December hónap bandhája foglalkozását tekintve informatikus, közösségünk azon tagja, akire mindig és minden körülmények között lehet számítani. Astanga identitását illetően fanatikus Mysore-os, viszonylag rövid idő alatt állt rá a tradicionális gyakorlási metódusra. Fogadjátok szeretettel a mindig mosolygós, afterpractice események állandó résztvevőjét: Patrikot.
BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Patrik: Esküszöm! A bandha engem úgy segéljen! 🙂
BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Patrik: Régóta ki szerettem volna próbálni a jógát, pontosabban az ászanák gyakorlását, hiszen ez a fajta mozgáskultúra mindig is közel állt hozzám – általános iskolás koromban talaj- és szertornáztam is. Csakhogy, mint a legtöbb srác, én is úgy voltam vele, hogy ez ilyen nőknek való dolog és ez a gondolat elég volt ahhoz, hogy távol tartsam magam az első szőnyegérintéstől.
Aztán elérkezett 2013. január 5. Soha nem fogom elfelejteni azt a szombati napot. Egy számomra nagyon kedves kollegina örömmel újságolta nekem pár nappal korábban, hogy képzeljem el, jógabérletet kapott a családjától karácsonyra és a következő szombaton (ez volt AZ a bizonyos nap) megy először. Kíváncsi volt, izgult és örült egyszerre. Én pont akkor váltottam ki egész évre a sokak által ismert All You Can Move kártyát, ugyanis rendszeresen úsztam és kíváncsiságból megnéztem a jógastúdió honlapját, ahol kiderült, hogy ezt a kártyát bizony ott is elfogadják. Úgy éreztem, hogy itt a soha vissza nem térő alkalom, úgyhogy csatlakoztam a hölgyhöz, ahogy akkor fogalmaztunk: „Ketten mégis csak viccesebb szerencsétlenkedni.” Hot Yoga megnevezéssel szerepelt az órarendben az óra és alapvetően hatha jóga volt, pár nehezebb elemmel kombinálva, egy 34 fokra felfűtött teremben. Annyira jól esett és annyira felpörgetett, hogy utána majdnem elmentem még úszni is, hogy picit visszaszálljak a földre. Mondanom sem kell, hogy jövő szombaton ismét a szőnyegen voltam délelőtt 10 órakor.
A harmadik hét után viszont éreztem, hogy ez nekem túl kevés, egyszerűen nem akartam kivárni a következő szombatot, így rápillantottam az órarendre, mi a „felhozatal” és átgondoltam, ezek közül az órák közül melyekre tudok elmenni. Elég gyorsan kikötöttem az astangánál (ez egy vezetett half led óra volt), amelyre az első hónapban még csak heti egy, aztán már heti két alkalommal jártam. Ezzel párhuzamosan abbahagytam a szombati órák látogatását, valahogy úgy éreztem, hogy a kettőt nincs értelme egymás mellett gyakorolni. Habár a vezetett órákon szinte kizárólag az ászanákon volt a hangsúly, kezdetben ez is bőven elegendőnek bizonyult, ugyanis egy csomó gyakorlatot alig bírtam megcsinálni. A versenysportos múltból adódóan így aztán a teljesítési kényszer kezdett el dolgozni, ami szerencsére pár hónap után alábbhagyott, amikor a fejlődés picit lelassult. Hát, valahogy így kezdődött. 🙂
BW: A rendszeres astanga vezetett órák látogatásáról hogy „sikerült” áttérned a Mysore stílusú astanga gyakorlásra?
Patrik: Tavaly decemberben sajnos bezárt a stúdió, ahová gyakorolni jártam, így az azt követő 1-2 hónap gyakorlatilag a keresésről szólt. Viszonylag sok stúdióban megfordultam, de valahogy sehol nem találtam a helyemet – tudod, nem volt meg az az érzés, hogy igen, ide vissza szeretnék jönni, lehetőleg minél többször. Már majdnem feladtam és letettem arról, hogy folytatom a jógát, amikor többen is szóba hozták nekem a Bandha Works-t, néha olyan megjegyzéssel, hogy „ha komolyan gondolod, akkor csak oda”.
Tekintettel arra, hogy én adok a barátaim szavára, szinte rögtön eljöttem egy keddi vinyásza krama órára, amelyet kivételesen Te tartottál, mert Timi éppen Indiában volt. Nagyon megtetszett, és akkor (február elejét írunk) jóval nagyobb kihívást jelentett számomra fizikálisan, mint az astanga, valamint a kedd-csütörtök párosítás is ideális volt, így a következő fél évet ennek az irányzatnak a gyakorlásával töltöttem. Persze egy idő után hiányzott az astanga, hiszen a szívem mindig is afelé húzott, és amikor csak a sorozatra gondoltam, csupa jó emlék jutott eszembe. Éppen ezért a kramával párhuzamosan elkezdtem újra astangázni, de az úszás mellett hetente egyetlen nap jutott rá, és azt is bevallom őszintén, sokszor ellógtam, mert a rendszertelen életem miatt sűrűn voltam fáradt, az időmet sem tudtam rendesen beosztani, plusz mindig találtam valami indokot, hogy távol maradjak.
Ugyanakkor a blogot rendszeresen olvastam, és csodálattal adóztam a hónap bandhái előtt mind a kitartásuk, mind a fegyelmezettségük, mind pedig a tudatos életvitelük, életmódjuk miatt. Kevés kivételtől eltekintve, szinte mindenki Mysore-os volt, ami pontosan tudtam, mit jelent, illetve mivel jár, hiszen annak idején engem is próbált az akkori tanárom bevonni a reggeli gyakorlásba, de a hajnali kelés gondolatától kirázott a hideg, így soha nem mentem. Úgy adódott viszont, hogy augusztus végén szabadságon voltam, és lejöttem a 20-i Bandha Foodra, amely a reggeli gyakorlás után következett. Tettem ezt nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy megismerjem, illetve testközelből láthassam azokat az embereket, akikről eddig csak olvastam és fényképeket láttam. A beszélgetések és a Velük töltött idő annyira magával ragadó élmény volt, hogy eldöntöttem, másnap reggel, ha törik, ha szakad, nekem a szőnyegen a helyem Mellettük. Az életszeretetük, a pozitív kisugárzásuk és a támogatásuk szűk két óra alatt lerombolta azt a falat, amely korábban köztem és a Mysore gyakorlás között állt. A közösség ereje működött, és nem is sejtettem, milyen lavinát indít el, milyen változásokat hoz majd az életembe az az egyetlen pici „Igen”. Szinte csillog a szemem, annyira jó érzés beszélni róla. 🙂
BW: Miben más a reggeli astanga gyakorlás a délutánitól?
Patrik: Hát, igyekszem kerülni az „ég és föld” hasonlatot, pedig nem áll annyira messze a valóságtól. Bár az ászanák ugyanazok, szinte minden más eltér. Délután már be vagy melegedve, hiszen mögötted van az egész nap, így sokkal könnyebben mozogsz, picit hajlékonyabb is vagy talán, ezért előfordulhat, hogy emiatt kevésbé tiszteled a tested, mint egy reggeli gyakorlásnál, ahol – főleg kezdetben – azért elég merev tudsz lenni, hiszen nem ritka, hogy a matrac leterítése előtt egy órával még éppen csak kászálódsz kifele az ágyból. Ugyanakkor idővel mégis könnyebbé válik a reggeli mozgás, hiszen a gyomrod még üres, amiről én sem hittem el, mennyire sokat tud számítani, mennyire képes megváltoztatni egy gyakorlás minőségét.
Aztán ott van a koncentráció, a befelé figyelés. Tapasztalatom szerint ezt sokkal könnyebb megvalósítani, illetve elsajátítani reggel, hiszen nincsenek zavaró gondolatok, amik a fejedben motoszkálnak. Még nem húztad fel magad a főnököd miatt, nem aggódsz egy csomó felesleges dolog miatt, jó eséllyel a reggeli dugóhoz sem volt szerencséd. Ez nagyon fontos, hiszen az ászanák kivitelezése, a fókusz, illetve a légzés teljes odafigyelést igényelnek. Ahogy Laruga is mondta, annyira leköti a figyelmét az a sok minden, amire a gyakorlása alatt koncentrálnia kell, hogy nincs is helye az oda nem való gondolatokkal foglalkozni. Ugyanakkor szerintem ez félig-meddig fordítva is igaz, tehát ha tele van a fejünk mindenfélével (mondjuk egy délutáni/esti óránál), akkor pluszban még arra is kell koncentrálnunk, hogy ezek a dolgok ne vonják el a figyelmünket.
Míg egy délutáni óra szinte bárki programjába beilleszthető, addig egy reggeli gyakorlás kitartást, fegyelmezettséget és áldozatokat kíván. Egy délutáni programot könnyen áttehetünk estére egy jógaóra miatt, viszont reggel erre nincs lehetőségünk, így amennyiben el akarjuk kerülni, hogy a szükséges időt az alvásunkból vegyük el, kőkemény szabályokra és általuk pedig új szokásokra van szükségünk. Számomra a legnehezebb feladatot nem a korán kelés, hanem a korán fekvés jelentette, hiszen hiába változott a gyakorlásom időpontjának kezdete és vége, a munkaidőm maradt a régi. Ennek egyenes következménye volt, hogy este kevesebb időm maradt, viszont idővel odafigyel az ember arra, hogy ezt a kevesebbet minőségi dolgokkal töltse ki.
De, hogy ne kanyarodjunk el teljesen a kérdéstől, a délutáni órák nálam néha tényleg arról szóltak, hogy a napközben felhalmozódott ingereket eltüntessem a gyakorlás által, és visszatereljem a dolgaimat a normál kerékvágásba. Ezzel szemben a reggeli gyakorlás pont az ellenkezőjét váltja ki az emberből, hiszen megadja a napod alaphangját és idővel teljesen máshogy fogod kezelni ugyanazokat az élethelyzeteket, ha nem a nap végén, hanem a nap elején teríted le a matracodat – nálam legalábbis drasztikus változásokat eredményezett ez a fajta váltás. Egyik nap Jenő mondott egy nagyon tanulságos dolgot, amikor az öltözőben összetalálkoztunk. Ő már túl volt a gyakorláson, én még csak akkor érkeztem, és hiába volt még csak negyed 8, már minden összejött nekem, ami csak összejöhetett – negatív értelemben természetesen. Véletlenül kicsúszott a számon a tipikus „Hát, ez nem az én napom” megjegyzés, mire ő rám nézett és csak annyit mondott, hogy „El kell döntened, hogy mégis”. Milyen igaz! Pontosan erről szól a reggeli gyakorlást megelőző fázis, a korán kelés és az időben való lefekvés. El kell döntenem, hogy másnap is odaállok a szőnyegre, kezdetben ez a legnehezebb feladat, amivel egy jóginak szembe kell néznie, amivel meg kell küzdenie.
Ha mindezek mellett ráadásul Mysore stílusban gyakorlunk, akkor további előnyöket is megtapasztalhatunk. Kialakul a saját ritmusunk a gyakorlásban, ami – én úgy gondolom – fontos, már csak azért is, mert ez idővel változni fog, így nem vagyunk folyamatosan „kiszolgáltatva” egy harmadik személy általi vinyásza számolásnak. A hangos számolás hiánya pedig egy olyan megnyugtató, légzésekkel teli csendet eredményez, amely hozzájárul ahhoz, hogy a koncentrációnk fejlődjön, ez által pedig a gyakorlásunk minősége is változzon.
BW: A reggeli astanga gyakorlás után úgy tűnik, jól indul a nap, ez a Te napod! Hogyan változott – ha változott – a munkahelyi “viselkedésed”, kapcsolataid a munkatársakkal, mióta Mysore-os lettél?
Patrik: Az, hogy reggel odaállsz a szőnyegre, nagyon sokat számít fejben, sokkal többet, mint azt korábban gondoltam. Mióta Mysore-os lettem, gyakorlatilag teljesen eltűnt az a fél óra, amit korábban „ráhangolódással” töltöttem a munkahelyemen (értsd: felkészültem fejben és lélekben az előttem álló napra). Nos, ez abszolút megszűnt, hiszen, mire eljutok az asztalomig, az én napom már javában tart, így rögtön nekilátok kipipálni a To-Do listámon lévő feladatokat. Ha ehhez a plusz fél órához még hozzávesszük azt is, hogy a produktivitásom is javult egy kicsit, akkor nem szorul magyarázatra, miért csökkent a munkahelyi stressz az én esetemben. Korábban viszonylag sűrűn késtem el úgy, hogy semmi dolgom nem volt, míg mostanában ez az arány erősen javuló tendenciát mutat. Ennek mindenképpen örülök, mert ez okozott némi feszültséget a főnököm és köztem – hozzáteszem, teljesen jogosan.
A viselkedésem alapjában véve nem sokat változott olyan értelemben, hogy eddig is kedves voltam, türelmes, stb. Viszont úgy érzem, hogy sokkal kevesebbet aggódom bizonyos dolgok és feladatok miatt, ugyanakkor nehéz lenne rámutatni egy konkrét dologra, amely ezt elősegítette. Valószínűleg az is sokat számít, hogy immáron több időm van, amelyet az említett feladatok pipálására, illetve egyéb problémák megoldására tudok fordítani.
Nagyon fontos változások következtek be ugyanakkor azon munkatársakkal kapcsolatban, akiknek a munkáját gördülékenyebbé vagyok hivatott tenni. A visszajelzések egyértelműen pozitívak, és általában nem feltétlenül magára a tényre vonatkoznak, hogy segítettem, hanem arra, ahogyan tettem mindezt. Volt olyan – egyébként nagyon régóta a cégnél dolgozó – kolléganő, aki konkrétan megköszönte, hogy milyen kedves hangnemben beszéltem vele, és hogy érdeklődést mutattam a személyes problémájának megoldása iránt is. Akadnak olyan munkatársak is, akik alsóbb szintű csapathoz tartozó problémákkal hívnak fel, holott pontosan tudják, hogy nem én vagyok az érintett a témában. A telefonhívás okát néha nem is rejtik véka alá, egyértelműen közlik, hogy azért keresnek, mert múltkor is kedves voltam velük. Így belegondolva, talán az empátia területén tapasztalható a legtöbb változás a kollégákkal való viselkedésemmel kapcsolatban. Igen, az mindenképpen ott van a lista elején.
Azt is megfigyeltem, hogy régebben mindig én igyekeztem különböző társaságokhoz csatlakozni az ebédlőben, míg mostanság ez a tendencia megfordulni látszik: körém gyűlnek az emberek és érdeklődnek, mi van velem, mi az, amit éppen eszem (és nevetnek, amikor néha előtúrom Nirmala levelét a telefonomról, hogy válaszolhassak), hogy vagyok képes ennyit mosolyogni, ilyesmi. A közvetlen munkatársaim az egyik legjobb tükröt jelentik számomra, mert direkt és egyértelmű visszajelzést adnak azokról a változásokról, amelyek bennem zajlanak.
A zenehallgatási szokásaim is változtak, nagyobb hangsúlyt kapnak bent a kevésbé durva stílusok, amely szintén kölcsönöz egyfajta nyugalmat mindezek mellé.
BW: Úgy tűnik, mióta elkezdtél astangázni, minden változásba lendült. Mi a helyzet az étkezési szokásaiddal? Tapasztalható-e bármi változás a mennyiség, minőség és az étkezések időpontja tekintetében?
Patrik: Igen, valahogy jön egyik dolog a másik után, teljességgel érthetetlen. Elég sok változás történt ezen a területen is, sőt, ha jobban belegondolok, alig eszem valamit abból, ami két éve az asztalomra került. Nagyjából fél éve jógázhattam, amikor kíváncsiságtól vezérelve belekóstoltam a vegetáriánus konyhába – melyről korábban azt gondoltam, hogy magokból és salátából áll. Önbizalmam határtalan volt, így rögtön egy hétre előre lerendeltem azokat a dolgokat, amelyek képről szimpatikusnak tűntek, az összetétel nagy részét akkor amúgy se értettem. Annyira jól sikerült választanom, hogy a rá következő hétre is a húsmentes ételek mellett döntöttem, aztán egyszerűen csak “úgy maradtam”. Hétvégenként továbbra is ettem némi húst, valamint a reggelik és vacsorák tartalmaztak szalámit. Ezzel párhuzamosan elkezdtem rendszeresen zöldségeket és gyümölcsöket is fogyasztani, ami azért óriási dolog, mert én korábban – kisebb túlzással – tésztát tésztával, húst hússal ettem. Már 3-4 hét után éreztem a változás pozitív hatásait, furán hangzik, de olyan volt, mintha könnyebb lennék, pedig a mérleg szerint drámai változás nem történt. Akkor még délutáni órákra jártam és az, hogy nem kellett egy követ cipelnem a gyomromban, jelentősen megkönnyítette kezdetben az astanga, aztán pedig a vinyásza krama gyakorlásokat.
Én inkább úgy fogalmaznám meg a jóga gyakorlásával párhuzamosan kialakult étrendbeli változást, hogy elsősorban tudatosabbá és nem csupán húsmentessé vált. Bár négy vagy öt hónapja valóban nem ettem húst, nem foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy akkor én most vegetáriánus vagyok/lettem-e vagy sem, mert úgy gondolom, hogy ennél vannak fontosabb dolgok is, főleg kezdetben. Figyelek a testem jelzéseire és igyekszem megtanulni, mi jó neki és mi nem. Ma már például – szinte – egyáltalán nem vagyok hajlandó “szemetet” fogyasztani – elnézést a kifejezésért, de összetevőit tekintve nem tudom jobban körülírni ezt a kategóriát. A gyümölcslé nálam ma már tényleg gyümölcsökből készülő levet jelent, mindenféle cukros és szénsavas üdítőt kiiktattam, az édességeket is mértékkel fogyasztom és úgy alapjában véve próbálom inkább a hasznosság, mintsem az élvezeti érték alapján megközelíteni az étkezéseket. Eljutottam arra a pontra, amikor simán visszarakom a polcra azokat az egészségesnek távolról sem mondható dolgokat, amelyekből annak idején akár egy kisebb ipari mennyiséget is hajlandó voltam a kosaramba tenni, ha mondjuk akciós volt. Egyszerűen nincs szükségem rájuk, tudatosan mondok le róluk.
Ami a mennyiséget és az időzítést illeti, talán egy picit kevesebbet eszem, illetve egy picit többet iszom (viszont még így is túl keveset), és amióta reggel gyakorlok, azóta a vacsorát is igyekszem korábban letudni, mint régebben. Hajlamos voltam nagyon sokat enni este, ami viszont másnap reggel bosszulta meg magát, így olyan ételeket szoktam választani, amelyekben sok a folyadék. Van, hogy egy nagy bögre teával is beérem. A reggeli is ugyanezen oknál fogva eltolódott, ma már inkább tízórainak hívnám, ahhoz ugyanis lényegesen közelebb van időben. Kiemelném még a tejfogyasztást, amely nálam nagyon úgy néz ki, hogy a régóta jelen lévő bőrproblémák első számú oka volt, így ezt is némileg visszafogtam kísérleti jelleggel. A változást látva úgy néz ki, hogy a korábbi mennyiséghez nem is fogok visszatérni.
Igazi hazafi! BandhaWorks elvonulás csoportkép a borítóképe. Csak a ZEN…
BW: A finom, egészséges, vegetáriánus ételek jobban esnek jó társaságban, ez vitathatatlan. Milyen “lehetőségek” vannak a bandhában “after practice” üzemmódban?
Patrik: Önmagában az a tény, hogy létezik egy „after practice” üzemmódja egy jógaiskolának, szerintem borzasztó nagy kincs és egyben egy pozitív visszacsatolás is a tanár(ok)nak. Lehet, hogy elfogult vagyok (na jó, szinte biztos), de nem tudom, mikor voltam utoljára része egy olyan színes, összetartó, ráadásul viszonylag nagy közösségnek, mint amilyen a Bandhában kialakult és amely folyamatosan csiszolódik, formálódik, bővül. Szerintem ez az „üzemmód” gyakorlatilag minden olyan közös programot magában foglal, amelyet „Bandhások” szerveznek – a szokásos reggeli vagy alkalmi kávézások, a mozizás, a fürdőzés, a spontán traccspartik vagy mondjuk egy születésnapnak a közös megünneplése. Tényleg olyan érzése van az embernek, hogy csak a képzelet szabhat határt annak, kinek mi pattan ki a fejéből, ki mibe próbálja bevonni a többieket. Úgy érzem, ahogy közeledik a tavasz, egyre inkább közeledünk majd mi is a természethez – én már közös túrákat, bicajozásokat látok lelki szemeim előtt. Bármi is jöjjön velünk szembe, a lényeg mindig ugyanaz: bármit teszünk, azt együtt, közösen tesszük.
Vannak ugyanakkor olyan dolgok is, amelyekhez ki sem kell lépni a Bandha Works falai közül. A szatszang, a kirtan vagy mondjuk egy Mysore reggeli szintén remek alkalom magunk, illetve a többiek megismerésére. Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, de a közösség talán a legnagyobb tükör, a legőszintébb visszacsatolás a változásunkat illetően. Azt, hogy ez az „egész” mitől működik, mitől olyan összetartók a „Bandhások”, igazából nem tudom egyetlen konkrét dologhoz kötni, ami – ha jobban belegondolsz – tök jó, hiszen így nem vigyázunk rá görcsösen, mint valami porcelánra vagy szent grálra, hogy „jajj, csak ez ne szűnjön meg, csak ezzel ne történjen semmi, mert akkor vége mindennek!”. Kicsit az első svájci utazásomhoz tudnám hasonlítani, amikor Zürichben olyan érzésem volt, mintha minden magától működne. Pedig, ahogy ott is, úgy itt is: a felszín alatt nagyon komoly erők dolgoznak.
Az őszi elvonulás (amely szintén amolyan „after practice” dolog) alkalmával volt lehetőségem arra, hogy megtapasztaljam, milyen érzés egy előítéletektől mentes, nyitott, kíváncsi, életvidám társaság részévé válni. Amikor a materiális, tárgyi dolgoktól megszabadulunk, nem marad más, mint önmagunk. Mindenki saját magát dobta be a közösbe és aztán látod, mi lett belőle. A kérdésre tehát, hogy milyen lehetőségek vannak a gyakorláson túl, a nagyon rövid válaszom az lenne, hogy amit a közösség kitalál és megszervez magának. Az a fajta színesség pedig, amely itt tapasztalható, gondoskodik arról, hogy ez a programok, illetve ötletek során is visszaköszönjön. Az pedig, hogy nemcsak az örömben, hanem olykor a bánatban, a nehéz helyzetekben is keressük a „bajban lévő” jógás pajtásunk társaságát, csak tovább erősíti azt a fajta bizalmat, amely úgy gondolom, hogy alapköve ennek a csapatnak.
BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Patrik: Sok kedvenc ászanám lett (na jó, annyira azért nem sok), de talán mind közül jelenleg a Bhuja Pidasana a favorit. Amennyire féltem tőle, hogy ebben tuti orra fogok esni, annyira megtanultam szeretni. Az összes ászana kihívást jelent valamilyen szinten, de talán a legtöbbet a navászanával küzdök, egyszerűen még nem elég erős a core izmom hozzá, de rajta vagyunk a dolgon.
BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Patrik: A kedvenc bandhám egyértelműen az uddiyana bandha, van, hogy munka közben is megigazítom magam és azzal „szórakozom”, hogy tartom egy kicsit, majd elengedem Valószínűleg azért szeretem annyira, mert a három bandha közül ehhez van a legtöbb „közöm”, ezt érzem úgy, hogy képes vagyok tartani, amikor szükség van rá. Remélem, idővel a mula bandhával kapcsolatban is elmondhatom majd ugyanezt, sokat jelentene a gyakorlásom során, ha folyamatosan tudnám tartani, de nem szabad telhetetlennek lenni, elvégre nem sietünk sehova nem?
BW: Köszönöm szépen az interjút! 🙂
Patrik: Én köszönöm, igazán megtisztelő!