tanítói láncolat Archives - Bandha Works Jógaiskola

Az egészséges étkezés veszélyei

István 2020. november 12. táplálkozás

“A legfontosabb dolog az étrendedben nem egy tápanyag, hanem egy cselekvés – a főzés!” (Michael Pollan)

Azt hiszem annak, aki ételekről ír, az a dolga, hogy ösztönözzön. Egy jó recept még a legkedvetlenebb olvasót is a konyhába csalogathatja és magabiztossá teheti a tűzhely mellett.

Van egy nagyon erős hitem, miszerint mindenki meg tud tanulni főzni. Ez egy alapképesség az élethez, nem egy tehetség, mint a színészkedés vagy az éneklés. A magabiztosság kulcsfontosságú. Ha tudod, hogy kerüld el a buktatókat és hogy fordítsd őket előnyödre, a konyha mindig jó hely lehet.

Néhány séf mást gondolna erről. Az éttermi szféra nagy showmanjei egy művészeti formának tekintik a főzést, elkápráztatva a közönségüket. Éttermeikbe menni egyszeri életesemény, a konyhájukon dolgozók valóságos katonák. Ez egy olyan világ, amelyet kompetitív, ambiciózus férfiak dominálnak.

Nem meglepő emiatt, hogy a világ legnépszerűbb szakácskönyvírói nem ezek a séfek! A nőknek mindig is erősebb volt a hangjuk, ha szakácskönyvekről volt szó. Persze ezek nem azok a nők, akiket a hagyomány nevében a tűzhelyhez láncolnak. Sokakat közülük a két világháború követte kulturális fellendülés tett szakáccsá, minthogy a nőknek a társadalmi szerepük változásával új példaképekre volt szükségük.
Ez a 20. század közepe óta így van, női szerzők generációi hirdetik, hogy nem tökéletesnek kell lenni a konyhában, hanem a főzés folyamatát kell szeretni. “Ne aggódj, ez működni fog. Ha én meg tudom csinálni, te is.” írja Nigella Lawson a könyvében.

Az élete főzésen keresztüli kézbevételét ismételte meg elődjeihez hasonlóan a fiatal Ella Mills, aki egy autoimmun betegségből segítette felépülni szervezetét étrendje radikális megváltoztatásával. Bár betegsége évek múltával enyhült volna, Ella nem akarta passzívan kivárni, ezért állapota javítása érdekében feladta a hús, a tejtermékek, a hal és a búzából készült ételek fogyasztását. Feladta a késztermékeket is és megtanult főzni. Mint sok más fiatal, a közösségi médián dokumentálta útját, igy lett az első szakácskönyve, a Deliciously Ella mindenidők egyik leggyorsabban fogyó szakácskönyve.

Ebben a könyvben, mint ahogy azt más a közösségi médián aktív ételposztokat írók is teszik, Ella nemcsak a finom fogásokért, hanem az ember teljeskörő egészségéért is felelősséget vállal. Ez a trend a század elején jelent meg, először etikai fókusszal, amelynek középpontjában az organikus és teljesértékű étkezés, valamint a biopiacok és helyi gazdák támogatása állt. Aztán jött a ‘wellness’ mozgalom, ami drámaian elsöpörte a különbséget egészségügyi és főzési tanácsok között.

A nagy superfood-mitosz

Ennek egyik tünete a ‘superfood’ jelenség, ami leginkább egzotikus gyümölcsök és zöldségek fetisizálását – egészséges voltának kihangsúlyozását jelenti – ilyen például a fodros kel és az avokádó is. Csakhogy a superfoodok tényleg leginkább egy-egy korszak fétisei: a fentebb említett szakácsok korában a fokhagyma rendelkezett majdhogynem misztikus státusszal, ugyanakkor terjesztett egészségügyi előnyei valójában akkor érnének fel hírével, ha az ember napi 28 gerezd fokhagymát enne meg, amitől viszont szinte biztosan rosszul lenne. Ugyanez a helyzet a fodros kellel is: valójában nem egészségesebb, mint a növény családjába tartozó más fajták, mint a kelkáposzta, a fejeskáposzta vagy a brokkoli.

Jó erre emlékezni, amikor egy népszerű szakácskönyv receptje miatt a fodroskel után nyúlunk a zöldségesnél egy sima kelkáposzta helyett, vagy mikor más egzotikus, vagy nem egyszerűen hozzáférhető hozzávaló jelentőségét emeli ki egy szakácskönyvíró egészségünk megőrzése érdekében.
A fodroskel népszerűségének egyik titka, hogy a nagyteljesítményű turmixgépek, mint amilyen például a Nutribullet, jól fel tudják dolgozni smoothie-khoz, levekhez. Valójában a zöldség tápanyagának jó részét elveszítjük, mikor levet készítünk belőle, tekintve, hogy a rostok a lében már nincsenek meg. A nagyanyánknak igaza volt, amikor mondta, hogy együnk több zöldséget. De rágjuk is meg, nem hiába vannak a fogaink, hanem használatra.
A fogaink jól jelzik, milyen étrenden kell élnünk: olyanon, ami sokféle ételcsoportot tartalmaz, hiszen a fogainkkal sokmindent képesek vagyunk megrágni. A régi mondás mögött, hogy “mindent mértékkel”, van valami, nem is kevés tudományos háttér. De a tudomány sokszor hajlik is rá (nem kevésszer gazdasági érdekektől vezérelten), hogy bizonyos ételeket “jobbnak” kiáltson ki, mint másokat. Ahogy az újságíró Bee Wilson megjegyezte a Guardianben, “olyan időket élünk, ahol a NutriBulleteket és a spiralizálókat többször emlitik a szakácskönyvek, mint a fakanalakat”. Wilson írása kényelmetlen kérdéseket tesz fel azzal kapcsolatban, miért vagyunk a “tiszta étkezés” megszállottjai és hogy miért osztjuk az ételeket “gyógyító” és “pusztító” kategóriákba.

Avokádó – a veganizmus ketrecben nevelt csirkéje

A superfoodok esetében nemcsak a pénztárcánk sínyli meg a trendibb, tehát drágább élelmiszer választását, hanem a periféria országának erdői is: Latin-Amerika erdőirtásaiért az olyan élelmiszerek iránti megnövekedett kereslet a felelős, mint amilyen a chia mag, a quinoa és az avokádó.
Ezeket az élelmiszereket különböző címkék alatt kiáltják ki az egészségre kedvezőnek: a századunk nagy népbetegségei, mint az elhízás, a szívbetegségek, a rák és más életmódjelenségek – krónikus fáradtság, alvászavarok – gyógyítóiként tekint rájuk a növényi alapú táplálkozás, az alkalikus (lúgositó) és megannyi féle elvre épülő étrend.  Ezeknek pedig számos variációja létezik: aminek fogyasztása valakiben bűntudatot kelt, az máshol valaki számára elérhetetlen táplálék.
A veganizmus elemeit beépítve a növényi étrenden élők például elvethetik a vegánsággal egyébként összeférhető ételeket, azokat “feldolgozott” ételeknek mondva.

Orthorexia – egy új evészavar

Az egészséges étkezés előtérbe helyezése nem újdonsága a jógagyakorlók között sem. A helyes étkezésre fektetett nagy hangsúly különösen érintetté teheti az astangásokat az orthorexiában, vagy legalábbis annak egy enyhébb formájában.

Az orthorexia egy olyan étkezési zavar, amely során az ember nagy késztetést érez bizonyos “toxikus” ételek elutasítására. Könnyű látni, a ‘wellness’, a ‘tiszta vagy egészséges’ étkezés fogalmai hogyan lehetnek kiváltói egy ilyen állapotnak, hiszen ha vannak ‘tiszta’ ételek, akkor vannak olyanok is, amelyek ‘piszkosak’.

Nem csoda, hogy rengeteg gyakorlónál alakulhat ki hasonló állapot, minthogy sokan nem gondolnak másképp a jógára, mint ami egy út a fizikai ‘wellness’-hez. A jógát trendi életmódként eladó piac a jóga termékét a menő sportruházat és a trendi, sok jógafajtát felvonultató stúdió köré építi, és persze ad hozzá egy jól marketingelt étrendet is. Vannak jógás szakácskönyvek, amelyek azt ígérik, hogy az étrend majd egyensúlyba hozza a chakrákat, vagy olyan ajurvédát a saját szájíze szerint értelmező szerzők, akik az egészség elérése érdekében a pancakarmát ajánlják, ami egy rendkívül restriktív – rizsből és lencséből – álló étrend, melyet az ajurvéda hagyományát követő orvosok súlyos betegségekben szenvedő páncienseiknek írnak elő.

Természetes, hogy az ahimsza jegyében a jógagyakorlók a veganizmus formáival kísérleteznek, minthogy a nem-ártás rajtunk túlterjed, de vajon tényleg kevesebbet ártunk, ha szigorúan bekorlátozzuk étrendünket, bűntudatot érzünk bizonyos ételek fogyasztása miatt, vagy a ‘tiszta’ étkezés jegyében olyan ételeket fogyasztunk, amelyek súlyos túlfogyasztást eredményeznek a világ más területein?

A tisztulás pedig fontos a jógában, ugyanakkor a tisztulás eszközeit, mint a például a pancakarmát is, az ajurvédikus doktorok többszöri konzultáció után javasolják. Vannak körülmények, amelyek között a pancakarma kifejezetten kerülendő. Ilyen, Sharath Jois szerint, amikor gyakorlunk. Az ászanák kivitelezésének szigorúsága, mondja, már önmagában épp erős stimuláció az emésztőrendszernek. Sharath számos mysore-i konferencián figyelmezteti a gyakorlókat, hogy ne halmozzák a böjtöt, más tisztulási formákat az ászanagyakorlásra.

Érdemes lehet elvégezni egy egyszerű gyakorlatot, hogy lásd, mennyire vagy restriktív az étkezést illetően: írd fel, mik azok az etikai elvek, amelyeket az étrendedben követsz. Ez nemcsak a veganizmus lehet, hanem mondjuk a termelők, termékek megválasztása. Majd adj hozzá a listához bármilyen élelmiszert, amit kerülsz (glutén, laktóz) és add hozzá, miért. Kérdezd meg magadtól, mennyire nehéz az étrendedhez tartani magad. Szorongani kezdesz, bűntudatot kelt benned, ha eltérsz az étrendedtől? Kerülöd az olyan szituációkat (családdal, barátokkal evés) ahol ez megtörténhet?

Az astangások között van egy másik nagy étrendbeli korlátozás, ami nem a mit, hanem a mikor kérdésére felel. Ha kora reggel gyakorolsz, és bajban vagy a vacsorával kapcsolatban, írd le, hány órakor érzed azt, hogy még belefér, ha most vacsorázol. Hogy érzed magad, ha egy kicsit eltérsz ettől?

Sok kora reggel gyakorló astangás keveset, vagy egyátalán nem eszik este, hogy könnyedebb legyen a másnap reggeli gyakorlása. Ennek már önmagában rendkivüli hatása van a testre, hiszen ez egy rövid, “időszaki” böjt, amely egyre jobban érdekli a tudósokat is, minthogy egy ilyen időszakos böjt alatt az emésztőrendszer pihenni tud, nem fordít energiát étel feldolgozására.

Némi pihenéssel, mozgással, és változatos étrenddel valójában a gyakorlásunkat is teljes egészében támogatni tudjuk. Nem kell hozzá semmilyen különleges étrendet követni. A legtöbben, akár észrevesszük, akár nem, akkor funkcionálunk a legjobban, ha egy kicsit éhesek vagyunk. Azonban a bőségben könnyen el lehet felejteni, milyen az éhség ellentéte, a megelégedettség. A kenyeret, a rizst, és más szénhidrát-gazdag ételeket sokszor éri az a vád, hogy az ember fáradt és elnehezült lesz tőlük. Ugyanakkor természetes, hogy az lesz, ha előtte néhány órával már egy ugyanilyen tápanyagokban gazdag ételt fogyasztott.
Ha az ember nem fordít figyelmet a saját étele megismerésére, elkészitésére, megfőzésére, hanem ‘csak bekap valamit, és már rohan is tovább’, nem csoda, hogy az egyes ételeket kezdi el hibáztatni egy olyan környezetben, amely ugyanezt teszi és erre is készteti.

Ha úgy látod, a ‘rossznak’ minősített ételek listája számodra egyre növekszik, vedd figyelembe a következőt: egy olyan bizarr korban élünk, ahol vannak emberek, akik elutasítják azokat az ételeket, amelyekből mások számára nincs elegendő.

Szerző: Tom Norrington-Davies
Forrás: Pushpam magazin 4. szám
Fordította: Horváth Eszter
Fénykép: www.voanews.com/americas/destruction-brazils-amazon-forest-jumps-16-percent-2015

Stresszállapot az elmében és a jóga működése

István 2019. november 3. jóga elmélet

Ebben a sorozatban magyar fordításban közlünk részleteket Eddie Stern One Simple Thing: A New Look at The Science of Yoga and How It Can Transform Your Life című könyvéből. A részletek a könyv ötödik és tizenegyedik fejezetéből származnak.  Az első rész itt érhető el.

Stresszállapot az elmében és a jóga működése

Azért, hogy a stressz megbetegít minket nem a stresszhatásra felszabaduló neurotranszmitterek és hormonok (mint a kortizol és az adrenalin) a felelősek. Sőt, ponthogy a mindennapi kihívásokra adott válaszként energiát adnak a testünknek, hogy megbirkózzunk a stresszhatással. Amikor megoldottuk az előálló kihívást, a stressz alábbhagy és a felszabadult hormonok vagy kiürülnek a szervezetünkből vagy visszajutnak a sejtjeinkbe. Ám mikor folyamatosan vagy újra és újra előálló stresszhatásnak vagyunk kitéve, a testünk gyorsabban kezdi termelni a stressz kezelésére szolgáló hormonokat, mint amilyen mértékben meg tudunk tőlük szabadulni. Így lehetséges, hogy az egyébként a küzdelem megnyerésére szolgáló kortizol összegyűlik a véráramban és a gyulladás nőni kezd. Tehát valójában az alacsony, de hosszú ideig tartó stresszhatás az, ami negatívan befolyásol minket, semmint egy-egy kihívás, amellyel szembe kell néznünk. Arra való képességünk pedig, hogy a növekedő gyulladást csökkentsük a testben, erősen befolyásolja, előállnak-e a stresszbetegségek, amelyeket sok szempontból népbetegségnek tekintünk a jelenkori társadalomban. Az, hogy alacsony szintű, de tartós vagy hirtelen stresszhatásnak vagyunk-e kitéve, nem csupán a környezetünk függvénye: ez ugyanúgy mutatja elménk képességét, hogy a stresszt kezelje.
A stresszre való hajlam tehát nemcsak a munkánktól vagy a családunktól függ, a stressz nem önmagában rossz, hanem az, ahogyan érzékeljük a minket érő stresszhatást a döntő a rá adott válaszunkat illetően és abban, hogy milyen hatással lesz az egészségünkre, az érzelmeinkre és a tűrőképességünkre.
Ha valaha is csodálkoztál, hosszan tartó stressz hatására miért rándul görcsbe a gyomrod, miért nem tudsz jól aludni, a túláramló adrenalin és kortizol az oka. Azért érezzük jobban magunkat, miután jógázunk, mert a testmozgás az egyik elsődleges orvoslója a megemelkedett adrenalin-, és kortizolszintnek. Bármilyen testmozgással elérhetjük ezt, a jóga előnye, hogy hozzáférést ad az idegrendszerünkhöz – amely a stresszhatás elsődleges érzékelője és amely kibocsátja a rá adott választ – a légzésen keresztül és így az egyensúly, a biztonság és a stabilitás felé irányíthatjuk az érzékelésünket.
A rengeteg egyensúlytalanság, amit életünk során tapasztalunk, abból fakad, hogy sokszor a testünk, az idegrendszerünk és az elménk nem kooperál. Például mikor elfelejtünk enni, mikor valamire nagyon koncentrálunk. A testünk jelez, de az elménk kitartásra sarkall, az idegrendszerünk pedig általában a két parancs közé szorul. Amikor ignoráljuk a fáradtságot és túlhajtjuk magunkat, a gondolkodásunk megbénul, az immunrendszerünk legyengül, az erőnk alábbhagy és még a belső szervrendszerünk is stresszel telítődik. Ez történik a mindennapok kitartó stresszhatásai közben, vagy egy traumatikus élmény hatására. A jóga egyik jelentése: egység – a különleges alkalom, mikor minden egyensúlyban van, és összedolgozik. Amikor a légzésen keresztül a testünket,az elménket és az idegrendszerünket is összehangoljuk, érdekes dolgok kezdenek történni. Elengedjük a stresszt, régi traumákat gyógyítunk meg és megelőzzük, hogy újabbak érjenek minket. Megtanuljuk, hogyan vértezzük fel magunkat, hogyan irányítsuk az elme kompulzív hajlamát a túlhajtásra – de a lustaságon is képesek leszünk úrrá lenni. Ez vezet el minket ahhoz a megállapításhoz, hogy a jóga egyszerre gyakorlat és koncentráció, egy olyan elmeműködés fejlesztésének a gyakorlata, amely tudatossággal jár, ezáltal stabilizál, megnyit és nyugodttá tesz. Ez az elmeműködés egy jellemvonása, amely különbözik az elmeállapottól. Az állapot folyamatosan változó, a jellemvonás azonban egy mögöttes működésre mutat rá. A jóga gyakorlásával az elmének ezt a mögöttes működését próbáljuk megváltoztatni, hogy az alap szilárd, tiszta, nyugodt és alkalmazkodó lehessen az elmeállapotok változásaihoz. A Mundaka Upanisádban kétezerötszáz évvel ezelőtt így beszélnek erről: „Naayamatama balahinena labhyah” – azaz: A benső én nem hozzáférhető erő nélkül. A jó erőben lét, amelyről ez a vers beszél, benső. Az odaadás és az elme ereje, nemcsak a testé.

A következő részben a testünk és a jóga másik hét ága közti kapcsolatot vizsgáljuk.

Fordította és szerkesztette: Horváth Eszter

Eddie Stern hamarosan Magyarországra látogat. További információért klikkelj a lenti képre.

Saraswathi Jois Budapesten ÖTÖDIK nap

István 2018. április 22. Saraswathi Jois Budapest

A lélekemelő

Mint tudjuk, az astanga vinyásza jóga irányzatában gyakorló jógi egy olyan mágikus képességekkel felvértezett lény, aki a szombati napon nem áll a varázsszőnyegére, legfeljebb szellőzni engedi azt (Őt) szabadjára. Ez a hét képezi a kivételt, amely a tradicionálisan elismert szabályt erősíti. Az ebben a felállásban utolsó közösen töltött nap kimondottan erős. Tipikus esetben, ha a hét végi vezetett órára gondolok, gyakran mint a testre mért végső csapás víziója jelenik meg annak közeledte. Szorozzuk ezt most meg öttel… De azzal is tisztában vagyunk, hogy semmilyen körülmények között sem érdemes felesleges elvárásokat támasztani a gyakorlásunkkal szemben, ezt bizonyítva a darabokra hullás helyett ma mindenki teljesen egyben, mi több, egységben van. A test persze mára már erőteljesen tiltakozik: remeg, reszket, éhes, szomjas– közben pontosan érezni, mindez csupán az elme és a test között ismétlődően lezajló játszma ünnepi különkiadása. Az elme végül diadalmas győzelmet arat: a fizikai határok elmosódnak, a testek pedig, mint a földgömböt körbefonó légifolyosók biztosítják a szabad energiaáramlást a radarjainkkal még befogható mikrokozmoszban. A közös ének erejét a napokban többször említem, de azt hiszem, nem hangsúlyozom eléggé a gyakorlásban betöltött szerepét. A mantrák mindent átható rezgése és Saraswathi gyengéd játéka a dallamokkal olyan zsilipet nyit meg a szíveken, mely egyszerre görgeti a mélybe a bennrekedt mázsás súlyokat és repíti a lelket légies könnyedséggel a magasba.

No pain, no gain

Az utolsó gyakorlással töltött nap konferenciával zárul Saraswathi és Sharmila vezetésével. Elhangzik egy rövid összefoglaló Saraswathi gyakorlásának kezdeteiről és a tradícióra vonatkozó főbb irányelvekről. Az astanga gyakorlásában rejlő kihívásokat és a rendszeresség pótolhatatlan szerepét nem is szükséges hosszan ecsetelnie, a csapat egyetértést sugalló mosollyal bólogat. Sokaknak talán nem is a fent említett tényezők, sokkal inkább a gyakorlással jövő fájdalom szegi kedvét vagy töri ketté az astangás pályafutását, de Saraswathi ezen a ponton bölcsességgel telített, magával ragadó kacajjal emlékezteti tanítványait egy fontos, számunkra többnyire életidegen gondolatra: „No pain, no gain.” Harsány nevetés, telitalálat! De szó esik további nagyon fontos és talán az irányzat keménységéből adódóan ritkábban érintett témákról: a gyakorlás női perspektívájáról, a várandósság tekintetében védett időszakokról, valamint a gyermekvárás alatti és az azt követő gyakorlás támogató jellegéről is. És persze az astanga jóga édesanyja sem rejti véka alá a tradíció által általánosan vallott nézetet, mely szerint több jógairányzat, és főleg jógaként felcímkézett mozgásforma létezik, de a kényelmesnek ható nyújtózások következtében ne számítsunk komolyabb szellemi fejlődésre. Vagy egyszerűen, Saraswathi szavaival élve: „This is not yoga.” Az elhangzó gondolatok tartalma letisztult, sallangoktól mentes, kristálytiszta tudást közvetít. Búcsúzóul megköszönik a gyakorlással közösen töltött napokat és szeretettel invitálják a varázslótanoncokat Májszúrba. Szóval csak semmi kifogás!

Némileg megfoghatatlan, hogy a végéhez értünk (közben afelől is megvilágosodtunk, hogy nem is a vezetett gyakorlás nehéz, hanem a tűző napon való matraccipelés). Ezúton is köszönet mindenkinek, aki teljes lényével jelen tudott lenni, és természetesen azoknak is, akik lélekben töltötték velünk az elmúlt napokat.

Namaste

Élménybeszámolta: Bata Timi

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 1. rész

Júlia Gyulai 2015. december 9. Astanga ikonok

Sri K. Pattabhi Jois, diákjai körében Gurudzsí, az egyre népszerűbbé váló Astanga Jóga rendszer megalapítója és népszerűsítője 1915. július 26-án, Guru Purnima napján született (a Guru hónapjának teliholdas napja) a Karnátaka államban levő Kowshika nevű faluban, Mysore-tól 150 km-re. Édesapja, a közel hetven családot számláló falu asztrológusa és papja volt. Pattabhi Jois a család kilenc gyermeke közül középsőként született, és mint minden brahmin fiúcska, már öt éves korától elkezdte a Védákat és a hindu rituálékat tanulni. 12 évesen vett részt élete első jóga bemutatóján, ami a középiskolájában került megrendezésre, és amely élmény olyan hatással volt rá, hogy jobban megszeretett volna ismerkedni ezzel az ősi tudománnyal. Annyira izgatott volt új felfedezésétől, hogy másnap kora hajnalban felkelt, hogy találkozhasson azzal a lenyűgöző jógival aki a bemutatót tartotta, és akit Sri T. Krisnamácsárjának hívtak.

A kis Pattabhi Jois kérésére Krisnamácsárja tanítványának fogadta, és elkezdődött a két kiváló jógi közel harminc évig tartó tanár-diák kapcsolata. Az elkövetkezendő két évben Gurudzsí a család tudta nélkül minden hajnalban öt km-t gyalogolt Krisnamácsárja házához, hogy a szigorú és követelőző jógi gyámsága alatt gyakoroljon mielőtt iskolába menne. Az ifjú Gurudzsí kitartó volt és szorgalmas, megismerkedett a szent iratokkal, és Krisnamácsárja felügyelete alatt ászanákat és pránájámát tanult. A családja előtt azonban titokban tartotta érdeklődését, tekintve, hogy akkoriban a jógát a szerzetesek, szádhuk és szannjászík számára tartották megfelelőnek, családos embernek nem, mivel szerintük aki gyakorlásba fog, az elveszítheti minden érdeklődését a világ iránt, és elhagyhatja a családját. Amikor Gurudzsí a házuk verandáján olvasta a Rámajánát, a családtagjai csak nevettek rajta:
– Ó! Nézzétek a nagy tudóst! Miért fecséreled az idődet könyvekre? Menj, és törődj inkább a tehenekkel!

Gurudzsí tizennégy évesen egy szertartás keretein belül megkapta apjától a brahminok szent fonalát, jelezve, hogy a brahmin fiú a felnőttkorba lép, és megkezdi spirituális életét. A nagy eseményt követően elhatározta, hogy annak érdekében hogy elmélyíthesse szanszkrit és jóga tudását, elmegy Mysore-ba, és jelentkezik a maharádzsa mysore-i Szanszkrit egyetemére. Ismét a család tudta nélkül, titokban indult útnak, összesen két rúpiával a zsebében. Amint leszállt Mysorban a vonatról, azonnal az egyetem pénztárához sietett, hogy bemutassa az igazolását arról, hogy ő brahmin – ami feljogosította, hogy ingyen tanulhasson – és felvették az iskolába. Szerény életet élt diákként, hiszen a családja azt sem tudta hol van. Ha kellett, ételt koldult brahmin családoktól, és jógabemutatókat tartott, hogy egy kis pénzt szerezhessen. Mindemellett szorgalmasan és kötelességtudóan járt az órákra, és tanult, valamint folytatta a jógagyakorlását.

1932-ben, két évvel szökése után az egyetemen jógabemutatót tartottak, és a színpadon lévő jógi nagy örömére, régen látott guruja, Krisnamácsárja volt, akinek boldogan borult lábaihoz.
– Héj, te vagy az? – mondta Krisnamácsárja
– Igen – mondta Pattabhi Jois, – Guruji, én itt tanulok.
Mióta egyetemre járt, nem volt kapcsolata Gurujával, így nagyon boldog volt, hogy újra láthatta szeretett mesterét. A bemutatón jelen volt a Mahárádzsa, Krisna Rádzséndra Ódéjár egyik minisztere is. A mahárádzsa érdeklődést mutatott a jóga iránt, és amikor miniszterétől tudomást szerzett arról, hogy Krisnamácsárja a városban van, rögtön érte küldött. Csúnya betegség gyötörte a mahárádzsát, azonban Krisnamácsárja hatalmas tudásával és gyógyító erejével képes volt meggyógyítani, ami addig másoknak nem sikerült. Ettől kezdve a mahárádzsa komolyan támogatta Krisnamácsárját és tanítványait, jóga salát nyitott nekik a palotán belül, ahol közel száz diákot szállásolt el. A mahárádzsa a jóga nagy patrónusa lett, és mindent megtett, hogy ez az ősi tudás minél több emberhez eljuthasson: Krisnamácsárját és tanítványait Indián belüli körutakra küldte, hogy bemutatókat tartsanak, tanulmányozzák a szent iratokat és a jóga különböző irányzatait. A mahárádzsa különösen megkedvelte Gurudzsít, és sokszor meghívta a kastélyba, hogy hajnalban jógabemutatót tartson. Gurudzsí és egy diáktársa Mahadév Bhatt, hajnali háromkor felkeltek, hogy egy hideg fürdő után négykor a mahárádzsa színe előtt, különböző ászanákat gyakoroljanak. A mahárádzsa kedvencei a kukkutászana és a bakászana B voltak. A mahárádzsa is szívesen elvégzett néhány ászanát, majd hazaküldte a fiúkat, egy kisebb összeggel a zsebükben.

Egy fiatal és rendkívüli lány kezdte el látogatni az egyetemen tartott jógabemutatókat édesapjával, egy szanszkrit tudóssal. A még csupán 14 éves Szavitramma az egyik bemutatót követően rámutatott Gurudzsíre, és azt mondta az apjának:
– Azt a férfit szeretném férjemnek!
Az apa odalépett a 18 éves Gurudzsíhez, és meghívta a családjuk Nandzsangud településen lévő otthonába, amely 20 km-re volt. Gurudzsí tisztelettudóan elfogadta a meghívást. A családi ismerkedés jól sikerült, Szavitramma apjának tetszett a fiatal jógi, és annak brahmin családi háttere, így beleegyezett a házasságba. Gurudzsí édesapja is jóváhagyta a frigyet, annak ellenére, hogy a fiatalok a horoszkópjuk szerint nem illettek össze.
– Összeillünk, vagy sem, én hozzá akarok menni! – jelentette ki Szavitramma, és ezzel nem szállt vitába senki.

Az ifjú pár még abban az évben összeházasodott, 1933 nyarán, Amma születésnapján. A lakodalom után Amma visszatért a családjához, Gurudzsí pedig az egyetemre. Nem is látták egymást az elkövetkező három-négy évben, míg végül Amma Mysore-ba költözött férjéhez, ahol elkezdték közös életüket. Három gyermekük született: Mandzsu, Szaraszvati és Rames – mindannyian jógatanárok lettek.

Gurudzsí sokszor segített Krisnamácsárjának tanítani, ami feltűnt a mahárádzsának, aki sokszor látogatta a jóga sálában tartott jógaórákat. Nem sokkal később a mahárádzsa megkérte Gurudzsít, hogy tanítson jógát az egyetemen. Ő azt felelte, hogy ő tanulni jött Mysore-ba. A mahárádzsa fizetést, szállást és ösztöndíjat ajánlott fel neki, ami a már családos Gurudzsínak nagy lehetőség volt. Így 1937-ben megalapították az egyetemen a jóga tanszéket, amelynek a vezetője Gurudzsí lett egészen 1973-as nyugdíjba vonulásáig. A tanszéket meg is szüntették ezután. Amikor később megkérdezték tőle, hogy szerzett-e tanári diplomát, azt felelte, hogy igen, és elmesélte milyen nehéz volt a vizsgája: Krisnamácsárja elé vitt egy beteg embert, és azt mondta: „Hozd rendbe!”
1956-ban vidván (professzori) diplomát szerezett Védanta tudományokból, mind amellett, hogy 1976 és 1978 között az Indiai Orvosi Egyetemen, a jógatudományok tiszteletbeli professzora volt. Az egyetemen töltött évei során lehetősége volt elmélyedni a jógairodalomban, tanulmányozta Patandzsali Jóga Darsanáját, a Hatha Jóga Pradipikát, a Jóga-jádzsnyavalkját és az Upanisádokat.

Gyakran mesélt Gurudzsí a Jóga-koruntának nevezett szövegről, amely az astanga jógáról szóló kézirat, és amely az alapja volt azoknak a gyakorlati óráknak, amelyeket Krisnamácsárja tanított neki. A szöveget Krisnamácsárjának szóban tanította meg Ráma Móhan Brahmacsárí, és ő kívülről megtanulta azalatt a hét és fél év alatt, amíg tanítója mellett volt. A Kórunta csoportokat jelent, és állítólag az ászanák különböző csoportosítását tartalmazta, valamint a vinyjászáról, dristikről, bandhákról a mudrákról és a filozófiáról szóló eredeti tanításokat. Ráma Móhan Brahmacsárí azt mondta Krisnamacsárjának, hogy a művet megtalálja a Kalkuttai Egyetem könyvtárában. Gurudzsí soha nem látta a szöveget, és szerinte már nem is létezik. Szerinte, amikor Krisnamácsárja eltöltött egy kis időt Kalkuttában, akkor alaposan tanulmányozta a könyvet, de az akkor már nagyon rossz állapotban volt és sok része hiányzott is. Gurudzsí Krisnamacsárjától, a Jóga-koruntából számrazó módszereket tanulta meg. Sajnos lehetetlen ma már megbizonyosodni a könyv létezéséről, annak hitelességéről, de általánosan elfogadott, hogy ez a forrása a Pattabhi Jois által tanított astanga jógának.

Gurudzsí élete egészen az 1960-as évekig a szokott mederben folyt, oktatott az egyetemen, valamint tanított az 1948-ban az otthonában megalapított, Astanga Jóga Kutatóintézetben (a mai KPJAYI). Egész életét a jógának szentelte, buzgó tudásvággyal tanult, és hatalmas szeretettel, kitartással és erővel tanított. Talán sose álmodott volna arról, a kis egyetemi könyvtárban a szentírásokat tanulmányozva, vagy a laksmipurami otthonában diákjait igazítva, hogy pár éven belül világszerte az egyik legismertebb indiai jógiként emberek tízezreinek fogja megváltoztatni az életét, és hogy hozzá fognak zarándokolni a jóga nektárjáért éhező diákok ezrei.

A cikk folytatását itt olvashatod.

Felhasznált irodalom:

Sri K. Pattabhi Jois and The Ashtanga Yoga Research Institute By R. Alexander Medin
Joga Mala
KPJAYI biografia

Ikonikus élménybeszámolók 2. / Iconic Feedback 2.

Kriszti 2015. február 22. Astanga ikonok

Scroll down for the English.

Govinda Kai érkezésével egy nagyon különleges időszak vette kezdetét, ezért arra gondoltam, hogy az Astanga Ikonok rovat 2015-ös bejegyzései is induljanak az eddigiektől eltérő módon. Ezúttal legyen a diákoké a főszerep, hiszen egy Igazi Ikonnal gyakorolni nem mindennapi dolog – egyszerre fantasztikus és talán kicsit félelmetes is egyben, tehát a kitartás és a lelkesedés nagyon fontos!

A gyakorlás, a konferenciák és a közös élmények hatására gondolatok, érzések születhetnek, kavarodhatnak fel… Van aki ír, olyan is, aki rajzol vagy fest, esetleg zenél vagy csak csöndben sír… Pár hét telt csak el, de azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy mindenkiben fantasztikus folyamatok indultak el.

Fogadjátok szeretettel egymás élménybeszámolóinak második részét!

T. Anett

Szembesítés, avagy óda rapszódia a fájdalomhoz…

Govinda Kai vezetésével gyakorolni, és részt venni ebben a dologban, részben őrültség és részben egy áldás. Az eddig legmeghatározóbb élmény az a tanács volt, amit a fájdalomhoz való hozzáállásról, illetve a fájdalom szerepéről mondott. Mivel begyulladt a könyökízületem, elég fájdalmassá vált a gyakorlásom, főképp a vinyászák. Korábban, ha ez történt, a megoldás szigorú pihentetés volt… Az elmúlt pár hétben azonban nagyon sok korábbi feltételezésem önmagamról és a testemről megdőlt, ezért inkább Govinda tanácsát kértem, és e szerint próbáltam folytatni tovább a gyakorlásomat. Govinda azt javasolta, hogy semmiképp se hagyjak fel a gyakorlással, inkább próbáljam teljesen megélni a fájdalmat, így idővel el is lehet feledni, majd túl tudok lépni rajta, ezáltal még tudatosabbá válhatunk saját önvalónkról, ezt az ajándékot adja szerinte a fájdalom, és ezt ki kell használni. Aztán még, hozzátette, hogy ha valami fáj, akkor is csinálhatjuk a gyakorlásunkat, figyelembe véve az adott napi állapotunkat. Mert nem a fizikai teljesítmény a lényeg, hanem a gyakorlás közben megvalósított elmeállapot. Tehát a fizikai teljesítés másodlagos, a fókusz a mozgó meditáción van. Ezek alapján folytattam, és kisebb hangsúlyt fektettem az ászanáim tökéletességére vagy tökéletlenségére. Két dologra figyeltem: tiszteletben tartom a testem napi állapotát, annak megfelelően gyakorolok, és nem ítélem meg (el) magam emiatt, valamint még inkább a légzésemre fogok koncentrálni. Tapasztalatok: a fájó könyökeim miatt sokkal tudatosabbá váltak a mozdulataim, mintha minden most került volna a helyére. Ami ennél sokkal izgalmasabb élmény: összeért az egész gyakorlásom, most tudatosult leginkább bennem, mi fán terem a mozgó meditáció. Bánom, hogy kicsit későn kerekedtem felül a fájdalmaimtól való félelmen, de így legalább sokkal mélyebben érint ez a tanítás.

K. Kinga

A reggeli ashtanga jóga gyakorlásom után mosollyal az arcomon járom a várost a munkahelyig. Ezt a határtalan mosolyt nem lehet eltüntetni az arcomról, még akkor sem, amikor az elmém úgy reagál, hogy ‘Te jó ég, biztos bolondnak tűnök’. Miért is ne? Az egyik reggel összeakadt a szemem egy férfival, aki a járdán álldogált, miközben békét és nyugalmat éreztem az egész valómban. Visszamosolygott, és utánam szólt: ‘Az orvosom pont ilyen mosolyt írt fel nekem’. Elképesztően jó érzés volt, hogy közvetíteni tudtam valamit abból a leírhatatlan állapotból, amihez a jógagyakorlás segít. Bárcsak mindig meg tudnánk hosszabbítani és fenntartani nap mint nap azt az állapotot, amit a savaszanaban mélyen megélünk!

B. Anita

Nagyon intenzív időszaka ez az életemnek. Úgy tűnik, hogy mindaz, amit az elmúlt 15 évben tanultam vagy kipróbáltam az önismereti úton – akár az európai, akár a keleti hagyományból, akár tudományos módszereken keresztül – összeér most az astangában, és a gyakorlás révén teljesen felforgatja az életemet, engem pedig elképesztő hatékonysággal és erővel transzformál fizikailag, érzelmileg, szellemileg, lelkileg úgy, ahogy eddig semmi más nem tudott. Objektíve nézve még mindig nem telt el sok idő azóta, hogy hiányozni kezdett a jóga, és az astangát választottam, hogy azonnal evidenssé és természetessé váljon a gyakorlás; de belül nagyon sok minden történt már ez alatt az idő alatt is. Govinda jelenléte intenzívebbé és tudatosabbá teszi ezt a folyamatot, valóban vezető ezen az úton, és nagyon sokat kapunk tőle a gyakorlás vagy a konferenciák alatt, de akár egyetlen szóval vagy a nevetésével is. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a gyakorlásom elején ilyen útmutatást és segítséget kaphatok. A személyisége pedig – varázslatos ☺
Azon ritka időszakok egyike ez az életemben, amikor nem csak utólag tudom, hogy amit most átélek, mekkora ajándék a sorstól, és hogy ez meghatározó időszaka az életemnek. Minden nap hálát adok azért, hogy ennek részese lehetek. Govinda azt mondta néhányszor: I am here to destroy you. Ez közben persze időnként fájdalmas, és nem csak fizikailag; sok jelenlétet, figyelmet és koncentrációt kíván – és én megadom magam annak, amit most megtapasztalok, bármi legyen is az. Boldog vagyok, hálás, és köszönök mindent!

Cs. Petra

A rengeteg dolog közül, amit Govinda Kaitól hallhattunk, ami különösen nagyon tetszik az az,ahogy a szívtérről és a varázslatról beszélt az első konferencián. Említette,hogy tényleg erre a helyre kerülni, de úgy igazán, na, az fáj. Mint a mini szívrohamok, nekem olyan. Nem viccelek, pár éve megélek már ilyeneket. Olyan, mintha huzalokat húznának ki, vagy pattannának zárak szét. Aztán jól esik, és szerelmes leszel mindenbe, aztán megint fáj mint az állat. Legalábbis nekem. Mindig is elképesztő naiv és ,mentsük meg a világot’ programokat futtattam magamban, ezért is hagytam ott a jogot a jóga miatt még évekkel ezelőtt, az első nagy kattanásomkor.Akkor konkrétan el akartam menni Ausztráliába és föld alá ásni magam. De maradtam és jógaoktató lettem. Aztán tavaly történt egy mai napig se nagyon tudom,hogy milyen nyitás a tudatomban/lényemben. Körülbelül ott kezdődhetett,amikor az egyik otthoni ashtanga gyakorlásom után,a végénél, yoga mudrásanánál hirtelen olyan otthontalanság szomorúság és egyedüllét/hazaakarokmenni/miamanót keresek itt érzések törtek rám, hogyaz elképesztő. Óriási sírás, őrület. Ugyanezen a napon az egyik barátnőm a meditációjában látta a lényemet lila/zöld kristálytündérként megjelenni, a másik pedig, szintén ashtanga vonalat követő barátnőm egy, az akkori ashtangini kör tagjait látta egy közös tűzszertartáson ahol dobáltuk bele a tűzbe a szívünkből a hülyeséget. Ez akkortájt történt amikor elkezdtem a kettes sorozatot gyakorolni. Sok mély hátrahajlítás. Sok sok brrr karmikus nem tudom mi a kettes csakrában. De ez nem csak enyém. Rá kellett jönnöm, hogy ez mára kollektív szint, és azóta is jön fel. Ezek és több más körülmény hatására sikerült idegösszeroppanást kapnom kb tavaly tavasszal, a hiperszenzivitásom megengedte,hogy a tudatommal olyan helyekre jussak el, amikre egyszerűen nem voltam készen, kb amikor a majom/ember/számítógépagy, és minden ebben az életben összetanult hüyeség/családi kondícionálás összekeveredik, és egy nagy káosz lesz belőle. Hívj örültnek, de meg vagyok győződve róla, hogy a földönkívüli/ősi/galaktikus tudástár/emlékezet nyílt ki és teszi ezt azóta is szépen minden nap. Szóval, ebben az időben, tavaly áprilisban, megszűntem órákat/masszázst adni, abbahagytam az ászanagyakorlást mindent, és az addigi 1000%osan extrovertált kiáradó személyiségkonstrukcióm másik végletére kerültem. Hónapokig komolyan öngyilkos akartam lenni, megszűntem enni és emberekkel találkozni és paranoid lettem.Elvesztem abban a rengeteg információban/tanult dolokgban/principíumokban/mi a jó mi a rossz tanácsokban/az egymásnak teljesen ellentmondó elméletekben és filozófiákban. Teljesen elegem lett az egész ,spirituális’ blablából. Ez a folyamat azóta is tart. Egyszerűen csak túl sok az információ amit fel kell dolgozni, túl gyors, túl varázslatos néha. De már nincs visszaút.

Az, hogy megint elkezdtem ashtangázni,sokat segített, főként földelés és stresszlevezeteés miatt, de az érzetek/képek tudnak akkor is túlterhelőek lenni,bárhogy próbálom kizárni őket. Govindának igaza volt, amikor azt mondta, az ászana sor csak a varázslat kezdete. Jól mondta azt is,hogy merésznek kell lennünk, sokkolni az embereket, kiárasztani az esszenciánkat, és szeretetet sugározni, és megtartani a sharing is caring attitűdöt. Mostanra nagyjából úgy érzem gondolom hogy az érzelem a kulcs mindenhez. Valóban, az emberi szív és az érzelemre/szeretetre/szerelemre való képessége a kincs maga, a gyógyítói kapacitása eszméletlen. De el van jegesedve több szinten végeláthatatlan okok miatt,és ezeket a jégkockákat szét kell robbantani/leolvasztani róla. Nekem ez jó sok sírást és dühöngést és készfeladommegölömmagam bipolárdepressziós rohamokat okoz,de mostmár bírom.Egy idő után igazából vicces is tud lenni az egész. Félig nem lehet megőrülni. Teljesen kell,aztán figyeld, mi történik.

Pár hete úszni mentem és a különböző hangokkal beszélgettem/vitatkoztam épp magamban, ahogy szoktam. Egy idő után megegyeztünk, és úgy döntöttünk,hogy fuck, ezeket csak tovább akarom adni magamból valami formában mostmár,kell egy workshop. Két napra rá felkértek hogy társoktatója legyek egy most induló jógaoktatói tanfolyamnak, én fogom vinni a női vonalat. hmhm. Erre készülve találtam egy nagyon jó cikket Sharon Gannontól, ami az egyik jegyzet háttéranyaga lesz, plusz tökéletesen passzol a harmadik konferencián érintett témákhoz is:

SWADISHTHANA ( Az Ő kedvenc állóhelye) Kettes csakra. A kreativitás székhelye:

Néhányan azt hiszik, hogy kreatívnak lenni annyit jelent, hogy olyasmit tegyél, amit még sose csinált senki. Valaki szerint a kreativitás az, amikor az individuális lélek kifejezi saját magát. Valaki szerint a kreativitás az, amikor valaki megváltoztatja a dolgokat, valaki szerint a kreativitás magától, könnyedén jön,azáltal, hogy tudatosak vagyunk, és szenvedélyesek. Minél tudatosabbak vagyunk arra, hogy hol van az energiánk, asana és meditáció gyakorlás által, annál jobban arra törekszünk, hogy felfele vigyünk az energiánkat. Minél jobban felfele visszük az energiánkat azáltal, hogy tiszteljük a kapcsolatokat az életünkben, egyre jobban felfedezzünk azt, ami nemes, tiszteletreméltó, hatalmas, végtelen, feltételnélküli és szenvedélyes bennünk.

Ezátlal egyre jobban képesek leszünk minden egyes kapcsolatunkban erről a helyről működni. Ha feltételek nélküli, igazi kapcsolatokat fogunk tudni tényleg így kialakítani egymással, mit meg nem tennénk a másik számára? Milyen édes,drága,szent dolgot nem tennénk meg vagy alkotnánk a másik számára?

Patanjali a jóga szútrákban azt mondja: ahogy a yogi tudatossága elkezd felébredni, elkezd tudatossá válni az összes élőlény szükségleteire. Az ezek kielégítésére irányuló Tiszta cselekedetek által pedig a jógi eléri a Lélek fényét. Minden cselekedet ami tudatosságból és együttérzésből származik, elkerülhetetlenül költőivé, kegyelemmel teljessé, harmónikussá, monumentálissá, színessé és innovatívvá válik. Minden cselekedet elkerülhetetlenül és erőlködésmentesen válik kreatívvá.

ENGLISH

Since Govinda Kai has arrived, a very special new chapter has opened up in Bandha Works. Therefore I thought I would start this year’s blog posts of the Icons of Ashtanga Yoga with something extraordinary too. Let the enthusiastic practitioners be the stars now, because practicing with a Real Icon is truly wonderful indeed but it could be also very scary sometimes. Passion and courage are both required!

Spending so much time together – practicing, discussing, debating, chanting, singing, sharing or crying – many thoughts and emotions have been triggered waiting to be expressed. Some people have been writing, others have been drawing or painting, even composed music…

I’m so grateful for being a part of this transformation within the community.

Please welcome some amazing feedback of the past few weeks!

T. Anett

Confrontation, or (ode) rhapsody to pain…

To practice with Govinda Kai and being part of this event is both insane and blissful. One of the most fundamental experiences was the advice about dealing with pain, and the significance of pain. Since my elbow joint is swollen, my practice became quite painful, especially the transitions. Whenever it happened before, the solution was strictly having rest… But in the last few weeks many of the assumptions about myself and my body have completely changed, so I decided to ask Govinda’s advice, and I tried to continue my practice according to whatever he says. Govinda suggested not stopping to practice, but to completely immerse into the pain, so that in time I could forget about it, and move on. Then I will be able to be even more aware of my true Self, he thinks this is the gift of pain, and we should make use of it. Furthermore he added that when some part of us is in pain, we can still go on with our practice with respect to our current situation. Because the physical performance is not as important as our mental state during the practice. So physical performance is secondary, our focus should be on the moving meditation. Having heard all this I continued my practice, and put less emphasis on the perfection or imperfection of my asanas. I concentrated on two things: I respected the current state of my body, and practiced according to that without judging myself, furthermore I tried to put more focus on my breath. My observations are the followings: my painful elbow made my movements even more conscious, so everything has been falling into place. And what is even more exciting: my practice became so integrated, and I became aware of what moving meditation really means. I’m regretting now that it took me so long to overcome my fear of pain, but at least now I can appreciate this teaching on a deeper level.

K. Kinga

After practicing ashtanga I am smiling all the way until my workplace. The smile cannot be wiped out from my face, even if sometimes my mind reacts like ‘yes I really look like foolish and weird to others’. Why not? Today I looked into the eyes of one man standing on the sidewalk, and this peace and smile was in my heart. He smiled back and told after I went further : ‘My doctor presribed me such a smile’. It was a wonderful moment being able to give a hint of this overwhelmingly good feeling which comes from meditating during practicing yoga. I wish we all could be able to prolong this state of beeing we experience deeply in savasana.

B. Anita

This is a very intense period in my life. It seems that everything I have learnt or tried in the field of self-knowledge in the past fifteen years – both from the European and Eastern tradition and through scientific methods as well – comes together now in Ashtanga and through this practice completely subverts my life and transforms me in a very powerful way physically, emotionally, mentally, psychically, like nothing else has been able to till today. Objectively it hasn’t been a long time ago when I started to miss yoga and I chose Ashtanga, and this practice became evident and self-explanatory immediately, but many things have happened within me during this time. Govinda’s present intensifies this process and makes it more conscious, he is really a guide and gives us so much on classes and at the conferences, but even with only a single word or a short laugh. I am very lucky to have such a guidance and help at the beginning of my practice. And his personality is truly – magical ☺
This is amongst those rare periods in my life when I know it right now that it is such a gift I was given and it is a decisive period in my life. I thank every day that I can be a part of it. Govinda said a few times: ‘I am here to destroy you’. It is of course painful sometimes and not only physically; requires a lot of presence, attention and concentration – and I surrender myself to this experience, whatever it may bring. I am happy, grateful and thank everything!

Cs. Petra

I especially LOVE how Govinda Kai is speaking about the heart space.and the Magic. In the first conference he mentioned, to go in there, like reallyreally go in there, actually hurts. first. like tiny heart attacks. no kidding, i am having them for some years now. like wires coming off. then it feels good and youre in love with yourself. then it hurts again. For me at least. I was always and am still someone with an utterly naive lets change the world program in my being. Another sort of opening started in the beginning of last year for me, after finishing my ashtanga practice.right after yoga mudrasana. I started to just cry out of nothing, like hell, feeling so homesick,that i almost went crazy. That exact day my other 2 friends saw me in their meditations as a purple green fairy, etc.It was around the time when i started to go into the 2nd series of Ashtanga. Loots of deep backbends. Lots of past karmic material stored in the sacrum yeiy. Not only mine. It’s the collective level now. and its coming up ever since. I also got sort of a nervous breakdown at that time, my hypersensivity allowed me to reach stages of consciousness/ freedom/ possibilities…i was just not ready handle with my conditioned programming and stupid belief systems. call me crazy but seriously, my alien origin/ancestral lineage got awakened and its doing it ever since. So at that time,I stopped everything. quit my teaching, my practice, and was seriously suicidal for months. i got lost in all the information/studies/principles/what is right and what is wrong/ all the teachings that are plain contradictory to each other. I’ve got enough of the whole Thing. This transformation is going on ever since. It’s just too much information out and in there to process. Everything is just too fast, too magical sometimes. But there’s no way back.
Going back to practicing asana helped a lot, .Especially for grounding reasons and stress releasing. Govinda was also right when he said, that it is just the beginning of the magic. He is soo right. We gotta be bold, shock people. pour our essence out, and radiate love, and keep on with the sharing is caring attitude, By now I think the emotions/feelings are the key to everything. Really, the human heart and its treasure, its feeling healing capacity is insane. We all gotta melt the icecubes off of it. for me it means lots of crying and i wanna kill myself and give up trips. it is actually funny after one point. you can’t go crazy halfway. do it fully and let the chips fall where they may.

A week ago i was swimming and was fighting with the different voices in my head, as usual. We agreed that fuck, I just want to pass this whole thing on in some form, I wanna do a workshop. 2 days later I’ve been asked to be a part of a teacher training program..The article I found for one of the background material from Sharon Gannon Jivamukti Yoga) perfectly fits the theme of the conference yesterday.

Svadhistana Chakra – The Seat of Creativity

Some believe being creative is doing something that has not been done before. Some believe being creative is expressing that which is the individual self. Some believe being creative is being able to change the way things are. Then there are others who believe being creative comes naturally and effortlessly, from being conscious and from being compassionate.
The more conscious we become of where our energy is, through the practice of asana and meditation, the more we work to move our energy upwards. The more we move our energy upwards by honoring the relationships in our lives, the more we discover that which is honorable, noble, vast, infinite, unconditional, and compassionate in us.
In honoring the relationships in our lives, we can’t help but act from that place in us which is vast, noble, infinite, and compassionate. Once we are unconditional in our relationship with others, what wouldn’t we do for another? What sweet, precious, holy thing would we not do or create for another?

Patanjali in the Yoga Sutras tells us (YS III:55), as the yogi’s consciousness awakens, he or she becomes conscious of the needs of all beings. Taking clear action towards their needs, the yogi then reaches the light of the soul. All actions that flow from consciousness and compassion inevitably come to be poetic, graceful, harmonious, monumental, colorful, and innovative. All actions inevitably and effortlessly come to be creative.
I think psychedelic music also helps to go back closer to our magic cosmic universal essence. This is one of my favouriste chill out stuff:

Brigi

After the first week and second conference I really started to feel the extra ordinary as well as kind of „see” what is happening within me. Well lot of things happening on different levels day by day.

For me it was pretty difficult to deal with the different circumstances in the Shala, such as different energies, different faces than I practice together for a while, much more crowed, much more disturbance during the practice… and Much more sweat! ..actually that was question during the first week, Orsi and I were wondering, how come that the temperature is pretty much the same, the humidity is the same as before, but we sweat like never before!!?? When Govinda said, that He is basically here to create a spiritual space where we could dive in more deeply, that was the moment when we realized…This heated extraordinary spiritual space is the answer…

As I dived in this, sometimes “chaotic” space day by day I realized that, actually this life – so challenging – and it is time to see it in a more mature way and move to a higher level, what personally means for me: still finding and keeping my balance as much as possible even within the most challenging moments.

Life is unpredictable, BUT we have a choice to decide how to cope with it….It is our choice to choose Love or Fear, so it is up to us to Grow or Shrink.

A hónap bandhája: március

István 2014. május 14. Hónap bandhája

Kivételes alkalom, hogy március hónap bandhája nem egy Bandha Worksös növendék, hanem mysore-i lakos. Ebben a hónapban a rovat szerkesztője szokásos éves továbbképzésén tartózkodott Indiában, így “jobb híján itt kellett” találni egy izgalmas astanga gyakorlót. A választás egy KPJAYI-s (K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Institute) évfolyamtársra esett, aki dzsáin család sarjaként, mély spirituális gyökerekkel rendelkezik, így kivételes szemszögből enged betekintést az olvasónak egy indiai brahmin astangás gyakorlásába. Fogadjátok szeretettel Pavithrát.

BW: Mióta gyakorolsz astanga jógát?
Pavithra: 2008 óta gyakorlok astangát.

BW: Sharath volt az első tanárod?
Pavithra: Mi, mysore-i lakosok általában délután gyakorlunk. Amikor én elkezdtem járni, akkor Guruji már idős volt, az órák alatt a gyakorlók előtt ült egy széken, miközben Srimati Saraswati és Srí Sharath tanított. Néha Guruji is igazított, javított, például engem upavistha kónászanában. Mivel én 2001-ben már elkezdtem hatha jógát gyakorolni: azaz ászanákat vinyászák nélkül, ezért hozzászoktam, hogy ebben a testhelyzetben mindig a nagylábujjat fogtam. Ezért ő mindig rám szólt, hogy a lábfejet fogjam.

BW: A hatha jógát kitől tanultad?
Pavithra: A szülővárosomban volt egy tanárom, aki szintén Guruji tanítványa volt (Dr. K. Krishna Bhat, a Mangalore University Jóga tanszékének vezetője). Az egyetemen tartott jógaterápia tanfolyamokat, ahol csak ászanákat tanultunk, de nem vinyásza rendszerben.

BW: Szerinted, ha a hatha jóga órákon nem végeztetek vinyászákat, akkor az astanga jóga nem is a hatha jóga része?
Pavithra: Srí Sharath említette a legutóbbi konferenciáján, hogy mi hatha jógát gyakorlunk, nincs más rendszer, de manapság az a szokás, hogy ha vinyásza rendszerben gyakorlunk, azt astanga jógának hívjuk, különben hatha jóga az elnevezés. De a valójában nincs különbség a szentírások szerint, hiszen a hatha jóga jelentése az, hogy az idá és a pingalá kiegyensúlyozása, és éppen ezt tesszük a vinyásza jógában is. Csak a nevük különbözik.

BW: Milyen célból kezdtél el ászanákat gyakorolni?
Pavithra: Gyermekkorom óta nagyon érdekelt a spiritualitás. Dzsáin családban nőttem fel, és már nagyon fiatalon elkezdtük tanulmányozni a szentírásokat, amelyekben egyértelműen leírják, hogy élet célja az önmegvalósítás. Ez nagy hatással volt rám, és mindig is úgy gondoltam, hogy ez a gyakorlás spirituális gyakorlás. Amikor a jógaterápia tanfolyamra jártam, akkor a Jóga-szútrákat is tanulmányoztuk: jógascsittavritti niródhaha tadá drastuh szvarúpé ‘vaszthánam: tehát a jóga által meglátod a valódi Éned. Az ősi jógaírások már a legelején tisztázzák, hogy a jóga célja az önmegvalósítás, ezért én így tekintettem erre a gyakorlásra. A tanfolyam sokat segített egészségügyi szempontból is, mivel előtte elég gyenge volt az immunrendszerem, és sokat betegeskedtem. Az ászanák, a légzőgyakorlatok és a kriják ezt a problémát teljesen megoldották. Tehát nagyon hasznosnak éreztem, de mivel a gyakorlás elsődleges célja nem a testi egészség megőrzése volt számomra, ezért lassan elkezdtem azt érezni, hogy a gyakorlásom eltávolodott az általam keresett irányból, a jóga eredeti céljától. A jóga célja az önmegvalósítás, Istenen és az Önvalónkon végzett meditció, nem a testi egészség. Ez az orvosok és az ájurvéda feladata, amelyet az ezzel kapcsolatos írások meg is erősítenek. Ezek szerint a test három dósából épül fel, és ezek egyensúlyának a zavara okozza a betegségeket.Tehát az ájurvéda célja az egészség visszaállítása, míg a jóga célja a csittavrittiniródhaha. Ez egyértelművé teszi, hogy a jóga spirituális gyakorlás és nem terápia. Ha valaki egészséges, akkor együttérzésből segíthet másokon is jógaterápia által, de ez nem a jóga célja. Tehát én túl sok energiát kezdtem arra pazarolni, hogy különféle betegségeket tanulmányoztam, kezdtem kimerülni, és úgy éreztem, hogy ennél intenzívebb gyakorlásra van szükségem. Illetve a hatha jóga gyakorlatok hatására nem éreztem semmilyen fejlődést a spirituális életemben. A fejlődést számomra az astanga jóga jelenti, azaz a nyolc ág, ezért fontos fokozatosan fejlődnünk, hogy megerősödjön a tüdőnk a pránájáma gyakorlatokhoz, a testünk pedig a hosszan tartó üléshez. Ez az elv pedig hiányzott a hatha jógából, ezért megkérdeztem a tanárom, hogy ő mit javasolna. Ő nagyon elfoglalt volt az egyetemi órái miatt, ezért azt javasolta, hogy keressem fel Gurujit, amit 2003-ban meg is tettem. Ő megengedte, hogy járjak az óráira, de akkoriban az egyéb kötelességeim ezt nem tették lehetővé, ezért csak 2008-ban kezdtem meg a gyakorlást. Már a legelején éreztem, hogy ez olyan rendszer, amely működik és valóban segíti a spirituális életet. Nap, mint nap, amikor kilépek a sála ajtaján úgy érzem, hogy új ember vagyok.

BW: Tehát számodra ez spirituális szádhana?
Pavithra: Az astanga első öt ága a bahiranga (külső) jóga, míg az utolsó három antaranga (belső) jóga. Az ászana önmagában testgyakorlás, és semmi köze a spiritualitáshoz, egyszerűen testtartások. A spiritualitás csak akkor jön a képbe, ha meditálunk az Önvalónkon vagy Istenen. A spirituális gyakorlat olyan gyakorlat, amely kapcsolatban van a lélekkel. Tehát ez csak egy előkészület., mivel először képessé kell válnunk ülni, majd szabályozni a légzésünk. Ha a légzés szabályozott, akkor az elme is az, és elkezdhetünk az Önvalóra fókuszálni. Tehát ez egy előkészület, azonban ezzel együtt Krisna azt mondja a Bhagavad Gítában, hogy „aki Rajtam meditál, az valódi jógi”. A bhávana szamápatti akkor érhető el, ha ászanagyakorlás közben megfelelő elmeállapotban vagyunk. Tehát ha fizikai szinten ászanákat végez valaki, akkor nem tudjuk, hogy közben mire gondol. Ezért Krishnamacharya azt írja a könyveiben, hogy meditálhatunk Visnun vagy Ádisésán, illetve a Jóga-szútrában van három szútra az ászanáról: szthiraszukhamászanam (stabil és kényelmes), tatah dvandvánabhigátaha, akkor lesz az ászana könnyed, ha meditálunk Anantán. Anantát többféleképpen magyarázzák: az ateisták végtelenként (hang) értelmezik, a teisták pedig Ádisésaként, tehát egy személyként, aki az egész Univerzumot stabilan tartja, vagyis ő jelképezi a stabilitást. Így hát rajtunk múlik, hogyan meditálunk. Választhatunk egy spirituális tárgyat, és az ászana is lehet spirituális.

BW: Szerinted másképp kell az indiai brahminokat és a nyugati tanítványokat tanítani?
Pavithra: Guruji sosem foglalkozott azzal, hogy egy tanítvány nyugatról jött-e vagy a saját unokája volt, mindenkit ugyanúgy tanított. Ha gyakorlás elején még nem is ismeri valaki a jamákat és a nijamákat, idővel természetesen fel fog benne merülni az igény, hogy gyakorolja őket, Sharath konferenciái pedig arra valók, hogy minél többet hallhassunk ezekről a témákról. Az, hogy valaki brahmin családba születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy tiszta életet fog élni.

BW: Tudjuk, hogy sokat tanultál az ajurvédáról, szerinted minden testtípusnak megfelelő az astanga jóga sorozatainak gyakorlása?
Pavithra: Amint már említettem az ajurvéda célja a dósák kiegyensúlyozása, a jóga pedig az elmével foglalkozik. Tehát a Jóga-szútrákban nincs közvetlen utalás a dósákra, közvetett utalásokat találhatunk, például a kilenc testi akadályra, mint például a betegségek. Továbbá a hatha jóga írások is foglalkoznak a témával, mint a Hathajóga-pradípiká vagy a Ghéranda szamhita. Ezek a szövegek írnak a satkarmáról: akinek az egyensúlytalanság miatt túl sok nyálka vagy zsír van a testében, azoknak krijákat kell végeznie mielőtt a pránájáma gyakorlásába kezdenének. Tehát beszélnek a dósákról, és a kiegyesúlyozásukról kriják által. Illetve amikor az ászanákról és azok hatásairól van szó, akkor is említést tesznek róluk (például növelik az agnit, azaz pittát). De ennek ellenére sincsenek kifejezetten adott testtípusokra kidolgozott gyakorlatsorok még a hatha jóga írásokban sem. Ez azért van, mivel a jóga célja az önmegvalósítás nem az testi egészség.

BW: Utolsó kérdés: a Jóga-szútrák nem írják, hogy keressünk fel egy gurut és tőle tanuljunk. Szerinted mi a jelentősége a guru paramparának?
Pavithra: Igen, valóban nincs közvetlen utalás arra, hogy keressünk fel egy gurut, de a nijamák közvetetten erre is vonatkoznak: tapasszvádhjájésvarapranidháná. A szvádhjájá azaz az Önvaló tanulmányozása során olyan könyveket kell tanulmányozni, amelyek ezekkel a témákkal foglalkoznak. Számunkra ez elsősorban a Bhagavad Gítát jeleni, amely a védikus irodalom esszenciája. A Bhagavad Gítában pedig maga Srí Krisna mondja, hogy gurutól, parampará által kell tanulnunk, és találnunk kell egy mestert, mivel például orvoslást vagy mérnöki tudományokat sem tanulhatok akárkitől, vagy magamtól, hanem megfelelő szakembert kell találnom. Így van ez a jógában is: csak egy megvalósított személy tud tanítani, aki már látta az igazságot, különben félre fognak vezetni. Nem nehéz belátni, hogy pár könyv elolvasása és néhány videó megnézése nem lesz elég a téma mély megértéséhez. Gyakorolnunk kell egy megfelelő tanárral, aki ki tudja javítani a hibáinkat, amiket mi észre sem vennénk. Ő már bejárta ezt az utat, és minket is végig tud rajta segíteni. Ebben a tradícióban a szentírásokból kiderül, hogy az Ísvara pranidháná, azaz Istennek és a gurunak való meghódolás az egyik legfontosabb dolog az Önmegvalósításhoz. Még a Hathajóga-pradípiká is azzal indul, hogy a jógi keressen fel egy magányos helyet és kezdjen el gyakorolni a guruja utasításai alapján. Tehát a guru útmutatása alapján kell a szádhanát végezni. Ez nagyon fontos, mivel akinek az egója meghódolt, csak az pillanthatja meg az Önvalót. Ezt még a legnagyobb bölcsek életében is láthatjuk, mint Krishnamacharya, aki, amikor a maharadzsa meghívta őt Mysore-ba tanítani, akkor azt mondta, hogy „minek menjek, én boldog és elégedett vagyok a mostani életemmel is.” Az emberek viszont azt gondolták, hogy a király kérésének mindig engedelmeskedni kell. Krishnamacharya azonban azt mondta, hogy ő csak két személy előtt hódol meg: guru és Isten előtt. Tehát a pénz nem érdekelte, és annyira nagy volt a tudása és a megvalósítása, hogy legyőzött minden félelmet. Ilyen megértése van a nagy bölcseknek. Sőt azt is hallottam, hogy megőrizte a guruja, Rámamohan Brahmacsári cipőjét, és még egészen idős korában is mindig a fejére helyezte, így fejezve ki a határtalan tiszteletét iránta. Az ilyen nagy szentek példáját pedig valóban érdemes követnünk.

BW: Köszönöm szépen az interjút!