Sokak kedvenc astanga tanára egy végtelenül szerény, az elektronikus közösségi médiákat messziről kerülő, angol Úriember: Hamish Hendri (certified astanga oktató*). A bandhából jópáran csak miatt utaznak Londonba, hogy aztán beüljenek a sorba, kivárják míg bejutnak a piciny, fülled, párás helységben (kisebbe mint az amúgy sem nagy bandha) és Vele gyakorolhassanak. Fogadjátok szeretettel Hamish időtálló, aktuális gondolatait. *legmagasabb fokozat
Hamish, 1986 óta gyakorlod a jógát. Milyen volt a jóga világa, amikor elkezdted, és miben változott meg?
Amikor elkezdtem astanga jógát gyakorolni, a jóga világa még kicsi volt. Azt hittem, az astanga sosem lesz népszerű, mert annyira nehéz. Mekkorát tévedtem! Nem voltak jógamatracok, hat láb (180 cm) hosszú csíkokra vágott német szőnyegeket használtunk – ha szerencséd volt, akkor derékszögűre sikerültek. És sehol sem voltak még a menő jóganadrágok.
19 éves koromban csak a felfedezés járt a fejemben. Minden könyvet elolvastam a jógáról, amihez csak hozzá tudtam jutni. (Az Amazon csak nyolc évvel később indult.) A tanáraim, Derek (Ireland) és Radha (Warrell) a szárnyaik alá vettek, és igyekeztem mindenben megfelelni nekik. Odaadással fordultam feléjük, amit azóta is a jóga egyik meghatározó elemének tartok. Erről bővebben később.
Néhány évbe telt, amíg eljutottam Mysore-be, főleg azért, mert nem volt elég pénzem. Amikor fiatal vagy, és egyik napról a másikra élsz, normálisnak tűnik, ha nem aggódsz a jövőd miatt. Vidéken, dombok és tanyák között nőttem fel. Az első utam Mysore-ba megdöbbentő és tanulságos volt; őrült indiai városi életet láttam. Guruji mindannyiunk által jól ismert pillantása elég volt ahhoz, hogy rögtön tudjam; a történetem Mysore-ban fog folytatódni.
Megváltozott Mysore? Persze, ahogy minden megváltozik. Nyilván több diák van, ez elkerülhetetlen. De nagyszerű, hogy találkozhatunk új emberekkel, és láthatjuk, hogy Guruji munkáját már az egész világon ismerik. Azt hiszem, a legszembetűnőbb különbség az, hogy amikor először jártam ott, még nem voltak oklevelek, csak egy legendákban létezőnek tűnő igazolás, amivel nagyjából egy tucat ember rendelkezett. Senki sem azért ment Mysore-be, hogy papírt szerezzen. Azért mentél, hogy jógázni tanulj Guruji-tól. Hogy megérintsd a lábát.
A jóga nem változott, csak az emberek változtak. Az embereknek továbbra is ugyanazok a problémáik, a megvilágosodás vagy elérhető számukra, vagy nem. Minden más csak körítés.
2016 nyarát nevezhetnénk „rosszkedvünk nyarának” is, látva a multikulturalizmus elleni mozgalmakat, a szélsőséges politikusok feltűnését és az erőszakos, egész világot megrázó támadásokat. Úgy tűnik, hogy valóban a Kali Yuga-ban élünk, a küzdelem és a nézeteltérés korában. Ezekben az időkben milyen értelmet találhatunk a befelé összpontosító jógagyakorlatokban?
Az emberek mindig szenvedtek, a halál végül mindig elragadta őket, sokszor nagyon korán. A világon mindig voltak nehézségek, a híreknek és a közösségi médiának köszönhetően viszont ma úgy érezzük, hogy közelebb kerültek hozzánk. Mind a béke, mind a háború szavai könnyebben jutnak el az emberekhez.
A jóga viszont személyesen nekünk is tud segíteni. Ha a belső világunk rendezett, a külső világunk is könnyebbé válik. Fizikai szempontból a jóga egészséget és gyorsan alkalmazkodó elmét biztosít, és ez segít megküzdeni a stresszel. Van egy mondás: „A jóginak mindene megvan, amire szüksége van.” Hogy ez mit jelent, az rajtad múlik. Mindenre felkészülni? Mindenhez alkalmazkodni? Vagy nincs semmi olyan, amit szükségesnek tartanál? Én azt mondanám, a lehetséges jövőre mindhárom módon felkészülhetsz. Mi vagyunk a leginkább alkalmazkodóképes állatfaj, ez a túlélésünk kulcsa. Személyes alkalmazkodásunkat a megrögzött gondolataink akadályozzák meg, a félelem a változástól. Ha megvan mindened, amire valóban szükséged van – menedék, étel, víz, az alapvető szükségletek – a jógának köszönhetően azt fogod érezni, hogy a kevesebb valójában több. Hálás leszel azért, hogy élsz.
Kezdeményezőként kellene élnünk a világban? Ez egy nehéz kérdés, amiről mindig Patandzsali 2.34. szútrája jut az eszembe, amely azt mondja: sérelmet nem követhetünk el, sérelmet nem okozhatunk és abba nem is nyugodhatunk bele. Tehát ki kell állnunk a gyengék és elnyomottak mellett. Az Ahimsa az első jáma, a legfontosabb és egyben a legnehezebb. Ha megpróbáljuk követni, akkor békét teremtünk magunk körül.
Mi a szerepe a tanár-diák kapcsolatnak?
Ez a szerep létfontosságú, nélküle nagyon nehéz a jógát elsajátítani. Nem azért mondom ezt, mert jógatanár vagyok, és pénzt akarok keresni. (Bár mindannyiunknak szüksége van pénzre a túléléshez). De egyúttal diák is vagyok, sokkal régebb óta, mint hogy tanár lennék. Igen, az elején néhány ászanát könyvekből tanultam meg. De amint találtam egy tanárt, az utam megváltozott. Megtaláltam a fókuszt. Azt éreztem, hogy valaki törődik a lelki fejlődésemmel. Minden kapcsolat a bizalomról szól, de a tanár-diák kapcsolatnak az alázat is része, és ez elengedhetetlen a tanuláshoz. Meg kell értenünk, hogy bármennyire is a középpontban érezzük magunkat, valójában jelentéktelenek vagyunk az univerzumban. A tanár a szeretet segítségével segít lebontani az egót. Ez a kapcsolat néha nehéz lehet, mert nem mindig azt tükrözi vissza feléd, hogy „Te vagy a legszebb a vidéken.”
Ahogy azt a BG 2.54-ben mondják: „Ahogy beszélnek, ahogy ülnek, ahogy járnak.” Kövesd ezt. Kövesd az útjukat, kövesd a céljukat. De ne másold minden mozdulatukat – a saját utadat magadnak kell megtalálnod. A tanár csak a fényt mutatja, a kulcsokat adja át neked. Ha az út világos, és a kulcs nálad van, minden más rajtad múlik.
Mennyire fontos a tanárképzés, a szanszkrit nyelv és a jógafilozófia elsajátítása?
Ez három külön kérdés! A válasz mindháromra igen; fontosak, de különböző okokból. Az első, a tanárképzés gazdagabbá tehet, és néhány diák esetében magabiztosságot is adhat. Megértem a továbbtanulás vágyát. Sajnos, csak kevés módszer létezik arra, hogy elmélyülhessünk a jógában anélkül, hogy tanárképzésben vennénk részt. De talán mégis megoldható. Az önképzés az egyik megfelelő eszköz, ezzel élhetünk, esetleg megkérhetünk egy-két barátot is, hogy tanuljunk közösen. Azt hiszem, kevesen akarnak valóban tanítani azok közül, akik elvégzik a tanárképzést, és kevesen találnak munkát kezdőként azok közül, akik viszont igen. Alig néhányan buknak meg a vizsgán – ha van egyáltalán ilyen –, de a vizsga csak az első lépés. 3000 font kifizetése talán garantálhatja, hogy tanár legyen belőled? A tanárrá válás legjobb módja, ha segédtanárként teszed. Személyes és sokkal intenzívebb.
A szanszkrit gyönyörű nyelv, csodálatos hangzással. Ahogy minden nyelvre, erre is igaz, hogy kihívást jelenthet az elsajátítása. Ráadásul nem igazán használhatod úgy, hogy belépsz egy kávézóba, és azt mondod: Kaphi Bhadram. De nagyon kedves dolog néhány mantrát megtanulni, mert segítenek koncentrálni, és emlékeztetni arra, hogy van, ami több az életünknél. Az ászanák szanszkrit neveinek megtanulása viszont nagyon hasznos, mert mindenki tudni fogja, miről beszélsz.
Végül a jógafilozófia. Könnyű sok jógafilozófiáról szóló könyvet elolvasni, de nehéz az olvasottakat az életünkbe is átültetni. Akárhány könyvet is olvasol el, nem fognak segíteni, ha nem gyakorolsz. A gyakorlás az, ami megváltoztatja az elmédet, a gondolkodásmódodat. Ez az, ami a jógát megkülönbözteti minden mástól. A gyakorlás mindent megad, amire szükséged van. De filozófia nélkül a gyakorlás is csak hajlítások sorozata.
Mondj nekünk pár szót az általad kiadott Pushpam Magazine-ról. Miben különbözik a többi jógamagazintól, amelyek elárasztották az újságárusok standjait? Mit szeretnél elérni vele?
A Pushpam gondolata az AYL diákjai számára készített, a saját tapasztalatainkat leíró kis jegyzetek ötletéből nőtte ki magát, ami aztán önálló életre kelt. Nem egyedül én vezetem, nálam az a munkamódszer működik, ha megosztom a hatalmat.
Mint csoport, nagyon rugalmasak vagyunk – azért mert jógázunk. Nem köt minket túl sok berögződés, csak néhány irányelvünk van. Először is, az olvasónak nem szabad haragot éreznie sem a szerző, sem a cikkben említett személyek iránt. Informálni szeretnénk az olvasókat, de úgy, hogy a későbbiekben is fennmaradjon az érdeklődésük. Igyekszünk nem túl részletesen beszélni sem az elméletről, sem a gyakorlatról. Kiegyensúlyozott nézőpontot szeretnénk nyújtani.
Reméljük, hogy valami szépet alkotunk, és ebben a tervezőink, Emma (Heatherington) és Matt (Roach) fantasztikus munkát végeznek. Nagyszerű, hogy szabad kezet adhatunk nekik, és nagyszerű látni, hogy ez örömmel tölti el őket. Néhány szokásos gyakorlatot nem követünk: nincsenek hirdetések, nem írunk arról, hogyan kell egy-egy ászanát gyakorolni és nem mutogatunk tapadós jóganacikat. Ez néhány diáknak talán csalódást okozhat, de nem célom mindenkinek a kedvére tenni. Ez kell ahhoz, hogy őszintén vállalhassam azt, amit csinálok.
Kezdetben keresnünk kellett a szerzőket, de ma már sok cikket kapunk és van néhány igazán jó szerzőnk. Olyanok, akik egyetemi szinten tanulták a jógafilozófiát és emellett maguk is gyakorlók. Mindkettő szükséges. Van olyan szerzőnk is, akinek az írást és az olvasást is magának kellett elsajátítania. Vannak olyanok, akiknek nem az angol az anyanyelvük. Próbálunk hitelesek maradni. Fantasztikus interjúkat készítettünk okleveles tanárokkal, amiknek a nem rögzített részei persze – elnézést, de így van – még szórakoztatóbbak voltak. Az volt a célunk, hogy megmutassuk az emberi mivoltukat.
Van egy nagyszerű séfünk, Tom (Norrington Davies), aki korábban a Guardian-nek és a Telegraph-nak dolgozott, de most nekünk ír. Bár, azt hiszem, valójában csak azt szerette volna, hogy a macskájáról készült fotók megjelenjenek egy magazinban. Próbálunk valami könnyedet minden lapszámba belecsempészni, a másodikban például közzétettünk egy origami Ganésát. Nagyszerű kapcsolatokat építettünk a magazinnak köszönhetően, és sokat tanultunk saját magunkról. A barátaink is rengeteget segítettek. Zoë (Slatoff-Ponte) minden szanszkrit szöveg ellenőrzésében közreműködött. Chrisről (Patmore) kiderült, hogy remek korrektor – erről korábban, én bolond, azt gondoltam, hogy egyszerű feladat. A fotósaink visszafogott szépségű, nem tolakodó képei büszkeséggel töltenek el minket. De a legnagyobb köszönet Gennyt (Wilkinson Priest), a szerkesztőnket illeti, aki nélkül semmi sem jöhetett volna létre. Genny elég jól ismer ahhoz, hogy pontosan tudja, mikor kell ösztönöznie, mikor van szükségem arra, hogy fogja a kezem, és elég bölcs ahhoz, hogy engedjen, ha igazam van.
A célunk az, hogy gyakorlásra ösztönözzük az önállóan gyakorló diákokat, különösen a nehéz időkben. Ilyenkor van igazán szükséged a jógára, és ekkor tanulhatsz belőle a legtöbbet.
Hogy a következő számban miről olvashattok majd, az titkos. De az is megeshet, hogy még fogalmunk sincs róla.
Forrás: http://www.ashtangaparampara.org
Fordította: Bertalan Leonóra