Január hónap bandhája bevallottan rongálja a bandhás matracokat és szereti a pizzát. Az egészet. Meg a tapaszt is. Fogadjátok szeretettel Orsit aki stabilitásra és éberségre vágyik a gyakorlás által, és ígéri, hogy minden körülmények között tartani fogja a mula bandhát.
BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküszöl, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Orsi: Esküszöm, hogy az igazat mondom. 🙂
BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Orsi: Ez egy hosszú, belső folyamat eredménye. Már gyerekkoromtól kezdve nem igazán találtam a helyem a világban, gyakran éreztem úgy, hogy valami nincs rendben bennem és körülöttem, azt láttam, hogy akár hajlandóak vagyunk beismerni, akár nem, legtöbben gondolatainknak és érzelmeinknek kiszolgáltatva, szinte öntudatlanul sodródunk. Szerettem volna valamit tenni, hogy kezembe vehessem a belső folyamatok feletti irányítást, és bár ez lehetetlen küldetésnek tűnt, annyit biztosan tudtam, hogy magamon kell kezdenem a munkát. Sokféle technikát és módszert kipróbáltam, rengeteg könyvet elolvastam a témában, de úgy éreztem, hogy amíg nem sikerül a felhalmozott ismeretanyagot személyes tapasztalaton alapuló, belső tudássá tenni, addig ezek mind csak átmeneti megoldást fognak jelenteni. Sok év telt el keresgéléssel és ez idő alatt többféle jógaórán megfordultam, főleg azzal a szándékkal, hogy felébresszem a testem és egy kicsit lecsendesítsem az elmém. Mivel viszonylag keveset tudtam a jógáról, nem is nagyon reméltem ennél többet. Azt viszont azonnal éreztem, hogy nagyon jó hatással van rám, és szerettem volna az elméleti hátteréből is minél többet megismerni, de mivel azt láttam, hogy erre sehol nem fektetnek elegendő hangsúlyt, egyik helyen sem volt maradásom. Viszont ezek a kerülőutak tovább finomították a keresést, így végül eljutottam a Bandha Works kezdő astanga tanfolyamára. Az astanga irányzatról nem sokat hallottam előtte, nekem éppen elég volt az, hogy ez egy olyan rendszer, ahol a filozófia és a gyakorlat szorosan összekapcsolódik, és ami nemcsak a testre gyakorol jótékony hatást, hanem az elmét is kezelésbe veszi. Már az első órán lenyűgözött a tanítás tisztasága, és a tanítók elkötelezettsége és alázata; tudtam, hogy itt és tőletek szeretnék megtanulni mindent, ami átadható. De ekkor még nem sejtettem, mekkora átalakító ereje van. Ahogy teltek a hónapok, és egyre többet tanultam és tapasztaltam az astanga jógáról, kezdtem felismerni, hogy ez az, amit hosszú évek óta kerestem, aminek segítségével valódi és tartós változást érhetek el önmagamban.
BW: Mi történt a kezdő astanga tanfolyam után? Hogyan álltál át a rendszeres reggeli Mysore stílusú gyakorlásra? Okozott-e bármiféle nehézséget ez az életmódváltás – a reggeli ászanagyakorlás – a mindennapjaidban?
Orsi: A tanfolyam után néhány hétig otthon gyakoroltam. Ismerkedtem a rendszerrel, sokat olvastam róla, és figyeltem, hogyan dolgozik rajtam. Ez volt a 99% elmélet 1% gyakorlat ideje. Továbbá szükségem volt még arra, hogy egyedül gyakorolhassak, mert annyira hiányzott a belső fegyelem és fókusz, hogy csak úgy tudtam koncentrálni, ha a körülöttem lévő ingerek számát minimálisra csökkentettem. Szerettem ezt a kezdeti időszakot, nagyon hasznos volt. Még úgy is, hogy az első hetekben főleg esténként gyakoroltam, munka után. Próbálkoztam reggel, de mivel nekem nagyon nehezen megy a korán kelés, nem mindig tudtam magam rávenni. Most sem kelek könnyebben, hogy a Bandha Works-ben gyakorolok, viszont sokkal nehezebb visszaaludnom így, hogy az ágyam és a matracom nem ugyanabban a kerületben van. J Viszonylag sok idő telt el, mire először lemerészkedtem a Bandhába egy reggeli mysore órára, de amikor végre eljutottam, lenyűgözött, ami ott fogadott. Teljesen más volt, mint a délutáni órák, ég és föld a kettő, ahol az Ég a reggeli órának felel meg. És bár mindenki külön-külön, a saját légzése ritmusára végezte a sorozatot, mégis olyan volt az egész, mintha lenne egy közös mező, ami összefogja a gyakorlókat, mintha össze lennének kötve, az egész csoport egy élő organizmusként lélegzett. Nagyon szép volt, soha nem felejtem el.
BW: Azt hiszem a Te esetedben – is – az astanga túlmutat napi 2 órás elfoglaltságon, valami többről van szó. Miben változott, ha változott, az életviteled és az emberi kapcsolataid, beleértve a családot, barátokat és munkahelyet mióta rendszeres Mysore gyakorló vagy?
Orsi: Igen, nagyon sokat változott mindez. Mert ez a napi két órás „elfoglaltság” egyrészt megköveteli, másrészt elősegíti a változást. Mire sikerült felépítenem a rendszeres reggeli gyakorlást, az már önmagában nagyon sok kedvező változást hozott az életembe. Sokkal inkább tudatos vagyok, ami a választásaimat illeti, az olyan egyszerű dolgoktól kezdve, hogy mit eszem és mennyit alszom, odáig, hogy mire fordítom a figyelmem és minek szentelem az időm. Ha pedig a másokkal való viszonyomat nézem, a gyakorlás már ez alatt a nagyon rövidnek számító két év alatt is nagymértékben átformált, és ez minden kapcsolatomra kihat. Pedig egyáltalán nem indult könnyen, az első időszak különösen nehéz volt számomra, mert amikor a matracon találkoztam önmagammal, eleinte csak a hibáimat láttam, azt, hogy mennyire türelmetlen vagyok, hogy milyen sok félelem és neheztelés van bennem. Nem is beszélve azokról a mélyről jövő, megmagyarázhatatlan és erőteljes belső megélésekről, amik nagyon megijesztettek. Nekem akkoriban a „do your paractice and all is coming” mondat inkább azt jelentette, hogy a gyakorlás során felszínre kerül minden, nemcsak öröm, hanem nagyon sok fájdalom is, és ezeket kezdetben nehéz volt kezelnem. De idővel megtanultam, hogyan tudom a felmerülő érzelmeket tudomásul venni és elengedni, és úgy érzem, hogy pont ezek hatására kialakult bennem egy olyan elfogadás önmagammal és másokkal szemben, ami segít békét hozni az életembe és a kapcsolataimba. Szerintem már önmagában az, hogy nap, mint nap látjuk, hogy hozzánk hasonlóan mindenki küzd, és a saját adottságaihoz mérten és legjobb belátása szerint teszi a dolgát, akár a szomszéd matracon, akár a tágabb környezetünkben, sokat segít, hogy egyre nagyobb türelemmel és szeretettel tudjunk a másik felé fordulni. Gyakorlás közben mindegyikünk jóval a komfortzónáján kívül mozog minden tekintetben. Úgy gondolom, hogy az itteni tanárok és közösség olyan elfogadó és biztonságos környezetet teremt ehhez, hogy nincs mitől félnünk. Az astanga jógának pedig hatalmas átalakító ereje van, ami talán abban is rejlik, hogy már kezdetben is megmutat valamit, még ha csak pillanatokra is, és nagyon halványan, de megérzünk egy kicsit ebből a varázslatból, és ez olyan bizalmat ad, ami segít túljutni a nehéz időszakokon. Ez egy nagyon gondosan felépített rendszer, mert bár nem csupán fizikai gyakorlásról van szó, mégis a fizikai gyakorláson keresztül értjük meg az első két ágát, azt, hogy hogyan érdemes viszonyulnunk önmagunkhoz és másokhoz, és segít kiterjeszteni ezt a matracon túlra a nap további részére. Így lesz a két órás elfoglaltságból 24 órás gyakorlás.
BW: Említetted az astanga jóga első két ágát a jamát és nijamát, amelyek az ászana gyakorlás által épülnek bele a mindennapjaidba. Ezek melyik ága okozza számodra a legnagyobb kihívást a matracon túli világban?
Orsi: Ez egy nehéz kérdés. Minél tovább gondolkodom rajta, annál nehezebb válaszolnom rá. Először a tapasz jutott eszembe, mert ha valaki (neveket most nem említenék) megeszik egy egész pizzát egy ültő helyében, az azt jelentheti, hogy az önmérsékletben még nem sikerült teljesen megszilárdulnia. Viszont a szó egy másik értelmezése szerint, a tapasz arra a fegyelemre is utal, amikor kitartóan gyakorolunk a kedvezőtlen körülmények ellenére is. Így már árnyaltabb a dolog, bár nem tudom, melyik lehet nehezebb, rendíthetetlenül gyakorolni kedvezőtlen körülmények között, vagy meghagyni egy fél pizzát. 🙂
BW: Jó ez a pizzás hasonlat! Sokak számára rendszeridegen lehet az astanga világától kerek olasz lepényt fogyasztani, de igazából meglepő módon nem az. Főleg ha egy bizonyos nap kerül a tányérunkra. Sharath-éknál ha péntek, akkor pizzát rendel a család… Gondolom elsősorban a gyerekek kedvéért. Sharath azon kívül, hogy nagyszerű gyakorló és tanár, remek Családfő is, ennek számos bizonyítékát láttuk Mysore-i tartózkodásaink alatt. Mit jelent számodra a család szűkebb értelemben véve és tágabb bandhás aspektusban? Része-e a jógánknak a família vagy teljesen független tőle?
Orsi: Azt gondolom, hogy ha nem is közvetlenül, de része kell, hogy legyen, mert a jógánk hatással van a szeretteinkkel való kapcsolatunkra is, mivel sokkal tisztább és közvetlenebb találkozásokat tesz lehetővé. Ami pedig a tágabb értelemben vett családot illeti, én nagyon szeretem az itteni közösséget, mert azon kívül, hogy szuper emberek alkotják, hihetetlenül ösztönző erejű és rengeteg erőt ad. Mert hiába egyéni és nagyon is személyes ez a fajta gyakorlás, mégis a legtöbben hasonló folyamatokon megyünk keresztül, ami miatt olyan együttérzéssel tudunk egymás felé fordulni, ami egészen kivételes. Lucia többször említette a közösség fontosságát a konferenciák alkalmával, és azt, hogy felelősséggel tartozunk érte. Bevallom, én ebbe bele sem gondoltam addig. Mert, ahogy nekem is rengeteget segít a többi gyakorló, pusztán a jelenlétével, ez visszafelé is érvényes, tehát el kell köteleződnünk a közösség iránt nekünk is, azzal, hogy részt veszünk benne és ezáltal segítünk fenntartani azt a biztonságos közeget, ami a belső munkát segíti mindannyiunk számára.
BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Orsi: Kedvenc ászanám a jóga mudra. Amikor baddha padmászanában a karokat hátul keresztezve bezárjuk a lótuszt, és előrehajolva állunkkal megérintjük a földet, az szerintem egy nagyon szép és kifejező mozdulat. Ezen a ponton sokszor érzek könnyedséget és hirtelen feltörő örömöt, el is szoktam néha önkéntelenül mosolyodni közben. Ami pedig az abszolút fekete bárány számomra, az a bhudzsapídászana. Nagyon lassan fejlődök benne, és még ha sikerül is viszonylag szabályosan felvennem, egyáltalán nem érzem stabilnak, kényelmesnek pedig végképp nem. Küzdelmes viszonyunkat mi sem jelképezi jobban, mint az egyik matracotok elejében hagyott fognyomom. 🙂
BW: Orsi! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Orsi: Bár egyelőre kevés tapasztalatom van vele, az is csak a fizikai szinten, legyen a mula bandha, mert stabilitást és éberséget hoz a gyakorlásba és a napjainkba. „You let God take care of the world, you take care of your mula bandha.” – mondta Guruji, hiszen a helyes szándékon és cselekedeten kívül, mi lehet az, amivel a világ dolgainak alakulását befolyásolni tudnánk?
BW: Hogyan képzeled el az astanga gyakorlásod öt év múlva?
Orsi: Úgy, hogy tartom a mula bandhát minden körülmények között. 🙂 De komolyra fordítva a szót, öt év nagy idő, és abból kiindulva, hogy az elmúlt két év is rengeteg változást hozott az életembe, és egyáltalán nem úgy, ahogy azt az elején elképzeltem, csak találgatni tudnék. Ezért nem is érdemes ezen gondolkodnom, inkább teszem a dolgom és továbbra is a rendszer gondjaira bízom magam. A többi majd jön magától.
BW: Köszönöm az interjút!