Articles tagged with: dattatreya

Mysore-ban lenni kiváltság, mindig különleges időszak. Azon kívűl, hogy a forrásnál tanulmányozhatjuk az astanga jóga tudományát, megismerkedhetünk a helyi emberek életvitelével, szokásaival, kultúrájával. A hindu hitvilágban számos istenformát imádnak, függően a családi tradíciótól és az egyéni ambicióktól. A következő blogbejegyzésben egy kevésbé ismert legendás jógival ismerkedhettek meg aki hamarosan beköltözik a BandhaWorks falai közé is. Fogadjátok szeretettel Lord Dattatreyát!

(A szövegben szereplő idegen szavak, kifejezések fordítását lábjegyzetekbe írtam. Igyekeztem egyszerűen és röviden fogalmazni, a teljesség igénye nélkül, csak az adott szövegkörnyezethez illeszkedő jelentéseket említeni, hogy minél gördülékenyebb lehessen az olvasás.)

Yayati egy rajarishi[1] volt, a Yadu nemzetség őse, melyhez Krishna is tartozott. Királynője Devayani, Shukracharya rishi lánya. A király egyetlen gyengesége a vágy volt, és ez lett a veszte. Igen fájlalta, hogy megöregszik, és szerette volna elcserélni valakivel öregségét. Felkereste hát legidősebb fiát, Yadut, és könyörgött neki, hogy segítse ki szorult helyzetéből.

Yadut a spirituális élet érdekelte. Eltűnődött a helyzeten. Látván apja megszállottságát a fiatalság és a vágy iránt, felismerte ezek mulandóságát. Yadu-t betöltötte a vairagya[2], de nem akart idő előtt megöregedni, mert úgy gondolta, hogy ahogy az öregkor előrehaladtával az emberben természetes úton merül ki a vágy és ezzel együtt a karma. Emellett pedig a fiatalság a spiritualitás, a sadhana[3] ideje, előkészítő időszak a magasabb tudatosság fejlesztéséhez.

Bár szomorú volt, hogy csalódást kell okoznia az apjának, de Yadu tudta, hogy vissza kell utasítania. Ezt követően az apja kitagadta. Yadu számára, aki már meglehetősen kiábrándult volt ekkorra, áldást jelentett ez a fordulat. Elhagyta a palotát és egy erdőbe vonult, hogy találjon egy gurut, aki beavatja őt a magasabb valóság rejtélyeibe.

Vándorlása során egy hamuval bekent, boldogságtól sugárzó, meztelen aszkétára bukkant. Erős vonzódást érzett iránta. „Ó, Rishi” – kérdezte – „Ki vagy te?” „Én egy Avadhoot vagyok.” – mondta Dattatreya. „Mi az az Avadhoot?” – kérdezte Yadi ártatlan alázattal.” Aksharatvat, maradandóság; Varenyatvath.[4] E kettő iránti őszinte vágyódás alkotja egy Avadhoot lényegét.” – mondta Datta Prabhu[5]. – „Aki elvágta magát minden múlandó dologtól. Aki megszabadult az avidya[6]-tól és saját Atmanja[7] boldogságában él. Ő az Avadhoot.”

„Uram” – szólt Yadu. – „Én is meg kívánok szabadulni az avidya-tól. Én is ismerni akarom az akshara-t, az örökkévalót. Kérlek, taníts engem!” Yadu kérésére Dattatreya elmagyarázta a tanítványi lét jelentőségét a spirituális keresés során, és nekifogott, hogy példákat hozzon az életéből, hogy hogyan is tanult huszonnégy különböző szituációból. Az élet maga a guru annak a számára, aki igazán tanítvány.

Dattatreya elmagyarázta Yadu-nak, hogy a tanítványi állapot az elme nyitottságában, fogékonyságában és rugalmasságában áll; a lemondás képességében a változó elképzelésekről, a sorozatos élményekről, a belső igazság eléréséért. Ez a képesség a formákon túli lényegbe lát. Tanítványnak lenni egy olyan tudatállapot, ami egy intenzív sóvárgást táplál az igazság megtapasztalása iránt, úgy, ahogy az van, és nem elégszik meg annak különféle tükröződéseivel. Dattatreya ebben a szellemben reagált az egész világra maga körül, a tanítványi lét szellemében, ami egy gyermek tökéletes ártatlanságával tanul minden létezőtől.

Föld
A Földtől Dattatreya megtanulta a megbocsájtás, az önzetlenség minőségeit és az erőt a terhek elviseléséhez. Nagyon gyakran ütközünk akadályokba a spirituális úton, mert a sadhak[8] kötődik a múlthoz. Egy trauma egy egész életre meghatározhatja valakinek a reakcióját hasonló szituációkra. Semmi sem tűnik frissnek és ártatlannak. Minden a félelem és a gyanú szemein keresztül látszik a múltbéli kondícionáltságunk miatt. Ezt a minőséget pedig nem csak a külvilágba projektáljuk, hanem önmagunkra is. Az alkalmatlanság érzése, az önbizalom hiánya, a gyenge önbecsülés valójában a hit vagy a bizalom hiánya önmagunkban. Ezek a mértékei saját önmegtagadásunknak.

A hálátlan világgal övezett Föld szilárdan és büszkén áll. Nincs lezüllve. Nem büntet és nem utasítja el önmagát. Dharitri[9], aki megtart, a Dharma tükröződése, a végtelen, ami minden létezőt felölel. Mérhetetlen gyengédséggel tartja ölében a világot, megfeledkezve a személyét érő támadásokról. Dattatreya számára ő a hit szimbóluma, az egyben tartás képességéé, önmagának és mindennek az egybefogása, ami vele kapcsolatos, mély részvéttel adja át magát minden őt igénylő szituációnak, rendíthetetlen szilárdsággal, mint az istenit őrző fizikai test.

Levegő
A levegő Dattatreya számára az elevenség szimbóluma, prána különböző öltözetekben. Mindent átjárásával, hamisítatlan illatok szállításával, úgy, hogy ő maga nem illat, a tiszta tudatra emlékeztette, mely minden megnyilvánulásban jelen van, és érintetlen a benne végbemenő mozgásoktól és a változásoktól. Az elengedés tapasztalatát hozta, és a mozgásban jelen rejlő állandóságot.

Ég
Az Atman a testben lakik, de nem maga a test. Az ég megtartja a világot, mint egy öltözetet vagy ejtőernyőt, de nem maga a világ. Korlátozottnak tűnik, de valójában korlátlan. Az ég volt a harmadik tanító. A mélyebb elme olyan mint az ég: óriási és láthatatlan, gondolatokat és érzelmeket tart fenn mint felhőket, végesnek látszik, de valójában lehetőségeiben végtelen.

Víz
A negyedik tanítója a víz volt. Hétköznapiságában rejlik rendkívülisége. Minden életet támogat. Néhány egyszerű organizmus képes levegő nélkül élni. De víz nélkül nincs élet. Táplálja a földet, így nagyszerű erdők növekedhetnek. Meghatározza az éghajlatot. Hatalmas a stabilitása. Tisztít és felfrissít. Dattatreya számára a részvétel szimbóluma, ahogy a jógi feltűnés nélkül folyik bele a világba, táplálva és felüdítve azt.

Tűz
Az ötödik guru a tűz volt, ami minden tömeget, minden anyagit elpusztít. Csakúgy mint a tudatosság belső tüze, ami mindent a maga lényegiségére (bhamsa) porlaszt. A tűz könyörtelenül megtisztítja, ami belekerül, így Dattatreyát az avidya-ból fakadó tökéletlenségektől való szabadságra emlékeztette.

Hold
A Hold nőni és fogyni látszik, mégsem történik benne valódi változás. Csakúgy mint ahogy a hangulatváltozások az emberben a test és az elme minőségei, nem pedig az Atman részei.

Nap
A Napból, ami elpárologtatja a vizet az óceánból, majdéltető eső formájában adja vissza azt, Dattatreya felismerte, hogy az érzékszerveken keresztül felfogható az érzékelés tárgyainak lényegisége anélkül, hogy a külső tárgyak formája hatalmukba kerítenék. Fényét kanálisok, folyók, folyamok, pocsolyák tükrözik vissza, és a víz minőségétől és tartalmától függően különbözőképpen jelenik meg, de ő maga ugyanaz. Csakúgy mint ahogy az Atman különböző testekben mintha felvenné a test miőségeit, valójában azonban mindenhol ugyanaz. A Nap megismertette vele az egómentes mindenütt jelenvalóság minőségeit.

Galamb
A galamb által, melynek fészkéből elragadta fiókáit a vadász, és keservében halálra sírja magát, Dattatreya felismerte a szamszkára veszélyeit. A szamszkárába való túlságos bevonódás a spiritualitás pusztulásához vezet. A galamb esetében a családhoz való kötődés volt a felelős a spiritualitás megromlásáért. A családhoz való ragaszkodás volt a felelős a madár pusztulásáért. A mi szamszáráink is előítéleteinkkel, vágyainkkal, szenvedélyeinkkel, melyek  velünk születtek és a családunkban adódtak, tönkre teszik a spiritualitást bennünk. Előítéleteink, az elme merevsége és az intellektuális zűrzavar elfojtják a magasztosabb iránti sóvárgást.

Óriáskígyó
A kilencedik guru egy óriáskígyó volt. Látván, hogy bármit megeszik, ami az útjába kerül, nem kezd élelem utáni keresésbe, Dattatreya megtanulta a lemondás értékét.

Óceán
Az óceán minden folyót befogad, a Föld minden vizét. Némelyik tiszta, némelyik szennyezett, mégis érzéketlen marad ezek iránt és megőrzi lényegi ‘óceánságát’. A zavargástól való szabadság volt a lecke az óceántól.

Szentjánosbogár
Látván a szentjánosbogarat a ragyogó fényességtől való elvakultságában a vesztébe rohanni, a jógi rájött, hogy a vágy pusztuláshoz vezet.

Méh
A tizenkettedik guru a méh volt. Virágról virágra szállva, csupán közvetlen szükségletéhez véve mézet, sértetlenül és épségben hagyva a virágokat, a bhiksa gondolata született meg Dattatreya-ban. Nem raktározni a jövőre, elvenni, amit önként adnak és jóindulatot ajánlani fel cserébe, ez a bhiksa eszméje.

Elefánt
A tizenharmadik tanító egy elefánt fomájában érkezett, aki saját csapdájába esett az által, hogy egy lány elefánt fából faragott képét bálványozta. Dattatreya megtanulta, hogy amikor valaki nagy szenvedéllyel van a legmagasabb igazság iránt, nem szabad az érzéki vágyakkal becsapnia magát. Még egy fotó, egy nőről való gondolat is eltéríthet valakit az egyhegyűségtől a keresésben.

Méz-gyűjtő
A tizennegyedik guru a méz-gyűjtő volt. A méh azzal tölti az idejét, hogy mézet készít, melyet a méz-gyűjtő élvez. Dattatreya felismerte, hogy legtöbbször az ember azzal tölti az életét, hogy vagyont gyűjtsön abban a homályos reményben, hogy az majd boldogságot és biztonságot ad neki. Ezek a javak nem csak hogy nem adnak belső biztonságot, de az emberek nagy része még ahhoz is túl elfoglalt a gyűjtögetés közben, hogy élvezze azokat. Mások élvezik őket. Micsoda pazarlása ez az idő, energia és érzelem befektetésnek, érezte Dattatreya. Az értékes időt nem arra kellene fordítani, hogy megkaparintsuk, hanem hogy elérjük belső önmagunkat.

Szarvas
Egy alkalommal a jógi egy szarvast figyelt meg. Élénk és fürge lábú, óvatos és éber. A vadász, akinek nem sikerült elfognia, észrevette, hogy az állatot érdekli és elvonja a figyelmét a zene. Megismervén gyenge pontját, elvonta a figyelmét és elfogta a szarvast. Bármely sebezhetőség gyengeség a spirituális úton. Az éberség elvesztésável jár. Ekagrata[10], avagy az egyhegyűség elvesztésével. A sadhak, aki nagy erőfeszítéssel emelte fel magát, egy szempillantás alatt radzsaszba és tamaszba[11] merül. Mindig tudatában kell lennünk a gyenge pontunknak és ébernek maradnunk az úton, így nem téveszthetünk irányt.

Hal
A halat elfogják, mert a csali a gilisztával elcsábítja. Nem szabad az érzékszerveinkbe és a hozzájuk kapcsolódó vágyainkba vetni bizalmunkat, legyen az íz, illat, látvány, hang vagy érintés. Erre az akadályra hívta fel a jógi figyelmét a hal, amit megfigyelt.

Pingala
A tizenhetedik tanító egy kurtizán volt, Pingala. Egy alkalommal Pingala nagy aggodalmak és nyugtalanság közepette várta a szeretőjét. Hosszan várt, de a szeretője nem érkezett meg. Egyszerre mélyen megundorodott saját magától és azt gondolta, „A vágyam és reménykedésem miatt van, hogy szenvedek.” A szenvedés tetőpontján befelé fordította tudatosságát és nagy átalakulás zajlott le benne. „Bárcsak ugyanezzel a buzgalommal kerestem volna az isteni kedvesemet, nem lennék most ebben az állapotban.” Gondolta magában.

Így keletkezett benne hatalmas vairagya. Hátrahagyva a vágyait, viveka[12] kardjával szétvágva a húsba vetett reménységeit spirituális útra tért. Dattatreya-t megihlette Pingala élete, a leckék, amiket tanult a szenvedéséből, a könnyedség, mellyel eldobta tudatlanságát, mint egy ruhát, és a magasságok, melyben tudata szárnyalt, szabadon a vágyaktól, viveka és vairagya ikerszárnyain.

Veréb
Dattatreya egy kis verebet figyelt, ahogy csőrében élelemmel repült és látta, hogy összetalálkozik egy nagy madárral. A nagy madár üldözőbe vette, a kis veréb eldobta ez élelmet és elmenekült, míg a nagy madár lecsapott az élelemre. Felismerte a bölcsességet a madár ösztönös tettében. Amikor az ellenség erősebb, nem szabad ragaszkodnunk a szerzeményeinkhez. Ez nem csak a fizikai javaink vonatkozásában igaz. Amikor egy erős érzelem annyira elhatalmasodik valakiben, nem bölcs dolog harcolni az elmével ebben az állapotban. A legjobb hagyni lecsengeni úgy, hogy közben egy közömbös nézőpontból megfigyeljük, így a vele kapcsolatos energia megállapodik. A sadhaknak módszeresen fel kell építenie az alapjait és stabilizálnia kell, mielőtt kész lesz arra, hogy az elme óceánjának óriás hullámaival szembesüljön. Azt mondják, „A megfontoltság a bátorság legfontosabb része”, és hogy „A bolond beront oda, ahová az angyalok félnek belépni.” Tudatában kell lennünk a korlátainknak a sadhana korai szintjein, különben idő előtt kiégünk a türelem hiánya miatt.

Gyermek
A tizenkilencedik guru egy kisgyermek volt, akit Dattatreya játszani látott, nyugodtan, a múlttól érintetlenül. A gyermek pillanatról pillanatra él. Nem emlékszik az előző pillanatban ért sérelme fájdalmára, nem álmodozik a jövőről. Teljes lényében jelen van minden pillanatban. A játékban nincs feszültség, nincs verseny, csak valódi vidámság, öröm és ünnep, mint a fák virágzása. A spirituális út is lehet fényes és ünnepi. A sadhaknak ébernek kell lennie, hogy ne adja meg magát az egó nehézkességének. Ezért a tanítvány egyik sajátossága a santosh, elégedettség.

Lány
A huszadik tanító egy fiatal lány volt, akinek váratlan látogatói érkeztek, amikor egyedül volt otthon. Mivel a hagyomány szerint a váratlan látogató atithi[13], isteniként tekintenek rá, így tisztelettel leültette őket és a belső szobába ment, hogy ételt készítsen nekik. Míg a rizst aprította, az üveg karperecei egymásnak ütődtek és zajt csaptak. Egymás után törte el őket, hogy a zaj ne zavarja a vendégeit, míg csak kettő maradt a karján. Amikor ezek is zajt csaptak, eltör még egyet, így már csak egy maradt neki.

Dattatreya azon nyomban megértette, hogy a spirituális úton egyedül kell járni. Még egy közeli, csendes társ is teremthet mentális zajt, ami megakadályozza a nagy nyugalom létrejöttét.

Íjász
Az íjász egyhegyű koncentrációja a szattva gúna és a kereső higgadt ekagrata-jának fontosságára emlékeztette Dattatreya-t. Ez a Mundaka Upanishad-ra idézi: „Om az íj, Atman a nyíl és a célpont Brahman.” Az íjász Dattatreya huszonegyedik guruja volt.

Kígyó
A huszonkettedik tanító a kígyó volt, aki két dolgot tanított neki. Az egyik a sokadalomtól való távol tartózkodás. A második pedig az, hogy a bizalmasság és az ismerősség tompítja a tudatosságot és kötődést teremt. A lecke az elmére is alkalmazható. Kerüljük a nyüzsgést magunkban, a belső piacteret, és kerüljünk közelebb egy zavartalan tudatállapothoz. Ne kapaszkodjunk semmi ismert dologba, se gondolatba vagy érzelembe. Ez segíteni fogja a sadhakot, hogy minden pillanatban teljesen megőrizze tudatosságát, a tegnapoktól függetlenül.

Pók
A huszonharmadik guru egy pók volt. A pók saját nyálából szövi a hálóját, és amikor elkészül vele, visszakebelezi magába. Ez a Brahmanra emlékeztette Dattatreyát, az istenségre, amely önmagától elvágva kiárasztja magából a kozmoszt majd egy akaal[14] végén visszagyűjti magába.

Darázs
A huszonnegyedik guru a darázs volt, ‘bhramara keelaka’. Azt mondják, hogy a darázs elejt egy rovart, a fészkében tartja, és addig szúrkálja a fullánkjával, míg a rovaron teljesen eluralkodik a félelem, egyhegyűvé válik a félelemmel.  A rovar szinte meditál a darázson, a terrorán, végül egészen átveszi kínzója tulajdonságait és maga is darázzsá alakul át. „Brahma vidya brahmeva bhavati”, „Tudni, hogy Brahman Brahmanná lesz.” A szituáció nagyon emlékeztet a Sambrahma jógára, amit Kamsa gyakorolt. Krishnától való félelme annyira egyhegyűvé tette az elméjét, hogy elérte a megszabadulást.

Mindezt hallva Yadu megvilágosult, és tiszteletét téve a gurunak, Dattatreyának, útjára indult.

Dattatreya huszonnégy tanítójának története minden tanítvány számára óriási jelentőségű. Nagyon gyakran az emberek csak elemzik és boncolgatják a gurujuk beszédét és cselekedeteit, gururól gurura járnak, az egó szemén keresztül néznek. Mert nem váltak tanítvánnyá, nincs meg az a tudatosságuk, hogy a szavakon túl a csendbe lássanak, a formán túl a formátlanba, a felszínen túl a középpontba. Így aztán mindig hiányolnak valamit, újra és újra.

Egy kereső számára nagyon fontos a tanítványi lét. Tanítványnak lenni nem egy érzelmi intenció vagy a gurutwam[15] intellektuális megértése. Tanítványnak lenni egy tudatállapot. Olyan, mint egy virág kinyílása. A kinyílás nincs kiszámítva, eltervezve. Nem választ magának időpontot. Spontán nyílik ki, amikor a rügy állapotnak vége, és ahogy kinyílik a napfény minden oldalról belé áramlik. A Nap nem választja a virágot. A Nap sugarai természetesen vannak jelen. Amikor a virág kinyílik, egy találkozás történik, egy egyesülés.

Dattateya kapcsolata egyik tanítójával sem didaktikus előadásból, intellektuális okfejtésből vagy megértésből áll. Egy ártatlan elme intuitív villanásai voltak ezek, egy elvárásoktól és előítéletektől mentes elméé. Olyan tudatossága volt tanítványként, hogy a grutwam minden irányból belé áramlott; a pókokból, kígyókból, kurtizánokból, gyermekekből, stb. Minden létező a tanítójává vált, mert egy tanítvány volt, és mivel tanítvány volt, ő volt az Adi Guru[16]. A tanítványi lét és a grutwam egyesülése nem fizikai; mentális vagy érzelmi. Egy tudatállapot; két nagy folyó egyesül, hogy meglássák, a víz egy. Ez a tanítványi lét kivételes és minden sadhak számára inspirációként szolgálhat, aki a legmagasabb igazságot keresi.

Forrás: http://www.yogamag.net/archives/1992/cmay92/24gurus.shtml

Fordító: Kapronczai Erika

[1] A rajarishi királyi szentet jelent a hindu mitológiában. A rajarishi-nek nem kell lemondania királyi pozíciójáról, eléri az önmegvalósítást, de utána is ellátja uralkodói feladatait.

[2] Szanszkrit kifejezés, szenvtelenséget jelent. A materialista élethez való kötődéstől megszabadult állapot. A teljes elengedés tudatállapota.

[3] A sadhana spirituális gyakorlatok és az egó feladásának tudománya, gyakorlata a meditáció, a jóga, az éneklés vagy az ima tevékenységein keresztül.

[4] Dattatreya magyarázza el az Avadhuta Upanishadban, hogy ki is az az Avadhoot és mik a jellemzői. Az Avadhoot, vagy Avadhuta az a személy, aki minden földi kötődésen és gondon túljutott. Ezért Aksharatvat, elpusztíthatatlan, és Varenyatvath, odaadóan vágyott, örökkévaló.

[5] Krishna/Vishnu hívők neve mögé szokás rakni a megszólításban, mestert is jelent.

[6] Szanszkrit kifejezés, érzékcsalódást, tudatlanságot jelent.

[7] Szanszkrit szó, a belső ént, egyéni lelket jelöli.

[8] Bizonyos sadhana követője, gyakorlója a végső cél megvalósítása érdekében. Míg tanítvány, azaz követő az illető, addig sadhak, vagy sadhaka, ha pedig már elérte a célt, siddha.

[9] Szanszkrit szó, jelentése: Föld.

[10] Szanszkrit kifejezés, az elme egyhegyűségét, egy pontba koncentráltságát, abszolút figyelmét jelenti. Ekagrata-n keresztül a jógi képes minden zavaró körülményt kizárni a tudatából. Segíti az elmét nyugodtan és stabilan tartani.

[11] A hindu filozófia Samkhya iskolája szerint az anyagi világ három gúnából, minőségből épül fel. Ez a radzsasz (rajas), mozgékonyság, a tamasz (tamas), nehézkesség és a szattva (sattva), fény.

[12] Szanszkrit kifejezés, helyes megértést, megkülönböztető tudást jelent. Valós és valótlan, végtelen és múlandó közti megkülönböztetés képessége.

[13] Atithi Devo Bhava, a vendég Istennel egyenértékű. Ősi hindu szentírásból származó kifejezés, mely meghatározza a vendéglátó-vendég kapcsolatot hindu társadalomban.

[14] Időszak, korszak.

[15] Guruság, a gurunak levés minősége.

[16] Első spirituális mester.

• A három fej szimbolizálja, hogy Dattatreya Brahma-Vishnu-Shiva inkarnáció.
• A tehén, mely mindig vele van, a Föld Anyát és a Dharmát reprezentálja. Ő a kívánság teljesítő tehén, ‘Kamdhenu’.
• A négy kutya a négy védát jeleníti meg, melyek a spirituális bölcsesség külső tárházai.
• A szigony azt jelöli, hogy meghaladta a három gúnát, melyek az illuzórikus világot alkotják: szattva – fény, radzsasz – mozgékonyság és tamasz – nehézkesség.
• A ‘Sudharshana chakra’, a korong azt mutatja, hogy túl van az idő körein, a múlton, jelenen és jövőn, és hogy uralja az időt.

• A kagyló a végtelen hangot, az ‘AUM’-ot jeleníti meg, mely a szellem megtestesülése, valamint az életelv bennünk és a kozmoszban.
• A hamu mutatja a szenvtelenségét és tisztaságát. A hamu jelzi minden teremtett dolog múlandó természetét és minden anyag végső állapotát.
• Mindig van nála egy kolduló edény is, mely arra tanít minket, hogy meg kell osztanunk a vagyonunkat és élelmünket másokkal.
• A Japa-mala, rózsafüzér, amit visel, arra emlékeztet bennünket, hogy elemi feladatunk az Úr szent neveinek éneklése és a róla való meditáció.