Az astanga nyitó és zárómantráról 2. rész

GuruJi's

A cikk előző része az alábbi linken olvasható.

A mantrák jelentése

Nyitómantra

Most, hogy már ismerjük a mantrák fordítását, érdemes elgondolkozni rajta, hogy vajon miért pont ezek a mantrák kerültek a gyakorlásunk elejére és végére. Az ászanák helyes kivitelezését, a légzéssel és a tekintettel történő összekapcsolását lehetetlen könyvekből vagy videókról megtanulni, elengedhetetlen közvetlenül egy tanár felügyelete alatt elsajátítani őket. Ráadásul az ászanák egymásra hatása olyan bonyolult rendszert hoz létre az astanga jógában, hogy a gyakorlók sosem próbálnák felcserélni őket, kihagyni elemeket vagy akár új sorozatot létrehozni, kivéve azokat a különleges és nagy jógikat, akik hosszú évtizedek alatt megértették a rendszer lelkét, és úgy találják, hogy szükséges hozzáhangolni azt az adott kor igényeihez. Ezért a tanárok pontosan úgy adják tovább a gyakorlást, ahogy azt ők is kapták. Így hosszú tanítói láncolatokat hoznak létre, amelyeket legegyszerűbben az alapító megnevezésével tudunk jellemezni. Az astanga jóga esetében Patandzsali a legrégebbi ismert láncszeme ennek a füzérnek, így természetes, hogy mielőtt belekezdenénk a gyakorlásunkba megköszönjük neki, hogy leírta ezt a technikát, és most mi is részesülhetünk az áldásos hatásaiból.

Mielőtt azonban közvetlenül Patandzsalihoz fordulnánk végighaladunk a hozzá vezető úton, és minden őt követő gurunak hálát mondunk, hiszen ha ők nem lettek volna, akkor megszakad a lánc, és elveszik a tudás. A konkrét láncolathoz fűződő gurunkon kívül érdemes ilyenkor hálás szívvel megemlékezni a személyes gurujainkról is: a szüleinkről, a tanárainkról és mindenkiről, aki úgy formált minket, hogy végül a jógamatracon kötöttünk ki. Hiszen mit mond róluk a mantra? Olyanok ők, mint a dzsungelben élő gyógyítók, akik még a kígyómarást is képesek semlegesíteni. Ugyanígy, ezek a guruk képesek a szamszára illúziójának (ismétlődő születés és halál körforgásának) mérgéből is kigyógyítani minket. A mantra természetesen itt is többféle értelmezést enged meg: sokan azt mondják, hogy maga a szamszára a méreg, és a gyógymód az, hogy kikerülünk belőle, azaz nem születünk meg többé. Én azonban mostanában másképp gondolom ezt, véleményem szerint nem a szamszára a méreg, csak a móha, vagyis az illúzió az. A jóga célja ennek az illúziónak a megszüntetése, vagyis az, hogy meglássuk saját valódi ragyogó lényünket. Ha pedig ez egyszer sikerül, akkor teljesen mindegy, hogy emberi testben élünk-e, sosem érezzük magunkat többé elveszettnek. Míg ha méregként tekintünk a születésre, az életre és a halálra, akkor könnyen előfordulhat, hogy a jógában a menekvést látjuk, és „tűnjünk el a földi fertőből mihamarabb” szemléletmódot vehetünk fel, ami nem fog segíteni rajtunk. Úgy is felfoghatjuk, hogy a guruk abban segítenek, hogy megszűnjön az a téves szemléletünk, hogy a szamszára méreg.

A rövid kitérő után térjünk vissza a mantra alapgondolatához, amely talán legegyszerűbben a „hála”, az „alázat” és a „bizalom” szavakkal ragadható meg. Van-e vajon jobb módja a gyakorlásunk elkezdésének, mint hálával telve felállni a matracra, és a rendszer iránti nagy tisztelettel és alázattal elénekelni egy gyönyörű mantrát? Nagyon hasznos, ha nem csak belevágunk a hangos légzésbe és ugrálásba, hanem megállunk egy pillanatra, és végiggondoljuk, hogy milyen különleges élmény vár ránk, és milyen szerencsések is vagyunk, hogy a részesei lehetünk.

Zárómantra

Miután végeztünk a gyakorlással a testünk biztosan ujjong, mivel érzi, hogy igazán sokat tettünk az egészségéért, és alighanem az elménk is nyugodt, és bátran áll a nap kihívásai elé. Tehát érezzük, hogy nagyon jót tettünk magunkkal, de mielőtt lepihennénk ismét megállunk egy percre, és elmondjuk a záró békemantrát. A mantra kulcsszava az „együttérzés”, a célja pedig az, hogy felkeltse a szívünkben a vágyat arra, hogy azt a sok jót, amit magunkkal tettünk, osszuk meg másokkal is, és használjuk arra, hogy a világot egy picit jobb hellyé tegyük. A gyakorlásnak rengeteg pozitív hatása van, ami egyben veszélyes is, mert könnyű ezeket az érdemeket a saját önző céljaink eléréséhez felhasználni. Azonban ha odaadóan énekeljük ezt a mantrát, akkor a mások iránti együttérzés fel fog bennünk ébredni. Innentől pedig csak annyi a dolgunk, hogy minél tovább fenntartsuk ezt a szép hangulatot.

Fontos tehát a mantrák helyes kiejtése, de fontosabb a hittel teli éneklés; érdemes ismerni a jelentésüket, de az sem baj, ha magával ragad a hangulatuk a szavak értelméről mit sem sejtve; és hasznos, ha sokat elmélkedünk a szimbólumok mély filozófiai értelmezéséről, de néha engedjük meg magunknak, hogy önfeledten, nagy odaadással zengessük őket.

Megszületünk, tanulunk, dolgozunk és meghalunk

Guruji szüli ünnepség

A következő írást olvasva azt is hihetnétek, hogy a nyári szabadságról frissen, kipihenten visszaérkezett bandhás marketingesek igen csak kitettek magukért. Természetesen erről szó sincs – nincsen ilyen pozíció a bandhaworks-ben -. Egyik végzős ösztöndíjasuk lepet meg minket a következő gondolatokkal. Fogadjátok szeretettel Evelin írását:

Megszületünk, tanulunk, dolgozunk és meghalunk. Ez a demokratikus változat. Azt gondoltam, tartalmas, pozitív irányba törekvő életet éltem huszonkét évig. Gyermekkorom óta terveim voltak, folyamatos, változatos mozgásban volt az életem. Tanulmányok, művészet és jött a jóga. Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy megtalált. Talán újra. Érdekesnek és közelinek éreztem, feltétel és gondolkodás nélkül kezdtem el az energiám a jóga felé fordítani. Amikor a leginkább feltöltött állapotomban voltam, szinte az utolsó pillanatban, mit sem sejtve kíváncsiságtól csillogó szemmel kerültem a Bandha Worksbe egy ösztöndíjjal. Magam sem értettem hogyan és miért, annak ellenére, hogy nem voltam gyakorlott jógázó és a fizikai testem sosem örvendezett bárminemű aktív mozgás hatására, másnap már a mysore típusú órán találtam magam. Gyakorlásról gyakorlásra újraértelmezem a létem alapelvét. Megszülethetek, elkezdtem érezni a fizikai testem bizonyos részeit, amikről nem tudtam, hogy léteznek. Tanulhatok, a kitartásról, a koncentrációról, fegyelemről, feltétel nélküliségről és rengeteg dolgom van azóta. A mindennapjaimat kezdi betörni. Minden mozgásommal dolgom van. Megfigyelés és alázat. A gyakorlás nem csak a reggeli bioritmusom változtatta meg. Mélyen beleásta magát a vitális és mentális részeimbe is. Újra és újra megkérdőjeleződik a cselekvéseim helyessége. Most már egy teljesen más értékrend szerint. Gyötrelmes és hosszú de azt gondolom a legjobb út nyílt meg előttem. Őszinte hálát és szeretet érzek, hogy elindulhatok rajta. A motiváló szavak, a segítő és fájdalmas igazítások, a mélyreható tekintetek amiket az ösztöndíjjal kaptam az egyik legnagyobb ajándék amire emlékszem. A Bandha Works egy hely, nem Budapesten, nem egy távoli perspektívás rendszerben, hanem mélyen Önmagunkban, ahova eljutunk, ha miután felismertük, a bejáratnál el is hagytuk az Egonkat. A Bandha Worksben megszületünk, tanulunk és esélyt kapunk egy más folytatásra.

Az astanga nyitó- és zárómantráról – 1. rész

mantra

Az ősi indiai szentírásokból származó mantrák különleges varázsigék, amelyek helyes zengetésével világokat rengethetünk meg. Számos történet olvasható például a Mahábháratában, amelyekben atombomba erősségű fegyvereket hívtak elő vagy hatástalanítottak a harcos Pándava hercegek pusztán mantrák helyes recitálásával. Nem csoda hát, ha erejüket a jógagyakorlásunk segítségére is fel szeretnénk használni.

A mantrák helyes kiejtése

Az astanga órákon énekelt mantrákat hagyományosan szanszkritul zengetjük, mivel sokak véleménye szerint ez különleges nyelv, amely speciális, természetfeletti hangvibrációkat kelt. Ezért különösen fontos ügyelni a pontos kiejtésre, a legkisebb hiba is hatástalanná teszi őket. Nem véletlen, hogy az elhivatott gyakorlók éveket szentelnek a megtanulásukra, sőt a legjobb már kisgyerek kortól oktatni a helyes kiejtést, ahogy azt sokan a mai napig is teszik Indiában.

Azonban ne bátortalanítson el minket, ha nekünk erre nem volt lehetőségünk, és csak ízes magyaros kiejtéssel énekeljük a versszakokat, mivel a helyes szanszkritnál van egy sokkal fontosabb alkotóeleme a mantráknak: az odaadás. Indiában történt például a Gangesz partján, hogy egy híres guru két fiatal tanítványa egy idős vándorral találkozott, aki órák óta ismételgette békésen a mantráját egy fa árnyékában ülve. A tehetséges fiataloknak azonban egyből feltűnt, hogy az úr folyton hibásan ejt egy hangzót. Mivel tisztában voltak a mantrák pontos recitálásának jelentőségével, azonnal szóvá is tették neki a súlyos hibát. Erre az idős jógi szabadkozott, elmondta, hogy ő ezt a mantrát több, mint ötven éve kapta a gurujától, azóta énekli szüntelen, de hát ő egyszerű földműves családból származik, nem ismeri a szanszkrit nyelvet, biztosan ez vezetett a hibához. Hozzátette azt is, hogy már nagyon öreg, és érzi, hogy közel a halál pillanata, ezért marad a régi mantrájánál, ami már nagyon a szívéhez nőtt. Majd békés mosollyal az arcán elköszönt, és a folyó felé indult. A fiatalok sajnálkozva szemlélték az öreget, aki az egész életét elpazarolta egy hibás mantra éneklésére, ami semmilyen áldásos hatással nem jár. Csak akkor csendesedtek el, amikor a jógi a folyóhoz érve nem állt meg, hanem a víz felszínén szépen lassan átsétált a túlsó partra.

Fontos tehát a törekvés a helyes kiejtésre, de az odaadás mindig győzedelmeskedik a technika felett. Ha mégis szeretnénk csiszolni a kiejtésünket, akkor a legjobb módszer az, ha papír nélkül, a tanárunk után ismételve tanuljuk a mantrát, mivel az írott szöveg, különösen, ha egyszerűsített átírásról van szó, sokszor félrevezető lehet. A módszer további előnye, hogy sokkal gyorsabban memorizáljuk a mantra szövegét.

A mantrák fordítása

További ok arra, hogy a mantrákat szanszkrit nyelven énekeljük az, hogy a fordításukkal elveszítenék a lírai jellegüket, hiszen általában tömör, bonyolult szimbólumrendszerrel sűrűn átszőtt szövegekről van szó, ráadásul a megfelelő terminológia sem áll rendelkezésünkre, ezért hosszú körülírásokat kellene alkalmaznunk. Ez elmondható az astanga nyitó- és zárómantráról is, az aktuális világképünktől függően többféleképpen lehet őket értelmezni, például a Patandzsali kezében található kard (dhárin) értelmezhető egyszerű leírásaként egy ábrázolt formának, de tekinthető az akadályok ellen védelmező fegyverként, a megkülönböztetés (azaz helyes tudás) kardjaként, vagy akár a szusumná nádíként, amelyen úgy hatol felfelé a Kundaliní energia, mintha egy kardot döfnének át rajta, és még folytathatnánk a sort. Érdemes kontemplálni a mantrák jelentésén, elolvasni több fordítást, és időről-időre újragondolni, hogy számunkra mit jelentenek. Itt is igaz azonban a fenti szabály: az odaadás a legfontosabb, egy nagy becsben tartott mantra akkor is működik, ha fogalmunk sincs a jelentéséről.

auṁ
vande gurūṇāṁ caraṇāravinde
sandarśita svātma sukhāva bodhe |
niḥ-śreyase jaṅgali-kāyamāne
saṁsāra hālāhala mohaśāṁtyai ||

ābāhu puruṣākāraṁ
śaṅkhacakrāsi dhāriṇam |
sahasra śirasaṁ śvetaṁ
praṇamāmi patañjalim ||
auṁ

OM
Leborulok a nagy tanítók lótuszlába előtt, akik felvedik előttünk az önvalónk valódi természetét és ezáltal boldogságot ébresztenek bennünk.
A tanító teljes jólétbe vezet, mint a varázsló a dzsungelben, még a feltételekhez kötöttség és az illúzió okozta szörnyű mérgezésből is kigyógyít.

Hódolatom ajánlom Patandzsalinak, akinek a felsőteste ember formájú,
ezer feje fényesen ragyog, kezeiben kagylókürtöt (eredeti hang), csakrát (végtelenség) és kardot (a megkülönböztetés ereje) tart.
OM

auṁ
svasti-prajā-bhyaḥ pari-pāla-yaṁtāṁ
nyāyena mārgeṇa mahīṁ mahīśāḥ |
go-brāhmaṇebhyaḥ śubham-astu nityaṁ
lokāḥ samastāḥ sukhino-bhavaṁtu ||
auṁ śāntiḥ śāntiḥ śāntiḥ

OM
Gondoskodjanak minden ember jólétéről a hatalmas és fenséges vezetők törvénnyel és igazsággal. Óvják a teheneket (isteniség) és a bölcseket, és váljon (bhavantu) az egész (samastah) világ (lokha) boldoggá (sukhino).
OM béke, béke, béke

A cikk folytatását itt találod.

A jógikus munkahely jellemzői

Office yoga
“Don’t walk how I walk – walk towards where I walk”
Author Photo
R. Sharath Jois
India

Az intenzív jógagyakorlás kétségkívül mindenki életét felforgatja. Alapvető, mindezidáig természetesnek vett döntéseinket kérdőjelezzük meg és vizsgáljuk felül abból a szempontból, hogy vajon segítik-e a gyakorlásunkat. A legtöbbünkben felmerül, hogy a napi robot az irodában vagy bármilyen munkahelyen milyen káros is a testünknek és az elménknek. Ráadásul tovább nehezíti az életünket az, hogy a kollégák és a rokonok is gyanakvó tekintettel néznek ránk az új szokásaink, például a hajnali kelés vagy a vegetáriánus életmód miatt. Nem csoda hát, ha egyre gyakrabban jut eszünkbe az, hogy váltanunk kell, és ki kell szállnunk a lélekölő mókuskerékből.

Mielőtt azonban beadnánk a felmondási vagy a válási papírjainkat, és mindent eldobva világgá mennénk, érdemes megismerni egy történetet egy nagy jógiról, amit még Mysore-ban hallottam professzor Tatacharyáról a Bhagavad Gítá kurzusán.

A szóbanforgó nagy jógi történetesen egy hölgy volt, mégpedig egy örömlány. Volt egy kis házikója, ott fogadta minden este a vendégeit. Egy napon egy idős úr tért be hozzá, hogy igénybe vegye a szolgáltatásait. A hölgy karma jógi volt, aki ennek megfelelően, tiszta odaadással végezte a munkáját, és minden férfira, aki átlépte a küszöbét férjeként tekintett az egész együtt töltött idő alatt. Az idős úrral sem volt másképp, teljes figyelemmel szolgálta őt, azonban sajnos a kora és egészségi állapota miatt nem élte túl vendége az éjszakát: álmában, a hölgy ágyában fekve érte őt a halál. Mivel nem távozott a lány házából, ezért ő férjeként megsiratta, gyászolta őt, szerény vagyonából kifizette a szükséges szertartásokat, majd végül az akkori szokásoknak megfelelően férje halotti máglyájára vetette magát. Odaadásának köszönhetően olyan nagy jóginik és Istennők között tartják őt azóta is számon, mint Párvatí (Siva felesége) vagy Draupadí (a Pándavák felesége), és elérte a teljes felszabadulást.

Nehéz lenne olyan munkát mondani, amit ‘kevésbé jógikusnak‘ gondolunk, mint a történetben szereplő hölgyé, de láthatjuk, hogy számára ez sem állt a jóga valódi céljának megvalósítása útjába. Éppen ezért nem érdemes ítélkezni, és ‘jógikus‘, illetve ‘nem jógikus‘ kategóriába sorolni munkahelyeket vagy élethelyzeteket, a karma jógának pont az a lényege, hogy a számunkra kiszabott feladatokat végezzük teljes odaadással, az eredményekre nem számítva. Ennek az a legnagyobb akadálya, ha más bőrébe bújunk, és tőlünk idegen feladatokat végzünk csak azért, mert külső szemmel ‘jógikusnak‘ tűnnek.

Minden munkahely kiváló gyakorlási lehetőséget kínál, nem feltétlenül kell jógaoktatónak szegődnünk, ha napi 24 órában szeretnénk jógázni. Patandzsali ezzel kapcsolatban is útmutatást ad nekünk: békés és örömteli lesz minden napunk, ha barátságosak vagyunk a boldog és sikeres munkatársainkkal; együttérzünk azokkal, akik nehézségekkel küzdenek; örülünk a segítőkész, jólelkű hozzáállás láttán; és ítélkezés nélkül távol tartjuk magunkat a gonosz intrikáktól. Ráadásul ezzel nem csak a gyakorlásunkat támogatjuk, hanem a közvetlen környezetünk életét is kicsit könnyebbé tesszük. Ne fussunk el a nehézségek elől, inkább jógázzunk mindenütt: az irodában, a villamoson vagy amikor az ügyfeleinkkel tárgyalunk! Előfordulhat, hogy legnagyobb meglepetésünkre ezután a szürke irodánkban egyre több mosolygó arcot és hű szövetségest fogunk találni.

Miért gyakoroljunk ászanákat?

David Robson

A Jivamukti jógairányzat alapítói, Sharon Gannon és David Life az ászanagyakorlás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jóga egyéb aspektusainak (erőszakmentesség, odaadás, meditáció, spirituális hangvibrációk, szentírások tanulmányozása) megvalósítására, amelyeket egyedülálló módon az órarendi órákba is beépítenek. Minden hónapban megadnak egy központi témát, amelyről Sharon vagy David ír egy esszét, és a tanárok a világ minden pontján az aktuális üzenet köré komponálják a Jivamukti órákat. Következzen tehát az aktuális, júniusi téma: Miért gyakoroljunk ászanákat?

Miért gyakoroljunk ászanákat?

         Egy gyakorló mostanában azon töprengett, hogy néhány jóga tradícióban, mint például a Bhakti Jóga, miért elenyésző vagy egyáltalán semmilyen hangsúly nincs az ászanák gyakorlásán, míg a Dzsivamukti Jógában és a legtöbb egyéb kortárs nyugati jóga diszciplínában az ászanák fő szerepet játszanak. Igaz, hogy léteznek olyan tradíciók, melyek elsődlegesen más gyakorlatokra helyezik a hangsúlyt, mint az ászanák. A jógának négy fő ösvénye van, mindnek ugyanaz a célja – a megvilágosodás, vagyis a lét egységének megtapasztalása – de mind mást hangsúlyoz a cél elérése érdekében.

A Bhakti Jóga, az imádat ösvénye elsősorban a japa-t hangsúlyozza (Isten neveinek ismételgetése), mantrázás és rituálék segítségével. Annak a gyakorlata, hogy személyes kapcsolatot alakítsunk ki Istennel, melyen keresztül a múlt karmája megtisztul. Néhány jelentős Bhakti jógi például Neem Karoli Baba, Shyamdas, Krishna Das, Rumi és Mirabai.

A Dzsnána Jóga az intellektus ösvénye, elsősorban a meditációra, az írásokra és a Szanszkrit tanulmányokra fekteti a hangsúlyt. Arra a kérdésre koncentrál, hogy „Ki vagyok én?” és az erre a kérdésre adható minden lehetséges választ felkutatja. A Dzsnána jógi arra jön rá, hogy semmilyen válasz, amely a materiális, relatív világból származik, nem lehet helyes, és ami megmarad az a valóság igaz természete. Sri Nisargadatta Maharaj és Ramana Maharshi Dzsnána jógik.
A Karma Jóga az önzetlen szolgálat ösvénye, elsősorban azt emeli ki, hogy tetteink eredményét Istennek ajánljuk fel – „legyen meg a Te akaratod, és nem az enyém.” Mások szolgálatán keresztül látjuk meg önmagunkat – és Istent – másokban, a különálló én illúziója szertefoszlik. Úgy tartják, ha egyetlen önzetlen tettre is képesek vagyunk – egy olyan cselekedetre, amely mentes az egónktól – azonnal megvilágosodunk. Swami Sivananda és Teréz Anya Karma jógik.

A Rádzsa Jóga a nyolcfokozatú ösvény (vagy Ashtanga Jóga), melyet Patanjali írt le a Jóga Szútrában. Főképpen az elme tendenciáinak és sajátságainak megfigyelését és vizsgálatát hangsúlyozza, és arra tanít, hogy identitásunkat eltávolítsuk elménk fluktuációitól, melynek hatására megvalósítjuk a létezés Egységét. Sri Krishnamacharya és Sri K. Pattabhi Jois mindketten Rádzsa jógik.

A 20. század elején Sri Aurobindo azt tanította, hogy a jóga négy ösvényét be lehet integrálni ha mind a négy ösvényből merítünk nem csak azért, hogy a gyakorló tudatállapota emelkedjen és megvilágosodjon hanem, hogy pozitív változás induljon meg a világban. A Dzsivamukti Jóga a jóga egy ilyen integrált rendszere.

Az ászanákat a Rádzsa Jógához tartozó gyakorlatoknak tartják, de az ászanák tulajdonképpen minden jógatípusba besorolhatóak. Ahhoz, hogy jógát gyakoroljunk inkarnálódnunk kell – vagyis fizikális testben kell élnünk. A bhakta szíve és torka mantrázik, ezek testrészek, a dzsnáni ül és meditál a testében, a karma jógi teste segítségével viszi véghez az együtt érző tetteket. Az ászana a Földdel és minden mással való kapcsolatunkra vonatkozik, és arra is, hogy a másokkal való kapcsolatunk fizikális. Az ászanák gyakorlása közvetlenül elvezethet minket a megvilágosodáshoz, mivel az egyetlen dolog, ami köztünk és a megvilágosodás közt van, az önmagunk és mások percepciója. A karma, mely a másokkal való interakciónkból jön létre, a testünk szöveteiben tárolódik – tulajdonképpen a karmánk teszi ki a testünket – a testünk ászanákkal történő átmozgatásának hatása karmatisztítás, segít nekünk kellemesebben érezni magunkat a testünkben, másokkal való kapcsolatainkban, és végül a szabadsághoz és a felszabaduláshoz vezet el.

         Ha megnézzük az emberiség történelmét azt látjuk, hogy a civilizáció és a szervezett vallások megerősödtek és így a mások iránt mutatott előítéletek is. A két legősibb ilyen előítélet a nőgyűlölet és az állatok gyűlölete, a fizikális testről alkotott negatív kép körül forog, mely a testtel úgy bánik, mintha a kegyvesztettséget reprezentálná, és megzabolázni, degradálni vagy formára kellene kovácsolni. Az idők során az emberek egyre inkább elszakadtak a Földtől, a fizikális testüktől, és a többi állat közti helyüktől. Hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat speciális esetként értelmezzük és arroganciával törekszünk arra, hogy megkülönböztessük magunkat az állatok fizikalitásától. Ez odáig vezetett, hogy hibásan úgy gondoljuk, ahogy élünk és ahogy a Földdel és más lényekkel bánunk, annak nincs káros következménye számunkra, más lények vagy a Föld számára.

Ha a jóga történetét nézzük meg, a gyakorlatoknak egyre részletesebbé és kifinomultabbá kellett válniuk annak érdekében, hogy saját egyre fokozódó élettől való elidegenedésünket meg tudják szólítani. A legkorábbi írások a boldogságról, a megvalósításról, a harmonikus életről, Isten és magunk megismeréséről nagyon idealisztikusnak, filozofikusnak és nagyon bonyolultnak tűnnek a ma emberének megértés és a gyakorlatban való megvalósítás szempontjából. A Rig Véda például azt tanítja, hogy „Ezt ki tudja? Senki sem tudja.” Legtöbbünk számára egy kicsit több útmutatásra van szükség. Ezért a Védák tanításainak kivonataként születtek meg az Upanisádok, tehát narratívákká, történetekké és parabolákká alakították őket. Sok embernek még konkrétabb instrukciók kellenek, így született a Jóga Szútra és a Bhagavad Gita, melyek nagy részét vonatkoztathatjuk a jelenre, nagy részük mégis absztraktnak tűnik számunkra. A középkorban jött a Hatha Jóga Lámpása, mely részletes instrukciókat ad 15 ászanához, számos egyéb gyakorlat mellett.

         Úgy tűnik, ahogy telt az idő egyre nehezebbé vált az élet misztériumának megértése a konfliktusok korában, a Kali Yugában. A kereső hagyományosan talált egy tanítót, aki talán ellátta egy mantrával, melyet ha a mester iránti teljes odaadással és hittel recitált, eljutott a megvilágosodásig. Napjainkban csak kevesen rendelkeznek ekkora hittel egy mester vagy egy mantra iránt. Elmondhatjuk, hogy a testünk –  fizikális, energetikai, mentális és emocionális szempontból is – eltompult, elvesztettük az érzékenységünket, azt a képességünket, hogy a szubtilis minőségeket megtapasztaljuk. Sokat feladtunk annak érdekében, hogy „civilizált” életet élhessünk. Az ászanák gyakorlásának hatalma van élesíteni az érzékeinket, és visszaállítani minket természetes állapotunkba – minden létezés teljes egységének az állapotába, az örök boldogság állapotába.

 Sharon Gannon

Forrás: Why Asana?
Fordította: Szabó Nóra

Astanga egy életen át

lion_2
Ahogy a méh mindenféle virágon nektár után kutat, keress tanításokat mindenfelé.
Ahogy az őz, mely csendes helyre megy legelni, vonulj el, hogy mindent megeméssz, amit gyűjtöttél.
Ahogy az oroszlán, élj teljesen félelem nélkül.
És végül mint egy őrült, túl minden korláton, menj, ahová csak akarsz.
Author Photo
Csögyal Namkhai Norbu

Milyen sokszínű is az astangás családunk! Vannak nagyvárosi aszkéták, akik minden nap hajnalban kelnek, és úgy gyakorolnak, mintha a tanáruk ott állna közvetlenül a matracuk előtt. Vannak szívükben örökifjú, de már őszülő halántékú hippik, akikről hol egy csodás tengerparton, hol pedig az esőerdő mélyéről kerül elő egy-egy megkapó fénykép. Vannak olyanok, akik szerint a gyakorlás elsősorban örömszerzés forrása, de sosem a fájdalomé, ezért ahelyett hogy patakokban folyó verítékben fürödve fújtatnának, inkább könnyedén végiglebegnek egy – sok esetben módosított – sorozaton. Vannak olyanok is, akik szerint a jógának nem elengedhetetlen része a napi szintű ászanagyakorlás, ezért időnként ki is váltják egy önfeledt kírtannal, sétával a természetben vagy akár egy vidám baráti reggelivel. Ők mindannyian részei a családnak, és különbözőségeik ellenére összeköti őket a rendszer szeretete, a mysore-i utazások és az, hogy előszeretettel válaszolnak a kérdéseinkre olyan talányos mondatokkal, mint „Practice, practice, all is coming!”.

Általában az is megfigyelhető, hogy legtöbbünknél változik a gyakorláshoz való hozzáállásunk az évek során. Nagyon találóan írja ezt le a bevezető idézet is. Amikor csillapíthatatlan szomjúság ébred bennünk a kimondatlan kérdéseink megválaszolása iránt, akkor először elkezdünk keresni. Kipróbálunk több mindent, meghallgatunk sok álláspontot, kiolvasunk egy könyvtárat. Ez pedig pont így van jól, nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki egyből rátaláljon a saját útjára, és később se merüljön fel benne a kétség, hogy esetleg másfelé kellett volna indulnia. Eleinte érdemes nyitott szemmel járnunk, és minden álláspontot nyílt szívvel meghallgatni.

Valószínű, hogy egy idő után a sok információ és egymásnak (látszólag) ellentmondó állítás összezavar minket. Ekkor jön el annak az ideje, hogy az őzhöz hasonlóan kicsit hátrébb lépjünk, és megnézzük, hogy a sok út közül melyik a legvilágosabb, a legnekünkvalóbb, és induljunk el rajta. Feltétlenül szükséges, hogy elmélyítsük a felületes ismereteinket, ezt pedig csak úgy tudjuk megtenni, ha kiválasztunk egy ösvényt, és arról nem térünk le. Ha ez éppen az astanga jóga, akkor keljünk fel heti hatszor és álljunk a matracra; hallgassunk a tanárunkra és csak a számunkra kijelölt ászanákat gyakoroljuk; építsük be az életünkbe a jamákat és nijamákat, és ne keverjünk mindenféle máshonnan hozott technikákat a szádhanánkba. Ha ezt legalább tizenkét évig így folytatjuk, akkor talán elmondhatjuk, hogy sikerült bepillantást kapnunk a felszín alá.

Ennyi idő alatt a matracunk a béke szigetévé válik, a szádhanánk pedig melengető védőburokként ölel körül, és óv meg az élet viszontagságaitól. Ekkor valóban egy oroszlán bátorságára lesz szükségünk, hogy továbbléphessünk és lekapcsoljuk a biztonsági kötelet. Ez sokféleképpen valósulhat meg: például elkezdünk pránájámát gyakorolni, elköltözünk, családot alapítunk vagy egyszerűen elkezd a testünk megöregedni. A közös pont az, hogy felborul a régi szádhana, és nekünk elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy az elménk békéjét ne zavarják meg ezek a változások. Kívülről talán úgy tűnhet, hogy távolodunk a céltól, pedig valójában ezek a fordulópontok azok, amikor fejest ugrunk a jóga óceánjába az eddigi biztonságos hajónkról. Természetesen az ugrás csak akkor lehet sikeres, ha előtte sok-sok évnyi szilárd gyakorlással alapoztuk meg az elménk erejét és rugalmasságát, és nem a háborgó tengerbe vetjük magunkat, hanem csendes hullámok közé.

Ha pedig a merülésünk sikeres volt, akkor leírhatatlan, ami ránk vár. A jóga többé nem gyakorlás, nem technika lesz, hanem magától értetődő és természetes. Ez a külső szemlélők számára felfoghatatlan és érthetetlen, nem véletlen, hogy számos régi astangás láttán az emberek csak legyintenek, és elintézik őket annyival, hogy „ez teljesen megőrült”, vagy „tudom, hogy nem is gyakorol már minden nap”. Pedig lehet, hogy számára már a napsugarak látványa, a víz csobogása, vagy a kedvesének érintése nagyobb eksztázist idéz elő, mint bármilyen haladó meditációs technika. Hiszen ő már megtapasztalta a boldogságot, és hogyan is ne nevezhetnénk valakit őrültnek, aki azt állítja, hogy minden perc ünnepelni való csoda, a boldogság pedig mindig itt van bennünk, nem pedig elérhetetlen cél a távolban, amiért keményen kell küzdeni. Bolond és veszélyes szavak ezek, ráadásul az ő szájukból a hallgatóság elhiszi mindezt, és ők is át akarják majd ugyanezt élni, így ezek a személyek végül teljesen a feje tetejére állítják a világot. Óvakodjatok hát a jóga „nagy öregeitől”!

A versengésről 2. rész

Sisterhood_njt

A képet Nathan Jalani Taylor készítette.

Néhány további gondolatot szeretnék megosztani a múlt heti, versengésről szóló cikkel kapcsolatban.

Amíg nem ismerjük fel, hogy mindannyian egyedi, különleges lények vagyunk, akiknek mindeközben a legbelső lényege, nem hogy nem különböző, de valójában egy és ugyanaz, addig könnyedén a korábban már említett versengés és féltékenység áldozataivá válhatunk. Ez tapasztalható a modern feminizmus esetében is; sok esetben a vívott harc már régen nem arról szól, hogy egyenlő esélyeket biztosítsanak a nőknek, sokkal inkább egyfajta versengéssé vált a nemek között. Úgy vélik, hogy a nők sokkal jobban helyt állnak minden helyzetben, mint a férfiak, a hagyományos női szerepek pedig alacsonyabb rendűek, mint azok a magas pozíciók, amelyeket egy modern felvilágosult nő elérhet…

Tehát csak annyi történik továbbra is, hogy összehasonlítunk, bírálunk és versengünk: rivalizálunk a férfiakkal és a más utat járó nőkkel egyaránt. Ez pedig csak még több gyűlöletet fog hozni a világba, és ettől biztosan senki nem fogja jobban tisztelni a nőket.

Én más úton haladnék. Hiszek abban, hogy ha szeretnénk a világot jobb hellyé tenni, akkor először az önismeret óceánjában kell minél mélyebben elmerülni. Ha megtaláltuk magunkban a sosem változó, nem cselekvő igazságot, csak akkor leszünk képesek tiszta és őszinte kapcsolatokat kialakítani. Minél jobban megismerjük magunkat, annál jobban megértjük a világot is. A korai feminizmus és a történelem során feltűnt különleges nők pedig éppen ezt az önismereti ösvényt járták be: nem féltek a nőiség lényegének mélyére hatolni, majd azt felszínre hozni. Megértették a nagy Titkot: egyszerre vagyunk játékos szüzek, szerető anyák, ellenállhatatlan csábítók, bölcs papnők és rettenthetetlen harcosok. Nem kell választanunk a szerepek közül, és nem szabad elnyomni egyik énünket sem, csak engedni, hogy mindig az törjön előre, amelyre épp szükségünk van.

De van még valami, talán valami ennél is fontosabb, amit ezek a rendkívüli nők megértettek: a nőket csak egy másik, segítő szándékú nő avathatja be ebbe a Titokba. Ezért az a legfontosabb, hogy a nők összetartsanak, és mindig segítsék egymást. Nincs nagyobb bűn a világban, mint amikor egy nőt bántanak, és ez magukra a nőkre is érvényes. Nincs égetőbb fájdalom annál, amit egy nő okozhat egy másiknak, akár csak egy maró tekintettel vagy szóval.

Ezért most, amikor ennyi tudás birtokában vagyunk önmagunkról, itt lenne az ideje a feminizmusnak új irányt adni, a versengés és a gyűlölködés helyett pedig arra koncentrálni, hogy a már megerősödött és felvilágosult nők közösségbe lépjenek, összefogjanak, egymást erősítsék, és elesett társaikat segítsék. Így valóban létrejöhetne az egyenjogúság globális szinten is, hiszen ha sok erős nő egyesülne, akkor akár a parlamentekben is megjelennének olyan eddig ritkán használt fogalmak, mint az együttérzés, az önzetlenség vagy a gondoskodás. Ezek tipikusan olyan minden emberben jelen lévő érzések, amelyek felszínre hozatalának a nők a mesterei, és amelyekre a világnak óriási szüksége van. Ezek kiegyensúlyozhatnák a jelenleg uralkodó inkább maszkulin gondolkodásmódot, és a kettő együtt valóban csodákra lenne képes. Hiszen ez a valódi egyenlőség: amikor mindkét fél tisztelettel meghallgatja a másik véleményét, majd a kettőből kialakul egy egységes, még értékesebb álláspont, és megszűnnek a kettősségek. Kívánom hát, hogy a nők tanulják meg szeretni és segíteni egymást, legyenek egymás nővérei, anyái és bölcs nagyanyái, és támogassák egymást a szenvedélyük által kijelölt úton legyen az bármilyen különböző az általa helyesnek gondolttól!

A versengésről

Jogini versenygés

A napokban egy érdekes cikkre bukkantam a nők közötti rivalizálásról. A tanulmány szépen leírta a lehetséges okokat és következményeket, azonban sajnos nem javasolt érdemi megoldást a problémára. Pedig a téma mindenképpen fontos; a szerző szerint a fenyegető érzés, amelyet akkor éreznek a nők, ha egy fiatalabb és vonzóbb társuk jelenik meg a közelükben komoly következményeket vonhat maga után. Ez jelentheti a munkahelyi civakodásokat,  de akár globális problémák kialakulását is, mint az olyan szokások (a szigorú öltözködési szabályoktól a testcsonkításig) bebetonozása, amelyek károsan hatnak a nőkre és az egész emberiségre. Ezért megkísérlem a témát a gyakorlásunk szemszögéből megközelíteni, és megnézni, hogy a jóga útján járók mit tehetnek a nőkért és mindenki másért.

Guruji azt mondta, hogy ha kitartóan gyakorlunk, akkor mindenhol Istent fogjuk látni. Ez természetesen azt is jelenti, hogy mindenkit egyenlőnek fogunk tekinteni legyen nő, férfi, állat, növény vagy akár természeti jelenség. Amíg azonban nem érjük el ezt az állapotot, elkerülhetetlenül kategorizálni, bírálni fogunk, és összehasonlítjuk magunkat a társainkkal. Ez pedig problémákhoz fog vezetni: ha valaki „jobb” nálunk, akkor irigyek leszünk, és igyekszünk majd hibát találni benne, ha pedig „gyengébb”, akkor büszkék leszünk, és tenni fogunk érte, hogy ez így is maradjon. Tesszük ezt egyéni szinten, vagy akár intézményi, sőt nemzeti szinten is. A kérdés viszont a következő: miért lennénk ettől a viselkedéstől boldogabbak vagy békésebbek?

A gyakorlást nézve mi jóra vezethet, ha figyelem a gyakorlótársaimat, és összevetem magam velük? „Neked mennyi idő volt ezt megtanulni?”, „Nekem sosem fog úgy menni ez, mint xy-nak…”, „Ó, neki minden olyan könnyen megy!”. Ezek mind olyan gondolatok, amelyek elviszik a gyakorlásunk fókuszát a belső lényegünkről a valójában jelentőség nélküli külső adottságokra. Pedig csak az a fontos, hogy együtt gyakorlunk reggelente egy teremben, egy városban, egy bolygón. Lehet, hogy van, aki gyorsabban halad, mások pedig le-letérnek az útról időnként, de valójában mindannyian ugyanoda tartunk. Ha egy közösség vagyunk, akkor az egyén sikere a közösség sikere, és ugyanígy a bánatban is osztozunk (gondoljunk csak a ragadós sírásrohamokra Mysore órákon). Akkor miért ne segítenénk inkább egymást, ahelyett, hogy versengünk?

A gyakorlásunk lehet tehát a versengő tendenciáinkkal vívott csatánk Kuruksétrája, az elért változások pedig az egész életünkre hatni fognak. Kezdetben figyeljük meg, hogy összehasonlítjuk-e magunkat a társainkkal, vagy akár a vélt elvárásokkal, amelyeket magunkra vontunk, és mihelyt ilyesmit tapasztalunk, álljunk meg egy pillanatra, tudatosítsuk az érzéseinket, majd szépen engedjünk, hogy távozzanak, mi pedig lélegezzünk tovább. Ezek olyan gondolathullámok, amelyekre semmi szükségünk, igyekezzünk őket a Patandzsali által javasolt módon lecsendesíteni:

maitrī karuṇā mudito-pekṣāṇāṁ-sukha-duḥkha puṇya-apuṇya-viṣayāṇāṁ bhāvanātaḥ citta-prasādanam (PYS. I. 33)
Author Photo
Patandzsali
India

Legyünk barátságosak a boldog emberekkel, örüljünk mások sikerének és érezzünk együtt a szenvedőkkel. Aki pedig ellenséges, azzal igyekezzünk közömbösek maradni. Ez a békés elme kulcsa, és ez a megoldás a versengésre is. Ha megtanulunk örülni a gyakorlótársaink sikerének, és támaszuk vagyunk a nehéz pillanatokban, akkor utána már csak annyi a dolgunk, hogy ugyanezt tegyük mindenki mással is. Így a jóga és Patandzsali tanításai szépen beszivárognak a mindennapjainkba, és minél többen tesszük ezt, annál erősebb lesz a hatás, míg végül valóban eléri a gyakorlás a célját, és az egész világ egy boldogabb hellyé válik.

Odaadás vagy befektetés?

pray

Odaadás és befektetés – látszólag két teljesen eltérő fogalom, mégis számtalanszor összekeverjük őket, ha a jógagyakorlásunkról van szó. Patandzsali azt mondja a Jóga-szútrákban (I.14.), hogy hosszú ideig (dīrghakāla), szünet nélkül (nairantarya) és  őszinte odaadással (satkāra) kell gyakorolnunk, ha erős alapokra szeretnénk szert tenni. Igyekszünk is megtenni minden tőlünk telhetőt: heti hatszor a matracra állunk évekig, kitartóan lélegezzük keresztül a számunkra kijelölt ászanasorozatot. Telik-múlik az idő, eltelik pár év, mi pedig kérdően pillantunk fel: na de hol az eredmény?!

A fenti példában látszik, hogy a gyakorló szépen követte az első két pontot, kitartóan, hosszú ideig gyakorolt, a harmadikkal (odaadás) azonban meggyűlt a baja. Már gyermekkorunktól azt tanultunk, hogy az ima „könyörgés”, kérünk valamit, cserébe pedig jól viselkedünk. A Jézuskának írt levélben karácsony előtt még csak a hogyléte felől sem érdeklődtünk, hanem egyből a lényegre, a vágyott ajándékokra tértünk. Tehát úgy nőttünk fel, hogy az ima, amely valójában az odaadás szavakban kifejezett formája kellene, hogy legyen gyakorlatilag céljaink elérésének eszközévé vált. Nem csoda hát, ha ugyanezt a mentalitást visszük át a gyakorlásunkba is, és a kezdőmantra során Patandzsalihoz imádkozva szép, erős testért, elismerésért, hosszú és egészséges életért vagy akár megvilágosodásért könyörgünk. Innentől kezdve pedig az odaadásunk befektetéssé válik – én gyakorlok, cserébe kérem a vágyott dolgokat.

A problémát tovább növeli, hogy eleinte úgy tűnik, mintha szabályosan végbe is menne az üzlet: egyre jobban érezzük magunkat a bőrünkben, így hát egyre többet és többet kezdünk kérni. Eljön azonban a pont, amikor a gyakorlásunk valóban elkezd dolgozni, és ekkor problémákat és nehézségeket fog adni, hogy megkaphassuk a legnagyobb áldást: a tiszta odaadást. Előfordulhat, hogy megsérülünk, vagy nagy fájdalmakat élünk át, lehet, hogy elveszítjük a motivációnkat vagy külső körülmények vonják el a figyelmünket. Mindez szükséges és jó, mert nem elég hosszú ideig folyamatosan gyakorolni, mindezt odaadással kell tenni, különben az alapok nem lesznek stabilak, és bármi eltéríthet bennünket. Az odaadás pedig csak úgy érhető el, ha megértjük, hogy nem azért gyakorlunk, mert akkor jobban fogjuk magunkat érezni a bőrünkben, vagy minden simán fog menni az életünkben. Azért gyakorlunk, mert ez a dharmánk, ez a legfontosabb feladatunk az életben, hogy ráleljünk a valódi énünkre, erre pedig egyedül képtelenek vagyunk, hiszen súlyosan megmérgezett minket a szamszára körforgása. Teljesen rá vagyunk utalva a bölcs dzsungeldoktorok gyógymódjaira, nélkülük halálra vagyunk ítélve újra és újra. Közülük pedig sokan ezt a gyakorlást javasolják, ezért mi minden nap ráállunk a matracra. Nem számít, ha nem esztétikus a gyakorlásunk, vagy látszólag „nem haladunk előre”, hiszen gyógyulni jöttünk, nem vágyunk különleges képességekre, csak hálásan lélegzünk. Nem nézünk hátra, hogy honnan indultunk, sem előre, hogy mikor érkezünk végre meg, csak gyakorlunk nap mint nap, szünet nélkül… odaadással.

Sorsalakítás a jógi szemével

Szerző: TÓTH ERZSÉBET LAURA

gkj

Govinda Kai többek között Gwyneth Paltrow-nak, Christy Turlingtonnak, Tobey Maguire-nek és Sting feleségének is oktatott már jógát. Az elmúlt hetekben nálunk is elérhetővé váltak a tanításai, hiszen másfél hónapot töltött Budapesten.

Egy budai jógaközpontba beszéltük meg a találkozót. A késő délutáni időszakra jellemző városi zsúfoltság miatt nehezen találtam parkolóhelyet, és kis késéssel értem a helyszínre. Kétségbeesetten tébláboltam két bejárat között, miközben az arra járók majd’ fellöktek, hiszen mindenki akkor szabadult ki a mókuskerékből, és sietett a jól megérdemelt szabadsága felé. Ekkor egy férfira lettem figyelmes, aki türelmesen várakozott az út szélén, mintha nem is ennek a világnak a része volna. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy talán ő a mester, de a sztereotípiáim erre gyorsan rácáfoltak. A jógagurukat eddig lepelbe öltözött jelenségnek képzeltem, ezzel szemben az ott álló férfi átlagos öltözetet viselt, ám a lényében olyan ösztönösséget és szabadságot véltem felfedezni, amely nem az itteni emberek sajátja. Ő volt Govinda Kai, akit, miután otthonosan lótuszülésbe helyezkedett a jógaiskola egyik termében, arról kezdtem faggatni, hogyan látja a mai nők életútját.

„Amikor egy női lélek leszületik a Földre, a legfontosabb sorsfeladata embernek lenni, és ennek egy szelete az, hogy a női sorsából a legteljesebbet hozza ki. Alapvetően mindenki arra törekszik, hogy megvalósítsa önmagát, még akkor is, ha ennek nincs tudatában. A nők helyzete azért nehezebb ebből a szempontból, mert a patriarchális felfogású társadalom miatt a belső igényeik és az emberi mivoltuk összeütközésbe kerülhet.”

Author Photo
Govinda

Miután a budapesti kurzusára járó lelkes astangások nagy része nő, arra is kíváncsi voltam, hogyan lát minket, magyar nőket.

„A nők eredendően kevésbé öntudatosak, mint a férfiak, de ez az itteni lányokra, asszonyokra még inkább jellemző. Sokuk önbizalomhiánnyal küzd, nincsenek tisztában az értékeikkel. A nőkben együtt van a gyengédség és az erő, de tudni kell, hogy a kettő közül mikor melyikre van szüksége a társuknak és a világnak.”

Author Photo
Govinda

Természetes intelligencia

A jógaguru szerint figyelembe kell venni, hogy a nők sorsfeladata ma teljesen más, mint száz évvel ezelőtt.

„Most a világ egy spirituális időszak felé közeledik, a spiritualitás jegyei pedig sok esetben megegyeznek a női értékekkel: ilyenek az empátia, a nyitottság és a befogadás is. Azzal, hogy a nők aktív részesei a világ megváltoztatásának, még több sorsfeladat hárul rájuk, ezáltal az addig materiális, kezdetben csupán az anyaságra korlátozódó szerepük tovább bővül. A mai korra maszkulin jegyek jellemzőek. Világunk tele van háborúskodással, vérengzéssel, kegyetlenséggel, gazdasági szempontok irányítják a mindennapjainkat. Szükség van a női energiákra.”

Author Photo
Govinda

A jó hír, hogy a bennünk lévő férfi és női energiákat megtanulhatjuk kezelni: ennek egyik eszköze lehet például a jóga.

„Minden női tulajdonságban ott lakozik a bölcsesség, egyfajta természetes intelligencia – folytatta a jógi. – Most a világnak arra van szüksége, hogy minél több nő ébredjen rá önmaga erejére. A nők évszázadokon át a kevés erejüket is a férfiaknak adták, de ez az alárendeltség nem törvényszerű. A szülés csak a nőnek adatott meg, ez is azt támasztja alá, hogy nem lehet alárendelt, hiszen ő adja az életet.”

Author Photo
Govinda

A jógi szerint a nők többsége elfojtja a nőiességét, ám ekkor felborul az egyensúly, és a szervezet női betegségek formájában jelez nekünk. Azt mondja, a jógafoglalkozások során akkor érhető el gyógyulás, ha a gyakorlatok során nemcsak a tökéletes fizikai megvalósításra törekszünk, hanem arra is, hogy áthasson minket önmagunk megértésének és megélésének a vágya.

haj2

A sikeres nők attitűdje

Govinda számos híres és sikeres nőnek volt a jógaoktatója, ami jó tapasztalattal szolgált számára ahhoz, hogy megértse, mi a különbség köztük és a „hétköznapi” nők között. Tapasztalata szerint az előbbiek szenvedélyszintje jóval magasabb, nagyobb akaraterővel rendelkeznek, több az életenergiájuk és fokozottabb a rezgés körülöttük. A guru csupán a rezgések és a kisugárzás alapján meg tudja állapítani, hogy valaki hol tart az önmegvalósításában.

„Azzal, hogy megváltoztatjuk a rezgéseinket vagy a rezgéseink minőségét, megváltoztathatjuk a sorsunkat is. Ha olyan rezgéseket erősítünk magunkban, amelyek egy »sikeres« attitűdhöz tartoznak – és itt a siker azért van idézőjelben, mert mindenkinek mást jelent –, akkor közelebb kerülünk ahhoz, hogy mi is megvalósítsuk önmagunkat. Mindenkiben megvan a szükséges erő ahhoz, hogy az életfeltételeit átalakítsa.”

Author Photo
Govinda

Hamarosan kezdődik az órája, de azt még elárulja, hogy egész életében szerelmes volt a nőkbe, már kisgyerekként az édesanyjába is, most pedig egy magyar hölgy a legfontosabb a számára, akit a jógaiskolával kapcsolatban ismert meg. Egyébként úgy érzi, sok emberbe „szerelmes” egyidejűleg.

Mire e sorok megjelennek, már elhagyja Budapestet. De ahogy mondta, bár nagyon sokat utazott életében, nálunk mindig otthon érzi magát, jobban, mint bárhol másutt, ezért júniusban újra visszatér hazánkba.

goré

Govinda Kai a mysore-i KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jógaintézet) által minősített tanár. Eredeti neve Russell Paul Yamaguchi. 1959-ben született San Franciscóban. Ősei japán bevándorlók voltak, akik Dél-Japánból, Kiusuból érkeztek az Államokba. Édesanyja tanítónő volt, édesapja gimnáziumi matematikatanár, aikidómester és -oktató. Életszemléletére és egyéniségére nagy hatással voltak az 1960–70-es évek rasszizmusellenes, a nők egyenjogúságáért és a szexuális jogokért vívott megmozdulásai. Édesapja korai halála pedig arra ébresztette rá, hogy spirituálisan is meg kell ismernie a világot.

Forrás: Ridikül magazin

12346

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved