Jóga korunta: “viná vinyásza jógéna ászanádin na kárajét”
Óh, jógi, ne végezz ászanát vinyásza nélkül
A vinyásza krama a fizikai és spirituális önfejlesztés ősi útja, amely egyesíti a tanulást, a gyakorlást és a tanítást. A szanszkrit vinyásza szó vi előtagja változatot jelent, a nyásza utótag pedig azt, hogy “előírt feltételek között”, tehát a teljes vinyásza szóösszetétel a mozdulat és légzés összhangjára vonatkozik, a krama szó jelentése pedig módszertan. A rendszer egyedi módon közelíti meg a jógászanát (jógapozíciókat). A test, az elme és a légzés működését időben összehangolja, ezáltal a gyakorló megtapasztalhatja az ászanázás valódi örömét.
A stílus jellegzetessége, hogy minden egyes mozdulatot megfelelő vinyászával kell kivitelezni, tehát az ászanákat légzéssel összehangolt összekötő elem fűzi össze. Az elme szintén szorosan követi a lassú, egyenletes és hangos jógalégzést; ezáltal megvalósul a jóga valódi célja: a test és elme leigázása. Talán a legismertebb példa az astanga vinyásza jóga hat sorozata, amelyek szintén a vinyásza krama rendszerbe tartoznak.
A vinyásza krama pontosan követi a klasszikus jóga definícióját. A jógát általában kétféleképpen definiálják: egyesülésnek (jukti) vagy belső békének (szamádhi). A légzést igaként felhasználva a vinyásza krama jóga összehangolja a testet és elmét, ezáltal létrejön az egyesülés. Emellett, mivel az elme követi a mély és egyenletes légzést, kitartó gyakorlással végül a legmagasabb szintű béke (szamádhi) is elérhető.
Krishnamacharya hagyatéka
A legendás jógi, Sri. T. Krishnamacharya hozta vissza ezt a jógatípust a köztudatba. Az 1930-as években megírta Jóga Makaranda (A jóga nektárja) című művét, amelyben bemutatja a vinyásza krama rendszert. A többszáz létező vinyászasorozat közül csupán néhányat ismertet benne, de ne gondoljuk, hogy az elnevezés csak ezekre a konkrét sorozatokra vonatkozik. A mester könyvéban megemlíti, hogy tanárától körülbelül 700 ászanát tanult, amiből az következik, hogy a Jóga Makaranda csak egy kis ízelítő a teljes rendszerből.
Spirituális háttér
Krishnamacharya szerint a vinyásza krama három fő aspektusa a vinyásza csikitszá, a vinyásza sakti és a vinyásza adhjátmiká. A vinyásza csikitszá a jóga terápiás megközelítése, a vinyásza sakti az erőt növeli, a vinyásza adhjátmiká pedig közelebb viszi a gyakorlót kezdetben a finomfizikai elemekhez, később Istenhez. Az utóbbi módszer nem is egy adott technika, inkább a gyakorláshoz való hozzáállás. Tehát az első két technika gyakorlása közben elkezdünk odaadást mutatni a legfensőbb valónk iránt. Ezt bhakti jógának is nevezik, az odaadás jógájának. Ez sosem passzív meghódolás, sokkal inkább pozitív hozzáállás az összes egyéni lélekhez, mindenben és mindenkiben az isteni szikra észrevétele.
A vinyásza krama jellemzői
A jógászanák megvalósításával kapcsolatos feltételek Patandzsali Jóga szútrái alapján a következők:
- Stabilitás (szthíra): ahhoz, hogy egy testhelyzetet jógászanának nevezhessünk, gyakorlóját képessé kell tennie arra, hogy stabil maradjon, legyen szó akár egyszerű állóhelyzetről (tádászana) akár fejállásról (sírsászana).
- Kényelem (szukha): az elmét a légzésre összpontosítjuk, ezzel biztosítjuk, hogy rendkívül örömteli és ellazult állapotban maradjunk a gyakorlás során.
- Egyenletes és lassú légzés (prajatna szithila): ezt a módszert Patandzsali a gyakorlás megkönnyítése érdekében javasolja. A prajatna (törekvés, erőfeszítés) itt a dzsívána prajatnára vonatkozik (élni akarásra), amely itt nem más, mint maga a lélegzés. Ez a feltétel megszabja, hogy a gyakorlás alatt a légzésnek egyenletesnek és lassúnak kell maradnia. Ezért, amikor helyesen jógázunk, nem szabad erősen zilálnunk. Az aerob sportokkal ellentétben (amelyeknek szintén megvan a maga haszna) sem a légzés sebessége, sem a pulzusszám nem emelkedhet. A normál légzés sebessége 15-20 légzés percenként. Mivel a mozdulatok lassúak a vinyásza jógában, ezért a légzés sebességét is csökkenteni kell. Ideális esetben egy perc alatt legfeljebb ötször, hatszor lélegzünk.
Pulzusszám a vinyásza jógában
A vinyásza jóga gyakorlása alatt hangos légzést kell végeznünk, mivel ezzel automatikusan szabályozzuk a légzést. Ha a sorozat számos vinyászájának végzése közben a gyakorló úgy érzi, hogy túlterhelte magát, és nehéz lélegeznie, akkor pár perc pihenőt kell tartania, amíg helyreáll a légzése. A vinyásza rendszerben gyakorlók gyakran azt veszik észre, hogy az idő múlásával egyre lassul a légzésük a mindennapokban is, ezáltal az elméjük is nyugodtabb és derűsebb lesz. Vannak jógik, akik akár egy teljes óráig tartó gyakorlás alatt végig percenként négy légzést tudnak tartani. Számukra még a legnehezebb pózok is mélyen relaxálóak.
Az elme fókuszálása a légzésre
A szanszkrit ana szó légzést jelent (akárcsak a jól ismert svásza szó), a szamápatti pedig a teljes elmebeli koncentráció. Az elménket a légzésre kell fókuszálnunk a vinyásza gyakorlás alatt. Ha az elménk elkalandozna, gyengéden vissza kell vezetni a légzéshez. Szerencsére az emberek többsége könnyűnek találja a légzésre való figyelést, ezáltal élvezi a gyakorlást.
Krishnamacharya mindig a vinyásza krama elveit alkalmazta az ászanatanítás során, soha nem tanított különálló ászanákat vinyásza és légzés nélkül. Ez a kulcsa a vinyásza krama tanításának: a lassú, egyenletes légzés fennartása, és az ászanák széles skálájának ismerete. A jóga terápiás hatása csak megfelelően felkészült tanár segítségével érvényesülhet, aki ki tudja választani az ászanák skálájából a legmegfelelőbbet a gyakorló szükségleteinek megfelelően.
Felhasznált irodalom:
- Sri K. Pattabhi Jois: Yoga Mala
- B.K.S. Iyengar: Pránájáma új megvilágításban
- Swami Satyananda Saraswati: Yoga and Kriya
- B.K.S. Iyengar: Light on the Yoga Sutras of Patanjali
- Matthew Sweeney: Vinyása Krama
- Srivatsa Ramaswami: The Complete Book of Vinyasa Yoga