A hónap bandhája: szeptember

HB Ági Gábor Tappancs

Rendhagyó módon szeptember hónap bandhája nem egy személy, hanem egy egész család. Mindhárman rendszeresen látogatják iskolánkat, közösségi munkájuk és az astanga jóga iránti elkötelezettségük vitathatatlan. Fogadjátok szeretettel a Bandha Works álompárját, azaz álom triumvirátusát: Ágit, Gábort és Tappancsot!

BW:
Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tegyétek a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Ági: Esküszünk!
Gábor: Esküszünk!

BW: Hogyan ismerkedtetek meg az astanga jógával?
Ági: A barátnőm egyre titokzatosabb viselkedése, illetve elzárkózása volt az a pont, amikor arra gondoltam, utánanézek, hová jár: attól tartottam, illetve azért reménykedtem is, hogy nem valami szekta-e, ahová jár és ami miatt olyan “furcsán”, a korábbi énjéhez képest furcsán viselkedett. Pletyka tárgyát képezte a tanáriban, és gondoltam utánajárok mi is ez az ASTANGA JÓGA.

BW: Hogyan lettetek végül is Ti is szektások?
Ági: Elvégeztük a toborzó kezdő tanfolyamot, majd rögtön a Mysore konstrukciót választottuk, és úgy néz ki, ez is marad a nyerő!
Gábor: Ági már a tavaly novemberi kezdő csoport meghirdetésekor bejelentkezett a tanfolyamra. Én örültem, hogy megy, de eredetileg nem volt tervbe véve, hogy csatlakozom, mert egy másik jógairányzat gyakorlója voltam. Spontán elhatározástól vezérelve kértem egy órával a tanfolyam megkezdése előtt, hogy derítse ki: van-e még hely a tanfolyamra. Egy hely még pont volt.

BW: Mi a jó ebben a Mysore stílusú gyakorlásban, ami miatt érdemes Pest túlsó feléből átjönni a Bandhába, hajnalok-hajnalán?
Gábor: A Mysore “szektát” a Half Led órákkal kombinálva a még tanfolyam közben kezdtük el látogatni. Az irányzat által képviselt szemléletmód, filozófia és egyéb vonatkozások pedig szép lassan szintén a mindennapjaink részévé lettek. Ezek közül néhány szinte nagyobb nehézséget okoz, mint az ászanák pontos felvétele, legalábbis a tanulási folyamat bizonyos esetekben hosszabbnak tűnik.
Gábor: Maga a gyakorlás már a kezdetektől fontos volt, de eleinte nem értettük, mi miatt lényeges annyira az a bizonyos kora reggel, hiszen az izmok és az ízületek nem valami együttműködőek ebben a napszakban. Aztán kipróbáltuk mi is, és a mindennapjaink része lett. A gyakorlás hajnali időpontja az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkkal. A rendszeres, életmódszerű korán kelésre régóta vágytam: valahogy mindig “helyesnek éreztem”, de hiába szeretem a munkám, amiatt sosem sikerült igazán. Már a Bandhába vezető út is élmény, gyönyörű Budapest hajnalban. A figyelmet is könnyebben lehet a megfelelő irányba fordítani: nem terheli az ember gondolatait a sok zűrzavaros ügy.

Ági: Nehéz lényegre törő választ adni. Azt gondolom, hogy a hajnali órák a legideálisabbak arra, hogy megadják az előttünk álló nap mivoltát és az önálló, vagy nevezzük inkább félig önálló gyakorlás sokkal inkább tükröt tart magunk elé, mint egy esti vezetett óra. Itt mi számolunk. Meghitt a hangulat, amolyan ünnepi.
Tapi: Nem tudom hova ez a reggeli kapkodás! Ezek nem tudnak aludni? Legalább engem hagynának ki! Vau! Nekem a Mysore reggeli a kedvencem, néha el is visznek, de sajnos enni nem kapok ott soha.

BW: Úgy tűnik annyira elköteleződtetek a rendszer iránt, hogy minden adandó alkalmat kihasználtok újabb tapasztalások megszerzésére. Az utóbbi fél évben olyan tanároktól tanultatok mint Govinda Kai, Eddie Stern vagy Vijay Kumar. Milyen pluszt ad számotokra a rendszeres gyakorláson túl a workshopok látogatása?
Ági: Valóban rengeteg új inger ért minket az elmúlt félév során. A workshopok intenzív gyakorlással járnak ugyan, de ami miatt az astangát választottuk, az az, hogy a matracon túl is van üzenete, filozófiai háttere. A nagy jógikkal való találkozás pedig segít abban, hogy másképp igazítsanak, olykor merészebben, olykor más technikával segítsenek az ászánák helyes felvételében és ezzel mindenképp motiváltabbak vagyunk, nem beszélve az utazás élményéről: Gábor meglepetése a new yorki út volt, amit a reptéren tudtam meg és az első New Yorki reggelünket jetleg ide vagy oda Eddie Stern Mysore reggeli gyakorlásán töltöttük. Valamint az a sok pozitív energia, tapasztalat, egyszerű gondolatok, amiket Tőlük KAPTUNK ajándékba, úgy érzem, megpecsételi Lívia szavaival az astangával kötött házasságunkat is.
Gábor: Szerencsések vagyunk, hogy ezekhez a tanárokhoz eljuthattunk, illetve, hogy ők ilyen elérhető közelségbe kerültek, amiért ezúton is köszönettel tartozunk Nektek. Az irányzat mélységeiből adódóan rengeteg a tanulnivaló, ezért igyekszünk minden alkalmat megragadni a tanulásra. Egy workshopon részt venni is kicsit olyan, mint elutazni valahova: új megközelítések, ráismerések, gondolatok. Sokszor elég egy kis ráérzés, egy morzsányi új információ egy akadály leküzdésére, legyen szó ászanagyakorlásról, vagy a mindennapi életünkkel kapcsolatos filozófiai kérdésekről. Egy workshopra már pusztán a gyakorlás miatt is érdemes elmenni, a pluszt pedig az a bizonyos morzsa jelenti.

BW: Miként változik a személyiség – ha egyáltalán változik – az astanga gyakorlása által, egy év távlatában?
Ági: A saját személyiségem nem hiszem, hogy megváltozott volna, de erről, ha olyat kérdezel meg, aki jól ismer, biztosan többet tud mondani. Amit magamon érzek, hogy talán elfogadóbb lettem mind másokkal, mind saját magammal szemben; türelmesebb, megpróbálom elfogadni a dolgokat úgy ahogy vannak idegeskedés nélkül, még jobban odafigyelek megérzéseimre, amik sosem hagytak eddig cserben.
Gábor: Ha a személyiség alapvetően nem is változik, bizonyos személyiségjegyek talán áthangolódnak. Nő a másokkal való együttérzés, csökken a megfelelési szándék, az öncélú ragaszkodás személyekhez, vagy akár olyan fogalmakhoz mint hogy “nekem van igazam”, vagy “én tudom jobban”. Fura hasonlattal élve talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy az egó sarkait sikerül lekerekíteni, így nem akad olyan könnyen össze másokéval. Az ember egyszerre lesz sebezhetőbb és erősebb. Vezetőként a munkában ez nekem egy új kihívást is jelent, hiszen egy munkahelyi környezetben nem teljesen lehetséges a dolgok elengedése, a mások dolgaiba való nem beavatkozás, a teljes megengedés, a ráhagyás, vagy a belenyugvás. Még dolgoznom kell a megoldáson, ez egy elég ellentmondásos helyzet.

Hónap bandhája

BW: Amellett, hogy egy “jó kis közös” programnak is felfogható, hogy együtt jártok astangázni, van-e olyan hatása amely mélyíti kapcsolatotokat, közelebb hoz Titeket egymáshoz?
Ági: Részemről a “közös program” jelentése közös jógázásunk alatt háttérbe szorul valamelyest. A társaság, akikkel megosztjuk a kora reggeli óráinkat, szinte átveszi a főszerepet. Nagyon pozitív, színes és energiával teli emberek jöttek össze, akik egyre inkább kiderül, hogy hasonló gondolkodásúak. Egyfajta válogatott csapat. Mindenkit szeretek.
A gyakorlás mindig jó apropó egy tartalmas beszélgetésre, olykor ugyan háttérbe szorítva a szattvikus körülményeket. Kapcsolatunk egyre csak mélyül, őszintébb és a workshopon hallottak segítenek bizonyos dolgok közös átértékelésében, a felismerésben. Ami érdekes lenne, megnézni azt, hogy mi lett volna akkor, ha csak egyikünk kezd el rendszeresen gyakorolni, a másik meg kívülről szemlél. A közös érdeklődés szerintem fontos egy pár életében.
Gábor: A gyakorlás során szerzett tapasztalatok, megélt helyzetek egymással való megosztása leegyszerűsítve a közös érdeklődésről való beszélgetésnek is felfogható. Az a körülmény, hogy együtt járunk astangázni (is) lehetővé teszi, hogy megértsük, min megy keresztül a másik, segítsük, tanácsokat adjunk egymásnak, biztassuk egymást – persze amennyire a jelenlegi ismereti szintünk alapján ez egyáltalán lehetséges. Ez – ahogy Ági is mondja – nemcsak az egymással való tapasztalatcserére igaz, hanem a többiekkel folytatott számtalan remek beszélgetésre is jellemző. Hozzá hasonlóan nekem is sokat jelent az a légkör és az az idő, amiben és amit a gyakorlás utáni/gyakorláson kívüli időszakban a többiekkel eltölthetek.
Ami kettőnket illeti: mivel legtöbbször együtt járunk gyakorolni, nem okoz életmódbeli konfliktust a szokásos korán kelés-fekvés, vagy az előző esti étkezés kérdése. Összességében a gyakorlásunk segíti a közösen kialakított életmódunkat miközben a közös életünk segíti a gyakorlásunkat.

BW: Kicsit beszélgessünk a fizikai szintről is. Mi a kedvenc ászanátok, és melyik az amelyik komoly kihívást jelent számotokra?
Ági: Egyelőre a sírsászana a kedvenc. Számomra a legnehezebb a kúrmászana, de az utóbbi időben valami mintha megmozdult volna és a vállam elkezdett nyílni.
Gábor: Nekem az utthita haszta pádángusthászana és a hátrahajlítások a kedvenceim: az előbbivel minden alkalommal megküzdünk és jól mérhető rajta, milyen formában is vagyok aznap, az utóbbiak gyakorlása pedig egyszerűen jóleső, felszabadító érzés. A kúrmászana helyes felvétele nekem is távolinak tűnik, továbbá minden olyan ászana felvétele, amihez nyitott csípő kell, élen a féllótusz és lótusz alapúakkal, egyelőre nehézséget okoz.

Tappancs: Kedvencem a lefelé néző póz, ezt gyakran kivitelezem. Mindig sikerül elérnem a célom, ha ezt látják, azonnal visznek lasztizni. Kihívás számomra az összes fordított testhelyzet, bár Ági addig nem nyugszik, amíg meg nem mutatom neki, hogy fejen állva is milyen cuki tudok lenni!

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Ági: Kedvenc bandhám, szerintem mindenki kitalálná, nem is lehet más, mint a dzsálándhára. Nekem ő a legjobb barátom, mindig segített, ha arról volt szó. Ha jól emlékszem, ő még sosem volt a hónap bandhája, úgyhogy most úgy érzem, igazán megérdemli.
Gábor: Én az uddijána bandhát választom, sok minden múlik rajta, a civil életben pl. képes megóvni a hosszantartó állás vagy sétálás közben jelentkező derékfájástól. Ami a jóga gyakorlást illeti, esetemben egy embrionális szakaszban lévő bandháról van szó, de biztos vagyok benne, hogy közös fejlődés által együtt még nagy dolgokat vihetünk véghez 🙂

BW: Ági! Azok kedvéért akik nem ismernek, “hallásból” sem, kicsit bővebben kifejtenéd mi a gond ha ez egyáltalán gond, a torkod környékén?
Ági: Én nem gondként élem meg. Lételemem a beszéd. A Színművészeti immár Egyetem egy anno füstbe ment terv, ehelyett talán jött a tanítás. Rémálmom, hogy elmegy a hangom. Bizonyos ászanák, mint például a bálászana, nem mindig jó érzéssel töltenek el. Furcsa talán, de szeretem a csendet, megnyugtat, ez az amit a Bandhában tudok a legjobban élvezni. A hétvégén hallottam, egy indiaitól, hogy a torokcsakra igazából az Apa csakrája, aki a családon belül felelős azért, hogy fiának tiszta beszédet tanítson. A szó minősége valóban nagyon fontos!

BW: Azt hiszem ez egy remek végszó, köszönöm az interjút.
Ági: Mi köszönjük!
Gábor:
Mi köszönjük!
Tappancs: Vauu

David Garrigues: Gyenge testben erőtlen lélek

dg

Sri K. Pattabhi Jois gyakran emlegette mára híressé vált mondását, miszerint “gyenge test, gyenge elme”, ugyanakkor szeretett idézni a jóga szentírásból is, amelyben az áll, hogy az “Önvaló nem ismerhető meg a gyengék által”.

Ezek és más hasonló kijelentések rávilágítanak arra, hogy mennyire fontosnak tartotta hangsúlyozni az astanga jóga harmadik ágának, az ászanák gyakorlásának értékét.

Azt tanította, hogy a gyakorlás által a tanítvány erőssé válik, nem csak fizikai, de végsősoron minden más módon is, és ebbe az is beletartozik, hogy a tanítványok megtanulják mélyen tisztelni és követni a jóga első két ágának a jama és a nijama irányelvek etikai útmutatásait.
Az ászanákat elképzelhetjük úgy, mint a jóga fájának gyökerét, amely stabil alapul szolgál a többi ághoz. Ez azért van így, mert azáltal, hogy a test elkezd dolgozni a különböző testhelyzetekkel, világosan feltárul fizikailag és gyakorlatilag, hogy mi van a lelkünk mélyén, ugyanakkor ezek a testhelyzetek megakadályozzák az elme berögzült szokásainak ismétlődését.

Egyszer Guruji és én váltottunk pár szót gyakorlás után búcsúzáskor:
David Garrigues: „ Oh, ma nagyon merev volt a hátam.”
Guruji: (kikerekedett szemekkel és némi erőltetett komolysággal az arcán): „Sok gondolkodás, túl sok gondolkodás van ott.”

Ahhoz, hogy eredményt érjünk el a jógával, elengedhetetlenül fontos az, hogy ne feledkezzünk meg a test fontosságának elsődlegességéről a gondolatokhoz képest. Előfordulhat, hogy a fizikai lét háttérbe szorul, amikor gondolkodunk, és az is, hogy az intellektust felsőbbrendűnek ítéljük a fizikai létnél. Az igazság azonban az, hogy a kreatív gondolatok egyenesen az ingerekre fogékony fizikai testből származnak. Leválasztani a gondolatokat, miközben elhanyagoljuk a testet, nemkívánatos távolságot teremthet a gyakorló fizikai teste és az érzetek között, így a megélt tapasztalásnak nem lesz kapcsolata a fizikai test zsigeri működésével.

