Ebben a rovatunkban, havi rendszerességgel bemutatunk egy izgalmas jógás személyiséget a Bandha Works Jógaiskola növendékei közül. Fogadjátok szeretettel Andit!
„…A Bandha Works valójában traumatológia. A korábban szerzett testi-lelki sérüléseket gyógyítgatjuk, és eközben bizony elkerülhetetlenül ránk tör(het) a sírás. A pityergés egyúttal jó visszajelzés is: egyrészt fény derül általa egy feloldásra váró blokkra, másrészt jelzi, hogy elkezdődött a tisztulás folyamata…”
BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Andi: Esküszöm, bandha engem úgy segéljen!
BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Andi: Néhány évvel ezelőtt még vidéken éltem, erre a kereséssel töltött időszakra tehető a jógával való első találkozás. Yesudian Selvarajan és Haich Erzsébet Sport és jóga című könyve egyértelműen fontos mérföldkő az életemben. A könyvben olvasottak mély hatást gyakoroltak rám, innentől nem telt el egyetlen nap sem jóga nélkül. Megtalálni valamit, amelynek hiánya vezet el a kereséshez, s addig csak remélni létezését, amíg a találkozás meg nem történik. S amikor megtörténik, végtelen hála, öröm és odaadás – ez volt számomra a jóga. Akkoriban nem volt, aki vezessen, így a könyv iránymutatására bíztam magam. Idővel egyre inkább éreztem, hogy még többet szeretnék tudni, de ehhez szükségem lesz valakire, aki tanítványául fogad. Szerencsére az életem úgy alakult, hogy rövidesen a fővárosba költöztem, és arra az astanga jóga kezdőtanfolyamra, amelyet korábban (cirka egy évvel) „véletlenszerűen” kiválasztottam (ezt István tartotta), be is iratkoztam. A metamorfózis azóta is tart.
BW: Hogy lett belőled Mysore astangás?
Andi: A haladó tanfolyamnak köszönhetően tértem át a reggeli gyakorlásra. Megtanultuk a teljes első sorozat vinyászaszámolását, és olyan biztos alapokat kaptunk, amelyekre a későbbiekben lehet és kell is építkezni. Sokat segített a többi Mysore gyakorló tapasztalata is: nem, mi már nem térnénk vissza a délutáni vezetett órákhoz. Az első két hét után tudtam, mire gondoltak.
BW: Miben más a Mysore stílusú gyakorlás a vezetetthez képest? Nehéz volt beillesztened a napi rutinodba a kora reggeli gyakorlást?
Andi: A vezetett óra tulajdonképpen olyan, akár egy folyó, amely előbb-utóbb az óceánba torkollik: elvezet a Mysore gyakorláshoz. Nálam legalábbis így történt. Előbbin még a számoláshoz „alkalmazkodunk”, Mysore-on már a saját légzésünkhöz, amely mindennek a kulcsa. A korai kelés sosem volt akadály, inkább a gyakorlás utáni rohanást viseltem az elején rosszabbul, de mostanra ez is megoldódott.
BW: Heti hányszor gyakorolsz?
Andi: Hetente hatszor. Volt egy pont, amikor felismertem, hogy a tradíció követése által tudjuk kifejezni leginkább a tiszteletünket, ehhez pedig hozzátartozik a heti hatszori gyakorlás. Persze ez nem könnyű, de őszintén hiszek az astanga rendszerében, az önfegyelem és a szigorúság pedig megtanít az élet más területein is kitartónak és odaadónak lenni.
BW: Milyen változásokon mentél keresztül, mióta Mysore-os lettél?
Andi: A napi gyakorlás teljes elköteleződést kíván. Korán feküdni és kelni, odafigyelni az étkezésre, nemet mondani a kimaradozásokra, ez mind csak a külső szem számára látható, ennél viszont sokkal lényegesebb változások zajlanak belül, önmagunkban. Először is, merni változni és változtatni. Szembenézni a félelmekkel. Felismerni, hogy ez nem én vagyok. Fülön csípni a kétségeket és feloldani hittel. Türelmet gyakorolni hamariság felett. Hiátusokat fénnyel telíteni. Alázatot és szolgálatkészséget magunkra venni. Beszédet hallgatásra cserélni, zsivajt békére és csendre.
BW: Hogy viselik a kollégáid ezt a furcsa hóbortodat?
Andi: Szerencsére fantasztikus emberekkel dolgozhatok együtt, akik maximálisan elfogadnak és támogatnak a gyakorlásban. Sokat kérdeznek, őszinte érdeklődéssel fordulnak felém, semmiképpen sem hóbortként tekintenek az astangára. Néha féltőn megdorgálnak (többet kellene pihenni), de ezt is annyi humorral és szeretettel teszik, hogy kivételesen szerencsésnek érzem magam, amiért megadatott, hogy közöttük lehetek nap mint nap.
BW: Astanga jóga és könnyek? Mit gondolsz erről?
Andi: Határozottan szövetségesek. A Bandha Works valójában traumatológia. A korábban szerzett testi-lelki sérüléseket gyógyítgatjuk, és eközben bizony elkerülhetetlenül ránk tör(het) a sírás. A pityergés egyúttal jó visszajelzés is: egyrészt fény derül általa egy feloldásra váró blokkra, másrészt jelzi, hogy elkezdődött a tisztulás folyamata. Persze, ez nagyon meg tudja viselni a tanítványt. Én például időnként hátrahajlítások közben sírdogálok (kevésbé hangtalanul, mint szeretném), de hála Timinek, mindig helyreáll az egyensúly.
BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Andi: A praszárita pádottánászana és a szarvángászana a két nagy kedvenc. marícsjászana D-vel küzdöm a legtöbbet, minden egyes nap kihívást jelent, mégsem lehet nem szeretni.
BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Andi: A Múla Bandha legyen ismét! Eddig sajnos csak pillanatokra találkoztam vele, de ilyenkor mindig éreztem, mekkora erő rejlik is benne.
BW: Kinek ajánlanád az astanga jógát?
Andi: Annak ajánlom az astanga jógát, aki a legfőbb kérdésekre keresi a választ (Ki vagyok én? Hogyan tudok kijutni a labirintusból? Mi az, ami örök?…), és van bátorsága a legnagyobb mélységekig leásni önmagában.
BW: Köszönöm az interjút!
Andi: Köszönöm!