Astanga ikonok: Hamish Hendry (GB)

Hamish ashtanga

Sokak kedvenc astanga tanára egy végtelenül szerény, az elektronikus közösségi médiákat messziről kerülő, angol Úriember: Hamish Hendri (certified astanga oktató*). A bandhából jópáran csak miatt utaznak Londonba, hogy aztán beüljenek a sorba, kivárják míg bejutnak a piciny, fülled, párás helységben (kisebbe mint az amúgy sem nagy bandha) és Vele gyakorolhassanak. Fogadjátok szeretettel Hamish időtálló, aktuális gondolatait. *legmagasabb fokozat

Hamish, 1986 óta gyakorlod a jógát. Milyen volt a jóga világa, amikor elkezdted, és miben változott meg? 

Amikor elkezdtem astanga jógát gyakorolni, a jóga világa még kicsi volt. Azt hittem, az astanga sosem lesz népszerű, mert annyira nehéz. Mekkorát tévedtem! Nem voltak jógamatracok, hat láb (180 cm) hosszú csíkokra vágott német szőnyegeket használtunk – ha szerencséd volt, akkor derékszögűre sikerültek. És sehol sem voltak még a menő jóganadrágok.

19 éves koromban csak a felfedezés járt a fejemben. Minden könyvet elolvastam a jógáról, amihez csak hozzá tudtam jutni. (Az Amazon csak nyolc évvel később indult.) A tanáraim, Derek (Ireland) és Radha (Warrell) a szárnyaik alá vettek, és igyekeztem mindenben megfelelni nekik. Odaadással fordultam feléjük, amit azóta is a jóga egyik meghatározó elemének tartok. Erről bővebben később.

Néhány évbe telt, amíg eljutottam Mysore-be, főleg azért, mert nem volt elég pénzem. Amikor fiatal vagy, és egyik napról a másikra élsz, normálisnak tűnik, ha nem aggódsz a jövőd miatt. Vidéken, dombok és tanyák között nőttem fel. Az első utam Mysore-ba megdöbbentő és tanulságos volt; őrült indiai városi életet láttam. Guruji mindannyiunk által jól ismert pillantása elég volt ahhoz, hogy rögtön tudjam; a történetem Mysore-ban fog folytatódni.

Megváltozott Mysore? Persze, ahogy minden megváltozik. Nyilván több diák van, ez elkerülhetetlen. De nagyszerű, hogy találkozhatunk új emberekkel, és láthatjuk, hogy Guruji munkáját már az egész világon ismerik. Azt hiszem, a legszembetűnőbb különbség az, hogy amikor először jártam ott, még nem voltak oklevelek, csak egy legendákban létezőnek tűnő igazolás, amivel nagyjából egy tucat ember rendelkezett. Senki sem azért ment Mysore-be, hogy papírt szerezzen. Azért mentél, hogy jógázni tanulj Guruji-tól. Hogy megérintsd a lábát. 

A jóga nem változott, csak az emberek változtak. Az embereknek továbbra is ugyanazok a problémáik, a megvilágosodás vagy elérhető számukra, vagy nem. Minden más csak körítés.

2016 nyarát nevezhetnénk „rosszkedvünk nyarának” is, látva a multikulturalizmus elleni mozgalmakat, a szélsőséges politikusok feltűnését és az erőszakos, egész világot megrázó támadásokat. Úgy tűnik, hogy valóban a Kali Yuga-ban élünk, a küzdelem és a nézeteltérés korában. Ezekben az időkben milyen értelmet találhatunk a befelé összpontosító jógagyakorlatokban? 

Az emberek mindig szenvedtek, a halál végül mindig elragadta őket, sokszor nagyon korán. A világon mindig voltak nehézségek, a híreknek és a közösségi médiának köszönhetően viszont ma úgy érezzük, hogy közelebb kerültek hozzánk. Mind a béke, mind a háború szavai könnyebben jutnak el az emberekhez.

A jóga viszont személyesen nekünk is tud segíteni. Ha a belső világunk rendezett, a külső világunk is könnyebbé válik. Fizikai szempontból a jóga egészséget és gyorsan alkalmazkodó elmét biztosít, és ez segít megküzdeni a stresszel. Van egy mondás: “A jóginak mindene megvan, amire szüksége van.” Hogy ez mit jelent, az rajtad múlik. Mindenre felkészülni? Mindenhez alkalmazkodni? Vagy nincs semmi olyan, amit szükségesnek tartanál? Én azt mondanám, a lehetséges jövőre mindhárom módon felkészülhetsz. Mi vagyunk a leginkább alkalmazkodóképes állatfaj, ez a túlélésünk kulcsa. Személyes alkalmazkodásunkat a megrögzött gondolataink akadályozzák meg, a félelem a változástól. Ha megvan mindened, amire valóban szükséged van – menedék, étel, víz, az alapvető szükségletek – a jógának köszönhetően azt fogod érezni, hogy a kevesebb valójában több. Hálás leszel azért, hogy élsz.

Kezdeményezőként kellene élnünk a világban? Ez egy nehéz kérdés, amiről mindig Patandzsali 2.34. szútrája jut az eszembe, amely azt mondja: sérelmet nem követhetünk el, sérelmet nem okozhatunk és abba nem is nyugodhatunk bele. Tehát ki kell állnunk a gyengék és elnyomottak mellett. Az Ahimsa az első jáma, a legfontosabb és egyben a legnehezebb. Ha megpróbáljuk követni, akkor békét teremtünk magunk körül.

Mi a szerepe a tanár-diák kapcsolatnak? 

Ez a szerep létfontosságú, nélküle nagyon nehéz a jógát elsajátítani. Nem azért mondom ezt, mert jógatanár vagyok, és pénzt akarok keresni. (Bár mindannyiunknak szüksége van pénzre a túléléshez). De egyúttal diák is vagyok, sokkal régebb óta, mint hogy tanár lennék. Igen, az elején néhány ászanát könyvekből tanultam meg. De amint találtam egy tanárt, az utam megváltozott. Megtaláltam a fókuszt. Azt éreztem, hogy valaki törődik a lelki fejlődésemmel. Minden kapcsolat a bizalomról szól, de a tanár-diák kapcsolatnak az alázat is része, és ez elengedhetetlen a tanuláshoz. Meg kell értenünk, hogy bármennyire is a középpontban érezzük magunkat, valójában jelentéktelenek vagyunk az univerzumban. A tanár a szeretet segítségével segít lebontani az egót. Ez a kapcsolat néha nehéz lehet, mert nem mindig azt tükrözi vissza feléd, hogy “Te vagy a legszebb a vidéken.”

Ahogy azt a BG 2.54-ben mondják: „Ahogy beszélnek, ahogy ülnek, ahogy járnak.” Kövesd ezt. Kövesd az útjukat, kövesd a céljukat. De ne másold minden mozdulatukat – a saját utadat magadnak kell megtalálnod. A tanár csak a fényt mutatja, a kulcsokat adja át neked. Ha az út világos, és a kulcs nálad van, minden más rajtad múlik.

Mennyire fontos a tanárképzés, a szanszkrit nyelv és a jógafilozófia elsajátítása? 

Ez három külön kérdés! A válasz mindháromra igen; fontosak, de különböző okokból. Az első, a tanárképzés gazdagabbá tehet, és néhány diák esetében magabiztosságot is adhat. Megértem a továbbtanulás vágyát. Sajnos, csak kevés módszer létezik arra, hogy elmélyülhessünk a jógában anélkül, hogy tanárképzésben vennénk részt. De talán mégis megoldható. Az önképzés az egyik megfelelő eszköz, ezzel élhetünk, esetleg megkérhetünk egy-két barátot is, hogy tanuljunk közösen. Azt hiszem, kevesen akarnak valóban tanítani azok közül, akik elvégzik a tanárképzést, és kevesen találnak munkát kezdőként azok közül, akik viszont igen. Alig néhányan buknak meg a vizsgán – ha van egyáltalán ilyen –, de a vizsga csak az első lépés. 3000 font kifizetése talán garantálhatja, hogy tanár legyen belőled? A tanárrá válás legjobb módja, ha segédtanárként teszed. Személyes és sokkal intenzívebb. 

A szanszkrit gyönyörű nyelv, csodálatos hangzással. Ahogy minden nyelvre, erre is igaz, hogy kihívást jelenthet az elsajátítása. Ráadásul nem igazán használhatod úgy, hogy belépsz egy kávézóba, és azt mondod: Kaphi Bhadram. De nagyon kedves dolog néhány mantrát megtanulni, mert segítenek koncentrálni, és emlékeztetni arra, hogy van, ami több az életünknél. Az ászanák szanszkrit neveinek megtanulása viszont nagyon hasznos, mert mindenki tudni fogja, miről beszélsz.

Végül a jógafilozófia. Könnyű sok jógafilozófiáról szóló könyvet elolvasni, de nehéz az olvasottakat az életünkbe is átültetni. Akárhány könyvet is olvasol el, nem fognak segíteni, ha nem gyakorolsz. A gyakorlás az, ami megváltoztatja az elmédet, a gondolkodásmódodat. Ez az, ami a jógát megkülönbözteti minden mástól. A gyakorlás mindent megad, amire szükséged van. De filozófia nélkül a gyakorlás is csak hajlítások sorozata.

Mondj nekünk pár szót az általad kiadott Pushpam Magazine-ról. Miben különbözik a többi jógamagazintól, amelyek elárasztották az újságárusok standjait? Mit szeretnél elérni vele? 

A Pushpam gondolata az AYL diákjai számára készített, a saját tapasztalatainkat leíró kis jegyzetek ötletéből nőtte ki magát, ami aztán önálló életre kelt. Nem egyedül én vezetem, nálam az a munkamódszer működik, ha megosztom a hatalmat.

Mint csoport, nagyon rugalmasak vagyunk – azért mert jógázunk. Nem köt minket túl sok berögződés, csak néhány irányelvünk van. Először is, az olvasónak nem szabad haragot éreznie sem a szerző, sem a cikkben említett személyek iránt. Informálni szeretnénk az olvasókat, de úgy, hogy a későbbiekben is fennmaradjon az érdeklődésük. Igyekszünk nem túl részletesen beszélni sem az elméletről, sem a gyakorlatról. Kiegyensúlyozott nézőpontot szeretnénk nyújtani.

Reméljük, hogy valami szépet alkotunk, és ebben a tervezőink, Emma (Heatherington) és Matt (Roach) fantasztikus munkát végeznek. Nagyszerű, hogy szabad kezet adhatunk nekik, és nagyszerű látni, hogy ez örömmel tölti el őket. Néhány szokásos gyakorlatot nem követünk: nincsenek hirdetések, nem írunk arról, hogyan kell egy-egy ászanát gyakorolni és nem mutogatunk tapadós jóganacikat. Ez néhány diáknak talán csalódást okozhat, de nem célom mindenkinek a kedvére tenni. Ez kell ahhoz, hogy őszintén vállalhassam azt, amit csinálok. 

Kezdetben keresnünk kellett a szerzőket, de ma már sok cikket kapunk és van néhány igazán jó szerzőnk. Olyanok, akik egyetemi szinten tanulták a jógafilozófiát és emellett maguk is gyakorlók. Mindkettő szükséges. Van olyan szerzőnk is, akinek az írást és az olvasást is magának kellett elsajátítania. Vannak olyanok, akiknek nem az angol az anyanyelvük. Próbálunk hitelesek maradni. Fantasztikus interjúkat készítettünk okleveles tanárokkal, amiknek a nem rögzített részei persze – elnézést, de így van – még szórakoztatóbbak voltak. Az volt a célunk, hogy megmutassuk az emberi mivoltukat.

Van egy nagyszerű séfünk, Tom (Norrington Davies), aki korábban a Guardian-nek és a Telegraph-nak dolgozott, de most nekünk ír. Bár, azt hiszem, valójában csak azt szerette volna, hogy a macskájáról készült fotók megjelenjenek egy magazinban. Próbálunk valami könnyedet minden lapszámba belecsempészni, a másodikban például közzétettünk egy origami Ganésát. Nagyszerű kapcsolatokat építettünk a magazinnak köszönhetően, és sokat tanultunk saját magunkról. A barátaink is rengeteget segítettek. Zoë (Slatoff-Ponte) minden szanszkrit szöveg ellenőrzésében közreműködött. Chrisről (Patmore) kiderült, hogy remek korrektor – erről korábban, én bolond, azt gondoltam, hogy egyszerű feladat. A fotósaink visszafogott szépségű, nem tolakodó képei büszkeséggel töltenek el minket. De a legnagyobb köszönet Gennyt (Wilkinson Priest), a szerkesztőnket illeti, aki nélkül semmi sem jöhetett volna létre. Genny elég jól ismer ahhoz, hogy pontosan tudja, mikor kell ösztönöznie, mikor van szükségem arra, hogy fogja a kezem, és elég bölcs ahhoz, hogy engedjen, ha igazam van. 

A célunk az, hogy gyakorlásra ösztönözzük az önállóan gyakorló diákokat, különösen a nehéz időkben. Ilyenkor van igazán szükséged a jógára, és ekkor tanulhatsz belőle a legtöbbet. 

Hogy a következő számban miről olvashattok majd, az titkos. De az is megeshet, hogy még fogalmunk sincs róla.

Forrás: http://www.ashtangaparampara.org
Fordította: Bertalan Leonóra

AstangAnyu: Harmony

Astanganyu Harmony

Mióta megszületett a kisfiam és a mindennapjaim szerves része lett egy cseperedő kisember, minden örömével és fáradságával együtt, teljesen másképp nézek a kisgyermekes, astanga gyakorló anyukákra. Nem véletlenül nevezik a családos létet a hetedik sorozatnak. Ahogy szülői szerepbe lépünk, úgy alakul át gyakorlásunk is, sokszor az ászanázás háttérbe szorulásával, de más jógikus utak megnyílásával, kiteljeséedésével. Mély tisztelet minden Édesanyának, aki ebben az új szerepben és megváltozott helyzetben eljön reggelente jógázni (ászanákat gyakorolni), vagy csak otthon rááll a matracra, a következő ébredésig vagy szoptatásig!

Új interjúsorozatunk elsősorban nekik (valamint leendő anyukáknak) és róluk szól, hogy a jóga gyakorlásának nagyszerű tudományával megkönnyítsük a mindennapok kihívásait egy ilyen intenzív életszakaszban is.

BW: Miben változott az astanga jóga gyakorlásod Jediah érkezése óta? Az ászanák és a többi ág tekintetében is?
Harmony: A gyakorlásom nagyon sok fázison és változáson ment keresztül Jediah születése óta. A hullámvasút maradandó és most is rengeteg változás megy benne végbe. A fizikai gyakorlásom — ha ezalatt a nehezebbnél nehezebb pózok elsajátítását értjük — nem igazán fejlődik. Sokszor úgy érzem, az ászana gyakorlásom sokkal rosszabb lett, és a visszaépítésének egy véget nem érő periódusában ragadtam. A sikerélmények csodálatosak, de sokszor nagyon rövid életűek. Így a legtöbbször az ászana gyakorlásom a mérleg közepén helyezkedik el, nem igazán fejlődik, de nem is hanyatlik. De ezt csak a fizikai jógagyakorlásomban élem meg így.
A valódi jógagyakorlás az elme egyensúlyban tartásáról szól, a nyugalom megőrzéséről annak ellenére, ami fizikailag vagy érzelmileg történik. Miután életet adtam a fiamnak, azt vettem észre, hogy az ászana gyakorlásom semmiben nem ugyanolyan, mint volt — minden rendkívül nehéznek és sűrűnek érződött a testemben — (ezt teszi plusz húsz kiló) — ugyanakkor sokkal mélyebb kapcsolatot érzékeltem a légzésemmel és azzal képességemmel, hogy valóban fókuszáljak.
Így, noha a fizikai gyakorlás megterhelő a várandósság után, a családi életről és egy újszülöttről való gondoskodásról nem is beszélve, úgy vettem észre, jobban tudok egy mély fókuszált állapotba kerülni. Ennek következményeképp úgy érzem, sokkal többet kapok a gyakorlásomtól, ha kevesebbet követelek magamtól, mivel a figyelmem igazán a jelenben van. Így mostanában sokkal erősebbnek érzem magam fizikailag, érzelmileg és mentálisan, mint valaha, még úgy is, hogy nem az ászana gyakorlás van a napom középpontjában. Folytatom annak elsajátítását, hogyan integráljam a gyakorlásom elveit a mindennapi életembe, és a fiam hatalmas tanárnak bizonyult ebben az értelemben.

BW: Mit javasolsz, hogyan építsék vissza ászana gyakorlásukat az anyukák szülés után? Van-e valami amire fokozottabban oda kell szülés után figyelni (a csecsemőn kívűl)?
Harmony: Azt ajánlanám az újdonsült édesanyáknak, hogy három dologra fókuszáljanak szülés után: az izomzatuk újranövelésére, a törzs megerősítésére, hogy a gerinc egyensúlya helyreálljon, illetve legyen a légzés a gyakorlásuk központi eleme. A jóga egy csodálatos eszköz, hogy megelőzze vagy enyhítse a szülés utáni szorongást, depressziót. Ugyanakkor jó, ha a gyakorlásunk lassan és módszeresen építjük újra. Kezdjük a napüdvözletekkel. Fokozatosan adjuk hozzá az álló ászanákat majd néhány ülő ászanát. Ne sürgessük magunkat, hogy visszakapjuk a várandósság előtti teljes gyakorlásunk. Használjuk arra a jógát, hogy táplálja és támogassa felépülésében a testünket. Mindig több energiánk kell, hogy legyen a gyakorlás után, nem azért gyakorlunk, hogy elfáradjunk!

A nőknek sokszor elválik a hasfaluk a várandósság ideje alatt, ezért sokan veszélyeztetettek arra, hogy ez tovább mélyüljön szülés után, minthogy a hasfal izomzatának több időbe telik helyreállnia. Nem ajánlom, hogy szülés után bárki olyan hasfalerősítőket végezzen, mint a navászana, vagy olyan törzsi csavarásokat, mint a maricsászana D. A mély hátrahajlítások sem javasoltak, mivel azok túlnyújtják a hasi részt. Legalább három-hat hónapig ne végezzük ezeket szülés után. Amennyiben a hasfalat nem hagyjuk teljesen meggyógyulni, súlyos gondokat okozhat, például sérvet kaphatunk. Nagyon fontos, hogy amikor a friss édesanyák újra elkezdenek gyakorolni, figyeljenek a törzsizmokra, tartsák őket feszesen és vigyázzanak, hogy ne nyújtsák őket túl. Plank pozícióban tartani magunkat öt légzésig, mielőtt csaturangába engednénk magunkat sokat segíthet ebben. Illetve navászana gyakorlása közben támasszuk meg a lábunkat, hogy kevesebb nyomás nehezedjen a hasfalra. A hátrahajlításokat kezdjük finomabb gyakorlatokkal, mint a „kishíd”, hogy a láb és a törzsizmok megerősödésén dolgozzunk, mielőtt olyan mélyebb hátrahajlítást gyakorolnánk, mint az urdva danurászana.

BW: Az első pár hónapban, hogy sikerült időt találni a jógás ÉNtime-ra? Baby Jediah ott volt melletted amíg gyakoroltál? Van valami praktikád, tanácsod, kezdő anyukáknak, hogy kell ezt csinálni?
Harmony: Miután Jediah megszületett, nehezen találtam időt a gyakorlásra. A gyakorlásom szórványos volt és időbelileg rendszertelen. Néhányszor megpróbáltam korán kelni és gyakorolni, mielőtt még Jediah felébred máskor délelőtt, vagy koradélután gyakoroltam amikor aludt. Nem volt időbeosztásom, mikor gyakoroljak, és sokszor még mielőtt befejeztem volna az álló ászanákat, Jediah felébredt. Ilyenkor a gyakorlásom természetes módon rövidült meg, minthogy a figyelmem automatikusan felé fordult. Néha a matracom mellett fektettem őt egy hintaszékbe, vagy pokrócra. Tényleg csak az volt a lényeg, hogy legyen egy kevés gyakorlás, amit be tudok iktatni, bármikor, ha volt elég energiám hozzá.

Így a legjobb tanács, amit újdonsült édesanyáknak tudok adni, az, hogy engedjék el az elvárásaikat magukkal szemben, a vágyaikat és ambícióikat, főleg a fizikai gyakorlást illetően. Legyenek nyitottak más módokra, amelyeken keresztül megtapasztalhatják a jógát. Lehet ez az újszülöttednek való éneklés, mantrázás, miközben a pelusát cseréled vagy miközben vezetsz. Lehet az önzetlen szolgálat, odaadás (karma jóga), amelyet felé érzel, vagy a bhakti jóga átélése a gyermeked felé érzett mindent betöltő szeretetben. Az ászana csak egy kis része a jógagyakorlásnak és anyává válni olyan utakat nyit a szívben és az elmében, amelyek azelőtt elérhetetlenek voltak, és ezeket a belső utakat és új tapasztalatokat megélni csodálatos. A fizikai gyakorlást illetően jó rugalmasságot tanúsítani az iránt, mikor, és milyen intenzitású gyakorlást végzünk. El kell engednünk az eddigi fogalmainkat a „teljes” gyakorlást illetően. Engedd, hogy bármennyi időd is van, az elég legyen a fizikai gyakorlást illetően. Bármennyit is csinálsz, az már egy teljes gyakorlás. Nem kell egy bizonyos ászanáig elérni, vagy egy teljes sorozatot gyakorolni ahhoz, hogy az „igazi” vagy „teljes” gyakorlásnak számítson. Ne helyezd magad nyomás alá a gyakorlásod illetően, inkább próbáld mélyebben megfigyelni milyen kedvező hatást vált ki, még ha az alapokról is legyen szó, mint a napüdvözletek.

BW: Beszéljünk picit a táplálkozásról. Ugyebár az astanga gyakorlók többsége – követve a rendszer előírásait – vegetáriánus táplálkozást követ (vagy ne adj isten vegán). Hívő astangás szülőként szeretnénk ezt a – vélten – jó szokást tovább hagyományozni a gyermekükre is. Ezen az úton számos ellenállásba ütközhetünk, intézményes (védőnő, gyerekorvos, óvoda) és társadalmi szinten (család, barátok). Nálatok ez hogy volt, hogy van?
Harmony: Szülőként, főleg friss szülőként, sokfajta kritikával kell szembenéznünk, a körülöttünk lévők mind jobban tudják, mit tegyünk és mit ne. Ha olyan szülők vagyunk, akik egy szilárd spirituális gyakorlással rendelkeznek, mint amilyen az astanga jóga, különös érzékenységgel tudunk fordulni gyermekünk szükségletei felé és van egy plusz tudatosságunk azt illetően, mi a legjobb neki. Bízz magadban és az intuícióidban. Jó meghallgatni, amit mások mondanak, ugyanakkor kétkedéssel megvizsgálni minden tanácsot, amit kapunk. A legfontosabb dolog, amit az életbe tehetünk, hogy figyelemmel meghallgatunk másokat és ezeket a saját tudatosságunkra hagyatkozva alkalmazzuk. Ne kövessünk vakon semmilyen ideológiát, még ha az a vegánizmus vagy az astanga jóga is. Mindent meg kell kérdőjeleznünk és felismernünk, ha valamiben változtatásra van szükség különböző helyzetekben és körülmények között. Ha valamit úgy erőltetünk, hogy az nem megfelelő, csak frusztrációt keltünk és szenvedést okozunk vele. Mindenkinek meglesz a saját véleménye, de csak te ismered gyermekedet a legbensőségesebb módon, úgyhogy fontos, hogy állj ki amellett, amit helyesnek érzel szükségeit illetően és a gondoskodásodban. Nincs egyetlen jó mód, ahogy felnevelhetjük a gyermekünket.

BW: Jediahnak igen jó dolga van melletted, volt már Indiában is a forrásnál. Milyen volt egy kisgyerekkel ilyen messzire utazni, egy teljesen más világba? Ajánlod-e gyermekes gyakorlóknak a Mysore-i utazást?
Harmony: Jediah már majdnem két éves volt, mikor elvittem először Indiába. Nem tudtam volna elképzelni, hogy kétéves kora előtt utazzon, mivel legalább egy évig tartott alkalmazkodnom az anyai szerephez. Szerettem volna igazán magabiztosnak lenni anyaként, mindent tudva arról, hogyan gondoskodjam a gyermekemről egy ilyen hosszú út során, aminek a célországában ráadásul teljesen másképp működik az egészségügy, és sokkal kevesebb jóléti szolgáltatás érhető el.
Ugyanakkor én magam nagyon otthonosan éreztem magam Indiában, hét éven keresztül nyolcszor tértem már vissza, utaztam keresztül az országon, éltem és gyakoroltam Mysore-ban és Goán alkalmanként fél éven keresztül. Ez azt jelenti, hogy Jediah születése előtt már két és fél évet Indiában éltem.
Mindez szerepet játszott abban, hogy először magammal vigyem őt Mysore-ba. Csodálatos időszak volt, kaptam segítséget a Jediah-ról való gondoskodásban reggelente, ami azt jelentette, hogy képes voltam ismét intenzíven fókuszálni a gyakorlásomra. Ugyanakkor fáradt volt még ezekben a napokban, mivel éjjelente és alkalmanként napközben is szoptattam még. És szigorúan figyeltem arra is, hogy mindig biztonságban legyen, mert nagyon aktív, kiváncsi természetű gyerek, és sok veszély leselkedhetett rá egy ilyen új környezetben.
2012 óta Jediah hatszor tért velem vissza Indiába, összesen egy évet töltött így ott az életéből. Most nem izgatja, hogy visszatérjen, kiskamaszként sok barátja van Kanadában, és nem szeretne sok időt távol tölteni az iskolától és a különböző hobbijaitól sem. Ennek alapján az a véleményem, hogy valójában elég kevés időd van arra, hogy magaddal vidd a gyermeked Indiába, mielőtt iskolába megy és kialakul a saját érdeklődési köre.
Ha rendben vagy azzal, hogy kisgyermekkel utazz, úgy gondolom, nagyon jó kiegyensúlyozása tud lenni egy indiai út a gyakorlásod mélyítése iránti igényednek és a szülői felelősségnek. Nagy segítség persze, ha van valaki, aki támogat és veletek van az út során, vagy ott találsz egy megbízható felülvigyázót, hogy a reggeleken segítségedre legyen.

BW: Astanga tanárként megtapasztalhatjuk, hogy a jóga oktatás nem egy egyirányú szisztéma, hanem kölcsönös, mi is rengeteget tanulunk magunkról ebben a szerepkörben. Úgy érzem nincs ez másként szülőként sem, rengeteg önismereti helyzet adódik míg felcseperedik egy gyermek. Miket tanított neked Jediah Önmagadról?
Harmony: A gyermekeink a legnagyobb tanítóink. Nagyon tisztán tükröződik vissza bennük életünk minden olyan területe, amin dolgoznunk kell, legyen az türelem, együttérzés, szervezettség, vagy mindössze a pihenésre, szórakozásra való képesség. Azt hiszem, amiben a legtöbbet tanultam Jediahtól, az, hogy tényleg értékeljem az életem minden apró pillanatát, ne vegyem őket készpénznek. A jelenléte megmutatta, hogy minden, amit csinálunk, lehet az elköteleződés és szolgálat kifejeződése, és hogy ez az igazi bhakti jóga. Ha az olyan mindennapos feladatokat, mint a pelenkacsere, a főzés, elvinni őt az iskolába, igazi szeretettel és kötelességtudattal végezzük, anélkül, hogy bármit is várnánk cserébe – azt, hogy ezt elismerje, vagy jutalmazza –, a jógagyakorlásunk központi elemévé válhatnak. Annak elsajátítása, hogy maradjon nyugodt az elmém az ő indulatskáláinak megtapasztalása közepette, és hogy ezekre az indulatokra ne erővel, hanem nyugodt és bizalomkeltő környezet megteremtésével tudjak válaszolni, megmutatja hogy működik a jóga a gyakorlatban. Annak a megkülönböztetése, hogy mikor kell szigorúnak és következetesnek lenni és mikor gyengédnek és vigasztalónak, ez számomra a jóga megnyilvánulása. Ez a jógagyakorlás, ha a szülői szerepről van szó. De a legtöbbet mégis arról tanította nekem Jediah, hogy milyen messze vagyok a tökéletességtől és mindig van hova fejlődnöm.

Az interjú elkészítésében közreműködött: Horváth Eszter

Santi(na) gondolatok: képzetek

Santina Budapest

Tudatában vagyok annak, hogy mindaz, amivel szembekerülök a világban, a belső világomnak az eredménye – múltbeli gondolatoknak, hiedelmeknek, érzelmeknek és a képzelet játékának. Ezek a képzetek fennállnak mindaddig, amíg a tudatommal életben tartom őket. Tanulom, hogyan kell figyelmen kívül hagyni az érzékelés nyilvánvalóságát, bármilyen nemkívánt állapot álljon is elő az életemben. A következő szavakat olvastam: „A tudat az egyetlen valóság.” És akkor rájöttem: „A jelenlegi állapota csak a saját magáról alkotott képének manifesztációja volt.” – írta Neville Goddard.

Nem azért teszünk dolgokat, hogy hozzájussunk valamihez, hanem, hogy váljunk valamivé. Változtatjuk a saját magunkról alkotott képet. Úgy gondolom, sokunknak rossz a magáról alkott képe. Amikor Goddard azt mondja, hogy a tudat az egyetlen valóság, arra gondol, hogy a tudat ténylegesen az egyetlen, ami valóságos. Úgy szoktuk gondolni, hogy ez a világ az, ami valóságos, és hogy a tudat, a képzelet olyan dolgok, amelyek sosem valósulhatnak meg. Valójában az ellenkezője igaz: a tudat az egyetlen valóság, és ez a világ a tudat számtalan valóságának illúziója.

A tudat elsődleges. Amit általában valóságnak hívunk nem több, mint a tudat önvalónkon keresztüli kivetülése. Fokozatosan értettem meg, hogy bármilyenek is legyenek a körülményeim, nem kell őket végesnek tekintenem. Megválaszthatom a tudat minőségét, jellemzőit és színezetét. A környezeted talán kritizálni fog miatta, hogy irreálisat kívánsz, mikor olyat említesz, amit nehéznek vagy lehetetlennek tűnik elérni. Mindannyiunknak irreálisnak kell lennünk a kétségek hadával szemben, ha azt szeretnénk, hogy amit kívánunk, teljesüljön. El kell tekintenünk a „tényektől”, amelyek tagadnák szívünk vágyának beteljesülését. A megszokás az egyetlen, amely a gondolatainknak a régi, negatív gondolatvágányokon tartja. Senki más nem tudja a felszínre hozni a gondolati mintázataidat, ezekkel pedig az életedet, csakis te. Amely tudattalan, még mindig befolyásolja a jelenlegi valóságodat. Ne legyünk naivak: „Amíg a tudattalant nem tudatosítod, az irányítása alatt tartja az életed és sorsnak fogod nevezni” (Carl Jung).

Írta: Santina Giardina-Chard (AUS)
Fordította: Horváth Eszter
Santina Budapesten

Santi(na) gondolatok I.

Santina ashtanga

A lélek, akárcsak egy vadállat, kemény, mégis alkalmazkodó, találékony, eszes és önálló: tudja, hogy éljen túl a kilátástalan kétségbeesés helyzeteiben. Ezt tapasztaltam, a bipoláris zavar, a bulímia, a heroin-függőség és anorexia időszakain keresztül az életemben. Mégis a keménysége ellenére, a lélek félénk. Mint egy vadállat, sűrű aljnövényzetben keres menedéket, különösképp más emberek elől. Ha meg szeretnénk figyelni egy vadállatot, tudjuk, hogy az utolsó dolog, amit tennünk kéne, hogy átcsörtetünk az erdőn hívogatva őt. De ha csendben sétálunk be az erdőbe, türelmesen egy fa alá telepedve és az erdő egészével együtt lélegezve beolvadunk a környezetünkbe, a vadállat, amit látni vágyunk, megjelenik.

Sajnos a gyülekezetektől elkezdve az osztálytermeken át mindenhol kioktatjuk a másikat és papolunk neki, kinyilvánításokat teszünk majd összevitatkozunk, kijelentünk és ellentmondunk neki, intjük a másikat és tanáccsal látjuk el és általában véve is úgy viselkedünk egymással, hogy minden nyers, eredeti gondolatunk bújkálni kényszerüljön. Ilyen körülmények között az intellektus, az érzelmek, az akarat és az ego a felszínre törhet, de a lélek nem : az összes lélekkel teli dolgot elriasztjuk. A kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatainkat, az önzetlenséget és a bíztatást. Mire gondolsz, ha azt a szókapcsolatot hallod, hogy „a bizalom köre”? Amikor először meghallottam ezt, nem tudtam másra gondolni, mint arra a jelenetre az Apádra ütökből, amikor Jack azt mondja Gregnek, hogy ő „kívül van a bizalom körén”. Ebből a mondatból is érezni, Greg valójában mennyire szeretne abba a körbe tartozni, ezért is válik egy kicsit őrültté. Ez a film tele van olyan jelenetekkel, amelyeket visszaidézve még napokig röhögni fogsz, ami már önmagában egy terápia, de van benne néhány rejtett kis bölcsesség morzsa is, mint amilyen a bizalom köre.
A bizalom köre olyan embereké, akik tudják, hogyan kell csendben letelepedni az erdőben és együtt várni a félénk lélekre. Egy ilyen körben megtapasztalhatjuk a szabadságot az saját igazságunk meghallására, közel kerülhetünk ahhoz, ami nekünk az örömöt jelenti, kritikusak lehetünk a hibáinkkal kapcsolatban és rizikós lépéseket is megtehetünk a változás érdekében – tudván, hogy elfogadnak minket, a végkifejlet ellenére. Köszönöm a Mysore termet, ahol a lelkemen tátongó lyuk láthatóvá válhat, és gyógyulást nyerhet.

Írta: Santina Giardina-Chard (AUS)
Fordította: Horváth Eszter
Személyes találkozási lehetőség Santinával

Santina Mysore room
Santina Mysore room
Santina Mysore room

Sharath Jois arról, hogy miben nyújt többet egy helyi Shala mint egy hagyományos edzés

Paramaguru Sharath Jois

A jóga shala ahova járunk nem csupán egy hely ahol ászanákat gyakorlunk. Egy adott jóga stúdióhoz tartozással az alábbiak szerint emelkedhet életünk minden szinten magasabbra.

Nagyon fontos, hogy legyen egy jóga shala amihez kötődünk. Egyrészt mert a shala motivál. Az ember lát másokat gyakorolni és ettől maga is kedvet kap hozzá. Amikor a tanulók otthon gyakorolnak, különösen igaz ez kezdőkre, akkor figyelmük könnyen elterelődik vagy könnyű szerrel megzavarhatók. Ugyanakkor a shalában a tanár egy olyan környezetet teremt, amely létrehoz egy bizonyos energiát. A tanár iránymutatást ad a tanuló számára és ezzel kezdetét veszi az értékes tanár-diák kapcsolat.

India ősi szövegei a tanár-diák kapcsolat meghatározására nagy hangsúlyt fektetnek és gyakran, még mielőtt bármely tanításhoz hozzákezdenénk az Upanishadsban található alábbi mantrát énekeljük:

Om sahana vavatu, sahanau bhunaktu
Saha veeryam karavaa vahai
Tejasvi naa vadhee tamastu maa vidvishaa vahai 
Om Shaanti Shaanti Shaantihi

Fordítás:

Óvjon meg mindkettőnket (a tanárt és a diákot is). 
Tápláljon mindkettőnket. 
Adassanak kettőnk munkájához nagyszerű energiák. 
Tanulásunk vezessen a megvilágosodás felé és legyen gyümölcsöző. 
Ne gyűlöljük egymást. 
Om Béke, Béke, Béke.

Sahana azt jelenti „együtt” és ebben az énekben, mindketten, a tanár és a diák is azt kérjük, hogy egy bizonyos nyugalom és elfogadás járjon át bennünket a másik irányába. Sok év gyakorlást és sahanát követően a tanárnak van egy bizonyos tudása és a diák számára a közös munka rendkívül fontos, azért hogy ő maga is ezen tudás birtokába jusson. Mindezt olyan egyszerűen kell elképzelni mintha a tanár egyfajta közösségi szolgálatot végezne és ebben diákjai segítenék. Ahhoz, hogy a tudás továbbadásra kerülhessen ezen kölcsönös megértésre, támogatásra és elfogadásra van szükség.

Habár ászanákat a testünkkel végezzük a jóga shalában, mindez nagyon más mint a konditeremben történő edzés. A konditeremben az ember fizet, edz, de nincs más kapcsolódási pont. Mindez a jóga esetében nem így van. A jóga velejárója a diák és a tanár közötti kapcsolat. A shalában a tanár figyelemmel kíséri a gyakorlást, a pózokat, és amelyeknél segítségre van szükség azokban segít; valamint a diákok egymástól is tanulhatnak. Lehet, hogy egyesek haladóbbak, jobban összpontosítanak vagy fegyelmezettebbek, mint mások, de a tanárral közösen, mindenki jó energiákat hoz létre, amelyek áthatják a gyakorlást is.

Sok tekintetben a jóga shala hasonlatos egy szentélyhez, vagy egy olyan kegyhelyhez ahova azért járunk, hogy egy magasabb rendű, isteni szinttel lépjünk kapcsolatba és elszakadjunk az anyagi dolgoktól, átadva magunkat a gyakorlásnak. A szentélyekben és a templomokban a papok életüket a spiritualitásnak szentelték. Minden nap korán kelnek, hogy gyakorolják a púdzsát és egy olyan sajátos környezetet teremtenek, amelyet a hívek amint belépnek megéreznek. Ezen szent helyen az emberek maguk mögött hagyhatják otthoni, munkahelyi és társasági problémáikat. Önmaguk lehetnek és közelebb érezhetik magukat egy magasabb rendű szellemi világhoz. Otthon is lehet imádkozni, ugyanakkor az ima nagyobb erővel bír a szent helyen. A jóga hasonló.

A tanárral átadhatjuk magunkat  a tanulásnak és a pozitív energiák szétáradnak bennünk. Amikor azt mondom átadjuk magunkat, azzal azt akarom kifejezni, hogy a diákok nyitottak legyenek a tanultak befogadására, különben megrekednek. Minden különösebb program nélkül, helyes lenne a tanárunktól tanulni. Ha a diák úgy érzi, hogy már mindent tud, többet mint a tanár úgy az energia nem fog a tanártól a diák felé áramlani. A jóga a keresés útja, az ember keres és mindig valamilyen új dolgot tanul. Ez nem arról szól, hogy azt mondjuk: „Én mindent tudok.” Ami azt illeti az „Én” fogalmát ki kellene törölni a jógából. Amennyiben az ember ilyen beállítottságú úgy az egója a spirituális fejlődésének útját állja.

Az egyik első lépés a változás megtapasztalásának útján nem más mint egyszerű tanítások követése. A jógát nem egy adott értelmezés uralja, viszont az igaz jóga megtapasztalásához vannak következetes jóga alapelvek, vagy tanítások, amelyek a terjedelmes Védikus írásokban megtalálhatóak és amelyeket az embereknek követniük kellene.

Egy olyan shala, amely rendelkezik bizonyos tanításokkal vagy alapelvekkel segít az önfegyelem kialakításában is. Egy nagyon egyszerű példa, hogy amikor az ember elmegy a shalába az aznapi gyakorlás végett, akkor a gyakorlás kezdete és vége közötti idő egyfajta időrést vagy időablakot teremt. Mondjuk, hogy reggel hétkor kezdődik a gyakorlás. Ez esetben az ember hatkor felkel és megmosakszik. Előző este már figyel arra mit eszik, és hogy mikor eszik. A jóga tehát egy idő után többet fog jelenteni, mint a test hajlítgatását. Az egészség általánosan javulni kezd mivel az ember egész élete fegyelmezettebbé válik. Erre lassan és idővel kerül sor, de ezek azok az irányelvek, amelyek az embert a spirituális úton vezetik.

Sokan járnak ashramokba azért, hogy egy-egy tanítást elsajátítsanak, és előadásokat, satsangokat (szentbeszédeket) hallgassanak egy swamitól vagy egy spirituális vezetőtől. Jó gondolatokért mennek oda és amikor jó gondolatok járják át az embert, akkor a tettei is jókká válnak. Ebben az értelemben a shala is egyfajta ashram. Az ashramokban a tanárok életüket a gyakorlásnak szentelik. Korán kelnek és a diákjaiknak szentelik magukat. Azt szeretnék, hogy a diákjaik is azt a jót tapasztalják, amelyet ők maguk is megtapasztaltak.

Amikor az ember rátalál a megfelelő jóga környezetre, úgy az magához vonzza. Elméje, teste és a lelke automatikusan vissza akar térni, hogy gyakoroljon. Az, hogy magát a teret, hogyan ápolják, gondozzák, az a tanártól függ. Ha pletykálnak, összevissza beszélnek, úgy ilyen légkör alakul ki és az átalakulás folyamata csekély mértékben tapasztalható meg. Ha a tanár lelkiekben gazdag környeztet teremt, spirituális beszélgetésekkel és gondolatokkal, úgy a tanuló elméje is sok tekintetben átalakuláson megy keresztül. Ami egyedül otthon ülve szintén nem történik meg.

Forrás: Sonima.com
Szöveget fordította: Szabó Gergő
Mantra ének: Endrődy Zsófia

Astanga ikonok: T. Krishnamacharya 3. rész

Krishnamacharya

A bejegyzés elöző része itt olvasható.

Dr. Kausthub Desikachar: A jógi jógája. T. Krishnamacharya öröksége

A fordítás alapjául szolgáló kiadás:

Dr. Kausthub Desikachar, The Yoga of the Yogi. The Legacy of T. Krishnamacharya. North Point Press, New York, 2011

(részlet)

 

Hetedik fejezet

A cél: Madrász

Egy új kor hajnala

a bukás nem olyan rossz, mint ha nem is próbálkoznál. a remény az utolsó, amit elveszíthetünk.

 

Mire a Yoga Shala örökre bezárt, Krishnamacharya öt kisgyerek apja volt, akiket el kellett tartania, és nem volt állandó jövedelme. Mit fognak enni? Hogyan járnak tovább iskolába? A gurukula rendszer kihalt, az iskoláztatás nem volt ingyenes, és Krishnamacharyának lakást kellett bérelnie a család számára. Mindezeket a kiadásokat most, hogy a Yoga Shalából származó bevétel megszűnt, más módon kellett fedezni. Emlékszem, nagyanyám mondta, hogy sokszor Krishnamacharya nagyon keveset vagy egyáltalán nem evett, hogy gyermekei ne nélkülözzenek.

Az élet minden nappal egyre küzdelmesebbé vált a család számára. De Krishnamacharya mellett ott volt odaadó hitvese, Namagiriamma; vele volt tanára áldása, és egyik sem hagyta cserben soha. Nem szegte kedvét az előtte álló kihívások gondolata.

Mint kiderült, Namagiriamma nagyon körültekintő volt, és Krishnamacharya Yoga Shalában végzett szolgálata alatt tett félre pénzt. A család egy ideig ebből a megtakarításból tudott élni, míg Krishnamacharya az országban utazva tanított. Namagiriamma olyan jól vitte a háztartást, amíg ő távol volt, hogy nem kellett aggódnia a gyerekek jóllétéért; minden energiáját a tanításnak szentelhette, és annak, hogy keressen és támogassa őket. Krishnamacharya mindig számíthatott támaszaként Namagiriammára, különösen nehéz időkben.

1950-ben Krishnamacharya meghívást kapott Nageswara Raótól, egy nagyvállalat, a ma is működő Amrutanjan[1] tulajdonosától, hogy tanítson jógát. A látogatást rövidre tervezték, ezért egyedül utazott Madrászba[2], míg a család Mysore-ban maradt, hogy a gyerekek folytatni tudják az iskolát. Rao volt olyan kedves, hogy saját házában biztosított neki átmeneti szállást.

Ahogy elkezdett dolgozni Raóval, Krishnamacharya gyógyítói képességeinek híre nagyon hamar terjedni kezdett. Rao barátai, üzletfelei kérték fel, hogy dolgozzon velük, végül meghosszabbította ottlétét. Saját egyszobás apartmant is bérelt a Royapettah High Roadon, szemben a madrászi szanszkrit kollégiummal. Ebben a kicsi, egyszobás bérelt lakásban végezte napi szertartásait, jógagyakorlását, kezelte betegeit, főzött, étkezett és aludt. Ha nem tudta tanítványát itt fogadni, elgyalogolt a tanítványhoz. Szomszédai csodálkoztak, hogy valaki a 60-as évei vége felé ilyen gyorsan tud járni, és ilyen hosszú távolságokat tud megtenni szinte minden nap.

Két fia, Srinivasan és Sri Bhasyam, rövidesen csatlakozott hozzá az új lakásban. Srinivasan, aki már tanult valamennyi jógát, segédkezni kezdett apjánál, míg Sri Bhasyam, aki még nagyon fiatal volt, megkezdte jógatanulmányait.

Krishnamacharya tanítani kezdett a Vivekananda College-ban, az egyetem vezetője, Sundaram Iyer kérésére. Az egyetemet a Ramakrishna misszió alapította, amely a hagyományos indiai oktatást értékelte. Krishnamacharya órái számos tanítványt vonzottak, és 1952-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. A hallgatóknak ászanát és pránájamát tanított, és a félév végén bizonyítványt kaptak.

(…)[3]

Ekkoriban volt az is, hogy egy kiemelkedő madrászi előkelőség, TR Venkatrama Shastri paralízist kapott. Shastri vezető ügyvéd volt, Tamilnádu állam jogi tanácsának egyik fő tagja. Családja hallott Krishnamacharya képességeiről, és segítségét kérték. Shastri állapotának javulása a Krishnamacharyával végzett kezelés alatt sokak számára a jóga potenciáljainak felfedezését jelentette. Az ennél az esetnél elért sikere közvetlenül vezetett egy másik fontos találkozáshoz.

A neves jogász, Alladi Krishnaswamy Iyer, aki részt vett az indiai alkotmány megfogalmazásában, súlyos stroke-ot kapott, amely ágyhoz kötötte; étkezni, beszélni sem tudott. Krishamacharya a legjobb jógikus és ájurvédikus eszközöket kombinálta személyre szabott kezelésében. Speciális ájurvédikus olajat készített, amelyet alkalmazott a betegnél, majd megkérte, hogy végezzen egyszerű pránajáma gyakorlatokat. Ahogy Iyer egészsége javult, Krishnamacharya egyszerű mozgások bevezetésével növelte mozgékonyságát. Hat hónapos gondos kezelés után Iyer meg tudott tenni néhány lépést, kommunikált, egyedül étkezett, még tollat is tudott fogni és írt. Korábban sokan lehetetlennek gondolták, hogy ezek közül bármit újra képes lesz megtenni.

Ennyi munkával és a madrászi közösség ösztönzésére Krishnamacharya úgy döntött, hogy tartósan itt telepszik le. Kicsivel nagyobb lakásba költözött, és 1956-ban családja is csatlakozott hozzá (Desikachar kivételével, aki Mysore-ban maradt, hogy befejezze az egyetemet). Egy kis paraván osztotta két helyiségre a lakást. Az egyik helyiség Krishnamacharya oktatótere, a másik helyiség a család szobája volt. Lehet, hogy nem ez volt a legideálisabb élethelyzet, de végső soron a család örült, hogy újra együtt van, és élhetik tovább életüket.

Ez a kis lakás vált Krishamacharya küldetésének új központjává. Itt tanította tanítványait, írta cikkeit a jógáról és készítette gyógyszereit, mindezt a Royapettah High Roadon lévő hevenyészett kis szobában. Egy könyvet is írt itt, a Yogasanagalut, kannadául, a Mysore-ban (ma Karnataka állam) beszélt nyelven.

Szó szerint fordítva a yogasanagalu szó jelentése ’jóga testhelyzetek’. A könyv folytatása volt korábbi munkájának, a Yoga Makarandának. A Yogasanagaluban Krishnamacharya három kategóriába sorolja a testhelyzeteket: kezdő, középhaladó és haladó[4]. Azt is tárgyalja, hogyan kell meghatározni, melyik kategória a legmegfelelőbb az egyes tanítványoknak. Egy szép bevezetés a jógába elmagyarázza a jamák és nijamák fontosságát a jógagyakorlásban, és Krishnamacharya ebben a részben feldolgozza Patandzsali astanga jógájának elméletét is. Az 1970-es években Krishnamacharya átdolgozta a Yogasanagalut, kiegészítve a testhelyzetek módosításával foglalkozó résszel. Észrevette, hogy a modern életmód révén az emberek kevésbé fittek, emiatt több módosításra van szükség a jógaórákon.

(…)

1964-ben a család nagyobb lakásba költözött Mandavelipakkamban. Most már elég helye volt mindenkinek, hogy taníthasson. A gyógyítók családja sok tanítványnak vált hasznára. Így, hogy rengeteg hely állt rendelkezésére, és az őt övező tisztelet a környéken megerősödött, Krishnamacharya napi órarendje hamar betelt. Ragaszkodott ahhoz, hogy minden tanítvány az otthonába menjen gyakorolni.

Krishnamacharya diagnosztikai módszere nagyon szisztematikus és pontos volt. A tanítványnak ritkán kellett részletekbe menően elmagyaráznia panaszát. Krishnamacharya elvégezte megfigyeléseit és pontosan azonosította a problémát, időnként pusztán azzal, hogy megvizsgálta a tanítvány pulzusát.

Egyik tanítványa mesélte nekem, hogy Krishnamacharya mindig csukva tartotta a szemét az órákon, de ha a tanítvány akár csak egy kis hibát is vétett, tudta. Rögtön kinyitotta szemét, és azt mondta: „Ismételd meg”.

Egy másik tanítvány azt mesélte, hogy ment Krishnamacharyához, és nem végezte el a gyakorlást, amelyet tanára kért tőle. Ahogy belépett a szobába, Krishnamacharya kedvesen, de határozottan azt mondta: „Nos, hogy áll a gyakorlásod ezen a héten? Úgy tűnik, nem gyakoroltál. Menj haza, és gyere vissza jövő héten, miután gyakoroltál.”

Az egyes tanítványoknak kialakított gyakorlás eltérő volt, mert minden tanítvány nagyon más ember volt. A gyakorlás kialakításához a jóga által biztosított valamennyi eszközt felhasználta, soha nem alapozott önmagában egy eszközre. Mindig egyértelművé tette minden tanítványa számára, hogy a gyakorlást kizárólag neki szánta, és nem feltétlenül működik másnál. Minden módon tiszteletben tartotta a vinijóga[5] alapelveit úgy, ahogy azokat Patandzsali és Nathamuni leírta. Gondosan figyelembe véve az időpontot, a helyet, az életkort, a foglalkozást, a kapacitást és az egyes tanítványok célját, egyedi gyakorlást alakított ki, hogy a legjobbat hozza ki az adott emberből. Nem csupán a legjobb eszközöket választotta; a legmegfelelőbb módon alkalmazta is azokat.

Például ha gyerekeknek srsti kramát[6] tanított, úgy tanította, mintha maga is gyerek lenne. Az órák energikusak, vidámak és nevetéstől hangosak voltak. Hogy figyelmüket megragadja, minden ászanáról mesélt a gyerekeknek, és speciális hangok éneklésére kérte őket. Minden nap más testhelyzeteket tanított, hogy a gyerekek ne unatkozzanak. És ami a legjobb volt: az óra végén minden gyereknek adott édességet. Emlékszem, ahogy a többi gyerekkel vártam a mandulából és cukorból készült finomságot.

A gyerekek srsti krama-központú órái nagyon különböztek attól a gyakorlástól, amelyet terhes nőknek ajánlott. Várandós nőkkel Krishnamacharya rendkívül óvatos és figyelmes volt, és úgy kommunikált velük, hogy növelje önbizalmukat. Gyakran tanított a várandósoknak különleges énekeket, amelyeket hasznosaknak véltek terhesség alatt, és mindig elmagyarázta nekik a jelentésüket. Megkérte őket, hogy ügyeljenek nagyon étrendjükre és életmódjukra, hogy óvják a babát.

Ezek azok a tulajdonságok, amelyek igazi tanárrá, igazi jógivá tették őt. Nem csupán arra volt képes, hogy a helyes dolgot tanítsa a helyes módon; nagyon fegyelmezett, éles megfigyeléssel képes volt megmondani azt is, hogy a tanítvány helyes módon gyakorol-e vagy sem. Feltehetően saját tapasztalata tanárával és mindennapos jógagyakorlása segítette abban, hogy ilyen finom érzéket alakítson ki tanítványai és a gyakorlás iránt.

Saját gyakorlása nagyon értékes volt a számára. Nagyon korán ébredt reggelente, hajnali 3 óra körül, ászanát és pránajámát gyakorolt. Reggel 5 órára elkezdte a személyes istenének felajánlott púdzsát (istentiszteletet, imádkozást), amelyet a Védák éneklése követett. Nagyon pontosan végezte a szertartások mindennapi gyakorlását. Soha nem végezte rossz sorrendben a rituálékat, és nem hibázott a mozdulatok koordinálásában és a mantrákban.

Reggeli gyakorlásának befejezése előtt az alázatosság és a tanárának való önátadás gesztusaként mindig ráhelyezte fejére jógamestere facipőjét. Számára ez volt mindennapi gyakorlásának legfontosabb része.

A délelőtti órák reggeli után, 7 órakor kezdődtek, és délig tartottak. A délutáni órák 3 órakor kezdődtek, és 6 órakor értek véget. Az órák tartalma sokszínű volt. Krishnamacharya a jóga és a jógaszövegek különböző aspektusait tanította számos tanítványának, köztük fiainak is. Környezete sokszor ámult azon a képességén, hogy naponta többször zökkenőmentesen váltott egyik témáról a másikra és egyik óráról a másikra. Az egyik órán jógaterápiáról volt szó, majd a következőn védántát tanított, amelyet egy az ájurvédáról szóló óra követett, majd egy szanszkrit nyelvtanóra stb. Majd este 6-kor, amikor az órák véget értek, elvégezte esti rituáléit. Ezután még dolgozott néhány tanítványával, vagy feleségével és unokáival töltötte az időt. Csodálatosan gazdag és sűrű időbeosztás volt ez egy hetvenéves ember számára.

Bármikor, amikor mások próbálták neki elmondani, milyen nagyszerű vagy inspiráló ember, vagy magasztalták őt, gyengéden, de határozottan megállította őket.

  • Ez nem az én művem – mondta. – Ezt a gurum Nélküle semmi vagyok.

Ez nem álszerénység volt a részéről, hanem szívből jövő alázatosság tanára és a tanítások iránt.

(…)

Krishnamacharya számos különböző filozófiai és gyakorlati témában megnyilvánuló jártassága tudósokat, politikusokat, művészeket, filozófusokat és mindenféle szakmai és kulturális háttérrel rendelkező embert vonzott. Gyógyulásért és tanácsért keresték fel, illetve azért, hogy különböző tanításokkal kapcsolatban konzultáljanak vele.

Például Rukmani Devi, egy neves táncos, a művészetek és kultúra területén dolgozó tudós megkérte Krishnamacharyát, hogy magyarázza el neki a Rámájana és a Mahábhárata bizonyos aspektusait, hogy megfelelően tudja azokat adaptálni tánccsoportja számára. Hamarosan jógaórákat kezdett venni Desikachartól. Annyira elégedett volt a gyakorlással, hogy megkérte Desikachart, hogy tanítson jógaórákat az általa alapított híres tánciskolában, a Kalakshetra Academyn. Ezek az órák röviddel Rukmani Devi halála után megszűntek, de nemrégiben újraindultak a Krishnamacharya Yoga Mandiramon keresztül.

Krishnamacharya szaktekintély volt az asztrológia területén is, és egy különösen érdekes esettel találkozott a 70-es években. Desikachar egyik fiatal amerikai barátja megkérte Krishnamacharyát, hogy elemezze a születési képletét. Amikor megmutatta neki a képletet, Krishnamacharya vetett egy pillantást a férfi arcára, nevetett, és azt mondta neki, hogy a Halak jegyében született. Ez nem az a jegy volt, amelyet a képleten lévő születési dátum jelzett. A férfi felháborodott ezen a kijelentésen, és kiviharzott Krishnamacharya szobájából. Néhány hónappal később azonban visszatért, és azt mondta neki: „Bocsásson meg, uram. Igaza volt, a Halak jegyében születtem. A születésemkor elhibázták a papírjaimat.”

Kiderült, hogy az ápoló, aki a dokumentációt kitöltötte, európai bevándorló volt, aki a háború alatt menekült Amerikába. Az európaiak (és az ázsiaiak) által használt dátumformátum meglehetősen eltér az amerikaiak által használt formátumtól. A hibát senki nem vette észre, de Krishnamacharyát nem csapta be.

Hírneve és tanítványai, kollégái magasztalása és bálványozása ellenére Krishnamacharya soha nem tévesztette szem elől küldetését. Továbbra is tanított és előadásokat tartott, verseket, esszéket, dolgozatokat írt a jógával, ájurvédával, a védántával kapcsolatos különböző témákban. 1975-re Krishnamacharya valamennyi gyermeke, Srinivasan kivételével (aki nőtlen maradt), megházasodott. 1970-ben Sri Bhasyam elhagyta az országot, később elvett egy francia nőt, és Franciaországban telepedett le, ahol családjával ma is él. Sri Shubha 1974-ben házasodott meg és Mysore-ba költözött, férje otthonába. Ez azt jelentette, hogy csak Krishnamacharya, felesége, Namagiriamma, Desikachar, az ő felesége, Menaka és két gyermekük, köztük magam[7] is (én 1975-ben születtem), maradtunk a csennai házban.

Desikachar hamar saját jogán is megbecsült jógatanárrá vált, és elköteleződött amellett, hogy apja tanításait terjessze egész Indiában és a világon. 1976-ban apja tiszteletére és munkájának folytatása érdekében megalapította a Krishnamacharya Yoga Mandiramot (KYM).

Ez valóban az aranykor volt. Apa és fia együtt dolgoztak, elkötelezett csapatként továbbadva a világ minden tájáról jött tanítványoknak az ősi jógamesterek munkáját. Krishnamacharya rendszeresen ellátogatott a KYM-be, hogy felügyelje a Desikachar és kollégái által végzett gyógyítói munkát, hogy előadásokat tartson, és erkölcsi támogatást nyújtson. Desikachar beleadta a szívét a KYM-be és munkájába.

Krishnamacharya számos verset is írt a jógáról ebben az időszakban. A Yoganjalisaram egy harminckét versszakból álló költemény, amely a jóga lényegét ragadja meg. A Dhyanamalika harmincnégy versszaka a meditatív gyakorlás mélyebb értelmét világítja meg.

Az 1970-es évek végén MV Murugappan, akinek családja ma az egyik legnagyobb indiai vállalatot vezeti, egészségi okokból látogatni kezdte Krishnamacharyát, és jó barátok lettek. Krishnamacharya szerette Murugappan egyszerűségét és szerénységét.

Murugappan sok tehenet tartott, és gyakran vitt házhoz friss tejet Krishnamacharyának, majd később Desikacharnak. Ő maga vitte házhoz a tejet, és személyesen adta át tanárának. Egy nap unokája megkérdezte tőle:

  • Nagyapa, annyi segédünk és sofőrünk van, miért nem küldöd el velük a tejet? Miért te magad viszed?
  • A tanáromnak viszem, és az a dharmám[8], hogy ezt én magam végezzem el – válaszolta neki Murugappan.

Az ehhez hasonló tettek mélyen megérintették nagyapámat. Saját értékeit fedezte fel Murugappan cselekedeteiben.

Nemrégiben találkoztam Murugappannal, és elmesélt egy másik érdekes történetet. Hallva, hogy tanára sok időt töltött a Kajlás-hegynél, ő maga is látni szerette volna ezt a helyet. Így tanára áldásával elutazott a Kajlás-hegyhez barátaival. Amikor visszatért, felkereste Krishnamacharyát, hogy meséljen neki az útjáról. Elmesélte neki, hogy alámerült a hegy lábánál lévő szent tóban, a Manaszarovar-tóban. Krishnamacharya megkérdezte tőle:

  • Hányszor merültél alá a tóban?
  • Csak egyszer, uram. Nagyon hideg volt – felelte Murugappan.

Krishnamacharya olyan hangosan kezdett nevetni, hogy Murugappan aggódva kérdezte tőle:

  • Valamit rosszul csináltam?
  • Megtetted azt a hosszú utat a Kajlás-hegyig és a Manaszarovar-tóig, és csak egyszer merültél alá. Hányszor ad esélyt az élet arra, hogy újra eljuss oda? – kérdezte Krishnamacharya.

Amikor ezt felidézte, Murugappan azt mondta:

  • Soha nem gondoltam erre így. Igaza volt. Legalább még egyszer alá kellett volna merülnöm a tóban.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit tanult ebből az esetből, rögtön azt válaszolta:

  • Megtanultam, hogy alaposan gondoljam át, hogyan élem az életem. Mert az élet nem ad második esélyt.

Továbbra is gyakran találkoztak, és Murugappan hamarosan testvéreit, unokatestvéreit és unokaöccsét is elhozta, hogy dolgozzanak Krishnamacharyával. Idővel Murugappan, Krishnamacharya és Desikachar családja szoros barátok lettek, és a családok közti barátság a mai napig fennáll.

1984-ben Krishnamacharya, aki akkor kilencvenhat éves volt, egy reggel a szokásos időben, jóval napfelkelte előtt ébredt. A sötétben kiment a fürdőszobába, és amikor visszatért és leült oda, ahol gondolta, hogy az ágy van, a padlóra esett, és eltörte a csípőjét. Szokása volt, hogy a változó évszakok szerint átrendezze a szoba bútorait, és elfelejtette, hogy előző nap áthelyezte az ágyat.

A sérülés drámai mértékben befolyásolta mindennapi életét. Attól kezdve nem tudott a korábbi fürgeséggel mozogni, és elvesztette féltve őrzött függetlensége jó részét is. A baleset gyökeresen megváltoztatta életét és személyes, spirituális munkájának fókuszát.

A kedvét azonban nem szegte. Feltétel nélkül hitt a jógában. Kialakított magának egy gyakorlást, amit a következő néhány hónapban végzett. Családja és orvosai meglepetésére hamarosan jól tudott mozogni, és még néhány lépést is tudott tenni.

A baleset után arra a döntésre jutott, hogy még inkább visszahúzódik. Kiköltözött a nagy házból egy ugyanazon a telken lévő épületbe. Guruja utasításait követve nem hagyta el családját és nem vette fel a szannjászát[9], de másik helyre költözött fizikailag és szellemileg is.

 

Kilencedik fejezet

Dicső naplemente

átkelés egy másik világba

semmi nem keletkezik és pusztul el, csak közeget vált

 

A csípőficam után Krishnamacharya mozgásképessége korlátozottá vált. Egy olyan embernek, aki egész életében fizikailag mozgékony volt, ez nagy csapást jelentett. Krishnamacharya azonban méltósággal fogadta ezt az új kihívást, és az élet ment tovább.

A Jóga szútra egyik üzenete az Ísvara pranidhána[10], a teljes elfogadása annak, ami életünkben történik. Krishnamacharya az Ísvara pranidhánát gyakorolta: elfogadta helyzetét, és élte tovább életét. A törés korlátozhatta ugyan mozgékonyságát, de semmilyen más módon nem befolyásolta. Rövid pihenő után újra tanítani kezdett.

Krishnamacharya gyógyulása nem lett volna ilyen gyors vagy sikeres Namagiriamma odaadása és figyelmes gondoskodása nélkül. Amíg férje ágyhoz volt kötve, napfelkelte előtt ébredt, hogy felkészítse őt az előtte álló napra. Krishnamacharya mindig is korán kelő volt, de ahhoz, hogy segíthessen napirendjét fenntartani, Namagiriammának még korábban kellett kelnie, hogy elkészülhessen, és utána férjére tudjon figyelni.

Krishnamacharya rendkívül független volt, de a csípőtörése után sok apró feladatban és tevékenységben felesége segítségétől függött. Néha emiatt nagyon frusztrálttá vált.

(…)

A nagyanyám odaadóan gondozta és ápolta nagyapámat ez alatt az idő alatt, még úgy is, hogy non-Hodgkin-limfómával küzdött, egy olyan típusú rákkal, amely a nyirokrendszert támadja meg. Emlékszem, sokszor kísértem el a kemoterápiás központba, és bár legtöbbször nagyon kevés energiája volt, csak az után pihent, hogy gondoskodott nagyapám szükségleteiről.

A jóga nem tudja meggyógyítani a rákot, és Krishnamacharya tudta ezt. Mindig hangsúlyozta: „Egy rendszer sem tud választ adni valamennyi problémánkra.” Gyógyító kezeléssel dolgozott nagyanyámon, pránajáma és egyes meditációs gyakorlatokat adott neki, amelyek segítettek aggodalmainak és szenvedéseinek kezelésében, és erősebbé tették. Namagiriamma lelkiismeretesen gyakorolt, nemcsak azért, hogy magáról, hanem hogy férjéről is gondoskodjon.

Határozottan az az érzésem, hogy utolsó éveiben jógagyakorlása éltette. Krishnamacharya egyik legrégebbi (és biztosan az első női) tanítványa, és nagyon hosszú ideje komoly jógagyakorló volt.

Namagiriamma szerepe Krishnamacharya gyógyulásában jóval nagyobb volt annál, hogy gondoskodott mindennapi szükségleteiről. Krishnamacharya mindig is nagyon független volt, de sérülése arra kényszerítette, hogy életében először másokra támaszkodjon. Voltak olyan pillanatok, amikor nagyon lehangolttá vált, mert nem tudott elvégezni dolgokat egyedül, és úgy érezte, hogy teher a családja számára, bár soha nem éreztük ezt. Namagiriamma egy ilyen alkalommal azzal nyugtatta: „Talán ez a helyzet is okkal történt, és az okot később fogjuk látni.”

1985-ben nagyanyám meghalt. Hetvenegy éves volt. Halála súlyos csapás volt Krishnamacharya számára. Utána hetekig nehezen fogadta el, hogy elment. Van egy mondás, hogy minden erős férfi mögött ott áll egy még erősebb nő. Namagiriamma Krishnamacharya elkötelezett társa volt az életben és abban a küldetésében, hogy megőrizze és terjessze a jóga tanításait. Bár nagyon csendes személyiség volt, a Krishnamacharyának nyújtott támogatását nem lehetett megkérdőjelezni.

Krishnamacharya megkezdte előkészületeit arra, hogy ő maga is átkeljen a másik világba. Saját országában vezető szerepe volt a jóga újjászületésében, és segítette, hogy a jóga tanításai és gyakorlatai világszerte elterjedjenek. Tanítványainak és azok tanítványainak köszönhetően az emberek a világ minden táján magukévá tették a jóga tudományát.

Krishnamacharya egy tanítványa munkájával különösen elégedett volt: fiáéval, Desikacharéval. Desikachar csaknem három évtizeden keresztül tanult Krishnamacharyával, hosszabb ideig, mint bármely más tanítványa. Krishnamacharya olyan tanárt látott benne, aki megértette a jógában rejlő potenciált, tanításainak gazdagságát és mélységét; olyan valakit, aki a jógában meghaladta az ászanagyakorlást és a fizikai teljesítmény iránti megszállottságot, amit ma olyan sok jógás körben látunk. Desikachar továbbvitte apja örökségét, nem csupán fiaként, hanem legközelebbi, legtovább vele tartó tanítványaként. Desikachar igazi antevasinnak bizonyult: olyan tanítványnak, aki végig marad.[11]

Krishnamacharya élete utolsó éveiben sok időt töltött azzal, hogy Desikachart azokból a szövegekből tanította, amelyeket a leginkább nagyra becsült, és a társadalom számára a leghasznosabbnak tekintett. Ezek között szerepelt a Jóga szútra, a Bhagavad Gíta, a Hatha Yoga Pradipika, a Yoga Yajnavalkya, a Yoga Rahasya, a Gheranda Samhita, a Siva Samhita, a Caroka Samhita, a Samkhya Karika, a Rahasya Traya Sara, a Rámájana, a Mahábhárata, a Paniniya Siksa, a legfontosabb upanisadok és még sok más mű. Tanított Desikacharnak ájurvédát, jógaterápiát, az asztrológia alapjait és a legfontosabb meditációs gyakorlatokat is.

Valamennyi nagy jógamester feldolgozta Patandzsali tanításait, megadva saját értelmezését és magyarázatát a szútrákhoz. Desikachar évek óta próbálta meggyőzni Krishnamacharyát arról, hogy írjon kommentárt a Jóga szútrához, míg végül beleegyezett. Mivel elég idős volt, és csak nehezen tudott hosszú ideig írni, úgy döntött, hogy lediktálja az egész könyvet Desikacharnak, szóban, szanszkritul átadva neki a tudást, ahogy évszázadokig átadták az ilyen tanításokat.

Ez a diktálási folyamat újabb lecke volt Desikacharnak. Így emlékezett rá: „Meglepett, mennyire pontosan emlékezett arra, hogy mit diktált előző nap. Becsukta a szemét, elkezdett szanszkritul diktálni, és néha, ha másik szövegre hivatkozott, az idézetnek még a pontos fejezet- és versszakszámát is idézte. Kíváncsi voltam, ezért később ellenőriztem, hogy egyezik-e a pontos fejezettel és versszakkal, és soha nem tévedett. Minden alkalommal tökéletesen idézett. Ámulatba ejt, hogy egyetlen ember ilyen sokat tudott végezni és ilyen sok minden tudott lenni.”

Krishnamacharya Jóga szútra kommentárja, a Yogavalli, az ő megértése szerint mutatja be Patandzsali tanításait. Értelmezései gazdagok és tiszta rálátásról tanúskodnak; úgy keltik életre a szútrákat, hogy érthetőbbé teszik azokat az olvasó számára. Például Krishnamacharya egyszerű, a hétköznapi életből vett analógiát használ arra, hogy megértsük a jóga mint szamszkára vagy előkészítő folyamat fogalmát. „Az elme – mondja – olyan, mint egy edény. Az imént használtam az edényt leves főzéséhez, de ugyanabban az edényben akarok tejet forralni. Mit teszek? Tisztára mosom az edényt, hogy tejet forralhassak benne. Ugyanez a helyzet a jógával. Az elménk az az edény, amelyet számos célra használunk. Benyomásokat hordoz múltbéli cselekedeteinkből, és nem szeretnénk, hogy ezek a benyomások befolyásolják jövőbeni tetteinket. Ezért előkészítő folyamaton kell keresztülmennünk, amely megtisztítja az elmét, és alkalmassá teszi jövőbeni tettekre.”

Patandzsali az I.23–I.29. szútrákban az Istenen való meditációt tárgyalja. Csupán néhány mester fejtette ki ezt a részt kommentárjaiban, valószínűleg azért, mert olyan időben éltek, amikor a jóga és a védánta, a vallási hagyomány, szorosabb kapcsolatban állt. A régi mesterek magától értetődőnek vették, hogy az emberek már tudják, hogyan meditáljanak Istenen, ezért nem érezték szükségét annak, hogy kommentálják ezt a részt. Ma azonban, amikor számos különböző kultúrából, hagyományból származó, különböző hitrendszerű ember gyakorol jógát, ez már nem feltételezhető. Krishnamacharya felismerte ezt, ezért egyértelmű útmutatót adott ahhoz, hogy hogyan meditáljunk Istenen, amelyet bárki tud követni, vallásos hátterétől függetlenül. Ez teszi a Yogavallit Krishnamacharya egyik legrendkívülibb ajándékává.

Miután befejezte a Yogavallit, Krishnamacharya egy másik kommentárt kezdett diktálni Desikacharnak, ezúttal a Védánta szútráról. A Védánta szútra minden vallási iskola alapvető szövege Indiában. Veda Vyasa, egy nagy szent állította össze, és ez a hatodik indiai darsana, vagyis filozófiai iskola. A Védánta szútra középpontjában Isten vagy Brahma megértése és megvalósítása áll, akit formától, névtől és természettől mentes legfelsőbb lényként mutat be. A Brahma szútrának is nevezett szöveget számos mester interpretálta az évszázadok során, ami a védánta számos eltérő, gyakran egymásnak ellentmondó iskolákra bomlását eredményezte.

Krishnamacharya családja a Srí-vaisnava tradíciót követte, amely Nathamuni, Yamunacarya, Ramanuja és Vedanta Desikacarya védánta tanításaiból fejlődött ki. Valószínű, hogy Krishnamacharya leszármazottként kötelességének érezte, hogy kommentárt írjon a Védánta szútrához, különösen azért, mert többször is visszautasította a Parakala Math főpapi tisztségét. A kész munkának a Cit acit tattva mimamsa címet adta. Szó szerinti fordításban ennek jelentése: ’A csit, az acsit és a tattva vizsgálata’. A csit szó arra a tudatosságra utal, amely valamennyi létezőben jelen van; az acsit arra az anyagra utal, amely támogatja a tudatosságot, idetartozik a test, az elme, az érzékszervek stb.; a tattva pedig mindezek forrására utal, amit Istennek hívhatunk. A mímámszá szó jelentése vizsgálat vagy kutatás.

Krishnamacharya ezt a két mesterművet, a Yogavallit és a Cit acit tattva mimamsát hosszú és dicsőséges élete utolsó éveiben írta. Talán ez volt az az ok, amellyel Namagiriamma nyugtatta csípőtörése és személyes függetlenségének részleges elvesztése után. Sokan utolsó éveikben a pihenést vagy akár a világtól való visszahúzódást választják, különösen, ha gyengévé válnak, de Krishnamacharya – felesége inspirációjának köszönhetően – azt választotta, hogy kitart azon az úton, amelyet tanára sok évvel korábban kijelölt számára.

Krishnamacharya védikus éneklést is elkezdett tanítani nőknek. Ez abban az időben rendkívül vitatott dolog volt, mert tradicionálisan a védikus éneklést kizárólag férfiaknak tanították. Még jóval fiatalabb korában Krishnamacharya maga is írt egy esszét, amelyben védte azt a tiltást, hogy nőknek kántálást tanítsanak. Nézeteinek kiforrása során azonban véleménye is változott.

Krishnamacharya egyik tanítványa, Mala Srivatsan volt az egyik első nő, akit az a megtiszteltetés ért, hogy a védikus éneklés művészetét tanulhatta tőle. Mala számára személyes diadal is volt, hogy tanárával énekelhet. Évekkel korábban fordult először Krishnamacharyához, hogy asztmájára enyhülést találjon, és akkor nem képzelte volna, hogy egy nap képes lesz énekelni.

Krishnamacharya hamarosan más nőknek is tanítani kezdett éneklést, és ez a közösségben nagy felzúdulást keltett. Sokan azt gondolták, hogy elment az esze, vagy legalábbis a kor elhomályosította ítélőképességét. Krishnamacharya a kritikákra ősi szövegekből, többek közt a Rámájanából és a Yoga Yajnavalkya Samhitából idézve válaszolt, amelyek leírása szerint a nők énekelték a Védákat. Meg is hívta a téma szaktekintélyeit, hogy vitázzanak vele, és bizonyítsák be, hogy nincs igaza, de senki nem állt ki vele. Tovább tanította az éneklést nőknek, és senki nem vonta kérdőre újra.

Később így kommentálta: „Ezekben az időkben, amikor azokat, akiknek éneklést kellene tanulniuk (a férfiakat), nem érdekli, hogy megtanulják, bárkinek meg kell tanítanunk, aki meg akarja tanulni, különben kihal a tradíció.” Ma már nők százai gyakorolják és tanulják a védikus éneklést, és élvezik gyümölcseit. Valójában a KYM védikus éneklés tanszékén kivétel nélkül női tanárok tanítanak.

1988 volt. Közeledett Krishnamacharya századik születésnapja, és tanítványai különleges ünnepséget terveztek. A mindig szerény Krishnamacharya visszautasította ezt.

Remélve, hogy meggyőzheti apját arról, hogy gondolja meg magát, Desikachar úgy döntött, hogy emlékezteti őt egy évekkel azelőtti esetre, amikor apja még a Yoga Shalában tanított, és együtt dolgozott a mysore-i királlyal.

A király a Parakala Math főpapjának nyolcvanadik születésnapjára ünnepséggel kívánt tisztelegni, de a főpap elutasította, hogy bármilyen ünnepséget tartsanak azon a napon. A király hívta Krishnamacharyát, hogy segítsen meggyőzni a főpapot az ünnepség engedélyezéséről.

A főpap álláspontja az volt, hogy ha jóváhagyna ilyen eseményt, az olyan lenne, mint ha saját dicsőségét zengené, tehát az ego cselekedete volna. Krishnamacharya biztosította afelől, hogy nem erről van szó; az ünnepség inkább a hála kifejezése tanítványai részéről. Krishnamacharya érvelése meggyőzte a főpapot, és beleegyezett, hogy részt vegyen az ünnepségen.

Amikor Desikachar emlékeztette őt erre az esetre, Krishnamacharya egy feltétellel beleegyezett a részvételbe: azzal, hogy az ünnepség Istennek és nem neki tett felajánlás lesz. Tanítványai boldogan elfogadták ezt a feltételt.

Az ünnepség azonban nem járt dráma nélkül. Az előkészületek közben családunk orvosa, aki akkoriban nagyapám szükségleteiről gondoskodott, azt mondta apámnak: „Állítsák le az ünnepség előkészületeit. Nem hiszem, hogy megéri.”

Mindenki összezavarodott, senki nem tudott dönteni, hogy folytassák-e az előkészületeket vagy sem. Amikor Desikachar elmondta apjának az orvos szavait, Krisnamacharya határozottan azt válaszolta: „Ismerem az életerőmet. Elköteleztem magam amellett, hogy részt veszek ebben a tisztségben. Folytassátok az előkészületeket, ne állítsátok le.”

Desikachar elfogadta tanára szavait mint az utolsó szót a témában, és a születésnapi ünnepség előkészületei folytatódtak.

Az ünnepség minden részletét Krishnamacharya kérése szerint rendezték el. Száznyolc védikus tudós gyűlt össze, hogy a Védákat, a Rámájanát, a Mahábháratát, a Srimad Bhagavatamot, illetve a Srí-vaisnava hagyomány régi tanítóinak legfontosabb verseit énekeljék. Különleges szertartást végeztek Istennek tett felajánlásként és a társadalom védelme, szolgálata érdekében. Az állam kormányzója is nyilvános szerepet vállalt a mester tiszteletére 1988. november 14-én, aznap, amikor (az indiai naptár szerint) Krishnamacharya betöltötte századik évét.

Krishnamacharya számos ajándékot kapott erre a különleges alkalomra, többek közt egy arany medált is a Kanci Math shankaracaryájától (vezetőjétől). Ez az ajándék nagyon meghatotta Krishnamacharyát. A két férfi nagy tisztelője volt egymásnak, bár eltérő filozófiai iskolához tartoztak (a shankaracarya a saiva[12] hagyományhoz tartozott). A tisztelet azonban tiszteletet vált ki; ez történt a két nagy mester esetében is.

Krishnamacharya tanítványai is kértek mesterüktől ajándékot: saját padukáját (szandálját). Ugyanabban az évben később, a Navaratri utolsó napján (amely Indiában nagyon kedvező nap) Krishnamacharya szimbolikusan átadta erőit a padukának, és felkérte tanítványait arra, hogy óvják.

1989 januárjában Krishnamacharya magához hívta Desikachart, és átadott neki egy régi könyvet.

  • Ez a Rámájana egy példánya – mondta neki. – Mielőtt apám meghalt, nekem adta ezt a könyvet, és azt mondta: „ez az egyetlen vagyon, amelyet bírnod kell”. Ez a könyv egész életemben drága volt nekem. Az egyetlen vagyonom ennek a könyvnek az üzenete, és most neked akarom adni.

Desikachar számára megtisztelő és megrendítő volt, hogy megkapta apjától ezt a könyvet, de az ajándék feletti örömét beárnyékolta az az érzése, hogy Krishnamacharya élete végéhez közeledik.

Krishnamacharyának azonban nem csupán ajándéka volt Desikachar számára, hanem egy kérése is felé.

  • Az utolsó kívánságom – mondta – az, hogy maradj Madrászban, és ne költözz Mysore-ba. Azt akarom, hogy itt maradj, mert jó emberek élnek itt, mint MV Murugappan.

Ilyen mély volt Krishnamacharya szeretete Csennai és lakói, különösen MV Murugappan és családja iránt.

Desikachar több mint öt évig épített házat Mysore-ban, azzal a szándékkal, hogy apja halála után a család odaköltözik, de azonnal felhívta egy barátját Mysore-ban, hogy adja el a házat. Amikor a barát hitetlenkedett, Desikachar egyszerűen azt válaszolta: „Az az apám utolsó kívánsága, hogy itt maradjak Madrászban, ezért nem költözöm Mysore-ba.”

  1. február 28-án délután 4 óra körül Krishnamacharya örökre lehunyta szemét. Egy dicsőséges élet véget ért. Krishnamacharya azonban olyan gazdag örökséget hagyott hátra, amely számos elkövetkező ideig életben tartja szellemét. Élete befejeződött 1989-ben, de küldetését tanítványai munkája és a tanítások továbbviszik.
  • Amikor ezt mindet [az összes tárgyat] tanultam vele – mondta nekem apám egy alkalommal, amikor nagyapámról beszélgettünk –, sokszor gondolkodtam azon, hogy szükségem lesz-e valaha az összes tanításra. Jól tudtam dolgozni azokon a korlátozott eszközökön belül, amelyeket tanított nekem. Most, halála után látom az értékét az összes tanításnak. Amikor kétségeim vannak, vagy olyan helyzetben vagyok, amikor nem tudom őt megkérdezni, ahogy korábban tettem, szinte mindig megtalálom a válaszokat azokban a tanításokban, amelyeket megosztott velem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen áldásban részesültem.

A paduka, amelyet Krishnamacharya tanítványainak adott, és amely a mester bölcsességét és szellemét szimbolizálja, ma azon a helyen pihen, amit Sannidhinek[13] nevezünk; az inspiráció és a gyógyulás nagyszerű forrása ma is.

Krishnamacharya jógatanítási módszere felölelte az emberi létezés valamennyi aspektusát. Saját életének példáján és tanításain keresztül újjászületett a régi mesterek üzenete: a jóga holisztikus gyógyító rendszer, amely jobbá teszi életünket. Krishnamacharya számára Patandzsali volt „a jógi”, Patandzsali jógája „a jóga”. Ha össze kellene foglalnunk Krishnamacharya munkáját egy sorban, azt mondanám: újjáélesztette „a jógi jógáját”.

[1] Az eredeti szövegben Amrutajan, ez valószínűleg elírás. https://en.wikipedia.org/wiki/Amrutanjan_Healthcare (a fordító megjegyzése)

[2] A mai Csennaiba (a fordító megjegyzése)

[3] A szöveg húzásait kerek zárójellel (…) jelöltem. Azoknál a részeknél, ahol a húzások miatt a fordítás nem követi az eredetit, az érintett, átalakítva fordított szöveg szögletes zárójelben […] szerepel. (a fordító megjegyzése)

[4] Az eredetiben: beginner, intermediate, advanced (Kausthub Desikachar: The Yoga of the Yogi, North Point Press, New York, 2011., 117. o.). Ez a felosztás nem ugyanaz, mint amit ma az astanga vinyásza jóga első, második és harmadik sorozataként ismerünk. A témában bővebb információ itt található: http://grimmly2007.blogspot.hu/2013/04/did-krishnamacharya-teach-ashtanga.html Részlet ebből a forrásértékű cikkből: „Nem találjuk meg a jelenlegi hat ászanasorozatot Krishnamacharya korai írásában, bár a Yogasanagaluban (1941) találunk három ászanacsoportot: kezdő, középhaladó és haladó [az eredeti cikkben: Primary, Intermediate és Proficient. A fordító megjegyzése] A kezdő és a középhaladó [primary és intermediate] nagyon közel áll a jelenlegi astanga első és második sorozatához.” (a fordító megjegyzése)

[5] Többjelentésű szó; a kifejezés Patandzsalinál a III. 6. szútrában szerepel. Más jelentésében a jógaterápia egyik formája, amelyben a gyakorlatokat az adott egyénhez és körülményeihez szabják. (a fordító megjegyzése)

[6] „A srsti kramában a hangsúly a fizikai, mentális, pszichológiai és érzelmi növekedésen van. A srsti kramát gyakran kezdik el gyerekeknél. A cél az erő és a hajlékonyság elnyerése, az elme élesítése és figyelmének javítása, a légzés erősítése, és az, hogy megkezdjék a légzés finom kontrolljának elsajátítását. Az, aki srsti kramát kap gyakorlásaként, nagyon fiatal és egészséges.” (Kausthub Desikachar: The Yoga of the Yogi, North Point Press, New York, 2011, 66. o.)

[7] A szerző, Kausthub Desikachar (a fordító megjegyzése)

[8] Indiában számos vallásban szereplő fogalom (hinduizmus, buddhizmus, szikhizmus, dzsainizmus stb.); többjelentésű szó, egy fogalommal nem fordítható le nyugati nyelvre. A dharma a hinduizmusban az egyetemes törvény; az emberi törvények, a vallás, az emberi kötelességek, viselkedés és a „helyes élet” alapja. További információ például:  http://www.hindupedia.com/en/Dharma (a fordító megjegyzése)

[9] Az indiai hagyományban a négy életszakasz (ásrama) közül az utolsó, a teljes lemondás szakasza. (a fordító megjegyzése)

[10] Isten iránti odaadás (a fordító megjegyzése)

[11]  A szerző egy korábbi fejezetben így határozza meg az antevasin kifejezést: „A tudás soha véget nem érő keresése az antevasin szóval foglalható össze, a tanítvány meghatározására használt egyik szanszkrit kifejezéssel. Szó szerinti fordításban jelentése ’az, aki végig marad’. Ez a meghatározás sokféleképpen értelmezhető. Leggyakrabban úgy értelmezik, hogy ’az, aki a tanárral marad az oktatás végéig’. Azt is jelentheti, hogy ’az, aki a tanítással marad végig.” (Kausthub Desikachar: The Yoga of the Yogi, North Point Press, New York, 2011, 45. o.) A szó jelentései megtalálhatók itt is: http://www.spokensanskrit.de/index.php?beginning=0+&tinput=+antevasin&trans=Translate

(letöltve: 2017. május 23.)

[12] A hinduizmus egyik ága, amely Sívát tekinti az elsődleges istennek. (a fordító megjegyzése)

[13] „A Sannidhi szó szó szerinti jelentése ’jó hely’ vagy ’megfelelő hely’. Milyen hely lehet jobb arra, hogy Krishnamacharya szandálja megpihenjen, mint ez a jó hely, ahol életének utolsó néhány évét töltötte? Szinte olyan, mintha Krishnamacharya még mindig ott élne. Amikor a Sannidhiben vagyok, ugyanazokat az érzéseket érzem, amelyeket nagyapám inspirált bennem még életében: nyugodt derűt, tiszteletet, félelmet, és ami a legfontosabb: hitet.” (Kausthub Desikachar: The Yoga of the Yogi, North Point Press, New York, 2011, 158. o.)

ParamaGuru Sharath Jois 2017 Europe tour – Első nap

day1

Az első napunk az új iskolában – Karcsi

A dán derengésen döngő léptekkel áthatolva és boldogan tartottunk az új iskolába. A nap sugarain túl az is felderengett számomra, hogy már csak pár lépés, és a méretes dildokat tartalmazó kirakathoz érünk ezért – és az egyébként is elkerülhetetlen új élményekre nyitottan – a Sonder Boulevard irányát javasoltam a jógakirálylánynak, aki kiszámítható módon nem engedelmeskedett. Aztán győzött a nyers erő. (Reggel még nem karmol.) Itt a volt vágóhídra bukkantunk (csak visszafelé fedeztük fel épületegyüttes és Auschwitz közötti feltűnő hasonlóságot). A létesítmény design-épületei (modern színház és kiállítótermek) árnyékában a bevándorló-hajléktalan lakosság krákogva ébredező tömege köszöntött bennünket, emellett sok dús hajú és kedves dán leányka mosolygott ránk, amint jógamatraccal a hátukon, zokniban és szandálban tekertek a sportközpont felé, ahol a benne tornázó kislányok miatt nem szabad az egyik termet lefényképezni és a wc-be is csak külön kóddal lehet bemenni.

Kérdésemre, mely szerint a Hypernő jóga-karrierje csúcsának elérése előtt érzi-e magát olyan szemforgatás a válasz, hogy szinte hallani a szemei mozgását. Semmitmondó, látszólag földszintes épület a sportcentrum, a tornatermek (és az uszoda, amit most valószínűleg nem fogunk használni) az utcaszint alatt helyezkednek el. Ritka szép dán gyermek (kb. öt-hat éves) szaladgál a sorban állók között, bazi nagy sebtapasszal a bal arcán, de így is jól áll neki a fésületlenség, ebben mindannyian egyetértünk. Szerencsére az ászanagyakorlás számára kibérelt kosárlabdapályára akadálytalanul bejutunk. Öltözés a lelátón, vagy az alatta elhelyezkedő, erre kijelölt öltözőben. Nemenként egy-egy wc, kód nélkül. Diszkrét ruhacserék, az elsődleges nemi szervek megmutatása majd az ászanagyakorlás után következik, persze nem tömegesen. A mi retinánkra egy szőkés rasztahajú cicafiú feneke vetült akkor. Szerencsére nincs büdi, sőt, a jóga során sem lesz az – és ez óriási jó hír, kívülről is tiszták az egybegyűltek.

A terem közepén egy kihagyott másfél-személyes helyre irányítom kétfősre csökkent képviseletünket (Bogi máshol talált számára megfelelőbb helyet, végül Laruga mellett jógazhatott jutalomból) és kényelmesen elhelyezkedünk. Kb. húsz oszlopban mintegy 24-en vagyunk egymás mellett. Nem szeretek jóga előtt üldögélni, és mivel az úri közönség ül, illetve melegít (némi sportkrém illat színesíti a légteret), inkább a félig-belső udvar üvegfala mellé állok. Az előttem lévő csaj követi példámat – nem az álldogálás a célja, hanem fényképezés. Nem mosolyog. Én is kicsit szorongok, végülis az első nap az új iskolában. Köszi Zsuzsa, hogy beírattál. Előkerül István; vidám és bennfentes, mint mindig. Nem mondom el, milyen információkat oszt meg, mert ha köztudomásúvá válna, elveszítené bennfentes jellegét. OK, itt van egy: Mr. Jois érkezésekor le fog ülni egy székre, kivéve, ha elkésik.

Egyébként nem késett el, és leült egy székre. A lányok, akik sokkal okosabbak, figyelmesebbek és érzékenyebbek nálam, elmondták nekem, hogy ekkor tapintható csönd ült a teremre. Hömpölygött, Sharath székétől indulva az első sorokon át a terem közepéig, majd végigért. Sajnos mindannyiunknak le kellett ülni, ez a szabály, pedig nem akartam. Azt is a lányok mondták nekem, hogy Mr. Jois közvetlenül és szerényen, alig észrevehetően sétált be a terembe. Felíratos hosszúújjas van rajta, a Stanford Univerityt reklámozza a híres jógi. Szimpatikus. A pasas, aki 20.500,- Ft-ot kért azért, hogy Zsuzsi nevét az enyémre cserélje (nem kapta meg), egy virágfüzért akaszt Sharath nyakába, amit a Mr. Jois azonnal levesz és visszaad neki. Ez is szimpatikus. (Ekkor már állt Mr. Jois.) Majd a híres jógaoktató (nem Mr. Jois, hanem a pasas) nagyon halkan a mikrofonba sistereg néhány angol szót, amelynek talán az a lényege, hogy Mr. Jois meghívott bennünket a szombat reggeli kettes sorozat megtekintésére a lelátókról, de ez nem biztos, csak bele akartam hallani. Bosszantó, hogy nem értem, mint mond. Majd Mr. Jois szól néhány szót, szintén nem érthető, néhányan nevetnek, de szerintem bármit mondana a híresség, akkor is nevetnének. Majd “please stand up, ékam inhale” – és ettől kezdve Mr. Jois érhetően beszél, és csak néhányszor pergeti viccesen az “r” betűt, és szintén szimpatikus, hogy az egyik exhale helyett inhale-t mond. Mondjuk én nem vettem be, kilélegeztem, remélem szabályos volt így.

Innentől a lányok benyomásai, mert az én pingponglabda simaságú agyvelőmön nem regisztrálódnak az ilyen finomságok. Jó ütemben számolt. (Az biztos, hogy kellemes reggeli torna volt, nem fárasztó cseppet sem. Tényleg öt légzés volt az urdhvadhanurászana és a navaszana is, de még az utthita hasta is. Csaturangával szórakozott, sajnos. Mondjuk ez az egyetlen ászana, amit naphosszat tudnék tartani, tehát nem ezért zavart, hanem mert eddig úgy tudtam, hogy egy légzésig tart a vinyászákban, és hülyén néz ki, hogy csak néhányan csináljuk szabályos ütemben. Ráadásul egyedül én vagyok sárga pólóban. A szakaszgyőztes:) Arra kér bennünket, menjünk vissza csaturangába. Ha szeretné, lehet róla szó, és engedelmeskedem.

Szóval a lányoknak tetszik az óra. Sétál és segít, a lányok szerint eléri ezzel azt, hogy mindenki úgy érzi, hogy volt egy perc, fél óra, másfél óra, amikor csak rá figyelt. Valóban figyel, nekem pl. azt javasolta egy alkalommal, hogy a lótuszt jobb lábam behajlításával kezdjem. Ahány ház, annyi szokás. Az óra végén sokan – szokás szerint – közvetlenül megköszönték az órát a tanárnak.

Mindhárman jólesô fáradtsággal, és a Sharath-i elsô benyomásokkal eltelve ballagtunk alig-alig beszélgetve a szállasunkra, amikor – újabb útvonalat felfedezve – egy kis utcában megdöbbentô (?), megható (?) leginkább mindkettô és meg egy kicsit tôbb érzeseket keltô esemény szemtanújává váltunk. Baba születik! A kismama csipôjét ringatva támaszkodott a falnál, a fájások átélésével, az intenzitás csökkenésére várva állt, míg az autó mellett – a születendô baba – Édesapja várta, hogy indulhassanak a kórházba.
Talán nagy szavak, de jólesô érzés volt, hogy míg mi átéltünk egy új kezdetet Sharath-tal, úgy kaptunk egy bepillantást egy baba születésének kezdetébe, az új élet indulásába…

Várjuk a folytatást!

István mikroblogról beszélt, mi azonban nem szeretnénk félrevezetni Benneteket, ezért a fentiek.

 

“Keep practicing and you’ll find out” – interview with Harmony Slater

Harmony Ashtanga

Soon Harmony Slater, a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Yoga Institute, Mysore) Certified – which is the highest level of qualification – yoga teacher is going to visit Hungary for the first time ever. Because of this, we conducted an interesting interview with her. Eight questions and eight answers about the eight limbs of yoga – about belief, doubt, Gurus and so much more.

BW: From reading your biography one can see that you already have gone a long and exciting way in your yoga “career”.
From an ashtanga point of view is it an advantage or disadvantage that you have first started in mediation practices and got degrees in religious studies and philosophy, prior to getting on the eight limbed path? These seem as the other end of the path compared to what you teach now.
Harmony: I believe that it was an advantage in some way to come to the eight limbed path of yoga the through my interest in philosophy and Buddhist meditative practices. I understood early on that the asana practice is a part of a larger lifestyle discipline. That these “exercises” of body and breath that the Ashtanga practice gives us is a method leading towards Self-Realization or a complete unveiling of Pure Awareness within ourselves. This is actually very much inline with what I teach now, and how I try to impart the inner workings of the asana practice to my students.

BW: Traditionally ashtanga yoga is thought in a parampara (guru-shishya tradition)  system of study.
Can this ancient method of teaching be effective in today’s world, when there are many students but only a few Gurus?
How is your relationship with Your Guru, ParamaGuru Sharath Jois?
Harmony: This is a great question!
Definitely there is a great benefit in learning yoga from a teacher within a lineage.
If you cannot reach the Guru of this tradition personally, practicing and learning from someone who has spent time with him assures that you are learning the method correctly.

Paramaguru R. Sharath Jois spent 25 years learning with this grandfather Sri K Pattabhi Jois (Guruji), who spent 25 years learning with Sri T. Krishnamacharya, who learned from Yogeshwara Ramamohana Brahmachari.
Each of these Gurus spent years practicing within the tradition they were taught, and claim to transmit the teachings and practice in the way they were taught.

Sharath Jois has a few Senior Students that he publicly recognizes as teachers who able to transmit these teachings in a way that he endorses.  If you cannot leave your job, or your family, or your home to practice with him directly, spending time learning from a teacher who has committed a lot of years practicing directly with him or his teacher (Guruji) will give you a very authentic experience of this practice.
These senior teachers are teaching within the lineage.  They are a part of the line of transmission – the parampara.

My relationship with Paramaguru Sharath Jois has grown steadily for over thirteen years.
It has not always been an easy connection or relationship, like most relationships it has had periods of tension.
I came to Mysore because I wanted to learn from his grandfather, Sri K Pattabhi Jois, so in the early years of my practice Guruji was the prominent figure. It took me a few years after his death to really accept Sharath as my teacher and our student-teacher relationship really solidified after this conscious choice on my part.
You cannot impress Sharath with your physical abilities or charm. He does not seek to gather students around him or make people like him. Many times I have gone to him looking for approval or guidance, and he has always pushed this responsibility back onto me. His methods of teaching have made me stronger, and have given me more confidence in my own abilities as a teacher, a mother, and in my capacity to make important life decisions.

These days I feel that our relationship is very sweet and filled with mutual respect. I am ever grateful for him and his grandfather. Paramaguru Sharath Jois truly transmits this practice and teaches it in the most authentic way, as it has been taught directly from his own Guru. He has had a very deep personal experience with the practice which he is able to transmit with clarity.  It is an honour and a blessing for me to have been able to spend so much time in Mysore in his presence and to be recognized as a Certified Teacher within the Ashtanga Yoga Parampara.

Guruji and Harmony
Guruji Sharath Jois and Harmony
SaraswhathiJi and Harmony

BW: The other day I was asked and interesting question by one of the students: How does someone become a Guru?
How do you see this? I would extend the question by adding how does someone become Paramaguru? What exactly does this title mean?
Harmony: Guruji (Sri K Pattabhi Jois) always would remind us that he never called himself a “Guru” but that it was us, who were his students, that named him as such. He would say, “I am a student, you call me Guru”.
So I think this lends itself to the fact that it is the students that decides who they want to take as their Guru, and the teacher himself, or herself, has very little to do with such pronouncements.
For me, a Guru is someone who has the ability to awaken my awareness. Who can help me grow spiritually, and figuratively can open my eyes to see those hidden realms of ignorance or areas of blindness. In India, there is a saying: Your Mother is your first Guru.  I would agree. As a mother, I can see how important it is to lovingly and patiently instruct, teach, and help my son to learn, grow, and discover the world around him, while imparting values and lessons on how to be a good human. Most of this teaching is non-verbal.
Really, this is the role of a Guru, to illustrate through his or her own life, how to be a good human in the world, and point out the areas within ourselves where we still need to do the work to grow; and interestingly, this teaching is often also non-verbal.
Parama means “supreme” or “highest” and Guru refers to the “teacher.”  It points to someone a little more significant then a mere instructor of science or art. It is a name given to someone who acts as a spiritual guide or inspiration, a special person to whom the student wishes to emulate in some way.
The Advayataraka Upanishad states in Verse 16:
“The syllable gu means darkness, the syllable ru, he who dispels them, because of the power to dispel darkness, the guru is thus named.”
A Guru then is someone who removes darkness or ignorance in another to reveal the light of knowledge that was always hidden within.
The one who is exalted or praised by the many, comes to be seen as one who is worthy of this recognition.
When Sharath Jois visited the Himalayas a couple years ago, he was given the title of “Paramaguru” or “Great Teacher” by the Holy Babas (renunciates) living there, as he was teaching such a large group of so many students who all looked up to him as their guide.

BW: We can hear of major changes from Mysore. Its seems that Paramaguru Sharath Jois is moving to a new shala and that this year -after manny years- there will be no ‘season’ in Mysore since the new shala is not completed yet. Is there any further information about these changes?
Harmony: As far as I know, Sharath has said that he is taking next season off from teaching to help his daughter with schooling and to spend more time with his family. So in this way, I don’t believe he will open for a “regular season” in 2017-2018.
He has made some comments about needing to build a new and bigger shala space for all of the students coming to learn from him, but there is no news about if this project has been started or when it would be completed. Anything more on the subject is simply speculation, as he has not made any definitive comments about his plans or whether or not he will be returning to teach after this season.

Harmony
Harmony ashtanga
Harmony yoga

BW: Asthanga vinyasa yoga is a very intensive practice. We practice asanas 6 times a week mostly in the very early hours of the day. In many cases this takes serious commitment from the practitioners. We have to go to rest early, its important when and what we eat etc… For many practitioners there comes a moment when they start to have doubts about the practice. Did you have such a moment in Your life? What is your advice to practitioners who start to have doubts?
Harmony: In the Yoga Sutra chapter 1 verse 30, Patanjali lists doubt (samshaya) as one of the nine obstacles that arises for a practitioner of yoga.
It is a very normal tendency of the mind to have doubts about why we practice and whether it is sustainable or not. Doubt acts as an obstacle to the growth of yoga within you. It can however, be a good place to start from, or to take a step back to become more clear about your motivation for practice.

This Ashtanga Yoga Method is a full life-style discipline. It demands a lot from the students that practice.
In my experience, many things just naturally fell-away from my lifestyle. I didn’t have to force myself to change or let-go, this transformation of my personality, my desires and habits started to manifest spontaneously from within. After a few years, life looked very different. This process hasn’t been a one-time shift, but rather, it is a constant gradual shedding of the past to embrace a new space, or a clearer understanding, and a deeper experience of yoga.

In moments where I have wondered whether all of the sacrifice and renunciation has been worth the painful processing I have undergone, I am comforted by the fact that I know at a cellular level that my life is better today because of this practice. I am a happier, more well-balanced person, healthier mentally, emotionally, and physically. My son gets the best version of his mother on any given day, and without this Ashtanga Yoga method I may not actually be here to express this message to you.

Sometimes we have to relax our insistence upon the rules to make space for our lives to unfold. This goes for too much insistence upon the “rules of practice” as well. We have to learn to integrate practice into a full and abundant life, filled with people, activities, and things that we love. We are not to sacrifice ourselves on the altar of sadhana, but rather, joyfully we learn how to simultaneously give and receive again and again, as the the benefits of making time to surrender daily to a power that is beyond our own understanding, start to color every experience.

BW: In the ashtanga vinyasa yoga tradition the practitioners first study asanas and than the yamas and niyamas will follow. How about the rest of the limbs, when do we practice pranayama, meditation? How does this tradition work?Harmony: Guruji would always talk about entering the Ashtanga Yoga Method through the practice of Asana. He would say that only after students start to more consciously inhabit their own bodies and increase their awareness of sensation, can the Yamas and Niyamas be practiced. The mind will naturally be drawn towards behaviour that is not-harmful, truthful, not-stealing, restraining one’s energy, and not-hoarding.
The results of a mind and body aligning more closely with dharma (the cosmic law of the universe) is that one abides in a state of naturalness, contentment, discipline, introspection, and seeing oneself a part of something greater then just the individual experience. These are the Yamas and Niyamas – the first two limbs of yoga.

Within our Asana practice we become aware of how we are breathing. We start to deepen and lengthen the breath through the vinyasa and this is the beginning of pranayama – the expansion of the prana or breath. Paramaguru Sharath Jois is now teaching students to practice a simple alternate nostril breathing exercise at the end of Primary series.
This pranayama exercise is an excellent starting point for the fourth limb. More advanced pranayama exercises with longer Kumbhakas (breath retention) is introduced at a later stage of practice, usually when the student has completed Intermediate Series or Advanced Series.

There is no formal meditation technique prescribed in this method of yoga.
Sharath often tells students that one of the most effective ways to calm and focus the mind to prepare it for the experience of deeper states of concentration is Japa (mantra recitation). Students have been told to recite a mantra of their choice or one recommended by their teacher for 108 repetitions. This practice is an excellent starting point for directing and concentrating the mind, which can start to shift the focus inward.

Pattabhi Jois and Sharath Jois teach that the experience of Dhyana (meditation), as it is defined in the Yoga Sutras, is a state that transcends the mind and arises spontaneously when the practitioner is firmly established in the first four limbs.
It begins with Pratyahara, the fifth limb of yoga, which is a complete withdrawal of the mind-stuff from the senses and culminates in seeing all things as One. Dharana, a deep state of concentration is followed by Dhayana, an unbroken stream of meditation, and Samadhi, the complete absorption of the individual into the Supreme Self.

Family yoga
Harmony 7th series
RED HArmony

BW: Ashtanga yoga is primarily a self-knowlagde system and not a religion. In this light what is the significance of the 5th niyama -“Ishvara pranidhana”- surrender to the higher being? So practitioners need to believe in something? How should this be understood?
Harmony: This is a really good question. The Yoga Sutras do not talk about “God” or needing to believe in a God or Personal Deity of any kind. Interestingly, Patanjali is quite scientific in his approach to Yoga.
However, as a practitioner of Yoga we need to believe in something. We also need to cultivate the qualities of humility and graciousness through our practice.
One might believe in the power of the practice itself, or the interconnectedness of all consciousness or all beings. Alternatively, it might be a belief in a universal energy or a primordial vibration, or it could be called God or a particular deity. However, regardless of what one chooses to believe, the practitioner has to correctly see herself or himself under the immensity of something beyond their complete understanding or control.
There are many other options of course, and Patanjali himself writes in chapter 1 verse 27 that “Om is the syllable that best represents Ishvara” and in verse 28 he writes, “the repetition of Om with contemplation and feeling brings about deeper states of concentration.”
So, you see in the Yoga Sutras, it is feeling of being connected to something, a part of the primal sound Om that comes from repeating Om as a daily practice of Japa (mantra recitation) that is prescribed as the method for cultivating Ishvara Pranidhana.

BW: As a Certified teacher you travel around the world to share the teachings of ashtanga yoga as you have learned it in Mysore. Do the teachings have a similar effect everywhere or, are there local differences? What is your experience?
Do people have similar questions and doubts or, this varies according to the local cultural environment? Could you give an example of the most interesting question you have been asked in the topic?
Harmony: The teachings of Ashtanga Yoga pretty much have the same effects on all humans, as there is more similarities in our experience of being human then there are differences.
If the student is open to allowing their deeper hidden emotions, memories, and beliefs to come to the surface for examination using the practice as a tool for this revelation, then this method will work. If a student is more inhibited by their culture or background or fear, then it can take longer to work, so the rates are variable between individual students.

The questions and doubts that people face are very similar.
Life is fast and busy and in my experience mostly students ask questions like, “is this practice sustainable?” “is this practice for me?” “how can I get up so early in the morning?” “how can I maintain my practice and raise a family?”
The answer to all of these doubts is “yes – where there is a will, there is a way.” Sometimes the way isn’t linear, and sometimes we have to alter our notion about what it means to “practice” or what it looks like to “practice”. The Ashtanga Method is about learning how to become flexible, not only in our bodies, but in our approach to practice also. Sometimes, too much insistence upon the rules is actually the obstacle.

One of the most interesting questions I have been asked was, “will this practice make me enlightened?”
I responded, “keep practicing and you’ll find out.”

BW: Thank you very much Harmony! See you soon in Budapest!

 

This interview could not have been completed without the contribution of Évi Farkas and Dani Dobai.

Astanga jóga: “Segít a nőknek, hogy erősebbek legyenek”

govinda_interju

Agresszívnak és ijesztőnek tűnik, de az astanga éppen a fájdalom meghaladásáról és a félelmeink legyőzéséről szól, állítja Govinda Kai, a világ egyik legismertebb astanga jógaguruja. A budapesti workshopon jártunk.

„Hagyd kint a cipődet és az egódat!” – olvasom a Bandha Works Jógaiskola ajtaján. Vasárnap reggel 7 óra van. Az utcán még a tegnapi bulikból hazafelé tartó emberek császkálnak, itt viszont olyan sokan vannak a jógateremben, hogy az újonnan érkezőknek várniuk kell, amíg valaki befejezi az egy-másfél órás, önállóan végzett gyakorlást; van, aki hajnali 5 óta jógázik.

Az Egyesült Államokból érkezett jógaguru, Govinda Kai workshopjára jöttem. Csak azt fogadják, aki vállalja, hogy heti hat nap megjelenik a reggeli gyakorláson. Ide teljes elköteleződés kell.

Azt eddig is tudtam, hogy az astanga jóga nem a kisimult vonásokról és a divatos jógaruhákról szól. Mintha nem is egy jógaórára, hanem egy kínzókamrába érkeztem volna. Ritmikus, erős légzés, feszülő izmok, kidülledt szemek, az arcokon fájdalom. A hangok a legijesztőbbek, szinte tapintható az erőfeszítés és a fizikai fájdalom a levegőben.

Govinda Kai

Govinda Kai az egyik gyakorlótól a másikhoz lép. Ha valakit bele kell igazítani egy ászanába, vagy segítségre szorul, azonnal ott terem. Én oda sem merek nézni, mert félek, hogy ketté fog törni egy kb. 45 kilós lányt, aki már így is egy fizikai törvényeket meghazudtoló pózban nyög. „Mit látsz?” – kérdezi tőlem Govinda. Az első szó, ami beugrik: „Fájdalmat!” Meg belső erőt is, teszem hozzá.

Govinda Kai a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet) legmagasabb szintű képesítésével rendelkező tanára (ezt az elismerést az egész világon mindössze 40-en kapták meg). 1959-ben született San Franciscóban. Élete első jógaórájára 19 évesen ment el, később részt vett Sogyal Rinpoche tibeti buddhizmus kurzusain és elvonulásain. Az 1990-es években talált rá az astanga jógára. Szinte folyamatosan úton van, a világ különböző jógastúdióiban tart workshopokat.

Kívülről ez nagyon ijesztőnek tűnik. Mi az astanga jóga igazi lényege?

Igen, ez így van, az astanga jóga kívülről nézve agresszívnak és nagyon is fizikainak tűnik, mindenki izzad és nyög, fájdalmaik vannak. Nem a fizikai gyakorlásról szól igazán. Ez egy módszer, aminek az a célja, hogy egységet és harmóniát teremtsen az elme és a szív között. Az egység legnagyobb akadálya maga az elme, ezért a gyakorlatok mindenekelőtt az elmére fókuszálnak. Az elme szomorú mintákat követ. Mindig ismétel, ezért alakítanak ki szokásokat az emberek. A szokásokkal az a baj, hogy a legtöbb ember nem tudatos ezekkel kapcsolatban. Amit el akarunk érni, az az, hogy megszakítsuk a mintákat az elmében, és felszabadítsuk az elmét. Az extrém fizikai gyakorlás elvezet a minták megtöréséhez.

Govinda Kai

Hogyan lehet megküzdeni a fizikai fájdalommal?

Védekező álláspontban élünk a hétköznapokban. Megszoktuk, hogy a komfortzónánkban maradjunk, ne kockáztassunk, tartózkodjunk a fizikai és érzelmi fájdalomtól. Az astanga órán azonban minden védelem eltűnik. A minta megtörésének az a legjobb módja, ha egyenesen szembemész a félelmeddel, legyen ez fizikai fájdalom vagy érzelmi-fizikai kényelmetlenség. Menj bele egyenesen! Ha kényelmetlenül érzed magad, és a figyelmed a légzésre koncentrálod, megszakíthatod az elme mintáit. Hajlasz, nyújtasz, izzadsz, lélegzel, ahogy normálisan nem tennéd, de a tisztulás mentális és érzelmi szinten is megindul. Azt hiszed, a fájdalom nagyobb nálad. De a légzéssel rájössz, hogy te vagy a nagyobb.

Mit ad a női gyakorlóknak az astanga?

A nők az astanga gyakorlásával képesek létrehozni egy olyan szintű egyensúlyt és harmóniát, ami elérvezet a férfi minőségükhöz, a férfi energiáikhoz. Ez egy gyönyörű folyamat, amely során erősebbek lesznek, és nem lehet csak úgy a háttérbe szorítani őket. A magyar kultúra macsó kultúra. Azt látom, hogy sok nőnek nagyon sok rossz tapasztalata van a munkahelyén és a férfiakkal, és nem tudják megvédeni magukat. Sokan élnek át traumákat a családon belül és a férfi főnökeik miatt. Ha egy nő tud kapcsolódni a férfi energiáihoz, jobban tud kapcsolódni a női oldalához is. Az eredmény pedig egy olyan figyelemre méltó nő, aki erős, de ugyanakkor tud lágy és nőies is lenni. Az astanga gyakorlás által egyébként a férfiak nőiesebbek, hajlékonyabbak, rugalmasabbak lesznek. Mert azok a férfiak, akik csak erősek, és nem tudnak lágyak lenni, inkább agresszív, kemény pasik, sőt inkább fiúk, akik egy férfitestben élnek. Azok, akik elérik a lágy oldalukat is, sokkal erősebbek, mert nem érzik azt, hogy bármit is bizonyítaniuk kellene.

bandhami

Addiktív az astanga?

Van egy ilyen jellemzője, de nem úgy addiktív, mint például a cukor. Ez egy másfajta függőség, sokkal tudatosabb természetű. A függőség inkább a kezdőkre jellemző nem csoda, ez egy nagyon erőteljes élmény és megtapasztalás. Viszont minél haladóbb szinten van valaki, annál kevésbé határozza meg magát a gyakorlás által.

Amikor kolostorba akartál vonulni, a tanítód, Sogyal Rinpoche tibeti láma azt mondta, hogy fontos, hogy jelen legyél a világban. San Franciscót választottad. Hogy lehetünk guruk a városban?

A város az élet anyagiasabb oldalát jelképezi: beton, keménység, stressz, zaj, forgalom. Ha sok időt töltesz a természetben, a város nagyon rossznak tűnik. Amit Sogyal kért tőlem, az egy magasabb szintű integráció. A kolostorban és a természetben valószínűleg nyugodt életem lett volna, de ha nem vagyok képes ezt az energiát átvinni a városba, akkor nem vagyok teljes. A spirituális életmód arról szól, hogy kifejlesztesz egy belső harmóniát és stabilitást, és ezt fenn is tartod, függetlenül attól, éppen hol vagy. Ez olyan, mint egy teszt, amelyből kiderül, milyen erős a spirituális tudatod. Elvonulni és élvezni a természetet nagyon könnyű. De egy város közepén, a zajban, stressz közepette fenntartani ezt a állapotot, már sokkal nehezebb.

Sting és Gwyneth Paltrow is a magántanítványod volt. Mit tanultál a celebektől?

A legfontosabb, amit megtanultam, hogy ők is normális emberek. Nem jobb az életük, mint bárki másé. Sok pénzük van és híresek, bent vannak az újságokban, az emberek megőrülnek értük, de az életük ugyanolyan. Sőt, több problémájuk van. A túl sok pénz stresszessé és bonyolulttá teszi az életet.

gky

Honnan tudod, hol vannak a gyakorlók fizikai határai? Olyan, mintha belelátnál az emberekbe.

A gyakorlás célja a tisztulás. Ha kitisztítod a tested, sokkal érzékenyebb és kiegyensúlyozottabb leszel. Az intuíciód is erősebb lesz, nem vonják el a figyelmed a gondolataid és jobban tudsz figyelni az emberekre. Érzed az érzelmeiket, a stressz-szintjüket, értelmezed a mikro-arckifejezéseiket. Olyan ez, mintha szavakat olvasnál egy könyvből. Varázserőnek tűnik, de semmi más, mint figyelem, egyfajta érzékenység.

Az Astanga jóga rendszerének megalkotása Sri K. Pattabhi Jois indiai jógamester nevéhez fűződik. A gyakorlás során a mély, tudatos légzésnek központi szerepe van. Az astanga egyik különlegessége a Mysore stílusú óra, ahol az oktató nem vezeti a tanítványokat, nem diktálja a légzést vagy az ászanákat. A résztvevők saját ritmusukban gyakorolnak, közben személyre szabott fizikai igazításokat és verbális instrukciókat kapnak. 

Nézz bele egy astanga jógaórába!

Astanga ikonok: T. Krishnamacharya 2. rész

Krishnamacharya

A bejegyzés első része itt olvasható.

Dr. Kausthub Desikachar: A jógi jógája. T. Krishnamacharya öröksége
A fordítás alapjául szolgáló kiadás:
Dr. Kausthub Desikachar, The Yoga of the Yogi. The Legacy of T. Krishnamacharya. North Point Press, New York, 2011
(részlet)

Harmadik fejezet

Északi kitérő

A jógamester születése
az igazság a hegyekben lakik

Az Alvar Tirunagariban történtek örökre megváltoztatták Krishnamacharya életét. Világos volt számára, hogy sorsa az, hogy szerepet vállaljon a jóga hagyományának feltámasztásában, ugyanúgy, ahogy őse, Nathamuni felélesztette a Srí-vaisnava-sampradayát évszázadokkal korábban. Ez azonban nem volt egyszerű feladat egy tizenhat éves fiatalembernek, és Krishnamacharya felismerte, hogy ha sikerrel akar járni, folytatnia kell a tanulást, hogy tudása és hitelessége felépüljön.

Visszatért Mysore-ba, folytatta tanulmányait, és rövid időn belül számos tárgyban alapos tudásra tett szert. Vidvan (professzor) szinten vizsgázott különböző sásztrákból (hagyományos tárgyakból), ami akkoriban rendkívüli teljesítmény volt. Még ezen a legmagasabb szinten sem volt azonban elégedett. India ősi tanításai mélyről fakadnak, és felismerte, hogy ezek a tanítások mind – a jógát is beleértve – összefüggenek egymással. Ha nem ismeri India filozófiai tanításainak teljes spektrumát, nehezen teljesíti feladatát. Ezen a ponton Krishnamacharya úgy döntött, hogy idejét teljes egészében a tanulmányoknak szenteli, és minden más törekvést mellőz.

Abban az időben az volt a szokás, hogy a vidvan szintű vizsga letétele után professzori állást vállalnak, de Krishnamacharyát ez nem érdekelte. Egyedül a tudás érdekelte, és igyekezett mielőbb megszerezni ezt a tudást. Néhány más tárgy mellett a logikát (tarka), a nyelvtant (vyakarana) és a samkhyát kívánta intenzívebben megismerni. Elsődleges fontosságú volt számára az is, hogy a Jóga szútrát mélységeiben tanulmányozza; élénken éltek emlékezetében apja tanításai a jógáról e szent szöveg alapján.

Krishnamacharya továbbra is a Parakala Mathban szolgált, míg mélyebb védánta tanulmányait folytatta Vagisa Brahmatantra főpap mellett. Nem sokkal később azonban Váránasziba (korábbi nevén Benáresz) kívánt menni, hogy ott folytassa tanulmányait a város híres tudósainak irányítása alatt. Váránaszit az ország egyik legfőbb szent helyének tekintették, és a tudományok székhelye is volt. Csaknem minden nagy tudós és akadémikus megfordult itt, hogy tanuljon.

A főpap engedélyt adott Krishnamacharyának, aki 1906-ban el is indult Váránasziba. Itt szanszkrit nyelvtant (vyakarana) tanult Siva Kumara Sasztritól, aki a nyelv nagy mestere volt és az Úr Narasimha, Visnu egyik inkarnációjának buzgó híve.

Egy érdekes történet kapcsolódik Krishnamacharya életének ehhez a szakaszához. Siva Kumara Sasztri magához kérette Krishnamacharyát egy este, és megtanította neki a szanszkrit nyelv összes ritka és titkos aspektusát azon az egyetlen éjjelen. Különös módon másnap a mester örökre elvesztette beszédképességét. Úgy tűnik, egy arra érdemes tanítványra várt, akinek átadhatja ezeket a titkos tanításokat, és miután ezt megtette, hangját elvesztette, mintha haszontalanná vált volna. Ez után a tapasztalat után Krishnamacharya logikát (tarka) tanult egy Trilinga Rama Sasztri nevű mestertől, mielőtt 1909-ben visszatért volna Mysore-ba.

Mysore-ban még mélyebbre merült a tudás óceánjában. Az új főpappal, Sri Krsna Brahmatantrával – akivel hosszú sétákat is tett Mysore körül – folytatta védánta tanulmányait, tanulmányozta az Upanisadokat, a Bhagavad Gítát és más nagyon fontos Srí-vaisnava szövegeket, többek közt Vedanta Desika Rahasya Traya Sara című művét is.

Ezzel egy időben Krishamacharya beiratkozott a mysore-i egyetemre, ahol különböző tárgyakat tanult. Itt szerezte meg a veda kesari címet (ez az egyik legmagasabb titulus, amelyet egy Védákban járatos személy megszerezhet) és a mimamsa vidvan (a mímámszá tudósa; a mímámszá az indiai filozófia hat iskolájának egyike) címet is.

1914-ben tudásszomja visszavitte Váránasziba (…)[1].

[Itt] a Queen’s College-ban folytatta tanulmányait.

(…)

[Tanárai] Sri Vamacarana Bhattacarya és az egyetem vezetője, Sri Ganganath Jha voltak. (…)

A következő évben Krishnamacharya sikeres vizsgát tett tanárként (upadhyaya). Sikereivel és bizonyítványaival tanársegédi állást kapott, és Ganganath Jha rábízta saját fia tanítását is.

(…)

Amíg Váránasziban tanult és tanított, apja előadásai és az általa tartott jógaórák emléke gyakran járt a fejében. Továbbra is gyakorolta azokat az ászanákat és pránajáma gyakorlatokat, amelyeket apja tanított neki.

Egy napon egy helyi szent, aki látta, ahogy Krishnamacharya jógát gyakorol, egy Sri Baba Bhagvan Das nevű ismert jógihoz irányította őt. Krishnamacharya találkozott a jógival, és kifejezte vágyát, hogy jógát tanuljon, és letegye a legmagasabb vizsgákat. Sri Baba Bhagvan Dasra nagy hatást gyakorolt Krishnamacharya lelkesedése és végzettségei, így hozzájárult ahhoz, hogy magánúton letegye a vizsgát számkhja filozófiából és jógából a patnai egyetemen.

Krishnamacharya kitüntetéssel tette le a vizsgát. Tanárai Váránasziban (…) csodálták azt a képességét, hogy ennyi tudást ilyen rövid idő alatt képes magába szívni.

Krishnamacharya jóga iránti tudásvágya azonban nem csillapodott. Ganganath Jha segítségét kérte, aki nemcsak az egyetem vezetője volt, de jógácsárja, vagyis jógamester is. Azt mondta neki, hogy követni akarja apja tanácsát, hogy mélységeiben megismerje a Jóga szútrát. Ganganath Jha azt tanácsolta neki: „Ha igazán bírni akarod a jógát, el kell menned Nepálon túlra, Tibetbe. Ott él egy Rama Mohana Brahmachari nevű jógi. Ő az egyetlen, aki maradéktalanul meg tudja neked tanítani a Jóga szútra jelentését.”

Krishnamacharya azonnal indulni akart, de akkoriban nem volt egyszerű India határain túlra utazni. Még várnia kellett, és némi szerencsére is szüksége volt.

(…)

Tanára és az egyetem más munkatársai engedélyével, vonatjeggyel a zsebében északnak indult a Himalája felé. Simlán, a brit alkirály nyári székhelyén keresztül utazott, hogy megszerezze az India elhagyásához szükséges papírokat. Ganganath Jha egy levelet adott neki, amelyben bemutatta az alkirálynak ifjú tanítványát mint a különböző indiai iskolák tanításaiban járatos jelöltet. A levélben kérte az alkirály segítségét a Tibetbe utazást lehetővé tévő úti okmányok megszerzésében. Az alkirály cukorbetegségben szenvedett, és Krishnamacharyának várnia kellett, amíg állapota javul. (…)

Egy napon Krishnamacharya meghívót kapott az alkirálytól. Bizakodóan megjelent a megjelölt órában, és az alkirály rögtön megkérdezte:

  • Mennyire ismered a jógát?

Krishnamacharya késlekedés nélkül, büszkén felelt:

  • Annyit talán nem tudok, amennyire Indiának szüksége van, de eleget tudok ahhoz, hogy idegeneket tanítsak.

Az alkirályra mély benyomást tett a fiatalember magabiztos válasza, így jógaórákat kezdett tőle venni. Körülbelül hat hónap múlva cukorbetegsége kontrollálttá vált. Az alkirály annyira elégedett volt Krishnamacharyával, hogy elintézte átkelését a Himaláján és útját Tibetbe, ő maga állva a költségeket. Két segítőtársat is küldött vele, hogy kísérjék el a fáradtságos úton. Mielőtt Krishnamacharya elindult, az alkirály megkérte, hogy háromhavonta térjen vissza hozzá, hogy folytathassa tanulmányait az ifjú tanárral.

(…)

Tibet felé tartva Krishnamacharya meglátogatta a Muktinarayana szentélyt[2], fürdött a Gandaki folyóban, és talált egy saligramát. A saligrama kövek fosszilis kövek, amelyekre a bennük látható lenyomatok jellemzőek. Templomokban, kolostorokban és otthonokban világszerte Visnu látható, természeti jelképeként tisztelik őket. Kvázi vallásos szerepben is használják őket például házavatóknál, házasságkötéskor és temetési szertartásoknál. Csak egy himalájai folyamban, a Gandaki folyóban találhatók meg. Úgy tartják, hogy az, aki naponta felajánlásokat tesz a saligrama kőnek, megszabadul a halálfélelemtől, és átkel a születések és halálok áradatán. Útban mestere felé egy ilyen szent kő fellelése csakugyan kedvező előjel volt a fiatal Krishnamacharya számára.

Innen folytatta útját; huszonkét nap és csaknem 340 km megtétele után végül elért a Manaszarovar-tóhoz. Itt talált rá mesterére.

Gyakran csodáltam[3], hogyan tette meg Krishnamacharya ezt az utat, amely még ma, a túrázók részére rendelkezésre álló speciális felszerelésekkel is nehéznek és kimerítőnek számít.

Nemrégiben Mysore-ban jártam, ahol Krishnamacharya egyik tanítványával, Pattabhi Joisszal találkoztam, hogy interjút készítsek vele ehhez a könyvhöz. Amikor a beszélgetést a Kajlás-hegy felkeresésére tereltem, Pattabhi Jois könnyezni kezdett, és azt mondta: „Senki nem lenne képes ma megtenni azt az utat. Krishnamacharya akkor tette meg, amikor nem volt rendes cipő, nem volt csomagolt élelem. Csak az az elhatározása vitte őt oda, hogy megtalálja a guruját. Az ilyen hit ritka manapság.”

Hosszú és fárasztó útja végén sem pihent meg, amikor elérte a Manaszarovar-tavat, hanem elindult, hogy megtalálja tanára lakhelyét. Végül talált egy barlangot, amelynek bejáratánál egy nagyon magas, hosszú szakállú remete állt. A remete facipőt viselt; nagyon békés arccal figyelt. Krishnamacharya azonnal tudta, hogy ő a tanára.

Leborult a remete előtt, s kérte, hogy fogadja el tanítványának. Az ember hindiül kérdezte, miért jött el Tibetbe. Amikor Krishnamacharya elmondta történetét és mély indíttatását arra, hogy megtanuljon mindent, ami a jógáról megtanulható, a remete behívta a barlangjába. Bent találkozott tanára feleségével és három gyermekével. Gyümölccsel és teával kínálták őt és kísérőit, majd a kísérők elindultak hazafelé.

Eljött a pillanat, amelyet Krishnamacharya régóta várt. Végre megtalálta mesterét, és öröme határtalan volt. Mestere elvitte a híres Manaszarovar-tóhoz, és megmutatta neki a közeli helyeket. Krishnamacharya meglepődve tapasztalta, hogy még mindig nem érez hideget vagy fáradtságot. „Talán a gyümölcstől volt vagy a gurum kegyelméből” – emlékezett később erre a tapasztalatra.

Mestere első utasítása az volt, hogy fürödjön le, és végezzen ácsamanát, mielőtt az első pránajáma elveket megtanítaná. Az ácsamana egyszerű napi rituálé, amelyet számos indiai végez. Ennek során három korty vizet isznak, és különböző mantrák recitálása mellett megérintik a test különböző részeit. Bár e gyakorlat mögött számos vallásos és spirituális ok húzódik meg, gyakorlati szerepe is van, amelyek közül a legegyszerűbb az, hogy pránajáma előtt megnedvesítik a torkot. Ha a torok száraz, előfordulhat, hogy a gyakorló köhögni kezd. A test különböző részeinek megérintésével figyelmünket feléjük fordítjuk, és észrevesszük, ha nincsenek rendben.

A mester nyolc napig semmi mást nem tanított Krisnamacharyának, csak pránájamát. Arra is utasította őt, hogy csak gyümölcsöt egyen. Krishnamacharya habozás nélkül elfogadta guruja útmutatásait.

Később megértette, hogy guruja azért utasította őt így, hogy türelmet tanítson neki, amely a jóga tanulásának és gyakorlásának folyamatában nagyon fontos erény. A hagyományos oktatási rendszerekben a tanár mindig próbára tette a tanítványt, mielőtt elfogadta volna, így győződve meg arról, hogy a tanítvány rendelkezik azzal a hittel és elkötelezettséggel, amely szükséges ahhoz, hogy a tanárral tanuljon. Ha nincs hit és nincs elkötelezettség, a tanárnak és a tanítványnak is elvesztegetett idő, ha tovább folytatják az oktatást.

Nyolc nap után Rama Mohana Brahmachari elfogadta Krishnamacharyát, aki guruja családjának részévé vált. Étrendje attól kezdve csapatiból (indiai kenyérfélébő) és halvából (ghível, cukorral vagy mézzel édesített zöldség- vagy gyümölcskrémből) állt.

Néhányan azt gondolhatják, hogy a guru próbatétele értelmetlen. Kirshnamacharya már bizonyította elkötelezettségét azzal, hogy megtette ezt a nehéz utat. Amikor erről kérdeztem apámat**, azt mondta:

  • Először is, nem kérdőjelezed meg a tanár próbatételi módszereit. Másrészt talán azt vizsgálta, hogy Krishnamacharya tanulás iránti vágya egóalapú volt-e, vagy azzal a szándékkal kívánt tanulni, hogy tudását a társadalom szolgálatába állítsa.
  • Gondolod, hogy Krisnamacharya esetében ez egóalapú volt? – kérdeztem.
  • Ha így lett volna, a tanára nem fogadta volna el – vágta rá apám azonnal.

** A szerző, Kausthub Desikachar apja, T.K.V. Desikachar (a fordító megjegyzése)

Krisnamacharya hét és fél évig tanult gurujával. Rama Mohana Brahmachari kívülről megtaníttatta vele az egész Jóga szútrát, a Yoga Kurantát (egy nepáli nyelven írott szöveget) és más fontos jógaszövegeket. Krishnamacharya szerint a Yoga Kuranta rengeteg információt tartalmazott arról, hogyan kell az ászanát és pránajámát az egyes személyek különböző igényeihez adaptálni, és hogyan használjanak különböző segédeszközöket (mai szóval élve jógaeszközöket) a gyógyulási folyamat elősegítése érdekében. Krishnamacharya maga írta ezt erről a mára elveszett szövegről, és szavai ellentmondanak annak a népszerű elképzelésnek, hogy a Yoga Kuranta volt az alapja az astanga vinyásza jógának.

Krishnamacharya nem felejtette el az alkirálynak tett ígéretét, hogy háromhavonta visszatér Simlába. Guruja engedélyt adott neki az utazásra, és még fiát, Ramachandra Brahmacharyát is elküldte vele kísérőként.

Rama Mohana Brahmachari csak akkor tanította meg az egyes szövegek mélyebb jelentését, amikor tanítványa valamennyit tudta kívülről. Krishnamacharya ezzel egy időben tanulta a haladó jógagyakorlatokat is, a jóga számos más eszközével együtt (nem csupán ászanát és pránajámát), például a csikitsza krámát (terápiás eszközt) is. Ez volt az az időszak életében és tanulmányaiban, amikor azzá a jógamesterré kezdett érni, akivé később vált.

Hihetetlen tapasztalat lehetett ez Krishnamacharyának. A Himalája nagyon magányos és békés hely. Csak a legbátrabbak keresik fel, és azok is csak a nyári hónapokban kísérelik meg, amikor az utak még járhatók és az időjárás elviselhető. Nem sokat változott Krishnamacharya ideje óta; talán csak magányosabb hely volt akkor, mint most.

Gyakran tűnődtem azon, hogyan maradhatott életben Krishnamacharya ilyen helyen ilyen sokáig. „A gurum kegyelméből – emlékezett később – Az ő áldása, az általa tanított gyakorlás és a gondoskodás, amelyben családja részesített, segített ezekben az években. Örökké hálás vagyok nekik ezért.”

Arra is szoktam gondolkodni, milyen intenzív tanulási időszak lehetett ez a számára. Képzeld el, hogy a tanároddal és a családjával élsz több mint hét évig. Nincsenek nyomtatott könyvek, jegyzetfüzetek vagy számítógépek, amiből tanulni tudnál, vagy amire jegyzetelhetnél. Mindent a gurudtól tanulsz, és memorizálod, amit tanít neked. És közben ez a maximalista mester folyamatosan néz, megfigyel, értékel és korrigál. Ha szünetre van szükséged, nem vonja el tévé, rádió, bárok, éttermek a figyelmedet. Ha ki akarsz szabadulni, elmész valamelyik hatalmas hegyre, amelyek egyben mindennapi életed és gyakorlásod hátterét is adják. Ez nagyon kedvező környezetet jelentett a jóga tanulmányozásához, egy olyan tárgyéhoz, amely sok fegyelmezett gyakorlást, meditációt és önvizsgálatot igényel, de ilyen körülmények között csak néhányan akarnának élni, ha egyáltalán lehetne.

Miután csaknem nyolc évet töltött tanulással és tanára szolgálatával, mestere magához szólította Krishnamacharyát.

  • Elégedett vagyok az előrehaladásoddal – mondta neki Rama Mohana Brahmachari – Most térj vissza a társadalomba, éld a házas ember életét, és terjeszd a jóga üzenetét. Ez a guru daksina, amit kérek azért, hogy tanítottalak.

A guru daksina, a tanárnak járó fizetség, rendkívül fontos eleme volt az oktatásnak. Amikor a tanár a daksinát kérte, az azt jelezte, hogy a tanítvány képzése véget ért. Az, amit a tanár kért a tanítványtól, gyakran a tanítvány erőforrásaitól függött. A fizetség nem mindig pénzben történt. Lehetett egy tehén, egy ház, vagy valami más. Bizonyos esetekben, ahogy Krisnamacharyánál is, lehetett akár egy feladat is. A tanár soha nem kért többet, mint amit a tanítvány adni tudott, és a tanítvány soha nem távozott anélkül, hogy meg ne fizette vagy ne teljesítette volna a daksinát. Szentségtörésnek tekintették, ha a tanítvány nem fizette meg a járandóságot.

Tanára szavait követve Krishnamacharya 1922 végén visszatért Indiába. Hosszú tibeti tartózkodásáról csak mestere tanításait, emlékeit, tanára fából készült szandálját és különböző ászanák rajzait vitte magával, amelyeket tanára lánya rajzolt.

A tanár fából készült szandálja jelképezi magát a tanítást. A tanárra emlékeztet, és arra a szerénységre, amelyet a tanítványnak tanára és a tanítások felé tanúsítania kell. Krishnamacharya soha nem felejtette ezt el. Attól kezdve életének minden napján, amikor felkelt és elvégezte reggeli rituáléit, alázatosan ráhelyezte mestere szandálját a fejére. Ez szerénységet is kifejezett, de ilyen módon ápolni tudta a mesteréve töltött értékes percek emlékét is.

Krishnamacharya tudta, hogy ideje hazatérnie, és megosztania azt, amit mesterétől tanult. Tudta azt is, hogy rendkívüli feladat áll előtte. Az, hogy egész életére jógatanár legyen, nagy kihívás volt; meggyőzni az embereket arról, hogy a jóga nem csupán testhelyzetek gyűjteménye, hanem sokkal nagyobb mélysége és potenciálja van, még nehezebbnek tűnt. Bár jógatanulmányai befejeződtek, mesterként fel kellett építenie hitelességét, ami további tanulmányokat igényelt. Úgy döntött, hogy visszatér Váránasziba, és folytatja tanulmányait, mielőtt teljes egészében elköteleződne a jóga mellett. Különböző végzettségeket kívánt megszerezni a kalkuttai, az allahabadi, a patnai és a barodai egyetemeken.

(…)

Krishnamacharya híre gyorsan terjedt. Sokan elismerték a különböző sásztrákban megszerzett tudását és tekintélyét. Számos alkalommal hívták segítségül szakértelmét, hogy döntsön el vitákat a különböző tanítások alapján.

(…)

[Az egyik ilyen vita után] Krishnamacharya nagybátyjával találkozott Váránasziban. Ő hozta a hírt, hogy a Parakala Math főpapja, Vagisa Brahmatantra, elhunyt, és Krishnamacharyát kérték arra, hogy vegye át a főpapi tisztséget.

Ez nagyon kényes helyzet volt. Ha felkértek valakit főpapnak, különösen, ha az illető tiszteletben álló spirituális mesterek hosszú sorának leszármazottja volt, általában nem utasíthatta vissza a pozíciót – az rendkívül helytelen lett volna. Krishnamacharyát azonban tanára arra kérte, hogy alapítson családot és tanítson jógát. Főpapként nem lehetett volna családja, mert a pozíció azt követelte meg, hogy maradjon egyedülálló, és főpapként nem szentelhette volna életét a jógának sem. Életét akkor a Srí-vaisnava-sampradaya hagyománynak kellett volna szentelnie.

Krishnamacharyának ezúttal is csodára volt szüksége, és a csoda egy ősi indiai idézet formájában érkezett el, amelyre emlékezett.

                  siveruste gurustrata, gurariste na kascana

                  ha cserbenhagyod az isteneket, a tanárod még meg tud védeni

                  ha cserbenhagyod a tanárod, senki nem lesz képes megóvni.

Megnyugvást merítve ebből az üzenetből Krishnamacharya visszautasította a magas pozíciót, és folytatta útját.

(…)

Krishnamacharyát számos uralkodó megkörnyékezte, akikre mély hatást gyakorolt szakértelme és tudása, és közössége gyakran kitüntette őt. 1924 augusztusában Mahamahopadhyaya Sri Gurulinga Shastri vitát rendezett a három filozófiáról (mata traya), a három istenképmásról (murti traya) és a három helyről (szthana traya). Krishnamacharya egy Sri Rudhra Bhatta nevű szenvedélyes vitázóval vitázott. Mindkét fél érveinek meghallgatása után a bírák Krishnamacharyát választották győztesnek. Bizonyítványokat adtak át neki, és úgy dicsérték, mint az egyetem alapítása óta az egyetlen olyan tanítványt, aki ilyen mértékű tudást szerzett meg.

Krishnamacharya ekkor tekintette befejezettnek hivatalos képzését. Nem csupán jógamesterével töltött hosszú tanulmányi időt, de az összes indiai filozófiai iskola legmagasabb fokozatát is megszerezte. Jártas volt emellett az ájurvédában, az asztrológiában, a zenében, számos nyelvben és más kiegészítő tanításokban is.

Ideje volt elhagyni Váránaszit és visszatérni végleg Mysore-ba. Mysore volt az a város, ahol felnőtt, és ahol sorsa örökre megváltozott.

Ötödik fejezet

Fejedelmi kezdet

Az aranykor megalapozása

csináld jól elsőre – lehet, hogy nem kapsz második esélyt

Felvértezve a legjobb indiai egyetemeken szerzett végzettségekkel, Krishnamacharya készen állt arra, hogy elkötelezze magát mestere parancsa teljesítése mellett. Életét a jógának kívánta szentelni.

De abban az időben, amikor keveseket érdekelt a jóga, talál bárkit is Mysore-ban, akinek megtaníthatja, amit ő megtanult? Krishnamacharya nem aggódott ezen, mert erősen hitt abban, hogy ha követi tanára utasítását, minden úgy történik, ahogy történnie kell.

Mysore maharádzsája (királya), Sri Krishnaraja Wodeyar, Váránásziba érkezett hatvanadik születésnapjának megünneplésére. Vele utazott édesanyja és rokonokból, udvaroncokból, miniszterekből és más arisztokratákból álló kísérete. A király hallott Krishnamacharya eredményeiről, és tudott arról, hogy vissza kíván térni Mysore-ba, ezért meghívta a palotába. Krishnamacharya elfogadta a meghívást, és hamarosan a maharádzsa és családja jógatanára lett. Mestere valóban megáldotta őt egy igazi jótevővel.

Amikor Krishnamacharya megmondta családjának és barátainak Mysore-ban, hogy a jógának szenteli életét, meg voltak döbbenve. Néhányan azt is mondták neki, hogy megbolondult. Újra és újra ugyanazt a megjegyzést hallgatta: „A sásztrákban szerzett képesítéseiddel bármelyik oktatási intézmény vezetője lehetsz, vagy akár miniszter is az udvarban. Miért vesztegeted az idődet azzal, hogy jógatanár legyél?”

Krishnamacharya családja és barátai azért aggódtak ennyire döntése miatt, mert a jóga akkoriban nem volt népszerű. Nagyon keveset lehetett vele keresni, és nem tekintették tiszteletreméltó hivatásnak. Krishnamacharya számára azonban ezek lényegtelenek voltak. Tanára csupán azt a guru daksinát kérte tőle oktatásáért cserébe, hogy legyen jógatanár és családos ember. Semmi mást nem kívánt tőle. Ezért 1925-ben teljesítette tanára második kérését, és elvette Namagiriammát, egy nála csaknem huszonöt évvel fiatalabb lányt.

A gyermekházasság nagyon gyakori volt azokban az időkben Indiában. Bár a lányokat nagyon fiatalon férjhez adták, az igazi családi élet csak az után kezdődött a házaspár számára, hogy a fiatal nő felnőtt, és készen állt arra, hogy ilyen felelősséget vállaljon. Ezt a fajta megállapodást egy lány és egy idősebb férfi között mindkét fél számára praktikusnak tartották. A lány apja jellemzően már elég idős volt, mire gyermekei kamaszkorba értek, és mivel úgy gondolták, hogy egy lánynak védelemre van szüksége, a család előre szerette volna biztosítani a jövőjét. Így ha az apa meghalt, a férj a helyébe lépett, hogy gondoskodjon róla.

A fiúk helyzete más volt. Akkoriban az indiai társadalom úgy gondolta, hogy a fiúk lehetnek önállóak, és gondoskodhatnak magukról. A fiatalember elindult, keresett egy tanárt és tanult csaknem huszonöt-harminc éves koráig, hogy méltó férjként és családfenntartóként mutatkozhasson be. Krishnamacharya, amikor visszatért Mysore-ba, majdnem harminchét éves volt, és bőven rendelkezett azokkal a képesítésekkel, amelyeket Namagiriamma szülei lányuk leendő férjében kerestek.

Amíg jógát tanított Mysore-ban, Krishnamacharyának még kétszer ajánlották fel a Parakala Math főpapi pozícióját. Udvariasan visszautasította mindkét ajánlatot. Egy olyan családba született embertől, amely régóta elkötelezett a Srí-vaisnava-sampradaya tradíció szolgálata iránt, példátlan dolog volt visszautasítani egy ilyen ajánlatot. Ezt az ajánlatot nemcsak megtiszteltetésnek tekintették, hanem kötelességnek is. Krishnamacharya döntése sokakat megzavart környezetében, de ez nem térítette el. Tudta, hogy tanára áldása meg fogja védeni, akkor is, ha az előtte álló út nem könnyű.

Bár háromszor utasította vissza, hogy főpapként szolgáljon, Krishnamacharya nem adta fel a Srí-vaisnava-sampradayát személyes vallási gyakorlatának és tanulmányainak részeként. Az alvarok számos tanítását egyezőnek találta a jóga azon tanításaival, amelyeket a Himalájában kapott mesterétől. Idővel integrálta az alvarok üzenetét a jóga üzenetével.

Például a Jóga szútra tanításánál úgy beszélt az Isten iránti odaadásról, mint az egyik útról, amelyet Patandzsali ajánl a jóga állapotának eléréséhez. Azok számára, akik hisznek Istenben, ez a legegyszerűbb út, mondta tanítványainak. Ha teljes egészében Istennek szenteljük magunkat, a prapatti vagy „teljes önátadás” értelmében (ahogy a Srí-vaisnava-sampradaya említi), gyakorlásunkban minimális mértékben lesz csak szükségünk a jóga más eszközeire.

Krishnamacharya azonban tudta, hogy ez az út nem mindenki számára vonzó: csak azok lesznek hajlandók megkísérelni, akik hisznek Istenben. Ezért nem ragaszkodott ahhoz, hogy tanítványai kövessék ezt az utat, de felajánlotta lehetőségként azok számára, akiket vonzott. Ilyen módon tiszteletet mutatott a jóga iránt, amely azt kívánja a tanártól, hogy tartsa tiszteletben minden tanítványa hitét és útját.

Eközben továbbra is dolgozott a maharádzsának. Rendkívül kompetens gyógyítónak és tanácsadónak bizonyult, és hamarosan az uralkodó egyik legmegbízhatóbb tanácsadójává vált. A maharádzsa bátorításával és segítségével alapította meg Krishnamacharya a Yoga Shalát (Jógaiskolát) a mysore-i palotában.

A Yoga Shala célja az volt, hogy a nyilvánosság számára népszerűsítse a jógát és előnyeit. Voltak órák fiatal fiúknak és lányoknak, valamint felnőtteknek, illetve az egészségeseknek és azoknak, akik Krishnamacharya terápiás tanácsát kérték. A fiatal fiúkat és lányokat külön, egy nagy csarnokban instruálta, és egy közeli, kisebb szobában tartott magán konzultációkat. Néhány tanítványát arra képezte, hogy instruktorokká váljanak, különösen ászanában és pránájamában.

Krishnamacharya sok mindent tanított tanítványainak a Yoga Shalában, és az, hogy mit tanított – Nathamuni és Patandzsali tanításaival összhangban –, attól függött, hogy mi állt a csoport vagy az egyén érdeklődése középpontjában. Az ifjoncok csoportjának, akik reggel és este keresték fel, gördülékeny, összefüggő sorozatokban összekapcsolt dinamikus testhelyzeteket tanított. A tanítványoknak tudniuk kellett az összes ilyen sorozatot**. Krishnamacharya Yoga Shalájának két tanítványát saját jogukon is nagy jógiknak tekintik: Pattabhi Joist és B.K.S. Iyengart.

Krishnamacharya fiatal tanítványai gyakran mutatták be előrehaladásukat a királynak, aki végül megkérte Krishnamacharyát, hogy könyvben rögzítse a fiatal tanítványainak tanított testhelyzeteket. Így írta meg Krishnamacharya 1934-ben első könyvét, a Yoga Makarandát (’A jóga nektárja’). A Yoga Makaranda részletezi azokat az ászanasorozatokat, amelyeket ezeknek a fiatal fiúknak és lányoknak tanított a Yoga Shalában az 1930-as években. E sorozatok közül számosat ma „astanga vinyásza jóga”-ként gyakorolnak, de Krishnamacharya Yoga Shalájából származnak.

Krishnamacharya ebben az időben beutazta Mysore állam minden részét, és azon erőfeszítései részeként, hogy a jógát újra megismertesse az indiaiakkal, a jógához kapcsolódó különböző témákról tartott előadásokat. Előadásain olyan tanítványai segítettek neki a különböző testhelyzeteket és sorozatokat bemutatni, mint B.K.S. Iyengar és Pattabhi Jois. Később saját gyermekei, Desikachar, Sribhasyam és Sri Shubha kísérték el előadásaira és mutatták be a pózokat a közönségnek.

A B.K.S. Iyengarral és Pattabhi Joisszal folytatott beszélgetésekből, illetve tanítványai és barátai által írott anekdotákból világos, hogy Krishnamacharya szigorú és rendkívül igényes tanár volt. Egy eset, amelyet Iyengar mondott el, jól illusztrálja ezt.

  • Az egyik bemutatón – mesélte Iyengar – ketten voltunk tanítványok, akiknek testhelyzeteket kellett végezniük. Néhányban én voltam jó, míg Keshava Murthy számos másban volt jó. Krishnamacharya egyik kedvenc tanítványa volt. A bemutató előtti napon azonban megszökött, és az egész felelősség az én nyakamba szakadt. Guruji [Krishnamacharya] odaadta nekem a testhelyzetek listáját, amelyekről másnap szó volt. A tényleges bemutató előtt azonban teljesen megváltoztatta a listát. Megdöbbentem, de szólni se tudtam. Valahogy megoldottam mindent, kivéve az utolsót, a Hanumanasanát, ami nehéz volt, mert a rövidnadrágom elég szoros volt. Amikor ezt mondtam neki, kivitt a pódium szélére és széttépte a nadrágomat oldalt, hogy kicsit lazább legyen. „Most már meg tudod csinálni” – mondta. Ilyen intenzív ember volt a tanárom, Krishnamacharya.

Meglepődtem ezen a történeten.[4] Mindig is nagyon kedves embernek ismertem a nagyapámat. Mivel az unokája voltam, talán nem mutatta ezt az oldalát nekem, talán változott élete során. Amikor nemrégiben Púnában jártam B.K.S. Iyengar 85. születésnapi ünnepségén, újra megkérdeztem őt Krishnamacharya fegyelmező szemléletmódjáról; szerettem volna tudni, hogy ez pozitívan vagy negatívan hatott-e rá.

  • Ha Guruji nem lett volna ilyen intenzív – válaszolta Iyengar erős és tiszta hangon –, nem lennék ma az, aki vagyok. Az intenzitás, amit átadott nekem, segített abban, hogy haladjak a jóga útján. Ezt neki köszönhetem. Annak ellenére, hogy akkor nehéz volt, hogy ezt kaptam, most élvezem a gyümölcseit.

Patthabi Jois hasonlóan vélekedett Krishnamacharyáról. Amikor néhány tanítványommal utazva 2003-ban találkoztam vele, egyik tanítványom megkérdezte tőle, hogy Krishnamacharya szigorú volt-e vele.

  • Nagyon szigorú – válaszolta azonnal. Egy pillanatnyi szünet után folytatta: – De csak a dharma (kötelesség) kedvéért. Azt akarta, hogy a legjobbak legyünk. Ezért volt szigorú. Azt akarta, hogy tökéletesen csináljuk a vinyászákat. Ha hibáztunk, addig ismételtette velünk, amíg jó nem lett. De a gyakorlótermen kívül nagyon kedves ember volt. Ételt adott nekünk, és tanította a sásztrákat.

Lehet, hogy Krishnamacharya szigorú volt a tanítványaival, de szigorúsága, a fegyelem hangsúlyozása és intenzitása a tanítások iránti szeretetéből eredt. Tanára a legjobbat várta tőle, ezért ő ugyanezt követelte fiatal tanítványaitól és a tanároktól, arra inspirálva őket, hogy a legnagyobb kaliberű tanárokká váljanak.

Krishnamacharya nem ugyanazt tanította az egészséges felnőtteknek és a királyi család tagjainak a Yoga Shalában, mint ifjú tanítványainak és a képzés alatt álló tanároknak. Amikor egészséges felnőttekkel dolgozott, inkább a raksama krámára[5] összpontosított; néhány egyszerű ászanát, de főként pránájamát tanított, illetve néhány meditatív gyakorlatot is. Minden tanítványának testre szabott gyakorlást állított össze ezen elemek kombinációjával.

Emellett minden tanítvány, képességeitől függően, különböző szinten teljesített; Krishnamacharya tiszteletben tartotta ezt, és tanítványait is arra tanította, hogy így tegyenek. Ahogy a gyerekeket is előbb kúszni, majd járni tanítjuk, és csak akkor tanítjuk futni, ha ezeket a lépéseket már elsajátította, a tanítványokat is lépésenként kell vezetnünk céljuk felé. Időnként ezek a lépések nagyobbak, máskor kisebbek. Ez szintén a tanítványon múlik.

Azoknál a felnőtteknél – beleértve a királyi család tagjait is –, akik csikitsza krámáért[6] vagy gyógyulásért keresték fel, körültekintően alkalmazta a jóga összes számos eszközét, hogy elősegítse az adott probléma enyhülését. Azoknál, akik fizikai korlátokkal éltek, használt bizonyos segédeszközöket is. Sokan építkeztek azóta Krishnamacharyának arra a módszerére, amely speciális segédeszközöket (a jóga mai kifejezésével élve „jógaeszközöket”) alkalmazott.

Nemcsak fizikai vagy pszichológiai gyógyulásért keresték fel Krishnamacharyát, hanem spirituális gyógyulásért is. Ilyen esetekben mindig ügyelt arra, hogy megismerje a tanítvány spirituális és vallásos hitrendszerét, mielőtt megkísérelt velük dolgozni. Szilárdan hitt abban, hogy nem erőltethetjük saját hitünket másokra, különösen nem a vallás vagy spiritualitás területén, amelyek nagyon személyesek. Az egyes hagyományok jellegzetes alakjai vagy tanításai emellett becsesek lehetnek az egyik számára, a másik számára azonban nem. Ha például muszlim tanítvánnyal dolgozott, arra tanította, hogy meditáljon Allahon. Ha a tanítvány keresztény volt, arra kérte, hogy Krisztuson vagy Márián meditáljon. Soha nem kérte volna az Úr Ganésha hívét arra, hogy Máriára vagy Allahra összpontosítson, mert ezek az alakok valószínűleg nem jelentettek volna semmit az adott személy számára, vagy akár sérthették is volna.

Ha a tanítvány ateista volt, soha nem beszélt neki Istenről a gyakorlás során. Ehelyett arra kérte, hogy meditáljon természeti jelenségeken, például a napon, a holdon vagy egy hegyen. Egyik tanítványa, egy nyugati keresztény, arra kérte Krishnamacharyát, hogy tanítsa meg neki a Narayanáról[7], India egyik legfőbb istenéről szóló mantrát. „Narayana az én kultúrámból és tradíciómból származik – mondta neki Krishnamacharya – Meg kell találnod a saját Narayanádat a saját tradíciódban. Csak akkor fog működni.” A tanítványt mélyen megérintette ez a válasz.

„A vallás vagy spiritualitás személyes gyakorlás. Soha nem erőltethető másra, hacsak a másik nem keresi és nem alkalmas ugyanarra[8]” – ez volt Krishnamacharya határozott véleménye a témában. Mivel tisztelte az egyes tanítványok személyes spirituális gyakorlatát, a legkülönbözőbb hátterű emberek bizalmát elnyerte. Megértette, hogy a tanár szerepe az, hogy vezesse a tanítványt saját spirituális útjának felfedezésében. A tanár nem erőltetheti rá ezt az utat a tanítványra, mert azzal azt kérné a tanítványtól, hogy köteleződjön el valami mellett, amiben nem hisz. Ezzel nemcsak a gyógyulási folyamat hatékonysága romlik, de negatív hatása is lehet a tanítványra, és valószínűleg elszakítaná  a tanítvány és a gyógyító közötti bizalom kötelékét is.

Karrierjének ezen a pontján, sikeres, tiszteletben álló jógaiskolájával és családjával Krishnamacharya megállapodhatott volna, és élvezhette volna az életet. Ezzel azonban nem teljesítette volna tanára arra vonatkozó útmutatását, hogy terjessze a jóga üzenetét. Krishnamacharya ezért folytatta utazásait tanítványaival egész Indiában, előadásokat tartva a jógáról és előnyeiről.

Krishnamacharya bölcsességének mélysége és tanítványainak bámulatos ügyessége megragadta a közönséget, és azt az igényt is felkeltette bennük, hogy közelebbről megismerjék saját kulturális örökségüket. B.K.S. Ilyengar egy a Darsanam című folyóiratnak 1991-ben készült interjúban a következő benyomást osztotta meg tanáráról: „T. Krishnamacharya vékony és erős testtel volt megáldva. Szeme és teste ragyogott. Az elméje erős volt. Túl fiatal és éretlen voltam ahhoz, hogy vele tanuljak és megértsem a képességeit. A gurum erkölcsisége, tanultsága, mély meglátásai és tapasztalata különböztette meg őt a többi mestertől.”

Az előadások után gyakran rohanták meg és kérték, hogy a tanítványai lehessenek. Két dolgot kért a tanításért cserébe: azt, hogy töltsenek elfogadható időt a képzésben, és köteleződjenek el a gyakorlás mellett. Emlékeztette őket arra, hogy a tudás nem a tanítások tanulmányozásával, hanem a tanítások gyakorlásával szerezhető meg.

Még a Yoga Shalában végzett folyamatos munkája és az egész országban tartott előadásainak sűrű időbeosztása mellett is mindig talált időt a kertészkedésre. Ő maga készítette elő a trágyát és viselte szakértő gondját a fáknak és gyógynövényeknek. A tanítványainak előírt gyógyszerek többségét saját nevelésű gyógynövényeiből ő maga készítette el otthon. Mindig ez volt a régi tanárok és ájurvédikus orvosok gyakorlata. Sajnos az ájurvédában ma használt gyógynövények és más összetevők jellemző módon tömegtermeléssel készülnek, olyan elkészítési móddal, amely az ájurvéda alapjaival szöges ellentétben áll.

Növekvő híre és a király megbecsülése, támogatása ellenére Krishnamacharya élete egyszerű, szerény és független maradt. A király sokszor próbált magasabb fizetséget ajánlani neki úgy, hogy egy kosár gyümölcsben néhány drágakövet rejtett el. A nagyanyám mesélte, hogy Krishnamacharyának mindig volt valamilyen titokzatos érzéke ezekhez a dolgokhoz, és visszaküldte a királyi hírnökkel az érintetlen kosarat, az uralkodónak címzett üzenettel: „Uram. Köszönöm a gyümölcsöt, de attól tartok, nem fogadhatom el, mert töviseket is küldött velük.”

A királynak csalódást okozott, hogy Krishnamacharya nem fogadta el ezeket az ajándékokat, de szeretete a jógamester iránt és bizalma benne minden egyes nappal csak nőtt. Számos alkalommal konzultált vele. Még amikor lovat kellett választania saját használatára, akkor is kikérte tanácsát, hogy biztos lehessen abban, hogy a kiválasztott ló a legmegfelelőbb a számára.

(…)

Krishnamachraya mysore-i és India-szerte tett utazásai végül felhívták rá a nyugati orvosok és tudósok figyelmét is. Indián kívül kezdett terjedni a rendkívüli erővel bíró indiai jógi híre, aki meg tudta állítani a szívverését.

A kaliforniai Wenger professzor és a Párizsból származó Dr. Therosse Brosse 1935-ben felvette Krishnamacharyával a kapcsolatot, remélve, hogy megvizsgálhatják néhány történet hihetőségét, amelyeket csodákat véghezvivő jógikról hallottak. Krishnamacharya beleegyezett a közös munkába. A tanúként jelen lévő más tudósok körében bemutatta Wenger professzornak és Dr. Brosse-nak, hogy a szívnek mind a mechanikai, mind pedig az elektromos aktivitása tetszés szerint módosítható. Azt is bebizonyította, hogy több mint két percig képes megállítani szívverését. Erre a kísérletre 1936. január 23-án került sor. A Dr. Brosse által kiállított bizonyítvány szerint „… nemcsak azt bizonyította minden kétséget kizáróan, hogy a szívnek mind a mechanikai, mind az elektromos működése tetszés szerint módosítható, amit a Nyugat nem tekint lehetségesnek, de lehetővé tette számunkra azt is, hogy megalapozzuk a jógikus állapotoknak az előre látottnál mélyebb elemzését.” Krishnamacharya emlékezett arra, hogy egy Németországból érkezett specialista azt mondta a bemutató után: „halottá nyilvánítottam volna”.

Köszönhetően Krishnamacharya fáradhatatlan erőfeszítéseinek, az emberek szerte Indiában elkezdtek komolyabban jógával foglalkozni, és nem csupán az ilyen „csodák” miatt, hanem azért, mert a jóga előnyei egyértelműen valóságosak voltak.

Krishnamacharya azzal is felbolydulást keltett az országban, hogy nőknek tanított jógát. Akkoriban nem tekintették megfelelőnek azt, hogy nőknek tanítsanak jógát és más különleges tanításokat.

Ennek okát Nathamuni említi a Yoga Rahasyában. A szöveg azt mondja, hogy a nők hajlamosabbak a pletykálkodásra, mint a spirituális gyakorlásra. Ha ezt szó szerint vesszük, úgy tűnik, hogy maga a szöveg is ellentmondásos, mert egy korábbi fejezetben Nathamuni kifejezetten támogatja a nők jógagyakorlását. Úgy érzem, annak oka, hogy nem engedték a nőket jógát tanulni, valójában sokkal árnyaltabb volt. Azokban az időkben nagyon máshogy éltek az emberek. India betörések folyamatos fenyegetettségében élt, a férfiak nap közben gyakran az erdőben voltak, ahol gyakoroltak vagy élelemre vadásztak, míg a nők otthon maradtak magukban, és együtt nevelték a gyerekeket, vigyáztak a tehenekre vagy dolgoztak a kertben. Így a nők mindig más nők társaságában voltak, ami lehetőséget adott nekik különböző dolgok, többek közt – ahogy arra a régi mesterek jutottak – saját gyakorlásuk megbeszélésére is, amelynek titkosnak kellett volna maradnia. Valószínűleg ezért nem tanítottak a nőknek sok különleges gyakorlatot, és ezért érvényesítették a későbbi mesterek ezt a szokást, és zárták ki a nőket a jóga tanulásából és gyakorlásából.

Krishnamacharya azonban úgy gondolta, hogy a nőknek ugyanúgy szükségük van a jóga által nyújtott nyugalomra, mint a férfiaknak. Azt is felismerte, hogy a nők vezető szerepet fognak játszani a modern társadalomban, és úgy gondolta, hogy a jóga nagyon is előnyükre fog válni. Felesége, Namagiriamma és sógornője, Jayaammal is az első nők közé tartozott, akiknek jógát tanított. 1936-ra Krishnamacharyának már három gyermeke volt: Pundarikavalli, első lánya, aki 1931-ben, Alamelu, második lánya, aki 1933-ban, és Srinivasan, harmadik gyermeke és első fia, aki 1936-ban született. Mindegyiküknek tanított jógát, beleértve lányait is.

1937-ben aztán látogató érkezett a mysore-i palotába. A látogató egy külföldi hölgy volt, aki férjével, a maharádzsa közeli barátjával érkezett a palotába egy királyi esküvőre. Amikor a hölgy hallott a palotában tartott jógaórákról, megkérdezte a királyt, hogy részt vehet-e, és a király megkérte Krishnamacharyát, hogy tanítsa a hölgyet.

Krishnamacharya szkeptikus volt a hölgy szándékait és érdeklődését illetően, és azt válaszolta, hogy tanítani fogja, de bizonyos feltételeket el kell fogadnia. Arra utasította a hölgyet, hogy csak bizonyos ételeket és gyümölcsöket egyen, és fejezze be a gyakorlását napfelkelte előtt, majd ismételje meg tanára előtt este.

Szörnyűek voltak ezek a feltételek, figyelembe véve, hogy a hölgy esküvőre érkezett, amelyet pazar lakoma kísért. Már az esküvő előtt is több vidám este volt, kora hajnalig tartó tánccal és koktélozással, de a hölgynek korán nyugovóra kellett térnie, hogy napfelkelte előtt befejezhesse gyakorlását, így lemaradt az összes kellemes estéről. Hűségesen követte Krishnamacharya utasításait, és nem hagyott ki egyetlen nap jógagyakorlást sem. Krishnamacharya nagyon elégedett volt; hamarosan könnyített a feltételeken, és a hölgy nagyon különleges tanítványává vált.

A külföldi hölgy neve Indra Devi volt, aki korunk egyik legdinamikusabb jógamesterévé vált, olyan távoli országokba juttatva el a jógát, mint – egyebek mellett – Kína, az Egyesült Államok és Argentína. Szoros kapcsolatot tartott fenn mesterével annak haláláig.

Szerettem volna interjút készíteni Indra Devivel ehhez a könyvhöz, de sajnos 2002-ben elhunyt, mielőtt levelem elért volna hozzá. Más forrásokból próbáltam információt gyűjteni Krishnamacharyával való kapcsolatáról, de nem sok első kézből származó adatot találtam. Egy Los Angeles-i jó barátom, Larry Payne sietett segítségemre. A ’80-as évek elején szervezett egy konferenciát a jógáról, tisztelegve Krishnamacharya tanításai előtt. Apám és Indra Devi is részt vett ezen, és Larry mindent videóra vett. Nagyvonalúan felajánlotta, hogy másolatot küld a videóból, hogy forrásként felhasználhassam ehhez a könyvhöz.

Hallgattam, ahogy Indra Devi szenvedélyesen beszél a jógáról, az útjáról és leginkább a tanáráról. Az egyik anekdota, amelyet elmondott, különösen mély benyomást gyakorolt rám. Manapság néhány körben úgy gondolják, hogy bele kell erőltetnünk magunkat egy testhelyzetbe. De az, amit Indra Devi elmondott a gyakorlásáról és Krishnamacharya tanításáról, ellentmond ennek.

  • Emlékszem, az elején, az egyik órán mindenki a Pascimatanasanát végezte. Illetve hát majdnem mindenki. Tudják, [ez az a póz, amikor] a lábak a talajon nyújtva, belégzés – kilégzésre megérinted a lábujjadat. A kezem annyira messze volt a lábujjaimtól, hogy megkértem az egyik tanulótársamat, hogy toljon meg hátulról. Sri [Krishnamacharya] azt mondta: „Nem, nem, nem! Megsérülhet egy izom. Nemsokára meg tudod csinálni.” És emlékszem, ott voltam a földön, felnéztem rá és azt mondtam: „[talán majd] a következő inkarnációmban

Számomra ez a jóga tanításainak szívéből jövő üzenet, amelyet Krishnamacharya itt olyan egyszerűen és hathatósan mutatott be. Mindig hangsúlyozta: „A jógát kell hozzád igazítani, és nem fordítva.”

Krishnamacharya gyógyítói híre egész Indiában elterjedt. Gyógyítóként elért rendkívüli hatásossága részben a jóga és az ájurvéda tanításainak gondos kombinálásából eredt. Az ájurvédát a bengáli mestertől, Krishnakumartól tanulta. A két tradíció hasonló tanításokon osztozik; úgy vélik, hogy Patandzsali alkotta meg a jógát és az ájurvédát is.

Krishnamacharya mindkét tudományban tanúsított alapos tudása lehetővé tette, hogy hatékonyabb és teljesebb gyógyító kezelést nyújtson a legkülönfélébb problémákkal érkezők számára. Ha például valaki májproblémával kereste fel, nemcsak a jóga gyakorlatait ajánlotta neki a betegség kezelésére, de a megfelelő ájurvédikus készítményeket is javasolta neki. Mivel mindkét iskola mestere volt, biztonságosan tudta kombinálni a két hagyományt, és hatásosabb kezelést tudott nyújtani.

Krishnamacharya számára mindig a gyógyítás volt munkája legfontosabb szempontja. Úgy gondolta, hogy ha az ember nem egészséges, nem tudja teljesíteni kötelességeit az életben. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy tanítványai és betegei minden nap gyakoroljanak. A jóga ereje csak napi gyakorlás mellett nyilvánul meg. Krishnamacharya maga soha nem hagyta ki saját napi gyakorlását. Személyes gyakorlása értékes volt a számára, különösen gyógyítóként. Azt vallotta: ha mi gyógyítóként nem vagyunk egészségesek, hogyan tudnánk másokat gyógyítani?

(…)

Krishnamacharya tudta a jógáról, hogy feltölti, felfrissíti, megnyugtatja a gyakorlót, és teret biztosít ahhoz, hogy tanulmányozzuk életünket. Ezért ragaszkodott a napi gyakorláshoz; nem csupán azért, hogy egészségesek maradjunk, hanem azért is, hogy legyen tere általános egészségünk felbecslésének. Hektikus, zaklatott modern időnkben ezért válik tanítása még inkább relevánssá.

Napról napra egyre több ember látogatta a Yoga Shalát. Sokan egyéni kezelésre jöttek, mert hallottak Krishnamacharya gyógyító erejéről. Mások azért érkeztek, hogy tanítványai legyenek, néhányan pedig azért, hogy megtanulják mellette, hogyan tanítsanak. A Yoga Shala hatása és híre egyre nőtt, és hamarosan külföldiek és indiaiak egyaránt megfordultak itt.

A mysore-i király kérésére Krishnamacharya felkereste a szomszédos Hyderabad államot, hogy a nizám, az uralkodó családját tanítsa. Tanításaiba foglalta a helyiek saját szúfi filozófiáját, amelyet a Himalájában tett útja során tanulmányozott. Bizalmuk egyre nőtt benne, és a mysore-i maharádzsa kiváló követévé vált.

A maharádzsa, akit lelkesített a jóga üzenetének terjesztése, továbbra is különböző városokba küldte Krishnamacharyát, Mysore állam határain belül és kívül egyaránt. Járt Madrászban, Bombayben[9], Púnában és más jól ismert városokban szerte Indiában. Híre terjedt, és minden városban, ahova ellátogatott, egyre több tanítványt szerzett a jógának.

Egy Púnában 1938-ban tartott előadássorozaton a Deccan Gymkhana sportklub egyik tagja, Dr. V.B. Gokhale jóga iránti erős érdeklődése vezette Krishnamacharyát arra, hogy megkérje tanítványát, B.K.S. Iyengart, hogy maradjon Púnában, és tanítson. Iyengar egész hátralévő életére Púnát választotta otthonául, és megalapította a mára világhírű Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute-ot.

Ugyanebben az évben, 1938-ban június 21-én megszületett Krishnamacharya negyedik gyermeke, második fia, T.K.V. Desikachar. (…)

Az 1940-es évek elején Krishnamacharya továbbra is sűrűn utazott és tanított. 1940 júliusában Bombay kormányzója, Roger Lumley őexcellenciája, meghívta Krishnamacharyát, hogy tanítson neki jógát. 1941 márciusában Baroda[10] maharádzsája hívta meg Krishnamacharyát. Három hónapig maradt ott, ászanát és pránajámát tanított a maharádzsának a Laxmi Vilas palotában. A divannak[11], V.T. Krishnamacharinak, őfensége magántitkárának, illetve Sriman Mansingraosubrao Ghorpadénak, a maharádzsa apósának is tartott órákat.

(…)

1946-ra Kirshnamacharyát egész Indiából hívták már tanítani, így ájurvédikus kutatóintézetekből is, hogy megnyerjék útmutatását és támogatását. Hívták Madrászba, hogy segítsen beépíteni a jógát az ájurvédikus főiskola tantervébe. Eközben a mysore-i orvosi egyetem útmutatását kérte a testnevelés jógikus rendszerére vonatkozó további ismeretekkel kapcsolatban. Dr. Lakshmipathy az indiai orvostudománynak szentelt tanulmányi bizottságból meghívta Madrászba, hogy segítsen az ájurvéda tanmenetének kialakításában.

Krishnamacharya életének erre az időszakára sok mindent elért. Újra fel tudta kelteni az érdeklődést a jóga tanításai iránt, nemcsak Mysore-ban, hanem India nagy részén is. Az emberek az egész országban élvezték a jóga és a jógatanítások előnyeit, és még többet szerettek volna tudni. Utazásain, tanításain, előadásain, bemutatóin és gyógyító praxisán keresztül újjáélesztette a jógahagyományt. A mysore-i maharádzsa nagylelkű támogatása nélkül ez nem lett volna lehetséges.

Ez a támogatás azonban hamarosan megszűnt. Az ország politikai térképe örökre megváltozott, amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét a brit uralom alól. A helyi kormányzók hatalma megszűnt, és a maharádzsa többé nem tudta támogatni azokat a kezdeményezéseket, amelyeket támogatni kívánt, például a Yoga Shalát. Mysore újonnan kinevezett fő minisztere nem tekintette fontosnak a jógát, és azonnal elrendelte, hogy az iskola három hónapon belül zárjon be.

A Yoga Shala tanítványai tiltakozást szerveztek a fő miniszter háza elé. Ahogy kiszaladt hozzájuk, a fő miniszter elesett és megsérült. Senki nem tudta meggyógyítani, végül Krishnamacharyát hívták. A fő miniszter annyira csodálta Krishnamacharya gyógyító kezelésének sikerét, hogy megkísérelte pénzzel jutalmazni a jógamestert. Krishnamacharya visszautasította a pénzt: „Nem akarok pénzt. Ha köszönetet akar mondani, segítse a Yoga Shala tanítványait.” Ez azonban nem szerepelt a fő miniszter kijelölt programjában – forráshiány miatt a Yoga Shala 1950-ben bezárt.

Krishnamacharya közel hatvankét éves volt, öt gyerekkel. Visszavonulhatott volna, hogy csendesen éljen, ahogy sokan tették az ő életkorában. Neki azonban nem ez volt a szándéka vagy célja. Elvesztette ugyan a mysore-i palota anyagi támogatását, de nem vesztette el mestere áldását vagy saját küldetése iránti szenvedélyét.

Az aranykor távolról sem ért még véget. Épp hogy elkezdődött.

A bejegyzés folytatását itt találod: Astanga ikonok: T. Krishnamacharya 3. rész

[1] A szöveg húzásait kerek zárójellel (…) jelöltem. Azoknál a részeknél, ahol a húzások miatt a fordítás nem követi az eredetit, az érintett, átalakítva fordított szöveg szögletes zárójelben […] szerepel. (a fordító megjegyzése)

[2] Ismertebb nevén Muktinath templom, Nepálban. (a fordító megjegyzése)

[3] A szerző, Kausthub Desikachar (a fordító megjegyzése)

[4] A szerző, Kausthub Desikachar (a fordító megjegyzése)

**A szerző itt a sequence szót használja; feltételezhető, hogy az egyes ászanákhoz tartozó vinyászák sorozatáról van szó, nem pedig az astanga vinyásza jóga hat sorozatáról, már csak azért is, mert a Yoga Makarandában nem sorozatba rendezve szerepelnek az ászanák, hanem önállóan, a hozzájuk tartozó vinyászaszámolással. (A fordító megjegyzése)

[5] „A raksana szó jelentése ’megőrzés’ vagy ’fenntartás’. A raksana kráma középpontjában az egészség megőrzése, a stressz enyhítése és a megújulás áll. Ez a gyakorlás ideális a legtöbb családfenntartó, mozgalmas társadalmi és szakmai életet élő felnőtt számára. Ebben az életszakaszban elsődleges igényünk egészségünk megőrzése, hogy teljesíteni tudjuk kötelességeinket.” (Kausthub Desikachar: The Yoga of the Yogi, North Point Press, New York, 2011, 66. o. – A jóga hat típusáról egy külön részben lesz szó (a fordító megjegyzése)

[6] „A csikitsza szó jelentése ’terápia’, és a csikitsza kráma középpontjában a jóga gyógyulási folyamatban történő alkalmazására áll. Ha ezen a kategórián belül dolgozunk, fizikai, mentális, emocionális vagy pszichés egészségünkkel tapasztalunk problémát. Van valamilyen baj/betegség, amelytől meg akarunk szabadulni. A fókusz itt azon van, hogy visszatérjünk a nyugalom és egészség állapotába.” (Kausthub Desikachar: The Yoga of the Yogi, North Point Press, New York, 2011, 66. o.) – A jóga hat típusáról egy külön részben lesz szó (a fordító megjegyzése)

[7] Visnu másik neve (a fordító megjegyzése)

[8] ugyanarra a gyakorlásra (a fordító megjegyzése)

[9] Madrász mai neve Csennai, Bombay ma Mumbai (a fordító megjegyzése)

[10] A mai Gujarat része (a fordító megjegyzése)

[11] kormányzati tisztviselő, a király után a legmagasabb rangú hivatalnok (a fordító megjegyzése)

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul… (folytatás)

© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved