Izgalmas interjú “Isten ajándékával” a New York-i képzőművésszel, aki Richard Freeman-él kezdett el alsónadrágban astangázni, majd az élet Budapestre sodorta. Szó lesz Eddie Stern-ről, Richard Freeman-ről, Madonnáról… Fogadjátok szeretettel William-et, október hónap bandháját!
BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira, a jobbat pedig a szívedre. Esküszöl, hogy az igazat és csakis az igazat fogod mondani, bandha téged úgy segéljen?
William: LOL, oké.
BW: A neved is “William Theodoracopulos” igen izgalmas hangzású, honnan származol, mit kell tudni rólad?
William: New Yorkból jöttem, képzőművész vagyok. A nevem görög eredetű, a theos Istent a dora ajándékot, az acoulos pedig földművest jelent. Tehát én Isten ajándéka vagyok, aki egy földműves Pelopenesszoszban (egy görög városban). Azt hiszem a kérdés inkább az, hogy mi Isten ajándéka? Mit kaptam Istentől örökül?
BW: Hogyan találkoztál a jógával?
William: Az anyukám a 80-as évek közepén nyitott egy Bikram jógastúdiót, és sokszor vele tartottam oda. Bár kicsit kívülállónak éreztem magam a sok tornadresszbe bújt nő között, akik a kapuzárási pánikot próbálták jógával orvosolni. Mint a legtöbb férfi, kicsit nőiesnek tartottam az egészet.
Sok évvel később New Yorkból átköltöztem Boulderbe (Colorado), hogy a tibeti buddhizmusról tanulhassak, és véletlenül rátaláltam Richard Freeman astanga stúdiójára. Az óráira elég kevesen jártak… Boulderben még akkoriben is érezhető volt a 60-as évek hatása, amikor az emberek alsónadrágban jógáztak. Én szerettem ezt a hippi hangulatot, bár még mindig edzésként tekintettem a jógára.
Azt hiszem, hogy a gyakorlást mindig csak a testi egészség fenntartásához való eszköznek tekintettem, és nem csináltam volna, ha a testem nem igényli… ezért nem is igazán fejlődtem…
2000-ben tértem vissza New Yorkba. és addigra a jóga világa drasztikus változáson ment keresztül. A Jivamukti studió átköltözött egy külvárosi házból egy drága stúdióba a Lafayette-en. Szerencsére rátaláltam Eddie Stern akkoriban nyílt kis stúdiójára, amelyben igen egyszerűek voltak a körülmények. Mindenki ugyanabban a szobában öltözött, és igen, voltak olyanok, akik alsónadrágban gyakoroltak, ezért otthonosan éreztem magam. Egyik reggel épp pádottánászanában voltam, amikor észrevettem, hogy Madonna gyakorol mellettem… Kicsit zavaró volt… Pár héttel később tíz menő színész jelent meg, és bár izgalmas volt ez az egész, mégis úgy éreztem, hogy megváltozott a hely szellemisége. Ezért nem mentem többé Eddie sálájába, hanem egyik tanítványánál gyakoroltam.
A gyakorlásom akkor változott meg, amikor elkezdtem arra figyelni, hogy mit csinál az elmém a matracon töltött idő alatt. Elkezdtem egyfajta meditációs gyakorlatként tekinteni rá. Egyik barátom az iskolából, aki jógatanár volt azt mondta, hogy Patandzsali Jóga-szútrái megegyeznek a Mahámudrával, a tibeti meditációval, amelyet a főiskolán gyakoroltam… Tehát az érzetek az elme kivetülései… Valójában minden az elme… A formák az elme, az érzések is az elme, minden az elme… és az astanga segített erre ráeszmélni. Ezután már nem tárgyként tekintettem az elmémre, hanem az egész lényemet egységként kezeltem, egy tudatként. Azt hiszem, hogy ha egyszer ez a szemléletmód-váltás megtörténik, onnantól lesz igazán érdekes az, ami a matracon történik. Az astanga egy fegyelmezett rendszer, amely nagyon unalmassá válhat a sok ismétlés miatt. “Miért vagyok itt? Miért csinálom ezt minden nap?” De ha egyszer felismered minden pillanatban az újdonságot, akkor minden érdekessé és izgalmassá válik. Azt próbálom elmondani, hogy akkor köteleztem magam igazán el a jóga mellett, amikor egyfajta meditációvá vált számomra: felismerni a felszabadulás lehetőségét minden érzetben. Ott vagy, és nem tudsz mozogni, és a maga teljességében tapasztalod azt, ami történik. Nem tudsz elmenekülni, bárhogy is próbálsz. Mást nem tehetsz, mint hogy teljesen átadom magad. Őszintén szólva, ez egy csoda, hogy ez megtörténik! Úgy értem, nézd meg a fitnesz stúdiókat: minden az izmok építéséről szól, ezért az edzés szamszárikus… szó szerint… mókuskerék, amely körbe-körbe jár. Sosem fog felszabadítani. Viszont a jóga valóban felszabadít. Eljuthatsz általa egy olyan helyre, amely nem feltételekhez kötött. Ez autentikus és megbízható módszer, amelytől érdemes függeni. Akárhogyis, Isten ajándéka valójában ez a lét, amely nem változik. Néhányan átmannak, mások Buddha-természetnek nevezik. Vannak akik nirvánának hívják, a helynek, ahol nincs fájdalom és szenvedés… Hívd, ahogy szeretnéd, a lényeg, hogy kapcsolódj hozzá, hogy ismerd fel, és dolgozz azon, hogy a lényed lényegévé váljon.
BW: Nagyon jól hangzik, hogy Richard Freemannél kezdtél astangázni. Sokkal másabb volt a gyakorlás akkoriban, mint manapság?
William: Igen, eléggé más volt. Csak vezetett órák voltak. El sem tudtam képzelni, hogy önállóan is gyakorolhatnék. Azt hiszem, hogy eleinte az újdonság varázsa hatott rám, hogy “óh, ez a póz elég érdekes”, de még nem tudtam igazán belehelyezkedni az ászanákba, és tapasztalni bennük a személyes érzeteimet.
BW: Hogy kerültél Budapestre, hogy alakult a jógagyakorlásod ebben az új Kelet-Európai környezetben?
William: A művészet miatt jöttem, szükségem volt egy stúdióra, de NewYorkban nem találtam megfelelő helyet. Másrészt pedig Közép-Európa sokkal érdekesebb, mint New York, vagy az Egyesült Államok, hiszen hány teljesen különböző kultúra öleli körbe Magyarországot? NY mellett csak New Jersey vagy Connecticut van… Eleinte nehezen találtam a helyem. Pár évig egyedül gyakoroltam, elmentem a Corvin wellness központba, és ott jógáztam a medence mellett vagy a szaunában. De azt hiszem, hogy a helyén kell kezelni az önálló gyakorlást. Túl nagy volt bennem az ellenállás, és ellustultam. A gyakorlásom nem halad semerre. Sajnos elég lusta ember vagyok.
BW: Hogy találtál rá a Bandha Worksre?
William: Elmentem Kati (Szil Kati) stúdiójába, és ő mondta, hogy már nem tanít astangát, és hozzád irányított.
BW: Izgalmas, hogy egy ilyen világot látott astangás gyakorol nálunk. Magyarországon nincs túl régi gyökere ennek az irányzatnak, mit gondolsz nemzetközi összehasonlításban hol tart a Magyar astanga?
William: Én szeretem az itteni astangát… nagyon is. A jógának nyugaton be kellett ágyazódnia a fogyasztói kultúrába, miközben a jógának olyan személlyé kellene tennie, aki mindre nyitott marad. A történetek, amelyeket Mysore-ról hallok számomra úgy hangzanak, mintha épp a lényeg maradna ki. A jóga már csak arról szól, hogy certificationt szerezz egy gurutól? Szerintem a spirituális gyakorlást nem kellene elüzletesíteni.
Ezért szeretek itt gyakorolni, nincsenek sem sztárok sem tornadresszek. Persze ennek az is lehet az oka, hogy nem beszélek magyarul, ezért nem hallok róla. De ez a jóga szépsége: amikor új, friss és autentikus. Mind nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt gyakorolhatunk Magyarországon.
BW: Hogy alakul mostanság a gyakorlásod, heti hányszor gyakorolsz, mennyire tudod stabilan tartani a rutint?
William: Próbálok hetente legalább négyszer gyakorolni. Pár hónap után rutinná válik, és már nem gondolok rá annyit. De még mindig van bennem ellenállás a korai keléssel szemben. De ez inkább érzelmi ellenállás.
BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
William: Szeretem a Napüdvözleteket és a fejenállást. Teljesen megával ragad a fejenállás, közben semmi sem zavar, de sajnos nem élhetek fejjel lefelé. A csípőnyitások és a csavarások sosem kényelmesek. Mindig van bennem egy félelem, hogy valami leesik vagy szétszakad.. Nem könnyű elengedni és relaxálni ezekben az ászanákban.
BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! William! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
William: Óh, természetesen a múla bandha,.. a miértre nem tudok válaszolni.
BW: Mit ad számodra az astanga jóga, amiért érdemes felkelni minden nap, lusta létedre?
William: Nem kell az egészségem miatt aggódnom, ha gyakorlok. A jóga egy multifunkcionális reggeli tabletta. Láthatjuk, ahogy az emberek aggódnak a fizikai és emocionális jólétük miatt. A jógiknak viszont nem kell ezekkel az aggodalmakkal szembesülniük.
BW: Köszönöm az interjút!