Június hónap bandhája – “májussal” egyetemben – szintén tagja voltál az idei Mysore-i bandhás delegációnak – “májussal” egyetemben – Ö sem úszta meg szárazon, feje tetejére állt a világa. Fogadjátok szeretettel Annamarit aki először tartott a jógától, majd másfél év tradicionális reggeli astanga gyakorlás után, felmondott a munkahelyén és elment teljes munkaidőben jógázni. Vajon helyesen döntött? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból.
BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Annamari: Esküszöm, persze. 🙂
BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga vinyásza jógával?
Annamari: Sokáig tartottam a jógától – abban mindig hittem, hogy ez egy jó dolog, de úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy ezt igazán megtapasztaljam, nagyon messzire kell utaznom, ami pedig a nyugati világban van, az csak egy nagy divatőrület, ki sem akartam próbálni. 4 éve mégis becsöppentem életem első jógaórájára, ami egy vinyásza flow volt. Nagyon nagy élmény volt, a jóga attól a pillanattól elkezdett beszivárogni az életembe. Kezdetekben hatha órákon vettem részt, majd elmerészkedtem esti astanga half-led órára is, amit azonnal megszerettem, nagyon vonzott benne valami. Sajnos nem volt sok óra hetente, így nem is mélyültem el jobban ebben az irányzatban, továbbra is hatha és vinyásza flow órákra jártam. Egyszer hétvégi órát kerestem az akkori lakóhelyemhez közel, így csöppentem a Bandha Worksbe szintén egy half-led órára. Valami azonnal megfogott, tudtam, hogy még visszatérek ebbe a jógaiskolába. Szép lassan szinte az összes délutáni órán felbukkantam itt, de valahogy még többet akartam, (vagy csak több időt tölteni a Bandhában, nem tudom… 🙂 ), így beiratkoztam az astanga kezdő tanfolyamra, ahol jobban megismerkedtem az irányzattal elméleti is gyakorlati oldalról egyaránt. Onnantól már nem volt kérdés számomra, hogy merre tovább. Beszippantott. Ez kb. másfél éve volt, azóta pedig a Mysore gyakorlás és én elválaszthatatlan társak vagyunk.
BW: A reggeli Mysore-i órákról az első élményem Veled kapcsolatosan – máig is azt hiszem, csak már hozzászoktam – az, hogy az ásítozó, hullafáradt lány valamilyen csodálatos módon levonszolja magát a shalába… aztán pár kockával később a matracon egy nagyszerű feltámadásnak lehetünk tanúi. Hogy ment az átálás a délutánokról, a reggeli gyakorlásra?
Annamari: Hihihi 🙂 Van benne valami, néha én is csodaként élem meg… 🙂 A látszat ellenére az átállás egyszerűen ment, legalábbis emlékezetemben így maradt meg. Valahogy akkor nem létezett más opció, nagyon vártam a reggeleket és azt, hogy végre a Bandhában a matracra állhassak. El sem tudtam képzelni, hogy valahol máshol vagy máshogyan is tölthetném a napfelkelte időszakát, fáradtságfaktor nem játszott közre semennyire. Ez annyira erősen megvolt bennem, hogy még az otthoni gyakorlás sem fért bele számomra, nem éreztem ugyanolyan értékűnek, mint amikor a többiekkel gyakorlok. Mégis az utóbbi időszakban többször adódott úgy, hogy a matracom a nappaliban került leterítésre. Mekkora élmény ezt a változást megtapasztalni! Most már nagyon szeretem az otthoni gyakorlást is, számomra teljesen új dimenziókat nyit meg olyan intenzitással, melyeket a közösségben való gyakorlásnál nem tapasztalok, és ez fordítva is igaz – van, amivel csak akkor tudok szembesülni, ha mások is vannak a környezetemben. Tökéletesen kiegészítik egymást.
BW: Idén Te is tagja voltál a Mysore-i magyar “delegációnak”. Az utazás előtt felmondtál a szuper munkahelyeden, hogy két hónapot az astanga jóga forrásánál tölthess. Úgy tűnik tényleg komolyan gondolod. Mit vársz ettől az egésztől, hogy ennyi energiát és anyagi erőforrást fektetsz bele?
Annamari: Röviden – szinte semmit. 🙂 Ezt nagyon nehezen tudom megfogalmazni, azért próbálkozom. Mikor másfél éve elkezdtem reggelente gyakorolni, akkor úgy éreztem, igen, ez elhozza a „megvilágosodást” számomra, azaz a békét a gondolataimba, azt, hogy végérvényesen az utamra lépek a hétköznapokban, nem leszek szomorú, dühös, türelmetlen, kontrollálni fogom tudni minden gondolatomat, minden rózsaszín lesz kívül-belül és persze mellette fizikailag is fitt leszek. Aztán valami elindult szinte az első napoktól kezdve. Természetesen nem úgy, ahogy fent felsoroltam, legalábbis nem az elképzeléseim szerint. Valami sokkal jobb következett, amire nem is gondoltam, mert még akkor teljesen ismeretlen volt számomra is. Azt éreztem, hogy „én” elkezdek önmagamban előbújni és láthatóvá válni – mindez iszonyatos erővel és tempóval. Ijesztő volt, mert nem tudtam sokszor kontrollálni ezt a változást, mintha két énem lett volna. Egyre kevésbé tudtam megtenni dolgokat, melyeket legbelül már nem élveztem, és ezek sokszor nehéz szituációkba is kevertek. Aztán ez csillapodott, vagy elfogadtam a tényt, hogy ez van (nem tudom, melyik történt, mindegy is), átadtam magam és próbáltam nem elemezni a változásokat. A munkahelyen való felmondás, a forráshoz való utazás is mind ennek a folyamatnak a része – nem tudtam szembeszállni magammal többet. Mindezek ellenére -vagy pont ezért- az elmúlt hetekben sokszor jött az alapkérdés, hogy miért is csinálom, miért gyakorlok, kelek fel minden hajnalban, mi értelme ennek az egésznek. Nem mindig tudtam a kellő motivációt összeszedni, hogy a matracra álljak, elvesztem egy kicsit. Hiányzott nagyon a gyakorlás, ha épp kimaradt, ettől függetlenül mégis valami törést éreztem az astangával való kapcsolatomban. Majd volt egy váratlan pillanat, olyan, amikor az ember azt érzi, hogy a sötétségben felkapcsolták a villanyt és megkapja a választ. Amivé lettem az elmúlt időszakban, amekkora változást okozott ez bennem, az emberekhez és az élethez való hozzáállásomon, ezáltal a környezetemben is, ezt mind az elmúlt hónapoknak és a rendszeres gyakorlásnak köszönhetem. Szép lassan alakult ez így, és ugyan felszínt nézve hasonlít a fentebb felsorolt kezdeti elvárásaimhoz, mégis teljesen más. Megfoghatatlan és nem is tudom szavakban kifejezni. Akkor nem tudtam, hogy ezt hozza és most, mikor ezt felismertem, hihetetlen hálát éreztem és érzek a mai napig, hogy mindezt megtapasztalhattam. Azóta elkerülnek a kérdések és éppen ezért már csak átadom magam, elvárások nélkül állok a matracra. Kíváncsi vagyok, hogy még mi minden történhet és alakulhat, mit hozhat a rendszeres gyakorlás, hiszen annyira az elején vagyok még, épp szinte csak belekóstoltam.
BW: Hogy élted meg a KPJAYI-ban eltöltött hónapokat? Milyen volt Sharath-al gyakorolni, Lakshmish-tól elméletet tanulni?
Annamari: Összességében azt mondhatom, hogy életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez a két hónap, amit ott töltöttem. Ha azt mondanám, hogy minden fantasztikus volt, csupa öröm és boldogság ami a reggeli gyakorláskor és utána rám várt, azzal nem mondanék igazat. Sőt… Gyakran éreztem idegességet, dühöt, türelmetlenséget, sértettséget, elkeseredettséget, stb. . Az, hogy egész nap semmi dolgom nem volt, mindezeket az érzéseket felerősítette, hiszen nem tudtam elkerülni, hogy ne nézzek szembe velük. Mindig tudtam és hittem benne, de ennyire erősen még sosem tapasztaltam, hogy a matrac és a matracon kívüli világ egy és ugyanaz, teljesen összemosódtak a reggelek és a nappalok, fogalmam sem volt, hogy azért vagyok depis vagy épp extraboldog, mert a gyakorlás úgy sikerült, ahogy, vagy épp fordítva. A forrásnál töltött két hónap tapasztalásai most a hétköznapjaimban is érződnek, nagyon sok szempontból elősegítették a reintegrálódásomat a nyugati világba, amitől már jóval Mysoreba való utazásom előtt eltávolodtam. Amennyire nehéz szívvel váltam el Indiától április elején, most annyira vagyok pozitív azzal kapcsolatban, hogy az utazás ezzel nem ért véget. Sharath is mondta konferencián egy kérdésre válaszként, hogy egy hónap a forrásnál évekre elegendő tud lenni gyakorlás és energia szempontjából. Én most még nagyon érzem, az biztos.
Sharath jelenléte sokféleképpen hatott rám. Kezdetekben nagyon féltem tőle, a második hónap végére ez az érzés teljesen elmúlt és a szeretet lépett a helyébe. Természetesen ez nem egyik napról a másikra alakult így, pl. voltak napok, amikor kételkedtem vagy épp kifejezetten dühös voltam rá, de ezek elillantak amint a gyakorlás végén vagy akár közben is csillogó mélybarna szemeivel rám nézett. Még most is élénken előttem van a tekintete, minden benne van, sugárzik belőle a gyengédség és szeretet. Ami még nagyon érdekes, hogy mintha mindig tudta volna, hogy mikor mit kell mondania/kérdeznie, vagy éppen egyiket sem, mert épp erre volt szükségem. Szinte mindig volt valami gesztusa főleg az első két hétben. Lehet csak annyi hangzott el, hogy „catching?”, de ezt a legjobb pillanatban tette fel, főleg úgy, hogy tudta a választ nagyon jól, hiszen mellettem állt 🙂 .
Laksmish órái mindezt az élményt csak fokozták. Humorral megtűzdelve igyekezett átadni tudását, akár filozófiáról, akár a szanszkrit nyelvtanról legyen szó. Az utóbbit kifejezetten élveztem, egy lelkes pillanatomban már azt kerestem az interneten, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a mysorei egyetem szanszkrit szakának hallgatója lehessek.
Mikor hazaértem, úgy éreztem, mintha az egészet csak álmodtam volna. Mára már sokkal valóságosabbá vált az a két hónap, nagyon jó visszatekinteni rá.
BW: Álomvilágból visszatérve térjünk át a fizikai szikra. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Annamari: Arra könnyebb válaszolnom, hogy melyik jelenti a kihívást. Több is van persze, de az utthita hastapadangusthasana messze vezet ebben a kategóriában nálam. Még mindig csak barátkozunk egymással, nagyon az elején vagyunk. Nekem ez az ászana a fordulópont a gyakorlásban, ameddig ezen nem vagyok túl a sorozatban, addig van bennem valami furcsa idegesség, ami legtöbb esetben a következő ászanáknál elmúlik. Talán ez az egyetlen ászana, ami még semmilyen módon nem váltott ki belőlem pozitív érzést azon kívül, hogy túl vagyok rajta. Érdekes, de csak az, hogy most szóba került is már feszültebbé tesz. Kis idő, és megszelidítjük majd egymást… 🙂
A legtöbb ászanát szeretem, mindegyiket másért. Kettőt tudok kiemelni – egyik a janusirsasana A. Ebben az ászanában teljesen el tudok lazulni és ki tudok kapcsolni, az előforduló fizikai fájdalmat is más dimenzióban élem meg. A másik ászana, amit muszáj megemlítenem, az a maricasana D. Nem éppen az a pont a sorozatban, ami annyira kellemes, viszont ez az ászana vált a mostani életemben egy igazi nagy tanítóvá több területen is – elfogadás, elengedés, türelem, hogy csak néhányat említsek. „
BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Annamari! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Annamari: Múla bandha. Egyszerűen csak azért, mert számomra az aktiválása teljesen más minőséget ad a gyakorlásnak minden szempontból. A jelenbe, a „most és itt”-be azonnal visszaránt, fizikai síkon pedig sokkal gördülékenyebbé és könnyedebbé teszi a mozdulatsorokat.
BW: Hogyan képzeled el magad 5 év múlva? Hol fogsz lakni? Mit csinálsz reggel 6:30 és 8 között? Mivel keresed majd a kenyered?
Annamari: 5 év múlva??? Az nagyon messze van, főleg ha azt nézem, hogy pár hónap elég ahhoz, hogy feje tetejére álljon és átértékelődjön minden elképzelésem a jövőről 🙂 Igazából nem tudom, nem szoltam ezen elmélkedni. Annyi dolog történik körülöttem, a világban, inkább csak meglovagolom az élet hullámait. Természetesen szeretnék reggelente a matracon lenni, de nem fogok problémázni, ha éppen egy éhes gyerkőc reggelijét kell elkészítenem abban a konkrét időpontban 🙂 . Ha jobban belegondolok, 5 év múlva is a mostani önmagam látom, csak épp tapasztaltabb kivitelben. Azt, hogy ez hol lesz és mivel keresem majd a kenyerem, változik-e egyáltalán valami a jelenlegihez képest, nem tudom, nem is tudhatom. Azt viszont igen, hogy élvezettel fogom csinálni, ahogy most is. Inkább 5 év múlva térjünk vissza erre a kérdésre és megmondom a választ 🙂
BW: Köszönöm az interjút!