A jógaágak jelentőségének megcserélése azáltal, hogy az ászanák a jama etikai iránymutatások elé kerülnek, annak az elismerése, hogy elképzelhetetlen, hogy kizárólag gondolat által próbáljuk meg elengedni az agressziót, kapzsiságot, irigységet és az egoista vagy épp önelégült és letargikus hajlamainkat. Fizikai szinten kell megharcolnunk velük. Fel kell építeni a fizikai és mentális erőt az ászanák (testhelyzetek), a pránájáma (légzőgyakorlatok) és a dhjána (meditáció) segítségével, és majd akkor szedhetjük magunkat össze, majd akkor tudjuk kijavítani a káros viselkedési mintákat amelyek képtelenné tesznek bennünket amikor már nem kapzsiságból, haragból és más szélsőséges érzelem szemszögéből reagálunk ösztönösen.

A test az ösztönlét és a vibráló, megfoghatatlan, egyedi és valós érzetekkel kapcsolatos élettel teliség otthona, amely minden egyes pillanatban aktívan él bennünk.

Az ászanák gyakorlása megtanít minket arra, hogy szükségét érezzük megengedni magunknak, hogy testi tudatosságunkból, érzéseinkből, érzeteinkből és észleléseinkből megszülessenek a gondolataink, és hogy ezeket a gondolatokat egy külső megfigyelő segítségével tudjuk szemlélni. Egy ösztönös lénynek, mint amilyenek az állatok is, folyamatosan rá kell hangolódnia a környezetére, túlélése attól függ, hogy mennyire képes „belakni” a testét, mennyire képes reagálni a környezet kihívásaira.

A testet „belakni” teljes tudatosságot jelent fizikailag; azt jelenti, hogy több érzékszervünket is használjuk – hogy bízunk a szemek, a fülek, a szív, a hangok, a talp, a karok, a csontváz, az agy, a gerinc, a végtagok és minden egyéb testrész sugallataiban. Szükség van a testben való teljes és automatikus bizalomra, ehhez pedig nélkülözhetetlen a testünkkel kapcsolatos intimitás és a testben való lét.

Igazi szépség és hatalmas erő fakadhat abból, amikor megtanulunk a gyakorlásunkra úgy tekinteni, mint egy kísérletre arra nézve, hogy teljesen átadjuk magunkat a testünk iránti bizalomnak.

Amikor a gyakorlásunkat közvetlenség és a cselekvésünk iránti odaadás és a szeretet vezérli, akkor az ösztönös bizalom egy megkülönböztetett kifejezése születhet meg. Azzal a felismeréssel kezdődik, hogy a fizikai test az alap, a talapzat, az otthon, illetve az önismeret és a fejlődés forrása, amely a pszichológiai és spirituális értelemben vett növekedéshez szükséges.

Minden, amit eddig leírtam, rám is igaz volt. A jóga csak lassan, intenzív fizikai folyamaton keresztül ébresztette fel bennem azt, ami leginkább élő, és valósította meg mindazt, amit erőfeszítésemnek köszönhetek. Kezdetben az elmém gyakran akadályozott ebben a folyamatban; ahelyett, hogy segített volna, nyugtalanná tett, idegesített és elgáncsolt, amikor erőfeszítést akartam tenni azért, hogy fejlődjek és megértsek dolgokat magamról. Úgy gondolom, hogy az ászana volt annak a folyamatnak a szükséges kiindulópontja, mely során megéreztem a bennem lévő óriási energiát és annak is, hogy megtanuljam, ezt hogyan és mire használjam. A gyakorlás számomra megmaradt a legfontosabb fizikai elemnek, amely az önmegvalósítást és az önismeretet illeti.

Az ászanák világában átadom magam a csavarás, az előrehajlás, a hátrahajlás és egyéb technikai tanulási folyamatnak. Ahhoz, hogy ezeket magas szinte művelhessem úgy, hogy sokkal több érzés, mint szakértés legyen benne, nem csak a fizikai erőmre van szükség, hanem arra is, hogy alaposan igénybe vegyem az agyamat, az idegrendszeremet, az intelligenciámat, a szívemet és a koncentráció általi mentális erőmet.
Tehát nem csak egyszerűen hajlítok és csavarok, azért hogy erősödjek és rugalmasabbá váljak, vagy a gyakorlás kedvéért; de azért is, hogy kiélesítsem, hogy a megfelelő helyre irányítsam az érzékeimet, hogy belakjam a testemet, hogy élvezhessem a „Teljes Képet”, amely a „Nagy Alkotó” kifinomult látásmódjában él, amely megmutatja, milyen csodálatos a szellem.

Forrás: http://www.elephantjournal.com/2012/04/weak-bodyweak-mind-david-garrigues/
Fordította: Fazekas Gyöngyi

Astanga ikonok: Mariela Cruz

MC

Mariela Cruz a KPJAYI által autorizált jóga tanár (2-es szint), a costa ricai San Joséban él, és boldog édesanyja hét gyönyörű gyermeknek: Hernán (23), Adriana (22), Ariel (18), Gabriel (16), Gael (6), Theo (4) és Matías (2 és fél). Marco rendkívül boldog felesége is egyben, aki segítő támogatója a mindennapokban. A képen 6 hónapos terhesen ászanázik…

Astanga jóga a terhesség alatt – Amikor átadjuk magunkat az áldásnak

Ahogy elkezdek írni, érzem, hogy már nagyon közel van a pillanat; a kisbabám és én felkészültünk a nagy találkozásra és az első ölelésre. Az elmúlt kilenc és fél hónapban ő lett a tanítóm, a gurum és a megváltóm.
A 38. hetemnél járok, már nincs sok hátra. Ez a cikk egy kísérlet arra, hogy megragadja és a jóga szemszögéből mutassa be azt a csodálatos élményt, amelyet a bébi jelent nekem és a gyakorlásomnak egyaránt.
Az elengedést olyan mértékban tapasztaltam meg, ahogyan soha, de soha nem gondoltam volna. Éppen amikor a gyakorlásom addigi csúcsán jártam, nagyon erősnek és elkötelezettnek éreztem magam, ez a baba engem választott. A harmadik sorozat elképesztő volt és a testem ennek a csodálatos sorozatnak minden extrém kihívására reagált.

Rendkívül hajlékony testtel lettem megáldva és kivételesen fiatalon kezdtem jógázni. Az édesanyám egyike volt azoknak a furcsa lényeknek (jó értelemben, most már látom), akik folyamatosan keresték, kutatták azt a valamit, ami fölöttünk áll. Akkoriban a jóga gyakorlása Costa Ricában, egy erős hagyományokkal rendelkező katolikus országban, halálos bűnnek számított. Akárhogy is, megtalálta a módját, hogy magával vigyen az órákra, pedig még csak 10 éves voltam. Az egyetlen emlékem, ahogy nézem azokat a csodálatos, ragyogó teremtményeket a sálában – mintha angyalok lettek volna – és azóta érzem áldásnak a jógát.

Ahogy az életem haladt tovább, négy gyermekem született és ügyvéd lettem. Annak ellenére, hogy nagyon sikeres voltam ügyvédként, végtelenül nyomorúságosnak éreztem magam ebben a szakmában, mert egyáltalán nem volt nekem való.

Először hét évvel ezelőtt látogattam el Mysore-ba (az eredeti cikk 2008-ban íródott). Nagyon nehéz lenne leírni, hogy milyen varázslatos ott gyakorolni: csak azt tudom mondani, hogy Guruji és Sharath energiája azóta is visszahív és amikor otthon vagyok, akkor is folyamatosan Indiába vágyom. Egyedül gyakorolni csekély áldozat volt (San Joséban, ahol élek nincs tanárom) amíg vissza nem tudtam térni szeretett Gurumhoz minden évben.

Az élet nagyon gyorsan változott. Építettünk egy stúdiót, elkezdtek jönni az emberek és én boldogan adtam fel az ügyvédkedést és kezdtem főállásban tanítani.

Amikor előző év júniusában megtudtam, hogy ismét terhes vagyok, mélységes öröm keveredett a nyomasztó aggodalommal. És a gyakorlásommal mi lesz? Egy dolog elmélkedni arról, hogy milyen csodálatos dolog gyermeket vállalni, különösen, ha szerelmes az ember és a társa mellette áll, de szembe kell nézni a valósággal is, hogy a testnek mi mindenen kell majd keresztül mennie. Az első három hónap maga volt a pokol. Mindemellett elhatároztam, hogy visszatérek Indiába, hogy befejezzem, amit elkezdtem és megkapjam az autorizációt Gurujitől és Sharathtól. Ez egyáltalán nem volt jó ötlet, de a vágyódás, hogy a tanáraim közelében lehessek és egy szakasz végére pontot tegyek, túl erős volt ahhoz, hogy lemondjak róla.

Tavaly augusztusban érkeztem Mysore-ba egyedül, 12 hetes terhesen 26 óra folyamatos repülés és átszállás után. A terhesség nagyon érzékeny időszak. Nyitottabbnak és sebezhetőbbnek éreztem magam, mint valaha, és így átrepülni a világot Costa Ricából Németországon át egészen Bangalore-ig, majd onnan Mysore-ba a legnagyobb kihívás volt, amivel valaha szembesültem. A folyamatos émelygés, hányás és magány miatt ez volt életem legnehezebb utazása. Egyedül vágtam neki az útnak, de nagyon vágytam rá, hogy a férjemmel és a gyerekeimmel lehessek, így ez is csak nehezítette a megérkezést.

Az egyik kedves barátom kiadta nekem a lakását. Nagyon kényelmes kis apartman volt, felszerelve minden szükséges berendezéssel. Mr. és Mrs. Chinnappa, a főbérlők rendkívül kedvesek és figyelmesek voltak velem, jól esett ez a törődés. Volt, hogy egész éjjel fent voltam, az időeltolódás miatt egyáltalán nem tudtam aludni, folyton a szeretteimre gondoltam és csak sírtam, majd reggel hatkor a Shalaban voltam, hogy gyakoroljak. Saraswathihoz voltam beosztva. Egy részem belül azonban Sharathoz vágyott, hogy öttől a tanárommal és a barátaimmal, az egész csapattal gyakorolhassak, ahogy szoktam.

Mariela Cruz

A kezdőkkel gyakorolni hatalmas alázatot követelt, de Saraswathi gyengéd közeledése és törődése mindent sokkal könnyebbé tett, még akkor is, ha a gyakorlások alatt tízpercenként ki kellett mennem hányni. A testem egyszerűen nem tudott alkalmazkodni egyszerre ennyi változáshoz: a baba, az étel, az időzóna és a magányos szív…

Mivel megszoktam, hogy a testem ezidáig mindenre képes volt, amit csak szerettem volna, ezért nagyon zavaró volt ez a helyzet. Annyira dühített már végül, hogy elkezdtem bánni a történteket és nyomasztó gondolatok kezdtek eluralkodni az elmém felett.

A jóga elfogadásra tanít. Ez mindaddig rendben is van, amíg jól mennek a dolgaink, de mi a helyzet akkor, ha hirtelen minden a feje tetejére áll?
A napi három órás gyakorlásomat le kellett rövidítenem az első sorozat felére és még így is rengeteg módosítást kellett alkalmaznom. Érdekes volt, hogy Saraswathi rögtön kivette a sorozatból a csavarásokat (marícsjászana C és D).
Mindaddig a gyakorlásom rengeteg energiát és erőt adott az anyaság és a tanítás kihívásaihoz, de most kimerültnek és mélységesen depressziósnak éreztem magam. A férjem ekkor érkezett Indiába életében először, talán megérezte, hogy szükségem van a támogatására.

Végül ennek a mysore-i látogatásnak során megkaptam az autorizációt, és visszautaztunk Costa Ricába. A dolgok azonban ekkor sem lettek könnyebbek. Guruji és Saraswathi nem engedi a gyakorlást a terhesség első időszakában, viszont normál esetben az émelygés és a hányás meg is szűnik az első három hónap után. Az én esetemben azonban nem ez volt a helyzet. Miután visszatértünk valahogy rosszabbra fordultak a dolgok. Alig bírtam felkelni az ágyamból. Minden homályos volt, és nem is tudtam gyakorolni. Nagyon nehéz volt tanítani, de nem hagytam abba.

Borzasztóan éreztem magam, és a gyakorlás, az egyetlen gyógymód, amelyet a test és a szív fájdalmaira ismertem, nem működött. Tanácstalan voltam.
Rá kellett jönnöm, hogy a terhesség valami olyanra tanított, amire a megszokott gyakorlásom sose tudott volna. Hirtelen mintha elvettek volna tőlem mindent, amit szerettem. Amikor azt mondom, hogy mindennél jobban szeretem ezt a rendszert, az azért van, mert annyira becsülöm azokat a távlatokat, amiket nyitott számomra ebben az emberi tapasztalásban.

Feladni ezt a szerelmet nem egyszerű feladat. Mindent előröl kellett kezdenem, egy Szúrja namaszkára után összeestem és 20 percig pihentem baba pózban, mert forgott velem a terem.
Rá kellett jönnöm, hogy ez a mélységes szeretet a gyakorlás iránt egyben ragaszkodás is. A testem hozzászokott azokhoz a kémiai anyagokhoz, amik a gyakorlás során termelődnek és most át kellett esnem egy „elvonókúrán” és mindenen, ami ezzel jár: hangulatingadozások, szomorúság, és az intolerancia olyan foka, amely már szinte a depresszió határát súrolta.

Aztán a dolgok lassan elkezdtek változni. Rájöttem, hogy egyetlen lehetőségem az, hogy megadom magam. És amikor teljesen átadtam magam mindannak, ami történik, ez a pici kis tanár belül új erőt és lendületet adott. Teljesen megváltozott a gyakorlásom, különösen, ahogy elkezdtem egyre nagyobb lenni. Ahogy minden nap szembe kellett néznem a matraccal, féltem attól, hogy nem leszek képes teljesíteni, de éppen ekkor kezdtem igazán közel kerülni valódi önmagamhoz. Újfajta örömöt és hálát fedeztem fel ebben az áldott állapotban; valaki növekszik bennem és valahogy segít megérteni új dolgokat. Kizárólagos szádhanámnak tekintettem, hogy ennek a léleknek a tiszta csatornájává váljak, és ne avatkozzak bele vagy kérjek bármit is saját magamnak; csak adjam meg neki, amire szüksége van tőlem, túl azon, hogy én mit szeretnék vagy mit nem.

A jóga rengeteg erőt biztosít, és ezt az erőt számtalan módon használhatjuk. Saját magunk javára is fordíthatjuk, de arra is, hogy adjunk és segítsünk másoknak. Annak ellenére, hogy úgy gondoltam, önzetlenül teljesítem a küldetésemet anyaként és jógatanárként, már tudom, hogy egy részem legbelül még mindig saját magának akart dolgokat.

Ahogy Krisna mondja Ardzsunának: mondj le a cselekedeteid gyümölcséről. Az elmúlt 38 hétben ezt tanultam meg. Már boldogan mondom, hogy Gael születése óta a gyakorlásom is teljesen új értelmet kapott; őszintén szeretnék szolgálni és adni; a gyakorlásomat pedig arra használni, hogy felkészítse a testemet és az elmémet erre.

Ez a „kis-hatalmas” lény valódi áldás az életemben. Megjárta már velem Indiát és tervezem, hogy a következő alkalommal is magammal viszem Mysore-ba. Gael örökké emlékeztetni fog arra, hogy a jóga célja nem az, hogy elérjünk valamit, hanem az, hogy megtanuljunk hálásnak lenni mindazért, amit az élettől kapunk. Ahogy most a családunkban mindannyian nekivágunk ennek az új kalandnak a bébivel, nap, mint nap köszönöm a gyermekeimnek, hogy megtanítanak egyre önzetlenebbé válni.

Amit az „autorizáció” jelent számomra

Jois család

Az astanga jógában szeretet van…
Megmagyarázhatatlan ez a szeretet, amely túlmutat minden papíron, „autorizáción” vagy „certifikáción”. Csak azok érthetik ezt meg igazán, akik már többször jártak Mysore-ban és Gurujival és Sharathtal tanultak.

Manapság már a világ minden tájáról özönlenek a diákok Mysore-ba, és az iskolánk sokak szerint a jóga „Harvadjává” vált. Számomra azonban mindig ugyanaz a kis Shala marad, amelyet rendkívül erős és következetes tanárom, Gurum, Sri K. Pattabhi Jois őriz. Mind az iskola mérete, mind pedig a diákok száma nőtt, de Mysore esszenciáját, a csodát amelyet ott találtam, egy titkos kis kamrába mélyen a szívembe zártam.

Az én történetem egyáltalán nem mindennapi, és azt súgja a szívem, hogy osszam meg. Sokan mondják, hogy Mysore-ba utazni azért, hogy ott gyakorolhasson az ember, drága és a családi kötelezettségek rovására megy. Amikor találkoztam a Gurummal, a depresszió szélén lévő, egyedülálló anya voltam négy gyermekkel a hátamon. Sosem tudom meghálálni a Guruimnak, hogy reményt adtak és új megvilágításba helyeztek mindent.
Az első indiai utam akkora áldozat volt sok szempontból, hogy megfogadtam, nem lesz több. Mégis többször visszatértem és csak annyit mondhatok, hogy Kegyelem költözött az életembe, amely lehetővé teszi, hogy (meg)történjenek a dolgok.

Minden kezdett a helyére kerülni és az élet újra ragyogó volt. A costa ricai szülővárosomban nem volt tanárom, de a Gurjival és Sharathtal való találkozások (egyszer vagy kétszer egy évben) feltöltötték a lelkemet boldogsággal és lelkesedéssel. Ismét férjhez mentem és még három kis fiam született. Sosem éreztem őket tehernek vagy akadálynak, akik hátráltatnának a spirituális felfedező utam során. Épp ellenkezőleg, inspirálnak, hogy összeszedett és koncentrált maradjak és erősítenek, hogy visszatérjek Indiába. Mindig vissza…

Mysore nyomot hagy. A Shala egész évben veled marad. A közösségi eseményeken túl az idő, amit Mysore-ban töltök számomra szent. Ez befelé fordulás, az elmélkedés időszaka, hogy érezzem, hol is tartok az életemben. A kis lányom is volt már ott velem, a férjem is négy alkalommal és a harmadik legidősebb fiam életében először eljön velem gyakorolni. Az a célom, hogy elvigyem az egész csapatot: hét lélek, aki engem választott édesanyjának, mert valahogy tudták, hogy kellően elkötelezett, odaadó, lelkes és komoly is vagyok.

Minden alakul és az astanga jóga szeretete egyre terjed…
A gyakorlás biztosítja azt a tiszta tudatot és energiát, amely lehetővé teszi, hogy elvégezzem a feladataimat, rendezzem az elvarratlan szálakat, összepakoljak és menjek.

Ráadásul mindig minden rendben van amikor hazatérek San Joséba. Isten vigyáz mindannyiunkra. Otthon a férjemre és a gyermekeimre, a Shalaban pedig a tanítványaimra. A bizalom egyre mélyül és nő. Nem én irányítok, én csak követem ezt a szeretetet. Minden autorizációtól” vagy „certifikációtól” függetlenül vissza fogok térni Mysore-ba. Többségünk számára ez nem a darab papírról szól, hanem a tanáraink iránti szeretetről és az irántuk érzett mélységes tiszteletről, akik ezt a varázslatos transzformációt elindították bennünk. Természetesen időközben nekünk kell gyakorolni; korán kelni, izzadni, megsérülni, türelmesnek lenni és folytatni. Mintha részei lennénk valaminek, ami sokkal nagyobb nálunk. Valaminek, ami szavakkal nem kifejezhető, szent és kedves nekünk. Ahogy egyre több a formalitás, mert nő a diákok száma, azon tűnődöm, hogy vajon hányan tudnak majd igazán ráhangolódni erre a szeretetre; hogy vajon ez a gyakorlásukban és a tanításukban jelen lesz-e majd; tisztelik és védelmezik-e a tanárainkat az életük árán is, ha szükséges. Mint a közeli családtagjaik, vagy talán még annál is mélyebben. A Guru bennünk lakozik és a szívünkben él a fizikai testtől függetlenül. A jelenléte pedig minden nap megerősíti a gyakorlásunkat.

Mi lenne velünk nélkülük…
Szóval, hogy számít-e nekem az „autorizáció”… igen. A Gurum áldása azt jelenti, hogy védelmezett vagyok és biztonságban érzem magam. Az úton sok akadály van, ami megpróbál eltéríteni minket, de minden félelmemnél erősebbek Guruji szavai:

„Miért félsz? Imádkozz Istenhez!” ~ Vandé Gurúnám Csaranáravindé

Ezek a kedves szavak minden nap velem vannak, és ha elkalandoznék, visszahoznak a jelenbe és a szeretetbe.
Ez az, ami nekem igazán számít.

A gyakorlás könnyen meneküléssé és a közvetlen valóság megtagadásává válhat. A gyermekeim miatt erős alapokon kell állnom. Mindig történik valami: nevetés, sírás, összetört szívek, kalandok, zsibvásár és szeretet – Istenem, mennyi szeretet! Anyaként, feleségként és nőként mindig azt kérdezem magamtól, hogy mit és hogyan adhatok ma. Hogyan adhatom tovább azt az áldást, amit ettől a gyakorlástól és a tanáraimtól kaptam? Rájöttem, hogy a hűség, az elkötelezettség, a hit, az igazság és a transzformáció iránti égető vágy, az alázatosság és az öröm tölti meg a szívemet ebben a jelen pillanatban is. Ahogy az a rengeteg kép, élmény is, ami nyomot hagyott bennem: emlék az egyik szerető tanáromról, aki 8 hónapos terhesen is fogadott az iskolájában, aggódva az ágyam és a hideg víz miatt; egy másikról, aki az anyaság erejét mutatta meg nekem ahogy folyton utaznia kellett a kislányával és a fiával és számos más fantasztikus ember, akik a szeretteik közelében vannak minden nap.

Azon tűnődöm, hogy vajon a mai napom arról szóljon-e, hogy azon aggódóm, hogy hét terhesség után elvesztettem a bandháimat és újra küzdelem lesz a „tic-toc”-okat gyakorolni, vagy talán menjek le a konyhába és fejezzem be a fiam születésnapi tortáján a díszítést még az esti ünneplés előtt. Vajon nem ugyanaz a szeretet és prána hatja hát ezt az egészet? Megnyitom a szívem, ahogy lélegzem és vágyom a Gurum igazítására a hátrahajlítások során; annyira hiányzik.
Az egyik legnagyszerűbb tanárom, aki csodálatos zenész, egyszer azt mondta nekem, hogy a legnagyobb áldás tudni, hogy az ember hogyan szolgálhat másokat. Én úgy, hogy alázatosan jelen vagyok a matracomon, közel engedem és tartom a szívemhez a gyermekeimet, az indiai utazásaim során táplálom a lelkemet ennek a gyönyörű országnak a színeivel és sajátosságaival. Úgy szolgálok, hogy másokat is ösztönzök, hogy rátaláljanak az álmaikra és dolgozzanak keményen, hogy megvalósítsák őket. Úgy szolgálok, hogy a Gurum emlékét életben tartom – Guruji emlékét, aki megmutatta, hogyan lépjem át az elmém korlátait, engedjem el a félelmeimet, törődjek a szeretteimmel és legyek boldog édesanya.
Szeretlek, Guruji, bárhol is legyél.

Forrás:

http://ashtanganews.com/2008/02/16/ashtanga-during-pregnancy-another/
http://www.ashtangamagazine.com/#!Authorization-Matters-To-Me/c1nzk/8D4BECE3-B1DB-4D35-8D36-EF6CD4030AC8
http://www.elephantjournal.com/2013/02/babies-born-tic-tocs-gone-mariela-cruz/

A hónap bandhája: augusztus

Dalma Bandha

Augusztus hónap bandhája egy maratonfutás után ismerkedett meg az astanga jógával, és úgy tűnik ez az esemény gyökeresen megváltoztatta a mindeddig sem unalmas életét. Eddig nem tapasztalt mélységek, dráma és könnyek, születés és halál, majd egy izgalmas felfedezés. Talán egy új mérföldkőhöz érkezett élete? Mindez kiderül a hónap bandhája interjúból; fogadjátok szeretettel Dalmát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Dalma: Húha..:-).. Esküszöm!

BW: Hogyan találtál rá az astanga jógára?
Dalma: Egy barátnőm hívott el két évvel ezelőtt egy astanga órára és csak annyit mondott, ’hidd el, szuper lesz’.
Egy dél-amerikai srác tartotta az órát (Ricardo Martinez), aki akkor érkezett Magyarországra. Ez volt az első alkalom, hogy az ’izzadás’ és az ’izomláz’ szó radikálisan új értelmezést nyert a szótáramban. Én, akit tényleg sosem lehetett megizzasztani rendesen… na itt megkaptam. 🙂
Talán ezért is kezdett el érdekelni igazán a dolog. Nem értettem, hogy lehet az, hogy ha egész életemben sportoltam és épp pár héttel előtte futottam le életem első maratonját, akkor hogyan viselheti meg a szervezetemet egy ’kis jóga’?! Egyszerűen nem állt össze a kép… az meg pláne nem, hogy az órák utáni estéken miért nem tudok aludni, mikor teljesen kifacsartam magamból minden erőt?
Úgy éreztem, hogy meg kell tudnom ’mi folyik itt’, így kutattam kezdő tanfolyamok után és Nálad kötöttem ki. 🙂

BW: Két éves astanga múlttal a hátad mögött, mi a jelenlegi megértésed, “mi folyik itt”? Miféle “sport” az, ami keményebb kihívás lehet mint egy maraton?
Dalma: Azt hiszem ezt múlt év végén kezdtem el ezt kapizsgálni úgy igazán. A szuperintenziv álmok akkor már állandó éjjeli társaim voltak: fények, formák, színek áradata volt minden este, amikor megcsináltam a sorozatot.
Gondoltam, ha már ennyire szuper ez a sztori, nézzünk kicsit mélyebbre és egy ‘merész’ Drámászana lett a következő mérföldkövem, ahová meglehetősen ’vagányan’ érkeztem. Senkitől sem kérdeztem semmit, így őszintén fogalmam sem volt, hogy mire is számítsak..nos az ’élményt’ szavakba önteni nagy kihívás lenne..
Ezidőtájt már úgy véltem, hogy kapizsgálom, hogy mi itt a szőnyegen a szitu, miről is szól a jóga a fizikai határokon is túl, de ez a gondolatom háromnegyed óra után ismét megdőlni látszott, mint előtte már megannyi alkalommal.
Az addigi tapasztalatim alapján úgy véltem, nagyjából kiszámítható, hogy azok alatt a másfél-két órák alatt az ászanákban megszületünk, szerencsésebb esetekben szárnyalunk, rosszabb napjainkon akár fel is dobjuk a talpunkat órák végén és a relaxációk néha még könnyben is fürdenek. Minden egyes alkalom egy teljes életciklus körtánca volt, de itt, ezen az ominózus Drámászanán a saját kis mélységeim legmélyebb csücskeibe is betekinthettem.
Nemes egyszerűséggel szétbőgtem magam. (Utólag is elnézést kérek az akkor jelen levő társaimtól, akiket esetleg sokkoltam:) )
Mikor már azt gondoltam, hogy a fizikai és lelki gyötrődéseim fokozhatatlanok, akkor a korábban már látott színek, formák valamiféle új csatornát nyitottak…és akkor először, éber állapotban átélhettem ugyanazt az élményt, amit álmaimban. Tényleg leírhatatlan volt és az a határvonal a koromsötét és fény között leheletvékony… kristálytisztán értettem meg, hogy a következő mérföldkövemet a jóga hazájában kell keresnem.
Valakinél az ilyesfajta megértések biztosan sokkal hamarabb kopogtatnak, de én – be kell látnom – a későn érő, (vagy sosem érő?!) típus vagyok, de ennek is megvan a maga esszenciája. Így még keményebben izzadhatok azon a matracon. Bevallom őszintén, hogy ezt nem bánom és azt sem, hogy viszonylag lassan haladok az úton, mivel tiszta szívvel élvezem minden egyes pillanatát. még a legnehezebbeket is.
Két órában életet és halált megélni, a múlt és jövő eseményeit befogadni, elengedni, megújulni és mégis ebben a dinamikában felszínre hozni azt, aki legbelül valójában vagy… fú, ez számomra jelen pillanatban legnagyobb kihívást jelentő sport… és igen, egy maraton ehhez képest ’Csapdlecsacsi’.

BW: Ennyi születés és halál mellett úgy tűnik még festeni is marad időd. Na nem a hálószobát, hanem képeket. Úgy tudom, nem ez a fő hivatásod (egyenlőre), mit kell tudni erről a hobbidról? Hogy jött, hogy támogatja, inspirálja ezt az astanga gyakorlásod?
Dalma: Rajzolás és festés ügyében (is) a csodálatos gyermekkori élményeim a legmeghatározóbbak azt hiszem. Szüleink meséltek, énekeltek nekünk a testvéreimmel, már amikor Anyukám hasában növekedtem.
Imádtunk a természetben lenni, nagyon szerettük a zene rezgéseit, minden testvérem tanult valamilyen hangszeren játszani. Később zenei általános iskolába jártam, zongoráztam, énekeltem, táncoltam, minden ami 24 órába belefért, de akkor még a festés nem tartozott az elsődleges önkifejezési formáim közé.
Valahogy ez később ért el hozzám, az egyetemi évek végén.
Magától jött az érzés, hogy nekem most akkor azonnal rajzolnom, festenem kell, így beiratkoztam a Corvin Rajziskolába, ahol az alapoktól újratanultam mindent. Szerencsére egyre több grafikai munka is megtalál, úgyhogy ki tudja mit hoz a jövő, nem bánom, ha hobbiból hivatás válik az út során, ebben pedig a Szerelmem a legnagyobb szurkolóm.
Visszatekintve ezen a folyamaton, azt gondolom, hogy a művészeti ágak nagyon szoros összefonódásban léteznek. Az az állapot, amelybe kerülsz mikor énekelsz, festesz, táncolsz,.. vagy akár csak megnézel egy kiállítást, színházi előadást, véleményem szerint nagyon hasonló. Ténylegesen kiesel az időből, csak azt a pillanatot éled amiben vagy, csak ott vagy fejben és lélekben, és szárnyakat növesztesz.
Érdekes felfedezés volt, hogy ugyanoda tudok kerülni a jóga által is (jobb napokon). A gyakorlásom élményei is segítik és inspirálják a rajzaim, festményem, azok pedig újabb és újabb lendületet adnak a matracon való gyakran hullámzó teljesítményekhez. Azt hiszem a jóga is egyfajta művészet.

Dalma képek

(Bal oldali kép: Dalma festette nekünk a jógateremben látható fantasztikus Guruji képet. Jobb oldali kép: Drámászana ihlette mű)

BW: Úgy tudom gyakran előfordul, hogy még a szabadságotokat is úgy tervezitek meg, hogy legyen a környéken, astangában jártas “személyzet”. Mesélnél a legutóbbi ilyen alkalomról?
Dalma: Szívesen! 🙂 Az astangával való találkozás és már említett élmények hatására egyre intenzívebben éreztem, hogy közelebb kell látogatni a forráshoz, bár India sosem szerepelt a bakancslistánkon. A belső késztetésem és közös elhatározás alapján a karácsonyi beiglit és az újévi koccintást indiai hajnali mysorokra és idli sambarra cseréltük. Kalandos úton-módon Lino Miele workshopján találtuk magunkat, és egy bő hónapig maradtunk is.
Ez az út mindkettőnk számára óriási áttörés volt, hiszen Ádám még sosem jógázott előtte (Indiába pedig pláne nem vágyott ezelőtt), ő a kezdő csoport lelkes tagja lett (önként és dalolva! de tényleg!), én pedig itt kóstoltam bele abba, hogy milyen is az a ‘mysore minden áldott reggel’ érzés. Előtte a sorozatot sem tudtam rendesen fejből, nemhogy minden nap meg is csináljam. 🙂
Látni nemcsak fiatalokat, hanem szépkorú embereket a sorozatokban szárnyalni, ahogy könnyedén ‘pakolják a nyakukba a lábukat’ és csak úúúúgy ragyog a szemük és kicsordul belőlük a boldogság…be kell vallanom én két napig könnyes szemmel csodáltam őket.
Meglepő módon nem frusztrált, hogy a gyakorlók nagytöbbséghez képest még lelkes amatőrnek sem voltam mondható, inkább repülni tudtam volna és végtelen hálát éreztem, hogy a szerencsés véletlenek folytán ide kerültünk és velük kezdhettük az ébredő természet hangjaival átitatott reggeleket a matracokon.
Nagyszerű emberekkel találkoztunk, csodás történeteket hallhattunk és egy olyan élménnyel lettünk gazdagabbak, amelyek egy életre átformálták a lelkünket és a világgal való kapcsolatunkat. Korlátok szakadtak át és falak dőltek le bennünk sok szempontból, szavakba önthetetlen élmény.
Nem tudom, hogy az ország, a mindennapi mysore gyakorlás vagy az otthoni dolgoktól való teljes függetlenedés tette, de mindketten a föld felett lebegtünk és alig akartunk hazaindulni. Sikerült ‘kitakarítani’ a fejet, a szívet, a lelket.
Megtartani az elért állapotot viszont nem egyszerű, az itthoni rutinba való visszatérés komoly próbatétel. De mivel már kicsit belekóstoltunk a a jóga jótékony hatásainak esszenciájába, nehéz alább adni és nem is szeretnék.

BW: Hogy alakul mostanság a heti rutinod az astanga tekintetében?
Dalma: Sajnos hullámzó. Nem sok rendszer van jelen pillanatban a gyakorlásomban, nem is vagyok elégedett önmagammal. Hiába próbálnám rajtam kívül álló okokra kenni, tudom, hogy ez kizárólag rajtam múlik, de nem egyszerű meghúzni azt a ‘mától minden más lesz’ vonalat. 🙂
Hol az délutáni órákra jutok el, hol a reggeli mysore-ra, hol egy ideig el sem jutok egyáltalán és otthon gyakorlok. Otthoni terepen viszont nem sok a sikerélmény, nekem szükségem van a szigorú ’felügyeletre’, irányításra, csak úgy érzem a fejlődést.
Mivel már átéltem, hogy a rendszeres mysore milyen teljesítményeket hoz elő, a jelenlegi állapotok – fogalmazzunk úgy- ’nem kielégítőek’. 🙂 Minden nap új lehetőség az újrakezdésre, bár a nulláról elindulás sokkal-sokkal könnyebb volt az újrakezdésnél. 🙂 Szeptembertől minden más lesz! 🙂

BW: Az őszinte önkritikus vallomás után jöjjön egy technikai jellegű kérdés. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Dalma: A návászana egyben a kedvenc és a legnagyobb kihívást jelentő ászanám, mivel nagyszerűen tükrözi, hogy ‘hányadán állok’ a gyakorlás rendszerességének függvényében.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Dalma! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Dalma: Egyértelműen az uddijána bandha. Ez volt az, amelyet legelőször ‘megéreztem’ az összes közül. Ha megvan és rendesen tartom, nem kezdek el fáradtságot érezni a marícsjászanáktól kezdődően, így tudom, hogy jó úton járok. Szeretem.

BW: Köszönöm az interjút!

Astanga ikonok: Matthew Sweeney

Matthew Sweeney

Amikor fiatal voltam, annyira elbűvölt a Csillagok Háborúja, hogy én is jedi lovag akartam lenni és olyan tanítókra vágytam, mint Obiwan Kenobi vagy Yoda Mester. Elkezdtem különböző harcművészetekkel foglalkozni, és a 14 éven át tartó periódus alatt két fekete és egy barna övet szereztem. Tinédzserként találkoztam először a jógával, az egyik harcművészet tanárom javaslatára kezdtem el heti egyszer Satyananda jógát gyakorolni, hogy fejlesszem a hajlékonyságomat.

1990-ben beiratkoztam egy Zen Shiatsu kurzusra, amit három év alatt teljesítettem. A kurzus végén ugyanannál a szervezetnél elvégeztem az Oki-do Yoga tanárképző traininget is. A jóga pózok alkalmazásához kapcsolódóan a tanfolyam keretein belül tanultam anatómiát, pszichológiát, korrekciós fizikoterápiát, transzcendentális meditációt és meridián elméletet. Ismerkedtem az Iyengar jógával és astanga jógával. Az első tanárképzőmet 1993-ban fejeztem be, de a végén okozott némi fejtörést eldönteni, hogy Indiában Pune-ba menjek Iyengar jóga tanfolyamra vagy Mysore-ba Sri K. P. Jois-szal astanga jógát tanulni. Az utóbbit választottam.

Mysore-ba 1994-ben érkeztem először és a rákövetkező három évben hat-hat hónapot töltöttem ott. 2006-ig rendszeresen visszatértem. 1998 óta személyes gyakorlásom része az úgynevezett “Advanced B” vagy más néven negyedik sorozat. Az „Advanced C”-t, vagyis az ötödik sorozatot már saját magam kezdtem el felfedezni. Pattabhi Jois-szal való kapcsolatom döntő szerepet játszott abban, hogy Mysore-ban maradtam, ahelyett, hogy elmentem volna Poonaba Iyengarhoz. Érkezésem napján véletlenül találkoztunk az ajtajában és rögtön elmagyarázta a riksa vezetőjének, hogy merre van a diákok szállása és hol tegyen le engem. Annyira kedves és barátságos volt velem (még ha kicsit szigorú is, amit lüktetve dobogó szívem jelzett), hogy azonnal megszerettem.

A mysore-i módszer nagyban hozzájárul a magas fokú koncentráció kifejlesztéséhez, ez segített meghatározni az erősségeimet és a gyengeségeimet. Csak miután Mysore-ba mentem, éreztem, hogy szívom magamba a tradíció egy olyan aspektusát – nevezzük élő történelemnek – amelyet azelőtt nem tudtam igazán megérteni. 1996 óta tanítok astanga jógát. Az elmúlt 18 év során sokat változott a tanítási stílusom és főleg az utóbbi évtizedben mozdult a hagyományos ortodox megközelítés felől egy sokkal holisztikusabb módszer felé. Habár nagyon szeretem az astanga sorozatokat és a tradíciót, egyre inkább az iránt érdeklődöm, hogy a jógát minden létező és működő szempontból gyakoroljam és tanítsam. Ahelyett, hogy egy nézőponthoz ragaszkodnék, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy olyan közvetlenül kapcsolódjak minden diákomhoz, amennyire csak lehet.

Sok sok év gyakorlás után kifejlesztettem a saját vinyásza sorozataimat (Chandra Krama: The Moon Sequence vagy Hold sorozat; Simha Krama: The Lion Sequence vagy Oroszlán sorozat), amelyek a hagyományos sorozatok mellett lehetséges alternatívaként szolgálhatnak. Ezek az egyedi vinyásza órák úgy zajlanak, hogy terápiás megközelítésre ösztönözzék a diákokat saját gyakorlásuk során, valamint bátorítsák a kalandvágyó szíveket. Ezek a sorozatok hasznosak lehetnek azok számára, akik esetleg nem tudnak rendszeresen astanga jógát gyakorolni, de a gyakorlás egészében is segítenek egyensúlyt hozni. Ezért ajánlom minden astanga gyakorlónak, hogy kezdje el a vinyásza krama sorozatok gyakorlását is. A vinyásza krama növeli az általános jóllétet és a következő évtizedek harmonikus és örömteli gyakorlásának kilátásait.

Máté

Az elmúlt 20 évet önvalóm tanulmányozásával is töltöttem különböző meditációs technikák, 10 napos Vipassana kurzusok, tantra workshopok, gestalt terápia, transzperszonális terápia és a celluláris memória átalakításának segítségével. Mindezek nagyban hozzájárultak a jóga tudományában való elmélyülésemhez és ahhoz, hogy jobban megértsem az összefüggést a test, a lélek és az isteni között.
Partneremmel, Laurennel a Balin található Ubudban nyitunk jógaközpontot, ahol a kurzusaink nagy részét fogjuk tartani. Háromhónapos képzésektől kezdve minden második évben oktatóképző tanfolyamot is tervezünk. Emellett folyamatosan utazom és tartok workshopokat Ausztráliában, Ázsiában, Észak-Amerikában és Európában és különböző jóga programokat vezetek egyedülálló helyszíneken szerte a világban.

Chandra Krama: Hold sorozat

Az astanga tradíció szerint holdnapokon nincs ászanagyakorlás. Ennek sok más megközelítés mellett az is az oka, hogy a hold hatással van a testben lévő folyadékra ugyanúgy, mint a földön lévő vizekre. Teliholdkor és az azt megelőző pár nap során úgynevezett belső dagály keletkezik, ami megemeli az energiaszintet. Ez a túlzott stimuláció érzetét keltheti, ezért az intenzív gyakorlás veszélyes lehet. Az újholdat megelőző napokon (néha sötét holdnak is nevezik) a testnedvek szintje csökken, ahogy az energiaszint is, és szárazabbak az ízületek. Ilyenkor nagyobb a sérülés valószínűsége.
Az astanga jóga gyakorlása során a figyelem fokozatosan az egyre apróbb részletek felé irányul. Először a tested fizikai részét érzed, majd később, kitartó gyakorlással, a test és a környezet finomabb aspektusait is.
Minél lassabban mozogsz a gyakorlás alatt egészen, amíg végül mozdulatlanul ülsz a meditációban, annál kifinomultabb lesz a figyelmed. Ha gyorsabban mozogsz, akkor ez kevésbé igaz. Viszont a dinamikus vinyászagyakorlás olyan energiákat mozgat, amelyek segítenek a fizikai blokkokat könnyebben elengedni. Ez pedig felszabadítóan hat a testre.

Ami az aktív, szúrja (Nap energia) alapú astanga gyakorlást kiegyensúlyozza, az a rendszeres meditáció és időnként egy puhább és lágyabb ászanagyakorlás. A Chandra Kramát vagy valami ehhez hasonló sorozatot szükségesnek tartok minden astanga gyakorló számára, akár férfi, akár nő az illető. Ez a sorozat segít az energetikai, pszichológiai és fizikai egyensúly helyreállításában. Mivel az astangások 80%-a nő, különösen fontos egy olyan sorozat, amelynek a fókuszában a menstruáció, az ovuláció és a holdfázisok állnak.

A Hold sorozat leveszi a terhet a vállakról és a felsőtestről (ami a radzsasztikus astanga gyakorlás elemeit képviseli), és ez főleg azoknak a diákoknak fontos, akik túl sokat vagy túl hamar kezdenek az előre és hátra ugrásokon dolgozni. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a test alsó felére, a csípőre és a lágy, mégis erős hasi részre.

Chandra Krama

Az astanga jóga belső fűtő hatása összekapcsolva a heti hat napos gyakorlással vagy az arra való törekvéssel, a legtöbb nő számára nem megfelelő. Hosszú távon ez az intenzitás a férfiak számára is alkalmatlan lehet. Sok gyakorló ezt persze nehezen fogadja el, de ez az igazság. Véleményem szerint pont azoknak lenne a legnagyobb szüksége a Hold sorozatra, akik ezt a legkevésbé szeretnék gyakorolni. Naponta két óra astanga gyakorlás heti hat alkalommal jelentős fogyáshoz vezethet és a folyamatosan ismétlődő erőfeszítés az ízületeket is megterhelheti. Ezen túl a sok éves tanítói tapasztalat azt mutatja, hogy az astangázók nagy százaléka fizikai adottságánál fogva nem tudja elsajátítani a további sorozatok ászanáit, így az első sorozat gyakorlására kényszerül a tradíció szerint. Ez fiziológiai szempontból egyáltalán nem tekinthető terápiásnak, könnyen sérülésekhez vezethet és unalmassá válhat. Előbb utóbb sokan ezért abba is hagyják a gyakorlást.

Nőknél a túlzásba vitt gyakorlás felboríthatja a menstruációs ciklus és a teherbeesésnél is nehézséget okozhat. Még ha ez utóbbi nem is aktuális, az intenzív ászanagyakorlás olyan sorozatok nélkül, mint a Chandra Krama  kiegyensúlyozatlansághoz vezethet, fizikailag vagy egyéb más téren.
A Hold sorozat célja, hogy segítsen a holdciklusokkal összhangban lenni és ösztönzi az intuitív képességet is. Egyáltalán nem arra irányul, hogy az astanga, vagy bármilyen más gyakorlást teljes egészében kiváltson, sokkal inkább támogatja és kiegyensúlyozza a heti rutint.

Az erő legyen Veled,
Matthew Sweeney

Forrás: http://www.yogatemple.com
Matthew Sweeney Interjú: https://www.youtube.com/watch?v=kHHDx9oN_bA
Matthew Sweeney: Ashtanga Yoga As It Is

A hónap bandhája: július

Csilla

Július hónap bandhája az egyik legrégebbi tanítványunk, és több szálon kedves a szívünknek. Közösségi munkája kiemelkedő, rengeteget segít nekünk, hogy a Bandha Works zökkenőmentesen tudjon üzemelni. Az utóbbi időben élete igen izgalmas, fordulatokkal teli, hirtelen lett nagycsaládos, de ennek ellenére vagy éppen ezért maradéktalanul fenn tudja tartani reggeli astanga gyakorlását, ami példaértékű. Fogadjátok szeretettel Csillát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Csilla: 🙂 mint mindig…

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Csilla: Így utólag visszagondolva, nem is volt nehéz dolgom. Csak egy kicsit lassan vettem észre, hogy merre is kellene haladnom. Míg másnak ez az első gyakorlás után egyértelmű, hogy megtalálta ami hiányzott az életéből, nekem kellett hozzá 3 év. Akkoriban rengeteget dolgoztam, munka után pedig egyenesen a futópályára vezetett az utam, hogy valahol levezessem a feszültséget. A „mozgás” mindig része volt az életemnek, apukámnak hála kevés olyan sport van, amit ne próbáltunk volna ki, aztán meg ne gyakoroltuk volna. A vadvízi eszkimófordulótól az egykerekű bicikliig mindent. Sajnos nem tudta, hogy astanga jógázni kellett volna elküldjön 🙂 Szóval a sok sport miatt kezdtem úgy érezni, hogy valami nyújtást is be kellene iktatni a mindennapokba. Az agni jógát néztem ki – 2 perc alatt a Kálvin téren a metróból feljőve – meleg is van, közel is van, jó lesz. A második alkalommal korán érkeztem az órára, így láttam meg, hogy van olyan is, ahol nem kell olyan sokáig várni, hogy jöjjön a következő póz. Kellett egy újabb negyed év, mire összeszedtem a bátorságom, hogy elmenjek a kezdő tanfolyamodra és utána az első astanga órára. Persze ez még csak az első lépés.

BW: Azon kívül, hogy az astangában gyorsan jönnek az ászanák egymás utánban, mit lehet még szeretni benne?
Csilla: Még csak most van két hónapja, hogy néhány szerencsés magánéleti változás miatt lehetőségem van a reggeli mysore órák látogatására az építési területek helyett. A „gyakorlás elmélyítése tanfolyamotok” első alkalma is nagyon nagy változásokat indított el bennem, tudtam, hogy az astanga gyakorlást így kell igazából kipróbálnom. Előtte is éreztem – na meg persze a környezetem is… ha lehet, inkbb jóga után találkozzunk, akkor olyan kedves vagy – sok pozitív változást, de ennek a két hónap reggeli gyakorlásnak – ami persze még nem hosszú idő – a hatása elképesztő. Egész más így gyakorolni, minden mozdulatnak, dristinek, légzésnek, bandhának tényleg akkor és ott kell lennie, hogy kiválthassa ezt az érzést. Az ember ezért 4:30 kor felkel és küzd, mert nekem ez még sokszor nagy harc a saját testemmel, és talán még nagyobb az elmémmel. De nagyon megéri, és várom, hogy még miket tartogat ez az út számomra, amire talán még sem fel léptem.

BW: Könnyen feldolgozta a család, hogy Te mész szinte elsőnek aludni, még a gyerekek előtt? Hogy tudod így ellátni az otthoni kötelezettségeidet?
Csilla: Nagy szerencsém van velük. Nem titok, hogy nem régóta élünk így együtt. Mindannyiunknak sok az újdonság, mindenkinek tekintettel kell lenni a másikra. Ébredés, evés, dúdolás, fekvés, ha őszinték vagyunk, nem könnyű egy astangással együtt élni. De minden nap kifaggatnak, hogy ma már ment-e a kukkutászana, miközben két másodperc alatt meg is mutatják nekem, hogy pedig ez nagyon egyszerű és már az ászanában vigyorognak rám. Igyekszem kihasználni a hajnali nyugodt órákat, így egyelőre tartható a napi rutinunk. Ehhez persze nem árt egy ilyen megértő társ.

BW: Az ászana gyakorlás tekintetében nem rossz reggel gyakorolni, amikor még nem olyan hajlékony a testünk, mint délután?
Csilla: Igyekszem minél jobban kitolni azt a pontot, amikor már “erőlködni” kell a sorozatban…ez most reggel az ardhabaddhapadmottánászana, délután a garbhapindászana. Itt nem tudom a légzés ritmusára felvenni a pózt és ez még kizökkent sajnos.

BW: Úgy tűnik szigorúan veszed (nagyon helyesen) a vinyászaszámolás tartását. Miért fontos ez?
Csilla: Az az igazság, hogy tényleg nincs astanga triszthána nélkül.
Amióta elkezdtem valóban így gyakorolni, összhangba hozni a légzést a mozdulatokkal és az ászanákkal, és nem nézelődni, hanem tartani a dristiket, megéreztem, hogy mennyivel többet jelent ez a puszta testi gyakorlatoknál. Egyrészt azokért a furcsa, hosszabb-rövidebb pillanatokért – amikor talán már sikerül egy “más” állapotban lenni -, másrészt a tanítói láncolat iránti tiszteletből is fontosnak tartom, hogy úgy gyakoroljak, ahogy tanultam tőletek, ahogy nektek tanították.

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Csilla: A kedvencem az utthitahaszta pádángusthászana. Kihívást sajnos minden ‘padmát’ tartalmazó ászana okoz De bízom benne, hogy lesz egyszer olyan, amikor már nem könnyezem meg a bal féllótuszokat.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Csilla: Legyen az uddijána bandha, mert ez már sokszor kihúzott a bajból 🙂 Nagyon érdekes megtapasztalni a bandhák erejét. Nekem fizikai szinten ez a “legmegfoghatóbb”, mert tényleg erőlködésmentessé válik vele (számomra nehéz) ászanákat megtartani. És valami plusz belső erő érzetet is ad, lehet, hogy ebből már valami több lesz? Egyszer…

BW: Végezetűl mit javasolnál azoknak az astangásoknak, akik délután gyakorolnak de a napirendjükbe beleférne a kora reggeli gyakorlás is?
Csilla: Nálatok astangázni mindig jó… már délutáni órákra járóként is függő voltam, de amióta reggel mysore stílusban gyakorlok rengeteg változást tapasztalok, és nem csak fizikai szinten, bár az is nagyon érdekes, hogy mennyire más lett fontos ebben. Az a közel két óra reggelente a saját kis ‘harcaimmal’ szép lassan megváltoztatja az életem egész ritmusát, sokkal nyugodtabban élek, megszerettem a csendet, el tudtam engedni embereket, akiket el kellett, tudok nemet mondani arra, ami nekem nem jó, talán kicsit jobban jóban lettem magammal is.
Szerintem aki teheti próbálja ki, mert bár kicsit korán kell kelni, de ott gyakorolni a többiek között, a Ti segítségetekkel nagyon sok plusz energiát ad.

Én talán elindultam az astanga jóga útján… nekem nincs visszaút 🙂

BW: Köszönjük az interjút!

Astanga ikonok: Mark Robberds

MarkR

Mark 1997 óta foglalkozik a jóga tudományával. Az elmúlt 17 évben rendszeresen utazott Mysore-ba, hogy a legendás Sri K. Pattabhi Jois-szal és unokájával, Sharath-tal tanulhasson. Azon kevés astanga tanárok egyike, aki elkötelezettségéért és odaadó gyakorlásáért kiérdemelte a „Certified” fokozatot. Ifjú tanoncként segédkezett először Mathew Sweeney, majd később Eileen Hall mellett 1999-től 2005-ig a Sydney-ben található YogaMoves iskolában.

Indián és Sydney-n kívül is volt szerencséje a világ legjobb tanáraitól tanulni, többek között Richard Freemantől és Dena Kingsbergtől, és ezeknek a tapasztalatoknak a hatása tükröződik tanítási stílusában is. Jelenleg jóga filozófiát tanul, különösképpen Patanjali Jóga Szútráit tanulmányozza mysore-i tanítójával, Nagaraj Rao professzorral.

2004-ben határozta el, hogy felfedezi, mi a valódi küldetése, célja ebben az életben. Az utazás részének tekintette, hogy körbejárja a világot, elmélyüljön saját gyakorlásában és jóga iránti szenvedélyében, szörfözhessen, taníthasson és zenélhessen. Így azt a fonalat kellett megtalálnia, ami mindezeket összeköti.

2005 óta tart workshopokat, egy-két hetes kurzusokat, elvonulásokat, és szívesen fogadja a meghívásokat különböző stúdiókba a világ minden táján. Mark célja oly módon tanítani, ami arra ösztönzi az embereket, hogy a gyakorlás iránti szenvedély és szeretet bennük is kialakuljon. Előadásainak, zenéjének szerves részét képezi a vallás és a jóga filozófia, így a jóga tradíció mélyebb rétegein keresztül olyan kapcsolódási pontokat találhatunk, amelyek közelebb hoznak minket egymáshoz és saját gyakorlásunkhoz.

2013-ban, Mark egy latin-amerikai körútja során, Costa Ricában készült ez a különleges interjú, ami betekintést nyújt életfilozófiájába és a gyakorlás, illetve tanítás iránti szenvedélyébe. Az eredeti változat nemrég jelent meg az Ashtanga Magazine-ban. Az AM egy online fórum, amely azzal a céllal jött létre, hogy közös felületen keresztül összekapcsolja a világ astangásait. Friss híreket, információkat olvashattok, gyakran jelennek meg jegyzetek a konferenciákról, illetve inspiráló történetek tanárokról és a diákokról egyaránt.

Fogadjátok szeretettel Markot, az ausztrál szörfös, zenész, világjáró jógit, akinek rendkívül barátságos stílusa és közvetlensége diákok ezreit inspirálja világszerte, köztük engem is.

Márky Márk

AM: Honnan származol? Mesélnél kicsit az életedről?
Mark: Ausztráliából. Sydneyben nőttem fel az első guruimmal, a szüleimmel, a bátyámmal és a nővéremmel. Középiskola után a Sydney-i Műszaki Egyetemre mentem, ott végeztem a társadalomtudományi karon, újságírás főszakirányon. Sosem tudtam, hogy milyen karriert válasszak, de írni már gyerekkorom óta szeretek és amióta az eszemet tudom, körbe akartam járni a világot. Szóval úgy gondoltam, hogy utazó riporterként cikkeket írni különböző fórumokra jó lehetőség lenne.

AM: A jóga ösvényén hogy indultál el?
Mark: Amikor ezt a kérdést felteszik nekem, mindig azt válaszolom, hogy a rövid vagy a hosszabb történet érdekel? A rövid válasz az, hogy amikor 1997-ben visszatértem Ausztráliába egy 15 hónapos, sorsfordító tapasztalatokban gazdag utazás után, az édesanyám elvitt egy jóga órára. Egyből rabul ejtett az élmény és a többi már történelem. A hosszabb verzió szerintem pedig már egészen fiatal koromban is éreztem a szívemben a vágyakozást, hogy megtaláljam a választ az élet nagy kérdéseire, úgy mint „ki vagyok én?”, „miért vagyok itt?”, „honnan jöttem és hol fogok meghalni?”. Ez a vágyódás, hogy a lelkem végre hazataláljon, azóta is bennem él. Számomra a hagyományos életmód, az iskola, az egyetem, a karrier, a kocsi, a család, a nyugdíjas élet sosem tűnt az életem értelmének. Mindig valami mást kerestem, és ez a társadalom egészével szembe helyezett. Amikor rátaláltam a jógára, rátaláltam az útra, amely beteljesíti a vágyaimat és lehetővé teszi, hogy a világ részeként harmóniában éjek.

AM: Mióta gyakorolsz és tanítasz astanga jógát? Miért astanga?
Mark: 1998 óta gyakorolok és 1999 végén kezdtem el segédkezni a tanárom mellett. 2004-ig csak órákat adtam, mysore órákat, magánórákat, órákat cégeknél és kezdőknek, nem mondanám, hogy komolyan tanítottam volna. Miért astanga? Kezdetektől fogva teljesen lenyűgözött, és a románc azóta is tart. Naponta gyakorolok, ezért adta magát, hogy tanítsam is.

AM: Hányszor jártál Mysore-ban? Gurujival tanultál?
Mark: Szinte már nem is számolom, de talán ez volt a 13. utam idén. Először 1999-ben látogattam Mysore-ba és 1999-től 2009-ig, Guruji haláláig vele tanultam. Ő volt a tanárom, de 2007 körül már kezdett visszavonulni és Sharath vette át a szerepét.

AM: Van olyan, hogy astanga előtt és után? Milyen volt az életed az astanga előtt?
Mark: Ha visszanézek a tinédzser vagy még az annál is korábbi éveimre, rengeteg harag és zűrzavar volt az életemben. Azért ennél kicsit árnyaltabb a történet. Sok szempontból jó gyerek voltam, volt tehetségem a sportokhoz, és a tanuláshoz, de mindemellett folyton belekeveredtem valamibe. Különösen a tinédzser korom, amikor a pubertás időszak alkohollal és drogokkal való próbálkozással keveredett, olyan veszélyes időszak volt, amikor az életem könnyedén teljesen más irányt vehetett volna. Szerencsére egy belső hang mindig magasabb cél felé vezérelt, és ezért is kezdtem el utazni 1996-ban, azzal a szándékkal, hogy új életet kezdek. Miután hazatértem, rátaláltam a jógára, és az elmúlt 17 év során sikerült ezeket a negatív mintákat is eltávolítani.

AM: Hány éves vagy pontosan? Szerinted minek köszönhető, hogy ilyen fiatalosan és ragyogóan nézel ki?
Mark: 2014 augusztusában leszek 40. Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre a válasz az előzőben rejlik. Ha eltávolítod a sötétséget, világosság marad. Vagy ez, vagy a szuper genetika. Köszi Anyu és Apu!

AM: Miért olyan fontos a megfelelő táplálkozás egy astangás számára?
Mark: A szánkhja és Patanjali jógarendszere szerint három gunából épülünk fel – szattva, radzsasz és tamasz. Gondolom, mindenki hallotta már azt a kifejezést, hogy „amit eszel, azzá leszel”. Nos, ha szattvikus ételeket fogyasztunk, az elménk és a testünk tündöklő és élettel teli lesz. A jóga célja is az, hogy a radzsasz és a tamasz negatív hatásait lecsökkentse, amennyire csak lehet, hiszen szattvikus természetünk áll legközelebb a valódi lényünkhöz, és ezáltal fedezhetjük fel mi mindenre vagyunk képesek valójában. Időnként persze szükségünk van radzsasztikus elemekre is az étkezésünkben, hogy haladni tudjunk, máskor pedig a tamasz elemek segítik, hogy biztos alapokra találjunk. Ez arról szól, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, amely számunkra legjobban működik. Ami a rugalmasságot illeti az ászana gyakorlás során, sok kézzelfogható bizonyíték támasztja alá, hogy a lúgosító diéta valóban hajlékonyabbá tesz, míg a savasító étrendnek ellenkező hatása van. Ettől függetlenül, én nem gondolom, hogy ez az esetek száz százalékában igaz lenne. Szerintem a lelkiállapot nagyon nagy hatással van a test vitalitására.

AM: A jógán kívül mivel foglalkozol még szívesen? Hogy érzed, a jógagyakorlás inkább erőt ad vagy energiát von el más tevékenységektől?

Mark: Szeretek gitározni, énekelni és szörfözni. A jóga mindenképpen segít, mert ezek is koncentrációt, elhivatottságot, önfegyelmet és koordinációt igényelnek testileg és mentálisan egyaránt. Az ászana gyakorlásnak is pontosan ezek az alkotórészei. Az évek során azt figyeltem meg, hogy a gyakorlásom elmélyülésével a képességeim sokat fejlődtek ezeken a területeken.

Mark Robberds

AM: Sokan azt mondják, hogy van összefüggés a jóga és szörfözés között. Mit gondolsz erről?
Mark: Az astanga és a szörfözés között? Ez nagyon romantikus megközelítés. Szerintem pontosan ugyanannyi kapcsolat van a jóga és a futás vagy zenélés, vagy tánc, vagy sok más egyéb tevékenység között. Minden lehet a jógának egy megnyilvánulási formája – az egyirányú koncentráció és az érzékszervek visszavonásának képessége, ahol az „én” eltűnik, még ha csak egy pillanatra is. Szörfözés, zenélés és ászana gyakorlás közben csak ez a tiszta cselekvés történik. Szóval, amikor a „kicsi én” félreáll és egy nagyobb erőnek ad utat, akkor érezhetjük létünk Egységhez való kapcsolódását. Ez egy gyönyörű dolog és bármelyik pillanatban megtörténhet; persze a feltételek az óceánon vagy a jóga matracon sokkal kedvezőbbek ehhez.

Gitáros Mark

AM: Dalokon kívül mást is szoktál írni?
Mark:
10 éve írok naplót, azelőtt pedig utazási feljegyzéseket készítettem. Minden reggel, amikor felkelek, 20 percet töltök azzal, hogy leírom, ami történik, amit érzek. Ez segít, hogy a céljaimra tudjak koncentrálni. Lehetővé teszi, hogy mindenféle cenzúra nélkül kifejezhessem magam.

AM: Miért jöttél Costa Ricába, és hogy választod ki a helyeket, ahová elmész tanítani?
Mark: Mariela [Cruz] miatt jöttem. Amikor látta, hogy az amerikai kontinensen leszek, meghívott. Hosszú évek óta barátok vagyunk, azt hiszem, 2006-ban találkoztunk először Mysore-ban. A legtöbb stúdió, ahol tanítok, barátoké, akiket Mysore-ból ismerek, de egyre több meghívást kapok olyanoktól is, akikkel még nem találkoztam. Próbálok minél több helyre eljutni, de fontos, hogy az óceán ne legyen túl messze, hogy szörfözhessek is.

AM: Hogy, miért, mikor és hol kaptad meg a “Certified” címet? Hogyan lehet ezt elérni? Vágytál erre?
Mark: 2010 elején. Sharathtól kaptam a címet egy vasárnap délutáni konferencia során Mysore-ban. 1999 óta rendszeresen jártam gyakorolni vele és Gurujival és befejeztem az „Advanced A” sorozatot. Ez alapvető kritérium, ahogy a hitelesség és a megbízhatóság demonstrálása is. Egyik nap az irodájában voltam, és ez szóba került. Azt mondta, eljött az ideje és úgy érzi, kész vagyok rá. Szóval, ennyi volt.

AM: Hol van a kedvenc helyed, és mikor gyakorolsz legszívesebben?
Mark: Mysore kétségtelenül az egyik kedvenc helyem. Talán nincs is hozzá fogható. De a dzsungelben is nagyon szeretek gyakorolni, ahol gyönyörű természet vesz körül. A kora reggeli órák mindenképpen a legjobbak.

AM: A negyedik sorozatot gyakorlod?
Mark: Igen, dolgozom a negyedik sorozaton. Sosem gondolkodtam rajta, hogy eljutok-e idáig egyáltalán, de miután befejezi az ember a harmadik sorozatot, a fejlődés természetes része, hogy jön a következő póz, ami a negyedik sorozat kezdete. Aztán szépen egyesével jött a többi és mielőtt eszméltem volna, már javában a negyedik sorozatot gyakoroltam. Nagyon érdekes folyamat, mert nincs sok útmutató arról, hogy ez a sorozat hogy néz ki vagy hogy kell a pózokat végrehajtani, ellentétben az első három sorozattal.

AM: Mi vagy mi volt a legnagyobb akadály, amelyet le kellett győznöd a gyakorlásod során?
Mark: A legnagyobb akadály a kétség. Ez valóban a megfelelő irányzat? Ez nem csupán fizikai? Nem teremt még nagyobb egót? Hol van ebben a spiritualitás? A fájdalom a csípőmben vagy a hátamban valóban a javamat szolgálja? Azt gondolom, a legtöbb ember valóban tapasztal különféle nehézségeket, és sokan ilyenkor meg is hátrálnak. Az elmúlt 17 évben, amióta gyakorlok, számtalan embert láttam jönni és menni. Lehet, hogy én tanulok lassan, de úgy érzem, hogy még mindig annyi minden van hátra.

AM: Szerinted milyen áldásos hatásai vannak ennek a gyakorlásnak?
Mark: Fizikai síkon elképesztő életerőt és energiát ad. Érzelmi és mentális szinten pedig kifejleszti azt a képességet, hogy felismerjük, hogyan működik az elme és az egó, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a negatív, korlátozó mintákat, amelyekre már nincs szükségünk, el is tudjuk tüntetni. Ebben rejlik a jóga tradíció szépsége – nem arra tanít minket, hogy meg kell próbálnunk fejlődni, hanem arra, hogy az akadályokat kell elmozdítanunk, amelyek gátolnak, hogy felfedezhessük valódi önmagunkat és képességeinket.

Mark Robberds

AM: Melyik a kedvenc ászanád és melyik a legnagyobb kihívás most?
Mark: vriscsikászana – kézállásban a skorpió póz a kedvencem. A legnagyobb kihívást pedig a ganda bhérundászana és a múlabandhászana okozza.

AM: Kívülről nézve álomszerű életet élsz. Tényleg ez álmaid élete?
Mark: Élem az álmaimat! A sajátjaimat. Nem tudom, hogy más is ezekről álmodik-e. Biztos vagyok benne, hogy sok ember nem vágyik minderre. Az életben mindennek megvan az ára, az árnyékos oldala. Szóval, amennyi előnye van ennek az életformának, pontosan annyi hátránya is. Például nincs otthonom, tíz éve csak bőröndökből élek, megszámlálhatatlan órákat töltök repülőtereken és repülőkön. De számomra mindez megéri, mert új és izgalmas helyeket fedezhetek fel, csodálatos emberekkel találkozhatok és a személyes tapasztalataimon keresztül tanulhatok a világról.
2004 óta arra vágyom, hogy járhassam a világot, miközben szörfözhetek és jógát taníthatok, elmélyülhetek a saját tanulmányaimban és gyakorlásomban, gitározhatok, énekelhetek, előadhatok, tanulhatok spanyolul és a világ minden tájáról találkozhatok emberekkel, akikkel mindezt megoszthatom. Ma már nagyjából ezekkel foglalkozom. Legnagyobb része annak, amit csinálok abból áll, hogy megosztom a tapasztalataimat arról, ahogy jóga útját járva élek a világban. Általában egy évben három hónapot töltök Indiában azzal, hogy a mindennapi gyakorlás mellett új lehetőségeket találjak tudásom gyarapítására, hogy utána még hatékonyabban adhassam azt át. Csaknem 14 éve e körül forog minden gondolatom.

AM: Guruji mindig azt mondta, hogy a család a hetedik sorozat. Tervezed a hetedik sorozat gyakorlását is? Mit gondolsz a házasságról és a gyerekekről? Valahol, valamikor, tervezed, hogy letelepedsz majd?
Mark: Igen, valóban mondogatta ezt, de inkább tréfából. Az emberiség évezredek óta családokban él, szóval ez teljesen természetes dolog, az evolúciós folyamatunk része. Jó kérdés. Az idők emlékezete óta vágyunk házasságra és a gyerekekre, ami szolgálja az emberiség fejlődését is. De most már nagyon megváltozott a világ. A család, mint egység mindenütt omladozik. Legalább az emberek fele, akit ismerek és megházasodott, majd gyerekei születtek az elmúlt tíz évben, mára már elvált. A gyerekek lehetnek a legcsodálatosabb örömforrások az életben, de hihetetlenül sok szenvedést is okozhatnak a szüleiknek. Ez mindig vegyes – egyszerre gyönyörűség és fájdalom – ahogy ez a világban minden dologgal így van. Le fogok telepedni, de kétlem, hogy tipikus módon tenném. Ha valaha megházasodom és gyerekeim lesznek, nem fogunk szokványosan élni. Utaznom kell majd és világszerte vagy országszerte tanítanom, hogy eltartsam magam és a családomat. Majd meglátjuk… ahogy a muszlimok mondják „Inshallah” vagy ahogy a katolikusok, „Legyen meg a te akaratod!” vagy ahogy a hinduk, “A Brahman minden tett végrehajtója”.

AM: Vannak hosszú távú terveid, és ha igen, mik azok?
Mark: Amikor harminc éves lettem, tudtam, hogy a következő évtizedet utazással fogom tölteni, miközben tanulhatok az életről és önmagamról. Ahogy az a legtöbb tervvel lenni szokott, ezt is hosszabb időbe telt megvalósítani, mint ahogy vártam. Szóval, még számos utazás vár rám. Még csak most kezd igazán jól menni ez az életforma, úgyhogy még egy ideig szeretném élvezni. Még jó pár év intenzív utazás következik. Remélem, utána majd kialakíthatok olyan lehetőségeket, amikor egy-két hónapos kurzusokat tarthatok különböző országokban és a diákok eljönnek hozzám. Végül pedig szeretnék egy bázist valahol, nagy valószínűséggel Ausztráliában. Annyi dolgot szeretnék még csinálni. Szeretnék közel lenni az óceánhoz minden nap. Szeretnék egy kertet, ahol a saját növényeimet termeszthetem. Szeretnék még zenélni és új nyelveket tanulni. Szeretnék egyetemre menni és komparatív vallástudományt és/vagy filozófiát tanulni. Szeretném, ha lenne egy családom. Mindezeknél a legnagyobb döntési faktor a nagy „$$” lesz. Ha utazom, sokkal több pénzt tudok keresni. Ez az igazság. Úgyhogy valószínű, továbbra is utaznom kell majd, hogy meg tudjak élni. Nem akarok jógaiskolát nyitni. Nem vagyok üzletember, szóval a jóga, mint üzlet nem érdekel. Tehát, ezek a dolgok szerepelnek a terveim között a negyvenes éveim során. Természetesen, továbbra is követem, amit súg a szívem, csinálom, ami a szenvedélyem, tudva, hogy a következő ajtó úgyis kinyílik, amikor itt van az ideje.

AM: Mi a legfontosabb tanácsod egy kezdő vagy már nem annyira kezdő astangás számára?
Mark: Csak könnyedén és érezd jól magad!

Forrás:
http://www.ashtangamagazine.com/#!am-exclusive-interview/c1nzw
http://www.markrobberds.com

Govinda Kai élménybeszámoló 1. rész

 Govinda Kai BLOG

Scroll down for the English!

Guruji egyik régi tanítványa, Govinda Kai ismét Magyarországra látogatott egy hétvégi workshopra. Azt hiszem túlzás nélkül mondhatom, hogy a résztvevőknek mérhetetlenül intenzív és katartikus élményben volt része, ami még jelenleg is tart. Éppen ezért gyorsan meg is kértük a résztvevőket, hogy még azon melegében osszák meg velünk a gondolataikat, érzéseiket erről az együtt töltött csodákkal teli három napról. Fogadjátok őket szeretettel!

Dorka

Dorka
“Mindenki egy megtestesült csoda, és mindannyian magunkban hordozzuk az isteni ragyogást és eksztázist. Az pedig csakis rajtunk múlik, hogy ezt észrevesszük-e, vagy megtévesztve az egónk által ellenségeket és veszélyt látunk-e mindenütt. Ezen a hétvégén harminc-egynéhány merész ember lelke levetette álruháját, és áttört minden korlátot. Felolvadt az egyének közti különbség, egyetlen Tiszta Szeretet-lényként egyesülve éltük át a varázslatot és az eksztázist, ami maga az élet.”

Krisztina

Kriszti

“Azt mondják, sokszor egy pillanat is elég, hogy megváltozzon az életed… egy „váratlan” fordulat, egy „véletlen” találkozás… Nos, mióta elkezdtem astangázni, szinte mindennapossá váltak ezek az apró csodák. Felerősödött valami vagy csak jobban figyelek? 3 évvel ezelőtt, amikor először járt nálunk Govinda egyáltalán nem terveztem, hogy részt vegyek a hétvégi workshopon… Alig jógáztam pár hónapja, valahogy nem mertem úgy érezni, hogy lenne ott helyem. Szerencsére valaki mégis gondolt rám! Egy hely felszabadult, és Fruzsi, az első jóga tanárom elhívott. „Csak” egy „half led” órára és egy délutáni beszélgetésre csöppentem oda… Bár volt alkalmam Govindával váltani pár szót, akkor bele sem gondoltam, hogy ez a néhány óra mit indíthat el. Életem legkaotikusabb időszakában történt ez, és hirtelen lavina indult. Nem sokkal a workshop után megkaptam álmaim állását álmaim városában és egy teljesen új kaland vette kezdetét; Sydneyben találtam magam és egy éven belül már Ausztrália két legfantasztikusabb tanárával, Eileen Hallal és Mark Robberds-zel jógázhattam. A gyakorlásom mindennapossá vált és szárnyakat adva továbbra is repít az ismeretlenbe. Egyre inkább hiszem, hogy Guruji azzal, hogy felhatalmazta az erre méltó diákjait, hogy tanítsák ezt a csodálatos rendszert nem csak egy „papírt” adott a kezükbe, hanem az erőt, hogy megváltoztassák az emberek élét azáltal, hogy kirobbantják őket a komfort zónájukból és felnyitják a szemüket a gyakorlás és az élet szépségeire.
Ez a mostani találkozás számomra mérföldkő volt. Úgy érzem, egy fejezet lezárult és három év kemény munkájával helyet csináltam az Újnak. Minden értelemben.
Fantasztikus érzés volt látni a csillogást a résztvevők szemében, megosztani egymással ezt a rendkívüli élményt, gyakorolni, beszélgetni, énekelni, táncolni, sírni és nevetni! Úgy érzem, azáltal, hogy Govinda most már másodjára látogatott el hozzánk, mintha „felelősséget” vállalt volna értünk… mintha ezentúl vigyázna ránk… mintha már nem lennénk „egyedül”… mintha mi kis diákok sokkal közelebb kerültünk volna egymáshoz és magához a gyakorláshoz, ami már a matracon túl is tart… Sőt, ott kezdődik csak igazán! Szerintem hatalmas dolog, hogy egy ilyen kicsi országban, ilyen történelmi múlttal egy ilyen különleges közösség formálódik. Vagy pont ezért? Még egy éve sincs, hogy megnyílt az Iskola és szinte olyan, mintha mindig is lett volna. Úgy érzem, ez a hétvége nem csak számomra nyitott új fejezetet, hanem mindannyiunk számára adott útravalót. Hálás vagyok azért, hogy itt lehetek, hogy gyakorolhatok, hogy ezzel az új lendülettel lehetőséget kapok minden eddiginél többet kihozni magamból és a mindennapjaimból, hogy valódi csodaként éljek meg minden percet, minden gyakorlást. Egyelőre még cikáznak a gondolatok és kavarognak az érzések, de egy dologban biztos vagyok: ezt a hétvégét sokszor fogjuk emlegetni még.”

Orsi

Orsi

“Sosem tudom, mire számíthatok. Mindig meglepődöm, hogy a jóga csak úgy megtörténik. Fogalmam sem volt ki Govinda Kai, ami persze az én hibám, hogy nem vagyok elég körültekintő, amikor jelentkezem egy workshopra. Aztán a pénteki első találkozás után olyan hangos lett egy-két gondolata, hogy kíváncsi lettem, ki ez az ember. Honnan tud ő ennyi mindent, honnan a képessége, hogy az egyébként százszor hallott mondatokat, megkockáztatom közhelyeket (amik persze mindig igazak), olyan erővel tudja közvetíteni, hogy hirtelen belém ég, a határaim helyett fókuszálhatok az általam nem tudott tartományra is, hogy az elmémmel megtalált válaszok helyett, feltehetnék a szívemből is kérdéseket, hogy akár útjára engedhetném, sőt elzavarhatnám azt a belső hangot is, amely újra és újra kudarcra ítél, még mielőtt igazán befészkelhetném magamat az álmomba. Több mint 320.000 találatot dob fel rá a Google… ő tényleg a jógatanárok egyik szupersztárja. Úgyhogy nem csoda, hogy elkapott a rémület, mit keresek kezdőként az ő közelében. Egy ilyen hétvégéből mindenki azt tudja elvenni, ahol éppen tart. Mindenkit máshogy szólít meg, mástól érintődik meg. Nem jegyzeteltem, mert arra voltam kíváncsi a sok mindenből amit mond, mi marad meg igazán. Arra kért minket álljunk úgy a gyakorláshoz, mintha az lenne az első. Nem volt nehéz. Életem első Mysore stílusú gyakorlását ő és párja felügyelték. Akkor reggel persze átkoztam magam, miért nem kelek fel soha időben, hogy lehet az, hogy fél év alatt mindig a reggeli gyakorlásokat spórolom meg. Utólag biztos vagyok benne, hogy engem ez a fantasztikus élmény mozdít abba az irányba, hogy a jóga valóban a reggelek élménye is legyen, és ne csak egy fáradt nap utáni zsilipelésre használjam. Az ember nem számít rá, hogy egyszer csak elsírja magát, miközben egy pillanattal korábban még cinikusan az óráját nézte, hogy meddig tart még a mai szeánsz. Az ember nem számít rá, hogy a Govindával töltött workshop után nem győzi mantraként ismételgetni a tőle kapott legfontosabb gondolatokat, miközben vasárnap este alig várja, hogy hazaérjen és aludjon és ne gondoljon tényleg semmire. És ki tudja? Lehetne a jóga valóban az életem is. A gyakorlás valóban megtörténhet a nap minden percében is. Egyelőre még nem számítok erre, de mi van, ha egyszer mégiscsak megtörténik. El tudom fogadni, hogy egyszer így lesz. Azt akkor nagyon fogom értékelni. És egy óriási ünneplésbe csapok majd! Remélem, hogy ezen az úton kísérnek majd azok is, akikkel ezt a hétvégét együtt élhettem át. Hálával és szeretettel gondolok vissza az elmúlt napokra és alig várom a következő találkozást!”

Ildikó

Ildikó

“Guru érzésem volt, úgy éreztem emelkedek a tudatosság irányába, úgy éreztem, egy negyedik vagy sokadik vagy másik dimenziós utazásban vehetek részt, éreztem, ahogy felemelkedem – mind a fizikai gyakorlásban, mind egyéb szinteken.
Fényeket gyuútott, világossabb lett a lét könnyűsége, a most megélése, az egó elengedése és egyéb területeken: elméleti és megvalósítási, megélési szinteken is.
Felemelő és inspiráló volt. Még sok ilyen élményt :-)”

Lívia

Lívi
Úgy gondoltam, egy workshop nem adhat hasonló élményt, mint az elkötelezett napi gyakorlás, ezért félve vállalkoztam egy újabb „jógás hétvégére”, ehhez képest felejthetetlen élményben volt részem. Köszönöm Govinda Kainak, hogy eljött hozzánk és megtapasztalhattuk együtt, mit jelent a spirituális gyakorlás! Köszönöm a Bandha Works tanárainak a szervezést, a bátor jógiknak, akik mertek kérdezni, mert így mind válaszokat kaphattunk kérdéseinkre. Úgy érzem, mintha a táskámból nehéz köveket tettem volna le, így új lendülettel folytathatom tovább az utam…”

ENGLISH

 Govinda Kai BLOG

One of Guruji’s longtime students, Govida Kai , visited us for a weekend workshop in Hungary again. I don’t think I exaggerate when I say the experience has been so intense and cathartic that its effects will last for a long time. We have asked the students to share their feelings and thoughts about these magical three days we spent together. Please welcome them.

Dorka

“Everybody is an embodied miracle, and we all carry the divine light and ecstasy within ourselves. It depends only on us whether we recognize this or misguided by our ego we see enemies and danger everywhere. During this weekend thirty-some fierce soul took off their disguise and broke through all boundaries. The difference between individuals dissolved completely, and we experienced as one united Pure Love-being this magic and ecstasy, which is life itself.”

Krisztina

“It is often said that life can change within a second… by an unexpected twist, by an accidental encounter… Well, ever since I have started to practice Ashtanga Yoga these “little” miracles have become a part of my everydays. Has something gotten stronger or am I just paying more attention? 3 years ago when Govinda was visiting us for the first time I didn’t plan to participate at all. I had only been attending a few yoga classes and I knew very little of the system (well, less then what I know now, I still don’t know much ). Funnily, I just didn’t dare to sign up. Interestingly though, in the last minute somebody had to cancel the very last session and my teacher back then, Fruzsi, thought of me, so fortunately I could join the group still. It was “only” a half led class and a bit of a discussion. I had the chance to speak with Govinda for a few minutes but I never thought that afternoon would initiate such major changes in my life. It was an insanely chaotic period when I felt more lost than ever before. Soon after the workshop though my dream job in my dream city miraculously found me, I ended up in Sydney in a heartbeat and within a year I was already practicing with two of the most amazing teachers of Australia: Eileen Hall and Mark Robberds. My practice has become regular and it’s been getting more and more intense ever since. It’s given me wings and it’s been guiding me to face the unknown. I have seriously started to believe that Guruji hasn’t only given the Certification to their students to go around the world and teach yoga, he’s also given them the power to change people’s lives by pushing them way beyond their illusionary limitations and opening their eyes up to the magic of this Practice and Life itself. Meeting Govinda again has been a milestone for me. A chapter closed and a whole new one has just opened up. It was fantastic to see the spark in people’s eyes and share this incredible experience with each other; to practice, to listen, to talk, to sing, to dance, to cry and to laugh together! Suddenly nothing feels so lonely anymore, like somehow we are looked after, cared for and supported! So much has been shared and the connection has grown a lot stronger – both for the practice and for each other as a community. It’s not going to be enough to show up on our mats each morning anymore, there’s so much more to it. Somehow we all sense that. I do believe that it’s something very special what we have started here and how fast it’s been growing. The school has opened up only a short year ago and it already feels like it’s always been there for us. I think this weekend has not only opened up a new chapter for me, but it has given each and every one of us presents and it’s up to us what we decide to do with them. I’m truly grateful for being a part of all this, for this Practice and for this fresh energy to apply myself like never before and make the most of each moment, each day, each practice. Still hard to express how I feel exactly, but there’s one thing I’m sure of: this weekend is something very extraordinary to be remembered.”

Orsi

“I can never know, what is waiting for me. I am always surprised that yoga just simply happens. I had no idea who Govinda Kai is, which is my mistake completely, because I had not looked him up before I registered to the workshop. Then suddenly after our first meeting on Friday, some of his thoughts became so loud in me that I became curious who he really is. How can he know so much, where does this ability come that he can say well known things (I daresay clichés – which are true of course) with such power, so that they burn in me? After this weekend, instead of my boundaries I can focus on the wide range of things I don’t know; instead of knowing answers by my mind I could ask questions with my heart; or I could even bundle out the voice from my head which doom me to failure before I could start to realizing my dreams. Google gives more than 320.000 hits on him… he really is a superstar among yoga teachers. So no wonder I got really scared: what am I doing here with him as a beginner? During a weekend like this, everyone receives as much as they can take in. Everyone is addressed in a different way, and they are touched by different ideas. I did not take any notes, since I was curious what will really stay with me from the vast amount of information. He asked us to approach every practice as if it was our very first one. I wasn’t hard for me. The first Mysore class in my life was supervised by him and his partner. On that morning I cursed myself why can’t I wake up in time on other mornings to practice, why is that I haven’t come to the morning classes in these six months. Now, after a few days I am sure that this extraordinary event will guide me to the place, where morning practice is part of my life, and I don’t only use yoga as for winding down after a long and stressful day. One would never expect that they suddenly burst into tears just second after they cynically checked their watches waiting for the end of the “séance”. One would never expect that after a workshop with Govinda, they cannot help but repeat as a mantra the most important ideas received from him while waiting to arrive home and go to deep sleep without any thoughts. And who knows? Yoga could really be part of my life. I don’t expect to get there immediately though, but what if it happens someday? I can accept that possibility. I will appreciate it so much then. And will truly celebrate when it happens. I hope everyone I could share this weekend with we’ll accompany me along the journey. I will remember this weekend with gratitude and love, and can’t wait for the next meeting.”

Ildikó

“I had the feeling of being in the presence of a Guru. I felt rising towards higher awareness, like taking a four or multiple dimension journey. I literally felt reaching higher both in my practice and on other levels. He’s lit the torches, light on life, on the beauty of the present moment. The importance of letting go of the ego and so many other aspects have become clearer both on theoretical and practical levels. It was very uplifting and inspiring. I wish for many more similar experiences.”

Lívia

“I thought a workshop could not give similar experience to the dedicated daily practice, so I was a bit afraid of signing up for another 3 day event over a weekend. This experience is unforgettable though. I would like to say thank you to Govinda Kai for visiting us and for sharing how the spiritual practice feels like. Thanks to the teachers of Bandha Works for organizing everything and thanks to the brave yogis who dared to ask, so that we have all been given answers to our questions. I feel like my luggage is lighter now so I can continue my journey at a new pace.”

A hónap bandhája: június

Dávid Bandha Yoga Jedi

Június hónap bandhája fiatalon szembesült a kegyetlen mulandósággal, de hála egy kiváló orvosnak és a nagyszerű családjának kapott még egy kis időt, hogy rátaláljon az örökkévalósághoz vezető útra. A viszontagságos kezdet ellenére (vagy éppenséggel pont ezért) rendkívül vidám, élettel teli és felettébb szorgalmas fiatalembert ismerhettünk meg Dávid személyében. Fogadjátok Őt szeretettel.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Dávid: A szavamat adom, hogy így lesz!

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Dávid: Körülbelül kettő és fél évvel ezelőtt az egyik kedves ismerősöm ajánlotta az Atma centert. A lánya – Blanka – akkor már ott jógázott, véletlenül pont nálad. Úgyhogy gondoltam megnézem, mi fán terem az astanga jóga…és ez lett belőle 🙂

BW: Két és fél év távlatában szerinted mi fán terem az astanga? Hogy működik ez az irányzat?
Dávid: Az igazi mélységei szerintem csak az előtt tárulnak fel, aki nyitottá válik a gyakorlásra. Még az elején vagyok, de szerintem egyszerű a recept. Csinálni kell, és működik. A hatásait egyértelműen érzem azokon a napokon, amikor gyakorolok, és egyértelműen mások azok napjaim, amikor nem.

BW: Úgy tudom, az astanga mellett egyéb keletről érkezett rendszereket is gyakorolsz. Mit lehet ezekről tudni, hogyan kapcsolódnak össze, ha egyáltalán összekapcsolódnak?
Dávid: Igen, jól tudod. Jó pár éve karatézom. Ez nekem természetes, mert a családom minden tagja gyakorolja ezt a harcművészetet. A karate nem indiai hanem japán származású, de ott is vannak meditációhoz kapcsolódó részek. Tulajdonképpen úgy tekintek rá, mint mozgó meditációra. Az edzésen kialakult helyzetek pedig szerintem olyan szituációk, amelyekből megtanulhatom, hogy hogyan viselkedem egy-egy szélsőséges helyzetben. A kényelmes helyzetekben nem derül ki, hogy milyen vagyok valójában, csak azokban, amelyek felfordítják a világomat.
Az összekapcsolódás a jógával az önmegismerés szempontjából szinte azonos. Ha úgy “használom” a jógát vagy a karatét, mint egy fitnesz edzést, akkor nem jutunk el a belső lényegükhöz. Sajnos a karate most háttérbe szorult a munka, a főiskola és a jóga hármassága miatt, de szerencsére csak annyi történt, hogy az egyik ruhát egy másikra cseréltem. Nekem valahogy mindkettőben megjelenik a művészi szépség, csak másképp. Szerettem volna megismerni, hogy miről szól a jóga és az időbeosztás miatt választanom kellett. S mivel ez csak akkor derül ki ha csinálom, így belevágtam.

BW: Az astanga jóga második ága a nijama (spirituális elvek), ezen belül található az Ísvara pranidhána (Isten iránti odaadás). Úgy tudom Neked erre “bejáratott” rendszered van?
Dávid: Az a helyzet, hogy keresztény családból származom, most mégis a Buddhista Főiskolára járok tanulni. Gyerekkoromban az volt a meglátásom, hogy Isten “bácsi” az összes vallásban ugyanaz a valaki, de mivel senki sem tudja az igazi nevét, így inkább mindenki adott neki egyet: Isten, Allah, Brahman, Krisna stb. Vagyis, mindenki ugyan arról beszél. Most már inkább úgy látom, hogy az Isten a bennünk lévő egységhez és harmóniához való közelítésünk. Azt hiszem, hogy Ő ez az állapot. Ami mindig bennünk van, de nem érezzük a zavaró gondolatoktól, a fecsegésektől és a külső ingerektől. Abban a tevékenységben találjuk meg, amiben ezt az egységet érezzük. Egységet magunk és minden más között.
Úgy érzem, hogy a világban minden összefüggésben vagy egymással, ezért minden, amit teszek, mondok, vagy gondolok, hatással van minden másra is. Ezért azt is gondolom, hogy az istennek való odaszentelődés lehet bármi, amiben ezt az egységet megtaláljuk. Bármit gyakorolunk, mindig van egy pont, amikor a tanulás vagy a gyakorlás átlép egy fizikai vagy egy logikus pontot, ami még szavakkal leírható. Ezeken túl tudjuk megtapasztalni azt, ami a lényeg. A szavakon, a gondolatokon, a fizikai és a logikus dolgokon túl találjuk meg az Istenhez való odaszentelődés értelmét. Amikor a gyakorlásunkban már elmélyülünk. Minél inkább erre helyezzük a figyelmünket, ez annál érezhetőbb. Legyen az bármi: jóga, harcművészet, szolgálat, kártyatrükk gyakorlás…bármi. S ha így élünk, akkor azt hiszem, az életünk kiteljesedik. Így gondolom!

BW: Te is a reggeli Mysore csapatot erősíted, sőt az egyik legkorábban érkező jógi vagy közülük is. Hogy bírod ezt a “terhelést” napról napra, mi a titka – ha van ilyen – a korai reggeli gyakorlásnak?
Dávid: Azt hiszem annak köszönhető, hogy meg szerettem volna tudni, hogy mi van a jógában. Ezért eldöntöttem, hogy adok neki egy fél évet, amikor annyit gyakorolok amennyire csak lehetőségem van. Abban is megállapodtam magammal hogy tartom magamat ehhez a döntésemhez. Amikor nagyon nehéz felkelni fél ötkor vagy ötkor, ez átlendít a nyekergésen. Az első 2,5 hónap nagyon nehezen ment, azután már kicsit könnyebb lett. Azt hiszem, a figyelmem átállt. Az életem berendezkedése megváltozott. Valahogy a szokásaim közé került a gyakorlás, ami önmagában nagyon érdekes változás. Azokról a változásokról nem is beszélve, amiket a gyakorlás egyéb területen generált. Szerintem ennek a hozzáállásnak nem titka, hanem ára van. Sok lemondással jár az, ha valaki ennyit gyakorol. De a kényelmetlenség csak a változás időszakában tart. Ha egy ember elköteleződik valami felé, akkor az élete ahhoz rendezkedik be. De a véleményem az, hogy megéri. Legalább is nekem megéri.

BW: A Mysore stílusú gyakorlások által sok minden kiderül a gyakorlóról… Alapból is egy jóvágású srác vagy, de Rád ez duplán érvényes! Mit kell tudni a mellkasodat “díszítő” hatalmas forradásról?
Dávid:  🙂 Köszönöm. A mellkasomon lévő vágásról azt érdemes tudni, hogy egy nyitott szívműtétet jelez, amit akkor csináltak, amikor hat éves voltam. A szülésnél közrejátszott „kis” rendellenesség következményeként keletkezett foltot stoppolták be a szívemen. Akkor még nem fogtam fel, hogy mi történik velem, de ahogy így visszagondolok, a szüleim nem is tudom, hogy mit élhettek át, mivel a varrást a szíven belül kellett megcsinálni. A gyengébb idegzetűek kedvéért nem cizellálom. Amikor ez történt, édesanyám nővér volt. Pontosan tudta, hogy ez mit jelent. Ezért ahogy kiderült, hogy műteni kell, azonnal átkérte magát a szívsebészetre, hogy a közelemben legyen. Elmondása szerint legalább kétszer olyan gyorsan gyógyultam, mint azok a gyerekek, akikkel nem lehetett ott ennyit az édesanyjuk. Arra emlékszem – meg sok másra is –, hogy amikor kijöttem az altatásból, anyu bejött hozzám, hogy megnyugtasson. Ami nem annyira jött be, mivel anyu egy maszkban volt, és a doki kicsit elmérte a dózist – egy hatéves gyerek fizikumánál elég nehéz pontosan eltalálni – ezért ébredéskor mindenből duplát láttam. Úgyhogy egy maszkos kétfejű és négykezű ember fura hangon próbált beszélgetni velem. Hát nem nyugodtam meg… Egyébként a műtétért Ő is és én is nagyon hálásak vagyunk Dr. Hartyánszky Istvánnak, mert nagyon jól megcsinálta. Amikor kicsi voltam nagyon zavart a forradás, de aztán azt mondták, hogy majd ez lesz a szexepilem. Most már megszoktam és szerencsére nem jelent akadályt az ászanákban vagy az életben sem.

BW: Az “elmélet” után térjünk át egy kicsit a gyakorlatra. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Dávid: A kedvenc ászanám a pascsimattánászana. Azért ez, mert ebben fejlődtem a legtöbbet. Sosem gondoltam volna hogy a nyújtott lábaimon a sípcsontom egyszer majd az arcom útjában fognak állnak. De így lett, és ennek most nagyon örülök. Amelyik pedig a leginkább kihívást jelent a számomra az a návászana és a pádángusthászana. Hogy úgy mondjam ezek az ászanák egyenlőre nem annyira kedvesek hozzám:-)

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Dávid: A személyes kedvencem a bandhák közül a dzsálándhára bandha! Ha szavaznom kellene, akkor erre a bandhára szavaznék. Még pedig azért, mert ezt még úgy ahogy meg tudom csinálni A többiben is van gyakorlatom, de azokban nagyon ügyetlennek érzem még magamat.

BW: Végezetül, kinek ajánlanád az astanga jóga rendszerét?
Dávid: Azoknak ajánlanám, akik szeretnék magukat jobban megismerni. Akik a mozgó meditációban inkább lelnek otthonra, mint a statikus ülésben. Azoknak, akik szeretnének változtatni az életükön, de nem tudják, merre induljanak. Vagy akik a meglévőt szeretnék magasabb szintre emelni. Azoknak szerintem ez kiváló irány.

BW: Köszönöm az interjút!

A hónap bandhája: május

Prezi Rita

Április után ismét egy felettébb mosolygós, jókedélyű lány a hónap bandhája. A Mysore programunk lelkes látogatója, szinte minden reggel a matracon kezdi a napot, hogy aztán feltöltődve, energiától kicsattanva vágjon neki a kihívásokkal teli “Startup” munkanapnak. Fogadjátok szeretettel: Ritát.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?”
Rita: Esküszöm.

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Rita: Niki barátnőm már évek óta gyakorol, ő beszélt rá az első órára. Kb. egy évig agni jógára jártam, néha-néha elmentem vezetett astangára, aztán egyik reggel úgy ébredtem, hogy én bizony elmegyek a reggeli órára. Kicsit meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a mysore nem vezetett. A sorozatot sem tudtam, de odaállítottál Blanka mellé, ami nagy segítség volt. Később papírból csináltam, majd egy szép napon elvetted a papírt is. 🙂

BW: Miben más számodra a mysore-stílusú gyakorlás, mint egy vezetett astanga jógaóra?
Rita: Reggel a figyelem könnyebben fordul befelé, ez segíti a fókuszálást. A saját légzésritmusomban, a saját tempómban gyakorolhatok, több időt szentelhetek egy-egy ászanának, el tudok mélyedni azokban a pozíciókban, amelyek kihívást jelentenek. Belülről vezérelt gyakorlás, ahol a tanár segítőként és támogatóként van jelen. Az önálló gyakorlás ráébreszt, hogy nem a többieknek és a tanárnak való megfelelési kényszerből kell csinálni az ászanákat. Csak magaddal foglalkozol, a testeddel és a testérzetekkel, csak Te vagy abban a másfél-két órában, semmi más. Ez óriási szabadság: nem “mondják meg”, mit kell csinálni, azért csinálod, mert szabad akaratodból így döntöttél, mert te szeretnéd.

BW: Nehéz volt átállni a délutáni gyakorlásról a reggelire?
Rita: Nagyon nehéz. A reggeli jóga komoly önfegyelmet kíván és lemondásokkal jár. Ez egy életforma. Másokkal egyetértésben én is azt vallom, hogy a reggeli gyakorlás előző este/délután elkezdődik. Számít, mikor és mit eszel (utoljára), fegyelmezetten ágyba kell menni 10 órakor, akkor is, ha még nagyon megnéznél egy filmet, és akkor is, ha éjfélig a plafont nézed. A hét előrehaladtával persze az ember egyre fáradtabb, és eljön a pont, amikor magától bedől az ágyba 10-kor, mint egy zsák. 🙂 Már az első alkalommal megtapasztaltam, mennyire más a nap, ha gyakorlással indul. Nekem a jóga utáni órák a legaktívabbak, ilyenkor vagyok a legélesebb, megnő a koncentráció, összeszedett vagyok és fókuszált. Sokkal rövidebb idő alatt képes vagyok elvégezni olyan feladatokat, melyekhez máskor többszörös idő kell.

BW: Egy startup cégnél keresed a jógabérletre valót, és egy startup jógaiskolában astangázol. Van olyan, hogy startup függőség? Mik lehetnek a szellemiségbéli párhuzamok a két intézmény között?
Rita: Szerintem mindenki megtalálja azt a közeget, ahol úgy érzi, otthon van, mert olyan emberekkel lehet együtt, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő, akik inspirálják, akiktől tanulhat. Ilyen hely a Prezi és a Bandha Works is. 🙂 Mi a közös a szellemiségben? Olyan emberekkel vagyok kapcsolatban mindkét helyen, akik hisznek abban, amit csinálnak és szívvel lélekkel teszik ezt. Fontos számukra, hogy jobbá tegyék a világot maguk körül, pozitív példát mutassanak másoknak. Kiálljanak magukért, egy olyan életformát hozzanak létre, amelyben boldogok és ki tudnak teljesedni. Fontos a folyamatos fejlődés, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha apránként mindig kijjebb és kijjebb toljuk a határainkat, beleállunk a kényelmetlen helyzetekbe.

BW: Profi recruiterként (toborzási és kiválasztási specialista) jól ismert fogalom lehet számodra a burnout szindróma. A multik és a startupok térhódításával egyre többen esnek áldozatul a pár évtizede még ismeretlen kórnak. Gyógymód lehet-e a napi szintű jógagyakorlás a kiégésre, vagy ellenkezőleg gyorsítja a folyamatot, mivel az astanga tekintetében is igen intenzív fizikai igénybevételről van szó? A korán kelésről már nem is beszélve!
Rita: Napjainkban már nincs munkaidő, feladat van, amit meg kell csinálni. Dolgozhatsz otthontól, a tengerpartról, éjjel, délután, tőled függ, mikor és honnan, a lényeg, hogy kész legyél a megbeszélt határidőre. Ebben az életformában tejes mértékben a saját felelősségünk, hogyan osztjuk be az időnket. Mi döntjük el, mennyit foglalkozunk munkával és mennyit feltöltődéssel. Érezzük, ha már kedvetlenül megyünk be dolgozni, ha feszültek vagyunk és agyon hajtottuk magunkat, ha ingerülten válaszolunk már egy ártatlan kérdésre is. A jóga segít oldani a stresszt, de ez csak a kezdet. A napi szintű gyakorlás olyan, mint a drog. Elkezded, és annyira jól érzed magad tőle, annyi energiát ad, hogy nem bírod abbahagyni, egyszerűen csinálnod kell, újra és újra. Nehéz az élményt szavakban kifejezni. A gyakorlás maga egy óriási flow élmény, a figyelem egyhegyű lesz, minden mást kizársz, amíg gyakorolsz. Nem tud beférkőzni a gondolataid közé sem a munka, sem a család, arra a másfél – két órára ezek a dolgok egyszerűen megszűnnek. A jóga karbantartja a fizikai testet, ami erős lesz és rugalmas. Én imádom, hogy reggel lefáradok, így nem okoz gondot az egész napos egy helyben ülés. Megváltozik a tartásod, kihúzod magad, egyenesen jársz. Intenzív fizikai igénybevétel, amihez szépen hozzáedződik a test. Nyilván nem heti hat gyakorlással kell kezdeni, a fokozatosság itt is lényeges, függően attól, mennyit sportolt valaki, mielőtt elkezdett jógázni. A korán kelés? Az fájdalmas, de megéri. Csodás reggel az ébredő város. 🙂

Egyéb hatások? Nyugodt leszel, kiegyensúlyozott, békés. Elkezded elfogadni a világot olyannak, amilyen. Szépen elhagyod a kontrollmániát. A megfelelési kényszert. Megismered a tested, megtanulod elfogadni és szeretni magad olyannak, amilyen vagy. A jóga türelemre tanít. Megtapasztalod, hogy kemény munka, sok gyakorlás és lemondás útján jutsz mindig előrébb és előrébb. Aztán, mire három év múlva meg tudsz csinálni egy pózt, rájössz, hogy nem is ez a lényeg, hanem az út, ami odáig vezetett és formálta a személyiségedet, és amin folyamatosan rajta vagy.

BW: A munka után (vagy előtt) térjünk vissza a matracra. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Rita: Az utthita haszta pádángusthászana a kedvencem. Több kihívást jelentő ászana is van a sorozatban: most a rövid távú cél a lótusz. Ezzel egy időben dolgozom a hídon (úrdhva dhanurászana) és a hátrahajlításon. Ha meglesz a lótusz, jöhet a másik nagy kedvencem, a a baddha kónászana.

BW: Ahogy az lenni szokott, elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Rita! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Rita: Uddijána bandha, legyen ez a hónap bandhája. 🙂 Ez is kell ahhoz, hogy (jól) menjen a hátrahajlítás, az előre és hátraugrások, ezekben még sokat kell fejlődnöm. (Meg minden másban is, de most ezt választottam )

BW: Köszönöm az interjút!

1101112131414

Archívum

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul… (folytatás)

© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved