Eddie Stern Astanga Budapest

PLEASE SCROLL DOWN FOR ENGLISH!

EDDIE STERN (Certified*Astanga Jóga oktató) BUDAPESTEN

ASTANGA JÓGA WORKSHOP
VEZETETT ÓRA, MYSORE STÍLUSÚ GYAKORLÁS, POOJA, MANTRA, ELMÉLET
2020. június 11-14.  (csütörtöktől-vasárnapig)

EDDIE STERNRŐL

„A nevem Eddie Stern, jógaoktató vagyok és az Ashtanga Yoga New York iskola igazgatója. 21 éves korom óta minden, amit csináltok, az a jógához kapcsolódik. Ha olyan lehetőséggel találkozom, ahol azt látom, hogy a jóga segíthet, és valaki felkér, hogy tegyek valamit, mindig igent mondok. Ez erről szól, nagyon egyszerű. Ha tudjuk, hogy adhatunk valakinek valamit, ami enyhíti a szenvedését, akkor cselekednünk kell.”

Eddie az egyik legfiatalabb az úgynevezett “szenior” astanga tanárok közül, mivel majdnem 20 éven keresztül tanult Gurujival megszakítás nélkül. Az egész életét a tanulásnak, a fejlődésnek és a tanításnak szentelte. Tanulmányozta a szanszkrit nyelvet és az ősi indiai szentírásokat, ahogy a hagyományokat és az indiai kultúra minden jellegzetességét. Eddie az úgynevezett „nyugati indiai” gondolkodást személyesíti meg, és életmódja hűen tükrözni, hogyan lehet ezt a mindennapjainkban alkalmazni. Világszerte elismer, rendkívüli tanár, az Ashatnga Yoga New York iskola és a Broom Street-i Ganesha templom alapítója, továbbá számos jógával és hindu filozófiával kapcsolatos magazin és könyv szerzője.

Guy Donahaye-el együtt állították össze azt a különböző interjúkból álló könyvet, amelyben Guruji legrégebbi és legtapasztaltabb tanítványai szólalnak meg és mesélik el személyes történeteiket, osztanak meg rendkívül szívhez szóló pillanatokat és azt az átalakulást, amit a rendszeres gyakorlás hozott az életükbe. Csak egy pár név a sok közül: Saraswathi Rangaswamy, Sharath Jois, Manju Jois, David Williams, Nancy Gilgoff, David Swenson, Tim és Chuck Miller, Richard Freeman, Dena Kingsberg, Lino Miele, Rolf Naujokat és még sokan mások…

Eddie Sterin Yoga

*A mysore-i KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet) vagy más néven MainShala az astanga vinyásza jógatradíció központja. Az intézménynek nincsen oktatóképzés, a tanárok nem futószalagon kerülnek ki a falai közül. Korábban Pattabhi Jois, most pedig Sharath Jois a tanítványai gyakorlását és elkötelezettségét figyelembe véve, egyénileg adományozza az oktatói címeket azoknak, akik készen állnak a tanításra. “Authorized” lehet egyes szintű (ekkor az első sorozat tanítására hatalmaz fel), vagy kettes szintű (azaz engedély az első és a második sorozat oktatására). Később, ha valaki hosszú ideig, akár évtizedekig rendületlenül gyakorol, és bizonyítja az elkötelezettségét, akkor megkaphatja a legmagasabb szintű elismerést, amely az astanga világában szerezhető, azaz “Certified” tanárrá avatják. Ilyenkor az összes sorozatot oktathatja, amelyet ő már elsajátított, illetve workshopokat is tarthat szerte a világon. Az Eddie Sternhez hasonló certified oktatók nem csak az ászanák területén jártasak, hanem mélyen megértették és megtapasztalták az astanga jóga filozófiáját, ezért valóban hitelesen képviselhetik ennek az önmegvalósítási folyamatnak az üzenetét. Ezt az elismerést az egész világon mindössze kb. negyvenen érdemelték ki.

1988-ban, első indiai útja során Eddie meg volt róla győződve, hogy minden indiai jógázik és rendkívül meglepődött, amikor azt tapasztalta, hogy a többség egyáltalán nem is foglalkozik vele. Még az 1990-es évek elején sem övezte semmiféle kulturális tisztelet ezt az irányzatot, pedig köztudott volt Indiában, hogy milyen jó hatással van a jóga az egészségre, a testre és a lélekre egyaránt. A nyugati világot azonban sokkal inkább valamiféle spirituális küldetés hajtotta és vezette el Indiába.

1991-ben India épphogy csak engedélyezte a nyugati importot, Pepsi és Coca Cola, a többi hasonló nagy márka és a gyorsétterem láncok még nem szennyezték a vidéki tájakat. Palackozott vizet is alig lehetett kapni, az út a postára egy egész napos program volt, éppúgy, mint távolsági telefonhívást foglalni vagy a bankban pénzt váltani. Minden sokkal több időt és persze türelmet igényelt, amivel mi nyugatiak sokszor hadilábon állunk. Eddie-nek sok mindennel ugyan már nem kellett megküzdenie, nem úgy, mint elődjeinek a ’70-es években, de a mindennapokban számos dolog továbbra is kihívást jelentett. Egy forró fürdő például komplett luxus volt, e-mail nem létezett és napokig tartott az út Mysore és New York között. Mindezt azonban ellensúlyozta a helyiek kedvessége; nem telt el úgy nap, hogy vadidegenek ne hívták volna meg a nyugati diákokat egy pohár teára vagy egy kis harapnivalóra az otthonaikba vagy akár több napos lakodalmakba.

Pont ezek a sorozatos nehézségek és tapasztalatok tették az indiai tartózkodást olyan értékessé; az élet egyszerűsége és az a felismerés, hogy ilyen szerény körülmények között is lehet boldognak lenni. Elmondása szerint Eddie-nek igazán ínyére volt ez az életforma, nagyon szerette az Indiában töltött időt és a kilencvenes években még nem is gondolta volna, hogy hamarosan tömegek érkeznek majd Mysore-ba. Mielőtt megnyílt volna az új iskola Gokulamban, 20-24 gyakorló már szinte soknak számított és „elviselhetetlennek” tűnt a zsúfoltság. Akkoriban 4-8 számított „normálisnak”.

Ami igazán megkülönböztette Pattabhi Jois tanítási módszerét a többi irányzattól, az a háttérirodalom hiánya. A tanulás és a kutatás pont emiatt volt sokkal nagyobb kihívás. B.K.S. Iyengar, Paramahansa Yogananda és Swami Vishnu-devananda számos könyvet írtak, de Gurujitől csak első kézből lehetett tanulni, könyvekből nem. Pár angol nyelvű instrukcióval és elsőre félelmetesnek tűnő igazításaival olyan pózokba tudta csavarni a diákokat, amelyeket maguktól biztos nem mertek volna megközelíteni. Korlátozott angol tudása miatt minden végtelenül le volt egyszerűsítve, és talán pont erre volt szüksége a szellemileg túlképzett nyugatiaknak: a múla bandha egyszerűen csak „Szoríts az ánuszodat!” volt; az utasítás a légzéssel kapcsolatban kimerült abban, hogy „Lélegezz szabadon!”; és amikor valamilyen témával kapcsolatban kérdés merült fel, következett a már számunkra is jól ismert instrukció: „Gyakorolj és minden jön magától!”.

Az angol komoly nyelvi akadályt okozott, de Kannada nyelven, az anyanyelvén Guruji szenvedélyesen mesélt a jóga és a szentírások, a filozófia és a mitológia összefüggéseiről. Ez sokszor a kincsvadászatra hasonlított, megtalálni magát a forrást, amiből Guruji idézett, majd a szövegrészt magát. A kutatásba vetett fáradozás azonban így vagy úgy mindig meghozta gyümölcsét.

Valójában ez is az indiai tradíció része, hogy a diáknak igyekeznie kell megértenie a tanárát, nem pedig várni, hogy a tudást ezüst tálcán kínálják fel előtte. A tanár megmutatja, hogy mit és hogyan kell csinálni, azonban a diáknak kell megszerezni a tapasztalatot kitartó és elhivatott gyakorlással.

Eddie Stern

A WORKSHOPRÓL

GANÉSA PÚDZSA
A púdzsa egy szanszkrit szó, amely az imádatot jelenti és a karma megtisztítását fejezi ki. Ezt a púdzsát a sokak által tisztelt Ganésának, az elefántfejű hindu istenségnek fogjuk felajánlani, aki az új kezdeteket, a
bölcsességet és az akadályokkal való szembenézést testesíti meg. Ganésa elefántfeje egy emberi törzsön ül, ami a transzcendest szimbolizálja: a magunkról alkotott hamis elképzelésekkel való szakítást és egy tiszta látású, elkötelezett spirituális életbe való belépést.Ennek a púdzsának a részeként készítünk egy oltárt Ganésa részére, ezt követően pedig egy egyszerű, részvételi hindu rituálén vezetlek keresztül. Közösen mantrázunk és felajánlást teszünk Ganésának, majd a személyes és a közösségi békéért is imádkozunk. Mindenkit bátorítok, hogy a rituálé időtartamára hozzon magával valami számára szent tárgyat, amelyet az oltárra helyezhet. Ez lehet egy istenség kis szobra, amit otthon tartasz, egy szerettedről készült fotó, egy mala vagy valami más fontos tárgy a spirituális gyakorlásodban.

A púdzsa egy rendkívüli tisztító hatással bíró rituálé, amely felemel és belső örömöt hoz létre. Megtisztítja energiáinkat és elménket és szívünket a siker felé tereli.

Kérlek csatlakozz hozzám ezeknek az ősi rituáléknak a gyakorlásában, amelyet indiai tanáraimtól tanultam, hogy gyümölcsöző kezdetét vehesse ez a bölcs tanításoknak és gyakorlásnak szentelt hétvége!

AZ ASTANGA JÓGA ELSŐ SOROZATA: A TEST ÉS AZ ELME MEGTISZTÍTÁSA – VEZETETT ÓRA
Az astanga jóga első sorozata egy harminckét pózból álló, kihívásokkal teli fizikai gyakorlás, amely kiváló minden testrészed erősítése és nyújtása céljából, végigmasszírozza a belső szerveid – főképp az emésztőrendszert – és aktiválja az idegrendszer paraszimpatikus ágát, amely a pihenésre és az emésztésre való képességünkért felelős. A pózok megerősítik, formálják és tisztítják az izmokat, a belső szerveket és az ízületeket. A gyakorlás során nehéznek bizonyuló pózokra ajánlok majd módosításokat. Az óra pózokat, légzőgyakorlatokat és a mantrákat foglalja magába. Előzetes tapasztalat erősen ajánlott a részvételhez.

MYSORE STÍLUSÚ GYAKORLÁS
Mysore stílusú gyakorlás bármilyen szintű gyakorlónak megfelelő, kezdőként és haladóként is bátran lehet jönni, minthogy ez a jóga átadásának tradicionális módja. Erre az alkalomra ugyanakkor ajánljuk, hogy valamilyen szinten ismeretes légy az astanga jóga Mysore stílusú gyakorlásával.
Ebben az ászanagyakorlásban megtanuljuk szinkronba hozni testünket, mozgásunkat a légzésünkkel és az elme működésével. Mikor pedig a jógát odaadással végezzük, életünk céljával is összehangoljuk magunkat. Ezekre az alapokra ültették az astanga jógát, amely gyakorlása kihívást jelent, mivel nehéz uralkodni az elmén, hatása ugyanakkor mélyre menő.

MANTRAÉNEKLÉS
A mantrázás olyan, akár egy zongora hangolása. A mélyen meditatív hangok megszólaltatásával az idegrendszerünket hangoljuk. Két különböző mantra megszólaltatását fogjuk gyakorolni. Elsőként mag-mantrákat, azaz bidzsa mantrákat éneklünk, amelyek egyszótagúák és a csakrák szirmaihoz köthetők. A második mantra a Lakshmi Ashtakam, nyolc versnyi mantra Lakshmi istennőnek ajánlva. Ezt a nyolc verset mantrázhatjuk mindennapi spirituális gyakorlatként, Lakshmi istennőt, mint a mindennapi bőség, szépség, bátorság szellemét idézik meg. Az istennő a mantrák esszenciáját is jelenti, és ő az, aki „a jógából született”.

JÓGA, A NÁDIK ÉS AZ IDEGRENDSZER
Az elméleti óra során az idegrendszer jógikus és nyugati megközelítéséről fogunk beszélni. A jóga első említése szerint az Upanisádokban célja az érzékszervek megtisztítása és kiélezése, hogy figyelmünk befelé, az önvaló tanulmányozása felé fordulhasson a világ csábító, de folyton változó dolgai felől. Az óra során áttekintjük a nádikat, az idegrendszer jógikus szempontú elemeit és ezek összeköttetését a nyugati orvoslással és idegtudománnyal. Ez a két egymást kiegészítő tudományrendszer rendkívül fontos egészségünk megőrzése, homeosztázisunk és emberi kapcsolataink fenntartása érdekében, hogy kellő figyelemmel hallgassunk másokat és ugyanígy kommunikáljunk, megtaláljuk a béke érzetét a saját idegrendszerünkben. Az óra célja, hogy megértsük, az ászanák, a pránajáma és a mantrák milyen különleges módon aktiválják az idegrendszer működését.

A WORKSHOP MENETE
Csütörtök és Péntek: 6:00 – 11:00 – Mysore gyakorlás
Szombat és Vasárnap: 8:00 – 9:45 – Első sorozat vezetett
Csütörtök: 18:30 – 20:00 – Elméleti bevezető és mantraéneklés
Péntek: 18:30 – 20:00 – Púdzsa és mantraéneklés (ingyenes és nyitott mindenki számára)
Szombat: 10:30 – 12:00 – Elmélet, ebéd, 14:00 – 16:00 Elmélet, meditáció
Vasárnap: 10:30 – 12:00 – Elmélet, ebéd, 13:30 – 15:00 Konferencia, meditáció

A JELENTKEZÉS MENETE

A workshopra való jelentkezés december 2-től (hétfő) indul.

Jelentkezni a Bandha Works Jógaiskola recepcióján tudsz (nyitvatartási időben) a teljes össze befizetésével (csak USD-ban tudsz fizetni).

Árak:

  • December végéig: az első húsz jelentkezőnek 150USD.
  • Március 1-ig: 180USD
  • Márciustól: 200USD

A befizetés nem lemondható, visszatérítést nem tudunk biztosítani, a workshop egy alkalommal térítésmentesen átruházható.

A helyszínt a jelentkezettek számának függvényében március végén publikáljuk.

Résztvevők jelentkezésükkel elfogadják, hogy fényképek és videó felvételek készülhetnek a workshopon amin esetlegesen szerepelhetnek.

PRACTICE ALL IS COMING!
VÁRUNK SZERETETTEL!

További kérdés esetén kérlek írj e-mailt: info@bandhaworks.hu

Eddie Sternről bővebben itt olvashatsz.
Meg még itt is.

ENGLISH

Coming-soon

GANESH PUJA
Puja is a Sanskrit word that means worship and purification of karma. In this session we will do a puja for the much loved and adored Ganesh, the elephant-headed Hindu deity who symbolizes new beginnings, wisdom, and obstacles. Ganesh’s elephant head on top of a human body symbolizes transcendence, the cutting off of false narratives about ourselves, and entering into a spiritual life of clear vision and devotion. As part of this puja, we will create an altar to Ganesh, and then I will lead you through a simple, participatory Hindu ritual. As a group we will chant and make offerings to Ganesh, and chant prayers together for personal and universal peace.Everyone is invited to bring something sacred to you to add to the altar for the duration of the worship; perhaps a small statue of a deity that you keep at your home, a photo of a loved one, mala beads, or something else important in your work or spiritualpractice.

Puja is amazingly purifying ritual that creates a feeling of inner happiness and upliftment. It purifies energy and orients our minds and hearts towards success.

Please join me in this ancient practice of rituals that I learned from my teachers in India, to give an auspicious start to an amazing weekend of wisdom teachings and practices.

LED CLASS – PRIMARY SERIES
The primary series is a challenging and invigorating sequence of postures that take about an hour and thirty minutes to practice. The postures are strengthening, toning and cleansing for the muscles, joints and internal organs. Variations of poses that prove challenging will be offered. This class includes postures, breathing, pranayama, and chanting. In the practice of asana, or posture, we learn how to bring our limbs into alignment; when we add in breath, we bring ourselves in alignment with our mind; and when we do yoga as a practice of devotion, we bring ourselves into alignment with our purpose. Ashtanga Yoga was founded on these principles. It is a challenging practice because the mind is difficult to master; however, its benefits are profound.

MYSORE PRACTICE
Mysore practice is appropriate for beginners as well as students of all levels, and is the traditional method of learning yoga, one-on-one from teacher to student. However for this one session only, regardless from the level of your practice, we ask you to be already familiar with the Astanga Yoga Mysore Style of practice.

CHANTING
In this one-hour class we will cover two different types of chanting. The first will be the chanting of the seed mantras, or bija mantras, associated with the petals of the chakras. Chanting these petal chakra mantras is basically like tuning your nervous system, in the same way that one would imagine tuning all the various strings on the inside of a piano. They are resonant and deeply meditative sounds. The second chant we will do it the Lakshmi Ashtakam, eight verses in praise of the Goddess Lakshmi. These eight verses can be chanted daily as a devotional practice, and they invoke Sri Lakshmi as the basis of all wealth, abundance, beauty, fearlessness, essence of mantras, and the One who is born of Yoga.

YOGA, NADIS, AND THE NERVOUS SYSTEM
The lectures will be about the Yogic and Western views of the nervous system. According to the earliest references of Yoga in the Upanishads, the purpose of yoga is to steady the sense organs, and move our awareness inwards towards Self-knowledge, rather than towards the ever enticing and changing objects of the world. In these lectures we will have an overview of the presentation of the Nadis, the different types of nerves, according to Yogis, and their corollary systems according to Western medicine. These two complementary systems are very important for maintaining health, homeostasis, our ability to listen and communicate well with others, and find a sense of peace within our own nervous system. The lectures lead toward an understanding of how some of the most inner benefits of asanas, pranayama and chanting are actually activating our nervous system in very interesting ways.

HOW TO APPLY
Application for the workshop opens on the 1st of December. The prices are the following:
– Until the end of December: 150USD
– Until 1st of March: 180USD
– Afterwards: 200USD
You can transfer your application once, otherwise we can’t provide a refund.
We will publish the location of the workshop at the end of March at the regards of the number of participants.

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved