Az Ashtanga Yoga London alapítója, Hamish Hendry ül le Tim Miller-rel beszélgetni félelmekről, dharmáról és Gurujiról.
Hamish Hendry – A napokban a Bhagavad-gítát olvastam, azon belül az egyik kedvenc részemet a második fejezetben. Arról szól, hogy a dharma gyakorlása segít túljutni a félelmeinken. De mitől is félnek az emberek? Ha a szútrákban keresed a választ, akkor a haláltól való félelmet találod. Én a halált egy nagyon érdekes témának tartom.
Tim Miller – A haláltól való félelem nagyon a hatalmába tud keríteni minket. Azonban, vannak ennél felszínesebb, sekélyesebb félelmeink is. Számomra például, mivel introvertált vagyok, maga a gondolat, hogy emberek előtt kell beszélnem félelemmel tölt el. Minden egyes alkalommal a pánik kerülget.
Hamish Hendry – Ott van még az egó megszűnésétől, vagy a változástól való félelem is.
Tim Miller – Szerintem a félelem azokhoz a dolgokhoz köthető, ami ismerős számunkra.
Hamish Hendry – Szerinted ez a gyakorlást nézve is igaz?
Tim Miller – Én úgy gondolom, hogy ezért fontos, hogy az embernek legyen egy tanára. Nagyon ügyesen ragaszkodnak dolgokhoz fizikailag, mentálisan és természetesen emocionálisan is, így nehéz túljutni ezen a ragaszkodáson valamiféle külső segítség nélkül. Tanárként a mi feladatunk az, hogy kimozdítsuk az embereket a komfort zónájukból. Guruji remekül csinálta ezt, ő a legtöbbet hozta ki az emberből.
Hamish Hendry – Imádtam ahogy azt kiabálta, hogy meg tudod csinálni és hirtelen az ember rájött arra, hogy te jó ég tényleg meg tudom csinálni.
Tim Miller – Ha pedig nem követte valaki egy instrukcióját, elismételte azt kétszer olyan hangosan.
Hamish Hendry – Nagyszerű eredményeket ért el így.
Tim Miller – Igen, tehetsége volt ahhoz, hogy úgy javítson ki másokat, hogy közben ösztönözze és inspirálja őket. Ezt nagyon nehéz egy nyugati embernek elsajátítania. A gyakorlásom során, egyik nap Guruji felügyelete alatt elkezdtem az ötödik sorozatot. Az első ászanát (Kanda Pidasana) meg tudtam csinálni, mivel a csípőm elég nyitott volt. Viszont a következő póz (Kracacasana) egy spárgában történő mély hátrahajlás. Próbálkoztam és meg tudtam csinálni a spárgát, de utána be kellett volna hajlítanom a hátul lévő térdemet és elkapnom a lábamat. Guruji próbálta a padlónak nyomni a hátul lévő lábamat, de az nem mozdult. Mindenféle borzasztó, hörgő hangot adtam ki. Guruji rám kiabált, hogy nem helyes a légzésem és hogy bezzeg Richard Freemannek nincs ezzel az ászanával problémája. Eddig sikerült eljutnom. Még Guruji is észrevette, hogy ez nem egy olyan póz, amit ebben az életben kivitelezni tudnék. Megvannak a testemnek a korlátjai.
Hamish Hendry – A gyakorlók ezt hajlamosak elfelejteni. Küzdenek, hajtják magukat a minél több, újabb ászanáért, akkor is, ha ezek végrehajtására a testük nem képes. De te úgy tűnik boldogan megálltál akkor, ott.
Tim Miller – Így van. Igazából, boldogan megálltam volna már a harmadik sorozatnál.
Hamish Hendry – Én a negyedik sorozat elején tartok, és tudod mit? Nagyon elégedett vagyok ezzel (és nem megyek tovább) részben azért, mivel így is nagyon sokáig tart a gyakorlásom.
Tim Miller – Tényleg nagyon hosszú. Különben az ahogyan az első sorozat össze van állítva nekem nagyon logikusak tűnik. A második és a harmadik sorozatban van egy-egy pont, ahol az előrehaladás, vagyis az átmenet két ászana között rettentően nehézkes. Viszont úgy tűnik, hogy a negyedik sorozatban több ilyen nehezebb pont van. Számomra így a sorrend szinte olyan, mintha úgy lett volna rendszerezve, hogy az összes ászana nevét beletették volna egy kalapba, majd véletlenszerűen húzták volna ki őket. Amikor fiatal az ember akkor könnyebben veszi az e féle kihívásokkal teli átmeneteket a sorozaton belül.
Hamish Hendry – Sok fiatal jár hozzád gyakorolni?
Tim Miller – A legtöbbjük a negyvenes éveiben van, sokan vannak az ötvenes, hatvanas éveikben. Van pár gyakorlóm, akik több mint húsz éve járnak hozzám. Nem tudok tőlük megszabadulni, valahogyan mindig visszajönnek.
Hamish Hendry – Néhány tanár nagyon ügyel arra, hogy megtartson egy bizonyos távolságot maga és a diákjai között. Én azonban szeretem jól megismerni a gyakorlóimat, mert úgy gondolom, hogy többet tudok nekik segíteni, ha tudok az érzéseikről, arról, hogy min mennek éppen keresztül, vagy például arról, ha éppen rossz napjuk van.
Tim Miller – Guruji egy jó példakép volt ebből a szempontból, megmutatta, hogy mi az, amit egy tanár nyújthat a diáknak. Mindig is nagyon nyitott, nagylelkű és szeretetteljes volt. Végtére is mindenki azt keresi, hogy úgy érezze, hogy szeretik, elfogadják és törődnek vele. Arra törekszem, hogy én is ezt tudjam nyújtani az embereknek.
Hamish Hendry – Ha összehasonlítod azt ahogyan most tanítasz azzal, ahogyan 30 évvel ezelőtt tanítottál, szerinted mi az, amiben változtál? Én például úgy gondolom, hogy már sokkal ösztönösebben tanítok.
Tim Miller – Szerintem a legjobb dolog, amit egy tanár adhat az a saját tapasztalata. Ma sokkal jobb tanár vagyok mint 30 évvel ezelőtt voltam. Az idő múlásával egyre nyitottabb szemlélettel közelítem meg a gyakorlást, valamint egyre több együttérzéssel. Úgy gondolom, hogy ez annak köszönhető, hogy az idő múlásával sokat kellett foglalkoznom a saját testem változásaival. Szerintem a fiatal tanárok hajlamosak a kelleténél szigorúbbak lenni. Idővel rájön az ember arra, hogy nem kell keménykezűnek lennie ahhoz, hogy meggyőzzön másokat arról, hogy ért ahhoz, amit csinál.
Hamish Hendry – Valóban. Elmész egy órára és a tanár elszántan a legnehezebb pozíciókat akarja végrehajtatni veled, s ezáltal a jóga inkább egyfajta testedzéssé válik, nem pedig belső munkává.
Tim Miller – Elég gyakori az, hogy egy haladó gyakorlót különleges figyelemmel vagy kritikával illet a tanár, azért, hogy ezáltal megteremtse a saját domináns szerepét. Azonban, én nem gondolom, hogy szükség lenne ilyen attitűdre. Ha egy olyan ember jön el hozzám, aki haladó szinten gyakorol, én értékelem a belefektetett idejét és energiát. Kijavítom, amit tudok és így igyekszem segíteni, de nem gondolom, hogy másképpen kellene hozzáállnom, hacsak nem arrogáns attitűddel érkezik. Szórakoztató volt nézni, ahogy Guruji foglalkozott azokkal az emberekkel, akik kicsit túlságosan nagyra voltak magukkal.
Hamish Hendry – Ő mit csinált ilyenkor?
Tim Miller – Emlékszem voltak olyan gyakorlók, akik erősek, hajlékonyak voltak, s úgy tűnt nagyon élvezték, amit csinálnak. Amikor viszont egy-egy ászanában megremegtek, elvesztették a stabilitásukat, vagy kevésbé egyenletesen vették a levegőt, Guruji gyakran rájuk kiabált. Valamint amikor valaki felugrott kézenállásba az ászanák között, az sem tetszett neki, így igyekezett kihangsúlyozni azt, hogy a gyakorlás nem cirkusz, így nem való az ilyesfajta mutatványok bemutatására.
Hamish Hendry – A kedvenc idézetem a Bhagavad-gítából a kilencedik fejezetben van, az amelyik az egyszerűségről és a természethez való kapcsolódásról szól. Neked melyik a kedvenced?
Tim Miller – Jobb, ha a saját dharmádat éled tökéletlenül, mint másét tökéletesen.
Hamish Hendry – Néhányan azzal próbálkoznak, hogy imitálnak más tanárokat, vagy hajlékonyabb gyakorlókat, de valójában ők nem lehetnek ugyanazok az emberek. Muszáj önmagunknak lennünk.
Tim Miller – Az első fejezetben Arjuna az ellenfél csapatait szemléli, leteszi a fegyvert, mivel letaglózza, hogy a saját nagyapját, unokatestvéreit, rokonait látja az ellenfél oldalán. Krishna azt mondja, hogy ne csüggedjen, hanem harcoljon hiszen ez az ő dharmája. Gyakran az élet dolgai minket is olyannyira leterhelnek, hogy úgy érezzük, hogy sehogyan sem tudjuk folytatni azt, ami a feladatunk lenne.
Hamish Hendry – Viszont folytatnunk kell. Ez az, ami nekem igazán tetszik az első fejezetben. Szerintem mindenki keresztülmegy nehezebb időszakokon, s ezért jógázunk valójában. Kell lennie valamiféle szomorúságnak az életünkben, ami miatt átlépünk a shala ajtaján.
Tim Miller – Szerintem ez a szenvedés az, ami a leginkább ösztönöz minket a gyakorlásra.
Forrás: puslpam on yoga magazin
Fordította: Csermelyi-Vörös Rózsa
