Az első napunk az új iskolában – Karcsi
A dán derengésen döngő léptekkel áthatolva és boldogan tartottunk az új iskolába. A nap sugarain túl az is felderengett számomra, hogy már csak pár lépés, és a méretes dildokat tartalmazó kirakathoz érünk ezért – és az egyébként is elkerülhetetlen új élményekre nyitottan – a Sonder Boulevard irányát javasoltam a jógakirálylánynak, aki kiszámítható módon nem engedelmeskedett. Aztán győzött a nyers erő. (Reggel még nem karmol.) Itt a volt vágóhídra bukkantunk (csak visszafelé fedeztük fel épületegyüttes és Auschwitz közötti feltűnő hasonlóságot). A létesítmény design-épületei (modern színház és kiállítótermek) árnyékában a bevándorló-hajléktalan lakosság krákogva ébredező tömege köszöntött bennünket, emellett sok dús hajú és kedves dán leányka mosolygott ránk, amint jógamatraccal a hátukon, zokniban és szandálban tekertek a sportközpont felé, ahol a benne tornázó kislányok miatt nem szabad az egyik termet lefényképezni és a wc-be is csak külön kóddal lehet bemenni.
Kérdésemre, mely szerint a Hypernő jóga-karrierje csúcsának elérése előtt érzi-e magát olyan szemforgatás a válasz, hogy szinte hallani a szemei mozgását. Semmitmondó, látszólag földszintes épület a sportcentrum, a tornatermek (és az uszoda, amit most valószínűleg nem fogunk használni) az utcaszint alatt helyezkednek el. Ritka szép dán gyermek (kb. öt-hat éves) szaladgál a sorban állók között, bazi nagy sebtapasszal a bal arcán, de így is jól áll neki a fésületlenség, ebben mindannyian egyetértünk. Szerencsére az ászanagyakorlás számára kibérelt kosárlabdapályára akadálytalanul bejutunk. Öltözés a lelátón, vagy az alatta elhelyezkedő, erre kijelölt öltözőben. Nemenként egy-egy wc, kód nélkül. Diszkrét ruhacserék, az elsődleges nemi szervek megmutatása majd az ászanagyakorlás után következik, persze nem tömegesen. A mi retinánkra egy szőkés rasztahajú cicafiú feneke vetült akkor. Szerencsére nincs büdi, sőt, a jóga során sem lesz az – és ez óriási jó hír, kívülről is tiszták az egybegyűltek.
A terem közepén egy kihagyott másfél-személyes helyre irányítom kétfősre csökkent képviseletünket (Bogi máshol talált számára megfelelőbb helyet, végül Laruga mellett jógazhatott jutalomból) és kényelmesen elhelyezkedünk. Kb. húsz oszlopban mintegy 24-en vagyunk egymás mellett. Nem szeretek jóga előtt üldögélni, és mivel az úri közönség ül, illetve melegít (némi sportkrém illat színesíti a légteret), inkább a félig-belső udvar üvegfala mellé állok. Az előttem lévő csaj követi példámat – nem az álldogálás a célja, hanem fényképezés. Nem mosolyog. Én is kicsit szorongok, végülis az első nap az új iskolában. Köszi Zsuzsa, hogy beírattál. Előkerül István; vidám és bennfentes, mint mindig. Nem mondom el, milyen információkat oszt meg, mert ha köztudomásúvá válna, elveszítené bennfentes jellegét. OK, itt van egy: Mr. Jois érkezésekor le fog ülni egy székre, kivéve, ha elkésik.
Egyébként nem késett el, és leült egy székre. A lányok, akik sokkal okosabbak, figyelmesebbek és érzékenyebbek nálam, elmondták nekem, hogy ekkor tapintható csönd ült a teremre. Hömpölygött, Sharath székétől indulva az első sorokon át a terem közepéig, majd végigért. Sajnos mindannyiunknak le kellett ülni, ez a szabály, pedig nem akartam. Azt is a lányok mondták nekem, hogy Mr. Jois közvetlenül és szerényen, alig észrevehetően sétált be a terembe. Felíratos hosszúújjas van rajta, a Stanford Univerityt reklámozza a híres jógi. Szimpatikus. A pasas, aki 20.500,- Ft-ot kért azért, hogy Zsuzsi nevét az enyémre cserélje (nem kapta meg), egy virágfüzért akaszt Sharath nyakába, amit a Mr. Jois azonnal levesz és visszaad neki. Ez is szimpatikus. (Ekkor már állt Mr. Jois.) Majd a híres jógaoktató (nem Mr. Jois, hanem a pasas) nagyon halkan a mikrofonba sistereg néhány angol szót, amelynek talán az a lényege, hogy Mr. Jois meghívott bennünket a szombat reggeli kettes sorozat megtekintésére a lelátókról, de ez nem biztos, csak bele akartam hallani. Bosszantó, hogy nem értem, mint mond. Majd Mr. Jois szól néhány szót, szintén nem érthető, néhányan nevetnek, de szerintem bármit mondana a híresség, akkor is nevetnének. Majd „please stand up, ékam inhale” – és ettől kezdve Mr. Jois érhetően beszél, és csak néhányszor pergeti viccesen az „r” betűt, és szintén szimpatikus, hogy az egyik exhale helyett inhale-t mond. Mondjuk én nem vettem be, kilélegeztem, remélem szabályos volt így.
Innentől a lányok benyomásai, mert az én pingponglabda simaságú agyvelőmön nem regisztrálódnak az ilyen finomságok. Jó ütemben számolt. (Az biztos, hogy kellemes reggeli torna volt, nem fárasztó cseppet sem. Tényleg öt légzés volt az urdhvadhanurászana és a navaszana is, de még az utthita hasta is. Csaturangával szórakozott, sajnos. Mondjuk ez az egyetlen ászana, amit naphosszat tudnék tartani, tehát nem ezért zavart, hanem mert eddig úgy tudtam, hogy egy légzésig tart a vinyászákban, és hülyén néz ki, hogy csak néhányan csináljuk szabályos ütemben. Ráadásul egyedül én vagyok sárga pólóban. A szakaszgyőztes:) Arra kér bennünket, menjünk vissza csaturangába. Ha szeretné, lehet róla szó, és engedelmeskedem.
Szóval a lányoknak tetszik az óra. Sétál és segít, a lányok szerint eléri ezzel azt, hogy mindenki úgy érzi, hogy volt egy perc, fél óra, másfél óra, amikor csak rá figyelt. Valóban figyel, nekem pl. azt javasolta egy alkalommal, hogy a lótuszt jobb lábam behajlításával kezdjem. Ahány ház, annyi szokás. Az óra végén sokan – szokás szerint – közvetlenül megköszönték az órát a tanárnak.
Mindhárman jólesô fáradtsággal, és a Sharath-i elsô benyomásokkal eltelve ballagtunk alig-alig beszélgetve a szállasunkra, amikor – újabb útvonalat felfedezve – egy kis utcában megdöbbentô (?), megható (?) leginkább mindkettô és meg egy kicsit tôbb érzeseket keltô esemény szemtanújává váltunk. Baba születik! A kismama csipôjét ringatva támaszkodott a falnál, a fájások átélésével, az intenzitás csökkenésére várva állt, míg az autó mellett – a születendô baba – Édesapja várta, hogy indulhassanak a kórházba.
Talán nagy szavak, de jólesô érzés volt, hogy míg mi átéltünk egy új kezdetet Sharath-tal, úgy kaptunk egy bepillantást egy baba születésének kezdetébe, az új élet indulásába…
Várjuk a folytatást!
István mikroblogról beszélt, mi azonban nem szeretnénk félrevezetni Benneteket, ezért a fentiek.