Az astanga jóga terjesztése könyvekkel és videóval – önfényezés vagy sem?

David Swenson Ashtanga

Nem túlzás azt állítani, hogy DVD-in keresztül jógagyakorlók generációi ismerték meg az astanga jógát, és hogy sokaknak hatalmas inspiráció: David Swensonnal, Pattabhi Jois régi tanítványával a jógaiskolánkba is ellátogatott Harmony Slater és Russell Case készített interjút.

David Swenson egy igazi jógi, tisztaszívű, nyugodt elméjű. 1977-ben tanult először Pattabhi Jois-szal Mysore-ban, miután 5 évvel azelőtt jógázni kezdett David Williams-szel és Nancy Gilgoff-fal Kaliforniában. Az interjúrészletben megosztja azzal kapcsolatos tapasztalatát, hogy milyen volt az elsők között könyvet kiadni és videókat készíteni az astanga jógáról. 

Harmony: – Sok gyakorló számára az én generációmból, az egyik első könyv, amit a kezünkbe vehettünk az astangáról, a te könyved volt, David. Mikor adtad ki ezt a könyvet?

David: – A kilencvenes évek végén adtam ki. Azt hiszem, 1998 körül.

Russell: – Csodás volt az a könyv! Nekem is az egyik első jógatanárom mutatta meg, és teljesen elképesztő volt, hogy teljesen vízszintesen nyílt ki, mert spirálos a gerince, így egy valódi segédkönyv volt a gyakorláshoz, amiből gyakorlás közben is ki lehetett bogarászni a következő ászanát.

David: – Igen, ez úgy történt, hogy amikor a könyvemet terveztem, bejártam könyvesboltokba, és lemértem a polcokat. Szerettem volna, ha a képek miatt alapvetően széles és magas is a kötet, de nem szerettem volna túl nagyot sem, ami majd az emberek alsó polcára kerül, mert csak oda fér be!

Érdekes volt a könyv fejlődési útja is, mert akkor még semmit nem tudtam a szerkesztésről, folyton elírtam valamit és az egyik nyomtatásból mindenhonnan kimaradt a vinyásza szó! A képeket is egy nap alatt készítettük el, utána pedig elmentem levágatni a hajam. De mivel néhány képet újra kellett fotózni, ezért van az, hogy vannak olyan képek a könyvben, ahol hosszú a hajam, és van, ahol rövid.

A mai napig saját magam adom ki a könyveim.

Russell:  – Az astanga világában mai napig vitatott kérdés, hogy szabad-e hirdetnünk magunkat, a módszert nyomtatásban megjeleníteni. Még 2004-ben egyszer feltöltöttem a gyakorlásomról egy videót a youtube-ra, és sokan kritizáltak emiatt. Mikor elkezdtek megjelenni az astanga jógával kapcsolatos könyvek, például Matthew Sweeney-é, Sharath és Pattabhi Jois nem nézte ezt jó szemmel. Legalábbis a közfelfogás az volt, hogy nem nézik jó szemmel. De mikor elmész Indiába, azt látod, hogy valójában mindenkinek van egy könyve a jógáról. És mindenki jól marketingeli és el is adja könyvét. Neked volt hasonló tapasztalatod vagy kritika, amit kaptál?

David: – Persze, ezt én is tapasztaltam. Ugyanakkor nem úgy látom, hogy könyvet a népszerűséged vagy a jóga eladása miatt írsz. Nem saját magamat akartam promotálni, hanem úgy éreztem, a könyv elkészítése hasznos lesz mások számára. És akkor már voltak egyébként DVD-im is. Amikor azokat készítettem a kilencvenes években, gondoltam is rá, hogy biztos meg fogom kapni a magamét miatta.

Nem kértem Pattabhi Jois engedélyét, az volt az elméletem, hogy inkább a bocsánatát kérem, és nem az engedélyét. Szóval először elkészítettem ezeket és utána kérdeztem meg, hogy mit gondol róluk. Annyira izgultam, hogy fölhívtam David Willamset, az első astanga tanáromat, és elmondtam neki, hogy biztos le fognak gyilkolni a videók miatt. Mire ő elmésen azt mondta: “Bizony, ha kitugod a fejed a tömegből, valaki meg fog dobálni paradicsommal.”
Szóval igazából tényleg nem nézték jó szemmel az astangások a könyvemet és a videóimat abban az időben. Ugye ez a paramparának egy igen szűken vett felfogásából adódik, hogy csak személyesen, a tanártól tudsz autentikusan tanulni. Ezt a dolgot egyébként nem vitatom. A kritikákat pedig elfogadtam. Mert el kellett fogadnom, hogy amikor csinálok valamit, azt azért csinálom, mert én magam hiszek benne, és nem számít, hogy ez felháborítja az embereket, vagy nem. Nem szabad, hogy ettől függjön, véghez viszed-e a dolgot, ha te magad hiszel benne.

A könyv egyébként egy teljesen másik sztori. Főképp azért, mert olyan könyvet szerettem volna készíteni, ami modifikációkat is bemutat az ászanákhoz. Ez abban az időben teljes eretnekség volt. Vagy csinálod az ászanát, vagy nem, nincsenek opciók. De én megkérdeztem magamtól, miért? Miért hisszük ezt? Láttam, ahogy Pattabhi Jois egy testileg béna férfit tanít. Nem mondta azt neki, hogy te nem jógázhatsz. Mindössze a fejét tudta emelni, de Pattabhi Jois megtanította neki az astanga jógát!

Akkor most hogy is van ez? Azt szeretnénk mondani, hogy a jóga csak erős, eleve egészséges testű embereknek van? Akkor ezt most jóga, vagy valami elit fitnesz?

Így gondolkodtam, ezért felkészültem rá, hogy meg fogom kapni a magamét, mert akkor még jócskán nem ez volt a közfelfogás. Megint nem kértem engedélyt Pattabhi Joistól, hanem küldtem neki egy példányt a könyvből, amikor már készen volt.

Abban az időben kettő darab astanga jógáról szóló könyv volt. Az egyik Pattabhi Jois Yoga Malája, ami egyébként nem volt széles körben elérhető, és volt egy Power Yoga című könyv, ami miatt a szerzőjét persze a sárba tiporták, márcsak a neve miatt is.

Szóval küldtem Pattabhinak egy példányt. És aztán vártam, majd felhívtam telefonon. Mikor felvette a telefont, azzal köszöntött, hogy: “Mi újság, David?” és mondtam, hogy “Guruji, küldtem neked egy könyvet, amit én írtam. Megkaptad?” azt mondja: “Igen, megkaptam” 

És persze erre én idegesen várom a folytatást, de hosszú csend követte ezt a telefonban. “Na és, mit gondolsz róla?” – kérdeztem.

És azt mondta: “Az első oldalon helyes a póz. A következőn nem. Aztán megint helyes.”

Pattabhi Jois nem olvasott angolul, szóval egyébként azt gondolhatta, hogy azt ajánlom az embereknek, csinálják meg a pózt, aztán csinálják meg az összes modifikációt is!

De még ezzel a félreértéssel is, fölnevettünk, és minden rendben volt. Pattabhi Jois soha nem sértődött meg egyik diákja könyvének megjelenésekor sem. Ezt jól illusztrálja, hogy egy new yorki workshopon odajött hozzám egy gyakorló, hogy aláírassa a könyvem. És mondtam neki, hogy később aláírom, hiszen az nem az én órám volt, hanem Pattabhi Joisé, ugyanúgy gyakorló vagyok, mint bárki más. Mikor ismét megkeresett délután, a könyvben már Pattabhi, Sharath, és Saraswati aláírása is ott volt!

Teljesen kiakadtam, kérdeztem is, hogy nem kiabált rád, vagy vágta földhöz a könyvet Pattabhi Jois, hogy aláíratod vele?! És azt mondta: “Nem, nem, kifejezetten örült, hogy aláírhatja!”

Egyébként lefénymásoltam azt az aláírt oldalt a könyvemből, és azóta is úgy tartom számon, mint Pattabhi Jois áldását a könyvre.

(…)

A cikket fordította: Horváth Eszter

David Swenson book

Astanga ikonok: Russell Case 1. rész

Russell Case

Russell, milyen a jóga előtti háttered?

Tudom, hogy most egy kicsit akadékoskodok, de kíváncsi lennék, mit értesz ez alatt. Először is, nincs olyan, hogy a jóga előtt, jóga alatt, vagy jóga után – legalábbis néhány tudatállapotunkban, és-, vagy ezek fejlődésében, mindannyiunk számára.

Másodsorban, úgy érted, mi volt, mielőtt tanítani kezdtem?

Sokáig művészeti iskolába jártam, elég sokáig. A New Orleans Center for Creative Arts iskolába jártam, ami a chicagói művészeti intézet alá tartozik. Itt marxizmust, performansz művészetet, absztrakt expresszionizmust és retinális festészetet (olyan képek, amelyek inkább a szem által befogadott, semmint az elme által felfogott látványnak szólnak) tanultam 16 éves koromtól 27 éves koromig. Igy mikor megszereztem a mesterdiplomám Mark Rothko new yorki művészeti iskolájából 2003-ban, Guy Donahaye mysore tanitványaként már számtalan módon fel voltam vértezve, hogy a teret definiáljam.

Emiatt szeretem a történelmet terek összefüggéseként értelmezni; a bátyám, David ezt foucault-iánusnak tartja. 1993-ban kezdtem astangázni Chicagóban. Azelőtt Louisianába jártam gimnáziumba, ahol a hálószobámban jógáztam. Ez fejenállásból, napüdvözletekből, babapózból és lótuszból állt. Emlékszem, hogy negyedikben egy progresszív tesitanárral olyan hátrahajlításokat gyakoroltunk az órán, mint a salabászana.

Minden vallási jelkép, amit a családi házunkban tartottunk, buddhista volt, mert az édesanyám perzsa párnákat forgalmazó céget futtatott. Amikor 5 éves voltam, akkor szabadult az édesapám állami őrizetből (elég edzett volt emiatt), és szerettünk olyasmiket gyakorolni együtt, mint a napüdvözlet. Ehhez egy sodrófát használtunk, amit a hegesztőkészlete segitségével készitett. Addig nyüstöltem gyerekkoromban ezt a sodrófát, mig a csavarok ki nem estek belőle. Arról nem is beszélve, hogy a saját csavaraid veszted el…de nagyon eltértem a kérdéstől.

A jóga lényegében elmélyedés valamiben.

Egyszer megkérdeztem Richard Freemant, milyen volt az első jógaórája. Azt válaszolta, hogy akkor történt, mikor a chicagói egyetem kampuszán elővett egy üveg varázsitalt, a barátaival mindannyian cseppentettek belőle a nyelvükre, majd a tibeti Halottak Könyvét olvasták. Ekkor Taiwanban autóztunk épp, épp csodálkoztam ezen a válaszon: “Ez volt az első jógaórád?” – kérdeztem. “Igen” – válaszolta szemöldökráncolva.
Szóval az én első jógaórám 1989-ben volt az Allerton Parkban. Mi is cseppentettünk a nyelvünkre, sétálgattunk és egymást szemét figyeltük, ahogy a napfényben oszcillál aztán Ken Russell filmeket néztünk egész éjjel mig kiabálni nem kezdtünk az ijedtségtől.

wcw

KÉP: Ken Russell Ördögök című filmje, 1971

Mi vezetett az astangához? Hogyan találtál rá Gurujira és milyen volt vele gyakorolni?

Érdekes ezt szemügyre venni. Egyszer New Yorkban voltam egy szenior tanárral, aki arról beszélt, hogy milyen keresőnek lenni. Emlékszem, hogy egy kicsit elkedvetlenített, mikor ezt mondta, számtalan barátnővel a háta mögött. Azt hiszem, neki ez jelentette a keresést. A bátyám ajándékozott nekem egy példányt Tao te Kingből, amikor gimnazista voltam. Van benne egy rész, ami így szól:

A legfőbb jó olyan,
mint a viz,
Mindent táplál,
anélkül, hogy ezt akarná.
(8. fejezet)

Ezzel azt akarom mondani, hogy valójában engem is vezetnek. Csodálatos módon.

Elvezetődtem az astanga jógához. Nagyon sok tapasztalatom volt gyerekként az önfegyelemmel, jógapózokkal, testneveléssel és meditativ elmélyüléssel, ennek ellenére 1993-ban a chicagói művészeti iskolában dolgoztam mint recepciós ellenállva az astanga jógának. A tanulmányi titkár és én jóban voltunk, és őt nagyon érdekelte az ájurvéda. Azt találgatta, ha valaki az irodába lépett, hogy mit szerethet az adott ember az ajurvédikus felépítése alapján. Ő beszélt rá, hogy menjek astangázni, de teljesen őrültnek tartottam. 1800 dollárba került szemeszterenként, ami körülbelül 75 dollár egy alkalomra. Ez pont kijött a diákhitelemből. Nos, meggyőzött róla, hogy érdemes járnom, úgyhogy azt hiszem, egyrészt elvezettek az astangához másrészt benne is vezettek. Ezután három és fél évig minden szemeszterben felvettem az astanga órát.

Ezt az órát Suddha (Adolph) Weixler tartottak. Egy ötvenes éveiben járó osztrák férfi, nagyon szigorú és rendkivül csendes. Teljesen elvarázsolt, döbbenetes volt. Ahogy David Williams fogalmazott: “ Ott, ahol én felnőttem, az emberek öregek és betegek lettek, nem öregek és bölcsek.” Suddha viszont pont ilyen volt. Higgadt, visszahúzódó, hajlékony és nagyon erős. Pont olyan embernek tűnt, amilyen szerettem volna lenni, ha felnövök.

Azon az órán egyre többet hallottam Gurujiről. A gyakorlók sokat kérdezték Suddhát mindenféléről Gurujivel kapcsolatban:

“Igen, tényleg csak 10-en vagyunk egy teremben”
“Igen, tényleg nagyon erős”
“Suddha, azt hallottam, hogy ez a pali ráállt egy tanítványára és megsérült a háta?”
“Suddha, azt hallottam, Pattabhi Jois elszakította valaki hamstringjét”

Mindennek ellenére Suddha sugárzott minden egyes alkalommal, mikor Mysore-ból visszatért. Egyszer megjegyeztem, hogy milyen jól néz ki, de nagyon kényelmetlen volt számára ez a fajta dicséret.

7 évig élt Rishikeshben cölibátusban a Sivananda asramban, nagyon komolyan véve a jámákat és a nijámákat. 93-ban még mindig cölibátusba élt, bár mostanra van egy barátnője és egy Porschéja. Tehát a jóga működött számára.

Amikor Guruji áldását adta sok-sok évvel később, hogy astanga jógát oktassak, Suddha írt nekem egy levelet, amiben kifejezte, hogy mennyire meg van elégedve velem, és azt hiszem, semmi nem adott még ekkora büszkeséget az életben.

Bárhogy is, de tudtam, hogy el szeretnék jutni Indiába, hogy Gurujit megismerjem. Még akkor is, mikor 2001-ben Guy Donahaye-jal gyakoroltam New Yorkban, Suddha azt írta, “kerülj olyan közel a forráshoz, amennyire csak tudsz”. Guy teljesen egyetértett ezzel.

Ezek az astangik attól a fajta energiától duzzadtak, amit mindig is kerestem – az akaraterő és a személyiség energiájától. Egyfajta kisugárzás. Minden alkalommal nagyon izgatott leszek, amikor Guruji régi tanítványaival megismerkedhetek. Ez Lestat-ra emlékeztet Anne Rice Interjú a vámpírral című könyvéből. Minden alkalommal, amikor Lestat találkozott egy ősi vámpírral, valamelyik másik évszázadból, az őserejük és a szépségük megrémisztette őt. Ilyen érzés Annie Groverrel, Kathy Cooperrel, Ricky Heimannal vagy Joanna Pelletierrel és Louise Ellis-szel találkozni. A szépségük rémisztő.

Al Lewis Munster nagypapa szerepében, 1964

KÉP: Al Lewis Munster nagypapa szerepében, 1964

Guruji 2001-ben New Yorkba látogatott, amit kihagytam, és ezt nagyon bánom. A hülye internet ekkor még nem működött igazán. Ott voltam a városban, de fogalmam nem volt, hogyan jussak el oda, hogyan regisztráljak rá vagy bármi ilyesmi. 2002-ben visszatért, úgyhogy végre gyakorolhattam vele a Puck épületben.

Az első nap reggelén metrón váltottam a kettesről a hatosra, hogy a városba jussak. Regel 4:30. Várok. Nagyon sokat várok, még mindig. És ekkor megpillantok valakit. Valakit, az ősiek közül. Elég nyilvánvaló. Olyan, mint Suddha, vékony, csöndes, türelmes. Ősi…bár ki tudja, hány éves? Van nála egy jógamatrac. Most már talán nehezen érthető ez, de akkoriban még senki nem sétálgatott jógamatraccal a vállán. Nálam is volt egy, úgyhogy egymásra pillantottunk.

“Guruji?” – kérdezte.
“Igen” – válaszoltam.
“Fogjunk egy taxit.”

Nem vitatkoztam, noha nem volt taxira pénzem, de olyan erőt sugárzott a lénye, hogy csak mentem utána.
​Azt mondta, Domnak hivják és egy a “certified” tanárok közül. Ötletem sem volt, ez mit jelenthet, de nagyon zavarba hozott.
Aztán azt kérdezte:

“Gyakoroltál már valaha Gurujival?”
“Még nem” – mondtam.
“Akkor ez az első napod, hogy astanga jógát gyakorolsz.”

Kiszálltunk a taxiból és a Puck épület felé igyekeztünk fehér ruhás emberek sorai mellett. Eddie (Stern) sok tanítványa és számos Jivamukti gyakorló segített a regisztrációban és a matracok helyének megkeresésében. Élénken emlékszem Stacey Plattre és Spirosra, valamint Barry Silverre. A matracom Russell Kai és Michael Gannon között volt az első sorban és én ott álltam tátott szájjal, mintha valami rock koncertre mennék, csakhogy a rocksztárok ott állnak körülöttem, hogy bámuljam őket. Mintha a Mommas and the Poppas-szal várakoznék Jimi Hendrixre a Monteray-ban.

Abban az időben Joseph Dunham utazott Gurujivel és mint utazási menedzser felügyelte az útjait. Egy hatalmas sportdzseki volt rajta, és tartott egy rövid bemutatást Guruji ezen állomásához. Lenyűgöző volt, mint valami CEO. Aztán Guruji elmondta a mantrát és megkezdődött az óra.

Micsoda hangja van!

Hallottam már videón, de azon keresztül nem jött át igazán. Valóságosan fölfakad a hang, mint egy forrás. És parancsol. Hú, jelen időt használtam. Nagyon is élő még számomra Guruji!

Az óra alatt csak próbáltam egyenletesen lélegezni és egyszer még a parsvakónászanám is megigazitotta. Nagyon szerencsésnek éreztem magam. Csak egy kicsit igazitott a kéztartásomon, de máig ott érzem ezt az igazitást, valahányszor ezt az ászanát gyakorlom. A lábához hajoltam az óra után és nagy öröm töltött el. Mindennap vagy 300 ember állt sorba, hogy a lábához hajoljon, ennek ellenére úgy éreztem, lát engem. Képes volt erre, meglátni az embert.

Az első mysore-i utamon nagyon lázas voltam egy nap, de megpróbáltam gyakorolni. Eljutottam az álló ászanák végéig, aztán végem volt. Mikor mentem el a shalából, Guruji odajött és magas hangon megkérdezte: “Megállsz?” Mire azt válaszoltam: “Guruji, a fejem…” és apró mozdulatokat tettem a fejem körül, mintha bolond lennék. “Oooo ké” mondta. Hazamentem a biciklimen, égett az egész testem…de nagyon felvillanyozódtam.

Észrevett!

A saját tapasztalatodon keresztül, mint tanítvány és mostmár mint tanár, mi Guruji tanításának a lényege?

Azt hiszem, az akarás. “Semmi félelem”…és a humor.

A tanítása az élni akarás volt. A kitartás akarása. Annak az akarás, hogy szivosak legyünk, de közben boldogok is. Most ha kéne valakit mondanom, aki a legjobban megtestesítette ezt számomra a többi gyakorló közül, akkor Noah Williamset mondanám. Úgy tűnik, Los Angelesen kivül nem nagyon ismeri őt az astanga közösség, valószínűleg mert nincsenek közösségi oldalai. A mostani fiataloknak ismerniük kell Noah-t. Legenda.

Csak annyi, hogy nézhettem csodás könnyedségét, hajlékonyságát és erejét hatalmas inspiráció volt számomra. Pont ugyanannyi idősek vagyunk, ugyanakkor kezdtünk gyakorolni, de ő gyakorlatilag megtestesiti az örökölt karma fogalmát. A srác Tim Millertől egy sarokra nőtt föl. Mysore-ban sosem gyakorolhattam együtt Timmel, Eddie-vel vagy Richarddal, úgyhogy nem tudok arról beszélni, milyenek ott gyakorlás közben, de Gurujit egyszer megkérdezték, melyik tanítványa emlékezteti a legjobban magára, mikor fiatal volt és Guruj ezt mondta: “Noah”.

Amikor Guruji mondott, hogy csináljunk meg valamit, Noah képes volt rá.

2007-ben Guruji meghívott a pránajáma órájára. Abban az időben nagyon kevés certified tanitvány kapott meghívót, csak azok, akik a harmadik sorozat végén jártak, Hamish, Kino, Alex, Lino…ez a csapat. Nem tudom pontosan, mit történt, de azt gondoljuk (néhányan, akik bizalmat megelőlegezve kaptunk meghívást, rajtam kivül például még Nick és Harmony), azt a néhány újgenerációs tanítványát hívta, akikről azt gondolta, eljutnak majd addig — talán azért hívott, hogy taníthasson minket, még a halála előtt, gondoltunk. Emlékszem, az előttem lévő sorban Johnny Smith panaszkodott Noah-nak: “Azt hittem, csak azok lehetnek itt, akik befejezték a haladó A sorozatot?” Noah csak megvonta a vállát én pedig próbáltam jó mélyre süllyedni a talajban mögöttük.

Aznap egyébként tényleg furcsa napom volt. Rendesen fölkeltem a vezetett órára 3 órával a kezdete előtt, és elkezdtem gyakorolni a két órás hátrahajlitó sorozatomat. Nem vagyok túl jó benne, de a fejembe vettem, hogyha versenyeznem kell Noahval, akkor bele kell adjak apait-anyait. De ezt persze egy pont után fel kell adnod. Csak Russell Case lehetsz, senki más, nem számít, ez mekkora csalódás.
Amikor befejeztem az utolsó eka pada rádzsa kapotászanára vezető pózt, észrevettem, hogy valószinűleg késő van. Mintha valami nem lenne jó. Megkérdeztem a szobatársam, hány óra, és rájöttem, hogy lekéstem a vezetett órát. Hihetetlen volt. Nagyon dühös voltam.

Az órám nem csörgött. Lógattam a fejem és gyakoroltam otthon, aztán megalázva elsétáltam a shalába, mert épp aznap kellett kifizetni a tandíjat, és el kellett érnem Gurujit az irodában, hogy odaadhassam a díjat. Bementem, és egy igazi izzadás bajnokságot találtam ott. “Szerencsés, egy nehéz óráról maradtál le” – néztek rám az emberek. Michael Gannon épp Guruji előtt térdelt, ő pedig szidta “Elfelejted az összes pózodat?!”

Úgyhogy azt gondoltam, én majd megúszom.

Besétáltam Gurujihoz, és letettem elé a pénzt. Volt egy pénzszámolója abban az időben, amit David Swensontól kapott, igy ez mindent egyszerűbbé és gyorsabbá tett.

“Guruji, van ma konferencia?” kérdeztem.
“Nem, pránajáma” mondta.
Nyugtáztam a válaszát, majd vártam, mig számolt.
“Tiz harminckor” mondta.
Teljesen elképedve bámultam rá, még a számat is eltátottam.
“Guruji, azt szeretnéd, hogy menjek a pránajáma órádra?” kérdeztem.
“Igen, jössz” válaszolta.

Ez hihetetlen volt számomra, hogy nemcsak hogy kihagytam a vezetett második sorozatot és úgy sétáltam be az irodájába, mintha a női pihenőnapokat töltöttem volna, tisztán és szárazon, de hogy mindennek ellenére először is emlékezett rám, aztán pedig azt mondta, hogy menjek a “legbelső szentélybe”.

Fél tizenegykor besétáltam a többi zöldfülűvel együtt, és csak bámultunk egymásra szájtátva, mintha azt kérdeznénk, mi a fenét keresünk is? Nem viccelek…csodálatos volt – a felsőjét levetve, erőtől duzzadt és páncélnak tűnt a mellkasa és közben fityegtek rajt az ékszerek. Folyt a takony az orromból, próbálva tartani a számolását. Teljesen megháborodottnak éreztem ezek közt az emberek között. Guruji szeretett néhány tanítványára rákiabálni – például Linora. Fabio hozott egy puskát nekünk újaknak, hogy tudjuk követni a mantrát, és Guruji egyik nap csak úgy beleállt Linoba, amiért nála is volt egy.

“Ah…Guruji…tudod…semmiség….Vande gurunam, Guruji. Gyerünk.” Soha nem ijedtem meg mástól ennyire abban a szobában, mint ettől. Soha ne próbáld kint tartani a lélegzeted, miután kilélegeztél.

Egy hónappal később besétáltam Guruji irodájába, hogy ismét fizessek. Ürügyet kerestem, hogy beszéltessem. Ha rátaláltál a kulcsszóra, ő csak mondta és mondta…például ha felhoztad Desikachart valóságosan lázba jött. Ezt mondtam neki, keresve a szavakat…

“Guruji…ez az új pránajáma dolog, amit csinálunk, nagyon ijesztő…félek.”
Felnézett rám.
“Nadi Shodhana, Guruji.”
“Mit félsz?!?” kérdezte. Ez fontos volt Guruji számára…a félelem megmérgezi az elmét.
“Csinálod!”
“Van feleséged.” mondta Guruji.
“Hm?” kérdeztem.
“A feleség jó felügyelő…nincs félelem.”

Elnevettem magam és mikor felnéztem rá, láttam, hogy elmosolyodott és rám kacsintott.

3

KÉP: Kyle McLachlan David Lynch Dűne című fimjében, 1984

Kábé így kezdődött a kapcsolatunk…egymásra mosolygással. 2003-ban még mindig segített az embereknek hátrahajlítani és ott tartotta őket a fejükkel a földön – mostmár túl sokan vagyunk. Akkoriban azt akarta, hogy ebből a pozícióból egyedül állj föl! Én nem tudtam megcsinálni. Próbálkoztam, de neki mindig oda kellett jönnie segíteni fölállni, mig egy nap megunta és csak úgy elengedett, én meg a fejemen landoltam…és elkezdett csorogni a nyálam (David Swenson úgy hivta, hogy a “Pattabhi nyáladzás”) A földön elterülve röhögtem. Annyira fájt, hogy muszáj volt nevetnem magamon. Aztán segitett fölállni. Rámnézett és gúnyosan mosolygott, undorodva. Megfogtam a vállát és felemeltem a fejem az övével szembe és a szemébe néztem, mire megtört és kacagni kezdett.

A humora, amivel a félelemérzetet kezelte, egy csodálatosan lefegyverző dolog volt. Ha azt mondta, hogy csináld, de te nem tudtad megcsinálni, akkor megnevettetett.

“Guruji…Amma jó felügyelő volt?”
“Hmmhm…igen…Saraswathi….nem.”

Amikor tanítok, és igazából a saját gyakorlásomban is, nagyon fontos az energia minősége. Szeretek a technikai dolgokról hallani, mint a medencéhez kapcsolódó dolgok, a combközelítő izom…szuper. De inkább a reggeli mellett szeretek ezekről beszélni, nem mikor gyakorlok. Számomra a jógagyakorlás nagyon érzelmes dolog. Keresztül törni a manomaya koshát (a manoyama kosha egy a test öt rétegéből, röviden az elmét érthetjük alatta a jógafilozófiában, amely az “én” és a “te” különválasztásáért felelős – a ford.) mindennek eleje és vége. Vágj utat a merev elméden keresztül. Vágj utat a merev testeden keresztül. Semmi sem nehezebb. Könnyű nevetni a fájdalmamon…megadni magam neki nagyon nehéz.

És kérlek ne beszélj nekem a Taittiriya Upanisádról, amikor gyakorlok. Tényleg nem akarom hallani. Eltereli a figyelmem és a legjobb értelemben hidegen hagy.

Soha nem kaptam ‘story time’-ot Gurujitől…”Relax!” ennyit kaptam. Ezt üvöltötte.
És néha tőlem is hallod az óráimon, ahogy ezt üvöltöm. De a legtöbbször csend van a termemben és csak igazitok és figyelek. A kezeim figyelnek rád. Ezt láttam Gurujitől. És ezt érzem ParamaYogi Guru Sharath Joistól is. Megfigyelést. A kézzel való megfigyelést. A mysore terem olyan, mint Foucault panoptikonja. Mindig megfigyelnek.

4

KÉP: Az Illinois-i Állami Fegyház beltere – panoptikon felépités

Nem félni. Megadni magad. Relax…hitt benne Guruji, hogy a gyakorlás segíthet megismerni önmagunkat vagy Istent?

​Ó, igen! Teljesen. Guruji sokszor beszélt Isten ismeretének és a gyakorlásnak az egységéről, rendszeresen és gyakran beszélt róla.
Ez emlékeztet egy sztorira… (És mielőtt még forgatnád a szemed egy újabb sztori hallatán hadd mondjam el…minden Isten.)

Egyszer voltam Finnországban. 2006 októbere volt, azt hiszem, Taiwanra mentem egy összejövetelre. Juha, Hanne, Tanja, Lino, Ilo és Petri megszerveztek egy körút állomást Helsinkiben. A finnek csodálatosak…400 ember egy tornateremben és mégis hallhattad volna, ha egy szög is leesik. Azta! Ezek az erdei emberek csöndesek – suttognak.

(Nagyon kedveltem Petrit és gyakoroltam vele New Yorkban, mikor Guynak és Lorinak megszületett Ruby babájuk. Petri nagyon jól érzi magát a bőrében és leginkább egy emberi párducra hasonlít – nagyon szép ember. Minden reggel egy évig ingáztam egy órát, és minden reggel összenyomódtak a nemi szerveink a dropbacknél. Tényleg, azt kérdeztem magamtól…”Istenem, minek vagyok itt?”)

5

KÉP: Tim Feldmann hátrahajlítást tanít

Szóval befejeztük a gyakorlást Helsinkiben. Saraswathi, Sharath és Guruji székeken ülnek és a legcsöndesebb, legfélénkebb és legvisszahúzódóbb embercsoportra néznek valaha a világon. Mindenki le van fagyva és őt nézi. Guruji csak ül ott…teljes nyugalomban.

Felemelem a kezem.

“Guruji…elpusztitja az astanga jóga a szamszkárákat?”

​Guruji ült ott egy darabig…(nagyon jó az időzítése)…aztán odahajolt Sharathoz és suttogott neki valamit. Sharath (ParamaYogiGuru) rám nézett: “Igen.”

A tömeg nevetésben tört ki, aztán Guruji rákezdett a hetvenkétezredik nádi elődadására, ami, számomra mindigis, teljesen érthetetlen volt.

Guruji sokat beszélt a pratjahára fogalmáról. Ült ott a székén (vagy a trónján) és ütötte a falat, “Pratjahára mindenben meglátni az Istent! Ez a fal – Isten! Minden Isten!”

Lassanként bekúszik a fejünkben ezeknek a fogalmaknak az értelme. Megvalósitjuk a jámákat és a nijámákat, a fejünk sokkal tisztább lesz a gyakorlásra, és kevésbé tereli el a válás, a rágalmazás, a pereskedés, a szép jógaruhák vagy más oda nem való. A testünk könnyed és erős, és az olyan kurzusok, mint Goenka 10 napos vipassanája nevetségesen könnyűek lesznek…vakációk, tényleg.
Addig gyakoroljuk a pránajámát, amíg már nem félünk a haláltól. A citta visszahúzódik az érzékszervektől. Azaz elkezdjük megfigyelni, hogy kedveljük, vagy nem kedveljük a dolgokat, amelyekre egykedvűséggel tekintünk. Mindössze azok, amik. Ez a prátjahára és spontán módon jön a gyakorlással.

Remélhetőleg.

Bhagavad Gita, 6. Fejezet: Sankhya-yoga
7. vers
“Annak, aki meghódította az elmét, a Felsőlélek elérhető, mivel nyugalomra talált. Az ilyen embernek a boldogság és boldogtalanság, a hőség és a hideg, a tisztelet és a tiszteletlenség ugyanaz.”

Szeretem ezt a festményt a Frickben, amit Bellini festett. Szent Ferenc extázisát ábrázolja. (Erre jó példa még Szent Teréz extázisa, amit Bernini festett.)

6

KÉP: Szent Ferenc extázisa, Giovanni Bellini, 1480

Szent Ferenc a barlangjából jön kifelé, látszik rajta, hogy az aszkétizmus tapasának hosszú szenvedésén van túl. Felemeli a kezét, mintha éppen ekam-belégzésre emelné. A szája nyitva, a homloka nyugodt és az arca ernyedt. Mivel minden, ami előtte van, a kristálytiszta részletekig, tele van istenanyaggal.

Tényleg minden az.

A diákok számát tekintve, akik a világ minden tájáról most Mysore-ba utaznak, azzal összehasonlítva, amit te Gurujival átéltél, természetszerűleg nehezebbnek tűnik, hogy az ember személyes tanár-diák kapcsolatot alakitson ki Sharath-tal. Mit gondolsz erről? Mit keressenek a diákok, amikor a Forráshoz utaznak?

Van erre egy valós válasz és egy metafizikai…és aztán van az, ami ténylegesen történik.

A parampara vonalat két dologra alapozzuk: upi és shat. Mellette ülve. Ami azt jelenti, upanisád.
“Mellette ülve.” Úgy tanulunk, hogy a tanárunk mellett ülünk. Sharath mellett ülni azt jelenti, hogy érezzük őt. Mysore-ba menni azt jelenti, hogy érezzük az intelligenciáját, a kritikus felfogását és elámulunk ezen.
A tanárod mellett ülni fizikálisan átalakít.
Magas érzékenységű faj vagyunk, akiket nagyban befolyásol a környezete.

Érzed ezt, igaz? – Amikor valaki agya annyira éber, hogy szinte mindig béta hullámok mintázatán keresztül állandó döntéshozás alapján működik…ezt lehet érezni.
Az amigdalájuk talán megvastagodott a kortizol stressz hormon konstans hullámaitól amit talán a túl sok trauma és az erőszaknak való kitettség okozott. A hipotalamusz és az érzelmi emlékközpont küzd a rossz vérkeringéssel. Ez leir egy harci veteránt. Egy professzionális box harcost. Egy vöröshajú vezérigazgatót. Érzed ennek az embernek a fájdalmát, igaz?

Aztán próbálj meg Richard Freeman mellett ülni.

Richard mellett ülni egy kész stimuláció a bolygóidegnek. Ahogy lélegzik, te is lélegzel. Ahogy az arcizmai elernyednek, a tiéd is. Ahogy a szeme megpihen, a tiéd is. Ahogy a torkod és a szád elernyed, az agyad frekvenciája is alacsonyabb lesz. Az agyhullámod ténylegesen kiszélesedik. Betából alfába aztán a téta álomszerű állapotába kerülsz. Az agyközpont dopamint szór az amigdalára. Ezalatt a hormonrendszer oxitocint juttat a keringésbe és egyre többször, egyre rendszeresebben és egyre több ideig kerülünk eufórikus állapotba. Úgy képzelem, ilyen lehetett Ramana Maharshi mellett ülni.

7

KÉP: Ramana Maharshi

Azért megyünk Mysore-ba, hogy “mellett üljünk”.
Azért gyakorlunk ászanát, hogy megtanuljuk, hogyan kell ülni.

A metafizikai válasz, hogy hozzá vagy láncolva a szamszkárákhoz, amelyeket az agyat létrehoz.
Nem tudok rajta segíteni, hogy ilyen rossz volt a gyerekkorom, vagy hogy olyan döntésekhez vezetett hogy terapeutikus módszerekkel kell elhalmoznom magam. Nagyon is kételkedem benne, hogy én itt bármilyen döntést tudjak hozni.
Egyszer feltettem ugyanezt a kérdést Richardnak, arról beszélve, hogy a diákok elöntik Mysore-t, és hogy ennek alapján lehet-e elég személyes időt tölteni a tanároddal.

“Richard…mostmár egészen más. Nincs már olyan különleges személyes lehetőségünk, ami neked, Timnek, Eddie-nek volt Gurujivel. (Itt tértem volna a tárgyra, de ügyesen kicselezett, elterelte a témát, és elmagyarázta nekem a koshákat) Hogy lehet nekem is ilyen különleges kapcsolatom? Hol találom?”

Azt mondta “Russell…te csak öt rétegnyi szemét vagy.”

Ami pedig történik, az az, hogy ez a különleges atléták generációja (persze ezt nem fair mondani egy hordányi ideges, merev és önkéntes először utazónak) elmegy Mysore-ba, hogy meglobogtassa a zászlóját, és arra verje a dobját, hogy demonstrálja a saját hitét, szakértelmét és ambícióját.

Erre a tanár felel.

Néha kegyetlenül, néha kedvesen válaszol. Néha mosolyog, néha gúnyosan felhorkant. A kedved válaszokat kedvelem, így megpróbálom azokat keresni. Furcsa napokon, tesztelem az átjárhatóságot a kettő közt és megjutalmaznak érte…(de a legtöbbször totál hülyét csinálok magamból.)

Azt hiszem, rendkívül óvatosnak kell lenned a motivációiddal…főleg ebben a gyakorlásban. Minden érzelmed, félelmed és vágyad rögtön ott van az elméd felszínén. A citta vize habzik és a gondolataidtól kavarog. Egy mysore termi tanár látja ezt.

És ez a pali, Sharath, már akkor látja, mikor besétálsz az ajtón – akkor látja, amikor mégcsak regisztrálsz.
Az a motivációd, hogy a család tagja legyél. Fel akarod venni a nevét és meg akarod tudni a telefonszámát és el akarod adni a pólóit? Mert én akartam mindezt és megtanultam minden leckét, ami ezzel jár. Vagy csak meg akarsz tanulni rendesen ülni, lélegezni és azért szeretni a családod, akik, és amik igazán ők?

Ahogy a nagy Chaiwala Spiros mondja…”Mind csak Lények vagyunk.”

8

KÉP: Chaiwala Spiros New York Cityben, 2016 június

Azok számára, akik ezt még nem tapasztalhatták meg, miért mondják tanárok azt, hogy “Sharath számomra az utat mutató fény. Egy igazi példakép.” Tudnál erről beszélni a saját szempontodból?

Egyszer kérdeztem Sharathot a szamszkáráimról. Tudod, sok trauma ment végig a családomon, sok rossz házasság, drogabúzus. Nem születhetsz le csak úgy Dalai Lamának amikor ginivó kamionvezetők 1000 éves láncolatából származol.

“Sharath, a szamszkáráim szörnyűek, hogyan tudok igazán jógivá válni?” kérdeztem.
Néha teljesen lefegyverző…
Egy kicsit felhorkantva azt mondta: “Ha! Az én szamszkáráim is szörnyűek.”

Ezt elég jó volt hallani tőle. Nem számít, hogy a nagyapja egy generációs jógamester és vele nőtt fel Mysore-ban. Nem számít, hogy senki élő ember nem vitte véghez az astanga jóga láncoltában, amit ő. Talán arra gondol, hogy mit vihetett volna véghez, ha teljesen erre a szándékra szánva jön a világra, mint Ramesh nagybátyja, vagy olyan fizikai teste van, mint Mark Yeonak.

Egyszer asszisztáltam Manju P. Joisnak ausztráliában. Manju egy kincsesbánya a régi időkről való történeteket illetően, hogy mi hogy volt az édesapjával és a családjával. Egy elég rizikós téma volt őt a fiatalabb testvéréről kérdezni, de ennek ellenére persze családtag volt és Manju szerette őt, úgyhogy nagyon nyugodtan és csöndben elmesélte, hogy a kis Ramesh ászana és szanszkrit zseni volt és mindent ő örökölt volna, ha életben marad. Olyan volt, mint egy kis Adi Shankar, csak egész nap kézen állva.

Mark Yeo más tészta. Mark és én egy időben kezdtük az astangát. Adelaide-ben tanult David Roche shalájában Andrew Hillam-mel. Mark malajziai hosszútáv maratonfutó volt, emlékeim szerint. Fél évig mögötte gyakoroltam a shalában és végignéztem, ahogy az 5. Sorozat első hét ászanáját elsajátitja. Ott voltam aznap is, amikor kezdte. Káprázatos volt végignézni, ahogy kivitelezi a gyakorlást. Látni a kinjait, ahogy egyik póz szögesen ellentétes irányba csavarja a testet, mint a másik — láttam, hogy ez az astanga jóga gyakorlás, amikor a legmagasabb szinten gyakorolják, a legkinzobb formája a fizikai szenvedésnek.

Sharath számára azonban, ez egy édes érzés a saját helye felől. Tudja, hogy kicsoda ő.
Ez önmagában többet ért, mint bármi egy igazi jógatanártól. Őszinteségből és megértésből tanit. És elhiheted, keményen dolgozik!
Tudom, hogy az édesanyja most nagyon próbálja befolyásolni, hogy a nyaranta tartson szünetet, de emlékezzünk, hogy Guruji olyan 100 körüli diákot tanított naponta a főszezonban.

12 diákkal ülni 4:30-tól délig a régi shalában teljesen más volt, mint 100 diákkal ülni és figyelni rájuk ugyanennyi időt – ami Sharathnak az elmúlt éveket jelentették. Ennek tetejébe, először gyakorol…nem alszik többet, mint 4 óra.

Igen, ez a pali egy igazi példakép.

És van vizioja is. Érti, hogy mi, a diákjai és az autorizált tanárok, fel tudjuk használni a segítségét és a tapasztalatot, ahogy megtanuljuk tőle, hogyan tanítsunk (hogy ne ragadtassuk el magunkat és tegyünk tönkre testeket és életeket, mikor hazatérünk), úgyhogy kiépített egy tanitvanyi rendszert, és ez cserébe sok munkát levesz a válláról (szó szerint). Nagyon okos.

Ismeri az elhivatottságot. Megérzi benned.

Mint amit a “Guruji” könyben Guy Donahaye (az előző mentorom) leir, amikor Norman Allen elmeséli, hogy mászott lefelé Guruji lakshmipurami otthonának a lépcsőin, mert annyira kimerült volt, de mégis teljesen elhivatott, hogy másnap ismét megjelenlen és gyakoroljon Gurujival…csakhogy ParamaYogi Guru R. Sharath Jois ezt mindennap megtette, 20 éven keresztül. Emiatt ezt megérzi — azt, hogyha egy diákja sokat áldozott azért, hogy vele gyakorolhasson.

Guruji és Sharath családjának filozófiája az adi Shankaracharya tradicióhoz kötődik. Minden Egy. Hogyan engedi a gyakorlás, hogy ebbe belekóstoljunk?

Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen.

Azt hiszem, végeredményben tényleg a szenvedés iránti együttérzéshez kötődik.

A ma reggeli órámon, amit a Stanfordon tartottam, kipróbáltam valami mást. Egy friss gyakorló orosz lánynak súlyos derékfájása volt, egy nyirokcsomó műtétből volt felépülőben, és mégis volt gimnasztikai potenciálja. Nem tartott számára sokáig, hogy kinyíljon és megerősödjön. A hátrahajlításon dolgoztunk ma reggel, miután befejezte a gyakorlását. A falhoz tettem a karjait urdhva dhanurászanában, hogy kinyíljon a válla.

(Sharath említette, hogy lehetünk egy kicsit kreatívabbak a kezdőkkel és a sérültekkel. Kicsit megvonta a vállát, majd azt mondta “Használhatják a falat.”)

Összenyomtam a térdeit és le pedig a lábfejét a lábujjaimmal, közelebb tolva a combokat egymáshoz, hogy jobban hozzáférjen a fal segitsegevel a vállaihoz. Miután kijött a pózból, rámnézett, és azt mondta “Fáj az alhátam.”

Visszanéztem rá és a hüvelykujjamat felmutatva jeleztem, hogy ez rendben van. Tényleg nem tudtam, mi mást mondhatnék. Vannak fizikai érzések, amelyek hozzátartoznak ehhez a tapasztalathoz, és keresztüljutni egy fájdalomküszöbön kritikus a fejlődés szempontjából. Ahogy BKS Iyengar mondta: “A jóga egy fájdalmas művészet.”

Szóval nézem őt és azon gondolkodom, hogy segíthetném át ezen a tapasztalaton…és a cél nélküli lelkesedés tűnt a legjobb módnak ebben az esetben. És ez az együttérzés…mert azt szeretnéd, ha a diák megtanulná, hogyan viselje el a fájdalmat, hogy megszabaduljon a fájdalomtól.
Voltam ott, ahol ő van most. Most pedig a saját tanárom helyében találom magam, ahogy szeretném őt keresztülvinni valamin, amitől én is szenvedtem. (megjegyzés: Néhány héttel később mondtam, hogy lazítsa el a fenékizmait, és az tényleg segített.)

A jógagyakorlás ezen a ponton annak a megértéséről szól, hogy mindannyiunk megtapasztalja a szenvedést és felismerjük, hogy mindannyian megszabadulni szeretnénk a szenvedéstől. A kaivalyát keressük. Nemcsak a közömbösséget, hanem az egyedüllétet. Egységet.

Szóval van ez a dolgunk…több rétegű én…

A koshák (öt rétegnyi szemét): test, energia, elme, bölcsesség és üdvösség…és ezekhez mind rögtön hozzá tudunk férni.

9

KÉP: James Joyce.
Ahogy James Joyce mondta a maszturbációról…csodálatos, hogy hozzáférhető.

Azt gyakoroljuk, hogy nyitogassuk ezek a nagyon finom és érzékeny rétegeket a mindennapjaink részeként, hogy mikor beüt a nagy szar, egyensúllyal tudjunk szembenézni a szörnyeteggel. Szóval Guruji astanga jógája egy eszköz, ami által kiállhatjuk a raga-dveshát (vágy és viszolygás). Ha szembe kell néznünk egy horrorisztikus érzéssel, mint amilyen a lábikraizom nyúlása, és megtapasztaljuk, hogyan tudjuk magunkat keresztülvinni rajta a légzéssel, talán többször térünk majd vissza ehhez a légzéshez, krízisek idején. Talán néhány hónappal később azt is elkezdjük megérteni, hogy a borzalom nem volt tartós…és ez az a lecke, amely engedi, hogy a saját és mások szenvedését is időszakosnak lássuk.

Az agyunk néhány részének mérete valójában megváltozik, amikor végigmegyünk egy ilyen folyamaton.

Akik hosszú ideje meditálnak, valójában az agyuk miatt szinte kötelezően több együttérzést tanúsítanak mások felé. Az elülső agykérgük aktivizálódik, amikor látják mások fájdalmát. Ezért a vékony amigdala a felelős, amit nem stimuláltak túl erőszakkal. Az átlagemberek agykérge egy kissé aktivizálódik, akkor, amikor látnak valakit, aki hozzájuk közeláll, szenvedni. Látod, akik meditálnak, valójában kiterjesztik a saját identitáskörüket. Te is beletartozol.

Érdekes módon a hátsó agykérgünk működése leáll, amikor flowban vagyunk. De mikor tudatunknál vagyunk, vagy amikor pénzt kapunk, aktivizálódik. Úgyhogy amikor a gyakorláson keresztül flowba kerülünk, megkezdjük az utunkat az empátia és az alacsonyabb öntudatosság felé.

brain

Forrás: Ashtanga Parampara
Fordította: Horváth Eszter

Két Certified tanár beszélget: Tim Miller és Hamish Hendry

Tim Miller Astanga

Az Ashtanga Yoga London alapítója, Hamish Hendry ül le Tim Miller-rel beszélgetni félelmekről, dharmáról és Gurujiról.

Hamish Hendry – A napokban a Bhagavad-gítát olvastam, azon belül az egyik kedvenc részemet a második fejezetben. Arról szól, hogy a dharma gyakorlása segít túljutni a félelmeinken. De mitől is félnek az emberek? Ha a szútrákban keresed a választ, akkor a haláltól való félelmet találod. Én a halált egy nagyon érdekes témának tartom.

Tim Miller – A haláltól való félelem nagyon a hatalmába tud keríteni minket. Azonban, vannak ennél felszínesebb, sekélyesebb félelmeink is. Számomra például, mivel introvertált vagyok, maga a gondolat, hogy emberek előtt kell beszélnem félelemmel tölt el. Minden egyes alkalommal a pánik kerülget.

Hamish Hendry – Ott van még az egó megszűnésétől, vagy a változástól való félelem is. 

Tim Miller – Szerintem a félelem azokhoz a dolgokhoz köthető, ami ismerős számunkra.

Hamish Hendry – Szerinted ez a gyakorlást nézve is igaz? 

Tim Miller – Én úgy gondolom, hogy ezért fontos, hogy az embernek legyen egy tanára. Nagyon ügyesen ragaszkodnak dolgokhoz fizikailag, mentálisan és természetesen emocionálisan is, így nehéz túljutni ezen a ragaszkodáson valamiféle külső segítség nélkül. Tanárként a mi feladatunk az, hogy kimozdítsuk az embereket a komfort zónájukból. Guruji remekül csinálta ezt, ő a legtöbbet hozta ki az emberből.

Hamish Hendry – Imádtam ahogy azt kiabálta, hogy meg tudod csinálni és hirtelen az ember rájött arra, hogy te jó ég tényleg meg tudom csinálni.

Tim Miller – Ha pedig nem követte valaki egy instrukcióját, elismételte azt kétszer olyan hangosan.

Hamish Hendry – Nagyszerű eredményeket ért el így.

Tim Miller – Igen, tehetsége volt ahhoz, hogy úgy javítson ki másokat, hogy közben ösztönözze és inspirálja őket. Ezt nagyon nehéz egy nyugati embernek elsajátítania. A gyakorlásom során, egyik nap Guruji felügyelete alatt elkezdtem az ötödik sorozatot. Az első ászanát (Kanda Pidasana) meg tudtam csinálni, mivel a csípőm elég nyitott volt. Viszont a következő póz (Kracacasana) egy spárgában történő mély hátrahajlás. Próbálkoztam és meg tudtam csinálni a spárgát, de utána be kellett volna hajlítanom a hátul lévő térdemet és elkapnom a lábamat. Guruji próbálta a padlónak nyomni a hátul lévő lábamat, de az nem mozdult. Mindenféle borzasztó, hörgő hangot adtam ki. Guruji rám kiabált, hogy nem helyes a légzésem és hogy bezzeg Richard Freemannek nincs ezzel az ászanával problémája.  Eddig sikerült eljutnom. Még Guruji is észrevette, hogy ez nem egy olyan póz, amit ebben az életben kivitelezni tudnék. Megvannak a testemnek a korlátjai.

Hamish Hendry – A gyakorlók ezt hajlamosak elfelejteni. Küzdenek, hajtják magukat a minél több, újabb ászanáért, akkor is, ha ezek végrehajtására a testük nem képes. De te úgy tűnik boldogan megálltál akkor, ott.

Tim Miller – Így van. Igazából, boldogan megálltam volna már a harmadik sorozatnál.

Hamish Hendry – Én a negyedik sorozat elején tartok, és tudod mit?  Nagyon elégedett vagyok ezzel (és nem megyek tovább) részben azért, mivel így is nagyon sokáig tart a gyakorlásom.

Tim Miller – Tényleg nagyon hosszú. Különben az ahogyan az első sorozat össze van állítva nekem nagyon logikusak tűnik. A második és a harmadik sorozatban van egy-egy pont, ahol az előrehaladás, vagyis az átmenet két ászana között rettentően nehézkes. Viszont úgy tűnik, hogy a negyedik sorozatban több ilyen nehezebb pont van. Számomra így a sorrend szinte olyan, mintha úgy lett volna rendszerezve, hogy az összes ászana nevét beletették volna egy kalapba, majd véletlenszerűen húzták volna ki őket. Amikor fiatal az ember akkor könnyebben veszi az e féle kihívásokkal teli átmeneteket a sorozaton belül.

Hamish Hendry – Sok fiatal jár hozzád gyakorolni?

Tim Miller – A legtöbbjük a negyvenes éveiben van, sokan vannak az ötvenes, hatvanas éveikben. Van pár gyakorlóm, akik több mint húsz éve járnak hozzám. Nem tudok tőlük megszabadulni, valahogyan mindig visszajönnek.

Hamish Hendry – Néhány tanár nagyon ügyel arra, hogy megtartson egy bizonyos távolságot maga és a diákjai között. Én azonban szeretem jól megismerni a gyakorlóimat, mert úgy gondolom, hogy többet tudok nekik segíteni, ha tudok az érzéseikről, arról, hogy min mennek éppen keresztül, vagy például arról, ha éppen rossz napjuk van.

Tim Miller – Guruji egy jó példakép volt ebből a szempontból, megmutatta, hogy mi az, amit egy tanár nyújthat a diáknak. Mindig is nagyon nyitott, nagylelkű és szeretetteljes volt. Végtére is mindenki azt keresi, hogy úgy érezze, hogy szeretik, elfogadják és törődnek vele. Arra törekszem, hogy én is ezt tudjam nyújtani az embereknek.

Hamish Hendry – Ha összehasonlítod azt ahogyan most tanítasz azzal, ahogyan 30 évvel ezelőtt tanítottál, szerinted mi az, amiben változtál? Én például úgy gondolom, hogy már sokkal ösztönösebben tanítok.

Tim Miller – Szerintem a legjobb dolog, amit egy tanár adhat az a saját tapasztalata. Ma sokkal jobb tanár vagyok mint 30 évvel ezelőtt voltam. Az idő múlásával egyre nyitottabb szemlélettel közelítem meg a gyakorlást, valamint egyre több együttérzéssel. Úgy gondolom, hogy ez annak köszönhető, hogy az idő múlásával sokat kellett foglalkoznom a saját testem változásaival. Szerintem a fiatal tanárok hajlamosak a kelleténél szigorúbbak lenni. Idővel rájön az ember arra, hogy nem kell keménykezűnek lennie ahhoz, hogy meggyőzzön másokat arról, hogy ért ahhoz, amit csinál.

Hamish Hendry – Valóban. Elmész egy órára és a tanár elszántan a legnehezebb pozíciókat akarja végrehajtatni veled, s ezáltal a jóga inkább egyfajta testedzéssé válik, nem pedig belső munkává.

Tim Miller – Elég gyakori az, hogy egy haladó gyakorlót különleges figyelemmel vagy kritikával illet a tanár, azért, hogy ezáltal megteremtse a saját domináns szerepét. Azonban, én nem gondolom, hogy szükség lenne ilyen attitűdre. Ha egy olyan ember jön el hozzám, aki haladó szinten gyakorol, én értékelem a belefektetett idejét és energiát. Kijavítom, amit tudok és így igyekszem segíteni, de nem gondolom, hogy másképpen kellene hozzáállnom, hacsak nem arrogáns attitűddel érkezik. Szórakoztató volt nézni, ahogy Guruji foglalkozott azokkal az emberekkel, akik kicsit túlságosan nagyra voltak magukkal.

Hamish Hendry – Ő mit csinált ilyenkor?

Tim Miller – Emlékszem voltak olyan gyakorlók, akik erősek, hajlékonyak voltak, s úgy tűnt nagyon élvezték, amit csinálnak. Amikor viszont egy-egy ászanában megremegtek, elvesztették a stabilitásukat, vagy kevésbé egyenletesen vették a levegőt, Guruji gyakran rájuk kiabált. Valamint amikor valaki felugrott kézenállásba az ászanák között, az sem tetszett neki, így igyekezett kihangsúlyozni azt, hogy a gyakorlás nem cirkusz, így nem való az ilyesfajta mutatványok bemutatására. 

Hamish Hendry – A kedvenc idézetem a Bhagavad-gítából a kilencedik fejezetben van, az amelyik az egyszerűségről és a természethez való kapcsolódásról szól. Neked melyik a kedvenced?

Tim Miller – Jobb, ha a saját dharmádat éled tökéletlenül, mint másét tökéletesen. 

Hamish Hendry – Néhányan azzal próbálkoznak, hogy imitálnak más tanárokat, vagy hajlékonyabb gyakorlókat, de valójában ők nem lehetnek ugyanazok az emberek. Muszáj önmagunknak lennünk.

Tim Miller – Az első fejezetben Arjuna az ellenfél csapatait szemléli, leteszi a fegyvert, mivel letaglózza, hogy a saját nagyapját, unokatestvéreit, rokonait látja az ellenfél oldalán. Krishna azt mondja, hogy ne csüggedjen, hanem harcoljon hiszen ez az ő dharmája. Gyakran az élet dolgai minket is olyannyira leterhelnek, hogy úgy érezzük, hogy sehogyan sem tudjuk folytatni azt, ami a feladatunk lenne.

Hamish Hendry – Viszont folytatnunk kell. Ez az, ami nekem igazán tetszik az első fejezetben. Szerintem mindenki keresztülmegy nehezebb időszakokon, s ezért jógázunk valójában. Kell lennie valamiféle szomorúságnak az életünkben, ami miatt átlépünk a shala ajtaján.

Tim Miller – Szerintem ez a szenvedés az, ami a leginkább ösztönöz minket a gyakorlásra. 

Forrás: puslpam on yoga magazin
Fordította: Csermelyi-Vörös Rózsa

Édes Amma

Three Guru Jois

Nem tudom, hogy hányan tudják, hogy Amma, Guruji felesège is Krishnamacharya tanítványa volt. Tőle tanulta az astanga jógát ès ő is ugyanúgy megkapta Krishnamacharya áldását, hogy tudását továbbadja.
Amma volt a tudás kútja. Ha abban a szerencsèben részesült az ember, hogy el tudta csípni egy alkalmas pillanatban, amikor két szónál többet is lehetett vele váltani, érdekesebbnél érdekesebb történeteket osztott meg saját gyakorlásának tapasztalatairól.
A legédesebb és legkedvesebb emberek egyike volt, akivel valaha találkoztam. Még most is megmelengeti a szívemet, ha felidézem magamban a mosolyát.

Egy alkalommal – ezt sohasem fogom elfelejteni – Guruji hozzájárulását kértem, hogy egy hetet Goán tölthessek, megadva fáradt testemnek a szükséges pihenést. Guruji épp arról beszélt, hogy nem kellene elmennem, amikor betoppant Amma és megkérdezte, hogy mi zajlik éppen.
Elmondtam neki Goára „menekülésem” tervét, mivel Guruji arcán az egyet nem értés jelei mutatkoztak. Amma hirtelen kannadára (a helyi nyelvet hívják így) váltva Gurujihoz fordult, röviden mondott neki valamit, aztán visszaváltva angolra azt mondta: „igen, persze, hogy mész, sokat úszol majd, pihensz”.
– Csak egy hét! – vágta rá rögtön Guruji.

Érthető, hogy miért beszél Sharath olyan szeretetteljesen és nagy kedvel a nagymamájáról. Mindig hiányozni fog mindannyiunknak, akik részesülhettünk abban a csodában, hogy ismerhettük.

Forrás: Ashtanga Yoga Atlanta
Fordította: Müller Fruzsi

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 3. rész

Guruji Sri K.

(Elöző részek: Első, második.)

Guruji öröksége

Gurudzsiről szóló cikksorozatunk utolsó befejező bejegyzése következik, amely szeretett jógamesterünk hagyományát, örökségét célzott bemutatni. Patthabi Jois neve a jóga világban a diákoknak köszönhetően vált híressé, azáltal, hogy tovább adták egymásnak, hogy kinél tanulták ezt a különleges jógastílust, az astanga vinyásza jógát. Gurudzsi kijelentette, hogy amit ő oktat, azt mesterétől Krisnamacsarjától tanulta. Azt nyíltan elismerte, hogy finomított a pózok sorozatán, amiket Krisnamacsarjától kapott, és egy tisztább, szisztematikusabb sorozatba rendezte őket. Ez, ahogy állítja azután történt, hogy ő maga megfigyelte, és megtapasztalta a gyakorlást, annak érdekében, hogy a test hatékonyabb nyílását, lazulását érjük el, és ezzel kikövezzük az utat a jóga valódi megéléséhez, elvégezte a megfelelő módosításokat.

Ami szokatlan a Gurudzsi által oktatott astanga jógában az az, hogy a diák fokozatosan kerül bevezetésre egy meghatározott sorozat ászanáiba, lépésről-lépésre. Minden egyes diáknak először a napüdvözletet tanítja meg, mivel Patthabi Jois szerint ez az alapja a gyakorlásnak. Majd ezt követően kapja meg a sorozat többi pózát a tanuló, de csak akkor, hogyha egy bizonyos fejlődést mutat a már megtanult ászanákkal. Pattabhi Jois bizton állította, hogy ez a módszer belülről ébreszti fel a lélek fogékonyságát, de ehhez első lépésként meg kell tisztítani a testet a fizikai kiegyensúlyozatlanságtól. Szerinte nincs értelme nehéz pózok kivitelezésének, ha nincs felkészülve az illető teste/tudata/idegrendszere.

A kezdők ezért először a gyakorlás alapvető összetevőivel ismerkednek meg, amely a napüdvözletekből és az álló pózokból áll, annak érdekében, hogy ezzel a test felkészüljön a sorozat ülő pozícióinak kivitelezésére, amely azután következik. A rendszer sajátossága, hogy az elején nagyon megterhelő lehet fizikailag, mivel nagy belső hő termelődik, és a gyakorló hevesen izzadhat. Ez általában az első időszakban jellemző, mivel a tisztulási folyamat részeként megtisztul a test, az elme és az idegrendszer, hogy felszabadítsa a belső kiegyensúlyozatlanságot, megnyissa a testet és az elmét a Jóga mélyebb befogadására. Ennek a rendszernek megfelelő gyakorlás az egyik legmegterhelőbb fizikailag a modern jógaiskolák közül, de Gurudzsi szerint a cél nem fizikai, hanem spirituális jellegű – ezért nem kell atlétának lenni, hogy az ember gyakorolja az astangát, de mindenesetre az erő és a hajlékonyság természetesen ered a gyakorlásból.

A rendszerben hat különböző sorozat van, átlagosan 25 ászana mindegyikben. Egy kézzel meg lehet számolni azokat, akik a harmadik sorozatot követő sorozatokat gyakorolják a világon, gumiember módjára végrehajtható erős hátrahajlítások, csavarások és nyújtásokból áll, amelyek mélyen hatnak a belső szervekre, a testre a tudatra és az idegrendszerre. Az Ashtanga Yoga Research Institute (AYRI, a mai KPJAYI), ahol Gurudzsi volt az igazgató, az a tanítási metódus, hogy minden diáknak lassan és fokozatosan építi fel a gyakorlását. Senkinek nem tanítanak haladó ászanákat, csak ha már 3-5 év folyamatos gyakorláson van túl, valamint odaadást és következetességet mutat. A két utolsó sorozatot egyfajta mítosz lengi körül, különösen az utolsót, mivel eddig egy ember van a világon akinek Gurudzsi azt megtanította, és az nem más mint R. Sarath Jois, Gurudzsi unokája, és a KPJAYI jelenlegi igazgatója, Gurudzsi örökségének továbbadója. A szóbeszéd szerint bizonyos „gyakorlatok” közé tartozik a saját szívverés megállítása, és más szélsőséges fizikai kontroll kivitelezése az izmokon és a belső szerveken.

Ezek a haladó sorozatok persze messze túlmutatnak azon amit általában az egészség központokban, fitnesz termekben és jóga stúdiókban tanítanak a világban, de érdekesség, hogy a power jógaként és fitnessz jógaként népszerűvé vált stílusok, amelyek elterjedtek a termekben 10-20 évvel ezelőtt, mind az első sorozatból alakultak ki, amely az AYRI-ból került ki. Ez a sorozat a Jóga Csikitsza (jóga az egészségért), amely átrendezi és kiegyensúlyozza a fizikai testet azzal, hogy először felébreszt egyfajta tudatosságot az egészséggel kapcsolatban, majd elkezdi az energiát áramoltatni a testben, a bokák, sarkak, csípő és a gerinc nyitásával, tespedésből való felébresztéssel a megfelelő áramlásért és jóllétért.

A második sorozat a Nádi Sódhána (Idegtisztító) mélyebben dolgozik azáltal, hogy megnyújtja a gerincet, és tovább erősíti a szerveket. Ebben a sorozatban sok hátrahajlító pózt, csavarást, lábat a fej mögé tevő ászanát találunk, egyszerűbb kartámaszokat, majd egy sor fejenállás variáció hozza a következő fordulatot a sorozat végén, amely új energiaáramlást indít be a test középső tengelyén, és fokozza az agy vérellátását.

Az utolsó négy sorozat a Haladó A, B, C és D – a Stíra Baga (Az erő központosítása). Ezeknek a pózoknak a célja a test/elme/idegrendszer központosítása és belülről eredő megszilárdítása. Ezen haladó pózok megfelelő alapok nélküli kivitelezése sokkal nagyobb kárt okozhat a test/elme/idegrendszer hármasában a pózok puszta intenzitásából eredően, mint amekkora hasznot nyerünk, általa. Ezért, csak évek óta tartó gyakorlást követően, tanárunk által jónak látott időben kezdjük el csinálni. Ezt a sorozatot a „Rísi” sorozatnak is nevezik, mivel a Védákban szereplő híres bölcsek közül többek neve is felbukkan benne. Az A és B sorozatban található pózok egyre nehezebb erősségű, a lábakat a fej mögé tévő variációkból állnak, fárasztó kartámaszok, mély csavarások és hátrahajlításokból áll. Átlagosan minimum 2-3 év alatt lehet elsajátítani az egyes sorozatokat. A diákok egy része nem is próbál ki az első sorozaton kívül mást, de minden gyakorlóban közös a gyakorlás iránti szeretet, az egészségük, jóllétük rohamos javulása, amely úgy tűnik mintha a bőrükön, szemükön keresztül tündökölne, és amely világosan látszik az arcukon.

Természetesen az astangások között is felbukkannak különböző „vétkekkel”, rossz szokásokkal rendelkezők, amikor először kezdenek astangázni. A legtöbbeknek ezek a szokások elmúlnak a belső forrás felé irányuló egyre nagyobb fogékonyság által – hiszen amikor felfedezzük ezt a belső forrást, erőt, a külső benyomások és ingerek egyre érdektelenebbé válnak. Gurudzsi mindig is arra ösztönözte diákjait, hogy adjanak nagyobb figyelmet a létezés iránti belső fogékonyságuk erősítésében, az étkezés, egészség, táplálék stb. tekintetében. „Találd meg azt, ami számodra a legjobban működik.. A tiszta test természetesen tudja, hogy mi a jó neki! Hallgass a belső hangra, és fokozatosan meg fogod tanulni, hogy mi az ami jó és mi az ami kevésbé hasznos számodra.” Ezeknek a gyakorlatsoroknak a legnagyobb előnye az, hogy az ember a jóllétét és egészségét tudja javítani, mindamellett, hogy kialakul egy újfajta megközelítése az életének, a belső mélységek felé kialakuló nagyobb fogékonyság által. Mindazoknak akik azt gondolják, hogy ez a rendszer arra való, hogy szép testet építsünk – szálkásat, csinosat, mutatósat, mint egy görög istenét.

Sri K Pattabhi Jois

Pattabhi Jois azt mondja:

„A jóga nem fizikai gyakorlás, ez nem jó megközelítés. A hatha jógát lehet kizárólag külső testgyakorlásra használni, de nem ez a jóga alapvető haszna. A jóga nagyon mélyre tud hatni, olyan mélyre, hogy megérinti az ember lelkét. Ha a jógát megfelelően gyakorolják, hosszú időn keresztül, az idegrendszer megtisztul, és megtisztul az elme is. Amikor megfelelően gyakorlod az ászanákat, hosszú időn keresztül, a prátjahára, a dáraná és a djána alapjai természetesen alakulnak ki, és előidézi az elme tisztaságát valamint az önmagunk belső lényege iránti megnövekedett fogékonyságot.” Gurudzsi diákoknak szóló üzenete egyértelmű: „Gyakorolj, gyakorolj, és minden más jön magától!” Ezzel a kijelentésével a jóga magasabb szintű megtapasztalására utal, amit a gyakorlás magával hoz. Gyakorlás nélkül majdnem hogy lehetetlen a jóga egy sokkal mélyebb szintű megértése. A jóga nagyobb lényegét nehéz névvel illetni és formába önteni, de helyes gyakorlás által felébred a belső lény iránti érzékenység, és megtapasztalhatjuk ahogy megéli és érzékeli a test/elme/érzékszervek működését, ahelyett, hogy beleakadna. Gurudzsi nagyon fontosnak tartja az ászana gyakorlást ebben a folyamatban, hiszen az elménk és a testünk is kötött minták mentén működik, és a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt a folyamatot megtörjük az az, hogy legyen egy következetes ászana gyakorlásunk, amely felszabadítja a belső feszültség rétegeit, és megkönnyíti a belső tisztaság, egészség és szabadság kialakulását. Senki nem állítja, hogy ez a folyamat könnyű, de azoknak akik kitartanak a gyakorlásuk mellett, azoknak a jutalma nem marad el. Lehet vitatkozni ennek a rendszernek a hatékonyságával, érdekes azonban, hogy milyen gyorsan nő az astangások száma az egész világon, így kijelenthetjük, hogy előnye biztosan van a gyakorlásnak, legyen az akár fizikai vagy spirituális.

Pattabhi Jois sosem volt egy nagy szónok. Hagyományos brahman nevelést kapott, így nem szerette a jógával kapcsolatos nézeteit nagyközönség előtt hangoztatni. Sokszor elmondta, hogy hosszú időbe telik a jóga mélyebb rétegeinek megértése, nincsenek egérutak. Egy könyvet írt csupán, a Jóga Málát. A talán leghíresebb idézete, amely összefoglalja a tradíciót: „Astanga jóga 1% elmélet, 99% gyakorlat.” Gurudzsinél nem voltak tanárképzők, vagy haladó tanfolyamok a tanulók számára. Az egyetlen elvárása a diákokkal szemben az volt, hogy gyakoroljanak, és tanulják meg azt a rendszert amit oktatott. Aztán évek múlva, amikor a diák nagyobb tudást, és a tanultak megértését mutatja, megkaphatta Gurudzsi áldását az oktatásra. Azok akik megfelelő képzettség nélkül oktatják a rendszerét Gurudzis azt mondja: „Legyenek ilyen tanárok is, és reménykedjünk, hogy a diákjaik egy napon megtalálják azt, akit valójában megérdemelnének.”

guruji5

Ortodox Brahminként és az Advatia hagyományok – amely Sri Sankaracsarja terjesztett el – követője lévén, a hitelesség és az elköteleződés a rendszer megtanulásának kiemelkedő jelentőségű Gurudzsi számára. Megjeleníti megingathatatlan hitét a Védák tanításában: „Minden benne van. Csak meg kell nyitnunk a saját fejünkben már meglévő tudásunkat, és akkor megérthetjük az őseink nagyszerűségét.” Patandzsalit idézi Gurudzsi, amikor a rendszert astanga jógának nevezi. Patandzsali jóga szútráinak második fejezetében, a Szádhana Pádában találjuk először meg az Asta-anga, a nyolc ág elnevezést, amely arra utal, hogy nyolc lépcsőfokon vezet el a jóga fokozatos megvilágosodása felé, és érjük el a végső transzcendentális állapotot, a Szamádhit. Gurudzsi többször kijelentette, hogy a jóga lényege a teoretikus tudáson túlmutat: a gyakorlás megtapasztalása által tudjuk a tudatosságunkat valami jelentősebb felé fordítani mint amit gondoltunk. „A gyakorláshoz idő kell. Amikor te magad tapasztalod meg, akkor te magad fogsz rájönni, hogy mi az igaz.” Ezért szokott mosolyogni azokon, akiknek egyértelmű véleményük van a jógáról anélkül, hogy megfelelő alappal rendelkeznének ahhoz, hogy azt befogadják. A gyakorlás valódi hatásainak és eredményeinek az egyes gyakorlók életében az egyéni megtapasztalás útján fedezhető fel, az azonban elmondható, hogy ez a stílus egy egészen új kapcsolatot hozott létre a jóga és az emberek között. Pattabhi Jois szerint az astanga sohasem a fizikai testről szólt, hanem sokkal inkább arról a belső megtapasztalóról, amely egyre láthatóbbá és szabadabbá válik a folyamatban.

Bármikor feltették neki a kérdést, hogy tisztázza mik a nézetei a jóga és a gyakorlás kapcsolatában és hogy mire való, egyértelmű a véleménye:
„Az ászanák és a pránajáma gyakorlása, a test és az érzékek irányításának megtanulása, annak érdekében, hogy a belső fény felgyulladhasson. Ez a fény ugyanolyan az egész világon, és az embernek lehetősége van arra, hogy megtapasztalja ezt a fényt, a belső Ént a megfelelő jógagyakorlás által. Ez a jógagyakorlás természetes velejárója, hogy az ember megtanulja az elméjét irányítani, mivel megtapasztalja annak a támogatását. Persze az elme irányítása rendkívül nehéz, azonban minden lehetséges a megfelelő gyakorlás által. Ennek megfelelően mindenekelőtt gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni kell, hogy a jóga mély megértése elérhetővé váljon számunkra. Ezt követően képesek leszünk megtörni az elme megszilárdult mintáit, és megtapasztalhatjuk annak mélyben rejlő támogatását. A filozófia is fontos, de ha nem vagyunk kapcsolatban és összeköttetésben az igazsággal és a gyakorlattal, akkor mire való? A véget nem érő fecsegés csak elfárasztja az elmét! A gyakorlás az alapja a filozófia igazi megértésének. Ha a dolgok nem válnak gyakorlattá és nem tudjuk megtapasztalni őket, akkor mi a hasznuk? „Jóga hinam katham móksam bhaváti druvam.” Jóga nélkül (gyakorlati megtapasztalás) hogyan lehet a felszabadulás iránti törekvés lehetséges?” [Narapuma Magazine, 2004]

Befejezésként következzen egy részlet Sandra Anderson Gurudzsival készült interjúból:
(…)
SA: Milyen rendszerben tanítja az ászanákat és a pránajámát?

PJ: Én kizárólag astanga jógát tanítok, az eredeti rendszert, amely Patandzsali Jóga Szútráiból ered. (…) „Taszmin száti szvasá prásvaszajor gáti viccsédá pránajáma.” (II.49.) Először az ászanát kell tökéletesíteni, aztán kezdhető el a pránajáma gyakorlása: a belégzés és a kilégzés irányítása, a légzés szabályozása, a légzés visszatartása. Az ászana tökéletesítését követően jöhet a pránajáma tökéletesítése. Ez a jóga módszere.

SA: Milyen a tökéletes ászana, hogyan lehet kivitelezni?

PJ: „Stíra szukham ászanam” (II. 46) A tökéletes ászana azt jelenti, hogy szilárdan és boldogan három órán keresztül benne tudsz lenni, minden gond nélkül. Miután a lábaidat kiszeded az ászanából a tested továbbra is boldog.

Abban a rendszerben amit én tanítok, nagyon sok ászana van, amely a véráramlással, a légző szervekkel és a tekintet fókuszálásával dolgoznak. Hajlékonynak kell lenni, és a testünk három részét, a fejet, a nyakat és a törzset egy egyenes vonalba kell tartani. Ha a gerincünk görbe, az hat a légzés minőségére. Ahhoz, hogy megfelelően tudj lélegezni, a gerincednek egyenesnek kell lennie.

A Múladárából (gyökércsakra) 72.000 nádi (csatornák, amelyeken keresztül a prána áramlik a finom testben) ered. Az idegrendszer innen nő ki. Ezek a nádik mind szennyezettek, meg kell őket tisztítani. A jóga rendszerében az ászanák és a légzés segítségével meg tudjuk tisztítani a nádikat minden nap. Megtisztulnak a nádik azzal, hogy a megfelelő pózban vagy, hogy minden nap gyakorolsz, ki- és be lélegzel, amíg végül hosszú idő után az egész tested erős lesz, az idegrendszered meggyógyul. Amikor az idegrendszer tökéletes, akkor a test erős. Amint megtisztul az összes nádi, a prána (a finom energia) be tud lépni a központi nádiba, a Susumnába. Ehhez az kell, hogy tökéletesen tudd irányítani az ánuszt. Gyakorolnod kell a bandhák (energia zárak) használatát: a Múlabandhát, az Uddijána Bandhát és a többit az ászana és pránajáma gyakorlása során. Ha az én tanításaimat követkve gyakorolsz, a bandhák jönnek maguktól.
Ez az astanga jóga eredeti tanítása. Nem adtam hozzá semmit. Ezeket a modern tanításokat én nem ismerem… Én egy idős ember vagyok!

SA: Ez a módszer fizikailag nagyon megterhelő. Hogyan tanít olyan valakit, aki rossz fizikai állapotban van?

PJ: Nem lehetetlen rossz testi állapottal dolgozni. A jóga írások szerint a jóga gyakorlása hajlékonnyá, de olyan erőssé is tesz mint egy elefánt. Jógi arcod lesz. A jógi arca mindig mosolyog. Azt jelenti, hogy hallod a nádát, a belső hangot, szemeid tiszták. Elkezdesz tisztán látni, irányítod a bindut (életerőt). A belső tűz kibontakozik és a test megszabadul a betegségektől.

Három fajta betegség van: a testi, a mentális és az idegrendszeri. Amikor az elme beteg, akkor az egész test is beteg. „Manajéva manusánam káránám bandha moksajoho” Az elme az oka a kötöttségnek és a felszabadulásnak is. Ha a tudat beteg és szomorú, az megbetegíti a testet, nincs tovább. Ezért először meg kell gyógyítani az elmét. Elme gyógyszer – ez a jóga.

SA: Hogyan tud az elme gyógyszere lenni pontosan?

PJ: Jóga gyakorlás, és a megfelelő légzéstechnika. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Ennyi. Gyakoroljunk, hogy az idegrendszer tökéletes legyen, a vér megfelelően áramoljon, ami nagyon fontos. Jó véráramlással, nem lesznek szívproblémáid. A Bindu irányításával nem pazaroljuk az életenergiát, az is nagyon fontos. Az ember a bindu tartalékaiból él, amikor a bindu elfogy, akkor meghal. Ezt mondják az írások.
A mindennapi gyakorlással a vér megtisztul, és az elme fokozatosan az irányításunk alá kerül. Ez a jóga módszere.

„Jógasz csitta vritti niródaha.” (I.2) Ez azt jelenti, hogy a jóga tudománya, az elme folyamatainak lecsendesítése.

SA: Legtöbbször, amikor jóga gyakorlás kerül szóba, az ászanákról és a pránajámákról beszélgetünk. Mennyire fontos az astanga jóga első két ága, a jámák és a nijámák?

PJ: Nagyon nehezek. Ha gyenge a tested, akkor gyenge elveid is vannak.
Öt jáma van: Ahimsza, szatja, asztéja, brahmacsarja, aparigraha. Az ahimsza lehetetlen, az igazat mondani, az is nagyon nehéz. Az írások azt mondják, mond az igazságot, amely édes, ne mond azt, amelyik bánt. De ne hazudj, akármilyen édesen hangzik is. Nagyon nehéz. Csak az édes igazságot mond, mert aki a kellemetlen igazságot mondja, az halott ember.
Szóval a gyenge elme gyenge testet is jelent. Ezért kell egy jó alapot építeni az ászana és pránajáma gyakorlással, hogy a test, az elme és az idegrendszer jól működjön. Aztán tudsz az ahimszával, szatjával és a többi jámával, nijámával foglalkozni.

SA: Mi a helyzet az astanga jóga többi ágával? Tanít meditációt?

PJ: A meditáció a Djána, a hetedik lépcsőfoka az astangának. Amikor az egyik lépcsőt tökéletesítettük, akkor jöhet a következő. A djána kivitelezéséhez egyenes háttal kell ülnöd, becsukott szemekkel, az orrcsúcsra fókuszálva. Ha ez nincs meg, akkor nem vagy elmélyülve. Ha a szem nyitott, az elme is az.

A jóga 95% gyakorlat, és csak 5% elmélet. Gyakorlat nélkül nem működik, nem lesz semmi haszna. Szóval muszáj gyakorolni, követni kell a megfelelő rendszert, lépésről-lépésre. És akkor fog működni.

(…)

Az előadások hangzatosak; adsz egy jó előadást, és mindenki azt gondolja, hogy milyen nagyszerű vagy. De az előadások 99,5%-ban nem hasznosak. Sok éven keresztül kell az ászanákat és a pránajámát gyakorolni. Az írások azt mondják: „Hosszú időn keresztül alázatosan, megszakítás nélküli gyakorlás hozza a tökéletességet.” Egy év, két év, tíz év… az egész életed során gyakorolsz.

GuruJi

Forrás: Alexander Medin: Sri K. Pattabhi Jois and the Ashtanga Research Intitute
Sandra Anderson „An Interview with K Pattabhi Jois: Practice Makes Perfect”

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 1. rész

Guruji

Sri K. Pattabhi Jois, diákjai körében Gurudzsí, az egyre népszerűbbé váló Astanga Jóga rendszer megalapítója és népszerűsítője 1915. július 26-án, Guru Purnima napján született (a Guru hónapjának teliholdas napja) a Karnátaka államban levő Kowshika nevű faluban, Mysore-tól 150 km-re. Édesapja, a közel hetven családot számláló falu asztrológusa és papja volt. Pattabhi Jois a család kilenc gyermeke közül középsőként született, és mint minden brahmin fiúcska, már öt éves korától elkezdte a Védákat és a hindu rituálékat tanulni. 12 évesen vett részt élete első jóga bemutatóján, ami a középiskolájában került megrendezésre, és amely élmény olyan hatással volt rá, hogy jobban megszeretett volna ismerkedni ezzel az ősi tudománnyal. Annyira izgatott volt új felfedezésétől, hogy másnap kora hajnalban felkelt, hogy találkozhasson azzal a lenyűgöző jógival aki a bemutatót tartotta, és akit Sri T. Krisnamácsárjának hívtak.

A kis Pattabhi Jois kérésére Krisnamácsárja tanítványának fogadta, és elkezdődött a két kiváló jógi közel harminc évig tartó tanár-diák kapcsolata. Az elkövetkezendő két évben Gurudzsí a család tudta nélkül minden hajnalban öt km-t gyalogolt Krisnamácsárja házához, hogy a szigorú és követelőző jógi gyámsága alatt gyakoroljon mielőtt iskolába menne. Az ifjú Gurudzsí kitartó volt és szorgalmas, megismerkedett a szent iratokkal, és Krisnamácsárja felügyelete alatt ászanákat és pránájámát tanult. A családja előtt azonban titokban tartotta érdeklődését, tekintve, hogy akkoriban a jógát a szerzetesek, szádhuk és szannjászík számára tartották megfelelőnek, családos embernek nem, mivel szerintük aki gyakorlásba fog, az elveszítheti minden érdeklődését a világ iránt, és elhagyhatja a családját. Amikor Gurudzsí a házuk verandáján olvasta a Rámajánát, a családtagjai csak nevettek rajta:
– Ó! Nézzétek a nagy tudóst! Miért fecséreled az idődet könyvekre? Menj, és törődj inkább a tehenekkel!

Pattabhi Jois young

Gurudzsí tizennégy évesen egy szertartás keretein belül megkapta apjától a brahminok szent fonalát, jelezve, hogy a brahmin fiú a felnőttkorba lép, és megkezdi spirituális életét. A nagy eseményt követően elhatározta, hogy annak érdekében hogy elmélyíthesse szanszkrit és jóga tudását, elmegy Mysore-ba, és jelentkezik a maharádzsa mysore-i Szanszkrit egyetemére. Ismét a család tudta nélkül, titokban indult útnak, összesen két rúpiával a zsebében. Amint leszállt Mysorban a vonatról, azonnal az egyetem pénztárához sietett, hogy bemutassa az igazolását arról, hogy ő brahmin – ami feljogosította, hogy ingyen tanulhasson – és felvették az iskolába. Szerény életet élt diákként, hiszen a családja azt sem tudta hol van. Ha kellett, ételt koldult brahmin családoktól, és jógabemutatókat tartott, hogy egy kis pénzt szerezhessen. Mindemellett szorgalmasan és kötelességtudóan járt az órákra, és tanult, valamint folytatta a jógagyakorlását.

1932-ben, két évvel szökése után az egyetemen jógabemutatót tartottak, és a színpadon lévő jógi nagy örömére, régen látott guruja, Krisnamácsárja volt, akinek boldogan borult lábaihoz.
– Héj, te vagy az? – mondta Krisnamácsárja
– Igen – mondta Pattabhi Jois, – Guruji, én itt tanulok.
Mióta egyetemre járt, nem volt kapcsolata Gurujával, így nagyon boldog volt, hogy újra láthatta szeretett mesterét. A bemutatón jelen volt a Mahárádzsa, Krisna Rádzséndra Ódéjár egyik minisztere is. A mahárádzsa érdeklődést mutatott a jóga iránt, és amikor miniszterétől tudomást szerzett arról, hogy Krisnamácsárja a városban van, rögtön érte küldött. Csúnya betegség gyötörte a mahárádzsát, azonban Krisnamácsárja hatalmas tudásával és gyógyító erejével képes volt meggyógyítani, ami addig másoknak nem sikerült. Ettől kezdve a mahárádzsa komolyan támogatta Krisnamácsárját és tanítványait, jóga salát nyitott nekik a palotán belül, ahol közel száz diákot szállásolt el. A mahárádzsa a jóga nagy patrónusa lett, és mindent megtett, hogy ez az ősi tudás minél több emberhez eljuthasson: Krisnamácsárját és tanítványait Indián belüli körutakra küldte, hogy bemutatókat tartsanak, tanulmányozzák a szent iratokat és a jóga különböző irányzatait. A mahárádzsa különösen megkedvelte Gurudzsít, és sokszor meghívta a kastélyba, hogy hajnalban jógabemutatót tartson. Gurudzsí és egy diáktársa Mahadév Bhatt, hajnali háromkor felkeltek, hogy egy hideg fürdő után négykor a mahárádzsa színe előtt, különböző ászanákat gyakoroljanak. A mahárádzsa kedvencei a kukkutászana és a bakászana B voltak. A mahárádzsa is szívesen elvégzett néhány ászanát, majd hazaküldte a fiúkat, egy kisebb összeggel a zsebükben.

Egy fiatal és rendkívüli lány kezdte el látogatni az egyetemen tartott jógabemutatókat édesapjával, egy szanszkrit tudóssal. A még csupán 14 éves Szavitramma az egyik bemutatót követően rámutatott Gurudzsíre, és azt mondta az apjának:
– Azt a férfit szeretném férjemnek!
Az apa odalépett a 18 éves Gurudzsíhez, és meghívta a családjuk Nandzsangud településen lévő otthonába, amely 20 km-re volt. Gurudzsí tisztelettudóan elfogadta a meghívást. A családi ismerkedés jól sikerült, Szavitramma apjának tetszett a fiatal jógi, és annak brahmin családi háttere, így beleegyezett a házasságba. Gurudzsí édesapja is jóváhagyta a frigyet, annak ellenére, hogy a fiatalok a horoszkópjuk szerint nem illettek össze.
– Összeillünk, vagy sem, én hozzá akarok menni! – jelentette ki Szavitramma, és ezzel nem szállt vitába senki.

AmmaGuruji

Az ifjú pár még abban az évben összeházasodott, 1933 nyarán, Amma születésnapján. A lakodalom után Amma visszatért a családjához, Gurudzsí pedig az egyetemre. Nem is látták egymást az elkövetkező három-négy évben, míg végül Amma Mysore-ba költözött férjéhez, ahol elkezdték közös életüket. Három gyermekük született: Mandzsu, Szaraszvati és Rames – mindannyian jógatanárok lettek.

Gurudzsí sokszor segített Krisnamácsárjának tanítani, ami feltűnt a mahárádzsának, aki sokszor látogatta a jóga sálában tartott jógaórákat. Nem sokkal később a mahárádzsa megkérte Gurudzsít, hogy tanítson jógát az egyetemen. Ő azt felelte, hogy ő tanulni jött Mysore-ba. A mahárádzsa fizetést, szállást és ösztöndíjat ajánlott fel neki, ami a már családos Gurudzsínak nagy lehetőség volt. Így 1937-ben megalapították az egyetemen a jóga tanszéket, amelynek a vezetője Gurudzsí lett egészen 1973-as nyugdíjba vonulásáig. A tanszéket meg is szüntették ezután. Amikor később megkérdezték tőle, hogy szerzett-e tanári diplomát, azt felelte, hogy igen, és elmesélte milyen nehéz volt a vizsgája: Krisnamácsárja elé vitt egy beteg embert, és azt mondta: „Hozd rendbe!”
1956-ban vidván (professzori) diplomát szerezett Védanta tudományokból, mind amellett, hogy 1976 és 1978 között az Indiai Orvosi Egyetemen, a jógatudományok tiszteletbeli professzora volt. Az egyetemen töltött évei során lehetősége volt elmélyedni a jógairodalomban, tanulmányozta Patandzsali Jóga Darsanáját, a Hatha Jóga Pradipikát, a Jóga-jádzsnyavalkját és az Upanisádokat.

Gyakran mesélt Gurudzsí a Jóga-koruntának nevezett szövegről, amely az astanga jógáról szóló kézirat, és amely az alapja volt azoknak a gyakorlati óráknak, amelyeket Krisnamácsárja tanított neki. A szöveget Krisnamácsárjának szóban tanította meg Ráma Móhan Brahmacsárí, és ő kívülről megtanulta azalatt a hét és fél év alatt, amíg tanítója mellett volt. A Kórunta csoportokat jelent, és állítólag az ászanák különböző csoportosítását tartalmazta, valamint a vinyjászáról, dristikről, bandhákról a mudrákról és a filozófiáról szóló eredeti tanításokat. Ráma Móhan Brahmacsárí azt mondta Krisnamacsárjának, hogy a művet megtalálja a Kalkuttai Egyetem könyvtárában. Gurudzsí soha nem látta a szöveget, és szerinte már nem is létezik. Szerinte, amikor Krisnamácsárja eltöltött egy kis időt Kalkuttában, akkor alaposan tanulmányozta a könyvet, de az akkor már nagyon rossz állapotban volt és sok része hiányzott is. Gurudzsí Krisnamacsárjától, a Jóga-koruntából számrazó módszereket tanulta meg. Sajnos lehetetlen ma már megbizonyosodni a könyv létezéséről, annak hitelességéről, de általánosan elfogadott, hogy ez a forrása a Pattabhi Jois által tanított astanga jógának.

Astanga Yoga Ninilayam

Gurudzsí élete egészen az 1960-as évekig a szokott mederben folyt, oktatott az egyetemen, valamint tanított az 1948-ban az otthonában megalapított, Astanga Jóga Kutatóintézetben (a mai KPJAYI). Egész életét a jógának szentelte, buzgó tudásvággyal tanult, és hatalmas szeretettel, kitartással és erővel tanított. Talán sose álmodott volna arról, a kis egyetemi könyvtárban a szentírásokat tanulmányozva, vagy a laksmipurami otthonában diákjait igazítva, hogy pár éven belül világszerte az egyik legismertebb indiai jógiként emberek tízezreinek fogja megváltoztatni az életét, és hogy hozzá fognak zarándokolni a jóga nektárjáért éhező diákok ezrei.

A cikk folytatását itt olvashatod.

Felhasznált irodalom:

  • Sri K. Pattabhi Jois and The Ashtanga Yoga Research Institute By R. Alexander Medin
  • Joga Mala
  • KPJAYI biografia

Astanga Ikonok: Saraswathi

Saraswathi Ashtanga Jois

Ha valóban igaz az a feltevés, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő, akkor az astanga társadalom két legmeghatározóbb alakja, Guruji és Sharath mögött egy igazán rendkívüli nő áll, Saraswathi (nevét a tudás és tanulás istennőjéről kapta). Nem csak saját gyermekeinek, hanem gyakorlók millióinak édesanyja, tanára és valódi inspiráció mindannyiunk számára.

Saraswathi 1941-ben született és 10 éves korától 22 éves koráig szorgalmasan tanult édesapjával, Sri K. Pattabhi Jois-szal. Ő volt az első lány, akinek a felvételét engedélyezték a mysore-i Szanszkrit Egyetemre, hogy a jóga mellett a szanszkrit nyelv alapjait tanulmányozhassa. Éveken keresztül segédkezett Guruji mellett, de 1975 óta saját órákat is tart. 1986-ban egy kisebb forradalmat indított, amikor nőket és férfiakat egyszerre kezdett el tanítani. Saraswathi a mai napig szeretettel fogad minden Mysore-ba érkező diákot. Ő az összetartó kapocs a Jois családban, aki egyszerre gondoskodott édesapjáról és gyermekeiről, Sharmiláról és Sharathról, és a mai napig felügyeli, hogy rendben menjenek a dolgok.

Saraswathi Yoga

Életében mindig is a jóga volt a legmeghatározóbb tényező. Ugyan játékosan már egészen kicsi korától elkezdte felfedezgetni a különböző jóga pózokat, rendszeresen és komolyan tíz éves korában kezdte meg a gyakorlást. 22 éves korában, amikor édesanyja hirtelen nagyon beteg lett és kórházba kellett szállítani, Saraswathi azonnal átvállalta a háztartással kapcsolatos teendőket, ápolta édesanyját, illetve gondját viselte édesapjának és fiatalabb testvéreinek is. Eleinte mindez az ászana gyakorlás rovására ment, viszont így a jóga többi ága nagyobb hangsúlyt kapott.

26 évesen kötöttek házasságot és költöztek a Calcuttához közel lévő Jamshedpurba férjével, M.S. Rangaswamy-val. Előre elrendezett frigy volt és a tradíció szerint a feleségnek követnie kell a férjét. Távol a családjától Saraswathinak nem volt sok lehetősége sem gyakorolni, sem rendszeresen tanítani, de kis gyerekekkel továbbra is foglalkozott. Férje nagyon elfoglalt volt és sokat utazott, ezért amikor terhes lett, visszaköltözött a szülői házba. Először, 1969-ben egy kislánynak, Sharmilának, majd 1971-ben egy kisfiúnak, Sharathnak adott életet és édesapja mellett folyamatosan segédkezett a tanításban. A gyerekek jövőjéről és tanulmányairól is gondoskodni kellett, aminek a folyamatos utazások nem tettek volna jót, így Saraswathi úgy döntött, hogy Mysore-ban marad, a férje pedig mindig meglátogatta őket, amikor csak elfoglaltsága és ideje engedte. Sharath nagyon gyengécske volt kicsi korában, nem szeretett iskolába járni és sokat betegeskedett. Mindenféle betegséget összeszedett, tüdőgyulladást, hasmenéses rohamokat… 7 éves volt, amikor Lakshmipuramban az új iskola építési munkálatai folytak. Sharath a téglákon játszott, leesett és eltörte a lábát. Fekvőgipszet kapott és 3 hétig nem mozoghatott. A hemoglobin szintje hirtelen nagyon alacsony lett és reumás lázat kapott. Annyira legyengült, hogy ezután még 4 hónapon keresztül nem tudott kikelni az ágyból. 4 és 14 éves kora között szinte folyamatosan történt vele valami, de Saraswathi sosem tágított mellőle. Anyagilag is nehéz időszak volt, és Saraswathi ekkor döntött úgy, hogy elkezd saját órákat is tartani. Nem hirdethette magát, mert Guruji szerint ez nem lett volna helyes, viszont egy diákja, egy amerikai hölgy, Sally Walker feladott helyette egy hirdetést az egyik Hindu újságban és ajándékként az orvosuk is reklámozta őt a Mysore Star magazinban. Ezt követően számos diák jelentkezett; azonban ahogy a tanítványok létszáma, úgy az irigység is egyre nőtt. Olyanok is voltak, aki túl drágának tartották az órákat. Később, mikor Guruji már külföldön is tartott órákat, Saraswathi maradt a Shalaban gondoskodni tanítványairól. 11 éven keresztül csak nőket tanított, majd 1986-től férfiakat és nőket vegyesen. Sokan kritizálták emiatt a radikális változtatás miatt, de ő mindezzel nem törődve elhatározta, hogy legjobb tudása szerint fogja ezentúl is tanítani az érdeklődő diákokat.

Saraswathi Mysore Ashtanga

Édesanyja kezdte el Sharath-ot is tanítani, hogy gyorsabban gyógyuljon és erősödjön. Sharath eleinte vonakodott, mert inkább a krikettet preferálta, de az erős családi befolyás hatására a rendszeres gyakorlás meghatározóvá vált az ő életében is, és viszonylag hamar nagyapja segítségére tudott lenni a tanításban. Saraswathi mindkét gyermeke saját feladatának tekinti, hogy ugyanúgy terjesszék az astanga jógát, ahogy azt nagyapjuk tette. Sharath a mai napig Mysore-ban, Sharmila pedig Bangalore-ban él és tanít.

Saraswathi

2002-ben, amikor az iskola Gokulamba költözött, Sraswathi ismét édesapjával együtt tanított. Hajnali 5-től segédkezett, majd 8-9.30 között saját óráit tartotta minden reggel.

Jelenleg a Main Shalától pár perc sétára található saját iskolájában tanítja a Mysore-be érkező kezdő tanítványokat, illetve régi, haladó diákjait is. A mysore-stílusú órái már hajnali 4:30-kor elkezdődnek, de még emellett is marad ideje, hogy délutánonként a Main Shala termében az indiai gyakorlókat oktassa.

Saraswathi Jois, az elszántság és határozottság asszonya, akinek kitartása és elkötelezettsége forradalmat indított az Astanga jóga világában. Egy nő, akinek a jelenléte a KPJAYI jógaiskolában erőteljes és meghatározó, mégis békét, nyugalmat és szeretetet árasztó. Egy nő, aki nem a szavak, hanem a tettek embere, aki oly sokakat ösztönöz, hogy túllépjenek saját korlátaikon.

Saraswathi from Change For Balance on Vimeo.

Gondolatok

„Ne siess, adj időt a gyakorlásnak… Minél jobban sietteted, annál kevésbé érted meg, miről is szól valójában. Mindennek megvan a maga ideje. Ezért hagyd, hogy minden a maga idejében jöjjön. Egy virágnak, egy fának is szüksége van a megfelelő időre és feltételekre, hogy kifejlődhessenek. Miért lennénk mi emberek különbözőek? Fejlődni a jógában annyit jelent, mint fejlődni az életben; és amikor ezt elkezded érezni, rájössz, hogy ez valóban így igaz.”

„Az Istent vagy az Istennőt ne a külvilágban keresd. Tanulj meg befelé figyelni és fedezd fel az isteni energiát magadban.”

„Egy kevésbé rugalmas testben sokkal nagyobb lehetőség rejlik, ami a jóga tanulást illeti. Ha valaki nagyon hajlékony, akkor könnyen a bhóga (élvezet) csapdájába eshet.”

„Hallgass a szívedre és hagyd, hogy vezessen az életben.”

„Mindenki az édesapám sikereit emlegeti. Igen, valóban nagyszerű, amit elért, de vajon belegondolnak az emberek, hogy mi mindenen kellett keresztülmennie mindezért?”

„Először is tisztelned kell a tanáraidat, akik elhozták neked ezt a jógát. Guru – múla, az alap. Ha nem adod meg a kellő tiszteletet, akkor Istenhez sem érhetsz el. Ez nagyon fontos. Sokan változtatnak a módszeren, az egójuk miatt teszik. Keresd meg a számodra legmegfelelőbb tanárt és maradj vele. Ha folyton váltogatod, az nem helyes, össze fogsz zavarodni. Ha az elméd elég erős, kitartasz a tanárod mellett. Addig keresd, amíg meg nem találod, a szívedben fogod érezni, amikor találkozol az igazival.”

Női szemszögből

Az anyaságról: „Tíz évembe telt, hogy rendesen megtanuljam az ászanákat, és aztán két gyerekbe, hogy elfelejtsem őket, de velük a tapasztalat, amit így a jógában szereztem messze felülmúl mindent, amit ászanagyakorlás valaha adhatott volna.”
Nagymamának lenni: „Most, hogy nagymama is vagyok, már a jógát is nagyszerűen csinálom.”
A női ciklusról: „Egy nőnek meg kell tanulnia figyelni a ciklusára és ilyenkor pihenni, nem pedig erőltetni a gyakorlást a menstruáció napjai során.”

Terhesség alatt gyakorolni: „Terhes nőknek is ajánlott és jót tesz a gyakorlás. A légzés oxigént visz a vérbe és a babához is. A baba is mozog, és az anyuka is rugalmas marad. A terhesség első szakaszában és a szülés után azonban érdemes 3 hónapot kihagyni és pihenni. Egy kicsit azért persze szabad gyakorolni, de semmi ugrálás. Az ülő ászanák és a légzés a legjobb. Persze az egyéntől is függ, ajánlott konzultálni az orvossal.”

Nőnek lenni: „A férfiak fizikailag erősebbek, mint a nők, de a nők tehetségesebb jógik.”
Az élet különböző szakaszaiban a jógagyakorlásunk természetesen folyamatosan változik, és sokkal többé válik, mint csupán az ászanák gyakorlása. Nőnek, anyának lenni, és felelősségteljesen vezetni a háztartást sok energiát igényel, és ez az energia sokfelé irányul. A jóga gyakorlásunk biztosítja azt az erőt és bátorságot, hogy szeretettel el tudjuk fogadni a változást. Ami azonban mindig változatlan marad, az a tiszta tudat és az egyensúly, ami az astanga jóga gyakorlásának köszönhető. Az éveken át tartó gyakorlás adja a keretet, hogyan éljük életünket nap, mint nap.

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://aysnyc.org/index.php?option=com_content&task=view&id=175&Itemid=37
http://kpjayi.org/biographies/saraswathi
http://www.saraswathiastanga.com/saraswati.html

A hónap bandhája: március

Pavitra_Snapseed

Kivételes alkalom, hogy március hónap bandhája nem egy Bandha Worksös növendék, hanem mysore-i lakos. Ebben a hónapban a rovat szerkesztője szokásos éves továbbképzésén tartózkodott Indiában, így “jobb híján itt kellett” találni egy izgalmas astanga gyakorlót. A választás egy KPJAYI-s (K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Institute) évfolyamtársra esett, aki dzsáin család sarjaként, mély spirituális gyökerekkel rendelkezik, így kivételes szemszögből enged betekintést az olvasónak egy indiai brahmin astangás gyakorlásába. Fogadjátok szeretettel Pavithrát.

BW: Mióta gyakorolsz astanga jógát?
Pavithra: 2008 óta gyakorlok astangát.

BW: Sharath volt az első tanárod?
Pavithra: Mi, mysore-i lakosok általában délután gyakorlunk. Amikor én elkezdtem járni, akkor Guruji már idős volt, az órák alatt a gyakorlók előtt ült egy széken, miközben Srimati Saraswati és Srí Sharath tanított. Néha Guruji is igazított, javított, például engem upavistha kónászanában. Mivel én 2001-ben már elkezdtem hatha jógát gyakorolni: azaz ászanákat vinyászák nélkül, ezért hozzászoktam, hogy ebben a testhelyzetben mindig a nagylábujjat fogtam. Ezért ő mindig rám szólt, hogy a lábfejet fogjam.

BW: A hatha jógát kitől tanultad?
Pavithra: A szülővárosomban volt egy tanárom, aki szintén Guruji tanítványa volt (Dr. K. Krishna Bhat, a Mangalore University Jóga tanszékének vezetője). Az egyetemen tartott jógaterápia tanfolyamokat, ahol csak ászanákat tanultunk, de nem vinyásza rendszerben.

BW: Szerinted, ha a hatha jóga órákon nem végeztetek vinyászákat, akkor az astanga jóga nem is a hatha jóga része?
Pavithra: Srí Sharath említette a legutóbbi konferenciáján, hogy mi hatha jógát gyakorlunk, nincs más rendszer, de manapság az a szokás, hogy ha vinyásza rendszerben gyakorlunk, azt astanga jógának hívjuk, különben hatha jóga az elnevezés. De a valójában nincs különbség a szentírások szerint, hiszen a hatha jóga jelentése az, hogy az idá és a pingalá kiegyensúlyozása, és éppen ezt tesszük a vinyásza jógában is. Csak a nevük különbözik.

BW: Milyen célból kezdtél el ászanákat gyakorolni?
Pavithra: Gyermekkorom óta nagyon érdekelt a spiritualitás. Dzsáin családban nőttem fel, és már nagyon fiatalon elkezdtük tanulmányozni a szentírásokat, amelyekben egyértelműen leírják, hogy élet célja az önmegvalósítás. Ez nagy hatással volt rám, és mindig is úgy gondoltam, hogy ez a gyakorlás spirituális gyakorlás. Amikor a jógaterápia tanfolyamra jártam, akkor a Jóga-szútrákat is tanulmányoztuk: jógascsittavritti niródhaha tadá drastuh szvarúpé ‘vaszthánam: tehát a jóga által meglátod a valódi Éned. Az ősi jógaírások már a legelején tisztázzák, hogy a jóga célja az önmegvalósítás, ezért én így tekintettem erre a gyakorlásra. A tanfolyam sokat segített egészségügyi szempontból is, mivel előtte elég gyenge volt az immunrendszerem, és sokat betegeskedtem. Az ászanák, a légzőgyakorlatok és a kriják ezt a problémát teljesen megoldották. Tehát nagyon hasznosnak éreztem, de mivel a gyakorlás elsődleges célja nem a testi egészség megőrzése volt számomra, ezért lassan elkezdtem azt érezni, hogy a gyakorlásom eltávolodott az általam keresett irányból, a jóga eredeti céljától. A jóga célja az önmegvalósítás, Istenen és az Önvalónkon végzett meditció, nem a testi egészség. Ez az orvosok és az ájurvéda feladata, amelyet az ezzel kapcsolatos írások meg is erősítenek. Ezek szerint a test három dósából épül fel, és ezek egyensúlyának a zavara okozza a betegségeket.Tehát az ájurvéda célja az egészség visszaállítása, míg a jóga célja a csittavrittiniródhaha. Ez egyértelművé teszi, hogy a jóga spirituális gyakorlás és nem terápia. Ha valaki egészséges, akkor együttérzésből segíthet másokon is jógaterápia által, de ez nem a jóga célja. Tehát én túl sok energiát kezdtem arra pazarolni, hogy különféle betegségeket tanulmányoztam, kezdtem kimerülni, és úgy éreztem, hogy ennél intenzívebb gyakorlásra van szükségem. Illetve a hatha jóga gyakorlatok hatására nem éreztem semmilyen fejlődést a spirituális életemben. A fejlődést számomra az astanga jóga jelenti, azaz a nyolc ág, ezért fontos fokozatosan fejlődnünk, hogy megerősödjön a tüdőnk a pránájáma gyakorlatokhoz, a testünk pedig a hosszan tartó üléshez. Ez az elv pedig hiányzott a hatha jógából, ezért megkérdeztem a tanárom, hogy ő mit javasolna. Ő nagyon elfoglalt volt az egyetemi órái miatt, ezért azt javasolta, hogy keressem fel Gurujit, amit 2003-ban meg is tettem. Ő megengedte, hogy járjak az óráira, de akkoriban az egyéb kötelességeim ezt nem tették lehetővé, ezért csak 2008-ban kezdtem meg a gyakorlást. Már a legelején éreztem, hogy ez olyan rendszer, amely működik és valóban segíti a spirituális életet. Nap, mint nap, amikor kilépek a sála ajtaján úgy érzem, hogy új ember vagyok.

BW: Tehát számodra ez spirituális szádhana?
Pavithra: Az astanga első öt ága a bahiranga (külső) jóga, míg az utolsó három antaranga (belső) jóga. Az ászana önmagában testgyakorlás, és semmi köze a spiritualitáshoz, egyszerűen testtartások. A spiritualitás csak akkor jön a képbe, ha meditálunk az Önvalónkon vagy Istenen. A spirituális gyakorlat olyan gyakorlat, amely kapcsolatban van a lélekkel. Tehát ez csak egy előkészület., mivel először képessé kell válnunk ülni, majd szabályozni a légzésünk. Ha a légzés szabályozott, akkor az elme is az, és elkezdhetünk az Önvalóra fókuszálni. Tehát ez egy előkészület, azonban ezzel együtt Krisna azt mondja a Bhagavad Gítában, hogy „aki Rajtam meditál, az valódi jógi”. A bhávana szamápatti akkor érhető el, ha ászanagyakorlás közben megfelelő elmeállapotban vagyunk. Tehát ha fizikai szinten ászanákat végez valaki, akkor nem tudjuk, hogy közben mire gondol. Ezért Krishnamacharya azt írja a könyveiben, hogy meditálhatunk Visnun vagy Ádisésán, illetve a Jóga-szútrában van három szútra az ászanáról: szthiraszukhamászanam (stabil és kényelmes), tatah dvandvánabhigátaha, akkor lesz az ászana könnyed, ha meditálunk Anantán. Anantát többféleképpen magyarázzák: az ateisták végtelenként (hang) értelmezik, a teisták pedig Ádisésaként, tehát egy személyként, aki az egész Univerzumot stabilan tartja, vagyis ő jelképezi a stabilitást. Így hát rajtunk múlik, hogyan meditálunk. Választhatunk egy spirituális tárgyat, és az ászana is lehet spirituális.

BW: Szerinted másképp kell az indiai brahminokat és a nyugati tanítványokat tanítani?
Pavithra: Guruji sosem foglalkozott azzal, hogy egy tanítvány nyugatról jött-e vagy a saját unokája volt, mindenkit ugyanúgy tanított. Ha gyakorlás elején még nem is ismeri valaki a jamákat és a nijamákat, idővel természetesen fel fog benne merülni az igény, hogy gyakorolja őket, Sharath konferenciái pedig arra valók, hogy minél többet hallhassunk ezekről a témákról. Az, hogy valaki brahmin családba születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy tiszta életet fog élni.

BW: Tudjuk, hogy sokat tanultál az ajurvédáról, szerinted minden testtípusnak megfelelő az astanga jóga sorozatainak gyakorlása?
Pavithra: Amint már említettem az ajurvéda célja a dósák kiegyensúlyozása, a jóga pedig az elmével foglalkozik. Tehát a Jóga-szútrákban nincs közvetlen utalás a dósákra, közvetett utalásokat találhatunk, például a kilenc testi akadályra, mint például a betegségek. Továbbá a hatha jóga írások is foglalkoznak a témával, mint a Hathajóga-pradípiká vagy a Ghéranda szamhita. Ezek a szövegek írnak a satkarmáról: akinek az egyensúlytalanság miatt túl sok nyálka vagy zsír van a testében, azoknak krijákat kell végeznie mielőtt a pránájáma gyakorlásába kezdenének. Tehát beszélnek a dósákról, és a kiegyesúlyozásukról kriják által. Illetve amikor az ászanákról és azok hatásairól van szó, akkor is említést tesznek róluk (például növelik az agnit, azaz pittát). De ennek ellenére sincsenek kifejezetten adott testtípusokra kidolgozott gyakorlatsorok még a hatha jóga írásokban sem. Ez azért van, mivel a jóga célja az önmegvalósítás nem az testi egészség.

BW: Utolsó kérdés: a Jóga-szútrák nem írják, hogy keressünk fel egy gurut és tőle tanuljunk. Szerinted mi a jelentősége a guru paramparának?
Pavithra: Igen, valóban nincs közvetlen utalás arra, hogy keressünk fel egy gurut, de a nijamák közvetetten erre is vonatkoznak: tapasszvádhjájésvarapranidháná. A szvádhjájá azaz az Önvaló tanulmányozása során olyan könyveket kell tanulmányozni, amelyek ezekkel a témákkal foglalkoznak. Számunkra ez elsősorban a Bhagavad Gítát jeleni, amely a védikus irodalom esszenciája. A Bhagavad Gítában pedig maga Srí Krisna mondja, hogy gurutól, parampará által kell tanulnunk, és találnunk kell egy mestert, mivel például orvoslást vagy mérnöki tudományokat sem tanulhatok akárkitől, vagy magamtól, hanem megfelelő szakembert kell találnom. Így van ez a jógában is: csak egy megvalósított személy tud tanítani, aki már látta az igazságot, különben félre fognak vezetni. Nem nehéz belátni, hogy pár könyv elolvasása és néhány videó megnézése nem lesz elég a téma mély megértéséhez. Gyakorolnunk kell egy megfelelő tanárral, aki ki tudja javítani a hibáinkat, amiket mi észre sem vennénk. Ő már bejárta ezt az utat, és minket is végig tud rajta segíteni. Ebben a tradícióban a szentírásokból kiderül, hogy az Ísvara pranidháná, azaz Istennek és a gurunak való meghódolás az egyik legfontosabb dolog az Önmegvalósításhoz. Még a Hathajóga-pradípiká is azzal indul, hogy a jógi keressen fel egy magányos helyet és kezdjen el gyakorolni a guruja utasításai alapján. Tehát a guru útmutatása alapján kell a szádhanát végezni. Ez nagyon fontos, mivel akinek az egója meghódolt, csak az pillanthatja meg az Önvalót. Ezt még a legnagyobb bölcsek életében is láthatjuk, mint Krishnamacharya, aki, amikor a maharadzsa meghívta őt Mysore-ba tanítani, akkor azt mondta, hogy „minek menjek, én boldog és elégedett vagyok a mostani életemmel is.” Az emberek viszont azt gondolták, hogy a király kérésének mindig  engedelmeskedni kell. Krishnamacharya azonban azt mondta, hogy ő csak két személy előtt hódol meg: guru és Isten előtt. Tehát a pénz nem érdekelte, és annyira nagy volt a tudása és a megvalósítása, hogy legyőzött minden félelmet. Ilyen megértése van a nagy bölcseknek. Sőt azt is hallottam, hogy megőrizte a guruja, Rámamohan Brahmacsári cipőjét, és még egészen idős korában is mindig a fejére helyezte, így fejezve ki a határtalan tiszteletét iránta. Az ilyen nagy szentek példáját pedig valóban érdemes követnünk.

BW: Köszönöm szépen az interjút!

Astanga Ikonok: Eddie Stern, egy nagyvárosi jógi története

Eddie Stern ashtanga yoga

„A nevem Eddie Stern, jógaoktató vagyok és az Ashtanga Yoga New York iskola igazgatója. 21 éves korom óta minden, amit csináltok, az a jógához kapcsolódik. Ha olyan lehetőséggel találkozom, ahol azt látom, hogy a jóga segíthet, és valaki felkér, hogy tegyek valamit, mindig igent mondok. Ez erről szól, nagyon egyszerű. Ha tudjuk, hogy adhatunk valakinek valamit, ami enyhíti a szenvedését, akkor cselekednünk kell.”

Nemrég Eddie a „The Chopra Well” program keretein belül számos motivációs videót készített, amelyek különböző élettörténeteket mutatnak be. Mindennapi hősök (Juquille, Yuko, Michael, Abdi, Anthony, A Horizon Fogda története, a „RAPP story”) és híres emberek (Moby, Russel Brand, Deepak Chopra, Russel Simmons) mesélik el, milyen hatással van rájuk és hogyan alakította át az életüket a jóga. Történetek erőszakról, drogfüggőségről, rákról, hátrányos helyzetű fiatalokról és családon belüli erőszakról, sorsokról, amelyek a jóga hatására teljesen új fordulatot vettek.

„The Chopra Well” egy teljesen új Youtube csatorna, amelyet azért hoztak létre, hogy ösztönözze az embereket a teljesebb, tudatosabb, egészségesebb életmódra. A küldetés része elérni a 100 milliós kritikus tömeget, a cél, hogy a program hatására minimum száz millió ember tapasztaljon életében pozitív változást. Naponta jelennek meg műsorok az egészséges életmódról, wellnessről, spiritualitásról könnyed és humoros formában. A mottó: „Légy jelen a jövőre.”

Eddie továbbá aktív részese az úgynevezett „Ashtanga Yoga Outreach” és a „Lineage” projekteknek is, amelyek célja Egyesült Államok szerte beteg vagy hátrányos helyzetű emberek és fiatalok életébe a jóga gyógyító erején és a tudatosságon keresztül pozitív változásokat vinni.

Eddie az egyik legfiatalabb az úgynevezett „szenior” astanga tanárok közül, mivel majdnem 20 éven keresztül tanult Gurujival megszakítás nélkül. Az egész életét a tanulásnak, a fejlődésnek és a tanításnak szentelte. Tanulmányozta a szanszkrit nyelvet és az ősi indiai szentírásokat, ahogy a hagyományokat és az indiai kultúra minden jellegzetességét. Eddie az úgynevezett „nyugati indiai” gondolkodást személyesíti meg, és életmódja hűen tükrözni, hogyan lehet ezt a mindennapjainkban alkalmazni. Világszerte elismer, rendkívüli tanár, az Ashatnga Yoga New York iskola és a Broom Street-i Ganesha templom alapítója, továbbá számos jógával és hindu filozófiával kapcsolatos magazin és könyv szerzője.

Guy Donahaye-el együtt állították össze azt a különböző interjúkból álló könyvet, amelyben Guruji legrégebbi és legtapasztaltabb tanítványai szólalnak meg és mesélik el személyes történeteiket, osztanak meg rendkívül szívhez szóló pillanatokat és azt az átalakulást, amit a rendszeres gyakorlás hozott az életükbe. Csak egy pár név a sok közül: Saraswathi Rangaswamy, Sharath Jois, Manju Jois, David Williams, Nancy Gilgoff, David Swenson, Tim és Chuck Miller, Richard Freeman, Dena Kingsberg, Lino Miele, Rolf Naujokat és még sokan mások…

A könyv olvasásakor nem csak Gurujira emlékezhetünk, hanem szinte személyes élményünkké is válik, milyen is az, amikor az ember a Tanárával gyakorolhat.

Eddie ebben a könyvben mesél arról, hogy korábban mennyire nem övezte tisztelet a jógát, mint tudományt, és az indiai kultúra részeként sem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget. Úgy tartották, hogy a jógát csak szerzetesek, sarlatánok vagy mágusok gyakorolhatják. Guruji azonban olyan rendületlenül hitt a jóga nagyszerűségében és népszerűsítésében, hogy mára a nyugati világ szinte elképzelhetetlennek tartja, hogy ez valaha Indiában nem így volt.

1988-ban, első indiai útja során Eddie meg volt róla győződve, hogy minden indiai jógázik és rendkívül meglepődött, amikor azt tapasztalta, hogy a többség egyáltalán nem is foglalkozik vele. Még az 1990-es évek elején sem övezte semmiféle kulturális tisztelet ezt az irányzatot, pedig köztudott volt Indiában, hogy milyen jó hatással van a jóga az egészségre, a testre és a lélekre egyaránt. A nyugati világot azonban sokkal inkább valamiféle spirituális küldetés hajtotta és vezette el Indiába.

1991-ben India épphogy csak engedélyezte a nyugati importot, Pepsi és Coca Cola, a többi hasonló nagy márka és a gyorsétterem láncok még nem szennyezték a vidéki tájakat. Palackozott vizet is alig lehetett kapni, az út a postára egy egész napos program volt, éppúgy, mint távolsági telefonhívást foglalni vagy a bankban pénzt váltani. Minden sokkal több időt és persze türelmet igényelt, amivel mi nyugatiak sokszor hadilábon állunk. Eddie-nek sok mindennel ugyan már nem kellett megküzdenie, nem úgy, mint elődjeinek a ’70-es években, de a mindennapokban számos dolog továbbra is kihívást jelentett. Egy forró fürdő például komplett luxus volt, e-mail nem létezett és napokig tartott az út Mysore és New York között. Mindezt azonban ellensúlyozta a helyiek kedvessége; nem telt el úgy nap, hogy vadidegenek ne hívták volna meg a nyugati diákokat egy pohár teára vagy egy kis harapnivalóra az otthonaikba vagy akár több napos lakodalmakba.

Pont ezek a sorozatos nehézségek és tapasztalatok tették az indiai tartózkodást olyan értékessé; az élet egyszerűsége és az a felismerés, hogy ilyen szerény körülmények között is lehet boldognak lenni. Elmondása szerint Eddie-nek igazán ínyére volt ez az életforma, nagyon szerette az Indiában töltött időt és a kilencvenes években még nem is gondolta volna, hogy hamarosan tömegek érkeznek majd Mysore-ba. Mielőtt megnyílt volna az új iskola Gokulamban, 20-24 gyakorló már szinte soknak számított és „elviselhetetlennek” tűnt a zsúfoltság. Akkoriban 4-8 számított „normálisnak”.

Ami igazán megkülönböztette Pattabhi Jois tanítási módszerét a többi irányzattól, az a háttérirodalom hiánya. A tanulás és a kutatás pont emiatt volt sokkal nagyobb kihívás. B.K.S. Iyengar, Paramahansa Yogananda és Swami Vishnu-devananda számos könyvet írtak, de Gurujitől csak első kézből lehetett tanulni, könyvekből nem. Pár angol nyelvű instrukcióval és elsőre félelmetesnek tűnő igazításaival olyan pózokba tudta csavarni a diákokat, amelyeket maguktól biztos nem mertek volna megközelíteni. Korlátozott angol tudása miatt minden végtelenül le volt egyszerűsítve, és talán pont erre volt szüksége a szellemileg túlképzett nyugatiaknak: a múla bandha egyszerűen csak „Szoríts az ánuszodat!” volt; az utasítás a légzéssel kapcsolatban kimerült abban, hogy „Lélegezz szabadon!”; és amikor valamilyen témával kapcsolatban kérdés merült fel, következett a már számunkra is jól ismert instrukció: „Gyakorolj és minden jön magától!”.

Az angol komoly nyelvi akadályt okozott, de Kannada nyelven, az anyanyelvén Guruji szenvedélyesen mesélt a jóga és a szentírások, a filozófia és a mitológia összefüggéseiről. Ez sokszor a kincsvadászatra hasonlított, megtalálni magát a forrást, amiből Guruji idézett, majd a szövegrészt magát. A kutatásba vetett fáradozás azonban így vagy úgy mindig meghozta gyümölcsét.

Valójában ez is az indiai tradíció része, hogy a diáknak igyekeznie kell megértenie a tanárát, nem pedig várni, hogy a tudást ezüst tálcán kínálják fel előtte. A tanár megmutatja, hogy mit és hogyan kell csinálni, azonban a diáknak kell megszerezni a tapasztalatot kitartó és elhivatott gyakorlással.

Gondolatok Gurujiről

Eddie Stern Mix

 

“Sri. K. Pattabhi Jois sokszor idézett nekünk a Bhagavad Gítából – mindig azt mondta, hogy a testek jönnek és mennek, váltogatjuk őket, mint a ruhákat. A lélek azonban örök, nem születik és sosem hal meg. Mindazonáltal mindannyiunk kapcsolata Gurujival olyan rendkívül személyes és bensőséges volt, amit nem lehet a fenti példához hasonlítani. Mivel a lelke halhatatlan, így nem kellene bánkódnom, de hiányozni fog annak az úriembernek a teste, aki 93 éven keresztül hordozta ezt a lelket és sugározta e lélek ragyogását. Hiányozni fog a mosolya, a gyermeki kíváncsisága, amely fiatalon és egészségesen tartotta a hosszú évek során. Hiányozni fog, ahogy befogadott minket az otthonába, az életébe, a jógájába. Hiányozni fog koncentrációjának abszolút intenzitása, hozzáállásának tisztasága, és az a képessége, hogy a bonyolult összefüggéseket végtelenül leegyszerűsítve adja át.
Mindez útmutatóul szolgál ahhoz, hogyan éljem az életemet, a guru áldása nem csak a szavaiban rejlik, hanem abban, ahogyan ő maga hogyan él. Guruji ebben is kiváló példa volt. Nagyon szerette a feleségét, a családját, és elárasztotta őket mindennel, ami tőle tellett. Mint brahmin, végig kitartott a dharmája mellett, imádkozott, sosem hagyta abba tanulmányait, a tanítást, és a jótékonysági munkálatokat. Mégis, mindemellett a rituális tisztaság mellett előítélet nélkül be tudott fogadni számos generációt a nyugati világból, akik évről évre özönlöttek az iskolájába; és akik közül inkább többen, mint kevesebben – engem is beleértve – szerencsétlen hippiként érkeztünk.
Még gyerekek voltunk, amikor először találkoztunk vele. Figyelte, ahogy keresztülmegyünk mindazon a fizikai fájdalmon, amíg a testünk hozzá nem szokott ehhez a rendkívül megerőltető gyakorláshoz; látta, ahogy megházasodunk, családot alapítunk, nevet adott a gyermekeinknek, csokival etette őket és velük nevetett. Mi pedig vele sírtunk, amikor meghalt a felesége és ünnepeltük élete nagy eseményeinél a 90. születésnapján, és amikor megnyílt az új iskolája Gokulamban.

Több volt, mint egy tanár. Ő volt a vezércsillagunk, ragyogó értékrendünk, ő volt a mi Gurujink.”

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://ayny.org/urban-yogis-at-tedx.html
http://ayny.org/vedanta-vidvan-yoga-visharada-sri-k-pattabhi-jois.html
http://www.lineageproject.org/
http://www.huffingtonpost.com/the-chopra-well/
http://ashtangayogaoutreach.org/
http://www.yogajournal.com/wisdom/2568

A forrásnál – A Main Shala

A „Main Shala”

Világszinten csak így emlegetik az astangások a rendszer első számú központját: Main Shala. Ez keverék kifejezés (az Indiaiak előszeretettel beszélnek így) az angol “main”  szó fő/legfontosabbat jelent, míg a “shala” szanszkritül iskolát/otthont: A legfontosabb iskola.

Így néz ki 2013-ban az „Old Shala”.

Az ashtanga vinyásza jóga legrégebbi intézményét 1948-ban, Shri K. Pattabhi Jois (Guruji) alapította, akkor még Ashtanga Yoga Research Institute néven, ma a hivatalos megnevezése Shri K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Institute.
Akkoriban az intézet Guruji kétszobás Lakshmipuram-beli (Mysore egyik kerülete) otthonában volt megtalálható, és mindössze 12-en tudtak egyszerre gyakorolni a jógázásra kijelölt szobában. Valószínűleg innen származik a máig is élő hagyomány, hogy a levezető gyakorlatokat már másik helyiségben kell elvégezni (mysore-stílusú gyakorlás során), hiszen így több diákkal tudott foglalkozni a Mester.

Itt egy kis videó arról, hogy milyen is volt az “Old Shala” (0:54-től indul be előtte reklám van…):

A megnövekedett igényeket a régi intézmény már nem tudta kielégíteni, így 2002-ben megnyílt a körülbelül tízszer nagyobb befogadóképességű új iskola Mysore elit kerületében, Gokulamban. Máig is itt üzemel R. Sharath Jois (Guruji unokája) vezetésével, aki jelenlegi az első számú astanga vinyásza Guru.

Jelentkezés az intézménybe

Minimum két, maximum négy hónappal az érkezés előtt kell kitölteni az online jelentkezési lapot. Ezt a megadott érkezés előtt körülbelül egy hónappal visszaigazolják. Vagy elfogadják a jelentkezést vagy nem, általában igen, de főszezonban a régi tanítványok elsőbbséget élveznek az újakkal szemben (főszezon decembertől márciusig). Jelenleg szezon van, és kb. 250 diák van itt a világ minden részéről.
 Egy nappal a gyakorlás megkezdése előtt fel kell keresni az intézményt, kitölteni egy újabb nyomtatványt és leadni egy igazolványképet.

A nyomtatványban van két izgalmas pont, amit alá kell írnod, különben nem nyersz felvételt:

  • amíg ide jársz másnál nem vehetsz részt jóga képzésen. Ha tudomást szerezünk róla akkor azonnal megszűnik a tanulmányi jogviszonyod az intézménnyel (nem szó szerinti fordítás de a lényege ez).

Ez első hallásra sokak számára meglepő, sőt ellenszenves lehet. Engem is igen kényelmetlenül érintett, mivel délutánra már lett volna más programom… Vinay Kumar társaságában évek óta hátrahajlítás (backbending class) órákon veszek részt, ezzel most sajnos megszakadt a hagyomány, mivel aláírtam a papírt. 
Jobban belegondolva viszont abszolút elfogadható és tiszteletben tartandó kritérium. Mivel a jógában “jó” pénz van, itt Mysoreban is egyre több az önjelölt jógaoktató, aki nem megfelelően képzett és ebből számos probléma adódik. Ráadásul az is összezavarhatja a diákot, ha esetleg talál két nagyon jó tanárt. Nincs két Mester, akik pontosan egyformán adnák tovább a tudást, és ez összekuszálhatja a növendéket. Ezt akarják kiszűrni ezzel a kikötéssel.

  • ha a tanár leállít a sorozatban akkor le kell állnod, nem mehetsz tovább.

Ez amolyan “leave your ego outside the shala” pont. Számos történet kering “nagy” jógikról, akik azzal jönnek ide, hogy második, sőt harmadik sorozatot gyakorolnak, majd a Main Shala szigorú követelményei miatt, már az első sorozatban leállítják őket. Ennek a pontnak a koncepciójáról egy következő bejegyzésben bővebben írok, mivel rendkívül tanulságos és hasznos követelmény.

Amint megvolt a papírmunka jöhet a személyes elbeszélgetés (feltéve, hogy aláírtad a dokumentumot). Amikor valaki jelentkezik a Main Shalába, meg kell jelölnie, hogy kinél szeretne tanulni: R. Saraswathinál (Guruji lánya), aki főként a kezdőket oktatja (Marícsjászana
D-ig) vagy Sharath-nál aki az összes többit tanítvánnyal foglalkozik. Persze mindenki Sharath-hoz szeretne bejutni, de ez nem megoldható, és Saraswathi is jó tanár. Így szellemes megoldással szűrik a jelentkezőket anélkül, hogy bármit is  be kéne mutatni. Hiába jelentkeztél Sharathoz, elképzelhető, hogy nem nála fogod eltölteni az elkövetkező hónapo(ka)t, hanem az édesanyjánál, de mindenképpen hasznos lesz. Előttem pont „megbukott” valaki, innen tudom.

Amint megvan a tanárod, kapsz egy belépőkártyát, amely feljogosít az iskola területére való belépésre, és felkerülnek rá az időpontjaid. Külön időpont van a mysore-stílusú órákra és külön a vezetettekre. Érdekesség, hogy a Main Shalának egyedi időszámítása van, amely eltér a helyi időtől, a fali óra 15 percet “siet”, és minden időpontra ennek megfelelően kell megérkezni. Ez a Shala Time.

Egyéb szabályok

Minimum 1 hónapot kell eltölteni az intézményben max. 3-at lehet egyszerre és legkevesebb 6 hónapnak kell eltelni a két látogatás között. Az iskola területén tilos a mobiltelefon használata és mindenféle képrögzítés legyen az mozgó vagy álló.

Órarend

Az oktatás vasárnaptól péntekig zajlik, a szombat és a holdnapok pihenőnapok, a hölgyek a menstruáció első három napjában extra pihenőt tarthatnak.
Hétfőtől csütörtökig mysore-stílusú gyakorlás van, mindenkinek a belépőkártyáján szereplő időpontban kell megjelennie (Shala Time szerint). Amint valaki befejezte a dropbacket a teremben, átmegy az öltözőbe, és egyedül végzi a levezető gyakorlatsort. Ilyenkor felszabadul egy hely, behívják a következő tanítványt.
 Pénteken és vasárnap vezetett órák vannak, pénteken mindenki elsőt gyakorol, vasárnap van vezetett második sorozat (előtte természetesen van még két vezetett első is). Aki már mysore-on másodikat gyakorol azt ide hívják be, a többieket a jóga csikitszára. Az ászanaórákon felül heti kétszer van szanszkrit éneklés óra hétfőn és szerdán, vasárnap pedig konferencia. Ilyenkor Sharath beszél egy témáról, majd kérdéseket lehet feltenni neki.

Költségek

Az első hónap 28.590 INR (kb. 115.000 Ft), ami elég borsos ár a többi Mysore-i iskolához képest, meg úgy általában is. Jó hír, hogy második hónaptól kicsit olcsóbb lesz.
Azt, hogy ilyen magasak az árak egy európai úriembernek köszönhetjük. Amúgy Ö is Guruji tanítványa volt, és elkövette azt a hibát, hogy Indiában magasabb áron tartott workshopot mint a Mester. „Nehogymár” – gondolom így reagált Pattabhi, és jól megemelte az árakat…

Kedvcsináló

Végül egy kis kedvcsináló. A trailert ingyenesen meg lehet nézni, de érdemes megvásárolni az egész filmet is. Inspiráló!

 

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul… (folytatás)

© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved