Kivételes alkalom, hogy március hónap bandhája nem egy Bandha Worksös növendék, hanem mysore-i lakos. Ebben a hónapban a rovat szerkesztője szokásos éves továbbképzésén tartózkodott Indiában, így “jobb híján itt kellett” találni egy izgalmas astanga gyakorlót. A választás egy KPJAYI-s (K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Institute) évfolyamtársra esett, aki dzsáin család sarjaként, mély spirituális gyökerekkel rendelkezik, így kivételes szemszögből enged betekintést az olvasónak egy indiai brahmin astangás gyakorlásába. Fogadjátok szeretettel Pavithrát.
BW: Mióta gyakorolsz astanga jógát?
Pavithra: 2008 óta gyakorlok astangát.
BW: Sharath volt az első tanárod?
Pavithra: Mi, mysore-i lakosok általában délután gyakorlunk. Amikor én elkezdtem járni, akkor Guruji már idős volt, az órák alatt a gyakorlók előtt ült egy széken, miközben Srimati Saraswati és Srí Sharath tanított. Néha Guruji is igazított, javított, például engem upavistha kónászanában. Mivel én 2001-ben már elkezdtem hatha jógát gyakorolni: azaz ászanákat vinyászák nélkül, ezért hozzászoktam, hogy ebben a testhelyzetben mindig a nagylábujjat fogtam. Ezért ő mindig rám szólt, hogy a lábfejet fogjam.
BW: A hatha jógát kitől tanultad?
Pavithra: A szülővárosomban volt egy tanárom, aki szintén Guruji tanítványa volt (Dr. K. Krishna Bhat, a Mangalore University Jóga tanszékének vezetője). Az egyetemen tartott jógaterápia tanfolyamokat, ahol csak ászanákat tanultunk, de nem vinyásza rendszerben.
BW: Szerinted, ha a hatha jóga órákon nem végeztetek vinyászákat, akkor az astanga jóga nem is a hatha jóga része?
Pavithra: Srí Sharath említette a legutóbbi konferenciáján, hogy mi hatha jógát gyakorlunk, nincs más rendszer, de manapság az a szokás, hogy ha vinyásza rendszerben gyakorlunk, azt astanga jógának hívjuk, különben hatha jóga az elnevezés. De a valójában nincs különbség a szentírások szerint, hiszen a hatha jóga jelentése az, hogy az idá és a pingalá kiegyensúlyozása, és éppen ezt tesszük a vinyásza jógában is. Csak a nevük különbözik.
BW: Milyen célból kezdtél el ászanákat gyakorolni?
Pavithra: Gyermekkorom óta nagyon érdekelt a spiritualitás. Dzsáin családban nőttem fel, és már nagyon fiatalon elkezdtük tanulmányozni a szentírásokat, amelyekben egyértelműen leírják, hogy élet célja az önmegvalósítás. Ez nagy hatással volt rám, és mindig is úgy gondoltam, hogy ez a gyakorlás spirituális gyakorlás. Amikor a jógaterápia tanfolyamra jártam, akkor a Jóga-szútrákat is tanulmányoztuk: jógascsittavritti niródhaha tadá drastuh szvarúpé ‘vaszthánam: tehát a jóga által meglátod a valódi Éned. Az ősi jógaírások már a legelején tisztázzák, hogy a jóga célja az önmegvalósítás, ezért én így tekintettem erre a gyakorlásra. A tanfolyam sokat segített egészségügyi szempontból is, mivel előtte elég gyenge volt az immunrendszerem, és sokat betegeskedtem. Az ászanák, a légzőgyakorlatok és a kriják ezt a problémát teljesen megoldották. Tehát nagyon hasznosnak éreztem, de mivel a gyakorlás elsődleges célja nem a testi egészség megőrzése volt számomra, ezért lassan elkezdtem azt érezni, hogy a gyakorlásom eltávolodott az általam keresett irányból, a jóga eredeti céljától. A jóga célja az önmegvalósítás, Istenen és az Önvalónkon végzett meditció, nem a testi egészség. Ez az orvosok és az ájurvéda feladata, amelyet az ezzel kapcsolatos írások meg is erősítenek. Ezek szerint a test három dósából épül fel, és ezek egyensúlyának a zavara okozza a betegségeket.Tehát az ájurvéda célja az egészség visszaállítása, míg a jóga célja a csittavrittiniródhaha. Ez egyértelművé teszi, hogy a jóga spirituális gyakorlás és nem terápia. Ha valaki egészséges, akkor együttérzésből segíthet másokon is jógaterápia által, de ez nem a jóga célja. Tehát én túl sok energiát kezdtem arra pazarolni, hogy különféle betegségeket tanulmányoztam, kezdtem kimerülni, és úgy éreztem, hogy ennél intenzívebb gyakorlásra van szükségem. Illetve a hatha jóga gyakorlatok hatására nem éreztem semmilyen fejlődést a spirituális életemben. A fejlődést számomra az astanga jóga jelenti, azaz a nyolc ág, ezért fontos fokozatosan fejlődnünk, hogy megerősödjön a tüdőnk a pránájáma gyakorlatokhoz, a testünk pedig a hosszan tartó üléshez. Ez az elv pedig hiányzott a hatha jógából, ezért megkérdeztem a tanárom, hogy ő mit javasolna. Ő nagyon elfoglalt volt az egyetemi órái miatt, ezért azt javasolta, hogy keressem fel Gurujit, amit 2003-ban meg is tettem. Ő megengedte, hogy járjak az óráira, de akkoriban az egyéb kötelességeim ezt nem tették lehetővé, ezért csak 2008-ban kezdtem meg a gyakorlást. Már a legelején éreztem, hogy ez olyan rendszer, amely működik és valóban segíti a spirituális életet. Nap, mint nap, amikor kilépek a sála ajtaján úgy érzem, hogy új ember vagyok.
BW: Tehát számodra ez spirituális szádhana?
Pavithra: Az astanga első öt ága a bahiranga (külső) jóga, míg az utolsó három antaranga (belső) jóga. Az ászana önmagában testgyakorlás, és semmi köze a spiritualitáshoz, egyszerűen testtartások. A spiritualitás csak akkor jön a képbe, ha meditálunk az Önvalónkon vagy Istenen. A spirituális gyakorlat olyan gyakorlat, amely kapcsolatban van a lélekkel. Tehát ez csak egy előkészület., mivel először képessé kell válnunk ülni, majd szabályozni a légzésünk. Ha a légzés szabályozott, akkor az elme is az, és elkezdhetünk az Önvalóra fókuszálni. Tehát ez egy előkészület, azonban ezzel együtt Krisna azt mondja a Bhagavad Gítában, hogy „aki Rajtam meditál, az valódi jógi”. A bhávana szamápatti akkor érhető el, ha ászanagyakorlás közben megfelelő elmeállapotban vagyunk. Tehát ha fizikai szinten ászanákat végez valaki, akkor nem tudjuk, hogy közben mire gondol. Ezért Krishnamacharya azt írja a könyveiben, hogy meditálhatunk Visnun vagy Ádisésán, illetve a Jóga-szútrában van három szútra az ászanáról: szthiraszukhamászanam (stabil és kényelmes), tatah dvandvánabhigátaha, akkor lesz az ászana könnyed, ha meditálunk Anantán. Anantát többféleképpen magyarázzák: az ateisták végtelenként (hang) értelmezik, a teisták pedig Ádisésaként, tehát egy személyként, aki az egész Univerzumot stabilan tartja, vagyis ő jelképezi a stabilitást. Így hát rajtunk múlik, hogyan meditálunk. Választhatunk egy spirituális tárgyat, és az ászana is lehet spirituális.
BW: Szerinted másképp kell az indiai brahminokat és a nyugati tanítványokat tanítani?
Pavithra: Guruji sosem foglalkozott azzal, hogy egy tanítvány nyugatról jött-e vagy a saját unokája volt, mindenkit ugyanúgy tanított. Ha gyakorlás elején még nem is ismeri valaki a jamákat és a nijamákat, idővel természetesen fel fog benne merülni az igény, hogy gyakorolja őket, Sharath konferenciái pedig arra valók, hogy minél többet hallhassunk ezekről a témákról. Az, hogy valaki brahmin családba születik, még nem jelenti automatikusan azt, hogy tiszta életet fog élni.
BW: Tudjuk, hogy sokat tanultál az ajurvédáról, szerinted minden testtípusnak megfelelő az astanga jóga sorozatainak gyakorlása?
Pavithra: Amint már említettem az ajurvéda célja a dósák kiegyensúlyozása, a jóga pedig az elmével foglalkozik. Tehát a Jóga-szútrákban nincs közvetlen utalás a dósákra, közvetett utalásokat találhatunk, például a kilenc testi akadályra, mint például a betegségek. Továbbá a hatha jóga írások is foglalkoznak a témával, mint a Hathajóga-pradípiká vagy a Ghéranda szamhita. Ezek a szövegek írnak a satkarmáról: akinek az egyensúlytalanság miatt túl sok nyálka vagy zsír van a testében, azoknak krijákat kell végeznie mielőtt a pránájáma gyakorlásába kezdenének. Tehát beszélnek a dósákról, és a kiegyesúlyozásukról kriják által. Illetve amikor az ászanákról és azok hatásairól van szó, akkor is említést tesznek róluk (például növelik az agnit, azaz pittát). De ennek ellenére sincsenek kifejezetten adott testtípusokra kidolgozott gyakorlatsorok még a hatha jóga írásokban sem. Ez azért van, mivel a jóga célja az önmegvalósítás nem az testi egészség.
BW: Utolsó kérdés: a Jóga-szútrák nem írják, hogy keressünk fel egy gurut és tőle tanuljunk. Szerinted mi a jelentősége a guru paramparának?
Pavithra: Igen, valóban nincs közvetlen utalás arra, hogy keressünk fel egy gurut, de a nijamák közvetetten erre is vonatkoznak: tapasszvádhjájésvarapranidháná. A szvádhjájá azaz az Önvaló tanulmányozása során olyan könyveket kell tanulmányozni, amelyek ezekkel a témákkal foglalkoznak. Számunkra ez elsősorban a Bhagavad Gítát jeleni, amely a védikus irodalom esszenciája. A Bhagavad Gítában pedig maga Srí Krisna mondja, hogy gurutól, parampará által kell tanulnunk, és találnunk kell egy mestert, mivel például orvoslást vagy mérnöki tudományokat sem tanulhatok akárkitől, vagy magamtól, hanem megfelelő szakembert kell találnom. Így van ez a jógában is: csak egy megvalósított személy tud tanítani, aki már látta az igazságot, különben félre fognak vezetni. Nem nehéz belátni, hogy pár könyv elolvasása és néhány videó megnézése nem lesz elég a téma mély megértéséhez. Gyakorolnunk kell egy megfelelő tanárral, aki ki tudja javítani a hibáinkat, amiket mi észre sem vennénk. Ő már bejárta ezt az utat, és minket is végig tud rajta segíteni. Ebben a tradícióban a szentírásokból kiderül, hogy az Ísvara pranidháná, azaz Istennek és a gurunak való meghódolás az egyik legfontosabb dolog az Önmegvalósításhoz. Még a Hathajóga-pradípiká is azzal indul, hogy a jógi keressen fel egy magányos helyet és kezdjen el gyakorolni a guruja utasításai alapján. Tehát a guru útmutatása alapján kell a szádhanát végezni. Ez nagyon fontos, mivel akinek az egója meghódolt, csak az pillanthatja meg az Önvalót. Ezt még a legnagyobb bölcsek életében is láthatjuk, mint Krishnamacharya, aki, amikor a maharadzsa meghívta őt Mysore-ba tanítani, akkor azt mondta, hogy „minek menjek, én boldog és elégedett vagyok a mostani életemmel is.” Az emberek viszont azt gondolták, hogy a király kérésének mindig engedelmeskedni kell. Krishnamacharya azonban azt mondta, hogy ő csak két személy előtt hódol meg: guru és Isten előtt. Tehát a pénz nem érdekelte, és annyira nagy volt a tudása és a megvalósítása, hogy legyőzött minden félelmet. Ilyen megértése van a nagy bölcseknek. Sőt azt is hallottam, hogy megőrizte a guruja, Rámamohan Brahmacsári cipőjét, és még egészen idős korában is mindig a fejére helyezte, így fejezve ki a határtalan tiszteletét iránta. Az ilyen nagy szentek példáját pedig valóban érdemes követnünk.
BW: Köszönöm szépen az interjút!