Rendhagyó módon szeptember hónap bandhája nem egy személy, hanem egy egész család. Mindhárman rendszeresen látogatják iskolánkat, közösségi munkájuk és az astanga jóga iránti elkötelezettségük vitathatatlan. Fogadjátok szeretettel a Bandha Works álompárját, azaz álom triumvirátusát: Ágit, Gábort és Tappancsot!
BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tegyétek a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Ági: Esküszünk!
Gábor: Esküszünk!
BW: Hogyan ismerkedtetek meg az astanga jógával?
Ági: A barátnőm egyre titokzatosabb viselkedése, illetve elzárkózása volt az a pont, amikor arra gondoltam, utánanézek, hová jár: attól tartottam, illetve azért reménykedtem is, hogy nem valami szekta-e, ahová jár és ami miatt olyan „furcsán”, a korábbi énjéhez képest furcsán viselkedett. Pletyka tárgyát képezte a tanáriban, és gondoltam utánajárok mi is ez az ASTANGA JÓGA.
BW: Hogyan lettetek végül is Ti is szektások?
Ági: Elvégeztük a toborzó kezdő tanfolyamot, majd rögtön a Mysore konstrukciót választottuk, és úgy néz ki, ez is marad a nyerő!
Gábor: Ági már a tavaly novemberi kezdő csoport meghirdetésekor bejelentkezett a tanfolyamra. Én örültem, hogy megy, de eredetileg nem volt tervbe véve, hogy csatlakozom, mert egy másik jógairányzat gyakorlója voltam. Spontán elhatározástól vezérelve kértem egy órával a tanfolyam megkezdése előtt, hogy derítse ki: van-e még hely a tanfolyamra. Egy hely még pont volt.
BW: Mi a jó ebben a Mysore stílusú gyakorlásban, ami miatt érdemes Pest túlsó feléből átjönni a Bandhába, hajnalok-hajnalán?
Gábor: A Mysore „szektát” a Half Led órákkal kombinálva a még tanfolyam közben kezdtük el látogatni. Az irányzat által képviselt szemléletmód, filozófia és egyéb vonatkozások pedig szép lassan szintén a mindennapjaink részévé lettek. Ezek közül néhány szinte nagyobb nehézséget okoz, mint az ászanák pontos felvétele, legalábbis a tanulási folyamat bizonyos esetekben hosszabbnak tűnik.
Gábor: Maga a gyakorlás már a kezdetektől fontos volt, de eleinte nem értettük, mi miatt lényeges annyira az a bizonyos kora reggel, hiszen az izmok és az ízületek nem valami együttműködőek ebben a napszakban. Aztán kipróbáltuk mi is, és a mindennapjaink része lett. A gyakorlás hajnali időpontja az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkkal. A rendszeres, életmódszerű korán kelésre régóta vágytam: valahogy mindig „helyesnek éreztem”, de hiába szeretem a munkám, amiatt sosem sikerült igazán. Már a Bandhába vezető út is élmény, gyönyörű Budapest hajnalban. A figyelmet is könnyebben lehet a megfelelő irányba fordítani: nem terheli az ember gondolatait a sok zűrzavaros ügy.
Ági: Nehéz lényegre törő választ adni. Azt gondolom, hogy a hajnali órák a legideálisabbak arra, hogy megadják az előttünk álló nap mivoltát és az önálló, vagy nevezzük inkább félig önálló gyakorlás sokkal inkább tükröt tart magunk elé, mint egy esti vezetett óra. Itt mi számolunk. Meghitt a hangulat, amolyan ünnepi.
Tapi: Nem tudom hova ez a reggeli kapkodás! Ezek nem tudnak aludni? Legalább engem hagynának ki! Vau! Nekem a Mysore reggeli a kedvencem, néha el is visznek, de sajnos enni nem kapok ott soha.
BW: Úgy tűnik annyira elköteleződtetek a rendszer iránt, hogy minden adandó alkalmat kihasználtok újabb tapasztalások megszerzésére. Az utóbbi fél évben olyan tanároktól tanultatok mint Govinda Kai, Eddie Stern vagy Vijay Kumar. Milyen pluszt ad számotokra a rendszeres gyakorláson túl a workshopok látogatása?
Ági: Valóban rengeteg új inger ért minket az elmúlt félév során. A workshopok intenzív gyakorlással járnak ugyan, de ami miatt az astangát választottuk, az az, hogy a matracon túl is van üzenete, filozófiai háttere. A nagy jógikkal való találkozás pedig segít abban, hogy másképp igazítsanak, olykor merészebben, olykor más technikával segítsenek az ászánák helyes felvételében és ezzel mindenképp motiváltabbak vagyunk, nem beszélve az utazás élményéről: Gábor meglepetése a new yorki út volt, amit a reptéren tudtam meg és az első New Yorki reggelünket jetleg ide vagy oda Eddie Stern Mysore reggeli gyakorlásán töltöttük. Valamint az a sok pozitív energia, tapasztalat, egyszerű gondolatok, amiket Tőlük KAPTUNK ajándékba, úgy érzem, megpecsételi Lívia szavaival az astangával kötött házasságunkat is.
Gábor: Szerencsések vagyunk, hogy ezekhez a tanárokhoz eljuthattunk, illetve, hogy ők ilyen elérhető közelségbe kerültek, amiért ezúton is köszönettel tartozunk Nektek. Az irányzat mélységeiből adódóan rengeteg a tanulnivaló, ezért igyekszünk minden alkalmat megragadni a tanulásra. Egy workshopon részt venni is kicsit olyan, mint elutazni valahova: új megközelítések, ráismerések, gondolatok. Sokszor elég egy kis ráérzés, egy morzsányi új információ egy akadály leküzdésére, legyen szó ászanagyakorlásról, vagy a mindennapi életünkkel kapcsolatos filozófiai kérdésekről. Egy workshopra már pusztán a gyakorlás miatt is érdemes elmenni, a pluszt pedig az a bizonyos morzsa jelenti.
BW: Miként változik a személyiség – ha egyáltalán változik – az astanga gyakorlása által, egy év távlatában?
Ági: A saját személyiségem nem hiszem, hogy megváltozott volna, de erről, ha olyat kérdezel meg, aki jól ismer, biztosan többet tud mondani. Amit magamon érzek, hogy talán elfogadóbb lettem mind másokkal, mind saját magammal szemben; türelmesebb, megpróbálom elfogadni a dolgokat úgy ahogy vannak idegeskedés nélkül, még jobban odafigyelek megérzéseimre, amik sosem hagytak eddig cserben.
Gábor: Ha a személyiség alapvetően nem is változik, bizonyos személyiségjegyek talán áthangolódnak. Nő a másokkal való együttérzés, csökken a megfelelési szándék, az öncélú ragaszkodás személyekhez, vagy akár olyan fogalmakhoz mint hogy „nekem van igazam”, vagy „én tudom jobban”. Fura hasonlattal élve talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy az egó sarkait sikerül lekerekíteni, így nem akad olyan könnyen össze másokéval. Az ember egyszerre lesz sebezhetőbb és erősebb. Vezetőként a munkában ez nekem egy új kihívást is jelent, hiszen egy munkahelyi környezetben nem teljesen lehetséges a dolgok elengedése, a mások dolgaiba való nem beavatkozás, a teljes megengedés, a ráhagyás, vagy a belenyugvás. Még dolgoznom kell a megoldáson, ez egy elég ellentmondásos helyzet.
BW: Amellett, hogy egy “jó kis közös” programnak is felfogható, hogy együtt jártok astangázni, van-e olyan hatása amely mélyíti kapcsolatotokat, közelebb hoz Titeket egymáshoz?
Ági: Részemről a „közös program” jelentése közös jógázásunk alatt háttérbe szorul valamelyest. A társaság, akikkel megosztjuk a kora reggeli óráinkat, szinte átveszi a főszerepet. Nagyon pozitív, színes és energiával teli emberek jöttek össze, akik egyre inkább kiderül, hogy hasonló gondolkodásúak. Egyfajta válogatott csapat. Mindenkit szeretek.
A gyakorlás mindig jó apropó egy tartalmas beszélgetésre, olykor ugyan háttérbe szorítva a szattvikus körülményeket. Kapcsolatunk egyre csak mélyül, őszintébb és a workshopon hallottak segítenek bizonyos dolgok közös átértékelésében, a felismerésben. Ami érdekes lenne, megnézni azt, hogy mi lett volna akkor, ha csak egyikünk kezd el rendszeresen gyakorolni, a másik meg kívülről szemlél. A közös érdeklődés szerintem fontos egy pár életében.
Gábor: A gyakorlás során szerzett tapasztalatok, megélt helyzetek egymással való megosztása leegyszerűsítve a közös érdeklődésről való beszélgetésnek is felfogható. Az a körülmény, hogy együtt járunk astangázni (is) lehetővé teszi, hogy megértsük, min megy keresztül a másik, segítsük, tanácsokat adjunk egymásnak, biztassuk egymást – persze amennyire a jelenlegi ismereti szintünk alapján ez egyáltalán lehetséges. Ez – ahogy Ági is mondja – nemcsak az egymással való tapasztalatcserére igaz, hanem a többiekkel folytatott számtalan remek beszélgetésre is jellemző. Hozzá hasonlóan nekem is sokat jelent az a légkör és az az idő, amiben és amit a gyakorlás utáni/gyakorláson kívüli időszakban a többiekkel eltölthetek.
Ami kettőnket illeti: mivel legtöbbször együtt járunk gyakorolni, nem okoz életmódbeli konfliktust a szokásos korán kelés-fekvés, vagy az előző esti étkezés kérdése. Összességében a gyakorlásunk segíti a közösen kialakított életmódunkat miközben a közös életünk segíti a gyakorlásunkat.
BW: Kicsit beszélgessünk a fizikai szintről is. Mi a kedvenc ászanátok, és melyik az amelyik komoly kihívást jelent számotokra?
Ági: Egyelőre a sírsászana a kedvenc. Számomra a legnehezebb a kúrmászana, de az utóbbi időben valami mintha megmozdult volna és a vállam elkezdett nyílni.
Gábor: Nekem az utthita haszta pádángusthászana és a hátrahajlítások a kedvenceim: az előbbivel minden alkalommal megküzdünk és jól mérhető rajta, milyen formában is vagyok aznap, az utóbbiak gyakorlása pedig egyszerűen jóleső, felszabadító érzés. A kúrmászana helyes felvétele nekem is távolinak tűnik, továbbá minden olyan ászana felvétele, amihez nyitott csípő kell, élen a féllótusz és lótusz alapúakkal, egyelőre nehézséget okoz.
Tappancs: Kedvencem a lefelé néző póz, ezt gyakran kivitelezem. Mindig sikerül elérnem a célom, ha ezt látják, azonnal visznek lasztizni. Kihívás számomra az összes fordított testhelyzet, bár Ági addig nem nyugszik, amíg meg nem mutatom neki, hogy fejen állva is milyen cuki tudok lenni!
BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Ági: Kedvenc bandhám, szerintem mindenki kitalálná, nem is lehet más, mint a dzsálándhára. Nekem ő a legjobb barátom, mindig segített, ha arról volt szó. Ha jól emlékszem, ő még sosem volt a hónap bandhája, úgyhogy most úgy érzem, igazán megérdemli.
Gábor: Én az uddijána bandhát választom, sok minden múlik rajta, a civil életben pl. képes megóvni a hosszantartó állás vagy sétálás közben jelentkező derékfájástól. Ami a jóga gyakorlást illeti, esetemben egy embrionális szakaszban lévő bandháról van szó, de biztos vagyok benne, hogy közös fejlődés által együtt még nagy dolgokat vihetünk véghez 🙂
BW: Ági! Azok kedvéért akik nem ismernek, “hallásból” sem, kicsit bővebben kifejtenéd mi a gond ha ez egyáltalán gond, a torkod környékén?
Ági: Én nem gondként élem meg. Lételemem a beszéd. A Színművészeti immár Egyetem egy anno füstbe ment terv, ehelyett talán jött a tanítás. Rémálmom, hogy elmegy a hangom. Bizonyos ászanák, mint például a bálászana, nem mindig jó érzéssel töltenek el. Furcsa talán, de szeretem a csendet, megnyugtat, ez az amit a Bandhában tudok a legjobban élvezni. A hétvégén hallottam, egy indiaitól, hogy a torokcsakra igazából az Apa csakrája, aki a családon belül felelős azért, hogy fiának tiszta beszédet tanítson. A szó minősége valóban nagyon fontos!
BW: Azt hiszem ez egy remek végszó, köszönöm az interjút.
Ági: Mi köszönjük!
Gábor: Mi köszönjük!
Tappancs: Vauu