Sri K. Pattabhi Jois, diákjai körében Gurudzsí, az egyre népszerűbbé váló Astanga Jóga rendszer megalapítója és népszerűsítője 1915. július 26-án, Guru Purnima napján született (a Guru hónapjának teliholdas napja) a Karnátaka államban levő Kowshika nevű faluban, Mysore-tól 150 km-re. Édesapja, a közel hetven családot számláló falu asztrológusa és papja volt. Pattabhi Jois a család kilenc gyermeke közül középsőként született, és mint minden brahmin fiúcska, már öt éves korától elkezdte a Védákat és a hindu rituálékat tanulni. 12 évesen vett részt élete első jóga bemutatóján, ami a középiskolájában került megrendezésre, és amely élmény olyan hatással volt rá, hogy jobban megszeretett volna ismerkedni ezzel az ősi tudománnyal. Annyira izgatott volt új felfedezésétől, hogy másnap kora hajnalban felkelt, hogy találkozhasson azzal a lenyűgöző jógival aki a bemutatót tartotta, és akit Sri T. Krisnamácsárjának hívtak.
A kis Pattabhi Jois kérésére Krisnamácsárja tanítványának fogadta, és elkezdődött a két kiváló jógi közel harminc évig tartó tanár-diák kapcsolata. Az elkövetkezendő két évben Gurudzsí a család tudta nélkül minden hajnalban öt km-t gyalogolt Krisnamácsárja házához, hogy a szigorú és követelőző jógi gyámsága alatt gyakoroljon mielőtt iskolába menne. Az ifjú Gurudzsí kitartó volt és szorgalmas, megismerkedett a szent iratokkal, és Krisnamácsárja felügyelete alatt ászanákat és pránájámát tanult. A családja előtt azonban titokban tartotta érdeklődését, tekintve, hogy akkoriban a jógát a szerzetesek, szádhuk és szannjászík számára tartották megfelelőnek, családos embernek nem, mivel szerintük aki gyakorlásba fog, az elveszítheti minden érdeklődését a világ iránt, és elhagyhatja a családját. Amikor Gurudzsí a házuk verandáján olvasta a Rámajánát, a családtagjai csak nevettek rajta:
– Ó! Nézzétek a nagy tudóst! Miért fecséreled az idődet könyvekre? Menj, és törődj inkább a tehenekkel!
Gurudzsí tizennégy évesen egy szertartás keretein belül megkapta apjától a brahminok szent fonalát, jelezve, hogy a brahmin fiú a felnőttkorba lép, és megkezdi spirituális életét. A nagy eseményt követően elhatározta, hogy annak érdekében hogy elmélyíthesse szanszkrit és jóga tudását, elmegy Mysore-ba, és jelentkezik a maharádzsa mysore-i Szanszkrit egyetemére. Ismét a család tudta nélkül, titokban indult útnak, összesen két rúpiával a zsebében. Amint leszállt Mysorban a vonatról, azonnal az egyetem pénztárához sietett, hogy bemutassa az igazolását arról, hogy ő brahmin – ami feljogosította, hogy ingyen tanulhasson – és felvették az iskolába. Szerény életet élt diákként, hiszen a családja azt sem tudta hol van. Ha kellett, ételt koldult brahmin családoktól, és jógabemutatókat tartott, hogy egy kis pénzt szerezhessen. Mindemellett szorgalmasan és kötelességtudóan járt az órákra, és tanult, valamint folytatta a jógagyakorlását.
1932-ben, két évvel szökése után az egyetemen jógabemutatót tartottak, és a színpadon lévő jógi nagy örömére, régen látott guruja, Krisnamácsárja volt, akinek boldogan borult lábaihoz.
– Héj, te vagy az? – mondta Krisnamácsárja
– Igen – mondta Pattabhi Jois, – Guruji, én itt tanulok.
Mióta egyetemre járt, nem volt kapcsolata Gurujával, így nagyon boldog volt, hogy újra láthatta szeretett mesterét. A bemutatón jelen volt a Mahárádzsa, Krisna Rádzséndra Ódéjár egyik minisztere is. A mahárádzsa érdeklődést mutatott a jóga iránt, és amikor miniszterétől tudomást szerzett arról, hogy Krisnamácsárja a városban van, rögtön érte küldött. Csúnya betegség gyötörte a mahárádzsát, azonban Krisnamácsárja hatalmas tudásával és gyógyító erejével képes volt meggyógyítani, ami addig másoknak nem sikerült. Ettől kezdve a mahárádzsa komolyan támogatta Krisnamácsárját és tanítványait, jóga salát nyitott nekik a palotán belül, ahol közel száz diákot szállásolt el. A mahárádzsa a jóga nagy patrónusa lett, és mindent megtett, hogy ez az ősi tudás minél több emberhez eljuthasson: Krisnamácsárját és tanítványait Indián belüli körutakra küldte, hogy bemutatókat tartsanak, tanulmányozzák a szent iratokat és a jóga különböző irányzatait. A mahárádzsa különösen megkedvelte Gurudzsít, és sokszor meghívta a kastélyba, hogy hajnalban jógabemutatót tartson. Gurudzsí és egy diáktársa Mahadév Bhatt, hajnali háromkor felkeltek, hogy egy hideg fürdő után négykor a mahárádzsa színe előtt, különböző ászanákat gyakoroljanak. A mahárádzsa kedvencei a kukkutászana és a bakászana B voltak. A mahárádzsa is szívesen elvégzett néhány ászanát, majd hazaküldte a fiúkat, egy kisebb összeggel a zsebükben.
Egy fiatal és rendkívüli lány kezdte el látogatni az egyetemen tartott jógabemutatókat édesapjával, egy szanszkrit tudóssal. A még csupán 14 éves Szavitramma az egyik bemutatót követően rámutatott Gurudzsíre, és azt mondta az apjának:
– Azt a férfit szeretném férjemnek!
Az apa odalépett a 18 éves Gurudzsíhez, és meghívta a családjuk Nandzsangud településen lévő otthonába, amely 20 km-re volt. Gurudzsí tisztelettudóan elfogadta a meghívást. A családi ismerkedés jól sikerült, Szavitramma apjának tetszett a fiatal jógi, és annak brahmin családi háttere, így beleegyezett a házasságba. Gurudzsí édesapja is jóváhagyta a frigyet, annak ellenére, hogy a fiatalok a horoszkópjuk szerint nem illettek össze.
– Összeillünk, vagy sem, én hozzá akarok menni! – jelentette ki Szavitramma, és ezzel nem szállt vitába senki.
Az ifjú pár még abban az évben összeházasodott, 1933 nyarán, Amma születésnapján. A lakodalom után Amma visszatért a családjához, Gurudzsí pedig az egyetemre. Nem is látták egymást az elkövetkező három-négy évben, míg végül Amma Mysore-ba költözött férjéhez, ahol elkezdték közös életüket. Három gyermekük született: Mandzsu, Szaraszvati és Rames – mindannyian jógatanárok lettek.
Gurudzsí sokszor segített Krisnamácsárjának tanítani, ami feltűnt a mahárádzsának, aki sokszor látogatta a jóga sálában tartott jógaórákat. Nem sokkal később a mahárádzsa megkérte Gurudzsít, hogy tanítson jógát az egyetemen. Ő azt felelte, hogy ő tanulni jött Mysore-ba. A mahárádzsa fizetést, szállást és ösztöndíjat ajánlott fel neki, ami a már családos Gurudzsínak nagy lehetőség volt. Így 1937-ben megalapították az egyetemen a jóga tanszéket, amelynek a vezetője Gurudzsí lett egészen 1973-as nyugdíjba vonulásáig. A tanszéket meg is szüntették ezután. Amikor később megkérdezték tőle, hogy szerzett-e tanári diplomát, azt felelte, hogy igen, és elmesélte milyen nehéz volt a vizsgája: Krisnamácsárja elé vitt egy beteg embert, és azt mondta: „Hozd rendbe!”
1956-ban vidván (professzori) diplomát szerezett Védanta tudományokból, mind amellett, hogy 1976 és 1978 között az Indiai Orvosi Egyetemen, a jógatudományok tiszteletbeli professzora volt. Az egyetemen töltött évei során lehetősége volt elmélyedni a jógairodalomban, tanulmányozta Patandzsali Jóga Darsanáját, a Hatha Jóga Pradipikát, a Jóga-jádzsnyavalkját és az Upanisádokat.
Gyakran mesélt Gurudzsí a Jóga-koruntának nevezett szövegről, amely az astanga jógáról szóló kézirat, és amely az alapja volt azoknak a gyakorlati óráknak, amelyeket Krisnamácsárja tanított neki. A szöveget Krisnamácsárjának szóban tanította meg Ráma Móhan Brahmacsárí, és ő kívülről megtanulta azalatt a hét és fél év alatt, amíg tanítója mellett volt. A Kórunta csoportokat jelent, és állítólag az ászanák különböző csoportosítását tartalmazta, valamint a vinyjászáról, dristikről, bandhákról a mudrákról és a filozófiáról szóló eredeti tanításokat. Ráma Móhan Brahmacsárí azt mondta Krisnamacsárjának, hogy a művet megtalálja a Kalkuttai Egyetem könyvtárában. Gurudzsí soha nem látta a szöveget, és szerinte már nem is létezik. Szerinte, amikor Krisnamácsárja eltöltött egy kis időt Kalkuttában, akkor alaposan tanulmányozta a könyvet, de az akkor már nagyon rossz állapotban volt és sok része hiányzott is. Gurudzsí Krisnamacsárjától, a Jóga-koruntából számrazó módszereket tanulta meg. Sajnos lehetetlen ma már megbizonyosodni a könyv létezéséről, annak hitelességéről, de általánosan elfogadott, hogy ez a forrása a Pattabhi Jois által tanított astanga jógának.
Gurudzsí élete egészen az 1960-as évekig a szokott mederben folyt, oktatott az egyetemen, valamint tanított az 1948-ban az otthonában megalapított, Astanga Jóga Kutatóintézetben (a mai KPJAYI). Egész életét a jógának szentelte, buzgó tudásvággyal tanult, és hatalmas szeretettel, kitartással és erővel tanított. Talán sose álmodott volna arról, a kis egyetemi könyvtárban a szentírásokat tanulmányozva, vagy a laksmipurami otthonában diákjait igazítva, hogy pár éven belül világszerte az egyik legismertebb indiai jógiként emberek tízezreinek fogja megváltoztatni az életét, és hogy hozzá fognak zarándokolni a jóga nektárjáért éhező diákok ezrei.
A cikk folytatását itt olvashatod.
Felhasznált irodalom:
- Sri K. Pattabhi Jois and The Ashtanga Yoga Research Institute By R. Alexander Medin
- Joga Mala
- KPJAYI biografia