BW_elvonulas banner_1000px

SAJNOS AZ ELVONULÁSRA NINCS MÁR SZABAD HELYÜNK 🙁

Rádhé Resort és Syám Meditációs Központ, Somogyvámos
Három nap a teljesség jegyében

2017. október 20-23. (3 éj) (péntek estétől-hétfőig)

“…A Krisztus előtti időkben, ha fizikai vagy érzelmi betegség kerített hatalmába, a gyógyulás érdekében egy távoli ásramba vagy gyógyhatású szentély közelébe utaztál, amely egy hegyen, egy barlangban, folyóparton vagy egy vidéki faluban található. Az utazással kapcsolatos döntésed nem számított meggondolatlannak, hiszen a gyógyítás ez idő tájt szent folyamatot jelentett, szoros kapcsolat kialakítását önmagaddal és a bölcsekkel. A barátaiddal és orvosoddal folytatott megbeszélés után máris megkezdted a készülődést, hogy útra kelj a gyógyító szentély felé. A több napig tartó út során csodálatos gyógyulásokról szóló történeteket hallhattál azoktól, akik gyógyultan hazafelé utaznak már arról a helyről, ahová te tartasz.
Reménnyel és várakozással egyre inkább átitatva érkeztél meg a remete ásramjába. Megérkezésedet követően a különböző böjtök, eljárások segítették elő a megtisztulásodat, amelyek szimbolikusan is eltávolították a hétköznapok helytelen szokásaiból adódó mérgező magatartásformákat és egészségtelen berögződéseket. Ezen a ponton a részévé váltál egy dinamikus és változatos gyógyító környezetnek.
A szent ásramjában vagy gyógyító szentélyében sétálgatva örömödet lelted a gyönyörű kertekben és a fenséges szobrokban. Gyógyító olajokat tartalmazó fürdőben merültél el, vagy a forrásban, folyóban mártóztál meg hogy a tested megfiatalodjék. Vándor énekesek dala emelte fel a lelked és élénk spirituális témájú párbeszédekbe elegyedtél, amelyek feloldották intellektusod válságát, és arra késztettek, hogy más szemszögből nézd az adott élethelyzeted. Istenről szóló énekek életed távlatait kitágították, és a szent mantrák éneklése emlékeztettek a középpontodra. Miután a stressz és a hétköznapok nyűge kioldódott belőled, az étrendre való odafigyelés, a masszázs, a pihenés, az önvizsgálat, a megfiatalító eljárások és a középpontod erősítése elősegítették, hogy napról napra fokozatosan újra energiával és vitalitással töltődj fel.
Végül, elérkezett az a nap is, amikor úgy érezted, hogy meggyógyultál, és egészséggel, egyensúllyal és harmóniával telve készen állsz arra, hogy hazatérj.
Testedet, lelkedet és elmédet tápláló tevékenységeknek köszönhetően sokat tanultál önmagadról s az élethez való hozzáállásod egészséges és építő jellegű magatartásformákkal, megközelítési módokkal gazdagodott. Ezek összessége pedig azt eredményezte, hogy életedet tartalmasabban tudtad folytatni. Mindez megerősítette benned azt a bizonyosságot, hogyan is éld az életedet tovább…”

A Radhé Resort és Syám Meditációs és Rendezvényközpont Magyarország egyik legszebb táján, a Somogyi-dombság szívében helyezkedik el, Somogyvámoson. A település és környékének története egészen az avar időkbe nyúlik vissza. A történelmi hagyomány szerint a Somogyi hercegséget öröklő Koppány vezérnek a mai Somogyvámos közelében volt a vezéri szállása, és innen indultak lázadó csapatai Veszprém ostromára 997-ben. A történelmi múltú és természeti kincsekben bővelkedő környezetben a Radhé Resort és Syám Meditációs és Rendezvényközpont tökéletes hely a nyugodt kikapcsolódásra, ugyanakkor ideálisan teret ad üzleti találkozók, esküvők és összejövetelek szervezéséhez is.

A Radhé Resortban jelenleg 4 különböző típusú apartman található korszerűen felszerelt konyhával, melyek akár 44 személy kényelmes befogadására is alkalmasak. Az apartmanok bámulatos panorámával rendelkeznek, csodálatos kilátással a méltán híres somogyi dombokra és a meghitt, középkori hangulatot sugárzó településre, Somogyvámosra.

Nemcsak Ön, hanem kedves vendégei és ügyfelei is csodálatos napokat tölthetnek el ezen a szemet és szívet egyaránt gyönyörködtető helyen. Kellemes környezet, változatos táj, kiváló konyha és fantasztikus személyzet, akik minden kívánságát lesik… és mindezt barátságos árakon!

A pihentető kikapcsolódást, vagy aktív felüdülést a “4 napraforgós” minőségű szállás kényelmén túl szauna, jakuzzi teszik még kellemesebbé. A Pizzéria és ahimsza Vegetáriánus étterem, a szervezett masszázsok, jógaórák valamint autentikus ökrös szekér túrák varázsolják az itt eltöltött időt valódi élménnyé.

Radhe astanga
Radhe jóga
Radhe jóga
Radhe jóga
11315_slide_header
Rádhé astanga
3
1
2
3

Ez a remek környezet és szellemiség megfelelő hátteret biztosít, hogy kiszakadva a mindennapok egyhangúságából kicsit jobban elmélyítsük astanga gyakorlásunkat, fókuszálva a részletekre, az elméleti és a filozófiai háttérre.

Ennek elősegítése érdekében minden résztvevő vállalja, hogy a tábor ideje alatt nem használ semmilyen elektronikus kommunikációs eszközt. Természetesen vészhelyzet esetére megadunk egy telefonszámot, amelyen keresztül mindenkit el lehet érni a szervezőkön keresztül.

Az elvonulás programját úgy állítottuk össze, hogy mind a kezdő (vezetett órák) mind a haladó gyakorlók (Mysore stílusú gyakorlás) megtalálják a számukra hatékony gyakorlási módszert. Természetesen nem kell részt venni az összes foglalkozáson, ha úgy érzed, hogy a hosszabb alvás vagy egy nagy séta a környéken jobban elősegíti a fejlődésedet, akkor erre is van lehetőséged.

AZ ELVONULÁS PROGRAMJA

Október 20. Péntek
17:00-18:00 Érkezés, szobák belakása, ismerkedés a ház “szellemével”, a környezettel és a vendéglátókkal
18:00-19:00 KEZDŐKÖR
19:00-20:00 Bandha Food – Könnyed vacsora

Október 21. Szombat
5:30-6:00 Mantra éneklés – Dani
6:00-7:45 Mysore stílusú astanga gyakorlás – István
8:00-9:30 Vezetett astanga gyakorlás – Rózsa
8:00-10:00 Bandha Food – Könnyed reggeli
10:00-13:00 Szabad program. Pl.: a környék nevezetességeink felfedezése.
13:00-14:00 Bandha Food – Ebéd
14:00-17:00 Szabad program. Bandha Chill.
17:00-18:00 Konferencia – elmélet, kérdezz-felelek –  István
18:00-19:00 Bandha Food – Vacsora
19:30-20:30 Előadás: Nyolcágú jóga rendszere – István
20:30-21:30 Kirtan – Dani és barátai 🙂

Október 22. Vasárnap
5:30-6:00 Mantra éneklés – Rózsa
6:00-7:45 Mysore stílusú astanga gyakorlás – István
8:00-9:30 Vezetett astanga gyakorlás – Rózsa
8:00-10:00 Bandha Food – Könnyed reggeli
10:00-13:00 Szabad program. A környék nevezetességeink felfedezése.
13:00-14:00 Bandha Food – Ebéd
15:30-17:00 ZENGETŐ kreatív zenélés – Fekete-Kovács Kornél vezetésével
17:00-18:00 Bandha jóga – Könnyed statikus óra, elmélettel vegyítve – István
18:00-19:00 Bandha Food – Vacsora
19:30-21:30 Bandha Movie (mozgóképek Indiából) – Filmvetítés

Október 23. Hétfő
5:00-5:30 Mantra éneklés – Dani
5:30-7:15 Mysore stílusú astanga gyakorlás – István
7:30-9:00 Vezetett astanga gyakorlás – Rózsa
9:00-9:30 ZÁRÓKÖR
10:00-10:30 Bandha Food – Bőséges reggeli

A programváltozás jógát fenntartjuk.

MILYEN IS A REGGELI MANTRA ÉNEKLÉS?

SZABAD PROGRAM AJÁNLÓ

KRISNA-VÖLGY

Góvardhana, az Édességhegy Ünnepe 2017. október 22-én, 10-17 óra között Ezen a fesztiválon több mint 2000 kg különlegesen ízletes édességet készítünk el és ajánljuk fel az Úr Krisna örömére! Sőt még egy “hegyet” is emelünk belőle! A nagyszabású ceremóniát követően e finom csemegéket a hívők szétosztják a kedves vendégek között! Talán nem meglepő, de a programnak e részét a gyerekek várják a legjobban!
Belépőjegy árak: Krisna-völgy alap belépőjegy árai érvényesek e rendezvényen, amely felnőttek részére 1.490 Ft , diákok, nyugdíjasok részére pedig 990 Ft.

MASSZÁZS

​Az abhyanga egy olyan masszázsfajta, ahol ​gyakorlatilag az egész testet végigmasszírozzuk jó minőségű, hidegen sajtolt gyógynövényes meleg olajkeverékkel. A többi masszázshoz képest az egyik különbség, hogy inkább mélysimítással, dörzsöléssel dolgozunk, mintsem gyúrással.  A legtöbb ember különösen megnyugtatónak érzi a kezelést. Az olajok és masszírozás egyaránt gyógyító célokat szolgálnak, és a kezelés után egészségesnek és kiegyensúlyozottnak érzik magukat az emberek.
A masszázs a lényünk minden rétegére hatással van. Testestül lelkestül gyógyít. Fiziológiás hatása az, hogy fokozza a test hőjét, élénkíti a vérkeringést, tisztítja és aktiválja a nyirokrendszert, több tápanyagot juttatva ezzel a vérbe.  Segíti az immunrendszert, élénkíti az idegműködést és javítja a keringést. Tisztító hatása elősegíti a méreganyagok kiürülését ezzel szinte megfiatalítva a szervezetet. Az érintés pszichés módon is befolyásolja az idegrendszert és a hormonháztartást. A masszázs fokozza az agy szerotonin szintjét, az pedig csökkenti az idegrendszer feszültségét és az ingerlékenységet.Az olajos masszázs ellazítva, feloldva a feszültséget az izmokban mély relaxált állapotba juttatja a testet. Egy ájurvédikus masszázs után az ember szinte újjászületik. A test valósággal pezseg az életerőtől.
​A masszázs ára 5000 Ft / 50 perc
3
44
2
4
6
7

Elhelyezés 6 személyes (2 háló+nappali) családi és 4 személyes stúdió apartmanokban. Minden apartmanunk új építésű, provence-i stílusban berendezett , felszerelt mini konyhával, pihenő terasszal rendelkezik.

Az apartmanokban található helyiségek a következők:

  • konyha
  • nappali
  • 2 háló
  • 2 fürdőszoba
  • terasz

A csoport a rendezvény ideje alatt térítésmentesen használhatja a 130 nm-es panorámás jóga termet, pihenő parkot, áprilistól októberig a 8×16 méteres 150 cm mély szabadtéri úszómedencét. Masszázsra kialakított helyiséget biztosítunk.

Külön térítéssel igénybe vehető szolgáltatásaink:

  •  Masszázs
  •  Jakuzzi, szauna
  •  Ökrösszekér-túra
  •  Zenemeditáció
  •  Henna
  •  Védikus asztrológia
  •  Gyermek felügyelet

ÉTKEZÉS

A rendezvény ideje alatt napi kétszeri bőséges vegetáriánus étkezést biztosítunk a résztvevők számára. A pontos menüt egy héttel a tábor kezdete elött publikáljuk. Dél-Indiai hagyomány szerint a tábor ideje alatt ajánlott a kézzel evés, de nem kötelező 🙂

Az elvonulás MENÜ-je:

PÉNTEK

Vacsora:
– Paradicsomos mung dhal (indiai leves)
– Jázmin rizs, wokos sültzöldséges-házi sajtos subji (indiai zöldséges étel), uborka raita (joghurtos saláta)
– Erdei gyümölcsös palacsinta, csokoládé öntettel

SZOMBAT

Reggeli:
– Gyümölcsök

Ebéd:
– Magyaros zöldborsó leves
– Töltött cukkini, zöldpetrezselymes tört burgonya, paradicsom saláta
– Meggyes piskóta

Vacsora:
– Pizza szeletek, saláta

VASÁRNAP

Reggeli:
– Gyümölcsök

Ebéd:
– Zöldséges Dhál (indiai leves)
– Jázmin rizs, csicseriborsós, sült padlizsános subji (indiai főétel), saláta
– Almás pite

Vacsora:
– Fűszeres tepsis burgonya, saláta

HÉTFŐ

Reggeli:
– Péksütemény, vegán növényi pástétom, szeletelt paradicsom, paprika és uborka, növényi vaj, lekvár, tea , gyümölcsök

1
4
2

LÁTNIVALÓK

A jóga a befelé figyelésről szól, amit hozol…

Ha ez még nem megy sokáig vagy megrémiszt:

  • Somogyország kincse-Pusztatorony,
  •  Indiai Kulturális Központ és Biofarm- Ökofalu,
  • Bencés apátság romjai, Somogyvár,
  •  Somogyvári Széchenyi-kastélypark,
  •  Petesmalmi Vidrapark,
  • Desedai-parkerdő és Arborétum,
  • stb.

PRAKTIKUS INFORMÁCIÓK

Megközelítés autóval: az M7-es autópályán keresztük, lásd. fent.
Mivel a budapesti jógaiskolánk a tábor ideje alatt végig üzemelni fog, ezért kérünk mindenkit, hogy hozzon magával saját jógamatracot! Az eddig tapasztalatok az mutatják, hogy azok is kényelmesen lejutnak a táborba akik, nem rendelkeznek autóval. A recepción érdeklődj március vége felé, hogy a jelentkezők közül kinek a gépjárművében van szabad hely.

Mit hozzak?

  • jógamatracot,
  • jóga szőnyeget (matracra teríteni ha esetleg izzadnál),
  • takarót a gyakorlás utáni relaxációhoz,
  • meleg ruhát (esténként hűvös lehet),
  • neti kancsót (orrmosó)
  • dzsapa málá/rózsafüzér (dzsapa meditációhoz, nem kötelező. Ha még nincs. ) és
  • nyelvtisztítót.

Mit ne hozzak?

Elektronikus eszközökre, “életmentő” elsősegély csokira/sütire egyéb ételekre nem lesz szükség, a Resort kiváló kiváló konyhával rendelkezik.

JELENTKEZÉS/RÉSZVÉTELI DÍJ
Jelentkezni a BandhaWorks recepcióján tudtok a részvételi díj 50% kiegyenlítésével. A fennmaradó részt a táborba érkezéskor tudjátok rendezni. Szeptember 30-ig történő fizetés esetén 38.000.- Ft., utána 42.000.- Ft. Az ár nem tartalmazza az utazási költséget. Eddig még minden elvonulásunkkor volt egy szabad hely egy autóval érkező társunknál.

A Facebook eseményhez való csatlakozás önmagában nem számít jelentkezésnek!

A programváltozás jogát fenntartjuk!

FRISSÍTVE: 2017-10-17

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved