„A nevem Eddie Stern, jógaoktató vagyok és az Ashtanga Yoga New York iskola igazgatója. 21 éves korom óta minden, amit csináltok, az a jógához kapcsolódik. Ha olyan lehetőséggel találkozom, ahol azt látom, hogy a jóga segíthet, és valaki felkér, hogy tegyek valamit, mindig igent mondok. Ez erről szól, nagyon egyszerű. Ha tudjuk, hogy adhatunk valakinek valamit, ami enyhíti a szenvedését, akkor cselekednünk kell.”
Nemrég Eddie a „The Chopra Well” program keretein belül számos motivációs videót készített, amelyek különböző élettörténeteket mutatnak be. Mindennapi hősök (Juquille, Yuko, Michael, Abdi, Anthony, A Horizon Fogda története, a „RAPP story”) és híres emberek (Moby, Russel Brand, Deepak Chopra, Russel Simmons) mesélik el, milyen hatással van rájuk és hogyan alakította át az életüket a jóga. Történetek erőszakról, drogfüggőségről, rákról, hátrányos helyzetű fiatalokról és családon belüli erőszakról, sorsokról, amelyek a jóga hatására teljesen új fordulatot vettek.
„The Chopra Well” egy teljesen új Youtube csatorna, amelyet azért hoztak létre, hogy ösztönözze az embereket a teljesebb, tudatosabb, egészségesebb életmódra. A küldetés része elérni a 100 milliós kritikus tömeget, a cél, hogy a program hatására minimum száz millió ember tapasztaljon életében pozitív változást. Naponta jelennek meg műsorok az egészséges életmódról, wellnessről, spiritualitásról könnyed és humoros formában. A mottó: „Légy jelen a jövőre.”
Eddie továbbá aktív részese az úgynevezett „Ashtanga Yoga Outreach” és a „Lineage” projekteknek is, amelyek célja Egyesült Államok szerte beteg vagy hátrányos helyzetű emberek és fiatalok életébe a jóga gyógyító erején és a tudatosságon keresztül pozitív változásokat vinni.
Eddie az egyik legfiatalabb az úgynevezett „szenior” astanga tanárok közül, mivel majdnem 20 éven keresztül tanult Gurujival megszakítás nélkül. Az egész életét a tanulásnak, a fejlődésnek és a tanításnak szentelte. Tanulmányozta a szanszkrit nyelvet és az ősi indiai szentírásokat, ahogy a hagyományokat és az indiai kultúra minden jellegzetességét. Eddie az úgynevezett „nyugati indiai” gondolkodást személyesíti meg, és életmódja hűen tükrözni, hogyan lehet ezt a mindennapjainkban alkalmazni. Világszerte elismer, rendkívüli tanár, az Ashatnga Yoga New York iskola és a Broom Street-i Ganesha templom alapítója, továbbá számos jógával és hindu filozófiával kapcsolatos magazin és könyv szerzője.
Guy Donahaye-el együtt állították össze azt a különböző interjúkból álló könyvet, amelyben Guruji legrégebbi és legtapasztaltabb tanítványai szólalnak meg és mesélik el személyes történeteiket, osztanak meg rendkívül szívhez szóló pillanatokat és azt az átalakulást, amit a rendszeres gyakorlás hozott az életükbe. Csak egy pár név a sok közül: Saraswathi Rangaswamy, Sharath Jois, Manju Jois, David Williams, Nancy Gilgoff, David Swenson, Tim és Chuck Miller, Richard Freeman, Dena Kingsberg, Lino Miele, Rolf Naujokat és még sokan mások…
A könyv olvasásakor nem csak Gurujira emlékezhetünk, hanem szinte személyes élményünkké is válik, milyen is az, amikor az ember a Tanárával gyakorolhat.
Eddie ebben a könyvben mesél arról, hogy korábban mennyire nem övezte tisztelet a jógát, mint tudományt, és az indiai kultúra részeként sem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget. Úgy tartották, hogy a jógát csak szerzetesek, sarlatánok vagy mágusok gyakorolhatják. Guruji azonban olyan rendületlenül hitt a jóga nagyszerűségében és népszerűsítésében, hogy mára a nyugati világ szinte elképzelhetetlennek tartja, hogy ez valaha Indiában nem így volt.
1988-ban, első indiai útja során Eddie meg volt róla győződve, hogy minden indiai jógázik és rendkívül meglepődött, amikor azt tapasztalta, hogy a többség egyáltalán nem is foglalkozik vele. Még az 1990-es évek elején sem övezte semmiféle kulturális tisztelet ezt az irányzatot, pedig köztudott volt Indiában, hogy milyen jó hatással van a jóga az egészségre, a testre és a lélekre egyaránt. A nyugati világot azonban sokkal inkább valamiféle spirituális küldetés hajtotta és vezette el Indiába.
1991-ben India épphogy csak engedélyezte a nyugati importot, Pepsi és Coca Cola, a többi hasonló nagy márka és a gyorsétterem láncok még nem szennyezték a vidéki tájakat. Palackozott vizet is alig lehetett kapni, az út a postára egy egész napos program volt, éppúgy, mint távolsági telefonhívást foglalni vagy a bankban pénzt váltani. Minden sokkal több időt és persze türelmet igényelt, amivel mi nyugatiak sokszor hadilábon állunk. Eddie-nek sok mindennel ugyan már nem kellett megküzdenie, nem úgy, mint elődjeinek a ’70-es években, de a mindennapokban számos dolog továbbra is kihívást jelentett. Egy forró fürdő például komplett luxus volt, e-mail nem létezett és napokig tartott az út Mysore és New York között. Mindezt azonban ellensúlyozta a helyiek kedvessége; nem telt el úgy nap, hogy vadidegenek ne hívták volna meg a nyugati diákokat egy pohár teára vagy egy kis harapnivalóra az otthonaikba vagy akár több napos lakodalmakba.
Pont ezek a sorozatos nehézségek és tapasztalatok tették az indiai tartózkodást olyan értékessé; az élet egyszerűsége és az a felismerés, hogy ilyen szerény körülmények között is lehet boldognak lenni. Elmondása szerint Eddie-nek igazán ínyére volt ez az életforma, nagyon szerette az Indiában töltött időt és a kilencvenes években még nem is gondolta volna, hogy hamarosan tömegek érkeznek majd Mysore-ba. Mielőtt megnyílt volna az új iskola Gokulamban, 20-24 gyakorló már szinte soknak számított és „elviselhetetlennek” tűnt a zsúfoltság. Akkoriban 4-8 számított „normálisnak”.
Ami igazán megkülönböztette Pattabhi Jois tanítási módszerét a többi irányzattól, az a háttérirodalom hiánya. A tanulás és a kutatás pont emiatt volt sokkal nagyobb kihívás. B.K.S. Iyengar, Paramahansa Yogananda és Swami Vishnu-devananda számos könyvet írtak, de Gurujitől csak első kézből lehetett tanulni, könyvekből nem. Pár angol nyelvű instrukcióval és elsőre félelmetesnek tűnő igazításaival olyan pózokba tudta csavarni a diákokat, amelyeket maguktól biztos nem mertek volna megközelíteni. Korlátozott angol tudása miatt minden végtelenül le volt egyszerűsítve, és talán pont erre volt szüksége a szellemileg túlképzett nyugatiaknak: a múla bandha egyszerűen csak „Szoríts az ánuszodat!” volt; az utasítás a légzéssel kapcsolatban kimerült abban, hogy „Lélegezz szabadon!”; és amikor valamilyen témával kapcsolatban kérdés merült fel, következett a már számunkra is jól ismert instrukció: „Gyakorolj és minden jön magától!”.
Az angol komoly nyelvi akadályt okozott, de Kannada nyelven, az anyanyelvén Guruji szenvedélyesen mesélt a jóga és a szentírások, a filozófia és a mitológia összefüggéseiről. Ez sokszor a kincsvadászatra hasonlított, megtalálni magát a forrást, amiből Guruji idézett, majd a szövegrészt magát. A kutatásba vetett fáradozás azonban így vagy úgy mindig meghozta gyümölcsét.
Valójában ez is az indiai tradíció része, hogy a diáknak igyekeznie kell megértenie a tanárát, nem pedig várni, hogy a tudást ezüst tálcán kínálják fel előtte. A tanár megmutatja, hogy mit és hogyan kell csinálni, azonban a diáknak kell megszerezni a tapasztalatot kitartó és elhivatott gyakorlással.
Gondolatok Gurujiről
“Sri. K. Pattabhi Jois sokszor idézett nekünk a Bhagavad Gítából – mindig azt mondta, hogy a testek jönnek és mennek, váltogatjuk őket, mint a ruhákat. A lélek azonban örök, nem születik és sosem hal meg. Mindazonáltal mindannyiunk kapcsolata Gurujival olyan rendkívül személyes és bensőséges volt, amit nem lehet a fenti példához hasonlítani. Mivel a lelke halhatatlan, így nem kellene bánkódnom, de hiányozni fog annak az úriembernek a teste, aki 93 éven keresztül hordozta ezt a lelket és sugározta e lélek ragyogását. Hiányozni fog a mosolya, a gyermeki kíváncsisága, amely fiatalon és egészségesen tartotta a hosszú évek során. Hiányozni fog, ahogy befogadott minket az otthonába, az életébe, a jógájába. Hiányozni fog koncentrációjának abszolút intenzitása, hozzáállásának tisztasága, és az a képessége, hogy a bonyolult összefüggéseket végtelenül leegyszerűsítve adja át.
Mindez útmutatóul szolgál ahhoz, hogyan éljem az életemet, a guru áldása nem csak a szavaiban rejlik, hanem abban, ahogyan ő maga hogyan él. Guruji ebben is kiváló példa volt. Nagyon szerette a feleségét, a családját, és elárasztotta őket mindennel, ami tőle tellett. Mint brahmin, végig kitartott a dharmája mellett, imádkozott, sosem hagyta abba tanulmányait, a tanítást, és a jótékonysági munkálatokat. Mégis, mindemellett a rituális tisztaság mellett előítélet nélkül be tudott fogadni számos generációt a nyugati világból, akik évről évre özönlöttek az iskolájába; és akik közül inkább többen, mint kevesebben – engem is beleértve – szerencsétlen hippiként érkeztünk.
Még gyerekek voltunk, amikor először találkoztunk vele. Figyelte, ahogy keresztülmegyünk mindazon a fizikai fájdalmon, amíg a testünk hozzá nem szokott ehhez a rendkívül megerőltető gyakorláshoz; látta, ahogy megházasodunk, családot alapítunk, nevet adott a gyermekeinknek, csokival etette őket és velük nevetett. Mi pedig vele sírtunk, amikor meghalt a felesége és ünnepeltük élete nagy eseményeinél a 90. születésnapján, és amikor megnyílt az új iskolája Gokulamban.
Több volt, mint egy tanár. Ő volt a vezércsillagunk, ragyogó értékrendünk, ő volt a mi Gurujink.”
Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://ayny.org/urban-yogis-at-tedx.html
http://ayny.org/vedanta-vidvan-yoga-visharada-sri-k-pattabhi-jois.html
http://www.lineageproject.org/
http://www.huffingtonpost.com/the-chopra-well/
http://ashtangayogaoutreach.org/
http://www.yogajournal.com/wisdom/2568