Új sorozatunkban többgyerekes szülőkkel beszélgetünk arról, önmagukon kívül hogyan befolyásolja a családi életet, a gyereknevelést, vagy az apai és anyai szerepeket a rendszeres jógagyakorlás. Most a háromgyerekes édesapa, Zoli astanga-története következik.
„Viszonylag hosszú ideig tudok a gyerekekkel a földön ülve játszani” – kezdi nevetve mesélni Zoli, mikor arról kérdezem, hogyan hat az apaságára a rendszeres gyakorlás. „Viccet félretéve, ezt nehéz pontosan megfogalmazni. Abban biztos vagyok, hogy a jóga segít abban, hogy minél pontosabban fel tudjam ismerni és megfelelően tudjam kezelni a bennem létrejövő benyomásokat, érzéseket.”
Hogy jött az életedbe az astanga jóga?
2019-ben kezdtem jógázni, több óratípust és tanárt kipróbáltam, de Sugár Berci órái húztak be igazán ebbe a világba. Tudtam, hogy ő is járt a Bandhába és elkezdett érdekelni az astanga. Voltam pár délutáni vezetett órán, aztán 2020 elején elvégeztem az alap astanga tanfolyamot. Ez nagyon jól jött a tavaszi covid lezárások alatt. mert tudtam otthon egyedül gyakorolni, anélkül hogy folyamatosan egy képernyőre vagy valakinek a hangára kelljen figyelnem.
Azt hiszem, ekkor kezdődött el az önálló gyakorlásom és ezzel együtt a tudatos befelé figyelés.
Mikor és miért döntötted el, hogy rendszeresen akarsz gyakorolni?
Az első covid lazítások után, amikor újra kinyitott a Bandha. Számomra nagyon nagy szabadságot adott, hogy gyakorlatilag a hét bármely napján lehet menni gyakorolni – még ha nem is tudok menni minden nap.
Hogyan változtatta meg a családotok mindennapjait az hogy jógázol?
Mindenképpen van egy praktikus oldala a dolognak. Sokszor kelek sokkal korábban, mint ők, és emiatt sokszor alakul úgy a reggel, hogy a páromra maradnak a reggeli teendők a gyerekekkel – amiért ezúton sem tudok eléggé hálás lenni neki. Egy ovis (5 éves) és két kisbaba (9 hónaposak) mellett ez néha elég húzós tud lenni.
Ezen felül a gyerekek sokszor látnak itthon engem jógázni, ami biztos vagyok benne, hogy egy pozitív hozzáállást és tudatosságot alakít ki majd bennük a testmozgással kapcsolatban. Szintén ide tartozik, hogy többek között a jóga miatt lettem vegetáriánus – értelemszerűen ennek is hatása van az étkezéseinkre. Szerencsére ebben is nagyon rugalmas a család. Ezeken a fizikai, praktikus dolgokon felül sokat számít, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb és tudatosabb vagyok mióta jógázom és ez természetesen pozitív hatással van a család életére is. Arról nem is beszélve, hogy a jóga segített abban, hogy egy nagy váltást tudjak meglépni a karrieremben.
Hogyan változtatta meg a kapcsolatodat saját magaddal a jóga?
Teljesen. Pontosabban fogalmazva a jógának köszönhetően állt helyre a kapcsolatom saját magammal. Több helyen találkoztam azzal a gondolattal, hogy sokan akkor kezdenek el jógázni, amikor valamilyen válság vagy negatív hullám van az életükben, és ösztönösen elkezdenek kapaszkodni valamibe. Velem pontosan ez történt. A jóga nem oldotta meg a rossz dolgokat az életemben (pontosabban nem a jóga oldotta meg), de segített abban, hogy elkezdjek feltenni magamnak olyan kérdéseket, amiket nagyon régen fel kellett volna már tennem. Ki vagyok én? Mit csinálok itt? Mit fogok ezután csinálni? Félelmetes volt, amikor nem tudtam válaszolni ezekre a kérdésekre. A jógának köszönhetően ma már jobban tudok.
Felmerült már a családban, hogy ők is szeretnének gyakorolni?
Olyannyira felmerült, hogy a feleségem, Orsi vitt el először jóga órára, tehát nagy részben neki is köszönhetem, hogy ma ott vagyok ahol.
Régebben ő sokat jógázott (főleg hatha jóga Sugár Bercinél). Később viszont mintha átadta volna nekem ezt, és én kezdtem el többet járni az órákra.
Rajta kívül a legnagyobb fiam (5 éves) néha csinál velem pár gyakorlatot leginkább játékból, de hamar megunja, ami nem is baj feltétlenül.
Mi az, amiben még változást remélsz a gyakorlásnak köszönhetően?
A gyakorlásnak köszönhetően jobban el tudom dönteni, hogy mi a fontos és mi a kevésbé fontos a mindennapi életben, de úgy érzem, ebben (is) van még hova fejlődni, és remélem ez a képesség tovább fog mélyülni bennem. Ez igaz egyébként az összes változásra, amit a jóga és főleg az astanga jóga hozott az életembe: mióta két éve elkezdtem, egyre csak tovább nyílik ez a “pozitív olló”, ami le/el tudja vágni a felesleges dolgokat magam körül. Ilyen volt pl. húsevés elhagyása, a rendszeres testmozgás kialakulása (asana gyakorlás), több figyelem a körülöttem élőkre, több figyelem saját magamra, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Összefoglalva: szeretném, hogy ezek a jó dolgok tovább fejlődjenek.
Meséld el kérlek a legkedvesebb élményedet a gyakorlásod kapcsán!
Nem igazán egy konkrét élménynek, hanem inkább tapasztalásnak mondanám, mivel több összetevős a dolog. Az első asana, amivel sokat küszködtem, a marichiasana D volt. Az elején teljesen lehetetlennek tűnt, hogy én valaha is meg tudom fogni (kulcsolni?) a kezeimet ebben a kitekert pózban. Aztán ahogy rendszeresen gyakoroltam (heti 3-4-5), természetesen egyre jobb és jobb lett, majd egy szép napon a „semmiből” sikerült. Csodálatos érzés volt! Ez és az ehhez hasonló „asana élmények” sokat segítettek abban, hogy az élet más területein is elkezdjek hasonlóan hozzáállni a dolgokhoz. Vannak nehéz vagy bonyolult helyzetek, amik elsőre félelmetesnek, lehetetlennek tűnnek, de ha kellő alázattal, odaadással, kitartással viszonyulunk hozzájuk, akkor előbb-utóbb el lehet érni a pozitív változást, fejlődést, továbblépést. Ez erősen igaz a gyereknevelésre – pontosabban a kisgyerekes létre is.:)