Az Astanga művészete

Paramaguru

Paramguru Sharath Jois elmagyarázza miért nincsenek kerülőutak az astangában és mivel jár a Mysore stílus gyakorlása és tanítása.

Négy évvel ezelőtt költöztem kedvesemmel Mysore-ba azért, hogy az astanga jógát a lehető legközelebbről, annak központjában tanulmányozzam. Gyakorlók szerte a világból sereglenek Mysore-ba azért, hogy astangát, a jóga egy olyan formáját tanulják, amely Yogacharya Tirumalai Krishnamacharya és tanítványai által vált népszerűvé.

Az astanga jelenlegi „rangidős” vezetője Paramguru Sharath Jois egy kéthetes vezetett első sorozat workshopot tartott Mysore-ban a Sharath Jois Yoga Központban. Azon szerencsések közé tartozom akinek volt lehetősége ezen a workshopon részt venni és nagyon örültem, hogy Sharathji hozzájárult ahhoz, hogy a SanatãnaYoga dokumentálja az órákat követő egy órás előadásait. Sharathji tanácsokkal és ismeretekkel látott el arról, hogy milyen is astanga jógázni és mit jelent jóginak lenni. Az alábbiakban osztom meg néhány gondolatát.

New Shala

A JÓGA INDIA DNS-ében van.

Sharathji: Örülök, hogy ennyi indiai diákot látok. A jóga Indiából származik. Amikor Indiában jógázik az ember, akkor az mindig egy mélyebben átélt élmény. Nagyon sok riski gyakorolta Indiában a tapaszt (önmegtartóztatást) és érte el a móksát (felszabadulást/megvilágosodás/elengedés). Amikor itt gyakorolsz akkor ezen energiákat lehet érezni. Nagyon sok diákom van szerte a világból és mindig visszatérnek, azért mert tudják, hogy amit itt tapasztalnak az valami más. Még amikor Észak-Indiába is utazik az ember a nagy folyóinkhoz a Gangeszhez, a Saraswatihoz… ezen helyek tele vannak energiával. Mindez azért van így mert sok risi ezeken a helyszíneken meditált, és ez az energia ott érezhető.

A YAMA-k ÉS A NIYAMA-k GYAKORLÁSÁNAK CÉLJA

Sharathji: Egyetlen célt szem előtt tartva jógázz – azért, hogy a testből és az elméből az asudisokat eltávolítsd. Az asudis azt jelenti szennyeződés. Amikor a tapasz szerint élünk és odaadással gyakorolunk, akkor elérhetjük a jñā́nát, ami az igaz spirituális tudást jelenti. Annak érdekében, hogy megtapasztaljuk a jñā́nát egy magasabb szinten kell a jógát gyakorolnunk. Ehhez idő kell. Idő, amelyet nem lehet lerövidíteni.

Vezetett első sorozat a Sharath jóga központvan. 2019 december

A yama-k és a niyama-k évekig tartó gyakorlásával egy idő után az ember elkezd mindent egyenrangúan kezelni. Valamennyi érzésre, a boldogságra, a szomorúságra, a nyereségre, a veszteségre, a győzelemre és a legyőzöttségre ugyanúgy a samathával (belső kiegyensúlyozottsággal) kezd el reagálni. A jóga által világossá válik, hogy mindezen érzelmek az élet természetes velejárói. Amikor erre ráébred, az embert egyetlen érzés sem láncolja magához többé. Mindent ugyanúgy, ugyanolyannak, egyenlőnek kezd el látni. Az elme szilárd és nyugodt marad és ezen elmeállapot a jóga legmagasabb fokának tekinthető. Valamennyi yamast és niyamast gyakorolni kell ahhoz, hogy ezen elmeállapotot elérjük.  Ekkor kifejlődik a yogalakshan – amely a jógi jellemzőinek összessége.
A szilárd elme segít abban, hogy minden helyzetben a helyes döntést hozzuk meg. A jóga által az elme ezen stabilitása elérhetővé válik. Az agyműködés letisztultabb lesz és az elme ingadozásai megszűnnek. Viszont ahhoz, hogy ez megtörténhessen, változtatni kell az életstíluson, annak érdekében, hogy az a gyakorlással összhangban legyen. Teljes odaadással kell gyakorolni. Át kell élni a gyakorlást magát. Ez az egyetlen út.

A MEGFELELŐ GURU MEGLELÉSE

Sharathji: A megfelelő guru megtalálásához először is törekedni kell arra, hogy megfelelő tanítványokká váljunk. Életünk különböző szakaszaiban különböző guruk kísérnek el az úton. Az anya az első guru. A tanítványok néha többször is elutaznak Mysore-ba és minden alkalommal egy új guruhoz mennek el. Kipróbálnak egy új jóga stílust. Egyetlen gyakorlást sem végeznek igazi odaadással. Ezek a diákok 1000 guruhoz is elmennek majd anélkül, hogy megtalálnák a saját útjukat.

Vezetett első sorozat a Sharath jóga központban. 2019 december

Ne légy elveszett. Egyetlen stílust gyakorolj, egy tanárral. Őszinte szeretetet kell táplálnod a gyakorlásod és a tanárod iránt függetlenül attól, hogy a tested mennyire hajlékony vagy nem hajlékony. Elmész egy tanárhoz azért, hogy megtanulj egy adott ászanát, aztán egy másik tanárhoz, hogy megtanulj egy másik ászanát. Ha egy adott órán hajlékonynak mutatkozik a test, úgy az a személy akinek az óráján történt a gurud lesz. Aztán egy nap, egy másik ászanánál a test kevésbé bizonyul hajlékonynak és akkor egy új guru után nézel. Ez rendkívül káros a gyakorlásodra nézve. Ha szereted a tanárod, úgy odaadással viseltetsz a gyakorlásod felé is és bízol a tanárodban. Az astangához idő kell. Türelmesnek kell lenned, és el kell köteleződnöd egy tanár és egy gyakorlás felé. Ha így teszel akkor megtapasztalod a sādhana és a gurud tanításainak jótékony hatásait.

„A megfelelő guru megtalálásához először is törekedni kell arra, hogy megfelelő tanítványokká váljunk.”

— Paramaguru R. Sharath Jois

Amikor megérinted a gurud lábát, ne megszokásból, hanem tiszta szívvel tégy így. Indiában mi az idősek és a guruk lábát érintjük meg. Ez a szeretet és a tisztelet kifejezése – a guru tanításai és a gyakorlás iránti odaadás jelképe. A guru és a shishya közötti kölcsönös tisztelet a spirituális tanulás és fejlődés alapja.

AZ ASTANGA JÓGA TANÍTÁSA

Sharathji: Astangát tanítani nehezebb mint astangát gyakorolni. Én 18 éven át minden nap gyakoroltam mielőtt elkezdtem tanítani. Előbb meg kell tapasztalnod a gyakorlást mielőtt elkezded tanítani. Az ember ne jöjjön úgy Mysore-ba, hogy az egyetlen célja, hogy jogosultságot szerezzen arra, hogy taníthasson. Azon célból ne is gyakoroljon, hogy tanításra való jogosultságot szerezzen. Kizárólag a tiszta sādhana céljából gyakorolj. Sok éves odaadó tanulás előzi meg azt, hogy az ember tanárrá váljon. Aki készen áll, annak ezt meg fogom mondani.

Vezetett első sorozat a Sharath jóga központban. 2019 december

Csak azért mert már haladóbb ászanákat gyakorolsz nem leszel jó tanár. Más képességekkel is rendelkezni kell. Néha a diákok azt kérik tőlem, hogy adjak nekik jogosultságot arra, hogy taníthassanak, csupán azért mert megtudnak csinálni haladóbb ászanákat, de ez nem elég ahhoz, hogy az ember astangát tanítson. Olykor emberek olyanokat mondanak nekem, hogy voltak a Himalájánál és hallottak egy hangot, amely azt mondta nekik, hogy váljanak astanga tanárokká és ezért jöttek Mysore-ba. Ez teljes zagyvaság. Ne tanulj olyanoktól astangát akik a fejükben hangokat hallanak. Ilyen embereknek én nem adok jogosultságot a tanításra.

„Astangát tanítani nehezebb mint astangát gyakorolni.”

— Paramaguru R. Sharath Jois

Ahhoz, hogy astanga tanárrá válj be kell tudnod mutatni helyesen a gyakorlatsort. Őszinte szeretettel és tisztelettel kell viseltetned a sādhanád és a gurud tanításai iránt. Ekkor tanulod meg helyesen és ekkor tanítod helyesen. Az astanga nem könnyű. Sokszor még azt követően is, hogy engedélyeztem a tanítást egy-egy tanárnak, megkérem őket, hogy segédkezzenek a Mysore shalaban, azért, hogy megtapasztalják, hogyan kell helyesen tanítani. A Mysore shalában a világ minden tájáról vannak diákok. Azok a tanárok akik a Mysore shalaban segítenek megtanulják, hogyan tanítsanak diákokat akik eltérő kulturális háttérrel, más gondolkodásmóddal és más testfelépítéssel rendelkeznek mint mások. Néhány diák még angolul sem beszél. Mint tanár tudnod kell, hogyan tanítsd a többieket, még akkor is ha nem ugyanazt a nyelvet beszélitek. Ez az amiért fontos az a tapasztalat, amelyre a Mysore shalaban lehet szert tenni. Tapasztalat nélkül nem taníthat az ember.

1692x1126

NE LÉGY AZ ÁSZANÁK MEGSZÁLLOTJA

Sharathji: Ezt látom egy csomó diákon. Van egyfajta sietség, hogy még több ászanára tegyenek szert. Néhány diák nekiáll és napi kétszer, háromszor is gyakorol. Ez szükségtelen. A túl sok ászana nem tesz jót. Amikor astangázol akkor a test és az elme többszörösen és összetetten van hatásoknak kitéve. Időt kell adnod a szerveidnek, hogy megtapasztalják a gyakorlás hatásait. Amikor túl sokat gyakorolsz megsérülhetsz és kimerítheted magad. Végezd úgy az ászanákat, hogy azok növekedést és ne sérülést hozzanak magukkal. Ne kezdj el kötődni az ászanákhoz. A fejlődés érdekében dolgozz kitartóan, de ne válj megszállottá és függővé. Az ászanákon való túl sok elmélkedés, csupán a szükségtelen ego építésére szolgál.

Miért siet annyira néhány diák? Végigrohan az ember a pózokon anélkül, hogy lélegezne. A légzés rendkívül fontos. Lélegezz az orrodon keresztül. Soha ne a szádon át. Az orr a lélegzésre van. A száj az evésre. Amikor végigrohansz az ászanákon akkor a légzésed felszínessé válik. Ez helytelen. Lélegezz rendesen. Amikor astangát gyakorolsz, tudnod kell, hogy mely mozdulatnál veszel levegőt és mely mozdulatnál ereszted ki azt. Figyelj a légzésedre. Idővel a test megtanulja, hogyan mozogjon belégzéskor és hogyan kilégzéskor. Figyelj a trisztánámra: póz, tekintet és légzés.

Vezetett első sorozat a Sharath jóga központban. 2019 december

A légzés irányítja az elmét. Ha a légzésben zavar van, az az elmében is zavart okoz. Akkor tehetsz szert újabb pózokra, amikor megtanulsz helyesen lélegezni.  A vinyasa szabályozza a légzést. Surya namaskarival kezdjük a gyakorlást azért, hogy megnyugtassuk az elmét és kiegyenlítsük a légzésünket. Minél többet gyakorolsz annál jobban edzed a tested az elméd és a légzésed. A test könnyűvé válik.
Amikor előre és hátra ugrasz akkor ezt keresztezett lábbal tedd és aktiváld a múla bandhát. Ez segít a bandha megerősítésében.

A JÓGA MINT ÜZLET

Nincs baj azzal ha valaki jógával keres pénzt. A tanárnak van családja, stúdiója, számlái, amiket ki kell fizetnie. Az élet drága. Nekem nincs problémám azzal, hogy jóga tanárok pénzt keresnek. De jó tanárnak kell lenni. A gyakorlást helyesen kell bemutatni. De azokat a bizonyos „egy hónapos tanár képző kurzusokat” ellenzem. Ezek az elkapkodott módszerek az instant jóga elsajátítása érdekében jelentik a gyakorlás elüzletiesedését és katasztrofális következményekkel járhatnak. Egy hónap alatt nem válhatsz astanga tanárrá és más tanárrá sem. Ez nem lehetséges. Ne csapd be a diákjaid. Az éveken át tartó tiszta sādhanán át visz az út oda ahol már taníthatsz.
A jóga nem csak az ászanáról szól. Mint jóga gyakorló és mint jóga tanár lehetőséged van valami pozitívat alkotni ebben a világban. Gyakorolj úgy, hogy azáltal fejlődj és egy jobb hellyé tedd a világot.

szerző: SOPHIA ANN FRENCH
fordította: SZABÓ GERGŐ
forrás: sanatanayoga.com

2020. január 18.

Sharath Jois arról, hogy miért nem jó túlzásba vinni az ászana gyakorlást

Sharath Jois Paramaguru

Az ászana spirituális gyakorlásunk egy fontos részét képezi, de a túl sok ászana lehet, hogy rossz irányba visz el.

A jóga egy természetes folyamat, amely az idővel alakul. Ugyanakkor az ászana nem természetes módon történik. Ahhoz, hogy valaki hatékonyan jógázzon egy adott módszer elsajátítása szükséges. Mindkettő időigényes, mint ahogy minden ami egy átalakuláshoz szükséges. Habár az ember végül élhet természetes módon és erőfeszítés nélkül a jógában, az ászana gyakorlást túlzásba vinni soha nem jó.

Az ászana az Ashtanga jóga nyolc ága közül az egyik, és egy lehetséges út a test és az érzékek megismeréséhez. Az ászanák az embert egy magasabb rendű tudatossághoz vezethetik, azért mert gyakorlásuk közben sok dolog megy végbe. Az ember teste erősebbé és stabilabbá válik és a megfelelő légzésnek és vinyászának köszönhetően az elme megnyugszik és kiegyensúlyozottabbá válik. Ezért testünk csavargatása és hajlítgatása a jóga gyakorlásunk egy rendkívül izgalmas részévé válik, és elsődleges célja az, hogy a sadhanavagy spirituális gyakorlásunk egészének is egy fontos része legyen.

Sajnos ma már túl sok ember szinte megszállottan gyakorolja az ászanákat. Azt gondolják minél jobban kifacsarják saját testüket annál messzebb jutnak az önmegvalósítás útján. Sokszor azt látom, hogy az emberek túlságosan megerőltetik magukat. Tekerik, csavarják testüket és néha túlzásba viszik, reggel, majd később este is gyakorolva. Tény, hogy minél több figyelmet fordítunk a gyakorlásunkra a testünket is annál jobban megismerjük. Ugyanakkor gyakran túl gyorsan akarunk haladni azt gondolván, hogy valami jobbat és hamarabb érünk el. Ezen hozzáállás biztos útja nem csupán a testünkben, hanem az érzékeinkben és a szerveinkben való károkozásnak is. A túl sok ászana gyakorlás soha nem visz közelebb a spiritualitáshoz vagy az önmegvalósításhoz, viszont nagyon is eltávolíthat ezektől.

Annak egyik oka, hogy az emberek megszállottan gyakorolnak ászanákat az, hogy ez egy nagyon felkapott online téma rengeteg önreklámmal tarkítva. Valaki tudja, hogyan kell ezt vagy azt a pózt kivitelezni és posztol róla egy képet vagy akár el is magyarázza, hogyan kell azt csinálni. Másrészt azért is vannak túlságosan is a figyelem középpontjában az ászanák mert mondjuk valaki előadást tart a kézenállásról vagy a hátrahajlításról és ezért sok diák elmegy az adott workshopra. A kézenállás tanításának semmi köze a jógához. A jóga megtapasztalásához nincs szükség ahhoz, hogy lemásoljuk azt, hogy valaki hogyan tanult meg egy-egy pózt. Ez az a pont, ahol az emberek épp a lényegét nem látják annak, hogy mit kellene tanítaniuk.

Túl sok a jóga körüli beszéd, ugyanakkor az azzal kapcsolatos tapasztalás nem elégséges. Amikor valaki egy nagyon precíz előadást tart, a jóga megtapasztalása nem fog megtörténni. Valaki egy órán vagy egy workshopon beállíthat egy adott pózba és megkísérelheti elmagyarázni, hogy az energia így vagy úgy áramlik, de mindannyian más és más struktúrával és testalkattal rendelkezünk. Egy guru nem fogja megtanítani a technikát azért, hogy az ember megtapasztalja a jógát. Megtanítja ugyanakkor azt, hogy hogyan tapasztalja meg a jógát természetes módon, a saját testében, és hogy hogyan érezze magát komfortosan egy pózban. Mindez sokkal több időt vesz igénybe mint egy hétvége, és jóval túlmutat azon amit egy workshopon meg lehet tanítani.

Egy tanár vagy egy guru elsősorban a jóga megtapasztalását tartja szem előtt, mivel ezt megelőzően nem értheti meg valakinek sem a testét sem a lelkét. A guru arra törekszik, hogy pózokat adjon, azért, hogy azok segítsék a diákot. Ha az ember folyamatosan előadásokat tart, a megtapasztalás élménye nélkül, úgy képtelenség valakit a jóga ösvényén vezetni. Mindenkinek saját magának kell az adott pózt megtapasztalnia, és ezen tapasztalat másmilyen lesz, mint amilyen a guruja esetében volt. Maga a módszer ugyanaz lesz, de a tapasztalat, amelyre az egyénnek szüksége van feltételezi a befogadás és az intelligencia egy adott szintjét.

A jóga egy természetes folyamat, viszont azt, hogy hogyan megy végbe meg kell érteni. Ha az ember egy bizonyos gondolkodásmódot és tanításokat követ és mindezt odaadással és elkötelezettséggel teszi, úgy a változás be fog következni. Bekövetkezik a lelki átalakulás, melynek során az elme is és az egész egyén elkezd egy felsőbb, isteni világ felé közeledni. Ennek során az egyén tekintetét önmagára fordítja. Elkezdi az önmegvalósítás útjainak keresését és kerül olyan dolgokat, amelyek elméjét megzavarják és a lelki növekedésében meggátolják. Ha valakiben megfogalmazódik a vágy aziránt, hogy spirituális dolgokról tanuljon, akkor kialakít egy módszert és a tapasztalat áramlása természetessé válik. Ehhez szüksége van egy módszerre. Ezt senki nem kényszerítheti rá vagy kényszerítheti erre.

Ahelyett, hogy a kézenállásukon dolgoznak, a diákoknak a jóga alapjairól kellene tanulnia, ayamákrólés a niyamákról. Akrobatikus mutatványok helyett egy magasabb rendű tudatosság felé kellene törekedniük és ezt megerősíteniük önmagukban. A jóga gyakorlásához először az alapjainkat kell megértenünk és kijavítanunk. Ahhoz, hogy az alapjainkat megerősítsük, magunkévá kell tennünk egy módszert. Az ászana egy módszer ahhoz, hogy az alapjainkat megerősítsük és amely a spiritualitás felé, és saját gyakorlásunk egy magasabb szintjére vezet. Ugyanakkor az ászanákkal okosan és tudatosan kell bánni, és nem csak intellektuális módon vagy valaki más tapasztalatát utánozva.

Amikor az alapok megfelelőek és erősek, akkor a jóga természetes módon megy végbe. Ha az ember erőlteti vagy a mások által divatosnak tartott módszert vagy mások megközelítését próbálja másolni, soha nem fog megtörténni. Soha nem lehet akarni, hogy a jóga megtörténjen. Ez egy természetes folyamat. Amikor az ember magáévá tesz egy módszert, csak akkor tapasztalhat meg olyan dolgokat, amelyeket korábban nem tapasztalhatott meg önmagán belül. Az ember ilyenkor megtapasztal valamit, ami boldogsággal tölti el és ez csak természetes módon történhet meg.

Az ászana gyakorlásnak köszönhetően nagyon sok dolgot fel lehet ismerni és meg lehet érteni, akkor, amikor a gyakorlás tudatos. Viszont újból és újból és újból, magunkat túlhajszolva ismételni azokat, az értelem és a test károsításához vezet. Sok sérülés okozójává válhat. Ezek a dolgok pedig akkor következnek be, ha azokat nem megfelelően végezzük.

Forrás: Sonima.com
Szöveget fordította: Szabó Gergő

Sharath Jois arról, hogy miben nyújt többet egy helyi Shala mint egy hagyományos edzés

Paramaguru Sharath Jois

A jóga shala ahova járunk nem csupán egy hely ahol ászanákat gyakorlunk. Egy adott jóga stúdióhoz tartozással az alábbiak szerint emelkedhet életünk minden szinten magasabbra.

Nagyon fontos, hogy legyen egy jóga shala amihez kötődünk. Egyrészt mert a shala motivál. Az ember lát másokat gyakorolni és ettől maga is kedvet kap hozzá. Amikor a tanulók otthon gyakorolnak, különösen igaz ez kezdőkre, akkor figyelmük könnyen elterelődik vagy könnyű szerrel megzavarhatók. Ugyanakkor a shalában a tanár egy olyan környezetet teremt, amely létrehoz egy bizonyos energiát. A tanár iránymutatást ad a tanuló számára és ezzel kezdetét veszi az értékes tanár-diák kapcsolat.

India ősi szövegei a tanár-diák kapcsolat meghatározására nagy hangsúlyt fektetnek és gyakran, még mielőtt bármely tanításhoz hozzákezdenénk az Upanishadsban található alábbi mantrát énekeljük:

Om sahana vavatu, sahanau bhunaktu
Saha veeryam karavaa vahai
Tejasvi naa vadhee tamastu maa vidvishaa vahai 
Om Shaanti Shaanti Shaantihi

Fordítás:

Óvjon meg mindkettőnket (a tanárt és a diákot is). 
Tápláljon mindkettőnket. 
Adassanak kettőnk munkájához nagyszerű energiák. 
Tanulásunk vezessen a megvilágosodás felé és legyen gyümölcsöző. 
Ne gyűlöljük egymást. 
Om Béke, Béke, Béke.

Sahana azt jelenti „együtt” és ebben az énekben, mindketten, a tanár és a diák is azt kérjük, hogy egy bizonyos nyugalom és elfogadás járjon át bennünket a másik irányába. Sok év gyakorlást és sahanát követően a tanárnak van egy bizonyos tudása és a diák számára a közös munka rendkívül fontos, azért hogy ő maga is ezen tudás birtokába jusson. Mindezt olyan egyszerűen kell elképzelni mintha a tanár egyfajta közösségi szolgálatot végezne és ebben diákjai segítenék. Ahhoz, hogy a tudás továbbadásra kerülhessen ezen kölcsönös megértésre, támogatásra és elfogadásra van szükség.

Habár ászanákat a testünkkel végezzük a jóga shalában, mindez nagyon más mint a konditeremben történő edzés. A konditeremben az ember fizet, edz, de nincs más kapcsolódási pont. Mindez a jóga esetében nem így van. A jóga velejárója a diák és a tanár közötti kapcsolat. A shalában a tanár figyelemmel kíséri a gyakorlást, a pózokat, és amelyeknél segítségre van szükség azokban segít; valamint a diákok egymástól is tanulhatnak. Lehet, hogy egyesek haladóbbak, jobban összpontosítanak vagy fegyelmezettebbek, mint mások, de a tanárral közösen, mindenki jó energiákat hoz létre, amelyek áthatják a gyakorlást is.

Sok tekintetben a jóga shala hasonlatos egy szentélyhez, vagy egy olyan kegyhelyhez ahova azért járunk, hogy egy magasabb rendű, isteni szinttel lépjünk kapcsolatba és elszakadjunk az anyagi dolgoktól, átadva magunkat a gyakorlásnak. A szentélyekben és a templomokban a papok életüket a spiritualitásnak szentelték. Minden nap korán kelnek, hogy gyakorolják a púdzsát és egy olyan sajátos környezetet teremtenek, amelyet a hívek amint belépnek megéreznek. Ezen szent helyen az emberek maguk mögött hagyhatják otthoni, munkahelyi és társasági problémáikat. Önmaguk lehetnek és közelebb érezhetik magukat egy magasabb rendű szellemi világhoz. Otthon is lehet imádkozni, ugyanakkor az ima nagyobb erővel bír a szent helyen. A jóga hasonló.

A tanárral átadhatjuk magunkat  a tanulásnak és a pozitív energiák szétáradnak bennünk. Amikor azt mondom átadjuk magunkat, azzal azt akarom kifejezni, hogy a diákok nyitottak legyenek a tanultak befogadására, különben megrekednek. Minden különösebb program nélkül, helyes lenne a tanárunktól tanulni. Ha a diák úgy érzi, hogy már mindent tud, többet mint a tanár úgy az energia nem fog a tanártól a diák felé áramlani. A jóga a keresés útja, az ember keres és mindig valamilyen új dolgot tanul. Ez nem arról szól, hogy azt mondjuk: „Én mindent tudok.” Ami azt illeti az „Én” fogalmát ki kellene törölni a jógából. Amennyiben az ember ilyen beállítottságú úgy az egója a spirituális fejlődésének útját állja.

Az egyik első lépés a változás megtapasztalásának útján nem más mint egyszerű tanítások követése. A jógát nem egy adott értelmezés uralja, viszont az igaz jóga megtapasztalásához vannak következetes jóga alapelvek, vagy tanítások, amelyek a terjedelmes Védikus írásokban megtalálhatóak és amelyeket az embereknek követniük kellene.

Egy olyan shala, amely rendelkezik bizonyos tanításokkal vagy alapelvekkel segít az önfegyelem kialakításában is. Egy nagyon egyszerű példa, hogy amikor az ember elmegy a shalába az aznapi gyakorlás végett, akkor a gyakorlás kezdete és vége közötti idő egyfajta időrést vagy időablakot teremt. Mondjuk, hogy reggel hétkor kezdődik a gyakorlás. Ez esetben az ember hatkor felkel és megmosakszik. Előző este már figyel arra mit eszik, és hogy mikor eszik. A jóga tehát egy idő után többet fog jelenteni, mint a test hajlítgatását. Az egészség általánosan javulni kezd mivel az ember egész élete fegyelmezettebbé válik. Erre lassan és idővel kerül sor, de ezek azok az irányelvek, amelyek az embert a spirituális úton vezetik.

Sokan járnak ashramokba azért, hogy egy-egy tanítást elsajátítsanak, és előadásokat, satsangokat (szentbeszédeket) hallgassanak egy swamitól vagy egy spirituális vezetőtől. Jó gondolatokért mennek oda és amikor jó gondolatok járják át az embert, akkor a tettei is jókká válnak. Ebben az értelemben a shala is egyfajta ashram. Az ashramokban a tanárok életüket a gyakorlásnak szentelik. Korán kelnek és a diákjaiknak szentelik magukat. Azt szeretnék, hogy a diákjaik is azt a jót tapasztalják, amelyet ők maguk is megtapasztaltak.

Amikor az ember rátalál a megfelelő jóga környezetre, úgy az magához vonzza. Elméje, teste és a lelke automatikusan vissza akar térni, hogy gyakoroljon. Az, hogy magát a teret, hogyan ápolják, gondozzák, az a tanártól függ. Ha pletykálnak, összevissza beszélnek, úgy ilyen légkör alakul ki és az átalakulás folyamata csekély mértékben tapasztalható meg. Ha a tanár lelkiekben gazdag környeztet teremt, spirituális beszélgetésekkel és gondolatokkal, úgy a tanuló elméje is sok tekintetben átalakuláson megy keresztül. Ami egyedül otthon ülve szintén nem történik meg.

Forrás: Sonima.com
Szöveget fordította: Szabó Gergő
Mantra ének: Endrődy Zsófia

Saraswathi Jois Budapesten ÖTÖDIK nap

Saraswathi Jois yoga

A lélekemelő

Mint tudjuk, az astanga vinyásza jóga irányzatában gyakorló jógi egy olyan mágikus képességekkel felvértezett lény, aki a szombati napon nem áll a varázsszőnyegére, legfeljebb szellőzni engedi azt (Őt) szabadjára. Ez a hét képezi a kivételt, amely a tradicionálisan elismert szabályt erősíti. Az ebben a felállásban utolsó közösen töltött nap kimondottan erős. Tipikus esetben, ha a hét végi vezetett órára gondolok, gyakran mint a testre mért végső csapás víziója jelenik meg annak közeledte.  Szorozzuk ezt most meg öttel… De azzal is tisztában vagyunk, hogy semmilyen körülmények között sem érdemes felesleges elvárásokat támasztani a gyakorlásunkkal szemben, ezt bizonyítva a darabokra hullás helyett ma mindenki teljesen egyben, mi több, egységben van. A test persze mára már erőteljesen tiltakozik: remeg, reszket, éhes, szomjas– közben pontosan érezni, mindez csupán az elme és a test között ismétlődően lezajló játszma ünnepi különkiadása. Az elme végül diadalmas győzelmet arat: a fizikai határok elmosódnak, a testek pedig, mint a földgömböt körbefonó légifolyosók biztosítják a szabad energiaáramlást a radarjainkkal még befogható mikrokozmoszban. A közös ének erejét a napokban többször említem, de azt hiszem, nem hangsúlyozom eléggé a gyakorlásban betöltött szerepét. A mantrák mindent átható rezgése és Saraswathi gyengéd játéka a dallamokkal olyan zsilipet nyit meg a szíveken, mely egyszerre görgeti a mélybe a bennrekedt mázsás súlyokat és repíti a lelket légies könnyedséggel a magasba.

No pain, no gain

Az utolsó gyakorlással töltött nap konferenciával zárul Saraswathi és Sharmila vezetésével. Elhangzik egy rövid összefoglaló Saraswathi gyakorlásának kezdeteiről és a tradícióra vonatkozó főbb irányelvekről. Az astanga gyakorlásában rejlő kihívásokat és a rendszeresség pótolhatatlan szerepét nem is szükséges hosszan ecsetelnie, a csapat egyetértést sugalló mosollyal bólogat. Sokaknak talán nem is a fent említett tényezők, sokkal inkább a gyakorlással jövő fájdalom szegi kedvét vagy töri ketté az astangás pályafutását, de Saraswathi ezen a ponton bölcsességgel telített, magával ragadó kacajjal emlékezteti tanítványait egy fontos, számunkra többnyire életidegen gondolatra: „No pain, no gain.” Harsány nevetés, telitalálat! De szó esik további nagyon fontos és talán az irányzat keménységéből adódóan ritkábban érintett témákról: a gyakorlás női perspektívájáról, a várandósság tekintetében védett időszakokról, valamint a gyermekvárás alatti és az azt követő gyakorlás támogató jellegéről is. És persze az astanga jóga édesanyja sem rejti véka alá a tradíció által általánosan vallott nézetet, mely szerint több jógairányzat, és főleg jógaként felcímkézett mozgásforma létezik, de a kényelmesnek ható nyújtózások következtében ne számítsunk komolyabb szellemi fejlődésre. Vagy egyszerűen, Saraswathi szavaival élve: „This is not yoga.” Az elhangzó gondolatok tartalma letisztult, sallangoktól mentes, kristálytiszta tudást közvetít. Búcsúzóul megköszönik a gyakorlással közösen töltött napokat és szeretettel invitálják a varázslótanoncokat Májszúrba. Szóval csak semmi kifogás!

Némileg megfoghatatlan, hogy a végéhez értünk (közben afelől is megvilágosodtunk, hogy nem is a vezetett gyakorlás nehéz, hanem a tűző napon való matraccipelés). Ezúton is köszönet mindenkinek, aki teljes lényével jelen tudott lenni, és természetesen azoknak is, akik lélekben töltötték velünk az elmúlt napokat.

Namaste

Élménybeszámolta: Bata Timi

Saraswathi Jois Budapesten NEGYEDIK nap

HAJÓ

A lét elviselhetetlen könnyedsége

Szó mi szó, fáradunk. Felfedezhető azonban ennek a fizikai kimerültségnek a pozitív hozadéka, ugyanis az általánosan túlpörgött nyugati elménk is kezdi lassan megadni magát a gyakorlás idejére, már nem képes olyan zavaróan zakatolni, így ma az tűnik fel, ahogyan a tudat erőlködése feloldódni látszik a mozdulatokban. Olyan iszonyú ritka ez az állapot a mindennapokban, hogy a szokatlan könnyedség néhány légzés erejéig már-már nyugtalanító. Mindenesetre teszünk egy-két lépést az elme megszelídítésének irányába, remélhetőleg a későbbi gyakorlások során is felidézhető lábnyomokat hagyva az egyébként folyton szélfújta homoksivatagban. A ászanázást tekintve minden a már megszokott módon és ütemben zajlik a matracon. Abban a kedvező körülményben is mindannyian egyetértünk, hogy írmagja sincs az ászanabajnokság-hangulatnak, mindenki a saját gyakorlásával van el- és lefoglalva. Na jó, nem állíthatom, hogy jómagam például nem szoktam lefelenézőben olykor fürkészni a fordított világ nyújtotta kilátást, de csak azért teszem, mert olyan üdítő ennyi gyakorlót egy helyen, szép sorokba, színes matracokra rendezve látni.

Délutáni közös ringás a Dunán

A profi szervezésnek köszönhetően a gyakorlócsapat egy közös hajózáson is részt vehet, amelyen Saraswathi és a vele együtt Budapestre látogató családtagjai is jelen vannak. A hajóút közben nem csak a nap ragyog, de a gyakorlótársak is. Sőt, a Főnök is megérkezik a fedélzetre (a beszámolók idejére legitimálom a megnevezést), jóleső a kötetlen, közös időtöltés és a sok nevetés. A hajó akkusztikailag körülhatárolt terében zeng a mesés kirtan, a fiúk-lányok odaadó énekét Saraswathi egy asztalnál ülve, csendesen szemlélődve fogadja be szívébe. A legmosolyfakasztóbb jelenet amúgy a Hare Krishna dallamával ellebegni a Parlament előtt – reméljük a Duna sodrása közvetít néhány békét hozó hullámverést az Országház falai felé is. Egységében nézve, nehéz eldönteni, a hajó melyik végében kellemesebb töltődni, de az elmúlt napokat úgyis a folyamatos áramlásnak szenteljük, ezért felesleges is lenne ezen gondolkodni.

Élménybeszámolta: Bata Timi

“Keep practicing and you’ll find out” – interview with Harmony Slater

Harmony Ashtanga

Soon Harmony Slater, a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Yoga Institute, Mysore) Certified – which is the highest level of qualification – yoga teacher is going to visit Hungary for the first time ever. Because of this, we conducted an interesting interview with her. Eight questions and eight answers about the eight limbs of yoga – about belief, doubt, Gurus and so much more.

BW: From reading your biography one can see that you already have gone a long and exciting way in your yoga “career”.
From an ashtanga point of view is it an advantage or disadvantage that you have first started in mediation practices and got degrees in religious studies and philosophy, prior to getting on the eight limbed path? These seem as the other end of the path compared to what you teach now.
Harmony: I believe that it was an advantage in some way to come to the eight limbed path of yoga the through my interest in philosophy and Buddhist meditative practices. I understood early on that the asana practice is a part of a larger lifestyle discipline. That these “exercises” of body and breath that the Ashtanga practice gives us is a method leading towards Self-Realization or a complete unveiling of Pure Awareness within ourselves. This is actually very much inline with what I teach now, and how I try to impart the inner workings of the asana practice to my students.

BW: Traditionally ashtanga yoga is thought in a parampara (guru-shishya tradition)  system of study.
Can this ancient method of teaching be effective in today’s world, when there are many students but only a few Gurus?
How is your relationship with Your Guru, ParamaGuru Sharath Jois?
Harmony: This is a great question!
Definitely there is a great benefit in learning yoga from a teacher within a lineage.
If you cannot reach the Guru of this tradition personally, practicing and learning from someone who has spent time with him assures that you are learning the method correctly.

Paramaguru R. Sharath Jois spent 25 years learning with this grandfather Sri K Pattabhi Jois (Guruji), who spent 25 years learning with Sri T. Krishnamacharya, who learned from Yogeshwara Ramamohana Brahmachari.
Each of these Gurus spent years practicing within the tradition they were taught, and claim to transmit the teachings and practice in the way they were taught.

Sharath Jois has a few Senior Students that he publicly recognizes as teachers who able to transmit these teachings in a way that he endorses.  If you cannot leave your job, or your family, or your home to practice with him directly, spending time learning from a teacher who has committed a lot of years practicing directly with him or his teacher (Guruji) will give you a very authentic experience of this practice.
These senior teachers are teaching within the lineage.  They are a part of the line of transmission – the parampara.

My relationship with Paramaguru Sharath Jois has grown steadily for over thirteen years.
It has not always been an easy connection or relationship, like most relationships it has had periods of tension.
I came to Mysore because I wanted to learn from his grandfather, Sri K Pattabhi Jois, so in the early years of my practice Guruji was the prominent figure. It took me a few years after his death to really accept Sharath as my teacher and our student-teacher relationship really solidified after this conscious choice on my part.
You cannot impress Sharath with your physical abilities or charm. He does not seek to gather students around him or make people like him. Many times I have gone to him looking for approval or guidance, and he has always pushed this responsibility back onto me. His methods of teaching have made me stronger, and have given me more confidence in my own abilities as a teacher, a mother, and in my capacity to make important life decisions.

These days I feel that our relationship is very sweet and filled with mutual respect. I am ever grateful for him and his grandfather. Paramaguru Sharath Jois truly transmits this practice and teaches it in the most authentic way, as it has been taught directly from his own Guru. He has had a very deep personal experience with the practice which he is able to transmit with clarity.  It is an honour and a blessing for me to have been able to spend so much time in Mysore in his presence and to be recognized as a Certified Teacher within the Ashtanga Yoga Parampara.

Guruji and Harmony
Guruji Sharath Jois and Harmony
SaraswhathiJi and Harmony

BW: The other day I was asked and interesting question by one of the students: How does someone become a Guru?
How do you see this? I would extend the question by adding how does someone become Paramaguru? What exactly does this title mean?
Harmony: Guruji (Sri K Pattabhi Jois) always would remind us that he never called himself a “Guru” but that it was us, who were his students, that named him as such. He would say, “I am a student, you call me Guru”.
So I think this lends itself to the fact that it is the students that decides who they want to take as their Guru, and the teacher himself, or herself, has very little to do with such pronouncements.
For me, a Guru is someone who has the ability to awaken my awareness. Who can help me grow spiritually, and figuratively can open my eyes to see those hidden realms of ignorance or areas of blindness. In India, there is a saying: Your Mother is your first Guru.  I would agree. As a mother, I can see how important it is to lovingly and patiently instruct, teach, and help my son to learn, grow, and discover the world around him, while imparting values and lessons on how to be a good human. Most of this teaching is non-verbal.
Really, this is the role of a Guru, to illustrate through his or her own life, how to be a good human in the world, and point out the areas within ourselves where we still need to do the work to grow; and interestingly, this teaching is often also non-verbal.
Parama means “supreme” or “highest” and Guru refers to the “teacher.”  It points to someone a little more significant then a mere instructor of science or art. It is a name given to someone who acts as a spiritual guide or inspiration, a special person to whom the student wishes to emulate in some way.
The Advayataraka Upanishad states in Verse 16:
“The syllable gu means darkness, the syllable ru, he who dispels them, because of the power to dispel darkness, the guru is thus named.”
A Guru then is someone who removes darkness or ignorance in another to reveal the light of knowledge that was always hidden within.
The one who is exalted or praised by the many, comes to be seen as one who is worthy of this recognition.
When Sharath Jois visited the Himalayas a couple years ago, he was given the title of “Paramaguru” or “Great Teacher” by the Holy Babas (renunciates) living there, as he was teaching such a large group of so many students who all looked up to him as their guide.

BW: We can hear of major changes from Mysore. Its seems that Paramaguru Sharath Jois is moving to a new shala and that this year -after manny years- there will be no ‘season’ in Mysore since the new shala is not completed yet. Is there any further information about these changes?
Harmony: As far as I know, Sharath has said that he is taking next season off from teaching to help his daughter with schooling and to spend more time with his family. So in this way, I don’t believe he will open for a “regular season” in 2017-2018.
He has made some comments about needing to build a new and bigger shala space for all of the students coming to learn from him, but there is no news about if this project has been started or when it would be completed. Anything more on the subject is simply speculation, as he has not made any definitive comments about his plans or whether or not he will be returning to teach after this season.

Harmony
Harmony ashtanga
Harmony yoga

BW: Asthanga vinyasa yoga is a very intensive practice. We practice asanas 6 times a week mostly in the very early hours of the day. In many cases this takes serious commitment from the practitioners. We have to go to rest early, its important when and what we eat etc… For many practitioners there comes a moment when they start to have doubts about the practice. Did you have such a moment in Your life? What is your advice to practitioners who start to have doubts?
Harmony: In the Yoga Sutra chapter 1 verse 30, Patanjali lists doubt (samshaya) as one of the nine obstacles that arises for a practitioner of yoga.
It is a very normal tendency of the mind to have doubts about why we practice and whether it is sustainable or not. Doubt acts as an obstacle to the growth of yoga within you. It can however, be a good place to start from, or to take a step back to become more clear about your motivation for practice.

This Ashtanga Yoga Method is a full life-style discipline. It demands a lot from the students that practice.
In my experience, many things just naturally fell-away from my lifestyle. I didn’t have to force myself to change or let-go, this transformation of my personality, my desires and habits started to manifest spontaneously from within. After a few years, life looked very different. This process hasn’t been a one-time shift, but rather, it is a constant gradual shedding of the past to embrace a new space, or a clearer understanding, and a deeper experience of yoga.

In moments where I have wondered whether all of the sacrifice and renunciation has been worth the painful processing I have undergone, I am comforted by the fact that I know at a cellular level that my life is better today because of this practice. I am a happier, more well-balanced person, healthier mentally, emotionally, and physically. My son gets the best version of his mother on any given day, and without this Ashtanga Yoga method I may not actually be here to express this message to you.

Sometimes we have to relax our insistence upon the rules to make space for our lives to unfold. This goes for too much insistence upon the “rules of practice” as well. We have to learn to integrate practice into a full and abundant life, filled with people, activities, and things that we love. We are not to sacrifice ourselves on the altar of sadhana, but rather, joyfully we learn how to simultaneously give and receive again and again, as the the benefits of making time to surrender daily to a power that is beyond our own understanding, start to color every experience.

BW: In the ashtanga vinyasa yoga tradition the practitioners first study asanas and than the yamas and niyamas will follow. How about the rest of the limbs, when do we practice pranayama, meditation? How does this tradition work?Harmony: Guruji would always talk about entering the Ashtanga Yoga Method through the practice of Asana. He would say that only after students start to more consciously inhabit their own bodies and increase their awareness of sensation, can the Yamas and Niyamas be practiced. The mind will naturally be drawn towards behaviour that is not-harmful, truthful, not-stealing, restraining one’s energy, and not-hoarding.
The results of a mind and body aligning more closely with dharma (the cosmic law of the universe) is that one abides in a state of naturalness, contentment, discipline, introspection, and seeing oneself a part of something greater then just the individual experience. These are the Yamas and Niyamas – the first two limbs of yoga.

Within our Asana practice we become aware of how we are breathing. We start to deepen and lengthen the breath through the vinyasa and this is the beginning of pranayama – the expansion of the prana or breath. Paramaguru Sharath Jois is now teaching students to practice a simple alternate nostril breathing exercise at the end of Primary series.
This pranayama exercise is an excellent starting point for the fourth limb. More advanced pranayama exercises with longer Kumbhakas (breath retention) is introduced at a later stage of practice, usually when the student has completed Intermediate Series or Advanced Series.

There is no formal meditation technique prescribed in this method of yoga.
Sharath often tells students that one of the most effective ways to calm and focus the mind to prepare it for the experience of deeper states of concentration is Japa (mantra recitation). Students have been told to recite a mantra of their choice or one recommended by their teacher for 108 repetitions. This practice is an excellent starting point for directing and concentrating the mind, which can start to shift the focus inward.

Pattabhi Jois and Sharath Jois teach that the experience of Dhyana (meditation), as it is defined in the Yoga Sutras, is a state that transcends the mind and arises spontaneously when the practitioner is firmly established in the first four limbs.
It begins with Pratyahara, the fifth limb of yoga, which is a complete withdrawal of the mind-stuff from the senses and culminates in seeing all things as One. Dharana, a deep state of concentration is followed by Dhayana, an unbroken stream of meditation, and Samadhi, the complete absorption of the individual into the Supreme Self.

Family yoga
Harmony 7th series
RED HArmony

BW: Ashtanga yoga is primarily a self-knowlagde system and not a religion. In this light what is the significance of the 5th niyama -“Ishvara pranidhana”- surrender to the higher being? So practitioners need to believe in something? How should this be understood?
Harmony: This is a really good question. The Yoga Sutras do not talk about “God” or needing to believe in a God or Personal Deity of any kind. Interestingly, Patanjali is quite scientific in his approach to Yoga.
However, as a practitioner of Yoga we need to believe in something. We also need to cultivate the qualities of humility and graciousness through our practice.
One might believe in the power of the practice itself, or the interconnectedness of all consciousness or all beings. Alternatively, it might be a belief in a universal energy or a primordial vibration, or it could be called God or a particular deity. However, regardless of what one chooses to believe, the practitioner has to correctly see herself or himself under the immensity of something beyond their complete understanding or control.
There are many other options of course, and Patanjali himself writes in chapter 1 verse 27 that “Om is the syllable that best represents Ishvara” and in verse 28 he writes, “the repetition of Om with contemplation and feeling brings about deeper states of concentration.”
So, you see in the Yoga Sutras, it is feeling of being connected to something, a part of the primal sound Om that comes from repeating Om as a daily practice of Japa (mantra recitation) that is prescribed as the method for cultivating Ishvara Pranidhana.

BW: As a Certified teacher you travel around the world to share the teachings of ashtanga yoga as you have learned it in Mysore. Do the teachings have a similar effect everywhere or, are there local differences? What is your experience?
Do people have similar questions and doubts or, this varies according to the local cultural environment? Could you give an example of the most interesting question you have been asked in the topic?
Harmony: The teachings of Ashtanga Yoga pretty much have the same effects on all humans, as there is more similarities in our experience of being human then there are differences.
If the student is open to allowing their deeper hidden emotions, memories, and beliefs to come to the surface for examination using the practice as a tool for this revelation, then this method will work. If a student is more inhibited by their culture or background or fear, then it can take longer to work, so the rates are variable between individual students.

The questions and doubts that people face are very similar.
Life is fast and busy and in my experience mostly students ask questions like, “is this practice sustainable?” “is this practice for me?” “how can I get up so early in the morning?” “how can I maintain my practice and raise a family?”
The answer to all of these doubts is “yes – where there is a will, there is a way.” Sometimes the way isn’t linear, and sometimes we have to alter our notion about what it means to “practice” or what it looks like to “practice”. The Ashtanga Method is about learning how to become flexible, not only in our bodies, but in our approach to practice also. Sometimes, too much insistence upon the rules is actually the obstacle.

One of the most interesting questions I have been asked was, “will this practice make me enlightened?”
I responded, “keep practicing and you’ll find out.”

BW: Thank you very much Harmony! See you soon in Budapest!

 

This interview could not have been completed without the contribution of Évi Farkas and Dani Dobai.

Olvasónapló avagy miért járunk Mysore-ba?

KPJAYI shala MYSORE

A Krisztus előtti időkben, ha fizikai vagy érzelmi betegség kerített hatalmába, a gyógyulás érdekében egy távoli ásramba vagy gyógyhatású szentély közelébe utaztál, amely egy hegyen, egy barlangban, folyóparton vagy egy vidéki faluban található. Az utazással kapcsolatos döntésed nem számított meggondolatlannak, hiszen a gyógyítás ez idő tájt szent folyamatot jelentett, szoros kapcsolat kialakítását önmagaddal és a bölcsekkel. A barátaiddal és orvosoddal folytatott megbeszélés után máris megkezdted a készülődést, hogy útra kelj a gyógyító szentély felé. A több napig tartó út során csodálatos gyógyulásokról szóló történeteket hallhattál azoktól, akik gyógyultan hazafelé utaznak már arról a helyről, ahová te tartasz.
Reménnyel és várakozással egyre inkább átitatva érkeztél meg a remete ásramjába. Megérkezésedet követően a különböző böjtök, eljárások segítették elő a megtisztulásodat, amelyek szimbolikusan is eltávolították a hétköznapok helytelen szokásaiból adódó mérgező magatartásformákat és egészségtelen berögződéseket. Ezen a ponton a részévé váltál egy dinamikus és változatos gyógyító környezetnek.
A szent ásramjában vagy gyógyító szentélyében sétálgatva örömödet lelted a gyönyörű kertekben és a fenséges szobrokban. Gyógyító olajokat tartalmazó fürdőben merültél el, vagy a forrásban, folyóban mártóztál meg hogy a tested megfiatalodjék. Vándor énekesek dala emelte fel a lelked és élénk spirituális témájú párbeszédekbe elegyedtél, amelyek feloldották intellektusod válságát, és arra késztettek, hogy más szemszögből nézd az adott élethelyzeted. Istenről szóló énekek életed távlatait kitágították, és a szent mantrák éneklése emlékeztettek a középpontodra. Miután a stressz és a hétköznapok nyűge kioldódott belőled, az étrendre való odafigyelés, a masszázs, a pihenés, az önvizsgálat, a megfiatalító eljárások és a középpontod erősítése elősegítették, hogy napról napra fokozatosan újra energiával és vitalitással töltődj fel.
Végül, elérkezett az a nap is, amikor úgy érezted, hogy meggyógyultál, és egészséggel, egyensúllyal és harmóniával telve készen állsz arra, hogy hazatérj.
Testedet, lelkedet és elmédet tápláló tevékenységeknek köszönhetően sokat tanultál önmagadról s az élethez való hozzáállásod egészséges és építő jellegű magatartásformákkal, megközelítési módokkal gazdagodott. Ezek összessége pedig azt eredményezte, hogy életedet tartalmasabban tudtad folytatni.
Mindez megerősítette benned azt a bizonyosságot, hogyan is éld az életedet tovább.

Forrás: Pal Pandian: Sziddhák, az alapok mesterei 

A BEJEGYZÉS KÉPEI

YOU COME!

Csak a jóga (karimentes bejegyzés)

KPJAYI
Itt a karácsony. De én nem érzem 😀 Úgy érzem, hogy augusztus van és azon agyalok melyik nap menjünk a strandra. Úgyhogy most nem, a nem létező kari-hangulatomról fogok nektek nyafizni (azt majd a következőben), hanem inkább elmesélem milyen is az életünk itt, ahol egy hónapig nyomulunk bele a világba. Sokan el sem tudják képzelni hogy mit csinálunk itt egész nap ilyen sok napon át. Régen én sem tudtam volna elképzelni, hogy egy hónapig nyaraljak. Gondoltam; addig nem lehet turistáskodni, meg semmit-tenni meg napozni (azt amúgy sem tudok, 2,5 perc után annyira de annyira kellemetlenül érzem magam, mint egy grillcsirke). Hát most meg azt nem tudom elképzelni, hogy egy hétig semmit-tegyek. Ugyanis mi ide nem nyaralni járunk. Hanem telelni 😀 Nem, nem.
Az lesz a legjobb ha a mindennapjainkat írom le, így biztosan megértitek. Szóval minden reggel (kivéve szombatonként, meg teliholdkor meg újholdkor, meg nekem még van pár pihinapom) elmegyünk a shalába REGGELIZNI 😀 Neeeeem. Na jó ez csak nekem vicces, mert számomra egyértelmű, hogy jógázni megyünk reggelente. Szóval bocs :). Ez úgy néz ki, hogy felkelünk nagyon korán, és még itthon felkészülünk rá, hogy jógázunk. Ezt úgy képzeljétek el (azoknak mondom akik MÉG nem kezdték el a mindennapi gyakorlást), mintha valami fontos eseményre készülnél minden egyes nap. Amint megébredsz már eszedbe is jut, hogy ma is egy nagy és csodás napnak nézel elébe. Mint amikor utazol valahova, vagy hoppá, most jutott eszembe, vagy mikor karácsony reggelére ébredsz (és mondjuk, hogy szereted a karit). Amúgy nagyon jó így felkelni, hogy valami fontosat csinálsz már egyből reggel.
Saraswhati Jois

Persze ez még számomra is csak itt Indiában ilyen egyértelmű, a tanárommal Saraswathi Joissal 🙂 (Itt egy videó róla 🙂

Szóval miután felkészültünk arra, hogy jógázni fogunk (értsd: tisztálkodunk, magunkhoz vesszük az indítókávét, gyújtogatunk ((pl füstölőt meg ilyeneket, szeretek tüzeskedni)) és összekészítjük majd még egyszer leellenőrizzük a szükséges cuccokat; jógamatrac, jógaszőnyeg, kis törcsi, shala-belépőkártya) elindulunk. Idén van egy (mostmár) nagyon pöpec kis mocink, Enfike, úgyhogy azzal pöfögünk el a házhoz ahol végezzük a különböző cirkuszi mutatványainkat, ki-ki saját tudása szerint. Általában áll a sor a terem előtt, de én már a motorról is hallom Saraswathi hangját (nem is értem, hogy akik ott állnak az ajtóba miért nem hallják soha, Saraswathinak mindig üvöltöznie kell) “One more!” néha meg “Two more!” Egyesével lépünk be amint van hely. Bemegyek leteszem a matracom, Dani mindig előre enged engem 🙂 aztán irány az öltöző. Majd odaállok a matrackámra, és nyomatom az ászanákat. Naggggyon meleg van a teremben, ezért is kell még egy plusz jógaszőnyeg vagy törcsi, meg még egy kis törcsi. Mert annyira izzadsz mint nyáron a strandon télikabátban. Komolyan, hát nekem annyira ömlik a kis testemről a víz, úgy nézek ki, mintha legalábbis a zuhany alól léptem volna ki. Úgyhogy ezúttal nem csupán trendi kiegészítő a menő manduka törcsim, hanem komoly életmentő felszerelés. Nélküle kitörném a nyakam, mert a legeslegtrendibb matrac is tükörjéggé válik, ha egy tócsa van rajta. De ez egyébként egy jó dolog. Tisztulsz meg minden, de ami engem sokkal jobban érdekel, jobban mennek a különböző pózok ilyen melegben. De ez most már nem azért érdekel, mert bizonyítani akarom a tanáromnak vagy a matracszomszédomnak, hogy mennyire májer vagyok (na jó néha ez is bejátszik, de már csak pillanatokra). Azért annyira jó, mert már annyiszor csináltam ezeket a pózokat, hogy érzem, ha ennyire királyul csinálom akkor valami más is történik, nem csak az, hogy de jól megy. Tudok figyelni a légzésemre meg valahogy kapcsolódok magammal. A mai világban ezt én óriási dolognak tartom. Annyira kifelé élünk, és annyi mindennel kötjük le figyelmünket, hogy általában, ha magunkkal kell lennünk (TV meg internet meg minden nélkül) azt se tudjuk mihez kapjunk, hogy menekülhessünk a helyzetből. (Legalábbis nálam így volt) Hát itt nincs mese, nem futhatok el magam elől, és szembe kell néznem a szörnyecskékkel. És ez mit is takar… hát pl mindenféle szörnyű gondolatot gyakorlás közben persze. Pl olyanok jönnek, hogy mit keresek én itt, meg abba kéne hagyni, meg, viszket a bal fülem, megvakarjam-e vagy ne? Aztán meg a fájdalommal is szembenézek kb minden nap, (ez amúgy viszonylag hamar jön ám, mondjuk az első jógaórán) amiről nem mindig tudom eldönteni, hogy még jóleső, belefér fájás-e vagy annál kicsit több. És ha jön a fájás akkor mit csináljak? Egy idő után nagyjából, körülbelül, hozzávetőlegesen el tudom dönteni, hogy meddig enged a testem. És utána már sokkal de sokkal parább dolgok jönnek, olyanok hogy oké, most már 5 másodperce zsibbad a karom, vajon így marad örökre?! Meg, most egy kicsit nem érzem a lábam?! De én úgy vagyok vele, amíg mozog nem para 🙂 Ha az ember az idegrendszerének meg a kis lelkének mély tisztításába kezd az ne várja azt, hogy ez egy könnyű séta lesz. Ugyanakkor meg egészen izgalmas és fantasztikus a határaim kutatása, és azok a változások amiken keresztül megyek, mindenféle szinten. Sokkal izgibb mint mondjuk egy akciófilm. Szóval tök durva, minden nap, jógázni. Nagyon menő dolog, főleg itt.

Dani

Miután lenyomtam a kis sorozatomat, a friss levegőn megvárom Danit, én mindig jóval előbb végzek. Felpattanunk a mocira és irány a kokóárus (csak én hívom így, amúgy kókuszt árul) Felhörpintjük az isteni nedűt aztán benyomunk pár idlit reggeli gyanánt. Az idli egy ilyen puha fehér valami amit csípős csatnival adnak, a bolt meg egy garázsból kialakított bolt-szerűség, de szerintem az ÁNTSZ biztos bezárná (pont mint a lakótelepen ahol felnőttem, csak lakótelep nélkül). Nagyon népszerű hely. Itt sok az indiai fószer, de mostanság már a nyugati jógikból és jóginákból is akad bőven. Az IdliMan-nél (ez olyan mint valami szuperhős név, nem? :D) van az eddig általam kóstolt legfincsibb chai, ez egy ilyen fűszeres tejes tea. Egyébként nem sok köze van ahhoz a tejukához ami a fejünkben él, ez tök más. Miután mindent felzabáltunk, hazamegyünk és én a nagy riadalomra való tekintettel, hogy már majdnem megvilágosodtam, gyorsan szundítok egyet.

Aztán napközben meg többféle programunk is szokott lenni, van ami kötelező és van amit magunknak találunk ki, nehogy unatkozzunk. Általában énekléssel és szanszkrit szövegekkel kapcsolatos dolgaink szoktak még lenni, amiket néha már-már élvezek, néha viszont nehéz nyitva tartanom a szememet, és tökélyre fejlesztettem az éneklés közbeni észrevétlen ásítást is. Meg aztán van hogy bemegyünk a városba, mert mi amúgy ilyen vidék-feeling helyen lakunk, itt nyugi van. A városban csak pár órát tudok eltölteni, mert iszonyú zajos és sok ember van és por meg dudálás egyfolytába. Mondjuk ez otthon is így van, főleg így kari idején, bemenni mondjuk egy bevásárló központba, vagy csak metrózni is igazi kihívás egy ilyen kis szenzitív lénynek mint én. De gondolom mindenkinek. Csak otthon ilyenkor még a nap se süt (a westendbe meg főleg nem). És itt alapvetően mindenki nyugodt, nem érzed azt a fura kellemetlen vibrálást, mint a teszkóban a sorban állva (amúgy már elég rég nem járok teszkóba, de szerintem ez még mindig megvan). Szóval itt más. Tévedés ne essék, mindent el akarnak neked adni és van pár erőszakos fazon, de valahogy nem az a nagyon kellemetlen fajta egyik se. Olyan tisztelettudóan másznak bele a képedbe. Például nem tisztelik az intimszférát (szerintem csak nem tudják mi az) de soha egy újjal se ért hozzám senki, se véletlenül se sehogy. Csak végzi a dolgát. és ha nem veszel tőle semmit, békén hagy. Ha viszont veszel valamit, hát akkor mosolyognak, és még sokkal kedvesebbek mint előtte. Nyilván mert többszörös áron jutunk mindenhez (bár már kezdünk belejönni). De ha idejössz, akkor jobb ha belekalkulálod a vásárlásba a nyugati-felárat, mert ha rám néznek bizonyos ár alá nem mennek és kész. Megjegyzem még a legmagasabb árak se érik el az otthoni árakat. Úgyhogy mindenki boldog 🙂 Mi kincseket szerzünk áron alul, ők meg továbbfejleszthetik a kis üzletüket a nyereségből, vagy csak vacsoráznak egy jót.
Amiről még mindenképpen mesélni szeretnék, az az itt tapasztalt hihetetlenül magas szinten űzött spórolás. Ezt a trendi országokban manapság környezettudatosságnak meg a biológiai lábnyomunk kicsinyítésének vagy valami hasonló humbuknak hívják. Hát bármelyik green peace-es kutyafa.. akarom mondani kutyafüle ahhoz képest mint amit az itt élő emberek produkálnak. Egyrészt spórolnak, és egyszerűen nem pazarolnak. Így nevelkednek már nagyon nagyon sok éve. Benne van a kollektív tudatban, hogy a lámpát lekapcsolod ha nincs rá szükség. Olyannyira, hogy a boltokban is csak akkor van felkapcsolva ha valami komoly vásárló lép be. És csak annyi kaját veszel amit megeszel. Sok étteremben, nincsenek készletek felhalmozva. Mivel minden sarkon meg lehet kapni mindent az apró boltokban, csak akkor mennek megvenni mondjuk akár egy alapvető hozzávalót is, ha te éppen megrendelted azt az ételt. Pl ha kólát rendelek, az esetek 80%-ban valaki elszalad a boltba kóláért az étteremből. És ez a háztartásokban is így megy. Egyrészt nem kell messzire menni ha kell valami a vacsihoz, olyannyira nem, hogy egész nap körbe járnak pl fűszerárusok, akiktől az itt elengedhetetlen alapanyagot a csilit nagy mennyiségben meg lehet venni (szerintem itt ez olyan alapvető mint az oxigén). Meg persze minden más friss!! fűszert. Ugyanígy árulnak zöldségeket, gyümiket is ilyen mozgó árusok, akik kiabálnak, (már tudom, ha azt hallom, hogy PÓÓÓ vagy SZAPPÓÓÓ, az a fűszeres 🙂 ) Ja igen, és itt az emberek vegák. Nem akarok senkit se megtéríteni, meg bírálni, de többször futottam már bele abba, hogy a vegetarianizmus nem egészséges, beteg lesz aki nem eszik húst… Bocsi de ettől röhögnöm kell 😀 . Ebben a kerületben (Gokulam) kb csak vegák élnek. Nem azért mert úgy döntöttek, meg mert az jött divatba, nem. Egész életükben nem ettek, és nem is fognak húst enni(!) (és elég egészségesnek néznek ki) El sem tudják képzelni, pont úgy ahogy a húsevők se nagyon tudják elképzelni, hogy megesznek egy cuki kiscicát vagy kiskutyát, vagy hörcsögöt. Itt a kutyák is a cicák is és a marhák is biztonságban vannak. Szeretik őket, szabadon szaladgálnak (már amennyire egy tehén tud szaladni) sőt a zöld hulladékot (pl a zöldségek héja meg ilyenek) amiket az állatok megesznek azt szépen összegyűjtik és odaadják nekik. A kutyáknak meg Pl Síva, aki egy ilyen jógi-üzletember (Ő megér egy külön bejegyzést majd) mindennap főz (persze vega kaját, mert a kutyusok azt is szeretik ám, és a vega kutyák tök nyugodtak is). Olyat is rendszeresen látok, hogy a gyümit áruló ember a legszebb gyümölcseiből ad egy tehénkének, és láss csodát, nem vár cserébe semmit. Tök természetes, hogy önzetlen vagy az állatokkal. Na meg a másik, az itt élő húsevő emberek testközelből látják, tudják, hogy honnan jön az a husi. Nem elmennek a “szuper”márketbe és megveszik a rózsaszínű zsugorfóliázott pipicicit. Itt ha pipit akarsz főzni, akkor elmész egy henteshez ahol a húsfeldolgozás minden(!) lépését szépen láthatod. Most megkíméllek benneteket, nem írom le. Én láttam, hallottam, majd sírtam. Egy szó mint száz, a vegaság teljesen egészséges, és biztonságos 🙂 (persze kiegyensúlyozott táplálkozásról beszélek) Nem leszel beteg tőle. Nem ettől leszel beteg.
A másik nagyon durva dolog itten, a víz. Merthogy nem nagyon van. MOST tedd össze a két kezed hogy Magyarországra születtél, ahol a víz olyan természetes mint a levegő. Iszonyú szerencsések vagyunk. Iható a csapvíz, vannak forrásaink, rengeteg, és még termálvizeink is, nem is kevés, amik gyógyítanak. Bevallom őszintén, én meg a vízzel való spórolás az két külön dolog. Szégyenlem is magam miatta rendesen, de csak most, így hogy látom és ami még fontosabb tapasztalom. Ez biza nagyon nagyon nagy kincs. Nem lenne szabad magától értetődőnek venni, hogy van és kész. Na elmesélem hogy néz ki itt. Először is a csapból folyó víz nem iható, főzni se lehet vele, én még fogat se mosok vele. A itteniek se isszák meg, szóval komolyan nem tiszta (tényleg nem az, olyan sárgás). Van egy ilyen, tudjátok, olyan bugyborékolós ballon minden háztartásban amiben iható víz van. Ez pedig azt jelenti, hogy egyrészt azért el kell menni mindig ha kifogy (Dani megy érte, mert ő elég erős, hogy hazacipelje :). Másrészt ez a víz nem olyan mint otthon az ásványvíz, vagy akár a csapvíz, ez kb olyan mint a desztillált víz, nagyon nagyon kevés ásvánnyal. Szóval ha ki vagyok száradva és ezt iszom… nem sokra megyek vele. És mire átállítottam az agyam, hogy ebből a ballonból kell tenni, a kotyogóba, meg a fazékba, meg a fogmosás… Szóval jó kis lecke nekem aki nem valami spórolós a vízzel (akinek inge kérem szépen vegye magára).
Fürdés
És a fürdés 😀 hát az nagyon szórakoztató (problémás). Van egy nagy veder, amibe úgy engeded a meleg vizet, hogy te magad vagy a keverős vízcsap. Vagyis engeded a hideget majd a forrót, addig amíg nem jó a hőfok. (Nekünk szerencsénk van, mert itt mindig van meleg víz, ez se magától értetődő.) Azután, fogod a kiskancsót és te magad leszel a zuhanyrózsa is, vagyis nyakon öntöd magad. Számomra is meglepő, de tökre meg lehet szokni ezt a fürdést, sőt. És valami hihetetlen, hogy ily módon, milyen kevés víz szükséges ahhoz hogy 1 db ember tökéletesen tiszta legyen. (A hajmosás az még szórakoztatóbb :))
Éééééésss a legfantasztikusabb dolog ami azóta történt, hogy februárban itt voltunk. A vezetőség, egyem a szívüket, fogta magát és egész Mysore-ban betiltotta a nájlont(!!!). A szatyrot, a műanyag dobozt, és úgy egyáltalán az összes műanyagot. Nem tököltek, hogy vessünk ki rá adót, meg költsünk plakátkampányra, kérjük meg az embereket… hátha. Fogták és egyszerűen betiltották. Mellette elmondták az embereknek, hogy ezzel az élőlényeknek és a bolygónak tesznek jót. Ami csodálatos, hogy itt az emberek ezt elfogadják, és megértik. Az eredmény: nincs nagyon szemét az utcán (ami eddig elég szembetűnő és undi volt ) és mivel a szemetet az utcán égetik (közte a műanyagot is) ezért olyan szmog sincs, meg égett műanyag szag. Az emberek átálltak a régi régi dolgokra. Banánlevélbe meg hasonló menő lebomló cuccokba csomagolják a dolgokat, és mindenki textilszatyival jár. Hát, ennyi, igenis lehetnek a dolgok ilyen egyszerűek.
Na, ilyenek történnek itt, ilyen az élet India egy csodálatos részén Mysoreban. Rengeteget lehet tanulni, és nem is kell hozzá még a jógaiskolába se bemenni. Még egy előadást se kell meghallgatni, csak figyelni, és megpróbálni úgy élni ahogy azt itt teszik. Így válik a tudás belsővé, tapasztalás útján. Talán ez az amiről a Guruk tanításai is szólnak, hogy fektessünk sokkal nagyobb hangsúlyt az elmélet helyett a valódi gyakorlásra, hogy mindez mélyen beivódjon.

Ui: Boldog Karit mindenkinek 🙂

Indiába? Egy hónapra? Minek?

Dani és Ani

Most megpróbálom megosztani veletek az itt töltött napokat, élményeket, tapasztalatokat, meg ilyeneket…. Na jó, másról van szó. Őszintén igazából csak azt érzem, hogy akkor maradok épeszű, ha kiírom, leírom, megosztom, elmondom, lerajzolom, elénekelem és bármi ami segít megélni és feldolgozni azt a rengeteg színes szagos, intenzív, csodálatos, nagyszerű dolgot ami itt ér engem. Amiben biztos vagyok, hogy belőlem ilyen dolgokat vált ki India, és a mindennapos gyakorlás (nem csak ászanákról((fizikai gyakorlás)) van szó!) ez a kettő együtt kicsit (nagyon) feszegeti a határaimat minden téren. Ez talán nem törvényszerű, de legutóbb is és most is ez van, és sok barátom beszámol hasonlóról egy-egy ilyen utazás után és közben. Mindig Govinda Kai szavai csengenek ilyenkor a fülemben, aki rendszeresen gyakorol jógát vagy bármi spiri cuccot az talán megérti: “Egy nap gyakorlás Indiában felér egy hónap otthoni gyakorlással.” Hát igen, pont annyira fáj, annyira örömteli, annyira sikerül minden, és annyira romlik el egy nap alatt mint otthon egy hónap alatt.

Na szóval elkezdem valahol a storyt. Megérkeztünk Indiába. Első dolgok amikkel itt szembesülök:

Huck Ani

MELEG: először is decemberben itt nagyon meleg van, sokkal melegebb mint otthon (30 fok), és anyukám azt mondta hozzak kabátot mert útközbe kell az (nem kellett) meg hazafele is jó lesz az a hidegbe (meglátjuk) és én szót fogadtam…Elég nagy herce hurcákat okozva a bazi nagy téli kabáttal. (Danny Dobai is hozott, ő is jó gyerek) Bocs anya, te vagy a legjobb, leggondoskodóbb, de legközelebb nem biztos hogy hozom a kabátot. Indiába be kell öltözni a nőknek, ha nem akarnak feltűnést kelteni (nem télikabátba de azért rendesen).

Tehát vázolom a helyzetet; rohadt meleg van és izzadsz, cipeled a télikabátot, túl vagy egy időeltolódáson, amit legalábbis egy durva időutazásnak éltél meg, nem érted a napszakot a nyelvet, és hogy mit bámulnak annyira az emberek rajtad.

Ani

NŐ: aztán rájövök, hogy nő vagyok és szőke. Ekkor átfut az agyamon, hogy miért nem fogadtam el anno 10 évvel ezelőtt hogy a szőke tincseim barnába hajlanak (azóta is ragaszkodom a szőkeségemhez, ez volt az első pillanat, hogy felmerült bennem a kétely) és még ráadásul egy nagy darabot ki is nyírtam a világító fejemből, amit itt aztán végképp nem ért senki. Ilyen lényt még nem láttak. A másik dolog, hogy ha valamit el kell intézni, az csakis Daninak megy. Nagy nehezen összeszedem a bátorságomat, hogy mondjuk vegyek valamit, vagy megkérdezzek valakitől valamit. A reakció a következő: 1. nem érti mit mondok és zavartan néz VAGY érti mit mondok és zavartan néz 2. A Danira néz zavartan, hogy én mit akarok, és miért nem ő kérdezi. Hát ez elsőre fura. Meg másodjára is, aztán már nem szólalok meg inkább.

De itt álljunk meg egy pillanatra. Valamiért ez a dolog nagyon nagyon erősen jó érzéssel tölt el. Igen, az hogy nőként nekem itt igenis nőnek kell kinéznem (szoknyát veszek, és csilingelő ékszereket és csillogó bigyókat ragasztok magamra és még élvezem is) és funkcionálnom, az ad egy nagyon nagy megnyugvást amit azelőtt otthon soha nem tapasztaltam (mert én erős nő vagyok…na persze). Valahogy helyre kerülünk ettől. Daninak nyilván férfiként kell viselkednie, hogy mondjuk ne haljunk éhen s legyen hol aludnunk 😀 És istenem micsoda férfi a férjem! <3 Mindent elintéz, mindig, lehet rá számítani, nem hagyja el magát és mindig kitalál valamit hogy valahogy megmeneküljünk a húzós helyzetekből. Erről megintcsak Govi szavai jutnak eszembe: “A jógás pároknak nagyon nehéz, mert a jóga annyira kiegyensúlyozza a női és a férfi oldalt az emberben, hogy egy idő után túl egyformák lesznek és csak barátaivá válnak egymásnak” Kicsit azt érzem, hogy otthon ehhez még jógázni sem kell. Eltorzultak a szerepek, és én elképesztően szerencsés vagyok azért, hogy a világ másik felén ilyen dózisban tapasztalhatom meg a másik oldalt. Ahol a nők nők, és a férfiak férfiak, és nem uralkodás és elnyomás érződik, egyszerűen mindenki tudja hol a helye. (Persze otthon is ismerek végtelenül normális családokat ahol ugyanez megvan de sajnos az én ismertségi körömben ez a kevesebb.)

a3

DHARMA: Hát ez a sztori, ez, ez, ez sokmindent elmond. És akkor megérkeztünk Mysore-ba (az előtte lévő dolgokat majd máskor elmesélem). Szóval Adott Ani és Dani, azaz MI akik egy SZAR motorral próbálnak eljutni A-ból B-be(B ismeretlen). És adott Kiran akit még sose láttunk, átutaltunk neki egy rakás pénzt és nem találjuk, és nincs meg a száma, és adott Appi a rikshás (ami valójában egy Tuk-Tuk) akinél minden csomagunk van felhalmozva a kis járműre. Kerengünk körbe a városrészen ahol gondoljuk, hogy lakni fogunk, de egyszerűen nem találjuk a címet amit kaptunk. A rikshások általában nem tudják a címeket, csak úgy mennek aztán a forgalom valahogy odasodorja őket ahova az utas akar menni. Persze Kiran száma nincs meg, Appi alig beszél angolul, mi meg folyton lerohadunk valahol. MI furcsamód nyugodtak vagyunk (ez azt jelenti hogy Dani nyugodt, ezért én is 🙂 ) Appi elkezd telefonálgatni, és láss csodát, Kiran előkerül. A történet egyszerű, Kiran egy ügynök és egy kicsit nyomi és rossz címet adott meg nekünk, azért kellett rá várni, mert az előttünk lakók nem hagyták el időben a házat és mocskot is hagytak (nagyon nagy mocskot) és a háziakkal is meg velük is kellett veszekedni. Megérkeztünk, betettük a csomagjainkat, és elhagytuk a házat amíg kitakarítanak. Elvoltunk jó sok órán keresztül, ettünk, bevásároltunk, sétáltunk… Visszaértünk. A takarítók még nem végeztek (nem csodálom amúgy). Ekkor a háziasszonyka mondta, hogy menjünk be az ő lakrészükbe amíg végeznek (alul ők laknak, felül MI, meg egy lány egy másik lakrészben aki egyedül van itt már 3. hónapja és ezért szeret nagyon rövid idő alatt nagyon sokat beszélni). Beülünk. Kérünk teát? Kérünk. Közben megsúgom Daninak a titkot amit nyilván még nem vett észre. A háziak keresztények. Szembe az utolsó vacsora, és Jézuska, és mindenféle hímzett ima körös körül, de amolyan indiai módra. Még sose láttunk ilyet, úgyhogy jól körbenézünk. Közben Hilda hozza a finom chai teát nekünk, a legszebb csészéjébe és mosolyog és mesél és kérdez.

És neked mi a DHARMÁD?

Bizonyára sokaknak van róla fogalma, hogy ez mi ez, de ebben a kontextusban ez valami ilyesmit jelent: “Az emberre fejlettsége, adottságai, helyzete miatt más és más egyéni dharma hárul. Saját dharmája egyben kötelessége. Vannak egyetemes általános érvényű dharmák, de vannak személyre szabott egyéni dharmák is, amelyek az egyén tehetségéhez, egyéniségéhez, társadalmi helyzetéhez mérten feladatokat szabnak rá. A Dharma útját járva az egyén, hajlamától, jellemétől, képességeitől függően elindul a törvény szabta úton. A hindu filozófiai rendszer és vallás azt tartja, hogy az ember egyéni dharmáihoz igazodva csatlakozhat leginkább az általános erkölcsi alapelv követelményeihez, azok parancsait beteljesítve juthat el az egységes világtörvény megismeréséhez.”
Valójában a munkánkat kérdezte persze, de itt ez is mást jelent. Az emberek itt feltételezik, hogy a másik emberek a helyükön vannak és azt csinálják az életben ami a feladatuk, amiben kiteljesedhetnek, és nem ébrednek fel életük derekán azzal a gondolattal, hogy úr isten, mit keresek én itt vagy ott, ezen vagy azon a munkahelyen. Egyrészt megelégednek azzal amijük van, amit az élet ad nekik, másrészt olyan hivatást, dharmát végeznek ami a lényüknek megfelelő, amiben kiteljesednek, ahol önmaguk lehetnek. Pl (na jó ez szélsőséges példa lehet hogy csak bolond, de) van egy vigyorgó bácsi aki egész nap vigyorog és kéreget, és akkor is boldog az arca ha nem vigyorog és nem kéreget, és ha semmit nem kap még akkor is. És van egy kókuszárus (akiről egy videót is megosztottam) hát ő nem bolond és mégis boldog egész nap, mindennap. Nyugodt és örömmel végzi a munkáját tényleg minden nap.
Talán ez most így elképzelhetetlen, de azért képzeld el, hogy nyugodt, elégedett, igazán nő/férfi vagy aki a helyén van egész nap minden nap.

Neked mi a DHARMÁD?

A hónap bandhája: november

kinga_bandha2

November hónap bandhájának kíváncsiságát a sugárzás és a tudomány keltette fel hogy ellátogasson első Mysore stílusú astanga gyakorlására. Aztán itt ragadt, annyira, hogy idén Ö is tagja volt a  hetedhét országon és a “komfortzónán” túli, Mysore-ba elzarándokló különítménynek. Mit adhat egy bankár számára az astanga életstílus? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból! Fogadjátok szeretettel Kingát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Kinga: Esküszöm!

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Kinga: Legelőször akkor fordult a figyelmem a jóga felé, amikor még rendszeresen squasholtam, és úgy éreztem, több nyújtógyakorlatra lenne szükségem. Tehát fizikális szinten közelítettem, az aszana gyakorlás felől. Lelki dolgokkal, kérdésekkel már akkoriban is folyamatosan foglalkoztam, de ezt elkülönítettem a jóga fogalmától. Megnéztem, melyik jógastúdió van közel a munkahelyemhez, és oda mentem. A hathának nevezett jógaórák megismerésével kezdtem, kíváncsi természet révén kipróbáltam más órákat is, de elég hamar jött Ricardo az ashtanga órájával. Ő is nagy hatást gyakorolt rám a nyugodt örömteljességével. Aztán hallottam a Bandha Works létrejöttéről, gondoltam, megnézem magamnak. Az ashtanga bevezető tanfolyam,a közösségi elvonulások, a többi gyakorlóval való beszélgetések egy másik dimenziót nyitottak meg számomra a jógában, illetve elkezdtem megérezni valamit az ashtanga jóga rendszerének különlegességéből.

BW: Hogy lett belőled rendszeres reggeli Mysore gyakorló? Nehéz volt az átállás a délutáni gyakorlásról? Mert ugyebár reggel jobb nyújtani…!?
Kinga: Amikor szóba került a reggeli mysore, és meséltek róla azok, akik már így gyakoroltak, figyeltem ahogy beszélnek róla. Lehetett látni az arcukon, a kisugárzásukon (a tiéden is), hogy ez valami különleges dolog, ami megérintette őket. Láttam a szóbeli korlátokat, amivel le tudnák írni ezt az érzést,így misztikusnak tűnt. Ez nagyon kíváncsivá tett. Mindemellett 3 “tudományosabb” dolog is emellett szólt: egyrészt, hogy reggel kevesebb a zűrzavaros gondolat; éhgyomorra jobb gyakorolni, mint akár 3 órával evés után; és hogy a hajnal, a reggel, az különlegesebb, mint a koraeste. Számomra nagy kihívás volt a koránkelés, hiszen fiatalkorom óta olyan bioritmusban éltem, hogy későn feküdtem és csak akkor keltem, amikor nagyon muszáj volt. Még a mai napig vannak nehézségeim azzal, hogy időben elaludjak. A rendszeres gyakorlás is hosszabb folyamat során alakult ki, talán még mondhatom, hogy mindig kialakulóban van. Szeretek ellátogatni a világ különböző pontjaira, a természetben kirándulni, biciklizni és ilyenkor a testem nem bírja még egy napon belül együtt, illetve sokszor a körülmények sem engedik, például egy jó kis sátrazás esőben..Ami erőt ad a nehezebb pillanatokban, hogy a gyakorlásra egy imaként, egy hálaadásként tekintek. Elkezdtem megtapasztalni azt, hogy a fix aszanasorozatnak, és a rutinnak milyen áldásos hatásai vannak.

BW: Úgy tűnik komolyak a szándékaid! Annak fényében meg különösképp, hogy idén télen Te is tagja voltál a “Forrás”-hoz ellátogató magyar különítménynek. Milyen volt Mysore-ban imádkozni, az astanga jóga legfőbb szentélyében?
Kinga: Ez volt az első hosszabb utazásom kelet felé, úgyhogy több szempontból is különleges volt. Az első benyomások nagyon intenzíven élnek az emlékeimben, ahogy zötykölődünk át Bangalore-ból Mysore-ba, a hostelben kapott reggeli íze, az első riksházás…Saraswathinál gyakoroltam, annyira bájos! Imádtuk, amikor elkezdett dalolászni igazítások közben :). A közösség, a közös célért összegyűlés nagy energiákat szabadít fel, ez az egész kerületben (Gokulam) érezhető, szótlanul, mert a befelé figyelés vágya hozza ide az embereket. Aztán hangosan, a közös éneklős imaalkalmakon :). Mindemellett tudtam, hogy lelkileg is a komfortzónán túl leszek végig, és ez nagyjából így is történt. A folyamatos hőség, por, az erdő hiánya, az ételek mint külső, és a különböző érzelmi “viharok”, félelmek megjelenése mint belső tényezők állítottak kihívás elé, illetve próbálták az egomat megingatni. Szükséges néha olyan helyzetek mellett dönteni, ami a komfortzónán túl van, mert csak ott találkozol igazán a lényeggel,és megérzel valamit a fizikai lét esendőségéből. Nekem ez az út ilyen döntés volt. Aki ashtangázik, annak nagyon ajánlom, hogy járjon itt. Ha úgy gondolja, hogy nem teheti meg,csak kezdje el megálmodni ;). Aztán egyszer csak ott találja magát kezében egy szívószállal és egy kókuszdióval a Shala előtt :).

BW: A megpróbáltatások, a rengeteg élmény és a komfortzónán túli történések dacára, kaptál-e választ a feltett avagy a fel nem tett kérdéseidre?
Kinga: Abban megerősített, hogy a ‘miért’-re vonatkozó válaszokat nem érdemes túl mélyen elemezgetni. Elviszi a fókuszt a jelenről a múltba, másrészt a gyakorlás által ‘észrevétlenül’ oldódnak korábbi feszültségek. A jövőből(‘hogyan lesz?’) jelenbe váltás nekem sokkal nehezebb. Ezen dolgozom tovább. Az egyik fel nem tett kérdésre pedig az a válasz érkezett ‘ igen, a kókuszdió egy csodálatos dolog!’ :)).

BW: Miben változott ha változott, az astanga gyakorlásod India után? Hol van most a kókusz? Azaz elnézést a fókusz!?
Kinga: Megtapasztaltam a letisztultságot, és ezt próbálom erősíteni. Kevesebb mozdulat, kevesebb helyezkedés, több légzés :). Szeretem a ‘szabályokat’, mert szerintem egy olyan keretet ad, amin belül teljes a szabadság, az elengedés. Egyébként gondolkodna az ember, hogy ezt most így kéne csinálnom, vagy úgy? Így pedig tudom, hogy van, elfogadom, tisztelem, és elmélyülhetek. A fókusz továbbra is a tristana. Illetve az az érzés is felerősödött, hogy az alapsorozat is annyira erőteljes és sokrétegű, hogy folyamatos a felfedezés, mind fizikálisan mind lelkileg. Kókuszvizet szoktam időnként vásárolni bioboltokban, egy kis képzelőerővel megközelíti az igazit :).

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Kinga: Érdekes, mert az upavistha konasana a válasz mindkettőre. Az első része, amikor a földön kell előrehajolni, az okozza számomra a legnagyobb kihívást, és feszültséget a testemben. Nehezemre esik előrehajolni, a lábamban érzek egy korlátot, főleg a hamstringben. Ez egy belső kellemetlen érzéssel párosul sokszor. Egyébként a supta konasana “második része” is ilyen, hiszen az is ebben a tartásban végződik. Az upavistha konasana “második része”, amikor a levegőbe emelem a lábamat, viszont nagy szabadság érzetet ad. Egyrészt a dristi, ami az ég felé tart, rátekintés a végtelenre, még a falon túl is. Az egész tartás egy ilyen kitárulkozás, nyitottság a világ felé, kombinálva a stabilitással, ami az asana kivitelezéséhez szükséges. Úgyhogy mondhatjuk, ez a kedvencem :).

BW: Kinga! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Kinga: Természetesen a múlabandha. Az az alapja mindennek, stabilitás, életerő, áramlás … ezek a szavak jutnak eszembe. És általa lehet a többit is aktiválni.

BW: Az astanga tradícióban napi rendszerességgel gyakoroljuk az ászanákat – esetedben jó sokat -, tartjuk a bandhákat, izzadunk, komoly fizikai erőfeszítéseket teszünk. A külső szemlélő számára ez egy “nagyon” fizikai gyakorlás lehet. Te hogy éled meg ezt az egészet, mit jelent számodra az astanga jóga?
Kinga: Elsősorban egy utazás az egység felismerése felé, egy szemlélés, a különböző testi-lelki hullámok megfigyelése és mellékhatásként fizikálisan is erős. Épp ezért teljesen mindegy, hol tartunk a sorozatban. Az utazás, a próbálkozás mindenhol jelen van. A mostani gyakorlásom ugyanolyan “jó”, mint a 3 évvel ezelőtti, és a 3 év múlva levő. Nincsen tökéletes ászána, csak az ászanában megélt pillanat. Az, hogy haladunk más ászanák felé, szerintem azért szükséges, hogy rácsodálkozzunk, olyanokra is képesek vagyunk, amit korábban az elménk lehetetlennek ítélt meg, vagy a félelem korlátot emelt a megvalósítása elé. Az ashtanga egy út, eszköz a sok lehetséges közül, amely ugyanahhoz a hegycsúcshoz, célhoz tart. Ezért úgy gondolom, hogy nem mindenkinek ez az útja, és tiszteletben tartom a többi utat is. Amit megfigyeltem magamon a gyakorlás életembe lépése óta, az a fokozódó érzékenység a többi élőlényre, a csodálatos növény- állat és embervilág megőrzésére. Kicsi lépésekben mutatkozik meg, de hiszem, hogy ha az én figyelmem erősödik ebbe az irányba, akkor a környezetemé is, és ez egy hullám, ami időben jóval később ér partot…

BW: Köszönöm az interjút 🙂

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul… (folytatás)

© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved