Matthew Sweeney: Hold sorozat

Matthew Sweeney

A Chandra Kramát, vagyis Hold Sorozatot azzal a szándékkal állította össze Matthew Sweeney, hogy telihold és újhold napjain, illetve akkor kerítsünk sort a gyakorlására, amikor a szokásosnál fáradtabbak vagyunk. Ez a gyakorlatsor ugyanis terápiás hatással bíró alternatívát kínál az astanga sorozatai mellett. Több előnnyel is jár, ha bizonyos időközönként beiktatunk egy kímélő gyakorlást. Csökkenti a túlerőltetés és a sérülés veszélyeit, és növeli a testben létrejövő állapotváltozásokat kísérő testtudatot, amelyeket az évszakok változása, vagy a Hold növekedése, fogyása okoz. Az astanga gyakorlók körében gyakori teljesítménykényszer elkerülhető a heti rendszerességgel beiktatott kímélő sorozat segítségével.

Matthew saját tapasztalata szerint a Hold Sorozat nagyon hasznos, amikor a szokásosnál kevesebb ideje és energiája van. Lehetséges a sorozat gyakorlása többféle sérülés esetén is. Bármilyen nagyobb sérüléskor ajánlatos pár napot pihenni, de minél hamarabb vissza kell térni a gyakorláshoz. A sorozat a legtöbb fizikai korlát okán módosítható, ezáltal hozzásegítve bármely korú és képességű gyakorlót a folyamatos mozgáshoz. A türelmes gyakorlás meghozza gyümölcsét és megerősít. Az astanga tradíció szerint teliholdkor és újholdkor nem ajánlott gyakorolni.

A teliholdat megelőző napokban finom változás indul el a testfolyadékokban. Mint egy belső dagály, teliholdkor tetőzik ez a folyamat és ez általában növeli az energiát. Mivel túlságosan felpörget, ezért intenzív gyakorlás nem ajánlott telihold napján. Az újholdat megelőző napokban (néha „sötét holdnak” is hívják, mivel a Nap takarja a Holdat) a testfolyadékokban egy apály-szerű hatás történik, az energiánk csökken, az ízületek kevésbé olajozottak és kötöttebbek. Ezzel a hatással együtt jár a fokozottabb sérülésveszély, ha nem mondunk le az intenzív gyakorlásról. A két folyamat közül a telihold napján való gyakorlás a kevésbé problematikus.

Erről a témáról bővebben olvashatunk az „Ashtanga Yoga As It Is” című könyvben. A Hold Sorozat az Astanga első sorozat rávezető gyakorlatsora és általánosságban elmondható, hogy a gyakorlók többsége meg tudja csinálni. Nagyszerű megoldás lehet a Chandra Krama azok számára, akiknek gondot okoz az első sorozat végrehajtása. Habár nincsenek benne ugrások, a vinyásza elv központi szempontjait (folyamatos mozgás, tudatos légzésfigyelés) megtartja.

A Hold Sorozat kialakításakor az astanga gyakorlóinak szükségleteit vettem figyelembe. Ha nincs rendszeres astanga gyakorlásod, ne próbáld végiggyakorolni a Krama sorozatokat első alkalommal. Szánj időt arra, hogy ügyesebbé válj és hagyd ki azokat az ászanakat, amelyek túl nehezek. Ez a sorozat gyógyítja a vállat, a csuklót, térdet és a csípőt, illetve jót tesz a deréknak is. A Chandra Karma sorozat több ponton is megjeleníti a Hold energetikáját. Először is, mindig bal lábbal lépünk először, amely aktiválja a mindannyiunkban jelen lévő intuitív és női tulajdonságokat; a jobb oldal inkább az elemző, férfias aspektust jelenti. A bal oldal kapcsolatba hozható még a paraszimpatikus idegrendszeri szabályozással és szanszkrit nyelven idá nádinak vagy csandra nádinak hívják. Az első négy Krama sorozat álló testhelyzeti közül mindegyik bal oldalról indul. Ez ellensúlyozza a tradicionális astanga gyakorlás állandó jobb oldalas ismétléseit. Másodszor, a vinyászák lassítása és a több légzésig kitartott testhelyzetek megnyugtatják a fizikai testet és lecsendesítik az elmét. A fej a legtöbb ászanában lefelé néz, a tekintet lágy (vagy csukva vannak a szemek), a légzés pedig puha; mindez segíti, hogy átadjuk magunkat a gyakorlásnak. Ez a sorozat kevésbé tüzes jellegű és kevesebb hőt termel, mint a Napüdvözlet. A gördülő vinyásza mozdulatai háton fekve szintén segítenek lecsendesíteni és befelé irányítani egy pontra az elmét. Megjegyzem, mindegyik astanga sorozatban vannak háton fekvő ászanak, általában a gyakorlás vége felé. Erre egy példa az első sorozatból a szupta haszta pádángusthászana. Ezek az ászanak inkább megnyugtatnak, mint stimulálnak. Az elmúlt években több kutatás is irányult arra, hogy mi a különbség a csontváz, a szervek, a lágy szövet és a kötőszövet között és arra, hogy a különböző technikák alkalmazása, hogyan és milyen mértékben hat mindezekre. A test nagyobb (tömörebb) aspektusai – a csontváz, a szervek és a nagyobb izmok- néhány módszer által jobban meg vannak dolgoztatva, mint más egyebek. A dinamikus, mozgásra épülő gyakorlatok inkább ezeket a területeket aktiválják és fejlesztik. A belső (lágy) és kapcsolódó aspektusai a testnek – a szalagok, inak és a fascia – legjobban a passzív nyújtás és tudatosság által aktiválódnak és engednek. Minél lassabban mozogsz (ami annyit jelent, egyáltalán nem mozdulsz), annál jobban el tudsz lazulni, így a finom területek megnyúlnak, vagy épp gyógyulnak, ha arra van szükség. Általános szabály, hogy a dinamikus gyakorláshoz erőkifejtés szükséges, de nem mindig alkalmas az elengedésre – az igazi finomság hiányzik. A passzív gyakorlás erősíti a tudatosságot és segít elengedni, de nem mindig segíti az erő fejlesztését. Az astanga jógában a legtöbb sérülést e kettősségnek a kiegyensúlyozatlansága okozza – túl sok figyelem irányul a testfelépítésre, és a cselekvésre és kevés a passzivitásra, az érzésre és a jelenlét megtapasztalására. Lefordítva ezt, egy olyan gyakorlás, ami a Hold Sorozaton alapul (vagy a Jin jógán – az elnevezés maga is kiegyensúlyozatlanságot sejtet) problémát okozhat, vagyis nem jut kellő figyelem a test tömör struktúráinak erősítésére és támogatására.

A Hold Sorozatot menstruáció és terhesség ideje alatt is lehet gyakorolni, habár ez nagyban függ a gyakorló állapotától. Ha még azelőtt soha nem gyakoroltad a jógát, akkor ne próbáld a sorozatot jógaoktató vagy orvos tanácsa nélkül. Néhány alapelv jógagyakorláshoz menstruáció idejére:

  • kerüld azokat a testhelyzeteket, amelyek nyomást gyakorolnak a hasra, és azokat, amelyek kellemetlen érzést okoznak a test középső részén,
  • kerüld azokat az egyensúlyozó ászanakat és az olyan mozdulatokat, ahol túl gyorsan vagy túl sokszor mozog a fej fel és le,
  • általában a finom hátrahajlítások nem jelentenek problémát, de kerüld az intenzívebb hátrahajlításokat,
  • kerüld a fordított testhelyzeteket és minden olyan mozdulatot/ászanát, amely a test hőmérsékletét növeli,
  • a légzésed legyen folyamatos, nyugodt és mély,
  • nyújtsd a gerincet, illetve a könnyedséget párosítsd a stabilitással minden egyes ászanában, – figyelmedet irányítsd a lábak erősítésére és a csípő nyitására.

A menstruáció első és második napján és attól függően, hogy a menstruáció mennyire intenzív, a Chandra Krama sorozat módosítható a gyakorló kényelmi szempontjai szerint. Kezdjük a gyakorlást Holdüdvözlettel, hagyjuk ki az álló testhelyzeteket és csak az egyszerű előrehajlásokat végezzük erős nyújtózások nélkül, úgy, mint a dzsánu sírsászana A és C. A vírászana sorozatból annyit végezzünk, amennyi kényelmes, de lépjünk vissza lefelé néző kutya pózba minden ászana után. Kezdjük a “láb a falon” sorozatot egy fél málászana guggolással, de hagyjuk ki a végén az ustrászana pozíciókat.

hold sorozat

Várandósság alatt, amikor a Hold sorozatot vagy bármely más sorozatot szeretnénk gyakorolni, kerüljük azokat a testhelyzeteket, melyek nyomják a hasat. A pascsimattánászanát kissé nyitott lábakkal végezzük, illetve minden előrehajlást inkább álló helyzetből végezzünk mintsem, hogy teljesen előrehajoljunk. Ahogyan azt a fekvő vírászana pozíció is mutatja, több vagy inkább az összes háton fekvő testhelyzetnél helyezzünk egy takarót a gerinc teljes hossza alá, vagy egy plédet a csipő és a deréktájhoz. Ajánlatos így tenni a Chandra Krama vége felé, a „láb a falon” résznél, különösen akkor, amikor a testhőmérséklet csökken. Sok nő ilyenkor megnövekedett deréktáji nyomást észlel, amelyet a súlynövekedés és a magzat növekedése okoz. A második trimeszter ideje alatt, leginkább az émelygéses időszak elmúltával, a gyakorlás intenzitását növelhetjük azáltal, hogy hozzáadunk olyan ászanákat, melyeket már ismerősek. A harmadik trimeszter időszakában, amikor a has nagyobb lesz és a mozgás még inkább beszűkül, ismét elvehetünk a gyakorlásból.

A szülés utáni jógával fokozatosan kell felépítenünk a gyakorlást, úgy, hogy felesleges erőlködés nélkül erősítsük meg a has és medencefenék izmait. A legtöbb álló testhelyzet alkalmas erre a feladatra, de a hátrahajlításokkal vigyázni kell. Ezeket először úgy érdemes újra elkezdeni, hogy a hason fekszünk. Kerüljük a drop backet és bármi hasonló hátrahajló mozdulatot. A Chandra Krama-ban alkalmazott gördülő vinyásza alkalmas arra, hogy több tudatosságot sajátítsunk el a törzs úgynevezett core izmaival kapcsolatban. A Simha Krama sorozat háton fekvő testhelyzetei hatásosan csökkentik a megnövekedett feszültséget a csipő, a deréktáj és a keresztcsont környékén. Nagyon fontos, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire és e szerint cselekedjünk. Hallgassunk a józan észre. Egy alternatív gyakorlatsor, mint például a Chandra Krama, ideális lehet, mivel lehetőséget ad folytatni a gyakorlást várandósság alatt és után maximális hatásfokkal. Ha bizonytalanok vagyunk, konzultáljunk jógaoktatónkkal vagy orvosunkkal. Ennek a sorozatnak az eredeti verziója csak néhány testhelyzetből állt. Később, ahogy egyre több adódott hozzá, kialakult az első sorozat. A könyv nagyjából az eredeti verziót tartalmazza, amely lényegében kilenc lényeges ászanából épül fel. Amikor Matthew először kezdte tanítani ezt a sorozatot, ő is gyakorolt, hogy tudja, milyen érzés. Olyan sok jó hatást tapasztalt, hogy a heti rutinja részévé vált. Így most minden gyakorlónak ajánlja, nőknek és férfiaknak egyaránt. A Chandra Krama több szempontból is hozzákapcsolható és kiegészíthető a Simha Krama aspektusaival. Például a térdelésből való hátrahajlás, vagy az ustrászana variációk az első sorozatban a második sorozatban tovább bonthatók. A kitöréses pozíciók a Hold sorozatban a Simha Krama középhaladó változataiban bontakoznak ki igazán.

Minden egyes sorozat a következőhöz áramlik. A Chandra Krama sorozat erősít, és kifejezetten növeli a hajlékonyságot, fokozza a keringést a lábakban és a csípőben. Mindazonáltal, érzéssel kell gyakorolni. Ne gyakorold azokat az ászanákat, amelyek nyilvánvalóan fájdalmasak, vagy a meglévő gyengeséget felerősítik. Gyakorolj csukott szemmel, lesütött szemmel, mivel ez lágyít, és nyugtató hatással bír. Ne lankadjon a figyelmünk, mert ez lustává és élettelenné teheti az ászanákat. Próbáljuk meg a légzésünk hangját lecsendesíteni és puhábbá tenni, mint a szokásos hangos astangás légzés, így nem fog a testünk túlmelegedni vagy stimulálódni. Próbáljunk meg lassan gyakorolni, akkor is, ha a Chandra Kramát vagy egy módosított változatát gyakoroljuk. A sorozat legtöbb testhelyzetét lehetséges hosszabb ideig kitartani, mint ahogy fel van tüntetve, egészen 5-10 percig is kitarthatunk egy ászanát, amennyiben ez célszerű. Figyeljük a Hold változásait és a nagy óceánhoz hasonlóan, mozogjunk az árapállyal.

Forrás: Matthew Sweeney Vinyasa krama című könyve
Fordította: Fazekas Gyöngyi

A hónap bandhája: február

A hónap bandhája: február, Amandzs

Február hónap bandhája egy gyanúsan csöndes srác. Halkan, feltűnés nélkül érkezik, és ugyanígy távozik, november hónap bandhájával ellentétben makulátlanul betartja a házirendben egyértelműen lefektetett 8-as pontot is. A hangsúly a „gyanúsan” jelzőn van mivel, valahogy az egész „ByeAlexos” hipszter éne azt sugározza, hogy a visszafogott, már-már antiszociális viselkedés mögött valami nagyon izgalmas rejlik. Emellett, aki ennyit és ilyet izzad egy nem felfűtött helyiségben, annak biztos sok mesélnivalója akad az élet viselt dolgairól. Fogadjátok szeretettel a „návászanában való kapálódzás” koronázatlan királyát, február hónap bandháját, a remény gyermekét, Amandzsot!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Amandzs: Csakis a színtiszta igazat fogom vallani, esküszöm. Bandha engem úgy segéljen!

BW: Először is tegyük, helyre a neved, származásod? Honnan jön a „Lutfi Amandzs Balázs”?
Amandzs: Származásomat tekintve félig magyar, félig kurd vagyok. Édesanyám magyar, ő adta a Balázs nevet, Édesapám pedig kurd nemzetiségű, az észak-iraki Kurdisztánban született, ahonnan 28 évesen – kurd szabadságharcos múltja miatt – mint politikai menekült került ide anno. Tőle jön az Amandzs név, meg persze a vezetéknév, a Lutfi is. Szüleim itt Magyarországon ismerkedtek meg az egyetemen, így az én szülővárosom Budapest. Az Amandzs keresztnevem áll hozzám közelebb érzelmi okokból. Jelentése kurdul ‘remény’. Aki ismeri a kurd-kérdést, tudja a kurd nemzeti öntudat kialakulásának az okát. Ez a származásbeli kettősség a kulturális aspektustól a vallási meggyőződésen át számos problematikus, ambivalens helyzetet eredményezett, ám ha összességében, úgymond felülről nézem a dolgokat, végül is mindenképpen előnyömre szolgált. Leginkább a bennem kialakult internacionális nyitottság miatt. Meg a szüleimtől kapott szabadság okán, azáltal, hogy képesek voltak felülemelkedni sajátosan determinált helyzetükön a kapcsolatukat tekintve. Nincs azzal semmi gond tehát, ha mondjuk hitéleti síkon közelítünk, hogy a kinti rokonaim 99 %-a elég erősen mohamedán vallású, anyai ágon a „keresztényvonal” dominál, nekem meg, ha már Korán vagy Biblia, akkor inkább egyik sem, hanem a Gítá a „szimpatikus”. Persze ez az „őskeresősdi” még egy korántsem lezárult ügy, felfoghatjuk egy kvázi folyamatos tanulmányútnak is, amelynek íve van. Ezen például Édesapám tavaly ősz végén bekövetkezett halála is „csak” annyiban változtatott, hogy megint más megvilágításba kerültek a dolgok…

BW: A színes vallási és kultúrális háttér ellenére, miért pont a jóga és a Bhagavad Gítá filozófiája ragadott magával leginkább?
Amandzs: A Gítát 2005-ben olvastam először. Akkoriban működőképes állapotában volt az etno-rock zenekarom, a Vian, amely formáció eklektikus, feszes, páratlan ritmusú amolyan „városi népzenét” vagy világzenét játszott, eléggé „radikarizmatematikus” szövegvilággal tarkítva. Mindig ment az útkeresés úgy emberileg, mint művészileg ugye 🙂 Itt leginkább magyar és közel-keleti népzenei motívumok voltak ötvözve rockkal, de mindenfajta megkötés nélkül jöhetett (volna) bármi, értve ezt a dalszövegekre is, melyeket az általános ‘Úr-kérdés’ igencsak koncentráltan áthatott. Nem is feltétlenül vallási irányzatokra lebontva, hanem csakúgy szubjektíve, érzelmi síkra vetítve, forgásban. A „Minden, Ami Van” filozófiája hipotetikus szinten bennem egybevágott ezzel, még ha nem is volt ez egy annyira önazonos és tudatos dolog abban az életstádiumban. A hiányérzet különössége, meg a ciklikusan visszatérő – helytelen életvitelből eredő – hibáim mind a felé késztettek, hogy mindenképp történjen változás. Előrelépés kétségtelenül történt, ám ha szigorúan az eredményeket nézem, hááát……Hullámzó. Jelenleg is zajlanak a meccsek magammal. Ez nyilván az én akaratgyengeségem, akár ha az alkoholfogyasztást és annak mértékét vesszük. Jóga=Tükröm. Amióta jógázom megváltozott minden? Drasztikusan nem, de mintha alakulna… Teljes „paradigmaváltás” egyenlőre nincs még. Hála azonban a BW által képviselt csodálatos mentalitásnak pozitív irányú tendencia van, mind lelkileg, mind fizikailag. Éljen az astanga/vinyásza krama szádhana! Mert a túladandászana, mégha szétomlok is benne, akkor is Túladandászana 🙂

BW: Miért éppen az astanga szádhana?
Amandzs: A mélyebb, tartalmasabb, lelkileg gazdagabb megélés lehetőségét kínálja. Ha az ember helyesen használja tényleg egy önismereti tükör tud lenni szerintem, amely – ha megvan a belső igény a változásra, fejlődésre – érdemi visszaigazolások nyújtásán keresztül a legfontosabb rendező elv lehet. A célt elérendő. Nem szeretnék közhelyek felsorakoztatásával diplomatikus választ adni, de esetemben (is) mint megoldásról beszélhetünk, vagy az ahhoz vezető útról. Szeretném, ha a jógagyakorlásom nem pusztán heti 3, 4 vagy 5 alkalmas „edzésben” merülne ki, hanem annál hatványozottan több, emelkedettebb lenne, őszintén átszőné a mindennapjaimat, mind szellemileg, testileg, életmódügyileg. Hangsúlyozom, én kezdetleges szinten vagyok, ám ha jól értelmezem erről szól ez az egész. Vagy optimális esetben legalább is erről kellene szólnia. Van, aki felveti nyilván, akár pejoratív értelemben, akár nem, hogy ez nem egyfajta menekülés? – Talán. Meg, hogy azért fennáll a potenciális lehetősége annak, hogy egy idő után a jógával is felhagyok majd, ha épp megfakul a kitartásom hozzá… – Ezt mondjuk jelen helyzetben már elképzelni sem tudom. Meg, hogy azért 34 évesen már még nehezebb elhagyni a berögzült rossz szokásokat, mint teszem azt 29 évesen… – Nyilván. Mindenesetre az astanga szádhanájára való törekvés, azaz, az ahhoz való közelítés, az afelé tartás, komoly célként fogalmazódott meg nálam. 100 %-os változás tekintetében persze szkeptikus vagyok magammal szemben, elég csak a már példaként hozott alkoholfogyasztás témájára visszacsatolnom: olyan nem hiszem, hogy lesz, hogy alkalomszerűen nem iszom egy-egy pohár bort mondjuk… Hát, ilyen ez… Praktikus szemszögből nézve is egy „dilettáns” jógás vagyok. Ezért is megtisztelő, hogy ennek ellenére ezen interjúnak az alanya lehetek. Mysore stílusú órán sem voltam még. Lélegezni is több, kevesebb sikerrel próbálgatok még. Elég csak a návászanában való kapálódzásaimra gondolni… Csőd! „Ha remegsz, valamit rosszul csinálsz” – értékel István. Persze ez ambicionál, minthogy a kedvem szegné. 🙂 A konkrét fizikai ászanák helyes realizálásán túl az elme lecsendesítése sem egyszerű, hiába van az hétköznapi szinten sok esetben velem, hogy „az én mozim befelé van”. Mindenesetre a jóga csodálatos! Pláne ebben a remek környezetben! „A cipőd és az egód hagyd a bejáratnál” – figyelmeztet a tábla. Semmi magamutogatás, konkrét tárgyiasult tükör híján tükörbenézegetés. Hanem alázat, fegyelem. A feszes, pörgős óravezetés tényleg olyan, mintha egy „katonai kiképzőtáborban” lenne az ember, úgy 2 kilót is kiizzadok alkalmanként. Teljesen jó ez így. Kiskoromból emlékszem, hogy az albérletünkben volt, hogy tízen is aludtak a földön mindenféle matracokon, mintegy menekülttáborban. A matrac, az eszköz lehet erre is meg arra is, de az astanga szádhana csak Egy Valamire. 🙂

BW: Az interjút olvasva a legtöbben az gondolhatják, akik nem ismerik a “bandhás” viselkedésed, hogy Te vagy a nagydumás hipszter srác. Igazából azért esett rád a választás a hónap bandhája címnél, mivel ennek az ellentéte igaz, gyanúsan csöndes vagy. Csöndben, feltűnés nélkül érkezel, és ugyanígy távozol. Most akkor hogy is van ez? Ennyire betartod a házirendet, vagy valami más titok rejlik a jelenség mögött?
Amandzs: Ájjájj, csak kibújik itt a szög a zsákból, heheheee… Nyilván a hely szellemiségét tiszteletben tartom, ráadásul általában épphogy beesek, eléggé késős típus vagyok (az is előfordult már, hogy bejelentkeztem egy órával kezdés előtt ugye smsben, végül meg le kellett mondanom), lábat mosni azért meg csak szoktam óra előtt. Nyugira hangolódás is kell az egzaltált felpörgetettségből, a légzés megnyugtatása szintén cél lehet, pláne hogy közvetlenül be/lemenetel előtt mindig előszeretettel dohányzom még egyet. Gyakorlás után meg zuhany és még ha közeleg a következő órakezdés…. Ilyen prózai okok vannak, semmi extra, semmi titok, vagy hogy én olyan rejtélyesnek akarnék tűnni. Vagy max. szimplán bamba vagyok… Persze érdekes a kérdés, mert negatív értelemben is megkaptam már, hogy jobb vagyok írásos kommunikációban mint élőben, nemtom, no majd felhomályosít a jóga remélem ebben a relációban is Szoktam én azért némi-nemű beszélgetéseket folytatni akár az öltözőben, sőt (!) megesett, hogy bioteázni is maradtam Vinyásza Krama után…. Hmm, ez a ‘hipszter’ kifejezés eddig ismeretlen volt előttem, kikeráztam a google-ből… Aha! Használom, viszem 🙂

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik amiben csak kapálódzól vagy még azt sem?
Amandzs: Épp melyik, attól függ milyen fejlődési fázisban vagyok bármelyikükben is. A hátrahajlítások alapból jól mentek, így mondhatnám az úrdhva dhanurászanát kedvencnek, bár a gerincoszlop középső és felső szakaszának minél nagyobb íveltetése ugyanúgy kihívást jelent. Függetlenül attól hogy azt írtam „dilettáns” vagyok úgy a nagy egészhez képest, amiről a jóga szól, rengeteget fejlődtem, helyén van az önbizalmam, az önértékelésem, az eredményeimet tekintve. A návászanát is egyre jobban megtartom mostanság, kezdem azért kapizsgálni az izomzárak lényegét. Kedvenc lehet ugyanúgy a csónakpóz is pont ezért. Az utthita pársvakónászana „Vinyásza Kramás variációja” – mikor az egyik karral átnyúlunk a comb alatt és megfogjuk a másik kezünk csuklóját – óriási favorit!!! A sorozat half ledes könnyített verzióján kívül eső úrdhvamukha pascsimattánászana esetében például csak lesek ki a fejemből… Egyelőre a pascsimattánászana B is elég cél.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Amandzs! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Amandzs: Ha belegondolok, végül is egyértelműen az uddijána bandha mellett teszem le a voksom. Ezen bandha megfelelő alkalmazása több síkon is pozitív hatású relevanciával bírhat akár a személyemet illetően is. A legyengített immunrendszer megerősítése, a méreganyagok száműzése által letisztult gondolati és emocionális hozzáállásra késztet. Továbbá mindenképpen stabil alappillére az őszinte, minőségi érték- és érzelemközvetítésnek akár előadó-művészeti szinten, vegyük csak például az éneklést és az ahhoz szükséges hangképzést…

BW: Ajánlanád-e az astanga jógát azoknak akik hasonló életmódot folytatnak mint amit Te egykor?
Amandzs: Mindenképpen ajánlom! Hiszen ez maga az újjászületés. A téves cselekedetek sajnos valamilyen formában előbb vagy utóbb úgyis visszaütnek, de ha megvan eme az ösvény, nagy gond már csak nem lehet… Persze mi a nagy gond? Mi a csoda? Pár napja egy autóbaleset részese voltam, úgy kellett kikászálódni az égő gépjárműből, amely percekkel később felrobbant és szénné égett. Mindannyian élünk. Örülünk. Örülök, hogy jógázhatok! Hogy csak egy ujjam törött el, és hiába kaptam egy kb. 6 hetes gipszet a teljes jobb alkaromra, jógázni tudok itthon is… A lótuszomon igencsak van mit javítani például, az meg így is megy 🙂

BW: Köszönöm az interjút!

 

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul… (folytatás)

© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved