Olvasónapló avagy miért járunk Mysore-ba?

KPJAYI shala MYSORE

A Krisztus előtti időkben, ha fizikai vagy érzelmi betegség kerített hatalmába, a gyógyulás érdekében egy távoli ásramba vagy gyógyhatású szentély közelébe utaztál, amely egy hegyen, egy barlangban, folyóparton vagy egy vidéki faluban található. Az utazással kapcsolatos döntésed nem számított meggondolatlannak, hiszen a gyógyítás ez idő tájt szent folyamatot jelentett, szoros kapcsolat kialakítását önmagaddal és a bölcsekkel. A barátaiddal és orvosoddal folytatott megbeszélés után máris megkezdted a készülődést, hogy útra kelj a gyógyító szentély felé. A több napig tartó út során csodálatos gyógyulásokról szóló történeteket hallhattál azoktól, akik gyógyultan hazafelé utaznak már arról a helyről, ahová te tartasz.
Reménnyel és várakozással egyre inkább átitatva érkeztél meg a remete ásramjába. Megérkezésedet követően a különböző böjtök, eljárások segítették elő a megtisztulásodat, amelyek szimbolikusan is eltávolították a hétköznapok helytelen szokásaiból adódó mérgező magatartásformákat és egészségtelen berögződéseket. Ezen a ponton a részévé váltál egy dinamikus és változatos gyógyító környezetnek.
A szent ásramjában vagy gyógyító szentélyében sétálgatva örömödet lelted a gyönyörű kertekben és a fenséges szobrokban. Gyógyító olajokat tartalmazó fürdőben merültél el, vagy a forrásban, folyóban mártóztál meg hogy a tested megfiatalodjék. Vándor énekesek dala emelte fel a lelked és élénk spirituális témájú párbeszédekbe elegyedtél, amelyek feloldották intellektusod válságát, és arra késztettek, hogy más szemszögből nézd az adott élethelyzeted. Istenről szóló énekek életed távlatait kitágították, és a szent mantrák éneklése emlékeztettek a középpontodra. Miután a stressz és a hétköznapok nyűge kioldódott belőled, az étrendre való odafigyelés, a masszázs, a pihenés, az önvizsgálat, a megfiatalító eljárások és a középpontod erősítése elősegítették, hogy napról napra fokozatosan újra energiával és vitalitással töltődj fel.
Végül, elérkezett az a nap is, amikor úgy érezted, hogy meggyógyultál, és egészséggel, egyensúllyal és harmóniával telve készen állsz arra, hogy hazatérj.
Testedet, lelkedet és elmédet tápláló tevékenységeknek köszönhetően sokat tanultál önmagadról s az élethez való hozzáállásod egészséges és építő jellegű magatartásformákkal, megközelítési módokkal gazdagodott. Ezek összessége pedig azt eredményezte, hogy életedet tartalmasabban tudtad folytatni.
Mindez megerősítette benned azt a bizonyosságot, hogyan is éld az életedet tovább.

Forrás: Pal Pandian: Sziddhák, az alapok mesterei 

A BEJEGYZÉS KÉPEI

YOU COME!

Csak a jóga (karimentes bejegyzés)

KPJAYI
Itt a karácsony. De én nem érzem 😀 Úgy érzem, hogy augusztus van és azon agyalok melyik nap menjünk a strandra. Úgyhogy most nem, a nem létező kari-hangulatomról fogok nektek nyafizni (azt majd a következőben), hanem inkább elmesélem milyen is az életünk itt, ahol egy hónapig nyomulunk bele a világba. Sokan el sem tudják képzelni hogy mit csinálunk itt egész nap ilyen sok napon át. Régen én sem tudtam volna elképzelni, hogy egy hónapig nyaraljak. Gondoltam; addig nem lehet turistáskodni, meg semmit-tenni meg napozni (azt amúgy sem tudok, 2,5 perc után annyira de annyira kellemetlenül érzem magam, mint egy grillcsirke). Hát most meg azt nem tudom elképzelni, hogy egy hétig semmit-tegyek. Ugyanis mi ide nem nyaralni járunk. Hanem telelni 😀 Nem, nem.
Az lesz a legjobb ha a mindennapjainkat írom le, így biztosan megértitek. Szóval minden reggel (kivéve szombatonként, meg teliholdkor meg újholdkor, meg nekem még van pár pihinapom) elmegyünk a shalába REGGELIZNI 😀 Neeeeem. Na jó ez csak nekem vicces, mert számomra egyértelmű, hogy jógázni megyünk reggelente. Szóval bocs :). Ez úgy néz ki, hogy felkelünk nagyon korán, és még itthon felkészülünk rá, hogy jógázunk. Ezt úgy képzeljétek el (azoknak mondom akik MÉG nem kezdték el a mindennapi gyakorlást), mintha valami fontos eseményre készülnél minden egyes nap. Amint megébredsz már eszedbe is jut, hogy ma is egy nagy és csodás napnak nézel elébe. Mint amikor utazol valahova, vagy hoppá, most jutott eszembe, vagy mikor karácsony reggelére ébredsz (és mondjuk, hogy szereted a karit). Amúgy nagyon jó így felkelni, hogy valami fontosat csinálsz már egyből reggel.
Saraswhati Jois

Persze ez még számomra is csak itt Indiában ilyen egyértelmű, a tanárommal Saraswathi Joissal 🙂 (Itt egy videó róla 🙂

Szóval miután felkészültünk arra, hogy jógázni fogunk (értsd: tisztálkodunk, magunkhoz vesszük az indítókávét, gyújtogatunk ((pl füstölőt meg ilyeneket, szeretek tüzeskedni)) és összekészítjük majd még egyszer leellenőrizzük a szükséges cuccokat; jógamatrac, jógaszőnyeg, kis törcsi, shala-belépőkártya) elindulunk. Idén van egy (mostmár) nagyon pöpec kis mocink, Enfike, úgyhogy azzal pöfögünk el a házhoz ahol végezzük a különböző cirkuszi mutatványainkat, ki-ki saját tudása szerint. Általában áll a sor a terem előtt, de én már a motorról is hallom Saraswathi hangját (nem is értem, hogy akik ott állnak az ajtóba miért nem hallják soha, Saraswathinak mindig üvöltöznie kell) “One more!” néha meg “Two more!” Egyesével lépünk be amint van hely. Bemegyek leteszem a matracom, Dani mindig előre enged engem 🙂 aztán irány az öltöző. Majd odaállok a matrackámra, és nyomatom az ászanákat. Naggggyon meleg van a teremben, ezért is kell még egy plusz jógaszőnyeg vagy törcsi, meg még egy kis törcsi. Mert annyira izzadsz mint nyáron a strandon télikabátban. Komolyan, hát nekem annyira ömlik a kis testemről a víz, úgy nézek ki, mintha legalábbis a zuhany alól léptem volna ki. Úgyhogy ezúttal nem csupán trendi kiegészítő a menő manduka törcsim, hanem komoly életmentő felszerelés. Nélküle kitörném a nyakam, mert a legeslegtrendibb matrac is tükörjéggé válik, ha egy tócsa van rajta. De ez egyébként egy jó dolog. Tisztulsz meg minden, de ami engem sokkal jobban érdekel, jobban mennek a különböző pózok ilyen melegben. De ez most már nem azért érdekel, mert bizonyítani akarom a tanáromnak vagy a matracszomszédomnak, hogy mennyire májer vagyok (na jó néha ez is bejátszik, de már csak pillanatokra). Azért annyira jó, mert már annyiszor csináltam ezeket a pózokat, hogy érzem, ha ennyire királyul csinálom akkor valami más is történik, nem csak az, hogy de jól megy. Tudok figyelni a légzésemre meg valahogy kapcsolódok magammal. A mai világban ezt én óriási dolognak tartom. Annyira kifelé élünk, és annyi mindennel kötjük le figyelmünket, hogy általában, ha magunkkal kell lennünk (TV meg internet meg minden nélkül) azt se tudjuk mihez kapjunk, hogy menekülhessünk a helyzetből. (Legalábbis nálam így volt) Hát itt nincs mese, nem futhatok el magam elől, és szembe kell néznem a szörnyecskékkel. És ez mit is takar… hát pl mindenféle szörnyű gondolatot gyakorlás közben persze. Pl olyanok jönnek, hogy mit keresek én itt, meg abba kéne hagyni, meg, viszket a bal fülem, megvakarjam-e vagy ne? Aztán meg a fájdalommal is szembenézek kb minden nap, (ez amúgy viszonylag hamar jön ám, mondjuk az első jógaórán) amiről nem mindig tudom eldönteni, hogy még jóleső, belefér fájás-e vagy annál kicsit több. És ha jön a fájás akkor mit csináljak? Egy idő után nagyjából, körülbelül, hozzávetőlegesen el tudom dönteni, hogy meddig enged a testem. És utána már sokkal de sokkal parább dolgok jönnek, olyanok hogy oké, most már 5 másodperce zsibbad a karom, vajon így marad örökre?! Meg, most egy kicsit nem érzem a lábam?! De én úgy vagyok vele, amíg mozog nem para 🙂 Ha az ember az idegrendszerének meg a kis lelkének mély tisztításába kezd az ne várja azt, hogy ez egy könnyű séta lesz. Ugyanakkor meg egészen izgalmas és fantasztikus a határaim kutatása, és azok a változások amiken keresztül megyek, mindenféle szinten. Sokkal izgibb mint mondjuk egy akciófilm. Szóval tök durva, minden nap, jógázni. Nagyon menő dolog, főleg itt.

Dani

Miután lenyomtam a kis sorozatomat, a friss levegőn megvárom Danit, én mindig jóval előbb végzek. Felpattanunk a mocira és irány a kokóárus (csak én hívom így, amúgy kókuszt árul) Felhörpintjük az isteni nedűt aztán benyomunk pár idlit reggeli gyanánt. Az idli egy ilyen puha fehér valami amit csípős csatnival adnak, a bolt meg egy garázsból kialakított bolt-szerűség, de szerintem az ÁNTSZ biztos bezárná (pont mint a lakótelepen ahol felnőttem, csak lakótelep nélkül). Nagyon népszerű hely. Itt sok az indiai fószer, de mostanság már a nyugati jógikból és jóginákból is akad bőven. Az IdliMan-nél (ez olyan mint valami szuperhős név, nem? :D) van az eddig általam kóstolt legfincsibb chai, ez egy ilyen fűszeres tejes tea. Egyébként nem sok köze van ahhoz a tejukához ami a fejünkben él, ez tök más. Miután mindent felzabáltunk, hazamegyünk és én a nagy riadalomra való tekintettel, hogy már majdnem megvilágosodtam, gyorsan szundítok egyet.

Aztán napközben meg többféle programunk is szokott lenni, van ami kötelező és van amit magunknak találunk ki, nehogy unatkozzunk. Általában énekléssel és szanszkrit szövegekkel kapcsolatos dolgaink szoktak még lenni, amiket néha már-már élvezek, néha viszont nehéz nyitva tartanom a szememet, és tökélyre fejlesztettem az éneklés közbeni észrevétlen ásítást is. Meg aztán van hogy bemegyünk a városba, mert mi amúgy ilyen vidék-feeling helyen lakunk, itt nyugi van. A városban csak pár órát tudok eltölteni, mert iszonyú zajos és sok ember van és por meg dudálás egyfolytába. Mondjuk ez otthon is így van, főleg így kari idején, bemenni mondjuk egy bevásárló központba, vagy csak metrózni is igazi kihívás egy ilyen kis szenzitív lénynek mint én. De gondolom mindenkinek. Csak otthon ilyenkor még a nap se süt (a westendbe meg főleg nem). És itt alapvetően mindenki nyugodt, nem érzed azt a fura kellemetlen vibrálást, mint a teszkóban a sorban állva (amúgy már elég rég nem járok teszkóba, de szerintem ez még mindig megvan). Szóval itt más. Tévedés ne essék, mindent el akarnak neked adni és van pár erőszakos fazon, de valahogy nem az a nagyon kellemetlen fajta egyik se. Olyan tisztelettudóan másznak bele a képedbe. Például nem tisztelik az intimszférát (szerintem csak nem tudják mi az) de soha egy újjal se ért hozzám senki, se véletlenül se sehogy. Csak végzi a dolgát. és ha nem veszel tőle semmit, békén hagy. Ha viszont veszel valamit, hát akkor mosolyognak, és még sokkal kedvesebbek mint előtte. Nyilván mert többszörös áron jutunk mindenhez (bár már kezdünk belejönni). De ha idejössz, akkor jobb ha belekalkulálod a vásárlásba a nyugati-felárat, mert ha rám néznek bizonyos ár alá nem mennek és kész. Megjegyzem még a legmagasabb árak se érik el az otthoni árakat. Úgyhogy mindenki boldog 🙂 Mi kincseket szerzünk áron alul, ők meg továbbfejleszthetik a kis üzletüket a nyereségből, vagy csak vacsoráznak egy jót.
Amiről még mindenképpen mesélni szeretnék, az az itt tapasztalt hihetetlenül magas szinten űzött spórolás. Ezt a trendi országokban manapság környezettudatosságnak meg a biológiai lábnyomunk kicsinyítésének vagy valami hasonló humbuknak hívják. Hát bármelyik green peace-es kutyafa.. akarom mondani kutyafüle ahhoz képest mint amit az itt élő emberek produkálnak. Egyrészt spórolnak, és egyszerűen nem pazarolnak. Így nevelkednek már nagyon nagyon sok éve. Benne van a kollektív tudatban, hogy a lámpát lekapcsolod ha nincs rá szükség. Olyannyira, hogy a boltokban is csak akkor van felkapcsolva ha valami komoly vásárló lép be. És csak annyi kaját veszel amit megeszel. Sok étteremben, nincsenek készletek felhalmozva. Mivel minden sarkon meg lehet kapni mindent az apró boltokban, csak akkor mennek megvenni mondjuk akár egy alapvető hozzávalót is, ha te éppen megrendelted azt az ételt. Pl ha kólát rendelek, az esetek 80%-ban valaki elszalad a boltba kóláért az étteremből. És ez a háztartásokban is így megy. Egyrészt nem kell messzire menni ha kell valami a vacsihoz, olyannyira nem, hogy egész nap körbe járnak pl fűszerárusok, akiktől az itt elengedhetetlen alapanyagot a csilit nagy mennyiségben meg lehet venni (szerintem itt ez olyan alapvető mint az oxigén). Meg persze minden más friss!! fűszert. Ugyanígy árulnak zöldségeket, gyümiket is ilyen mozgó árusok, akik kiabálnak, (már tudom, ha azt hallom, hogy PÓÓÓ vagy SZAPPÓÓÓ, az a fűszeres 🙂 ) Ja igen, és itt az emberek vegák. Nem akarok senkit se megtéríteni, meg bírálni, de többször futottam már bele abba, hogy a vegetarianizmus nem egészséges, beteg lesz aki nem eszik húst… Bocsi de ettől röhögnöm kell 😀 . Ebben a kerületben (Gokulam) kb csak vegák élnek. Nem azért mert úgy döntöttek, meg mert az jött divatba, nem. Egész életükben nem ettek, és nem is fognak húst enni(!) (és elég egészségesnek néznek ki) El sem tudják képzelni, pont úgy ahogy a húsevők se nagyon tudják elképzelni, hogy megesznek egy cuki kiscicát vagy kiskutyát, vagy hörcsögöt. Itt a kutyák is a cicák is és a marhák is biztonságban vannak. Szeretik őket, szabadon szaladgálnak (már amennyire egy tehén tud szaladni) sőt a zöld hulladékot (pl a zöldségek héja meg ilyenek) amiket az állatok megesznek azt szépen összegyűjtik és odaadják nekik. A kutyáknak meg Pl Síva, aki egy ilyen jógi-üzletember (Ő megér egy külön bejegyzést majd) mindennap főz (persze vega kaját, mert a kutyusok azt is szeretik ám, és a vega kutyák tök nyugodtak is). Olyat is rendszeresen látok, hogy a gyümit áruló ember a legszebb gyümölcseiből ad egy tehénkének, és láss csodát, nem vár cserébe semmit. Tök természetes, hogy önzetlen vagy az állatokkal. Na meg a másik, az itt élő húsevő emberek testközelből látják, tudják, hogy honnan jön az a husi. Nem elmennek a “szuper”márketbe és megveszik a rózsaszínű zsugorfóliázott pipicicit. Itt ha pipit akarsz főzni, akkor elmész egy henteshez ahol a húsfeldolgozás minden(!) lépését szépen láthatod. Most megkíméllek benneteket, nem írom le. Én láttam, hallottam, majd sírtam. Egy szó mint száz, a vegaság teljesen egészséges, és biztonságos 🙂 (persze kiegyensúlyozott táplálkozásról beszélek) Nem leszel beteg tőle. Nem ettől leszel beteg.
A másik nagyon durva dolog itten, a víz. Merthogy nem nagyon van. MOST tedd össze a két kezed hogy Magyarországra születtél, ahol a víz olyan természetes mint a levegő. Iszonyú szerencsések vagyunk. Iható a csapvíz, vannak forrásaink, rengeteg, és még termálvizeink is, nem is kevés, amik gyógyítanak. Bevallom őszintén, én meg a vízzel való spórolás az két külön dolog. Szégyenlem is magam miatta rendesen, de csak most, így hogy látom és ami még fontosabb tapasztalom. Ez biza nagyon nagyon nagy kincs. Nem lenne szabad magától értetődőnek venni, hogy van és kész. Na elmesélem hogy néz ki itt. Először is a csapból folyó víz nem iható, főzni se lehet vele, én még fogat se mosok vele. A itteniek se isszák meg, szóval komolyan nem tiszta (tényleg nem az, olyan sárgás). Van egy ilyen, tudjátok, olyan bugyborékolós ballon minden háztartásban amiben iható víz van. Ez pedig azt jelenti, hogy egyrészt azért el kell menni mindig ha kifogy (Dani megy érte, mert ő elég erős, hogy hazacipelje :). Másrészt ez a víz nem olyan mint otthon az ásványvíz, vagy akár a csapvíz, ez kb olyan mint a desztillált víz, nagyon nagyon kevés ásvánnyal. Szóval ha ki vagyok száradva és ezt iszom… nem sokra megyek vele. És mire átállítottam az agyam, hogy ebből a ballonból kell tenni, a kotyogóba, meg a fazékba, meg a fogmosás… Szóval jó kis lecke nekem aki nem valami spórolós a vízzel (akinek inge kérem szépen vegye magára).
Fürdés
És a fürdés 😀 hát az nagyon szórakoztató (problémás). Van egy nagy veder, amibe úgy engeded a meleg vizet, hogy te magad vagy a keverős vízcsap. Vagyis engeded a hideget majd a forrót, addig amíg nem jó a hőfok. (Nekünk szerencsénk van, mert itt mindig van meleg víz, ez se magától értetődő.) Azután, fogod a kiskancsót és te magad leszel a zuhanyrózsa is, vagyis nyakon öntöd magad. Számomra is meglepő, de tökre meg lehet szokni ezt a fürdést, sőt. És valami hihetetlen, hogy ily módon, milyen kevés víz szükséges ahhoz hogy 1 db ember tökéletesen tiszta legyen. (A hajmosás az még szórakoztatóbb :))
Éééééésss a legfantasztikusabb dolog ami azóta történt, hogy februárban itt voltunk. A vezetőség, egyem a szívüket, fogta magát és egész Mysore-ban betiltotta a nájlont(!!!). A szatyrot, a műanyag dobozt, és úgy egyáltalán az összes műanyagot. Nem tököltek, hogy vessünk ki rá adót, meg költsünk plakátkampányra, kérjük meg az embereket… hátha. Fogták és egyszerűen betiltották. Mellette elmondták az embereknek, hogy ezzel az élőlényeknek és a bolygónak tesznek jót. Ami csodálatos, hogy itt az emberek ezt elfogadják, és megértik. Az eredmény: nincs nagyon szemét az utcán (ami eddig elég szembetűnő és undi volt ) és mivel a szemetet az utcán égetik (közte a műanyagot is) ezért olyan szmog sincs, meg égett műanyag szag. Az emberek átálltak a régi régi dolgokra. Banánlevélbe meg hasonló menő lebomló cuccokba csomagolják a dolgokat, és mindenki textilszatyival jár. Hát, ennyi, igenis lehetnek a dolgok ilyen egyszerűek.
Na, ilyenek történnek itt, ilyen az élet India egy csodálatos részén Mysoreban. Rengeteget lehet tanulni, és nem is kell hozzá még a jógaiskolába se bemenni. Még egy előadást se kell meghallgatni, csak figyelni, és megpróbálni úgy élni ahogy azt itt teszik. Így válik a tudás belsővé, tapasztalás útján. Talán ez az amiről a Guruk tanításai is szólnak, hogy fektessünk sokkal nagyobb hangsúlyt az elmélet helyett a valódi gyakorlásra, hogy mindez mélyen beivódjon.

Ui: Boldog Karit mindenkinek 🙂

Indiába? Egy hónapra? Minek?

Dani és Ani

Most megpróbálom megosztani veletek az itt töltött napokat, élményeket, tapasztalatokat, meg ilyeneket…. Na jó, másról van szó. Őszintén igazából csak azt érzem, hogy akkor maradok épeszű, ha kiírom, leírom, megosztom, elmondom, lerajzolom, elénekelem és bármi ami segít megélni és feldolgozni azt a rengeteg színes szagos, intenzív, csodálatos, nagyszerű dolgot ami itt ér engem. Amiben biztos vagyok, hogy belőlem ilyen dolgokat vált ki India, és a mindennapos gyakorlás (nem csak ászanákról((fizikai gyakorlás)) van szó!) ez a kettő együtt kicsit (nagyon) feszegeti a határaimat minden téren. Ez talán nem törvényszerű, de legutóbb is és most is ez van, és sok barátom beszámol hasonlóról egy-egy ilyen utazás után és közben. Mindig Govinda Kai szavai csengenek ilyenkor a fülemben, aki rendszeresen gyakorol jógát vagy bármi spiri cuccot az talán megérti: “Egy nap gyakorlás Indiában felér egy hónap otthoni gyakorlással.” Hát igen, pont annyira fáj, annyira örömteli, annyira sikerül minden, és annyira romlik el egy nap alatt mint otthon egy hónap alatt.

Na szóval elkezdem valahol a storyt. Megérkeztünk Indiába. Első dolgok amikkel itt szembesülök:

Huck Ani

MELEG: először is decemberben itt nagyon meleg van, sokkal melegebb mint otthon (30 fok), és anyukám azt mondta hozzak kabátot mert útközbe kell az (nem kellett) meg hazafele is jó lesz az a hidegbe (meglátjuk) és én szót fogadtam…Elég nagy herce hurcákat okozva a bazi nagy téli kabáttal. (Danny Dobai is hozott, ő is jó gyerek) Bocs anya, te vagy a legjobb, leggondoskodóbb, de legközelebb nem biztos hogy hozom a kabátot. Indiába be kell öltözni a nőknek, ha nem akarnak feltűnést kelteni (nem télikabátba de azért rendesen).

Tehát vázolom a helyzetet; rohadt meleg van és izzadsz, cipeled a télikabátot, túl vagy egy időeltolódáson, amit legalábbis egy durva időutazásnak éltél meg, nem érted a napszakot a nyelvet, és hogy mit bámulnak annyira az emberek rajtad.

Ani

NŐ: aztán rájövök, hogy nő vagyok és szőke. Ekkor átfut az agyamon, hogy miért nem fogadtam el anno 10 évvel ezelőtt hogy a szőke tincseim barnába hajlanak (azóta is ragaszkodom a szőkeségemhez, ez volt az első pillanat, hogy felmerült bennem a kétely) és még ráadásul egy nagy darabot ki is nyírtam a világító fejemből, amit itt aztán végképp nem ért senki. Ilyen lényt még nem láttak. A másik dolog, hogy ha valamit el kell intézni, az csakis Daninak megy. Nagy nehezen összeszedem a bátorságomat, hogy mondjuk vegyek valamit, vagy megkérdezzek valakitől valamit. A reakció a következő: 1. nem érti mit mondok és zavartan néz VAGY érti mit mondok és zavartan néz 2. A Danira néz zavartan, hogy én mit akarok, és miért nem ő kérdezi. Hát ez elsőre fura. Meg másodjára is, aztán már nem szólalok meg inkább.

De itt álljunk meg egy pillanatra. Valamiért ez a dolog nagyon nagyon erősen jó érzéssel tölt el. Igen, az hogy nőként nekem itt igenis nőnek kell kinéznem (szoknyát veszek, és csilingelő ékszereket és csillogó bigyókat ragasztok magamra és még élvezem is) és funkcionálnom, az ad egy nagyon nagy megnyugvást amit azelőtt otthon soha nem tapasztaltam (mert én erős nő vagyok…na persze). Valahogy helyre kerülünk ettől. Daninak nyilván férfiként kell viselkednie, hogy mondjuk ne haljunk éhen s legyen hol aludnunk 😀 És istenem micsoda férfi a férjem! <3 Mindent elintéz, mindig, lehet rá számítani, nem hagyja el magát és mindig kitalál valamit hogy valahogy megmeneküljünk a húzós helyzetekből. Erről megintcsak Govi szavai jutnak eszembe: “A jógás pároknak nagyon nehéz, mert a jóga annyira kiegyensúlyozza a női és a férfi oldalt az emberben, hogy egy idő után túl egyformák lesznek és csak barátaivá válnak egymásnak” Kicsit azt érzem, hogy otthon ehhez még jógázni sem kell. Eltorzultak a szerepek, és én elképesztően szerencsés vagyok azért, hogy a világ másik felén ilyen dózisban tapasztalhatom meg a másik oldalt. Ahol a nők nők, és a férfiak férfiak, és nem uralkodás és elnyomás érződik, egyszerűen mindenki tudja hol a helye. (Persze otthon is ismerek végtelenül normális családokat ahol ugyanez megvan de sajnos az én ismertségi körömben ez a kevesebb.)

a3

DHARMA: Hát ez a sztori, ez, ez, ez sokmindent elmond. És akkor megérkeztünk Mysore-ba (az előtte lévő dolgokat majd máskor elmesélem). Szóval Adott Ani és Dani, azaz MI akik egy SZAR motorral próbálnak eljutni A-ból B-be(B ismeretlen). És adott Kiran akit még sose láttunk, átutaltunk neki egy rakás pénzt és nem találjuk, és nincs meg a száma, és adott Appi a rikshás (ami valójában egy Tuk-Tuk) akinél minden csomagunk van felhalmozva a kis járműre. Kerengünk körbe a városrészen ahol gondoljuk, hogy lakni fogunk, de egyszerűen nem találjuk a címet amit kaptunk. A rikshások általában nem tudják a címeket, csak úgy mennek aztán a forgalom valahogy odasodorja őket ahova az utas akar menni. Persze Kiran száma nincs meg, Appi alig beszél angolul, mi meg folyton lerohadunk valahol. MI furcsamód nyugodtak vagyunk (ez azt jelenti hogy Dani nyugodt, ezért én is 🙂 ) Appi elkezd telefonálgatni, és láss csodát, Kiran előkerül. A történet egyszerű, Kiran egy ügynök és egy kicsit nyomi és rossz címet adott meg nekünk, azért kellett rá várni, mert az előttünk lakók nem hagyták el időben a házat és mocskot is hagytak (nagyon nagy mocskot) és a háziakkal is meg velük is kellett veszekedni. Megérkeztünk, betettük a csomagjainkat, és elhagytuk a házat amíg kitakarítanak. Elvoltunk jó sok órán keresztül, ettünk, bevásároltunk, sétáltunk… Visszaértünk. A takarítók még nem végeztek (nem csodálom amúgy). Ekkor a háziasszonyka mondta, hogy menjünk be az ő lakrészükbe amíg végeznek (alul ők laknak, felül MI, meg egy lány egy másik lakrészben aki egyedül van itt már 3. hónapja és ezért szeret nagyon rövid idő alatt nagyon sokat beszélni). Beülünk. Kérünk teát? Kérünk. Közben megsúgom Daninak a titkot amit nyilván még nem vett észre. A háziak keresztények. Szembe az utolsó vacsora, és Jézuska, és mindenféle hímzett ima körös körül, de amolyan indiai módra. Még sose láttunk ilyet, úgyhogy jól körbenézünk. Közben Hilda hozza a finom chai teát nekünk, a legszebb csészéjébe és mosolyog és mesél és kérdez.

És neked mi a DHARMÁD?

Bizonyára sokaknak van róla fogalma, hogy ez mi ez, de ebben a kontextusban ez valami ilyesmit jelent: “Az emberre fejlettsége, adottságai, helyzete miatt más és más egyéni dharma hárul. Saját dharmája egyben kötelessége. Vannak egyetemes általános érvényű dharmák, de vannak személyre szabott egyéni dharmák is, amelyek az egyén tehetségéhez, egyéniségéhez, társadalmi helyzetéhez mérten feladatokat szabnak rá. A Dharma útját járva az egyén, hajlamától, jellemétől, képességeitől függően elindul a törvény szabta úton. A hindu filozófiai rendszer és vallás azt tartja, hogy az ember egyéni dharmáihoz igazodva csatlakozhat leginkább az általános erkölcsi alapelv követelményeihez, azok parancsait beteljesítve juthat el az egységes világtörvény megismeréséhez.”
Valójában a munkánkat kérdezte persze, de itt ez is mást jelent. Az emberek itt feltételezik, hogy a másik emberek a helyükön vannak és azt csinálják az életben ami a feladatuk, amiben kiteljesedhetnek, és nem ébrednek fel életük derekán azzal a gondolattal, hogy úr isten, mit keresek én itt vagy ott, ezen vagy azon a munkahelyen. Egyrészt megelégednek azzal amijük van, amit az élet ad nekik, másrészt olyan hivatást, dharmát végeznek ami a lényüknek megfelelő, amiben kiteljesednek, ahol önmaguk lehetnek. Pl (na jó ez szélsőséges példa lehet hogy csak bolond, de) van egy vigyorgó bácsi aki egész nap vigyorog és kéreget, és akkor is boldog az arca ha nem vigyorog és nem kéreget, és ha semmit nem kap még akkor is. És van egy kókuszárus (akiről egy videót is megosztottam) hát ő nem bolond és mégis boldog egész nap, mindennap. Nyugodt és örömmel végzi a munkáját tényleg minden nap.
Talán ez most így elképzelhetetlen, de azért képzeld el, hogy nyugodt, elégedett, igazán nő/férfi vagy aki a helyén van egész nap minden nap.

Neked mi a DHARMÁD?

A hónap bandhája: november

kinga_bandha2

November hónap bandhájának kíváncsiságát a sugárzás és a tudomány keltette fel hogy ellátogasson első Mysore stílusú astanga gyakorlására. Aztán itt ragadt, annyira, hogy idén Ö is tagja volt a  hetedhét országon és a “komfortzónán” túli, Mysore-ba elzarándokló különítménynek. Mit adhat egy bankár számára az astanga életstílus? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból! Fogadjátok szeretettel Kingát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Kinga: Esküszöm!

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Kinga: Legelőször akkor fordult a figyelmem a jóga felé, amikor még rendszeresen squasholtam, és úgy éreztem, több nyújtógyakorlatra lenne szükségem. Tehát fizikális szinten közelítettem, az aszana gyakorlás felől. Lelki dolgokkal, kérdésekkel már akkoriban is folyamatosan foglalkoztam, de ezt elkülönítettem a jóga fogalmától. Megnéztem, melyik jógastúdió van közel a munkahelyemhez, és oda mentem. A hathának nevezett jógaórák megismerésével kezdtem, kíváncsi természet révén kipróbáltam más órákat is, de elég hamar jött Ricardo az ashtanga órájával. Ő is nagy hatást gyakorolt rám a nyugodt örömteljességével. Aztán hallottam a Bandha Works létrejöttéről, gondoltam, megnézem magamnak. Az ashtanga bevezető tanfolyam,a közösségi elvonulások, a többi gyakorlóval való beszélgetések egy másik dimenziót nyitottak meg számomra a jógában, illetve elkezdtem megérezni valamit az ashtanga jóga rendszerének különlegességéből.

BW: Hogy lett belőled rendszeres reggeli Mysore gyakorló? Nehéz volt az átállás a délutáni gyakorlásról? Mert ugyebár reggel jobb nyújtani…!?
Kinga: Amikor szóba került a reggeli mysore, és meséltek róla azok, akik már így gyakoroltak, figyeltem ahogy beszélnek róla. Lehetett látni az arcukon, a kisugárzásukon (a tiéden is), hogy ez valami különleges dolog, ami megérintette őket. Láttam a szóbeli korlátokat, amivel le tudnák írni ezt az érzést,így misztikusnak tűnt. Ez nagyon kíváncsivá tett. Mindemellett 3 “tudományosabb” dolog is emellett szólt: egyrészt, hogy reggel kevesebb a zűrzavaros gondolat; éhgyomorra jobb gyakorolni, mint akár 3 órával evés után; és hogy a hajnal, a reggel, az különlegesebb, mint a koraeste. Számomra nagy kihívás volt a koránkelés, hiszen fiatalkorom óta olyan bioritmusban éltem, hogy későn feküdtem és csak akkor keltem, amikor nagyon muszáj volt. Még a mai napig vannak nehézségeim azzal, hogy időben elaludjak. A rendszeres gyakorlás is hosszabb folyamat során alakult ki, talán még mondhatom, hogy mindig kialakulóban van. Szeretek ellátogatni a világ különböző pontjaira, a természetben kirándulni, biciklizni és ilyenkor a testem nem bírja még egy napon belül együtt, illetve sokszor a körülmények sem engedik, például egy jó kis sátrazás esőben..Ami erőt ad a nehezebb pillanatokban, hogy a gyakorlásra egy imaként, egy hálaadásként tekintek. Elkezdtem megtapasztalni azt, hogy a fix aszanasorozatnak, és a rutinnak milyen áldásos hatásai vannak.

BW: Úgy tűnik komolyak a szándékaid! Annak fényében meg különösképp, hogy idén télen Te is tagja voltál a “Forrás”-hoz ellátogató magyar különítménynek. Milyen volt Mysore-ban imádkozni, az astanga jóga legfőbb szentélyében?
Kinga: Ez volt az első hosszabb utazásom kelet felé, úgyhogy több szempontból is különleges volt. Az első benyomások nagyon intenzíven élnek az emlékeimben, ahogy zötykölődünk át Bangalore-ból Mysore-ba, a hostelben kapott reggeli íze, az első riksházás…Saraswathinál gyakoroltam, annyira bájos! Imádtuk, amikor elkezdett dalolászni igazítások közben :). A közösség, a közös célért összegyűlés nagy energiákat szabadít fel, ez az egész kerületben (Gokulam) érezhető, szótlanul, mert a befelé figyelés vágya hozza ide az embereket. Aztán hangosan, a közös éneklős imaalkalmakon :). Mindemellett tudtam, hogy lelkileg is a komfortzónán túl leszek végig, és ez nagyjából így is történt. A folyamatos hőség, por, az erdő hiánya, az ételek mint külső, és a különböző érzelmi “viharok”, félelmek megjelenése mint belső tényezők állítottak kihívás elé, illetve próbálták az egomat megingatni. Szükséges néha olyan helyzetek mellett dönteni, ami a komfortzónán túl van, mert csak ott találkozol igazán a lényeggel,és megérzel valamit a fizikai lét esendőségéből. Nekem ez az út ilyen döntés volt. Aki ashtangázik, annak nagyon ajánlom, hogy járjon itt. Ha úgy gondolja, hogy nem teheti meg,csak kezdje el megálmodni ;). Aztán egyszer csak ott találja magát kezében egy szívószállal és egy kókuszdióval a Shala előtt :).

BW: A megpróbáltatások, a rengeteg élmény és a komfortzónán túli történések dacára, kaptál-e választ a feltett avagy a fel nem tett kérdéseidre?
Kinga: Abban megerősített, hogy a ‘miért’-re vonatkozó válaszokat nem érdemes túl mélyen elemezgetni. Elviszi a fókuszt a jelenről a múltba, másrészt a gyakorlás által ‘észrevétlenül’ oldódnak korábbi feszültségek. A jövőből(‘hogyan lesz?’) jelenbe váltás nekem sokkal nehezebb. Ezen dolgozom tovább. Az egyik fel nem tett kérdésre pedig az a válasz érkezett ‘ igen, a kókuszdió egy csodálatos dolog!’ :)).

BW: Miben változott ha változott, az astanga gyakorlásod India után? Hol van most a kókusz? Azaz elnézést a fókusz!?
Kinga: Megtapasztaltam a letisztultságot, és ezt próbálom erősíteni. Kevesebb mozdulat, kevesebb helyezkedés, több légzés :). Szeretem a ‘szabályokat’, mert szerintem egy olyan keretet ad, amin belül teljes a szabadság, az elengedés. Egyébként gondolkodna az ember, hogy ezt most így kéne csinálnom, vagy úgy? Így pedig tudom, hogy van, elfogadom, tisztelem, és elmélyülhetek. A fókusz továbbra is a tristana. Illetve az az érzés is felerősödött, hogy az alapsorozat is annyira erőteljes és sokrétegű, hogy folyamatos a felfedezés, mind fizikálisan mind lelkileg. Kókuszvizet szoktam időnként vásárolni bioboltokban, egy kis képzelőerővel megközelíti az igazit :).

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Kinga: Érdekes, mert az upavistha konasana a válasz mindkettőre. Az első része, amikor a földön kell előrehajolni, az okozza számomra a legnagyobb kihívást, és feszültséget a testemben. Nehezemre esik előrehajolni, a lábamban érzek egy korlátot, főleg a hamstringben. Ez egy belső kellemetlen érzéssel párosul sokszor. Egyébként a supta konasana “második része” is ilyen, hiszen az is ebben a tartásban végződik. Az upavistha konasana “második része”, amikor a levegőbe emelem a lábamat, viszont nagy szabadság érzetet ad. Egyrészt a dristi, ami az ég felé tart, rátekintés a végtelenre, még a falon túl is. Az egész tartás egy ilyen kitárulkozás, nyitottság a világ felé, kombinálva a stabilitással, ami az asana kivitelezéséhez szükséges. Úgyhogy mondhatjuk, ez a kedvencem :).

BW: Kinga! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Kinga: Természetesen a múlabandha. Az az alapja mindennek, stabilitás, életerő, áramlás … ezek a szavak jutnak eszembe. És általa lehet a többit is aktiválni.

BW: Az astanga tradícióban napi rendszerességgel gyakoroljuk az ászanákat – esetedben jó sokat -, tartjuk a bandhákat, izzadunk, komoly fizikai erőfeszítéseket teszünk. A külső szemlélő számára ez egy “nagyon” fizikai gyakorlás lehet. Te hogy éled meg ezt az egészet, mit jelent számodra az astanga jóga?
Kinga: Elsősorban egy utazás az egység felismerése felé, egy szemlélés, a különböző testi-lelki hullámok megfigyelése és mellékhatásként fizikálisan is erős. Épp ezért teljesen mindegy, hol tartunk a sorozatban. Az utazás, a próbálkozás mindenhol jelen van. A mostani gyakorlásom ugyanolyan “jó”, mint a 3 évvel ezelőtti, és a 3 év múlva levő. Nincsen tökéletes ászána, csak az ászanában megélt pillanat. Az, hogy haladunk más ászanák felé, szerintem azért szükséges, hogy rácsodálkozzunk, olyanokra is képesek vagyunk, amit korábban az elménk lehetetlennek ítélt meg, vagy a félelem korlátot emelt a megvalósítása elé. Az ashtanga egy út, eszköz a sok lehetséges közül, amely ugyanahhoz a hegycsúcshoz, célhoz tart. Ezért úgy gondolom, hogy nem mindenkinek ez az útja, és tiszteletben tartom a többi utat is. Amit megfigyeltem magamon a gyakorlás életembe lépése óta, az a fokozódó érzékenység a többi élőlényre, a csodálatos növény- állat és embervilág megőrzésére. Kicsi lépésekben mutatkozik meg, de hiszem, hogy ha az én figyelmem erősödik ebbe az irányba, akkor a környezetemé is, és ez egy hullám, ami időben jóval később ér partot…

BW: Köszönöm az interjút 🙂

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 2. rész

GuruJI

Legutóbbi bejegyzésünkben Gurudzsi életét az 1960-as évek végéig követtük nyomon. Még nem sejtette akkor, hogy az általa oly odaadóan tanított astanga jóga meghódítja majd a világot, és ő maga számtalan különböző országba fog ellátogatni, hogy diákok ezreit tanítsa, és vezesse a jóga útján. A változást 1972-es év hozta, amikor Norman Allen megjelent Mysroban, Gurudzsi házánál. Gurudzsi ekkor 57 éves volt. Norman, Puducserri (Pondicherry) városban, David Williams-el és Nancy Gildoffal, Szvámi Gítananda Ananda Ashramjában látták meg először Gurudzsi legidősebb fiát, Mandzsut ászana bemutatót tartani. A két fiút magával ragadta az előadás, és azonnal kikérdezték Mandzsut, hogy hol tanulta ezeket a pózokat. Mandzsu pedig elmesélte, hogy az ő apja, Patthabi Jois, Mysore-ban oktat jógát. Norman az első vonattal Mysorba utazott, Davidnek és Nancynek azonban haza kellett menniük, mert lejárt a vízumuk, de a következő szezonban, már ők is Gurudzsi tanítványai lettek.

Amerikába visszatérve David és Nancy levelet kapott Gurudzsitől, hogy szeretne Amerikába utazni. A két fiatal, a jógaiskolájuk gyakorlóinak közreműködésével elég pénzt gyűjtött össze, hogy az indiai mestert átutaztassa a fél világon. 1975-ben hagyta el Gurudzsi először Indiát, hogy Encinitasban jógát oktasson, az addigra 30 fős kaliforniai jógaközösségnek. Vele tartott fia, Mandzsu is, aki onnan nem is tért haza többet, annyira beleszeretett az amerikai életbe. Gurudzsi kapcsolata nyugattal innentől kezdve folyamatosan erősödött. Kezdetben csupán egy maroknyi nyugati diák látogatott el hozzá évente, aztán ez a szám rohamosan nőni kezdett. A kilencvenes évekre már 20-25 diák volt havonta Mysorban Karácsony környékén, amely az év legnépszerűbb időszaka volt. A shalában egy időben már 10-12 ember gyakorolt, Gurudzsi ekkor már a nyolcvanas éveiben járt, és teljes gőzzel tanított, napi 8-9 órát.

ashtanga_mysore_600

Annyi ember várakozott arra, hogy bejusson gyakorolni, hogy Gurudzsi úgy döntött, új helyre költözteti a Shalát, Gokulam városrészbe. Az új shala ötször annyi diák befogadására volt alkalmas. 2002-re, mire megnyitott, olyan diákok özönlöttek Mysorba, akik már ismerték az Astanga vinyásza jóga rendszerét, hiszen Gurudzsi számtalan külföldi úton volt túl, és az általa kiképzett tapasztalt tanárok száma is nőttön nőtt, akik terjesztették az Astanga vinyásza jógát világszerte.

Vajon minek köszönhető ez a fantasztikus áttörés? Miért van az, hogy amíg nem ismerték meg a nyugatiak ezt a rendszert amit Gurudzsi tanított, az otthonában, Indiában nem érdeklődtek az emberek. Erre a választ nehéz lenne megadni. Egyszerű emberként élt családjával, majd a hirtelen jött ismertségnek köszönhetően gazdag emberré vált, híres és népszerű lett nyugaton, főleg Amerikában, és nyugati emberek kezdtek zarándokolni Mysore-ba. Van egy kannadai mondás, ami úgy szól, hogy az a növény, ami a kertünk végében nő nem értékes számunkra, de amint az orvos azt mondja az gyógyfű, megtanuljuk az értékelni.

Gurudzsi a hirtelen érkezett népszerűség ellenére nem változott meg. Lehet, hogy átköltözött Mysore gazdagabb negyedébe, Gokulamba, de ugyanolyan alázatos és elhivatott maradt életvitelében, tanításában. A guru nem csupán tudást ad át, hanem példát is mutat az életével. Gurudzsi szerető férjként, apaként, nagyapaként és nem utolsó sorban jógamesterként kimagasló volt ebben. Minden áldott nap hajnalban felkelt, hogy az imádságokat, rituálékat elvégezze mielőtt tanítani kezdett volna. Az első diákok hajnali ötkor érkeztek meg, amikorra unokája Sharath éppen a levezető gyakorlatokhoz ért. Egészen délig tanított, rendkívüli kitartással és erővel előrehaladott kora ellenére. A diákjai rettegtek tőle, miközben teljes szívükből szerették. Nem volt a szavak embere, nem adott a gyakorlás közben sok instrukciót. Legtöbbször egy-két felszólítással igazított:

„Igen, csináld!”, vagy „Miért félsz? Lélegezz!”.

Mindeközben valamennyi diákját ismerte, és tudta, kivel hogyan kell bánnia. Volt, aki a keményebb igazítást „igényelte” és volt akinek kedvesen, humorosan adott instrukciót. A diákok beszámolói alapján elmondható, hogy mindenki érezte magán a figyelmét. Azonnal ott termett, amikor az ember elakadt, vagy olyan ászanához ért, amely kihívást jelentett a számára. Gurudzsi nem szerette, ha a diák a türelmetlen volt, ha azonnali válaszokat várt tőle. Számára a gyakorlás egy életen át tartó tanulási folyamat, így a türelmetlen diákokat sokszor keménységgel „jutalmazta”, hogy megtanuljanak várni.

„A lassú növekedés az a jó, a gyors az veszélyes” mondogatta.

A gyakorlás egy hosszú folyamat, éveken át tartó kitartó és odaadó jóga eredményeként mély és erős gyökeret tudunk verni, amelyek olyan alapot adnak, hogy nélkül elfújna bármilyen szellő.

„Az astanga jóga mindenkié. Legyen fiatal, öreg, férfi, nő, egészséges vagy beteg. Egy ember nem tud jógázni. A lusta.”-mondogatta sokszor. „Gyakorolj minden nap. Kelj föl hajnalban, jógázz sokat, és minden más jön magától.”

Elképesztően értett ahhoz, hogy a rétegeket segítsen lehántani, hogy a diákok eljussanak a maghoz, a legbelsőbb énjükhöz.

„Mindenkinél eljön az a póz ami megtör.”

És Gurudzsi ezt tette a tanítványaival. Megtörte az ambiciózus, büszke, lusta és öntelt embereket, hogy a szívüket megnyissák és igaz önvalójukat megtalálják. Tette mindezt alázattal, szeretettel és odaadással. Sok diákja elmondása szerint, Gurudzsi képes volt úgy beletenni őket egy-egy pózba, hogy semmilyen fájdalmat, kellemetlenséget nem éreztek, pedig maguktól még eszükbe se jutott volna azt az ászanát kipróbálni, olyan lehetetlen mutatványnak tűnt. Értett ahhoz, hogy a diák az elméjét kikapcsolva teljesen átadja magát neki.

guruji-sharath

Abban az áldásban részesültem, hogy gyakorolhattam azon falak között, ahol Gurudzsi is tanított annak idején, ahol ma már unokája, Sharath vezeti a jógaiskolát, és folytatja Gurudzsi hagyományát. Megható volt hallani, ahogy Sharath a nagyapjáról mesélt. Gurudzsi az utolsó években nagyon beteg lett, sok időt kellett kórházban töltenie, azonban soha nem hangzott el panasz a szájából, a végsőkig nyugodt és kiegyensúlyozott volt, humorral és derűsen tűrte a szenvedést, a fájdalmait.

Nem felejtem el azt a történetet, amelyet az egyik konferencián Sharath elregélt Ganésáról, a híres elefántfejű istenről és fivéréről Kartikéjáról, akik Siva és Parvati szent fiai. Történt egyszer, hogy Siva és Parvati egy különleges gyümölcsöt kaptak az istenektől, amely elfogyasztása az örök élet és a legfelsőbb tudás megszerzésével kecsegtetett. A két fiú nagyon meg szerette volna szerezni ezt a gyümölcsöt és veszekedni kezdtek. Siva, hogy igazságot tegyen köztük kijelentette, hogy az kapja meg a gyümölcsöt, aki leggyorsabban megkerüli a világot háromszor. Kartikéjá, a háborúk istene, és az istenek hadseregének parancsnoka, azon nyomban felpattant hátas állatára egy hatalmas pávára, és nagy harcos módjára nekivágott háromszor megkerülni a világot. Ganésa a bölcsesség, tudás istene, az akadályok elhárítója azonban ott maradt, hiszen tudta, hogy tekintélyes méretű hasával, és kis egér hátasával fivérével nem szállhat versenybe. Ekkor elkezdte a szüleit, Sivát és Parvatit körbejárni. Mikor szülei értetlenül néztek rá, elmagyarázta, hogy „Nekem a világot jelentitek drága szüleim. Bennetek van az egész univerzum. Ezért most én körbejárom a világot háromszor.” Sivát annyira meghatotta okos fia bölcselete, hogy őt kiáltotta ki győztesnek. Sharath miután befejezte a történetet, elmosolyodott, és azt mondta: „Nekem Gurudzsi jelentette a világot, ezért mint Ganésa tette, én is folyton a közelében köröztem.”

Gurudzsi fáradhatatlanul tanította az Astanga jógát hetven éven keresztül, egészen kilencvenegy éves koráig. Energikus jóga mester, férj, édesapa, nagyapa, tudós volt. Rendkívüli humora és éles elméje volt. Nagyon jó egészségnek örvendett egészen addig, amíg elérte a kilencvenes éveit. Egy súlyos fertőzés miatt kellett abbahagynia a tanítást 2007-ben. Békés és elégedett volt az utolsókig, derűsen tűrte a fájdalmait. Gurudzsi egy olyan különleges dolgot hozott létre, amely más jógamesternek talán nem sikerült. Egymástól független, ismeretlen embereket formált egy családdá, közösséggé, és ez ő igazi öröksége amely tovább él.

GuruJi

A cikk folytatását itt olvashatod.

A hónap bandhája: február

Sarad

Hosszú szünet után ismét hónap bandhája interjú. Eddig sem volt könnyű válogatni az izgalmasnál-izgalmasabb bandhás astanga gyakorlók közül, ki legyen az adott hónap „bandhája”, de pár hónapja igazán különleges szituációba „keveredtünk”. Bejelentkezett hozzánk egy indai úriember, hogy astanga vinyásza jógát szeretne tanulni nálunk. Hogyan sodorta az élet Magyarországra, miért éppen astanga jóga, miért épp a bandhaworks? Megtudhatjátok a következő interjúból, fogadjátok szeretettel Sharad-ot.

BW: Mondd, Sharad, hogyan került egy magadfajta indiai úriember Budapestre?
Sarad: A munkám miatt kerültem ide. Független management tanácsadóként dolgozom, ügyfelem egyik futó projektje 3 ország piacán van jelen: Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországon. Ahelyett, hogy a londoni cégközpontból minden héten ezen országok valamelyikébe utazgattam volna, a bennem élő “nomád szellem” végül úgy döntött, hogy itt Budapesten, ebben a csodálatos városban akar – bár csak egy rövidebb időre – letelepedni és tapasztalatokat szerezni.

BW: Hogy találtál a Bandha Works-re? Volt esetleg már tapasztalatod az astanga jógával?
Sarad: Könnyen és gyorsan Rátok találtam: budapesti astanga jóga iskolákra kerestem rá az interneten, és a Bandha Works volt a legelső a találati oldalon. Felkerestem a honlapotokat, megnéztem még néhány másik honlapot is a találati listából és a látottak alapján egyértelmű volt, hogy a Bandha Works “A Hely”, ahol Budapesten az astanga jógát tanulnom érdemes – itt a fókusz az astanga jógán van, tradícionális Mysore stílusú gyakorlással, míg a többi helyen – az indiai gasztronómiából ismerős khichri-hez hasonlóan – keverednek az oktatott irányzatok.
A második kérdésedre válaszolva pedig, a jóga 8 ága nem ismeretlen számomra, általános iskolában ismerkedtem meg vele, volt egy kevés ászanagyakorlás is akkoriban, de aztán abbamaradt. Az Astanga Vinyasza Jóga mint módszer ugyanakkor teljesen új élmény számomra.

BW: Nem tűnik egy kissé furcsának számodra, hogy szülőhazád ősi tudományát itt nyugaton, nyugati oktatóktól tanulod?
Sarad: Haha..milyen érdekes kérdés! Várjunk csak, hadd gondolkozzak egy kicsit.
Oké, egyetértek, elsőre furcsának tűnik, de ha jobban belegondolunk, amikor egy tanító mellett döntünk, a nemzetiségnek nincs döntő szerepe, mivel nem árul el semmiféle információt magáról a tanítóról és annak személyiségéről, tudásáról.
Mit számít, hogy a tanító indiai vagy éppenséggel nem? Még egyetlen egy olyan indiai írással, tradícióval, vagy akár indiai jógamesterrel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy a nyugati emberek nem taníthatnak jógát. Kezdetben az a fontos, vagy az kellene, hogy fontos legyen a tanítvány számára, hogy a tanító tudjon tanítani, átadni, és tanítson jól; illetve ami szerintem még további döntő tényező – legalábbis számomra az – hogy a tanító hű maradjon valamelyik tradícióhoz. És itt szeretném megragadni az alkalmat és elmondani, hogy Benned jó tanítóra találtam.

BW: Az Astanga Vinyasa Jógát sokan a nehezebb jógatípusok közé sorolják. Te miért döntöttél mégis emellett a módszer mellett?
Sarad: Nehezebb lenne? Nos nézd, nem feltétlenül értek egyet ebben veled – de válaszolva a kérdésedre – amikor elkezdtem, fogalmam sem volt róla, hogy melyik módszer vagy iskola nehezebb vagy könnyebb; egész egyszerűen nem foglalkoztattak ezek a kérdések. Az történt csupán, hogy magával ragadott a Vinyásza rendszer filozófiája, amivel egy honlapon találkoztam – több dolog is volt benne, ami megragadott.

Először is, amit az izzadásról írt a cikk, úgy értve, hogy az Astanga Vinyásza Jógát gyakorlók gyakorlás közben rengeteget izzadnak és mivel én nem vagyok izzadásra hajlamos típus, de ezen szívesen változtattam volna, úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt.
Másodszor – és azt hiszem ez volt a döntésem fő oka – az, hogy a Vinyásza rendszer filozófiája nagyon hasonlónak tűnt a már meglévő meditációs gyakorlásomhoz, amelyben nagyon sok figyelmet fordítanak a légzés tudatosítására.
Szóval abban a pillanatban, amikor felfigyeltem erre a hasonlóságra, világossá vált számomra, hogy csakis ezt a módszert szeretném megismerni, amennyiben lehetőségem nyílna rá.

BW: Van esetleg valami indokod, ami miatt nem értesz egyet azzal, hogy az astanga nehezebb?
Sarad: Oké, azt elismerem, hogy nem könnyű, de nem akarom azt mondani, hogy nehéz vagy nehezebb, mint a többi módszer. Az utóbbi hetekben úgy éreztem, hogy magával a gyakorlással teremtjük meg magunknak azt a fajta erőt és stabilitást, amire szükségünk van. A mai gyakorlásom megalapozza a holnapi gyakorlásomat, a holnapi a holnaputánit – és ez így megy szépen tovább és tovább.
A gyakorlás önmagán, önmagunkon keresztül vezet. Minden, amit tennünk kell az az, hogy gyakoroljunk és tegyük ezt rendszeresen.
Szóval valóban, abból a szempontból nehéz, hogy a gyakorlás rendszerességet követel, ugyanakkor maga a gyakorlás nem olyan nehéz. Ha én meg tudom csinálni, akkor mindenki képes rá,

BW: Mesélnél arról, milyen változások történtek az életedben amióta astangázol?
Sarad: Ohh, ez egy elég bonyolult kérdés. Nehéz a változásokat külön-külön kielemezni és azokat egy-egy hatóerőre visszavezetni – az élet számomra a gyakorlás előtt is jó volt és most is az – talán nem én vagyok a megfelelő ember, aki erről mesélni tudna, ne haragudj!
Ugyanakkor szilárdan hiszek abban, hogy a gyakorlásba előbb sok-sok időt, erőfeszítést és odaadást kell beletenni, és majd csak ezek után számíthatunk bármiféle változásra.
Máskülönben pedig, én még csak kezdő vagyok – ez egy másik nyomós indok arra, hogy ne válaszoljak erre a kérdésre. Kérném is a következőt! 🙂

BW: Azt említetted az interjú elején, hogy független management tanácsadóként dolgozol. Ez számomra amolyan “komoly üzletember” típusú munkának tűnik. Akadt bármikor is konfliktus a “jógi Sharad” és az “üzletember Sharad” között?
Sarad: (mosolyog) Nahát, megleptél; hirtelen most nagyon fontos embernek érzem magam – ami végtelenül messze áll az igazságtól. De mivel elhangzott ez a kérdés, megpróbálok rá válaszolni; azt hiszem nehéz lesz pontosan megfogalmaznom a választ így hirtelen – hadd szedjem össze a gondolataimat előbb. néhány másodperc szünetet tart)
Szóval, én ezt úgy látom, hogy az az “igazi” Jógi, aki nem azonosul a konfliktus mögött megbújó érzelmi mintázattal – jelentkezzen ez az ellentét akár a szakmai életben, akár emberi kapcsolatokban stb. Másképpen kifejezve, mindaddig nem Jógi valaki, amíg ellentéteket érzékel és él meg, éppen ezért még több odaadással és hittel kell folytatnia a gyakorlását – vagy még egy másik megfogalmazás: a Jógi az az ember, aki nem érzékel semmiféle ellentétet, ehelyett mindenütt harmóniát lát. Érthető voltam?

BW:  Nos, azt hiszem, igen.
Sarad: Akkor nézzük: ebben a pillanatban tapasztalok bármiféle ellentétet? A válaszom az, hogy nem. És akkor ez azt jelenti, hogy “igazi” Jógi vagyok? A válaszom egy hatalmas “NEM”. Én csak egy vagyok azon szerencsések közül, akiket nagyszerű társaság és sok jó ember vesz körül.

BW: Sharad, mi a kedvenc ászanád és mi az ami a legnagyobb kihívást okozza számodra?
Sarad: Melyik a legkevésbé kedvelt ászanám? Lássuk csak…hm…egy ilyen sem jut eszembe. De a kedvenc ászanám az határozottan a Paschimottanasana és variációi – egész egyszerűen jól esik ebben a pózban lenni és lassú, mély lélegzeteket venni. Van valami megmagyarázhatatlan ebben az ászanában, ami hihetetlen örömmel tölt el.

BW: Arra még nem kaptunk választ, hogy melyiket nem szereted.
Sarad: Haha…látom nem menekülhetek…Oké…ha választanom kellene, azt mondanám, nem vagyok túlzottan oda az első néhány bevezető pózért – Napüdvözletek, trikonásana stb.

BW: Valóban? És miért nem?
Sarad: Tetszik az arckifejezésed – úgy nézel most rám, mintha valami rosszat mondtam volna a legjobb barátodról. Hűha – azt hiszem holnap Sukhāsana közben valaki le fog csapni 😉

BW: Dehogy, nem tennék ilyet. De kíváncsi vagyok, hogy miért nem szereted a Napüdvözletek-et.
Sarad: Nem is tudom. Talán amiatt, hogy a gyakorlás kezdetekor még egyfajta nyomott hangulatban vagyok, és ilyen tudatállapotban nehéz átadni magamat bármelyik ászanának is – ez így érthető valamennyire?

BW: Rendben, elfogadom a választ. A következő kérdés az lenne, hogy Te kinek ajánlanád  fől a gyakorlásod?
Sarad: A mediációs hagyományban, amit követek, azt tanultuk, hogy gyakorlásunkat ajánljuk fel az összes szenvedő lénynek. Ugyanígy, az astanga tradíció zárómantrájában is ugyanezt találjuk: “Lokah Samastah Sukhino Bhavantu”. Legyen minden élőlény a világon boldog.
Így ez az én ajánlásom is ez. És látod, ismét nincs ellentét! 🙂

BW: Köszönjük szépen az interjút Sharad!
Sarad: Köszönöm én is!

Fordította: Müller Fruzsina

After a longer period of silence, the interview series of “Bandha of the Month” is continuing. It had always been hard to chose the actual interviewee among the fascinating astanga yoga practicioners, but a few months ago we encountered an extraordinary situation. A gentleman from India contacted us in order to learn Astanga Vinyasa Yoga in our Yoga School.
What brought an Indian man down here to Hungary ? Why astanga yoga and why Bandha Works? Let the following interview answer all the questions. Please welcome the interview with Sharad.

BW: How come that an Indian gentleman like you lives in Budapest?
Sarad: Work! I am an independent management consultant and my client has a project that is across three markets : Hungary, Austria and Poland and instead of travelling every week from my base location (London, UK) – the ‘nomad’ in me chose to move to Budapest (only for short term though)  – and that is how I am here – to experience life in this very very beautiful city of yours.

BW: How did you find Bandha Works? Did you practice ashtanga yoga before?
Sarad: Finding BandhaWorks was easy – I tried searching for Ashtanga Yoga schools in Budapest and BandhaWorks was right top on the list. I looked at its website and the websites of few other schools and it was very clear in my head that BandhaWorks is “THE” place to learn Ashtanga Yoga in Budapest – they seemed focussed on Ashtanga Yoga (unlike other places that offer a khichri of different courses) – they offered Mysore style classes.
As a child, I did some Yoga in primary school – and then never afterwards. So yes, I have done Ashtanga Yoga – but I had never practised Vinyasa Yoga before.

BW: Isn’t it strange for you to practice yoga, the ancient science of your homeland here, in a Western country with Western teachers?
Sarad: Haha..,interesting question. Hmm..let me think about it for a bit. Ok, I agree, that it may sound a bit strange at the outset – but if one thinks carefully – the nationality of a teacher isn’t even a valid parameter or qualification when deciding upon a teacher. Whether a teacher is Indian or not – how does it matter? I am not aware of any Indian text, tradition or an Indian Yoga teacher claiming that westerners cannot teach Yoga. At the basic level, what matters to a student, or what should matter to a student is that the teacher is able to teach and teach well – and an additional perspective, at least for me, would be if the teacher is able to teach as per the tradition. And I will admit that I have found a good teacher in you.

BW: Ashtanga vinyasa yoga is said to be amongst the ‘harder’ types of yoga! Why have you chosen this method anyway?
Sarad: ‘Harder’ – well I am not sure I agree with you on that – but to answer your question – when I started, I had no clue which method or school was harder or easier than the rest – I was not thinking on those lines at all. I was merely inspired and intrigued by the philosophy of Vinyasa which I happened to read online – there were a couple of things. One, the article mentioned that people sweat a lot while doing this form of Yoga and since I do not tend to sweat much and I wanted to, I thought I should give it a try. Second, and probably the main reason has been that the philosophy of Vinyasa felt very much in sync with my meditation practice where there is a lot of focus on breath awareness. So it was in that very moment, very clear in my head that this was the only method I would go for – whenever I would get an opportunity.

BW: Any why do you not agree that Ashtanga is ‘harder’?
Sarad: Ok, granted that it is not easy – but I don’t want to say it is hard or even harder than the rest – because in the past several weeks I have felt that with practise one builds the stamina that is needed. Today’s class gives you the stamina to do the next day’s class and so on and so forth. The practise leads you by itself. All ones needs to do is practise and practise regularly. So yes, it is hard from the perspective that it asks for you to be fairly regular – but the practise in itself isn’t that hard. If I can do it, than everybody can do it.

BW: What sort of changes has Ashtanga brought into your life?
Sarad: Ohh…this is a real difficult question. I find it difficult to analyse changes and attribute the reasons behind the changes – and further – life has been good and continues to be good – so I am the wrong person to ask this question – sorry!  Also, I firmly believe, that one has to invest time, effort and sincerity in the practise first – and only then expect some change. And I am only a beginner – so this is another reason for me to not answer this question. Next one please! 🙂

BW: As you told us you are an independent management consultant a sort of serious businessman. Has there ever been a conflict between the “yogi Sharad” and the “businessman Sharad”?
Sarad: (Smiles) Now, you make me feel really important – which is faaar from truth. Anyhow, since you have asked, I am going to try and answer this and I think I am going to struggle to articulate my response – so bear with me on this one. (takes a pause) Ok, so this is how I think – a true Yogi is someone who does not experience the emotion of ‘conflict’ – be that conflict in the professional space or be that in relationships etc. In other words, one is not a Yogi, if one perceives conflict and he or she needs to continue working with more sincerity and faith – OR one is a Yogi and does not perceive any conflict and instead sees harmony. Simple?

BW: Well, sort of.
Sarad: Now, do I experience conflict? The answer is no. And does that mean I am a true Yogi and the answer is a big NO. I think I am just someone who is lucky enough to be surrounded by great companies and good human beings.

BW: Sharad, what’s your favourite Asana and which one do you like the least?
Sarad: Which one do I like the least? Let me think….hmm…nothing comes to mind. But I think I can tell you which one I like – I definitely like Paschimottanasana and its variants – I just love being in that asana and taking several slow deep breaths. Something about that asana and I dont know what exactly – but it gives me lot of joy.

BW: And you have not answered which ones you do not like?
Sarad: Haha..you are very insisting! Ok., if I have to make a choice – I’d say I am not a huge fan of the first few starting ones – Surya Namaskar, Trikonasana etc.

BW: Really, and why is that?
Sarad: I like your expression – you look at me as if I have told something against your best friend. Gosh, when I do sirsasana tomorrow, looks like someone is going to push me down 😉

BW: No, I wont do that. But tell me why do you dislike Surya Namaskar?
Sarad: I dont know. It could be that I feel a little lethargic at the start of the practice – and it is difficult to enjoy any asana with that mindset – Makes sense?

BW: Ok fair enough, next question is who would you offer the ashtanga vinyasa yoga practice?
Sarad: In the meditation tradition that I follow, we have been taught to dedicate our practise for the benefit of all sentient beings. And even in the Ashtanga tradition the ending prayer has ‘Lokah Samastah Sukhino Bhavantu’ – which is the same thing – May all worlds be happy. So that is my offering. And you see, no conflict again! 🙂

BW: Thank you very much for the interview!
Sarad: Thank you very much!

Sorsalakítás a jógi szemével

Szerző: TÓTH ERZSÉBET LAURA

gkj

Govinda Kai többek között Gwyneth Paltrow-nak, Christy Turlingtonnak, Tobey Maguire-nek és Sting feleségének is oktatott már jógát. Az elmúlt hetekben nálunk is elérhetővé váltak a tanításai, hiszen másfél hónapot töltött Budapesten.

Egy budai jógaközpontba beszéltük meg a találkozót. A késő délutáni időszakra jellemző városi zsúfoltság miatt nehezen találtam parkolóhelyet, és kis késéssel értem a helyszínre. Kétségbeesetten tébláboltam két bejárat között, miközben az arra járók majd’ fellöktek, hiszen mindenki akkor szabadult ki a mókuskerékből, és sietett a jól megérdemelt szabadsága felé. Ekkor egy férfira lettem figyelmes, aki türelmesen várakozott az út szélén, mintha nem is ennek a világnak a része volna. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy talán ő a mester, de a sztereotípiáim erre gyorsan rácáfoltak. A jógagurukat eddig lepelbe öltözött jelenségnek képzeltem, ezzel szemben az ott álló férfi átlagos öltözetet viselt, ám a lényében olyan ösztönösséget és szabadságot véltem felfedezni, amely nem az itteni emberek sajátja. Ő volt Govinda Kai, akit, miután otthonosan lótuszülésbe helyezkedett a jógaiskola egyik termében, arról kezdtem faggatni, hogyan látja a mai nők életútját.

„Amikor egy női lélek leszületik a Földre, a legfontosabb sorsfeladata embernek lenni, és ennek egy szelete az, hogy a női sorsából a legteljesebbet hozza ki. Alapvetően mindenki arra törekszik, hogy megvalósítsa önmagát, még akkor is, ha ennek nincs tudatában. A nők helyzete azért nehezebb ebből a szempontból, mert a patriarchális felfogású társadalom miatt a belső igényeik és az emberi mivoltuk összeütközésbe kerülhet.”

Author Photo
Govinda

Miután a budapesti kurzusára járó lelkes astangások nagy része nő, arra is kíváncsi voltam, hogyan lát minket, magyar nőket.

„A nők eredendően kevésbé öntudatosak, mint a férfiak, de ez az itteni lányokra, asszonyokra még inkább jellemző. Sokuk önbizalomhiánnyal küzd, nincsenek tisztában az értékeikkel. A nőkben együtt van a gyengédség és az erő, de tudni kell, hogy a kettő közül mikor melyikre van szüksége a társuknak és a világnak.”

Author Photo
Govinda

Természetes intelligencia

A jógaguru szerint figyelembe kell venni, hogy a nők sorsfeladata ma teljesen más, mint száz évvel ezelőtt.

„Most a világ egy spirituális időszak felé közeledik, a spiritualitás jegyei pedig sok esetben megegyeznek a női értékekkel: ilyenek az empátia, a nyitottság és a befogadás is. Azzal, hogy a nők aktív részesei a világ megváltoztatásának, még több sorsfeladat hárul rájuk, ezáltal az addig materiális, kezdetben csupán az anyaságra korlátozódó szerepük tovább bővül. A mai korra maszkulin jegyek jellemzőek. Világunk tele van háborúskodással, vérengzéssel, kegyetlenséggel, gazdasági szempontok irányítják a mindennapjainkat. Szükség van a női energiákra.”

Author Photo
Govinda

A jó hír, hogy a bennünk lévő férfi és női energiákat megtanulhatjuk kezelni: ennek egyik eszköze lehet például a jóga.

„Minden női tulajdonságban ott lakozik a bölcsesség, egyfajta természetes intelligencia – folytatta a jógi. – Most a világnak arra van szüksége, hogy minél több nő ébredjen rá önmaga erejére. A nők évszázadokon át a kevés erejüket is a férfiaknak adták, de ez az alárendeltség nem törvényszerű. A szülés csak a nőnek adatott meg, ez is azt támasztja alá, hogy nem lehet alárendelt, hiszen ő adja az életet.”

Author Photo
Govinda

A jógi szerint a nők többsége elfojtja a nőiességét, ám ekkor felborul az egyensúly, és a szervezet női betegségek formájában jelez nekünk. Azt mondja, a jógafoglalkozások során akkor érhető el gyógyulás, ha a gyakorlatok során nemcsak a tökéletes fizikai megvalósításra törekszünk, hanem arra is, hogy áthasson minket önmagunk megértésének és megélésének a vágya.

haj2

A sikeres nők attitűdje

Govinda számos híres és sikeres nőnek volt a jógaoktatója, ami jó tapasztalattal szolgált számára ahhoz, hogy megértse, mi a különbség köztük és a „hétköznapi” nők között. Tapasztalata szerint az előbbiek szenvedélyszintje jóval magasabb, nagyobb akaraterővel rendelkeznek, több az életenergiájuk és fokozottabb a rezgés körülöttük. A guru csupán a rezgések és a kisugárzás alapján meg tudja állapítani, hogy valaki hol tart az önmegvalósításában.

„Azzal, hogy megváltoztatjuk a rezgéseinket vagy a rezgéseink minőségét, megváltoztathatjuk a sorsunkat is. Ha olyan rezgéseket erősítünk magunkban, amelyek egy »sikeres« attitűdhöz tartoznak – és itt a siker azért van idézőjelben, mert mindenkinek mást jelent –, akkor közelebb kerülünk ahhoz, hogy mi is megvalósítsuk önmagunkat. Mindenkiben megvan a szükséges erő ahhoz, hogy az életfeltételeit átalakítsa.”

Author Photo
Govinda

Hamarosan kezdődik az órája, de azt még elárulja, hogy egész életében szerelmes volt a nőkbe, már kisgyerekként az édesanyjába is, most pedig egy magyar hölgy a legfontosabb a számára, akit a jógaiskolával kapcsolatban ismert meg. Egyébként úgy érzi, sok emberbe „szerelmes” egyidejűleg.

Mire e sorok megjelennek, már elhagyja Budapestet. De ahogy mondta, bár nagyon sokat utazott életében, nálunk mindig otthon érzi magát, jobban, mint bárhol másutt, ezért júniusban újra visszatér hazánkba.

goré

Govinda Kai a mysore-i KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jógaintézet) által minősített tanár. Eredeti neve Russell Paul Yamaguchi. 1959-ben született San Franciscóban. Ősei japán bevándorlók voltak, akik Dél-Japánból, Kiusuból érkeztek az Államokba. Édesanyja tanítónő volt, édesapja gimnáziumi matematikatanár, aikidómester és -oktató. Életszemléletére és egyéniségére nagy hatással voltak az 1960–70-es évek rasszizmusellenes, a nők egyenjogúságáért és a szexuális jogokért vívott megmozdulásai. Édesapja korai halála pedig arra ébresztette rá, hogy spirituálisan is meg kell ismernie a világot.

Forrás: Ridikül magazin

Astanga ikonok: Kino MacGregor

Kino

Egy szeretett és utált astangás vallomásai

Kino MacGregor egyike azon kiválasztott emberek kis csoportjának, akik a KPJAYI alapítójától, Sri K. Pattabhi Joistól kapták küldetésül, hogy astanga jógát tanítsanak. Ő a legfiatalabb nő, aki megkapta a certifikációt, miután befejezte a rendkívüli kihívásokkal teli harmadik sorozatot és lassan már a negyediket vége felé jár. Hét év következetes gyakorlása és rendszeres mysore-i látogatásai után 29 éves korában kapta Gurujitől a megtisztelő feladatot, hogy tanítson és inspiráljon másokat. 2006-ban férjével, Tim Feldmannel alapították jógaiskolájukat, a Miami Life Centert, ahol tanítanak, workshopokat és intenzív kurzusokat tartanak mindamellett, hogy rendszeresen utaznak és tanítanak világszerte is. Kino eddig már öt darab astanga jóga DVD-t készített, legújabb könyve pedig 2013 tavaszán jelent meg „The Power of Ashtanga Yoga” címmel. Életmód-tanácsadóként doktorált a New York-i Egyetemen és az ott szerzett tudást és elkötelezettséget a tudatos felelősségvállalás iránt integrálja a tanításába. Számos magazinban és TV csatornán szerepelt (Yoga Journal, Yoga Mind Body Spirit, Yoga Joyful Living, Travel & Leisure Magazine, Ocean Drive Magazine, Boca Raton Magazine, Florida Travel & Life Magazine, Six Degrees Magazine, valamint a Miami Beach’s Plum TV-ben és a CBS Today Show-ban) és saját YouTube csatornáján rengeteg hasznos és motiváló videó található.

Az emberek vagy imádnak, vagy utálnak, de ezzel hosszas mérlegelés után megbékéltem

Rossz astangini vagyok! Sminkelem magam és rövid shortokat hordok. Nem vagyok természetes szőke, festem a hajam és többnyire beszárítom, még Indiában is. Hiú vagyok, szeretem a szép és gyakran drága dolgokat. Hívtak már ’astanga pomponlánynak’, ribanc jógaoktatónak (férjnél vagyok), üzletasszonynak (ami szinte lekicsinylő megnevezése egy jógatanárnak) és árulónak, aki a hírnévért és gazdagságért feladja személyes értékeit. Veszítettem el igazán fontos barátságokat és bántottam meg hozzám nagyon közelálló embereket, mert elkápráztatott a vak ambíció. Nagyon messze vagyok a tökéletestől, sőt, talán több hibám van, mint a többségnek.
A sikerhez vezető őrült rohanásban készítettem öt astanga jóga DVD-t, írtam két könyvet, jógatermékek sorát értékesítem, online jógaórákat forgattam, több mint 100 különböző városban tanítottam világszerte, férjemmel megalapítottuk a jógastúdiónkat Miamiban (Miami Life Center) és létrehoztam a Miami Yoga Magazine-t is. Rájöttem, hogyan használjam a közösségi portálokat, és hogy építsem ki online jelenlétemet, mondhatni saját „márkámat”. Használom a Twittert, blogot írok és saját YouTube csatornámra rendszeresen forgatok videókat.

Mindezért, ahogy Guruji mondaná, “bad lady” vagyok

Mindemellett azért jó astangini is vagyok, hetente hatszor gyakorolok, követem a tradíciót és az irányelveket, illetve tanáraim, Sri K. Pattabhi Jois és R. Sharath Jois útmutatásait a gyakorlásom során. Rendszeresen visszajárok Mysore-ba, hogy folytassam a tanulmányaimat és, hogy én is diák lehessek legalább egyszer egy évben. Egyszerű vegetáriánus étrend szerint étkezem, ahogy azt tanáraim ajánlották, és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy önvalómat tanulmányozva kedves ember legyek, vagy legalább törekedjek rá, ha nem is mindig sikerül.
Keményen dolgozom, semmit sem veszek készpénznek és sosem érzem úgy, hogy bármi felett hatalmam lenne; hogy bármi vagy bárki felett állnék. Naponta hálát adok a tanítványaimért, mindazokért, akiket személyesen tanítok az óráimon, és azokért is, akik a videóimat nézik, vagy a könyveimet olvassák otthon. Mielőtt elkezdtem volna gyakorolni, nem voltam sem erős, sem türelmes, minderre a jóga tanított meg. Csak addig erőltethetsz valamit, amíg bele nem roppansz – megtanultam, hogy a sikernek azt a részét, amely már nem rajtunk múlik, mind a jógában, mind pedig az életben kegyelmen keresztül kaphatjuk csak meg, ha igazán átadjuk és megadjuk magunkat ennek.

Szóval, azért talán jó is vagyok egy kicsit.

Néhányan azt mondanák, hogy mindezt csak annak érdekében teszem, hogy felépítsem a saját jóga birodalmamat, ezzel növelve az egómat. Számukra Kim Kardashianhoz hasonlítok a jóga világában. Személy szerint én sokkal inkább remélem, hogy inkább olyan vagyok, mint Oprah Winfrey. Szeretném, ha a jóga milliókat érne el és érintene meg, mert szentül hiszem, hogy a jóga ereje képes megváltoztatni a világot. Egyszer valaki azt kérdezte tőlem, hogy ha egy milliárd emberrel meg tudnám ismertetni a jógát, de a fele megutálna és csak a fele szeretne, akkor is megtenném-e. A válaszom: természetesen!

Lehet, hogy kicsit naivan, de őszintén hiszem, hogy ha mindenki jógázna, akkor ez a világ mindannyiunknak egy jobb hely lenne. Szeretnék eszköze lenni az inspirációnak, ami gyakorlásra ösztönzi az embereket, és ha ennek az az ára, hogy néhányan nem kedvelnek majd, elég erős vagyok, hogy ezzel együtt is vállaljam. Mindemellett be kell valannom, hogy nem vagyok annyira önzetlen, mint amilyennek ez az előzőek alapján tűnhet. Szeretem látni magam a videókon, a könyveim fedőlapjain, és kifejezetten élvezem az erőfeszítéseim eredményeit. Hálás vagyok azért, hogy a férjem és én azzal foglalkozhatunk, amiben hiszünk, és amit igazán szeretünk és ez még jómódot is biztosít nekünk. Nem mondom, hogy kifejezetten büszke vagyok mindarra, amit eddig elértem, de egyfajta önbizalommal tölt el az a tapasztalat, amit néhány álmom megvalósítása során szereztem.

A probléma egyik forrása az, hogy pár ember úgy érzi, hogy amit én képviselek és mutatok magamból, az az astanga jóga tradíció alapjai ellen való

Először is, sokaknak nem tetszenek a ruhák, amiket hordok, de nem fogok elnézést kérni azért, ha valami túl rövid, szűk, vagy túl élénk. Vállalom a kockázatát annak, hogy érzéketlennek vagy elitistának tűnjek, de szerintem a vita arról, hogy a nők takarják el a testüket, mert kihívó lehet és stimulálja a szexuális vágyat egy letűnt korszakhoz tartozik, nem a 21. századhoz.

A férfiak hagyományos jógafelszerelése csupán egy ágyékkötő, ami alig takar valamit

Mysore Projekt

Valóban rövid nadrágokat hordok, de mindent eltakarnak, amit el kell takarni és tényleg azt gondolom, hogy az embereknek ezen már ideje lenne túltenni magukat. Számtalanszor kellett magyarázkodnom, hogy a jógagyakorláshoz miért olyan ruhákat választok, amilyeneket, és kezdek belefáradni ebbe. Miamiban lakom, ahol meleg van és az emberek rövid nadrágokban és pólókban járnak.

Rég rájöttem arra is, hogy ha hosszú szárú nadrágokat hordanék, akkor ez a tapadás miatt sokkal könnyebbé tenné a kihívást jelentő egyensúlyozó gyakorlatokat és nem használnám rendesen a törzsizomzatomat. Egyetlen férfi sem hordott hosszú nadrágot, hogy így tegye egyszerűbbé a gyakorlását. Szóval, tudatosan eldöntöttem, hogy shortban fogok jógázni, még akkor is, ha eleinte sokszor csúszkáltam és leestem a karomról bizonyos ászanákban. Tessék, megint magyarázkodom és őszintén mondom, hogy már tényleg nagyon unom ezt. Ez az én választásom és csak az enyém, senki mást nem fogok arra kényszeríteni, hogy olyan ruhákat hordjon, mint én. Ha nem szereted a rövid nadrágokat, ne hordd azokat, ha nem szereted látni, amiben én jógázom, akkor ne nézz. A saját választás szabadsága azoknak a nőknek köszönhető a történelemben, akik a szívükkel és a lelkükkel harcoltak a feminizmusért, hogy szavazhassunk, mini-szoknyákat és shortokat hordhassunk, elégethessük a melltartóinkat, egyetemre járhassunk, bármilyen karriert választhassunk, képesek lehessünk kézen állni és szabadon mehessünk feleségül ahhoz, akihez csak szeretnénk. Nem fogom elárulni a feminizmus eszményeit csak azért, mert valakinek nem tetszik, amit lát.

Másodszor pedig, azt hiszem, mondhatjuk, hogy feltörtem a tabut az astanga jóga „tiszta világában” való marketing sérthetetlensége körül. Olyan jóga tanár vagyok, aki egyben úttörő és vállalkozó is. Attól függ, honnan nézzük, ennek – mint mindennek – megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Krishnamacharya is megmondta, hogy a jógát hirdetni kell és az üzenetet sokakhoz el kell juttatni. Ezt szívből megfogadtam.

Az én tanárom, Sri K. Pattabhi Jois pont az ellenkezőjét képviselte; szerinte nem szabad, hogy reklámozzuk a jógát, a tanításnak önmagában kell hoznia a diákokat. Guruji mindig nagyon lelkes volt, amikor diákok százai gyakoroltak vele Mysore-ban vagy a világkörüli állomásai során. Mindig megkérdezte, hogy hány diákot tanítok az óráimon és nagyon tudott örülni, amikor hallotta, hogy számuk egyre nő. Úgy tapasztaltam, hogy Guruji boldogan figyelte, ahogy az astanga jóga egyre több embert érint meg világszerte. Szívügyemnek tekintem ezt a küldetést, hogy a világon sokakhoz eljusson az astanga jóga.

GuruJi

Mindent összevetve akkor, hol is van a helyem a tardícionláis astanga jóga családfában? Azt hiszem, ez a szóban forgó kérdés most…

Hadd fejezzem ki legőszintébb tiszteletemet azok iránt a tanárok iránt, akik a radar hatósugarán kívül vezetnek kora reggel Mysore programot és minimális hirdetéssel, saját elkötelezettségük ereje révén, személyes ajánlások útján találnak rájuk a diákok. Fantasztikusak vagytok! Lenyűgöző ez az alázat, hősiesség a munkátokban rejlő csendes erő.

Én azonban nem vagyok olyan, mint ti. Ez nem az én utam. Ez nem azt jelenti, hogy többet akarok, csak mást. Én a jóga nagykövete szeretnék lenni a nyilvánosság előtt. Annyi emberhez akarom eljuttatni az üzenetet, a tiszta forrásból származó, hiteles, valódi jógát, amennyihez csak lehetséges. A célom, hogy összekössem az embereket, az astanga jógát és azt a valódi indiai tapasztalatot, amire a tanáraimmal tettem szert.

Arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy rátaláljanak a saját útjukra a jógában

KMG_LV

Nem az a célom, hogy végül engem válasszanak tanáruknak. Megtiszteltetés azonban, ha inspirálok másokat és velem tanulnak tovább, de az is, ha Mysore-ba mennek és a napi gyakorlás az életük része lesz. Annak is ugyanúgy tudok örülni, hogy ha egy diák a napi meditáció mellett köteleződik el vagy a jóga egy másik vonalát követi később.

Talán a közszereplés a legnagyobb ék köztem és sokkal inkább hagyománykövető astanga jóga tanárok között. Guruji élete nagy részében relatív ismeretlenségben tanított, türelmesen várva, hogy a jóga – amiben maximálisan hitt – elhozza majd a tanulni vágyó diákokat. Bizonyos értelemben egy életen át arra várt és azért dolgozott, hogy ez az álma valóra váljon. Ebből az a legnagyobb lecke számomra, hogy sosem szabad feladni az álmainkat, kitartóan kell dolgozni értük még akkor is, hogy az eredmények nem jönnek azonnal. A feladat, amit a kollégáim látnak ebben pedig az, hogy pontosan úgy kell tanítani, ahogy Guruji tanított a régi időkben; kitartó alázattal egyik diákot a másik után… Ők kérdőjelezik meg a leginkább, hogy miért szükséges az astangát Oprah-stílusban terjeszteni. Miért nem lehet csak szerényen tanítani azokat, akik felbukkannak.

Nekem az a véleményem, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia és megtanulnia azokat a leckéket, amiket hoz az élet. Nem élheted más életét, ahogy nem kényszerítheted másokra a saját nézeteidet sem. Mindannyian szabadok vagyunk, hogy éljünk és élni hagyjunk másokat, hogy felfedezzük az életcélunkat és ennek megfelelően tegyük a dolgunkat a világban. A mai napig emlékszem, mennyire elveszettnek éreztem magam a húszas éveim elején, mielőtt igazán felfedeztem volna az astanga jógát. Útmutatásért imádkoztam, hogy megtaláljam azt a bizonyos dolgot, amiért Isten erre a földre küldött, hogy aztán teljes szívvel csinálhassam. Úgy érzem, az astanga jógában megtaláltam a küldetésemet. A dharmám, az utam az enyém és csakis az enyém, és úgy tűnik, el kell fogadnom, hogy ez nem a tradicionális megközelítése az astanga jógának. Mindamellett, hogy igyekszem tiszteletben tartani a tanáraimat és a hagyományt, törekszem mindezt a saját meglátásom és hitem szellemében tenni, nem szándékozom egy dogmát követni. Ahogy néhány ember nem érezné jól magát, ha YouTube videókat és jóga DVD-ket kéne készítenie vagy online jóga órákat kéne tartania, én ugyanúgy nem érezném jól magam, ha csöndben kéne ücsörögnöm, miközben mások a jóga üzenetét hirdetve járják a világot.

Egy lényeges pontot mindenképpen megéri kiemelni: az üzenet mindenképpen nyilvánosságra fog kerülni. Rengeteg jóga tanár van már fent a YouTube-on vagy készített jóga DVD-t, sőt, közülük néhány astanga jóga tanár sosem tanult Mysore-ban Gurujival vagy Sharath-tal. Még ennél is több olyan tanár van online, akik a tradíciót teljes mértékben megkerülve úgy mutatják be a jógát, mint valami csodálatraméltó nyújtó- vagy fitnesz gyakorlatsort.

Kapocsnak tekintem magam a jóga pop kultúra és a hagyományos tanítói láncolatot követő spirituális gyakorlás között

KMG

Sokan úgy érzik, hogy ártok a tradíciónak azzal, hogy könyveken vagy az elektronikus médián keresztül is szeretnék tanítani. Természetesen a legjobb közvetlenül egy tanártól tanulni, azonban nem mindenkinek van erre ideje, lehetősége vagy anyagi forrása. Azzal a céllal készítem a videókat és a könyveket, hogy ösztönözzék az új diákokat, a haladóbb gyakorlók számára pedig referenciaként vagy segédeszközként szolgáljanak.

Amikor valami újat tanulok a saját jóga gyakorlásom során, minden rendelkezésemre álló forrást ellenőrzök; megnézem a Google-t, a YouTube-ot, elolvasom az anatómiai hátteret, tanulmányozom a mozgástechnikát és elkezdem boncolgatni a póz pszichológia, spirituális és érzelmi összetevőit. Ahelyett, hogy információ nélkül maradnék, inkább minél többre van szükségem. Éppen ezért törekszem én is arra, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy minden lényeges információ nyilvános és könnyen elérhető legyen a jóga világában. Mivel annyi minden szabadon elérhető már az interneten nem hiszem, hogy lehetséges vagy egyáltalán érdemes mások számára is hasznos dolgokat őrizni. Oszd meg szabadon, hogy mások is fejlődhessenek, tárd ki a szíved és az egyre csak növekszik majd! Ez vezérel, amikor nyilvánosan megosztom a munkámat. Szerencsére épp elég visszajelzést kapok az emberektől világszerte, hogy tudjam, a videóim sokkal inkább hasznosak, mint hogy ártanának.

Nemrég szomorúan tapasztaltam, hogy néhány kollégám Mysore-ban nem ért egyet velem

Ez akkor lett számomra teljesen nyilvánvaló, amikor az emberek sorra visszautasították, hogy egy videóban szerepeljenek, amit Mysore-ról szerettem volna készíteni:

Sokan kifejezetten fel voltak háborodva, mert nem kértem tőlük előzetes engedélyt, hogy a Mysore Magic filmből felhasználhassak részeket. Valóban közvetlenül őket kellett volna megkérdeznem, hogy hozzájárulnak-e és őszintén sajnálom, hogy ezt nem tettem meg. Bevallom, eszembe sem jutott és már látom, hogy pusztán a saját naivitásom volt azt hinni, hogy ezzel senkinek sem lesz majd problémája. Bárcsak felvették volna velem a kapcsolatot és egyenesen felém jelezték volna az aggályaikat, de megértem, hogy nehezebb konfrontálódni valakivel, mint negatív véleményt alkotni róla.

Itt szeretném megjegyezni, hogy nyitott vagyok a negatív kritikára is, ha valaki szeretne velem megosztani valamit…

Sokat segítene, hogy fejlődjek és tanuljak ebből a tapasztalatból. Fogalmam sem volt arról, hogy azoknak az embereknek, akikkel Mysore-ban gyakorlok és barátkozok gyakorlás után, ennyire erős negatív véleménye van rólam és arról, ahogy tanítok. Olvastam a kritikus blog bejegyzéseket a rövid nadrágjaimról, a YouTube videóimról, és általánosságban magamról… de nem gondoltam, hogy ez tényleg azoktól az emberektől jött, akikkel Mysore-ban együtt gyakorlunk. Ez ismét a saját naivitásomat bizonyítja. Sokat gondolkodtam, hogy mit kellene tennem; pl. mindenkitől, aki szerepelt a videóban, személyesen kérjek elnézést, vagy utólagos engedélyt? Esetleg vegyem le a videót vagy hagyjam fent és beszéljem meg Sharath-tal, hogy neki mi a véleménye erről? Tényleg nagyon szeretem azt a videót, mert sok ember számára inspiráció lehet, hogy ők is elinduljanak felfedezni Mysore erejét és varázsát. Azt remélem, hogy békés megegyezést követően a videó fent maradhat a YouTube-on. Talán nem vagyok túl naiv ezzel kapcsolatban is!

Az a célom, hogy a nagyközönség számára elérhetővé tegyem a jógát videókon és a televízión keresztül is, de ez a leginkább vitatott dolog a jóga világában. Ez a vágyam határozottan nyomogatja bizonyos emberek gombjait. A YouTube csatornámat több mint 6 millióan kezdték el nézni az elmúlt másfél év alatt és remélem, hogy ez csak a kezdet.

Nemrég New Yorkban volt egy találkozóm néhány televíziós vezetővel egy TV projekt kapcsán, ahol a részletekkel kapcsolatban egyeztettünk. Egy alkalommal Eddie Sternhöz is beugrottam gyakorolni és gyakorlás után beszélgettünk kicsit. Mikor megkérdezte, mit keresek New Yorkban, nagyon izgatottan mertem csak bevallani, hogy igazából szeretném a jógás életmódot televízióra vinni. A válasza azonban annyira felszabadító volt. Azt mondta: „Valaki úgyis meg fogja csinálni, és a legjobb, ha te leszel az!” Egy dologban biztosak lehettek: fáradhatatlanul fogok dolgozni ezen, nem a hírnévért és a vagyonért, hanem azért, hogy a jóga eredetét és hagyományát hitelesen képviseljem.

„Be strong, strong enough to believe in your dreams and let yoga show you the way.”

Forrás:
http://www.kinoyoga.com/about/kino-macgregor/
http://www.elephantjournal.com/2013/02/confessions-of-a-loved-hated-ashtangi-kino-macgregor/
http://yoganonymous.com/an-interview-with-kino-macgregor-that-is-not-about-her-shorts-2/
http://www.elephantjournal.com/2012/06/kino-macgregor-interview-with-an-ashtanga-goddess/

A hónap bandhája: október

W

Izgalmas interjú “Isten ajándékával” a New York-i képzőművésszel, aki Richard Freeman-él kezdett el alsónadrágban astangázni, majd az élet Budapestre sodorta. Szó lesz Eddie Stern-ről, Richard Freeman-ről, Madonnáról… Fogadjátok szeretettel William-et, október hónap bandháját!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira, a jobbat pedig a szívedre. Esküszöl, hogy az igazat és csakis az igazat fogod mondani, bandha téged úgy segéljen?
William: LOL, oké.

BW: A neved is “William Theodoracopulos” igen izgalmas hangzású, honnan származol, mit kell tudni rólad?
William: New Yorkból jöttem, képzőművész vagyok. A nevem görög eredetű, a theos Istent a dora ajándékot, az acoulos pedig földművest jelent. Tehát én Isten ajándéka vagyok, aki egy földműves Pelopenesszoszban (egy görög városban). Azt hiszem a kérdés inkább az, hogy mi Isten ajándéka? Mit kaptam Istentől örökül?

BW: Hogyan találkoztál a jógával?
William: Az anyukám a 80-as évek közepén nyitott egy Bikram jógastúdiót, és sokszor vele tartottam oda. Bár kicsit kívülállónak éreztem magam a sok tornadresszbe bújt nő között, akik a kapuzárási pánikot próbálták jógával orvosolni. Mint a legtöbb férfi, kicsit nőiesnek tartottam az egészet.
Sok évvel később New Yorkból átköltöztem Boulderbe (Colorado), hogy a tibeti buddhizmusról tanulhassak, és véletlenül rátaláltam Richard Freeman astanga stúdiójára. Az óráira elég kevesen jártak… Boulderben még akkoriben is érezhető volt a 60-as évek hatása, amikor az emberek alsónadrágban jógáztak. Én szerettem ezt a hippi hangulatot, bár még mindig edzésként tekintettem a jógára.

Azt hiszem, hogy a gyakorlást mindig csak a testi egészség fenntartásához való eszköznek tekintettem, és nem csináltam volna, ha a testem nem igényli… ezért nem is igazán fejlődtem…

2000-ben tértem vissza New Yorkba. és addigra a jóga világa drasztikus változáson ment keresztül. A Jivamukti studió átköltözött egy külvárosi házból egy drága stúdióba a Lafayette-en. Szerencsére rátaláltam Eddie Stern akkoriban nyílt kis stúdiójára, amelyben igen egyszerűek voltak a körülmények. Mindenki ugyanabban a szobában öltözött, és igen, voltak olyanok, akik alsónadrágban gyakoroltak, ezért otthonosan éreztem magam. Egyik reggel épp pádottánászanában voltam, amikor észrevettem, hogy Madonna gyakorol mellettem… Kicsit zavaró volt… Pár héttel később tíz menő színész jelent meg, és bár izgalmas volt ez az egész, mégis úgy éreztem, hogy megváltozott a hely szellemisége. Ezért nem mentem többé Eddie sálájába, hanem egyik tanítványánál gyakoroltam.

A gyakorlásom akkor változott meg, amikor elkezdtem arra figyelni, hogy mit csinál az elmém a matracon töltött idő alatt. Elkezdtem egyfajta meditációs gyakorlatként tekinteni rá. Egyik barátom az iskolából, aki jógatanár volt azt mondta, hogy Patandzsali Jóga-szútrái megegyeznek a Mahámudrával, a tibeti meditációval, amelyet a főiskolán gyakoroltam… Tehát az érzetek az elme kivetülései… Valójában minden az elme… A formák az elme, az érzések is az elme, minden az elme… és az astanga segített erre ráeszmélni. Ezután már nem tárgyként tekintettem az elmémre, hanem az egész lényemet egységként kezeltem, egy tudatként. Azt hiszem, hogy ha egyszer ez a szemléletmód-váltás megtörténik, onnantól lesz igazán érdekes az, ami a matracon történik. Az astanga egy fegyelmezett rendszer, amely nagyon unalmassá válhat a sok ismétlés miatt. “Miért vagyok itt? Miért csinálom ezt minden nap?” De ha egyszer felismered minden pillanatban az újdonságot, akkor minden érdekessé és izgalmassá válik. Azt próbálom elmondani, hogy akkor köteleztem magam igazán el a jóga mellett, amikor egyfajta meditációvá vált számomra: felismerni a felszabadulás lehetőségét minden érzetben. Ott vagy, és nem tudsz mozogni, és a maga teljességében tapasztalod azt, ami történik. Nem tudsz elmenekülni, bárhogy is próbálsz. Mást nem tehetsz, mint hogy teljesen átadom magad. Őszintén szólva, ez egy csoda, hogy ez megtörténik! Úgy értem, nézd meg a fitnesz stúdiókat: minden az izmok építéséről szól, ezért az edzés szamszárikus… szó szerint… mókuskerék, amely körbe-körbe jár. Sosem fog felszabadítani. Viszont a jóga valóban felszabadít. Eljuthatsz általa egy olyan helyre, amely nem feltételekhez kötött. Ez autentikus és megbízható módszer, amelytől érdemes függeni. Akárhogyis, Isten ajándéka valójában ez a lét, amely nem változik. Néhányan átmannak, mások Buddha-természetnek nevezik. Vannak akik nirvánának hívják, a helynek, ahol nincs fájdalom és szenvedés… Hívd, ahogy szeretnéd, a lényeg, hogy kapcsolódj hozzá, hogy ismerd fel, és dolgozz azon, hogy a lényed lényegévé váljon.

BW: Nagyon jól hangzik, hogy Richard Freemannél kezdtél astangázni. Sokkal másabb volt a gyakorlás akkoriban, mint manapság?
William: Igen, eléggé más volt. Csak vezetett órák voltak. El sem tudtam képzelni, hogy önállóan is gyakorolhatnék. Azt hiszem, hogy eleinte az újdonság varázsa hatott rám, hogy “óh, ez a póz elég érdekes”, de még nem tudtam igazán belehelyezkedni az ászanákba, és tapasztalni bennük a személyes érzeteimet.

will

BW: Hogy kerültél Budapestre, hogy alakult a jógagyakorlásod ebben az új Kelet-Európai környezetben?
William: A művészet miatt jöttem, szükségem volt egy stúdióra, de NewYorkban nem találtam megfelelő helyet. Másrészt pedig Közép-Európa sokkal érdekesebb, mint New York, vagy az Egyesült Államok, hiszen hány teljesen különböző kultúra öleli körbe Magyarországot? NY mellett csak New Jersey vagy Connecticut van… Eleinte nehezen találtam a helyem. Pár évig egyedül gyakoroltam, elmentem a Corvin wellness központba, és ott jógáztam a medence mellett vagy a szaunában. De azt hiszem, hogy a helyén kell kezelni az önálló gyakorlást. Túl nagy volt bennem az ellenállás, és ellustultam. A gyakorlásom nem halad semerre. Sajnos elég lusta ember vagyok.

BW: Hogy találtál rá a Bandha Worksre?
William: Elmentem Kati (Szil Kati) stúdiójába, és ő mondta, hogy már nem tanít astangát, és hozzád irányított.

BW: Izgalmas, hogy egy ilyen világot látott astangás gyakorol nálunk. Magyarországon nincs túl régi gyökere ennek az irányzatnak, mit gondolsz nemzetközi összehasonlításban hol tart a Magyar astanga?
William: Én szeretem az itteni astangát… nagyon is. A jógának nyugaton be kellett ágyazódnia a fogyasztói kultúrába, miközben a jógának olyan személlyé kellene tennie, aki mindre nyitott marad. A történetek, amelyeket Mysore-ról hallok számomra úgy hangzanak, mintha épp a lényeg maradna ki. A jóga már csak arról szól, hogy certificationt szerezz egy gurutól? Szerintem a spirituális gyakorlást nem kellene elüzletesíteni.
Ezért szeretek itt gyakorolni, nincsenek sem sztárok sem tornadresszek. Persze ennek az is lehet az oka, hogy nem beszélek magyarul, ezért nem hallok róla. De ez a jóga szépsége: amikor új, friss és autentikus. Mind nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt gyakorolhatunk Magyarországon.

BW: Hogy alakul mostanság a gyakorlásod, heti hányszor gyakorolsz, mennyire tudod stabilan tartani a rutint?
William: Próbálok hetente legalább négyszer gyakorolni. Pár hónap után rutinná válik, és már nem gondolok rá annyit. De még mindig van bennem ellenállás a korai keléssel szemben. De ez inkább érzelmi ellenállás.

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
William: Szeretem a Napüdvözleteket és a fejenállást. Teljesen megával ragad a fejenállás, közben semmi sem zavar, de sajnos nem élhetek fejjel lefelé. A csípőnyitások és a csavarások sosem kényelmesek. Mindig van bennem egy félelem, hogy valami leesik vagy szétszakad.. Nem könnyű elengedni és relaxálni ezekben az ászanákban.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! William! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
William: Óh, természetesen a múla bandha,.. a miértre nem tudok válaszolni.

BW: Mit ad számodra az astanga jóga, amiért érdemes felkelni minden nap, lusta létedre?
William: Nem kell az egészségem miatt aggódnom, ha gyakorlok. A jóga egy multifunkcionális reggeli tabletta. Láthatjuk, ahogy az emberek aggódnak a fizikai és emocionális jólétük miatt. A jógiknak viszont nem kell ezekkel az aggodalmakkal szembesülniük.

BW: Köszönöm az interjút!

Astanga ikonok: David Swenson

DS
Amerikában, a Texas államban lévő Houstonban nőttem fel és 1969-ben, 13 évesen kezdtem először jógázni. A bátyám, Doug, a kaliforniai Encinitasban az Önmegvalósítás Közössége nevű asram mellett szörfözött és szörfözés után mindig látta az ott élőket jógázni, meditálni és hasonló dolgokat csinálni. Mindez hamar felkeltette az érdeklődősét a jóga és az egészséges ételek iránt, és amikor visszatért Texasba, ezeket az új ötleteket mind magával hozta. A bátyám volt a példaképem, mindig is hasonlítani akartam rá. Lehet, hogy ha egy Harley-Davidsonnal jön haza, akkor az életem teljesen más irányt vesz, de így én is elkezdtem jógázni és megnövesztettem hosszúra a hajam. Abban az időben még nem voltak jóga stúdiók, ahogy jógás ruhák vagy matracok sem. Csak jóga volt. Ha szerencséd volt, könyveket találhattál, de ezeket a könyveket többnyire amerikaiak írták és csak később jelent meg Swami Satchitananda Belső jóga című könyve, majd B.K.S. Iyengar jógás könyvei. A bátyámmal a szabadban, a fák alatt gyakoroltunk fehér pamut karate-szerű nadrágokban, de időnként Speedo úszónadrágokat húztunk, mintha fürödni mentünk volna. Kimentünk a parkba, leterítettünk egy törölközőt egy fa alá és könyvekből gyakoroltuk az ászanákat. Nem szabad elfelejteni, hogy Texasban voltunk és abban az időben ez nagyon furcsa dolognak számított. Egy nap a bátyámmal a parkban jógáztunk, amikor hirtelen a rendőrség szirénázó autóját hallottuk közeledni. Egy rendőr odaszaladt hozzánk és elég durva hangnemben vont kérdőre minket, hogy mit csinálunk. Mondtuk, hogy csak lélegzünk és nyújtunk, és szépen kértük, hogy ne lőjön le minket. Kiderült, hogy az egyik szomszéd hívta ki őket, azzal, hogy „hippik valami szertartás keretében sátánt imádnak a parkban”. Abban az időben mindkettőnknek hosszú haja volt és pont aznap egy fa alatt tényleg elég furcsa mozdulatokat végeztünk. Persze az esetet követően sem estünk kétségbe, folytattuk a jógagyakorlásunkat.

dawid and doug swenson
David és Doug a parkban

doug-lauri-david-park
David, Laurie és Doug Swenson

Középiskolában is hosszú volt még a hajam. Átlagos középiskola volt, nem magán vagy kiemelt. A dolgozók és a tanárok is nagyon konzervatív emberek voltak, akik folyton azt mondogatták nekem, hogy „a fiúknak nem lehet hosszú haja”. 13 éves voltam és még négy év állt ott előttem. Szerencsére az édesapám védőügyvéd volt és miután meghallotta, mit mondtak nekem, bement az iskolába és a tanári karnak érdekképviseleti előadást tartott. Elmagyarázta nekik, hogy „Jézusnak hosszú haja volt, Mózesnek hosszú haja volt, Einsteinnek hosszú haja volt, sőt még Amerika alapító atyjainak is hosszú volt a hajuk, úgyhogy a fiaim jó társaságban vannak. Nem fogom rákényszeríteni őket, hogy vágassák le rövidre a hajukat”. De még ennek ellenére éveken át magamnál hordtam egy rövid hajú parókát arra az esetre, ha találkoznék az igazgatóval. Hátul akkor is kilógott a hajam, amikor rajtam volt a paróka, úgyhogy nem igazán értette senki, mire jó az egész. Vegetáriánus lettem, jógáztam és növesztettem a hajam. Egyszer az egyik tanárom odajött hozzám és annyit mondott csak, hogy „fiam, nagyon rendes srácnak tűnsz, de úgy hallottam kommunista vagy!” Nem zavart már, mert tudtam, hogy ők nem tudnak másként gondolkodni.

Nagyon szerettem a szüleimet, viszont a középiskola harmadik éve után írtam nekik egy levelet: „Kedves Anya és Apa, szeretlek titeket, de már nem akarok még egy évet ebben az őrült iskolában tölteni. Otthonról is elköltözöm, 16 éves vagyok, már el tudom tartani magam.” Kaliforniába mentem, ami 1500 mérföldre van Texastól. A szüleim nagyon szomorúak voltak és persze aggódtak. Végül belátták, hogy a gyerekeiket önállóan gondolkodó, értelmes embereknek nevelték és nem erőltették, hogy menjek haza. Megállapodtunk, hogy be kell fejeznem az iskolát és el kell látnom magam, hogy ha egyedül szeretnék élni, mert nem fognak pénzt küldeni. Abban az időben már egyébként is dolgoztam és el tudtam tartani magam, úgyhogy ez nem volt gond. Amikor megérkeztem az új iskolába Kaliforniában, azt mondták, hogy mivel csak 16 éves vagyok, ezért magammal kell hoznom egy felnőttet, aki jogilag felelős értem, mert különben nem fognak felvenni. Ez okozott némi problémát, de gyorsan találtam valakit, akit megkérhettem: a főbérlőm, Rudy Olivares Mexikóból származott, 22 éves volt és ő is szörfözött. Mindent aláírt és beiratkozhattam. Sosem jártam még olyan iskolába azelőtt, voltak művészeti órák, szörfórák, zeneórák… Szuper volt, nagyon szerettem azt az iskolát.

Egy nap az egyik barátom, aki tudta, mennyire szeretek jógázni, említette, hogy a közelben talált egy új és érdekes jóga irányzatot… Csak annyit mondott, hogy dinamikus és valahogy teljesen más. Kora reggel felsétáltam egy régi templomhoz, kinyitottam az ajtót és bekukkantottam – olyan volt, mintha a falak lélegeztek volna. De nem a falak voltak, hanem az emberek és úgy gyakoroltak, ahogy én még senkit nem láttam azelőtt. Hallottam, ahogy lélegeznek és néztem, hogy a légzéssel együtt mozognak. Ez volt az első alkalom, amikor Astanga jóga órát láttam. Teljesen le voltam nyűgözve. Nem volt fűtés a teremben, mégis, ahogy a kora reggeli nap besütött, pára száll fel az emberekből gyakorlás közben. Félelmetesen jó volt. Egy hippi pár járkált körbe és igazította az embereket. Az egyikük odajött hozzám is és lelkesen bemutatkozott: „Helló, az én nevem David!” Ők voltak David Williams és Nancy Gilgoff. David volt az első amerikaiak egyike, aki jógát tanult. 1972-ben Norman Allennel körbeutazták Indiát és asramokban laktak. Manjuval, Pattabhi Jois fiával való találkozásuk után mentek el Mysore-ba és mikor visszatértek Kaliforniába, David elkezdett tanítani.

Az első alkalommal a napüdvözleteket tanították meg nekem és a záró sorozat ászanáit. Elfáradtam, forró volt a testem, és amikor lefeküdtem savászanába, láttam a felszálló gőzt. Sosem felejtem el azt a napot, valami nagyon különleges történt velem.

Vidám és kedves közösség volt. Igazából mindenki hippi volt, aki abban az időben jógázott. Nagyon szórakoztató volt velük lenni. 1975-ben David és Nancy hozta el először Pattabhi Joist Amerikába. Előre felkészítettek minket, hogy ki fog érkezni, hogy megadjuk a kellő tiszteletet. Pattabhi Jois a fiával, Manjuval érkezett. Pattabhi Jois már 60 éves volt akkor, Manju pedig közel 30. Pattabhi Jois alig beszélt angolul még. Amikor megérkeztek és bemutatta a fiát, így kezdte: „Ő a fiam Svámidzsí”. Manju ránézett az apjára, majd felénk fordult és ő viszont folyékony angolsággal csak ennyit mondott: „Nem vagyok Szvámidzsí. A nevem Manju és azért jöttünk, hogy összetörjük a hátatokat.” Kicsi volt, mint Miki egér, de nagyon erős is egyben. Egy egész lépcsősoron fel tudott menni kézenállásban. Négy hónapig maradtak akkor Amerikában és egész idő alatt minket tanítottak. Fogalmunk sem volt róla, hogy mit csinálunk, de imádtuk az egészet!

david-swenson
David Swenson Lahainában, Maui, Hawaii

Pattabhi Joisnak is tetszett, mert nagyon sok lelkes, fiatal és energiával teli diákot talált ott, míg Indiában senki nem akart jógázni. A fiatal indiaiak mérnökök akarnak lenni, doktorok, ügyvédek, mi pedig egyszerűen csak jógik. És ő ennek nagyon örült!

A viszonylag hosszú ott tartózkodása alatt Pattabhi Jois egy iskolai programban is részt vett. Elvittem őt és David Williamst egy általános iskolába 6-8 éves gyerekeknek jógabemutatót tartani. Amikor én voltam kisfiú, nem jöhettek hippik iskolákba jógát tanítani, 1975-ben viszont már én voltam az, aki a bemutatót tartotta. Szóval, az alatt a jó pár hónap alatt, amíg Pattabhi Jois velünk volt, történt néhány érdekes dolog.
Mivel Kalifornia nagyon közel van Mexikóhoz, így rengetegen jönnek át onnan és próbálnak letelepedni, többnyire illegálisan. Abban az időben a rendőrök mindenkiről azt hitték, akinek barna bőre volt, hogy illegális bevándorló. Egy nap jóga óra után épp útban voltunk hazafelé. Tényleg tipikus hippiknek néztünk ki; öreg kocsi, a tetején szörf deszkákkal. Pattabhi Jois hátul ült. Hirtelen felbukkant a rendőrség és jelezte, hogy álljunk félre. Amikor benéztek az ablakon, észrevették, hogy egy sötét bőrű ember is van velünk. Udvariasan rá is kérdeztek: „Elnézést, ön illegálisan jött át Mexikóból?”. Pattabhi Jois mosolyogva válaszolt: „Igen, Mexikó nagyon jó!”. Próbáltuk elmagyarázni, hogy nem Mexikóból jött, de Pattabhi Jois folyton csak azt ismételgette, hogy „Igen, igen, Mexikó”. Ez így ment jó pár percig, de szerencsénkre a rendőrök végül rájöttek, hogy ennyi hippi úgysem tudna megszervezni egy illegális határátkelést, úgyhogy elengedtek minket.

Aztán Pattabhi Jois visszatért Indiába, Manju pedig úgy döntött, hogy Amerikában marad. Elvette az egyik diáklányt és így le tudott telepedni. Gondolom, Pattabhi Jois felesége nem volt túl boldog, amikor mindezt megtudta.

Nem sokkal azután, hogy Pattabhi Jois visszatért Indiába, én pedig Texasba, David Williams felhívott Hawaii-ról (időközben odaköltözött) és megkért, hogy vegyem át az óráit, mert újra vissza akart menni Indiába. 1976 volt, elmentem Hawaii-ra tanítani. A parkban, adományokért tartottam az órákat, nem volt fix a díjuk. Mielőtt David elment, figyelmeztetett, hogy ezek az önkéntes hozzájárulások nem szoktak jóra vezetni. A diákok is többnyire hippik voltak és nem volt pénzük. Kitettem egy kosarat az adományoknak, és amikor belenéztem óra után, nem találtam mást, csak mangót, banánt vagy egy fél füves cigit… Pénzre lett volna szükségem, de csak ezek jutottak. Jógaterem még nem volt, mi magunk építettük fel. Nem volt pénzünk, de építettünk egy termet. Rendes padlóra nem futotta, szőnyeget is akkor tudtunk szerezni, amikor egy hotel kidobálta a régi szőnyegeit az átalakítás után. Abból a szőnyegből vágtunk magunknak jógamatracokat is. Nyolc fala volt a termünknek, négy fából készült, ahol tudtunk kézenállást gyakorolni. A másik négy csak függöny volt, hogy ne jöjjenek be a bogarak. Egy kis fát állítottunk középre, ez tartotta volna a tetőt. De mivel nem volt pénzünk, így tető csak később lett.

hawai-3Yogis
Hawaii: Danny Paradise, David Williams, David Swenson

Elkezdtünk gondolkodni, hogy miből is kéne tetőt készíteni. Kerítettünk egy átlátszó műanyagot és azt szereltük fel. A várost, ahol voltunk Hawaii-on úgy hívták, hogy Lahaina, ami ’Könyörtelen Napot’ jelent. Mivel a tető átlátszó volt, így a termet ’Örökös Napsütésnek’ neveztük el. Ha nem értél oda kora reggel, borzasztó meleg volt. Manapság, mikor azt hallom, hogy valaki a meleg miatt panaszkodik az órámon, visszaemlékszem erre; ahhoz a teremhez képest szinte mindent hűvösnek érzek. Körülbelül 40-50 ember jött gyakorolni minden nap. Reggelente leterítettük a földre a szőnyeget – rendes padló nem volt – majd óra után újból felszedtük, betömködtük a földön a lyukakat, amik a hátraugrások után maradtak és összesöpörtük a port. Nagyon jól éreztük magunkat! Mindenki hippi volt és fákon lévő kis házikókban lakott. Mire David elment Indiába, megtanultam a harmadik és a negyedik sorozatot is.

David Williams mindenkivel elbeszélgetett az első órája előtt. Általában azt mondták az emberek, hogy csak jógázni szeretnének, mire David válasza a következő volt: „A jóga nem való mindenkinek, rendkívül összetett rendszer. Azt szeretném, ha jól átgondolnád a döntést, mielőtt elkezded. A jóga felforgatja az egész életedet, mert elkezded magad igazán jól érezni. Az is előfordulhat, hogy a partnered vagy a feleséged nem jógázik, de a jóga nagyon fontos lesz neked. Tönkreteheti a kapcsolataidat, lehet, hogy ott hagyod az állásodat és elmész Mysore-ba. Ezért kérlek, nagyon fontold meg, hogy el akarod-e kezdeni”. Mire David a kis beszédének a végére ért, az emberek már készítették is elő az óra árát és lelkesen nekikezdtek a gyakorlásnak. Lehet, hogy a jóga stúdióknak úgy kéne hirdetniük magukat, hogy „Jógázni tilos!”.

Szóval David Williams elutazott Indiába, én pedig maradtam, mint szenior tanár. Nem sokkal később az egyik diák odajött hozzám azzal, hogy mennyire kedveli az óráimat. Ami röviden annyit jelentett, hogy „nincs pénzem, de nagyon szeretném folytatni a gyakorlást.” Mondtam neki, hogy semmi gond, jöjjön csak az órákra továbbra is. Lehet, hogy a forró Hawaii-i levegőben még az információ is gyorsabban terjed – két héten belül már senki nem fizetett az órákért. Egyre többen lettünk, de egy centet sem hoztak. Ekkor döntöttem úgy, hogy muszáj keresnem egy állást, mert kezdtem nagyon rosszul állni anyagilag. Hozzá kell tennem, hogy Hawaii egy olyan hely, ahol alapvetően nem elfogadott, hogy dolgozni kell. Sok próbálkozás után csak találtam egy embert, akinek volt egy kis bioélelmiszereket árusító boltocskája, aminek „Mr Rendes Étel” volt a neve. A tulajdonos azonban nem volt annyira rendes, drogfüggő volt. Elmesélte, hogy New Yorkban elkövetett némi törvénysértést, ami miatt gyorsan el kellett kezdenie valamit, ami legális, és ezért megnyitotta ezt a bioboltot. Érdeklődtem, hogy van-e esetleg állás számomra. Csupán a nevemet kérdezte meg és azonnal fel is vett. Ezen kicsit meglepődtem, de aztán kiderült, hogy Hawaii-on a nagy bulizósoknak (party-goers) mind van valamilyen becenevük, mint például „Csillag Gyermek”, „Tüzes Eső”… Szóval, amikor az üzletvezető megtudta, hogy engem szimplán Davidnek hívnak, nagyobb esélyt látott rá, hogy bejövök majd dolgozni. Elkezdtem végre pénzt keresni. Nem túl sokat persze, de eleget, hogy megéljek belőle. Mikor David és Nancy visszatértek, elhatároztam, hogy én is elmegyek Mysore-ba. De nem volt pénzem rá, kölcsön kellett kérnem. Volt egy jó és egy rossz hírem David és Nancy számára; a jó az volt, hogy sokan jártak az órákra, a rossz pedig, hogy senki nem fizetett. Mondták, hogy nem gond, és másnap mindenki elkezdett fizetni megint. Később rájöttem, hogy az emberek csak azt mondták, hogy nincs pénzük a jógára, de ugyanakkor eljártak rock koncertekre és nem tagadtak meg maguktól semmi más földi jót sem.

jois-mysore

1977-ben utaztam Mysore-ba. Amikor megérkeztem, Pattabhi Joisnak összesen két tanítványa volt rajtam kívül. 60 éves elmúlt, de olyan volt, mint egy tinédzser, tele energiával. Hárman voltunk, mégis, úgy tanított minket, mintha legalább húszan lettünk volna. Minden nap három, négy vagy öt új ászanát kaptunk. Egyszer aztán úgy döntött, hogy a napi egy gyakorlás már nem elég, úgyhogy elkezdtünk naponta kétszer gyakorolni. Az első és a második sorozatot reggel, az első, harmadik vagy a negyedik sorozatot pedig este. Mindent úgy csináltunk, ahogy ő mondta. A reggeli gyakorlás után hazamentünk, ettünk, aludtunk, aztán mentünk is órára megint. Nem sokkal később hozzátett mindehhez egy óra pránájámát is, aztán elkezdte tanítani a satkarmákat (tisztító technikák). Kettőt mutatott meg, a naulit és a netit. Hagyományosan a netit három szőtt pamutszállal kell csinálni úgy, hogy a végüket bele kell mártani viaszba és ezután az orron keresztül át kell húzni a szájon pedig ki. Igazából ez nem egy kellemes procedúra. Időnként gumicsöveket használtunk, amiknek szintén viasz volt a végén, és amikor a viaszos részhez értünk, az olyan érzés volt, mintha egy bicikli lánca lett volna az orrunkban. Mondtuk Gurujinak, hogy a gumicsővel is mindent az előírásoknak megfelelően akarunk csinálni. Ennek megfelelően megkért minket, hogy szerezzünk csövet bicikli pumpákból, elküldött egy bicikliboltba, ahol meg is vettük ezeket. Borzasztó koszos volt mindegyik, úgyhogy napokig forraltuk és tisztogattuk őket. Végül aztán Guruji saját maga ’netizett’ rajtunk. Annyira szerettük Gurujit, hogy megengedtük neki, hogy azt tegyen velünk, amit akar. Mintha a kutyái lettünk volna egy kísérletben.

Az ott töltött négy hónapom alatt rengeteget tanultam; a sorozatok ászanáit és pránájámát. Mielőtt visszatértem volna Amerikába, megálltam Sri Lankán, szerettem volna pihenni egy kicsit. A legolcsóbb szobát vettem ki, ahol egy szörfös volt a lakótársam. Kölcsönadta a deszkáját és elkezdtem szörfözni. De minden rosszul sült el: a korallzátonyban elvágtam a lábam és nagyon csúnyán begyulladt. Borzasztó olcsó helyen laktunk: először kullancs csípett meg, aztán vérhas fertőzést kaptam. Hamar elvesztettem, a türelmemet és felültem az első Amerikába tartó gépre. Mint egy szörny, úgy érkeztem meg. Mikor hazamentem Texasba, hirtelen nagyon összezavarodtam. Mi értelme van az életemnek? Éltem Hawaii-on, Indiában, jógáztam, tanítottam… de valahogy az örömöt hamar beárnyékolták a problémák: először is szereznem kellett munkát, de a legalapvetőbb dolog, amiről fogalmam sem volt: mit csináljak ezután?

Egy farmra mentem, hogy lovakra vigyázzak, de a fejem tele volt kérdésekkel. Egyszer aztán nem bírtam tovább, leültem és írtam egy levelet Gurujinak: „Kedves Guruji! Végigvettük az összes ászanát, pránájámáztunk is, de hol a szamádhi?! És lenne még pár kérdésem: „Ki Isten? Ki vagyok én? És egyébként is, mi a dolgom ezen a bolygón?” Elküldtem a levelet, de sosem válaszolt rá. Egy darabig kicsit mérges voltam, aztán rájöttem, hogy a válaszokat nekem kell megtalálnom. El is kezdtem a keresgélést. Tenyérjóslást és asztrológiát tanultam. Böjtöltem. Egyszer 40 napon át nem ettem mást, csak szőlőt és csak szőlőlevet ittam. Meditáltam, rengeteget olvastam. Aztán, amikor abbahagytam a szőlőevést, éreztem, hogy nagyon éhes vagyok. Elmentem egy Krisna templomba, mert ott ingyen ételt osztogattak. Tele voltam kérdésekkel, amiket ők sorra megválaszoltak és a válaszokat különböző ősi kéziratokkal és szövegekkel támasztották alá. Szóval, úgy gondoltam, belevágok: leborotváltam a hajam, hátul csak egy tincset hagytam meg és elkezdtem szerzetesként élni. Teljes cölibátusban. Minden nap két órán keresztül: “Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma Haré Haré…”

Azt mondták, az ászana csak illúzió, májá, ami még jobban köt majd az anyagi világhoz. Azt követelték, hogy tagadjam meg az egészet és csak a bhakti jógával foglalkozzam. Mondtam, hogy rendben, és úgy tettem, ahogy kérték. Utaztam a nagyvilágban és Haré Krisna központokat nyitottam, szerzetes lettem. Lassan rájöttem, hogy ez mekkora üzlet világszerte. Annyi pénzt kellett keresnünk, amennyit csak lehetséges volt, de az üzleti partnereinknek nem volt szabad tudnia, hogy krisnások vagyunk. Mit gondoltok, mit kellett tennem? Parókát kellett hordanom. Nem értettem, hogy az emberek miért ragaszkodnak a parókához már megint.

Az egyik napra különösen jól emlékszem. Lementem az utcára a krisnás ruhámban és copfommal. Az édesanyám odajött hozzám és azt mondta, hogy mivel senki nem fog tőlem könyvet venni, ezért ő vesz egyet. Mikor visszamentem a templomba, elkezdtek velem kiabálni, hogy nem szereztem elég pénzt aznap. Akkor értettem meg, hogy valami nagyon nem stimmelt ott. Voltak páran, akik elég spirituálisnak tűntek, de sokan biztosan nem a spiritualitástól szenvedtek. Néhányan kedvesek voltak, néhányan rosszindulatúak, voltak szerények és önzőek, de igazából bármit is csináltam az életemben addig, egyedül a szüleim szerettek önzetlenül. Pedig ők nem olvastak folyton imádságokat, nem hordtak speciális ruhákat, mégis mindent megadtak, amit tudtak, szerettek engem. És mikor összehasonlítottam ezeket a spirituális embereket a templomban azokkal, akik normál életet éltek, elhagytam a Haré Krisna központot. Úristen, 5 évet töltöttem ott! Kiléptem a krisnásoktól, de nem volt pénzem, mert mindet, amit kerestem, nekik adtam. Kereshettem munkát megint. Aztán hirtelen belém hasított egy gondolat és rájöttem, hogy mit kell tennem: „David, épp most fejezted be a krisnás üzleti tanfolyamot. Jól megtanítottak, hogyan kell értékesíteni. Gondolj csak bele, David, ha el tudtad adni a Bhagavad Gítát egy cowboynak Texasban, akkor ezután bármit el tudsz adni bárkinek.” Képgalériát nyitottam. Tudtam, hogy ez sokkal egyszerűbb lesz, mint Bhagavad Gítát árulni. Jógázni is elkezdtem újra. Impozáns öltönyökben jártam és képekkel kereskedtem. Elég sikeres voltam, de ott motoszkált valami. Egy idő után rájöttem, hogy vissza akarok menni Hawaii-ra.

Maui szigetén egy galériában találtam állást. Ismét eljártam jógaórákra Nancy Gilgoffhoz. Aztán csoda történt. 1989-ben Pattabhi Jois Hawaii-ra jött. 12 év telt el azóta, hogy elküldtem neki azt a levelet, és hogy utoljára láttam. Nancy meghívta egy szemináriumra, majd az első napon odavitt hozzá: „Guruji, David is eljött”, de Guruji csak annyit válaszolt, hogy „Túl sok diák, nem emlékszem mindenkire”. Gondoltam, 12 év alatt biztos sokat változtam, hosszú hajam volt, másként öltözködtem, nem olyan szörnyű, hogy nem emlékszik rám. Másnap a gyakorlás végén vártam, hogy Guruji segítsen a hátrahajlításoknál. Odajött, a csípőmre tette a kezét, én pedig elkezdtem hátrahajolni. Abban a pillanatban, ahogy hozzám ért, elkiáltotta magát: “Óóó! David Swenson!” Ötször kellett hátrahajolnom és minden egyes feljövetelnél ott álltam közvetlenül a Tanárom arcával szemben. Mosolygott és ragyogtak a szemei. A szemembe nézett és énekelni kezdett: “Haré Krisna, Haré Ráma…” Még most sem tudom, hogy megkapta-e tőlem azt a levelet vagy sem, de már nem is számított. Tettem egy óriási kört és végül visszatértem arra a helyre, ahonnan elindultam.

Mint Paulo Coelho Az alkimista című könyvében. Santiago, a pásztorfiú, hatalmas utat tesz meg, majd visszatér oda, ahonnan elindult és végül megtalálja a rejtett kincseket. Akkor jöttem rá igazán, hogy minden, amit kerestem, végig ott volt előttem. Megértettem, hogy a szüleim voltak a tanáraim, akik megtanítottak a feltétel nélküli szeretetre. A bátyám vezetett be a jógába először, David Williams és Nancy Gilgoff tanítottak meg astangázni és rajtuk keresztül ismertem meg Pattabhi Joist. Ahogy Pattabhi Jois mondta: „Gyakorolj és minden jön magától!”. Rájöttem, hogy minden, amit keresek, a gyakorlásban rejlik. Csak eszközként kell használnom, hogy segítsen megérteni önmagamat. Abban a pillanatban rájöttem, hogy mi tesz spirituálissá egy gyakorlást. A meditáció, az imádság, az ászanák csupán eszközök. Eszközök, amiknek segítségével fel lehet szántani a talajt és termővé tenni. Ez a gyakorlás lényege, termővé teszi a talajt. Csak mert valaki képes bonyolult ászanákat végrehajtani és folyton imádkozik, még nem jelenti azt, hogy spirituális is egyben. Ez csak azt jelenti, hogy termővé tette a talajt a maga számára és az nő ki ebből, amit elvet bele. Ezért minél intenzívebben gyakorlunk, annál óvatosabbnak kell lennünk. Ha egót ültetünk, akkor még egy átlagos embernél is nagyobb egót növeszthetünk. A spiritualitást nem a gyakorlás határozza meg, hanem a koncentráció, a gyakorló szándéka és cselekedetei.

Befejezésként pedig a következőt szeretném hozzátenni: létezik egy definíció, miszerint „a jógi az, aki egy kicsit jobbá teszi a környezetét”. Senki nem mondta, hogy az a jógi, aki meghatározott gyakorlatokat végez, vagy bonyolult ászanákra képes. Egy jógi pusztán a jelenlétével jobbá teszi a világot. Minden cselekedetünk ebben a világban energia hullámokat hoz létre, amely hullámok lehetnek pozitívak vagy negatívak. És így végezetül feltehetjük magunknak a kérdést: „Vajon a jelenlétünk által jobb hely lesz ez a világ?”

Guruji & Swenson
“O! David Swenson! Veeery old student!” David és Jois

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://wildyogi.info/en/issue/david-swenson-%E2%80%9Chow-it-all-began%E2%80%A6%E2%80%9D
https://yogainternational.com/article/view/ashtanga-yoga-qa-with-david-swenson
http://www.yogajournal.com/article/lifestyle/yj-interview-with-david-swenson/
http://www.ashtanga.net/about-us.html
http://www.yogajournal.com/article/philosophy/practice-and-all-is-coming-2/
http://thecatholicyogi.com/2014/02/23/david-swenson-on-what-it-means-to-be-a-yogi/

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved