nem mozoghatott. A hemoglobin szintje hirtelen nagyon alacsony lett és reumás lázat kapott. Annyira legyengült, hogy ezután még 4 hónapon keresztül nem tudott kikelni az ágyból. 4 és 14 éves kora között szinte folyamatosan történt vele valami, de Saraswathi sosem tágított mellőle. Anyagilag is nehéz időszak volt, és Saraswathi ekkor döntött úgy, hogy elkezd saját órákat is tartani. Nem hirdethette magát, mert Guruji szerint ez nem lett volna helyes, viszont egy diákja, egy amerikai hölgy, Sally Walker feladott helyette egy hirdetést az egyik Hindu újságban és ajándékként az orvosuk is reklámozta őt a Mysore Star magazinban. Ezt követően számos diák jelentkezett; azonban ahogy a tanítványok létszáma, úgy az irigység is egyre nőtt. Olyanok is voltak, aki túl drágának tartották az órákat. Később, mikor Guruji már külföldön is tartott órákat, Saraswathi maradt a Shalaban gondoskodni tanítványairól. 11 éven keresztül csak nőket tanított, majd 1986-től férfiakat és nőket vegyesen. Sokan kritizálták emiatt a radikális változtatás miatt, de ő mindezzel nem törődve elhatározta, hogy legjobb tudása szerint fogja ezentúl is tanítani az érdeklődő diákokat.

Saraswathi Mysore Ashtanga

Édesanyja kezdte el Sharath-ot is tanítani, hogy gyorsabban gyógyuljon és erősödjön. Sharath eleinte vonakodott, mert inkább a krikettet preferálta, de az erős családi befolyás hatására a rendszeres gyakorlás meghatározóvá vált az ő életében is, és viszonylag hamar nagyapja segítségére tudott lenni a tanításban. Saraswathi mindkét gyermeke saját feladatának tekinti, hogy ugyanúgy terjesszék az astanga jógát, ahogy azt nagyapjuk tette. Sharath a mai napig Mysore-ban, Sharmila pedig Bangalore-ban él és tanít.

Saraswathi

2002-ben, amikor az iskola Gokulamba költözött, Sraswathi ismét édesapjával együtt tanított. Hajnali 5-től segédkezett, majd 8-9.30 között saját óráit tartotta minden reggel.

Jelenleg a Main Shalától pár perc sétára található saját iskolájában tanítja a Mysore-be érkező kezdő tanítványokat, illetve régi, haladó diákjait is. A mysore-stílusú órái már hajnali 4:30-kor elkezdődnek, de még emellett is marad ideje, hogy délutánonként a Main Shala termében az indiai gyakorlókat oktassa.

Saraswathi Jois, az elszántság és határozottság asszonya, akinek kitartása és elkötelezettsége forradalmat indított az Astanga jóga világában. Egy nő, akinek a jelenléte a KPJAYI jógaiskolában erőteljes és meghatározó, mégis békét, nyugalmat és szeretetet árasztó. Egy nő, aki nem a szavak, hanem a tettek embere, aki oly sokakat ösztönöz, hogy túllépjenek saját korlátaikon.

Saraswathi from Change For Balance on Vimeo.

Gondolatok

„Ne siess, adj időt a gyakorlásnak… Minél jobban sietteted, annál kevésbé érted meg, miről is szól valójában. Mindennek megvan a maga ideje. Ezért hagyd, hogy minden a maga idejében jöjjön. Egy virágnak, egy fának is szüksége van a megfelelő időre és feltételekre, hogy kifejlődhessenek. Miért lennénk mi emberek különbözőek? Fejlődni a jógában annyit jelent, mint fejlődni az életben; és amikor ezt elkezded érezni, rájössz, hogy ez valóban így igaz.”

„Az Istent vagy az Istennőt ne a külvilágban keresd. Tanulj meg befelé figyelni és fedezd fel az isteni energiát magadban.”

„Egy kevésbé rugalmas testben sokkal nagyobb lehetőség rejlik, ami a jóga tanulást illeti. Ha valaki nagyon hajlékony, akkor könnyen a bhóga (élvezet) csapdájába eshet.”

„Hallgass a szívedre és hagyd, hogy vezessen az életben.”

„Mindenki az édesapám sikereit emlegeti. Igen, valóban nagyszerű, amit elért, de vajon belegondolnak az emberek, hogy mi mindenen kellett keresztülmennie mindezért?”

„Először is tisztelned kell a tanáraidat, akik elhozták neked ezt a jógát. Guru – múla, az alap. Ha nem adod meg a kellő tiszteletet, akkor Istenhez sem érhetsz el. Ez nagyon fontos. Sokan változtatnak a módszeren, az egójuk miatt teszik. Keresd meg a számodra legmegfelelőbb tanárt és maradj vele. Ha folyton váltogatod, az nem helyes, össze fogsz zavarodni. Ha az elméd elég erős, kitartasz a tanárod mellett. Addig keresd, amíg meg nem találod, a szívedben fogod érezni, amikor találkozol az igazival.”

Női szemszögből

Az anyaságról: „Tíz évembe telt, hogy rendesen megtanuljam az ászanákat, és aztán két gyerekbe, hogy elfelejtsem őket, de velük a tapasztalat, amit így a jógában szereztem messze felülmúl mindent, amit ászanagyakorlás valaha adhatott volna.”
Nagymamának lenni: „Most, hogy nagymama is vagyok, már a jógát is nagyszerűen csinálom.”
A női ciklusról: „Egy nőnek meg kell tanulnia figyelni a ciklusára és ilyenkor pihenni, nem pedig erőltetni a gyakorlást a menstruáció napjai során.”

Terhesség alatt gyakorolni: „Terhes nőknek is ajánlott és jót tesz a gyakorlás. A légzés oxigént visz a vérbe és a babához is. A baba is mozog, és az anyuka is rugalmas marad. A terhesség első szakaszában és a szülés után azonban érdemes 3 hónapot kihagyni és pihenni. Egy kicsit azért persze szabad gyakorolni, de semmi ugrálás. Az ülő ászanák és a légzés a legjobb. Persze az egyéntől is függ, ajánlott konzultálni az orvossal.”

Nőnek lenni: „A férfiak fizikailag erősebbek, mint a nők, de a nők tehetségesebb jógik.”
Az élet különböző szakaszaiban a jógagyakorlásunk természetesen folyamatosan változik, és sokkal többé válik, mint csupán az ászanák gyakorlása. Nőnek, anyának lenni, és felelősségteljesen vezetni a háztartást sok energiát igényel, és ez az energia sokfelé irányul. A jóga gyakorlásunk biztosítja azt az erőt és bátorságot, hogy szeretettel el tudjuk fogadni a változást. Ami azonban mindig változatlan marad, az a tiszta tudat és az egyensúly, ami az astanga jóga gyakorlásának köszönhető. Az éveken át tartó gyakorlás adja a keretet, hogyan éljük életünket nap, mint nap.

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://aysnyc.org/index.php?option=com_content&task=view&id=175&Itemid=37
http://kpjayi.org/biographies/saraswathi
http://www.saraswathiastanga.com/saraswati.html

A hónap bandhája: április

Lívia

A hónap bandhája címet próbáljuk mindig részlehajlás nélkül, tisztán a matracon “nyújtott” odaadás és szorgalom alapján odaítélni az arra érdemes gyakorlónak. Nincs ez másképp ebben a hónapban sem, egy heti hatszor reggel gyakorló, szuperkedves, mindig mosolygós lányé a cím. Amellett, hogy kisugárzása fényt visz a reggelekbe, a vegán sütemények terén is igazi szakértő, amit a folyamatos minőségellenőrzés céljából a Bandha Worksbe hozott termékminták is igazolnak. Ma például a kókuszgolyót teszteltük. Remélhetőleg ez nem befolyásolt minket a döntéshozatalban… Fogadjátok szeretettel április hónap bandháját: Líviát

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Lívia: Esküszöm csak az igazat fogom vallani!

BW: Először is kérlek, meséld el hogyan lett az astanga jóga az életed szerves része?
Lívia: Agni jógára kezdtem járni rendszeres aerobik és futás mellett, mivel szerettem volna hajlékonyabb lenni. Ebben is sok örömet találtam, de tovább keresgéltem, és ki akartam mást is próbálni, így kerültem az első vinyásza krama órára, ahol teljesen más hangulat fogadott. A jóga más megvilágításba került, nagyon tetszett és ugyanakkor kihívást is jelentett. Délutáni elfoglaltságaim miatt nem tudtam tovább járni ezekre az órákra, viszont szívesen folytattam volna a tanulást a felügyeleted alatt, így kerültem az első mysore órára. Előtte nem jártam vezetett astangára ezért a sorozattal is így ismerkedtem meg. Addig is lelkesen jógáztam, de az astanga elvarázsolt… Nagyon rövid időn belül minden más mozgásformát abbahagytam (aerobik, futás), elkezdtem otthon is gyakorolgatni, hiszen az ászánák sorrendjét is meg kellett tanulnom. Sokáig nehezen keltem fel reggelenként ezért órára nem mindig jártam, de az otthoni gyakorlást komolyan vettem az elejétől kezdve. Azóta más jóga órát nem igen próbáltam és azt hiszem nem is szeretnék. Úgy érzem “eljegyeztem magam” az astanga jógával… örökre.

BW: Divat mostanság az astanga jógát keverni mindenféle sporttal, fitnesz irányzattal. Te nem érzed hiányát ennyi idő elteltével, hogy valami kiegészítő mozgásformát felvegyél a napi rutinodba?
Lívia: Egyáltalan nem. Az aerobik és a futás mellett eszembe jutott, hogy jó lenne többet nyújtani vagy úszni a gyakori hátfájás miatt, de amióta astangázom, semmi nem hiányzik. Nem fáj a hátam, egészségesnek és fittnek érzem magam. Egy másfél órás reggeli mysore óra után sokkal jobban érzem magam, mint két “szigetkör” után. Nem csak a fizikumra van nagyon jó hatással, nyugodtabb és derűsebb is vagyok!

BW: Mi változott a mindennapokban – értve itt a munkát és a magánéletet – mióta heti hatszor gyakorolsz astangát?
Lívia: Kezdetben nem mindig ugyanabban az időben gyakoroltam, akkor fáradékonyabb voltam, de amióta heti hatszor hét órakor kezdek, sokkal könnyebb a felkelés. Az astanga fegyelmezettséget kíván: nincs nagyobb étkezés hat óra után, és minden este igyekszem korán lefeküdni. A munkában is jobban tudok koncentrálni, bár szívem szerint munka helyett is jógáznék, vagy legalábbis azzal foglalkoznék! Én mindenkinek a heti “hatszoros” gyakorlást ajánlanám. Önuralomra tanít és rendszerességet visz a mindennapokba.

BW: Az astangás gyakorlás elmélyülésével gyakori tapasztalat, hogy elkezd “antiszocializálódni” az ember. Már nem érzi jól magát nagy tömegben – pl.: bevásárlóközpontok, piac, szórakozóhely – és a baráti társaság is komoly változásokon mehet keresztül, mind összetételben mind mennyiségben. Tapasztaltál-e te is ilyet?
Lívia: Mindenképpen sokat vàltoztam, sőt sok ismerős és barát pont ezt a szót használta: antiszociális lettem… Eleinte ez bántott, rosszul esett, hogy a környezetem nem örül velem együtt a változásnak, amelyet én belülről lelki megnyugvásnak éltem meg, nem elzárkózásnak, de visszagondolva tényleg sokat változtam, kevesebbet kommunikáltam és nevettem. Az első pár hónapban tejesen befelé fordultam, ezért most próbálok figyelni, hogy ez ne legyen így, igyekszem jobban odafigyelni másokra is.

BW: Volt egy másik, mellékhatása is a gyakorlásod elmélyülésének, amelyek enyhén szólva szintén nem nagyon örült a környezeted. Mi volt ez? Milyen most a családi hangulat ezzel kapcsolatban?
Lívia: Mióta vegetáriánus lettem és astangázom sokat fogytam (63 kg.ból 51 kg). Tavaly februárban, amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a gyakorlással éreztem, hogy bizonyos ászánák pl: maricsjászana könnyebben mennének vékonyabb derékkal, ennek érdekében jobban odafigyeltem ,és este 6-7 után már csak keveset ettem (éppen annyit, hogy csak az éhségemet csillapítsam). Ezzel párhuzamosan úgy döntöttem, nem eszem húst (előtte is igen ritkán fogyasztottam) így az “aerobikos” izmaim teljesen eltűntek. A csavarások már sokkal jobban mentek, de a szüleim és sokan mások teljesen kiakadtak. Nehéz volt az Édesanyám aggódó szemeibe nézni, és győzködni őt arról, hogy de én eszem… A könnyebb gyakorlásnak örültem, de semmi esetre sem akartam a hozzátartozóimat bántani. Elmentem többször vérvételre is, szerencsére nem találtak semmit, ami miatt aggódnom kéne. Most már mindenki kicsit megnyugodott, bár Anyukám szerint még mindig túl vékony vagyok és biztos keveset eszem :), de ez nem baj, mivel még nagyobb figyelmet fordít arra, hogy amikor haza megyek, legyen mindenféle finomság az asztalon. Én törekszem az egyensúlyra és megtalálni azt az állapotot, amelyben én jól érzem magam. Azt gondolom, az astanga az élet minden területén segít az egyensúly megtalálásában.

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Lívia: A kedvenc ászánáim a maricsjászana B és a szupta kurmászána. Szeretem az “összegombolyodós” ászánákat, talán annál többre képes az ember, minél kisebbre tudja magát összecsomagolni. Egyelőre sok ászána jelent kihívást, de a kritikus pontjaim, amin szeretek túl lenni 🙂 az utthita haszta pádángusthászana és a návászana!

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Lívia: A Dzsalandhára bandha a kedvenc bandhám. Egy éve olvastam Krishnamacharjáról, és megfogott egy történet. Egy híres, dél-indiai énekes kért tőle segítséget, mivel problémàja lett a hangszálaival. A mester gyógyfüveket adott neki, és előírt neki pár egyszerű ászánát, illetve légzőgyakorlatot. Az énekes a sikeres gyógyulást követően megköszönte Mesterének a segítséget ,és mivel tisztában volt képességeivel, büszkén énekelni kezdett. Krishnamacharya viszont leállította és azt mondta: “tudom, hogy jó énekes vagy de mindig emlékezz a dzsalandhára bandhára, amelyet tanítottam. Isten gyönyörű hanggal áldott meg, de te tartsd eszedben a bandhát, fejünket lehajtva alázattal kell élnünk.”

BW: Végezetűl, kinek ajánlanád az astanga jóga rendszerét?
Lívia: Mindenkinek! Ahogyan Pattabhi Jois és később unokája, Sharath mondta: “Mindenki gyakorolhatja a jógát (idősek, kövérek, gyengék, túl kötöttek, betegek) kivéve a lusta embereket. Szerintem az astanga első sorozata fokozatosan, azaz ászánánként mindenki hétköznapjaiba beleilleszthető. Csak el kell kezdeni, szülessen meg az elhatározás, aztán a jóga mindenhol kifejti a pozitív hatásait.

BW: Köszönöm az interjút!

Astanga Ikonok: Eddie Stern, egy nagyvárosi jógi története

Eddie Stern ashtanga yoga

„A nevem Eddie Stern, jógaoktató vagyok és az Ashtanga Yoga New York iskola igazgatója. 21 éves korom óta minden, amit csináltok, az a jógához kapcsolódik. Ha olyan lehetőséggel találkozom, ahol azt látom, hogy a jóga segíthet, és valaki felkér, hogy tegyek valamit, mindig igent mondok. Ez erről szól, nagyon egyszerű. Ha tudjuk, hogy adhatunk valakinek valamit, ami enyhíti a szenvedését, akkor cselekednünk kell.”

Nemrég Eddie a „The Chopra Well” program keretein belül számos motivációs videót készített, amelyek különböző élettörténeteket mutatnak be. Mindennapi hősök (Juquille, Yuko, Michael, Abdi, Anthony, A Horizon Fogda története, a „RAPP story”) és híres emberek (Moby, Russel Brand, Deepak Chopra, Russel Simmons) mesélik el, milyen hatással van rájuk és hogyan alakította át az életüket a jóga. Történetek erőszakról, drogfüggőségről, rákról, hátrányos helyzetű fiatalokról és családon belüli erőszakról, sorsokról, amelyek a jóga hatására teljesen új fordulatot vettek.

„The Chopra Well” egy teljesen új Youtube csatorna, amelyet azért hoztak létre, hogy ösztönözze az embereket a teljesebb, tudatosabb, egészségesebb életmódra. A küldetés része elérni a 100 milliós kritikus tömeget, a cél, hogy a program hatására minimum száz millió ember tapasztaljon életében pozitív változást. Naponta jelennek meg műsorok az egészséges életmódról, wellnessről, spiritualitásról könnyed és humoros formában. A mottó: „Légy jelen a jövőre.”

Eddie továbbá aktív részese az úgynevezett „Ashtanga Yoga Outreach” és a „Lineage” projekteknek is, amelyek célja Egyesült Államok szerte beteg vagy hátrányos helyzetű emberek és fiatalok életébe a jóga gyógyító erején és a tudatosságon keresztül pozitív változásokat vinni.

Eddie az egyik legfiatalabb az úgynevezett “szenior” astanga tanárok közül, mivel majdnem 20 éven keresztül tanult Gurujival megszakítás nélkül. Az egész életét a tanulásnak, a fejlődésnek és a tanításnak szentelte. Tanulmányozta a szanszkrit nyelvet és az ősi indiai szentírásokat, ahogy a hagyományokat és az indiai kultúra minden jellegzetességét. Eddie az úgynevezett „nyugati indiai” gondolkodást személyesíti meg, és életmódja hűen tükrözni, hogyan lehet ezt a mindennapjainkban alkalmazni. Világszerte elismer, rendkívüli tanár, az Ashatnga Yoga New York iskola és a Broom Street-i Ganesha templom alapítója, továbbá számos jógával és hindu filozófiával kapcsolatos magazin és könyv szerzője.

Guy Donahaye-el együtt állították össze azt a különböző interjúkból álló könyvet, amelyben Guruji legrégebbi és legtapasztaltabb tanítványai szólalnak meg és mesélik el személyes történeteiket, osztanak meg rendkívül szívhez szóló pillanatokat és azt az átalakulást, amit a rendszeres gyakorlás hozott az életükbe. Csak egy pár név a sok közül: Saraswathi Rangaswamy, Sharath Jois, Manju Jois, David Williams, Nancy Gilgoff, David Swenson, Tim és Chuck Miller, Richard Freeman, Dena Kingsberg, Lino Miele, Rolf Naujokat és még sokan mások…

A könyv olvasásakor nem csak Gurujira emlékezhetünk, hanem szinte személyes élményünkké is válik, milyen is az, amikor az ember a Tanárával gyakorolhat.

Eddie ebben a könyvben mesél arról, hogy korábban mennyire nem övezte tisztelet a jógát, mint tudományt, és az indiai kultúra részeként sem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget. Úgy tartották, hogy a jógát csak szerzetesek, sarlatánok vagy mágusok gyakorolhatják. Guruji azonban olyan rendületlenül hitt a jóga nagyszerűségében és népszerűsítésében, hogy mára a nyugati világ szinte elképzelhetetlennek tartja, hogy ez valaha Indiában nem így volt.

1988-ban, első indiai útja során Eddie meg volt róla győződve, hogy minden indiai jógázik és rendkívül meglepődött, amikor azt tapasztalta, hogy a többség egyáltalán nem is foglalkozik vele. Még az 1990-es évek elején sem övezte semmiféle kulturális tisztelet ezt az irányzatot, pedig köztudott volt Indiában, hogy milyen jó hatással van a jóga az egészségre, a testre és a lélekre egyaránt. A nyugati világot azonban sokkal inkább valamiféle spirituális küldetés hajtotta és vezette el Indiába.

1991-ben India épphogy csak engedélyezte a nyugati importot, Pepsi és Coca Cola, a többi hasonló nagy márka és a gyorsétterem láncok még nem szennyezték a vidéki tájakat. Palackozott vizet is alig lehetett kapni, az út a postára egy egész napos program volt, éppúgy, mint távolsági telefonhívást foglalni vagy a bankban pénzt váltani. Minden sokkal több időt és persze türelmet igényelt, amivel mi nyugatiak sokszor hadilábon állunk. Eddie-nek sok mindennel ugyan már nem kellett megküzdenie, nem úgy, mint elődjeinek a ’70-es években, de a mindennapokban számos dolog továbbra is kihívást jelentett. Egy forró fürdő például komplett luxus volt, e-mail nem létezett és napokig tartott az út Mysore és New York között. Mindezt azonban ellensúlyozta a helyiek kedvessége; nem telt el úgy nap, hogy vadidegenek ne hívták volna meg a nyugati diákokat egy pohár teára vagy egy kis harapnivalóra az otthonaikba vagy akár több napos lakodalmakba.

Pont ezek a sorozatos nehézségek és tapasztalatok tették az indiai tartózkodást olyan értékessé; az élet egyszerűsége és az a felismerés, hogy ilyen szerény körülmények között is lehet boldognak lenni. Elmondása szerint Eddie-nek igazán ínyére volt ez az életforma, nagyon szerette az Indiában töltött időt és a kilencvenes években még nem is gondolta volna, hogy hamarosan tömegek érkeznek majd Mysore-ba. Mielőtt megnyílt volna az új iskola Gokulamban, 20-24 gyakorló már szinte soknak számított és „elviselhetetlennek” tűnt a zsúfoltság. Akkoriban 4-8 számított „normálisnak”.

Ami igazán megkülönböztette Pattabhi Jois tanítási módszerét a többi irányzattól, az a háttérirodalom hiánya. A tanulás és a kutatás pont emiatt volt sokkal nagyobb kihívás. B.K.S. Iyengar, Paramahansa Yogananda és Swami Vishnu-devananda számos könyvet írtak, de Gurujitől csak első kézből lehetett tanulni, könyvekből nem. Pár angol nyelvű instrukcióval és elsőre félelmetesnek tűnő igazításaival olyan pózokba tudta csavarni a diákokat, amelyeket maguktól biztos nem mertek volna megközelíteni. Korlátozott angol tudása miatt minden végtelenül le volt egyszerűsítve, és talán pont erre volt szüksége a szellemileg túlképzett nyugatiaknak: a múla bandha egyszerűen csak „Szoríts az ánuszodat!” volt; az utasítás a légzéssel kapcsolatban kimerült abban, hogy „Lélegezz szabadon!”; és amikor valamilyen témával kapcsolatban kérdés merült fel, következett a már számunkra is jól ismert instrukció: „Gyakorolj és minden jön magától!”.

Az angol komoly nyelvi akadályt okozott, de Kannada nyelven, az anyanyelvén Guruji szenvedélyesen mesélt a jóga és a szentírások, a filozófia és a mitológia összefüggéseiről. Ez sokszor a kincsvadászatra hasonlított, megtalálni magát a forrást, amiből Guruji idézett, majd a szövegrészt magát. A kutatásba vetett fáradozás azonban így vagy úgy mindig meghozta gyümölcsét.

Valójában ez is az indiai tradíció része, hogy a diáknak igyekeznie kell megértenie a tanárát, nem pedig várni, hogy a tudást ezüst tálcán kínálják fel előtte. A tanár megmutatja, hogy mit és hogyan kell csinálni, azonban a diáknak kell megszerezni a tapasztalatot kitartó és elhivatott gyakorlással.

Gondolatok Gurujiről

Eddie Stern Mix

 

“Sri. K. Pattabhi Jois sokszor idézett nekünk a Bhagavad Gítából – mindig azt mondta, hogy a testek jönnek és mennek, váltogatjuk őket, mint a ruhákat. A lélek azonban örök, nem születik és sosem hal meg. Mindazonáltal mindannyiunk kapcsolata Gurujival olyan rendkívül személyes és bensőséges volt, amit nem lehet a fenti példához hasonlítani. Mivel a lelke halhatatlan, így nem kellene bánkódnom, de hiányozni fog annak az úriembernek a teste, aki 93 éven keresztül hordozta ezt a lelket és sugározta e lélek ragyogását. Hiányozni fog a mosolya, a gyermeki kíváncsisága, amely fiatalon és egészségesen tartotta a hosszú évek során. Hiányozni fog, ahogy befogadott minket az otthonába, az életébe, a jógájába. Hiányozni fog koncentrációjának abszolút intenzitása, hozzáállásának tisztasága, és az a képessége, hogy a bonyolult összefüggéseket végtelenül leegyszerűsítve adja át.
Mindez útmutatóul szolgál ahhoz, hogyan éljem az életemet, a guru áldása nem csak a szavaiban rejlik, hanem abban, ahogyan ő maga hogyan él. Guruji ebben is kiváló példa volt. Nagyon szerette a feleségét, a családját, és elárasztotta őket mindennel, ami tőle tellett. Mint brahmin, végig kitartott a dharmája mellett, imádkozott, sosem hagyta abba tanulmányait, a tanítást, és a jótékonysági munkálatokat. Mégis, mindemellett a rituális tisztaság mellett előítélet nélkül be tudott fogadni számos generációt a nyugati világból, akik évről évre özönlöttek az iskolájába; és akik közül inkább többen, mint kevesebben – engem is beleértve – szerencsétlen hippiként érkeztünk.
Még gyerekek voltunk, amikor először találkoztunk vele. Figyelte, ahogy keresztülmegyünk mindazon a fizikai fájdalmon, amíg a testünk hozzá nem szokott ehhez a rendkívül megerőltető gyakorláshoz; látta, ahogy megházasodunk, családot alapítunk, nevet adott a gyermekeinknek, csokival etette őket és velük nevetett. Mi pedig vele sírtunk, amikor meghalt a felesége és ünnepeltük élete nagy eseményeinél a 90. születésnapján, és amikor megnyílt az új iskolája Gokulamban.

Több volt, mint egy tanár. Ő volt a vezércsillagunk, ragyogó értékrendünk, ő volt a mi Gurujink.”

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://ayny.org/urban-yogis-at-tedx.html
http://ayny.org/vedanta-vidvan-yoga-visharada-sri-k-pattabhi-jois.html
http://www.lineageproject.org/
http://www.huffingtonpost.com/the-chopra-well/
http://ashtangayogaoutreach.org/
http://www.yogajournal.com/wisdom/2568

Bandha Works

Bandha Works

Kedves Olvasóink!

Örömteli hírt szeretnénk Veletek megosztani!

A sors úgy rendezte az életünket, hogy abban a megtiszteltetésben és áldásban részesülünk, hogy 2013. augusztus 25-én megnyithatjuk saját jógaiskolánkat. Szeretnénk a blogon eddig csak írásban átadott értékeket a jógamatracon is közvetíteni, úgy, ahogyan mi kaptuk a tanítóinktól.

Az astanga és vinyásza krama jógarendszer lényege a gyakorlás általi egyéni megtapasztalás, ehhez szeretnénk segítséget és útmutatást nyújtani mindenkinek, aki az önmegvalósítás ezen útján jár. A jógaiskolában ezért nem csak ászanaórák lesznek, nagy hangsúlyt fektetünk majd a filozófiára és az életmódra is Patandzsali Jóga szútráinak szellemiségében. A nyitott hozzáállásért és újabb nézőpontok megismeréséért pedig rendszeresen külföldi vengégoktatókat is hívunk majd.

Az iskola neve Bandha Works Astanga és Vinyásza krama Jógaiskola. Pattabhi Jois szerint a bandhák annyira fontosan a jógikus úton, hogy egész nap tartani kellene őket. Hasonlóan mi is azt szeretnénk, ha a gyakorlás senkinek nem érne véget a jógaórákat lezáró relaxáció után, hanem a nap minden percében fenntartanánk a jógikus elmeállapotot.

Végezetül szeretnénk mindenkinek megköszönni aki segített minket az álom megvalósulásában. Hálánk kifejezéseként mindenki, aki régóta velünk gyakorol ingyen jöhet az első héten az összes órára. Hálásan borulunk le az összes tanítónk lótuszlába előtt, akik feltárják előttünk az Igazság útját, és kigyógyítanak bennünket az anyagi lét okozta mérgezésből!

Köszönettel: István és Dorka

Részletek a Bandha Works Jógaiskoláról:

Amennyiben szeretnéd nyomon követni iskolánk programjait, kedveld a Bandha Works Facebook oldalát.

A kilenc dristi

Az astanga triszthána (a figyelem három fókusza) egyik fontos eleme a dristi, azaz a tekintet rögzítése egy meghatározott pont irányában. Ebben a jógairányzatban nyitott szemmel gyakorlunk, és minden egyes ászanához tartozik egy pont, ahová a tekintetünket irányítjuk. Ez amolyan pratjáhára technika, segítségével kikapcsolhatjuk a külvilág történéseit, befelé fordíthatjuk a figyelmünket, így még koncentráltabbá téve a gyakorlásunkat. 
A hangos légzés hangjára történő összpontosítás és az alsó két bandha tartása szintén a figyelmünk befelé fordítását (is) szolgálja, ezen három technika együttes használatával lecsendesíthetjük gondolataink áramlását, vagy akár teljesen ki is kapcsolhatjuk azt, és meditatív tudatállapotba kerülhetünk. Ez a koncentráltság, tudatosság akár észrevétlenül megjelenhet a mindennapokban is, így kiterjetszve a jógagyakorlás áldásos hatását.

Általános szabály a gyakorlás alatt az, hogy ha valamelyik ászanában túl “nehéz” a dristi, akkor názágrára (orrcsúcsra) váltunk. Nézzünk erre egy példát is: adhó mukha svánászanában (lefelé néző kutyában) a köldök (nábi) a hivatalos fókuszpont. Ha egy gyakorlónak ez csak úgy megy, hogy közben görbíti a hátát, akkor ajánlott orrcsúcsra váltani (ellazítani a nyakat is) a gerinc egyenesítése érdekében.

A vezetett astanga óra elsődleges célja a helyes vinyászaszámolás és az ászanákhoz tartozó dristik memorizálása. A tanár számolja a ki- és belégzéseket, és azoknál a részeknél, amelyeket öt vagy több légzésig tartunk ki (ászanák) mondja a dristit. Az itt elsajátított tudást a gyakorló beépíti az egyéni vagy Mysore-stílusú gyakorlásába, amikor a saját légzésritmusában végzi a sorozatot.
A dristik haladó gyakorlásának az tekinthető, amikor már nem csak az ászanák alatt koncentrálunk a fókuszpontokra, hanem az átvezető mozdulatoknál is. Ez már olyan érzés, mintha burokban gyakorolnánk, egy pillanatra sem “nézünk ki” az ászanából, semmi és senki sem zökkenthet ki a folyamatos mozgó meditációból.

A kilenc dristi:

  • úrdhvé – felfelé,
  • brumadhjé – harmadik szem,
  • názágré – orrcsúcs,
  • pársvajóh – jobbra,
  • pársvajóh – balra,
  • nábhou – köldök,
  • hasztágré – középső ujj hegye,
  • angusthágré – hüvelykujj hegye és
  • pádágré – nagylábujj hegye.

A dristik használata által a gyakorló egy speciális “astangás vakságba” kerül, ami segíti a koncentrált tudatállapot elérését, (átmenetileg) megszűnnek a mindennapi gondok, bajok (na meg az örömök is), a gondolatok lecsendesülnek. Ezt tökéletesítve jöhet a mozgó meditáció, ami a fizika gyakorláson túlmutatva, már spirituális tevékenység.

Neked mi jár a fejedben gyakorlás közben?

Astanga Triszthána: hogy is van ez?

Az Astanga Vinyásza Jóga rendszer lelke az úgynevezett triszthána azaz a figyelem három fókusza:

  • az ászana,
  • a hangos légzés
  • és a dristi (a tekintet fókuszálása).

Ezen három szegmens együttes használata nagyon fontos része gyakorlásunknak, mivel három különálló rendszer tisztításáról gondoskodnak, amelyek a fizikai test, az idegrendszer és az elme. Az előző mondat hangsúlya az “együttes” szón van, ugyanis csakis így tudjuk kihasználni a rendszer maximális hatékonyságát.

Az ászana megtisztítja fizikai testünket a szennyeződésektől, erőssé és rugalmassá teszi azt. A test belső tisztításához ezen felül még két dolog elengedhetetlenül szükséges: levegő és tűz. 
A belső láng belobbantásához és táplálásához a légzés és az alsó két zár (bandha) nélkülözhetetlen. Az egyenletes, hosszú és mély légzés táplálja a tüzet az alsó két zár pedig maga a láng. 
Ezen túlmenőleg az alsó badhák tartása az ászana kivitelezés szempontjából is áldásos, stabillá és biztonságossá teszik azt.
 A dristi (tekintet fókuszálása), megfelelő végrehajtásával nyugodt és tiszta elmével végezhetjük a gyakorlásunk. Az elme tisztításánával kapcsolatban még meg kell említeni a hangos légzés hangjára való koncentrálást is, ami a dristivel egyetemben szintén pratjáhára technika, lecsendesíti a gondolatok folyamát, befelé fordítja a figyelmet.

Ahogy a fenti eszmefuttatásból is látható, minden összefügg mindennel. Lehet gyakorolni az astangát úgy is, hogy csak a fizikai aspektusra, az ászanák helyes kivitelezésére fókuszálunk, de így csak részleges (bár kétség kívül látványos) eredményeket érhetünk el, vagy rosszabb esetben árthatunk is testünknek. Tapasztalatom szerint a kizárólag a testtartásokra koncentráló gyakorlók körében jóval gyakoribb a sérülés, mint azoknál, akik uralkodnak légzésük felett és speciális vakságban “szenvednek”,  vagyis ismerik és gyakorolják az adott ászanához tartózó dristit. A külső szemlélő számára láthatatlan eredményeket csakis a triszthána mindhárom elemére való együttes koncentrációval érhetjük el.

A téma után mélyebben érdeklődő kereső gyakran találkozhat a különböző irodalmakban kissé eltérő trisztána felosztással: bandha, légzés és dristi. Ez pontatlan, bár elsőre logikusnak tűnő változat. Amikor megkérdezték Pattabhi Joist, hogy miért is ezek az elemek alkotják a trisztánát (ászana, hangos légzés és dristi), és miért nem részei az energetikai zárak, akkor Ö azt felelte, hogy azért, mivel egész nap fenn kellene tartani őket (alsó kettőt), nem csak gyakorlás alatt. Ez ismét izgalmas és fontos téma, külön bejegyzést érdemel!

12

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul… (folytatás)

© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved