Óh, Kuntí fia! Vagy megölnek a csatamezőn, s a mennyei bolygókra kerülsz, vagy pedig győzelmet aratsz, s a földi királyságot élvezed. Légy hát elszánt, s harcra fel!
A háború a legcsodálatosabb verseny, amelyben egy emberi lény részt vehet. Kihozza belőlünk a legjobbat, és eltávolít minden fogódzkodót. Minden férfi fél a csatában. A gyáva az, aki engedi a félelmét túlnőni a kötelességtudatán. A kötelesség az emberi lét esszenciája.
Minden ember mást ért a „háború”-szó alatt. De csak a puszta említése mindannyiunk vérét felforralja. Bűntények miatti háború, rákkal szembeni háború, drogháború, terrorháború – mindenki tudja, hogyha az emberek érdeklődését fel akarjuk kelteni valami iránt, elég hozzá a háború szót használni.
A legtöbb háborút a kormányok indítják, de a népesség is nagyon gyorsan csatlakozik. Vajon miért? A kormány nézőpontjából a legtöbb háborút azért vívják, hogy megvédjék vagy kiterjesszék a területeket és az erőforrásokat. Az átlag lakosság szempontjából a háború viszont rengeteg szenvedést és csak kevés nyereséget hoz. A háborúk legnyilvánvalóbb vesztesége a sok-sok ember halála, főként a fiataloké. Vajon miért egyeznek bele az emberek abba, hogy gyermekeik nagy részét kiírtsák valami olyanért, amelyben nekik kevés érdekük van? Kell, hogy legyen valami, amit az emberek tényleg szeretnek a háborúban.
Nem nehéz megérteni, hogy az emberek azért nem tudnak békében élni, mert szeretik a háborút. Úgy tűnik, hogy a konfliktus a létezés egyfajta pikáns átélését adja az embereknek. Globális vonzerővel rendelkezik a zászlók hullámoztatása, az egyenruha viselése és a fegyverek betöltése. Az átlagos, egyhangú létezésünk új értelmet kap, amint letesszük a voksunkat valamelyik oldal mellett és tüzelni kezdünk. Az emberek menetelnek egy zászló alatt és ezáltal valami náluk nagyobb részeseivé válnak. Az általában unalmas életük most kötelességgel, drámával, melodrámával, halállal, áldozattal és hősiességgel telik meg (ez fontos dolog, mivel a háborún keresztül az átlag férfi is hősi tetteket hajthat végre és hősként ismerhetik el). A háborúk listája évtizedről-évtizedre, halott hőstől halott hősig gyakran a történelemről való ismereteink törzsanyaga. A világ azon részein, ahol az emberek jogfosztottá váltak, a háború ad hangot és erőt az embereknek, hogy kifejezzék szociális, poltikai és vallási nézeteiket.
Becslések szerint egy évben 362 napon az emberek „nagy” háborút vívnak (az ENSZ határozata szerint a „nagy” háború a legalább 1000 fő/év áldozattal járó háborúkat jelenti). Ezek a „nagy” háborúk hozzák meg a kedvünket az év 365 napjára a belső pszichés háborúinkhoz, a közepes és a kis háborúkhoz, amelyeket a közelünkben élő emberekkel vívunk, valamint az univerzális háborúhoz, amelyet a Földdel és annak erőforrásaival, valamint a nem emberi fajokkal vívunk.
Az első lépés, hogy kárt okozzunk egy másik élőlénynek az, hogy különbözőnek látjuk őt önmagunktól. Hogyha ők „mások”, akkor bánthatjuk őket anélkül, hogy a főszereplő sérülne. Amikor az országok háborúznak egymással, akkor mindig elegendő időt és energiát fordítanak arra, hogy az ellenség embertelen, kegyetlen természetét hirdessék, ezáltal pedig a támadás és a pusztítás érvényességét igazolják.
Az élelem vagy vadászat céljából tenyésztett állatokról úgy tartják, hogy nem rendelkeznek az élethez való joggal, de még arra sem kapnak lehetőséget, hogy az életük alatt méltó bánásmódban részesüljenek. Ma 3,7 milliárd élőlényt ölnek meg évente gulag stílusban „táplálék” címszó alatt. Ez a szám nem tartalmazza a vízi élőlényeket, a kísérleti állatokat, a vadászat által elpusztult élőlényeket, a bundaipart és számos egyéb alattomos módját annak, ahogy ellenük zajlik a háború.
A Földanya elleni háború folyamatosan zajlik, az erőforrások és a fajok kizsákmányolása által a következményekre való tekintet nélkül. Minden évben az olyan helyeken, amelyek nincsenek megátkozva az ENSZ által „nagy” háborúnak nevezett háborúval, az emberek kimennek az erdőbe és a mezőkre, hogy megvívják nagy háborúikat az állatokkal (több, mint 100 millió áldozat/év áldozat), a természettel és egymással a szórakozás, a kötődés kialakítása és az ily módon szerzett önbecsülés céljából. Vidéken a puskalövés, a földmunkagép és a láncfűrész hangja mindennapos figyelmeztésül szolgál a háború állandó fennállásáról, amelyben mindannyian élünk. A háború gondolatával megtöltött atmoszféra táplálja az iskolai lövöldözéseket, az öngyilkosságokat, a bombázásokat és az általános zűrzavart.
A közös nevező a kulcsa annak, hogy megváltoztassuk ezt a háborúzó természetünket. Hogyha megtapasztaljuk az egységességet, az egyező vágyakat és szükségleteket másokban, akkor az emberek kevésbé lesznek „mások” és inkább lesznek olyanok, mint mi. A jóga-ászana gyakorlás során sok formán keresztül haladunk végig… felvesszük egy fa, egy hegy, egy bölcs, egy kutya vagy egy kígyó formáját, de az önazonosságunk mindvégig a légzésünkben gyökeredzik, amely minden új formában vagy alakban egyformán jelen van. A gyakorlás végére a teljesség érzése az egységesség megtapasztalásának közvetlen eredménye. A rendszeres jógagyakorlás mindannyiunk számára lehetővé teszi, hogy pár percig „hőssé” váljunk és a boldogság szokatlan érzését megtapasztaljuk. Jógázzunk hát, ne háborúzzunk!
Mantrák a békéért és a háborúzó gondolkodás megszakítására:
Shantih Shantih Shantih
Sarvesham svasti bhavatu, sarvesham shantir bhavatu,
Sarvesham purnam bhavatu, sarvesham mangalam bhavatu
Sarve bhavantu sukhinah, sarve santu niramayah,
Sarve bhadrani pasyantu, ma kashcid dukhabhag bhavet
Om saha navavatu saha nau bhunaktu, saha viryam karavavahai,
Tejasvi navadhitam astu, ma vidvishavahai, Om Shantih Shantih Shantih
2015. július – David Life
Forrás: http://jivamuktiyoga.com/teachings/focus-of-the-month/p/why-we-war
Fordította: Svehla Barbara