
„Ha böjtölsz és szervezeted kitisztul, akkor isteni fény fog szétáradni benned.”
Méregtelenítésre fel!
Már régóta készül ez a bejegyzés, ugyanis a böjt körül igencsak sok a kérdőjel, nagyon sokan kérdeznek engem arról hogyan, miként csinálják, mik az alapszabályok, hogyan fogjanak egyáltalán neki. Most megpróbálok nektek összefoglalni egy rövid tuti kis útmutatást a témában, léböjt formájában.
Egy jó kis böjt az egyik legjobb módja a méregtelenítésnek. Egyrészt mert nagyon hatékonyan visszaállítja az esetleges kibillenéseket a szervezetünkben, másrészt az ily módon helyreállított egyensúlyt viszonylag könnyű megtartani, hosszú távon, ha odafigyelünk magunkra. És persze spirituális szempontból is igen jó gyakorlat.
Néhány alapszabály:
- Télen tilos böjtölni, tavasszal és ősszel a legideálisabb,
- 3 napnál hosszabb böjtöt egy évben csak egyszer lehet végezni,
- A böjtre mindig megfelelően rá kell készülni,
- A böjt megtörése legalább fele annyi ideig tartson, mint maga a böjt.
Előkészületek
Ez az egyik legfontosabb része a böjtnek, hajlamosak vagyunk elsiklani felette, pedig ezzel tudjuk igazán megalapozni, hogy a kúránk sikeres legyen. Először is gondolatban felkészülünk. Tisztázzuk magunkban, hogy hamarosan böjtölni fogunk, tudatosítsuk, hogy mindezt a testi és lelki egészségünk érdekében tesszük, saját magunkért, és megpróbálunk a lehető legtürelmesebbek lenni magunkkal. Ezután megtervezünk mindent, beszerezzük a szükséges eszközöket, ételeket, átgondoljuk a teendőket. És már kezdődhet is a felkészülés, ami ez esetben 1 hét.
Egy héttel a böjt előtt elkezdjük a mindennapos munkát, odafigyelést, ami a következőkből áll:
- Elkezdünk meleg és lédús ételeket fogyasztani, nem is akárhogyan,
- Tudatosan vegyünk magunkhoz minden táplálékot, az elkészítéskor a figyelmünk az elkészítésen legyen. Amikor „eszünk” akkor ne figyeljünk másra, ne menjen zene, ne olvassunk, csak az „evésre” figyeljünk, az étel ízére, színére, illatára, és persze ha lehetőségünk van rá és az étel is olyan, együnk kézzel.
- Fokozzuk a folyadékbevitelt.
- Az egész böjt alatt és már a felkészülésnél is csökkentsük a teendőinket, inkább olvassunk spirituális témájú könyveket, meditáljunk, figyelmünket kicsit fordítsuk befelé.
- Csendesedjünk el.
- Minden nap masszíroztassuk meg magunkat, vagy ha erre nincs lehetőségünk akkor masszírozzuk magunkat valamilyen jó minőségű hidegen sajtolt olajjal (pl. szezámmagolaj) Az egész testünket alaposan. Ez segít kimozdítani a méreganyagokat a helyéről.
- Reggel éhgyomorra és este vacsora előtt együnk meg egy tk gyógynövényes gí-t (8dkg gí +1ek ezerjófű +1ek gyömbérpor)
- Kétszer menjünk el szaunázni vagy gőzbe, ha erre nincs lehetőségünk akkor egy otthoni kiadós forró fürdő is megteszi.
- Aludjunk eleget, kerüljük az intenzív fizikai, lelki igénybevételt.
A böjt
A következőkben egy tuti receptet találtok, arra, hogy mégis hogyan táplálkozzunk a böjt alatt. Én mégis azt mondanám, hogy befelé, a szervezet jelzéseire figyelve válasszuk meg a táplálékot ezen időszakra, ha valami nagyon nem esik jól, akkor azt hagyjuk el, helyettesítsük mással. Ami itt van nem szentírás, mindannyian mások vagyunk. Ha úgy érezzük idő előtt meg kell törnünk a böjtöt akkor azt a böjt megtörésének megfelelően tegyük (ne nyomjunk be egy egész pizzát egyből).
Miket „együnk”
A frissen facsart vagy préselt zöldség- és gyümölcslevek rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak (dobozos társaikkal ellentétben olyan enzimek is vannak a friss levekben, melyek hamar elillannak), a gyümölcslevek természetes cukortartalmának köszönhetően elűzhető az éhségérzet és az agy is kap elegendő energiát ahhoz, hogy elvégezze mindennapos tevékenységét. 3-4 napos böjt ideális. Ennyi idő elég a méregtelenítéshez.
A napi étkezéseinknél a következőt kövessük: Délelőtt gyümölcs, délután zöldségek levét igyuk.
Sokat segíthet ha a frissen préselt levek mellett zöldséglevest főzünk magunknak és annak a levét isszuk.
Végig a böjt alatt megengedett sőt ajánlott a gyógyteák fogyasztása, ezek közül is a vértisztító teák/teakeverékek.
A böjt megtörése
Mint azt már a bejegyzés elején is írtam, legalább annyi idő legyen, mint a böjt fele. Tehát ha 3 napos a böjtünk, akkor 1,5 nap. Fokozatosan térjünk vissza a szilárd táplálékra. Első körben elkezdhetjük a zöldséglével együtt megenni a levesben főtt zöldségeket. Utána pedig áttérhetünk a nagyon nagyon durván megfőzött rizsre, majd tehetünk bele könnyen emészthető zöldségeket mint pl cukkini. És ezeket az ételeket fűszerezzük valamilyen módon, hogy kellőképpen felélesszük az emésztő tüzünket.
A sadhaka számára a böjt nemcsak azt jelenti, hogy kihagy egy-két étkezést, hanem elsősorban azt, hogy leküzdi rossz szokásait, gondolatait, s hogy testileg és lelkileg megpróbál távol maradni a hiábavaló dolgoktól. A böjt több mint nem evés, egy tudatosan és önzetlenül bemutatott testi-lelki áldozat, illetve felajánlás. A böjtölés az önfegyelem fejlesztésének eszköze és lehetőség a jobb önismeretre. Növeli belső erőnket, ezáltal könnyebben szembe tudunk nézni a mindennapok megpróbáltatásaival. Megismerteti velünk saját gondolatainkat, és céltudatosságra, kitartásra, nevel. A böjt fogékonyabbá, érzékenyebbé tesz, és segítségével fejlődik az intuíciónk. Ilyenkor nyitottabbá válunk a finomabb síkokra, könnyebbé válik befogadni mindazt ami a durva anyagi világon túl van.
Ételfelajánló mantra:
OM BRAHMARPANAM BRAHMA HAVIR, BRAHMAGNAU BRAHMANA HUTAM
BRAHMAIVA TENA GANTAVYAM, BRAHMA KARMA SAMADHINA
Az áldozati cselekedet, a szertartás Brahman (Isten).
A felajánlott áldozat (táplálék) is Brahman.
Aki bemutatja az áldozatot, Brahman.
Az áldozati tűz (emésztés) szintén Brahman.
Aki mindenben (minden művében) felismeri Őt, az éri el Brahmant.
Teakeverék tipp: borsmentalevél, hibiszkuszvirág, csalánlevél, nyírfalevél, gyermekláncfűgyökér levelekkel, Elkészítése: 2 evőkanálnyi teakeveréket 1 liter vízzel forrázz le, hagyd állni 5 percig, majd szűrd le!
Néhány zöldség-gyümölcs tipp:
Gyógyító zöldségek
Cékla: olyan aminosavat, betanint tartalmaz, amely serkenti a májsejtek működését, ezáltal a méregtelenítési folyamatokat is; betanintartalmánál fogva pedig a baktériumok szaporodását gátolja a bélben;
Sárgarépa: illóolajai fokozzák a gyomor és a belek vérellátását, segítve ezáltal az emésztést, valamint sejtvédő, vérzsírszint-csökkentő és méregtelenítő hatással is rendelkezik;
Zeller: lúgos kémhatású, segíti a vizeletelválasztást, s mivel szabályozza a szervezet vízháztartását, hasznos tagja a méregtelenítő programoknak;
paradicsom: vízhajtó, bélműködésserkentő, béltisztító és élénkítő hatású, sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz;
Uborka: e nagyon alacsony energiatartalmú zöldségfélének különös bőrtisztító hatást tulajdonítanak;
Retek: a benne található szulforafinok segítik a bélflóra működését, epeserkentő és nyálkaoldó hatással rendelkezik; kiváló vízhajtó és méregtelenítő;
savanyú káposzta: serkenti a bélműködést, béltisztító, gyulladásgátló és vérképző hatású.
Gyógyító gyümölcsök
Narancs: serkenti az anyagcserét, sok antioxidáns hatású vitamin található benne;
Grépfrút: béltisztító, gyulladáscsökkentő, baktérium- és gombaölő hatással rendelkezik;
Alma: emésztésserkentő, nyugtató hatású;
Ananász: emésztést serkentő.
Kellemes megtisztulást!