Interjú Harmony Slater-el

Harmony Ashtanga

Hamarosan első alkalommal hazánkba érkezik Harmony Slater Kanadából, a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet, Mysore) legmagasabb szintű képesítésével – Certified – rendelkező tanára. Ennek apropóján készítettünk vele egy izgalmas interjút. Nyolc kérdés és nyolc válasz a nyolcágú jógarendszerről. Hitről, kételyről, gurukról és még sok minden másról.

BW:
Az életrajzod olvasva azt láthatjuk, hogy már most egy hosszú és izgalmas utat tettél meg jóga „karriered” során. Astangás nézőpontból szemlélve, szerinted, előny vagy hátrány az, hogy a nyolcrétű ösvényre lépés előtt meditációs technikák elsajátításával kezdted meg utad, illetve diplomákat szereztél teológiából és filozófiából? Ezek az ösvény másik végének tűnnek, ahhoz képest, amit most tanítasz.
Harmony: Azt hiszem előny volt a filozófia és a buddhista meditációs technikák iránti érdeklődésemen keresztül rátalálni a jóga nyolcrétű ösvényére. Hamar megértettem, hogy az ászana-gyakorlás egy fegyelmezett életmód része.  Az Astanga Jóga testi és légző „gyakorlatai” egy olyan módszert nyújtanak számunkra, amely az Én-Felismeréshez, vagy a bennünk levő Tiszta Tudat felfedéséhez vezet. Ez pedig nagyon is összefügg azzal, amit most tanítok, és azzal, ahogy megpróbálom felhívni a tanulóim figyelmét az ászanagyakorlás benső működésmechanizmusaira.

BW: Tradicionálisan az astanga jógát parampara (guru–shishya tradíció) rendszerben oktatják. Tud-e hatékony lenni manapság ez az ősi oktatási metódus, amikor rengeteg a tanítvány, Guru-ból viszont kevés van? Milyen a kapcsolatod a Guruddal, Paramaguru Sharath Joisszal?
Harmony: Ez egy remek kérdés! Természetesen óriási előny egy tanítói láncolat tanárától tanulni. Ha személyesen nem találkozhatsz a tradíció Gurujával, de olyan emberrel gyakorolsz és attól tanulsz, aki időt töltött vele, akkor biztos lehetsz abban, hogy helyesen sajátítod el a módszert.

Paramaguru R. Sharath Jois 25 évet töltött tanulással nagyapja, Sri K. Patthabi Jois (Guruji) mellett, aki 25 éven keresztül tanult Sri T. Krishnamacharyatól, aki Yogeshwara Ramamohana Brahmacharitől tanult. Ezen guruk mindegyike éveket töltött abban a tradícióban, amit tanult, és azt állítja, hogy továbbadja az elsajátított tanításokat és gyakorlatokat.

Sharath Joisnak van néhány régebbi tanítványa, akiket publikusan is elismer tanárként, s akik ezeket a tanításokat az ő jóváhagyásával adják tovább. Ha nem tudod otthagyni a munkád, a családod vagy az otthonod, hogy közvetlen vele gyakorolj, akkor egy olyan tanárral való gyakorlás, aki vele vagy az ő tanárával (Guruji) gyakorolt éveken keresztül, egy nagyon hiteles élményt fog nyújtani erről az irányzatról. Ezek a tanárok a láncolaton belül oktatnak. Részei az átadás fonalának – a paramparának.

A kapcsolatom Paramaguru Sharath Joisszal folyamatosan fejlődik már tizenhárom éve. Nem volt mindig egyszerű a viszonyunk, ahogy a legtöbb kapcsolatban, ebben is voltak feszült időszakok.

Azért jöttem Mysore-ba, hogy a nagyapjától, Sri K. Patthabi Joistól tanuljak, így gyakorlásom első éveiben Guruji volt a kiemelt személy számomra. Halála után néhány évembe telt elfogadni Sharath-ot tanáromnak, de miután meghoztam ezt a tudatos döntést, a kapcsolatunk megszilárdult.

Nem lehet lenyűgözni Sharath-ot puszta fizikai adottságokkal vagy bájjal. Nem célja, hogy tanítványokat gyűjtsön maga köré, vagy megszerettesse magát az emberekkel. Sokszor kerestem a társaságát a helyeslésére vagy az útmutatására vágyva, és ő mindig visszatolta ezek felelősségét nekem. Az ő tanítási módszere erősebbé tett és önbizalmat adott tanári és anyai készségeimben és abban a képességemben, hogy meg tudok hozni fontos döntéseket az életemben.

Mostanában úgy érzem, hogy a kapcsolatunk édes, és kölcsönös tisztelettel teli. Nagyon hálás vagyok neki és nagyapjának. Paramaguru Sharath Jois valóban továbbadja ezt a gyakorlást, és a leghitelesebb módon oktatja, ahogy ő is tanulta Gurujától. Nagyon mély, személyes tapasztalattal rendelkezik a gyakorlásról, amit képes tisztán továbbadni. Megtiszteltetés és áldás számomra, hogy ilyen sok időt tölthettem Mysore-ban a jelenlétében, és hogy Certified Tanárrá válhattam az Astanga Jóga Paramparában.

Guruji and Harmony
Guruji Sharath Jois and Harmony
SaraswhathiJi and Harmony

BW: A minap izgalmas kérdést intézett hozzám az egyik tanítvány: hogy lesz valakiből Guru? Te ezt hogy látod? És még megtoldanám a kérdést annyival: hogy lesz valakiből Paramaguru? Mit is takar a Paramaguru megnevezés?
Harmony: Guruji (Sri K. Patthabi Jois) mindig emlékeztetett arra minket, hogy ő soha nem nevezte magát „Gurunak”, hanem mi, a tanítványai voltunk azok, akik így nevezték el. Gyakran mondogatta, hogy „Én tanítvány vagyok, ti hívtok Gurunak”.
Úgyhogy azt gondolom, ez azt jelenti, hogy a tanítványok döntik el, kit fogadnak el Gurunak, és a tanárnak magának kevés beleszólása van ebbe a kinyilatkoztatásba.
Számomra a Guru egy olyan személy, akinek megvan a képessége ahhoz, hogy felébressze a tudatosságomat. Aki segít nekem fejlődni spirituálisan, és képletesen értve felnyitja a szemem, hogy lássam a tudatlanság rejtett birodalmát vagy a vakság területeit. Indiában van egy mondás: édesanyád az első Gurud. Ezzel egyetértek. Anyaként tapasztalom, mennyire fontos, hogy szeretettel és türelemmel irányítsam, oktassam és segítsem fiamat a tanulásban, növekedésben és a világ felfedezésében, miközben értékeket és tanulságokat adok át neki, hogyan legyen jó ember. Ezen tanítások legnagyobb része nem szóbeli.
És valójában ez egy Guru feladata, hogy illusztrálja az életén keresztül, hogyan legyünk jó emberek a világban, és rámutasson azokra a területekre magunkban, amelyek fejlesztésén még dolgoznunk kell; érdekes módon ezek a tanítások is gyakran nem szóbeliek.
A „Parama” jelentése legfőbb vagy legmagasabb, a „Guru” kifejezés pedig tanárt jelent. Olyan embert jelöl, aki kicsit fontosabb, mint egy egyszerű tudományt vagy művészetet oktató személy. Spirituális vezetőt vagy inspiráló egyént neveznek így, egy különleges embert, akire a tanítvány bizonyos módon hasonlítani szeretne.

Az Advayataraka Upanishad 16. versszakában így olvasható:

„A gu szótag jelentése sötétség, a ru szótag őt jelöli, aki eloszlatja azt, a sötétség eloszlatásának képessége okán nevezik őt gurunak.”

Tehát a Guru az, aki megszünteti a sötétséget vagy a tudatlanságot egy másik személyben, hogy felfedje a tudás fényét, ami mindig is ott rejtőzött benne.
Amikor Sharath Jois ellátogatott a Himalájába néhány évvel ezelőtt, megkapta a Paramaguru, vagyis „Tekintélyes Tanár” címet az ott élő Szent Bábáktól (szannjászik), mivel tanítványok nagy táborát oktatja, akik mind felnéznek rá, mint mesterükre.

BW: Nagy változásokról hallani Mysore-ból. Úgy hírlik, Paramaguru Sharath Jois új shalába költözik, és hogy idén – sok év után először – nem is lesz „idény” Mysore-ban, mivel még nem készült el az új intézmény. Lehet erről valamit bővebben tudni?
Harmony: Amennyire én tudom, Sharath azt mondta, hogy a következő idényben nem fog tanítani, hogy segítsen a lányának az iskoláztatásban, és hogy több időt töltsön a családjával. Tehát ilyen módon nem lesz elérhető egy „szokásos idény” keretein belül 2017-2018-ban.

Volt néhány megjegyzése arra nézve, hogy építeni szeretne egy új, nagyobb shálát a tőle tanulni vágyó tanítványoknak, de arról nincs hír, hogy ez a projekt elkezdődött volna, vagy hogy mikor lesz befejezve. Minden más ebben a témában puszta spekuláció, mivel Sharath nem tett semmilyen biztos kijelentést a terveihez kapcsolódóan vagy arra vonatkozóan, hogy visszatér-e, vagy sem ezután az idény után a tanításhoz.

Harmony
Harmony ashtanga
Harmony yoga

BW: Az astanga vinyásza jóga egy igen intenzív rendszer, heti hatszor gyakorlunk ászanát, lehetőleg a kora reggeli órákban. Sok esetben ez komoly lemondással jár a gyakorlók részéről. Időben kell lefeküdni, nem mindegy mit, és mikor eszünk stb. Számos gyakorlónál eljön a pillanat, amikor elkezd kételkedni a gyakorlást illetően. Volt-e ilyen az életedben? Mit javasolsz a kételkedő gyakorlóknak?
Harmony: A Jóga szútrák első fejezetének 30. versszakában Patandzsali a kételyt (samshaya) a kilenc akadály közé sorolja, amely a jóga gyakorlója előtt feltűnik.

Teljesen normális az elme azon hajlama, hogy kételyeket támasszon abba az irányba, miért is gyakorolunk, és hogy fenntartható-e ez, vagy sem. A kétely a jóga növekedését akadályozza az emberben. Azonban egy remek kiindulási pont lehet, vagy hátraléphetünk egyet, és még tisztábban láthatjuk a gyakorlás iránti motivációnkat.

Az Astanga Jóga Módszer egy teljes életmódot felölelő tudomány. Nagyon sokat követel a gyakorlóktól.

Tapasztalatom szerint nagyon sok minden természetesen esett ki az életformámból. Nem kellett kényszerítenem magam a változásra vagy az elengedésre, a személyiségem átalakulása, a vágyaim és szokásaim spontán módon nyilvánultak meg belülről. Néhány év múltán az életem teljesen másként nézett ki. Ez a folyamat nem egy egyszeri váltás volt, sokkal inkább egy állandó, fokozatos elengedése a múltnak, hogy magamba fogadjak egy új teret, egy tisztább megértést, és a jóga mélyebb megélését.

Azokban a pillanatokban, amikor elgondolkozom azon, vajon megérte-e ez a fájdalmas folyamat, amin keresztülmentem, a sok áldozatot és lemondást, az a tény nyugtat meg, hogy sejtszinten tudom, hogy ettől a gyakorlástól jobb ma az életem. Egy boldog, kiegyensúlyozottabb személy vagyok, mentálisan, érzelmileg és fizikálisan egészségesebb. A fiam anyja legjobb változatát kapja minden nap, és az Astanga Jóga módszere nélkül talán ma nem lennék itt, hogy ezt az üzenetet közvetítsem felétek.

Néha el kell engednünk a szabályokhoz való ragaszkodásunk azért, hogy teret adjunk az életünk kibontakozásának. Ez a „gyakorlás szabályaihoz” való túlzott ragaszkodásra is igaz. Meg kell tanulnunk beilleszteni a gyakorlást egy teljes és gazdag életbe, tele emberekkel, tevékenységekkel és olyan dolgokkal, amelyeket szeretünk. Nem kell magunkat feláldoznunk a sadhana oltárán, inkább örömmel kell megtanulni, hogyan adjunk, majd kapjunk újra és újra, ahogy minden élményünket elkezdik kiszínezni abból az időráfordításból származó előnyök, amelyeket egy megértésünkön túli erőnek szentelünk.

BW: Az astanga vinyásza jóga tradícióban a gyakorlók először az ászanákkal ismerkednek meg, majd, jó esetben, jönnek a jamák, nijamák. Mi van a többi ággal, mikor gyakorlunk pránájámát, meditációt? Hogyan működik ez az irányzat?
Harmony: Guruji mindig arról beszélt, hogy az Astanga Jóga módszerébe az ászanákon keresztül vezet az út. Azt mondta, hogy csak azután gyakorolhatók a jamák és nijamák, miután a tanulók elkezdenek tudatosabban tartózkodni a testükben és elkezdik növelni az érzetek iránti tudatosságuk. Az elme természetszerűleg fog olyan viselkedésekhez vonzódni, amelyek nem károsak, igazak, és nem korlátozzák a személy energiáit.

A dharmával (az univerzum egyetemes törvénye) szorosan összhangban levő elme és test eredménye, hogy az egyén a természetesség, megelégedettség, fegyelmezettség és befelé figyelés állapotában létezik, illetve önmagát egy nagyobb valami részeként látja, nem csupán egyedülálló tapasztalatként. Ezek a jamák és nijamák – a jóga első két ága.

Az ászana gyakorlásunk közben tudatosítjuk a légzésünket. Elkezdjük mélyíteni és hosszabbá tenni a légvételt a vinyászán keresztül, és ez a pránájáma – a prana, vagy levegő kiterjesztése – kezdete. Paramaguru Sharath Jois arra oktatja a tanulókat, hogy gyakoroljanak egy egyszerű, váltott orrlyukú légzést az első sorozat végén. Ez a pránájáma gyakorlat remek kiindulási pontja a negyedik ágnak. Haladóbb pránájáma gyakorlatokat hosszabb Kumbhakákkal (légzés visszatartással) a gyakorlás egy későbbi fázisában tanulnak meg a gyakorlók, általában a középhaladó vagy a haladó sorozat elsajátítása után.

A jóga ezen ágazatában nincsen egy hivatalos meditációs módszer. Sharath gyakran hangoztatja a tanítványoknak, hogy az egyik leghatásosabb módja annak, hogy lecsendesítsük és fókuszáljuk az elmét, és ezáltal felkészítsük a koncentráció mélyebb állapotaira, a Dzsapa (mantra ismétlés). Azt mondja a gyakorlóknak, hogy ismételjenek el egy általuk választott, vagy a tanáruk által javasolt mantrát 108-szor. Ez a gyakorlat remek kiindulópontja az elme irányításának és a koncentrálásnak, ami aztán befelé fordíthatja a figyelmet.

Pattabhi Jois és Sharath Jois azt tanítja a Dhjánáról (meditáció) – ahogy az a Jóga Szútrákban is írva van -, hogy ez az az állapot, ami meghaladja az elmét és spontán módon keletkezik, amikor a gyakorló megszilárdította magában az első négy ágat.

A Pratjáháraval kezdődik, a jóga ötödik ágával, ami az elme érzékektől való visszavonulását jelenti, s melynek tetőpontján a gyakorló mindent Egynek lát. A Dharanát, a koncentráció mély állapotát a Dhjána követi, a meditáció zavartalan folyamata, majd a Szamádhi, az egyén teljes beleolvadása a Felsőbb Énbe.

Family yoga
Harmony 7th series
RED HArmony

BW: Az astanga jóga alapvetően egy önismereti rendszer, nem vallás. Mi a jelentősége mégis a rendszeren belül található – ötödik nijama – „Ishvara Pranidhana”-nak, az „Isten iránti odaadás”-nak? Most akkor a gyakorlóknak hinniük kell valamiben? Hogy is van ez?
Harmony: Ez egy nagyon jó kérdés. A Jóga Szútrák nem beszélnek Istenről, vagy arról, hogy hinni kéne egy istenben, vagy bármilyen más istenségben. Érdekes módon Patandzsáli jóga-megközelítése egészen tudományos. Azonban a jóga gyakorlójaként valamiben hinnünk kell. Ezen felül gyakorlásunk során ápolnunk kell magunkban két tulajdonságot: az alázatot és a jóindulatot.

Lehet, hogy valaki a gyakorlás erejében hisz, vagy minden tudat és élőlény összekapcsolódásában. De irányulhat ez a hit egy univerzális energia vagy egy ősi rezgés felé, illetve megnevezhető Isten vagy egy bizonyos istenség is a hit tárgyaként. Mindazonáltal, függetlenül attól, hogy miben hisz, a gyakorlónak tisztán kell látnia magát valami óriási részeként, ami túlmutat a teljes megértésen és irányításon.

Természetesen sok egyéb lehetőség is van, és maga Patandzsáli azt írja az első fejezet 27. versszakában, hogy „Az Om az a szótag, ami a legjobban kifejezi Ishvarát”, a 28. versszakban pedig ezt: „Az Om elmélkedéssel és érzéssel végzett ismétlése a koncentráció mélyebb állapotát idézi elő”.

Látható tehát a Jóga Szútrákban, hogy a valamihez való kapcsolódás érzése – amely egy része az Om ősi hangzásának, mely a mindennapos Dzsapázás során végzett ismétlés közben következik be – az, ami az Ishvara Pranidhana művelésének módszereként van előírva.

BW: Certified tanárként járod a világot és terjeszted az astanga jóga tanításait úgy, ahogy Mysore-ban tanultad. Mi a tapasztalatod, mindenhol azonos hatást fejt ki a tradícó, vagy vannak helyi sajátosságok? Hasonló dolgok foglalkoztatják az egyes országok gyakorlóit, vagy függ a helyi kulturális környezettől a felmerülő kérdések, kételyek mibenléte? Tudnál egy példát is mondani, mi volt az eddigi legérdekesebb kérdés, amit a témában feltettek Neked?
Harmony:

Az Astanga Jóga tanításai nagyjából azonos hatást fejtenek ki minden emberre, mivel több a hasonlóság, mint a különbség abban, ahogy emberi létünk megéljük. Ha a tanítvány nyitott arra, hogy felengedje a mélyen elrejtett érzelmeit, emlékeit és meggyőződéseit a felszínre, és megvizsgálja azokat, a gyakorlást mint eszközt használva mindehhez, akkor ez a módszer működni fog. Ha a tanulót gátolja a kultúrája, vagy személyes háttere, vagy félelme, akkor hosszabb időbe is telhet, míg működni fog, úgyhogy az arányok változóak az egyes gyakorlók körében.

A kérdések és kételyek, amelyekkel az egyének szembe kerülnek, nagyon hasonlóak.

Az élet gyors és tevékenységekkel teli, és tapasztalatom szerint a legtöbb tanuló ilyen kérdéseket tesz fel: „Fenntartható ez a gyakorlás?”, „Nekem való ez a gyakorlás?”, „Hogy tudok felkelni ilyen korán minden reggel?”, „Hogyan tudom fenntartani a gyakorlásomat úgy, hogy közben a családommal is foglalkozom?”.

 A válasz mindegyik felsorolt kételyre: „Igen, van, lesz mód rá”. Néha az út nem egyenes, és néha meg kell változtatnunk a gyakorlásról szóló elképzelésünket: mit jelent és hogyan néz ki a „gyakorlás”. Az Astanga módszer arról szól, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk rugalmasak, nem csupán a testünkben, hanem a gyakorláshoz való hozzáállásunkban is. Gyakran a szabályokhoz való túlzott ragaszkodás az akadály.

Az egyik legérdekesebb kérdés, amit valaha feltettek nekem a következő: „Elérem a megvilágosodást ezzel a gyakorlással?”

Azt válaszoltam rá: „Gyakorolj tovább és meg fogod tudni”.

BW: Köszönöm szépen az interjút! Várunk szeretettel Budapest-en!

Az interjú készítésében közreműködött Dobai Dani. Angolról magyarra fordította Farkas Évi.

“Keep practicing and you’ll find out” – interview with Harmony Slater

Harmony Ashtanga

Soon Harmony Slater, a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Yoga Institute, Mysore) Certified – which is the highest level of qualification – yoga teacher is going to visit Hungary for the first time ever. Because of this, we conducted an interesting interview with her. Eight questions and eight answers about the eight limbs of yoga – about belief, doubt, Gurus and so much more.

BW: From reading your biography one can see that you already have gone a long and exciting way in your yoga “career”.
From an ashtanga point of view is it an advantage or disadvantage that you have first started in mediation practices and got degrees in religious studies and philosophy, prior to getting on the eight limbed path? These seem as the other end of the path compared to what you teach now.
Harmony: I believe that it was an advantage in some way to come to the eight limbed path of yoga the through my interest in philosophy and Buddhist meditative practices. I understood early on that the asana practice is a part of a larger lifestyle discipline. That these “exercises” of body and breath that the Ashtanga practice gives us is a method leading towards Self-Realization or a complete unveiling of Pure Awareness within ourselves. This is actually very much inline with what I teach now, and how I try to impart the inner workings of the asana practice to my students.

BW: Traditionally ashtanga yoga is thought in a parampara (guru-shishya tradition)  system of study.
Can this ancient method of teaching be effective in today’s world, when there are many students but only a few Gurus?
How is your relationship with Your Guru, ParamaGuru Sharath Jois?
Harmony: This is a great question!
Definitely there is a great benefit in learning yoga from a teacher within a lineage.
If you cannot reach the Guru of this tradition personally, practicing and learning from someone who has spent time with him assures that you are learning the method correctly.

Paramaguru R. Sharath Jois spent 25 years learning with this grandfather Sri K Pattabhi Jois (Guruji), who spent 25 years learning with Sri T. Krishnamacharya, who learned from Yogeshwara Ramamohana Brahmachari.
Each of these Gurus spent years practicing within the tradition they were taught, and claim to transmit the teachings and practice in the way they were taught.

Sharath Jois has a few Senior Students that he publicly recognizes as teachers who able to transmit these teachings in a way that he endorses.  If you cannot leave your job, or your family, or your home to practice with him directly, spending time learning from a teacher who has committed a lot of years practicing directly with him or his teacher (Guruji) will give you a very authentic experience of this practice.
These senior teachers are teaching within the lineage.  They are a part of the line of transmission – the parampara.

My relationship with Paramaguru Sharath Jois has grown steadily for over thirteen years.
It has not always been an easy connection or relationship, like most relationships it has had periods of tension.
I came to Mysore because I wanted to learn from his grandfather, Sri K Pattabhi Jois, so in the early years of my practice Guruji was the prominent figure. It took me a few years after his death to really accept Sharath as my teacher and our student-teacher relationship really solidified after this conscious choice on my part.
You cannot impress Sharath with your physical abilities or charm. He does not seek to gather students around him or make people like him. Many times I have gone to him looking for approval or guidance, and he has always pushed this responsibility back onto me. His methods of teaching have made me stronger, and have given me more confidence in my own abilities as a teacher, a mother, and in my capacity to make important life decisions.

These days I feel that our relationship is very sweet and filled with mutual respect. I am ever grateful for him and his grandfather. Paramaguru Sharath Jois truly transmits this practice and teaches it in the most authentic way, as it has been taught directly from his own Guru. He has had a very deep personal experience with the practice which he is able to transmit with clarity.  It is an honour and a blessing for me to have been able to spend so much time in Mysore in his presence and to be recognized as a Certified Teacher within the Ashtanga Yoga Parampara.

Guruji and Harmony
Guruji Sharath Jois and Harmony
SaraswhathiJi and Harmony

BW: The other day I was asked and interesting question by one of the students: How does someone become a Guru?
How do you see this? I would extend the question by adding how does someone become Paramaguru? What exactly does this title mean?
Harmony: Guruji (Sri K Pattabhi Jois) always would remind us that he never called himself a “Guru” but that it was us, who were his students, that named him as such. He would say, “I am a student, you call me Guru”.
So I think this lends itself to the fact that it is the students that decides who they want to take as their Guru, and the teacher himself, or herself, has very little to do with such pronouncements.
For me, a Guru is someone who has the ability to awaken my awareness. Who can help me grow spiritually, and figuratively can open my eyes to see those hidden realms of ignorance or areas of blindness. In India, there is a saying: Your Mother is your first Guru.  I would agree. As a mother, I can see how important it is to lovingly and patiently instruct, teach, and help my son to learn, grow, and discover the world around him, while imparting values and lessons on how to be a good human. Most of this teaching is non-verbal.
Really, this is the role of a Guru, to illustrate through his or her own life, how to be a good human in the world, and point out the areas within ourselves where we still need to do the work to grow; and interestingly, this teaching is often also non-verbal.
Parama means “supreme” or “highest” and Guru refers to the “teacher.”  It points to someone a little more significant then a mere instructor of science or art. It is a name given to someone who acts as a spiritual guide or inspiration, a special person to whom the student wishes to emulate in some way.
The Advayataraka Upanishad states in Verse 16:
“The syllable gu means darkness, the syllable ru, he who dispels them, because of the power to dispel darkness, the guru is thus named.”
A Guru then is someone who removes darkness or ignorance in another to reveal the light of knowledge that was always hidden within.
The one who is exalted or praised by the many, comes to be seen as one who is worthy of this recognition.
When Sharath Jois visited the Himalayas a couple years ago, he was given the title of “Paramaguru” or “Great Teacher” by the Holy Babas (renunciates) living there, as he was teaching such a large group of so many students who all looked up to him as their guide.

BW: We can hear of major changes from Mysore. Its seems that Paramaguru Sharath Jois is moving to a new shala and that this year -after manny years- there will be no ‘season’ in Mysore since the new shala is not completed yet. Is there any further information about these changes?
Harmony: As far as I know, Sharath has said that he is taking next season off from teaching to help his daughter with schooling and to spend more time with his family. So in this way, I don’t believe he will open for a “regular season” in 2017-2018.
He has made some comments about needing to build a new and bigger shala space for all of the students coming to learn from him, but there is no news about if this project has been started or when it would be completed. Anything more on the subject is simply speculation, as he has not made any definitive comments about his plans or whether or not he will be returning to teach after this season.

Harmony
Harmony ashtanga
Harmony yoga

BW: Asthanga vinyasa yoga is a very intensive practice. We practice asanas 6 times a week mostly in the very early hours of the day. In many cases this takes serious commitment from the practitioners. We have to go to rest early, its important when and what we eat etc… For many practitioners there comes a moment when they start to have doubts about the practice. Did you have such a moment in Your life? What is your advice to practitioners who start to have doubts?
Harmony: In the Yoga Sutra chapter 1 verse 30, Patanjali lists doubt (samshaya) as one of the nine obstacles that arises for a practitioner of yoga.
It is a very normal tendency of the mind to have doubts about why we practice and whether it is sustainable or not. Doubt acts as an obstacle to the growth of yoga within you. It can however, be a good place to start from, or to take a step back to become more clear about your motivation for practice.

This Ashtanga Yoga Method is a full life-style discipline. It demands a lot from the students that practice.
In my experience, many things just naturally fell-away from my lifestyle. I didn’t have to force myself to change or let-go, this transformation of my personality, my desires and habits started to manifest spontaneously from within. After a few years, life looked very different. This process hasn’t been a one-time shift, but rather, it is a constant gradual shedding of the past to embrace a new space, or a clearer understanding, and a deeper experience of yoga.

In moments where I have wondered whether all of the sacrifice and renunciation has been worth the painful processing I have undergone, I am comforted by the fact that I know at a cellular level that my life is better today because of this practice. I am a happier, more well-balanced person, healthier mentally, emotionally, and physically. My son gets the best version of his mother on any given day, and without this Ashtanga Yoga method I may not actually be here to express this message to you.

Sometimes we have to relax our insistence upon the rules to make space for our lives to unfold. This goes for too much insistence upon the “rules of practice” as well. We have to learn to integrate practice into a full and abundant life, filled with people, activities, and things that we love. We are not to sacrifice ourselves on the altar of sadhana, but rather, joyfully we learn how to simultaneously give and receive again and again, as the the benefits of making time to surrender daily to a power that is beyond our own understanding, start to color every experience.

BW: In the ashtanga vinyasa yoga tradition the practitioners first study asanas and than the yamas and niyamas will follow. How about the rest of the limbs, when do we practice pranayama, meditation? How does this tradition work?Harmony: Guruji would always talk about entering the Ashtanga Yoga Method through the practice of Asana. He would say that only after students start to more consciously inhabit their own bodies and increase their awareness of sensation, can the Yamas and Niyamas be practiced. The mind will naturally be drawn towards behaviour that is not-harmful, truthful, not-stealing, restraining one’s energy, and not-hoarding.
The results of a mind and body aligning more closely with dharma (the cosmic law of the universe) is that one abides in a state of naturalness, contentment, discipline, introspection, and seeing oneself a part of something greater then just the individual experience. These are the Yamas and Niyamas – the first two limbs of yoga.

Within our Asana practice we become aware of how we are breathing. We start to deepen and lengthen the breath through the vinyasa and this is the beginning of pranayama – the expansion of the prana or breath. Paramaguru Sharath Jois is now teaching students to practice a simple alternate nostril breathing exercise at the end of Primary series.
This pranayama exercise is an excellent starting point for the fourth limb. More advanced pranayama exercises with longer Kumbhakas (breath retention) is introduced at a later stage of practice, usually when the student has completed Intermediate Series or Advanced Series.

There is no formal meditation technique prescribed in this method of yoga.
Sharath often tells students that one of the most effective ways to calm and focus the mind to prepare it for the experience of deeper states of concentration is Japa (mantra recitation). Students have been told to recite a mantra of their choice or one recommended by their teacher for 108 repetitions. This practice is an excellent starting point for directing and concentrating the mind, which can start to shift the focus inward.

Pattabhi Jois and Sharath Jois teach that the experience of Dhyana (meditation), as it is defined in the Yoga Sutras, is a state that transcends the mind and arises spontaneously when the practitioner is firmly established in the first four limbs.
It begins with Pratyahara, the fifth limb of yoga, which is a complete withdrawal of the mind-stuff from the senses and culminates in seeing all things as One. Dharana, a deep state of concentration is followed by Dhayana, an unbroken stream of meditation, and Samadhi, the complete absorption of the individual into the Supreme Self.

Family yoga
Harmony 7th series
RED HArmony

BW: Ashtanga yoga is primarily a self-knowlagde system and not a religion. In this light what is the significance of the 5th niyama -“Ishvara pranidhana”- surrender to the higher being? So practitioners need to believe in something? How should this be understood?
Harmony: This is a really good question. The Yoga Sutras do not talk about “God” or needing to believe in a God or Personal Deity of any kind. Interestingly, Patanjali is quite scientific in his approach to Yoga.
However, as a practitioner of Yoga we need to believe in something. We also need to cultivate the qualities of humility and graciousness through our practice.
One might believe in the power of the practice itself, or the interconnectedness of all consciousness or all beings. Alternatively, it might be a belief in a universal energy or a primordial vibration, or it could be called God or a particular deity. However, regardless of what one chooses to believe, the practitioner has to correctly see herself or himself under the immensity of something beyond their complete understanding or control.
There are many other options of course, and Patanjali himself writes in chapter 1 verse 27 that “Om is the syllable that best represents Ishvara” and in verse 28 he writes, “the repetition of Om with contemplation and feeling brings about deeper states of concentration.”
So, you see in the Yoga Sutras, it is feeling of being connected to something, a part of the primal sound Om that comes from repeating Om as a daily practice of Japa (mantra recitation) that is prescribed as the method for cultivating Ishvara Pranidhana.

BW: As a Certified teacher you travel around the world to share the teachings of ashtanga yoga as you have learned it in Mysore. Do the teachings have a similar effect everywhere or, are there local differences? What is your experience?
Do people have similar questions and doubts or, this varies according to the local cultural environment? Could you give an example of the most interesting question you have been asked in the topic?
Harmony: The teachings of Ashtanga Yoga pretty much have the same effects on all humans, as there is more similarities in our experience of being human then there are differences.
If the student is open to allowing their deeper hidden emotions, memories, and beliefs to come to the surface for examination using the practice as a tool for this revelation, then this method will work. If a student is more inhibited by their culture or background or fear, then it can take longer to work, so the rates are variable between individual students.

The questions and doubts that people face are very similar.
Life is fast and busy and in my experience mostly students ask questions like, “is this practice sustainable?” “is this practice for me?” “how can I get up so early in the morning?” “how can I maintain my practice and raise a family?”
The answer to all of these doubts is “yes – where there is a will, there is a way.” Sometimes the way isn’t linear, and sometimes we have to alter our notion about what it means to “practice” or what it looks like to “practice”. The Ashtanga Method is about learning how to become flexible, not only in our bodies, but in our approach to practice also. Sometimes, too much insistence upon the rules is actually the obstacle.

One of the most interesting questions I have been asked was, “will this practice make me enlightened?”
I responded, “keep practicing and you’ll find out.”

BW: Thank you very much Harmony! See you soon in Budapest!

 

This interview could not have been completed without the contribution of Évi Farkas and Dani Dobai.

Olvasónapló avagy miért járunk Mysore-ba?

KPJAYI shala MYSORE

A Krisztus előtti időkben, ha fizikai vagy érzelmi betegség kerített hatalmába, a gyógyulás érdekében egy távoli ásramba vagy gyógyhatású szentély közelébe utaztál, amely egy hegyen, egy barlangban, folyóparton vagy egy vidéki faluban található. Az utazással kapcsolatos döntésed nem számított meggondolatlannak, hiszen a gyógyítás ez idő tájt szent folyamatot jelentett, szoros kapcsolat kialakítását önmagaddal és a bölcsekkel. A barátaiddal és orvosoddal folytatott megbeszélés után máris megkezdted a készülődést, hogy útra kelj a gyógyító szentély felé. A több napig tartó út során csodálatos gyógyulásokról szóló történeteket hallhattál azoktól, akik gyógyultan hazafelé utaznak már arról a helyről, ahová te tartasz.
Reménnyel és várakozással egyre inkább átitatva érkeztél meg a remete ásramjába. Megérkezésedet követően a különböző böjtök, eljárások segítették elő a megtisztulásodat, amelyek szimbolikusan is eltávolították a hétköznapok helytelen szokásaiból adódó mérgező magatartásformákat és egészségtelen berögződéseket. Ezen a ponton a részévé váltál egy dinamikus és változatos gyógyító környezetnek.
A szent ásramjában vagy gyógyító szentélyében sétálgatva örömödet lelted a gyönyörű kertekben és a fenséges szobrokban. Gyógyító olajokat tartalmazó fürdőben merültél el, vagy a forrásban, folyóban mártóztál meg hogy a tested megfiatalodjék. Vándor énekesek dala emelte fel a lelked és élénk spirituális témájú párbeszédekbe elegyedtél, amelyek feloldották intellektusod válságát, és arra késztettek, hogy más szemszögből nézd az adott élethelyzeted. Istenről szóló énekek életed távlatait kitágították, és a szent mantrák éneklése emlékeztettek a középpontodra. Miután a stressz és a hétköznapok nyűge kioldódott belőled, az étrendre való odafigyelés, a masszázs, a pihenés, az önvizsgálat, a megfiatalító eljárások és a középpontod erősítése elősegítették, hogy napról napra fokozatosan újra energiával és vitalitással töltődj fel.
Végül, elérkezett az a nap is, amikor úgy érezted, hogy meggyógyultál, és egészséggel, egyensúllyal és harmóniával telve készen állsz arra, hogy hazatérj.
Testedet, lelkedet és elmédet tápláló tevékenységeknek köszönhetően sokat tanultál önmagadról s az élethez való hozzáállásod egészséges és építő jellegű magatartásformákkal, megközelítési módokkal gazdagodott. Ezek összessége pedig azt eredményezte, hogy életedet tartalmasabban tudtad folytatni.
Mindez megerősítette benned azt a bizonyosságot, hogyan is éld az életedet tovább.

Forrás: Pal Pandian: Sziddhák, az alapok mesterei 

A BEJEGYZÉS KÉPEI

YOU COME!

Édes Amma

Three Guru Jois

Nem tudom, hogy hányan tudják, hogy Amma, Guruji felesège is Krishnamacharya tanítványa volt. Tőle tanulta az astanga jógát ès ő is ugyanúgy megkapta Krishnamacharya áldását, hogy tudását továbbadja.
Amma volt a tudás kútja. Ha abban a szerencsèben részesült az ember, hogy el tudta csípni egy alkalmas pillanatban, amikor két szónál többet is lehetett vele váltani, érdekesebbnél érdekesebb történeteket osztott meg saját gyakorlásának tapasztalatairól.
A legédesebb és legkedvesebb emberek egyike volt, akivel valaha találkoztam. Még most is megmelengeti a szívemet, ha felidézem magamban a mosolyát.

Egy alkalommal – ezt sohasem fogom elfelejteni – Guruji hozzájárulását kértem, hogy egy hetet Goán tölthessek, megadva fáradt testemnek a szükséges pihenést. Guruji épp arról beszélt, hogy nem kellene elmennem, amikor betoppant Amma és megkérdezte, hogy mi zajlik éppen.
Elmondtam neki Goára “menekülésem” tervét, mivel Guruji arcán az egyet nem értés jelei mutatkoztak. Amma hirtelen kannadára (a helyi nyelvet hívják így) váltva Gurujihoz fordult, röviden mondott neki valamit, aztán visszaváltva angolra azt mondta: “igen, persze, hogy mész, sokat úszol majd, pihensz”.
– Csak egy hét! – vágta rá rögtön Guruji.

Érthető, hogy miért beszél Sharath olyan szeretetteljesen és nagy kedvel a nagymamájáról. Mindig hiányozni fog mindannyiunknak, akik részesülhettünk abban a csodában, hogy ismerhettük.

Forrás: Ashtanga Yoga Atlanta
Fordította: Müller Fruzsi

Lucia Andrade interjú

LuciaA

Ana: Mikor és hogyan léptél a jóga útjára? Miként találtál az astangára?
Lucia:
Az egész egy gyerekkori álommal kezdődött: balerina szerettem volna lenni. Az a vágy hajtott, hogy olyan szakra felvételizzek, ami akkoriban még kevésbé volt ismert, viszont mindent felölelt, ami engem érdekelt – a testtel való önkifejezést.

Astanga jógával csak a 2000-es évek elején találkoztam annak ellenére, hogy már előtte is jógáztam valamennyit. Mielőtt még igazából elköteleződtem volna a napi gyakorlás mellett, tettem egy kitérőt az Iyengar jóga felé, és néhány más módszert is kipróbáltam. Egyik sem tudott ilyen hosszú ideig magával ragadni.

Ana: Ezek alatt az évek alatt milyen változások és átalakulások voltak a számodra legnyilvánvalóbbak és a legfontosabbak?
Lucia: Az elme békéje, a türelem és a vágy, hogy napról napra jobb ember lehessek. Természetes, hogy energikus gyakorlással a test megváltozik, én mégis a legjelentősebb változást érzelmileg és mentálisan éltem meg. Egészebbnek érzem magam, teljesebbnek, és nagyobb békét találok az ászanagyakorlásban.

Az idő múlásával a gyakorlás spirituális oldalával is elkezdtem foglalkozni, ezáltal új dimenziók jelentek meg az életemben.  A gyakorlásom az imám!

Lu1

Ana: Mi az a lecke, vagy melyek azok a leckék, amelyeket a gyakorlás során megtanultál és a legértékesebbnek gondolsz?
Lucia: Az elfogadás. Elfogadni önmagunkat és másokat, elfogadni azt, ahogy a dolgok történnek, anélkül, hogy siettetnénk, hogy bármit megváltoztassunk. Elfogadni a gondolatokat, az érzéseket és a határokat. Összességében a teljes elfogadás. Ez egy életeken át tartó munka, de a gyakorlás minden egyes nappal olyan helyzeteket mutat meg, ahol mindenekelőtt elfogadás, bizalom és teljes átadás szükséges…. így a varázslat megtörténik.

Ana: Mit mondanál azoknak, akik most ismerkednek ezzel a módszerrel?
Lucia: Azt, hogy élvezzék ki minden pillanatát ennek az utazásnak. Az életben az a fontos, hogy megtaláljuk az örömünket abban, amit csinálunk. Ne kezdjünk el gyakorolni, ne legyünk vegetáriánusok vagy meditáljunk csak azért, mert valaki azt mondja, hogy ez jó nekünk. Fontos, hogy megfigyeljük szokásainkat, hogy a mindennapjainkat laboratóriummá alakítsuk, ahol mi vagyunk önmagunk kutatói. Figyeljük meg, hogy mikor érezzük jól magunkat, mikor vannak pozitív gondolataink, mikor van nagyobb kedvünk a gyakorláshoz, és figyeljük meg az ellenkezőjét is, így már jóval könnyebb lesz megtalálni azt, ami nekünk jó, hiszen a változás belülről történik kifelé.

Az út hosszú és izgalmas, elég minden egyes lépését élvezni, nyitottnak lenni a tanulásra, és hagyni, hogy minden a maga idejében érkezzen.

A legfontosabb, hogy minden nap leterítsük a szőnyeget, és türelmesek legyünk. A gyakorlás a legjobb vezetőnk ezen az önismereti úton.

Ana: Mit tanácsolnál annak, aki nehéz pillanatokon megy keresztül a gyakorlása során, legyen az fáradtság, fájdalom, időhiány vagy más?
Lucia: Azt, hogy kezdje lassan. Ha most nincs egy órája, akkor legyen csak napi 15 perc napüdvözlet és a három levezető ászana, legyen meg a türelme ahhoz, hogy majd az az időszak, amit eddig a gyakorlásra szánt, újra szabaddá válik.

Azt, hogy gyakoroljon, amennyire csak lehetősége van, hiszen a mai gyakorlás az, ami a holnapit segíti, minél tovább halogatjuk, annál nehezebb újra ritmusba lendülni.

Gyakoroljon, ahogy teheti; ma 5 perc légzés, holnap egy napüdvözlet, majd utána egy kicsivel több, így lassan, lépésről lépésre felépítheti a gyakorlását, amelyet hosszabb ideig fenn tud tartani.

Ne úgy kezdjünk neki, hogy egy héten csak egyszer, de egyből 3 órát gyakorlunk, jobb, ha minden nap egy kicsit, így nincs nyomás, és a gyakorlás rutinná válik.

A fájdalommal érdemes felkeresni egy képzett tanárt, és vele dolgozni lépésről lépésre. A jógát használhatjuk fizikai, érzelmi és spirituális gyógyításra, de ha nem megfelelő irányítás alatt dolgozunk, az sérüléshez és fáradtsághoz vezethet. Ezért is nagyon fontos, hogy képzett tanárt keressünk.

Sharath mindig mondja, hogy egy kés ugyanúgy használható gyümölcs felvágására, mint emberölésre. A kés eszköz, ahogy az ászanagyakorlás is; használatától függően különböző eredményt kapunk.

Ana: Mit jelentenek számodra a fegyelem és az elkötelezettség szavak a jóga gyakorlásában?
Lucia: A fegyelem az a képességünk, hogy azt választjuk, ami számunkra hosszú távon a legjobb, akkor is, ha most még nem az. Például minden nap korán kikelni az ágyból, amikor kint még hideg van, azért, hogy gyakorolhassunk. Ez belső fegyelmet igényel, enélkül lennének napok, amikor nem kelünk fel.

Az elköteleződés az, ha valamit szeretettel teszünk. Nemcsak korán kelünk, hanem örömmel kelünk, megtaláljuk azt, ami előrevisz, megmozgat, ami kíváncsivá tesz… így fegyelmezettnek lenni is sokkal könnyebb.

A jóga gyakorlásához az odaadás, az elkötelezettség és az eltökéltség nagyon fontos, ezzel a három dologgal a fegyelem már nagyobb erőfeszítés nélkül megvan.

A szeretet az iránt, amit csinálunk, nélkülözhetetlen ennek kialakulásában.

Luc2

Ana: Jelenleg egyike vagy azon kevés női tanárnak, akiket a KPJAYI „certified” minősítéssel hitelesített – Latin-Amerikában pedig az egyetlen. Mit változtatott ez az utadon?
Lucia: Van egy természetes varázsa annak, ha az embernek titulusai vannak,  ami igazából csak azt az energiát biztosítja, amit abba fektetünk, hogy a titulust elérhessük.

Szerettem volna, ha megvilágosodást hoz (nevet)… de helyette nagyobb felelősséget és elköteleződést hozott. Úgy érzem, hogy minden értelemben „házasságot” kötöttem a jógával, az életem még jobban körülötte forog, hogy minél többet tanuljak erről a tudományról, hogy minél jobban tudjam a mindennapjaimban alkalmazni és emberként fejlődni.

Nelson Mandela egyszer azt mondta: „Egy magas hegy megmászása után az ember csak arra jön rá, milyen sok más hegy várja még. Megálltam itt egy pillanatra, hogy megpihenjek, hogy lopva vessek egy pillantást a ragyogó kilátásra, és hogy visszatekintsek a megtett távolságra. De csak egy pillanatig pihenhetek, mert a szabadsággal felelősség jár, és nem időzhetek sokáig: a hosszú út még nem ért véget.”

A „certified” tanárként hitelesítés egy magas hegy, de vannak ennél magasabbak. Ezért hálás vagyok, hogy elérkeztem ide, felismerem a vele járó felelősséget, és folytatom az utam még több odaadással, és remélem, még több alázattal.

Ana: Mi a véleményed arról, hogy a módszer az elmúlt években egyre népszerűbbé vált?
Lucia: Ez egy olyan dolog, amit Krishnamacharya kért cserébe a tanításaiért: hogy a jóga üzenete elterjedjen, és mindenkihez eljusson jótékony hatása.

Évről évre egyre nehezebb Mysore-ban tanulni, évről évre egyre többen gyakorolnak. Nagyon jó, hogy az emberek a személyes átalakulás útjára léptek, hogy egyre több tudatos ember létezik a világban.

Nem fontos a szándék, ami a jógához vezet minket – őszinte és odaadó gyakorlással teljes mértékben átalakulunk.

Ana: Milyen a kapcsolatod Sharath Joisszal, mennyire fontos számodra mint gyakorló számára a jelenléte az utadon?
Lucia:
Sharath Jois a tanárom, olyan ember, aki rendkívül fontos a szádhanámban. A törekvése és az elkötelezettsége az, ami napi szinten inspirál ezen az úton. Ő az, aki bölcsességet hoz, kihívás elé állít, segít tudatossá válnom, kétségbe von, aki felkelti a vágyat bennem arra, hogy jobb ember legyek… Ő az én gurum, aki elhozta a tudás fényét és felszabadított a tudatlanság sötétségéből, akinek örökké hálás leszek.

Az interjút készítette: Ana Claudia
Forrás:http://ashtangayogafloripa.blogspot.hu/2014/12/entrevista-com-lu-andrade.html?m=1
Fordította: Melo Annamária

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 2. rész

GuruJI

Legutóbbi bejegyzésünkben Gurudzsi életét az 1960-as évek végéig követtük nyomon. Még nem sejtette akkor, hogy az általa oly odaadóan tanított astanga jóga meghódítja majd a világot, és ő maga számtalan különböző országba fog ellátogatni, hogy diákok ezreit tanítsa, és vezesse a jóga útján. A változást 1972-es év hozta, amikor Norman Allen megjelent Mysroban, Gurudzsi házánál. Gurudzsi ekkor 57 éves volt. Norman, Puducserri (Pondicherry) városban, David Williams-el és Nancy Gildoffal, Szvámi Gítananda Ananda Ashramjában látták meg először Gurudzsi legidősebb fiát, Mandzsut ászana bemutatót tartani. A két fiút magával ragadta az előadás, és azonnal kikérdezték Mandzsut, hogy hol tanulta ezeket a pózokat. Mandzsu pedig elmesélte, hogy az ő apja, Patthabi Jois, Mysore-ban oktat jógát. Norman az első vonattal Mysorba utazott, Davidnek és Nancynek azonban haza kellett menniük, mert lejárt a vízumuk, de a következő szezonban, már ők is Gurudzsi tanítványai lettek.

Amerikába visszatérve David és Nancy levelet kapott Gurudzsitől, hogy szeretne Amerikába utazni. A két fiatal, a jógaiskolájuk gyakorlóinak közreműködésével elég pénzt gyűjtött össze, hogy az indiai mestert átutaztassa a fél világon. 1975-ben hagyta el Gurudzsi először Indiát, hogy Encinitasban jógát oktasson, az addigra 30 fős kaliforniai jógaközösségnek. Vele tartott fia, Mandzsu is, aki onnan nem is tért haza többet, annyira beleszeretett az amerikai életbe. Gurudzsi kapcsolata nyugattal innentől kezdve folyamatosan erősödött. Kezdetben csupán egy maroknyi nyugati diák látogatott el hozzá évente, aztán ez a szám rohamosan nőni kezdett. A kilencvenes évekre már 20-25 diák volt havonta Mysorban Karácsony környékén, amely az év legnépszerűbb időszaka volt. A shalában egy időben már 10-12 ember gyakorolt, Gurudzsi ekkor már a nyolcvanas éveiben járt, és teljes gőzzel tanított, napi 8-9 órát.

ashtanga_mysore_600

Annyi ember várakozott arra, hogy bejusson gyakorolni, hogy Gurudzsi úgy döntött, új helyre költözteti a Shalát, Gokulam városrészbe. Az új shala ötször annyi diák befogadására volt alkalmas. 2002-re, mire megnyitott, olyan diákok özönlöttek Mysorba, akik már ismerték az Astanga vinyásza jóga rendszerét, hiszen Gurudzsi számtalan külföldi úton volt túl, és az általa kiképzett tapasztalt tanárok száma is nőttön nőtt, akik terjesztették az Astanga vinyásza jógát világszerte.

Vajon minek köszönhető ez a fantasztikus áttörés? Miért van az, hogy amíg nem ismerték meg a nyugatiak ezt a rendszert amit Gurudzsi tanított, az otthonában, Indiában nem érdeklődtek az emberek. Erre a választ nehéz lenne megadni. Egyszerű emberként élt családjával, majd a hirtelen jött ismertségnek köszönhetően gazdag emberré vált, híres és népszerű lett nyugaton, főleg Amerikában, és nyugati emberek kezdtek zarándokolni Mysore-ba. Van egy kannadai mondás, ami úgy szól, hogy az a növény, ami a kertünk végében nő nem értékes számunkra, de amint az orvos azt mondja az gyógyfű, megtanuljuk az értékelni.

Gurudzsi a hirtelen érkezett népszerűség ellenére nem változott meg. Lehet, hogy átköltözött Mysore gazdagabb negyedébe, Gokulamba, de ugyanolyan alázatos és elhivatott maradt életvitelében, tanításában. A guru nem csupán tudást ad át, hanem példát is mutat az életével. Gurudzsi szerető férjként, apaként, nagyapaként és nem utolsó sorban jógamesterként kimagasló volt ebben. Minden áldott nap hajnalban felkelt, hogy az imádságokat, rituálékat elvégezze mielőtt tanítani kezdett volna. Az első diákok hajnali ötkor érkeztek meg, amikorra unokája Sharath éppen a levezető gyakorlatokhoz ért. Egészen délig tanított, rendkívüli kitartással és erővel előrehaladott kora ellenére. A diákjai rettegtek tőle, miközben teljes szívükből szerették. Nem volt a szavak embere, nem adott a gyakorlás közben sok instrukciót. Legtöbbször egy-két felszólítással igazított:

„Igen, csináld!”, vagy „Miért félsz? Lélegezz!”.

Mindeközben valamennyi diákját ismerte, és tudta, kivel hogyan kell bánnia. Volt, aki a keményebb igazítást „igényelte” és volt akinek kedvesen, humorosan adott instrukciót. A diákok beszámolói alapján elmondható, hogy mindenki érezte magán a figyelmét. Azonnal ott termett, amikor az ember elakadt, vagy olyan ászanához ért, amely kihívást jelentett a számára. Gurudzsi nem szerette, ha a diák a türelmetlen volt, ha azonnali válaszokat várt tőle. Számára a gyakorlás egy életen át tartó tanulási folyamat, így a türelmetlen diákokat sokszor keménységgel „jutalmazta”, hogy megtanuljanak várni.

„A lassú növekedés az a jó, a gyors az veszélyes” mondogatta.

A gyakorlás egy hosszú folyamat, éveken át tartó kitartó és odaadó jóga eredményeként mély és erős gyökeret tudunk verni, amelyek olyan alapot adnak, hogy nélkül elfújna bármilyen szellő.

„Az astanga jóga mindenkié. Legyen fiatal, öreg, férfi, nő, egészséges vagy beteg. Egy ember nem tud jógázni. A lusta.”-mondogatta sokszor. „Gyakorolj minden nap. Kelj föl hajnalban, jógázz sokat, és minden más jön magától.”

Elképesztően értett ahhoz, hogy a rétegeket segítsen lehántani, hogy a diákok eljussanak a maghoz, a legbelsőbb énjükhöz.

„Mindenkinél eljön az a póz ami megtör.”

És Gurudzsi ezt tette a tanítványaival. Megtörte az ambiciózus, büszke, lusta és öntelt embereket, hogy a szívüket megnyissák és igaz önvalójukat megtalálják. Tette mindezt alázattal, szeretettel és odaadással. Sok diákja elmondása szerint, Gurudzsi képes volt úgy beletenni őket egy-egy pózba, hogy semmilyen fájdalmat, kellemetlenséget nem éreztek, pedig maguktól még eszükbe se jutott volna azt az ászanát kipróbálni, olyan lehetetlen mutatványnak tűnt. Értett ahhoz, hogy a diák az elméjét kikapcsolva teljesen átadja magát neki.

guruji-sharath

Abban az áldásban részesültem, hogy gyakorolhattam azon falak között, ahol Gurudzsi is tanított annak idején, ahol ma már unokája, Sharath vezeti a jógaiskolát, és folytatja Gurudzsi hagyományát. Megható volt hallani, ahogy Sharath a nagyapjáról mesélt. Gurudzsi az utolsó években nagyon beteg lett, sok időt kellett kórházban töltenie, azonban soha nem hangzott el panasz a szájából, a végsőkig nyugodt és kiegyensúlyozott volt, humorral és derűsen tűrte a szenvedést, a fájdalmait.

Nem felejtem el azt a történetet, amelyet az egyik konferencián Sharath elregélt Ganésáról, a híres elefántfejű istenről és fivéréről Kartikéjáról, akik Siva és Parvati szent fiai. Történt egyszer, hogy Siva és Parvati egy különleges gyümölcsöt kaptak az istenektől, amely elfogyasztása az örök élet és a legfelsőbb tudás megszerzésével kecsegtetett. A két fiú nagyon meg szerette volna szerezni ezt a gyümölcsöt és veszekedni kezdtek. Siva, hogy igazságot tegyen köztük kijelentette, hogy az kapja meg a gyümölcsöt, aki leggyorsabban megkerüli a világot háromszor. Kartikéjá, a háborúk istene, és az istenek hadseregének parancsnoka, azon nyomban felpattant hátas állatára egy hatalmas pávára, és nagy harcos módjára nekivágott háromszor megkerülni a világot. Ganésa a bölcsesség, tudás istene, az akadályok elhárítója azonban ott maradt, hiszen tudta, hogy tekintélyes méretű hasával, és kis egér hátasával fivérével nem szállhat versenybe. Ekkor elkezdte a szüleit, Sivát és Parvatit körbejárni. Mikor szülei értetlenül néztek rá, elmagyarázta, hogy „Nekem a világot jelentitek drága szüleim. Bennetek van az egész univerzum. Ezért most én körbejárom a világot háromszor.” Sivát annyira meghatotta okos fia bölcselete, hogy őt kiáltotta ki győztesnek. Sharath miután befejezte a történetet, elmosolyodott, és azt mondta: „Nekem Gurudzsi jelentette a világot, ezért mint Ganésa tette, én is folyton a közelében köröztem.”

Gurudzsi fáradhatatlanul tanította az Astanga jógát hetven éven keresztül, egészen kilencvenegy éves koráig. Energikus jóga mester, férj, édesapa, nagyapa, tudós volt. Rendkívüli humora és éles elméje volt. Nagyon jó egészségnek örvendett egészen addig, amíg elérte a kilencvenes éveit. Egy súlyos fertőzés miatt kellett abbahagynia a tanítást 2007-ben. Békés és elégedett volt az utolsókig, derűsen tűrte a fájdalmait. Gurudzsi egy olyan különleges dolgot hozott létre, amely más jógamesternek talán nem sikerült. Egymástól független, ismeretlen embereket formált egy családdá, közösséggé, és ez ő igazi öröksége amely tovább él.

GuruJi

A cikk folytatását itt olvashatod.

A hónap bandhája: március

anidani_bandha_marcius

Az astanga vinyásza jóga a családos (grihasta) emberek számára kifejlesztett rendszer. Nem kell elvonulnod a világtól és aszkétikus életet élned egy barlangban – persze ha szeretnél ennek sincs akadálya -. Napi másfél-két óra gyakorlás mellett, a társadalom hasznos része lehetsz, “teljes értékű” életet élhetsz. Lehet jó állásod, barátaid, járhatsz szórakozni és akár még el is jegyezheted szíved választottját. Az e havi hónap bandhája is így tett, azaz így tettek, mivel ketten vannak. Heti hatszor gyakorolva, boldogan élik példaértékű astangás életüket. Fogadjátok szeretettel Anit és Danit 🙂

BW: Úgy tudom sokat köszönhettek a jógának, az önismereten túl, egymás megismerését is! Hogy is volt ez?
Dani: Hát ha nem is a tradicionális értelemben vett jógának de egy akró-jóga tábornak mindenképpen. Életem épp egy fordulóponton állt, mikor úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem és elmegyek egy akró-jóga táborba, attól függetlenül hogy senkit nem ismertem ott és előtte egyszer próbáltam az akró-jógát. Igazából ez volt, ami igazán vonzott, az ismeretlen. Vagy talán Ani csak még nem tudtam 🙂
Ani: Igen a táborban találkoztunk, de akkor még nem tudtuk, hogy életünk hamarosan összefonódik. Sőt én azt hittem, egy másik lánynak csapja a szelet 🙂 Nem is gondoltam arra, hogy egy napon MI leszünk. Aztán a tábor után sokat találkoztunk, beszélgettünk; jógáról, zenéről, életről és mindenről. Néhány hónap múlva már minden szabadidőnket együtt töltöttük.

anidani_akro

BW: Mi “vonzott” be Titeket az astanga jóga kipróbálására? Ismét az “ismeretlen” faktor, vagy valami egészen más?
Dani: Hát igazából először az újdonság. Egy ideje gyakoroltam más vinyásza alapú dinamikus jógát amit nagyon élveztem. Aztán volt alkalmam elmenni egy astanga bevezető workshopra aminek a végére arra jutottam hogy ez nekem túl ‘sok’ még, légzés, bandha, dristhi, mind egyszerre, ezért még jó ideig maradtam ez addigi hatha flow gyakorlásnál és úgy gondoltam hogy majd egyszer talán felnövök a feladathoz. Aztán egy szép napon az akkori tanárom mondta, hogy nagyon jó hogy szeretem ezt az irányzatot, de inkább astangázzak. Ezt jelnek vettem nem is kérdeztem meg hogy miért csak annyit mondtam jó. És onnantól astangázom. Ami nagyon megfogott az egyik híres Guruji mondás ‘Practice and all is comeing’ sok féle képpen lehet értelmezni, nekem akkor annyit jelentett, hogy csak gyakorolj és minden jön majd magától.
Ani: Én a jógával már jó ideje kapcsolatban vagyok és a gyakorlásomat a csodálatos Sivananda rendszernek köszönhetően mélyítettem el. Nagyon hamar rájöttem, hogy a mindennapos gyakorlás csakis otthon lehetséges a négy fal között és bármennyire is izgalmas, de ez egy magányos nehéz út. Hiszen reggel szeretek, akkor a legjobb gyakorolni, viszont akkor nincs óra ahová eljárhatnék. Marad az otthoni gyakorlás aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai egyaránt. Számomra sokszor ez nagyon nehéz volt. Daninak hála hallottam azt a varázsaltos szót ami mindent megváltoztatott… Mysore. Nahát… Egy óra, ahova munka előtt lehet járni, van tanár aki figyelemmel követ, és csoportban gyakorolhatok, de mégis a saját tempómban. Hát ennek adok egy esélyt gondoltam, mégha nem is teljesen olyan mint az eddigi gyakorlásom. Ez éppen akkor volt mikor Govinda Kai vezette  a reggeli Mysore-t a Bandha Works-ben. Mondtam Daninak: Megnézném én ezt a Govinda Kai-t… Másnap -legnagyobb meglepetésemre- ott voltam a matracon, és ez azóta tart. Govinda energiája, az újra csoportban gyakorlás, és persze az intenzív hátrahajlítás 🙂 óriási lendületet adott. Áldottnak érzem magam, hogy egyből Mysore-on kezdtem el gyakorolni, Govindával és a Sivananda rendszerből hozott gondolatvilággal. Így nekem ez kezdettől fogva spirituális gyakorlás és nem tornázgatás :).

BW: Miben más egy reggeli Mysore stílusú gyakorlás mint egy délutáni vezetett jógaóra?
Dani: Annyira más hogy elmondani sem lehet. Ki kell próbálni. Szóljon ez azoknak akik még nem voltak :). Hosszútávon nem is igazán tudom hogyan lehetne másképpen gyakorolni/fejlődni. Nagyon sokat segít megfigyelni azt hogy éppen mi történik velünk vagy éppen az egész csoporttal. Fizikai szinten miden nap ugyanazt gyakoroljuk a saját légzésünkre, ugyanakkor mégis hamar ráébredünk, hogy gyakorlásnak ez csak apró része, és az állandó dolgok segítenek felfedezni mélyebb szinteken a változókat. De mint mondtam, leírni nem lehet, viszont remélem elég misztikusan hangzik ahhoz hogy felkeltsem az érdeklődést.
Ani: Igen, ezt ki kell próbálni. Amit nekem a mysore ad egy vezetetthez képest: Minden nap más és más. Sokszor nehéz és sokszor könnyű. Megdőlnek a határaim. Néha csoda történik. Szavak nélkül ismerem azokat akikkel együtt gyakorlok nap mint nap. Ők, anélkül, hogy tudnák nagyon sokat segítenek. A csoport amiben minden reggel gyakorlom nagyon sok erőt ad, nem csak a jógában, hanem az egész naphoz. Megismerem magam, ami elég félelmetes. Néha még szeretem is magam 🙂 ami még félelmetesebb, de csodálatos… Szóval tényleg nehéz szavakba önteni, ki kell próbálni.

anidani_bw

BW: Több szempontból is rövid idő alatt elszánt astanga gyakorlók letettek, heti hatszor görgetitek fel és össze a matracotokat reggelente. A gyakorlás eme intenzitása könnyen jött vagy azért erőfeszítéseket kell tennetek az ügy érdekében?
Dani: Mint azt már a tőlem a sokkal bölcsebb Pantajali is leírta, a jógához elengedhetetlen a hosszú kitartó gyakorlás. Természetesen ez nem jön egyik pillanatról a másikra, de én viszonylag egyszerűen gondolkodom e téren. Adott egy rendszer, egy tradíció amiben én hiszek és próbálok követni pillanatnyi legjobb megértésem szerint. Mióta tudomásomra jutott hogy heti 6 gyakorlás van tradicionálisan, azóta erre törekszem de egy pár éve szükséges volt ahhoz hogy ez könnyedén menjen sőt néha már-már függőség jeleit kezdem magamon felfedezni 🙂 Számomra nagyon sokat segít hogy van egy hely, egy közösség ahol minden reggel vár a matracom. Szerintem sokkal nagyobb kihívás ezt otthon egyedül megvalósítani főleg a kezdeti időszakban.
Ani: Nekem ez már nem ilyen egyszerű 😀
Az elején nagyon gyorsan haladtam, éreztem a változásokat, ahogy a testem és lelkem reagál erre az intenzív gyakorlásra. Csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik velem, bennem és körülöttem. Vártam minden egyes napot, hogy vajon mit hoz…
Aztán lelassult a fejlődésem, és egyre nehezebb lett. Nem tudom, hogy hogyan, de akkor is minden nap felkeltem, és gyakoroltam. Valami Isteni energia segít biztosan. Na meg Dani, például minden nap felkelt 😀 Meg hát bíztam benne, hogy könnyebb lesz egyszer. Practice and all is coming…. Sokszor gondolkoztam ezen, és azon hogy oké, de mikor coming-ol!? Aztán egyszer csak könnyebb lett. És mostanra valahogy a nehéz napok sem esnek olyan nehezemre, azokon a napokon is hálát érzek, és egyre több nap van, amikor meg a matracom repülőszőnyeggé változik és csak visz végig a sorozaton. Fantasztikus! Összességébe az elején nagyon szélsőséges volt a gyakorlás pozitív és negatív irányba is, mára egyre simább. Remélem ez a javuló tendencia nem nagyon fog változni 🙂

ad_asana

BW: Úgy tűnik tényleg komolyak a szándékaitok, nem csak egymással, az astangával is! Olyannyira, hogy nemrég tértetek haza a forrástól, Mysore-ból, ahol is egy hónapig a KPJAYI növendékei lehetettek. Hogy éreztétek magatokat, milyen benyomásokkal tértetek haza?

Dani: Nem is tudom hogyan lehetne ezt összefoglalni röviden…Nekünk az érkezés napján már olyan érzésünk volt mintha haza érkeztünk volna. Teljesen más kultúra de mégis annyira otthonos volt hogy pár nap után már abban sem voltunk biztosak hogy most járunk ott először. Csodás város Mysore, és nem csak azért mert ott található a KPJAYI 🙂 Rengeteg kedves ember, sok igazán őszinte mosollyal. Olyan emberek akik teljesen elégedettek a jelennel, nem vágyakoznak azért ami nincs. Csodás volt ezt látni és érezni. Ilyen közegben gyakorolni egy olyan shalában, ahol eddig a legtöbb energiát fektették ebbe a gyakorlásba, szerintem felbecsülhetetlen érték.
Ez az utazás számomra nem csak a fénykép albumba lesz maradandó. Egy hónap alatt olyan behatások értek ami nem csak a gyakorlásomban, hanem az életem más területén is érezhető változásokat hozott. Olyan érzés amikor tudja az ember, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan mint volt, Mégha kívülről úgyis nézhet ki. Mi is tudná talán legjobban kifejezni azt, hogy hogyan éreztük magunkat? Talán az hogy már most tervezzük a következő utat. 🙂
Ani: Én igyekeztem elvárások nélkül érkezni Indiába, volt bennem sok félelem, de nyitott szívvel próbáltam mindent fogadni.
Számomra Mysore egyszerűen varázslatos. Ezt nagyon nehéz röviden és egyáltalán szavakkal összefoglalni. A környezet, a klíma és a frontmentesség, a színek, az emberek, az állatok… mintha minden azért lenne, hogy segítse az elmélyülést.
Saraswathi-val gyakorolni számomra életem egyik legfantasztikusabb élménye volt. Govinda Kai azt mondta, hogy egy nap gyakorlás Mysore-ban felér egy hónap otthoni gyakorlással. Hát voltak kétségeim :), de így utólag, már értem, és én is ezt gondolom. A gyakorlásomban is érezhető volt, hiszen olyan dolgokra lettem hirtelen (azonnal) képes Saraswathi gondoskodó kezei alatt, amikről azt hittem soha nem fog menni. De az igazi változás az eddig nem létező fókuszáltságomban állt be. Persze eddig is voltak “pillanataim”, de ott hihetetlenül jól ment a befelé figyelés, pedig sok volt a zavaró tényező 🙂
A legnagyobb meglepetés számomra akkor történt, mikor hazajöttünk. Gondoltam, na jó akkor most valószínűleg minden visszaáll a régibe, mert ezek a csodák biztos csak Indiában működnek. De nem. Hihi 🙂 még mindig érzem, minden reggel a matracon is, és egész nap. Valahogy azóta sokkal jobban jelen tudok lenni. 🙂

Saraswati Jois és tanítványa Ani

BW: Térjünk egy kicsit át a fizikai síkra. Melyik a kedvenc ászanátok az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számotokra?
Dani: Konkrétan egy kedvencet nem tudok mondani. De nagy kedvenceim azok az ászanák, amikben találok egy egyensúlyi pontot, és a testem nagy része főleg a lábaim, a levegőbe vannak.  És csak tudok ott ‘lógni’ a nagy üres térben, ezek engem megnyugtatnak. Egy pár példa: ubhaja pádángusthászana, upavista kónászana B, kukkutászana. Mindegyik kihívást jelent bizonyos szinten, de például az utthita haszta pádángusthászana-ban még nehéz megőrizni a nyugalmamat 🙂 Ennek ellenére évek óta tartó kapcsolatunk azért fejlődik, lehet eljön a nap mikkor ő lesz az új kedvenc 🙂
Ani: Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert a gyakorlás minden nap más és más. Mégis ha kedvencet kell mondani, akkor egyértelműen a hátrahajlítás. Mindig nagyon nagy hatással van rám, és ettől eléggé érzem, hogy élek 😀  De szeretem még a nagy terpeszes pózokat is, mert azokban olyan jó lélegezni. Ami kihívást jelent… hát minden kihívást jelent! Mindig lehet mindenben fejlődni, és az egyes ászanákhoz való viszonyom tényleg napról napra és percről percre változik. Ebben a percben eléggé nagy kihívást jelent a pashasana. Aki tudja, hogy hogyan lehet ebben a pózban lélegezni, azt ezúton kérem, hogy ossza meg velem 😀

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhádtok, melyik(ek) legyen(ek) a hónap bandhája? És miért?
Dani: Részemről legyen az uddijána bandha 🙂 Nekem nagy kedvencem, ahogy kezdem lassan felfedezni az erejét főleg azon keresztül, hogy bizonyos dolgok milyen nehezek nélküle. Legyen szó vinyászákról vagy bármelyik előre, vagy hátráhajlításról. Szóval univerzális, és megkerülhetetlen hosszútávon.
Ani: Nekem a kedvenc bandhám a Bandha Works 😀 😀 😀

BW: Azt hiszem Ani válaszánál jobb végszót keresve sem találhatnánk. Köszönöm szépen az interjút!

I love bandhaworks

Post-practice thoughts on respect

Post-practice thoughts on respect

I can still remember my very first practice in Mysore at the KPJAYI. I had been sitting outside the corridor for a while, when my turn came to go in and practice. But when I stood up Sharath told me to sit back and wait until everyone who is ’senior’ to me goes in to the practice room. ‘Everyone, who arrived one day before you is senior to you.’ So I kept on sitting and waiting until everyone went in, and then I could also start my practice. It was easy to be the last one, but after a month the situation became more complex, when other first-timers arrived. The roles changed, for them I was the senior, and I felt quite uncomfortable every time I was called in before them. When I started to learn Hindi, one of the first example sentences in the book was „Respect your elders.” So it seemed to me that the Indian culture values respect above all, and it made me wonder: what is respect, why should we respect the elders, what difference does time and age make in this regard?

If I recall the persons I really respect I can see one thing in common: I trust them completely. So I think respect is strongly connected to trust, which means that you recognise and appreciate that person’s values and you are ready to listen to them whenever you are in doubt and confusion. You might call me naive but I strongly believe that trust is not something that should be gained, but rather it should be given unconditionally to everyone in the beginning of a relationship, otherwise we are led by our prejudices (of course unfortunately it is possible to loose it by undesired reasons). We should always look for the values in everyone, otherwise we would not have the chance to really get to know them. Therefore, if trust and respect is in close relationship, we should apply the same principle when it comes to respect: initially respect should be given to everyone and everything without any regards to age, gender or social status. And our respect should be expressed according to the particular relationship between the individuals and the social conventions. Respect the elders, by listening to them and following their advices based on their experiences, the younger, by protecting them and giving them guidance, respect the animals by providing them living space and not enslaving them, respect the nature by making sustainable choices in our everyday lives.

So respect should be given to everybody unconditionally, not because we expect something from them. Do not respect your teacher only BECAUSE he gives you knowledge, but respect him BY willing to learn from him. Respect should not come from expectations, and similarly we should not expect anyone to respect us. I should not require respect from the younger only because of my age, but I should protect and guide them all the same, because I respect their youth. And when respect radiates back, I should not think that the recognition I receive belongs to me, there have been so many teachers and guides who led me in my life, the appreciation actually belongs to them. Without my primary school teachers I would not even be able to write down my thoughts. And when respect is being offered higher and higher in this lineage of family and teachers, finally it reaches the origin of the whole creation, and returns back to where it really belongs. So that we do not have to feel intimidated when someone expresses respect towards us, we should simply offer it forward to our teachers without becoming attached to it. This is the main purpose of respect, not to build our ego, but to make us grateful for all the gifts we received in our lives. Respect connects us to all the ancestors and great teachers of the past, present and future, respect is a prayer to the original Teacher, to the source of all knowledge.

Jama és nijama – szantósa

Santosa

Szantósáddanuttama szukha lábhah

(Patandzsali Jóga-szútrák 2.42.)
‘Az elégedettség boldogságot és örömet eredményez.’

Annyi mindent teszünk az életben azért, hogy elégedetté váljunk, de valamiért mindig a jövőben akarunk elégedettek lenni; ha elég magas lesz a fizetésem, majd elégedett leszek, ha szép családom lesz, akkor leszek elégedett, ha egy vidéki házikóban, szép nyugdíjjal éldegélhetek öregkoromban, akkor igazán boldog leszek. A jelenben mindig valami többre törekszünk ahelyett, hogy megállnánk egy pillanatra, és körülnéznénk, hogy milyen értékek vannak éppen most az életünkben. A társadalom pedig természetesen pozitív megerősítést ad erre a viselkedésre, hiszen a felelősségteljes felnőttek mindig a jövő biztonságára törekednek, még akkor is, ha a jelen boldogságát kell feláldozni ezért.

Nemrég értem haza a reggeli Mysore órámról, és kiültem a teraszra élvezni az ébredező utca látványát. Hallgattam a dudák hangját, a madarak csiripelését és a vidám beszélgetéseket kannada nyelven. Teljesen belefeledkeztem az élménybe, és átadtam magam az elégedettség érzésének. Abban a pillanatban minden tökéletes volt, a legjobb helyen voltam, ahol csak lehetek, és hatalmas boldogságot éreztem. Sajnos azonban hamarosan vissza kellett térnem a földre, amikor eszembe jutott, hogy ki kell mosnom a ruháimat, és el kellene kezdenem tanulni, a boldogság pedig egy röpke pillanat alatt bűntudattá vált. Vajon tényleg szégyellnünk kell magunkat azért, ha élvezzük a jelen szépségét, hát nem éppen ez volna a legfőbb feladatunk?

Érdekes, hogy Patandzsali a nijamák között említi a szantósát, azaz elégedettséget, és azt mondja, hogy ha sikerült tökéletesen elsajátítanunk ezt a hozzáállást, akkor hatalmas örömben és boldogságban lesz részünk. A tapasztalataink pedig éppen ezt támasztják alá: a boldogság mindig a jelen pillanat szépségének felismeréséből származik. Nem lehet a boldogságot múlt- vagy jövőbéli időponthoz kapcsolni, csakis a jelenben lehet átélni.

További érdekesség, hogy a nijamák gyakorlatokként értelmezhetők, tehát aktívan törekedni kell az elégedettségre, ez a jógagyakorlásunk egyik fontos része. Ez pedig nem azt jelenti, hogy rezignáltan belenyugszunk mindenbe, és elhanyagoljuk a kötelességeinket, hanem azt, hogy aktívan keressük a szépséget és az értéket minden pillanatban. Az élet hozhat örömteli és szomorú eseményeket, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezeket elfogadjuk, és megértsük, hogy még a legnehezebb helyzetek is értékesek, hiszen ezekben ismerhetjük meg magunkat legjobban. Fogadjuk boldogan a kihívásokat, tegyünk meg mindent azért, hogy megoldjuk őket, és ha mégsem járunk sikerrel, akkor is elégedettek maradhatunk, hiszen mi mindent megtettünk!

Eszembe jutott egy gondolat, amit Sharath mondott egy tavalyi konferencián a szantósával kapcsolatban. Viccesen megjegyezte, hogy a szantósa nem azt jelenti, hogy elmegyünk a Santosha kávézóba (egy népszerű reggelizőhely Mysore-ban), és jól belakmározunk mindenféle finomságból. Ez egyszerű poénnak tűnhet az első pillanatban, de valójában mély filozófia rejtőzik a gondolat mögött. Számomra azt jelenti ez a mondat, hogy a szantósa gyakorlása nem abban nyilvánul meg, hogy mindenféle korlát nélkül hajszoljuk az élvezeteket. Próbáljuk inkább természetünkké tenni az elégedettséget, ahelyett, hogy külső forrástól várnánk a megjelenését. Csakis a mi hozzáállásunktól függ, hogy elégedettek és boldogok leszünk-e az életben, együnk akár mesterfogásokat minden nap, vagy éljünk napi egy tál túlfőtt rizsen. Ha megfelelő a hozzáállásunk, akkor a legkisebb örömforrások is mérhetetlen bolgogságot eredményeznek.

A jóga tehát nem azt tanítja, hogy vonjunk meg magunktól minden világi élvezetet, és éljünk magányosan elvonulva. Ennek éppen az ellenkezője igaz: meg kell tanulnunk aktívan értékelni és ünnepelni az életünk minden pillanatát a körülményeinktől függetlenül. Ez a valódi szantósa.

Sharath konferencia – 2014. október 25.

1025

Sharath azzal kezdte, hogy röviden összefoglalta, amit az előző konferencián a triszthánáról elmondott, utána pedig a bandhák jelentőségéről beszélt.

A három legfontosabb bandháról fogok beszélni. A dzsálándhára a torokzár, az uddijána a köldök alatt található, a múla pedig a gyűrűsizom környékén. Ezeket számos szöveg leírja, amelyek szerint a múla a legfontosabb. Ez a forrás, az alap. Egyik vers szerint “mindig tartsd a múla bandhát!”, ami azt jelenti, hogy még sétálás, ülés közben is, mindig alkalmazni kell. Ennek természetesen számos finomabb aspektusa és mély filozófiai háttere van. Ez a forrás, amely szabályozza az elmét. Egy másik vers szerint “az öreg ember, aki képes fenntartani a múla bandhát megfiatalodik.”

Öt fő elem van, de mi a forrásuk? Sok ember nem akar hinni Istenben, mivel megijed még a gondolatától is. Ez a legfelsőbb energia, az elemek forrása, az életadó. Érezheted, ahogyan a jógát is érzed önmagadban. Egyik vers szerint “amikor a gyakorló a múla bandha mesterévé válik, akkor minden jógi királya lesz.” Ez gyakorlás által történik, pár év alatt.

A tökéletesség mindig a gyakorlásból jön. Mostanában minden gyors, mindent elvitelre kérünk. A teremtés folyamatát átugorjuk: a maszala dószát két napig tart elkészíteni az alapanyagokból, de amikor megrendeljük, akkor azonnal akarjuk. Ha nem szánunk rá elég időt, akkor nem fogjuk megérteni, hogy mi a jóga. A múlához legalább egy-két év kell.

A Nagypapám által tanított rendszerben lassan, fokozatosan haladunk előre. Ezért ha 2-5 évig gyakorlunk, csak akkor kezdjük el megérteni, hogy mit is csinálunk. Addig viszont pusztán fizikai szinten dolgozunk. Lassan azonban kitisztulnak bennünk a dolgok. Sokan összezavarodnak ettől, látható a különbség azok között, akiknek nem volt mély, belső élményük az odaadásról. Az ászana egoisztikussá válhat, pedig éppen ettől kellene általa megszabadulnunk.

A mély, belső élmény és a jobb megértés csak személyes tapasztalat által jön. Bárki olvashatja a Szútrák fordításait, aztán hangosan recitálhatja őket. De a szádhaka számára a szádhana a legfontosabb.

Egyik slóka azt mondja, hogy “a Guru az akadályok és a tudatlanság eltávolítója, ő az, aki elvezet bennünket a spirituális tudás fényéhez”. Láthatjátok, hogy mi történik a parampará nélkül. Az odaadó gyakorló elhatározza, hogy a mesterétől fog tanulni, és nem hagyja abba vagy változtatja meg a gyakorlást. Valaki egyszer megkérdezte tőlem, hogy hogyan találhatjuk meg a gurunkat? Ha először találkozol vele, akkor nem kedveled, de valami az elmédben mégis visszahúz hozzá, utálod, de mégis tanulni akarsz tőle.

Kérdés: Mi a múla bandha kifejlesztésének folyamata?
Sharath: Sok ászana segít benne, különösen az utpluthih, a návászana, vagy akár az előreugrás. A kézenállásba ugrás viszont nem visz előre. Az utpluthih egyrészt egy testtartás, de magát a kiemelést is jelenti, amikor a testet felemeljük a földről, mint például návászanában. Ha a múlát megfelelően vágzed, akkor az uddijána automatikusan jönni fog. A dzsálándhárát csak néhány ászanában vesszük fel, inkább a pránájáma közben alkalmazzuk.

Kérdés: Elmondanád Patandzsali történetét?
Sharath: Patandzsali tanításai egészséget hoznak az emberiségnek, azoknak akik fizikai vagy mentális betegségektől szenvednek. Ehhez három módszert alkalmazott: a jógát (tisztaság, koncentráció és stabilitás), a nyelvtant (érthetőbb beszéd, társalgás és megértés) és az ájurvédát (betegségek kezelése mellékhatás nélkül természetes gyógymódokkal). A jóga már Patandzsali születése előtt is ismert volt, a Védákban is szó van róla. Amikor létrejött az Univerzum és az élet, akkor keletkezett a jóga. A Bhagavad Gítá egy emlékeztető, amelyben az Úr Krisna a jógát tanítja. Ez rendkívül régi tudás, amely a paramparán szállt alá. Időtlen és tiszta tapasztalás.

Ahogyan a földet is táplálni kell, hogy virágba borulhassanak a növények, úgy nekünk is követni kell a külső ágakat, a jamákat, a nijamákat és hagyni, hogy a jóga növekedjen. Néha az emberek azt híresztelik magukról, hogy pratjáhára vagy egyéb állapotban vannak, de ezt nem lehet elmondani, főkét nem dicsekedni vele.

Kérdés: Szerinted miért sérülünk meg?
Sharath: Nekem pedig az hozzád a kérdésem, hogy miért nem jöttél ma gyakorolni? (nevetés, majd a kérdező magyarázkodik)

A sérüléseknek számos oka van. Gyakran túlhajtjuk magunkat, nem koncentrálunk vagy egyéb fizikai gyakorlást végzünk. A testet összezavarja az izmok váltakozó nyújtása és bekötése. Régebben, amikor fiatalabb voltam sokat kriketteztem, de amikor komolyan elkezdtem a gyakorlást, akkor már éreztem ennek a hatását: a test megváltozik, sok fájdalom keletkezik, amiket el kell viselnünk. Akkoriban sok bemutatót tartottam, és amint belehelyezkedtem az ászanába teljesen megszűnt a külvilág és a nézőközönség. Csak akkor léphetsz a jóga következő szintjére, ha rengeteget gyakorolsz tökéletes koncentrációval. Próbáld ki!

Kérdés: Beszéltünk a mai konferencián a meditációról, szerinted meditáljunk a gyakorlásunkon kívül is?
Sharath: A meditáció (meditation) angol szó, magyarázd el, mit jelent! (a kérdező “egyhegyű elmeként” értelmezi) Ilyen szó nincs a szanszkritban. Egyik slóka szerint a tekintet befelé fordítható, és amikor befelé visszük a figyelmet, akkor a külső hatások nem fognak megzavarni. A meditáció gyakorta külső, mint például a dristi. Ha belül béke van benned, akkor azt hívhatod dhjánának. Próbálj nyugodt maradni, hogy ne zavarjon meg semmi! Különbség van a dhjána és a meditáció között. Bármikor megtörténhet, mint a már említett növény esetében: tápláld a talajt, és egyszer csak magától kivirágzik!

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved