Ikonikus élménybeszámolók 2. / Iconic Feedback 2.

G

Scroll down for the English.

Govinda Kai érkezésével egy nagyon különleges időszak vette kezdetét, ezért arra gondoltam, hogy az Astanga Ikonok rovat 2015-ös bejegyzései is induljanak az eddigiektől eltérő módon. Ezúttal legyen a diákoké a főszerep, hiszen egy Igazi Ikonnal gyakorolni nem mindennapi dolog – egyszerre fantasztikus és talán kicsit félelmetes is egyben, tehát a kitartás és a lelkesedés nagyon fontos!

A gyakorlás, a konferenciák és a közös élmények hatására gondolatok, érzések születhetnek, kavarodhatnak fel… Van aki ír, olyan is, aki rajzol vagy fest, esetleg zenél vagy csak csöndben sír… Pár hét telt csak el, de azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy mindenkiben fantasztikus folyamatok indultak el.

Fogadjátok szeretettel egymás élménybeszámolóinak második részét!

T. Anett

Szembesítés, avagy óda rapszódia a fájdalomhoz…

2015-02-27 00:14:52 +00001Govinda Kai vezetésével gyakorolni, és részt venni ebben a dologban, részben őrültség és részben egy áldás. Az eddig legmeghatározóbb élmény az a tanács volt, amit a fájdalomhoz való hozzáállásról, illetve a fájdalom szerepéről mondott. Mivel begyulladt a könyökízületem, elég fájdalmassá vált a gyakorlásom, főképp a vinyászák. Korábban, ha ez történt, a megoldás szigorú pihentetés volt… Az elmúlt pár hétben azonban nagyon sok korábbi feltételezésem önmagamról és a testemről megdőlt, ezért inkább Govinda tanácsát kértem, és e szerint próbáltam folytatni tovább a gyakorlásomat. Govinda azt javasolta, hogy semmiképp se hagyjak fel a gyakorlással, inkább próbáljam teljesen megélni a fájdalmat, így idővel el is lehet feledni, majd túl tudok lépni rajta, ezáltal még tudatosabbá válhatunk saját önvalónkról, ezt az ajándékot adja szerinte a fájdalom, és ezt ki kell használni. Aztán még, hozzátette, hogy ha valami fáj, akkor is csinálhatjuk a gyakorlásunkat, figyelembe véve az adott napi állapotunkat. Mert nem a fizikai teljesítmény a lényeg, hanem a gyakorlás közben megvalósított elmeállapot. Tehát a fizikai teljesítés másodlagos, a fókusz a mozgó meditáción van. Ezek alapján folytattam, és kisebb hangsúlyt fektettem az ászanáim tökéletességére vagy tökéletlenségére. Két dologra figyeltem: tiszteletben tartom a testem napi állapotát, annak megfelelően gyakorolok, és nem ítélem meg (el) magam emiatt, valamint még inkább a légzésemre fogok koncentrálni. Tapasztalatok: a fájó könyökeim miatt sokkal tudatosabbá váltak a mozdulataim, mintha minden most került volna a helyére. Ami ennél sokkal izgalmasabb élmény: összeért az egész gyakorlásom, most tudatosult leginkább bennem, mi fán terem a mozgó meditáció. Bánom, hogy kicsit későn kerekedtem felül a fájdalmaimtól való félelmen, de így legalább sokkal mélyebben érint ez a tanítás.

K. Kinga

2015-02-27 00:14:32 +00001A reggeli ashtanga jóga gyakorlásom után mosollyal az arcomon járom a várost a munkahelyig. Ezt a határtalan mosolyt nem lehet eltüntetni az arcomról, még akkor sem, amikor az elmém úgy reagál, hogy ‘Te jó ég, biztos bolondnak tűnök’. Miért is ne? Az egyik reggel összeakadt a szemem egy férfival, aki a járdán álldogált, miközben békét és nyugalmat éreztem az egész valómban. Visszamosolygott, és utánam szólt: ‘Az orvosom pont ilyen mosolyt írt fel nekem’. Elképesztően jó érzés volt, hogy közvetíteni tudtam valamit abból a leírhatatlan állapotból, amihez a jógagyakorlás segít. Bárcsak mindig meg tudnánk hosszabbítani és fenntartani nap mint nap azt az állapotot, amit a savaszanaban mélyen megélünk!

B. Anita

2015-02-27 00:14:05 +00001Nagyon intenzív időszaka ez az életemnek. Úgy tűnik, hogy mindaz, amit az elmúlt 15 évben tanultam vagy kipróbáltam az önismereti úton – akár az európai, akár a keleti hagyományból, akár tudományos módszereken keresztül – összeér most az astangában, és a gyakorlás révén teljesen felforgatja az életemet, engem pedig elképesztő hatékonysággal és erővel transzformál fizikailag, érzelmileg, szellemileg, lelkileg úgy, ahogy eddig semmi más nem tudott. Objektíve nézve még mindig nem telt el sok idő azóta, hogy hiányozni kezdett a jóga, és az astangát választottam, hogy azonnal evidenssé és természetessé váljon a gyakorlás; de belül nagyon sok minden történt már ez alatt az idő alatt is. Govinda jelenléte intenzívebbé és tudatosabbá teszi ezt a folyamatot, valóban vezető ezen az úton, és nagyon sokat kapunk tőle a gyakorlás vagy a konferenciák alatt, de akár egyetlen szóval vagy a nevetésével is. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a gyakorlásom elején ilyen útmutatást és segítséget kaphatok. A személyisége pedig – varázslatos ☺
Azon ritka időszakok egyike ez az életemben, amikor nem csak utólag tudom, hogy amit most átélek, mekkora ajándék a sorstól, és hogy ez meghatározó időszaka az életemnek. Minden nap hálát adok azért, hogy ennek részese lehetek. Govinda azt mondta néhányszor: I am here to destroy you. Ez közben persze időnként fájdalmas, és nem csak fizikailag; sok jelenlétet, figyelmet és koncentrációt kíván – és én megadom magam annak, amit most megtapasztalok, bármi legyen is az. Boldog vagyok, hálás, és köszönök mindent!

Cs. Petra

IMG_1937 másolatA rengeteg dolog közül, amit Govinda Kaitól hallhattunk, ami különösen nagyon tetszik az az,ahogy a szívtérről és a varázslatról beszélt az első konferencián. Említette,hogy tényleg erre a helyre kerülni, de úgy igazán, na, az fáj. Mint a mini szívrohamok, nekem olyan. Nem viccelek, pár éve megélek már ilyeneket. Olyan, mintha huzalokat húznának ki, vagy pattannának zárak szét. Aztán jól esik, és szerelmes leszel mindenbe, aztán megint fáj mint az állat. Legalábbis nekem. Mindig is elképesztő naiv és ,mentsük meg a világot’ programokat futtattam magamban, ezért is hagytam ott a jogot a jóga miatt még évekkel ezelőtt, az első nagy kattanásomkor.Akkor konkrétan el akartam menni Ausztráliába és föld alá ásni magam. De maradtam és jógaoktató lettem. Aztán tavaly történt egy mai napig se nagyon tudom,hogy milyen nyitás a tudatomban/lényemben. Körülbelül ott kezdődhetett,amikor az egyik otthoni ashtanga gyakorlásom után,a végénél, yoga mudrásanánál hirtelen olyan otthontalanság szomorúság és egyedüllét/hazaakarokmenni/miamanót keresek itt érzések törtek rám, hogyaz elképesztő. Óriási sírás, őrület. Ugyanezen a napon az egyik barátnőm a meditációjában látta a lényemet lila/zöld kristálytündérként megjelenni, a másik pedig, szintén ashtanga vonalat követő barátnőm egy, az akkori ashtangini kör tagjait látta egy közös tűzszertartáson ahol dobáltuk bele a tűzbe a szívünkből a hülyeséget. Ez akkortájt történt amikor elkezdtem a kettes sorozatot gyakorolni. Sok mély hátrahajlítás. Sok sok brrr karmikus nem tudom mi a kettes csakrában. De ez nem csak enyém. Rá kellett jönnöm, hogy ez mára kollektív szint, és azóta is jön fel. Ezek és több más körülmény hatására sikerült idegösszeroppanást kapnom kb tavaly tavasszal, a hiperszenzivitásom megengedte,hogy a tudatommal olyan helyekre jussak el, amikre egyszerűen nem voltam készen, kb amikor a majom/ember/számítógépagy, és minden ebben az életben összetanult hüyeség/családi kondícionálás összekeveredik, és egy nagy káosz lesz belőle. Hívj örültnek, de meg vagyok győződve róla, hogy a földönkívüli/ősi/galaktikus tudástár/emlékezet nyílt ki és teszi ezt azóta is szépen minden nap. Szóval, ebben az időben, tavaly áprilisban, megszűntem órákat/masszázst adni, abbahagytam az ászanagyakorlást mindent, és az addigi 1000%osan extrovertált kiáradó személyiségkonstrukcióm másik végletére kerültem. Hónapokig komolyan öngyilkos akartam lenni, megszűntem enni és emberekkel találkozni és paranoid lettem.Elvesztem abban a rengeteg információban/tanult dolokgban/principíumokban/mi a jó mi a rossz tanácsokban/az egymásnak teljesen ellentmondó elméletekben és filozófiákban. Teljesen elegem lett az egész ,spirituális’ blablából. Ez a folyamat azóta is tart. Egyszerűen csak túl sok az információ amit fel kell dolgozni, túl gyors, túl varázslatos néha. De már nincs visszaút.

Az, hogy megint elkezdtem ashtangázni,sokat segített, főként földelés és stresszlevezeteés miatt, de az érzetek/képek tudnak akkor is túlterhelőek lenni,bárhogy próbálom kizárni őket. Govindának igaza volt, amikor azt mondta, az ászana sor csak a varázslat kezdete. Jól mondta azt is,hogy merésznek kell lennünk, sokkolni az embereket, kiárasztani az esszenciánkat, és szeretetet sugározni, és megtartani a sharing is caring attitűdöt. Mostanra nagyjából úgy érzem gondolom hogy az érzelem a kulcs mindenhez. Valóban, az emberi szív és az érzelemre/szeretetre/szerelemre való képessége a kincs maga, a gyógyítói kapacitása eszméletlen. De el van jegesedve több szinten végeláthatatlan okok miatt,és ezeket a jégkockákat szét kell robbantani/leolvasztani róla. Nekem ez jó sok sírást és dühöngést és készfeladommegölömmagam bipolárdepressziós rohamokat okoz,de mostmár bírom.Egy idő után igazából vicces is tud lenni az egész. Félig nem lehet megőrülni. Teljesen kell,aztán figyeld, mi történik.

Pár hete úszni mentem és a különböző hangokkal beszélgettem/vitatkoztam épp magamban, ahogy szoktam. Egy idő után megegyeztünk, és úgy döntöttünk,hogy fuck, ezeket csak tovább akarom adni magamból valami formában mostmár,kell egy workshop. Két napra rá felkértek hogy társoktatója legyek egy most induló jógaoktatói tanfolyamnak, én fogom vinni a női vonalat. hmhm. Erre készülve találtam egy nagyon jó cikket Sharon Gannontól, ami az egyik jegyzet háttéranyaga lesz, plusz tökéletesen passzol a harmadik konferencián érintett témákhoz is:

SWADISHTHANA ( Az Ő kedvenc állóhelye) Kettes csakra. A kreativitás székhelye:

Néhányan azt hiszik, hogy kreatívnak lenni annyit jelent, hogy olyasmit tegyél, amit még sose csinált senki. Valaki szerint a kreativitás az, amikor az individuális lélek kifejezi saját magát. Valaki szerint a kreativitás az, amikor valaki megváltoztatja a dolgokat, valaki szerint a kreativitás magától, könnyedén jön,azáltal, hogy tudatosak vagyunk, és szenvedélyesek. Minél tudatosabbak vagyunk arra, hogy hol van az energiánk, asana és meditáció gyakorlás által, annál jobban arra törekszünk, hogy felfele vigyünk az energiánkat. Minél jobban felfele visszük az energiánkat azáltal, hogy tiszteljük a kapcsolatokat az életünkben, egyre jobban felfedezzünk azt, ami nemes, tiszteletreméltó, hatalmas, végtelen, feltételnélküli és szenvedélyes bennünk.

Ezátlal egyre jobban képesek leszünk minden egyes kapcsolatunkban erről a helyről működni. Ha feltételek nélküli, igazi kapcsolatokat fogunk tudni tényleg így kialakítani egymással, mit meg nem tennénk a másik számára? Milyen édes,drága,szent dolgot nem tennénk meg vagy alkotnánk a másik számára?

Patanjali a jóga szútrákban azt mondja: ahogy a yogi tudatossága elkezd felébredni, elkezd tudatossá válni az összes élőlény szükségleteire. Az ezek kielégítésére irányuló Tiszta cselekedetek által pedig a jógi eléri a Lélek fényét. Minden cselekedet ami tudatosságból és együttérzésből származik, elkerülhetetlenül költőivé, kegyelemmel teljessé, harmónikussá, monumentálissá, színessé és innovatívvá válik. Minden cselekedet elkerülhetetlenül és erőlködésmentesen válik kreatívvá.

ENGLISH

G

Since Govinda Kai has arrived, a very special new chapter has opened up in Bandha Works. Therefore I thought I would start this year’s blog posts of the Icons of Ashtanga Yoga with something extraordinary too. Let the enthusiastic practitioners be the stars now, because practicing with a Real Icon is truly wonderful indeed but it could be also very scary sometimes. Passion and courage are both required!

Spending so much time together – practicing, discussing, debating, chanting, singing, sharing or crying – many thoughts and emotions have been triggered waiting to be expressed. Some people have been writing, others have been drawing or painting, even composed music…

I’m so grateful for being a part of this transformation within the community.

Please welcome some amazing feedback of the past few weeks!

T. Anett

Confrontation, or (ode) rhapsody to pain…

2015-02-27 00:14:52 +00001To practice with Govinda Kai and being part of this event is both insane and blissful. One of the most fundamental experiences was the advice about dealing with pain, and the significance of pain. Since my elbow joint is swollen, my practice became quite painful, especially the transitions. Whenever it happened before, the solution was strictly having rest… But in the last few weeks many of the assumptions about myself and my body have completely changed, so I decided to ask Govinda’s advice, and I tried to continue my practice according to whatever he says. Govinda suggested not stopping to practice, but to completely immerse into the pain, so that in time I could forget about it, and move on. Then I will be able to be even more aware of my true Self, he thinks this is the gift of pain, and we should make use of it. Furthermore he added that when some part of us is in pain, we can still go on with our practice with respect to our current situation. Because the physical performance is not as important as our mental state during the practice. So physical performance is secondary, our focus should be on the moving meditation. Having heard all this I continued my practice, and put less emphasis on the perfection or imperfection of my asanas. I concentrated on two things: I respected the current state of my body, and practiced according to that without judging myself, furthermore I tried to put more focus on my breath. My observations are the followings: my painful elbow made my movements even more conscious, so everything has been falling into place. And what is even more exciting: my practice became so integrated, and I became aware of what moving meditation really means. I’m regretting now that it took me so long to overcome my fear of pain, but at least now I can appreciate this teaching on a deeper level.

K. Kinga

2015-02-27 00:14:32 +00001After practicing ashtanga I am smiling all the way until my workplace. The smile cannot be wiped out from my face, even if sometimes my mind reacts like ‘yes I really look like foolish and weird to others’. Why not? Today I looked into the eyes of one man standing on the sidewalk, and this peace and smile was in my heart. He smiled back and told after I went further : ‘My doctor presribed me such a smile’. It was a wonderful moment being able to give a hint of this overwhelmingly good feeling which comes from meditating during practicing yoga. I wish we all could be able to prolong this state of beeing we experience deeply in savasana.

B. Anita

2015-02-27 00:14:05 +00001This is a very intense period in my life. It seems that everything I have learnt or tried in the field of self-knowledge in the past fifteen years – both from the European and Eastern tradition and through scientific methods as well – comes together now in Ashtanga and through this practice completely subverts my life and transforms me in a very powerful way physically, emotionally, mentally, psychically, like nothing else has been able to till today. Objectively it hasn’t been a long time ago when I started to miss yoga and I chose Ashtanga, and this practice became evident and self-explanatory immediately, but many things have happened within me during this time. Govinda’s present intensifies this process and makes it more conscious, he is really a guide and gives us so much on classes and at the conferences, but even with only a single word or a short laugh. I am very lucky to have such a guidance and help at the beginning of my practice. And his personality is truly – magical ☺
This is amongst those rare periods in my life when I know it right now that it is such a gift I was given and it is a decisive period in my life. I thank every day that I can be a part of it. Govinda said a few times: ‘I am here to destroy you’. It is of course painful sometimes and not only physically; requires a lot of presence, attention and concentration – and I surrender myself to this experience, whatever it may bring. I am happy, grateful and thank everything!

Cs. Petra

IMG_1937 másolatI especially LOVE how Govinda Kai is speaking about the heart space.and the Magic.  In the first conference he mentioned, to go in there, like reallyreally go in there, actually hurts. first. like tiny heart attacks. no kidding, i am having them for some years now. like wires coming off. then it feels good and youre in love with yourself. then it hurts again. For me at least. I was always and am still someone with an utterly naive lets change the world program in my being. Another sort of opening started in the beginning of last year for me, after finishing my ashtanga practice.right after yoga mudrasana. I started to just cry out of nothing, like hell, feeling so homesick,that i almost went crazy. That exact day my other 2 friends saw me in their meditations as a purple green fairy, etc.It was around the time when i started to go into the 2nd series of Ashtanga. Loots of deep backbends. Lots of past karmic material stored in the sacrum yeiy. Not only mine. It’s the collective level now.  and its coming up ever since. I also got sort of a nervous breakdown at that time, my hypersensivity allowed me to reach stages of consciousness/ freedom/ possibilities…i was just not ready handle with my conditioned programming and stupid belief systems. call me crazy but seriously, my alien origin/ancestral lineage got awakened and its doing it ever since. So at that time,I stopped everything. quit my teaching, my practice, and was seriously suicidal for months. i got lost in all the information/studies/principles/what is right and what is wrong/ all the teachings that are plain contradictory to each other. I’ve got enough of the whole Thing. This transformation is going on ever since. It’s just too much information out and in there to process. Everything is just too fast, too magical sometimes. But there’s no way back.
Going back to practicing asana helped a lot, .Especially for grounding reasons and stress releasing. Govinda was also right when he said, that it is just the beginning of the magic. He is soo right. We gotta be bold, shock people. pour our essence out, and radiate love, and keep on with the sharing is caring attitude, By now I think the emotions/feelings are the key to everything. Really, the human heart and its treasure, its feeling healing capacity is insane. We all gotta melt the icecubes off of it. for me it means lots of crying and i wanna kill myself and give up trips. it is actually funny after one point. you can’t go crazy halfway. do it fully and let the chips fall where they may.

A week ago i was swimming and was fighting with the different voices in my head, as usual. We agreed that fuck, I just want to pass this whole thing on in some form, I wanna do a workshop. 2 days later I’ve been asked to be a part of a teacher training program..The article I found for one of the background material from Sharon Gannon Jivamukti Yoga) perfectly fits the theme of the conference yesterday.

Svadhistana Chakra – The Seat of Creativity

Some believe being creative is doing something that has not been done before. Some believe being creative is expressing that which is the individual self. Some believe being creative is being able to change the way things are. Then there are others who believe being creative comes naturally and effortlessly, from being conscious and from being compassionate.
The more conscious we become of where our energy is, through the practice of asana and meditation, the more we work to move our energy upwards. The more we move our energy upwards by honoring the relationships in our lives, the more we discover that which is honorable, noble, vast, infinite, unconditional, and compassionate in us.
In honoring the relationships in our lives, we can’t help but act from that place in us which is vast, noble, infinite, and compassionate. Once we are unconditional in our relationship with others, what wouldn’t we do for another? What sweet, precious, holy thing would we not do or create for another?

Patanjali in the Yoga Sutras tells us (YS III:55), as the yogi’s consciousness awakens, he or she becomes conscious of the needs of all beings. Taking clear action towards their needs, the yogi then reaches the light of the soul. All actions that flow from consciousness and compassion inevitably come to be poetic, graceful, harmonious, monumental, colorful, and innovative. All actions inevitably and effortlessly come to be creative.
I think psychedelic music also helps to go back closer to our magic cosmic universal essence. This is one of my favouriste chill out stuff:

Brigi

_MG_7555After the first week and second conference I really started to feel the extra ordinary as well as kind of “see” what is happening within me. Well lot of things happening on different levels day by day.

For me it was pretty difficult to deal with the different circumstances in the Shala, such as different energies, different faces than I practice together for a while, much more crowed, much more disturbance during the practice… and Much more sweat! ..actually that was question during the first week, Orsi and I  were wondering, how come that the temperature is pretty much  the same, the humidity is the same as before, but we sweat like never before!!?? When Govinda said, that He is basically here to create a spiritual space where we could dive in more deeply, that was the moment when we realized…This heated extraordinary spiritual space is the answer…

As I dived in this, sometimes “chaotic” space day by day I realized that, actually this life – so challenging – and  it is time to see it in a more mature way and move to a higher level, what  personally means for me: still finding and keeping my balance as much as possible even within the most challenging moments.

Life is unpredictable, BUT we have a choice to decide how to cope with it….It is our choice to choose Love or Fear, so it is up to us to Grow or Shrink.

Ikonikus élménybeszámolók / Iconic Feedback

GJ1

Scroll down for the English.

Govinda Kai érkezésével egy nagyon különleges időszak vette kezdetét, ezért arra gondoltam, hogy az Astanga Ikonok rovat 2015-ös bejegyzései is induljanak az eddigiektől eltérő módon. Ezúttal legyen a diákoké a főszerep, hiszen egy Igazi Ikonnal gyakorolni nem mindennapi dolog – egyszerre fantasztikus és talán kicsit félelmetes is egyben, tehát a kitartás és a lelkesedés nagyon fontos!

A gyakorlás, a konferenciák és a közös élmények hatására gondolatok, érzések születhetnek, kavarodhatnak fel… Van aki ír, olyan is, aki rajzol vagy fest, esetleg zenél vagy csak csöndben sír… Pár hét telt csak el, de azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy mindenkiben fantasztikus folyamatok indultak el.
Fogadjátok szeretettel egymás élménybeszámolóit!

Jimbo

1Mióta tart ez a program nap mint nap fantasztikus változásokat érzek magamon. Speciális volt ilyen szempontból a mai nap. Egész gyakorlás alatt olyan érzésem volt mintha hatalmas falak dőltek volna le körülöttem és ez érezhető volt az ászánákban és az átvezetőkben is. Valahogy minden könyebben ment és tele voltam energiával! Govinda és a többiek, akikkel minden reggel együtt gyakorlok nagy hatással vannak rám az tuti legyen szó mysore gyakorlásról, vezetett óráról vagy a vasárnapi konferenciáról! Örülök hogy részese lehetek ennek a programnak és bár folyamatosan sajog a derekam és a bal csípőm, már most nagyon várom a holnap reggelt! 🙂


Sz. Timi

2Elkezdődött a Govinda Kai workshop. Elmondhatatlanul szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem Őt, aki amellett, hogy egy kiemelkedő Astanga-gyakorló, hatalmas elméleti tudással rendelkezik és zseniális oktatási módszere van; ugyanakkor egy hihetetlenül kedves, laza, humoros és közvetlen ember. Ebben a hangulatban tartja a Mysore órákat és a konferenciákat is, ahol az emberek nem érzik feszélyezve magukat a jelenlétében, hanem bátran mernek kérdéseket feltenni Neki. Már az elmúlt néhány napban annyi mindent tanultam Tőle, amiért valószínűleg egész életemben hálás leszek. Már korábban is úgy gondoltam a Mysore órákra, mintha csak minden egyes alkalommal haza érkeznék. Kora reggel, a megszokott hely, ismerős emberek, a már jól ismert mozdulatok… Mindez kiegészítve Govinda igazításaival és útmutatásával olyan szinten megalapozza a napjaimat, hogy még a legstresszesebb szituációk sem tudnak kizökkenteni. Kiegyensúlyozottságot, felemelő, sőt kicsattanó boldogságot és elégedettséget érzek. Azt gondolom, hogy az Astanga-jóga, és különösen a Mysore gyakorlás egy olyan varázslatos világ, amit minden embernek meg kellene tapasztalnia!

“Többféle guru létezik. Guru lehet bárki, aki a legkisebb mértékben is hozzájárul az egyéni fejlődésünkhöz, akár csak egy mondat vagy mozdulat által. Aki képes kizökkenteni a szürke hétköznapok monoton egyhangúságából és valami mélyebb megértést, útmutatást ad az élethez. Aki felkelti az érdeklődésünket a spiritualitás iránt, inspirál és gondolkozásra késztet. Nem szabad alábecsülnünk az ilyen személyek jelentőségét, mert ha találtunk valakit, akitől valóban képesek vagyunk tanítást elfogadni, akkor megvan mindenünk ami igazán számít.”


 Cz. Péter

3Nekem Govinda az az ember / oktató aki egyszerre tud az astanga “szabályaihoz” és a saját érzéseihez, meglátásaihoz igazodni: nincs benne semmi szorongás: ezt jól mutatja, hogy bármikor tiszta szívből tud hatalmasakat nevetni, sőt: röhögni az óra közepén is.  A látszólag szinte “véresen komoly” astangából így lesz az, ami: vidám (együtt)lét.
Látni, hogy nem azon töpreng: hogy “ezt most lehet, vagy ezt most nem lehet?”. Nincs benne az, hogy “az 5 lélegzet, az 5 lélegzet”: van hogy kettőnél elengedi a lábadat és úgy igazít, hogy azt kérdezed magadtól: ez most akkor AZ?!?

Ugyanennek megvan a “bölcsesség” oldala is: olyanokat és úgy hallok tőle, amit és ahogy mástól nem. Azaz: a szorongás-mentesség és a szabályok egyszerre való betartása mögött van mélység.

Mindettől végtelenül eredeti, hiteles, igazi.

Mindemellett: a kézzelfogható “hatása” az, hogy reggel 5-re járok jógára – hát ezt el nem tudtam volna képzelni; és: hogy arra, rájönni, hogy egész nap ez mekkora érzés – ami megmarad…ismét: jobb, mint bármi előtte.  Hogy más nem tudott volna sehogysem rávenni erre, az biztos 🙂

Illusztráció (rajzok): Csetneki Petra

Hamarosan folytatjuk…

ENGLISH

GJ1

Since Govinda Kai has arrived, a very special new chapter has opened up in Bandha Works. Therefore I thought I would start this year’s blog posts of the Icons of Ashtanga Yoga with something extraordinary too. Let the enthusiastic practitioners be the stars now, because practicing with a Real Icon is truly wonderful indeed but it could be also very scary sometimes. Passion and courage are both required!

Spending so much time together – practicing, discussing, debating, chanting, singing, sharing or crying – many thoughts and emotions have been triggered waiting to be expressed. Some people have been writing, others have been drawing or painting, even composed music…

I’m so grateful for being a part of this transformation within the community.

Please welcome some amazing feedback of the past few weeks!

Jimbo

1I have been witnessing amazing changes within myself day by day since the program began. During practice I feel that giant walls are trembling down around me, this sensation arises in each asana and transition. Somehow everything is easier, and I am full of energy! Govinda and the others with whom I share this practice with every morning have an enormous affect on me for sure every time we come together for a Mysore practice, a led class or a Sunday conference. I am glad to be part of this program, and even though my lower back and the left side of my hip is sore and in pain all the time, I am still looking forward to the next morning practice! 🙂


 Sz. Timi

2The Workshop with Govinda Kai has begun. I feel extremely lucky for having met him, who besides being an outstanding Ashtanga practitioner, has huge theoretical knowledge and a brilliant teaching method; and at the same time he is unbelievably nice, cool, funny and friendly. He teaches his Mysore classes and conferences in this spirit, so that we do not feel intimidated to ask our questions. I have already learned so much from him in the last few days, for which I will be grateful in my whole life. I have considered the morning Mysore classes as arriving home each time since I started this method. Early morning, well known space, familiar faces, imprinted movements… and all this complimented by Govinda’s adjustments and guidance establishes the peace of my mind for the day so that I would not loose it even in the most stressful situations. I feel balance and elevating, or what is more bursting happiness and contentment. I think Ashtanga yoga, and especially the Mysore-method is a magical world that everyone should explore!

“There are several kinds of gurus. Guru can be anyone who gives the slightest contribution to our individual evolution, even only by a certain sentence or movement. He is someone, who is able to throw us off the balance of the dull monotony of our everyday lives, and offers a deeper understanding and guidance. He ignites our curiosity toward the spiritual, inspires and makes us look behind the curtains. We should never underestimate the significance of such people, because when we find someone, from whom we are really able to accept teachings, then we have everything we need.”


Cs. Péter

3For me Govinda is the person, the teacher, who is able to respectfully follow the “rules” of Ashtanga Yoga and relies on his own feelings and views at the same time without any striving or anxiety. The best proof of this is his spontaneous and wholehearted laughter, even in the middle of the classes. This could change the “bloodily serious” practice into a cheerful unity in an instant.

He never hesitates – “may I do this, may I do that?” – never gets stuck upon the expected norms… Sometimes he might leave you after an adjustment where you can only question yourself: wow, what was that?!
There’s also so much wisdom and depth to his approach: hearing things from him in a way you will not hear from anyone else.

All of these make him absolutely real, authentic and unique. The practical part is me coming to class at 5am in the morning: it’s something I could have never imagined before. But I have realized how amazing it is as the feeling stays with me for the whole day – which is also better than anything ever I experienced before, in this respect. Nobody else could have made me to do all this, that’s for sure 🙂

Illustration (drawings): Petra Csetneki

To be continued…

Astanga ikonok: Richard Freeman

„A jóga tönkreteszi az életünket? De hát ez szörnyű!”

Valójában nem. Sőt, hatalmas megkönnyebbülés, ha hagyjuk, hogy a jóga „tönkretegye” az eddigi életünket. Amikor rendszeresen kezdünk gyakorolni, akkor a robotpilóta életmód – amelybe sokan belesüppedtünk az évek során – fokozatosan átalakul egy természetesebb, éberebb, kiegyensúlyozottabb, egészségesebb és boldogabb életté. A jelentéktelen apróságok, amik eddig olyan sok bosszúságot okoztak, hirtelen már nem zavarnak minket többé. Kevésbé érezzük feszültnek magunkat és minden valahogy sokkal vidámabb lesz. Ahogy érzéseink és gondolataink tisztulnak, kapcsolataink is könnyedebbé válnak. És ami az egészben a legjobb, hogy valódi lényünk ragyogni kezd. Nos igen, lehet, hogy a robotpilóta élet romba dől, de ez egyáltalán nem is olyan borzalmas dolog!

Richard Freeman 1968 óta foglalkozik jógával. Közel kilenc évet töltött Ázsiában a különböző ágazatok tanulmányozásával, amiket ma az astanga jóga gyakorlása és tanítása közben alkalmaz. Tanult szufizmust Iránban, zen és vipassana buddhista gyakorlatokat, bhakti és hagyományos hatha jógát Indiában. 1974-ben kezdett elmélyülni az Iyengar jóga metódusában, ami végül elvezette a Sri K. Pattabhi Jois-féle astanga jógához. Richard a mai napig lelkes tanulója mind a nyugati, mind pedig a keleti filozófiának, és a szankszrit nyelvnek is. Az a képessége, hogy különböző nézőpontokat ötvözzön, anélkül, hogy elveszítené azok mélységét és integritását, segített neki saját rendkívül különleges és egyedi tanítói stílusának kialakításában. Többnyire saját iskolájában tart órákat és intenzív kurzusokat (The Yoga Workshop – Boulder, Colorado, Egyesült Államok), de az év nagy részében vendégtanárként tanít különböző stúdiókban világszerte.

(Interjú részlet Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois c. könyvéből)
Szerzők: Hogyan találtál rá az astanga jógára és hogy jutottál el Mysore-ba?
Richard: Nem emlékszem pontosan, hogy mikor hallottam róla először, de azt tudom, hogy már jóval azelőtt tudtam az astanga létezéséről, hogy elkezdtem volna gyakorolni. Deshikachar munkáján keresztül ismerkedtem meg a vinyásza koncepciójával és azzal, hogy az ászanákat lehet sorozatokban is gyakorolni. Nem sokkal később hallottam, hogy Pattabhi Jois Amerikába érkezik, úgyhogy azonnal be is iratkoztam a kurzusára. Amikor találkoztam vele, teljesen lenyűgözött a ragyogó kisugárzása és a kedvessége. Hirtelen valami megmagyarázhatatlan kapcsolatot éreztem vele. Szerencsére egy elszigetelt helyen volt a tanfolyam, ahol több órát gyakoroltunk naponta és a jógaórák között rengeteg időnk volt beszélgetni. Guruji teljesen ámulatba ejtett.

Richard Freeman

Szerzők: Mi volt az első benyomásod róla?
Richard: Magával ragadott a mosolya, a ragyogása és az általános kedvessége. Mindemellett rendkívül megközelíthető is volt. Készséggel elmondott nekem mindent, amit tudni szerettem volna, és ez nagy ritkaság a tanároknál. Teljesen le voltam nyűgözve.

Szerzők: Gyakran hallhatjuk, hogy Guruji az eredeti, Patandzsali-féle jógát tanította. Mi volt a tapasztalatod vele, mint a valódi jóga tanítójával?
Richard: Amikor valaki azt mondja, hogy Patandzsali jógáját tanítja, akkor ezzel azt szeretné érzékeltetni, hogy ez mind a nyolc ágat magában foglalja, a meditáció különböző fázisain át, az Önvalónk felfedezésén keresztül a szamádhi-ig mindet, nem csak az ászanákat vagy a pránájámát. Guruji mellett azt tapasztaltam, hogy őt tényleg ez vezérelte. Tulajdonképpen az egész életét ennek a rendszernek szentelte. A hangsúly először természetesen az ászanák gyakorlásán volt, de ezen keresztül a vinyásza metodikával összekötve a pránájáma és a meditáció alapjait is megtanította nekünk. Rendszerében ezek az elemek később már szétválasztásra és finomításra kerülnek. Bizonyos értelemben a nyolc ágat eleinte valóban az ászana gyakorláson keresztül tanította, de ha valaki elkapta azt a bizonyos belső fonalat, akkor a többi ág gyakorlása már szinte automatikusan követte az ászanákat. Ezért is mondta mindig, hogy az első négy ág – jama, nijama, ászana és pránájáma – elsajátítása nagyon bonyolult, de ezek az alapok, és az úgynevezett „belső” ágak már könnyedén, természetesen és szinte spontán jönnek majd.

Szerzők: Később tényleg egyesével tanította a különböző ágakat, vagy ugyanúgy az ászanagyakorlással ötvözve?
Richard: Ha úgy akarta, akkor egy az egyben tanított mindent. Azonban ha valaki nagyon érdeklődött és élt-halt azért, hogy megtanulhassa a belső ágakat, akkor Guruji külön-külön is tanította őket. Gyakorlatilag ezeket már kezdetektől fogva tapasztalnunk kell, úgyhogy tanítani már egyszerű. Ha valakiben szinte lángol a vágy és már annyira közel jár, akkor a tanár nem mondhat mást, csak igent. Ennyi.

Szerzők: Messze vagyunk még a szamádhitól?
Richard: Az én meglátásom szerint a szamádhi nagyon is közel van. A jóga gyakorlással fokozatosan kifejlődik az a képességünk, hogy figyelemmel kísérjük, mi játszódik az adott pillanatban, és ha nagyon figyelünk, az a szamádhi. Minden, ami körülöttünk zajlik, közel van hozzánk, mégis többnyire valahol máshol járunk. Szóval, a jóga, az ászanák és a pránájáma lehetővé teszi, hogy figyelmünket arra irányítsuk, ami valójában történik. Az adott pillanatban tapasztalható érzetek, érzések és az elme gondolatmintázatai válnak a meditáció tárgyává. Sok ember kísérletezik a meditációval, de azt próbálják megfigyelni, ami nincs is jelen. A dolgok mögé akarnak nézni, bárhová, csak azt ne kelljen látniuk, ami van. Viszont, ha eleget gyakoroljuk az ászanákat és a pránájámát, akkor a jelenben lévő érzékelés mindenek felett áll, és amikor már nem máshova figyelünk, akkor kezdődik a szamádhi.

guruji

Szerzők: Szóval, Guruji módszerével hogyan lehet személyesen is megtapasztalni ezt az élményt? Lehet vele egyáltalán?  Kifejezetten erre a típusú jógára jellemző vagy része bármilyen másfajta irányzatnak?
Richard: Ez elvileg mindenfajta jógaoktatásnak a része kellene hogy legyen. A kérdés az, hogy a rendszer működik-e vagy hogy a rendszerek és a módszerek összessége működik-e. Sok esetben, sok jóga iskolában nem történik túl sok minden. A jóga a hagyomány szerint tanárról diákra szállt az évezredek során. Gyakran azonban ez a tanítói láncolat megszakadt. Ez olyan, mint amikor a vezeték megtörik, és nem halad át rajta az áram, a belső tudás sem adódott tovább.

Szerzők: Azt tudod esetleg, hogy meddig vezethető vissza a tanítók láncolata Krishnamacharya tanára előtt? Tudunk bármit Rama Mohan Brahmachari gurujáról?
Richard: Nem, semmit. Guruji és családja a Sankarácsárja-ághoz tartozik, az ő származása erre az ágra vezethető vissza. Folyamatosan hivatkozott is erre, illetve a tanítókra ebből a láncolatból. Az ő gurujának, Krishnamacharyának ugyanúgy megvolt a guruja és a felmenőinek láncolata. Ez nagyon összetett dolog.

Szerzők: Mennyire fontos a guru a jógagyakorlásunk során? Guruji hogyan töltötte be a guru szerepét, aki szétválasztja a fényt és a sötétséget?
Richard: Gyakorlatilag a guru az egész rendszer kulcsa. Lehet, hogy elméletben, ha valaki rendkívül intelligens, szerencsés és készséges, akkor tanulhatna jógát könyvekből is, és így is nagyon messzire eljuthatna. De egy tanárral kialakul az a személyes kapcsolat, amelynek mélyén a gyakorlás esszenciája rejlik. Így a különböző technikák és a filozófiai háttér, amit tanulunk, azonnal megfelelő összefüggésbe kerül a guru által. Mindez egyszerűen a teljesen nyílt és őszinte kapcsolatnak és a teljes jelenlétnek köszönhető. Ez csodás dolog. Szóval, használd ki, ha van egy nagyszerű tanár a közeledben, ha pedig nincs, akkor is gyakorolj!

Szerzők: Hogy jellemeznéd Guruji tanítási stílusát?
Richard: Guruji egy zen buddhista szerzetesre emlékeztetett olyan értelemben, hogy nagyon keveset beszélt az óráin. A koanokhoz hasonló rejtélyes kifejezéseket használt, ami a diákok többségét csak összezavarta. Ezzel valószínűleg csak fel akarta ébreszteni az embereket, nem is mindig a tartalom volt a lényeg. Időnként próbált megzavarni vagy egy dupla csavarral megnevettetni, hogy engedd el magad és hagyd, hogy a lélegzeted szabadon áramoljon, aztán hirtelen belerakott abba a pózba, amitől két perccel korábban még rettegtél. Emlékszem, amikor egyszer Mysore-ban a hátrahajlításokat gyakoroltam Gurujival. Állásból kellett hátranyújtóznunk és megfogni a térdünket, ami, ha jobban belegondolunk, elég félelmetes dolog. Ott álltam és keresztbetett karokkal aggódva vártam. Mikor odajött hozzám, ránézett a rövidnadrágomra, ami csuromvizes volt – semmi különleges nem volt benne, csak egy egyszerű pamut rövidnadrág volt – majd mindössze annyit mondott: „Óh, de jó kis anyag!”. Mire elkezdtem hátrahajolni, már el is felejtettem minden előzetes félelmemet, és a hátrahajlítás nem okozott különösebb nehézséget.

guruji_richard_2

Szerzők: Volt valamilyen különleges technikája, hogy a test látszólag természetes kapacitásán túl mélyebben belevigyen egy pózba, még ha az esetleg félelmetesnek is tűnt?
Richard: Valahogy mindig elérte, hogy az ember elengedje az összes előzetes feltételezését és előítéletét a testével, és így a korlátaival kapcsolatban is. Gyakran mentek oda hozzá a diákok azzal, hogy valamijük fáj itt vagy ott, egy izom, egy ízület, egy csont… Guruji pedig csak rájuk nézett: „Milyen izom?”. Ezzel arra invitált, hogy újra vizsgáld meg, hogy vajon tényleg van-e ott valami, de ezúttal egy teljesen más nézőpontból és friss elmével. Amint megváltozott a fájdalomhoz való viszonyulás, az rögtön el is múlt. Sok esetben pusztán az elgondolás a korlátozó tényező. Nagy mestere volt annak, hogy észrevegye, kinél mivel kapcsolatban van félelem vagy ragaszkodás. Aztán mindig megtalálta a módját, – időnként kedvesen, gyengéden, időnként hirtelen és drasztikusan – hogy újragondoltassa velünk a szituációt.

Szerzők: Mesélnél még arról, hogyan tanított Guruji?
Richard: Egy varázslóhoz tudnám hasonlítani ahogy tanított és a módszereit. A rendszer vinyásza eleme mindig nagy hangsúlyt kapott és a különböző ászanák sorrendje is, de ha azt látta, hogy valaki ezt túl komolyan veszi, és szó szerint ragaszkodik az elhangzottakhoz, akkor rögtön változtatott valamin. Emlékszem, egyszer Mysore-ban, miután befejeztük a gyakorlást, elmentünk megnézni a Rámájánát a televízióban. Egy órával később rám nézett és azt mondta: „Óh, egy kis hátrahajlítás?!”. Teljesen váratlanul ért és csak annyit tudtam válaszolni, hogy „De hát Guruji, hideg van és lehűltem!”. Meg voltam róla győződve, hogy semmiképpen sem fogok hátrahajlításokat csinálni, különösen vele nem. Nem voltam bemelegítve, és valójában épp indultam volna a szobámba szundítani egy kicsit. De ő csak mosolygott: „Semmi probléma!”. Így visszamentünk a terembe és kérte, hogy hajoljak hátra, amilyen mélyen csak tudok. Persze nevetett, én pedig gond nélkül megcsináltam. A vinyászával és egyéb dolgokkal kapcsolatos szabályok kontextus függőek. Szóval, más összefüggésben nem mindig alkalmazhatók. Így tanított meg arra, hogy rugalmasan kezeljem a gyakorlással kapcsolatos módszertant. Nagyon szigorú tudott lenni a rendszer elemeit tekintve, de ugyanakkor azt akarta, hogy egy sokkal mélyebb összefüggésben lássuk az egészet és az igazi jógát tapasztaljuk meg, függetlenül minden szabálytól.
Úgy tűnik, hogy ez a szigorú módszertan függőséget alakíthat ki, amihez könnyen elkezdhetünk ragaszkodni.
Néha ösztönözte ezt a ragaszkodást, máskor pedig mintha kihúzta volna a szőnyeget a lábunk alól: „Óh, én sosem mondtam ilyet!” [nevet]
Vagy amikor majd’ meghalsz a következő ászanáért és csak azért sem enged tovább…
Akár hónapokon és hónapokon és hónapokon keresztül sem… Aztán jött egy teljesen új ember, akinek azonnal odaadta azt a pózt, amire vágytál, ráadásul pont melletted, és csak nevetett. Ez a gyakorlás fejben dől el és a légzés a lényeg.

Szerzők: Spirituális ez a gyakorlás, amit tanít?
Richard: Igen, úgy gondolom, spirituális abban az értelemben, ahogy a legtöbb ember használja ezt a kifejezést, de szerintem túlmutat ezen. Sokkal érdekesebb, mint bármilyen spiritualitásról alkotott koncepció, amit el lehet képzelni. De egyértelműen és teljes mértékben spirituális gyakorlat. Még akkor is hatásos, ha valakit egyáltalán nem érdekel ez a része, csak egészségügyi okokból kezd gyakorolni, azonban valami ilyenkor is működésbe lép és ezek az emberek is kapcsolatba kerülnek legbelsőbb érzéseikkel. Mindez pedig felkelti az érdeklődésüket, hogy keresni kezdjék, mi az, ami valódi, ami igaz. Kérdések merülnek fel: „Miért szenvedek folyton?” „Mi az igazság?”. És ezáltal el is érkeznek a megfelelő helyre. A jóga bizonyos értelemben olyan, mint egy forrás, amit az emberek különböző okok miatt keresnek fel, és miután belekóstoltak, sokszor nem is értik miért, de annyira megszeretik, hogy vissza-visszatérnek, míg végül teljesen bele nem vetik magukat.

Szerzők: Spirituális abban az értelemben, hogy általa az átman vagyis a lélek feltárul, de ugyanakkor ott van a módszertan is, mintha a kettő ötvözete lenne valahogy?
Richard: Pontosan. Ha azt mondanánk, hogy ami a tiszta elmét és a nyílt szívet legjobban érdekli, az minden szót vagy kifejezést meghalad, így minden technikát is, akkor az első reakciónk az lenne, hogy „Akkor nem csinálok semmit!”. De a lenyűgöző dolog ebben a gyakorlásban, hogy mindaz, ami testként és elmeként manifesztálódott, szövevényes szálakból áll össze, a jóga pedig ezen rendszer használatának művészete azzal a különleges képességgel, amellyel eljutunk a szabadság olyan fokára, ahol már semmilyen módszer nem szükséges. A Bhagavad Gítának is ez az egyik legnagyobb témája, az egyik rendkívül izgalmas témája, amely szerint a végső igazságnak nincs semmilyen formája, mert minden forma abból fakad. Hogyan lehet megközelíteni? Hogyan lehet megérteni? Valójában teljesen nyitottnak kell lenni a minket körülvevő formákra és engedni, hogy a test és az elme ellássa természetes feladatait, hogy kiegészítse a formákat, hogy aztán elengedhessük azokat.
Úgy tűnik, akkor minden formát meg kell figyelnünk, amit az elménk manifesztálni akar, hogy azután ezeken túl is tudjunk látni.

Richard Freeman Mayurasana

Szerzők: Ez vonatkozik a különböző ászanákra is?
Richard: Igen, mindegyik áldott, mindegyik olyan, mint egy mandala vagy mint a hindu hagyomány szerinti jantra, amely egy szent diagram. A jantráknak nagyon különböző alakjai vannak, ahogy a jóga ászanák is nagyon eltérőek egyaránt külső formáikat és belső érzeteiket tekintve. Ha képes vagy időnként akár gyötrelmes alapossággal és intenzitással belemenni a pózokba és valóban valami isteni ajándéknak tekinteni őket, amiket minden előítélet vagy elmélet nélkül figyelsz, akkor szabaddá válsz magától a formától. A jantra vagy mandala középpontja pedig te magad vagy. Aztán jön a következő ászana a sorozatban, egy újabb forma, míg végül mindegyiket ugyanazon belső elv alapján látod majd. Bizonyos pontoknál elbizonytalanodhatunk, és ezekben a pillanatokban nem érezhetjük mindezt áldásnak vagy spirituálisnak.

Szerzők: Guruji elmagyarázta az elméleti hátterét is a különböző ászanáknak?
Richard: Nem, csak gyakoroltunk. Viszont rengeteg könyvet adott, remélve, hogy magukkal ragadnak, és majd megszerzem belőlük a szükséges információt.

Szerzők: Miért van akkora hangsúly az ászanákon a gyakorlás során? Mi a szerepe a mindennapos ismétlésnek?
Richard: Ez a gyakorlás olyan, mint egy tükör. Minden reggel odaállunk a tükör elé, és rendbe szedjük magunkat, mielőtt kilépnénk az utcára. A gyakorlás ugyanilyen az elménk és a szívünk számára. Ha képes vagy belülről megközelíteni, akkor mindig valami újat mutat. Ugyanaz a régi póz is lenyűgöző lehet, ha a meditáció tárgyaként használod és nem eszközként, hogy eljuss valahova. Csak így lehetséges gyakorolni és gyakorolni és gyakorolni – akár örökké.

Szerzők: Guruji sok szempontból nagyon gyakorlatias és megfontolt volt. Hogyan hatotta át a mindennapjait a jóga?
Richard: A bája részben annak volt köszönhető, hogy nagyon értékelte a legegyszerűbb dolgokat is, ami talán pont a jógagyakorlás természetéből fakad. Ahogy mindig mondta, egy idő után Istent látod mindenben és mindenkiben. Szerintem ez adta neki a legnagyobb erőt a tanításban is. Sokan úgy tekintenek az ászanákra, mint amikkel megdolgoztathatjuk a testünket, hogy aztán megszabadulhassanak tőle. Egész idő alatt azzal az előítélettel élve, hogy emberi test nem jó dolog, ahelyett, hogy igazán „belaknák” azt intelligenciával és szeretettel, mint legközvetlenebb környezetüket ebben az életben. Ő pontosan ezt tette a saját testével és környezetével és mindig tudatában volt annak, ami valójában történt körülötte. Ezért volt olyan csodálatos a közelében lenni.

Szerzők: Mekkora jelentősége van, hogy ez a tanítói láncolat többnyire családfőkből áll és nem remetékből?
Richard: Ez valóban olyan láncolat, amelyben számos családos tanító volt és van, de biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy voltak szerzetesek is. Az egyik legjobb dolog, ami a jógagyakorlás természetéből fakad, az, hogy ráébreszt, mi zajlik éppen most benned, a testedben, az elmédben és a környezetedben. És mindezt, ahogy előbb-utóbb az ászanákat, a formákat és mindent a világban, különleges áldásnak vagy szentségnek látod majd. Csak így lehet igazán kapcsolódni és összhangban lenni a mindazzal, ami körülvesz minket, és valójában ez az út az igazi szabadság felé. Ha fenyegetésnek érzed, vagy veszélyesnek látod a világot, ahogy a remeték többsége – „El kell vonulnom egy erdőbe vagy egy barlangba, hogy lecsendesíthessem az elmémet!” – akkor az elméd, ahogy az övék is, függővé válik a csendtől, a stimuláció és a formák távollététől. Viszont az elmélyült jógagyakorlás során a béke és a nyugalom nem függ semmitől. Bármi, ami az elmében történik – érzetek, érzések, családi krízisek vagy bármilyen szerencsétlenség – az lesz a meditáció tárgya, ami ugyanúgy szent energia. A jóga akkor virágzik igazán, ha részt veszünk a világban, legyen szó akár házasságról vagy családról. Guruji a legjobb példája ennek. Gyakran viccelődött azzal, hogy a családi élet a hetedik sorozat, a legnehezebb az összes közül.

Guru-Amma-Cake-17

Szerzők: Ammának milyen szerepe volt Guruji életében és a tanításban?
Richard: Hogy is van az a mondás? Minden igazán sikeres férfi mögött egy nő áll? Amma annyira bölcs volt, olyan szolid, reális és szinte közvetlen kapcsolatban volt valamilyen felsőbb erővel. Tökéletesen kiegészítette Gurujit. Mindenről együtt meséltek, különösen órák után. A szanszkrit szövegek és az indiai filozófiák két lábon járó enciklopédiája volt. Amikor Guruji idézett egy szövegrészletet és elfelejtett egy sort, Ammához fordult, aki szóról szóra mondta fel a versszakokat. Olyan könnyedén vette és nagyon sokat nevetett.

Szerzők: Említetted a szanszkrit szövegeket és hogy Guruji adott könyveket, amiket tanulmányozhattál. Ez volt az 1% elmélet?
Richard: Igen, sokat foglalkoztam az 1% elmélettel. [nevet] Igazából, a jóga gyakorlás elméleti része a Jóga-szútrák szerint a szvádhjája, amely az önvalónk tanulmányozását jelenti – kezdetben a tradíció és a régi feljegyzések, iratok megismerésén keresztül. Amit Gurujitől kaptunk, az ugyanennek az információnak egy koncentrált verziója volt. Lényegében az indiai filozófia 1%-a elmélet, a többi 99% pedig, hogy felszabadítsd az elméd mindettől. Ezek a szövegek arra jók, hogy edzetté tegyenek és igazán szabadon áramolhasson az intelligenciád, hogy egyetlen teória se gáncsolhasson el. Ez az egész rendszer rendkívül következetes; ahogy a szövegek áramlanak egyik nézőpontból a másikba, úgy áramlik végül a figyelem és az intelligencia a gyakorlás során egyik ászanából a másikba anélkül, hogy fennakadnánk bármin, akár a filozófián, akár az elméleten. Számomra a jóga szabadság, amely mentes minden filozófiától, elmélettől és vallástól.

Szerzők: Hogy segített Guruji megérteni az elméleti részeket?
Richard: Nagyon sok olvasnivalót adott, énekeket és mantrákat is. Mondta, hogy meditáljak bizonyos formákon vagy istenségeken a pránájáma- és ászanagyakorlás mellett. A mosolya azonban mindig arról árulkodott, hogy rejtőzik valami könnyedség és vidámság ennek a vaskos filozófiai rendszernek a legmélyén. Persze az eszmecseréknek volt némi nyelvi akadálya azért. Guruji tényleg úgy beszélt, mint egy zen szerzetes, metaforákban vagy sokszor olyan összefüggésekben, ahol neked kellett kitalálni, mi az, ami igazán fontos.

Szerzők: Szerinted Guruji önmegvalósított személy volt?
Richard: Én úgy érzem, igen, de nem tudom biztosan. Nem lehet tudni, de kétségtelenül megpendített számos húrt bennem. Amikor a közelében voltam, pusztán a jelenléte éberebbé tett és arra ösztönzött, hogy mindenre sokkal jobban figyeljek. Nem tudom, hogy megvilágosodott-e vagy sem. Honnan is tudhatnám?

Videók:

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://www.yogaworkshop.com/

Astanga ikonok: Kino MacGregor

Kino

Egy szeretett és utált astangás vallomásai

Kino MacGregor egyike azon kiválasztott emberek kis csoportjának, akik a KPJAYI alapítójától, Sri K. Pattabhi Joistól kapták küldetésül, hogy astanga jógát tanítsanak. Ő a legfiatalabb nő, aki megkapta a certifikációt, miután befejezte a rendkívüli kihívásokkal teli harmadik sorozatot és lassan már a negyediket vége felé jár. Hét év következetes gyakorlása és rendszeres mysore-i látogatásai után 29 éves korában kapta Gurujitől a megtisztelő feladatot, hogy tanítson és inspiráljon másokat. 2006-ban férjével, Tim Feldmannel alapították jógaiskolájukat, a Miami Life Centert, ahol tanítanak, workshopokat és intenzív kurzusokat tartanak mindamellett, hogy rendszeresen utaznak és tanítanak világszerte is. Kino eddig már öt darab astanga jóga DVD-t készített, legújabb könyve pedig 2013 tavaszán jelent meg „The Power of Ashtanga Yoga” címmel. Életmód-tanácsadóként doktorált a New York-i Egyetemen és az ott szerzett tudást és elkötelezettséget a tudatos felelősségvállalás iránt integrálja a tanításába. Számos magazinban és TV csatornán szerepelt (Yoga Journal, Yoga Mind Body Spirit, Yoga Joyful Living, Travel & Leisure Magazine, Ocean Drive Magazine, Boca Raton Magazine, Florida Travel & Life Magazine, Six Degrees Magazine, valamint a Miami Beach’s Plum TV-ben és a CBS Today Show-ban) és saját YouTube csatornáján rengeteg hasznos és motiváló videó található.

Az emberek vagy imádnak, vagy utálnak, de ezzel hosszas mérlegelés után megbékéltem

Rossz astangini vagyok! Sminkelem magam és rövid shortokat hordok. Nem vagyok természetes szőke, festem a hajam és többnyire beszárítom, még Indiában is. Hiú vagyok, szeretem a szép és gyakran drága dolgokat. Hívtak már ’astanga pomponlánynak’, ribanc jógaoktatónak (férjnél vagyok), üzletasszonynak (ami szinte lekicsinylő megnevezése egy jógatanárnak) és árulónak, aki a hírnévért és gazdagságért feladja személyes értékeit. Veszítettem el igazán fontos barátságokat és bántottam meg hozzám nagyon közelálló embereket, mert elkápráztatott a vak ambíció. Nagyon messze vagyok a tökéletestől, sőt, talán több hibám van, mint a többségnek.
A sikerhez vezető őrült rohanásban készítettem öt astanga jóga DVD-t, írtam két könyvet, jógatermékek sorát értékesítem, online jógaórákat forgattam, több mint 100 különböző városban tanítottam világszerte, férjemmel megalapítottuk a jógastúdiónkat Miamiban (Miami Life Center) és létrehoztam a Miami Yoga Magazine-t is. Rájöttem, hogyan használjam a közösségi portálokat, és hogy építsem ki online jelenlétemet, mondhatni saját „márkámat”. Használom a Twittert, blogot írok és saját YouTube csatornámra rendszeresen forgatok videókat.

Mindezért, ahogy Guruji mondaná, “bad lady” vagyok

Mindemellett azért jó astangini is vagyok, hetente hatszor gyakorolok, követem a tradíciót és az irányelveket, illetve tanáraim, Sri K. Pattabhi Jois és R. Sharath Jois útmutatásait a gyakorlásom során. Rendszeresen visszajárok Mysore-ba, hogy folytassam a tanulmányaimat és, hogy én is diák lehessek legalább egyszer egy évben. Egyszerű vegetáriánus étrend szerint étkezem, ahogy azt tanáraim ajánlották, és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy önvalómat tanulmányozva kedves ember legyek, vagy legalább törekedjek rá, ha nem is mindig sikerül.
Keményen dolgozom, semmit sem veszek készpénznek és sosem érzem úgy, hogy bármi felett hatalmam lenne; hogy bármi vagy bárki felett állnék. Naponta hálát adok a tanítványaimért, mindazokért, akiket személyesen tanítok az óráimon, és azokért is, akik a videóimat nézik, vagy a könyveimet olvassák otthon. Mielőtt elkezdtem volna gyakorolni, nem voltam sem erős, sem türelmes, minderre a jóga tanított meg. Csak addig erőltethetsz valamit, amíg bele nem roppansz – megtanultam, hogy a sikernek azt a részét, amely már nem rajtunk múlik, mind a jógában, mind pedig az életben kegyelmen keresztül kaphatjuk csak meg, ha igazán átadjuk és megadjuk magunkat ennek.

Szóval, azért talán jó is vagyok egy kicsit.

Néhányan azt mondanák, hogy mindezt csak annak érdekében teszem, hogy felépítsem a saját jóga birodalmamat, ezzel növelve az egómat. Számukra Kim Kardashianhoz hasonlítok a jóga világában. Személy szerint én sokkal inkább remélem, hogy inkább olyan vagyok, mint Oprah Winfrey. Szeretném, ha a jóga milliókat érne el és érintene meg, mert szentül hiszem, hogy a jóga ereje képes megváltoztatni a világot. Egyszer valaki azt kérdezte tőlem, hogy ha egy milliárd emberrel meg tudnám ismertetni a jógát, de a fele megutálna és csak a fele szeretne, akkor is megtenném-e. A válaszom: természetesen!

Lehet, hogy kicsit naivan, de őszintén hiszem, hogy ha mindenki jógázna, akkor ez a világ mindannyiunknak egy jobb hely lenne. Szeretnék eszköze lenni az inspirációnak, ami gyakorlásra ösztönzi az embereket, és ha ennek az az ára, hogy néhányan nem kedvelnek majd, elég erős vagyok, hogy ezzel együtt is vállaljam. Mindemellett be kell valannom, hogy nem vagyok annyira önzetlen, mint amilyennek ez az előzőek alapján tűnhet. Szeretem látni magam a videókon, a könyveim fedőlapjain, és kifejezetten élvezem az erőfeszítéseim eredményeit. Hálás vagyok azért, hogy a férjem és én azzal foglalkozhatunk, amiben hiszünk, és amit igazán szeretünk és ez még jómódot is biztosít nekünk. Nem mondom, hogy kifejezetten büszke vagyok mindarra, amit eddig elértem, de egyfajta önbizalommal tölt el az a tapasztalat, amit néhány álmom megvalósítása során szereztem.

A probléma egyik forrása az, hogy pár ember úgy érzi, hogy amit én képviselek és mutatok magamból, az az astanga jóga tradíció alapjai ellen való

Először is, sokaknak nem tetszenek a ruhák, amiket hordok, de nem fogok elnézést kérni azért, ha valami túl rövid, szűk, vagy túl élénk. Vállalom a kockázatát annak, hogy érzéketlennek vagy elitistának tűnjek, de szerintem a vita arról, hogy a nők takarják el a testüket, mert kihívó lehet és stimulálja a szexuális vágyat egy letűnt korszakhoz tartozik, nem a 21. századhoz.

A férfiak hagyományos jógafelszerelése csupán egy ágyékkötő, ami alig takar valamit

Mysore Projekt

Valóban rövid nadrágokat hordok, de mindent eltakarnak, amit el kell takarni és tényleg azt gondolom, hogy az embereknek ezen már ideje lenne túltenni magukat. Számtalanszor kellett magyarázkodnom, hogy a jógagyakorláshoz miért olyan ruhákat választok, amilyeneket, és kezdek belefáradni ebbe. Miamiban lakom, ahol meleg van és az emberek rövid nadrágokban és pólókban járnak.

Rég rájöttem arra is, hogy ha hosszú szárú nadrágokat hordanék, akkor ez a tapadás miatt sokkal könnyebbé tenné a kihívást jelentő egyensúlyozó gyakorlatokat és nem használnám rendesen a törzsizomzatomat. Egyetlen férfi sem hordott hosszú nadrágot, hogy így tegye egyszerűbbé a gyakorlását. Szóval, tudatosan eldöntöttem, hogy shortban fogok jógázni, még akkor is, ha eleinte sokszor csúszkáltam és leestem a karomról bizonyos ászanákban. Tessék, megint magyarázkodom és őszintén mondom, hogy már tényleg nagyon unom ezt. Ez az én választásom és csak az enyém, senki mást nem fogok arra kényszeríteni, hogy olyan ruhákat hordjon, mint én. Ha nem szereted a rövid nadrágokat, ne hordd azokat, ha nem szereted látni, amiben én jógázom, akkor ne nézz. A saját választás szabadsága azoknak a nőknek köszönhető a történelemben, akik a szívükkel és a lelkükkel harcoltak a feminizmusért, hogy szavazhassunk, mini-szoknyákat és shortokat hordhassunk, elégethessük a melltartóinkat, egyetemre járhassunk, bármilyen karriert választhassunk, képesek lehessünk kézen állni és szabadon mehessünk feleségül ahhoz, akihez csak szeretnénk. Nem fogom elárulni a feminizmus eszményeit csak azért, mert valakinek nem tetszik, amit lát.

Másodszor pedig, azt hiszem, mondhatjuk, hogy feltörtem a tabut az astanga jóga „tiszta világában” való marketing sérthetetlensége körül. Olyan jóga tanár vagyok, aki egyben úttörő és vállalkozó is. Attól függ, honnan nézzük, ennek – mint mindennek – megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Krishnamacharya is megmondta, hogy a jógát hirdetni kell és az üzenetet sokakhoz el kell juttatni. Ezt szívből megfogadtam.

Az én tanárom, Sri K. Pattabhi Jois pont az ellenkezőjét képviselte; szerinte nem szabad, hogy reklámozzuk a jógát, a tanításnak önmagában kell hoznia a diákokat. Guruji mindig nagyon lelkes volt, amikor diákok százai gyakoroltak vele Mysore-ban vagy a világkörüli állomásai során. Mindig megkérdezte, hogy hány diákot tanítok az óráimon és nagyon tudott örülni, amikor hallotta, hogy számuk egyre nő. Úgy tapasztaltam, hogy Guruji boldogan figyelte, ahogy az astanga jóga egyre több embert érint meg világszerte. Szívügyemnek tekintem ezt a küldetést, hogy a világon sokakhoz eljusson az astanga jóga.

GuruJi

Mindent összevetve akkor, hol is van a helyem a tardícionláis astanga jóga családfában? Azt hiszem, ez a szóban forgó kérdés most…

Hadd fejezzem ki legőszintébb tiszteletemet azok iránt a tanárok iránt, akik a radar hatósugarán kívül vezetnek kora reggel Mysore programot és minimális hirdetéssel, saját elkötelezettségük ereje révén, személyes ajánlások útján találnak rájuk a diákok. Fantasztikusak vagytok! Lenyűgöző ez az alázat, hősiesség a munkátokban rejlő csendes erő.

Én azonban nem vagyok olyan, mint ti. Ez nem az én utam. Ez nem azt jelenti, hogy többet akarok, csak mást. Én a jóga nagykövete szeretnék lenni a nyilvánosság előtt. Annyi emberhez akarom eljuttatni az üzenetet, a tiszta forrásból származó, hiteles, valódi jógát, amennyihez csak lehetséges. A célom, hogy összekössem az embereket, az astanga jógát és azt a valódi indiai tapasztalatot, amire a tanáraimmal tettem szert.

Arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy rátaláljanak a saját útjukra a jógában

KMG_LV

Nem az a célom, hogy végül engem válasszanak tanáruknak. Megtiszteltetés azonban, ha inspirálok másokat és velem tanulnak tovább, de az is, ha Mysore-ba mennek és a napi gyakorlás az életük része lesz. Annak is ugyanúgy tudok örülni, hogy ha egy diák a napi meditáció mellett köteleződik el vagy a jóga egy másik vonalát követi később.

Talán a közszereplés a legnagyobb ék köztem és sokkal inkább hagyománykövető astanga jóga tanárok között. Guruji élete nagy részében relatív ismeretlenségben tanított, türelmesen várva, hogy a jóga – amiben maximálisan hitt – elhozza majd a tanulni vágyó diákokat. Bizonyos értelemben egy életen át arra várt és azért dolgozott, hogy ez az álma valóra váljon. Ebből az a legnagyobb lecke számomra, hogy sosem szabad feladni az álmainkat, kitartóan kell dolgozni értük még akkor is, hogy az eredmények nem jönnek azonnal. A feladat, amit a kollégáim látnak ebben pedig az, hogy pontosan úgy kell tanítani, ahogy Guruji tanított a régi időkben; kitartó alázattal egyik diákot a másik után… Ők kérdőjelezik meg a leginkább, hogy miért szükséges az astangát Oprah-stílusban terjeszteni. Miért nem lehet csak szerényen tanítani azokat, akik felbukkannak.

Nekem az a véleményem, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia és megtanulnia azokat a leckéket, amiket hoz az élet. Nem élheted más életét, ahogy nem kényszerítheted másokra a saját nézeteidet sem. Mindannyian szabadok vagyunk, hogy éljünk és élni hagyjunk másokat, hogy felfedezzük az életcélunkat és ennek megfelelően tegyük a dolgunkat a világban. A mai napig emlékszem, mennyire elveszettnek éreztem magam a húszas éveim elején, mielőtt igazán felfedeztem volna az astanga jógát. Útmutatásért imádkoztam, hogy megtaláljam azt a bizonyos dolgot, amiért Isten erre a földre küldött, hogy aztán teljes szívvel csinálhassam. Úgy érzem, az astanga jógában megtaláltam a küldetésemet. A dharmám, az utam az enyém és csakis az enyém, és úgy tűnik, el kell fogadnom, hogy ez nem a tradicionális megközelítése az astanga jógának. Mindamellett, hogy igyekszem tiszteletben tartani a tanáraimat és a hagyományt, törekszem mindezt a saját meglátásom és hitem szellemében tenni, nem szándékozom egy dogmát követni. Ahogy néhány ember nem érezné jól magát, ha YouTube videókat és jóga DVD-ket kéne készítenie vagy online jóga órákat kéne tartania, én ugyanúgy nem érezném jól magam, ha csöndben kéne ücsörögnöm, miközben mások a jóga üzenetét hirdetve járják a világot.

Egy lényeges pontot mindenképpen megéri kiemelni: az üzenet mindenképpen nyilvánosságra fog kerülni. Rengeteg jóga tanár van már fent a YouTube-on vagy készített jóga DVD-t, sőt, közülük néhány astanga jóga tanár sosem tanult Mysore-ban Gurujival vagy Sharath-tal. Még ennél is több olyan tanár van online, akik a tradíciót teljes mértékben megkerülve úgy mutatják be a jógát, mint valami csodálatraméltó nyújtó- vagy fitnesz gyakorlatsort.

Kapocsnak tekintem magam a jóga pop kultúra és a hagyományos tanítói láncolatot követő spirituális gyakorlás között

KMG

Sokan úgy érzik, hogy ártok a tradíciónak azzal, hogy könyveken vagy az elektronikus médián keresztül is szeretnék tanítani. Természetesen a legjobb közvetlenül egy tanártól tanulni, azonban nem mindenkinek van erre ideje, lehetősége vagy anyagi forrása. Azzal a céllal készítem a videókat és a könyveket, hogy ösztönözzék az új diákokat, a haladóbb gyakorlók számára pedig referenciaként vagy segédeszközként szolgáljanak.

Amikor valami újat tanulok a saját jóga gyakorlásom során, minden rendelkezésemre álló forrást ellenőrzök; megnézem a Google-t, a YouTube-ot, elolvasom az anatómiai hátteret, tanulmányozom a mozgástechnikát és elkezdem boncolgatni a póz pszichológia, spirituális és érzelmi összetevőit. Ahelyett, hogy információ nélkül maradnék, inkább minél többre van szükségem. Éppen ezért törekszem én is arra, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy minden lényeges információ nyilvános és könnyen elérhető legyen a jóga világában. Mivel annyi minden szabadon elérhető már az interneten nem hiszem, hogy lehetséges vagy egyáltalán érdemes mások számára is hasznos dolgokat őrizni. Oszd meg szabadon, hogy mások is fejlődhessenek, tárd ki a szíved és az egyre csak növekszik majd! Ez vezérel, amikor nyilvánosan megosztom a munkámat. Szerencsére épp elég visszajelzést kapok az emberektől világszerte, hogy tudjam, a videóim sokkal inkább hasznosak, mint hogy ártanának.

Nemrég szomorúan tapasztaltam, hogy néhány kollégám Mysore-ban nem ért egyet velem

Ez akkor lett számomra teljesen nyilvánvaló, amikor az emberek sorra visszautasították, hogy egy videóban szerepeljenek, amit Mysore-ról szerettem volna készíteni:

Sokan kifejezetten fel voltak háborodva, mert nem kértem tőlük előzetes engedélyt, hogy a Mysore Magic filmből felhasználhassak részeket. Valóban közvetlenül őket kellett volna megkérdeznem, hogy hozzájárulnak-e és őszintén sajnálom, hogy ezt nem tettem meg. Bevallom, eszembe sem jutott és már látom, hogy pusztán a saját naivitásom volt azt hinni, hogy ezzel senkinek sem lesz majd problémája. Bárcsak felvették volna velem a kapcsolatot és egyenesen felém jelezték volna az aggályaikat, de megértem, hogy nehezebb konfrontálódni valakivel, mint negatív véleményt alkotni róla.

Itt szeretném megjegyezni, hogy nyitott vagyok a negatív kritikára is, ha valaki szeretne velem megosztani valamit…

Sokat segítene, hogy fejlődjek és tanuljak ebből a tapasztalatból. Fogalmam sem volt arról, hogy azoknak az embereknek, akikkel Mysore-ban gyakorlok és barátkozok gyakorlás után, ennyire erős negatív véleménye van rólam és arról, ahogy tanítok. Olvastam a kritikus blog bejegyzéseket a rövid nadrágjaimról, a YouTube videóimról, és általánosságban magamról… de nem gondoltam, hogy ez tényleg azoktól az emberektől jött, akikkel Mysore-ban együtt gyakorlunk. Ez ismét a saját naivitásomat bizonyítja. Sokat gondolkodtam, hogy mit kellene tennem; pl. mindenkitől, aki szerepelt a videóban, személyesen kérjek elnézést, vagy utólagos engedélyt? Esetleg vegyem le a videót vagy hagyjam fent és beszéljem meg Sharath-tal, hogy neki mi a véleménye erről? Tényleg nagyon szeretem azt a videót, mert sok ember számára inspiráció lehet, hogy ők is elinduljanak felfedezni Mysore erejét és varázsát. Azt remélem, hogy békés megegyezést követően a videó fent maradhat a YouTube-on. Talán nem vagyok túl naiv ezzel kapcsolatban is!

Az a célom, hogy a nagyközönség számára elérhetővé tegyem a jógát videókon és a televízión keresztül is, de ez a leginkább vitatott dolog a jóga világában. Ez a vágyam határozottan nyomogatja bizonyos emberek gombjait. A YouTube csatornámat több mint 6 millióan kezdték el nézni az elmúlt másfél év alatt és remélem, hogy ez csak a kezdet.

Nemrég New Yorkban volt egy találkozóm néhány televíziós vezetővel egy TV projekt kapcsán, ahol a részletekkel kapcsolatban egyeztettünk. Egy alkalommal Eddie Sternhöz is beugrottam gyakorolni és gyakorlás után beszélgettünk kicsit. Mikor megkérdezte, mit keresek New Yorkban, nagyon izgatottan mertem csak bevallani, hogy igazából szeretném a jógás életmódot televízióra vinni. A válasza azonban annyira felszabadító volt. Azt mondta: „Valaki úgyis meg fogja csinálni, és a legjobb, ha te leszel az!” Egy dologban biztosak lehettek: fáradhatatlanul fogok dolgozni ezen, nem a hírnévért és a vagyonért, hanem azért, hogy a jóga eredetét és hagyományát hitelesen képviseljem.

„Be strong, strong enough to believe in your dreams and let yoga show you the way.”

Forrás:
http://www.kinoyoga.com/about/kino-macgregor/
http://www.elephantjournal.com/2013/02/confessions-of-a-loved-hated-ashtangi-kino-macgregor/
http://yoganonymous.com/an-interview-with-kino-macgregor-that-is-not-about-her-shorts-2/
http://www.elephantjournal.com/2012/06/kino-macgregor-interview-with-an-ashtanga-goddess/

Astanga ikonok: David Swenson

DS
Amerikában, a Texas államban lévő Houstonban nőttem fel és 1969-ben, 13 évesen kezdtem először jógázni. A bátyám, Doug, a kaliforniai Encinitasban az Önmegvalósítás Közössége nevű asram mellett szörfözött és szörfözés után mindig látta az ott élőket jógázni, meditálni és hasonló dolgokat csinálni. Mindez hamar felkeltette az érdeklődősét a jóga és az egészséges ételek iránt, és amikor visszatért Texasba, ezeket az új ötleteket mind magával hozta. A bátyám volt a példaképem, mindig is hasonlítani akartam rá. Lehet, hogy ha egy Harley-Davidsonnal jön haza, akkor az életem teljesen más irányt vesz, de így én is elkezdtem jógázni és megnövesztettem hosszúra a hajam. Abban az időben még nem voltak jóga stúdiók, ahogy jógás ruhák vagy matracok sem. Csak jóga volt. Ha szerencséd volt, könyveket találhattál, de ezeket a könyveket többnyire amerikaiak írták és csak később jelent meg Swami Satchitananda Belső jóga című könyve, majd B.K.S. Iyengar jógás könyvei. A bátyámmal a szabadban, a fák alatt gyakoroltunk fehér pamut karate-szerű nadrágokban, de időnként Speedo úszónadrágokat húztunk, mintha fürödni mentünk volna. Kimentünk a parkba, leterítettünk egy törölközőt egy fa alá és könyvekből gyakoroltuk az ászanákat. Nem szabad elfelejteni, hogy Texasban voltunk és abban az időben ez nagyon furcsa dolognak számított. Egy nap a bátyámmal a parkban jógáztunk, amikor hirtelen a rendőrség szirénázó autóját hallottuk közeledni. Egy rendőr odaszaladt hozzánk és elég durva hangnemben vont kérdőre minket, hogy mit csinálunk. Mondtuk, hogy csak lélegzünk és nyújtunk, és szépen kértük, hogy ne lőjön le minket. Kiderült, hogy az egyik szomszéd hívta ki őket, azzal, hogy „hippik valami szertartás keretében sátánt imádnak a parkban”. Abban az időben mindkettőnknek hosszú haja volt és pont aznap egy fa alatt tényleg elég furcsa mozdulatokat végeztünk. Persze az esetet követően sem estünk kétségbe, folytattuk a jógagyakorlásunkat.

dawid and doug swenson
David és Doug a parkban

doug-lauri-david-park
David, Laurie és Doug Swenson

Középiskolában is hosszú volt még a hajam. Átlagos középiskola volt, nem magán vagy kiemelt. A dolgozók és a tanárok is nagyon konzervatív emberek voltak, akik folyton azt mondogatták nekem, hogy „a fiúknak nem lehet hosszú haja”. 13 éves voltam és még négy év állt ott előttem. Szerencsére az édesapám védőügyvéd volt és miután meghallotta, mit mondtak nekem, bement az iskolába és a tanári karnak érdekképviseleti előadást tartott. Elmagyarázta nekik, hogy „Jézusnak hosszú haja volt, Mózesnek hosszú haja volt, Einsteinnek hosszú haja volt, sőt még Amerika alapító atyjainak is hosszú volt a hajuk, úgyhogy a fiaim jó társaságban vannak. Nem fogom rákényszeríteni őket, hogy vágassák le rövidre a hajukat”. De még ennek ellenére éveken át magamnál hordtam egy rövid hajú parókát arra az esetre, ha találkoznék az igazgatóval. Hátul akkor is kilógott a hajam, amikor rajtam volt a paróka, úgyhogy nem igazán értette senki, mire jó az egész. Vegetáriánus lettem, jógáztam és növesztettem a hajam. Egyszer az egyik tanárom odajött hozzám és annyit mondott csak, hogy „fiam, nagyon rendes srácnak tűnsz, de úgy hallottam kommunista vagy!” Nem zavart már, mert tudtam, hogy ők nem tudnak másként gondolkodni.

Nagyon szerettem a szüleimet, viszont a középiskola harmadik éve után írtam nekik egy levelet: „Kedves Anya és Apa, szeretlek titeket, de már nem akarok még egy évet ebben az őrült iskolában tölteni. Otthonról is elköltözöm, 16 éves vagyok, már el tudom tartani magam.” Kaliforniába mentem, ami 1500 mérföldre van Texastól. A szüleim nagyon szomorúak voltak és persze aggódtak. Végül belátták, hogy a gyerekeiket önállóan gondolkodó, értelmes embereknek nevelték és nem erőltették, hogy menjek haza. Megállapodtunk, hogy be kell fejeznem az iskolát és el kell látnom magam, hogy ha egyedül szeretnék élni, mert nem fognak pénzt küldeni. Abban az időben már egyébként is dolgoztam és el tudtam tartani magam, úgyhogy ez nem volt gond. Amikor megérkeztem az új iskolába Kaliforniában, azt mondták, hogy mivel csak 16 éves vagyok, ezért magammal kell hoznom egy felnőttet, aki jogilag felelős értem, mert különben nem fognak felvenni. Ez okozott némi problémát, de gyorsan találtam valakit, akit megkérhettem: a főbérlőm, Rudy Olivares Mexikóból származott, 22 éves volt és ő is szörfözött. Mindent aláírt és beiratkozhattam. Sosem jártam még olyan iskolába azelőtt, voltak művészeti órák, szörfórák, zeneórák… Szuper volt, nagyon szerettem azt az iskolát.

Egy nap az egyik barátom, aki tudta, mennyire szeretek jógázni, említette, hogy a közelben talált egy új és érdekes jóga irányzatot… Csak annyit mondott, hogy dinamikus és valahogy teljesen más. Kora reggel felsétáltam egy régi templomhoz, kinyitottam az ajtót és bekukkantottam – olyan volt, mintha a falak lélegeztek volna. De nem a falak voltak, hanem az emberek és úgy gyakoroltak, ahogy én még senkit nem láttam azelőtt. Hallottam, ahogy lélegeznek és néztem, hogy a légzéssel együtt mozognak. Ez volt az első alkalom, amikor Astanga jóga órát láttam. Teljesen le voltam nyűgözve. Nem volt fűtés a teremben, mégis, ahogy a kora reggeli nap besütött, pára száll fel az emberekből gyakorlás közben. Félelmetesen jó volt. Egy hippi pár járkált körbe és igazította az embereket. Az egyikük odajött hozzám is és lelkesen bemutatkozott: „Helló, az én nevem David!” Ők voltak David Williams és Nancy Gilgoff. David volt az első amerikaiak egyike, aki jógát tanult. 1972-ben Norman Allennel körbeutazták Indiát és asramokban laktak. Manjuval, Pattabhi Jois fiával való találkozásuk után mentek el Mysore-ba és mikor visszatértek Kaliforniába, David elkezdett tanítani.

Az első alkalommal a napüdvözleteket tanították meg nekem és a záró sorozat ászanáit. Elfáradtam, forró volt a testem, és amikor lefeküdtem savászanába, láttam a felszálló gőzt. Sosem felejtem el azt a napot, valami nagyon különleges történt velem.

Vidám és kedves közösség volt. Igazából mindenki hippi volt, aki abban az időben jógázott. Nagyon szórakoztató volt velük lenni. 1975-ben David és Nancy hozta el először Pattabhi Joist Amerikába. Előre felkészítettek minket, hogy ki fog érkezni, hogy megadjuk a kellő tiszteletet. Pattabhi Jois a fiával, Manjuval érkezett. Pattabhi Jois már 60 éves volt akkor, Manju pedig közel 30. Pattabhi Jois alig beszélt angolul még. Amikor megérkeztek és bemutatta a fiát, így kezdte: „Ő a fiam Svámidzsí”. Manju ránézett az apjára, majd felénk fordult és ő viszont folyékony angolsággal csak ennyit mondott: „Nem vagyok Szvámidzsí. A nevem Manju és azért jöttünk, hogy összetörjük a hátatokat.” Kicsi volt, mint Miki egér, de nagyon erős is egyben. Egy egész lépcsősoron fel tudott menni kézenállásban. Négy hónapig maradtak akkor Amerikában és egész idő alatt minket tanítottak. Fogalmunk sem volt róla, hogy mit csinálunk, de imádtuk az egészet!

david-swenson
David Swenson Lahainában, Maui, Hawaii

Pattabhi Joisnak is tetszett, mert nagyon sok lelkes, fiatal és energiával teli diákot talált ott, míg Indiában senki nem akart jógázni. A fiatal indiaiak mérnökök akarnak lenni, doktorok, ügyvédek, mi pedig egyszerűen csak jógik. És ő ennek nagyon örült!

A viszonylag hosszú ott tartózkodása alatt Pattabhi Jois egy iskolai programban is részt vett. Elvittem őt és David Williamst egy általános iskolába 6-8 éves gyerekeknek jógabemutatót tartani. Amikor én voltam kisfiú, nem jöhettek hippik iskolákba jógát tanítani, 1975-ben viszont már én voltam az, aki a bemutatót tartotta. Szóval, az alatt a jó pár hónap alatt, amíg Pattabhi Jois velünk volt, történt néhány érdekes dolog.
Mivel Kalifornia nagyon közel van Mexikóhoz, így rengetegen jönnek át onnan és próbálnak letelepedni, többnyire illegálisan. Abban az időben a rendőrök mindenkiről azt hitték, akinek barna bőre volt, hogy illegális bevándorló. Egy nap jóga óra után épp útban voltunk hazafelé. Tényleg tipikus hippiknek néztünk ki; öreg kocsi, a tetején szörf deszkákkal. Pattabhi Jois hátul ült. Hirtelen felbukkant a rendőrség és jelezte, hogy álljunk félre. Amikor benéztek az ablakon, észrevették, hogy egy sötét bőrű ember is van velünk. Udvariasan rá is kérdeztek: „Elnézést, ön illegálisan jött át Mexikóból?”. Pattabhi Jois mosolyogva válaszolt: „Igen, Mexikó nagyon jó!”. Próbáltuk elmagyarázni, hogy nem Mexikóból jött, de Pattabhi Jois folyton csak azt ismételgette, hogy „Igen, igen, Mexikó”. Ez így ment jó pár percig, de szerencsénkre a rendőrök végül rájöttek, hogy ennyi hippi úgysem tudna megszervezni egy illegális határátkelést, úgyhogy elengedtek minket.

Aztán Pattabhi Jois visszatért Indiába, Manju pedig úgy döntött, hogy Amerikában marad. Elvette az egyik diáklányt és így le tudott telepedni. Gondolom, Pattabhi Jois felesége nem volt túl boldog, amikor mindezt megtudta.

Nem sokkal azután, hogy Pattabhi Jois visszatért Indiába, én pedig Texasba, David Williams felhívott Hawaii-ról (időközben odaköltözött) és megkért, hogy vegyem át az óráit, mert újra vissza akart menni Indiába. 1976 volt, elmentem Hawaii-ra tanítani. A parkban, adományokért tartottam az órákat, nem volt fix a díjuk. Mielőtt David elment, figyelmeztetett, hogy ezek az önkéntes hozzájárulások nem szoktak jóra vezetni. A diákok is többnyire hippik voltak és nem volt pénzük. Kitettem egy kosarat az adományoknak, és amikor belenéztem óra után, nem találtam mást, csak mangót, banánt vagy egy fél füves cigit… Pénzre lett volna szükségem, de csak ezek jutottak. Jógaterem még nem volt, mi magunk építettük fel. Nem volt pénzünk, de építettünk egy termet. Rendes padlóra nem futotta, szőnyeget is akkor tudtunk szerezni, amikor egy hotel kidobálta a régi szőnyegeit az átalakítás után. Abból a szőnyegből vágtunk magunknak jógamatracokat is. Nyolc fala volt a termünknek, négy fából készült, ahol tudtunk kézenállást gyakorolni. A másik négy csak függöny volt, hogy ne jöjjenek be a bogarak. Egy kis fát állítottunk középre, ez tartotta volna a tetőt. De mivel nem volt pénzünk, így tető csak később lett.

hawai-3Yogis
Hawaii: Danny Paradise, David Williams, David Swenson

Elkezdtünk gondolkodni, hogy miből is kéne tetőt készíteni. Kerítettünk egy átlátszó műanyagot és azt szereltük fel. A várost, ahol voltunk Hawaii-on úgy hívták, hogy Lahaina, ami ’Könyörtelen Napot’ jelent. Mivel a tető átlátszó volt, így a termet ’Örökös Napsütésnek’ neveztük el. Ha nem értél oda kora reggel, borzasztó meleg volt. Manapság, mikor azt hallom, hogy valaki a meleg miatt panaszkodik az órámon, visszaemlékszem erre; ahhoz a teremhez képest szinte mindent hűvösnek érzek. Körülbelül 40-50 ember jött gyakorolni minden nap. Reggelente leterítettük a földre a szőnyeget – rendes padló nem volt – majd óra után újból felszedtük, betömködtük a földön a lyukakat, amik a hátraugrások után maradtak és összesöpörtük a port. Nagyon jól éreztük magunkat! Mindenki hippi volt és fákon lévő kis házikókban lakott. Mire David elment Indiába, megtanultam a harmadik és a negyedik sorozatot is.

David Williams mindenkivel elbeszélgetett az első órája előtt. Általában azt mondták az emberek, hogy csak jógázni szeretnének, mire David válasza a következő volt: „A jóga nem való mindenkinek, rendkívül összetett rendszer. Azt szeretném, ha jól átgondolnád a döntést, mielőtt elkezded. A jóga felforgatja az egész életedet, mert elkezded magad igazán jól érezni. Az is előfordulhat, hogy a partnered vagy a feleséged nem jógázik, de a jóga nagyon fontos lesz neked. Tönkreteheti a kapcsolataidat, lehet, hogy ott hagyod az állásodat és elmész Mysore-ba. Ezért kérlek, nagyon fontold meg, hogy el akarod-e kezdeni”. Mire David a kis beszédének a végére ért, az emberek már készítették is elő az óra árát és lelkesen nekikezdtek a gyakorlásnak. Lehet, hogy a jóga stúdióknak úgy kéne hirdetniük magukat, hogy „Jógázni tilos!”.

Szóval David Williams elutazott Indiába, én pedig maradtam, mint szenior tanár. Nem sokkal később az egyik diák odajött hozzám azzal, hogy mennyire kedveli az óráimat. Ami röviden annyit jelentett, hogy „nincs pénzem, de nagyon szeretném folytatni a gyakorlást.” Mondtam neki, hogy semmi gond, jöjjön csak az órákra továbbra is. Lehet, hogy a forró Hawaii-i levegőben még az információ is gyorsabban terjed – két héten belül már senki nem fizetett az órákért. Egyre többen lettünk, de egy centet sem hoztak. Ekkor döntöttem úgy, hogy muszáj keresnem egy állást, mert kezdtem nagyon rosszul állni anyagilag. Hozzá kell tennem, hogy Hawaii egy olyan hely, ahol alapvetően nem elfogadott, hogy dolgozni kell. Sok próbálkozás után csak találtam egy embert, akinek volt egy kis bioélelmiszereket árusító boltocskája, aminek „Mr Rendes Étel” volt a neve. A tulajdonos azonban nem volt annyira rendes, drogfüggő volt. Elmesélte, hogy New Yorkban elkövetett némi törvénysértést, ami miatt gyorsan el kellett kezdenie valamit, ami legális, és ezért megnyitotta ezt a bioboltot. Érdeklődtem, hogy van-e esetleg állás számomra. Csupán a nevemet kérdezte meg és azonnal fel is vett. Ezen kicsit meglepődtem, de aztán kiderült, hogy Hawaii-on a nagy bulizósoknak (party-goers) mind van valamilyen becenevük, mint például „Csillag Gyermek”, „Tüzes Eső”… Szóval, amikor az üzletvezető megtudta, hogy engem szimplán Davidnek hívnak, nagyobb esélyt látott rá, hogy bejövök majd dolgozni. Elkezdtem végre pénzt keresni. Nem túl sokat persze, de eleget, hogy megéljek belőle. Mikor David és Nancy visszatértek, elhatároztam, hogy én is elmegyek Mysore-ba. De nem volt pénzem rá, kölcsön kellett kérnem. Volt egy jó és egy rossz hírem David és Nancy számára; a jó az volt, hogy sokan jártak az órákra, a rossz pedig, hogy senki nem fizetett. Mondták, hogy nem gond, és másnap mindenki elkezdett fizetni megint. Később rájöttem, hogy az emberek csak azt mondták, hogy nincs pénzük a jógára, de ugyanakkor eljártak rock koncertekre és nem tagadtak meg maguktól semmi más földi jót sem.

jois-mysore

1977-ben utaztam Mysore-ba. Amikor megérkeztem, Pattabhi Joisnak összesen két tanítványa volt rajtam kívül. 60 éves elmúlt, de olyan volt, mint egy tinédzser, tele energiával. Hárman voltunk, mégis, úgy tanított minket, mintha legalább húszan lettünk volna. Minden nap három, négy vagy öt új ászanát kaptunk. Egyszer aztán úgy döntött, hogy a napi egy gyakorlás már nem elég, úgyhogy elkezdtünk naponta kétszer gyakorolni. Az első és a második sorozatot reggel, az első, harmadik vagy a negyedik sorozatot pedig este. Mindent úgy csináltunk, ahogy ő mondta. A reggeli gyakorlás után hazamentünk, ettünk, aludtunk, aztán mentünk is órára megint. Nem sokkal később hozzátett mindehhez egy óra pránájámát is, aztán elkezdte tanítani a satkarmákat (tisztító technikák). Kettőt mutatott meg, a naulit és a netit. Hagyományosan a netit három szőtt pamutszállal kell csinálni úgy, hogy a végüket bele kell mártani viaszba és ezután az orron keresztül át kell húzni a szájon pedig ki. Igazából ez nem egy kellemes procedúra. Időnként gumicsöveket használtunk, amiknek szintén viasz volt a végén, és amikor a viaszos részhez értünk, az olyan érzés volt, mintha egy bicikli lánca lett volna az orrunkban. Mondtuk Gurujinak, hogy a gumicsővel is mindent az előírásoknak megfelelően akarunk csinálni. Ennek megfelelően megkért minket, hogy szerezzünk csövet bicikli pumpákból, elküldött egy bicikliboltba, ahol meg is vettük ezeket. Borzasztó koszos volt mindegyik, úgyhogy napokig forraltuk és tisztogattuk őket. Végül aztán Guruji saját maga ’netizett’ rajtunk. Annyira szerettük Gurujit, hogy megengedtük neki, hogy azt tegyen velünk, amit akar. Mintha a kutyái lettünk volna egy kísérletben.

Az ott töltött négy hónapom alatt rengeteget tanultam; a sorozatok ászanáit és pránájámát. Mielőtt visszatértem volna Amerikába, megálltam Sri Lankán, szerettem volna pihenni egy kicsit. A legolcsóbb szobát vettem ki, ahol egy szörfös volt a lakótársam. Kölcsönadta a deszkáját és elkezdtem szörfözni. De minden rosszul sült el: a korallzátonyban elvágtam a lábam és nagyon csúnyán begyulladt. Borzasztó olcsó helyen laktunk: először kullancs csípett meg, aztán vérhas fertőzést kaptam. Hamar elvesztettem, a türelmemet és felültem az első Amerikába tartó gépre. Mint egy szörny, úgy érkeztem meg. Mikor hazamentem Texasba, hirtelen nagyon összezavarodtam. Mi értelme van az életemnek? Éltem Hawaii-on, Indiában, jógáztam, tanítottam… de valahogy az örömöt hamar beárnyékolták a problémák: először is szereznem kellett munkát, de a legalapvetőbb dolog, amiről fogalmam sem volt: mit csináljak ezután?

Egy farmra mentem, hogy lovakra vigyázzak, de a fejem tele volt kérdésekkel. Egyszer aztán nem bírtam tovább, leültem és írtam egy levelet Gurujinak: „Kedves Guruji! Végigvettük az összes ászanát, pránájámáztunk is, de hol a szamádhi?! És lenne még pár kérdésem: „Ki Isten? Ki vagyok én? És egyébként is, mi a dolgom ezen a bolygón?” Elküldtem a levelet, de sosem válaszolt rá. Egy darabig kicsit mérges voltam, aztán rájöttem, hogy a válaszokat nekem kell megtalálnom. El is kezdtem a keresgélést. Tenyérjóslást és asztrológiát tanultam. Böjtöltem. Egyszer 40 napon át nem ettem mást, csak szőlőt és csak szőlőlevet ittam. Meditáltam, rengeteget olvastam. Aztán, amikor abbahagytam a szőlőevést, éreztem, hogy nagyon éhes vagyok. Elmentem egy Krisna templomba, mert ott ingyen ételt osztogattak. Tele voltam kérdésekkel, amiket ők sorra megválaszoltak és a válaszokat különböző ősi kéziratokkal és szövegekkel támasztották alá. Szóval, úgy gondoltam, belevágok: leborotváltam a hajam, hátul csak egy tincset hagytam meg és elkezdtem szerzetesként élni. Teljes cölibátusban. Minden nap két órán keresztül: “Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma Haré Haré…”

Azt mondták, az ászana csak illúzió, májá, ami még jobban köt majd az anyagi világhoz. Azt követelték, hogy tagadjam meg az egészet és csak a bhakti jógával foglalkozzam. Mondtam, hogy rendben, és úgy tettem, ahogy kérték. Utaztam a nagyvilágban és Haré Krisna központokat nyitottam, szerzetes lettem. Lassan rájöttem, hogy ez mekkora üzlet világszerte. Annyi pénzt kellett keresnünk, amennyit csak lehetséges volt, de az üzleti partnereinknek nem volt szabad tudnia, hogy krisnások vagyunk. Mit gondoltok, mit kellett tennem? Parókát kellett hordanom. Nem értettem, hogy az emberek miért ragaszkodnak a parókához már megint.

Az egyik napra különösen jól emlékszem. Lementem az utcára a krisnás ruhámban és copfommal. Az édesanyám odajött hozzám és azt mondta, hogy mivel senki nem fog tőlem könyvet venni, ezért ő vesz egyet. Mikor visszamentem a templomba, elkezdtek velem kiabálni, hogy nem szereztem elég pénzt aznap. Akkor értettem meg, hogy valami nagyon nem stimmelt ott. Voltak páran, akik elég spirituálisnak tűntek, de sokan biztosan nem a spiritualitástól szenvedtek. Néhányan kedvesek voltak, néhányan rosszindulatúak, voltak szerények és önzőek, de igazából bármit is csináltam az életemben addig, egyedül a szüleim szerettek önzetlenül. Pedig ők nem olvastak folyton imádságokat, nem hordtak speciális ruhákat, mégis mindent megadtak, amit tudtak, szerettek engem. És mikor összehasonlítottam ezeket a spirituális embereket a templomban azokkal, akik normál életet éltek, elhagytam a Haré Krisna központot. Úristen, 5 évet töltöttem ott! Kiléptem a krisnásoktól, de nem volt pénzem, mert mindet, amit kerestem, nekik adtam. Kereshettem munkát megint. Aztán hirtelen belém hasított egy gondolat és rájöttem, hogy mit kell tennem: „David, épp most fejezted be a krisnás üzleti tanfolyamot. Jól megtanítottak, hogyan kell értékesíteni. Gondolj csak bele, David, ha el tudtad adni a Bhagavad Gítát egy cowboynak Texasban, akkor ezután bármit el tudsz adni bárkinek.” Képgalériát nyitottam. Tudtam, hogy ez sokkal egyszerűbb lesz, mint Bhagavad Gítát árulni. Jógázni is elkezdtem újra. Impozáns öltönyökben jártam és képekkel kereskedtem. Elég sikeres voltam, de ott motoszkált valami. Egy idő után rájöttem, hogy vissza akarok menni Hawaii-ra.

Maui szigetén egy galériában találtam állást. Ismét eljártam jógaórákra Nancy Gilgoffhoz. Aztán csoda történt. 1989-ben Pattabhi Jois Hawaii-ra jött. 12 év telt el azóta, hogy elküldtem neki azt a levelet, és hogy utoljára láttam. Nancy meghívta egy szemináriumra, majd az első napon odavitt hozzá: „Guruji, David is eljött”, de Guruji csak annyit válaszolt, hogy „Túl sok diák, nem emlékszem mindenkire”. Gondoltam, 12 év alatt biztos sokat változtam, hosszú hajam volt, másként öltözködtem, nem olyan szörnyű, hogy nem emlékszik rám. Másnap a gyakorlás végén vártam, hogy Guruji segítsen a hátrahajlításoknál. Odajött, a csípőmre tette a kezét, én pedig elkezdtem hátrahajolni. Abban a pillanatban, ahogy hozzám ért, elkiáltotta magát: “Óóó! David Swenson!” Ötször kellett hátrahajolnom és minden egyes feljövetelnél ott álltam közvetlenül a Tanárom arcával szemben. Mosolygott és ragyogtak a szemei. A szemembe nézett és énekelni kezdett: “Haré Krisna, Haré Ráma…” Még most sem tudom, hogy megkapta-e tőlem azt a levelet vagy sem, de már nem is számított. Tettem egy óriási kört és végül visszatértem arra a helyre, ahonnan elindultam.

Mint Paulo Coelho Az alkimista című könyvében. Santiago, a pásztorfiú, hatalmas utat tesz meg, majd visszatér oda, ahonnan elindult és végül megtalálja a rejtett kincseket. Akkor jöttem rá igazán, hogy minden, amit kerestem, végig ott volt előttem. Megértettem, hogy a szüleim voltak a tanáraim, akik megtanítottak a feltétel nélküli szeretetre. A bátyám vezetett be a jógába először, David Williams és Nancy Gilgoff tanítottak meg astangázni és rajtuk keresztül ismertem meg Pattabhi Joist. Ahogy Pattabhi Jois mondta: „Gyakorolj és minden jön magától!”. Rájöttem, hogy minden, amit keresek, a gyakorlásban rejlik. Csak eszközként kell használnom, hogy segítsen megérteni önmagamat. Abban a pillanatban rájöttem, hogy mi tesz spirituálissá egy gyakorlást. A meditáció, az imádság, az ászanák csupán eszközök. Eszközök, amiknek segítségével fel lehet szántani a talajt és termővé tenni. Ez a gyakorlás lényege, termővé teszi a talajt. Csak mert valaki képes bonyolult ászanákat végrehajtani és folyton imádkozik, még nem jelenti azt, hogy spirituális is egyben. Ez csak azt jelenti, hogy termővé tette a talajt a maga számára és az nő ki ebből, amit elvet bele. Ezért minél intenzívebben gyakorlunk, annál óvatosabbnak kell lennünk. Ha egót ültetünk, akkor még egy átlagos embernél is nagyobb egót növeszthetünk. A spiritualitást nem a gyakorlás határozza meg, hanem a koncentráció, a gyakorló szándéka és cselekedetei.

Befejezésként pedig a következőt szeretném hozzátenni: létezik egy definíció, miszerint „a jógi az, aki egy kicsit jobbá teszi a környezetét”. Senki nem mondta, hogy az a jógi, aki meghatározott gyakorlatokat végez, vagy bonyolult ászanákra képes. Egy jógi pusztán a jelenlétével jobbá teszi a világot. Minden cselekedetünk ebben a világban energia hullámokat hoz létre, amely hullámok lehetnek pozitívak vagy negatívak. És így végezetül feltehetjük magunknak a kérdést: „Vajon a jelenlétünk által jobb hely lesz ez a világ?”

Guruji & Swenson
“O! David Swenson! Veeery old student!” David és Jois

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://wildyogi.info/en/issue/david-swenson-%E2%80%9Chow-it-all-began%E2%80%A6%E2%80%9D
https://yogainternational.com/article/view/ashtanga-yoga-qa-with-david-swenson
http://www.yogajournal.com/article/lifestyle/yj-interview-with-david-swenson/
http://www.ashtanga.net/about-us.html
http://www.yogajournal.com/article/philosophy/practice-and-all-is-coming-2/
http://thecatholicyogi.com/2014/02/23/david-swenson-on-what-it-means-to-be-a-yogi/

Astanga ikonok: Mariela Cruz

MC

Mariela Cruz a KPJAYI által autorizált jóga tanár (2-es szint), a costa ricai San Joséban él, és boldog édesanyja hét gyönyörű gyermeknek: Hernán (23), Adriana (22), Ariel (18), Gabriel (16), Gael (6), Theo (4) és Matías (2 és fél). Marco rendkívül boldog felesége is egyben, aki segítő támogatója a mindennapokban. A képen 6 hónapos terhesen ászanázik…

Astanga jóga a terhesség alatt – Amikor átadjuk magunkat az áldásnak

Ahogy elkezdek írni, érzem, hogy már nagyon közel van a pillanat; a kisbabám és én felkészültünk a nagy találkozásra és az első ölelésre. Az elmúlt kilenc és fél hónapban ő lett a tanítóm, a gurum és a megváltóm.
A 38. hetemnél járok, már nincs sok hátra. Ez a cikk egy kísérlet arra, hogy megragadja és a jóga szemszögéből mutassa be azt a csodálatos élményt, amelyet a bébi jelent nekem és a gyakorlásomnak egyaránt.
Az elengedést olyan mértékban tapasztaltam meg, ahogyan soha, de soha nem gondoltam volna. Éppen amikor a gyakorlásom addigi csúcsán jártam, nagyon erősnek és elkötelezettnek éreztem magam, ez a baba engem választott. A harmadik sorozat elképesztő volt és a testem ennek a csodálatos sorozatnak minden extrém kihívására reagált.

Rendkívül hajlékony testtel lettem megáldva és kivételesen fiatalon kezdtem jógázni. Az édesanyám egyike volt azoknak a furcsa lényeknek (jó értelemben, most már látom), akik folyamatosan keresték, kutatták azt a valamit, ami fölöttünk áll. Akkoriban a jóga gyakorlása Costa Ricában, egy erős hagyományokkal rendelkező katolikus országban, halálos bűnnek számított. Akárhogy is, megtalálta a módját, hogy magával vigyen az órákra, pedig még csak 10 éves voltam. Az egyetlen emlékem, ahogy nézem azokat a csodálatos, ragyogó teremtményeket a sálában – mintha angyalok lettek volna – és azóta érzem áldásnak a jógát.

Ahogy az életem haladt tovább, négy gyermekem született és ügyvéd lettem. Annak ellenére, hogy nagyon sikeres voltam ügyvédként, végtelenül nyomorúságosnak éreztem magam ebben a szakmában, mert egyáltalán nem volt nekem való.

Először hét évvel ezelőtt látogattam el Mysore-ba (az eredeti cikk 2008-ban íródott). Nagyon nehéz lenne leírni, hogy milyen varázslatos ott gyakorolni: csak azt tudom mondani, hogy Guruji és Sharath energiája azóta is visszahív és amikor otthon vagyok, akkor is folyamatosan Indiába vágyom. Egyedül gyakorolni csekély áldozat volt (San Joséban, ahol élek nincs tanárom) amíg vissza nem tudtam térni szeretett Gurumhoz minden évben.

Az élet nagyon gyorsan változott. Építettünk egy stúdiót, elkezdtek jönni az emberek és én boldogan adtam fel az ügyvédkedést és kezdtem főállásban tanítani.

Amikor előző év júniusában megtudtam, hogy ismét terhes vagyok, mélységes öröm keveredett a nyomasztó aggodalommal. És a gyakorlásommal mi lesz? Egy dolog elmélkedni arról, hogy milyen csodálatos dolog gyermeket vállalni, különösen, ha szerelmes az ember és a társa mellette áll, de szembe kell nézni a valósággal is, hogy a testnek mi mindenen kell majd keresztül mennie. Az első három hónap maga volt a pokol. Mindemellett elhatároztam, hogy visszatérek Indiába, hogy befejezzem, amit elkezdtem és megkapjam az autorizációt Gurujitől és Sharathtól. Ez egyáltalán nem volt jó ötlet, de a vágyódás, hogy a tanáraim közelében lehessek és egy szakasz végére pontot tegyek, túl erős volt ahhoz, hogy lemondjak róla.

Tavaly augusztusban érkeztem Mysore-ba egyedül, 12 hetes terhesen 26 óra folyamatos repülés és átszállás után. A terhesség nagyon érzékeny időszak. Nyitottabbnak és sebezhetőbbnek éreztem magam, mint valaha, és így átrepülni a világot Costa Ricából Németországon át egészen Bangalore-ig, majd onnan Mysore-ba a legnagyobb kihívás volt, amivel valaha szembesültem. A folyamatos émelygés, hányás és magány miatt ez volt életem legnehezebb utazása. Egyedül vágtam neki az útnak, de nagyon vágytam rá, hogy a férjemmel és a gyerekeimmel lehessek, így ez is csak nehezítette a megérkezést.

Az egyik kedves barátom kiadta nekem a lakását. Nagyon kényelmes kis apartman volt, felszerelve minden szükséges berendezéssel. Mr. és Mrs. Chinnappa, a főbérlők rendkívül kedvesek és figyelmesek voltak velem, jól esett ez a törődés. Volt, hogy egész éjjel fent voltam, az időeltolódás miatt egyáltalán nem tudtam aludni, folyton a szeretteimre gondoltam és csak sírtam, majd reggel hatkor a Shalaban voltam, hogy gyakoroljak. Saraswathihoz voltam beosztva. Egy részem belül azonban Sharathoz vágyott, hogy öttől a tanárommal és a barátaimmal, az egész csapattal gyakorolhassak, ahogy szoktam.

Mariela Cruz

A kezdőkkel gyakorolni hatalmas alázatot követelt, de Saraswathi gyengéd közeledése és törődése mindent sokkal könnyebbé tett, még akkor is, ha a gyakorlások alatt tízpercenként ki kellett mennem hányni. A testem egyszerűen nem tudott alkalmazkodni egyszerre ennyi változáshoz: a baba, az étel, az időzóna és a magányos szív…

Mivel megszoktam, hogy a testem ezidáig mindenre képes volt, amit csak szerettem volna, ezért nagyon zavaró volt ez a helyzet. Annyira dühített már végül, hogy elkezdtem bánni a történteket és nyomasztó gondolatok kezdtek eluralkodni az elmém felett.

A jóga elfogadásra tanít. Ez mindaddig rendben is van, amíg jól mennek a dolgaink, de mi a helyzet akkor, ha hirtelen minden a feje tetejére áll?
A napi három órás gyakorlásomat le kellett rövidítenem az első sorozat felére és még így is rengeteg módosítást kellett alkalmaznom. Érdekes volt, hogy Saraswathi rögtön kivette a sorozatból a csavarásokat (marícsjászana C és D).
Mindaddig a gyakorlásom rengeteg energiát és erőt adott az anyaság és a tanítás kihívásaihoz, de most kimerültnek és mélységesen depressziósnak éreztem magam. A férjem ekkor érkezett Indiába életében először, talán megérezte, hogy szükségem van a támogatására.

Végül ennek a mysore-i látogatásnak során megkaptam az autorizációt, és visszautaztunk Costa Ricába. A dolgok azonban ekkor sem lettek könnyebbek. Guruji és Saraswathi nem engedi a gyakorlást a terhesség első időszakában, viszont normál esetben az émelygés és a hányás meg is szűnik az első három hónap után. Az én esetemben azonban nem ez volt a helyzet. Miután visszatértünk valahogy rosszabbra fordultak a dolgok. Alig bírtam felkelni az ágyamból. Minden homályos volt, és nem is tudtam gyakorolni. Nagyon nehéz volt tanítani, de nem hagytam abba.

Borzasztóan éreztem magam, és a gyakorlás, az egyetlen gyógymód, amelyet a test és a szív fájdalmaira ismertem, nem működött. Tanácstalan voltam.
Rá kellett jönnöm, hogy a terhesség valami olyanra tanított, amire a megszokott gyakorlásom sose tudott volna. Hirtelen mintha elvettek volna tőlem mindent, amit szerettem. Amikor azt mondom, hogy mindennél jobban szeretem ezt a rendszert, az azért van, mert annyira becsülöm azokat a távlatokat, amiket nyitott számomra ebben az emberi tapasztalásban.

Feladni ezt a szerelmet nem egyszerű feladat. Mindent előröl kellett kezdenem, egy Szúrja namaszkára után összeestem és 20 percig pihentem baba pózban, mert forgott velem a terem.
Rá kellett jönnöm, hogy ez a mélységes szeretet a gyakorlás iránt egyben ragaszkodás is. A testem hozzászokott azokhoz a kémiai anyagokhoz, amik a gyakorlás során termelődnek és most át kellett esnem egy „elvonókúrán” és mindenen, ami ezzel jár: hangulatingadozások, szomorúság, és az intolerancia olyan foka, amely már szinte a depresszió határát súrolta.

Aztán a dolgok lassan elkezdtek változni. Rájöttem, hogy egyetlen lehetőségem az, hogy megadom magam. És amikor teljesen átadtam magam mindannak, ami történik, ez a pici kis tanár belül új erőt és lendületet adott. Teljesen megváltozott a gyakorlásom, különösen, ahogy elkezdtem egyre nagyobb lenni. Ahogy minden nap szembe kellett néznem a matraccal, féltem attól, hogy nem leszek képes teljesíteni, de éppen ekkor kezdtem igazán közel kerülni valódi önmagamhoz. Újfajta örömöt és hálát fedeztem fel ebben az áldott állapotban; valaki növekszik bennem és valahogy segít megérteni új dolgokat. Kizárólagos szádhanámnak tekintettem, hogy ennek a léleknek a tiszta csatornájává váljak, és ne avatkozzak bele vagy kérjek bármit is saját magamnak; csak adjam meg neki, amire szüksége van tőlem, túl azon, hogy én mit szeretnék vagy mit nem.

A jóga rengeteg erőt biztosít, és ezt az erőt számtalan módon használhatjuk. Saját magunk javára is fordíthatjuk, de arra is, hogy adjunk és segítsünk másoknak. Annak ellenére, hogy úgy gondoltam, önzetlenül teljesítem a küldetésemet anyaként és jógatanárként, már tudom, hogy egy részem legbelül még mindig saját magának akart dolgokat.

Ahogy Krisna mondja Ardzsunának: mondj le a cselekedeteid gyümölcséről. Az elmúlt 38 hétben ezt tanultam meg. Már boldogan mondom, hogy Gael születése óta a gyakorlásom is teljesen új értelmet kapott; őszintén szeretnék szolgálni és adni; a gyakorlásomat pedig arra használni, hogy felkészítse a testemet és az elmémet erre.

Ez a „kis-hatalmas” lény valódi áldás az életemben. Megjárta már velem Indiát és tervezem, hogy a következő alkalommal is magammal viszem Mysore-ba. Gael örökké emlékeztetni fog arra, hogy a jóga célja nem az, hogy elérjünk valamit, hanem az, hogy megtanuljunk hálásnak lenni mindazért, amit az élettől kapunk. Ahogy most a családunkban mindannyian nekivágunk ennek az új kalandnak a bébivel, nap, mint nap köszönöm a gyermekeimnek, hogy megtanítanak egyre önzetlenebbé válni.

Amit az „autorizáció” jelent számomra

Jois család

Az astanga jógában szeretet van…
Megmagyarázhatatlan ez a szeretet, amely túlmutat minden papíron, „autorizáción” vagy „certifikáción”. Csak azok érthetik ezt meg igazán, akik már többször jártak Mysore-ban és Gurujival és Sharathtal tanultak.

Manapság már a világ minden tájáról özönlenek a diákok Mysore-ba, és az iskolánk sokak szerint a jóga „Harvadjává” vált. Számomra azonban mindig ugyanaz a kis Shala marad, amelyet rendkívül erős és következetes tanárom, Gurum, Sri K. Pattabhi Jois őriz. Mind az iskola mérete, mind pedig a diákok száma nőtt, de Mysore esszenciáját, a csodát amelyet ott találtam, egy titkos kis kamrába mélyen a szívembe zártam.

Az én történetem egyáltalán nem mindennapi, és azt súgja a szívem, hogy osszam meg. Sokan mondják, hogy Mysore-ba utazni azért, hogy ott gyakorolhasson az ember, drága és a családi kötelezettségek rovására megy. Amikor találkoztam a Gurummal, a depresszió szélén lévő, egyedülálló anya voltam négy gyermekkel a hátamon. Sosem tudom meghálálni a Guruimnak, hogy reményt adtak és új megvilágításba helyeztek mindent.
Az első indiai utam akkora áldozat volt sok szempontból, hogy megfogadtam, nem lesz több. Mégis többször visszatértem és csak annyit mondhatok, hogy Kegyelem költözött az életembe, amely lehetővé teszi, hogy (meg)történjenek a dolgok.

Minden kezdett a helyére kerülni és az élet újra ragyogó volt. A costa ricai szülővárosomban nem volt tanárom, de a Gurjival és Sharathtal való találkozások (egyszer vagy kétszer egy évben) feltöltötték a lelkemet boldogsággal és lelkesedéssel. Ismét férjhez mentem és még három kis fiam született. Sosem éreztem őket tehernek vagy akadálynak, akik hátráltatnának a spirituális felfedező utam során. Épp ellenkezőleg, inspirálnak, hogy összeszedett és koncentrált maradjak és erősítenek, hogy visszatérjek Indiába. Mindig vissza…

Mysore nyomot hagy. A Shala egész évben veled marad. A közösségi eseményeken túl az idő, amit Mysore-ban töltök számomra szent. Ez befelé fordulás, az elmélkedés időszaka, hogy érezzem, hol is tartok az életemben. A kis lányom is volt már ott velem, a férjem is négy alkalommal és a harmadik legidősebb fiam életében először eljön velem gyakorolni. Az a célom, hogy elvigyem az egész csapatot: hét lélek, aki engem választott édesanyjának, mert valahogy tudták, hogy kellően elkötelezett, odaadó, lelkes és komoly is vagyok.

Minden alakul és az astanga jóga szeretete egyre terjed…
A gyakorlás biztosítja azt a tiszta tudatot és energiát, amely lehetővé teszi, hogy elvégezzem a feladataimat, rendezzem az elvarratlan szálakat, összepakoljak és menjek.

Ráadásul mindig minden rendben van amikor hazatérek San Joséba. Isten vigyáz mindannyiunkra. Otthon a férjemre és a gyermekeimre, a Shalaban pedig a tanítványaimra. A bizalom egyre mélyül és nő. Nem én irányítok, én csak követem ezt a szeretetet. Minden autorizációtól” vagy „certifikációtól” függetlenül vissza fogok térni Mysore-ba. Többségünk számára ez nem a darab papírról szól, hanem a tanáraink iránti szeretetről és az irántuk érzett mélységes tiszteletről, akik ezt a varázslatos transzformációt elindították bennünk. Természetesen időközben nekünk kell gyakorolni; korán kelni, izzadni, megsérülni, türelmesnek lenni és folytatni. Mintha részei lennénk valaminek, ami sokkal nagyobb nálunk. Valaminek, ami szavakkal nem kifejezhető, szent és kedves nekünk. Ahogy egyre több a formalitás, mert nő a diákok száma, azon tűnődöm, hogy vajon hányan tudnak majd igazán ráhangolódni erre a szeretetre; hogy vajon ez a gyakorlásukban és a tanításukban jelen lesz-e majd; tisztelik és védelmezik-e a tanárainkat az életük árán is, ha szükséges. Mint a közeli családtagjaik, vagy talán még annál is mélyebben. A Guru bennünk lakozik és a szívünkben él a fizikai testtől függetlenül. A jelenléte pedig minden nap megerősíti a gyakorlásunkat.

Mi lenne velünk nélkülük…
Szóval, hogy számít-e nekem az „autorizáció”… igen. A Gurum áldása azt jelenti, hogy védelmezett vagyok és biztonságban érzem magam. Az úton sok akadály van, ami megpróbál eltéríteni minket, de minden félelmemnél erősebbek Guruji szavai:

„Miért félsz? Imádkozz Istenhez!” ~ Vandé Gurúnám Csaranáravindé

Ezek a kedves szavak minden nap velem vannak, és ha elkalandoznék, visszahoznak a jelenbe és a szeretetbe.
Ez az, ami nekem igazán számít.

A gyakorlás könnyen meneküléssé és a közvetlen valóság megtagadásává válhat. A gyermekeim miatt erős alapokon kell állnom. Mindig történik valami: nevetés, sírás, összetört szívek, kalandok, zsibvásár és szeretet – Istenem, mennyi szeretet! Anyaként, feleségként és nőként mindig azt kérdezem magamtól, hogy mit és hogyan adhatok ma. Hogyan adhatom tovább azt az áldást, amit ettől a gyakorlástól és a tanáraimtól kaptam? Rájöttem, hogy a hűség, az elkötelezettség, a hit, az igazság és a transzformáció iránti égető vágy, az alázatosság és az öröm tölti meg a szívemet ebben a jelen pillanatban is. Ahogy az a rengeteg kép, élmény is, ami nyomot hagyott bennem: emlék az egyik szerető tanáromról, aki 8 hónapos terhesen is fogadott az iskolájában, aggódva az ágyam és a hideg víz miatt; egy másikról, aki az anyaság erejét mutatta meg nekem ahogy folyton utaznia kellett a kislányával és a fiával és számos más fantasztikus ember, akik a szeretteik közelében vannak minden nap.

Azon tűnődöm, hogy vajon a mai napom arról szóljon-e, hogy azon aggódóm, hogy hét terhesség után elvesztettem a bandháimat és újra küzdelem lesz a „tic-toc”-okat gyakorolni, vagy talán menjek le a konyhába és fejezzem be a fiam születésnapi tortáján a díszítést még az esti ünneplés előtt. Vajon nem ugyanaz a szeretet és prána hatja hát ezt az egészet? Megnyitom a szívem, ahogy lélegzem és vágyom a Gurum igazítására a hátrahajlítások során; annyira hiányzik.
Az egyik legnagyszerűbb tanárom, aki csodálatos zenész, egyszer azt mondta nekem, hogy a legnagyobb áldás tudni, hogy az ember hogyan szolgálhat másokat. Én úgy, hogy alázatosan jelen vagyok a matracomon, közel engedem és tartom a szívemhez a gyermekeimet, az indiai utazásaim során táplálom a lelkemet ennek a gyönyörű országnak a színeivel és sajátosságaival. Úgy szolgálok, hogy másokat is ösztönzök, hogy rátaláljanak az álmaikra és dolgozzanak keményen, hogy megvalósítsák őket. Úgy szolgálok, hogy a Gurum emlékét életben tartom – Guruji emlékét, aki megmutatta, hogyan lépjem át az elmém korlátait, engedjem el a félelmeimet, törődjek a szeretteimmel és legyek boldog édesanya.
Szeretlek, Guruji, bárhol is legyél.

Forrás:

http://ashtanganews.com/2008/02/16/ashtanga-during-pregnancy-another/
http://www.ashtangamagazine.com/#!Authorization-Matters-To-Me/c1nzk/8D4BECE3-B1DB-4D35-8D36-EF6CD4030AC8
http://www.elephantjournal.com/2013/02/babies-born-tic-tocs-gone-mariela-cruz/

Astanga ikonok: Matthew Sweeney

Matthew Sweeney

Amikor fiatal voltam, annyira elbűvölt a Csillagok Háborúja, hogy én is jedi lovag akartam lenni és olyan tanítókra vágytam, mint Obiwan Kenobi vagy Yoda Mester. Elkezdtem különböző harcművészetekkel foglalkozni, és a 14 éven át tartó periódus alatt két fekete és egy barna övet szereztem. Tinédzserként találkoztam először a jógával, az egyik harcművészet tanárom javaslatára kezdtem el heti egyszer Satyananda jógát gyakorolni, hogy fejlesszem a hajlékonyságomat.

1990-ben beiratkoztam egy Zen Shiatsu kurzusra, amit három év alatt teljesítettem. A kurzus végén ugyanannál a szervezetnél elvégeztem az Oki-do Yoga tanárképző traininget is. A jóga pózok alkalmazásához kapcsolódóan a tanfolyam keretein belül tanultam anatómiát, pszichológiát, korrekciós fizikoterápiát, transzcendentális meditációt és meridián elméletet. Ismerkedtem az Iyengar jógával és astanga jógával. Az első tanárképzőmet 1993-ban fejeztem be, de a végén okozott némi fejtörést eldönteni, hogy Indiában Pune-ba menjek Iyengar jóga tanfolyamra vagy Mysore-ba Sri K. P. Jois-szal astanga jógát tanulni. Az utóbbit választottam.

Mysore-ba 1994-ben érkeztem először és a rákövetkező három évben hat-hat hónapot töltöttem ott. 2006-ig rendszeresen visszatértem. 1998 óta személyes gyakorlásom része az úgynevezett “Advanced B” vagy más néven negyedik sorozat. Az „Advanced C”-t, vagyis az ötödik sorozatot már saját magam kezdtem el felfedezni. Pattabhi Jois-szal való kapcsolatom döntő szerepet játszott abban, hogy Mysore-ban maradtam, ahelyett, hogy elmentem volna Poonaba Iyengarhoz. Érkezésem napján véletlenül találkoztunk az ajtajában és rögtön elmagyarázta a riksa vezetőjének, hogy merre van a diákok szállása és hol tegyen le engem. Annyira kedves és barátságos volt velem (még ha kicsit szigorú is, amit lüktetve dobogó szívem jelzett), hogy azonnal megszerettem.

A mysore-i módszer nagyban hozzájárul a magas fokú koncentráció kifejlesztéséhez, ez segített meghatározni az erősségeimet és a gyengeségeimet. Csak miután Mysore-ba mentem, éreztem, hogy szívom magamba a tradíció egy olyan aspektusát – nevezzük élő történelemnek – amelyet azelőtt nem tudtam igazán megérteni. 1996 óta tanítok astanga jógát. Az elmúlt 18 év során sokat változott a tanítási stílusom és főleg az utóbbi évtizedben mozdult a hagyományos ortodox megközelítés felől egy sokkal holisztikusabb módszer felé. Habár nagyon szeretem az astanga sorozatokat és a tradíciót, egyre inkább az iránt érdeklődöm, hogy a jógát minden létező és működő szempontból gyakoroljam és tanítsam. Ahelyett, hogy egy nézőponthoz ragaszkodnék, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy olyan közvetlenül kapcsolódjak minden diákomhoz, amennyire csak lehet.

Sok sok év gyakorlás után kifejlesztettem a saját vinyásza sorozataimat (Chandra Krama: The Moon Sequence vagy Hold sorozat; Simha Krama: The Lion Sequence vagy Oroszlán sorozat), amelyek a hagyományos sorozatok mellett lehetséges alternatívaként szolgálhatnak. Ezek az egyedi vinyásza órák úgy zajlanak, hogy terápiás megközelítésre ösztönözzék a diákokat saját gyakorlásuk során, valamint bátorítsák a kalandvágyó szíveket. Ezek a sorozatok hasznosak lehetnek azok számára, akik esetleg nem tudnak rendszeresen astanga jógát gyakorolni, de a gyakorlás egészében is segítenek egyensúlyt hozni. Ezért ajánlom minden astanga gyakorlónak, hogy kezdje el a vinyásza krama sorozatok gyakorlását is. A vinyásza krama növeli az általános jóllétet és a következő évtizedek harmonikus és örömteli gyakorlásának kilátásait.

Máté

Az elmúlt 20 évet önvalóm tanulmányozásával is töltöttem különböző meditációs technikák, 10 napos Vipassana kurzusok, tantra workshopok, gestalt terápia, transzperszonális terápia és a celluláris memória átalakításának segítségével. Mindezek nagyban hozzájárultak a jóga tudományában való elmélyülésemhez és ahhoz, hogy jobban megértsem az összefüggést a test, a lélek és az isteni között.
Partneremmel, Laurennel a Balin található Ubudban nyitunk jógaközpontot, ahol a kurzusaink nagy részét fogjuk tartani. Háromhónapos képzésektől kezdve minden második évben oktatóképző tanfolyamot is tervezünk. Emellett folyamatosan utazom és tartok workshopokat Ausztráliában, Ázsiában, Észak-Amerikában és Európában és különböző jóga programokat vezetek egyedülálló helyszíneken szerte a világban.

Chandra Krama: Hold sorozat

Az astanga tradíció szerint holdnapokon nincs ászanagyakorlás. Ennek sok más megközelítés mellett az is az oka, hogy a hold hatással van a testben lévő folyadékra ugyanúgy, mint a földön lévő vizekre. Teliholdkor és az azt megelőző pár nap során úgynevezett belső dagály keletkezik, ami megemeli az energiaszintet. Ez a túlzott stimuláció érzetét keltheti, ezért az intenzív gyakorlás veszélyes lehet. Az újholdat megelőző napokon (néha sötét holdnak is nevezik) a testnedvek szintje csökken, ahogy az energiaszint is, és szárazabbak az ízületek. Ilyenkor nagyobb a sérülés valószínűsége.
Az astanga jóga gyakorlása során a figyelem fokozatosan az egyre apróbb részletek felé irányul. Először a tested fizikai részét érzed, majd később, kitartó gyakorlással, a test és a környezet finomabb aspektusait is.
Minél lassabban mozogsz a gyakorlás alatt egészen, amíg végül mozdulatlanul ülsz a meditációban, annál kifinomultabb lesz a figyelmed. Ha gyorsabban mozogsz, akkor ez kevésbé igaz. Viszont a dinamikus vinyászagyakorlás olyan energiákat mozgat, amelyek segítenek a fizikai blokkokat könnyebben elengedni. Ez pedig felszabadítóan hat a testre.

Ami az aktív, szúrja (Nap energia) alapú astanga gyakorlást kiegyensúlyozza, az a rendszeres meditáció és időnként egy puhább és lágyabb ászanagyakorlás. A Chandra Kramát vagy valami ehhez hasonló sorozatot szükségesnek tartok minden astanga gyakorló számára, akár férfi, akár nő az illető. Ez a sorozat segít az energetikai, pszichológiai és fizikai egyensúly helyreállításában. Mivel az astangások 80%-a nő, különösen fontos egy olyan sorozat, amelynek a fókuszában a menstruáció, az ovuláció és a holdfázisok állnak.

A Hold sorozat leveszi a terhet a vállakról és a felsőtestről (ami a radzsasztikus astanga gyakorlás elemeit képviseli), és ez főleg azoknak a diákoknak fontos, akik túl sokat vagy túl hamar kezdenek az előre és hátra ugrásokon dolgozni. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a test alsó felére, a csípőre és a lágy, mégis erős hasi részre.

Chandra Krama

Az astanga jóga belső fűtő hatása összekapcsolva a heti hat napos gyakorlással vagy az arra való törekvéssel, a legtöbb nő számára nem megfelelő. Hosszú távon ez az intenzitás a férfiak számára is alkalmatlan lehet. Sok gyakorló ezt persze nehezen fogadja el, de ez az igazság. Véleményem szerint pont azoknak lenne a legnagyobb szüksége a Hold sorozatra, akik ezt a legkevésbé szeretnék gyakorolni. Naponta két óra astanga gyakorlás heti hat alkalommal jelentős fogyáshoz vezethet és a folyamatosan ismétlődő erőfeszítés az ízületeket is megterhelheti. Ezen túl a sok éves tanítói tapasztalat azt mutatja, hogy az astangázók nagy százaléka fizikai adottságánál fogva nem tudja elsajátítani a további sorozatok ászanáit, így az első sorozat gyakorlására kényszerül a tradíció szerint. Ez fiziológiai szempontból egyáltalán nem tekinthető terápiásnak, könnyen sérülésekhez vezethet és unalmassá válhat. Előbb utóbb sokan ezért abba is hagyják a gyakorlást.

Nőknél a túlzásba vitt gyakorlás felboríthatja a menstruációs ciklus és a teherbeesésnél is nehézséget okozhat. Még ha ez utóbbi nem is aktuális, az intenzív ászanagyakorlás olyan sorozatok nélkül, mint a Chandra Krama  kiegyensúlyozatlansághoz vezethet, fizikailag vagy egyéb más téren.
A Hold sorozat célja, hogy segítsen a holdciklusokkal összhangban lenni és ösztönzi az intuitív képességet is. Egyáltalán nem arra irányul, hogy az astanga, vagy bármilyen más gyakorlást teljes egészében kiváltson, sokkal inkább támogatja és kiegyensúlyozza a heti rutint.

Az erő legyen Veled,
Matthew Sweeney

Forrás: http://www.yogatemple.com
Matthew Sweeney Interjú: https://www.youtube.com/watch?v=kHHDx9oN_bA
Matthew Sweeney: Ashtanga Yoga As It Is
Hold Sorozat WS: http://bandhaworks.hu/hold-sorozat-workshop/

Astanga ikonok: Mark Robberds

MarkR

Mark 1997 óta foglalkozik a jóga tudományával. Az elmúlt 17 évben rendszeresen utazott Mysore-ba, hogy a legendás Sri K. Pattabhi Jois-szal és unokájával, Sharath-tal tanulhasson. Azon kevés astanga tanárok egyike, aki elkötelezettségéért és odaadó gyakorlásáért kiérdemelte a „Certified” fokozatot. Ifjú tanoncként segédkezett először Mathew Sweeney, majd később Eileen Hall mellett 1999-től 2005-ig a Sydney-ben található YogaMoves iskolában.

Indián és Sydney-n kívül is volt szerencséje a világ legjobb tanáraitól tanulni, többek között Richard Freemantől és Dena Kingsbergtől, és ezeknek a tapasztalatoknak a hatása tükröződik tanítási stílusában is. Jelenleg jóga filozófiát tanul, különösképpen Patanjali Jóga Szútráit tanulmányozza mysore-i tanítójával, Nagaraj Rao professzorral.

2004-ben határozta el, hogy felfedezi, mi a valódi küldetése, célja ebben az életben. Az utazás részének tekintette, hogy körbejárja a világot, elmélyüljön saját gyakorlásában és jóga iránti szenvedélyében, szörfözhessen, taníthasson és zenélhessen. Így azt a fonalat kellett megtalálnia, ami mindezeket összeköti.

2005 óta tart workshopokat, egy-két hetes kurzusokat, elvonulásokat, és szívesen fogadja a meghívásokat különböző stúdiókba a világ minden táján. Mark célja oly módon tanítani, ami arra ösztönzi az embereket, hogy a gyakorlás iránti szenvedély és szeretet bennük is kialakuljon. Előadásainak, zenéjének szerves részét képezi a vallás és a jóga filozófia, így a jóga tradíció mélyebb rétegein keresztül olyan kapcsolódási pontokat találhatunk, amelyek közelebb hoznak minket egymáshoz és saját gyakorlásunkhoz.

2013-ban, Mark egy latin-amerikai körútja során, Costa Ricában készült ez a különleges interjú, ami betekintést nyújt életfilozófiájába és a gyakorlás, illetve tanítás iránti szenvedélyébe. Az eredeti változat nemrég jelent meg az Ashtanga Magazine-ban. Az AM egy online fórum, amely azzal a céllal jött létre, hogy közös felületen keresztül összekapcsolja a világ astangásait. Friss híreket, információkat olvashattok, gyakran jelennek meg jegyzetek a konferenciákról, illetve inspiráló történetek tanárokról és a diákokról egyaránt.

Fogadjátok szeretettel Markot, az ausztrál szörfös, zenész, világjáró jógit, akinek rendkívül barátságos stílusa és közvetlensége diákok ezreit inspirálja világszerte, köztük engem is.

Márky Márk

AM: Honnan származol? Mesélnél kicsit az életedről?
Mark: Ausztráliából. Sydneyben nőttem fel az első guruimmal, a szüleimmel, a bátyámmal és a nővéremmel. Középiskola után a Sydney-i Műszaki Egyetemre mentem, ott végeztem a társadalomtudományi karon, újságírás főszakirányon. Sosem tudtam, hogy milyen karriert válasszak, de írni már gyerekkorom óta szeretek és amióta az eszemet tudom, körbe akartam járni a világot. Szóval úgy gondoltam, hogy utazó riporterként cikkeket írni különböző fórumokra jó lehetőség lenne.

AM: A jóga ösvényén hogy indultál el?
Mark: Amikor ezt a kérdést felteszik nekem, mindig azt válaszolom, hogy a rövid vagy a hosszabb történet érdekel? A rövid válasz az, hogy amikor 1997-ben visszatértem Ausztráliába egy 15 hónapos, sorsfordító tapasztalatokban gazdag utazás után, az édesanyám elvitt egy jóga órára. Egyből rabul ejtett az élmény és a többi már történelem. A hosszabb verzió szerintem pedig már egészen fiatal koromban is éreztem a szívemben a vágyakozást, hogy megtaláljam a választ az élet nagy kérdéseire, úgy mint „ki vagyok én?”, „miért vagyok itt?”, „honnan jöttem és hol fogok meghalni?”. Ez a vágyódás, hogy a lelkem végre hazataláljon, azóta is bennem él. Számomra a hagyományos életmód, az iskola, az egyetem, a karrier, a kocsi, a család, a nyugdíjas élet sosem tűnt az életem értelmének. Mindig valami mást kerestem, és ez a társadalom egészével szembe helyezett. Amikor rátaláltam a jógára, rátaláltam az útra, amely beteljesíti a vágyaimat és lehetővé teszi, hogy a világ részeként harmóniában éjek.

AM: Mióta gyakorolsz és tanítasz astanga jógát? Miért astanga?
Mark: 1998 óta gyakorolok és 1999 végén kezdtem el segédkezni a tanárom mellett. 2004-ig csak órákat adtam, mysore órákat, magánórákat, órákat cégeknél és kezdőknek, nem mondanám, hogy komolyan tanítottam volna. Miért astanga? Kezdetektől fogva teljesen lenyűgözött, és a románc azóta is tart. Naponta gyakorolok, ezért adta magát, hogy tanítsam is.

AM: Hányszor jártál Mysore-ban? Gurujival tanultál?
Mark: Szinte már nem is számolom, de talán ez volt a 13. utam idén. Először 1999-ben látogattam Mysore-ba és 1999-től 2009-ig, Guruji haláláig vele tanultam. Ő volt a tanárom, de 2007 körül már kezdett visszavonulni és Sharath vette át a szerepét.

AM: Van olyan, hogy astanga előtt és után? Milyen volt az életed az astanga előtt?
Mark: Ha visszanézek a tinédzser vagy még az annál is korábbi éveimre, rengeteg harag és zűrzavar volt az életemben. Azért ennél kicsit árnyaltabb a történet. Sok szempontból jó gyerek voltam, volt tehetségem a sportokhoz, és a tanuláshoz, de mindemellett folyton belekeveredtem valamibe. Különösen a tinédzser korom, amikor a pubertás időszak alkohollal és drogokkal való próbálkozással keveredett, olyan veszélyes időszak volt, amikor az életem könnyedén teljesen más irányt vehetett volna. Szerencsére egy belső hang mindig magasabb cél felé vezérelt, és ezért is kezdtem el utazni 1996-ban, azzal a szándékkal, hogy új életet kezdek. Miután hazatértem, rátaláltam a jógára, és az elmúlt 17 év során sikerült ezeket a negatív mintákat is eltávolítani.

AM: Hány éves vagy pontosan? Szerinted minek köszönhető, hogy ilyen fiatalosan és ragyogóan nézel ki?
Mark: 2014 augusztusában leszek 40. Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre a válasz az előzőben rejlik. Ha eltávolítod a sötétséget, világosság marad. Vagy ez, vagy a szuper genetika. Köszi Anyu és Apu!

AM: Miért olyan fontos a megfelelő táplálkozás egy astangás számára?
Mark: A szánkhja és Patanjali jógarendszere szerint három gunából épülünk fel – szattva, radzsasz és tamasz. Gondolom, mindenki hallotta már azt a kifejezést, hogy „amit eszel, azzá leszel”. Nos, ha szattvikus ételeket fogyasztunk, az elménk és a testünk tündöklő és élettel teli lesz. A jóga célja is az, hogy a radzsasz és a tamasz negatív hatásait lecsökkentse, amennyire csak lehet, hiszen szattvikus természetünk áll legközelebb a valódi lényünkhöz, és ezáltal fedezhetjük fel mi mindenre vagyunk képesek valójában. Időnként persze szükségünk van radzsasztikus elemekre is az étkezésünkben, hogy haladni tudjunk, máskor pedig a tamasz elemek segítik, hogy biztos alapokra találjunk. Ez arról szól, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, amely számunkra legjobban működik. Ami a rugalmasságot illeti az ászana gyakorlás során, sok kézzelfogható bizonyíték támasztja alá, hogy a lúgosító diéta valóban hajlékonyabbá tesz, míg a savasító étrendnek ellenkező hatása van. Ettől függetlenül, én nem gondolom, hogy ez az esetek száz százalékában igaz lenne. Szerintem a lelkiállapot nagyon nagy hatással van a test vitalitására.

AM: A jógán kívül mivel foglalkozol még szívesen? Hogy érzed, a jógagyakorlás inkább erőt ad vagy energiát von el más tevékenységektől?

Mark: Szeretek gitározni, énekelni és szörfözni. A jóga mindenképpen segít, mert ezek is koncentrációt, elhivatottságot, önfegyelmet és koordinációt igényelnek testileg és mentálisan egyaránt. Az ászana gyakorlásnak is pontosan ezek az alkotórészei. Az évek során azt figyeltem meg, hogy a gyakorlásom elmélyülésével a képességeim sokat fejlődtek ezeken a területeken.

Mark Robberds

AM: Sokan azt mondják, hogy van összefüggés a jóga és szörfözés között. Mit gondolsz erről?
Mark: Az astanga és a szörfözés között? Ez nagyon romantikus megközelítés. Szerintem pontosan ugyanannyi kapcsolat van a jóga és a futás vagy zenélés, vagy tánc, vagy sok más egyéb tevékenység között. Minden lehet a jógának egy megnyilvánulási formája – az egyirányú koncentráció és az érzékszervek visszavonásának képessége, ahol az „én” eltűnik, még ha csak egy pillanatra is. Szörfözés, zenélés és ászana gyakorlás közben csak ez a tiszta cselekvés történik. Szóval, amikor a „kicsi én” félreáll és egy nagyobb erőnek ad utat, akkor érezhetjük létünk Egységhez való kapcsolódását. Ez egy gyönyörű dolog és bármelyik pillanatban megtörténhet; persze a feltételek az óceánon vagy a jóga matracon sokkal kedvezőbbek ehhez.

Gitáros Mark

AM: Dalokon kívül mást is szoktál írni?
Mark:
10 éve írok naplót, azelőtt pedig utazási feljegyzéseket készítettem. Minden reggel, amikor felkelek, 20 percet töltök azzal, hogy leírom, ami történik, amit érzek. Ez segít, hogy a céljaimra tudjak koncentrálni. Lehetővé teszi, hogy mindenféle cenzúra nélkül kifejezhessem magam.

AM: Miért jöttél Costa Ricába, és hogy választod ki a helyeket, ahová elmész tanítani?
Mark: Mariela [Cruz] miatt jöttem. Amikor látta, hogy az amerikai kontinensen leszek, meghívott. Hosszú évek óta barátok vagyunk, azt hiszem, 2006-ban találkoztunk először Mysore-ban. A legtöbb stúdió, ahol tanítok, barátoké, akiket Mysore-ból ismerek, de egyre több meghívást kapok olyanoktól is, akikkel még nem találkoztam. Próbálok minél több helyre eljutni, de fontos, hogy az óceán ne legyen túl messze, hogy szörfözhessek is.

AM: Hogy, miért, mikor és hol kaptad meg a “Certified” címet? Hogyan lehet ezt elérni? Vágytál erre?
Mark: 2010 elején. Sharathtól kaptam a címet egy vasárnap délutáni konferencia során Mysore-ban. 1999 óta rendszeresen jártam gyakorolni vele és Gurujival és befejeztem az „Advanced A” sorozatot. Ez alapvető kritérium, ahogy a hitelesség és a megbízhatóság demonstrálása is. Egyik nap az irodájában voltam, és ez szóba került. Azt mondta, eljött az ideje és úgy érzi, kész vagyok rá. Szóval, ennyi volt.

AM: Hol van a kedvenc helyed, és mikor gyakorolsz legszívesebben?
Mark: Mysore kétségtelenül az egyik kedvenc helyem. Talán nincs is hozzá fogható. De a dzsungelben is nagyon szeretek gyakorolni, ahol gyönyörű természet vesz körül. A kora reggeli órák mindenképpen a legjobbak.

AM: A negyedik sorozatot gyakorlod?
Mark: Igen, dolgozom a negyedik sorozaton. Sosem gondolkodtam rajta, hogy eljutok-e idáig egyáltalán, de miután befejezi az ember a harmadik sorozatot, a fejlődés természetes része, hogy jön a következő póz, ami a negyedik sorozat kezdete. Aztán szépen egyesével jött a többi és mielőtt eszméltem volna, már javában a negyedik sorozatot gyakoroltam. Nagyon érdekes folyamat, mert nincs sok útmutató arról, hogy ez a sorozat hogy néz ki vagy hogy kell a pózokat végrehajtani, ellentétben az első három sorozattal.

AM: Mi vagy mi volt a legnagyobb akadály, amelyet le kellett győznöd a gyakorlásod során?
Mark: A legnagyobb akadály a kétség. Ez valóban a megfelelő irányzat? Ez nem csupán fizikai? Nem teremt még nagyobb egót? Hol van ebben a spiritualitás? A fájdalom a csípőmben vagy a hátamban valóban a javamat szolgálja? Azt gondolom, a legtöbb ember valóban tapasztal különféle nehézségeket, és sokan ilyenkor meg is hátrálnak. Az elmúlt 17 évben, amióta gyakorlok, számtalan embert láttam jönni és menni. Lehet, hogy én tanulok lassan, de úgy érzem, hogy még mindig annyi minden van hátra.

AM: Szerinted milyen áldásos hatásai vannak ennek a gyakorlásnak?
Mark: Fizikai síkon elképesztő életerőt és energiát ad. Érzelmi és mentális szinten pedig kifejleszti azt a képességet, hogy felismerjük, hogyan működik az elme és az egó, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a negatív, korlátozó mintákat, amelyekre már nincs szükségünk, el is tudjuk tüntetni. Ebben rejlik a jóga tradíció szépsége – nem arra tanít minket, hogy meg kell próbálnunk fejlődni, hanem arra, hogy az akadályokat kell elmozdítanunk, amelyek gátolnak, hogy felfedezhessük valódi önmagunkat és képességeinket.

Mark Robberds

AM: Melyik a kedvenc ászanád és melyik a legnagyobb kihívás most?
Mark: vriscsikászana – kézállásban a skorpió póz a kedvencem. A legnagyobb kihívást pedig a ganda bhérundászana és a múlabandhászana okozza.

AM: Kívülről nézve álomszerű életet élsz. Tényleg ez álmaid élete?
Mark: Élem az álmaimat! A sajátjaimat. Nem tudom, hogy más is ezekről álmodik-e. Biztos vagyok benne, hogy sok ember nem vágyik minderre. Az életben mindennek megvan az ára, az árnyékos oldala. Szóval, amennyi előnye van ennek az életformának, pontosan annyi hátránya is. Például nincs otthonom, tíz éve csak bőröndökből élek, megszámlálhatatlan órákat töltök repülőtereken és repülőkön. De számomra mindez megéri, mert új és izgalmas helyeket fedezhetek fel, csodálatos emberekkel találkozhatok és a személyes tapasztalataimon keresztül tanulhatok a világról.
2004 óta arra vágyom, hogy járhassam a világot, miközben szörfözhetek és jógát taníthatok, elmélyülhetek a saját tanulmányaimban és gyakorlásomban, gitározhatok, énekelhetek, előadhatok, tanulhatok spanyolul és a világ minden tájáról találkozhatok emberekkel, akikkel mindezt megoszthatom. Ma már nagyjából ezekkel foglalkozom. Legnagyobb része annak, amit csinálok abból áll, hogy megosztom a tapasztalataimat arról, ahogy jóga útját járva élek a világban. Általában egy évben három hónapot töltök Indiában azzal, hogy a mindennapi gyakorlás mellett új lehetőségeket találjak tudásom gyarapítására, hogy utána még hatékonyabban adhassam azt át. Csaknem 14 éve e körül forog minden gondolatom.

AM: Guruji mindig azt mondta, hogy a család a hetedik sorozat. Tervezed a hetedik sorozat gyakorlását is? Mit gondolsz a házasságról és a gyerekekről? Valahol, valamikor, tervezed, hogy letelepedsz majd?
Mark: Igen, valóban mondogatta ezt, de inkább tréfából. Az emberiség évezredek óta családokban él, szóval ez teljesen természetes dolog, az evolúciós folyamatunk része. Jó kérdés. Az idők emlékezete óta vágyunk házasságra és a gyerekekre, ami szolgálja az emberiség fejlődését is. De most már nagyon megváltozott a világ. A család, mint egység mindenütt omladozik. Legalább az emberek fele, akit ismerek és megházasodott, majd gyerekei születtek az elmúlt tíz évben, mára már elvált. A gyerekek lehetnek a legcsodálatosabb örömforrások az életben, de hihetetlenül sok szenvedést is okozhatnak a szüleiknek. Ez mindig vegyes – egyszerre gyönyörűség és fájdalom – ahogy ez a világban minden dologgal így van. Le fogok telepedni, de kétlem, hogy tipikus módon tenném. Ha valaha megházasodom és gyerekeim lesznek, nem fogunk szokványosan élni. Utaznom kell majd és világszerte vagy országszerte tanítanom, hogy eltartsam magam és a családomat. Majd meglátjuk… ahogy a muszlimok mondják „Inshallah” vagy ahogy a katolikusok, „Legyen meg a te akaratod!” vagy ahogy a hinduk, “A Brahman minden tett végrehajtója”.

AM: Vannak hosszú távú terveid, és ha igen, mik azok?
Mark: Amikor harminc éves lettem, tudtam, hogy a következő évtizedet utazással fogom tölteni, miközben tanulhatok az életről és önmagamról. Ahogy az a legtöbb tervvel lenni szokott, ezt is hosszabb időbe telt megvalósítani, mint ahogy vártam. Szóval, még számos utazás vár rám. Még csak most kezd igazán jól menni ez az életforma, úgyhogy még egy ideig szeretném élvezni. Még jó pár év intenzív utazás következik. Remélem, utána majd kialakíthatok olyan lehetőségeket, amikor egy-két hónapos kurzusokat tarthatok különböző országokban és a diákok eljönnek hozzám. Végül pedig szeretnék egy bázist valahol, nagy valószínűséggel Ausztráliában. Annyi dolgot szeretnék még csinálni. Szeretnék közel lenni az óceánhoz minden nap. Szeretnék egy kertet, ahol a saját növényeimet termeszthetem. Szeretnék még zenélni és új nyelveket tanulni. Szeretnék egyetemre menni és komparatív vallástudományt és/vagy filozófiát tanulni. Szeretném, ha lenne egy családom. Mindezeknél a legnagyobb döntési faktor a nagy „$$” lesz. Ha utazom, sokkal több pénzt tudok keresni. Ez az igazság. Úgyhogy valószínű, továbbra is utaznom kell majd, hogy meg tudjak élni. Nem akarok jógaiskolát nyitni. Nem vagyok üzletember, szóval a jóga, mint üzlet nem érdekel. Tehát, ezek a dolgok szerepelnek a terveim között a negyvenes éveim során. Természetesen, továbbra is követem, amit súg a szívem, csinálom, ami a szenvedélyem, tudva, hogy a következő ajtó úgyis kinyílik, amikor itt van az ideje.

AM: Mi a legfontosabb tanácsod egy kezdő vagy már nem annyira kezdő astangás számára?
Mark: Csak könnyedén és érezd jól magad!

Forrás:
http://www.ashtangamagazine.com/#!am-exclusive-interview/c1nzw
http://www.markrobberds.com

Astanga Ikonok: Saraswathi

Saraswathi Ashtanga Jois

Ha valóban igaz az a feltevés, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő, akkor az astanga társadalom két legmeghatározóbb alakja, Guruji és Sharath mögött egy igazán rendkívüli nő áll, Saraswathi (nevét a tudás és tanulás istennőjéről kapta). Nem csak saját gyermekeinek, hanem gyakorlók millióinak édesanyja, tanára és valódi inspiráció mindannyiunk számára.

Saraswathi 1941-ben született és 10 éves korától 22 éves koráig szorgalmasan tanult édesapjával, Sri K. Pattabhi Jois-szal. Ő volt az első lány, akinek a felvételét engedélyezték a mysore-i Szanszkrit Egyetemre, hogy a jóga mellett a szanszkrit nyelv alapjait tanulmányozhassa. Éveken keresztül segédkezett Guruji mellett, de 1975 óta saját órákat is tart. 1986-ban egy kisebb forradalmat indított, amikor nőket és férfiakat egyszerre kezdett el tanítani. Saraswathi a mai napig szeretettel fogad minden Mysore-ba érkező diákot. Ő az összetartó kapocs a Jois családban, aki egyszerre gondoskodott édesapjáról és gyermekeiről, Sharmiláról és Sharathról, és a mai napig felügyeli, hogy rendben menjenek a dolgok.

Saraswathi Yoga

Életében mindig is a jóga volt a legmeghatározóbb tényező. Ugyan játékosan már egészen kicsi korától elkezdte felfedezgetni a különböző jóga pózokat, rendszeresen és komolyan tíz éves korában kezdte meg a gyakorlást. 22 éves korában, amikor édesanyja hirtelen nagyon beteg lett és kórházba kellett szállítani, Saraswathi azonnal átvállalta a háztartással kapcsolatos teendőket, ápolta édesanyját, illetve gondját viselte édesapjának és fiatalabb testvéreinek is. Eleinte mindez az ászana gyakorlás rovására ment, viszont így a jóga többi ága nagyobb hangsúlyt kapott.

26 évesen kötöttek házasságot és költöztek a Calcuttához közel lévő Jamshedpurba férjével, M.S. Rangaswamy-val. Előre elrendezett frigy volt és a tradíció szerint a feleségnek követnie kell a férjét. Távol a családjától Saraswathinak nem volt sok lehetősége sem gyakorolni, sem rendszeresen tanítani, de kis gyerekekkel továbbra is foglalkozott. Férje nagyon elfoglalt volt és sokat utazott, ezért amikor terhes lett, visszaköltözött a szülői házba. Először, 1969-ben egy kislánynak, Sharmilának, majd 1971-ben egy kisfiúnak, Sharathnak adott életet és édesapja mellett folyamatosan segédkezett a tanításban. A gyerekek jövőjéről és tanulmányairól is gondoskodni kellett, aminek a folyamatos utazások nem tettek volna jót, így Saraswathi úgy döntött, hogy Mysore-ban marad, a férje pedig mindig meglátogatta őket, amikor csak elfoglaltsága és ideje engedte. Sharath nagyon gyengécske volt kicsi korában, nem szeretett iskolába járni és sokat betegeskedett. Mindenféle betegséget összeszedett, tüdőgyulladást, hasmenéses rohamokat… 7 éves volt, amikor Lakshmipuramban az új iskola építési munkálatai folytak. Sharath a téglákon játszott, leesett és eltörte a lábát. Fekvőgipszet kapott és 3 hétig nem mozoghatott. A hemoglobin szintje hirtelen nagyon alacsony lett és reumás lázat kapott. Annyira legyengült, hogy ezután még 4 hónapon keresztül nem tudott kikelni az ágyból. 4 és 14 éves kora között szinte folyamatosan történt vele valami, de Saraswathi sosem tágított mellőle. Anyagilag is nehéz időszak volt, és Saraswathi ekkor döntött úgy, hogy elkezd saját órákat is tartani. Nem hirdethette magát, mert Guruji szerint ez nem lett volna helyes, viszont egy diákja, egy amerikai hölgy, Sally Walker feladott helyette egy hirdetést az egyik Hindu újságban és ajándékként az orvosuk is reklámozta őt a Mysore Star magazinban. Ezt követően számos diák jelentkezett; azonban ahogy a tanítványok létszáma, úgy az irigység is egyre nőtt. Olyanok is voltak, aki túl drágának tartották az órákat. Később, mikor Guruji már külföldön is tartott órákat, Saraswathi maradt a Shalaban gondoskodni tanítványairól. 11 éven keresztül csak nőket tanított, majd 1986-től férfiakat és nőket vegyesen. Sokan kritizálták emiatt a radikális változtatás miatt, de ő mindezzel nem törődve elhatározta, hogy legjobb tudása szerint fogja ezentúl is tanítani az érdeklődő diákokat.

Saraswathi Mysore Ashtanga

Édesanyja kezdte el Sharath-ot is tanítani, hogy gyorsabban gyógyuljon és erősödjön. Sharath eleinte vonakodott, mert inkább a krikettet preferálta, de az erős családi befolyás hatására a rendszeres gyakorlás meghatározóvá vált az ő életében is, és viszonylag hamar nagyapja segítségére tudott lenni a tanításban. Saraswathi mindkét gyermeke saját feladatának tekinti, hogy ugyanúgy terjesszék az astanga jógát, ahogy azt nagyapjuk tette. Sharath a mai napig Mysore-ban, Sharmila pedig Bangalore-ban él és tanít.

Saraswathi

2002-ben, amikor az iskola Gokulamba költözött, Sraswathi ismét édesapjával együtt tanított. Hajnali 5-től segédkezett, majd 8-9.30 között saját óráit tartotta minden reggel.

Jelenleg a Main Shalától pár perc sétára található saját iskolájában tanítja a Mysore-be érkező kezdő tanítványokat, illetve régi, haladó diákjait is. A mysore-stílusú órái már hajnali 4:30-kor elkezdődnek, de még emellett is marad ideje, hogy délutánonként a Main Shala termében az indiai gyakorlókat oktassa.

Saraswathi Jois, az elszántság és határozottság asszonya, akinek kitartása és elkötelezettsége forradalmat indított az Astanga jóga világában. Egy nő, akinek a jelenléte a KPJAYI jógaiskolában erőteljes és meghatározó, mégis békét, nyugalmat és szeretetet árasztó. Egy nő, aki nem a szavak, hanem a tettek embere, aki oly sokakat ösztönöz, hogy túllépjenek saját korlátaikon.

Saraswathi from Change For Balance on Vimeo.

Gondolatok

„Ne siess, adj időt a gyakorlásnak… Minél jobban sietteted, annál kevésbé érted meg, miről is szól valójában. Mindennek megvan a maga ideje. Ezért hagyd, hogy minden a maga idejében jöjjön. Egy virágnak, egy fának is szüksége van a megfelelő időre és feltételekre, hogy kifejlődhessenek. Miért lennénk mi emberek különbözőek? Fejlődni a jógában annyit jelent, mint fejlődni az életben; és amikor ezt elkezded érezni, rájössz, hogy ez valóban így igaz.”

„Az Istent vagy az Istennőt ne a külvilágban keresd. Tanulj meg befelé figyelni és fedezd fel az isteni energiát magadban.”

„Egy kevésbé rugalmas testben sokkal nagyobb lehetőség rejlik, ami a jóga tanulást illeti. Ha valaki nagyon hajlékony, akkor könnyen a bhóga (élvezet) csapdájába eshet.”

„Hallgass a szívedre és hagyd, hogy vezessen az életben.”

„Mindenki az édesapám sikereit emlegeti. Igen, valóban nagyszerű, amit elért, de vajon belegondolnak az emberek, hogy mi mindenen kellett keresztülmennie mindezért?”

„Először is tisztelned kell a tanáraidat, akik elhozták neked ezt a jógát. Guru – múla, az alap. Ha nem adod meg a kellő tiszteletet, akkor Istenhez sem érhetsz el. Ez nagyon fontos. Sokan változtatnak a módszeren, az egójuk miatt teszik. Keresd meg a számodra legmegfelelőbb tanárt és maradj vele. Ha folyton váltogatod, az nem helyes, össze fogsz zavarodni. Ha az elméd elég erős, kitartasz a tanárod mellett. Addig keresd, amíg meg nem találod, a szívedben fogod érezni, amikor találkozol az igazival.”

Női szemszögből

Az anyaságról: „Tíz évembe telt, hogy rendesen megtanuljam az ászanákat, és aztán két gyerekbe, hogy elfelejtsem őket, de velük a tapasztalat, amit így a jógában szereztem messze felülmúl mindent, amit ászanagyakorlás valaha adhatott volna.”
Nagymamának lenni: „Most, hogy nagymama is vagyok, már a jógát is nagyszerűen csinálom.”
A női ciklusról: „Egy nőnek meg kell tanulnia figyelni a ciklusára és ilyenkor pihenni, nem pedig erőltetni a gyakorlást a menstruáció napjai során.”

Terhesség alatt gyakorolni: „Terhes nőknek is ajánlott és jót tesz a gyakorlás. A légzés oxigént visz a vérbe és a babához is. A baba is mozog, és az anyuka is rugalmas marad. A terhesség első szakaszában és a szülés után azonban érdemes 3 hónapot kihagyni és pihenni. Egy kicsit azért persze szabad gyakorolni, de semmi ugrálás. Az ülő ászanák és a légzés a legjobb. Persze az egyéntől is függ, ajánlott konzultálni az orvossal.”

Nőnek lenni: „A férfiak fizikailag erősebbek, mint a nők, de a nők tehetségesebb jógik.”
Az élet különböző szakaszaiban a jógagyakorlásunk természetesen folyamatosan változik, és sokkal többé válik, mint csupán az ászanák gyakorlása. Nőnek, anyának lenni, és felelősségteljesen vezetni a háztartást sok energiát igényel, és ez az energia sokfelé irányul. A jóga gyakorlásunk biztosítja azt az erőt és bátorságot, hogy szeretettel el tudjuk fogadni a változást. Ami azonban mindig változatlan marad, az a tiszta tudat és az egyensúly, ami az astanga jóga gyakorlásának köszönhető. Az éveken át tartó gyakorlás adja a keretet, hogyan éljük életünket nap, mint nap.

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://aysnyc.org/index.php?option=com_content&task=view&id=175&Itemid=37
http://kpjayi.org/biographies/saraswathi
http://www.saraswathiastanga.com/saraswati.html

Astanga Ikonok: Eddie Stern, egy nagyvárosi jógi története

Eddie Stern ashtanga yoga

„A nevem Eddie Stern, jógaoktató vagyok és az Ashtanga Yoga New York iskola igazgatója. 21 éves korom óta minden, amit csináltok, az a jógához kapcsolódik. Ha olyan lehetőséggel találkozom, ahol azt látom, hogy a jóga segíthet, és valaki felkér, hogy tegyek valamit, mindig igent mondok. Ez erről szól, nagyon egyszerű. Ha tudjuk, hogy adhatunk valakinek valamit, ami enyhíti a szenvedését, akkor cselekednünk kell.”

Nemrég Eddie a „The Chopra Well” program keretein belül számos motivációs videót készített, amelyek különböző élettörténeteket mutatnak be. Mindennapi hősök (Juquille, Yuko, Michael, Abdi, Anthony, A Horizon Fogda története, a „RAPP story”) és híres emberek (Moby, Russel Brand, Deepak Chopra, Russel Simmons) mesélik el, milyen hatással van rájuk és hogyan alakította át az életüket a jóga. Történetek erőszakról, drogfüggőségről, rákról, hátrányos helyzetű fiatalokról és családon belüli erőszakról, sorsokról, amelyek a jóga hatására teljesen új fordulatot vettek.

„The Chopra Well” egy teljesen új Youtube csatorna, amelyet azért hoztak létre, hogy ösztönözze az embereket a teljesebb, tudatosabb, egészségesebb életmódra. A küldetés része elérni a 100 milliós kritikus tömeget, a cél, hogy a program hatására minimum száz millió ember tapasztaljon életében pozitív változást. Naponta jelennek meg műsorok az egészséges életmódról, wellnessről, spiritualitásról könnyed és humoros formában. A mottó: „Légy jelen a jövőre.”

Eddie továbbá aktív részese az úgynevezett „Ashtanga Yoga Outreach” és a „Lineage” projekteknek is, amelyek célja Egyesült Államok szerte beteg vagy hátrányos helyzetű emberek és fiatalok életébe a jóga gyógyító erején és a tudatosságon keresztül pozitív változásokat vinni.

Eddie az egyik legfiatalabb az úgynevezett “szenior” astanga tanárok közül, mivel majdnem 20 éven keresztül tanult Gurujival megszakítás nélkül. Az egész életét a tanulásnak, a fejlődésnek és a tanításnak szentelte. Tanulmányozta a szanszkrit nyelvet és az ősi indiai szentírásokat, ahogy a hagyományokat és az indiai kultúra minden jellegzetességét. Eddie az úgynevezett „nyugati indiai” gondolkodást személyesíti meg, és életmódja hűen tükrözni, hogyan lehet ezt a mindennapjainkban alkalmazni. Világszerte elismer, rendkívüli tanár, az Ashatnga Yoga New York iskola és a Broom Street-i Ganesha templom alapítója, továbbá számos jógával és hindu filozófiával kapcsolatos magazin és könyv szerzője.

Guy Donahaye-el együtt állították össze azt a különböző interjúkból álló könyvet, amelyben Guruji legrégebbi és legtapasztaltabb tanítványai szólalnak meg és mesélik el személyes történeteiket, osztanak meg rendkívül szívhez szóló pillanatokat és azt az átalakulást, amit a rendszeres gyakorlás hozott az életükbe. Csak egy pár név a sok közül: Saraswathi Rangaswamy, Sharath Jois, Manju Jois, David Williams, Nancy Gilgoff, David Swenson, Tim és Chuck Miller, Richard Freeman, Dena Kingsberg, Lino Miele, Rolf Naujokat és még sokan mások…

A könyv olvasásakor nem csak Gurujira emlékezhetünk, hanem szinte személyes élményünkké is válik, milyen is az, amikor az ember a Tanárával gyakorolhat.

Eddie ebben a könyvben mesél arról, hogy korábban mennyire nem övezte tisztelet a jógát, mint tudományt, és az indiai kultúra részeként sem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget. Úgy tartották, hogy a jógát csak szerzetesek, sarlatánok vagy mágusok gyakorolhatják. Guruji azonban olyan rendületlenül hitt a jóga nagyszerűségében és népszerűsítésében, hogy mára a nyugati világ szinte elképzelhetetlennek tartja, hogy ez valaha Indiában nem így volt.

1988-ban, első indiai útja során Eddie meg volt róla győződve, hogy minden indiai jógázik és rendkívül meglepődött, amikor azt tapasztalta, hogy a többség egyáltalán nem is foglalkozik vele. Még az 1990-es évek elején sem övezte semmiféle kulturális tisztelet ezt az irányzatot, pedig köztudott volt Indiában, hogy milyen jó hatással van a jóga az egészségre, a testre és a lélekre egyaránt. A nyugati világot azonban sokkal inkább valamiféle spirituális küldetés hajtotta és vezette el Indiába.

1991-ben India épphogy csak engedélyezte a nyugati importot, Pepsi és Coca Cola, a többi hasonló nagy márka és a gyorsétterem láncok még nem szennyezték a vidéki tájakat. Palackozott vizet is alig lehetett kapni, az út a postára egy egész napos program volt, éppúgy, mint távolsági telefonhívást foglalni vagy a bankban pénzt váltani. Minden sokkal több időt és persze türelmet igényelt, amivel mi nyugatiak sokszor hadilábon állunk. Eddie-nek sok mindennel ugyan már nem kellett megküzdenie, nem úgy, mint elődjeinek a ’70-es években, de a mindennapokban számos dolog továbbra is kihívást jelentett. Egy forró fürdő például komplett luxus volt, e-mail nem létezett és napokig tartott az út Mysore és New York között. Mindezt azonban ellensúlyozta a helyiek kedvessége; nem telt el úgy nap, hogy vadidegenek ne hívták volna meg a nyugati diákokat egy pohár teára vagy egy kis harapnivalóra az otthonaikba vagy akár több napos lakodalmakba.

Pont ezek a sorozatos nehézségek és tapasztalatok tették az indiai tartózkodást olyan értékessé; az élet egyszerűsége és az a felismerés, hogy ilyen szerény körülmények között is lehet boldognak lenni. Elmondása szerint Eddie-nek igazán ínyére volt ez az életforma, nagyon szerette az Indiában töltött időt és a kilencvenes években még nem is gondolta volna, hogy hamarosan tömegek érkeznek majd Mysore-ba. Mielőtt megnyílt volna az új iskola Gokulamban, 20-24 gyakorló már szinte soknak számított és „elviselhetetlennek” tűnt a zsúfoltság. Akkoriban 4-8 számított „normálisnak”.

Ami igazán megkülönböztette Pattabhi Jois tanítási módszerét a többi irányzattól, az a háttérirodalom hiánya. A tanulás és a kutatás pont emiatt volt sokkal nagyobb kihívás. B.K.S. Iyengar, Paramahansa Yogananda és Swami Vishnu-devananda számos könyvet írtak, de Gurujitől csak első kézből lehetett tanulni, könyvekből nem. Pár angol nyelvű instrukcióval és elsőre félelmetesnek tűnő igazításaival olyan pózokba tudta csavarni a diákokat, amelyeket maguktól biztos nem mertek volna megközelíteni. Korlátozott angol tudása miatt minden végtelenül le volt egyszerűsítve, és talán pont erre volt szüksége a szellemileg túlképzett nyugatiaknak: a múla bandha egyszerűen csak „Szoríts az ánuszodat!” volt; az utasítás a légzéssel kapcsolatban kimerült abban, hogy „Lélegezz szabadon!”; és amikor valamilyen témával kapcsolatban kérdés merült fel, következett a már számunkra is jól ismert instrukció: „Gyakorolj és minden jön magától!”.

Az angol komoly nyelvi akadályt okozott, de Kannada nyelven, az anyanyelvén Guruji szenvedélyesen mesélt a jóga és a szentírások, a filozófia és a mitológia összefüggéseiről. Ez sokszor a kincsvadászatra hasonlított, megtalálni magát a forrást, amiből Guruji idézett, majd a szövegrészt magát. A kutatásba vetett fáradozás azonban így vagy úgy mindig meghozta gyümölcsét.

Valójában ez is az indiai tradíció része, hogy a diáknak igyekeznie kell megértenie a tanárát, nem pedig várni, hogy a tudást ezüst tálcán kínálják fel előtte. A tanár megmutatja, hogy mit és hogyan kell csinálni, azonban a diáknak kell megszerezni a tapasztalatot kitartó és elhivatott gyakorlással.

Gondolatok Gurujiről

Eddie Stern Mix

 

“Sri. K. Pattabhi Jois sokszor idézett nekünk a Bhagavad Gítából – mindig azt mondta, hogy a testek jönnek és mennek, váltogatjuk őket, mint a ruhákat. A lélek azonban örök, nem születik és sosem hal meg. Mindazonáltal mindannyiunk kapcsolata Gurujival olyan rendkívül személyes és bensőséges volt, amit nem lehet a fenti példához hasonlítani. Mivel a lelke halhatatlan, így nem kellene bánkódnom, de hiányozni fog annak az úriembernek a teste, aki 93 éven keresztül hordozta ezt a lelket és sugározta e lélek ragyogását. Hiányozni fog a mosolya, a gyermeki kíváncsisága, amely fiatalon és egészségesen tartotta a hosszú évek során. Hiányozni fog, ahogy befogadott minket az otthonába, az életébe, a jógájába. Hiányozni fog koncentrációjának abszolút intenzitása, hozzáállásának tisztasága, és az a képessége, hogy a bonyolult összefüggéseket végtelenül leegyszerűsítve adja át.
Mindez útmutatóul szolgál ahhoz, hogyan éljem az életemet, a guru áldása nem csak a szavaiban rejlik, hanem abban, ahogyan ő maga hogyan él. Guruji ebben is kiváló példa volt. Nagyon szerette a feleségét, a családját, és elárasztotta őket mindennel, ami tőle tellett. Mint brahmin, végig kitartott a dharmája mellett, imádkozott, sosem hagyta abba tanulmányait, a tanítást, és a jótékonysági munkálatokat. Mégis, mindemellett a rituális tisztaság mellett előítélet nélkül be tudott fogadni számos generációt a nyugati világból, akik évről évre özönlöttek az iskolájába; és akik közül inkább többen, mint kevesebben – engem is beleértve – szerencsétlen hippiként érkeztünk.
Még gyerekek voltunk, amikor először találkoztunk vele. Figyelte, ahogy keresztülmegyünk mindazon a fizikai fájdalmon, amíg a testünk hozzá nem szokott ehhez a rendkívül megerőltető gyakorláshoz; látta, ahogy megházasodunk, családot alapítunk, nevet adott a gyermekeinknek, csokival etette őket és velük nevetett. Mi pedig vele sírtunk, amikor meghalt a felesége és ünnepeltük élete nagy eseményeinél a 90. születésnapján, és amikor megnyílt az új iskolája Gokulamban.

Több volt, mint egy tanár. Ő volt a vezércsillagunk, ragyogó értékrendünk, ő volt a mi Gurujink.”

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://ayny.org/urban-yogis-at-tedx.html
http://ayny.org/vedanta-vidvan-yoga-visharada-sri-k-pattabhi-jois.html
http://www.lineageproject.org/
http://www.huffingtonpost.com/the-chopra-well/
http://ashtangayogaoutreach.org/
http://www.yogajournal.com/wisdom/2568

12

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved