Újraindul a bandha

oltár

“Követve a kormányzati törekvést és a járvány karakterisztikáját” hétfőtől – két hónap elteltével – korlátozott üzemmódban újranyitja kapuit jógaiskolánk. A járványhelyzet alakulását folyamatosan nyomon követjük, ennek szellemében hozzuk újabb döntéseket a jógaiskola működésével kapcsolatosan, amennyiben szükséges.

JÖVŐ HETI ÓRARENDÜNK

ÉRVÉNYES: 2020. május 18-tól május 23-ig. VALID from 18/5 till 23/05

Átmenetileg az összes órára bejelentkezés szükséges! Max. 9 fő gyakorolhat egyszerre a teremben, tartva a megfelelő biztonsági távolságot egymástól. Bejelentkezés menetét az órarend alatt találod.

HÉTFŐ
MONDAY
KEDD
TUESDAY
SZERDA
WEDNESDAY
CSÜTÖRTÖK
THURSDAY
PÉNTEK
FRIDAY
SZOMBAT
SATURDAY
6:00-9:00
MYSORE
ASTANGA*
István
6:00-9:00
MYSORE
ASTANGA*
István
6:00-9:00
MYSORE
ASTANGA*
István
6:00-9:00
MYSORE
ASTANGA*
István
HOLDNAP
Miért nem
gyakorlunk
ilyenkor?
10:00-11:30
ASTANGA
HALF LED
István
 
  18:00-19:30
VINYÁSZA
KRAMA
R.Timi
18:00-19:30
ASTANGA
HALF LED
István
17:00-18:30
VINYÁSZA
KRAMA
R.Timi
18:00-19:30
ASTANGA
HALF LED

István
17:00-18:30
VINYÁSZA
KRAMA
István
18:00-19:30
VINYÁSZA
KRAMA
R.Timi
      

*Mielőtt először jössz erre az óratípusra, olvasd el ezt!

2020. május 24. (vasárnap) 16:00-tól ASTANGA KONFERENCIA. Téma: Mit adott az elmúlt két hónap az astanga gyakorlásunknak?

A tanfolyamok újraindulásáról, hamarosan döntünk, kérlek figyeljétek honlapunkat.

BEJELENTKEZÉS MENETE

MYSORE PROGRAM

A járványhelyzet elmúlásáig két kezdési időpontra lehet bejelentkezniük a Mysore programosoknak: 6:00 és 7:30. A teremben egyszerre max. 9-en gyakorolhatnak. Ha szeretnél részt venni a gyakorlásokon akkor Andinál tudsz bejelentkezni a két időpont egyikére. Az első héten mindenkit arra kérük, hogy csak az jelentkezzen aki mind a négy nap tud jönni gyakorolni (péntek holdnap lesz, szombat meg pihenőnap). Köszönjük!

Andi e-mail címe: krebesz.andrea@gmail.com

DÉLUTÁNI ÓRÁK MYSORE

A járványhelyzet elmúlásáig minden délutáni órára e-mailben be kell jelentkezni. FONTOS!  Bejelentkezni egy adott órára csak aznap 12:00-tól lehet az adott oktatónál. Várd meg a visszajelzésünket, hogy volt-e szabad hely számodra (nézd a spam mappát is) addig ne indulj el. Ha nincs érvényes bérleted akkor előzetesen, elektronikusan tudod megvenni a napijegyed (ha kaptál visszaigazolást hogy jöhetsz). Egyenlőre új gyakorlókat sajnos nem tudunk fogadni – akkor vagy új ha még sosem voltál a bandhában – a “helyszűke” miatt. Köszönjük megértéseteket!

Bejelentkezés Timihez: timcsi.racz@gmail.com
Bejelentkezés Istvánhoz: info@bandhaworks.hu

On-line fizetési oldalunk: bandha-payments.hu

AZ ORGANIKUS BANDHA TEA LEVELEK IS KÉSZEN ÁLLNAK A NYITÁSRA

organic bandha tea

VÁRUNK SZERETETTEL 🕉

Astanga ikonok: Paul Gold

Paul Gold Ashtanga

Paul, kérlek mesélj nekünk a jógagyakorlás előtti életedről. 

Az első jóga órámon 1996-ban vettem részt. Mielőtt elkezdtem volna, csak sodródtam az árral. Egyetemi pályára készültem, történelemszakon, de miután 1993-ban elvégeztem a mesterképzést, a doktori képzést már nem vállaltam, mert úgy éreztem, hogy a tudományos pálya túl zárt világ nekem. A diplomám megszerzése után filmkészítést tanultam Vancouverben, majd független produkciókon dolgoztam Torontóban. A munka legnagyobb része érdektelen és alulfizetett volt. Készítettem egy rövidfilmet egy barátommal, amiből végül nem lett semmi, és nem volt képes kirobbantani az alkotói válságból sem, amibe belekerültem.

Akkoriban egy dühös fiatalember voltam. Pontosan úgy bosszantottak a dolgok és ugyanolyan éretlen is voltam, mint Holden-Caulfield a Zabhegyezőben. Ma már tudom, hogy a felnőtt világ ellentmondásai és kétértelműsége zavart. Középiskolás korom óta füveztem, ezzel próbáltam úrrá lenni az összezavarodottságon. Sokat szívtam, de nem azért csináltam, hogy beálljak, és jól érezzem magam; gyógyszerként használtam, és a szabadidőm jelentős részét ezzel töltöttem. Miután elkezdtem astangázni, rövidesen elvesztettem az érdeklődésemet iránta és abbahagytam.

A jóga felé vezető úton 1995 nyarán, egy szakítást követően indultam el. A kapcsolat már régóta nem működött és sokkal korábban véget kellett volna érnie. Őszinte leszek, amikor végül összeomlott, szenvedtem. Emiatt határoztam el, hogy elkezdek dolgozni magamon. Miközben tudtam, hogy nem akarok újabb zavaros kapcsolatba kezdeni, beismertem azt is, hogy vannak bizonyos válaszmintáim, amelyek meghatározott reakciókhoz vezetnek. Nem számított, hogy ezek tanult minták voltak-e, vagy a környezet váltotta ki őket; egyszerűen csak le akartam számolni velük és újra akartam tanulni magam. Szóval felfedezésbe fogtam.

Nekiálltam a „Művész útja” programnak, ami a ’90-es években egy népszerű, kreatív önfejlesztő kurzus volt. Elkezdtem naplót írni és ellátogattam egy terapeutához (Kanadában volt társadalombiztosítás, ennek keretein belül lehetőségem volt igénybe venni – orvosi végzettségű – segítőt). Ezen kívül egy barátom ajánlására és azért, hogy kimozduljak az alkotói válságból, egy bohóc-tanfolyamot is elkezdtem, amit Richard Pochinko egyik tanítványa tartott, az ő módszere alapján. Ez nagyon intenzív volt; három hónapon át három-négy éjszaka hetente, három óra hosszan, plusz a házi feladat. Elképesztő volt, egy igazi művészet-alapú terápia.  Pochinko bohóc módszere szerint először a személyes, természetesen jelentkező érzelmekre és impulzusokra kell koncentrálni, és aztán ugyanezeket kell felhasználni az előadásban – pontosan erre volt szükségem. 

Mivel folyamatosan dolgoztam magamon, egyre nyitottabb lettem és könnyebben teremtettem kapcsolatokat, mint valaha. Ezért, amikor egy étteremben megláttam egy helyi jógastúdió prospektusát, arra gondoltam, hogy „Jóga…hm. Azt hiszem, ezt megnézem magamnak.”

Hogyan talált az astanga utat az életedbe? 

Teljesen kezdőként nem astanga, hanem kripalu órákra jártam. A jógastúdióban volt néhány astanga óra is, de ezeket haladóként tüntették fel a prospektusban – három csillaggal, szemben az egy csillagos kripalu órákkal – ezért tartottam tőlük. Úgy gondoltam, hogy mivel nagyon merev vagyok, a kevésbé erőteljes órák valók nekem. És tényleg; nagyon, nagyon merev voltam. Mielőtt elkezdtem jógázni, imádtam síelni, képes voltam akár egész nap hódombról hódombra száguldozni. Ettől viszont a csípőm, a combhajlítóim és a hátam alsó szakasza nagyon beszűkült, hajlottak voltak a lábaim, és képtelen voltam teljesen kiegyenesíteni a végtagjaimat. Csak hogy a dolgok fizikailag még izgalmasabbak legyenek: olyan csuklóm van, ami nem hajlik. Ha ehhez még hozzáadjuk a basszusgitározás miatt beszűkült vállat is, nagyjából el lehet képzelni, hogy az ászanák micsoda arzenálját jelentették az ellenállásnak, a fájdalomnak és az intenzív érzéseknek. 

A kripalu órák lassúak és kímélők voltak, de arra alkalmasak, hogy egy nagyon alapszintű elme-test tudatosságot szerezzek. Egy kicsit a testem is kinyílt. Tényleg nagyon szelíd órák voltak, relaxáltunk, csináltunk pár ászanát, újra relaxáltunk, aztán gyógyteát ittunk és narancsot ettünk. Az egész igazán kedves volt.

Amikor már magabiztosabbnak éreztem magam, részt vettem az első, vezetett astanga órámon. Más volt, mint bármi, amit addig átéltem. Imádtam a vinyásza-számolást és azt, hogy az ászanák közötti átkötő mozdulatok miatt sokkal fókuszáltabb állapotba került az elmém, aminek eredményeként az óra után nagyobb békét és megértést tapasztaltam, mint korábban. Csak az számított, hogy megpróbáljam túlélni az órát, az agyamnak nem volt lehetősége arra a luxusra, hogy közben bármi másra rácsodálkozzon, vagy összpontosítson. A gyakorlás tulajdonképpen a kikényszerített meditáció egy formája volt. Az említett megértés és béke abból származott, hogy másfél órán keresztül semmi másra nem tudtam figyelni, csakis arra, amire a tanár utasított. Ez a tapasztalat aztán értékes nézőpontokkal gazdagította az életem. Rájöttem, hogy ami uralja a tudatomat, vagy elfoglalja a gondolataimat, az eltűnik, amint elkezdek lélegezni és mozogni a teremben. Ezért annak ellenére, hogy szörnyen merev voltam és fizikailag nagyon nehezen éltem meg az órákat, mégis komoly érdeklődést kezdtem érezni a vezetett astanga órák iránt és hetente néhány alkalommal ellátogattam. 

Akkoriban Torontóban még nem volt Mysore program. Mysore órákra akkor kezdtem járni, amikor elérhetővé váltak (és amikor elég korán fel tudtam kelni…). Amikor képtelen voltam időben felkelni, feltettem a The Clash vagy a The Beastie Boys valamelyik lemezét és otthon gyakoroltam. Rachelle néha átjárt hozzám és gyakran talált alsónadrágban, miközben épp gyakoroltam (1996-ban nem voltak jógaruhák).

Amikor elkezdtél gyakorolni, észrevettél-e saját magadon valami változást, ami ennek az eredménye volt? Korábban például említetted, hogy ingerlékeny és dühös voltál.

Persze. 

Mint mondtam, fizikailag nem voltak jó képességeim, sem tehetségem. Épp ezért fizikai síkon nem is volt semmilyen elvárásom. Az önismeret érdekében kezdtem jógázni, és azért, hogy megtaláljam a középutat. A gyakorlás közvetlen tapasztalata az volt, hogy sérüléseket szerzek, ha túl kemény vagyok magamhoz. Különösen akkor kellett uralkodnom magamon – a haladás utáni vágyon és az irigységen –, amikor elkezdtem Mysore stílusban gyakorolni az ászanákat. Ez időnként nagyon nehéz és kifejezetten frusztráló volt, de az erőltetés – beláttam – nem volt nekem való. Tehát mindent megtettem, amire képes voltam, és nem estem bele abba a csapdába, hogy a fejlődést a gyakorolt ászanák számának növekedésével azonosítsam. 

Ezen a ponton a diákok egy része kiszállna az astanga gyakorlásából, de valamilyen oknál fogva én kitartottam. Talán annak a példája vagyok, hogy létezik valamilyen karmikus hajlam a gyakorlásra. Ki tudja? A testem szépen lassan kinyílt, ahogy az ászanák mélysége helyett inkább a légzésre összpontosítottam. 

Ami a személyes életemben tapasztalható változásokat illeti: miközben küzdöttem a matracon, és csak az tudtam végrehajtani, amire épp képes voltam, fejlődtem az alázat és a türelem terén. Rákényszerültem arra, hogy elfogadjam a saját korlátaimat, és nem tartott sokáig, hogy rájöjjek; ha ugyanezt az elfogadást nem terjesztem ki a matracon kívül másokra is, akkor önző vagyok és képmutató. 

Az astanga jóga megtanított arra, hogy kicsit visszavegyek és másoktól is kevesebbet várjak. Ez szinte minden kapcsolatomat átalakította. Kevesebbet ítélkeztem, kevésbé voltam dühös és még kevésbé ingerlékeny. Sokkal elfogadóbb lettem.

Aztán egyszer csak úgy érezted, hogy kész vagy meglátogatni a Forrást? Milyen tapasztalatokat szereztél? 

Azokban az években – 1998–2001 között –, amikor Rachelle-lel Los Angelesben éltünk, nagyon komolyan astangáztam. Los Angelesbe pár héttel az esküvőnk után költöztünk, mivel felvettek az Amerika Filmintézetbe filmkészítés szakra. 

Miután elhelyezkedtünk a nyugat-hollywoodi apartmanunkban, észrevettem, hogy a közelben van egy délutáni Mysore-óra, amit Jorgen Christiansson vezetett. Ez az osztály csak rövid ideig létezett, mégis rengeteget tanultam. Nagyon sok félelmemet legyőztem, és míg erősebben elkezdtem bízni a módszerben. Viszont miután Jorgen visszaköltözött a város nyugati oldalára, új tanárt kellett találnom, mivel az iskola miatt minden nap Hollywoodban kellett lennem, ahonnan a város nyugati oldalára lehetetlen lett volna átjárni. 

Szerencsére elkezdtem Noah Williams óráira járni, aki éppen akkor indított el egy reggeli Mysore programot Silver Lake-ben. Amíg el nem költöztem Los Angelesből, Noah mellett tanultam és később mellette is dolgoztam segédtanárként. Noah és Kimberly voltak azok, aki arra ösztönöztek minket Rachelle-lel, hogy látogassunk el Mysore-ba. 

Előbb azonban meg kellett várnunk, hogy megszerezzem a diplomámat, ami 2000 tavaszán történt meg. Az első Mysore-i utunkat 2001 legelejére terveztük, 2000. december 31-én érkeztünk meg a városba. Nagyon fáradtak voltunk, mivel előtte három hetet utaztunk Észak-Indiában, de időben odaértünk, és izgatottan vártuk, hogy végre gyakorolhassunk Gurujival. Mintha csak a végzet akarta volna –a shala festés miatt zárva volt, ezért tovább kellett várnunk. Elfoglaltuk tehát a zajos, földszinti szobánkat a Kaveri Hotelben, és kitaláltuk, hogy a régi postahivatalnál, Lakshmipuramban tudunk gyakorolni. Aztán lófráltunk, amíg a shala újra nem nyitott.

Mik voltak az első benyomásaid Gurujiról és Sharathról? 

Abban az időben az órákat Lakshmipuramban tartották, és a shala neve még Ashtanga Yoga Research Institute volt. 

Nagyszerű volt végre találkozni Gurujival. Rengeteget hallottam róla, és nagyon izgalmas volt találkozni vele, olyan, mint élőben látni egy rocksztárt. Nagyon tiszteltem őt és hálás voltam, hogy vele gyakorolhatok. Sharath segédkezett mellette és akkoriban kezdett el vezetni egy saját kis osztályt is. Arra emlékszem, hogy Sharath valamikor a délelőtt folyamán távozott, és utána Guruji egyedül tanította az osztály fennmaradó részét. Guruji már jócskán a nyolcvanas éveiben járt, és hihetetlen volt számomra, amit csinált. A saját nagyszüleimre gondoltam, akiknek ugyanebben a korban nem volt sem ennyi erejük, sem ennyi kitartásuk vagy ügyességük. 

Az első mysore-i utam óriási tanulság volt. Az ott töltött idő nagy részét utáltam. A nyugati oktatási rendszer terméke voltam, egy olyan rendszeré, ami a jól elvégzett munkáért az oktató elismerését kínálja. Ebben a rendszerben én nagyszerű diák voltam, rengeteg figyelmet és pozitív visszajelzést kaptam az oktatóktól. Tiszta kitűnő voltam, az egyetemen felkerültem a külön elismeréssel jutalmazottak listára, sőt az afölötti listára is ráfértem.

Amikor elkezdtem jógázni, szintén nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Elkötelezett és komoly diák voltam, és ilyenként is ismertek el. Idővel felkértek arra is, hogy segédkezzek, később, amikor Los Angelesben éltem, már órákat is tartottam. Fejlődtem a gyakorlásban is, az első Mysore-i utam előtt megtanultam az első és a második sorozatot is. Abban reménykedtem, hogy ahogy megérkezek Mysore-ba, Guruji felismeri az odaadásomat és ugyanazt a reakciót fogom kiváltani belőle, mint tíz éves korom óta minden tanáromból. De nem így lett, és ez nagyon felbosszantott.

Ezért az ott töltött idő nagy részében morogtam magamban és Rachelle-nek is. Láthatatlannak éreztem magam és ez csak akkor változott meg, amikor már hazaértünk. Csak az első jetleges reggeli gyakorláson jöttem rá, hogy tudattalanul alkalmaztam a jógagyakorlásra is a megerősítés és elismerés utáni vágyamat. Mivel Guruji nem ebben a paradigmában működött, ezért utáltam, mert így mégis honnan tudhattam volna meg, hogy jó vagyok-e? 

Miután hazaértem, akkor értettem meg, hogy a gyakorlás hozzám tartozik és független bárki más megerősítésétől vagy elismerésétől. Rájöttem, hogy a gyakorlás képes lehet megnyitni minket, és lehetőséget adni a fejlődésre és a tudatosságra, de ugyanúgy lehet csak egy újabb olyan út is, ahol a személyiségünkből eredő tendenciákat és hajlamokat (más néven a szarságainkat…) alkalmazzuk. Guruji megadta nekem ezt az áttörést. Azt hiszem, tudta, mire van szükségem, és úgy olvasott bennem, mint egy könyvben. 

Miután megtanultam ezt a leckét Gurujitól, mint tanár, mindig arra törekedtem, hogy felhatalmazzam a diákjaimat arra, hogy ne érezzék úgy, hogy függenek az én megerősítésemtől, vagy bármely más tanár elismerésétől. Arra késztetni a diákokat, hogy kivívják a tanáruk jó véleményét, nagyszerű módszer az üzleti életben, de szörnyű hátrányt jelent a diákok fejlődésében. Sajnos ezt újra és újra megtapasztaltam… nagyon szomorú volt látni, amikor a más tanároktól érkező tanulók az idejük nagy részét vagy azzal töltötték, hogy megpróbálják kivívni az elismerésem, vagy azzal, hogy bocsánatot kérjenek, amiért nem csinálták „helyesen” az ászanákat.

Az alapján, amit mondtál, úgy tűnik, hogy a diákok befelé fordulásához elengedhetetlen, hogy a figyelmet a légzésre irányítsák és koncentráljanak. Ez ellentmondásos lehet a nyugati hallgatók számára. Bármerre nézünk, azt láthatjuk, hogy a testtartást nevezik a legfontosabbnak. Mit gondolsz, hogyan tud ez utóbbi ellen egy diák a legjobban védekezni? 

Mindannyiunknak megvannak a hajlamai és a mintái, amiket behoz a gyakorlásba, és ezek a minták vitathatatlanul meg is jelennek. Elkerülni nem lehet őket; tehát a tökéletesség hajszolásának nyomásától kell megszabadítanunk magunkat. A tökéletesség iránti törekvés a gyakorlást inkább előadássá teszi, nem feltárássá vagy párbeszéddé. 

Nem óvhatjuk meg magunkat attól, hogy hibázzunk, viszont az idő múlásával lassan felépíthetjük a tudatosságot. Ez egy folyamat, ami a jelenben való létezés eredményeként következik be. 

Sharath arra buzdít bennünket, hogy a jámákat és a nijámákat alkalmazzuk a szőnyegen is, hogy elmélyítsük a gyakorlást és az életünket. Valószínűleg ez a legjobb módja annak, hogy a gyakorlásunk ne váljon puszta testmozgássá, vagy „cirkusszá” – ahogy Guruji hívta. Az ászanák akkor nem lesznek létfontosságúak, ha van valamilyen nagyobb célja vagy oka a gyakorlásunknak.

Óvatosságra intenék viszont mindenkit; a tökéletességre törekvés ugyan leggyakrabban az ászanákra irányul, de megjelenhet másban is. A jógagyakorlók képesek ugyanúgy az őrület határáig hajszolni a helyes vinyásza-számolást, a tökéletes légzést, a tökéletes étrendet, vagy akár a jámák és nijámák megvalósítását is.

Mik a főbb pontok, amiket most, hosszú távú gyakorlóként ismersz, de két-három év gyakorlás után még nem tapasztaltál? 

Az egyik kulcsfontosságú pont most, közel húsz év gyakorlás után az, hogy mennyi mindent van lehetőségem közvetlenül megtapasztalni a matracon. Amikor elkezdtem gyakorolni és amikor még csak két-három éve astangáztam, még mások tapasztalataira kellett hagyatkoznom, hogy a kérdéseimre és az aggodalmaimra választ találjak.

Az önbizalomnak van egy olyan szintje, ami csak évek alatt fejlődik ki. „Beérésnek” szeretem nevezni. Ez a napról napra, hónapról hónapra, évről évre történő gyakorlás eredménye, nem hamisítható, sehogyan sem rövidíthető le, nem váltható ki semmilyen tanárképzéssel. 

Mostanában amikor nehézségeket élek át a matracon, felhasználhatom a múltbeli tapasztalataimat, hogy segítsenek a fájdalom, vagy sérülés (szerencsére jelenleg csak kevés ilyen van), egy új ászana elsajátítása, a fáradtság és – a hosszú időn át tartó folyamatos gyakorlás következtében időszakonként vissza-visszatérő – unalom leküzdésében. A gyakorlásban a mézeshetek időszaka ugyanis általában nem tart sokáig. A múltbeli tapasztalataim ezért sok mentális és érzelmi energiát takarítanak meg nekem.

Kevésbé tapasztalt gyakorlóként nagyon aggódtam amiatt, amiket éreztem, fogalmam sem volt arról, hogy az az intenzitás, amit tapasztalok, normális-e. Ez komolyan aggasztott. Nagyon féltem például attól, hogy kifordul a térdem. Most már sokkal komfortosabban viszonyulok az általam tapasztalt érzetekhez. Nem aggódok, amikor intenzívebbek.

Másik példa: amikor kezdő voltam, sok ászana esetében meg voltam győződve arról, hogy sosem leszek képes végrehajtani őket. A maricsjászana D erre a tökéletes példa. Amikor először sikerült, megtapasztaltam, hogy egy korábban lehetetlennek tartott dolog lehetségessé, majd egyre és egyre kényelmesebbé válik. Óriási élmény volt. Azóta minden alkalommal, amikor nehézségekbe ütközik egy ászana elsajátítása során, azoknak az ászanáknak a sorára gondolok, amiket korábban lehetetlennek tűnt megcsinálni és most mégis képes vagyok rá. Ez egy hosszú lista, rajta van a kapotászana, a karandavászana, az éka pada bakászana, a virancsjászana B és a vipparitta salabhászana. 

Ami a fáradtságot és az unalmat érinti, péntekenként gyakorlás után néha úgy érzem, hogy sikítani tudnék a gondolattól, hogy vasárnap újra a matracra álljak. A múltban néha kihagytam egy-egy gyakorlást, hogy tovább aludjak vagy kényelmesen megreggelizzek.  A kihagyott napokat azonban szinte mindig megbántam, mert a gyakorlás mindig magában hordozza az áttörések elérésének és önmagunk mélyebb megismerésének lehetőségét. Ez volt a gyakorlás jelentette kaland egyik eleme. Nem tudtam, mi fog történni, amikor a matracra állok, azt viszont pontosan tudtam, mi lesz, ha alszok vagy reggelizek. Ha nem gyakoroltam, nem volt átütő felismerés. Amikor úgy éreztem, hogy túl fáradt vagyok a gyakorláshoz, vagy fájt valamim, vettem egy forró zuhanyt, ráálltam a matracra, és azt mondtam magamnak: csak a légzésre figyelj, és tedd meg, amire most képes vagy. Nagyon gyakran meglepődtem, mi minden sikerült ilyenkor. Ahogy telt az idő, magamévá tettem az érzést, hogy ha gyakorlok, sokkal jobban érzem magam, mintha nem gyakorolnék, és ez elég motivációt adott ahhoz, hogy ráálljak a szőnyegre. 

Ha bármilyen tanácsot adhatnék azoknak, akik csak most kezdték a gyakorlást, vagy csak rövid ideje folytatják, a következőket mondanám:

1. Fókuszálj a saját gyakorlásodra, és ne aggódj amiatt, hogy mások mire képesek. Azt, hogy mennyit fejlődtél, ahhoz mérd, ahonnan elindultál, és ne ahhoz az elképzeléshez, ahol szerinted tartanod kellene. 

2.  Tudatosítsd magadban, hogy a jóga hogyan befolyásolja az életed más területeit is, például az alvást, a temperamentumodat, az emésztésedet, vagy a bátorságodat. A gyakorlás rengeteg formában hozhat előnyt, ha odafigyelünk ezekre.

3. Találj egy olyan okot a gyakorlásra (ld. a 2. pontot), ami nem az ászanákban való előmenetelhez kapcsolódik. Ez segíteni fog a fejlődésben akkor is, amikor nehézségekbe ütközöl és/vagy frusztációkkal küzdesz.

Miért tapasztalják sokan, hogy a gyakorlás a fizikai síkról áthelyeződik egy spirituális síkra?

A spirituális síkra való áttérés a módszerből következik. Az ászanák fizikai gyakorlása olyan eszköz, ami megnyitja és erősíti a testünket és fegyelmezi az érzékeinket. Az ászanák, a légzés, a bandhák, a drishti és a vinyásza-számolás megtanítják, hogyan kell koncentrálni és előkészítik a testet, hogy megfelelő talaja legyen az astanga jóga további ágainak. 

Guruji azt tanította, hogy az ászana-gyakorlás előkészíti a Patandzsali által leírt jámák és nijámák jobb megértését és megvalósítását. Ugyan az ászanák Patandzsali rendszerében a jóga harmadik ágát alkotják (az első kettő a jámák és a nijámák), mégis sokunknak sokkal hasznosabb, ha az ászana-gyakorlással kezdünk. 

Az ászana-gyakorlás eredményeképp létrejövő erős elme, test és érzékek nélkül a jámákat és a nijámákat súlyos teherként élhetjük meg, vagy úgy gondolhatunk rájuk, mint egyszerű szabályokra és előírásokra, amik nincsenek összhangban a kulturális hátterünkkel, vagy csak intellektuális szinten képesek hatni. Az életstílusunkban és a viselkedésünkben a tartós változások eléréséhez az intellektuális megértésen túl közvetlen gyakorlati tapasztalatokra van szükségünk. 

Amikor elkezdtem gyakorolni, lelkes húsevő voltam, és nem igazán érdekelt, hogy vegetáriánussá váljak. Ha azt mondták volna, hogy vegetáriánusnak kell lennem, valószínűleg képtelen lettem volna végrehajtani, sőt valószínűleg azt váltotta volna ki belőlem, hogy elfordulok az egésztől és felhagyok a gyakorlással. Az ászanák gyakorlásával azonban egyre erősödő kapcsolatot kezdtem el érezni magam és más élőlények között. Ez a kapcsolat arra késztetett, hogy átgondoljam, a táplálkozásommal okozok-e kárt (vagy halált) más élőlényeknek. A mindennapi gyakorlás során ez a kapcsolódás egyre erősödött, egészen addig, amíg a húsevés már képmutatónak és tarthatatlannak kezdett tűnni. 

A vegetáriánus életmódra való áttérés tehát az ászana-gyakorlás eredménye volt, de lehetővé tette, hogy megtapasztaljam a jámák egyikét, az ahimszát. Oldalakon keresztül sorolhatnám, hogy tapasztaltam meg a jámákat és a nijámákat a gyakorlás során. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy az a mód, ahogy a fizikai gyakorlás terepet ad az astanga jóga többi ága iránti elköteleződésnek és azok megtapasztalásának, nagyon alapos és nagyon mélyre megy. Ez adja meg a módszernek azt a képességet – jobban, mint bármi más –, hogy meghaladja a fizikai síkot és áthelyeződjön a spirituálisra.

Paul, egy zárógondolat esetleg a gyakorlásról? 

Az egyik dolog, amit a gyakorlás által elérhetünk, az az, hogy megismerjük a korlátainkat. Nem kényszeríthetjük testünket. A testünk olyan, amilyen, és semmilyen erőltetés nem tudja megváltoztatni addig, amíg a változásnak nem jött el a maga ideje. Nem gyorsíthatjuk az ászanák elsajátításának folyamatát. Ha sürgetjük, vagy kiégünk, vagy a sérülést kockáztatjuk. Efölött egyszerűen nem gyakorolhatunk kontrollt; az elhatározásunk ereje korlátozottan tud csak érvényesülni. 

Azoknak, akik konkrét célokat tűznek maguk elé, például azt mondják: „a teljes első sorozatot meg akarom tanulni hat hónap alatt”, a testük – attól függően, milyen állapotban van, mikor elkezdik – egészen durva visszajelzést is küldhet. Az egyetlen elhatározás, ami működik, az ez: „A matracon vagyok, lélegzem és megteszem, amit tudok.” Lélegezni mindig képesek vagyunk, függetlenül attól, hogy hogyan érezzük magunkat, ahogy arra is, hogy figyeljünk, mi jön a felszínre, és megtegyük, amire épp képesek vagyunk. A többi lassan megjön magától, csak idő és ismétlés kérdése.

Forrás: http://www.ashtangaparampara.org
Fordította: Bertalan Leonóra

Astanga ikonok: Hamish Hendry (GB)

Hamish ashtanga

Sokak kedvenc astanga tanára egy végtelenül szerény, az elektronikus közösségi médiákat messziről kerülő, angol Úriember: Hamish Hendri (certified astanga oktató*). A bandhából jópáran csak miatt utaznak Londonba, hogy aztán beüljenek a sorba, kivárják míg bejutnak a piciny, fülled, párás helységben (kisebbe mint az amúgy sem nagy bandha) és Vele gyakorolhassanak. Fogadjátok szeretettel Hamish időtálló, aktuális gondolatait. *legmagasabb fokozat

Hamish, 1986 óta gyakorlod a jógát. Milyen volt a jóga világa, amikor elkezdted, és miben változott meg? 

Amikor elkezdtem astanga jógát gyakorolni, a jóga világa még kicsi volt. Azt hittem, az astanga sosem lesz népszerű, mert annyira nehéz. Mekkorát tévedtem! Nem voltak jógamatracok, hat láb (180 cm) hosszú csíkokra vágott német szőnyegeket használtunk – ha szerencséd volt, akkor derékszögűre sikerültek. És sehol sem voltak még a menő jóganadrágok.

19 éves koromban csak a felfedezés járt a fejemben. Minden könyvet elolvastam a jógáról, amihez csak hozzá tudtam jutni. (Az Amazon csak nyolc évvel később indult.) A tanáraim, Derek (Ireland) és Radha (Warrell) a szárnyaik alá vettek, és igyekeztem mindenben megfelelni nekik. Odaadással fordultam feléjük, amit azóta is a jóga egyik meghatározó elemének tartok. Erről bővebben később.

Néhány évbe telt, amíg eljutottam Mysore-be, főleg azért, mert nem volt elég pénzem. Amikor fiatal vagy, és egyik napról a másikra élsz, normálisnak tűnik, ha nem aggódsz a jövőd miatt. Vidéken, dombok és tanyák között nőttem fel. Az első utam Mysore-ba megdöbbentő és tanulságos volt; őrült indiai városi életet láttam. Guruji mindannyiunk által jól ismert pillantása elég volt ahhoz, hogy rögtön tudjam; a történetem Mysore-ban fog folytatódni.

Megváltozott Mysore? Persze, ahogy minden megváltozik. Nyilván több diák van, ez elkerülhetetlen. De nagyszerű, hogy találkozhatunk új emberekkel, és láthatjuk, hogy Guruji munkáját már az egész világon ismerik. Azt hiszem, a legszembetűnőbb különbség az, hogy amikor először jártam ott, még nem voltak oklevelek, csak egy legendákban létezőnek tűnő igazolás, amivel nagyjából egy tucat ember rendelkezett. Senki sem azért ment Mysore-be, hogy papírt szerezzen. Azért mentél, hogy jógázni tanulj Guruji-tól. Hogy megérintsd a lábát. 

A jóga nem változott, csak az emberek változtak. Az embereknek továbbra is ugyanazok a problémáik, a megvilágosodás vagy elérhető számukra, vagy nem. Minden más csak körítés.

2016 nyarát nevezhetnénk „rosszkedvünk nyarának” is, látva a multikulturalizmus elleni mozgalmakat, a szélsőséges politikusok feltűnését és az erőszakos, egész világot megrázó támadásokat. Úgy tűnik, hogy valóban a Kali Yuga-ban élünk, a küzdelem és a nézeteltérés korában. Ezekben az időkben milyen értelmet találhatunk a befelé összpontosító jógagyakorlatokban? 

Az emberek mindig szenvedtek, a halál végül mindig elragadta őket, sokszor nagyon korán. A világon mindig voltak nehézségek, a híreknek és a közösségi médiának köszönhetően viszont ma úgy érezzük, hogy közelebb kerültek hozzánk. Mind a béke, mind a háború szavai könnyebben jutnak el az emberekhez.

A jóga viszont személyesen nekünk is tud segíteni. Ha a belső világunk rendezett, a külső világunk is könnyebbé válik. Fizikai szempontból a jóga egészséget és gyorsan alkalmazkodó elmét biztosít, és ez segít megküzdeni a stresszel. Van egy mondás: “A jóginak mindene megvan, amire szüksége van.” Hogy ez mit jelent, az rajtad múlik. Mindenre felkészülni? Mindenhez alkalmazkodni? Vagy nincs semmi olyan, amit szükségesnek tartanál? Én azt mondanám, a lehetséges jövőre mindhárom módon felkészülhetsz. Mi vagyunk a leginkább alkalmazkodóképes állatfaj, ez a túlélésünk kulcsa. Személyes alkalmazkodásunkat a megrögzött gondolataink akadályozzák meg, a félelem a változástól. Ha megvan mindened, amire valóban szükséged van – menedék, étel, víz, az alapvető szükségletek – a jógának köszönhetően azt fogod érezni, hogy a kevesebb valójában több. Hálás leszel azért, hogy élsz.

Kezdeményezőként kellene élnünk a világban? Ez egy nehéz kérdés, amiről mindig Patandzsali 2.34. szútrája jut az eszembe, amely azt mondja: sérelmet nem követhetünk el, sérelmet nem okozhatunk és abba nem is nyugodhatunk bele. Tehát ki kell állnunk a gyengék és elnyomottak mellett. Az Ahimsa az első jáma, a legfontosabb és egyben a legnehezebb. Ha megpróbáljuk követni, akkor békét teremtünk magunk körül.

Mi a szerepe a tanár-diák kapcsolatnak? 

Ez a szerep létfontosságú, nélküle nagyon nehéz a jógát elsajátítani. Nem azért mondom ezt, mert jógatanár vagyok, és pénzt akarok keresni. (Bár mindannyiunknak szüksége van pénzre a túléléshez). De egyúttal diák is vagyok, sokkal régebb óta, mint hogy tanár lennék. Igen, az elején néhány ászanát könyvekből tanultam meg. De amint találtam egy tanárt, az utam megváltozott. Megtaláltam a fókuszt. Azt éreztem, hogy valaki törődik a lelki fejlődésemmel. Minden kapcsolat a bizalomról szól, de a tanár-diák kapcsolatnak az alázat is része, és ez elengedhetetlen a tanuláshoz. Meg kell értenünk, hogy bármennyire is a középpontban érezzük magunkat, valójában jelentéktelenek vagyunk az univerzumban. A tanár a szeretet segítségével segít lebontani az egót. Ez a kapcsolat néha nehéz lehet, mert nem mindig azt tükrözi vissza feléd, hogy “Te vagy a legszebb a vidéken.”

Ahogy azt a BG 2.54-ben mondják: „Ahogy beszélnek, ahogy ülnek, ahogy járnak.” Kövesd ezt. Kövesd az útjukat, kövesd a céljukat. De ne másold minden mozdulatukat – a saját utadat magadnak kell megtalálnod. A tanár csak a fényt mutatja, a kulcsokat adja át neked. Ha az út világos, és a kulcs nálad van, minden más rajtad múlik.

Mennyire fontos a tanárképzés, a szanszkrit nyelv és a jógafilozófia elsajátítása? 

Ez három külön kérdés! A válasz mindháromra igen; fontosak, de különböző okokból. Az első, a tanárképzés gazdagabbá tehet, és néhány diák esetében magabiztosságot is adhat. Megértem a továbbtanulás vágyát. Sajnos, csak kevés módszer létezik arra, hogy elmélyülhessünk a jógában anélkül, hogy tanárképzésben vennénk részt. De talán mégis megoldható. Az önképzés az egyik megfelelő eszköz, ezzel élhetünk, esetleg megkérhetünk egy-két barátot is, hogy tanuljunk közösen. Azt hiszem, kevesen akarnak valóban tanítani azok közül, akik elvégzik a tanárképzést, és kevesen találnak munkát kezdőként azok közül, akik viszont igen. Alig néhányan buknak meg a vizsgán – ha van egyáltalán ilyen –, de a vizsga csak az első lépés. 3000 font kifizetése talán garantálhatja, hogy tanár legyen belőled? A tanárrá válás legjobb módja, ha segédtanárként teszed. Személyes és sokkal intenzívebb. 

A szanszkrit gyönyörű nyelv, csodálatos hangzással. Ahogy minden nyelvre, erre is igaz, hogy kihívást jelenthet az elsajátítása. Ráadásul nem igazán használhatod úgy, hogy belépsz egy kávézóba, és azt mondod: Kaphi Bhadram. De nagyon kedves dolog néhány mantrát megtanulni, mert segítenek koncentrálni, és emlékeztetni arra, hogy van, ami több az életünknél. Az ászanák szanszkrit neveinek megtanulása viszont nagyon hasznos, mert mindenki tudni fogja, miről beszélsz.

Végül a jógafilozófia. Könnyű sok jógafilozófiáról szóló könyvet elolvasni, de nehéz az olvasottakat az életünkbe is átültetni. Akárhány könyvet is olvasol el, nem fognak segíteni, ha nem gyakorolsz. A gyakorlás az, ami megváltoztatja az elmédet, a gondolkodásmódodat. Ez az, ami a jógát megkülönbözteti minden mástól. A gyakorlás mindent megad, amire szükséged van. De filozófia nélkül a gyakorlás is csak hajlítások sorozata.

Mondj nekünk pár szót az általad kiadott Pushpam Magazine-ról. Miben különbözik a többi jógamagazintól, amelyek elárasztották az újságárusok standjait? Mit szeretnél elérni vele? 

A Pushpam gondolata az AYL diákjai számára készített, a saját tapasztalatainkat leíró kis jegyzetek ötletéből nőtte ki magát, ami aztán önálló életre kelt. Nem egyedül én vezetem, nálam az a munkamódszer működik, ha megosztom a hatalmat.

Mint csoport, nagyon rugalmasak vagyunk – azért mert jógázunk. Nem köt minket túl sok berögződés, csak néhány irányelvünk van. Először is, az olvasónak nem szabad haragot éreznie sem a szerző, sem a cikkben említett személyek iránt. Informálni szeretnénk az olvasókat, de úgy, hogy a későbbiekben is fennmaradjon az érdeklődésük. Igyekszünk nem túl részletesen beszélni sem az elméletről, sem a gyakorlatról. Kiegyensúlyozott nézőpontot szeretnénk nyújtani.

Reméljük, hogy valami szépet alkotunk, és ebben a tervezőink, Emma (Heatherington) és Matt (Roach) fantasztikus munkát végeznek. Nagyszerű, hogy szabad kezet adhatunk nekik, és nagyszerű látni, hogy ez örömmel tölti el őket. Néhány szokásos gyakorlatot nem követünk: nincsenek hirdetések, nem írunk arról, hogyan kell egy-egy ászanát gyakorolni és nem mutogatunk tapadós jóganacikat. Ez néhány diáknak talán csalódást okozhat, de nem célom mindenkinek a kedvére tenni. Ez kell ahhoz, hogy őszintén vállalhassam azt, amit csinálok. 

Kezdetben keresnünk kellett a szerzőket, de ma már sok cikket kapunk és van néhány igazán jó szerzőnk. Olyanok, akik egyetemi szinten tanulták a jógafilozófiát és emellett maguk is gyakorlók. Mindkettő szükséges. Van olyan szerzőnk is, akinek az írást és az olvasást is magának kellett elsajátítania. Vannak olyanok, akiknek nem az angol az anyanyelvük. Próbálunk hitelesek maradni. Fantasztikus interjúkat készítettünk okleveles tanárokkal, amiknek a nem rögzített részei persze – elnézést, de így van – még szórakoztatóbbak voltak. Az volt a célunk, hogy megmutassuk az emberi mivoltukat.

Van egy nagyszerű séfünk, Tom (Norrington Davies), aki korábban a Guardian-nek és a Telegraph-nak dolgozott, de most nekünk ír. Bár, azt hiszem, valójában csak azt szerette volna, hogy a macskájáról készült fotók megjelenjenek egy magazinban. Próbálunk valami könnyedet minden lapszámba belecsempészni, a másodikban például közzétettünk egy origami Ganésát. Nagyszerű kapcsolatokat építettünk a magazinnak köszönhetően, és sokat tanultunk saját magunkról. A barátaink is rengeteget segítettek. Zoë (Slatoff-Ponte) minden szanszkrit szöveg ellenőrzésében közreműködött. Chrisről (Patmore) kiderült, hogy remek korrektor – erről korábban, én bolond, azt gondoltam, hogy egyszerű feladat. A fotósaink visszafogott szépségű, nem tolakodó képei büszkeséggel töltenek el minket. De a legnagyobb köszönet Gennyt (Wilkinson Priest), a szerkesztőnket illeti, aki nélkül semmi sem jöhetett volna létre. Genny elég jól ismer ahhoz, hogy pontosan tudja, mikor kell ösztönöznie, mikor van szükségem arra, hogy fogja a kezem, és elég bölcs ahhoz, hogy engedjen, ha igazam van. 

A célunk az, hogy gyakorlásra ösztönözzük az önállóan gyakorló diákokat, különösen a nehéz időkben. Ilyenkor van igazán szükséged a jógára, és ekkor tanulhatsz belőle a legtöbbet. 

Hogy a következő számban miről olvashattok majd, az titkos. De az is megeshet, hogy még fogalmunk sincs róla.

Forrás: http://www.ashtangaparampara.org
Fordította: Bertalan Leonóra

Santi(na) gondolatok: megtestesülés

Santina and Karoly

Hogyan határozzuk meg a megtestesülést? Merleau-Ponty francia filozófus szavaival élve: „Tudatnak lenni, de leginkább tapasztalásnak lenni azt jelenti, hogy belső kommunikációt tartunk fenn a világgal, a testünkkel és a többi emberrel, velük együtt vagyunk, ahelyett, hogy csupán mellettük lennénk.”

Talán súlyosnak hatnak ezek a szavak, de egyszerűbben fogalmazva, megtestesültnek lenni azt jelenti, hogy az érzékeinken keresztül élünk. A testünkön keresztül érzékelt tapasztalattal vagyunk a világ részei, a testünkön és a testünkben érzünk. Azt is jelenti, hogy belülről is érzékeljük a testünk. Észreveszed, hogyan érzed magad, amikor egy másik test van melletted és érzékeny leszel az ő energiájára.Nemcsak az elme és test kapcsolatáról van szó, hanem a belső energiád érzékeléséről. A belső rezonanciádról, magatartásodról. Arról, ahogyan a testedben vagy. A bensődben maradni arról szól, hogy te magad engedheted csak, hogy többet érezz a ‘létezésed’ energiájából. Egy mód arra, hogy elérhető légy a jelenben. Nem kemény munkát jelent, vagy megterheltséget, de nem is kényelmet vagy megközelíthetetlenséget.

A megtestesülés számomra azt is jelenti, hogy érzem, mi történik a testemben, mi történik, amikor valami ‘nem klappol’. Időt adni a homályos érzésnek, hogy tisztázza magát, semmint gyorsan megszüntetni az irritációt, semmint gyors megoldást találni rá, mondjuk egy fájdalomcsillapítóval. Fel kell tennem a kérdést, mit mond ez az érzés nekem arról, ahogy most a testemben vagyok? Tisztában lenni a testemmel/elmémmel/lelkemmel, a ‘megélt érzés’ tisztábban megmutatja nekünk, hol kezdődünk mi és hol végződik a fájdalom.
Véleményem szerint tehát a mélyebb megtestesülés segít tisztázni a személyes korlátainkat, jobban képessé téve minket a másokhoz való kapcsolódásra, a másokra és a környezetünkre való érzékenységre. Arra kér, hogy ne csupán megszabaduljunk a nemkívánatostól, hanem fedezzük fel a dolgokat és értékeljük őket, ne pusztítsunk, hanem örüljünk, ne szétválasszuk magunkat, hanem testesüljünk meg és legyünk jelen. Ez akkor kezdődik, ha felfedezzük azt, ami hozzákapcsol minket a mélyben rejlő egységhez. Egyszerűen fogalmazva, embernek lenni és megtestesülni: biológiai spiritualitás. Az emberiséghez való kapcsolódás, amely az itt és mostban, a mélyben rejlő egységben van.

Írta: Santina Giardina-Chard (AUS)
Fordította: Horváth Eszter
Santina Budapesten

Santi(na) gondolatok: lélektől lélekig a tudattalanba

Santina ashtanga

Semmi tettetés, semmi filter, semmi csalás? Azt hiszem, a legfontosabb kapcsolat két ember közt a tudattalan és tudattalan közti, lélektől lélekig. Nem tudunk tettetni vagy erőltetni egy érzést. A mellkasban rezonáló energiát a szívedben, amit a torkodban is érzel, nem lehet elfedni közhelyekkel és spirituálisnak hangzó szállóigékkel. A szavaim és a tetteim gyengék ahhoz az igazi belső tudatomhoz képest, amely hatással van a másikra, és amelyre hatással van a másik tudata. Az igazság hullámhossza keresztül tör védfalakat és egyenesen a szívhez szól. A helyes és a helytelen mögötti mező a tudattalan mezeje, a szándékoltságon, tervezettségen, a célokon túl mutat, és a saját feltevéseimet arról, hogy „mi kellene történjen”, meghaladja. Az igazi cselekvés mezeje, ahol az igazságot kifogástalanul cselekedhetem, a végeredményt Istenre bízva, tudva, hogy az optimális megszilárdul a szüntelen figyelmem alatt. Csak a másik ember felé kell fordítanom az energiámat. A válasz meglepő – néha határozatlan, néha negatív, és néha pozitív megerősítést kapok affelől, hogy mélyen megérintettem valakit. A jón és rosszon túl lenni önmagában kielégítő – egy pozitív megerősítés, olyan, mint hogy amikor köszönetet mondanak nekünk is egy kielégítő bónusz. Ami segít fejleszteni a tekintetem, hogy jón és rosszon túl lássak, az, hogy emlékeztetem magam arra a felelősségemre, hogy a tapasztalatomhoz hű maradjak, hű maradjak a megtapasztalt igazsághoz és ne az eredményt próbáljam kontrollálni – ez a tanulási folyamat felnyitja a szemet.

Írta: Santina Giardina-Chard (AUS)
Fordította: Horváth Eszter
Santina Budapesten

Sharath Jois arról, hogy miért nem jó túlzásba vinni az ászana gyakorlást

Sharath Jois Paramaguru

Az ászana spirituális gyakorlásunk egy fontos részét képezi, de a túl sok ászana lehet, hogy rossz irányba visz el.

A jóga egy természetes folyamat, amely az idővel alakul. Ugyanakkor az ászana nem természetes módon történik. Ahhoz, hogy valaki hatékonyan jógázzon egy adott módszer elsajátítása szükséges. Mindkettő időigényes, mint ahogy minden ami egy átalakuláshoz szükséges. Habár az ember végül élhet természetes módon és erőfeszítés nélkül a jógában, az ászana gyakorlást túlzásba vinni soha nem jó.

Az ászana az Ashtanga jóga nyolc ága közül az egyik, és egy lehetséges út a test és az érzékek megismeréséhez. Az ászanák az embert egy magasabb rendű tudatossághoz vezethetik, azért mert gyakorlásuk közben sok dolog megy végbe. Az ember teste erősebbé és stabilabbá válik és a megfelelő légzésnek és vinyászának köszönhetően az elme megnyugszik és kiegyensúlyozottabbá válik. Ezért testünk csavargatása és hajlítgatása a jóga gyakorlásunk egy rendkívül izgalmas részévé válik, és elsődleges célja az, hogy a sadhanavagy spirituális gyakorlásunk egészének is egy fontos része legyen.

Sajnos ma már túl sok ember szinte megszállottan gyakorolja az ászanákat. Azt gondolják minél jobban kifacsarják saját testüket annál messzebb jutnak az önmegvalósítás útján. Sokszor azt látom, hogy az emberek túlságosan megerőltetik magukat. Tekerik, csavarják testüket és néha túlzásba viszik, reggel, majd később este is gyakorolva. Tény, hogy minél több figyelmet fordítunk a gyakorlásunkra a testünket is annál jobban megismerjük. Ugyanakkor gyakran túl gyorsan akarunk haladni azt gondolván, hogy valami jobbat és hamarabb érünk el. Ezen hozzáállás biztos útja nem csupán a testünkben, hanem az érzékeinkben és a szerveinkben való károkozásnak is. A túl sok ászana gyakorlás soha nem visz közelebb a spiritualitáshoz vagy az önmegvalósításhoz, viszont nagyon is eltávolíthat ezektől.

Annak egyik oka, hogy az emberek megszállottan gyakorolnak ászanákat az, hogy ez egy nagyon felkapott online téma rengeteg önreklámmal tarkítva. Valaki tudja, hogyan kell ezt vagy azt a pózt kivitelezni és posztol róla egy képet vagy akár el is magyarázza, hogyan kell azt csinálni. Másrészt azért is vannak túlságosan is a figyelem középpontjában az ászanák mert mondjuk valaki előadást tart a kézenállásról vagy a hátrahajlításról és ezért sok diák elmegy az adott workshopra. A kézenállás tanításának semmi köze a jógához. A jóga megtapasztalásához nincs szükség ahhoz, hogy lemásoljuk azt, hogy valaki hogyan tanult meg egy-egy pózt. Ez az a pont, ahol az emberek épp a lényegét nem látják annak, hogy mit kellene tanítaniuk.

Túl sok a jóga körüli beszéd, ugyanakkor az azzal kapcsolatos tapasztalás nem elégséges. Amikor valaki egy nagyon precíz előadást tart, a jóga megtapasztalása nem fog megtörténni. Valaki egy órán vagy egy workshopon beállíthat egy adott pózba és megkísérelheti elmagyarázni, hogy az energia így vagy úgy áramlik, de mindannyian más és más struktúrával és testalkattal rendelkezünk. Egy guru nem fogja megtanítani a technikát azért, hogy az ember megtapasztalja a jógát. Megtanítja ugyanakkor azt, hogy hogyan tapasztalja meg a jógát természetes módon, a saját testében, és hogy hogyan érezze magát komfortosan egy pózban. Mindez sokkal több időt vesz igénybe mint egy hétvége, és jóval túlmutat azon amit egy workshopon meg lehet tanítani.

Egy tanár vagy egy guru elsősorban a jóga megtapasztalását tartja szem előtt, mivel ezt megelőzően nem értheti meg valakinek sem a testét sem a lelkét. A guru arra törekszik, hogy pózokat adjon, azért, hogy azok segítsék a diákot. Ha az ember folyamatosan előadásokat tart, a megtapasztalás élménye nélkül, úgy képtelenség valakit a jóga ösvényén vezetni. Mindenkinek saját magának kell az adott pózt megtapasztalnia, és ezen tapasztalat másmilyen lesz, mint amilyen a guruja esetében volt. Maga a módszer ugyanaz lesz, de a tapasztalat, amelyre az egyénnek szüksége van feltételezi a befogadás és az intelligencia egy adott szintjét.

A jóga egy természetes folyamat, viszont azt, hogy hogyan megy végbe meg kell érteni. Ha az ember egy bizonyos gondolkodásmódot és tanításokat követ és mindezt odaadással és elkötelezettséggel teszi, úgy a változás be fog következni. Bekövetkezik a lelki átalakulás, melynek során az elme is és az egész egyén elkezd egy felsőbb, isteni világ felé közeledni. Ennek során az egyén tekintetét önmagára fordítja. Elkezdi az önmegvalósítás útjainak keresését és kerül olyan dolgokat, amelyek elméjét megzavarják és a lelki növekedésében meggátolják. Ha valakiben megfogalmazódik a vágy aziránt, hogy spirituális dolgokról tanuljon, akkor kialakít egy módszert és a tapasztalat áramlása természetessé válik. Ehhez szüksége van egy módszerre. Ezt senki nem kényszerítheti rá vagy kényszerítheti erre.

Ahelyett, hogy a kézenállásukon dolgoznak, a diákoknak a jóga alapjairól kellene tanulnia, ayamákrólés a niyamákról. Akrobatikus mutatványok helyett egy magasabb rendű tudatosság felé kellene törekedniük és ezt megerősíteniük önmagukban. A jóga gyakorlásához először az alapjainkat kell megértenünk és kijavítanunk. Ahhoz, hogy az alapjainkat megerősítsük, magunkévá kell tennünk egy módszert. Az ászana egy módszer ahhoz, hogy az alapjainkat megerősítsük és amely a spiritualitás felé, és saját gyakorlásunk egy magasabb szintjére vezet. Ugyanakkor az ászanákkal okosan és tudatosan kell bánni, és nem csak intellektuális módon vagy valaki más tapasztalatát utánozva.

Amikor az alapok megfelelőek és erősek, akkor a jóga természetes módon megy végbe. Ha az ember erőlteti vagy a mások által divatosnak tartott módszert vagy mások megközelítését próbálja másolni, soha nem fog megtörténni. Soha nem lehet akarni, hogy a jóga megtörténjen. Ez egy természetes folyamat. Amikor az ember magáévá tesz egy módszert, csak akkor tapasztalhat meg olyan dolgokat, amelyeket korábban nem tapasztalhatott meg önmagán belül. Az ember ilyenkor megtapasztal valamit, ami boldogsággal tölti el és ez csak természetes módon történhet meg.

Az ászana gyakorlásnak köszönhetően nagyon sok dolgot fel lehet ismerni és meg lehet érteni, akkor, amikor a gyakorlás tudatos. Viszont újból és újból és újból, magunkat túlhajszolva ismételni azokat, az értelem és a test károsításához vezet. Sok sérülés okozójává válhat. Ezek a dolgok pedig akkor következnek be, ha azokat nem megfelelően végezzük.

Forrás: Sonima.com
Szöveget fordította: Szabó Gergő

Sharath Jois arról, hogy miben nyújt többet egy helyi Shala mint egy hagyományos edzés

Paramaguru Sharath Jois

A jóga shala ahova járunk nem csupán egy hely ahol ászanákat gyakorlunk. Egy adott jóga stúdióhoz tartozással az alábbiak szerint emelkedhet életünk minden szinten magasabbra.

Nagyon fontos, hogy legyen egy jóga shala amihez kötődünk. Egyrészt mert a shala motivál. Az ember lát másokat gyakorolni és ettől maga is kedvet kap hozzá. Amikor a tanulók otthon gyakorolnak, különösen igaz ez kezdőkre, akkor figyelmük könnyen elterelődik vagy könnyű szerrel megzavarhatók. Ugyanakkor a shalában a tanár egy olyan környezetet teremt, amely létrehoz egy bizonyos energiát. A tanár iránymutatást ad a tanuló számára és ezzel kezdetét veszi az értékes tanár-diák kapcsolat.

India ősi szövegei a tanár-diák kapcsolat meghatározására nagy hangsúlyt fektetnek és gyakran, még mielőtt bármely tanításhoz hozzákezdenénk az Upanishadsban található alábbi mantrát énekeljük:

Om sahana vavatu, sahanau bhunaktu
Saha veeryam karavaa vahai
Tejasvi naa vadhee tamastu maa vidvishaa vahai 
Om Shaanti Shaanti Shaantihi

Fordítás:

Óvjon meg mindkettőnket (a tanárt és a diákot is). 
Tápláljon mindkettőnket. 
Adassanak kettőnk munkájához nagyszerű energiák. 
Tanulásunk vezessen a megvilágosodás felé és legyen gyümölcsöző. 
Ne gyűlöljük egymást. 
Om Béke, Béke, Béke.

Sahana azt jelenti „együtt” és ebben az énekben, mindketten, a tanár és a diák is azt kérjük, hogy egy bizonyos nyugalom és elfogadás járjon át bennünket a másik irányába. Sok év gyakorlást és sahanát követően a tanárnak van egy bizonyos tudása és a diák számára a közös munka rendkívül fontos, azért hogy ő maga is ezen tudás birtokába jusson. Mindezt olyan egyszerűen kell elképzelni mintha a tanár egyfajta közösségi szolgálatot végezne és ebben diákjai segítenék. Ahhoz, hogy a tudás továbbadásra kerülhessen ezen kölcsönös megértésre, támogatásra és elfogadásra van szükség.

Habár ászanákat a testünkkel végezzük a jóga shalában, mindez nagyon más mint a konditeremben történő edzés. A konditeremben az ember fizet, edz, de nincs más kapcsolódási pont. Mindez a jóga esetében nem így van. A jóga velejárója a diák és a tanár közötti kapcsolat. A shalában a tanár figyelemmel kíséri a gyakorlást, a pózokat, és amelyeknél segítségre van szükség azokban segít; valamint a diákok egymástól is tanulhatnak. Lehet, hogy egyesek haladóbbak, jobban összpontosítanak vagy fegyelmezettebbek, mint mások, de a tanárral közösen, mindenki jó energiákat hoz létre, amelyek áthatják a gyakorlást is.

Sok tekintetben a jóga shala hasonlatos egy szentélyhez, vagy egy olyan kegyhelyhez ahova azért járunk, hogy egy magasabb rendű, isteni szinttel lépjünk kapcsolatba és elszakadjunk az anyagi dolgoktól, átadva magunkat a gyakorlásnak. A szentélyekben és a templomokban a papok életüket a spiritualitásnak szentelték. Minden nap korán kelnek, hogy gyakorolják a púdzsát és egy olyan sajátos környezetet teremtenek, amelyet a hívek amint belépnek megéreznek. Ezen szent helyen az emberek maguk mögött hagyhatják otthoni, munkahelyi és társasági problémáikat. Önmaguk lehetnek és közelebb érezhetik magukat egy magasabb rendű szellemi világhoz. Otthon is lehet imádkozni, ugyanakkor az ima nagyobb erővel bír a szent helyen. A jóga hasonló.

A tanárral átadhatjuk magunkat  a tanulásnak és a pozitív energiák szétáradnak bennünk. Amikor azt mondom átadjuk magunkat, azzal azt akarom kifejezni, hogy a diákok nyitottak legyenek a tanultak befogadására, különben megrekednek. Minden különösebb program nélkül, helyes lenne a tanárunktól tanulni. Ha a diák úgy érzi, hogy már mindent tud, többet mint a tanár úgy az energia nem fog a tanártól a diák felé áramlani. A jóga a keresés útja, az ember keres és mindig valamilyen új dolgot tanul. Ez nem arról szól, hogy azt mondjuk: „Én mindent tudok.” Ami azt illeti az „Én” fogalmát ki kellene törölni a jógából. Amennyiben az ember ilyen beállítottságú úgy az egója a spirituális fejlődésének útját állja.

Az egyik első lépés a változás megtapasztalásának útján nem más mint egyszerű tanítások követése. A jógát nem egy adott értelmezés uralja, viszont az igaz jóga megtapasztalásához vannak következetes jóga alapelvek, vagy tanítások, amelyek a terjedelmes Védikus írásokban megtalálhatóak és amelyeket az embereknek követniük kellene.

Egy olyan shala, amely rendelkezik bizonyos tanításokkal vagy alapelvekkel segít az önfegyelem kialakításában is. Egy nagyon egyszerű példa, hogy amikor az ember elmegy a shalába az aznapi gyakorlás végett, akkor a gyakorlás kezdete és vége közötti idő egyfajta időrést vagy időablakot teremt. Mondjuk, hogy reggel hétkor kezdődik a gyakorlás. Ez esetben az ember hatkor felkel és megmosakszik. Előző este már figyel arra mit eszik, és hogy mikor eszik. A jóga tehát egy idő után többet fog jelenteni, mint a test hajlítgatását. Az egészség általánosan javulni kezd mivel az ember egész élete fegyelmezettebbé válik. Erre lassan és idővel kerül sor, de ezek azok az irányelvek, amelyek az embert a spirituális úton vezetik.

Sokan járnak ashramokba azért, hogy egy-egy tanítást elsajátítsanak, és előadásokat, satsangokat (szentbeszédeket) hallgassanak egy swamitól vagy egy spirituális vezetőtől. Jó gondolatokért mennek oda és amikor jó gondolatok járják át az embert, akkor a tettei is jókká válnak. Ebben az értelemben a shala is egyfajta ashram. Az ashramokban a tanárok életüket a gyakorlásnak szentelik. Korán kelnek és a diákjaiknak szentelik magukat. Azt szeretnék, hogy a diákjaik is azt a jót tapasztalják, amelyet ők maguk is megtapasztaltak.

Amikor az ember rátalál a megfelelő jóga környezetre, úgy az magához vonzza. Elméje, teste és a lelke automatikusan vissza akar térni, hogy gyakoroljon. Az, hogy magát a teret, hogyan ápolják, gondozzák, az a tanártól függ. Ha pletykálnak, összevissza beszélnek, úgy ilyen légkör alakul ki és az átalakulás folyamata csekély mértékben tapasztalható meg. Ha a tanár lelkiekben gazdag környeztet teremt, spirituális beszélgetésekkel és gondolatokkal, úgy a tanuló elméje is sok tekintetben átalakuláson megy keresztül. Ami egyedül otthon ülve szintén nem történik meg.

Forrás: Sonima.com
Szöveget fordította: Szabó Gergő
Mantra ének: Endrődy Zsófia

Saraswathi Jois Budapesten ÖTÖDIK nap

Saraswathi Jois yoga

A lélekemelő

Mint tudjuk, az astanga vinyásza jóga irányzatában gyakorló jógi egy olyan mágikus képességekkel felvértezett lény, aki a szombati napon nem áll a varázsszőnyegére, legfeljebb szellőzni engedi azt (Őt) szabadjára. Ez a hét képezi a kivételt, amely a tradicionálisan elismert szabályt erősíti. Az ebben a felállásban utolsó közösen töltött nap kimondottan erős. Tipikus esetben, ha a hét végi vezetett órára gondolok, gyakran mint a testre mért végső csapás víziója jelenik meg annak közeledte.  Szorozzuk ezt most meg öttel… De azzal is tisztában vagyunk, hogy semmilyen körülmények között sem érdemes felesleges elvárásokat támasztani a gyakorlásunkkal szemben, ezt bizonyítva a darabokra hullás helyett ma mindenki teljesen egyben, mi több, egységben van. A test persze mára már erőteljesen tiltakozik: remeg, reszket, éhes, szomjas– közben pontosan érezni, mindez csupán az elme és a test között ismétlődően lezajló játszma ünnepi különkiadása. Az elme végül diadalmas győzelmet arat: a fizikai határok elmosódnak, a testek pedig, mint a földgömböt körbefonó légifolyosók biztosítják a szabad energiaáramlást a radarjainkkal még befogható mikrokozmoszban. A közös ének erejét a napokban többször említem, de azt hiszem, nem hangsúlyozom eléggé a gyakorlásban betöltött szerepét. A mantrák mindent átható rezgése és Saraswathi gyengéd játéka a dallamokkal olyan zsilipet nyit meg a szíveken, mely egyszerre görgeti a mélybe a bennrekedt mázsás súlyokat és repíti a lelket légies könnyedséggel a magasba.

No pain, no gain

Az utolsó gyakorlással töltött nap konferenciával zárul Saraswathi és Sharmila vezetésével. Elhangzik egy rövid összefoglaló Saraswathi gyakorlásának kezdeteiről és a tradícióra vonatkozó főbb irányelvekről. Az astanga gyakorlásában rejlő kihívásokat és a rendszeresség pótolhatatlan szerepét nem is szükséges hosszan ecsetelnie, a csapat egyetértést sugalló mosollyal bólogat. Sokaknak talán nem is a fent említett tényezők, sokkal inkább a gyakorlással jövő fájdalom szegi kedvét vagy töri ketté az astangás pályafutását, de Saraswathi ezen a ponton bölcsességgel telített, magával ragadó kacajjal emlékezteti tanítványait egy fontos, számunkra többnyire életidegen gondolatra: „No pain, no gain.” Harsány nevetés, telitalálat! De szó esik további nagyon fontos és talán az irányzat keménységéből adódóan ritkábban érintett témákról: a gyakorlás női perspektívájáról, a várandósság tekintetében védett időszakokról, valamint a gyermekvárás alatti és az azt követő gyakorlás támogató jellegéről is. És persze az astanga jóga édesanyja sem rejti véka alá a tradíció által általánosan vallott nézetet, mely szerint több jógairányzat, és főleg jógaként felcímkézett mozgásforma létezik, de a kényelmesnek ható nyújtózások következtében ne számítsunk komolyabb szellemi fejlődésre. Vagy egyszerűen, Saraswathi szavaival élve: „This is not yoga.” Az elhangzó gondolatok tartalma letisztult, sallangoktól mentes, kristálytiszta tudást közvetít. Búcsúzóul megköszönik a gyakorlással közösen töltött napokat és szeretettel invitálják a varázslótanoncokat Májszúrba. Szóval csak semmi kifogás!

Némileg megfoghatatlan, hogy a végéhez értünk (közben afelől is megvilágosodtunk, hogy nem is a vezetett gyakorlás nehéz, hanem a tűző napon való matraccipelés). Ezúton is köszönet mindenkinek, aki teljes lényével jelen tudott lenni, és természetesen azoknak is, akik lélekben töltötték velünk az elmúlt napokat.

Namaste

Élménybeszámolta: Bata Timi

Saraswathi Jois Budapesten NEGYEDIK nap

HAJÓ

A lét elviselhetetlen könnyedsége

Szó mi szó, fáradunk. Felfedezhető azonban ennek a fizikai kimerültségnek a pozitív hozadéka, ugyanis az általánosan túlpörgött nyugati elménk is kezdi lassan megadni magát a gyakorlás idejére, már nem képes olyan zavaróan zakatolni, így ma az tűnik fel, ahogyan a tudat erőlködése feloldódni látszik a mozdulatokban. Olyan iszonyú ritka ez az állapot a mindennapokban, hogy a szokatlan könnyedség néhány légzés erejéig már-már nyugtalanító. Mindenesetre teszünk egy-két lépést az elme megszelídítésének irányába, remélhetőleg a későbbi gyakorlások során is felidézhető lábnyomokat hagyva az egyébként folyton szélfújta homoksivatagban. A ászanázást tekintve minden a már megszokott módon és ütemben zajlik a matracon. Abban a kedvező körülményben is mindannyian egyetértünk, hogy írmagja sincs az ászanabajnokság-hangulatnak, mindenki a saját gyakorlásával van el- és lefoglalva. Na jó, nem állíthatom, hogy jómagam például nem szoktam lefelenézőben olykor fürkészni a fordított világ nyújtotta kilátást, de csak azért teszem, mert olyan üdítő ennyi gyakorlót egy helyen, szép sorokba, színes matracokra rendezve látni.

Délutáni közös ringás a Dunán

A profi szervezésnek köszönhetően a gyakorlócsapat egy közös hajózáson is részt vehet, amelyen Saraswathi és a vele együtt Budapestre látogató családtagjai is jelen vannak. A hajóút közben nem csak a nap ragyog, de a gyakorlótársak is. Sőt, a Főnök is megérkezik a fedélzetre (a beszámolók idejére legitimálom a megnevezést), jóleső a kötetlen, közös időtöltés és a sok nevetés. A hajó akkusztikailag körülhatárolt terében zeng a mesés kirtan, a fiúk-lányok odaadó énekét Saraswathi egy asztalnál ülve, csendesen szemlélődve fogadja be szívébe. A legmosolyfakasztóbb jelenet amúgy a Hare Krishna dallamával ellebegni a Parlament előtt – reméljük a Duna sodrása közvetít néhány békét hozó hullámverést az Országház falai felé is. Egységében nézve, nehéz eldönteni, a hajó melyik végében kellemesebb töltődni, de az elmúlt napokat úgyis a folyamatos áramlásnak szenteljük, ezért felesleges is lenne ezen gondolkodni.

Élménybeszámolta: Bata Timi

Saraswathi Jois Budapesten HARMADIK nap

group

Kamerák közt dirstit tartani

Talán élhetek a kifejezéssel: elég nagy durranás a tradíció ilyen jeles képviselőjével együtt dolgozni, fejlődni… Ennek fényében ma reggel megjelentek a képet és hangot rögzítő segédeszközök a teremben, na meg a kütyükkel a matracok között lavírozó fiúk. Nem ér váratlanul a helyzet, tegnap már direkt előírták a dress code-ot: semmi több, csak a legszebb mosolyunk. Ehhez képest ma reggel némileg enerváltan érkezünk, de ez mit sem számít, átadjuk magunkat a sodrásnak, az utpluthit is nagyjából vígan tartjuk, amíg Saraswathi tízig számol – ez a tízes skála amúgy egyedi, mivel a kilences (és/vagy a nyolcas, változó módon) kétszer szerepel rajta, de a chaturangák is el-elnyúlnak az időben. Saraswathi arckifejezése közben derűt sugároz, ezt onnan tudom, hogy ilyenkor bevetem a valószínűleg legszebb mosolyom és felnézek bizonyítva az időérzékelés relativitása iránti örömöm. Izzasztó, de ma is kellemes a közhangulat. Néhányan pszeudo-megfigyelőként voltak jelen a gyakorláson (azért pszeudo, mert a tapasztalatok szerint nem is lehet kívül maradni), ilyen megbízható forrásból tudom, hogy az igazítások profik, tükrözik a tradicionális indiai stílust és minden korosztályú gyakorlóra kellő, precíz figyelem jut. A gyakorlás végén közös fotó készül, a menedzselési izgalmak ellenére pikk-pakk gyorsasággal.

A fizika alternatív törvényszerűségein túl

Ilyen ritmus mellett egyelőre nem egyszerű mutatvány befelé fókuszálni. Annyi bizonyos, hogy valami zajlik kívül-belül, esetemben ezt csak néhány villanás sejteti ezidáig. Ma, amikor a chanting alatt elcsendesültek a kamerakattogások, és (végre) az elmét is béke lengte körül, egy kis időre visszatértünk a korai életszakasz egyik legnagyobb biztonságot nyújtó, egyúttal mégis szeparációt szimbolizáló életterébe: a matracokon ringó bölcsőinkbe. Mindenki a sajátjába, pontosan abba, amelyikbe védtelen csecsemőként beleszületett. Van tehát mégis valami egészen megfogható abban, hogy mindannyiunk ősanyjával töltjük ezt a néhány elsuhanó napot.

Élménybeszámolta: Bata Timi

1236

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul… (folytatás)

© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved