Kéj és szenvedély

Bhagavad Gítá III.37
“Csupán a kéj az, óh, Arjuna. Ez a szenvedély kötőerejével való társulásból születik, és később haraggá alakul át: ez a világ mindent felemésztő, bűnös ellensége.”
Bhagavad Gítá III.37.*
India

Gyakran szinonimaként használjuk a kéj és szenvedély szavakat, és olyan hatalmas erőknek képzeljük őket, amelyek még a legnagyobb szenteket is képesek visszahúzni az anyagi világ csábító rabságába. Ezért aki jóga útját járja az általában ellenségként tekint ezekre a fogalmakra, és igyekszik “szenvedélymentes” életet élni.

Mindeközben, ha végignézünk a múlt és jelen nagy mesterein, akkor azt látjuk, hogy sokan rendkívül szenvedélyes emberek voltak: gondoljunk csak Guruji sokszor igencsak fájdalmas igazításaira, Krishnamacharya szigorára, vagy Gandhiji tüzes beszédeire. Azt jelentené hát ez, hogy ők valójában az illúzió rabságában éltek, és nem is voltak valódi jógik?

Erről eszembe jutott a fenti Gítá vers, amely szerint a kéj és a szenvedély nem ugyanaz; a kéj akkor jön létre, ha a szenvedély elve az anyaggal társul. Tehát a szenvedély önmagában semleges, nem jó vagy rossz, viszont ha kapcsolatba kerül az anyagi világ énközpontú gondolkodásmódjával, akkor kéjjé alakul át, ami komoly gondokat okozhat a jövőben. A kéj tehát önző vágy arra, hogy magunkat élvezetekhez juttassuk, akár mások boldogtalansága árán is. Tehát a fogalom nem csak szexuális jellegű, hanem vonatkozhat bármire, amit önmagunk öröme érdekében teszünk: a kéj a forrása például annak is, ha rendkívüli lemondásokat végzünk azért, hogy mások csodáljanak minket, vagy mondjuk jótékonykodunk, de csak azért, hogy különleges és nagylelkű embernek érezhessük magunkat. A kéj ezért rendkívüli és látszólag csodálatos tettek hajtóereje is lehet, de sajnos ilyenkor mindig fennáll a veszély, hogy dühösek leszünk, ha nem kapjuk meg a kívánt eredményt.

Ezzel szemben, ha a semleges szenvedély nem anyagi, hanem spirituális hozzáállással társul, akkor egészen mást tapasztalhatunk. Ebben az esetben a cselekvés hajtóerejének központjában nem a kicsi egónk áll, hanem Isten vagy a nagybetűs Önvalónk, vagy az egyetemes Szeretet. Még az is lehet, hogy egy külső szemlélő szerint két személy pontosan ugyanazokat a cselekedeteket hajtja végre, de a végső eredmény teljesen más lesz, ha a spirituális szenvedély a tett hajtóereje és nem a kéj. Ha nincs bennünk szenvedély, akkor nem lesz semmi, ami tettekre ösztökélne bennünket, ezért a szenvedély mindenképpen szükséges az anyagi világban, különben éhenhalnánk ahelyett, hogy a Szeretet eszközeként cselekednénk. Az egyetlen dolog, amire figyelnünk kell, hogy mi áll a cselekedeteink középpontjában: a saját önző érdekeink vagy az Önvaló.

A szenvedély tehát semleges elem, amelynek az a feladata, hogy tettekre ösztönözzön, ez a teremtés és haladás hajtóereje, ezért önmagában tökéletesen tiszta és Isteni. Ha nincs szenvedély, akkor elpusztul a világ, hiszen nincs mozgás, nincs növekvés, nincs születés. Viszont semleges jellegénél fogva ez a hajtóerő bármilyen tett mozgatórugója lehet, ha a motivációnk önző, akkor önző tetteket eredményez, ha pedig minden élőlény boldogsága lebeg a szemünk előtt, akkor efelé fogunk haladni.

Érdemes ebben a kontextusban a saját gyakorlásunkat is megvizsgálni. Az astanga jóga ászanasorozatait folyamatos áramlása és fizikai jellege miatt sokan a szenvedélyes jelzővel illetik. Milyen igazuk is van, hiszen a mozgást és a tetteket használjuk arra, hogy megtisztítsuk a testünket és az elménket, és békés, örömteli állapotot érjünk el. A szenvedély gyújtja fel a tapasz (lemondás) tüzét, amely végül minden szennyeződést eléget. Mivel a végső cél az Önvalónk megismerése és minden élőlény boldogságához való hozzájárulás, ezért a hajtóerő ebben az esetben spirituális szenvedély, nem pedig a kéj. Természetesen a folyamatos önvizsgálat (szvádhjája) elengedhetetlen, hiszen mivel a szenvedély erejét az anyagi világban használjuk, ezért észrevétlenül kéjjé alakulhat, ha a gyakorlásunk céljává a vonzóbb külsőt vagy a nyakatekert ászanák minél szebb végrehajtását tesszük meg célként.

Ezért hát ne féljünk a szenvedélytől, csak arra vigyázzunk, nehogy rossz társaságba keveredjen, hiszen ártatlan jellegénél fogva könnyen előfordulhat, hogy az önzésünk hajójának fog jó hátszelet biztosítani. Fontos, hogy sose ítéljünk meg másokat pusztán a látszat alapján, hiszen avatatlan szemeknek a kéj és a szenvedély között nincs különbség. Gyakoroljuk inkább a saját motivációnk felismerését és megtisztítását, és akkor sosem szenvedünk többé a haragtól.

*A fordítás forrása: A Bhagavad Gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust 2006. második kiadás.

A tiszteletről / Thoughts on respect

isvara_pranidhana_1

Scroll down for the English.

Még mindig élénken él bennem az első gyakorlásom emléke Mysore-ban, a KPJAYI-ban. Már jó ideje ültem az előtérben, amikor végre én kerültem sorra. Azonban Sharath egyből rám szólt, hogy üljek vissza, és várjak, amíg az összes ‘rangidős’ gyakorló bemegy előttem. “Mindenki, aki akár csak egy nappal is korábban érkezett, mint te, rangidősnek számít.” Ezért hát tovább várakoztam amíg mindenki bement, majd végül én is megkezdtem a gyakorlásom. Ez nem is volt túl nagy feladat, a bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor egy hónap után újabb kezdő gyakorlók érkeztek. Számukra én voltam a rangidős, és elég kényelmetlenül éreztem magam, ha engem hívtak be előttük. Érdekes, amikor elkezdtem hindit tanulni, akkor a könyvben az első példamondatok egyike az volt, hogy “Tiszteld az idősebbeket!”. Úgy tűnik tehát, hogy az indiai kultúrában a tisztelet rendkívüli jelentőséggel bír, így hát én is elgondolkoztam: mi a tisztelet valójában, miért kell tisztelni az idősebbeket, mi a jelentősége a kornak ebben az esetben?

Ha felidézem azokat a személyeket, akiket igazán mélyen tisztelek, akkor egy közös pontra bukkanok: tökéletesen megbízom bennük. Ezért úgy gondolom, hogy a tisztelet és a bizalom szorosan összefüggenek, azaz ha elismerjük egy személy érdemeit, akkor képesek leszünk hallgatni rá, ha nehéz helyzetbe kerülünk. Talán naivnak tűnhet a következő vélemény, de mélyen hiszek abban, hogy egy kapcsolat kezdetén mindenkit megillet bizalom, ez nem olyasmi, amit ki kellene érdemelni, máskülönben pusztán az előítéleteink vezérelnek minket. (Természetesen lehetséges, hogy valamilyen szerencsétlen, nem kívánt helyzet miatt ez a bizalom elveszik.) Mindig az értékes tulajdonságokat kell keresni másokban, ellenkező esetben esélyt sem adunk rá, hogy igazán megismerjük az adott személyt. Ezért hát ha a bizalom és a tisztelet összekapcsolható, akkor ugyanezt az elvet kell alkalmazni a tiszteletre is: mindenkinek és mindennek meg kell adni a tiszteletet a kezdetektől, kortól, nemtől és társadalmi szereptől függetlenül. A tiszteletet pedig az adott egyéni kapcsolatnak megfelelően kell kifejezésre juttatni. Tiszteljük az idősebbek azáltal, hogy meghallgatjuk őket, és követjük a tapasztalaton alapuló tanácsaikat, a fiatalokat azáltal, hogy óvjuk és segítjük őket, az állatokat azáltal, hogy biztosítjuk nekik a megfelelő életteret, és nem zsákmányoljuk ki őket és a természetet  azáltal, hogy a mindennapjainkban a fenntartható megoldásokat keressük.

Tehát a tisztelet mindenkit megillet, nem csak azokat, akiktől várunk valamit cserébe. Ne AZÉRT tiszteljük a tanárokat, hogy átadják a tudásukat, hanem ÚGY tiszteljük őket, hogy hajlandóak vagyunk tanulni tőlük. A tisztelet soha ne elvárásból származzon, és ugyanígy soha ne várjuk el a tiszteletet. Ne vegyük magától értetődőnek, hogy a fiatalabbak pusztán a korunk miatt tiszteljenek minket, mi viszont mindig segítsük és tanítsuk őket azért, mert tiszteljük a fiatalságukat. Ha pedig ez az elismerés visszasugárzik ránk, akkor egy pillanatig se gondoljuk, hogy minket illet a megbecsülés, gondoljuk csak a sok tanításra és útmutatásra, amelyet másoktól kaptunk. Ha általános iskolában nem tanítanak meg írni, akkor most hogyan vethetném papírra a gondolataimat? Ha pedig a tiszteletet így egyre feljebb és feljebb ajánljuk a család és a tanítók láncolatán, akkor előbb-utóbb eljut minden teremtés forrásához, oda ahová valóban tartozik. És ez a tisztelet valódi értelme, nem az, hogy növelje az egónkat, hanem az, hogy kifejezzük a hálánkat az életben kapott számtalan ajándékért. A tisztelet összekapcsol bennünket az őseinkkel és a múlt, a jelen és a jövő nagy tanítóival, a tisztelet valójában egy ima az Eredeti tanítóhoz, minden tudás forrásához.

isvara_pranidhana_1

Post-practice thoughts on respect

I can still remember my very first practice in Mysore at the KPJAYI. I had been sitting outside the corridor for a while, when my turn came to go in and practice. But when I stood up Sharath told me to sit back and wait until everyone who is ’senior’ to me goes in to the practice room. ‘Everyone, who arrived one day before you is senior to you.’ So I kept on sitting and waiting until everyone went in, and then I could also start my practice. It was easy to be the last one, but after a month the situation became more complex, when other first-timers arrived. The roles changed, for them I was the senior, and I felt quite uncomfortable every time I was called in before them. When I started to learn Hindi, one of the first example sentences in the book was „Respect your elders.” So it seemed to me that the Indian culture values respect above all, and it made me wonder: what is respect, why should we respect the elders, what difference does time and age make in this regard?

If I recall the persons I really respect I can see one thing in common: I trust them completely. So I think respect is strongly connected to trust, which means that you recognise and appreciate that person’s values and you are ready to listen to them whenever you are in doubt and confusion. You might call me naive but I strongly believe that trust is not something that should be gained, but rather it should be given unconditionally to everyone in the beginning of a relationship, otherwise we are led by our prejudices (of course unfortunately it is possible to loose it by undesired reasons). We should always look for the values in everyone, otherwise we would not have the chance to really get to know them. Therefore, if trust and respect is in close relationship, we should apply the same principle when it comes to respect: initially respect should be given to everyone and everything without any regards to age, gender or social status. And our respect should be expressed according to the particular relationship between the individuals and the social conventions. Respect the elders, by listening to them and following their advices based on their experiences, the younger, by protecting them and giving them guidance, respect the animals by providing them living space and not enslaving them, respect the nature by making sustainable choices in our everyday lives.

So respect should be given to everybody unconditionally, not because we expect something from them. Do not respect your teacher only BECAUSE he gives you knowledge, but respect him BY willing to learn from him. Respect should not come from expectations, and similarly we should not expect anyone to respect us. I should not require respect from the younger only because of my age, but I should protect and guide them all the same, because I respect their youth. And when respect radiates back, I should not think that the recognition I receive belongs to me, there have been so many teachers and guides who led me in my life, the appreciation actually belongs to them. Without my primary school teachers I would not even be able to write down my thoughts. And when respect is being offered higher and higher in this lineage of family and teachers, finally it reaches the origin of the whole creation, and returns back to where it really belongs. So that we do not have to feel intimidated when someone expresses respect towards us, we should simply offer it forward to our teachers without becoming attached to it. This is the main purpose of respect, not to build our ego, but to make us grateful for all the gifts we received in our lives. Respect connects us to all the ancestors and great teachers of the past, present and future, respect is a prayer to the original Teacher, to the source of all knowledge.

Govinda Kai: Guru purnima

Govinda Kai thinking

Scroll down for the English

Govinda Kai Astanga jóga Workshop
Előadás részlet
Budapest, 2014. július 12.

A mai nap különleges! Más, mint a többi. Először is telihold van. De ez nem akármilyen telihold, Szuperholdnak is hívják. Talán mindannyian érzitek ezt a furcsa hangulatot, ami ma körbeleng bennünket. Ez a telihold ma azért is különleges, mert ma van a Guru Purnima ünnepe, vagyis ma van a Guruk ünnepe.

Így az Astanga jóga hagyománya szerint ma, július teliholdján, Pattabhi Jois (Guruji) születésnapját ünnepeljük. Azt gondolom, hogy ez egy fontos nap a tanítványok számára is, ilyenkor tanulhatnak. Mi is a guru? A guru egy szanszkrit szó. Általános jelentése szerint egy olyan dologra utal, amely a sötétségből kivezet a fényre. A tudatlanságból a tudáshoz vezet. Tehát mondhatjuk, hogy bármi, ami segítséget nyújt az ember számára, hogy a tudatlan állapotból a bölcsesség állapotába kerüljön, bármi, amely megszünteti a sötétséget és egy tudatos léthez nyújt segítséget, gurunak tekinthető. Ez annyit jelent, hogy a guru lehet egy könyv, egy személy vagy épp a Nap. A guru bárhol létezhet. Leginkább pedig azt kell tudni róla, hogy a guru itt van a szívünkben. Ajtó a szívhez, út a guruhoz. Mit is jelenthet ez számunkra? Most is, ahogy mindig az Astanga jógában, a gyakorlatias megközelítés mentén próbáljuk megadni a választ. A kérdés az, hogy hogy jelenik meg bennünk a guru? Hogyan kapcsoljuk össze a világgal, amelyben már nem létezik?

Régen, amikor a fizikai megnyilvánulás fontossága sokkal erősebb volt, tényleg mindenki azt gondolta, hogy a guru egy rajtunk kívül álló személy. Valójában ez a nézet megállja a helyét a fiatal tanítványoknál, mert számukra még szükséges a guru kivetítése egy külső személyre vagy tárgyra. Egy tárgyat imádni ugyanazt jelenti, mint egy személyt imádni. De itt meg kell említeni újra, hogy ez egy nagyon éretlen és fiatal fajtája a guru személye iránti imádatnak.

Ahogy a gyakorlás elmélyül, ez a hozzáállás sok más dologgal egészül ki. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy találkozhattam Guruji-val és több mint 10 éven át többé-kevésbé rendszeresen gyakorolhattam vele. Igen, az elején az egész csak a személyéről szólt, de ahogy a gyakorlásom komolyabbá vált, kezdtem azt érezni, hogy összekapcsolódtunk. Amit rajta láttam, tulajdonképpen a saját személyiségem kivetítése volt. Nem a kisemberé, hanem a bennem élő gurué.

Így történt, hogy a gyakorlásom legfontosabb részévé az vált, hogy felismertem, a guru bennem él. Annak ellenére, hogy 2009-ben eltávozott közülünk és fizikai teste megszűnt számunkra létezni és nem látom többé az alakját, hiányzik nekem. De ugyanakkor a jelenléte számomra sokkal inkább érezhető.

Természetes módon a szelleme sokkal erősebbé vált, vagyis a gurum szellemének rezgése sokkal erősebben visszhangzik most bennem. Minden gyakorlásom alkalmával ott van velem. Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy nem érzek-e kevesebb vágyat és vonzódást a Mysore-i útjaimra készülve úgy, hogy Guruji már “nincs ott”? Számomra ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ő már “nincs ott”. A gurum igenis ott van, sokkal inkább, mint előtte bármikor. Így amikor Mysore-ba utazok, mindenhol érzem a jelenlétét. Ez a legerősebb és leginkább vigaszt nyújtó érzés, amit ember megtapasztalhat. Ez az, amit bizalomnak hívunk. Szeretet. Amikor így szeretsz valakit, akkor a másik a részeddé válik és te is az ő részévé válsz. Természetesen mindannyian ragaszkodunk egymás fizikai jelenlétéhez, a fizikai testhez. Ez egy természetes dolog és hatalmas áldás is. Csodálatos öröm forrása, amikor fizikai szinten képesek vagyunk eggyé válni. Azonban az élet sokkal több a fizikai megnyilvánulásnál. Szóval ez egy nagyon furcsa helyzet, hogy amikor a test meghal és mély gyászt élünk meg és közben pedig sokkal közelebb kerülünk ahhoz, aki már fizikailag nincs jelen.

Sokan közületek már valószínűleg megtapasztalta, milyen elveszíteni valakit, akit szeretünk. Miközben átéled az elválás fájdalmát, jusson eszedbe, hogy nem teljesen veszítetted el őt. Itt vannak a szeretteink velünk, bennünk élnek. Beszélhetsz hozzájuk, elmondhatsz nekik bármit, kapcsolatba léphetsz velük bármikor. Ez nem kitaláció és nem agyszülemény. Így működik a szeretet. Éppen ezért ne higgy az elmédnek, amikor azt mondja neked, hogy a szeretteid meghaltak, mert ez nem igaz. Csak annyit kell tenned, hogy a szívedbe nézel és megláthatod őket. Ott élnek ők, a szíved legmélyén. Ezért amikor kapcsolatot teremtesz önmagaddal, akkor kapcsolatba kerülsz a guruddal is. Gondolj azokra a nagyszerű lelkekre, akik már előtted jártak és kikövezték az utat, akik igazán gyakorolták a jógát, akik kivételes és bátor életet éltek és megteremtették számunkra mindazt, ami ma a miénk, akik lehetővé tették, hogy ma azok lehessünk, akik vagyunk. És most megint azt gondolhatnánk, mivel elkezdünk gondolkozni és azonosulni a fizikai világgal, hogy a szeretteink már nincsenek. De ez nincs így. Lelküket beleszőtték gyakorlásunk képzeletbeli jógaszőnyegének szálai közé. Ítt vannak velünk ma is itt a teremben. Nem vagyunk egyedül, rendelkezésünkre áll a társaságunk, a támogatásuk. Annyit kell csak tenned, hogy megnyitod a szíved, hogy veled lehessenek. Itt az ideje kevesebbet gondolkodni és többet érezni. Csak azért mert nem látod őket a szemeddel vagy, mert nem érintheted őket, nem jelenti azt, hogy nincsenek „itt”. Ha azonban hallgatsz a szívedre és meglátod őket a lelki szemeiddel, rá fogsz jönni, hogy itt vannak veled. Guruji is itt van. Nem utazott el messzire, nem valamiféle távoli mennybe ment, itt van velünk. A beszélgetésünkön keresztül nyilvánul meg.

Leginkább persze ezt akkor lehet érezni, amikor olyan tanítványok közelében vagyunk, akik hosszú éveken keresztül gyakoroltak vele. Amikor az idősebb tanítványokkal töltesz időt, érezni fogod, hogy Guruji jelen van. Egészen lenyűgöző az a gazdagság és jólét, ami spirituális szinten jelen van az életünkben.

Végül pedig, beszéltem már arról, hogy cselekedjünk, és ne várjunk arra, hogy történjen valami. Cselekedj, nyújtsd ki bátran a kezed és nyisd meg a szíved. Kezdeményezz beszélgetést a nagy szellemekkel.

Leah, a párom, és én nem egyedül utazgatunk. Egy egész csapatnyi szellemtestőrséggel és tanácsadókkal vagyunk körülvéve. Ezért is nevetséges, amikor valaki arról beszél, hogy jógázik. Ez nem így van, te nem csinálsz semmit. A jóga áldása kísér téged. Csak hagynod kell, hogy vezessen.

Fordította: Fazekas Gyöngyi

ENGLISH

Anyone knows…This is like an incredibly special day, right? This is not a regular day. First of all, it’s the full moon. But we call it the SUPERMOON. Everybody feels like a little bit floating on the ground. This moon is also known as GURU PURNIMA (Celebration of the Guru).

So, traditionally, we celebrate Pattabhi Jois’ (Guru’s, Guruji’s) birthday on the full moon of July. And, I believe that’s very important to become to educate yourself. What is a guru? Sanskrit word „guru”. The general meaning is from darkness into light. From ignorance to wisdom. So technically speaking, anything that helps to bring us from ignorance into wisdom, from blindness into awareness is a guru. That means a guru can be a book, a person, the Sun. A guru is technically everywhere. Most profoundly, guru is right here (in our heart). The doorway to the heart is the pathway to a guru. So what does that mean? Again, we want to be as practical as possible. How do I actualize the guru within? In bring it together with the world that is without? In the past, in a more materialistic time, we really believed that the guru was only on the outside. And maybe initially when you’re younger this is what is necessary for you to do, to project the guru outward. To worship a thing is to worship a person. But again, we need to understand that this kind of worship is very young, very immature. And as your practice deepens, it becomes much more of an integration. I was very fortunate to meet Guruji (Pattabhi Jois) and to practice with him for over 10 years fairly steadily. And yes, in the beginning it was all about him, but then as the practice matured, I began to realize that he was connected to me. What I saw on him was actually a kind of reflection of me. Not of me, the small me, but of me, the BIG ME.

And so, the most profound part of the practice began to be when I realized that he lived inside of me. That even though he passed away in 2009, his body was gone, I no longer see his person, his image; I miss this person but at the same time when his body passed away he became more present in some ways. Because his spirit naturally became stronger that means that resonance became more alive within me. So, whenever I practice, he is there. People ask me, well; don’t you feel less desire or less attraction to going to Mysore since he is not there? But for me he is not „not there”. He is more there. So when I go there, I feel him everywhere. That is the greatest kind of power, the greatest amount of comfort that you can feel. That is intimacy. That’s love. When you love somebody so much that they become you and you become them. Now, obviously, we become attached to the material part of each other; to the physical body. That’s natural. It’s a great blessing. A great joy to be able to share this physical life of each other. But life is much more than just physical. So, it’s an interesting kind of situation; you feel severe, deep loss when the body goes. But at the same time you feel closer. Probably most everybody in the room here has lost somebody that they loved. And while you feel the pain of separation, also pay attention to the fact that they haven’t really left. They are still around, still a part of you. They still live actively inside of you. You can talk to them you can relate to them, you can connect to them anytime. It’s not a dream, it’s not a fantasy. That’s the nature of love. So don’t believe your mind when your mind says they are gone. ’Cause they are not gone. All you have to do is to look within your own heart and you can find them. They are right there. So, intimacy with the self than becomes intimacy with the guru. Think of the thousands of great souls that have come before us that have paved the way, who have done deep practice, who lived extraordinary and courageous lives made what we have today, who we are today possible. And again, we think because we identify with the physical realm so much, we think: they’re gone. But they are not gone. They are woven into the very fabric of the practice that we practice. That makes them present here with us today. We are not alone; we have that available support, that available community. All you have to do is be open to receive their touch. Time to stop listening to your mind so much. Just because you can’t see them with your physical eyes or touch them with your physical hand, that doesn’t mean they are „not here”. If you just feel with your heart and see with your spiritual eye, you will realize that are right there (in your heart). Guruji is here. He is not far away, he is not in some far away heaven, but he is right here. He speaks through every single one of us. Particularly with people who studied for an intense period of time with him, if you spend time around them, you can feel him there. All of the older students if you spend time around them, you can see he is with them. So there is a level of wealth and prosperity in terms of our spiritual lives that is really amazing.

So, I talked about being proactive, do not wait for these things to wait for you. Take the steps, reach out your hand. Reach out your heart. Begin to have conversations with the great spirits. Leah and I do not travel alone we have a whole gang with us. A whole army of spiritual bodyguards and advisors. That is why it is ridiculous for you to say „I practice yoga”. You do not. You are blessed by it. You do not do anything. You are carried by it.

Jama és nijama – szantósa

Santosa

Szantósáddanuttama szukha lábhah

(Patandzsali Jóga-szútrák 2.42.)
‘Az elégedettség boldogságot és örömet eredményez.’

Annyi mindent teszünk az életben azért, hogy elégedetté váljunk, de valamiért mindig a jövőben akarunk elégedettek lenni; ha elég magas lesz a fizetésem, majd elégedett leszek, ha szép családom lesz, akkor leszek elégedett, ha egy vidéki házikóban, szép nyugdíjjal éldegélhetek öregkoromban, akkor igazán boldog leszek. A jelenben mindig valami többre törekszünk ahelyett, hogy megállnánk egy pillanatra, és körülnéznénk, hogy milyen értékek vannak éppen most az életünkben. A társadalom pedig természetesen pozitív megerősítést ad erre a viselkedésre, hiszen a felelősségteljes felnőttek mindig a jövő biztonságára törekednek, még akkor is, ha a jelen boldogságát kell feláldozni ezért.

Nemrég értem haza a reggeli Mysore órámról, és kiültem a teraszra élvezni az ébredező utca látványát. Hallgattam a dudák hangját, a madarak csiripelését és a vidám beszélgetéseket kannada nyelven. Teljesen belefeledkeztem az élménybe, és átadtam magam az elégedettség érzésének. Abban a pillanatban minden tökéletes volt, a legjobb helyen voltam, ahol csak lehetek, és hatalmas boldogságot éreztem. Sajnos azonban hamarosan vissza kellett térnem a földre, amikor eszembe jutott, hogy ki kell mosnom a ruháimat, és el kellene kezdenem tanulni, a boldogság pedig egy röpke pillanat alatt bűntudattá vált. Vajon tényleg szégyellnünk kell magunkat azért, ha élvezzük a jelen szépségét, hát nem éppen ez volna a legfőbb feladatunk?

Érdekes, hogy Patandzsali a nijamák között említi a szantósát, azaz elégedettséget, és azt mondja, hogy ha sikerült tökéletesen elsajátítanunk ezt a hozzáállást, akkor hatalmas örömben és boldogságban lesz részünk. A tapasztalataink pedig éppen ezt támasztják alá: a boldogság mindig a jelen pillanat szépségének felismeréséből származik. Nem lehet a boldogságot múlt- vagy jövőbéli időponthoz kapcsolni, csakis a jelenben lehet átélni.

További érdekesség, hogy a nijamák gyakorlatokként értelmezhetők, tehát aktívan törekedni kell az elégedettségre, ez a jógagyakorlásunk egyik fontos része. Ez pedig nem azt jelenti, hogy rezignáltan belenyugszunk mindenbe, és elhanyagoljuk a kötelességeinket, hanem azt, hogy aktívan keressük a szépséget és az értéket minden pillanatban. Az élet hozhat örömteli és szomorú eseményeket, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezeket elfogadjuk, és megértsük, hogy még a legnehezebb helyzetek is értékesek, hiszen ezekben ismerhetjük meg magunkat legjobban. Fogadjuk boldogan a kihívásokat, tegyünk meg mindent azért, hogy megoldjuk őket, és ha mégsem járunk sikerrel, akkor is elégedettek maradhatunk, hiszen mi mindent megtettünk!

Eszembe jutott egy gondolat, amit Sharath mondott egy tavalyi konferencián a szantósával kapcsolatban. Viccesen megjegyezte, hogy a szantósa nem azt jelenti, hogy elmegyünk a Santosha kávézóba (egy népszerű reggelizőhely Mysore-ban), és jól belakmározunk mindenféle finomságból. Ez egyszerű poénnak tűnhet az első pillanatban, de valójában mély filozófia rejtőzik a gondolat mögött. Számomra azt jelenti ez a mondat, hogy a szantósa gyakorlása nem abban nyilvánul meg, hogy mindenféle korlát nélkül hajszoljuk az élvezeteket. Próbáljuk inkább természetünkké tenni az elégedettséget, ahelyett, hogy külső forrástól várnánk a megjelenését. Csakis a mi hozzáállásunktól függ, hogy elégedettek és boldogok leszünk-e az életben, együnk akár mesterfogásokat minden nap, vagy éljünk napi egy tál túlfőtt rizsen. Ha megfelelő a hozzáállásunk, akkor a legkisebb örömforrások is mérhetetlen bolgogságot eredményeznek.

A jóga tehát nem azt tanítja, hogy vonjunk meg magunktól minden világi élvezetet, és éljünk magányosan elvonulva. Ennek éppen az ellenkezője igaz: meg kell tanulnunk aktívan értékelni és ünnepelni az életünk minden pillanatát a körülményeinktől függetlenül. Ez a valódi szantósa.

Ahimszá és szatja – erőszakmentes kommunikáció

ab

Amikor elkezdjük tanulmányozni az astanga jóga első két ágát , azaz a jamát és nijamát, a legtöbben egyből fennakadunk az első két jama látszólagos ellentétén. Nem-ártás és igazmondás – na de mi a helyzet akkor, ha az elmondani kívánt szavaink megbánthatják a hallgatóságot? Kimondjuk-e a fájó igazságot, vagy ragaszkodjunk az erőszakmentességhez, és inkább válasszuk a kegyes hazugságot?

Fontos már a legelején tisztázni, hogy az Igazság sosem fáj, az Igazság vagyis a helyes tudás a boldogsáunk elsődleges forrása. Hogyan is fájhatna rájönni arra, hogy örök lelkek vagyunk, hogyan okozhatna szenvedést a határtalan öröm, a boldogság és annak a megvalósítása, hogy mindannyian egyek és egyenlőek vagyunk? Amíg azonban sikerül ezt megvalósítani, addig a mindennapi életben számos kihívással teli helyzettel találhatjuk magunkkal szembe.

A probléma ezért valójában valahol ott gyökerezik, hogy mi mit gondolunk igazságnak. Patandzsali szerint a  tudatunkat ötféle állapotban találhatjuk: helyes tudás (pramána), helytelen tudás (viparjaja), képzelődés (vikalpa), mélyalvás (nidrá) és emlékezés (szmritajaha). Ezek közül egyedül a helyes tudás az igazság (illetve természetesen az igazságra történő emlékezés), ha helytelen tudással kapcsolatos információt mondunk, akkor az nem lesz szatja, még akkor sem, ha meg vagyunk győződve az igazunkról. Mivel pedig nem az igazságot mondjuk ilyen helyzetekben, ezért előfordulhat, hogy ártani fogunk vele még akkor is, ha nem ez volt a szándékunk. Ezért az első dolog, amit mérlegelnünk kell mielőtt megszólalunk, hogy vajon helyesek-e a közölni kívánt információink. Az igazság származhat közvetlen megfigyelésből, logikus következtetésből, megbízható személytől vagy tiszta forrásokból (szentírásokból). Legyünk ezért mindig kritikusak a vélt tudásunkkal kapcsolatban, ne feledjük, hogy  nem hihetünk mindig a szemünknek.

Gyakorta felvetődik az a kérdés is, hogy “akkor mostantól mindenkinek vágjam az arcába, amit gondolok róla? Például mondjam meg a szomszéd lánynak, hogy szerintem borzasztó csúnya a cipője? Hiszen ez az igazság!” Ha azt vesszük észre, hogy magunkban kritizáljuk mások tetteit vagy akár kinézetét, akkor azt kell végiggondolnunk, hogy kivel kell őszintének lenni? A véleményünk nyilván szubjektív és valószínűleg téves is, hiszen beszennyezik az érzelmeink és a múltbeli események emléke. Ezért ilyen esetekben fontos az igazság kimondása és a szembesítés: önmagunk szembesítése azzal a ténnyel, hogy ítélkezünk és másokat bírálunk. Ha azon kapjuk magunkat, hogy valakit nem kedvelünk vagy nem tetszik rajta valami, akkor azonnal álljunk meg, mondjuk ki az igazságot, és szembesítsük magunkat a ténnyel, hogy megint régi szokásaink rabjaivá váltunk, majd bocsássunk meg magunknak együttérzéssel és lépjünk tovább. Ebben a folyamatban pedig semmi szerepe nincs a személynek, aki az aktuális érzelmeket kiváltotta belőlünk, ezért neki nem is kell semmit mondanunk. Hálával tartozunk neki, hogy segített jobban megismerni magunkat.

Hasonló kérdés, hogy vajon rávilágítsunk-e mások hibáira, ha ők maguktól nem veszik azt észre, különösen ha ezzel a szokásával árt magának. Ezzel kapcsolatban megszívlelendő tanácsot kaptam Sri Lakshmishtól a Jóga-szútra magyarázatai közben: ha olyan emberről van szó, aki nem igazán áll közel hozzád, akkor egyszer finoman felhívhatod a figyelmét a problémára, míg ha közeli családtagról vagy igaz barátról van szó, akkor kétszer is szólhatsz neki. Ha viszont ezek után sem fogadják meg a tanácsot, akkor nem kell újra és újra hangoztatnod a véleményed, hiszen te mindent megtettél, a többi rajtuk múlik.

A másik fő típusa a szenvedést okozó szavaknak az, amikor valamilyen bűnös tettünket kell beismerni valakinek, vagy elmondani azt, ha valaki másról tudjuk, hogy rosszat követett el az adott személy ellen. Elmondjuk-e például, ha nem tettünk meg egy fontos dolgot, amit kértek tőlünk? Az első eset egyértelmű: nem az igazság kimondása okozza a szenvedést, hanem a tettünk, amely nem áll összhangban a többi jamával és nijamával. Az igazság beismerésének következménye ebben az esetben még a mulasztásunknak a visszahatása, nem az igazság kimondásának. Ezért ha szenvedést okozunk a tetteink beismerésével, akkor nem az a megoldás, ha  eltitkoljuk az igazat, hanem az, ha lelkiismeretesen elkerülünk minden olyan tettet, amellyel szenvedést okozhatunk másoknak. Lesz természetesen egy átmeneti állapot, amikor már elkerüljük az ártó tetteket, de a múltbeli cselekedetek beismerése még szenvedést okoz. Ezt el kell fogadnunk, és meg kell próbálni a lehető legtöbb együttérzéssel és segítő szándékkal kommunikálni.

De mi a helyzet akkor, ha nem mi követtük el a bűnt, csak a szemtanúi voltunk? Vajon elmondjuk a sértettnek, ha például tudjuk, hogy megcsalta a párja? Ez már összetettebb helyzet, és mindig figyelembe kell venni a körülményeket: a helyet, az időt, a szereplőket és a köztük lévő kapcsolatot. Ne ártsuk magunkat semmi olyanba, ami nem a mi dolgunk, de ha mégis belekeveredünk két ember viszályába, akkor igyekezzünk segíteni, támaszt és vigaszt nyújtani, és elkerülni a további károk okozását. Csak azt mondjuk el, ami valóban ránk tartozik, hiszen ha például olyan dolgot láttunk meg, amelyet el akartak előlünk rejteni, az akaratlan lopás, vagyis az asztéja megszegése,  ezért gyakorolnunk kell a nem-birtoklást, azaz el kell engednünk a megszerzett információkat anélkül, hogy visszaélnénk velük.

Ha tehát valóban erőszakmentesen szeretnénk kommunikálni, azt csak úgy tudjuk megtenni, ha a többi jamát és nijamát is integráljuk az életünkbe. Továbbá mindig figyeljük, hogy valóban igazság-e az, amit ki akarunk mondani, vagy csak az elménk és az érzékszerveink tréfájáról van szó. Figyeljünk rá, hogy a szavaink mindig jobbá és tisztábbá tegyék a környezetüket, még ha hatásuk átmenetileg kellemetlen is, hosszú távon segítőek legyenek. Kövessük mindig az igazságot, és előbb-utóbb az igazság fog követni minket!

Szamszára – a születés és a halál jógája

Samsara Tibetan thangka apsodog.ru WQ

“niḥ-śreyase jaṅgali-kāyamāne
saṁsāra hālāhala mohaśāṁtyai”

Az astangás nyitómantra szerint a gurunk még a szamszára (ismétlődő születés és halál körforgásának) illuzórikus körforgásából is képes kigyógyítani bennünket. Az astanga jógában ehhez különleges receptet kapunk tőle: egy szádhanát, amely mindennapos ismétlődő gyakorlásból és erkölcsi irányelvek követéséből áll. A guru tehát átadja a kulcsot a felszabaduláshoz, de a munkát nekünk kell elvégezni, ezt ő nem teheti meg helyettünk. Ahogy Guruji mondta: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás: Te csak gyakorolj!

Aki tehát szeretne meggyógyulni az elfogadja a guru tanácsát, és elkezd lelkesen és kitartóan gyakorolni. Sokan pár év után arra a következtetésre jutnak, hogy ez a szádhana valójában az életünk leképezése: ha van bármilyen visszatérő problémánk, például újra és újra elkövetjük ugyanazt a hibát, akkor ezzel a mintázattal a matracon is találkozni fogunk. Viszont a fix gyakorlatsornak az a szépsége, hogy itt nem lehet szőnyeg alá söpörni a problémákat, akár olyan ászanát veszünk fel, amelyet szeretünk, akár olyat, amely nagy fájdalommal jár számunkra, akkor is öt mély légzést töltünk benne, és haladunk tovább. Ezáltal megtanuljuk, hogy jelentkezzen a gyakorlás során öröm vagy szenvedés, mi csak lélegezzünk, és végezzük a kötelességünket anélkül, hogy ragaszkodnánk tetteink gyümölcseihez. Az így megszerzett erő és odaadó mentalitás pedig valóban át fog gyűrűzni a matracon túli életünkbe is.

Felmerült bennem egy kicsit talán elvontabb, szimbolikusabb vonatkozása is a sorozatoknak. Megfigyelhetjük, hogy az ászanákat különféle dolgokról nevezték el: vannak teljesen személytelen formák (például trikónászana – háromszög helyzet), vannak állatokról (például krouncsászana – kócsag póz), természeti jelenségekről (például vadzsrászana – mennydörgés póz), szentekről (például Marícsászana – Marícsi ászanája) és isteni formákról (például Bhairavászana – a dühös Siva ászanája) elnevezett ászanák. A szamszára kerekének forgása során mi is megszülethetünk emberként, állatként, sőt akár mennyei lényként is, de van amikor teljes tudatlanságba süllyedünk, mint a tárgyak. Ha új ászanát kapunk, akkor általában egy ideig sehogy sem találjuk benne a helyünket, mindenféle ezidáig ismeretlen fájdalmat érzünk, nem találjuk az egyensúlyt és az erővonalakat, a légzésünk pedig rendezetlenné válik. Mi azonban nap mint nap visszatérünk hozzá, kitartóan gyakoroljuk, és idővel a légzés megnyugszik, megértjük, hogyan találhatjuk meg a stabilitást és a kényelmet az adott pózban, és a múla bandha aktiválása által visszatérünk a középpontunkhoz. Megtanuljuk a leckéket, amelyeket az új ászana tartogatott: lehet, hogy meg kellett nyílnunk egy adott irányba, lehet hogy erősödnünk kellett vagy megtalálni az egyensúlyt egy szokatlan helyzetben. Ha ez sikerült, akkor továbbléphetünk a következő tanításhoz. Az ászanákban közös pont a múla bandha jelenléte, Guruji és Sharath is mindig hangsúlyozza, hogy folyamatosan tartani kell. Történjen bármi a testtel, legyen bármilyen kicsavarodott helyzetben, mindig érezzük a múla bandha jelenlétét; minden változik, ez az egy állandó.

Ugyanígy váltogatjuk a testeket is életről életre, és hasonlóan minden test egy (vagy több) új tanítást tartogat számunkra. Ahogy a gyakorlásunk során megtanuljuk, hogy ne kerüljük el a kellemetlenséget, hanem vegyünk mély lélegzeteket, és hatoljunk a fájdalom mélyére, ugyanígy előbb-utóbb az életeink során is ezt fogjuk tenni. Elkezdjük keresni, hogy mi az ami nem működik, ahol nyílnunk, erősödünk kell, vagy egyensúlyra kell lelnünk, és addig dolgozunk az adott élethelyzeten, amíg meg nem oldjuk azt. Ha pedig túljutottunk az életfeladatunkon, akkor haladhat tovább a vinyászaszámolás, egy hátraugrással elhagyjuk a régi testet, hogy az előreugrással megszületve újabbat vehessünk fel, és dolgozhassunk a további feladatokon. Minden újabb test használja az előzőekben megszerzett tapasztalatokat, azokra építkezik, ezért ahogyan sosem hagyunk ki ászanákat, ugyanúgy nem kaphatunk olyan testet sem, amelyre még nem állunk készen. Lényeges azonban, hogy bár a testek változnak ahogyan a testtartások is, mégis van valami bennünk mélyen, ami állandó, éppen úgy, ahogyan a múla bandha az ászanákban. Ezután a változatlanság után kell kutatnunk életről-életre, ez az örök feladatunk, a szvadharmánk. Ha egyszer rálelünk arra, ami mindig jelen van, ami nem hal meg a testtel és nem születik újra, akkor tudhatjuk, hogy megérkeztünk.

De hol lesz hát a vége az újabb és újabb testek felvételének? A gyakorlást szamaszthitihiben kezdjük egy imával, és éppen ide térünk végül vissza: szamaszthitihiben állunk, és imádkozunk minden élőlény boldogságáért. A kezdethez kell tehát visszatalálnunk, abba az állapotba, ahol az Énünk önmaga valójában ragyog és nem szennyezik be az anyagi vágyaink, és múltbéli tetteink következményei. Az pedig, hogy végül minden gyakorlásunk végén visszatalálunk ide előrevetíti azt, hogy az életeink sorozata is egyszer a végéhez ér, és a gurunk kegyéből mi is kikerülünk a szamszára kerekéből.

Jama és nijama – saucsa 2. rész

szaduFolytatjuk a saucsa, azaz tisztaság bemutatását. A bejegyzés első részét itt olvashatjátok.

A tisztaságot Patandzsali az öt nijama között említi, tehát minden bizonnyal nagy jelentősége van az önmegvalósítás folyamatában. De vajon miért ilyen fontos az átmeneti testünk tisztán tartása, ha igazából örök lelkek vagyunk?

Alapvetően minden szenvedésünk forrása a helytelen tudás, azaz avidjá, amelynek számos aspektusa van. Ezek között szerepel az is, hogy összetévesztjük az átmeneti és az örök dolgokat, és ez folyamatosan szenvedést (duhkha) okoz számunkra. Az avidjá legyőzésére Patandzsali az astanga jóga nyolc ágát javasolja, amelyek magában foglalják a tisztaságot is.

Krisna azt mondja a Bhagavad Gítában, hogy a lelket víz nem nedvesítheti, szél nem száríthatja (Bh.G. 2.22-24.), semmi kár nem érheti, örökké tiszta, sosem szennyeződik be. A jóga alapvető célja felismerni eredeti lelki természetünket, és az imént felsorolt tulajdonságok kiváló támpontot adnak ehhez. Ami beszennyeződik, bomlásnak és pusztulásnak van kitéve, az nem lelki természetű, nem tartozik az Énünkhöz. Ezért ha azt kutatjuk, ami örök, akkor csak annyi a dolgunk, hogy figyeljük magunkat: a testünket, az elménket és a környezetünket; megtisztítjuk őket, és figyelünk tovább. Vajon beszennyeződnek újra? Ha igen, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy ezek a dolgok átmenetiek, ezért nem kell velük azonosulni.

Mégis fontos fenntartani a tisztaságot, hiszen a megvilágosodás csak hosszan tartó, lelkes, kitartó gyakorlás által érhető el, és ezt a hozzáállást támogathatjuk a takarítás folyamatával is. Természetesen ide sorolhatjuk azt is, hogy az elménket minden reggel megtisztítjuk a gyakorlás és a mantrák által.

A kitartás előbb-utóbb meghozza az eredményét, és eljuthatunk oda, hogy átmenetileg kitisztul a kép, megszűnik a szenvedés, és megtapasztaljuk, hogy mit is jelent a boldogság. Patandzsali azonban figyelmeztet bennünket, hogy ne keverjük össze ezeket az átmeneti áldott pillanatokat az örök boldogsággal, és ilyenkor különösen legyünk óvatosak. Sokkal fájdalmasabb magasról lezuhanni, mint a kezdeti botladozások közben kicsit beütni a térdünket. Ezekben a pillanatokban az elménk szattvikus állapotban van, de ha valóban végig akarjuk járni a jóga útját, akkor a szattva gunán is túl kell lépnünk, ez csak egy köztes állomás. Mindannyian tudjuk, hogy ha egy különleges eseményre felvesszük a legszebb ünneplő ruhánkat, akkor arra különösen kell vigyázni, hogy ne koszoljuk össze, hiszen egy kényes anyagból sokkal nehezebb kiszedni a foltot. Ugyanígy, ha egyszer sikerül elérni a tisztaságot, akkor nagyon becsüljük azt meg, ne vegyük természetesnek, és tegyünk még nagyobb erőfeszítést a fenntartására. Hiszen ha intenzíven gyakorlunk, akkor minden bizonnyal hamarosan elérjük a célt, ez Patandzsali ígérete a számunkra (PJSz. 1.21.).

A tisztaság fenntartása tehát kiváló spirituális gyakorlat, hiszen segítségünkre van az átmeneti és az örök megkülönböztetésében, és ezáltal megszünteti a szenvedéseink forrását. Törekedjünk hát a tisztaságra minden gondolatunkkal, szavunkkal és tettünkkel! A testi tisztaság gyakorlati megvalósításáról itt és itt olvashattok.

Haladó gyakorlás, fejlett személyiség?

dg

David Garrigues és felesége Joy Marzec minden reggel és este Észak-Philadelphiában álló házuk környékén sétálgatnak a betonrengetegben. Ez egy nagyon szegény környék, olyan amerikaiak élnek itt, akik nem találnak munkát vagy nagyon sok esetben az történik, hogy feladják a megélhetésüket. A szeméthegyeken, elhagyatott kosárpályákon, kietlen tereken és elveszett reményeken túl, a házaspár megpróbálja megtalálni a városban az élet szépségét. Sétáik alkalmával gyakran kerül szóba a jóga. Újabban, David rengeteg e-mailt kap tanítványoktól azzal kapcsolatban, hogy milyen nehéz a gyakorlás fizikai és mentális szinten, de szinte egyáltalán nem esik szó a gyakorlás spirituális oldaláról.

Joy: David, milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban?
David: Hát, például, a spirituális rész az egy megfoghatatlan dolog, de amit én erről gondolok, az a következőképpen hangzik. Az egészséget három kategóriára bontom le. Fizikai, mentális és spirituális egészségről beszélek. Az, hogy az egyikkel rendelkezel, szerintem nem garantálja, hogy a másik is megvan. Tehát, lehetsz fizikailag egészséges és mentálisan beteg… mentálisan egészséges és fizikailag beteg, érted, ugye? Ezen kívül más egyéb dolgok sokkal inkább hatnak ezekre a kategóriákra.
És hát a mély jóga gyakorlás, vegyük például a hatha jógát amit nagyon komolyan gyakorolnak, az a spirituális egészséghez járul hozzá. Ez a fő célja. Spirituális fejlődést eredményez. Ez egy eszköz vagy nevezhetjük gépezetnek, és a spirituális egészség az, amit ez a gépezet előállít. Ha ezt nézzük, akkor ez nem feltétlenül járul hozzá a fizikai vagy pszichológiai értelemben vett fejlődéshez.
Nagyon érdekes dolog ez, mert ugyanakkor én úgy értelmezem, hogy ennek a három kategóriának van durva és van finom aspektusa is. Durvafizikai, finomfizikai, durva spirituális, finom spirituális, stb., és így a kategóriák efféle értelmezésében meg lehet látni az emberek különböző erősségeit és gyengeségeit.

Joy: Akkor most mindenki felteheti magának a kérdést, hogy melyik kategóriába tartozik az erősebb vagy a gyengébb oldala.
David: Ezt nem mindig könnyű felismerni. Szóval, ha valaki megpróbál fizikailag egészségessé válni a hatha jóga által, akkor nem a megfelelő eszközt használja. Vagy egy másik példa, amikor megpróbálsz pszichológiai értelemben vett egészségre szert tenni a jóga által, akkor lassabban fogsz fejlődni. A jóga a spirituális egészséget teremti meg. Ugyanakkor az emberek azért próbálkoznak a jógával, hogy fizikailag vagy mentálisan váljanak egészségessé.

Joy: Álljunk csak meg egy pillanatra – ez azért elég durva.
David: Nem az. Nem azt jelenti, hogy a jógagyakorlásnak nincs fizikai vagy lelki pozitív hatása. De hogy érzékeltessem a folyamatot, ez olyan, mintha megpróbálnánk egy négyszögletű szöget egy kör alakú anyacsavarba illeszteni. Ha megpróbálsz egy mély gyakorlás által fizikai egészséget elérni, akkor pont ez fog történni. Igaz ez a lelki egészség kapcsán is. Nem fog működni. Valójában az fog történni, hogy vagy egy fizikoterapeutánál, vagy egy akupunktúrás ágyon vagy egy tanácsadónál fogsz kikötni. Évekig gyakorolhatod a jógát és nem leszel fizikailag vagy lelkileg egészséges. Tulajdonképpen visszatartod magad mindezektől azért, ismétlem azért, mert két nem összeillő dolgot próbálsz egymáshoz illeszteni.
Ha a jógát a spiritualitás miatt gyakorlod, és tudatában vagy annak, hogy arra használod, és hogy a rendszert arra tervezték, akkor passzolnak a dolgok. Eltűnik az ellentmondás és nem fogsz kikötni a fizikoterapeutánál mert nem erőlteted rá a jógára azt az elképzelést, ami nem a jóga.
Ez egy nagyon fontos dolog.
Tudod Joy, mivel szoktam jönni: “minden tudásrendszer egyben a nem-tudás rendszere is”. Ezért van az, hogy a tanításom nagy része arról szól, hogy nagyon pontos technikai információt adok át a gyakorlás fizikai részével kapcsolatban, mert értem azt, hogy amikor megpróbálsz spirituálisan fejlődni, akkor ezen az úton őrültség bántani a testet és a lelket.
Fájdalmat tudsz okozni az elmédnek azáltal, hogy figyelmen kívül hagyod a pszichológiai fejlődését, még akkor is, ha ez a spirituális növekedésedet szolgálja. Tehát látható, hogy a spirituális rendszer egy szerves része a nem tudás, mivel nagyon gyakori az, hogy nem veszik figyelembe eléggé a fizikai testet, amikor olyan spirituális célok nyomában járunk, mint a meditáció, az egy ponton függő figyelem. De megtörténhet az ellenkezője is, tehát a test a maga gyönyörű fizikai valójában annyira hangsúlyozottá válik számodra, hogy kihagyod a spiritualitást. Mivel rengeteg időt töltök azzal, hogy a fizikai testet megóvjam és megtisztítsam az elmét, úgy tűnik, hogy az emberek pusztán a fizikai testre és/vagy az elmére irányítják a figyelmüket mintha ez lenne a végső pont. Mintha az igazítás és a jóga egy lenne.
De ennél sokkal többről van itt szó.
Az emberek gyakran azt gondolják, hogy egy jó előrehajlás, hátrahajlás vagy hátraugrás a fizikai egészség jele. És ha nem tudsz hátraugrani vagy gyenge vagy, mert nem tudod felnyomni magad hátrahajlításba akkor az annak a jele, hogy beteg a tested.

Joy: Így van, de ez egy hibás elgondolás.
David: Igen, ez nem így van, ez egy olyan hiba, aminek súlyos ára van spirituális szinten.

Joy: Igen, mert lehetsz spirituálisan sokkal magasabb szinten, mint az, aki meg tudja csinálni a trükköket.
David: Igen és nagyon sokat lehet ártani azzal, ha úgy nézünk a jógagyakorlásra. Ez olyan, hogy mivel én hajlékony vagyok a hátrahajlításban ezért egészséges vagyok. Szóval ez a gondolkodásmód tulajdonképpen gátat képez a spirituális fejlődésben és a test tökéletesítésében is. Érted? A jóga szútrákban is van egy rész erről. Az elme fókuszálása spirituális megközelítésből magával hozhat számos hasznot, melynek egyike a Kaya Siddhi. Mit jelent a Kaya Siddhi? A test feletti uralmat, a test megszabadul a betegségektől és még ennél is tovább megy, amikor leírja nekünk, hogy milyen ez az állapot.

Joy: Ez melyik rész?
David: 3. fejezet, 46. szútrája. Azt írja, hogy a test betegségektől mentes állapota a test szépsége, könnyed mozdulatai, ereje, stabilitása.

Joy: De ez nem egyértelmű?
David: Nem! Ezt nem fogod elérni azáltal, hogy megcsinálsz 400 csaturangát. Ez nem így működik. Úgy kapod meg mindezt, hogy megszabadulsz a klésáktól, a fájdalom gyökerétől. Azáltal történik, hogy megvizsgálod, milyen a kapcsolatod a ragaszkodással, az idegenkedéssel, egoizmussal és félelemmel. És azáltal, hogy megérted a benned rejlő spiritualitást és azt, hogy hajlamos vagy ezt figyelmen kívül hagyni.
Az a szándék, hogy az energiádat elvond a túlzottan hangsúlyos fizikai síkról, hogy megszüntesd az egyensúlyhiányt. Ez egy nagyon érdekes vállalkozás. Annyit jelent, hogy ha pontosan megfogalmazod, hogy mi az, ami a legfontosabb, ha a jógát a spiritualitás miatt gyakorlod, akkor azt is megértheted, hogyan érj el vele számos pozitív fizikai hatást.
Ezért fektetek nagy hangsúlyt az alapokra…Napüdvözlet, álló pózok és előrehajlások. Azért hangsúlyozom ezeket, mert ha ezekkel dolgozol, akkor eljutsz a benned rejlő spirituális énedhez és eléred a fizikai szinten megjelenő pozitív hatásokat is.
Ha a gyakorlás fizikai hatásait hangsúlyozod, akkor fizikai aspektusból szemlélve más aktivitásra is szükséged lehet kiegészítésképpen, hogy fenntartsd a fizikai egészséget. Ez lehet némi séta, súlyemelés, tánc, ezekkel a kiegészítő emberi tevékenységekkel biztosíthatnád a fizikai egészséget.

Joy: Szóval szerinted nem szükséges Viparita Shalabhasana-t gyakorolnom, hogy a gerincem egészséges maradjon? Csak vicceltem.
David: Ez nagyon is komoly téma abból a szempontból, hogy minden embernek más a teste. Néhány embernek a viparita shalabhasana szinte megfiatalítja a gerincét. Nem soknak, de vannak páran.
Végül, még nem érintettük a mentális részt, ami a kulcsfontosságú rész. A testtel, a klésákkal való munka, az elme koncentráltságának érdekében olyan dolgokat hoz felszínre, melyek pszichológiai fejlődéshez vezethetnek vagy épp e pszichológiai és érzelmi témák kerülését idézik elő, de ami fontos, hogy foglalkozzunk ezzel a felszínre került anyaggal, és számítsunk arra, hogy a reggeli gyakorlás és az utána induló nap eltöltése nem azt jelenti, hogy dolgoztunk az anyaggal.

Joy: Csak tisztázzuk, mi most nem azokról beszélünk, akik kevesebb, mint négy éve gyakorolnak és hajtják a fizikai, pszichológiai, spirituális fejlődést. Jól gondolom?
David: Így van. Kezdetben, elképesztő az igyekezet a fizikai, mentális és spirituális egészség elérésének irányába. Most mi arról beszélünk, ami ez után a fázis után történik. És ez eltarthat néhány évig, gyakran láthatsz ebből példákat. Látsz embereket csodás haladó gyakorlással, de ugyanakkor látod, mennyire dühösek vagy érzelmileg megközelíthetetlenek, amikor egy bizonyos szituációra reagálnak. És én itt erről beszélek.
Megfigyelhető egy időbeli csúszás, és ez azért van, mert az Astanga megpróbálja kikovácsolni a spirituális fejlődést. Nem feltétlenül jelenti ez a pszichológiai fejlődéssel való összekapcsolódást, és abban a helyzetben találhatod magad, amikor pszichológiai értelemben lemaradásban vagy, ha nem foglalkozol a pszichológiai egészségeddel is. Ugyanígy, elmaradhatsz a fizikai egészséged kapcsán is, gondolok itt a térd, váll, stb. sérüléseire. Például, lehetsz depressziós úgy, hogy évek óta hatha jógát gyakorolsz és semmi lényeges változás nem történik a depresszió legyőzésében, mert az kiegészítő kezelést igényel.
Számomra ez azért lenyűgöző, mert azt gondolom, hogy a mentális egészség elérése a legnehezebb. A hatha jóga talán a leggyengébb elem ebben a kategóriában.

Joy: Ez sok mindent megmagyaráz, ugye? Gyakran hallod az embereket amint azt mondják, hogy „most már tudom, hogy nem a haladó gyakorlás teszi az embert…”.
David: Igen! A spiritualitás és a fizikai oldal sokkal inkább passzolnak a jógagyakorlásban. Ami az Astanga gyakorlást illeti, az egész olyan rohadtul fizikai, hogy a fizikai és a spirituális részeket könnyebben hozod össze. Sokkal nehezebb ebből a gyakorlásból pszichológiai egészséget kinyerni. Éppen ezért extra gondoskodásra van szükség ezen a területen, hogy fejlődhess.

Joy: Szeretnél még valamit hozzátenni zárszóként?
David: Szerintem körbeértünk a témán.

Joy: Ez egy jó kis beszélgetés volt David.
David: Á, még egy szó végezetül: A bakti a legjobb út, de közben vigyázz testedre és elmédre.

Az eredeti cikk az alábbi linken érhető el: http://davidgarrigues.com/articleadvancedpractice.html

Fordította: Fazekas Gyöngyi

David Garrigues: Gyenge testben erőtlen lélek

dg

Sri K. Pattabhi Jois gyakran emlegette mára híressé vált mondását, miszerint “gyenge test, gyenge elme”, ugyanakkor szeretett idézni a jóga szentírásból is, amelyben az áll, hogy az “Önvaló nem ismerhető meg a gyengék által”.

Ezek és más hasonló kijelentések rávilágítanak arra, hogy mennyire fontosnak tartotta hangsúlyozni az astanga jóga harmadik ágának, az ászanák gyakorlásának értékét.

Azt tanította, hogy a gyakorlás által a tanítvány erőssé válik, nem csak fizikai, de végsősoron minden más módon is, és ebbe az is beletartozik, hogy a tanítványok megtanulják mélyen tisztelni és követni a jóga első két ágának a jama és a nijama irányelvek etikai útmutatásait.
Az ászanákat elképzelhetjük úgy, mint a jóga fájának gyökerét, amely stabil alapul szolgál a többi ághoz. Ez azért van így, mert azáltal, hogy a test elkezd dolgozni a különböző testhelyzetekkel, világosan feltárul fizikailag és gyakorlatilag, hogy mi van a lelkünk mélyén, ugyanakkor ezek a testhelyzetek megakadályozzák az elme berögzült szokásainak ismétlődését.

Egyszer Guruji és én váltottunk pár szót gyakorlás után búcsúzáskor:
David Garrigues: „ Oh, ma nagyon merev volt a hátam.”
Guruji: (kikerekedett szemekkel és némi erőltetett komolysággal az arcán): „Sok gondolkodás, túl sok gondolkodás van ott.”

Ahhoz, hogy eredményt érjünk el a jógával, elengedhetetlenül fontos az, hogy ne feledkezzünk meg a test fontosságának elsődlegességéről a gondolatokhoz képest. Előfordulhat, hogy a fizikai lét háttérbe szorul, amikor gondolkodunk, és az is, hogy az intellektust felsőbbrendűnek ítéljük a fizikai létnél. Az igazság azonban az, hogy a kreatív gondolatok egyenesen az ingerekre fogékony fizikai testből származnak. Leválasztani a gondolatokat, miközben elhanyagoljuk a testet, nemkívánatos távolságot teremthet a gyakorló fizikai teste és az érzetek között, így a megélt tapasztalásnak nem lesz kapcsolata a fizikai test zsigeri működésével.

A jógaágak jelentőségének megcserélése azáltal, hogy az ászanák a jama etikai iránymutatások elé kerülnek, annak az elismerése, hogy elképzelhetetlen, hogy kizárólag gondolat által próbáljuk meg elengedni az agressziót, kapzsiságot, irigységet és az egoista vagy épp önelégült és letargikus hajlamainkat. Fizikai szinten kell megharcolnunk velük. Fel kell építeni a fizikai és mentális erőt az ászanák (testhelyzetek), a pránájáma (légzőgyakorlatok) és a dhjána (meditáció) segítségével, és majd akkor szedhetjük magunkat össze, majd akkor tudjuk kijavítani a káros viselkedési mintákat amelyek képtelenné tesznek bennünket amikor már nem kapzsiságból, haragból és más szélsőséges érzelem szemszögéből reagálunk ösztönösen.

A test az ösztönlét és a vibráló, megfoghatatlan, egyedi és valós érzetekkel kapcsolatos élettel teliség otthona, amely minden egyes pillanatban aktívan él bennünk.

Az ászanák gyakorlása megtanít minket arra, hogy szükségét érezzük megengedni magunknak, hogy testi tudatosságunkból, érzéseinkből, érzeteinkből és észleléseinkből megszülessenek a gondolataink, és hogy ezeket a gondolatokat egy külső megfigyelő segítségével tudjuk szemlélni. Egy ösztönös lénynek, mint amilyenek az állatok is, folyamatosan rá kell hangolódnia a környezetére, túlélése attól függ, hogy mennyire képes „belakni” a testét, mennyire képes reagálni a környezet kihívásaira.

A testet „belakni” teljes tudatosságot jelent fizikailag; azt jelenti, hogy több érzékszervünket is használjuk – hogy bízunk a szemek, a fülek, a szív, a hangok, a talp, a karok, a csontváz, az agy, a gerinc, a végtagok és minden egyéb testrész sugallataiban. Szükség van a testben való teljes és automatikus bizalomra, ehhez pedig nélkülözhetetlen a testünkkel kapcsolatos intimitás és a testben való lét.

Igazi szépség és hatalmas erő fakadhat abból, amikor megtanulunk a gyakorlásunkra úgy tekinteni, mint egy kísérletre arra nézve, hogy teljesen átadjuk magunkat a testünk iránti bizalomnak.

Amikor a gyakorlásunkat közvetlenség és a cselekvésünk iránti odaadás és a szeretet vezérli, akkor az ösztönös bizalom egy megkülönböztetett kifejezése születhet meg. Azzal a felismeréssel kezdődik, hogy a fizikai test az alap, a talapzat, az otthon, illetve az önismeret és a fejlődés forrása, amely a pszichológiai és spirituális értelemben vett növekedéshez szükséges.

Minden, amit eddig leírtam, rám is igaz volt. A jóga csak lassan, intenzív fizikai folyamaton keresztül ébresztette fel bennem azt, ami leginkább élő, és valósította meg mindazt, amit erőfeszítésemnek köszönhetek. Kezdetben az elmém gyakran akadályozott ebben a folyamatban; ahelyett, hogy segített volna, nyugtalanná tett, idegesített és elgáncsolt, amikor erőfeszítést akartam tenni azért, hogy fejlődjek és megértsek dolgokat magamról. Úgy gondolom, hogy az ászana volt annak a folyamatnak a szükséges kiindulópontja, mely során megéreztem a bennem lévő óriási energiát és annak is, hogy megtanuljam, ezt hogyan és mire használjam. A gyakorlás számomra megmaradt a legfontosabb fizikai elemnek, amely az önmegvalósítást és az önismeretet illeti.

Az ászanák világában átadom magam a csavarás, az előrehajlás, a hátrahajlás és egyéb technikai tanulási folyamatnak. Ahhoz, hogy ezeket magas szinte művelhessem úgy, hogy sokkal több érzés, mint szakértés legyen benne, nem csak a fizikai erőmre van szükség, hanem arra is, hogy alaposan igénybe vegyem az agyamat, az idegrendszeremet, az intelligenciámat, a szívemet és a koncentráció általi mentális erőmet.
Tehát nem csak egyszerűen hajlítok és csavarok, azért hogy erősödjek és rugalmasabbá váljak, vagy a gyakorlás kedvéért; de azért is, hogy kiélesítsem, hogy a megfelelő helyre irányítsam az érzékeimet, hogy belakjam a testemet, hogy élvezhessem a „Teljes Képet”, amely a „Nagy Alkotó” kifinomult látásmódjában él, amely megmutatja, milyen csodálatos a szellem.

Forrás: http://www.elephantjournal.com/2012/04/weak-bodyweak-mind-david-garrigues/
Fordította: Fazekas Gyöngyi

Ahimszá és szatja, avagy hogyan dolgozzuk fel a gyermekkori traumákat

A jamák és nijamák gyakorlásának megkezdésekor az elsők között merül fel mindenkiben a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha az igazság fáj. Vajon jobb minden helyzetben őszintének lenni, akkor is, ha megbántunk ezzel valakit? Van olyan helyzet, amikor jobb a kegyes hazugság, vagy ezzel csak halogatjuk a problémák megoldását? Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkoztunk a Bandha Works Jógaiskola haladó astanga jógatanfolyamának keretein belül, ahol nagy hangsúlyt fektetünk a rendszerhez tartozó jógairodalom, azaz Patandzsali Jóga-szútráinak tanulmányozására is. A résztvevőknek házi dolgozatok keretein belül kellett számot adni az aktuális anyag megértéséről. Íme az egyik tanulságos dolgozat a fenti látszólagos ellentmondásról.

Az ahimszá és a szatja összeütközése

Legtöbbször pontosan tudjuk, mit kellene és mit nem kellene tennünk. Van, hogy jó döntést hozunk, és olykor hibázunk. A szellemi fejlődésünket szolgáló események és történések a tanulási folyamatunk elkerülhetetlen részei. Örömmel kell tekintenünk rá és elfogadni az újabb próbatételeket, mert minden egyes „jól teljesített” feladat segítségével egyet feljebb lépünk a lépcsősoron, és közelebb kerülünk a célunk eléréséhez. Soha nem gondolhatjuk, hogy magunkra maradunk a nehézségekkel. A jóga megmutatja a helyes irányt. Van úgy azonban, hogy a jamak összeütközésbe kerülnek egymással – s ezzel jókora fejtörést okoznak a szádhaka számára, főként ha az első két jama, a nem ártás és az igazmondás kerül a mérleg két oldalára. Különösen nehéz ez a döntés, ha a kérdésben olyan személyek érintettek, akikhez érzelmileg szorosan kötődünk. Az igazság feltárásával fájdalmat okozni annak, akit szeretünk, az egyik leggyötrőbb érzés, de a tudat, hogy elhallgatom az igazságot, még rosszabb. Itt jegyezném meg, hogy minden eset egyedi és megismételhetetlen – legyen szó ártatlan, mindennapi történésről vagy sorsfordító döntéshelyzetekről. Mindig az adott szituációra vonatkoztatva kell mérlegelni. Figyelembe kell venni, hogy az igazmondással hogyan befolyásolom az érintettek helyzetét, ahogyan azt is, hogy az őszinteség által okozott bántás vagy fájdalom később átalakítható-e az esetből levont tanulságként.

14 éves voltam, amikor rájöttem, hogy az Édesapám viszonyt folytat. Nem akartam hinni a szememnek, a megérzéseimnek, de látva a mindennapi családi veszekedéseket, a hétvégi kimaradásokat, ahová néhányszor engem is magával vitt (pl. hivatásos lányok közé), nem maradt bennem kétség. Mivel féltettem a békét (amely csak az én fejemben létezett, mert valójában folyton feszültségben éltünk), és napról napra láttam Anyukám szomorúságát és törődöttségét, időnként cinkossá váltam és falaztam az Édesapámnak. Észrevétlenül csúsztam bele, magam is hazuggá váltam. Nem mondhattam igazat, mert féltem, sőt rettegtem, hogy ha kiderül az igazság, elveszítem valamelyiküket. Így ment cirka másfél évig. Aztán eljött a pillanat, amikor már nem tudtam tovább hazudni. Nehéz időszak következett. Másfél évig tudatlanul is az ahimszá elvét követtem, de a hazugság és a félelem feszültsége ennyi idő múltával elviselhetetlenné vált, csakis a szatja tiszta tüzében tudott feloldódni. Az igazság felszabadít – és még ha olykor fájdalmas is számunkra, mert összetöri az illúzióinkat, belső változásra ösztönöz. Arra kell törekedni, hogy ezeket a változásokat végtelen türelemmel, elfogadással és szeretettel éljük meg. Ha pedig az ahimszá elvét megsértve is, de felvállaljuk az őszinteséget, akkor igazat mondani csakis a legnagyobb szeretettel és együttérzéssel lehet. Abban az esetben viszont, ha minket szembesítenek az igazsággal, kizárólag rajtunk áll, hogy minderre szenvedéssel felelünk-e, vagy eszünkbe jut, hogy mi magunk vagyunk a sorsunk rendezői, és minden a fejlődésünkért történik. Mi választjuk meg a pozitúránkat, a gondolatainkat, és a cselekedeteinket. Tudni kell fogadni azt, ami jön és tudni kell elengedni azt, aminek mennie kell.

Még egyszer hangsúlyozom, minden eset egyedi mérlegelést kíván. A szüleim csatájában nem az én dolgom lett volna az igazmondás, de nem volt más választásom. 19 éves voltam, amikor elváltak. Mindkettejüket végtelen szeretettel támogatom azóta is.
A holnapi gyakorlásomat Nekik ajánlom.

123456

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved