Santi(na) gondolatok: képzetek

Santina Budapest

Tudatában vagyok annak, hogy mindaz, amivel szembekerülök a világban, a belső világomnak az eredménye – múltbeli gondolatoknak, hiedelmeknek, érzelmeknek és a képzelet játékának. Ezek a képzetek fennállnak mindaddig, amíg a tudatommal életben tartom őket. Tanulom, hogyan kell figyelmen kívül hagyni az érzékelés nyilvánvalóságát, bármilyen nemkívánt állapot álljon is elő az életemben. A következő szavakat olvastam: „A tudat az egyetlen valóság.” És akkor rájöttem: „A jelenlegi állapota csak a saját magáról alkotott képének manifesztációja volt.” – írta Neville Goddard.

Nem azért teszünk dolgokat, hogy hozzájussunk valamihez, hanem, hogy váljunk valamivé. Változtatjuk a saját magunkról alkotott képet. Úgy gondolom, sokunknak rossz a magáról alkott képe. Amikor Goddard azt mondja, hogy a tudat az egyetlen valóság, arra gondol, hogy a tudat ténylegesen az egyetlen, ami valóságos. Úgy szoktuk gondolni, hogy ez a világ az, ami valóságos, és hogy a tudat, a képzelet olyan dolgok, amelyek sosem valósulhatnak meg. Valójában az ellenkezője igaz: a tudat az egyetlen valóság, és ez a világ a tudat számtalan valóságának illúziója.

A tudat elsődleges. Amit általában valóságnak hívunk nem több, mint a tudat önvalónkon keresztüli kivetülése. Fokozatosan értettem meg, hogy bármilyenek is legyenek a körülményeim, nem kell őket végesnek tekintenem. Megválaszthatom a tudat minőségét, jellemzőit és színezetét. A környezeted talán kritizálni fog miatta, hogy irreálisat kívánsz, mikor olyat említesz, amit nehéznek vagy lehetetlennek tűnik elérni. Mindannyiunknak irreálisnak kell lennünk a kétségek hadával szemben, ha azt szeretnénk, hogy amit kívánunk, teljesüljön. El kell tekintenünk a „tényektől”, amelyek tagadnák szívünk vágyának beteljesülését. A megszokás az egyetlen, amely a gondolatainknak a régi, negatív gondolatvágányokon tartja. Senki más nem tudja a felszínre hozni a gondolati mintázataidat, ezekkel pedig az életedet, csakis te. Amely tudattalan, még mindig befolyásolja a jelenlegi valóságodat. Ne legyünk naivak: „Amíg a tudattalant nem tudatosítod, az irányítása alatt tartja az életed és sorsnak fogod nevezni” (Carl Jung).

Írta: Santina Giardina-Chard (AUS)
Fordította: Horváth Eszter
Santina Budapesten

Santi(na) gondolatok: megtestesülés

Santina and Karoly

Hogyan határozzuk meg a megtestesülést? Merleau-Ponty francia filozófus szavaival élve: „Tudatnak lenni, de leginkább tapasztalásnak lenni azt jelenti, hogy belső kommunikációt tartunk fenn a világgal, a testünkkel és a többi emberrel, velük együtt vagyunk, ahelyett, hogy csupán mellettük lennénk.”

Talán súlyosnak hatnak ezek a szavak, de egyszerűbben fogalmazva, megtestesültnek lenni azt jelenti, hogy az érzékeinken keresztül élünk. A testünkön keresztül érzékelt tapasztalattal vagyunk a világ részei, a testünkön és a testünkben érzünk. Azt is jelenti, hogy belülről is érzékeljük a testünk. Észreveszed, hogyan érzed magad, amikor egy másik test van melletted és érzékeny leszel az ő energiájára.Nemcsak az elme és test kapcsolatáról van szó, hanem a belső energiád érzékeléséről. A belső rezonanciádról, magatartásodról. Arról, ahogyan a testedben vagy. A bensődben maradni arról szól, hogy te magad engedheted csak, hogy többet érezz a ‘létezésed’ energiájából. Egy mód arra, hogy elérhető légy a jelenben. Nem kemény munkát jelent, vagy megterheltséget, de nem is kényelmet vagy megközelíthetetlenséget.

A megtestesülés számomra azt is jelenti, hogy érzem, mi történik a testemben, mi történik, amikor valami ‘nem klappol’. Időt adni a homályos érzésnek, hogy tisztázza magát, semmint gyorsan megszüntetni az irritációt, semmint gyors megoldást találni rá, mondjuk egy fájdalomcsillapítóval. Fel kell tennem a kérdést, mit mond ez az érzés nekem arról, ahogy most a testemben vagyok? Tisztában lenni a testemmel/elmémmel/lelkemmel, a ‘megélt érzés’ tisztábban megmutatja nekünk, hol kezdődünk mi és hol végződik a fájdalom.
Véleményem szerint tehát a mélyebb megtestesülés segít tisztázni a személyes korlátainkat, jobban képessé téve minket a másokhoz való kapcsolódásra, a másokra és a környezetünkre való érzékenységre. Arra kér, hogy ne csupán megszabaduljunk a nemkívánatostól, hanem fedezzük fel a dolgokat és értékeljük őket, ne pusztítsunk, hanem örüljünk, ne szétválasszuk magunkat, hanem testesüljünk meg és legyünk jelen. Ez akkor kezdődik, ha felfedezzük azt, ami hozzákapcsol minket a mélyben rejlő egységhez. Egyszerűen fogalmazva, embernek lenni és megtestesülni: biológiai spiritualitás. Az emberiséghez való kapcsolódás, amely az itt és mostban, a mélyben rejlő egységben van.

Írta: Santina Giardina-Chard (AUS)
Fordította: Horváth Eszter
Santina Budapesten

Santi(na) gondolatok: lélektől lélekig a tudattalanba

Santina ashtanga

Semmi tettetés, semmi filter, semmi csalás? Azt hiszem, a legfontosabb kapcsolat két ember közt a tudattalan és tudattalan közti, lélektől lélekig. Nem tudunk tettetni vagy erőltetni egy érzést. A mellkasban rezonáló energiát a szívedben, amit a torkodban is érzel, nem lehet elfedni közhelyekkel és spirituálisnak hangzó szállóigékkel. A szavaim és a tetteim gyengék ahhoz az igazi belső tudatomhoz képest, amely hatással van a másikra, és amelyre hatással van a másik tudata. Az igazság hullámhossza keresztül tör védfalakat és egyenesen a szívhez szól. A helyes és a helytelen mögötti mező a tudattalan mezeje, a szándékoltságon, tervezettségen, a célokon túl mutat, és a saját feltevéseimet arról, hogy „mi kellene történjen”, meghaladja. Az igazi cselekvés mezeje, ahol az igazságot kifogástalanul cselekedhetem, a végeredményt Istenre bízva, tudva, hogy az optimális megszilárdul a szüntelen figyelmem alatt. Csak a másik ember felé kell fordítanom az energiámat. A válasz meglepő – néha határozatlan, néha negatív, és néha pozitív megerősítést kapok affelől, hogy mélyen megérintettem valakit. A jón és rosszon túl lenni önmagában kielégítő – egy pozitív megerősítés, olyan, mint hogy amikor köszönetet mondanak nekünk is egy kielégítő bónusz. Ami segít fejleszteni a tekintetem, hogy jón és rosszon túl lássak, az, hogy emlékeztetem magam arra a felelősségemre, hogy a tapasztalatomhoz hű maradjak, hű maradjak a megtapasztalt igazsághoz és ne az eredményt próbáljam kontrollálni – ez a tanulási folyamat felnyitja a szemet.

Írta: Santina Giardina-Chard (AUS)
Fordította: Horváth Eszter
Santina Budapesten

Sharath Jois arról, hogy miért nem jó túlzásba vinni az ászana gyakorlást

Sharath Jois Paramaguru

Az ászana spirituális gyakorlásunk egy fontos részét képezi, de a túl sok ászana lehet, hogy rossz irányba visz el.

A jóga egy természetes folyamat, amely az idővel alakul. Ugyanakkor az ászana nem természetes módon történik. Ahhoz, hogy valaki hatékonyan jógázzon egy adott módszer elsajátítása szükséges. Mindkettő időigényes, mint ahogy minden ami egy átalakuláshoz szükséges. Habár az ember végül élhet természetes módon és erőfeszítés nélkül a jógában, az ászana gyakorlást túlzásba vinni soha nem jó.

Az ászana az Ashtanga jóga nyolc ága közül az egyik, és egy lehetséges út a test és az érzékek megismeréséhez. Az ászanák az embert egy magasabb rendű tudatossághoz vezethetik, azért mert gyakorlásuk közben sok dolog megy végbe. Az ember teste erősebbé és stabilabbá válik és a megfelelő légzésnek és vinyászának köszönhetően az elme megnyugszik és kiegyensúlyozottabbá válik. Ezért testünk csavargatása és hajlítgatása a jóga gyakorlásunk egy rendkívül izgalmas részévé válik, és elsődleges célja az, hogy a sadhanavagy spirituális gyakorlásunk egészének is egy fontos része legyen.

Sajnos ma már túl sok ember szinte megszállottan gyakorolja az ászanákat. Azt gondolják minél jobban kifacsarják saját testüket annál messzebb jutnak az önmegvalósítás útján. Sokszor azt látom, hogy az emberek túlságosan megerőltetik magukat. Tekerik, csavarják testüket és néha túlzásba viszik, reggel, majd később este is gyakorolva. Tény, hogy minél több figyelmet fordítunk a gyakorlásunkra a testünket is annál jobban megismerjük. Ugyanakkor gyakran túl gyorsan akarunk haladni azt gondolván, hogy valami jobbat és hamarabb érünk el. Ezen hozzáállás biztos útja nem csupán a testünkben, hanem az érzékeinkben és a szerveinkben való károkozásnak is. A túl sok ászana gyakorlás soha nem visz közelebb a spiritualitáshoz vagy az önmegvalósításhoz, viszont nagyon is eltávolíthat ezektől.

Annak egyik oka, hogy az emberek megszállottan gyakorolnak ászanákat az, hogy ez egy nagyon felkapott online téma rengeteg önreklámmal tarkítva. Valaki tudja, hogyan kell ezt vagy azt a pózt kivitelezni és posztol róla egy képet vagy akár el is magyarázza, hogyan kell azt csinálni. Másrészt azért is vannak túlságosan is a figyelem középpontjában az ászanák mert mondjuk valaki előadást tart a kézenállásról vagy a hátrahajlításról és ezért sok diák elmegy az adott workshopra. A kézenállás tanításának semmi köze a jógához. A jóga megtapasztalásához nincs szükség ahhoz, hogy lemásoljuk azt, hogy valaki hogyan tanult meg egy-egy pózt. Ez az a pont, ahol az emberek épp a lényegét nem látják annak, hogy mit kellene tanítaniuk.

Túl sok a jóga körüli beszéd, ugyanakkor az azzal kapcsolatos tapasztalás nem elégséges. Amikor valaki egy nagyon precíz előadást tart, a jóga megtapasztalása nem fog megtörténni. Valaki egy órán vagy egy workshopon beállíthat egy adott pózba és megkísérelheti elmagyarázni, hogy az energia így vagy úgy áramlik, de mindannyian más és más struktúrával és testalkattal rendelkezünk. Egy guru nem fogja megtanítani a technikát azért, hogy az ember megtapasztalja a jógát. Megtanítja ugyanakkor azt, hogy hogyan tapasztalja meg a jógát természetes módon, a saját testében, és hogy hogyan érezze magát komfortosan egy pózban. Mindez sokkal több időt vesz igénybe mint egy hétvége, és jóval túlmutat azon amit egy workshopon meg lehet tanítani.

Egy tanár vagy egy guru elsősorban a jóga megtapasztalását tartja szem előtt, mivel ezt megelőzően nem értheti meg valakinek sem a testét sem a lelkét. A guru arra törekszik, hogy pózokat adjon, azért, hogy azok segítsék a diákot. Ha az ember folyamatosan előadásokat tart, a megtapasztalás élménye nélkül, úgy képtelenség valakit a jóga ösvényén vezetni. Mindenkinek saját magának kell az adott pózt megtapasztalnia, és ezen tapasztalat másmilyen lesz, mint amilyen a guruja esetében volt. Maga a módszer ugyanaz lesz, de a tapasztalat, amelyre az egyénnek szüksége van feltételezi a befogadás és az intelligencia egy adott szintjét.

A jóga egy természetes folyamat, viszont azt, hogy hogyan megy végbe meg kell érteni. Ha az ember egy bizonyos gondolkodásmódot és tanításokat követ és mindezt odaadással és elkötelezettséggel teszi, úgy a változás be fog következni. Bekövetkezik a lelki átalakulás, melynek során az elme is és az egész egyén elkezd egy felsőbb, isteni világ felé közeledni. Ennek során az egyén tekintetét önmagára fordítja. Elkezdi az önmegvalósítás útjainak keresését és kerül olyan dolgokat, amelyek elméjét megzavarják és a lelki növekedésében meggátolják. Ha valakiben megfogalmazódik a vágy aziránt, hogy spirituális dolgokról tanuljon, akkor kialakít egy módszert és a tapasztalat áramlása természetessé válik. Ehhez szüksége van egy módszerre. Ezt senki nem kényszerítheti rá vagy kényszerítheti erre.

Ahelyett, hogy a kézenállásukon dolgoznak, a diákoknak a jóga alapjairól kellene tanulnia, ayamákrólés a niyamákról. Akrobatikus mutatványok helyett egy magasabb rendű tudatosság felé kellene törekedniük és ezt megerősíteniük önmagukban. A jóga gyakorlásához először az alapjainkat kell megértenünk és kijavítanunk. Ahhoz, hogy az alapjainkat megerősítsük, magunkévá kell tennünk egy módszert. Az ászana egy módszer ahhoz, hogy az alapjainkat megerősítsük és amely a spiritualitás felé, és saját gyakorlásunk egy magasabb szintjére vezet. Ugyanakkor az ászanákkal okosan és tudatosan kell bánni, és nem csak intellektuális módon vagy valaki más tapasztalatát utánozva.

Amikor az alapok megfelelőek és erősek, akkor a jóga természetes módon megy végbe. Ha az ember erőlteti vagy a mások által divatosnak tartott módszert vagy mások megközelítését próbálja másolni, soha nem fog megtörténni. Soha nem lehet akarni, hogy a jóga megtörténjen. Ez egy természetes folyamat. Amikor az ember magáévá tesz egy módszert, csak akkor tapasztalhat meg olyan dolgokat, amelyeket korábban nem tapasztalhatott meg önmagán belül. Az ember ilyenkor megtapasztal valamit, ami boldogsággal tölti el és ez csak természetes módon történhet meg.

Az ászana gyakorlásnak köszönhetően nagyon sok dolgot fel lehet ismerni és meg lehet érteni, akkor, amikor a gyakorlás tudatos. Viszont újból és újból és újból, magunkat túlhajszolva ismételni azokat, az értelem és a test károsításához vezet. Sok sérülés okozójává válhat. Ezek a dolgok pedig akkor következnek be, ha azokat nem megfelelően végezzük.

Forrás: Sonima.com
Szöveget fordította: Szabó Gergő

Santi(na) gondolatok I.

Santina ashtanga

A lélek, akárcsak egy vadállat, kemény, mégis alkalmazkodó, találékony, eszes és önálló: tudja, hogy éljen túl a kilátástalan kétségbeesés helyzeteiben. Ezt tapasztaltam, a bipoláris zavar, a bulímia, a heroin-függőség és anorexia időszakain keresztül az életemben. Mégis a keménysége ellenére, a lélek félénk. Mint egy vadállat, sűrű aljnövényzetben keres menedéket, különösképp más emberek elől. Ha meg szeretnénk figyelni egy vadállatot, tudjuk, hogy az utolsó dolog, amit tennünk kéne, hogy átcsörtetünk az erdőn hívogatva őt. De ha csendben sétálunk be az erdőbe, türelmesen egy fa alá telepedve és az erdő egészével együtt lélegezve beolvadunk a környezetünkbe, a vadállat, amit látni vágyunk, megjelenik.

Sajnos a gyülekezetektől elkezdve az osztálytermeken át mindenhol kioktatjuk a másikat és papolunk neki, kinyilvánításokat teszünk majd összevitatkozunk, kijelentünk és ellentmondunk neki, intjük a másikat és tanáccsal látjuk el és általában véve is úgy viselkedünk egymással, hogy minden nyers, eredeti gondolatunk bújkálni kényszerüljön. Ilyen körülmények között az intellektus, az érzelmek, az akarat és az ego a felszínre törhet, de a lélek nem : az összes lélekkel teli dolgot elriasztjuk. A kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatainkat, az önzetlenséget és a bíztatást. Mire gondolsz, ha azt a szókapcsolatot hallod, hogy „a bizalom köre”? Amikor először meghallottam ezt, nem tudtam másra gondolni, mint arra a jelenetre az Apádra ütökből, amikor Jack azt mondja Gregnek, hogy ő „kívül van a bizalom körén”. Ebből a mondatból is érezni, Greg valójában mennyire szeretne abba a körbe tartozni, ezért is válik egy kicsit őrültté. Ez a film tele van olyan jelenetekkel, amelyeket visszaidézve még napokig röhögni fogsz, ami már önmagában egy terápia, de van benne néhány rejtett kis bölcsesség morzsa is, mint amilyen a bizalom köre.
A bizalom köre olyan embereké, akik tudják, hogyan kell csendben letelepedni az erdőben és együtt várni a félénk lélekre. Egy ilyen körben megtapasztalhatjuk a szabadságot az saját igazságunk meghallására, közel kerülhetünk ahhoz, ami nekünk az örömöt jelenti, kritikusak lehetünk a hibáinkkal kapcsolatban és rizikós lépéseket is megtehetünk a változás érdekében – tudván, hogy elfogadnak minket, a végkifejlet ellenére. Köszönöm a Mysore termet, ahol a lelkemen tátongó lyuk láthatóvá válhat, és gyógyulást nyerhet.

Írta: Santina Giardina-Chard (AUS)
Fordította: Horváth Eszter
Személyes találkozási lehetőség Santinával

Santina Mysore room
Santina Mysore room
Santina Mysore room

Sharath Jois arról, hogy miben nyújt többet egy helyi Shala mint egy hagyományos edzés

Paramaguru Sharath Jois

A jóga shala ahova járunk nem csupán egy hely ahol ászanákat gyakorlunk. Egy adott jóga stúdióhoz tartozással az alábbiak szerint emelkedhet életünk minden szinten magasabbra.

Nagyon fontos, hogy legyen egy jóga shala amihez kötődünk. Egyrészt mert a shala motivál. Az ember lát másokat gyakorolni és ettől maga is kedvet kap hozzá. Amikor a tanulók otthon gyakorolnak, különösen igaz ez kezdőkre, akkor figyelmük könnyen elterelődik vagy könnyű szerrel megzavarhatók. Ugyanakkor a shalában a tanár egy olyan környezetet teremt, amely létrehoz egy bizonyos energiát. A tanár iránymutatást ad a tanuló számára és ezzel kezdetét veszi az értékes tanár-diák kapcsolat.

India ősi szövegei a tanár-diák kapcsolat meghatározására nagy hangsúlyt fektetnek és gyakran, még mielőtt bármely tanításhoz hozzákezdenénk az Upanishadsban található alábbi mantrát énekeljük:

Om sahana vavatu, sahanau bhunaktu
Saha veeryam karavaa vahai
Tejasvi naa vadhee tamastu maa vidvishaa vahai 
Om Shaanti Shaanti Shaantihi

Fordítás:

Óvjon meg mindkettőnket (a tanárt és a diákot is). 
Tápláljon mindkettőnket. 
Adassanak kettőnk munkájához nagyszerű energiák. 
Tanulásunk vezessen a megvilágosodás felé és legyen gyümölcsöző. 
Ne gyűlöljük egymást. 
Om Béke, Béke, Béke.

Sahana azt jelenti „együtt” és ebben az énekben, mindketten, a tanár és a diák is azt kérjük, hogy egy bizonyos nyugalom és elfogadás járjon át bennünket a másik irányába. Sok év gyakorlást és sahanát követően a tanárnak van egy bizonyos tudása és a diák számára a közös munka rendkívül fontos, azért hogy ő maga is ezen tudás birtokába jusson. Mindezt olyan egyszerűen kell elképzelni mintha a tanár egyfajta közösségi szolgálatot végezne és ebben diákjai segítenék. Ahhoz, hogy a tudás továbbadásra kerülhessen ezen kölcsönös megértésre, támogatásra és elfogadásra van szükség.

Habár ászanákat a testünkkel végezzük a jóga shalában, mindez nagyon más mint a konditeremben történő edzés. A konditeremben az ember fizet, edz, de nincs más kapcsolódási pont. Mindez a jóga esetében nem így van. A jóga velejárója a diák és a tanár közötti kapcsolat. A shalában a tanár figyelemmel kíséri a gyakorlást, a pózokat, és amelyeknél segítségre van szükség azokban segít; valamint a diákok egymástól is tanulhatnak. Lehet, hogy egyesek haladóbbak, jobban összpontosítanak vagy fegyelmezettebbek, mint mások, de a tanárral közösen, mindenki jó energiákat hoz létre, amelyek áthatják a gyakorlást is.

Sok tekintetben a jóga shala hasonlatos egy szentélyhez, vagy egy olyan kegyhelyhez ahova azért járunk, hogy egy magasabb rendű, isteni szinttel lépjünk kapcsolatba és elszakadjunk az anyagi dolgoktól, átadva magunkat a gyakorlásnak. A szentélyekben és a templomokban a papok életüket a spiritualitásnak szentelték. Minden nap korán kelnek, hogy gyakorolják a púdzsát és egy olyan sajátos környezetet teremtenek, amelyet a hívek amint belépnek megéreznek. Ezen szent helyen az emberek maguk mögött hagyhatják otthoni, munkahelyi és társasági problémáikat. Önmaguk lehetnek és közelebb érezhetik magukat egy magasabb rendű szellemi világhoz. Otthon is lehet imádkozni, ugyanakkor az ima nagyobb erővel bír a szent helyen. A jóga hasonló.

A tanárral átadhatjuk magunkat  a tanulásnak és a pozitív energiák szétáradnak bennünk. Amikor azt mondom átadjuk magunkat, azzal azt akarom kifejezni, hogy a diákok nyitottak legyenek a tanultak befogadására, különben megrekednek. Minden különösebb program nélkül, helyes lenne a tanárunktól tanulni. Ha a diák úgy érzi, hogy már mindent tud, többet mint a tanár úgy az energia nem fog a tanártól a diák felé áramlani. A jóga a keresés útja, az ember keres és mindig valamilyen új dolgot tanul. Ez nem arról szól, hogy azt mondjuk: „Én mindent tudok.” Ami azt illeti az „Én” fogalmát ki kellene törölni a jógából. Amennyiben az ember ilyen beállítottságú úgy az egója a spirituális fejlődésének útját állja.

Az egyik első lépés a változás megtapasztalásának útján nem más mint egyszerű tanítások követése. A jógát nem egy adott értelmezés uralja, viszont az igaz jóga megtapasztalásához vannak következetes jóga alapelvek, vagy tanítások, amelyek a terjedelmes Védikus írásokban megtalálhatóak és amelyeket az embereknek követniük kellene.

Egy olyan shala, amely rendelkezik bizonyos tanításokkal vagy alapelvekkel segít az önfegyelem kialakításában is. Egy nagyon egyszerű példa, hogy amikor az ember elmegy a shalába az aznapi gyakorlás végett, akkor a gyakorlás kezdete és vége közötti idő egyfajta időrést vagy időablakot teremt. Mondjuk, hogy reggel hétkor kezdődik a gyakorlás. Ez esetben az ember hatkor felkel és megmosakszik. Előző este már figyel arra mit eszik, és hogy mikor eszik. A jóga tehát egy idő után többet fog jelenteni, mint a test hajlítgatását. Az egészség általánosan javulni kezd mivel az ember egész élete fegyelmezettebbé válik. Erre lassan és idővel kerül sor, de ezek azok az irányelvek, amelyek az embert a spirituális úton vezetik.

Sokan járnak ashramokba azért, hogy egy-egy tanítást elsajátítsanak, és előadásokat, satsangokat (szentbeszédeket) hallgassanak egy swamitól vagy egy spirituális vezetőtől. Jó gondolatokért mennek oda és amikor jó gondolatok járják át az embert, akkor a tettei is jókká válnak. Ebben az értelemben a shala is egyfajta ashram. Az ashramokban a tanárok életüket a gyakorlásnak szentelik. Korán kelnek és a diákjaiknak szentelik magukat. Azt szeretnék, hogy a diákjaik is azt a jót tapasztalják, amelyet ők maguk is megtapasztaltak.

Amikor az ember rátalál a megfelelő jóga környezetre, úgy az magához vonzza. Elméje, teste és a lelke automatikusan vissza akar térni, hogy gyakoroljon. Az, hogy magát a teret, hogyan ápolják, gondozzák, az a tanártól függ. Ha pletykálnak, összevissza beszélnek, úgy ilyen légkör alakul ki és az átalakulás folyamata csekély mértékben tapasztalható meg. Ha a tanár lelkiekben gazdag környeztet teremt, spirituális beszélgetésekkel és gondolatokkal, úgy a tanuló elméje is sok tekintetben átalakuláson megy keresztül. Ami egyedül otthon ülve szintén nem történik meg.

Forrás: Sonima.com
Szöveget fordította: Szabó Gergő
Mantra ének: Endrődy Zsófia

Az astanga jóga Fibonacci sorozata

BANDHA_tuzceremonia_IMG_4939_vavision18

A jóga egy. Patandzsali definíciója szerint az az állapot, amikor az elménkben felmerülő gondolathullámok már nem szennyezik be a tudat tisztaságát. Ezt a tömör, de teljes magyarázatot a Jóga-szútrák legelején, már a második szútrában megkapjuk, így ha tapasztalt, bölcs meditálók vagyunk, akkor előfordulhat, hogy ennyi elég is, hogy elérjük a jóga tökéletes állapotát, és le is tehetjük a könyvet.

Patandzsali viszont a kevésbé polírozott hallgatóságra is gondolt, ezért a továbbiakban gyakorlati szemszögből  írja körül a teendőinket, és így lesz egyből kettő. A két feladat pedig az abhjásza és a vairágja, azaz a kitartó, hittel és odaadással teli gyakorlás (abhjásza) anélkül, hogy ragaszkodnánk vagy vágynánk a tetteink eredményeire (vairágja). Ismét, ha már rendelkezünk egy erős alapokon nyugvó szádhanával, amelybe a tanácsot megfogadva integráljuk ezt a kettős hozzáállást, akkor attól függően, hogy mekkora intenzitással végezzük a gyakorlatokat, előbb-utóbb a legelső definíció is megnyivánul előttünk.

A legnagyobb szerencsénkre azonban a mester itt sem állt meg, nem feledkezett meg azokról, akik bár hallottak már ezt-azt a jógáról, de még nincs rendszeres gyakorlásuk. Számukra folytatja a művet, és felsorolja a szóba jöhető gyakorlatokat és céljukat. Egyértelművé teszi, hogy a legelső teendő a szenvedések okainak kitisztítása, amelyek máskülönben elterelnék a figyelmüket a valósgról. Ehhez tovább bővítve a teendőket a krijá jógát, azaz a tisztító cselekedetek jógáját ismerteti. Ennek már három eleme van: a tapasz, a szvádhjája és az Ísvara pranidhána. Érezhetjük, hogy egyre konkrétabb feladatokat javasol Patandzsali, éppen ezért újabb fejezetet is nyit a könyvében, amelynek a Szádhana Pádaha (elkötelezett gyakorlatok fejezete) címet adja. A krijá jóga célja tehát tisztítás, méghozzá durva szinten, annak érdekében, hogy felkészüljünk a meditációra, így ott már csak a mélyebben gyökerező klésákkal kelljen foglalkoznunk, amelyek más módszerekkel nem távolíthatók el.

A három teendő tehát: tapasz, szvádhjája és Ísvara pranidhána. A tapasz hőtermeléssel járó lemondó cselekedet. Hatására megtisztulnak az érzékszerveink, így fokozatosan eltávolodunk a tudatlanságtól, és illúziók helyett a valóságot szemléljük. Ebben a kontextusban ezért a tapasz az érzékek, a test és az elme feletti tökéletes uralomként is értelmezhető.

A szvádhája önrefelexiót jelent, tökéletessége Patandzsali szerint az Ista dévatánkkal való közvetlen kapcsolatot eredményez, ami a saját világnézetünknek megfelelően jelentheti a hitünk szerinti Istennel kialakuló bensőséges kapcsolatot vagy a bennünk és mindenben rejlő isteniség felfedezését. Ehhez folyamatosan vizsgálnunk kell a gondolathullámainkat és sorsunkat, valamint megfigyelni, hogy hogyan befolyásolják a beidegződéseink és a tapasztalataink az aktuális cselekedeteinket. A kitartó gyakorlás eredményeképpen idővel képessé válunk automatikus reakció helyett a történések mélyére látni, és tudatosan azt az utat választani, amely az igazság felé vezet.

A tisztító cselekvés jógájának harmadik eleme az Ísvara pranidhána, azaz odaadás a magasabb igazság felé. Patandzsali szerint némi hit nélkül nehéz messzire jutni a jóga útján, hiszen ha nem bízunk benne, hogy a szenvedések megszüntethetők, és túl minden illúzión, amelyet a világ elénk tár létezik az igazság, amelyet megfelelő úton haladva meg is pillanthatunk, akkor el sem kezdenénk keresni. Pontosan a hitnek ez az aprócska magja a belépő az Ísvara pranidhánához, amely rendkívül bensőséges és személyes gyakorlat és kapcsolat, ezért lehetetlen egyértelmű receptet adni hozzá. Az Ísvara pranidhána hatalmas segítség a vairágja megvalósításában is, hiszen a gyakorlásunk (abhjásza) eredményeit felajánlhatjuk a legvégső igazságnak, így elérve a krijá jóga tökéletességét.

Előfordulhat, hogy ezt a részletes magyarázatot sem tartjuk elegendőnek a gyakorlás megkezdéséhez, így Patandzsali még nem most hagy minket magunkra. Tovább részletezi a krijá jógát, és a három alappillére mellé öt konkrét gyakorlatot is ajánl. Ezek pedig a jama, a nijama, az ászana, a pránájáma és a pratjáhára, azaz az astanga jóga első öt ága. Mindezeket pedig lemondással, önreflexióval és odaadással kell gyakorolni annak érdekében, hogy felkészüljünk a meditáció további tisztító hatására.

Ismerünk-e olyan hőt termelő tisztító gyakorlást, amelyet végig befelé figyelve az eredményekhez nem ragaszkodva ajánlott végezni? Ha szerencsések vagyunk, itt már felvehetjük a fonalat, és közvetlenül hozzáfűzhetjük a szádhanánkat Patandzsali láncolatához. Ha viszont azt érezzük, hogy a szenvedések alapvető forrása, a tudatlanság még hosszú idő után sem csökken az életünkben, akkor is hasonlóan szerencsénk van, hiszen csak meg kell vizsgálnunk, hogy a krijá jóga mindhárom elemét beépítettük-e a gyakorlásunkba, és ha nem, akkor tudjuk, mi a teendő.

Astanga jóga: “Segít a nőknek, hogy erősebbek legyenek”

govinda_interju

Agresszívnak és ijesztőnek tűnik, de az astanga éppen a fájdalom meghaladásáról és a félelmeink legyőzéséről szól, állítja Govinda Kai, a világ egyik legismertebb astanga jógaguruja. A budapesti workshopon jártunk.

„Hagyd kint a cipődet és az egódat!” – olvasom a Bandha Works Jógaiskola ajtaján. Vasárnap reggel 7 óra van. Az utcán még a tegnapi bulikból hazafelé tartó emberek császkálnak, itt viszont olyan sokan vannak a jógateremben, hogy az újonnan érkezőknek várniuk kell, amíg valaki befejezi az egy-másfél órás, önállóan végzett gyakorlást; van, aki hajnali 5 óta jógázik.

Az Egyesült Államokból érkezett jógaguru, Govinda Kai workshopjára jöttem. Csak azt fogadják, aki vállalja, hogy heti hat nap megjelenik a reggeli gyakorláson. Ide teljes elköteleződés kell.

Azt eddig is tudtam, hogy az astanga jóga nem a kisimult vonásokról és a divatos jógaruhákról szól. Mintha nem is egy jógaórára, hanem egy kínzókamrába érkeztem volna. Ritmikus, erős légzés, feszülő izmok, kidülledt szemek, az arcokon fájdalom. A hangok a legijesztőbbek, szinte tapintható az erőfeszítés és a fizikai fájdalom a levegőben.

Govinda Kai

Govinda Kai az egyik gyakorlótól a másikhoz lép. Ha valakit bele kell igazítani egy ászanába, vagy segítségre szorul, azonnal ott terem. Én oda sem merek nézni, mert félek, hogy ketté fog törni egy kb. 45 kilós lányt, aki már így is egy fizikai törvényeket meghazudtoló pózban nyög. „Mit látsz?” – kérdezi tőlem Govinda. Az első szó, ami beugrik: „Fájdalmat!” Meg belső erőt is, teszem hozzá.

Govinda Kai a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet) legmagasabb szintű képesítésével rendelkező tanára (ezt az elismerést az egész világon mindössze 40-en kapták meg). 1959-ben született San Franciscóban. Élete első jógaórájára 19 évesen ment el, később részt vett Sogyal Rinpoche tibeti buddhizmus kurzusain és elvonulásain. Az 1990-es években talált rá az astanga jógára. Szinte folyamatosan úton van, a világ különböző jógastúdióiban tart workshopokat.

Kívülről ez nagyon ijesztőnek tűnik. Mi az astanga jóga igazi lényege?

Igen, ez így van, az astanga jóga kívülről nézve agresszívnak és nagyon is fizikainak tűnik, mindenki izzad és nyög, fájdalmaik vannak. Nem a fizikai gyakorlásról szól igazán. Ez egy módszer, aminek az a célja, hogy egységet és harmóniát teremtsen az elme és a szív között. Az egység legnagyobb akadálya maga az elme, ezért a gyakorlatok mindenekelőtt az elmére fókuszálnak. Az elme szomorú mintákat követ. Mindig ismétel, ezért alakítanak ki szokásokat az emberek. A szokásokkal az a baj, hogy a legtöbb ember nem tudatos ezekkel kapcsolatban. Amit el akarunk érni, az az, hogy megszakítsuk a mintákat az elmében, és felszabadítsuk az elmét. Az extrém fizikai gyakorlás elvezet a minták megtöréséhez.

Govinda Kai

Hogyan lehet megküzdeni a fizikai fájdalommal?

Védekező álláspontban élünk a hétköznapokban. Megszoktuk, hogy a komfortzónánkban maradjunk, ne kockáztassunk, tartózkodjunk a fizikai és érzelmi fájdalomtól. Az astanga órán azonban minden védelem eltűnik. A minta megtörésének az a legjobb módja, ha egyenesen szembemész a félelmeddel, legyen ez fizikai fájdalom vagy érzelmi-fizikai kényelmetlenség. Menj bele egyenesen! Ha kényelmetlenül érzed magad, és a figyelmed a légzésre koncentrálod, megszakíthatod az elme mintáit. Hajlasz, nyújtasz, izzadsz, lélegzel, ahogy normálisan nem tennéd, de a tisztulás mentális és érzelmi szinten is megindul. Azt hiszed, a fájdalom nagyobb nálad. De a légzéssel rájössz, hogy te vagy a nagyobb.

Mit ad a női gyakorlóknak az astanga?

A nők az astanga gyakorlásával képesek létrehozni egy olyan szintű egyensúlyt és harmóniát, ami elérvezet a férfi minőségükhöz, a férfi energiáikhoz. Ez egy gyönyörű folyamat, amely során erősebbek lesznek, és nem lehet csak úgy a háttérbe szorítani őket. A magyar kultúra macsó kultúra. Azt látom, hogy sok nőnek nagyon sok rossz tapasztalata van a munkahelyén és a férfiakkal, és nem tudják megvédeni magukat. Sokan élnek át traumákat a családon belül és a férfi főnökeik miatt. Ha egy nő tud kapcsolódni a férfi energiáihoz, jobban tud kapcsolódni a női oldalához is. Az eredmény pedig egy olyan figyelemre méltó nő, aki erős, de ugyanakkor tud lágy és nőies is lenni. Az astanga gyakorlás által egyébként a férfiak nőiesebbek, hajlékonyabbak, rugalmasabbak lesznek. Mert azok a férfiak, akik csak erősek, és nem tudnak lágyak lenni, inkább agresszív, kemény pasik, sőt inkább fiúk, akik egy férfitestben élnek. Azok, akik elérik a lágy oldalukat is, sokkal erősebbek, mert nem érzik azt, hogy bármit is bizonyítaniuk kellene.

bandhami

Addiktív az astanga?

Van egy ilyen jellemzője, de nem úgy addiktív, mint például a cukor. Ez egy másfajta függőség, sokkal tudatosabb természetű. A függőség inkább a kezdőkre jellemző nem csoda, ez egy nagyon erőteljes élmény és megtapasztalás. Viszont minél haladóbb szinten van valaki, annál kevésbé határozza meg magát a gyakorlás által.

Amikor kolostorba akartál vonulni, a tanítód, Sogyal Rinpoche tibeti láma azt mondta, hogy fontos, hogy jelen legyél a világban. San Franciscót választottad. Hogy lehetünk guruk a városban?

A város az élet anyagiasabb oldalát jelképezi: beton, keménység, stressz, zaj, forgalom. Ha sok időt töltesz a természetben, a város nagyon rossznak tűnik. Amit Sogyal kért tőlem, az egy magasabb szintű integráció. A kolostorban és a természetben valószínűleg nyugodt életem lett volna, de ha nem vagyok képes ezt az energiát átvinni a városba, akkor nem vagyok teljes. A spirituális életmód arról szól, hogy kifejlesztesz egy belső harmóniát és stabilitást, és ezt fenn is tartod, függetlenül attól, éppen hol vagy. Ez olyan, mint egy teszt, amelyből kiderül, milyen erős a spirituális tudatod. Elvonulni és élvezni a természetet nagyon könnyű. De egy város közepén, a zajban, stressz közepette fenntartani ezt a állapotot, már sokkal nehezebb.

Sting és Gwyneth Paltrow is a magántanítványod volt. Mit tanultál a celebektől?

A legfontosabb, amit megtanultam, hogy ők is normális emberek. Nem jobb az életük, mint bárki másé. Sok pénzük van és híresek, bent vannak az újságokban, az emberek megőrülnek értük, de az életük ugyanolyan. Sőt, több problémájuk van. A túl sok pénz stresszessé és bonyolulttá teszi az életet.

gky

Honnan tudod, hol vannak a gyakorlók fizikai határai? Olyan, mintha belelátnál az emberekbe.

A gyakorlás célja a tisztulás. Ha kitisztítod a tested, sokkal érzékenyebb és kiegyensúlyozottabb leszel. Az intuíciód is erősebb lesz, nem vonják el a figyelmed a gondolataid és jobban tudsz figyelni az emberekre. Érzed az érzelmeiket, a stressz-szintjüket, értelmezed a mikro-arckifejezéseiket. Olyan ez, mintha szavakat olvasnál egy könyvből. Varázserőnek tűnik, de semmi más, mint figyelem, egyfajta érzékenység.

Az Astanga jóga rendszerének megalkotása Sri K. Pattabhi Jois indiai jógamester nevéhez fűződik. A gyakorlás során a mély, tudatos légzésnek központi szerepe van. Az astanga egyik különlegessége a Mysore stílusú óra, ahol az oktató nem vezeti a tanítványokat, nem diktálja a légzést vagy az ászanákat. A résztvevők saját ritmusukban gyakorolnak, közben személyre szabott fizikai igazításokat és verbális instrukciókat kapnak. 

Nézz bele egy astanga jógaórába!

Dattatreya 24 guruja

DattaTREYA

Mysore-ban lenni kiváltság, mindig különleges időszak. Azon kívűl, hogy a forrásnál tanulmányozhatjuk az astanga jóga tudományát, megismerkedhetünk a helyi emberek életvitelével, szokásaival, kultúrájával. A hindu hitvilágban számos istenformát imádnak, függően a családi tradíciótól és az egyéni ambicióktól. A következő blogbejegyzésben egy kevésbé ismert legendás jógival ismerkedhettek meg aki hamarosan beköltözik a BandhaWorks falai közé is. Fogadjátok szeretettel Lord Dattatreyát!

(A szövegben szereplő idegen szavak, kifejezések fordítását lábjegyzetekbe írtam. Igyekeztem egyszerűen és röviden fogalmazni, a teljesség igénye nélkül, csak az adott szövegkörnyezethez illeszkedő jelentéseket említeni, hogy minél gördülékenyebb lehessen az olvasás.)

Yayati egy rajarishi[1] volt, a Yadu nemzetség őse, melyhez Krishna is tartozott. Királynője Devayani, Shukracharya rishi lánya. A király egyetlen gyengesége a vágy volt, és ez lett a veszte. Igen fájlalta, hogy megöregszik, és szerette volna elcserélni valakivel öregségét. Felkereste hát legidősebb fiát, Yadut, és könyörgött neki, hogy segítse ki szorult helyzetéből.

Yadut a spirituális élet érdekelte. Eltűnődött a helyzeten. Látván apja megszállottságát a fiatalság és a vágy iránt, felismerte ezek mulandóságát. Yadu-t betöltötte a vairagya[2], de nem akart idő előtt megöregedni, mert úgy gondolta, hogy ahogy az öregkor előrehaladtával az emberben természetes úton merül ki a vágy és ezzel együtt a karma. Emellett pedig a fiatalság a spiritualitás, a sadhana[3] ideje, előkészítő időszak a magasabb tudatosság fejlesztéséhez.

Bár szomorú volt, hogy csalódást kell okoznia az apjának, de Yadu tudta, hogy vissza kell utasítania. Ezt követően az apja kitagadta. Yadu számára, aki már meglehetősen kiábrándult volt ekkorra, áldást jelentett ez a fordulat. Elhagyta a palotát és egy erdőbe vonult, hogy találjon egy gurut, aki beavatja őt a magasabb valóság rejtélyeibe.

Vándorlása során egy hamuval bekent, boldogságtól sugárzó, meztelen aszkétára bukkant. Erős vonzódást érzett iránta. “Ó, Rishi” – kérdezte – “Ki vagy te?” “Én egy Avadhoot vagyok.” – mondta Dattatreya. “Mi az az Avadhoot?” – kérdezte Yadi ártatlan alázattal.” Aksharatvat, maradandóság; Varenyatvath.[4] E kettő iránti őszinte vágyódás alkotja egy Avadhoot lényegét.” – mondta Datta Prabhu[5]. – “Aki elvágta magát minden múlandó dologtól. Aki megszabadult az avidya[6]-tól és saját Atmanja[7] boldogságában él. Ő az Avadhoot.”

“Uram” – szólt Yadu. – “Én is meg kívánok szabadulni az avidya-tól. Én is ismerni akarom az akshara-t, az örökkévalót. Kérlek, taníts engem!” Yadu kérésére Dattatreya elmagyarázta a tanítványi lét jelentőségét a spirituális keresés során, és nekifogott, hogy példákat hozzon az életéből, hogy hogyan is tanult huszonnégy különböző szituációból. Az élet maga a guru annak a számára, aki igazán tanítvány.

Dattatreya elmagyarázta Yadu-nak, hogy a tanítványi állapot az elme nyitottságában, fogékonyságában és rugalmasságában áll; a lemondás képességében a változó elképzelésekről, a sorozatos élményekről, a belső igazság eléréséért. Ez a képesség a formákon túli lényegbe lát. Tanítványnak lenni egy olyan tudatállapot, ami egy intenzív sóvárgást táplál az igazság megtapasztalása iránt, úgy, ahogy az van, és nem elégszik meg annak különféle tükröződéseivel. Dattatreya ebben a szellemben reagált az egész világra maga körül, a tanítványi lét szellemében, ami egy gyermek tökéletes ártatlanságával tanul minden létezőtől.

Föld
A Földtől Dattatreya megtanulta a megbocsájtás, az önzetlenség minőségeit és az erőt a terhek elviseléséhez. Nagyon gyakran ütközünk akadályokba a spirituális úton, mert a sadhak[8] kötődik a múlthoz. Egy trauma egy egész életre meghatározhatja valakinek a reakcióját hasonló szituációkra. Semmi sem tűnik frissnek és ártatlannak. Minden a félelem és a gyanú szemein keresztül látszik a múltbéli kondícionáltságunk miatt. Ezt a minőséget pedig nem csak a külvilágba projektáljuk, hanem önmagunkra is. Az alkalmatlanság érzése, az önbizalom hiánya, a gyenge önbecsülés valójában a hit vagy a bizalom hiánya önmagunkban. Ezek a mértékei saját önmegtagadásunknak.

A hálátlan világgal övezett Föld szilárdan és büszkén áll. Nincs lezüllve. Nem büntet és nem utasítja el önmagát. Dharitri[9], aki megtart, a Dharma tükröződése, a végtelen, ami minden létezőt felölel. Mérhetetlen gyengédséggel tartja ölében a világot, megfeledkezve a személyét érő támadásokról. Dattatreya számára ő a hit szimbóluma, az egyben tartás képességéé, önmagának és mindennek az egybefogása, ami vele kapcsolatos, mély részvéttel adja át magát minden őt igénylő szituációnak, rendíthetetlen szilárdsággal, mint az istenit őrző fizikai test.

Levegő
A levegő Dattatreya számára az elevenség szimbóluma, prána különböző öltözetekben. Mindent átjárásával, hamisítatlan illatok szállításával, úgy, hogy ő maga nem illat, a tiszta tudatra emlékeztette, mely minden megnyilvánulásban jelen van, és érintetlen a benne végbemenő mozgásoktól és a változásoktól. Az elengedés tapasztalatát hozta, és a mozgásban jelen rejlő állandóságot.

Ég
Az Atman a testben lakik, de nem maga a test. Az ég megtartja a világot, mint egy öltözetet vagy ejtőernyőt, de nem maga a világ. Korlátozottnak tűnik, de valójában korlátlan. Az ég volt a harmadik tanító. A mélyebb elme olyan mint az ég: óriási és láthatatlan, gondolatokat és érzelmeket tart fenn mint felhőket, végesnek látszik, de valójában lehetőségeiben végtelen.

Víz
A negyedik tanítója a víz volt. Hétköznapiságában rejlik rendkívülisége. Minden életet támogat. Néhány egyszerű organizmus képes levegő nélkül élni. De víz nélkül nincs élet. Táplálja a földet, így nagyszerű erdők növekedhetnek. Meghatározza az éghajlatot. Hatalmas a stabilitása. Tisztít és felfrissít. Dattatreya számára a részvétel szimbóluma, ahogy a jógi feltűnés nélkül folyik bele a világba, táplálva és felüdítve azt.

Tűz
Az ötödik guru a tűz volt, ami minden tömeget, minden anyagit elpusztít. Csakúgy mint a tudatosság belső tüze, ami mindent a maga lényegiségére (bhamsa) porlaszt. A tűz könyörtelenül megtisztítja, ami belekerül, így Dattatreyát az avidya-ból fakadó tökéletlenségektől való szabadságra emlékeztette.

Hold
A Hold nőni és fogyni látszik, mégsem történik benne valódi változás. Csakúgy mint ahogy a hangulatváltozások az emberben a test és az elme minőségei, nem pedig az Atman részei.

Nap
A Napból, ami elpárologtatja a vizet az óceánból, majdéltető eső formájában adja vissza azt, Dattatreya felismerte, hogy az érzékszerveken keresztül felfogható az érzékelés tárgyainak lényegisége anélkül, hogy a külső tárgyak formája hatalmukba kerítenék. Fényét kanálisok, folyók, folyamok, pocsolyák tükrözik vissza, és a víz minőségétől és tartalmától függően különbözőképpen jelenik meg, de ő maga ugyanaz. Csakúgy mint ahogy az Atman különböző testekben mintha felvenné a test miőségeit, valójában azonban mindenhol ugyanaz. A Nap megismertette vele az egómentes mindenütt jelenvalóság minőségeit.

Galamb
A galamb által, melynek fészkéből elragadta fiókáit a vadász, és keservében halálra sírja magát, Dattatreya felismerte a szamszkára veszélyeit. A szamszkárába való túlságos bevonódás a spiritualitás pusztulásához vezet. A galamb esetében a családhoz való kötődés volt a felelős a spiritualitás megromlásáért. A családhoz való ragaszkodás volt a felelős a madár pusztulásáért. A mi szamszáráink is előítéleteinkkel, vágyainkkal, szenvedélyeinkkel, melyek  velünk születtek és a családunkban adódtak, tönkre teszik a spiritualitást bennünk. Előítéleteink, az elme merevsége és az intellektuális zűrzavar elfojtják a magasztosabb iránti sóvárgást.

Óriáskígyó
A kilencedik guru egy óriáskígyó volt. Látván, hogy bármit megeszik, ami az útjába kerül, nem kezd élelem utáni keresésbe, Dattatreya megtanulta a lemondás értékét.

Óceán
Az óceán minden folyót befogad, a Föld minden vizét. Némelyik tiszta, némelyik szennyezett, mégis érzéketlen marad ezek iránt és megőrzi lényegi ‘óceánságát’. A zavargástól való szabadság volt a lecke az óceántól.

Szentjánosbogár
Látván a szentjánosbogarat a ragyogó fényességtől való elvakultságában a vesztébe rohanni, a jógi rájött, hogy a vágy pusztuláshoz vezet.

Méh
A tizenkettedik guru a méh volt. Virágról virágra szállva, csupán közvetlen szükségletéhez véve mézet, sértetlenül és épségben hagyva a virágokat, a bhiksa gondolata született meg Dattatreya-ban. Nem raktározni a jövőre, elvenni, amit önként adnak és jóindulatot ajánlani fel cserébe, ez a bhiksa eszméje.

Elefánt
A tizenharmadik tanító egy elefánt fomájában érkezett, aki saját csapdájába esett az által, hogy egy lány elefánt fából faragott képét bálványozta. Dattatreya megtanulta, hogy amikor valaki nagy szenvedéllyel van a legmagasabb igazság iránt, nem szabad az érzéki vágyakkal becsapnia magát. Még egy fotó, egy nőről való gondolat is eltéríthet valakit az egyhegyűségtől a keresésben.

Méz-gyűjtő
A tizennegyedik guru a méz-gyűjtő volt. A méh azzal tölti az idejét, hogy mézet készít, melyet a méz-gyűjtő élvez. Dattatreya felismerte, hogy legtöbbször az ember azzal tölti az életét, hogy vagyont gyűjtsön abban a homályos reményben, hogy az majd boldogságot és biztonságot ad neki. Ezek a javak nem csak hogy nem adnak belső biztonságot, de az emberek nagy része még ahhoz is túl elfoglalt a gyűjtögetés közben, hogy élvezze azokat. Mások élvezik őket. Micsoda pazarlása ez az idő, energia és érzelem befektetésnek, érezte Dattatreya. Az értékes időt nem arra kellene fordítani, hogy megkaparintsuk, hanem hogy elérjük belső önmagunkat.

Szarvas
Egy alkalommal a jógi egy szarvast figyelt meg. Élénk és fürge lábú, óvatos és éber. A vadász, akinek nem sikerült elfognia, észrevette, hogy az állatot érdekli és elvonja a figyelmét a zene. Megismervén gyenge pontját, elvonta a figyelmét és elfogta a szarvast. Bármely sebezhetőség gyengeség a spirituális úton. Az éberség elvesztésável jár. Ekagrata[10], avagy az egyhegyűség elvesztésével. A sadhak, aki nagy erőfeszítéssel emelte fel magát, egy szempillantás alatt radzsaszba és tamaszba[11] merül. Mindig tudatában kell lennünk a gyenge pontunknak és ébernek maradnunk az úton, így nem téveszthetünk irányt.

Hal
A halat elfogják, mert a csali a gilisztával elcsábítja. Nem szabad az érzékszerveinkbe és a hozzájuk kapcsolódó vágyainkba vetni bizalmunkat, legyen az íz, illat, látvány, hang vagy érintés. Erre az akadályra hívta fel a jógi figyelmét a hal, amit megfigyelt.

Pingala
A tizenhetedik tanító egy kurtizán volt, Pingala. Egy alkalommal Pingala nagy aggodalmak és nyugtalanság közepette várta a szeretőjét. Hosszan várt, de a szeretője nem érkezett meg. Egyszerre mélyen megundorodott saját magától és azt gondolta, “A vágyam és reménykedésem miatt van, hogy szenvedek.” A szenvedés tetőpontján befelé fordította tudatosságát és nagy átalakulás zajlott le benne. “Bárcsak ugyanezzel a buzgalommal kerestem volna az isteni kedvesemet, nem lennék most ebben az állapotban.” Gondolta magában.

Így keletkezett benne hatalmas vairagya. Hátrahagyva a vágyait, viveka[12] kardjával szétvágva a húsba vetett reménységeit spirituális útra tért. Dattatreya-t megihlette Pingala élete, a leckék, amiket tanult a szenvedéséből, a könnyedség, mellyel eldobta tudatlanságát, mint egy ruhát, és a magasságok, melyben tudata szárnyalt, szabadon a vágyaktól, viveka és vairagya ikerszárnyain.

Veréb
Dattatreya egy kis verebet figyelt, ahogy csőrében élelemmel repült és látta, hogy összetalálkozik egy nagy madárral. A nagy madár üldözőbe vette, a kis veréb eldobta ez élelmet és elmenekült, míg a nagy madár lecsapott az élelemre. Felismerte a bölcsességet a madár ösztönös tettében. Amikor az ellenség erősebb, nem szabad ragaszkodnunk a szerzeményeinkhez. Ez nem csak a fizikai javaink vonatkozásában igaz. Amikor egy erős érzelem annyira elhatalmasodik valakiben, nem bölcs dolog harcolni az elmével ebben az állapotban. A legjobb hagyni lecsengeni úgy, hogy közben egy közömbös nézőpontból megfigyeljük, így a vele kapcsolatos energia megállapodik. A sadhaknak módszeresen fel kell építenie az alapjait és stabilizálnia kell, mielőtt kész lesz arra, hogy az elme óceánjának óriás hullámaival szembesüljön. Azt mondják, “A megfontoltság a bátorság legfontosabb része”, és hogy “A bolond beront oda, ahová az angyalok félnek belépni.” Tudatában kell lennünk a korlátainknak a sadhana korai szintjein, különben idő előtt kiégünk a türelem hiánya miatt.

Gyermek
A tizenkilencedik guru egy kisgyermek volt, akit Dattatreya játszani látott, nyugodtan, a múlttól érintetlenül. A gyermek pillanatról pillanatra él. Nem emlékszik az előző pillanatban ért sérelme fájdalmára, nem álmodozik a jövőről. Teljes lényében jelen van minden pillanatban. A játékban nincs feszültség, nincs verseny, csak valódi vidámság, öröm és ünnep, mint a fák virágzása. A spirituális út is lehet fényes és ünnepi. A sadhaknak ébernek kell lennie, hogy ne adja meg magát az egó nehézkességének. Ezért a tanítvány egyik sajátossága a santosh, elégedettség.

Lány
A huszadik tanító egy fiatal lány volt, akinek váratlan látogatói érkeztek, amikor egyedül volt otthon. Mivel a hagyomány szerint a váratlan látogató atithi[13], isteniként tekintenek rá, így tisztelettel leültette őket és a belső szobába ment, hogy ételt készítsen nekik. Míg a rizst aprította, az üveg karperecei egymásnak ütődtek és zajt csaptak. Egymás után törte el őket, hogy a zaj ne zavarja a vendégeit, míg csak kettő maradt a karján. Amikor ezek is zajt csaptak, eltör még egyet, így már csak egy maradt neki.

Dattatreya azon nyomban megértette, hogy a spirituális úton egyedül kell járni. Még egy közeli, csendes társ is teremthet mentális zajt, ami megakadályozza a nagy nyugalom létrejöttét.

Íjász
Az íjász egyhegyű koncentrációja a szattva gúna és a kereső higgadt ekagrata-jának fontosságára emlékeztette Dattatreya-t. Ez a Mundaka Upanishad-ra idézi: “Om az íj, Atman a nyíl és a célpont Brahman.” Az íjász Dattatreya huszonegyedik guruja volt.

Kígyó
A huszonkettedik tanító a kígyó volt, aki két dolgot tanított neki. Az egyik a sokadalomtól való távol tartózkodás. A második pedig az, hogy a bizalmasság és az ismerősség tompítja a tudatosságot és kötődést teremt. A lecke az elmére is alkalmazható. Kerüljük a nyüzsgést magunkban, a belső piacteret, és kerüljünk közelebb egy zavartalan tudatállapothoz. Ne kapaszkodjunk semmi ismert dologba, se gondolatba vagy érzelembe. Ez segíteni fogja a sadhakot, hogy minden pillanatban teljesen megőrizze tudatosságát, a tegnapoktól függetlenül.

Pók
A huszonharmadik guru egy pók volt. A pók saját nyálából szövi a hálóját, és amikor elkészül vele, visszakebelezi magába. Ez a Brahmanra emlékeztette Dattatreyát, az istenségre, amely önmagától elvágva kiárasztja magából a kozmoszt majd egy akaal[14] végén visszagyűjti magába.

Darázs
A huszonnegyedik guru a darázs volt, ‘bhramara keelaka’. Azt mondják, hogy a darázs elejt egy rovart, a fészkében tartja, és addig szúrkálja a fullánkjával, míg a rovaron teljesen eluralkodik a félelem, egyhegyűvé válik a félelemmel.  A rovar szinte meditál a darázson, a terrorán, végül egészen átveszi kínzója tulajdonságait és maga is darázzsá alakul át. “Brahma vidya brahmeva bhavati”, “Tudni, hogy Brahman Brahmanná lesz.” A szituáció nagyon emlékeztet a Sambrahma jógára, amit Kamsa gyakorolt. Krishnától való félelme annyira egyhegyűvé tette az elméjét, hogy elérte a megszabadulást.

Mindezt hallva Yadu megvilágosult, és tiszteletét téve a gurunak, Dattatreyának, útjára indult.

Dattatreya huszonnégy tanítójának története minden tanítvány számára óriási jelentőségű. Nagyon gyakran az emberek csak elemzik és boncolgatják a gurujuk beszédét és cselekedeteit, gururól gurura járnak, az egó szemén keresztül néznek. Mert nem váltak tanítvánnyá, nincs meg az a tudatosságuk, hogy a szavakon túl a csendbe lássanak, a formán túl a formátlanba, a felszínen túl a középpontba. Így aztán mindig hiányolnak valamit, újra és újra.

Egy kereső számára nagyon fontos a tanítványi lét. Tanítványnak lenni nem egy érzelmi intenció vagy a gurutwam[15] intellektuális megértése. Tanítványnak lenni egy tudatállapot. Olyan, mint egy virág kinyílása. A kinyílás nincs kiszámítva, eltervezve. Nem választ magának időpontot. Spontán nyílik ki, amikor a rügy állapotnak vége, és ahogy kinyílik a napfény minden oldalról belé áramlik. A Nap nem választja a virágot. A Nap sugarai természetesen vannak jelen. Amikor a virág kinyílik, egy találkozás történik, egy egyesülés.

Dattateya kapcsolata egyik tanítójával sem didaktikus előadásból, intellektuális okfejtésből vagy megértésből áll. Egy ártatlan elme intuitív villanásai voltak ezek, egy elvárásoktól és előítéletektől mentes elméé. Olyan tudatossága volt tanítványként, hogy a grutwam minden irányból belé áramlott; a pókokból, kígyókból, kurtizánokból, gyermekekből, stb. Minden létező a tanítójává vált, mert egy tanítvány volt, és mivel tanítvány volt, ő volt az Adi Guru[16]. A tanítványi lét és a grutwam egyesülése nem fizikai; mentális vagy érzelmi. Egy tudatállapot; két nagy folyó egyesül, hogy meglássák, a víz egy. Ez a tanítványi lét kivételes és minden sadhak számára inspirációként szolgálhat, aki a legmagasabb igazságot keresi.

Forrás: http://www.yogamag.net/archives/1992/cmay92/24gurus.shtml

Fordító: Kapronczai Erika

[1] A rajarishi királyi szentet jelent a hindu mitológiában. A rajarishi-nek nem kell lemondania királyi pozíciójáról, eléri az önmegvalósítást, de utána is ellátja uralkodói feladatait.

[2] Szanszkrit kifejezés, szenvtelenséget jelent. A materialista élethez való kötődéstől megszabadult állapot. A teljes elengedés tudatállapota.

[3] A sadhana spirituális gyakorlatok és az egó feladásának tudománya, gyakorlata a meditáció, a jóga, az éneklés vagy az ima tevékenységein keresztül.

[4] Dattatreya magyarázza el az Avadhuta Upanishadban, hogy ki is az az Avadhoot és mik a jellemzői. Az Avadhoot, vagy Avadhuta az a személy, aki minden földi kötődésen és gondon túljutott. Ezért Aksharatvat, elpusztíthatatlan, és Varenyatvath, odaadóan vágyott, örökkévaló.

[5] Krishna/Vishnu hívők neve mögé szokás rakni a megszólításban, mestert is jelent.

[6] Szanszkrit kifejezés, érzékcsalódást, tudatlanságot jelent.

[7] Szanszkrit szó, a belső ént, egyéni lelket jelöli.

[8] Bizonyos sadhana követője, gyakorlója a végső cél megvalósítása érdekében. Míg tanítvány, azaz követő az illető, addig sadhak, vagy sadhaka, ha pedig már elérte a célt, siddha.

[9] Szanszkrit szó, jelentése: Föld.

[10] Szanszkrit kifejezés, az elme egyhegyűségét, egy pontba koncentráltságát, abszolút figyelmét jelenti. Ekagrata-n keresztül a jógi képes minden zavaró körülményt kizárni a tudatából. Segíti az elmét nyugodtan és stabilan tartani.

[11] A hindu filozófia Samkhya iskolája szerint az anyagi világ három gúnából, minőségből épül fel. Ez a radzsasz (rajas), mozgékonyság, a tamasz (tamas), nehézkesség és a szattva (sattva), fény.

[12] Szanszkrit kifejezés, helyes megértést, megkülönböztető tudást jelent. Valós és valótlan, végtelen és múlandó közti megkülönböztetés képessége.

[13] Atithi Devo Bhava, a vendég Istennel egyenértékű. Ősi hindu szentírásból származó kifejezés, mely meghatározza a vendéglátó-vendég kapcsolatot hindu társadalomban.

[14] Időszak, korszak.

[15] Guruság, a gurunak levés minősége.

[16] Első spirituális mester.

DATTATREYA FELSZENTELÉSE MYSOREBAN

Dattatreya3.1

DATTATREYA IKONGRÁFIÁJA

  • A három fej szimbolizálja, hogy Dattatreya Brahma-Vishnu-Shiva inkarnáció.
  • A tehén, mely mindig vele van, a Föld Anyát és a Dharmát reprezentálja. Ő a kívánság teljesítő tehén, ‘Kamdhenu’.
  • A négy kutya a négy védát jeleníti meg, melyek a spirituális bölcsesség külső tárházai.
  • A szigony azt jelöli, hogy meghaladta a három gúnát, melyek az illuzórikus világot alkotják: szattva – fény, radzsasz – mozgékonyság és tamasz – nehézkesség.
  • A ‘Sudharshana chakra’, a korong azt mutatja, hogy túl van az idő körein, a múlton, jelenen és jövőn, és hogy uralja az időt.
  • A kagyló a végtelen hangot, az ‘AUM’-ot jeleníti meg, mely a szellem megtestesülése, valamint az életelv bennünk és a kozmoszban.
  • A hamu mutatja a szenvtelenségét és tisztaságát. A hamu jelzi minden teremtett dolog múlandó természetét és minden anyag végső állapotát.
  • Mindig van nála egy kolduló edény is, mely arra tanít minket, hogy meg kell osztanunk a vagyonunkat és élelmünket másokkal.
  • A Japa-mala, rózsafüzér, amit visel, arra emlékeztet bennünket, hogy elemi feladatunk az Úr szent neveinek éneklése és a róla való meditáció.

Az Astanga vinyásza jóga nem hatha jóga

gurujis

Gyakran kerül érdeklődés középpontjába Pattabhi Jois ászana-rendszere: honnan ered és hogyan fejlődött az évek során, ugyanakkor a diskurzusok során kevesen helyezik bele Guruji rendszerét az Astanga (nyolcágú) jóga egészébe, ami egyike a hat orthodox indiai filozófiai irányzatnak (darshana).

Guruji mindig azt mondta, hogy amit ő tanít, az az eredeti Patanjali jóga.

És hogy miből következik mindez?

Napjaink tudósai úgy vélik , hogy az ászanagyakorlás elsőként a Hatha jóga irodalmában – mint a Hatha Yoga Pradipika vagy a Gheranda Samhita – nagyjából 1000 évvel ezelőtt jelent meg, éppen ezért merül fel Patthabi Jois ászana-rendszerével kapcsolatban a kérdés, hogy az vajon ősinek vagy inkább modernnek tekinthető, esetleg egy ősi gyakorlás modern verziójának.1

Az indológusok általánosan úgy gondolják, hogy Patanjali a Hatha jóga szövegeinek megjelenése előtt mintegy 1000 évvel élt, így Guruji állítása Patanjali eredeti tanításaival kapcsolatban a nyugati tudósok szemében kissé ellentmondásosnak tűnik.

Guruji a tradicionális Patanjali jógáról, gurujától, Krishnamacharya-tól tanult, aki a Yoga Korunta bölcsességét adta tovább tanítványának:

“Rama Mohana megtaníttatta velem az egész Yoga Gurandam-ot (Yoga Koruntát) gurkhali nyelven. Ez a terjedelmes mű Patanjali Jóga szútráját dolgozta ki aprólékosan, és látta el kommentárokkal, amikre a Szútrák tömör megfogalmazása miatt volt szükség. A Yoga Gurandamban a különböző jógapózok és mozdulatok vannak világosan leírva és értelmezve. Csak azután értheti meg Patanjali Jóga szútrájának belső jelentését és esszenciáját bárki is, miután tanulmányozta ezt a könyvet.” 2

Guruji szerint a Yoga Koruntában volt először megemlítve a drishti, bandha, vinyasa – mint az astanga jóga “alapelemei” –  és itt lettek először csoportosítva az ászanák azok terápiás, tisztító vagy erősítő jellegüknél fogva.

Tudomásunk szerint a Yoga Koruntán kívül nincs egyetlen egy másik szöveg sem, amelyik megmagyarázná az ászanák szerepét és gyakorlását.  Bár maga a mű – úgy tűnik, hogy – elveszett, tanításainak bölcsessége Krishnamacharya és tanítványain keresztül továbbra is virágzik a Vini jóga, Astanga Vinyásza jóga és az Iyengar jóga segítségével.

Létezett ugyanakkor néhány más, korai szöveg, ami ászanákkal foglalkozott – mint Nammalovar Tirumantiram-ja ( 5. Század) vagy a Yoga Yajnavalkyasamhita ( Kr.e. 2 – Kr. u 4 század). Ezeknek a szövegeknek a fordítása azonban csak nemrég látott napvilágot, keletkezésük ideje pedig vitatott. Nemrégiben az Indus-völgyi civilizációk tanulmányozása céljából folytatott régészeti ásatások közben találtak jóga ászanákat ábrázoló, mintegy 4000 éves pecséteket is, így már nem meggyőző az ászanák felbukkanását a Hatha jóga középkorból származó szövegeiben keresni.

Az ászanák mindig is a hindu kultúra részei voltak. Egy társadalomban, amelyik székek helyett mindig a földön ült, különféle ülő pózok természetesen adaptálódtak. Különböző ászanákat adaptálódtak a  különböző tevékenységekhez – például a “baddha konasana” cipészpóz néven is ismert – ugyanis ilyen pozícióban készítették és javították a cipészek a cipőket – lábfejeiket használva munkapadként. Ami szintén ismeretes, más pózok alkalmasak meditációra és légzőgyakorlatok (pranayama) végzésére, zenélésre vagy éppen a különböző rituálék elvégzésére – ezek a hindu kultúrában már időtlen idők óta használatosak voltak. Éppen ezek miatt tűnik furcsának bármilyen szövegben ászanák után kutatni, vagy valamelyik szövegből származtatni őket. Egy kicsit olyan, mintha azt mondanánk, hogy zene sem létezett mindaddig, amíg valaki el nem készítette az első kottát.

De nem csupán az ászana volt az élet része:  a jóga és az ayurvéda tudománya Dél-Indiában szorosan összeolvadt. Krishnamacharya és Guruji egyaránt testvértudományoknak nevezte őket, és mindketten elmélyülten kutatták ezek kapcsolatát, összefüggéseit. Krishnamacharya a Dél-Indiai bölcsességek forrásához kapcsolódott, Tamil bölcsek és a Nath jógik vérvonalához.

De félretéve a kor és eredet kérdését, észrevehetjük, hogy eltávolodtunk egy sokkal fontosabb kérdéstől:

Az Astanga jóga Hatha jóga, vagy a Patandzsali jóga valami egészen más?

Norman Allen:

“…ha az emberek egyszerűen Hatha jógának hívják, az rosszabb, mintha Astanga jógának nevezik, sokkal rosszabb. Felmerül a kérdés: nevezhetjük-e a Patanjali jógát rendszernek még akkor is, ha egy konkrét ászana leírásáról sincs benne szó ?!)”

“…a Hatha jógik különböző gyakorlatokat végeztek, hogy testüket a felszabadulás eszközeként tudják használni.Kristály tisztaságú és keménységű test elérésére törekedtek. Át akarták alakítani a testüket abból a célból, hogy az lelkük valódi hordozó-eszközévé váljon. Láttuk őket Pondicherryben : átvágták az ínszalagot a nyelvük alatt,  hogy megakadályozzák a szómának, az “élet nektárjának” lecsepegését és elpazarlódását. Extrém módon alkalmazták a brahmacharya-t, például nem mehettek és üríthették ki beleiket bármikor – ez Hatha jóga. A Nap és a Hold, Shiva és Shakti összeolvadása; ez az, amit láttunk. Valószínűleg nem foglalkoztak volna a hatha jógával, ha nem tudták volna, mi is az. “3

Guruji a Hatha jógára Észak-Indiai jógaként tekintett, és teljes mértékben lebeszélt minket arról, hogy azzal foglalkozzunk, finoman célozva arra, hogy némely gyakorlat inkább visszahúzó hatású. A hatha jóga az ászanákon és a légzőgyakorlatokon kívül mudrákat (kéztartásokat) és kriyákat (tisztító célzatú gyakorlatokat) használ: például a saját vizelet elfogyasztását, a test hamuval való befedését, a nyelv alatti ínszalag átvágását stb. (lásd: Hatha Jóga Pradipika és Gheranda Samhita)

Szóval mégis mi az ászana szerepe az Astanga jógában – mi az, ami annyira megkülönbözteti a Hatha jógától?

Jógikus szókincsünk Hatha jóga szövegekből származik – nádik, csakrák, kundalini – ezek egytől egyig Hatha jóga fogalmak. A Hatha jógi durva fizikai és szubtilis testének tantrikus, eksztatikus megtapasztalására törekszik a különböző gyakorlatokon – például ászanákon – keresztül, és végső célja nem más, mint megszabadítania önmagát mindennemű kötődéstől és összeolvadni a magasabb tudatossággal.

A hatha jógában szó esik fizikai és szubtilis test átalakítása által a prána és apána egyensúlyba hozásáról, a kundalini felébresztéséről, csakrák nyitottá válásáról, az istenivel való aktív és eksztatikus egyesülésről. Ahogy a fentebbi Norman Allan idézet is rámutatott, a Hatha jóga útja aszketikus és Guruji éppen ezért nem tartotta követendő módszernek.

A szamádhi fogalma Patanjali jógájában mély koncentrációként vagy elmélyedésként van definiálva. A szamádhi állapotának elérése az ashtanga jógában 8 lépcsőn keresztül van leírva . Az első négy lépcső alkotja a gyakorlás “külső” ágát, a következő négy lépcső pedig a “belsőt”.

A külső ágak felkészítik a jógit az ülő meditációra. Ezek a test és elme gyógyítását, megtisztítását és erősítését célozzák meg. Amikor a test és elme megszilárdul, kezdődhet a gyakorlás belső folyamata.

Amíg a Hatha jógik eksztázisra törekszenek, mint gyakorlásuk közvetítő erejére, addig a Krishnamacharya által felvirágoztatott Dél-Indiai hagyomány befelé figyelő út –  az elme lecsendesítése céljából. Az ászana ebben a kontextusban terápiának tekinthető – felkészülés az ülésre és a magasabb szintű belső gyakorlatokra.

“Krishnamacharya azt mondja, ez a jóga “ashastra-shastra-chikitsa”,  ami azt jelenti , műszer nélküli operáció. Nagyon óvatosan és gondosan kell gyakorolni, mindenféle külső beavatkozás nélkül, mivel a test önmaga az az eszköz, ami az operációt végrehajtja.”4.

Amíg Krishnamacharya idősebb korára vált terapeutás munkája kapcsán ismertté, maga a terápia téma a kezdetektől fogva része volt tevékenységeinek.  Alapos ayurvéda ismeretei átitatták jóga oktatását.

Guruji is foglalkozott gyógyítással. Egyetlen könyve, a Jóga Mala a jóga terápiáról szól. Dolgozott tudniillik egy ayurvedikus kórházban Mysore-ban és az orvosok rengeteg olyan pácienst küldtek hozzá, akiket kórházi körülmények között nem tudtak meggyógyítani, így rengeteg tapasztalattal rendelkezett.

Krishnamacharya szerint a Jóga szútra második fejezetének első szútrája szól a terápiáról:

tapaḥsvādhyāyeśvarapraṇidhānāni kriyāyogaḥ II.1.

A tapas (tapas = önfegyelem, lemondás) szó sok mindent magában foglal: pl. étkezési szokásaink megváltoztatását, de ugyanúgy a pranayama és az ászana is részei a tapas-nak… Krishnamacharya az ászanát a svadhyaya (svadhyaya = önvaló tanulmányozása, önismeret, önmegfigyelés, írások tanulmányozása) alá is sorolta, hiszen az ászanák gyakorlásával sokmindent megláthatunk és megérthetünk  önmagunkkal, működésünkkel kapcsolatban.4

Patanjali így folytatja: a jóga gyakorlásával megszabadulhatunk a szenvektől (klésa – szenvedésünk okozói) és elérhetjük a szamádhit.

Gyakran szó esik arról, hogy a Patanjali féle jóga nem úgy értelmezi az ászana gyakorlást, mint ahogyan az ma ismeretes. Ő arról a szilárd és kényelmes pózról beszél, ami a sikeres pranayama gyakorláshoz és a 8 lépcsős út magasabb szintű (belső) gyakorlásainak elvégzéséhez szükséges. Habár Patanjali nem részletezte különösebben, de az ászana gyakorlás az önfegyelem ( tapas)  kategóriája alá esik – erőfeszítések árán elért megtisztulás.

Guruji úgy vélte, hogy a padmászana (lótusz póz) a legfontosabb póz – a tökéletes ászana pranayama és meditáció végzéséhez. A legtöbb indiai számára nem okoz nehézséget ebben a pózban ülni – hiszen a földön ülés kultúrájról beszélünk (bár ez a tendencia azért az utóbbi időben változott).

Azonban a nyugatiak számára ez egy nagyon nehéz ászana. Sok támogató jellegű póz gyakorlására van szükség ahhoz, hogy ki tudjon alakulni a szilárdság és kényelem ebben az ászanában.

A képzeletbeli nagyító alá Pattabhi Jois tanítványai közül néhányan az ászanát helyezték, és tették mindezt olyan mértékben, hogy a nagy közönség számára úgy tűnhet, hogy az Ashtanga jóga tradició a Hatha jógához, vagy azon egyéb irányzatokhoz tartozik, amelyeknél a fizikai gyakorlással ér véget a jóga folyamata.

Amikor az emberek azt kérdezik tőlem, hogy milyen jógát tanítok, azt felelem – Ashtanga jógát- a reakció gyakran ez:

“óh, az a fizikailag nagyon megerőltető féle , az a  “nem-spirituális” jóga, ugye ?” 

Ha az interneten rákeresünk az ashtanga szóra, hasonló hangvételű magyarázatokkal és leírásokkal találkozhatunk:

“Napjaink egyik legismertebb jógairányzata az Astanga jóga, amit olyan hírességek gyakorolnak, mint Madonna, Sting vagy Woody Harrelson. Népszerűségét “extra zsírégető” típusú edzésmódjának köszönheti, ami az izzadás mértékének növelésével karcsú és feszes izmokkal ajándékozza meg a gyakorlóját.”5

Elég szerencsétlen a szituáció, de nem okoz meglepetést a test és a testtel való megszállottság korában, hogy hasonló mértékű megszállottság alakul ki ászanák vagy éppen ászanák sorozatának tökéletes kivitelezése irányába. Habár nagyon hatékony motivációs tényező, de a testtel való megszállott foglalkozás a spirituális gyakorlásunkat előbb vagy utóbb hátráltatni fogja, ami ahhoz vezet, hogy beleragadunk a fizikai erő és szépség csodálásába, elvétve így a valódi célt és a gyakorlás helyes módját. Az ászanák tökéletes kivitelezésének vajmi kevés köze van a jóga útján való továbbhaladáshoz.

A nyugati világ ászanagyakorlását a különféle gyógyszerek túlfogyasztásához is hasonlíthatnánk: néhány tünetet talán megszüntethetünk egy időre, de a helytelen alkalmazás következtében más tüneteket hozhatunk létre. A gyakorlás céltalan figyelemmel gyakran nem kívánatos ereményekhez vezet: hiúság, sérülés, fájdalom, sértődés…

A gyakorlás céljával való azonosulás nélkül annak áldozatává válhatunk. A jóga nem testedzés szálkás és feszes izmok építése céljából. Addig, ameddig nem értjük meg az ászana helyét és szerepét Patanjali jógájában, Guruji jógájában, nem meglepő, hogy zavarodottság van bennünk.

Ami bizonyos, hogy a jóga nagyon hatékony eszköz .  Még ha “egóval” is kezd neki bárki is a gyakorlásnak, a jóga ereje végül lerombolja azt. Mindenesetre a könnyebb módszer az, ha felhívják figyelmünket a sikerhez vezető közvetlen útra, mintha hosszú és kemény úton kell megtanulnunk a leckét.

Az ászana célja tehát a terápia , a gyógyítás. Ez minden. Fizikai és érzelmi terápia. Meg kell tanulnunk az ászanákat így, ennek az ismeretében gyakorolni.

Guy: Mit gondolsz, milyen messzire tud vinni a fizikai gyakorlás? Meddig érhetsz el pusztán fizikai gyakorlással?
Norman Allen: A legtöbb esetben valószínűleg sehová más lépések megtétele nélkül…Helyes szándék, étrend, jamák és nijámák követése nélkül nem fog megtörténni. Ezekkel együtt biztos lehetsz benne, hogy az egód fel fog oldódni, hogy megszabadulsz tőle.  Ha a gyakorlás szenzációhajhász és versengő, akkor még teljes mértékben gyermekcipőben jársz, a gyakorlás rajasztikus. Neked viszont meg kell próbálnod a szattvikus minőségre törekedni, módszeresen különben nincs esélyed továbblépni.

Guy: Úgy gondolod, hogy az ászana gyakorlás le tudja rombolni az egót?
Norman: A gyakorlás – attól függően, hogy milyen céllal végezzük –  feloldhatja az egót, igen .3

Úgy gondolom, hogy Guruji talán egy kissé alulértékelte a nyugati ember egójának az erejét – sokkal erőteljesebb, hataloméhesebb és megszállottabb ugyanis, mint például az indiai emberé. Más részről viszont talán ezt elismerve és felismerve, az egó fogalmát hozzákapcsolta a jógához, tudva azt, hogy végső soron a gyakorlás útján minden akadály elhárul.

De ha folytatódik az ászanagyakorlás fizikai lehetőségeinek túlhangsúlyozása, rengeteg ember fogja elszalasztani a jóga valódi céljának megértését és fogja azt gondolni, hogy maga az ászanagyakorlás a cél és nem csak az eszköz.

Mint ahogyan a híres buddhista tanmese a Holdra mutató ujjról is remekül példázza– ha megrekedünk az ászanagyakorlásban, megszállottjává válunk, akkor tulajdonképpen az ujjat bámuljuk ahelyett, hogy azt néznénk, hogy hová mutat.

Számos astanga gyakorló objektivizálta ászanagyakorlását megfelelő tanár vagy megfelelő megértés nélkül.  Úgy beszélnek manapság “a gyakorlásukról”, mintha az valami tőlük független lény lenne, vagy ismételgetik, hogy “minden idővel jönni fog” és várják, hogy az ászana gyakorlás elvezeti őket a végsőkig. Ennek így nem sok értelme van. Egyéni gyakorlásról van szó, egyedi megtapasztalásokkal.

Az ászanák sorozata olyan, akár egy zenemű kottája – butaság lenne a hangjegyeket összekeverni az igazi zenével. Az ászanák gyakorlása közben a testünk mozgatásával megtisztítjuk magunkat: ez egy tulajdonképpeni “belső tisztálkodás”. Mégsem nevezhetjük spirituális gyakorlásnak, amennyiben öncélú marad. A belső tisztulással, ami idővel nyugodt, kiegyensúlyozott személyiséget eredményez – mellékhatásként – másokkal is jobban fogunk tudunk bánni. Ahhoz azonban, hogy a jógát spirituális gyakorlássá emeljük mindenképpen szükséges a jámák és nijámák tökéletesítése önmagunk és mások irányába.

A gyakorlók könnyen becsaphatják magukat, hogy pusztán az ászanák gyakorlása elhozza a vágyott boldogságot vagy más vágyott célt, de ez így nem igaz : ismételten hangsúlyoznám, hogy az ászanák kizárólag terápiás jellegeűek.

Az “igazi munka” = spirituális tudakozódás, terápiás ászanagyakorlással illetve a jámák és nijámák követésének összekapcsolásával. Ez a tudakozódás csak akkor fog számunkra gyümölcsöt hozni, ha a helyes irányba indulunk. Emiatt szükséges a tanító. Néhányan úgy vélekednek, hogy maga az ászanagyakorlás a tanár – de amit ilyen módon megtanulhatunk, az nagyon kevés. Az a fő probléma ezzel a vélekedéssel, hogy nem számol azzal a ténnyel, hogy minden ember bizonyos típusú berögzült mintákkal rendelkezik, így a gyakorlásuk is ugyanezeket a mintákat fogja tovább éltetni, amennyiben nincs mellettük egy tanár, aki segít máshogy látni és ezáltal új cselekvési minták kidolgozására késztetni őket. Ha ez nem következik be, csak a karmánkat ismételgetjük – kényszeresen.

Guruji az ászanában látta meg a kiváló kiindulási alapot, amire egy erős spirituális gyakorlást fel lehet építeni. Az első lépés a Chikitsa – Terápia, a második a Shodhana – tisztítás. A harmadik lépcső a Sthira – szilárdság, állandóság – ami a hosszabb ideig tartó ülés és a pranayama valamint az azt követő belső gyakorláshoz való alkalmasságot biztosítja.

Az astanga jóga folyamatában, ahogyan az egymást követő lépcsőkön haladunk, vagyis miután elértük a stabil és egyben kényelmes pózt, majd megtisztítottuk az elmét a légzőgyakorlatok segítségével, a jámák és nijámák tökéletesítésével, elérkezünk a pratyahara -hoz (érzékelés visszavonása) . Guruji szerint az előbb említett külső ágak tökéletesitése nagyon nehéz és rengeteg erőfeszítést igényel, de a belső ágak elsajátítása – dharana (koncentráció), dhyana (meditáció) és szamádhi természetesen fejlődik ki, amint a külső ágakat megvalósítottuk.

A pratyahara híd a külső és belső ágak között. A pratyahara megvalósításán keresztül az érzékek és a cselekvés szervei visszahúzódnak önmagukba, eltávolítva önmagukat az érzéki élvezetek csábításától. Ugyanúgy, ahogy a teknős visszahúzza fejét és lábait páncélja mögé, az érzékszervek egyesülnek az alacsonyabb szintű elmével – a manasszal (a tizenegyedik érzékszerv, a csapongó, vándorló “majom-elme”). Ennek eredményeként a manasz visszahúzódik önmagába.

A pratyahara a vairagya, azaz a lemondás tökéletességre fejlesztése, ami a gyakorlással (abhyasa) együtt az elme feletti uralomhoz vezet. Patanjali úgy ír erről a Jóga szútrában, hogy a legmagasabb szintű lemondás a buddhi (intellektus) és a Purusa (Önvaló, a Látó) természet szerinti megkülönböztetéséhez, továbbá minden a gúnák által megnyilvánított dolgok iránti közömbösséghez vezet ( a gúnák játéka által kreált világ iránt elvesztett érdeklődés vezeti az elmét az önmagába záródáshoz)

“puruṣa-khyāter-guṇa-vaitṛṣṇyam”

A puruṣa-khyāter vagy vivéka khyāter a szútrák központi témája – minden jógagyakorlás végső célja ez: annak a képességnek a kifejlesztése, hogy a Látót megkülönböztessük a látott-tól. Patanjali a Látó (Purusa) összekeverését az elmével az egoitás (asmita) szóval jelöli.

Patanjalinál a II.1 szútra alapján a jóga gyakorlás második eleme a svadhyaya. A jógikus filozófia tanulmányozása a svadhyaya egy formája, ugyanis az elme működésének megértéséhez egyfajta belső térképet nyújt. A jóga filozófiától eltérően figyelmünket az Önvaló természetére irányítja. A meditációt nem szükséges külső világi tárgyakra irányítanunk, sokkal jobb, ha olyan ideákra irányítjuk, amelyek az Önvaló igaz természetét fejezik ki.

Azt mondják, hogy a buddhi (intellektus) természete hasonló a Purusáéhoz . A Purusa minőségek nélküli, de bizonyos ideák alkalmasak arra, hogy a természete irányába mutassanak. Például sok helyen azt olvashatjuk, hogy a Purusa olyan, akár az üres tér – vagy maga az üresség – vagy hogy a telihold fényességéhez hasonló tündöklő fény – maga a boldogság; mindent ismerő és öröktől valóan szabad. A buddhinak (intellektus) meg van az a képessége, hogy ezeket a formákat képzeleten és meditáción keresztül megragadja, felvegye – a meditáció segít az intellektust érintkezésbe hozni a Purusával, ezáltal képessé válik arra, hogy megkülönböztesse magát tőle.

A Purusa a különböző érzékszerveken keresztül tapasztal, mindezek közül a legkifinomultabb az intellektus.  Az érzékszervek, vagy “bejáratok” mindegyike egyfajta érintkezési felületként, képernyőként funkcionál, aminek az élményei közvetítve vannak. A számkhja filozófia alapján 24 ilyen képernyőről beszélhetünk: az elme 4 aspektusa, az 5 energia, az 5 érzékszerv, az 5 cselekvési szerv és az 5 elem – tapasztalataink ezen a 24 receptoron keresztül rögzülnek. Az intellektus ezek közül a legfinomabb szintű; a belső képernyő.

Könnyen észrevehetjük, hogy finomabb szintű érzékeléseinket, tapasztalásainkat sokkal inkább belsőnek érezzük; ezek a sokkal durvább, fizikai észleléseink alatt, fölött vagy azon belül léteznek.

Például van egy bizonyos érzésünk arról, hogy identitásunk valahol a testünkön belül létezik … a prána vagyis az életenergia sokkal finomabb mint a fizikai testünk, annál sokkal finomabb szintű a mentális testünk, annál még finomabb réteg az intellektus. A legfinomabb, végtelenül finom szinten találjuk az Önvalót, a megmagyarázhatatlan és örökérvényű igazságot.

Belülről az elme a Purusától közvetlen benyomásokat kap, úgy, ahogyan mondjuk egy képet vetítünk a filmvászonra. Normális körülmények között ezek a benyomások a minket uraló és lekötő külső zajok (rajas) és szennyeződések (tamas) miatt rejtve maradnak (még alvás közben is) mivel ezek a gúnák játszanak azon a 24 képernyőn, amelyek mindennapi észleleteinket formálják. De ha az összes bejáratot lezárjuk – ha már nem a testünkön keresztül érzékeljük a szaglást, a szexuális vágyat, az életenergiánk mozgását vagy az alacsonyabb szintű elmét (ahamkára), hanem csak az intellektus (buddhi) marad éber és egyhegyű, míg a többit elnyomjuk:  ekkor érjük el a samprajnata szamádhit, és a buddhi “megtapasztalja” a Purusát, ami mindig jelenvaló, de a hétköznapok tudati szintjén elfedve marad előttünk.

Habár a Purusát a térhez hasonlítják, azt is mondják, hogy az intellektus közepében lakozik; a szív vagy elme üregében, ami fizikailag a mellkas közepén található. A külső ágak tökéletesítésén keresztül a szívünket befedő szennyeződések – a “6 méreg” (vágy, düh, szenvedély, mohóság, hiúság/féltékenység és lustaság) amely megakadályoz abban, hogy teljességében megtapasztaljuk önmagunkban a Purusát – lassacskán lekopik, letisztul  – és Önvalónk fénye elkezd sugározni rajta keresztül.

Patanjali nem ajánl egy konkrét meditációt ehhez a felismeréshez – néhány ajánlást tesz a különböző, gyakorlás közben felmerülő akadályok legyőzésére. Már a Jóga szútra elején (I.2) megfogalmazza, hogy az elme működését az uralmunk alá kell fognunk – és onnantól kezdve minden, amit megtapasztalunk, az maga az Önvaló. A további szútrákban azt tanácsolja, hogy durva vagy finom tárgyakon meditáljunk, vagy meditáljunk azon a gyönyörön vagy állapoton, ami a formához kötött/megismerő (samprajnata) szamádhi. De a szamádhi legvégső formája – a forma nélküli/tartalom nélküli (asamprajnata) szamádhi kizárólag teljes  önkorlátozással/ürességgel érhető el.

A dharana, dhyana és a szamádhi nem különállóak – ezek fokozatosan egymásba olvadó ágak. Ezt szamjámának is nevezzük. A dharana – koncentráció – az az állapot, amire gyakorlásunk közben folyamatosan törekszünk.

A dhyana és a szamádhi a koncentráció elmélyítése. Amint a svadhyaya gyakorlásán keresztül megértjük, hová helyezzük a figyelmünket – vagy inkább hogyan vonjuk vissza a figyelmünkent és tartózkodjunk az Önvalónkban, nem marad a külvilágban olyan tárgy, amin meditálnánk.

Tudatosságunk fokozatos befelé, önmagunk felé fordulásával a dharana, dhyana és a szamádhi egymásba olvadnak és amint az elmében történő módosulások megszűnnek, az Önvaló fénye megnyilvánul.

Ez a folyamat tehát azt mutatja, hogy az ashtanga jóga az internalizáció ösvénye: az ösvény, amin a külső világ hatásai (test, elme, érzékszervek) megszűnnek, hogy a Látót önmagát láthatóvá tegyék. Az elme tulajdonképpen felfüggeszti működését az elmerülés ezen állapotában és lehetőségünk nyílik rá, hogy megtapasztalhassuk tiszta létünket.

Úgy tudom, hogy George Feuerstein tollából származik az “ensztázis” kifejezés – ami ezt az önmagunkba elmerülést próbálja az extázis – önkívület – szóból kiindulva megragadni.

A hatha jógik eksztatikus állapotától eltérően tehát az astanga jóga gyakorlója ezen belső “ensztatikus” állapot felé igyekszik eljutni: az elme zsarnoksága alól felszabadított állapothoz, ahol közvetlenül tapasztalhatja meg a legvégső igazságot, boldogságot és szabadságot.

Az ászanák tanítása közben Guruji rengeteg mást is tanított – minden egyes tanítványát annak személyiségéhez illeszkedő módon, és természetesen mindenkiben máshogy rezonáltak a tanítások.

De minden tanítása a Jóga szútra,  a Védák és az Upanisádok, vagy Sri Shankaracharya műveiből származik…ez ugyanúgy hozzátartozik az ászana-rendszerhez, amelyet “Első sorozatnak” vagy “Második sorozatnak” nevezünk, és egyénre szabottan és elméleti órákon keresztül egyaránt tovább lett adva. Ezek a művek is nélkülözhetetlenek a Patanjali jóga tanításához és gyakorlásához (a Jóga filozófia – s fő műve, a Jóga szútra – egyike a 6 indiai filozófiai rendszernek (darshana) ami a Védák tanításait kezeli kiindulópontként). Az ősi szövegek tanulmányozására azért van szükség, hogy a jóga filozófiát teljességében megérthessük.

Amit Gurujitól tanultunk, saját bőrünkön tapasztaltuk – ez volt tulajdonképpen tanulásunk elsődleges módja. Guruji tanitási módszere a fizikai gyakorlás különleges formája volt; segített minket túljuttatni azokon a  korlátozott elképzeléseinken, hogy mire vagyunk képesek és mi az , amire nem; és megszabadított az ehhez az elképzeléshez fűződő érzésektől is. Azáltal, hogy bíztunk a tudásában és a kezeiben, sokan képessé váltunk meggyógyulni, megtisztulni és hiányzó belső erőnket kiépíteni. Ez a testünkön át tapasztalt tanulás tette lehetővé számunkra a transzformációt, átváltozást és gyógyulást.

Az astanga jóga sokkal több, mint pusztán ászanák egymást követő sorozata vagy a hatha jóga továbbfejlesztése, de ahhoz , hogy igazából a szívéig érjünk, odaadó gyakorlásra és tanulásra van szükség – hosszú időn keresztül, megszakítások nélkül. 

Felhasznált irodalom:

  1. Ezt a kérdést először nyomtatásban N. Sjoman tette fel a Yoga Tradition of the Mysore Palace c. művében és nemrégiben újra nyomtatásba került Mark Singleton Yoga Body: The Origins of Modern Posture c szövegében
  2. The King and the Young Man – interjú T Krishnamacharya-val
  3. Guruji: a Portrait of Sri K Pattabhi Jois through the Eyes of his Students
  4. The Yoga of T Krisnamacharya – TKV Desikachar
  5. Gaiam Life website

Forrás: Ashtanga Yoga is not Hatha Yoga
Szerző: Guy Donahaye

1236

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved