Astanga jóga: “Segít a nőknek, hogy erősebbek legyenek”

govinda_interju

Agresszívnak és ijesztőnek tűnik, de az astanga éppen a fájdalom meghaladásáról és a félelmeink legyőzéséről szól, állítja Govinda Kai, a világ egyik legismertebb astanga jógaguruja. A budapesti workshopon jártunk.

„Hagyd kint a cipődet és az egódat!” – olvasom a Bandha Works Jógaiskola ajtaján. Vasárnap reggel 7 óra van. Az utcán még a tegnapi bulikból hazafelé tartó emberek császkálnak, itt viszont olyan sokan vannak a jógateremben, hogy az újonnan érkezőknek várniuk kell, amíg valaki befejezi az egy-másfél órás, önállóan végzett gyakorlást; van, aki hajnali 5 óta jógázik.

Az Egyesült Államokból érkezett jógaguru, Govinda Kai workshopjára jöttem. Csak azt fogadják, aki vállalja, hogy heti hat nap megjelenik a reggeli gyakorláson. Ide teljes elköteleződés kell.

Azt eddig is tudtam, hogy az astanga jóga nem a kisimult vonásokról és a divatos jógaruhákról szól. Mintha nem is egy jógaórára, hanem egy kínzókamrába érkeztem volna. Ritmikus, erős légzés, feszülő izmok, kidülledt szemek, az arcokon fájdalom. A hangok a legijesztőbbek, szinte tapintható az erőfeszítés és a fizikai fájdalom a levegőben.

Govinda Kai

Govinda Kai az egyik gyakorlótól a másikhoz lép. Ha valakit bele kell igazítani egy ászanába, vagy segítségre szorul, azonnal ott terem. Én oda sem merek nézni, mert félek, hogy ketté fog törni egy kb. 45 kilós lányt, aki már így is egy fizikai törvényeket meghazudtoló pózban nyög. „Mit látsz?” – kérdezi tőlem Govinda. Az első szó, ami beugrik: „Fájdalmat!” Meg belső erőt is, teszem hozzá.

Govinda Kai a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet) legmagasabb szintű képesítésével rendelkező tanára (ezt az elismerést az egész világon mindössze 40-en kapták meg). 1959-ben született San Franciscóban. Élete első jógaórájára 19 évesen ment el, később részt vett Sogyal Rinpoche tibeti buddhizmus kurzusain és elvonulásain. Az 1990-es években talált rá az astanga jógára. Szinte folyamatosan úton van, a világ különböző jógastúdióiban tart workshopokat.

Kívülről ez nagyon ijesztőnek tűnik. Mi az astanga jóga igazi lényege?

Igen, ez így van, az astanga jóga kívülről nézve agresszívnak és nagyon is fizikainak tűnik, mindenki izzad és nyög, fájdalmaik vannak. Nem a fizikai gyakorlásról szól igazán. Ez egy módszer, aminek az a célja, hogy egységet és harmóniát teremtsen az elme és a szív között. Az egység legnagyobb akadálya maga az elme, ezért a gyakorlatok mindenekelőtt az elmére fókuszálnak. Az elme szomorú mintákat követ. Mindig ismétel, ezért alakítanak ki szokásokat az emberek. A szokásokkal az a baj, hogy a legtöbb ember nem tudatos ezekkel kapcsolatban. Amit el akarunk érni, az az, hogy megszakítsuk a mintákat az elmében, és felszabadítsuk az elmét. Az extrém fizikai gyakorlás elvezet a minták megtöréséhez.

Govinda Kai

Hogyan lehet megküzdeni a fizikai fájdalommal?

Védekező álláspontban élünk a hétköznapokban. Megszoktuk, hogy a komfortzónánkban maradjunk, ne kockáztassunk, tartózkodjunk a fizikai és érzelmi fájdalomtól. Az astanga órán azonban minden védelem eltűnik. A minta megtörésének az a legjobb módja, ha egyenesen szembemész a félelmeddel, legyen ez fizikai fájdalom vagy érzelmi-fizikai kényelmetlenség. Menj bele egyenesen! Ha kényelmetlenül érzed magad, és a figyelmed a légzésre koncentrálod, megszakíthatod az elme mintáit. Hajlasz, nyújtasz, izzadsz, lélegzel, ahogy normálisan nem tennéd, de a tisztulás mentális és érzelmi szinten is megindul. Azt hiszed, a fájdalom nagyobb nálad. De a légzéssel rájössz, hogy te vagy a nagyobb.

Mit ad a női gyakorlóknak az astanga?

A nők az astanga gyakorlásával képesek létrehozni egy olyan szintű egyensúlyt és harmóniát, ami elérvezet a férfi minőségükhöz, a férfi energiáikhoz. Ez egy gyönyörű folyamat, amely során erősebbek lesznek, és nem lehet csak úgy a háttérbe szorítani őket. A magyar kultúra macsó kultúra. Azt látom, hogy sok nőnek nagyon sok rossz tapasztalata van a munkahelyén és a férfiakkal, és nem tudják megvédeni magukat. Sokan élnek át traumákat a családon belül és a férfi főnökeik miatt. Ha egy nő tud kapcsolódni a férfi energiáihoz, jobban tud kapcsolódni a női oldalához is. Az eredmény pedig egy olyan figyelemre méltó nő, aki erős, de ugyanakkor tud lágy és nőies is lenni. Az astanga gyakorlás által egyébként a férfiak nőiesebbek, hajlékonyabbak, rugalmasabbak lesznek. Mert azok a férfiak, akik csak erősek, és nem tudnak lágyak lenni, inkább agresszív, kemény pasik, sőt inkább fiúk, akik egy férfitestben élnek. Azok, akik elérik a lágy oldalukat is, sokkal erősebbek, mert nem érzik azt, hogy bármit is bizonyítaniuk kellene.

bandhami

Addiktív az astanga?

Van egy ilyen jellemzője, de nem úgy addiktív, mint például a cukor. Ez egy másfajta függőség, sokkal tudatosabb természetű. A függőség inkább a kezdőkre jellemző nem csoda, ez egy nagyon erőteljes élmény és megtapasztalás. Viszont minél haladóbb szinten van valaki, annál kevésbé határozza meg magát a gyakorlás által.

Amikor kolostorba akartál vonulni, a tanítód, Sogyal Rinpoche tibeti láma azt mondta, hogy fontos, hogy jelen legyél a világban. San Franciscót választottad. Hogy lehetünk guruk a városban?

A város az élet anyagiasabb oldalát jelképezi: beton, keménység, stressz, zaj, forgalom. Ha sok időt töltesz a természetben, a város nagyon rossznak tűnik. Amit Sogyal kért tőlem, az egy magasabb szintű integráció. A kolostorban és a természetben valószínűleg nyugodt életem lett volna, de ha nem vagyok képes ezt az energiát átvinni a városba, akkor nem vagyok teljes. A spirituális életmód arról szól, hogy kifejlesztesz egy belső harmóniát és stabilitást, és ezt fenn is tartod, függetlenül attól, éppen hol vagy. Ez olyan, mint egy teszt, amelyből kiderül, milyen erős a spirituális tudatod. Elvonulni és élvezni a természetet nagyon könnyű. De egy város közepén, a zajban, stressz közepette fenntartani ezt a állapotot, már sokkal nehezebb.

Sting és Gwyneth Paltrow is a magántanítványod volt. Mit tanultál a celebektől?

A legfontosabb, amit megtanultam, hogy ők is normális emberek. Nem jobb az életük, mint bárki másé. Sok pénzük van és híresek, bent vannak az újságokban, az emberek megőrülnek értük, de az életük ugyanolyan. Sőt, több problémájuk van. A túl sok pénz stresszessé és bonyolulttá teszi az életet.

gky

Honnan tudod, hol vannak a gyakorlók fizikai határai? Olyan, mintha belelátnál az emberekbe.

A gyakorlás célja a tisztulás. Ha kitisztítod a tested, sokkal érzékenyebb és kiegyensúlyozottabb leszel. Az intuíciód is erősebb lesz, nem vonják el a figyelmed a gondolataid és jobban tudsz figyelni az emberekre. Érzed az érzelmeiket, a stressz-szintjüket, értelmezed a mikro-arckifejezéseiket. Olyan ez, mintha szavakat olvasnál egy könyvből. Varázserőnek tűnik, de semmi más, mint figyelem, egyfajta érzékenység.

Az Astanga jóga rendszerének megalkotása Sri K. Pattabhi Jois indiai jógamester nevéhez fűződik. A gyakorlás során a mély, tudatos légzésnek központi szerepe van. Az astanga egyik különlegessége a Mysore stílusú óra, ahol az oktató nem vezeti a tanítványokat, nem diktálja a légzést vagy az ászanákat. A résztvevők saját ritmusukban gyakorolnak, közben személyre szabott fizikai igazításokat és verbális instrukciókat kapnak. 

Nézz bele egy astanga jógaórába!

Dattatreya 24 guruja

DattaTREYA

Mysore-ban lenni kiváltság, mindig különleges időszak. Azon kívűl, hogy a forrásnál tanulmányozhatjuk az astanga jóga tudományát, megismerkedhetünk a helyi emberek életvitelével, szokásaival, kultúrájával. A hindu hitvilágban számos istenformát imádnak, függően a családi tradíciótól és az egyéni ambicióktól. A következő blogbejegyzésben egy kevésbé ismert legendás jógival ismerkedhettek meg aki hamarosan beköltözik a BandhaWorks falai közé is. Fogadjátok szeretettel Lord Dattatreyát!

(A szövegben szereplő idegen szavak, kifejezések fordítását lábjegyzetekbe írtam. Igyekeztem egyszerűen és röviden fogalmazni, a teljesség igénye nélkül, csak az adott szövegkörnyezethez illeszkedő jelentéseket említeni, hogy minél gördülékenyebb lehessen az olvasás.)

Yayati egy rajarishi[1] volt, a Yadu nemzetség őse, melyhez Krishna is tartozott. Királynője Devayani, Shukracharya rishi lánya. A király egyetlen gyengesége a vágy volt, és ez lett a veszte. Igen fájlalta, hogy megöregszik, és szerette volna elcserélni valakivel öregségét. Felkereste hát legidősebb fiát, Yadut, és könyörgött neki, hogy segítse ki szorult helyzetéből.

Yadut a spirituális élet érdekelte. Eltűnődött a helyzeten. Látván apja megszállottságát a fiatalság és a vágy iránt, felismerte ezek mulandóságát. Yadu-t betöltötte a vairagya[2], de nem akart idő előtt megöregedni, mert úgy gondolta, hogy ahogy az öregkor előrehaladtával az emberben természetes úton merül ki a vágy és ezzel együtt a karma. Emellett pedig a fiatalság a spiritualitás, a sadhana[3] ideje, előkészítő időszak a magasabb tudatosság fejlesztéséhez.

Bár szomorú volt, hogy csalódást kell okoznia az apjának, de Yadu tudta, hogy vissza kell utasítania. Ezt követően az apja kitagadta. Yadu számára, aki már meglehetősen kiábrándult volt ekkorra, áldást jelentett ez a fordulat. Elhagyta a palotát és egy erdőbe vonult, hogy találjon egy gurut, aki beavatja őt a magasabb valóság rejtélyeibe.

Vándorlása során egy hamuval bekent, boldogságtól sugárzó, meztelen aszkétára bukkant. Erős vonzódást érzett iránta. “Ó, Rishi” – kérdezte – “Ki vagy te?” “Én egy Avadhoot vagyok.” – mondta Dattatreya. “Mi az az Avadhoot?” – kérdezte Yadi ártatlan alázattal.” Aksharatvat, maradandóság; Varenyatvath.[4] E kettő iránti őszinte vágyódás alkotja egy Avadhoot lényegét.” – mondta Datta Prabhu[5]. – “Aki elvágta magát minden múlandó dologtól. Aki megszabadult az avidya[6]-tól és saját Atmanja[7] boldogságában él. Ő az Avadhoot.”

“Uram” – szólt Yadu. – “Én is meg kívánok szabadulni az avidya-tól. Én is ismerni akarom az akshara-t, az örökkévalót. Kérlek, taníts engem!” Yadu kérésére Dattatreya elmagyarázta a tanítványi lét jelentőségét a spirituális keresés során, és nekifogott, hogy példákat hozzon az életéből, hogy hogyan is tanult huszonnégy különböző szituációból. Az élet maga a guru annak a számára, aki igazán tanítvány.

Dattatreya elmagyarázta Yadu-nak, hogy a tanítványi állapot az elme nyitottságában, fogékonyságában és rugalmasságában áll; a lemondás képességében a változó elképzelésekről, a sorozatos élményekről, a belső igazság eléréséért. Ez a képesség a formákon túli lényegbe lát. Tanítványnak lenni egy olyan tudatállapot, ami egy intenzív sóvárgást táplál az igazság megtapasztalása iránt, úgy, ahogy az van, és nem elégszik meg annak különféle tükröződéseivel. Dattatreya ebben a szellemben reagált az egész világra maga körül, a tanítványi lét szellemében, ami egy gyermek tökéletes ártatlanságával tanul minden létezőtől.

Föld
A Földtől Dattatreya megtanulta a megbocsájtás, az önzetlenség minőségeit és az erőt a terhek elviseléséhez. Nagyon gyakran ütközünk akadályokba a spirituális úton, mert a sadhak[8] kötődik a múlthoz. Egy trauma egy egész életre meghatározhatja valakinek a reakcióját hasonló szituációkra. Semmi sem tűnik frissnek és ártatlannak. Minden a félelem és a gyanú szemein keresztül látszik a múltbéli kondícionáltságunk miatt. Ezt a minőséget pedig nem csak a külvilágba projektáljuk, hanem önmagunkra is. Az alkalmatlanság érzése, az önbizalom hiánya, a gyenge önbecsülés valójában a hit vagy a bizalom hiánya önmagunkban. Ezek a mértékei saját önmegtagadásunknak.

A hálátlan világgal övezett Föld szilárdan és büszkén áll. Nincs lezüllve. Nem büntet és nem utasítja el önmagát. Dharitri[9], aki megtart, a Dharma tükröződése, a végtelen, ami minden létezőt felölel. Mérhetetlen gyengédséggel tartja ölében a világot, megfeledkezve a személyét érő támadásokról. Dattatreya számára ő a hit szimbóluma, az egyben tartás képességéé, önmagának és mindennek az egybefogása, ami vele kapcsolatos, mély részvéttel adja át magát minden őt igénylő szituációnak, rendíthetetlen szilárdsággal, mint az istenit őrző fizikai test.

Levegő
A levegő Dattatreya számára az elevenség szimbóluma, prána különböző öltözetekben. Mindent átjárásával, hamisítatlan illatok szállításával, úgy, hogy ő maga nem illat, a tiszta tudatra emlékeztette, mely minden megnyilvánulásban jelen van, és érintetlen a benne végbemenő mozgásoktól és a változásoktól. Az elengedés tapasztalatát hozta, és a mozgásban jelen rejlő állandóságot.

Ég
Az Atman a testben lakik, de nem maga a test. Az ég megtartja a világot, mint egy öltözetet vagy ejtőernyőt, de nem maga a világ. Korlátozottnak tűnik, de valójában korlátlan. Az ég volt a harmadik tanító. A mélyebb elme olyan mint az ég: óriási és láthatatlan, gondolatokat és érzelmeket tart fenn mint felhőket, végesnek látszik, de valójában lehetőségeiben végtelen.

Víz
A negyedik tanítója a víz volt. Hétköznapiságában rejlik rendkívülisége. Minden életet támogat. Néhány egyszerű organizmus képes levegő nélkül élni. De víz nélkül nincs élet. Táplálja a földet, így nagyszerű erdők növekedhetnek. Meghatározza az éghajlatot. Hatalmas a stabilitása. Tisztít és felfrissít. Dattatreya számára a részvétel szimbóluma, ahogy a jógi feltűnés nélkül folyik bele a világba, táplálva és felüdítve azt.

Tűz
Az ötödik guru a tűz volt, ami minden tömeget, minden anyagit elpusztít. Csakúgy mint a tudatosság belső tüze, ami mindent a maga lényegiségére (bhamsa) porlaszt. A tűz könyörtelenül megtisztítja, ami belekerül, így Dattatreyát az avidya-ból fakadó tökéletlenségektől való szabadságra emlékeztette.

Hold
A Hold nőni és fogyni látszik, mégsem történik benne valódi változás. Csakúgy mint ahogy a hangulatváltozások az emberben a test és az elme minőségei, nem pedig az Atman részei.

Nap
A Napból, ami elpárologtatja a vizet az óceánból, majdéltető eső formájában adja vissza azt, Dattatreya felismerte, hogy az érzékszerveken keresztül felfogható az érzékelés tárgyainak lényegisége anélkül, hogy a külső tárgyak formája hatalmukba kerítenék. Fényét kanálisok, folyók, folyamok, pocsolyák tükrözik vissza, és a víz minőségétől és tartalmától függően különbözőképpen jelenik meg, de ő maga ugyanaz. Csakúgy mint ahogy az Atman különböző testekben mintha felvenné a test miőségeit, valójában azonban mindenhol ugyanaz. A Nap megismertette vele az egómentes mindenütt jelenvalóság minőségeit.

Galamb
A galamb által, melynek fészkéből elragadta fiókáit a vadász, és keservében halálra sírja magát, Dattatreya felismerte a szamszkára veszélyeit. A szamszkárába való túlságos bevonódás a spiritualitás pusztulásához vezet. A galamb esetében a családhoz való kötődés volt a felelős a spiritualitás megromlásáért. A családhoz való ragaszkodás volt a felelős a madár pusztulásáért. A mi szamszáráink is előítéleteinkkel, vágyainkkal, szenvedélyeinkkel, melyek  velünk születtek és a családunkban adódtak, tönkre teszik a spiritualitást bennünk. Előítéleteink, az elme merevsége és az intellektuális zűrzavar elfojtják a magasztosabb iránti sóvárgást.

Óriáskígyó
A kilencedik guru egy óriáskígyó volt. Látván, hogy bármit megeszik, ami az útjába kerül, nem kezd élelem utáni keresésbe, Dattatreya megtanulta a lemondás értékét.

Óceán
Az óceán minden folyót befogad, a Föld minden vizét. Némelyik tiszta, némelyik szennyezett, mégis érzéketlen marad ezek iránt és megőrzi lényegi ‘óceánságát’. A zavargástól való szabadság volt a lecke az óceántól.

Szentjánosbogár
Látván a szentjánosbogarat a ragyogó fényességtől való elvakultságában a vesztébe rohanni, a jógi rájött, hogy a vágy pusztuláshoz vezet.

Méh
A tizenkettedik guru a méh volt. Virágról virágra szállva, csupán közvetlen szükségletéhez véve mézet, sértetlenül és épségben hagyva a virágokat, a bhiksa gondolata született meg Dattatreya-ban. Nem raktározni a jövőre, elvenni, amit önként adnak és jóindulatot ajánlani fel cserébe, ez a bhiksa eszméje.

Elefánt
A tizenharmadik tanító egy elefánt fomájában érkezett, aki saját csapdájába esett az által, hogy egy lány elefánt fából faragott képét bálványozta. Dattatreya megtanulta, hogy amikor valaki nagy szenvedéllyel van a legmagasabb igazság iránt, nem szabad az érzéki vágyakkal becsapnia magát. Még egy fotó, egy nőről való gondolat is eltéríthet valakit az egyhegyűségtől a keresésben.

Méz-gyűjtő
A tizennegyedik guru a méz-gyűjtő volt. A méh azzal tölti az idejét, hogy mézet készít, melyet a méz-gyűjtő élvez. Dattatreya felismerte, hogy legtöbbször az ember azzal tölti az életét, hogy vagyont gyűjtsön abban a homályos reményben, hogy az majd boldogságot és biztonságot ad neki. Ezek a javak nem csak hogy nem adnak belső biztonságot, de az emberek nagy része még ahhoz is túl elfoglalt a gyűjtögetés közben, hogy élvezze azokat. Mások élvezik őket. Micsoda pazarlása ez az idő, energia és érzelem befektetésnek, érezte Dattatreya. Az értékes időt nem arra kellene fordítani, hogy megkaparintsuk, hanem hogy elérjük belső önmagunkat.

Szarvas
Egy alkalommal a jógi egy szarvast figyelt meg. Élénk és fürge lábú, óvatos és éber. A vadász, akinek nem sikerült elfognia, észrevette, hogy az állatot érdekli és elvonja a figyelmét a zene. Megismervén gyenge pontját, elvonta a figyelmét és elfogta a szarvast. Bármely sebezhetőség gyengeség a spirituális úton. Az éberség elvesztésável jár. Ekagrata[10], avagy az egyhegyűség elvesztésével. A sadhak, aki nagy erőfeszítéssel emelte fel magát, egy szempillantás alatt radzsaszba és tamaszba[11] merül. Mindig tudatában kell lennünk a gyenge pontunknak és ébernek maradnunk az úton, így nem téveszthetünk irányt.

Hal
A halat elfogják, mert a csali a gilisztával elcsábítja. Nem szabad az érzékszerveinkbe és a hozzájuk kapcsolódó vágyainkba vetni bizalmunkat, legyen az íz, illat, látvány, hang vagy érintés. Erre az akadályra hívta fel a jógi figyelmét a hal, amit megfigyelt.

Pingala
A tizenhetedik tanító egy kurtizán volt, Pingala. Egy alkalommal Pingala nagy aggodalmak és nyugtalanság közepette várta a szeretőjét. Hosszan várt, de a szeretője nem érkezett meg. Egyszerre mélyen megundorodott saját magától és azt gondolta, “A vágyam és reménykedésem miatt van, hogy szenvedek.” A szenvedés tetőpontján befelé fordította tudatosságát és nagy átalakulás zajlott le benne. “Bárcsak ugyanezzel a buzgalommal kerestem volna az isteni kedvesemet, nem lennék most ebben az állapotban.” Gondolta magában.

Így keletkezett benne hatalmas vairagya. Hátrahagyva a vágyait, viveka[12] kardjával szétvágva a húsba vetett reménységeit spirituális útra tért. Dattatreya-t megihlette Pingala élete, a leckék, amiket tanult a szenvedéséből, a könnyedség, mellyel eldobta tudatlanságát, mint egy ruhát, és a magasságok, melyben tudata szárnyalt, szabadon a vágyaktól, viveka és vairagya ikerszárnyain.

Veréb
Dattatreya egy kis verebet figyelt, ahogy csőrében élelemmel repült és látta, hogy összetalálkozik egy nagy madárral. A nagy madár üldözőbe vette, a kis veréb eldobta ez élelmet és elmenekült, míg a nagy madár lecsapott az élelemre. Felismerte a bölcsességet a madár ösztönös tettében. Amikor az ellenség erősebb, nem szabad ragaszkodnunk a szerzeményeinkhez. Ez nem csak a fizikai javaink vonatkozásában igaz. Amikor egy erős érzelem annyira elhatalmasodik valakiben, nem bölcs dolog harcolni az elmével ebben az állapotban. A legjobb hagyni lecsengeni úgy, hogy közben egy közömbös nézőpontból megfigyeljük, így a vele kapcsolatos energia megállapodik. A sadhaknak módszeresen fel kell építenie az alapjait és stabilizálnia kell, mielőtt kész lesz arra, hogy az elme óceánjának óriás hullámaival szembesüljön. Azt mondják, “A megfontoltság a bátorság legfontosabb része”, és hogy “A bolond beront oda, ahová az angyalok félnek belépni.” Tudatában kell lennünk a korlátainknak a sadhana korai szintjein, különben idő előtt kiégünk a türelem hiánya miatt.

Gyermek
A tizenkilencedik guru egy kisgyermek volt, akit Dattatreya játszani látott, nyugodtan, a múlttól érintetlenül. A gyermek pillanatról pillanatra él. Nem emlékszik az előző pillanatban ért sérelme fájdalmára, nem álmodozik a jövőről. Teljes lényében jelen van minden pillanatban. A játékban nincs feszültség, nincs verseny, csak valódi vidámság, öröm és ünnep, mint a fák virágzása. A spirituális út is lehet fényes és ünnepi. A sadhaknak ébernek kell lennie, hogy ne adja meg magát az egó nehézkességének. Ezért a tanítvány egyik sajátossága a santosh, elégedettség.

Lány
A huszadik tanító egy fiatal lány volt, akinek váratlan látogatói érkeztek, amikor egyedül volt otthon. Mivel a hagyomány szerint a váratlan látogató atithi[13], isteniként tekintenek rá, így tisztelettel leültette őket és a belső szobába ment, hogy ételt készítsen nekik. Míg a rizst aprította, az üveg karperecei egymásnak ütődtek és zajt csaptak. Egymás után törte el őket, hogy a zaj ne zavarja a vendégeit, míg csak kettő maradt a karján. Amikor ezek is zajt csaptak, eltör még egyet, így már csak egy maradt neki.

Dattatreya azon nyomban megértette, hogy a spirituális úton egyedül kell járni. Még egy közeli, csendes társ is teremthet mentális zajt, ami megakadályozza a nagy nyugalom létrejöttét.

Íjász
Az íjász egyhegyű koncentrációja a szattva gúna és a kereső higgadt ekagrata-jának fontosságára emlékeztette Dattatreya-t. Ez a Mundaka Upanishad-ra idézi: “Om az íj, Atman a nyíl és a célpont Brahman.” Az íjász Dattatreya huszonegyedik guruja volt.

Kígyó
A huszonkettedik tanító a kígyó volt, aki két dolgot tanított neki. Az egyik a sokadalomtól való távol tartózkodás. A második pedig az, hogy a bizalmasság és az ismerősség tompítja a tudatosságot és kötődést teremt. A lecke az elmére is alkalmazható. Kerüljük a nyüzsgést magunkban, a belső piacteret, és kerüljünk közelebb egy zavartalan tudatállapothoz. Ne kapaszkodjunk semmi ismert dologba, se gondolatba vagy érzelembe. Ez segíteni fogja a sadhakot, hogy minden pillanatban teljesen megőrizze tudatosságát, a tegnapoktól függetlenül.

Pók
A huszonharmadik guru egy pók volt. A pók saját nyálából szövi a hálóját, és amikor elkészül vele, visszakebelezi magába. Ez a Brahmanra emlékeztette Dattatreyát, az istenségre, amely önmagától elvágva kiárasztja magából a kozmoszt majd egy akaal[14] végén visszagyűjti magába.

Darázs
A huszonnegyedik guru a darázs volt, ‘bhramara keelaka’. Azt mondják, hogy a darázs elejt egy rovart, a fészkében tartja, és addig szúrkálja a fullánkjával, míg a rovaron teljesen eluralkodik a félelem, egyhegyűvé válik a félelemmel.  A rovar szinte meditál a darázson, a terrorán, végül egészen átveszi kínzója tulajdonságait és maga is darázzsá alakul át. “Brahma vidya brahmeva bhavati”, “Tudni, hogy Brahman Brahmanná lesz.” A szituáció nagyon emlékeztet a Sambrahma jógára, amit Kamsa gyakorolt. Krishnától való félelme annyira egyhegyűvé tette az elméjét, hogy elérte a megszabadulást.

Mindezt hallva Yadu megvilágosult, és tiszteletét téve a gurunak, Dattatreyának, útjára indult.

Dattatreya huszonnégy tanítójának története minden tanítvány számára óriási jelentőségű. Nagyon gyakran az emberek csak elemzik és boncolgatják a gurujuk beszédét és cselekedeteit, gururól gurura járnak, az egó szemén keresztül néznek. Mert nem váltak tanítvánnyá, nincs meg az a tudatosságuk, hogy a szavakon túl a csendbe lássanak, a formán túl a formátlanba, a felszínen túl a középpontba. Így aztán mindig hiányolnak valamit, újra és újra.

Egy kereső számára nagyon fontos a tanítványi lét. Tanítványnak lenni nem egy érzelmi intenció vagy a gurutwam[15] intellektuális megértése. Tanítványnak lenni egy tudatállapot. Olyan, mint egy virág kinyílása. A kinyílás nincs kiszámítva, eltervezve. Nem választ magának időpontot. Spontán nyílik ki, amikor a rügy állapotnak vége, és ahogy kinyílik a napfény minden oldalról belé áramlik. A Nap nem választja a virágot. A Nap sugarai természetesen vannak jelen. Amikor a virág kinyílik, egy találkozás történik, egy egyesülés.

Dattateya kapcsolata egyik tanítójával sem didaktikus előadásból, intellektuális okfejtésből vagy megértésből áll. Egy ártatlan elme intuitív villanásai voltak ezek, egy elvárásoktól és előítéletektől mentes elméé. Olyan tudatossága volt tanítványként, hogy a grutwam minden irányból belé áramlott; a pókokból, kígyókból, kurtizánokból, gyermekekből, stb. Minden létező a tanítójává vált, mert egy tanítvány volt, és mivel tanítvány volt, ő volt az Adi Guru[16]. A tanítványi lét és a grutwam egyesülése nem fizikai; mentális vagy érzelmi. Egy tudatállapot; két nagy folyó egyesül, hogy meglássák, a víz egy. Ez a tanítványi lét kivételes és minden sadhak számára inspirációként szolgálhat, aki a legmagasabb igazságot keresi.

Forrás: http://www.yogamag.net/archives/1992/cmay92/24gurus.shtml

Fordító: Kapronczai Erika

[1] A rajarishi királyi szentet jelent a hindu mitológiában. A rajarishi-nek nem kell lemondania királyi pozíciójáról, eléri az önmegvalósítást, de utána is ellátja uralkodói feladatait.

[2] Szanszkrit kifejezés, szenvtelenséget jelent. A materialista élethez való kötődéstől megszabadult állapot. A teljes elengedés tudatállapota.

[3] A sadhana spirituális gyakorlatok és az egó feladásának tudománya, gyakorlata a meditáció, a jóga, az éneklés vagy az ima tevékenységein keresztül.

[4] Dattatreya magyarázza el az Avadhuta Upanishadban, hogy ki is az az Avadhoot és mik a jellemzői. Az Avadhoot, vagy Avadhuta az a személy, aki minden földi kötődésen és gondon túljutott. Ezért Aksharatvat, elpusztíthatatlan, és Varenyatvath, odaadóan vágyott, örökkévaló.

[5] Krishna/Vishnu hívők neve mögé szokás rakni a megszólításban, mestert is jelent.

[6] Szanszkrit kifejezés, érzékcsalódást, tudatlanságot jelent.

[7] Szanszkrit szó, a belső ént, egyéni lelket jelöli.

[8] Bizonyos sadhana követője, gyakorlója a végső cél megvalósítása érdekében. Míg tanítvány, azaz követő az illető, addig sadhak, vagy sadhaka, ha pedig már elérte a célt, siddha.

[9] Szanszkrit szó, jelentése: Föld.

[10] Szanszkrit kifejezés, az elme egyhegyűségét, egy pontba koncentráltságát, abszolút figyelmét jelenti. Ekagrata-n keresztül a jógi képes minden zavaró körülményt kizárni a tudatából. Segíti az elmét nyugodtan és stabilan tartani.

[11] A hindu filozófia Samkhya iskolája szerint az anyagi világ három gúnából, minőségből épül fel. Ez a radzsasz (rajas), mozgékonyság, a tamasz (tamas), nehézkesség és a szattva (sattva), fény.

[12] Szanszkrit kifejezés, helyes megértést, megkülönböztető tudást jelent. Valós és valótlan, végtelen és múlandó közti megkülönböztetés képessége.

[13] Atithi Devo Bhava, a vendég Istennel egyenértékű. Ősi hindu szentírásból származó kifejezés, mely meghatározza a vendéglátó-vendég kapcsolatot hindu társadalomban.

[14] Időszak, korszak.

[15] Guruság, a gurunak levés minősége.

[16] Első spirituális mester.

DATTATREYA FELSZENTELÉSE MYSOREBAN

Dattatreya3.1

DATTATREYA IKONGRÁFIÁJA

  • A három fej szimbolizálja, hogy Dattatreya Brahma-Vishnu-Shiva inkarnáció.
  • A tehén, mely mindig vele van, a Föld Anyát és a Dharmát reprezentálja. Ő a kívánság teljesítő tehén, ‘Kamdhenu’.
  • A négy kutya a négy védát jeleníti meg, melyek a spirituális bölcsesség külső tárházai.
  • A szigony azt jelöli, hogy meghaladta a három gúnát, melyek az illuzórikus világot alkotják: szattva – fény, radzsasz – mozgékonyság és tamasz – nehézkesség.
  • A ‘Sudharshana chakra’, a korong azt mutatja, hogy túl van az idő körein, a múlton, jelenen és jövőn, és hogy uralja az időt.
  • A kagyló a végtelen hangot, az ‘AUM’-ot jeleníti meg, mely a szellem megtestesülése, valamint az életelv bennünk és a kozmoszban.
  • A hamu mutatja a szenvtelenségét és tisztaságát. A hamu jelzi minden teremtett dolog múlandó természetét és minden anyag végső állapotát.
  • Mindig van nála egy kolduló edény is, mely arra tanít minket, hogy meg kell osztanunk a vagyonunkat és élelmünket másokkal.
  • A Japa-mala, rózsafüzér, amit visel, arra emlékeztet bennünket, hogy elemi feladatunk az Úr szent neveinek éneklése és a róla való meditáció.

Az Astanga vinyásza jóga nem hatha jóga

gurujis

Gyakran kerül érdeklődés középpontjába Pattabhi Jois ászana-rendszere: honnan ered és hogyan fejlődött az évek során, ugyanakkor a diskurzusok során kevesen helyezik bele Guruji rendszerét az Astanga (nyolcágú) jóga egészébe, ami egyike a hat orthodox indiai filozófiai irányzatnak (darshana).

Guruji mindig azt mondta, hogy amit ő tanít, az az eredeti Patanjali jóga.

És hogy miből következik mindez?

Napjaink tudósai úgy vélik , hogy az ászanagyakorlás elsőként a Hatha jóga irodalmában – mint a Hatha Yoga Pradipika vagy a Gheranda Samhita – Kr.e 1000 körül jelent meg, éppen ezért merül fel Patthabi Jois ászana-rendszerével kapcsolatban a kérdés, hogy az vajon ősinek vagy inkább modernnek tekinthető, esetleg egy ősi gyakorlás modern verziójának.1

Az indológusok általánosan úgy gondolják, hogy Patanjali a Hatha jóga szövegeinek megjelenése előtt mintegy 1000 évvel korábban élt, így Guruji állítása Patanjali eredeti tanításaival kapcsolatban a nyugati tudósok szemében kissé ellentmondásosnak tűnik.

Guruji a tradicionális Patanjali jógáról, gurujától, Krishnamacharya-tól tanult, aki a Yoga Korunta bölcsességét adta tovább tanítványának:

“Rama Mohana megtaníttatta velem az egész Yoga Gurandam-ot (Yoga Koruntát) gurkhali nyelven. Ez a terjedelmes mű Patanjali Jóga szútráját dolgozta ki aprólékosan, és látta el kommentárokkal, amikre a Szútrák tömör megfogalmazása miatt volt szükség. A Yoga Gurandamban a különböző jógapózok és mozdulatok vannak világosan leírva és értelmezve. Csak azután értheti meg Patanjali Jóga szútrájának belső jelentését és esszenciáját bárki is, miután tanulmányozta ezt a könyvet.” 2

Guruji szerint a Yoga Koruntában volt először megemlítve a drishti, bandha, vinyasa – mint az astanga jóga “alapelemei” –  és itt lettek először csoportosítva az ászanák azok terápiás, tisztító vagy erősítő jellegüknél fogva.

Tudomásunk szerint a Yoga Koruntán kívül nincs egyetlen egy másik szöveg sem, amelyik megmagyarázná az ászanák szerepét és gyakorlását.  Bár maga a mű – úgy tűnik, hogy – elveszett, tanításainak bölcsessége Krishnamacharya és tanítványain keresztül továbbra is virágzik a Vini jóga, Astanga Vinyásza jóga és az Iyengar jóga segítségével.

Létezett ugyanakkor néhány más, korai szöveg, ami ászanákkal foglalkozott – mint Nammalovar Tirumantiram-ja (Kr.e 5. Század) vagy a Yoga Yajnavalkyasamhita ( Kr.e. 2 – Kr. u 4 század). Ezeknek a szövegeknek a fordítása azonban csak nemrég látott napvilágot, keletkezésük ideje pedig vitatott. Az Indus-völgyi civilizációk tanulmányozása céljából folytatott régészeti ásatások közben megtalált, mintegy 4000 éves, jóga ászanákat ábrázoló pecsétek ugyanakkor azt próbálják jelezni a tudósoknak, hogy a Hatha jóga középkorból származó szövegeiben ászanák után történő további kutatás nem biztos, hogy célravezető lesz.

Az ászanák mindig is a hindu kultúra részei voltak. Egy társadalomban, amelyik székek helyett mindig a földön ült, különféle ülő pózok természetesen adaptálódtak. Különböző ászanákat adaptálódtak a  különböző tevékenységekhez – például a “baddha konasana” cipészpóz néven is ismert – ugyanis ilyen pozícióban készítették és javították a cipészek a cipőket – lábfejeiket használva munkapadként. Ami szintén ismeretes, más pózok alkalmasak meditációra és légzőgyakorlatok (pranayama) végzésére, zenélésre vagy éppen a különböző rituálék elvégzésére – ezek a hindu kultúrában már időtlen idők óta használatosak voltak. Éppen ezek miatt tűnik furcsának bármilyen szövegben ászanák után kutatni, vagy valamelyik szövegből származtatni őket. Egy kicsit olyan, mintha azt mondanánk, hogy zene sem létezett mindaddig, amíg valaki el nem készítette az első kottát.

De nem csupán az ászana volt az élet része:  a jóga és az ayurvéda tudománya Dél-Indiában szorosan összeolvadt. Krishnamacharya és Guruji egyaránt testvértudományoknak nevezte őket, és mindketten elmélyülten kutatták ezek kapcsolatát, összefüggéseit. Krishnamacharya a Dél-Indiai bölcsességek forrásához kapcsolódott, Tamil bölcsek és a Nath jógik vérvonalához.

De félretéve a kor és eredet kérdését, észrevehetjük, hogy eltávolodtunk egy sokkal fontosabb kérdéstől:

Az Astanga jóga Hatha jóga, vagy a Patandzsali jóga valami egészen más?

Norman Allen:

“…ha az emberek egyszerűen Hatha jógának hívják, az rosszabb, mintha Astanga jógának nevezik, sokkal rosszabb. Felmerül a kérdés: nevezhetjük-e a Patanjali jógát rendszernek még akkor is, ha egy konkrét ászana leírásáról sincs benne szó ?!)”

“…a Hatha jógik különböző gyakorlatokat végeztek, hogy testüket a felszabadulás eszközeként tudják használni.Kristály tisztaságú és keménységű test elérésére törekedtek. Át akarták alakítani a testüket abból a célból, hogy az lelkük valódi hordozó-eszközévé váljon. Láttuk őket Pondicherryben : átvágták az ínszalagot a nyelvük alatt,  hogy megakadályozzák a szómának, az “élet nektárjának” lecsepegését és elpazarlódását. Extrém módon alkalmazták a brahmacharya-t, például nem mehettek és üríthették ki beleiket bármikor – ez Hatha jóga. A Nap és a Hold, Shiva és Shakti összeolvadása; ez az, amit láttunk. Valószínűleg nem foglalkoztak volna a hatha jógával, ha nem tudták volna, mi is az. “3

Guruji a Hatha jógára Észak-Indiai jógaként tekintett, és teljes mértékben lebeszélt minket arról, hogy azzal foglalkozzunk, finoman célozva arra, hogy némely gyakorlat inkább visszahúzó hatású. A hatha jóga az ászanákon és a légzőgyakorlatokon kívül mudrákat (kéztartásokat) és kriyákat (tisztító célzatú gyakorlatokat) használ: például a saját vizelet elfogyasztását, a test hamuval való befedését, a nyelv alatti ínszalag átvágását stb. (lásd: Hatha Jóga Pradipika és Gheranda Samhita)

Szóval mégis mi az ászana szerepe az Astanga jógában – mi az, ami annyira megkülönbözteti a Hatha jógától?

Jógikus szókincsünk Hatha jóga szövegekből származik – nádik, csakrák, kundalini – ezek egytől egyig Hatha jóga fogalmak. A Hatha jógi durva fizikai és szubtilis testének tantrikus, eksztatikus megtapasztalására törekszik a különböző gyakorlatokon – például ászanákon – keresztül, és végső célja nem más, mint megszabadítania önmagát mindennemű kötődéstől és összeolvadni a magasabb tudatossággal.

A hatha jógában szó esik fizikai és szubilis test átalakítása által a prána és apána egyensúlyba hozásáról, a kundalini felébresztéséről, csakrák nyitottá válásáról, az istenivel való aktív és eksztatikus egyesülésről. Ahogy a fentebbi Norman Allan idézet is rámutatott, a Hatha jóga útja aszketikus és Guruji éppen ezért nem tartotta követendő módszernek.

A szamádhi fogalma Patanjali jógájában mély koncentrációként vagy elmélyedésként van definiálva. A szamádhi állapotának elérése az ashtanga jógában 8 lépcsőn keresztül van leírva . Az első négy lépcső alkotja a gyakorlás “külső” ágát, a következő négy lépcső pedig a “belsőt”.

A külső ágak felkészítik a jógit az ülő meditációra. Ezek a test és elme gyógyítását, megtisztítását és erősítését célozzák meg. Amikor a test és elme megszilárdul, kezdődhet a gyakorlás belső folyamata.

Amíg a Hatha jógik eksztázisra törekszenek, mint gyakorlásuk közvetítő erejére, addig a Krishnamacharya által felvirágoztatott Dél-Indiai hagyomány befelé figyelő út –  az elme lecsendesítése céljából. Az ászana ebben a kontextusban terápiának tekinthető – felkészülés az ülésre és a magasabb szintű belső gyakorlatokra.

“Krishnamacharya azt mondja, ez a jóga “ashastra-shastra-chikitsa”,  ami azt jelenti , műszer nélküli operáció. Nagyon óvatosan és gondosan kell gyakorolni, mindenféle külső beavatkozás nélkül, mivel a test önmaga az az eszköz, ami az operációt végrehajtja.”4.

Amíg Krishnamacharya idősebb korára vált terapeutás munkája kapcsán ismertté, maga a terápia téma a kezdetektől fogva része volt tevékenységeinek.  Alapos ayurvéda ismeretei átitatták jóga oktatását.

Guruji is foglalkozott gyógyítással. Egyetlen könyve, a Jóga Mala a jóga terápiáról szól. Dolgozott tudniillik egy ayurvedikus kórházban Mysore-ban és az orvosok rengeteg olyan pácienst küldtek hozzá, akiket kórházi körülmények között nem tudtak meggyógyítani, így rengeteg tapasztalattal rendelkezett.

Krishnamacharya szerint a Jóga szútra második fejezetének első szútrája szól a terápiáról:

tapaḥsvādhyāyeśvarapraṇidhānāni kriyāyogaḥ II.1.

A tapas (tapas = önfegyelem, lemondás) szó sok mindent magában foglal: pl. étkezési szokásaink megváltoztatását, de ugyanúgy a pranayama és az ászana is részei a tapas-nak… Krishnamacharya az ászanát a svadhyaya (svadhyaya = önvaló tanulmányozása, önismeret, önmegfigyelés, írások tanulmányozása) alá is sorolta, hiszen az ászanák gyakorlásával sokmindent megláthatunk és megérthetünk  önmagunkkal, működésünkkel kapcsolatban.4

Patanjali így folytatja: a jóga gyakorlásával megszabadulhatunk a szenvektől (klésa – szenvedésünk okozói) és elérhetjük a szamádhit.

Gyakran szó esik arról, hogy a Patanjali féle jóga nem úgy értelmezi az ászana gyakorlást, mint ahogyan az ma ismeretes. Ő arról a szilárd és kényelmes pózról beszél, ami a sikeres pranayama gyakorláshoz és a 8 lépcsős út magasabb szintű (belső) gyakorlásainak elvégzéséhez szükséges. Habár Patanjali nem részletezte különösebben, de az ászana gyakorlás az önfegyelem ( tapas)  kategóriája alá esik – erőfeszítések árán elért megtisztulás.

Guruji úgy vélte, hogy a padmászana (lótusz póz) a legfontosabb póz – a tökéletes ászana pranayama és meditáció végzéséhez. A legtöbb indiai számára nem okoz nehézséget ebben a pózban ülni – hiszen a földön ülés kultúrájról beszélünk (bár ez a tendencia azért az utóbbi időben változott).

Azonban a nyugatiak számára ez egy nagyon nehéz ászana. Sok támogató jellegű póz gyakorlására van szükség ahhoz, hogy ki tudjon alakulni a szilárdság és kényelem ebben az ászanában.

A képzeletbeli nagyító alá Pattabhi Jois tanítványai közül néhányan az ászanát helyezték, és tették mindezt olyan mértékben, hogy a nagy közönség számára úgy tűnhet, hogy az Ashtanga jóga tradició a Hatha jógához, vagy azon egyéb irányzatokhoz tartozik, amelyeknél a fizikai gyakorlással ér véget a jóga folyamata.

Amikor az emberek azt kérdezik tőlem, hogy milyen jógát tanítok, azt felelem – Ashtanga jógát- a reakció gyakran ez:

“óh, az a fizikailag nagyon megerőltető féle , az a  “nem-spirituális” jóga, ugye ?” 

Ha az interneten rákeresünk az ashtanga szóra, hasonló hangvételű magyarázatokkal és leírásokkal találkozhatunk:

“Napjaink egyik legismertebb jógairányzata az Astanga jóga, amit olyan hírességek gyakorolnak, mint Madonna, Sting vagy Woody Harrelson. Népszerűségét “extra zsírégető” típusú edzésmódjának köszönheti, ami az izzadás mértékének növelésével karcsú és feszes izmokkal ajándékozza meg a gyakorlóját.”5

Elég szerencsétlen a szituáció, de nem okoz meglepetést a test és a testtel való megszállottság korában, hogy hasonló mértékű megszállottság alakul ki ászanák vagy éppen ászanák sorozatának tökéletes kivitelezése irányába. Habár nagyon hatékony motivációs tényező, de a testtel való megszállott foglalkozás a spirituális gyakorlásunkat előbb vagy utóbb hátráltatni fogja, ami ahhoz vezet, hogy beleeragadunk a fizikai erő és szépség csodálásába, elvétve így a valódi célt és a gyakorlás helyes módját. Az ászanák tökéletes kivitelezésének vajmi kevés köze van a jóga útján való továbbhaladáshoz.

A nyugati világ ászanagyakorlását a különféle gyógyszerek túlfogyasztásához is hasonlíthatnánk: néhány tünetet talán megszüntethetünk egy időre, de a helytelen alkalmazás következtében más tüneteket hozhatunk létre. A gyakorlás céltalan figyelemmel gyakran nem kívánatos ereményekhez vezet: hiúság, sérülés, fájdalom, sértődés…

A gyakorlás céljával való azonosulás nélkül annak áldozatává válhatunk. A jóga nem testedzés szálkás és feszes izmok építése céljából. Addig, ameddig nem értjük meg az ászana helyét és szerepét Patanjali jógájában, Guruji jógájában, nem meglepő, hogy zavarodottság van bennünk.

Ami bizonyos, hogy a jóga nagyon hatékony eszköz .  Még ha “egóval” is kezd neki bárki is a gyakorlásnak, a jóga ereje végül lerombolja azt. Mindenesetre a könnyebb módszer az, ha felhívják figyelmünket a sikerhez vezető közvetlen útra, mintha hosszú és kemény úton kell megtanulnunk a leckét.

Az ászana célja tehát a terápia , a gyógyítás. Ez minden. Fizikai és érzelmi terápia. Meg kell tanulnunk az ászanákat így, ennek az ismeretében gyakorolni.

Guy: Mit gondolsz, milyen messzire tud vinni a fizikai gyakorlás? Meddig érhetsz el pusztán fizikai gyakorlással?
Norman Allen: A legtöbb esetben valószínűleg sehová más lépések megtétele nélkül…Helyes szándék, étrend, jamák és nijámák követése nélkül nem fog megtörténni. Ezekkel együtt biztos lehetsz benne, hogy az egód fel fog oldódni, hogy megszabadulsz tőle.  Ha a gyakorlás szenzációhajhász és versengő, akkor még teljes mértékben gyermekcipőben jársz, a gyakorlás rajasztikus. Neked viszont meg kell próbálnod a szattvikus minőségre törekedni, módszeresen különben nincs esélyed továbblépni.

Guy: Úgy gondolod, hogy az ászana gyakorlás le tudja rombolni az egót?
Norman: A gyakorlás – attól függően, hogy milyen céllal végezzük –  feloldhatja az egót, igen .3

Úgy gondolom, hogy Guruji talán egy kissé alulértékelte a nyugati ember egójának az erejét – sokkal erőteljesebb, hataloméhesebb és megszállottabb ugyanis, mint például az indiai emberé. Más részről viszont talán ezt elismerve és felismerve, az egó fogalmát hozzákapcsolta a jógához, tudva azt, hogy végső soron a gyakorlás útján minden akadály elhárul.

De ha folytatódik az ászanagyakorlás fizikai lehetőségeinek túlhangsúlyozása, rengeteg ember fogja elszalasztani a jóga valódi céljának megértését és fogja azt gondolni, hogy maga az ászanagyakorlás a cél és nem csak az eszköz.

Mint ahogyan a híres buddhista tanmese a Holdra mutató ujjról is remekül példázza– ha megrekedünk az ászanagyakorlásban, megszállottjává válunk, akkor tulajdonképpen az ujjat bámuljuk ahelyett, hogy azt néznénk, hogy hová mutat.

Számos astanga gyakorló objektivizálta ászanagyakorlását megfelelő tanár vagy megfelelő megértés nélkül.  Úgy beszélnek manapság “a gyakorlásukról”, mintha az valami tőlük független lény lenne, vagy ismételgetik, hogy “minden idővel jönni fog” és várják, hogy az ászana gyakorlás elvezeti őket a végsőkig. Ennek így nem sok értelme van. Egyéni gyakorlásról van szó, egyedi megtapasztalásokkal.

Az ászanák sorozata olyan, akár egy zenemű kottája – butaság lenne a hangjegyeket összekeverni az igazi zenével. Az ászanák gyakorlása közben a testünk mozgatásával megtisztítjuk magunkat: ez egy tulajdonképpeni “belső tisztálkodás”. Mégsem nevezhetjük spirituális gyakorlásnak, amennyiben öncélú marad. A belső tisztulással, ami idővel nyugodt, kiegyensúlyozott személyiséget eredményez – mellékhatásként – másokkal is jobban fogunk tudunk bánni. Ahhoz azonban, hogy a jógát spirituális gyakorlássá emeljük mindenképpen szükséges a jámák és nijámák tökéletesítése önmagunk és mások irányába.

A gyakorlók könnyen becsaphatják magukat, hogy pusztán az ászanák gyakorlása elhozza a vágyott boldogságot vagy más vágyott célt, de ez így nem igaz : ismételten hangsúlyoznám, hogy az ászanák kizárólag terápiás jellegeűek.

Az “igazi munka” = spirituális tudakozódás, terápiás ászanagyakorlással illetve a jámák és nijámák követésének összekapcsolásával. Ez a tudakozódás csak akkor fog számunkra gyümölcsöt hozni, ha a helyes irányba indulunk. Emiatt szükséges a tanító. Néhányan úgy vélekednek, hogy maga az ászanagyakorlás a tanár – de amit ilyen módon megtanulhatunk, az nagyon kevés. Az a fő probléma ezzel a vélekedéssel, hogy nem számol azzal a ténnyel, hogy minden ember bizonyos típusú berögzült mintákkal rendelkezik, így a gyakorlásuk is ugyanezeket a mintákat fogja tovább éltetni, amennyiben nincs mellettük egy tanár, aki segít máshogy látni és ezáltal új cselekvési minták kidolgozására késztetni őket. Ha ez nem következik be, csak a karmánkat ismételgetjük – kényszeresen.

Guruji az ászanában látta meg a kiváló kiindulási alapot, amire egy erős spirituális gyakorlást fel lehet építeni. Az első lépés a Chikitsa – Terápia, a második a Shodhana – tisztítás. A harmadik lépcső a Sthira – szilárdság, állandóság – ami a hosszabb ideig tartó ülés és a pranayama valamint az azt követő belső gyakorláshoz való alkalmasságot biztosítja.

Az astanga jóga folyamatában, ahogyan az egymást követő lépcsőkön haladunk, vagyis miután elértük a stabil és egyben kényelmes pózt, majd megtisztítottuk az elmét a légzőgyakorlatok segítségével, a jámák és nijámák tökéletesítésével, elérkezünk a pratyahara -hoz (érzékelés visszavonása) . Guruji szerint az előbb említett külső ágak tökéletesitése nagyon nehéz és rengeteg erőfeszítést igényel, de a belső ágak elsajátítása – dharana (koncentráció), dhyana (meditáció) és szamádhi természetesen fejlődik ki, amint a külső ágakat megvalósítottuk.

A pratyahara híd a külső és belső ágak között. A pratyahara megvalósításán keresztül az érzékek és a cselekvés szervei visszahúzódnak önmagukba, eltávolítva önmagukat az érzéki élvezetek csábításától. Ugyanúgy, ahogy a teknős visszahúzza fejét és lábait páncélja mögé, az érzékszervek egyesülnek az alacsonyabb szintű elmével – a manasszal (a tizenegyedik érzékszerv, a csapongó, vándorló “majom-elme”). Ennek eredményeként a manasz visszahúzódik önmagába.

A pratyahara a vairagya, azaz a lemondás tökéletességre fejlesztése, ami a gyakorlással (abhyasa) együtt az elme feletti uralomhoz vezet. Patanjali úgy ír erről a Jóga szútrában, hogy a legmagasabb szintű lemondás a buddhi (intellektus) és a Purusa (Önvaló, a Látó) természet szerinti megkülönböztetéséhez, továbbá minden a gúnák által megnyilvánított dolgok iránti közömbösséghez vezet ( a gúnák játéka által kreált világ iránt elvesztett érdeklődés vezeti az elmét az önmagába záródáshoz)

“puruṣa-khyāter-guṇa-vaitṛṣṇyam”

A puruṣa-khyāter vagy vivéka khyāter a szútrák központi témája – minden jógagyakorlás végső célja ez: annak a képességnek a kifejlesztése, hogy a Látót megkülönböztessük a látott-tól. Patanjali a Látó (Purusa) összekeverését az elmével az egoitás (asmita) szóval jelöli.

Patanjalinál a II.1 szútra alapján a jóga gyakorlás második eleme a svadhyaya. A jógikus filozófia tanulmányozása a svadhyaya egy formája, ugyanis az elme működésének megértéséhez egyfajta belső térképet nyújt. A jóga filozófiától eltérően figyelmünket az Önvaló természetére irányítja. A meditációt nem szükséges külső világi tárgyakra irányítanunk, sokkal jobb, ha olyan ideákra irányítjuk, amelyek az Önvaló igaz természetét fejezik ki.

Azt mondják, hogy a buddhi (intellektus) természete hasonló a Purusáéhoz . A Purusa minőségek nélküli, de bizonyos ideák alkalmasak arra, hogy a természete irányába mutassanak. Például sok helyen azt olvashatjuk, hogy a Purusa olyan, akár az üres tér – vagy maga az üresség – vagy hogy a telihold fényességéhez hasonló tündöklő fény – maga a boldogság; mindent ismerő és öröktől valóan szabad. A buddhinak (intellektus) meg van az a képessége, hogy ezeket a formákat képzeleten és meditáción keresztül megragadja, felvegye – a meditáció segít az intellektust érintkezésbe hozni a Purusával, ezáltal képessé válik arra, hogy megkülönböztesse magát tőle.

A Purusa a különböző érzékszerveken keresztül tapasztal, mindezek közül a legkifinomultabb az intellektus.  Az érzékszervek, vagy “bejáratok” mindegyike egyfajta érintkezési felületként, képernyőként funkcionál, aminek az élményei közvetítve vannak. A számkhja filozófia alapján 24 ilyen képernyőről beszélhetünk: az elme 4 aspektusa, az 5 energia, az 5 érzékszerv, az 5 cselekvési szerv és az 5 elem – tapasztalataink ezen a 24 receptoron keresztül rögzülnek. Az intellektus ezek közül a legfinomabb szintű; a belső képernyő.

Könnyen észrevehetjük, hogy finomabb szintű érzékeléseinket, tapasztalásainkat sokkal inkább belsőnek érezzük; ezek a sokkal durvább, fizikai észleléseink alatt, fölött vagy azon belül léteznek.

Például van egy bizonyos érzésünk arról, hogy identitásunk valahol a testünkön belül létezik … a prána vagyis az életenergia sokkal finomabb mint a fizikai testünk, annál sokkal finomabb szintű a mentális testünk, annál még finomabb réteg az intellektus. A legfinomabb, végtelenül finom szinten találjuk az Önvalót, a megmagyarázhatatlan és örökérvényű igazságot.

Belülről az elme a Purusától közvetlen benyomásokat kap, úgy, ahogyan mondjuk egy képet vetítünk a filmvászonra. Normális körülmények között ezek a benyomások a minket uraló és lekötő külső zajok (rajas) és szennyeződések (tamas) miatt rejtve maradnak (még alvás közben is) mivel ezek a gúnák játszanak azon a 24 képernyőn, amelyek mindennapi észleleteinket formálják. De ha az összes bejáratot lezárjuk – ha már nem a testünkön keresztül érzékeljük a szaglást, a szexuális vágyat, az életenergiánk mozgását vagy az alacsonyabb szintű elmét (ahamkára), hanem csak az intellektus (buddhi) marad éber és egyhegyű, míg a többit elnyomjuk:  ekkor érjük el a samprajnata szamádhit, és a buddhi “megtapasztalja” a Purusát, ami mindig jelenvaló, de a hétköznapok tudati szintjén elfedve marad előttünk.

Habár a Purusát a térhez hasonlítják, azt is mondják, hogy az intellektus közepében lakozik; a szív vagy elme üregében, ami fizikailag a mellkas közepén található. A külső ágak tökéletesítésén keresztül a szívünket befedő szennyeződések – a “6 méreg” (vágy, düh, szenvedély, mohóság, hiúság/féltékenység és lustaság) amely megakadályoz abban, hogy teljességében megtapasztaljuk önmagunkban a Purusát – lassacskán lekopik, letisztul  – és Önvalónk fénye elkezd sugározni rajta keresztül.

Patanjali nem ajánl egy konkrét meditációt ehhez a felismeréshez – néhány ajánlást tesz a különböző, gyakorlás közben felmerülő akadályok legyőzésére. Már a Jóga szútra elején (I.2) megfogalmazza, hogy az elme működését az uralmunk alá kell fognunk – és onnantól kezdve minden, amit megtapasztalunk, az maga az Önvaló. A további szútrákban azt tanácsolja, hogy durva vagy finom tárgyakon meditáljunk, vagy meditáljunk azon a gyönyörön vagy állapoton, ami a formához kötött/megismerő (samprajnata) szamádhi. De a szamádhi legvégső formája – a forma nélküli/tartalom nélküli (asamprajnata) szamádhi kizárólag teljes  önkorlátozással/ürességgel érhető el.

A dharana, dhyana és a szamádhi nem különállóak – ezek fokozatosan egymásba olvadó ágak. Ezt szamjámának is nevezzük. A dharana – koncentráció – az az állapot, amire gyakorlásunk közben folyamatosan törekszünk.

A dhyana és a szamádhi a koncentráció elmélyítése. Amint a svadhyaya gyakorlásán keresztül megértjük, hová helyezzük a figyelmünket – vagy inkább hogyan vonjuk vissza a figyelmünkent és tartózkodjunk az Önvalónkban, nem marad a külvilágban olyan tárgy, amin meditálnánk.

Tudatosságunk fokozatos befelé, önmagunk felé fordulásával a dharana, dhyana és a szamádhi egymásba olvadnak és amint az elmében történő módosulások megszűnnek, az Önvaló fénye megnyilvánul.

Ez a folyamat tehát azt mutatja, hogy az ashtanga jóga az internalizáció ösvénye: az ösvény, amin a külső világ hatásai (test, elme, érzékszervek) megszűnnek, hogy a Látót önmagát láthatóvá tegyék. Az elme tulajdonképpen felfüggeszti működését az elmerülés ezen állapotában és lehetőségünk nyílik rá, hogy megtapasztalhassuk tiszta létünket.

Úgy tudom, hogy George Feuerstein tollából származik az “ensztázis” kifejezés – ami ezt az önmagunkba elmerülést próbálja az extázis – önkívület – szóból kiindulva megragadni.

A hatha jógik eksztatikus állapotától eltérően tehát az astanga jóga gyakorlója ezen belső “ensztatikus” állapot felé igyekszik eljutni: az elme zsarnoksága alól felszabadított állapothoz, ahol közvetlenül tapasztalhatja meg a legvégső igazságot, boldogságot és szabadságot.

Az ászanák tanítása közben Guruji rengeteg mást is tanított – minden egyes tanítványát annak személyiségéhez illeszkedő módon, és természetesen mindenkiben máshogy rezonáltak a tanítások.

De minden tanítása a Jóga szútra,  a Védák és az Upanisádok, vagy Sri Shankaracharya műveiből származik…ez ugyanúgy hozzátartozik az ászana-rendszerhez, amelyet “Első sorozatnak” vagy “Második sorozatnak” nevezünk, és egyénre szabottan és elméleti órákon keresztül egyaránt tovább lett adva. Ezek a művek is nélkülözhetetlenek a Patanjali jóga tanításához és gyakorlásához (a Jóga filozófia – s fő műve, a Jóga szútra – egyike a 6 indiai filozófiai rendszernek (darshana) ami a Védák tanításait kezeli kiindulópontként). Az ősi szövegek tanulmányozására azért van szükség, hogy a jóga filozófiát teljességében megérthessük.

Amit Gurujitól tanultunk, saját bőrünkön tapasztaltuk – ez volt tulajdonképpen tanulásunk elsődleges módja. Guruji tanitási módszere a fizikai gyakorlás különleges formája volt; segített minket túljuttatni azokon a  korlátozott elképzeléseinken, hogy mire vagyunk képesek és mi az , amire nem; és megszabadított az ehhez az elképzeléshez fűződő érzésektől is. Azáltal, hogy bíztunk a tudásában és a kezeiben, sokan képessé váltunk meggyógyulni, megtisztulni és hiányzó belső erőnket kiépíteni. Ez a testünkön át tapasztalt tanulás tette lehetővé számunkra a transzformációt, átváltozást és gyógyulást.

Az astanga jóga sokkal több, mint pusztán ászanák egymást követő sorozata vagy a hatha jóga továbbfejlesztése, de ahhoz , hogy igazából a szívéig érjünk, odaadó gyakorlásra és tanulásra van szükség – hosszú időn keresztül, megszakítások nélkül. 

Felhasznált irodalom:

  1. Ezt a kérdést először nyomtatásban N. Sjoman tette fel a Yoga Tradition of the Mysore Palace c. művében és nemrégiben újra nyomtatásba került Mark Singleton Yoga Body: The Origins of Modern Posture c szövegében
  2. The King and the Young Man – interjú T Krishnamacharya-val
  3. Guruji: a Portrait of Sri K Pattabhi Jois through the Eyes of his Students
  4. The Yoga of T Krisnamacharya – TKV Desikachar
  5. Gaiam Life website

Forrás: Ashtanga Yoga is not Hatha Yoga
Szerző: Guy Donahaye

Az astanga nyitó és zárómantráról 2. rész

GuruJi's

A cikk előző része az alábbi linken olvasható.

A mantrák jelentése

Nyitómantra

Most, hogy már ismerjük a mantrák fordítását, érdemes elgondolkozni rajta, hogy vajon miért pont ezek a mantrák kerültek a gyakorlásunk elejére és végére. Az ászanák helyes kivitelezését, a légzéssel és a tekintettel történő összekapcsolását lehetetlen könyvekből vagy videókról megtanulni, elengedhetetlen közvetlenül egy tanár felügyelete alatt elsajátítani őket. Ráadásul az ászanák egymásra hatása olyan bonyolult rendszert hoz létre az astanga jógában, hogy a gyakorlók sosem próbálnák felcserélni őket, kihagyni elemeket vagy akár új sorozatot létrehozni, kivéve azokat a különleges és nagy jógikat, akik hosszú évtizedek alatt megértették a rendszer lelkét, és úgy találják, hogy szükséges hozzáhangolni azt az adott kor igényeihez. Ezért a tanárok pontosan úgy adják tovább a gyakorlást, ahogy azt ők is kapták. Így hosszú tanítói láncolatokat hoznak létre, amelyeket legegyszerűbben az alapító megnevezésével tudunk jellemezni. Az astanga jóga esetében Patandzsali a legrégebbi ismert láncszeme ennek a füzérnek, így természetes, hogy mielőtt belekezdenénk a gyakorlásunkba megköszönjük neki, hogy leírta ezt a technikát, és most mi is részesülhetünk az áldásos hatásaiból.

Mielőtt azonban közvetlenül Patandzsalihoz fordulnánk végighaladunk a hozzá vezető úton, és minden őt követő gurunak hálát mondunk, hiszen ha ők nem lettek volna, akkor megszakad a lánc, és elveszik a tudás. A konkrét láncolathoz fűződő gurunkon kívül érdemes ilyenkor hálás szívvel megemlékezni a személyes gurujainkról is: a szüleinkről, a tanárainkról és mindenkiről, aki úgy formált minket, hogy végül a jógamatracon kötöttünk ki. Hiszen mit mond róluk a mantra? Olyanok ők, mint a dzsungelben élő gyógyítók, akik még a kígyómarást is képesek semlegesíteni. Ugyanígy, ezek a guruk képesek a szamszára illúziójának (ismétlődő születés és halál körforgásának) mérgéből is kigyógyítani minket. A mantra természetesen itt is többféle értelmezést enged meg: sokan azt mondják, hogy maga a szamszára a méreg, és a gyógymód az, hogy kikerülünk belőle, azaz nem születünk meg többé. Én azonban mostanában másképp gondolom ezt, véleményem szerint nem a szamszára a méreg, csak a móha, vagyis az illúzió az. A jóga célja ennek az illúziónak a megszüntetése, vagyis az, hogy meglássuk saját valódi ragyogó lényünket. Ha pedig ez egyszer sikerül, akkor teljesen mindegy, hogy emberi testben élünk-e, sosem érezzük magunkat többé elveszettnek. Míg ha méregként tekintünk a születésre, az életre és a halálra, akkor könnyen előfordulhat, hogy a jógában a menekvést látjuk, és „tűnjünk el a földi fertőből mihamarabb” szemléletmódot vehetünk fel, ami nem fog segíteni rajtunk. Úgy is felfoghatjuk, hogy a guruk abban segítenek, hogy megszűnjön az a téves szemléletünk, hogy a szamszára méreg.

A rövid kitérő után térjünk vissza a mantra alapgondolatához, amely talán legegyszerűbben a „hála”, az „alázat” és a „bizalom” szavakkal ragadható meg. Van-e vajon jobb módja a gyakorlásunk elkezdésének, mint hálával telve felállni a matracra, és a rendszer iránti nagy tisztelettel és alázattal elénekelni egy gyönyörű mantrát? Nagyon hasznos, ha nem csak belevágunk a hangos légzésbe és ugrálásba, hanem megállunk egy pillanatra, és végiggondoljuk, hogy milyen különleges élmény vár ránk, és milyen szerencsések is vagyunk, hogy a részesei lehetünk.

Zárómantra

Miután végeztünk a gyakorlással a testünk biztosan ujjong, mivel érzi, hogy igazán sokat tettünk az egészségéért, és alighanem az elménk is nyugodt, és bátran áll a nap kihívásai elé. Tehát érezzük, hogy nagyon jót tettünk magunkkal, de mielőtt lepihennénk ismét megállunk egy percre, és elmondjuk a záró békemantrát. A mantra kulcsszava az „együttérzés”, a célja pedig az, hogy felkeltse a szívünkben a vágyat arra, hogy azt a sok jót, amit magunkkal tettünk, osszuk meg másokkal is, és használjuk arra, hogy a világot egy picit jobb hellyé tegyük. A gyakorlásnak rengeteg pozitív hatása van, ami egyben veszélyes is, mert könnyű ezeket az érdemeket a saját önző céljaink eléréséhez felhasználni. Azonban ha odaadóan énekeljük ezt a mantrát, akkor a mások iránti együttérzés fel fog bennünk ébredni. Innentől pedig csak annyi a dolgunk, hogy minél tovább fenntartsuk ezt a szép hangulatot.

Fontos tehát a mantrák helyes kiejtése, de fontosabb a hittel teli éneklés; érdemes ismerni a jelentésüket, de az sem baj, ha magával ragad a hangulatuk a szavak értelméről mit sem sejtve; és hasznos, ha sokat elmélkedünk a szimbólumok mély filozófiai értelmezéséről, de néha engedjük meg magunknak, hogy önfeledten, nagy odaadással zengessük őket.

Megszületünk, tanulunk, dolgozunk és meghalunk

Guruji szüli ünnepség

A következő írást olvasva azt is hihetnétek, hogy a nyári szabadságról frissen, kipihenten visszaérkezett bandhás marketingesek igen csak kitettek magukért. Természetesen erről szó sincs – nincsen ilyen pozíció a bandhaworks-ben -. Egyik végzős ösztöndíjasuk lepet meg minket a következő gondolatokkal. Fogadjátok szeretettel Evelin írását:

Megszületünk, tanulunk, dolgozunk és meghalunk. Ez a demokratikus változat. Azt gondoltam, tartalmas, pozitív irányba törekvő életet éltem huszonkét évig. Gyermekkorom óta terveim voltak, folyamatos, változatos mozgásban volt az életem. Tanulmányok, művészet és jött a jóga. Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy megtalált. Talán újra. Érdekesnek és közelinek éreztem, feltétel és gondolkodás nélkül kezdtem el az energiám a jóga felé fordítani. Amikor a leginkább feltöltött állapotomban voltam, szinte az utolsó pillanatban, mit sem sejtve kíváncsiságtól csillogó szemmel kerültem a Bandha Worksbe egy ösztöndíjjal. Magam sem értettem hogyan és miért, annak ellenére, hogy nem voltam gyakorlott jógázó és a fizikai testem sosem örvendezett bárminemű aktív mozgás hatására, másnap már a mysore típusú órán találtam magam. Gyakorlásról gyakorlásra újraértelmezem a létem alapelvét. Megszülethetek, elkezdtem érezni a fizikai testem bizonyos részeit, amikről nem tudtam, hogy léteznek. Tanulhatok, a kitartásról, a koncentrációról, fegyelemről, feltétel nélküliségről és rengeteg dolgom van azóta. A mindennapjaimat kezdi betörni. Minden mozgásommal dolgom van. Megfigyelés és alázat. A gyakorlás nem csak a reggeli bioritmusom változtatta meg. Mélyen beleásta magát a vitális és mentális részeimbe is. Újra és újra megkérdőjeleződik a cselekvéseim helyessége. Most már egy teljesen más értékrend szerint. Gyötrelmes és hosszú de azt gondolom a legjobb út nyílt meg előttem. Őszinte hálát és szeretet érzek, hogy elindulhatok rajta. A motiváló szavak, a segítő és fájdalmas igazítások, a mélyreható tekintetek amiket az ösztöndíjjal kaptam az egyik legnagyobb ajándék amire emlékszem. A Bandha Works egy hely, nem Budapesten, nem egy távoli perspektívás rendszerben, hanem mélyen Önmagunkban, ahova eljutunk, ha miután felismertük, a bejáratnál el is hagytuk az Egonkat. A Bandha Worksben megszületünk, tanulunk és esélyt kapunk egy más folytatásra.

Az astanga nyitó- és zárómantráról – 1. rész

mantra

Az ősi indiai szentírásokból származó mantrák különleges varázsigék, amelyek helyes zengetésével világokat rengethetünk meg. Számos történet olvasható például a Mahábháratában, amelyekben atombomba erősségű fegyvereket hívtak elő vagy hatástalanítottak a harcos Pándava hercegek pusztán mantrák helyes recitálásával. Nem csoda hát, ha erejüket a jógagyakorlásunk segítségére is fel szeretnénk használni.

A mantrák helyes kiejtése

Az astanga órákon énekelt mantrákat hagyományosan szanszkritul zengetjük, mivel sokak véleménye szerint ez különleges nyelv, amely speciális, természetfeletti hangvibrációkat kelt. Ezért különösen fontos ügyelni a pontos kiejtésre, a legkisebb hiba is hatástalanná teszi őket. Nem véletlen, hogy az elhivatott gyakorlók éveket szentelnek a megtanulásukra, sőt a legjobb már kisgyerek kortól oktatni a helyes kiejtést, ahogy azt sokan a mai napig is teszik Indiában.

Azonban ne bátortalanítson el minket, ha nekünk erre nem volt lehetőségünk, és csak ízes magyaros kiejtéssel énekeljük a versszakokat, mivel a helyes szanszkritnál van egy sokkal fontosabb alkotóeleme a mantráknak: az odaadás. Indiában történt például a Gangesz partján, hogy egy híres guru két fiatal tanítványa egy idős vándorral találkozott, aki órák óta ismételgette békésen a mantráját egy fa árnyékában ülve. A tehetséges fiataloknak azonban egyből feltűnt, hogy az úr folyton hibásan ejt egy hangzót. Mivel tisztában voltak a mantrák pontos recitálásának jelentőségével, azonnal szóvá is tették neki a súlyos hibát. Erre az idős jógi szabadkozott, elmondta, hogy ő ezt a mantrát több, mint ötven éve kapta a gurujától, azóta énekli szüntelen, de hát ő egyszerű földműves családból származik, nem ismeri a szanszkrit nyelvet, biztosan ez vezetett a hibához. Hozzátette azt is, hogy már nagyon öreg, és érzi, hogy közel a halál pillanata, ezért marad a régi mantrájánál, ami már nagyon a szívéhez nőtt. Majd békés mosollyal az arcán elköszönt, és a folyó felé indult. A fiatalok sajnálkozva szemlélték az öreget, aki az egész életét elpazarolta egy hibás mantra éneklésére, ami semmilyen áldásos hatással nem jár. Csak akkor csendesedtek el, amikor a jógi a folyóhoz érve nem állt meg, hanem a víz felszínén szépen lassan átsétált a túlsó partra.

Fontos tehát a törekvés a helyes kiejtésre, de az odaadás mindig győzedelmeskedik a technika felett. Ha mégis szeretnénk csiszolni a kiejtésünket, akkor a legjobb módszer az, ha papír nélkül, a tanárunk után ismételve tanuljuk a mantrát, mivel az írott szöveg, különösen, ha egyszerűsített átírásról van szó, sokszor félrevezető lehet. A módszer további előnye, hogy sokkal gyorsabban memorizáljuk a mantra szövegét.

A mantrák fordítása

További ok arra, hogy a mantrákat szanszkrit nyelven énekeljük az, hogy a fordításukkal elveszítenék a lírai jellegüket, hiszen általában tömör, bonyolult szimbólumrendszerrel sűrűn átszőtt szövegekről van szó, ráadásul a megfelelő terminológia sem áll rendelkezésünkre, ezért hosszú körülírásokat kellene alkalmaznunk. Ez elmondható az astanga nyitó- és zárómantráról is, az aktuális világképünktől függően többféleképpen lehet őket értelmezni, például a Patandzsali kezében található kard (dhárin) értelmezhető egyszerű leírásaként egy ábrázolt formának, de tekinthető az akadályok ellen védelmező fegyverként, a megkülönböztetés (azaz helyes tudás) kardjaként, vagy akár a szusumná nádíként, amelyen úgy hatol felfelé a Kundaliní energia, mintha egy kardot döfnének át rajta, és még folytathatnánk a sort. Érdemes kontemplálni a mantrák jelentésén, elolvasni több fordítást, és időről-időre újragondolni, hogy számunkra mit jelentenek. Itt is igaz azonban a fenti szabály: az odaadás a legfontosabb, egy nagy becsben tartott mantra akkor is működik, ha fogalmunk sincs a jelentéséről.

auṁ
vande gurūṇāṁ caraṇāravinde
sandarśita svātma sukhāva bodhe |
niḥ-śreyase jaṅgali-kāyamāne
saṁsāra hālāhala mohaśāṁtyai ||

ābāhu puruṣākāraṁ
śaṅkhacakrāsi dhāriṇam |
sahasra śirasaṁ śvetaṁ
praṇamāmi patañjalim ||
auṁ

OM
Leborulok a nagy tanítók lótuszlába előtt, akik felvedik előttünk az önvalónk valódi természetét és ezáltal boldogságot ébresztenek bennünk.
A tanító teljes jólétbe vezet, mint a varázsló a dzsungelben, még a feltételekhez kötöttség és az illúzió okozta szörnyű mérgezésből is kigyógyít.

Hódolatom ajánlom Patandzsalinak, akinek a felsőteste ember formájú,
ezer feje fényesen ragyog, kezeiben kagylókürtöt (eredeti hang), csakrát (végtelenség) és kardot (a megkülönböztetés ereje) tart.
OM

auṁ
svasti-prajā-bhyaḥ pari-pāla-yaṁtāṁ
nyāyena mārgeṇa mahīṁ mahīśāḥ |
go-brāhmaṇebhyaḥ śubham-astu nityaṁ
lokāḥ samastāḥ sukhino-bhavaṁtu ||
auṁ śāntiḥ śāntiḥ śāntiḥ

OM
Gondoskodjanak minden ember jólétéről a hatalmas és fenséges vezetők törvénnyel és igazsággal. Óvják a teheneket (isteniség) és a bölcseket, és váljon (bhavantu) az egész (samastah) világ (lokha) boldoggá (sukhino).
OM béke, béke, béke

A cikk folytatását itt találod.

A jógikus munkahely jellemzői

Office yoga
“Don’t walk how I walk – walk towards where I walk”
Author Photo
R. Sharath Jois
India

Az intenzív jógagyakorlás kétségkívül mindenki életét felforgatja. Alapvető, mindezidáig természetesnek vett döntéseinket kérdőjelezzük meg és vizsgáljuk felül abból a szempontból, hogy vajon segítik-e a gyakorlásunkat. A legtöbbünkben felmerül, hogy a napi robot az irodában vagy bármilyen munkahelyen milyen káros is a testünknek és az elménknek. Ráadásul tovább nehezíti az életünket az, hogy a kollégák és a rokonok is gyanakvó tekintettel néznek ránk az új szokásaink, például a hajnali kelés vagy a vegetáriánus életmód miatt. Nem csoda hát, ha egyre gyakrabban jut eszünkbe az, hogy váltanunk kell, és ki kell szállnunk a lélekölő mókuskerékből.

Mielőtt azonban beadnánk a felmondási vagy a válási papírjainkat, és mindent eldobva világgá mennénk, érdemes megismerni egy történetet egy nagy jógiról, amit még Mysore-ban hallottam professzor Tatacharyáról a Bhagavad Gítá kurzusán.

A szóbanforgó nagy jógi történetesen egy hölgy volt, mégpedig egy örömlány. Volt egy kis házikója, ott fogadta minden este a vendégeit. Egy napon egy idős úr tért be hozzá, hogy igénybe vegye a szolgáltatásait. A hölgy karma jógi volt, aki ennek megfelelően, tiszta odaadással végezte a munkáját, és minden férfira, aki átlépte a küszöbét férjeként tekintett az egész együtt töltött idő alatt. Az idős úrral sem volt másképp, teljes figyelemmel szolgálta őt, azonban sajnos a kora és egészségi állapota miatt nem élte túl vendége az éjszakát: álmában, a hölgy ágyában fekve érte őt a halál. Mivel nem távozott a lány házából, ezért ő férjeként megsiratta, gyászolta őt, szerény vagyonából kifizette a szükséges szertartásokat, majd végül az akkori szokásoknak megfelelően férje halotti máglyájára vetette magát. Odaadásának köszönhetően olyan nagy jóginik és Istennők között tartják őt azóta is számon, mint Párvatí (Siva felesége) vagy Draupadí (a Pándavák felesége), és elérte a teljes felszabadulást.

Nehéz lenne olyan munkát mondani, amit ‘kevésbé jógikusnak‘ gondolunk, mint a történetben szereplő hölgyé, de láthatjuk, hogy számára ez sem állt a jóga valódi céljának megvalósítása útjába. Éppen ezért nem érdemes ítélkezni, és ‘jógikus‘, illetve ‘nem jógikus‘ kategóriába sorolni munkahelyeket vagy élethelyzeteket, a karma jógának pont az a lényege, hogy a számunkra kiszabott feladatokat végezzük teljes odaadással, az eredményekre nem számítva. Ennek az a legnagyobb akadálya, ha más bőrébe bújunk, és tőlünk idegen feladatokat végzünk csak azért, mert külső szemmel ‘jógikusnak‘ tűnnek.

Minden munkahely kiváló gyakorlási lehetőséget kínál, nem feltétlenül kell jógaoktatónak szegődnünk, ha napi 24 órában szeretnénk jógázni. Patandzsali ezzel kapcsolatban is útmutatást ad nekünk: békés és örömteli lesz minden napunk, ha barátságosak vagyunk a boldog és sikeres munkatársainkkal; együttérzünk azokkal, akik nehézségekkel küzdenek; örülünk a segítőkész, jólelkű hozzáállás láttán; és ítélkezés nélkül távol tartjuk magunkat a gonosz intrikáktól. Ráadásul ezzel nem csak a gyakorlásunkat támogatjuk, hanem a közvetlen környezetünk életét is kicsit könnyebbé tesszük. Ne fussunk el a nehézségek elől, inkább jógázzunk mindenütt: az irodában, a villamoson vagy amikor az ügyfeleinkkel tárgyalunk! Előfordulhat, hogy legnagyobb meglepetésünkre ezután a szürke irodánkban egyre több mosolygó arcot és hű szövetségest fogunk találni.

Miért gyakoroljunk ászanákat?

David Robson

A Jivamukti jógairányzat alapítói, Sharon Gannon és David Life az ászanagyakorlás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jóga egyéb aspektusainak (erőszakmentesség, odaadás, meditáció, spirituális hangvibrációk, szentírások tanulmányozása) megvalósítására, amelyeket egyedülálló módon az órarendi órákba is beépítenek. Minden hónapban megadnak egy központi témát, amelyről Sharon vagy David ír egy esszét, és a tanárok a világ minden pontján az aktuális üzenet köré komponálják a Jivamukti órákat. Következzen tehát az aktuális, júniusi téma: Miért gyakoroljunk ászanákat?

Miért gyakoroljunk ászanákat?

         Egy gyakorló mostanában azon töprengett, hogy néhány jóga tradícióban, mint például a Bhakti Jóga, miért elenyésző vagy egyáltalán semmilyen hangsúly nincs az ászanák gyakorlásán, míg a Dzsivamukti Jógában és a legtöbb egyéb kortárs nyugati jóga diszciplínában az ászanák fő szerepet játszanak. Igaz, hogy léteznek olyan tradíciók, melyek elsődlegesen más gyakorlatokra helyezik a hangsúlyt, mint az ászanák. A jógának négy fő ösvénye van, mindnek ugyanaz a célja – a megvilágosodás, vagyis a lét egységének megtapasztalása – de mind mást hangsúlyoz a cél elérése érdekében.

A Bhakti Jóga, az imádat ösvénye elsősorban a japa-t hangsúlyozza (Isten neveinek ismételgetése), mantrázás és rituálék segítségével. Annak a gyakorlata, hogy személyes kapcsolatot alakítsunk ki Istennel, melyen keresztül a múlt karmája megtisztul. Néhány jelentős Bhakti jógi például Neem Karoli Baba, Shyamdas, Krishna Das, Rumi és Mirabai.

A Dzsnána Jóga az intellektus ösvénye, elsősorban a meditációra, az írásokra és a Szanszkrit tanulmányokra fekteti a hangsúlyt. Arra a kérdésre koncentrál, hogy „Ki vagyok én?” és az erre a kérdésre adható minden lehetséges választ felkutatja. A Dzsnána jógi arra jön rá, hogy semmilyen válasz, amely a materiális, relatív világból származik, nem lehet helyes, és ami megmarad az a valóság igaz természete. Sri Nisargadatta Maharaj és Ramana Maharshi Dzsnána jógik.
A Karma Jóga az önzetlen szolgálat ösvénye, elsősorban azt emeli ki, hogy tetteink eredményét Istennek ajánljuk fel – „legyen meg a Te akaratod, és nem az enyém.” Mások szolgálatán keresztül látjuk meg önmagunkat – és Istent – másokban, a különálló én illúziója szertefoszlik. Úgy tartják, ha egyetlen önzetlen tettre is képesek vagyunk – egy olyan cselekedetre, amely mentes az egónktól – azonnal megvilágosodunk. Swami Sivananda és Teréz Anya Karma jógik.

A Rádzsa Jóga a nyolcfokozatú ösvény (vagy Ashtanga Jóga), melyet Patanjali írt le a Jóga Szútrában. Főképpen az elme tendenciáinak és sajátságainak megfigyelését és vizsgálatát hangsúlyozza, és arra tanít, hogy identitásunkat eltávolítsuk elménk fluktuációitól, melynek hatására megvalósítjuk a létezés Egységét. Sri Krishnamacharya és Sri K. Pattabhi Jois mindketten Rádzsa jógik.

A 20. század elején Sri Aurobindo azt tanította, hogy a jóga négy ösvényét be lehet integrálni ha mind a négy ösvényből merítünk nem csak azért, hogy a gyakorló tudatállapota emelkedjen és megvilágosodjon hanem, hogy pozitív változás induljon meg a világban. A Dzsivamukti Jóga a jóga egy ilyen integrált rendszere.

Az ászanákat a Rádzsa Jógához tartozó gyakorlatoknak tartják, de az ászanák tulajdonképpen minden jógatípusba besorolhatóak. Ahhoz, hogy jógát gyakoroljunk inkarnálódnunk kell – vagyis fizikális testben kell élnünk. A bhakta szíve és torka mantrázik, ezek testrészek, a dzsnáni ül és meditál a testében, a karma jógi teste segítségével viszi véghez az együtt érző tetteket. Az ászana a Földdel és minden mással való kapcsolatunkra vonatkozik, és arra is, hogy a másokkal való kapcsolatunk fizikális. Az ászanák gyakorlása közvetlenül elvezethet minket a megvilágosodáshoz, mivel az egyetlen dolog, ami köztünk és a megvilágosodás közt van, az önmagunk és mások percepciója. A karma, mely a másokkal való interakciónkból jön létre, a testünk szöveteiben tárolódik – tulajdonképpen a karmánk teszi ki a testünket – a testünk ászanákkal történő átmozgatásának hatása karmatisztítás, segít nekünk kellemesebben érezni magunkat a testünkben, másokkal való kapcsolatainkban, és végül a szabadsághoz és a felszabaduláshoz vezet el.

         Ha megnézzük az emberiség történelmét azt látjuk, hogy a civilizáció és a szervezett vallások megerősödtek és így a mások iránt mutatott előítéletek is. A két legősibb ilyen előítélet a nőgyűlölet és az állatok gyűlölete, a fizikális testről alkotott negatív kép körül forog, mely a testtel úgy bánik, mintha a kegyvesztettséget reprezentálná, és megzabolázni, degradálni vagy formára kellene kovácsolni. Az idők során az emberek egyre inkább elszakadtak a Földtől, a fizikális testüktől, és a többi állat közti helyüktől. Hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat speciális esetként értelmezzük és arroganciával törekszünk arra, hogy megkülönböztessük magunkat az állatok fizikalitásától. Ez odáig vezetett, hogy hibásan úgy gondoljuk, ahogy élünk és ahogy a Földdel és más lényekkel bánunk, annak nincs káros következménye számunkra, más lények vagy a Föld számára.

Ha a jóga történetét nézzük meg, a gyakorlatoknak egyre részletesebbé és kifinomultabbá kellett válniuk annak érdekében, hogy saját egyre fokozódó élettől való elidegenedésünket meg tudják szólítani. A legkorábbi írások a boldogságról, a megvalósításról, a harmonikus életről, Isten és magunk megismeréséről nagyon idealisztikusnak, filozofikusnak és nagyon bonyolultnak tűnnek a ma emberének megértés és a gyakorlatban való megvalósítás szempontjából. A Rig Véda például azt tanítja, hogy „Ezt ki tudja? Senki sem tudja.” Legtöbbünk számára egy kicsit több útmutatásra van szükség. Ezért a Védák tanításainak kivonataként születtek meg az Upanisádok, tehát narratívákká, történetekké és parabolákká alakították őket. Sok embernek még konkrétabb instrukciók kellenek, így született a Jóga Szútra és a Bhagavad Gita, melyek nagy részét vonatkoztathatjuk a jelenre, nagy részük mégis absztraktnak tűnik számunkra. A középkorban jött a Hatha Jóga Lámpása, mely részletes instrukciókat ad 15 ászanához, számos egyéb gyakorlat mellett.

         Úgy tűnik, ahogy telt az idő egyre nehezebbé vált az élet misztériumának megértése a konfliktusok korában, a Kali Yugában. A kereső hagyományosan talált egy tanítót, aki talán ellátta egy mantrával, melyet ha a mester iránti teljes odaadással és hittel recitált, eljutott a megvilágosodásig. Napjainkban csak kevesen rendelkeznek ekkora hittel egy mester vagy egy mantra iránt. Elmondhatjuk, hogy a testünk –  fizikális, energetikai, mentális és emocionális szempontból is – eltompult, elvesztettük az érzékenységünket, azt a képességünket, hogy a szubtilis minőségeket megtapasztaljuk. Sokat feladtunk annak érdekében, hogy „civilizált” életet élhessünk. Az ászanák gyakorlásának hatalma van élesíteni az érzékeinket, és visszaállítani minket természetes állapotunkba – minden létezés teljes egységének az állapotába, az örök boldogság állapotába.

 Sharon Gannon

Forrás: Why Asana?
Fordította: Szabó Nóra

Astanga egy életen át

lion_2
Ahogy a méh mindenféle virágon nektár után kutat, keress tanításokat mindenfelé.
Ahogy az őz, mely csendes helyre megy legelni, vonulj el, hogy mindent megeméssz, amit gyűjtöttél.
Ahogy az oroszlán, élj teljesen félelem nélkül.
És végül mint egy őrült, túl minden korláton, menj, ahová csak akarsz.
Author Photo
Csögyal Namkhai Norbu

Milyen sokszínű is az astangás családunk! Vannak nagyvárosi aszkéták, akik minden nap hajnalban kelnek, és úgy gyakorolnak, mintha a tanáruk ott állna közvetlenül a matracuk előtt. Vannak szívükben örökifjú, de már őszülő halántékú hippik, akikről hol egy csodás tengerparton, hol pedig az esőerdő mélyéről kerül elő egy-egy megkapó fénykép. Vannak olyanok, akik szerint a gyakorlás elsősorban örömszerzés forrása, de sosem a fájdalomé, ezért ahelyett hogy patakokban folyó verítékben fürödve fújtatnának, inkább könnyedén végiglebegnek egy – sok esetben módosított – sorozaton. Vannak olyanok is, akik szerint a jógának nem elengedhetetlen része a napi szintű ászanagyakorlás, ezért időnként ki is váltják egy önfeledt kírtannal, sétával a természetben vagy akár egy vidám baráti reggelivel. Ők mindannyian részei a családnak, és különbözőségeik ellenére összeköti őket a rendszer szeretete, a mysore-i utazások és az, hogy előszeretettel válaszolnak a kérdéseinkre olyan talányos mondatokkal, mint „Practice, practice, all is coming!”.

Általában az is megfigyelhető, hogy legtöbbünknél változik a gyakorláshoz való hozzáállásunk az évek során. Nagyon találóan írja ezt le a bevezető idézet is. Amikor csillapíthatatlan szomjúság ébred bennünk a kimondatlan kérdéseink megválaszolása iránt, akkor először elkezdünk keresni. Kipróbálunk több mindent, meghallgatunk sok álláspontot, kiolvasunk egy könyvtárat. Ez pedig pont így van jól, nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki egyből rátaláljon a saját útjára, és később se merüljön fel benne a kétség, hogy esetleg másfelé kellett volna indulnia. Eleinte érdemes nyitott szemmel járnunk, és minden álláspontot nyílt szívvel meghallgatni.

Valószínű, hogy egy idő után a sok információ és egymásnak (látszólag) ellentmondó állítás összezavar minket. Ekkor jön el annak az ideje, hogy az őzhöz hasonlóan kicsit hátrébb lépjünk, és megnézzük, hogy a sok út közül melyik a legvilágosabb, a legnekünkvalóbb, és induljunk el rajta. Feltétlenül szükséges, hogy elmélyítsük a felületes ismereteinket, ezt pedig csak úgy tudjuk megtenni, ha kiválasztunk egy ösvényt, és arról nem térünk le. Ha ez éppen az astanga jóga, akkor keljünk fel heti hatszor és álljunk a matracra; hallgassunk a tanárunkra és csak a számunkra kijelölt ászanákat gyakoroljuk; építsük be az életünkbe a jamákat és nijamákat, és ne keverjünk mindenféle máshonnan hozott technikákat a szádhanánkba. Ha ezt legalább tizenkét évig így folytatjuk, akkor talán elmondhatjuk, hogy sikerült bepillantást kapnunk a felszín alá.

Ennyi idő alatt a matracunk a béke szigetévé válik, a szádhanánk pedig melengető védőburokként ölel körül, és óv meg az élet viszontagságaitól. Ekkor valóban egy oroszlán bátorságára lesz szükségünk, hogy továbbléphessünk és lekapcsoljuk a biztonsági kötelet. Ez sokféleképpen valósulhat meg: például elkezdünk pránájámát gyakorolni, elköltözünk, családot alapítunk vagy egyszerűen elkezd a testünk megöregedni. A közös pont az, hogy felborul a régi szádhana, és nekünk elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy az elménk békéjét ne zavarják meg ezek a változások. Kívülről talán úgy tűnhet, hogy távolodunk a céltól, pedig valójában ezek a fordulópontok azok, amikor fejest ugrunk a jóga óceánjába az eddigi biztonságos hajónkról. Természetesen az ugrás csak akkor lehet sikeres, ha előtte sok-sok évnyi szilárd gyakorlással alapoztuk meg az elménk erejét és rugalmasságát, és nem a háborgó tengerbe vetjük magunkat, hanem csendes hullámok közé.

Ha pedig a merülésünk sikeres volt, akkor leírhatatlan, ami ránk vár. A jóga többé nem gyakorlás, nem technika lesz, hanem magától értetődő és természetes. Ez a külső szemlélők számára felfoghatatlan és érthetetlen, nem véletlen, hogy számos régi astangás láttán az emberek csak legyintenek, és elintézik őket annyival, hogy „ez teljesen megőrült”, vagy „tudom, hogy nem is gyakorol már minden nap”. Pedig lehet, hogy számára már a napsugarak látványa, a víz csobogása, vagy a kedvesének érintése nagyobb eksztázist idéz elő, mint bármilyen haladó meditációs technika. Hiszen ő már megtapasztalta a boldogságot, és hogyan is ne nevezhetnénk valakit őrültnek, aki azt állítja, hogy minden perc ünnepelni való csoda, a boldogság pedig mindig itt van bennünk, nem pedig elérhetetlen cél a távolban, amiért keményen kell küzdeni. Bolond és veszélyes szavak ezek, ráadásul az ő szájukból a hallgatóság elhiszi mindezt, és ők is át akarják majd ugyanezt élni, így ezek a személyek végül teljesen a feje tetejére állítják a világot. Óvakodjatok hát a jóga „nagy öregeitől”!

A versengésről 2. rész

Sisterhood_njt

A képet Nathan Jalani Taylor készítette.

Néhány további gondolatot szeretnék megosztani a múlt heti, versengésről szóló cikkel kapcsolatban.

Amíg nem ismerjük fel, hogy mindannyian egyedi, különleges lények vagyunk, akiknek mindeközben a legbelső lényege, nem hogy nem különböző, de valójában egy és ugyanaz, addig könnyedén a korábban már említett versengés és féltékenység áldozataivá válhatunk. Ez tapasztalható a modern feminizmus esetében is; sok esetben a vívott harc már régen nem arról szól, hogy egyenlő esélyeket biztosítsanak a nőknek, sokkal inkább egyfajta versengéssé vált a nemek között. Úgy vélik, hogy a nők sokkal jobban helyt állnak minden helyzetben, mint a férfiak, a hagyományos női szerepek pedig alacsonyabb rendűek, mint azok a magas pozíciók, amelyeket egy modern felvilágosult nő elérhet…

Tehát csak annyi történik továbbra is, hogy összehasonlítunk, bírálunk és versengünk: rivalizálunk a férfiakkal és a más utat járó nőkkel egyaránt. Ez pedig csak még több gyűlöletet fog hozni a világba, és ettől biztosan senki nem fogja jobban tisztelni a nőket.

Én más úton haladnék. Hiszek abban, hogy ha szeretnénk a világot jobb hellyé tenni, akkor először az önismeret óceánjában kell minél mélyebben elmerülni. Ha megtaláltuk magunkban a sosem változó, nem cselekvő igazságot, csak akkor leszünk képesek tiszta és őszinte kapcsolatokat kialakítani. Minél jobban megismerjük magunkat, annál jobban megértjük a világot is. A korai feminizmus és a történelem során feltűnt különleges nők pedig éppen ezt az önismereti ösvényt járták be: nem féltek a nőiség lényegének mélyére hatolni, majd azt felszínre hozni. Megértették a nagy Titkot: egyszerre vagyunk játékos szüzek, szerető anyák, ellenállhatatlan csábítók, bölcs papnők és rettenthetetlen harcosok. Nem kell választanunk a szerepek közül, és nem szabad elnyomni egyik énünket sem, csak engedni, hogy mindig az törjön előre, amelyre épp szükségünk van.

De van még valami, talán valami ennél is fontosabb, amit ezek a rendkívüli nők megértettek: a nőket csak egy másik, segítő szándékú nő avathatja be ebbe a Titokba. Ezért az a legfontosabb, hogy a nők összetartsanak, és mindig segítsék egymást. Nincs nagyobb bűn a világban, mint amikor egy nőt bántanak, és ez magukra a nőkre is érvényes. Nincs égetőbb fájdalom annál, amit egy nő okozhat egy másiknak, akár csak egy maró tekintettel vagy szóval.

Ezért most, amikor ennyi tudás birtokában vagyunk önmagunkról, itt lenne az ideje a feminizmusnak új irányt adni, a versengés és a gyűlölködés helyett pedig arra koncentrálni, hogy a már megerősödött és felvilágosult nők közösségbe lépjenek, összefogjanak, egymást erősítsék, és elesett társaikat segítsék. Így valóban létrejöhetne az egyenjogúság globális szinten is, hiszen ha sok erős nő egyesülne, akkor akár a parlamentekben is megjelennének olyan eddig ritkán használt fogalmak, mint az együttérzés, az önzetlenség vagy a gondoskodás. Ezek tipikusan olyan minden emberben jelen lévő érzések, amelyek felszínre hozatalának a nők a mesterei, és amelyekre a világnak óriási szüksége van. Ezek kiegyensúlyozhatnák a jelenleg uralkodó inkább maszkulin gondolkodásmódot, és a kettő együtt valóban csodákra lenne képes. Hiszen ez a valódi egyenlőség: amikor mindkét fél tisztelettel meghallgatja a másik véleményét, majd a kettőből kialakul egy egységes, még értékesebb álláspont, és megszűnnek a kettősségek. Kívánom hát, hogy a nők tanulják meg szeretni és segíteni egymást, legyenek egymás nővérei, anyái és bölcs nagyanyái, és támogassák egymást a szenvedélyük által kijelölt úton legyen az bármilyen különböző az általa helyesnek gondolttól!

1236

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved