harmony ashtanga

Scroll down for the English description.

Harmony Slater  több mint 12 éve tanít Astanga vinyásza jógát, Mysore metódus alapján. Először 1995-ben találkozott a jógával és 2000 óta gyakorol rendszeresen ebben az irányzatban. Mindig nagy érdeklődéssel volt a spiritualitás és a test mozgás művészete iránt. Ezen érdeklődés eredményeként 15 évig tanult táncot és szerzett két diplomát, egyet filozófiából és egyet vallástudományból.

2002-ben Kínába utazott, hogy Buddhitsa meditációs technikákat tanulmányozzon. 2004-ben látogatott el első ízben Indiába, Mysore városába. Ugyanebben az évben elköltözött Dél-kelet Ázsiába, ahol elkezdett nemzetközi szinten jógát oktatni.  A költözés után sok időt fordított arra, hogy Sri K Pattabhi Jois és unokája R. Sharath Jois –al gyakoroljon az Ashtanga Yoga Research Institute-be ami ma a KPJAYI.

Harmony authorizációt kapott Gurijitől 2006-ban a tanításra. 2015-ben pedig megkapta a legmagasabb elismerést bizonyitó certified címet Paramaguru Sharath Jois-tól. Az évek során két iskolát alapított Kanadában. Az elsőt 2009-ben Vicotriában, a másodikat Calagary-ban, ahol a mai napig tanít. Jediah kisfia születésével az élet édes és teljes lett, és megtapasztalta a jógát a mindennapi élet minden részében.

Harmony Ashtanga
Harmony yoga
Harmony Slater KPJAYI
Harmony yoga
Guruji and Harmony
Harmony Slater ashtanga

A HÉT ESEMÉNYEI

ASTANGA MYSORE GYAKORLÁS

2017. június 26-tól 30-ig (hétfőtől-péntekig)

Mysore stílusú gyakorlás

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos vezetett órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán.

A hagyományos oktatási módszerhez az is hozzátartozik, hogy mindenkinek heti hatszor kell gyakorolnia (a szombatok, illetve a teli- és az újhold pihenőnapok, hölgyeknél a menstruáció első három-öt napja). Ez elsőre nehéznek tűnhet, de természetesen a kezdők fokozatosan építik fel a teljes sorozatot, addig rövidebb a gyakorlásuk. A tanár figyeli az előrehaladásukat, és ha a tanítvány készen áll, akkor újabb ászanákat kap, amelyeket hozzá kell fűznie a többihez.

A gyakorlás időpontja is meghatározott, a Mysore órákat Indiában reggel tartják. Ennek az oka, hogy a jógagyakorláshoz az úgynevezett Brahma muhurta napszak a legmegfelelőbb, azaz a napfelkelte előtti másfél óra. Ekkor a levegő friss, a környezet csendes, és az is fontos szempont, hogy Indiában ekkor van a leghűvösebb. Frissen, kipihenten ébredve még nem nyomasztanak bennünket a benyomások, amelyek a nehéz munkanap során értek minket, az elme könnyebben tud fókuszálni és kevésbé kalandozik el. A test tiszta, a gyomor üres, tehát a körülmények ideálisak a gyakorláshoz. Kezdetben a test kevésbé hajlékonynak tűnhet a hajnali órákban, de gyorsan alkalmazkodik az új rutinhoz.

A Mysore stílus elemei tehát:
– egyéni gyakorlás, tanár segítségével,
– napi szintű gyakorlás,
– gyakorlás korán reggel, lehetőleg ugyanabban az időpontban,
– hetente vezetett óra a vinyászaszámolás memorizálásához és
– önálló gyakorlás jelentősége.

A résztvevők a jelentkezéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy szerepelhetnek a workshopon készült fényképeken.

Helyszín: Bandha Works Jógaiskola

Dátum: 2017. június 26-30.

Időpont: hétfőtől-péntekig, reggel 7-től 9-ig. Kezdés 7:00. A gyakorlást 9-ig be kell fejezni.

Harmony nagy hangsúlyt fektet a minőségi oktatásra, így a résztvevők létszámát 20 főben maximalizálta. Érdemes minél előbb lefoglalni a helyed!

Ár: április  1-ig, 100USD, utána 120USD.

Lemondási feltételek: lemondás esetén a befizetett összeg 80% téritjuk vissza. 60 napon belül az esemény nem lemondható.

Jelentkezés: február 5-től a Bandha Works recepcióján, jelentkezés lap kitöltésével és az esemény teljes összegének befizetésével (USD-ben). A jelentkezési lapot itt tudod letölteni, vagy kérd a recepción.

HÉTVÉGI ASTANGA WORKSHOP
Június 24-25. (szombat, vasárnap)

Gyengéd bevezetés a második sorozatba, a gerinc megerősítésére
Június 24. szombat 9:00-11:00

Astanga jóga második sorozatának neve, Nádi Sódana. Az első pár póz ebben a sorozatban klasszikus ászanákból áll, amik elérhetőek és hasznosak mindenki számára, korábbi tapasztalattól függetlenül. Nagyon hasznos lehet ezeknek az ászanáknak az elsajátítása. Elsősorban a gerinc erősítésére szolgának, emellett segítenek, hogy szívünk nyitottabbá és érzékenyebbé váljon.

Szádana: A spirituális gyakorlás értelmezése a modern világban
Június 24. szombat 14:00-16:00

Patanjali jógaszútrái 3 elengedhetetlen összetevőt adnak a szádanánkhoz, amik foglalkoznak a testünkben, elménkben és lelkünkben felmerülő problémákkal. A szútrákat használva útmutatásul, megnézzük majd, hogy az ősi technikák hogyan kapcsolódnak napjaink jóga gyakorlásához.

A csipő nyítása, a térd védelme és egy kis „láb a fej mögött”
Június 25. vasárnap 9:00-11:00

Ékapada Sírsászana avagy “láb a fej mögött”. Ez egy problémás ászana sok gyakorló számára. Ez az óra több olyan módszert fog megvizsgálni, amivel az egész gyakorlásunkban nyithatjuk a csípőt. Ezek mellet különböző technikákat tanulhatunk meg a csípő nyitásának mélyítésére, miközben a térdet védjük. A gyakorlók mélyebb megértést kapnak majd, hogy miként dolgozzunk ezen a területen így fejlesztve saját gyakorlásukat.

Patanjali Jógaszútári: Mind a nyolc ág integrálása mindennapi életünkbe Június 25. vasárnap 14:00-16:00

A jóga egy bölcselet az élethez, egy gyakorlati tudományon keresztül. A jóga nyolc ága útmutatást ad számunkra, hogy miként éljünk teljes és energiával teli életet. Ha beépítjük a jóga 8 ágát az életünk minden egyes részébe, egyre mélyebb kapcsolatot fogunk ápolni a valós énünkkel.

A résztvevők a jelentkezéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy szerepelhetnek a workshopon készült fényképeken.

Helyszín: Bandha Works Jógaiskola

Ár: április 1-ig 120USD, utána 140USD.

Lemondási feltételek: lemondás esetén a befizetett összeg 80% téritjuk vissza. 60 napon belül az esemény nem lemondható.

Jelentkezés: február 5-től a Bandha Works recepcióján, jelentkezés lap kitöltésével és az esemény teljes összegének befizetésével (USD-ben). A jelentkezési lapot itt tudod letölteni, vagy kérd a recepción.

 

VÁRUNK SZERETETTEL

ENGLISH

harmony ashtanga

Harmony Slater has been teaching Ashtanga Yoga in the Mysore method for over a decade. She was first introduced to Yoga in 1995, and began practicing Ashtanga Yoga in 2000. She always had a keen interest in spirituality and the art of physical movement, which culminated in fifteen years of dance training and two BA degrees in Philosophy and Religious Studies.

In 2002, she traveled through China researching Buddhist meditation and in 2004 she made her first trip to Mysore, India. That same year she moved to South East Asia where she began a journey of teaching Yoga Internationally, which allowed her to spend long periods of time practicing with Sri K Pattabhi Jois and his grandson R. Sharath Jois at the Ashtanga Yoga Research Institute, now the KPJAYI.

Harmony was given Authorization by Guruji in 2006, and was granted Certification by Paramaguru Sharath Jois in 2015.

Over the years she co-founded two traditional Ashtanga Yoga Schools in Canada. The first was established in 2009, in Victoria BC, and the other is found in Calgary AB, where she currently teaches and resides. With the birth of her son Jediah, life became full and sweet, and she experienced the dawning of yoga within every aspect of daily life.

Harmony Ashtanga
Harmony yoga
Harmony Slater KPJAYI
Harmony yoga
Guruji and Harmony
Harmony Slater ashtanga

PROGRAM OF THE WEEK

ASHTANGA MYSORE PRACTICE
26-30. June 2017 (Monday-Friday)

Mysore style practice

Ashtanga Vinyasa Yoga is traditionally taught in the Mysore style. This style comprises the benefits of group classes and individual practice. The essence of this kind of practice is that everyone in the room progresses through the sequence according to their own rhythm of breath, thus the instructor can provide personal alignment and instructions to everyone without interfering with the dynamics of the class. This way it is no problem if someone only practices a shortened version, while others the whole sequence or even the first part of the second sequence during the class.

Traditional instruction involves weekly 6 practices (Sundays and Moon-days are rest days). This may seem very challenging at first, and of course beginners build their practice up gradually, initially only practicing part of the sequence. The instructor observes their progress and when the student is ready, gives subsequent asanas to add to the practice.

The time of practice is also determined – in India Mysore classes are held in the morning hours. The reason of this is that the so-called Brahma muhurta phase of the day (the one and a half hours preceding sunrise) is ideal for the practice of yoga. During this time the air is fresh, the environment is calm and the weather is still mild which is an important factor in India. Waking up refreshed we are untouched by the impressions that affect us during a hard day and the mind can remain focused more easily. The body is clean, the stomach empty, thus the circumstances are ideal for practice. In the beginning the body may seem less flexible in the early morning hours, however, it quickly adapts to the new routine.

The main elements of Mysore style are:

– individual practice on the classes under the supervision of an instructor,
– daily practice (with the exception of Sundays, full and new moon days and ladies holidays),
– early morning practice, preferably at the same time of the day,
– a weekly led class to help memorize vinyasa counting, and
the importance of individual practice.

Mysore schedule: from Monday to Friday, from 7:00 to 9:00

Location of the workshop: Bandha Works Yoga School
Date: 26-30 June 2017 (Monday to Friday)
Price: early bird price until the 1st of April 100USD after that 120USD, payment can be made in cash at Bandha Works or through PayPal. (please add 20 USD if paying by paypal) Full payment must be made upon registration.

Cancellation policy:  In case of cancellation 60 days before the event we are able to refund 80% of the fee. After this time no refund is possible.

The participants should take note that photos may be taken of them during the workshop by the organizers.

For further details and registration please contact: info@bandhaworks.hu

ASHTANGA WEEKEND WORKSHOP
24-25 June 2017 (Saturday, Sunday)

Strengthening the Spine through a Gentle introduction to Second Series
Saturday morning, 9:00-11:00

Nadi Shodhana is the name given to the Second Series of the Ashtanga Yoga system. However, the first few postures of this series are classical asanas that are beneficial and accessible to every one, regardless of your level of experience. Many benefits can be derived from learning these postures directed towards cultivating more strength in the spine and a more open and receptive heart.

Sadhana – Cultivating a spiritual practice in the Modern World
Saturday afternoon, 14:00-16:00

In the Yoga Sutras, Patanjali gives us three essential components to Sadhana that address issues arising in the body, mind and spirit. Using the Sutras as a guide, we will see how these ancient techniques are related to current practices of yoga.

Opening the Hips, Protecting the Knees, and a little Leg behind the Head!
Sunday morning, 9:00-11:00

Ekapada Sirshasana or “leg behind the head” is a troublesome asana for many practitioners. This session will explore several different ways of opening the hips throughout the practice, as well as introduce different techniques to enhance this ‘hip- opening’ experience, whilst still protecting the knees. Students will come to understand more fully how to get into this area to help advance their personal practice.

Patanjali Yoga Sutras: Integrating All Eight Limbs into daily life
Sunday afternoon, 14:00-16:00

Yoga is the science of experience and a philosophy for living. The eight limbs provide us with a guide for how to lead a fulfilling and powerful life. When we integrate them into each area of our daily experience we cultivate a deeper connection to our true identity.

Location of the workshop: Bandha Works Yoga School
Price: early bird price until the 1st of April 120USD after that 140USD, payment can be made in cash at Bandha Works or through PayPal. (please add 20 USD if paying by paypal) Full payment must be made upon registration.

Cancellation policy:  In case of cancellation 60 days before the event we are able to refund 80% of the fee. After this time no refund is possible.

The participants should take note that photos may be taken of them during the workshop by the organizers.

For further details and registration please contact: info@bandhaworks.hu

YOU COME...!

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved