ParamaGuru Sharath Jois 2017 Europe tour – Második nap

Day2x

Hosszú a sor a GURU lábáig…

A workshop első két napján a résztvevők mindegyike első sorozatot gyakorolt. Holnaptól két óra lesz, 7-től vezetett első sorozat, majd utána vezetett második.
Praktikus okokból kifolyólag a mai napra tették a “búcsúzkodást” a szervezők, amikor is a GURU színe elé lehet járulni egyénileg. Valaki fényképezkedik Vele – legyen mit az otthoni oltárra kitenni (vagy facebook-ra, instagramra feltölteni…) – valaki pedig ilyenkor érinti meg a lábát.

Miért is érintjük meg a GURU lábát? (persze, csak ha belülről fakad)

A Guru lábának megérintése a tisztelet és nagyrabecsülés, de egyben tanulás kifejezése is. Az alázatosság megtanulásával a spirituális fejlődésünket segítjük elő. Az alázat tanulási helyzetet teremt számunkra. Végül is, amikor akár egy diksha (beavató), akár egy shiksha (tanító) Gurut elfogadunk, annak az az oka, hogy szeretnénk azt a Gurut utánozni. A lába megérintése által nem csak azt fejezzük ki, hogy Őt készen állunk meghallgatni, hanem azt is, hogy önmagunk átváltoztatására és megerősítésére is készen állunk.

Károly további élményeivel hamarosan jelentkezünk 🙂

Olvasónapló: The Only Way Out Is In

Anthony “Prem” Carlisi

Anthony “Prem” Carlisi, certified astanga oktató és több, mint 30 éve elkötelezett gyakorló, ezzel a kis történettel ajánlja figyelmünkbe The Only Way Out Is In című személyes hangvételű könyvét az astanga jóga, az ayurveda és a tantra összhangjáról:

“Volt egyszer egy bölcs asszony a hegyekben, aki egy napon egy drágakőre lelt egy folyóban. Másnap találkozott egy utazóval, aki nagyon éhes volt, így kinyitotta a táskáját, hogy elővegye és megossza vele az ételét. Az éhes utazó meglátta a drágakövet a táskában, és kérte, hogy adja neki. Az asszony tétovázás nélkül neki adta. Az utazó szerencséjén örvendezve tovább állt. Tudta, hogy a kő olyan sokat ér, hogy most már egész életére biztonságban lesz. Azonban néhány nap múlva visszatért az asszonyhoz és visszaadta neki a követ. Gondolkodtam, mondta, tudom, hogy milyen sokat ér ez a kő, de visszaadom, abban a reményben, hogy valami még értékesebbet adsz nekem. Mi lenne az? Kérdezte az asszony. Add nekem azt, ami képessé tett belül arra, hogy nekem add ezt a követ.” (ismeretlen szerző)

Astanga ikonok: T. Krishnamacharya 1. rész

prof_krishnamacharya

A fordítás alapjául szolgáló kiadás:
Dr. Kausthub Desikachar, The Yoga of the Yogi. The Legacy of T. Krishnamacharya. North Point Press, New York, 2011
(részlet)

Első fejezet

Tudásra éhesen
A fáklya meggyullad

ha igazán szomjasak vagyunk, biztosan találunk forrást

Indiában számos különböző vallási hagyomány létezik, és mindegyik hagyomány különböző istent imád elsődleges létezőként. Például a vaisnava hagyomány követői az Úr Visnut követik mint egyetlen istent, míg a rivális saiva tradícióhoz tartozók az Úr Sivát, a táncoló istent imádják.

Dél-Indiában a legnépszerűbb vallási iskola a Srí-vaisnava-sampradaya. A tradíció követői elsődleges legfelsőbb lényként az Úr Visnut imádják, hitvesével, Laksmi istennővel együtt. Azok, akik ma a Srí-vaisnava-sampradayát gyakorolják, a hagyomány gazdagságát és hosszú életét egy Nammalvar nevű mesternek tulajdonítják. Keveset tudunk Nammalvarról, de ő volt a hagyomány első mestereinek egyike, aki néhány kortársával együtt megalapította a Srí-vaisnava-sampradaya iskolát. Őket alvaroknak nevezzük.

Nammalvar vadászcsaládban született, születésének pontos dátuma ismeretlen. Marannak hívták, ami azt jelenti: ’rendellenes’, vagy ’másoktól különböző’; csak később vált Nammalvarként ismertté. Szülei azért adták neki ezt a szokatlan nevet, mert nem sírt fel születésekor, nem ivott anyatejet, és még sok mindent nem csinált, amit az átlagos gyerekek szoktak.

Egy napon Maran szülei hangot hallottak, amely azt mondta nekik, hogy hagyják a csecsemőt egy tamarindfa odvában. A pár, úgy gondolva, hogy ez isteni hang, és Maran nagy dolgokra hivatott, megkereste a tamarindfát, és ott hagyta a gyermeket. Maran otthona a fa lett.

Tizenhat évvel később egy Madhurakavi nevű tanult ember éppen Észak-Indiában utazgatott, amikor hirtelen erős fény jelent meg délen. Madhurakavi minden nap látta ezt a fényt ragyogni, és úgy gondolta, Isten arra utasítja őt, hogy keresse meg a fény forrását. Délre fordult hát, és végül megérkezett a dél-indiai Tirunelveli körzetben található kis faluba, Alvar Tirunagariba. Itt a ragyogó fény egy fiatalember alakjába olvadt, aki csendben ült egy tamarindfa odvában. Úgy tűnt, a fiatalember mély meditációban van.

nammalwar

Madhurakavi megpróbálta magára vonni a meditáló figyelmét. Köveket dobált a földre. Hangosan tapsolt. Gúnynevekkel illette. A fiú azonban szenvtelen maradt. Végül Madhurakavi egy kérdést intézett hozzá:

Amikor a nem-nyilvánvaló megszületik a nyilvánvalóban, mit eszik, és mit csinál?

Az ifjú szemei rögtön felfénylettek, és azonnal válaszolt:

A nyilvánvalót eszi, és abban marad.

A tanult Madhurakavit megdöbbentette a fiú rejtvényszerű, mégis mély válasza, földre borult előtte (ez abban az időben szokatlan volt, mert a fiatalabbnak kellett az idősebb előtt leborulnia), és kijelentette, hogy ő, Madhurakavi, végre megtalálta tanárát.

Ezután vált Maran, a tamarindfában élő fiatalember, Nammalvarként ismertté. A Nammalvar szónak számos jelentése van, többek közt „az, aki azért jött el, hogy vezessen minket”.

A következő évtizedben Nammalvar tanításai – a Tiruviruttam, a Tiruvasiriyam, a Periya Tiruvantati és a klasszikus Thiruvaimozhi – megalapozták a Srí-vaisnava-sampradaya iskolát. Az írások természetükben áhítatosak voltak, és arra tanították a tanítványokat, hogy magasztos módon imádják Istent.

Nammalvar mindössze harmincöt évet élt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy rövid életének oka betegség volt. Mások azt mondják, hogy élete azért fejeződött be korán, mert elvégezte a rábízott küldetést.

Nammalvar tanítványa, Madhurakavi, folytatta mestere munkáját, és terjesztette a Srí-vaisnava-sampradaya tanításait más alvaroknak, akik továbbadták a tudást. Nammalvar és az alvarok összegyűjtött munkáit, amelyek a teljes Srí-vaisnava hitrendszert alkotják, Divya Prabandhamnak nevezik. A Divya Prabandham négyezer versszakból áll, amelyet Dél-India egyik legjelentősebb és legrégebbi nyelvén, tamil nyelven szereztek.

A háború és a betörések zűrzavara végül súlyos veszteségeket okozott India sokszínű kulturális hagyományában, így a Srí-vaisnava-sampradaya hagyományban is. A kilencedik századra a tanításokat az a veszély fenyegette, hogy elvesznek. Ebben a zaklatott időben született Nathamuni, a Srí-vaisnava-sampradaya egyik legnagyobb ácsárjája, vagyis fáklyavivő tanítója.

Nathramuni

Nathamuni i.sz. 823-ban született vallásos családban Viranarayanapuram városában, Chidambaram közelében (ez utóbbi város háromórányi autóútra van a mai Chennaitól). Apjától, Iswara Bhattától hagyományos oktatásban részesült, édesanyjától zenét tanult. Korán mély érdeklődést mutatott spirituális témák iránt, és több, akkoriban felkapott nagy filozófiai áramlatban jártasságot szerzett. Élete közepére népszerű, nagy tiszteletben álló tanárrá vált, saját tanítványi körrel.

Egy napon Nathamuni misztikusokkal találkozott, akik az Úr Visnut magasztaló verseket énekeltek. Elragadták a varázslatos énekek, amelyeket korábban soha nem hallott, és követte őket. Megkérdezte tőlük, mit énekelnek, és megtanítanák-e neki ezeket a verseket. Azt a választ kapta, hogy a versek Nammalvar Divya Prabandhamjából valók, és csak tíz van belőlük. A többi háromezer-kilencszázkilencven versszak elveszett.

Az egyik misztikus azonban azt mondta Nathamuninak, hogy ha elutazik ahhoz a tamarindfához, ahol Nammalvart felfedezték, és a tíz verset több tízezerszer recitálja, megszerezheti az elveszett versszakokat.

Nathamuni azonnal megtanulta a tíz versszakot, majd amikor elegendő erőforrást gyűjtött, elment a tamarindfához. Padmászanában leült a fa odvába, és nagy odaadással recitálni kezdte a tíz verset. A legenda szerint Nammalvar megjelent Nathamuninak a meditációja alatt, és segített neki visszaidézni a Divya Prabandham elveszett háromezer-kilencszázkilencven versszakát.

Ez a látomás és az elveszett versszakok ajándéka szoros kapcsolatot hozott létre Nammalvar és Nathamuni között. A felidézett versekkel Nathamuni megkezdte a Srí-vaisnava-sampradaya felélesztését. Küldetése iránti szenvedélye olyan erőteljes volt, hogy rövid idő alatt újraépítette a hagyományt, és egész Dél-Indiából rengeteg követőt szerzett.

A Divya Prabandham elveszett verseinek tanítása mellett Nathamuni saját szövegeit is tanította, különösen a Nyaya Tattvát és a Yoga Rahasyát. Élete hátralévő részét a Srí-vaisnava-sampradaya terjesztésének szentelte, hogy soha többé ne veszhessen el az üzenet. Ma Nathamunit Indiában istenként tisztelik, mert sikerrel járt egy olyan feladatban, amelyről sokan azt gondolták, hogy túl van az emberi képességeken.

Nathamuni eredményei nem csupán a Srí-vaisnava-sampradaya megújítására korlátozódtak; számos más tanítás mestere is volt, többek közt a jógáé is. Összeállított egy Yoga Rahasya (’A jóga titkai’) című művet, amely a klasszikus jógaszövegekben található számos fontos és gyakorlati jógatanítást dolgozott ki részletesen. Csupán néhány ilyen szöveg létezik, ezért a Yoga Rahasyát Nathamuni egyik legértékesebb munkájának tartják. Ebben a munkában számos más téma mellett elmagyarázza, hogyan adaptálandó a jóga a különböző életszakaszokra; miért fontos a jóga a nőknek, különösen a várandós nőknek; illetve elmagyarázza a jóga gyógyításban betöltött szerepét. Ironikus módon a Yoga Rahasya Nathamuni halála után néhány évvel elveszett.

Sokan úgy hitték, hogy a Yoga Rahasya örökre megsemmisült, így a XIX. században a dél-indiai Muchukundapuramban élő Srinivasa Tatacarya és felesége, Ranganayakiamma is. A pár előkelő családból származott, és egészen Nathamuniig tudták visszavezetni családfájukat.

young_krishnamacharya

1888. november 18-án Ranganayakiamma fiút szült, első gyermeküket. Az Úr Visnu egyik inkarnációja, az Úr Krsna után Krishnamacharyának nevezték el. Krishnamacharya után hamarosan két fiú, Narayana és Appalacarya, és három lány, Alamelu, Tayamma és Cudamani következett.

Krishnamacharyát gyermekkorában apja tanította, aki maga is nagy tudós volt. Srinivasa Tatacarya több tanítványt is felügyelt, akik a Védákat és más vallásos szövegeket tanulmányozták a hagyományos gurukula rendszerben.

A gurukula rendszerben a tanítvány tanára házában élt, és ott mindent megtanult, amit meg kellett tanulnia. Csak akkor hagyhatta el a gurukulát, amikor tanára úgy érezte, hogy a tanítvány oktatása befejeződött. Krishnamacharya korai tanulmányait apja gurukulájában végezte.

A gurukula rendszer nagyon személyes és hatékony oktatási rendszer volt. A tanár és a tanítvány együtt, közvetlen személyes kapcsolatban dolgoztak, és jellemzően nem volt tizenkettőnél több tanítvány egy időben a gurukulában. Ez minőségi időt biztosított minden tanítvány számára, a tanárnak pedig lehetővé tette, hogy világos képet alakítson ki az egyes tanítványok erősségeiről, gyengeségeiről és képességeiről. Mivel jól ismerte őket, a tanár minden tanítványát a számára legelőnyösebb módon tudta tanítani. A szoros kapcsolatot, amely tanár és tanítvány között létrejön a gurukula rendszerben, upadesának nevezik. Ez a szó két részből áll: upa azt jelenti: ’közeli’, a desa pedig azt, hogy ’hely’. Szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy a tanár és a tanítvány közti távolság elég kicsi volt: közel voltak egymáshoz, kapcsolatban voltak még akkor is, amikor a tanítás már befejeződött.

Ezekben az időkben a tanárok rendkívül szigorúak voltak a tanítványokkal. A tanításoknak mindennél nagyobb értékük volt számukra, ezért a gurukula napirendje nem volt könnyű. Srinivasa Tatacarya hajnali kettőkor ébresztette tanítványait, hogy a Védákat énekeljék és ászanákat gyakoroljanak. A tanítványoknak emlékezetből kellett ismételniük a Védákat addig, amíg hiba nélkül nem tudták recitálni. Meg kellett tanulniuk az összes titkos szertartást és rituálét is.

Tehát Krishnamacharya apja, első guruja – tanára – volt az, aki elültette benne a tudás magját, vezette és bátorította a tudás keresésében.

Krishnamacharya tízéves volt, amikor Srinivasa Tatacarya halálával elvesztette ezt az értékes iránymutatást. Ez időben a dél-indiai Mysore-i királyság fővárosában, Mysore-ban a Parakala Math főpapja Srinivasa Tatacarya nagyapja volt. A Math központ jelentősége a Srí-vaisnava-sampradaya életében a Vatikán kereszténységben betöltött szerepéhez hasonlított: az összes olyan vallásos és spirituális tevékenység központját jelentette, amely Nathamuni és a központot alapító Srí-vaisnava-sampradaya mester, Vedanta Desikacarya tanításai köré épült fel. A központ felelt a Srí-vaisnava-sampradaya tanításainak oktatásáért, beavatásaiért és terjesztéséért. Azokban az időkben hagyomány volt, hogy a királynak volt spirituális tanítója, aki gyakran a Parakala Math főpapja volt.

Krishnamacharya és testvérei folyamatos oktatásának biztosítása érdekében a család Mysore-ba költözött, és Krishnamacharya a Math növendéke lett.

Dédapja, majd dédapja utódja, Sri Krsna Brahmatantra Swami vigyázó tekintete mellett Krishnamacharya szanszkrit nyelvtant (Vyakarana), vedánta filozófiát és logikát (Tarka) kezdett tanulni. Rövid időn belül számos tárgyban jártassá vált, tanáraival és az odalátogató tudósokkal folytatott vitákban vett részt. Ezek az eszmecserék felélesztették tudás iránti vágyát, és, hogy az ő szavait idézzük, „így jöttem rá arra, mennyi tanulnivaló van még”.

Tizenhat évesen Krishnamacharya különös álmot látott. Álmában őse, Nathamuni arra utasította, hogy keresse fel Alvar Tirunagarit, a szomszédos Tamilnadu államban lévő kis falut, ahol Madhurakavi a tamarindfa odvában rátalált a meditáló Nammalvarra, és ahol később Nathamuni újra felfedezte Nammalvar elveszett tanításait.

Nem tudta figyelmen kívül hagyni a látomást és őse kérését, ezért összegyűjtötte utazásához a szükséges erőforrást, és elindult, tizenhat évesen, hogy megtalálja a tamarindfát. Ezekben az időkben nehéz volt az utazás, a távolságok jóval nagyobbnak tűntek, mint a valóságban. Mysore körülbelül hatszáz kilométerre található Alvar Tirunagaritól, és Krishnamacharyának nem volt autója vagy pénze vonatjegyre, de ez nem tántorította el. Gyalog tette meg a kimerítő utat a tikkasztó hőségben, a fák alatt vagy a házak bejáratánál épített tornácon, thinnain aludt, amely akkoriban főként az utazók számára szolgált éjszakai nyugvóhelyként.

Amikor céljához ért, egy öregembert talált egy fa alatt. Elmesélte neki álmát, és megkérdezte, hol találja meg Nathamunit. Az öregember csak intett a fejével egy bizonyos irányba. Krishnamacharya elindult arra, és rövidesen egy mangóliget közepén találta magát a Tamraparani folyó partján. Hosszú, fáradságos útja végén, kimerülten és éhesen összeesett.

Ebben az állapotban révület ragadta el, és három bölcs mellett találta magát. Leborult előttük, elmesélte álmát, és megkérte őket, hogy adjanak neki útmutatást a Yoga Rahasyáról. Nathamuni, aki a másik két bölcs között ült, elkezdte a versszakokat recitálni; hangja nagyon dallamos volt. Amikor a recitálás véget ért, Krishnamacharya kinyitotta szemét, és látta, hogy eltűnt a mangóliget, eltűnt a három bölcs; de minden versszakra emlékezett Nathamuni énekéből.

Visszarohant az öregemberhez, hogy elmesélje, mi történt. Az öregember mosolygott, és így szólt: „Nagyon szerencsés vagy, hogy megkaptad a Yoga Rahasyát. Most menj be a templomba, ajánld fel imáidat az Úr Visnunak, és köszönd meg jóindulatát.”

Krishnamacharya beszaladt az Úr Visnunak ezen a szent helyen emelt templomába, és felajánlotta imáit. Amikor visszatért, az öregember már nem volt ott. Ahogy Krishnamacharya ott állva visszaidézte a mangóligetben történteket, lassan ráébredt, hogy az öregember, aki a ligetbe, majd a templomba küldte, emlékeztetett arra a bölcsre, aki révületében a verseket recitálta neki. Csak akkor jött rá arra, hogy magától Nathamunitól kapta meg a Yoga Rahasyát.

Később világossá vált számára, hogy ez az esemény a jóga iránti elkötelezettségének tesztje volt, illetve Nammalvar és Nathamuni útmutatása arra, hogy terjessze a jóga tanításait. Ahogy Nammalvar és Nathamuni megalapította a Srí-vaisnava-sampradaya tradíciót, és azért dolgozott, hogy a hagyomány erős és élő maradjon, az ő feladata az, hogy a jóga tanításait újraélessze, erős, megújult alapokat biztosítson a jóga hagyománya számára, ahonnan növekedni és terjedni tud.

Én[1], aki a tudományos és racionális alapokon álló modern oktatási rendszerben nőttem fel, szkeptikusan fogadtam ezt a történetet. Amikor azonban ellátogattam Alvar Tirunagariba, a véleményem megváltozott.

Egyszerű hely. A város nem használta ki üzleti célokra a tamarindfa mellett lévő templomot. A légkör tiszta, a levegő csendes és nyugodt.

Barátaimmal leültünk a tamarindfa elé, és énekelni kezdtünk. Kis idő múlva mély érzések alakultak ki bennem. Rendes esetben nyugtalan és nagyon aktív, mozgékony vagyok. Soha nem töltöttem még Indiában tíz percnél hosszabb időt templomban, de valahogy erről a helyről nem akartam elmenni. Nem tudom, miért, könnyek szöktek a szemembe. Láttam, hogy néhány barátomra hasonlóan hatott a légkör. Észrevettem, hogy csoportunkban azok, akik általában nagyon nyugtalanok és veszekedősek voltak, hirtelen békéssé és nyugodttá váltak. Ketten, akik vitatkoztak, mielőtt beléptünk volna ide, meleg szeretettel ölelték meg egymást. Ebben a pillanatban tudtam, hogy nem mindennapi helyen vagyunk.

Érettség ébredt bennem. Rájöttem, hogy ami Nammalvarral, Nathamunival és Krishnamacharyával történt ezen a szent helyen, nem lehet csupán a képzelet műve. Akkor határoztam el, hogy megírom ezt az életrajzot.

Ahogy spirituálisan egyre érettebbé válunk, felismerjük, hogy a dolgok okkal történnek. És azt is felismerjük, hogy van valamifajta isteni beavatkozás, amely támogat minket vagy a küldetésünket akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá. Amikor a Srí-vaisnava hagyomány hanyatlott, és Nathamuni elkezdte feléleszteni, feladata elvégzéséhez szüksége volt támogatásra. Talán ezért kapta meg a Divya Prabandhamot.

Ugyanígy, amikor a jóga a huszadik század elején sötét időket élt, Krishnamacharyának is támogatásra volt szüksége ahhoz, hogy elvégezhesse küldetését, és megőrizhesse a jóga hagyományát. Ez lehet az oka az isteni beavatkozásnak, amely lehetővé tette számára, hogy visszahozza a Yoga Rahasya elveszett tanításait, amelyek felbecsülhetetlen értékű eszközt jelentettek munkájában.

Krishnamacharya élménye Alvar Tirunagariban egyértelművé tette számára, mi lesz a szerepe a jóga világában. Azt is tudta, hogy segítségre lesz szüksége a hatalmas indiai hagyomány újjászületéséhez. A Yoga Rahasya ismerete önmagában nem lesz elég – széles körű tudásra lesz szüksége, amelyből dolgozhat, India bölcsességének legjavára, annak érdekében, hogy a jógát helyes és igaz módon mutathassa be. Tudásra éhesen útnak indult, s keresése elvitte őt India minden részére.

[1]A szerző, Kausthub Desikachar (a fordító megjegyzése)

A cikk folytatását itt találod.

Charles Secallus: A jóga popkultúráról

Guruji és Charles

Régebben még egyáltalán nem zavart a popjóga-kultúra előretörése… Olyan dolgokra gondolok, mint a túlzott önreklámozás, a képzetlen tanárok hirdetései, az eltúlzott marketing, a “jóga selfie-k”, vagy olyan ászanák fényképei, amelyeket még nem kellene a gyakorlóknak megtanítani…. Képes voltam ellenállni annak, hogy megzavarjanak a tanárok, akik nem tisztelik a rendszert, a tanítványok, akik nem hallgatnak Sharathra vagy nem bíznak a módszerben, illetve a tiszteletlenség Guruji életművével és a láncolattal szemben.

De az ezekkel a tendenciákkal kapcsolatos érzelmeim az utóbbi időben megváltoztak. Besokalltam és elkezdett zavarni ez a popjóga jelenség, amelynek a közösségi médián keresztül a tanúja vagyok, és amely most már a közösségünkre is erősen rányomja a bélyegét. Szeretném előre tisztázni, hogy nem kívánok vitát nyitni, támadni vagy másokra ujjal mutogatni. A világszintű astanga közösség minden tagját családtagomnak tekintem. Osztálytársak, kollégák és barátok vagyunk… Őszintén értékellek és szeretlek mindannyiótokat, és törődöm veletek. Mint minden családban, ha egy kívülálló mondana bármelyikőtökről rosszat, akkor természetesen kiállnék mellette és megvédeném… De nem hagyhatom figyelmen kívül ezeket az erős érzelmeket, amelyeket átélek az integritás és hírnév fenntartásával és megvédésével kapcsolatban. Ezen kívül ezzel a cikkel segítséget is szeretnék tőletek kérni, hogy rájöhessek, mi történik velem, mivel ezek az erős érzelmek, amelyeket átélek megzavarják a szádhanámat és akadályozzák a fejlődésemet.

Így hát most el is kezdem leírni, min megyek keresztül…. Az érzelmi zavar, amely keletkezett bennem az astanga jóga módszer tökéletességének és teljességének iránti megértés, hit és tisztelet hiányából fakad. Különösen igaz ez abban az esetben, amikor a helyes módszert figyelmen kívül hagyják, és abban a pillanatban, hogy valami balul sül el, a gyakorlók kifelé tekintenek a rendszerből, ahelyett, hogy még mélyebbre merülnének benne.

A jóga a spirituális fejlődés rendszere, minden kérdésre feleletet ad, minden problémát megold és minden kórságot meggyógyít. Túl van a tudományon, a művészeten, az emberi intelligencián és kreativitáson… Az őt felépítő vagy vele  közeli kapcsolatban álló területek száma nagy: tudomány, ászana, asztrológia, ájurvéda, szanszkrit nyelv, dzsapa és mantrázás. Ha csak néhányban merülünk el, és az életünk hátralévő részében folytatjuk ezeken a területeken a tanulást, akkor mindig szilárd megoldásokat és útmutatást fogunk találni.

Miért gyakorolnánk a jógát, ha nem hallgatunk a tanárunkra? Minek mennénk Mysore-ba, Indiába a Gurunktól tanulni, ha nem követjük a tanácsait, vagy ami még fontosabb, a példáját? Mindig halljuk újra és újra, hogy napi egy ászanagyakorlás elegendő. Máskülönben a testnek nincs ideje gyógyulni. Pont a múlt heti konferencián készült jegyzetekben olvastam, hogy Sharath azt mondta: “A sérülésnek három oka van: a leggyakoribb a túlterhelés, ezen kívül a koncentráció hiánya és az egyéb fizikai gyakorlatok végzése is ide tartozik.”

Miért gyakoroljuk ezt a parampará által alászállt módszert, ha nem hallgatunk a tapasztaltabbakra? Megdöbbent, hogy hányan utaznak Indiába, hogy a ma élő legtapasztaltabb gyakorlótól tanulhassanak, miközben azt látom, hogy figyelmen kívül hagynak mindent, amit javasol nekik.

Sharath majdnem minden konferencián beszél a jamákról és nijamákról. Mindig hangsúlyozza, hogy milyen fontos ezt a tíz elvet alkalmazni a mindennapi életünkben, és azt, hogy nélkülük csak fizikai gyakorlás, amit végzünk. A zavarodottságom oka az, hogy ha a guru beszél, de mi úgy döntünk, hogy nem hallgatjuk meg, akkor minek megyünk a gurutól tanulni? Számos egyéb fizikai gyakorlás van, ami közben nem kell olyan dolgokon gondolkoznunk, mint az:

  • Ahimszá: ne ártsunk se gondolattal, se szóval, se cselekedettel.
  • Asztéja: ne vegyük el azt, ami nem a miénk. Sharath hangsúlyozza, hogy olyan ászanák gyakorlása, amit nem kaptunk meg, az is sztéja, azaz lopás.
  • Szatja: legyünk őszinték. Magunkhoz, Istenhez, és mindenki máshoz.
  • Brahmacsarja: kontrolláljuk az érzékszerveket, kötelezzük el magunkat egy partner mellett.
  • Aparigrahá: ne halmozzunk fel, ne vágyjunk többre, mint amink van, nem-ragaszkodás.
  • Saucsa: belső és külső tisztaság
  • Szantósa: elégedettség
  • Tapasz: vállaljuk a kényelmetlenséget, hogy tisztább képet kaphassunk önmagunkról
  • Szvádhjája: az önvaló tanulmányozása, Istennel való egység elérése
  • Ísvara pranidháná: az isteni jelenlétről való tudatossággal élni

Ez a kiindulási pont, ha elhisszük, hogy a tanárunk vezethet minket. Miért próbálunk úgy házat építeni, hogy nem követjük a tervrajzot, de ha valami félresikerül, akkor mégis a tervet hibáztatjuk? Ha elhisszük, amit a jóga ígér, akkor miért merülne fel bennünk, hogy egy fizikai sérülést külső segítséggel orvosoljunk? Hát nem azért gyakorlunk, hogy meggyógyítsuk a testünk, az elménk és a lelkünk? Ha nem hiszünk ebben a gyakorlásban, a láncolatban, a tanárunk ígéretében, akkor minek is köteleznénk el magunkat mellette egy életre?

Négy éve megsérült a vállam. Az orvosok azt mondták, hogy elszakítottam egy izmot, és ezt csakis műtéttel lehet gyógyítani, majd elküldtek MRI-re. Én viszont úgy döntöttem, az astanga módszerrel fogom helyrehozni. Hogyan mondhatnám a tanítványoknak, hogy ez gyógyító gyakorlás, ha én sem vagyok meggyőződve a prána gyógyító erejéről és intelligenciájáról?

Hogyan segíthetne ez a gyakorlás legyőzni a rákot, a cukorbetegséget, a magas vérnyomást, az arthritiszt, a mentális és idegrendszeri zavarokat, ha nem képes egy izomproblémát sem orvosolni? Ha ez a helyzet, akkor nem helyesen gyakorolsz. Egy barátom eltörte az egyik csigolyáját, több, mint egy hónapra lebénult, utána pedig két hónapig alig tudott állni vagy járni, nemhogy gyakorolni. De így is rendszeresen visszajárt Mysore-ba Gurujivel, Sharathtal és Saraswathival gyakorolni. Most már teljes második sorozatot gyakorol, talán a harmadikat is elkezdte, bár ebben nem vagyok biztos, mert már két éve nem találkoztunk.

Nekem úgy tűnik, hogy nincs elég hitünk a rendszer intelligenciájában. Szerintem elfeledkeztünk arról, hogy Guruji hány évig tanult, gyakorolt és tanított, és ezalatt mennyi tapasztalatra tett szert. Hát nem emlékszünk rá, hogy Sharath és Saraswathi mennyi időt töltött Guruji társaságában a shaktiját és tudását magukba szívva? Rémlik még, hogy ez a család hány ezer tanítvánnyal dolgozott az elmúlt hatvan évben? Minek van gurunk, ha nem hódolunk meg előtte? Honnan tudhatnánk, hogy mi van az érme másik oldalán? Mi lenne, ha teljesen átadnánk magunkat? Hogyan engedjük el az egót, hogy meglássuk, mit is kínálnak nekünk? Hol van az elégedettség és az őszinteség? Valóban követjük a módszert? Valóban hallgatunk a tanárunkra? Valóban hiszünk az isteni tudatosságban, vagy ez is csak egy olyan elv, amely dédelgeti az egónkat, mint amikor milliomosnak tettetjük magunkat? Ha nem engedjük, hogy meggyógyítson minket ez a gyakorlás, akkor hogyan várhatjuk a tanítványoktól, hogy legyen hitük a rendszerben és tiszteljék a láncolatot? Ha ez nincs meg bennünk, akkor mit keresünk itt? Miért fecséreljük az időnket? Add inkább át a helyed olyasvalakinek, aki megérdemli azt!

Őszintén mondom, hogy sosem bántam meg, ha Sharathra vagy Gurujire hallgattam, azt viszont mindig megbántam, ha nem hallgattam rájuk. Ennek a gyakorlásnak az önátadás a legjobb része. Ha nem hódolunk meg a Gurunk előtt, akkor hogyan hódolhatnánk meg egy olyan absztrakt elv előtt, mint Isten? Vajon az elefántfej könnyebbé teszi, hogy kivetítsük a hamis odaadásunkat? Azért van Gurunk, mert ő emberi és látható, hallható, érinthető és követhetjük a példáját. Ha nem tudjuk még azt a pár útmutatást sem követni, amit ő ad nekünk, hogy hosszú és egészséges jógás életünk és áldásos gyakorlásunk legyen, akkor van még számunkra remény? Jobb, ha inkább pilatesezünk vagy kocogunk. Mondhatjuk őszintén, hogy követjük ezt a módszert? Nem a 40 ászanából álló sorozatot, hanem a triszthána módszerét. Légzés, dristi, bandhák, megfelelő sorozat és helyes vinyásza? Becsületesen állunk minden nap a matracra a lehető legnagyobb koncentrációval és spirituális odaadással? Félretesszük az egót és szívből gyakorlunk, minden légzést meglovagolva amint továbbszállít egyik ászanáról a másikra, megtalálva a relaxációt minden ászanában? Még mindig sérüléseknek, aggodalmaknak és a beteljesülés hiányának vagyunk kitéve? Guruji azt mondta: “Ha az elme csendes, az ászana tökéletes!”

Akárhogy is, tudom, hogy magamra kellene fókuszálnom és nem foglalkozni azzal, hogy mások mit csinálnak, de úgy tűnik, hogy minél inkább elmélyítem a szádhanám, annál erősebben érzékelem spirituális, mentális és fizikai szinten, hogy ez a “popjóga” napról napra rosszabb lesz. Tudom, hogy megállhatnék, elhangolódhatnék és kiszállhatnék ebből az egészből, épp ellenkezőleg, mint ahogy Dr. Timothy Leary javasolja. De vajon ez lenne a helyes válasz vagy csak ez is csak egy újabb álruha?

Ha felkeltették az érdeklődésedet Chuck szavai, akkor hamarosan személyesen is találkozhatsz vele az AKözpontban egy workshop keretein belül!

Sharath konferencia – 2014. október 18.

1018

A jógának nincs kiindulási időpontja. Nektek és nekem is van születésnapunk, de a jógával nem ez a helyzet, senki sem tudja, hogy mikor kezdődött. Ezen a paramparán keresztül követhetsz különböző láncolatokat, szenteket vagy risiket, akik mindannyian gyakorolták a jógát és elvégezték a saját kutatásukat. De mégsincs kezdete a jógának.

Számos definícióval találkozhatunk. Patandzsali Szútrái az elme szabályozásaként írják le, ami néhány ember számára ijesztőnen hangozhat, ezért mondhatjuk úgy is, hogy az elme lecsendesítése. A majomként ugráló elmét meg kell zabolázni. A vrittik folyamatosan szaladgálnak az elménkben, ezért ki kell fejlesztenünk a koncentrálóképességet. Néha mondhatjuk, hogy tudatosak vagyunk, néha viszont nem. Ez a jóga kezdeti szakaszára jellemző. Később egyre mélyebbre juthatunk, de ahhoz nagyon sokat kell dolgoznunk. Most a magasabb szintű tudatosságról beszélek, amelyet dháranával és dhjánával érhetünk el, és amelynek a tökéletessége a szamádhi.

A jóga nem pusztán a fizikai szinten hat, hanem három fontos eleme van. Az ászana egészséget és stabilitást eredményez. A légzés – amint azt a múlt héten is elmondtam – szabályozza az elmét, és az elme szabályozza a testet. A tekintet fókuszt visz a gyakorlásunkba. Nehéz mélyre jutni, ha mindenfelé nézelődünk, de azoknál a tanítványoknál, akik rendszeresen visszajárnak ide, már látom ezt a fókuszáltságot. Ha sikerül tökéletes összpontosítást elérni a gyakorlás közben, akkor az meditációvá válik.

A pránájámát kiterjesztésként és összehúzásént lehet definiálni. A légzés a test automatikus cselekedete, és ha légzőgyakorlatokat végzünk, akkor meghosszabbíthatjuk az életünket. Egy nap van 24 óránk, de ha sikerült kiterjeszteni a légzésünk, akkor 26 óránk is lehet. Így lesz 80 évből 100 év! Réges-rég sok risi alkalmazta ezt a technikát, hogy tovább élhessenek.

Van a közelben egy kis falu, Hasszán, amely most már kezd elvárosiasodni. Hasszántól 6 km-re Mysore irányába található Kousika (Kowshika), egy gyönyörű falu teli spirituális energiával. Visvámitra risi, aki a Gájatrí-mantrát alkotta is élt ott egy ideig. Ő király volt, aki mután megérkezett Kousikába rengeteget dolgozott, míg végül elérte a megvilágosodást. Észak-Indiában 10.000 évet élt, délen pedig 5.000-et miközben vándorolt. Képzelhetitek micsoda élete volt!

Tehát a jóga nem új. A jóga definíciója mostanában megváltozott az üzleties szemléletű oktatóképzések korában. 25 év eltelt, és még mindig próbálok tanárrá válni, próbálok megvilágosodni. De már közel vagyok! (nevet) Legalábbis közelebb, mint ti! (még jobban nevet)

A jógát nem lehet megvásárolni. Minden benned történik. Az, hogy kívülről hogyan fejlődünk attól függ, hogy belül mi történik, hogyan követjük a jamákat és nijamákat, ez különösen fontos. Az ászana haszontalan a jamák és nijamák nélkül. Csak ezen a folyamaton keresztül tehetünk szert megértésre.

Az ahimszá a kezdet. Ha ászanázol, de utána csak pletykálkodsz és veszekedsz, akkor mi haszna az egésznek? Pusztán fizikai gyakorlássá válik az egész. Ha gyakoroljuk a Szúrja namaszkárát, akkor nagy erőre teszünk szert, de ha ezt az erőt rossz célra használjuk, az nem jóga. Szatja: légy őszinte önmagadhoz!

Az asztéja nagy probléma manapság: ászanákat lopunk, sőt saját jógát alkotunk! Nem kapcsolódunk semmilyen láncolathoz vagy paramparához. A guru megtanítja a módszert, az ászanákat, de nem csak ennyi a szerepe, tőle kapjuk az áldást. A tanító áldása rendkívül fontos. A dósza csak csatnival finom, önmagában nem nagy élmény. Így van ez a tanítóval is, az áldása a csatni! Lehet, hogy azonnal meg akarsz kapni egy kriját vagy ászanát, de a tanár nem adja oda. Az emberek minden tudást azonnal ki akarnak facsarni, de a guru mindig tudja, hogy mikor állsz készen. Ha adsz egy hangyának egy aranyrögöt, ő nem tud vele mit kezdeni. Lassan, lassan sok-sok év alatt, lépésről-lépésre összegyűlik a tudás. A Szútrákat nem lehet egy alkalom alatt megérteni.

Krishnamacharyának hatalmas lexikai tudása volt, nyolc diplomát szerzett, és számos elismert személytől tanult. Vitákon is részt vett, akkoriban, ha tudós akartál lenni, akkor vitáznod kellett, válaszolni a professzorok körmönfont kérdéseire. Ő pedig nyolc diplomát szerzett így! De ő gyakorlati tudást is szeretett volna, ezért északra utazott Rámamohanhoz, és nyolc évig tanult tőle. Számos történet született erről az időszakról. A gurunak mindig adni kell valamit a tudásért, Krishnamacharja díja viszont nem pénz volt, hanem azt az utasítást kapta, hogy terjessze ezt a tudást és tanítson.

Ez a parampará.

Ez az év a 25. évem, jövőre lesz a 26., ha a gyermekkoromat nem számítom, amikor csak tudásmorzsákat szedegettem. 25 éve kelek fel hajnali 1-kor, gyakorlok, majd tanítok, ez nem könnyű. Ezen a gyakorláson kívül semmihez sem értek. (nevet) A feleségem zsörtölődik, ha nem tanítok, folyton kérdezgeti, hogy mikor megyek végre órát tartani. Én is mogorva leszek, ha nem taníthatok. (nevet)

Néha egy-egy tanítvány megkérdezi, hogy gyakorolhat-e minden nap, tarthat-e pihenőnapot. A gyakorlás napi 24 órát igányel, a jógát nem csináljuk, hanem történik. Az ászanákat csináljuk, és fontosak is, de nem túlságosan, nem kell minden egyes ászanát órákig végezni, ne vigyük túlzásba.

Konferencia_grafika másolat

Kérdés: Ahogy az astanga egyre nagyobbá válik, néha felüti a fejét a versenyszellem, amikor a hírnéven van a hangsúly. Viszont az összetartó közösség fontos a tanítványoknak. Mit tanácsolsz, hogyan támogathatjuk egymást egy egységes világszintű közösség fenntartásában?
Sharath: A jóga nem tartozik egy adott személyhez. Ahol a jógát megfelelően megértették, ott nincs helye konfliktusnak, a jógatanárnak meg kell szabadulnia az egójától. Ezt neked kell otthon megoldanod, én nem ismerem a helyzetedet, én sosem mártottam magam bele az efféle politizálásba. Senki sem nagyobb, mindenki egyenlő. Az a fontos, amit teszel. Ha a belső világod a helyére kerül, akkor a külvilág is széppé válik, gyönyörűvé. Ehhez a problémához szerintem már elég bölcs vagy. Valaki elmesél nekem egy sztorit, más pedig teljesen máshogy adja elő. Ezért úgy gondolom, hogy ezt a helyzetet neked kell megoldani. Ha megfelelően gyakorlod a jógát, akkor megszűnnek a konfliktusok.

Idén júliusban és augusztusban tartottam egy kurzust az authorized tanároknak, és csodálatos időt töltöttünk együtt. Nagyon jó volt látni a sok régi tanítványt, ahogy eljöttek és együtt gyakoroltak, igazi jóga történt itt. A jóga egyesülést is jelent, ez is egyfajta egyesülés, ha mindannyian összegyűlünk.

Kérdés: A vezetett órákon a zárómantra után milyen mantrát szoktál mondani?
Sharath: Egy hálamimát az elődöknek, minden gurunak, a paramparának. Sok ember megfeledkezik a gurukról, pedig nélkülük ez az egész nem lenne lehetséges. Nem válhatsz a jóga mesterévé ha csak videókat nézel. Csak ászana, semmi erkölcs. Csak csavargatjuk a testet… Csak a guru tudja megmutatni a helyes utat.

Kérdés: Hogyan kezeljük a gyakorlás során felmerülő kétségeket?
Sharath: A kétség mindig felbukkan, kétség nélkül nem kaphatnánk válaszokat sem. Ha tanulni szeretnél, akkor szükséged van a kétségekre. Ez teljesen általános. Csak erőltesd kicsit meg magad, gyakorolj még intenzívebben. A jóga útja kihívásokkal teli, ha csak ülsz, akkor bármi elterelheti a figyelmed. Néha a tanítványok elmennek egy-egy Vipassana meditációra, első nap még lelkesek, és örülnek a sikereknek, de másnap már jönnek a zavaró gondolatok.

Ez a gyakorlás olyan gyönyörű! Ott van a kétség, megannyi gondolat, kifogás, fájdalom, ez mindenkinél így van. De ezek lassan-lassan eltűnnek, és eltűnik a kényelmetlenség! Akkor leszel instabil, ha nem gyakorolsz. Próbáld ki, hagyd abba a gyakorlást, és figyeld meg, hogy érzed magad!

A külvilág nagy hatással van a gyakorlásunkra, az elme és a gondolatok mindig velünk vannak. Ezért hát szakadj el mindentől, amikor a matracra állsz, és ne gondolj semmi másra!

Kérdés: Itt, Indiában olyan sokféle más gyógyító módszer van, ajánlod a kipróbálásukat?
Sharath: Nem feltétlenül, csak ha beteg vagy, de nem ajánlom mindenkinek. (Sharath elmondott egy viccet az orvosról, aki mindenkinek ugyanazt a gyógyszert írja fel, aki belép a rendelőjébe, még a postásnak is, aki csak levelet hozott.) Sok méreganyag távozik a testből gyakorlás során, erre való az első sorozat. A terápiákra asztma, allergiák vagy egyéb betegségek esetén van csak szükség. Ha túlzásba viszed őket, akkor legyengíthetnek.

Egy karma is elegendő, minek akarnál ötöt? (nevetés) Én 19 évesen kezdtem komolyan gyakorolni, és mindent tökéletesen akartam végrehajtani, minden nap 3 órát gyakoroltam Gurujivel, és sok fájdalmat éltem át. Egyik nap háromszor netiztem, másnap pedig nem tudtam beszélni, olyan száraz volt a torkom.

Sharath konferencia 2014. február 9.

konferencia_02_09

Élő közvetítés a Main Shalából. A Vinyasakrama.hu tudósítója jelenleg Mysore-ban tartózkodik, így minden vasárnap délután négy órakor “élőben” olvashatjátok a beszámolókat a konferenciáról.

Sharath Jois a Mysore-ban található Shri K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Institute vezető jógaoktatója. Az intézet az astanga jóga világközpontja, a legismertebb gyakorlók többsége Sharath tanítványa. A jógaoktatás főként Mysore-stílusban zajlik, tanítványok százai gyakorolnak minden hajnalban a shálában. Az ászanatanítás mellett az elméleti alapokra is nagy hangsúlyt fektetnek, ezért vasárnap délutánonként az összes tanítvány összegyűlik a teremben, és kérdés-felelet formában tanulhatják a gurujuktól az astanga jóga tudományát.

prāpya puṇya-kṛtāḿ lokān
uṣitvā śāśvatīḥ samāḥ
śucīnāḿ śrīmatāḿ gehe
yoga-bhraṣṭo ‘bhijāyate
atha vā yoginām eva
kule bhavati dhīmatām
etad dhi durlabhataraḿ
loke janma yad īdṛśam

“A sikertelen jógi sok-sok évig fogja a jámbor élőlények bolygóin élvezni az életet, majd becsületes emberek családjában vagy gazdag, előkelő családban fog újra megszületni. Az is lehet (ha azután válik sikertelené, hogy hosszú ideig gyakorolta a jógát), hogy nagy tudású transzcendentalisták családjában születik meg, ami ebben a világban bizony ritka dolog.”*
Bhagavad Gítá VI.41-42.

A Bhagavad Gítá szerint a jóga gyakorlása közbeni erőfeszítés eredményét átvisszük a következő életünkbe. A gazdagság itt nem azt jelenti, hogy mindenféle anyagi javakat birtokolnak, hanem tudásban gazdag családról van szó. Az ilyen környezet segíti a spirituális fejlődést. Tehát így működik a karma; lehet jó vagy rossz, a következő életbe továbbvisszük a cselekedeteink következményeit. A testünk olyan, mint egy ruha, időnként le kell cserélni, különben büdös lesz. Az átmá örökéletű, de időnként lecseréli a testet, amelyben lakozik, és ezt nevezzük újjászületésnek. Éppen ezért fontos, hogy mit teszünk, mert a karma ragaszkodik az átmához, azaz a következő életünkbe is tovább visszük tetteink következményeit. Olyan a karma, mint amikor fokhagymát sütünk egy edényben: hiába dobjuk ki belőle, a szaga akkor is benne marad, és sokszor kell elmosni, mire teljesen távozik belőle.

Ebben az életben jó karmát jelent a jógagyakorlásunk, a jamák és nijamák követése, és jó születés  lesz az eredménye.

A jógát mindig a paramparához kapcsolódva kell megismerni, nem lehetséges könyvekből, videókból tanulni. Természetesen nagyon szórakoztatóak a látványos videók, és lehet őket nézni, de az csak olyan, mintha a moziban ülnénk. A konferencia is ilyen, ha csak ülünk, és nézzük, mint egy filmet, abból nem lesz spiritualitás. Így van ez itt, Mysore-ban is. Kevés olyan ember jön, aki valóban megérti a jóga lényegét, de általában éppen ők azok, akik nem népszerűek. Persze aki tud kézenállni, az nagyon népszerű a tanítványok körében, bár sajnos sokszor ő az, aki nem érti, mi a jóga.

Ezért a szórakoztatás és a valódi jóga nagyon különböző: az átalakulás belül történik. Fokozatosan megváltozik az életszemléletünk a jóga által Az életünk már nem csak az evés-munka-tévé-társasági élet-alvás ciklusból fog állni, hanem rájövünk, hogy van valami mindezek mögött. Ez a spiritualitás, ráébredünk, hogy kik is vagyunk valójában, és ez a jóga valódi célja. A Bhagavad Gítá azt mondja, hogy kapsz száz évet, ez alatt az idő alatt legalább egyszer próbálj meg elgondolkodni azon, hogy ki is vagy valójában.

A jóga tehát nem arról szól, hogy ilyen-olyan workshopokra szaladgálunk. Miért tennénk? Mit keresünk? Miért nem elég egy tanár? Miért kell folyton új ászana, azt hiszed, ettől leszel jobb jógi? Nem, ehelyett rá kell jönnünk, hogy kik is vagunk valójában: örök lelkek!

Miért jöttök ide? Fittebbek akartok lenni? A fittség mentális fittséget is jelent, amit csak spirituális úton érhetünk el. Ez pedig nem azt jeleni, hogy templomokat látogatunk, tilakát meg bindit viselünk a homlokunkon és sáfrányszínű kurtát veszünk fel. Ennek belülről kell fakadnia.

Kérdés: Elmagyaráznád, hogy mi a dharma?
Válasz: Azt jelenti, hogy helyesen kell cselekednünk, és fel kell ismerni, hogy mi helyes és mi nem. Nekem például a tanítás a dharmám, ezt kaptam feladatomul. Ezért az én kötelességem, hogy őszintén tanítsak és ne vezessek senkit félre, mert az adharma lenne. A Bhagavad Gítá azt mondja, hogy

yadā yadā hi dharmasya
glānir bhavati bhārata
bhyutthānam adharmasya
tadātmānaḿ sṛjāmy aham

“Óh, Bharata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én Magam.”*
Bhagavad Gítá IV.7.

Tehát nehéz időkben megjelenik egy inkarnáció, az isteni energia a világban, hogy helyreállítsa a dharmát, és elpusztítsa a gonoszságot.

A dharmára nagyon jó példa Gandhi is. A tettei eredményeképpen bár a teste meghalt, a munkája gyümölcsére még ezer év múlva is emlékezni fognak, sosem felejtik el. Az ahimszáért küzdött, és ez a nagy jógivá teszi őt, halhatatlanná. Vagy vegyük Sri T. Krishnamacharyát és K. Pattabhi Joist, akik elhozták nekünk ezt a gyakorlást, így amíg mi gyakorlunk, addig az emlékük nem hal meg. Krishnamacharya évekig élt egy barlangban a gurujával, Ramamohana Brahmacarival, más biztosan azt mondta volna, hogy ez nekem túl sok! Vannak olyanok is, akik idejönnek, és azt mondják, hogy egy hónap túl sok! Nem vagytok elég elkötelezettek, össze vagytok zavarodva.

A nagyapámnak csak három rúpiája volt, amikor Mysore-ba érkezett, és brahminok otthonában kellett ételt koldulnia. A Maharaja fenntartott egy ingyenkonyhát a diákok számára, de csak az ehetett ott, akinek volt engedélye, amit nehéz volt megszerezni. Azonban egyszer a főiskola igazgatójához bejelentkezett Pattabhi Jois, és bemutatta neki a jógatudományát. Teljesen lenyűgözte az igazgatót, hiszen előtte azt hitte, hogy a jóga csak szannyásziknak és szádhuknak való. Egyből el is intézte neki, hogy ehessen a diákok konyháján. Látjátok, a nagyapámnak semmije sem volt, mégis jógázott, nekünk pedig mindenünk megvan, mégis folyton a kifogásokat keressük.

Kérdés: Az probléma, ha a nők túl erősek lesznek a gyakorlás miatt?
Válasz: Először is, te nem vagy túl erős. Komolyra fordítva a szót, a jóga mindenkinek való, ferfiaknak és nőknek egyaránt. Ha körülnézel, akkor láthatod, hogy több nő gyakorol, mint férfi, és egyre több indiai hölgy érkezik.

Természetesen nem azért gyakorlunk, hogy erősek legyünk, és bárkit le tudjunk győzni, itt másféle erőről van szó. A nőknek több kötelessége van, mint a férfiaknak: feleségek, anyák, vezetik a háztartást, emellett dolgoznak. De mindebben segít a jóga, nem csak még egy kötelesség. Hiszen annyi minden történik körülöttünk. Az élet olyan, mint San Francisco utcái: emelkedők és lejtők követik egymást folyamatosan. Ahhoz pedig, hogy ilyen hepehupás utakon biztonságosan tudjunk menni négykerék meghajtású autóra van szükség. Ilyen autó a jóga.

Viszont figyeljünk rá, hogy ne váljunk aggresszívvá a gyakorlástól, ami megtörténhet, ha túl sok ászanát gyakorlunk. “Óh, én Guruji első tanítványai között voltam, én mindent tudok. Amikor én gyakoroltam a Shalában, akkor egyszerre csak négyen lehettünk bent”. Nem számít ki volt itt először, a méhek sem versenyeznek, hogy ki találta meg először a nektárt, hanem mindannyian odarepülnek békésen gyűjtögetni.

Minden jóga. Ha én meghalok, a jóga akkor is itt lesz, nem miattam feljődtök a gyakorlásban, hanem a jóga miatt. Ezt szerettem a nagyapámban, ő mindig a jógáról beszélt, sosem magáról.

1893-ban Szvámi Vivékánanda megérkezett Amerikába, hogy tanítsa a jógát. Persze akkor az emberek semmit nem értettek az egészből. Most mindenhol jógáznak, mégsem értenek belőle továbbra sem sokat. A jóga az, ahogyan a gyakorlás megváltoztat.

Kérdés: A legelső születésünkkor milyen arányban volt a jó és a rossz karmánk?
Válasz: Ez nem számít. Az emberi élet esély az önmegvalósításra. Természetesen az állatok is megvilágosodhatnak néha, de az embereknek jobbak a lehetőségeik. A moksa után megszűnik az ismétlődő születés és halál körforgása. Életünkben csökkentenünk kell a rossz karmát, és növelni a jót. Természetesen mindannyian emberek vagyunk, senki sem tökéletes, ezért teljesen nem lehet megszüntetni a rossz karmát, de jógikus tudással minimálisra kell szorítani.

Kérdés: Guruji milyen karmával született?
Válasz: Mindig egyensúlyban volt. Bármi történt is, sosem pánikolt, nem zavarta semmi. Mindig mantrázott és tökéletesen stabil volt. Az ellentétek, mint a szukha és duhkha nem hatottak rá.

Kérdés: Ha ászanákat gyakorlok az jó karma, ha pedig megsérülök az rossz karma?
Válasz: Nem szabad túlzásba vinni az ászanákat. Hagyni kell, hogy a maga tempójában változzon, formálódjon a test. A régi tetteink (biciklizés, futás és egyéb sportok) karmája a sérülés, hiszen annyira kötötté teszik az ízületeket, hogy sok idő kell, mire újra kilazulnak. Ha ehhez nincs türelmünk, akkor viszont megsérülünk. Sajnos ez egy gyors világ, senki sem türelmes. Régebben a pizzasütés szertartás volt és órákig kellett várni rá, ma pedig percek alatt megkapjuk a gyorséttermekben. Ilyen lett a jóga is, gombamódra szaporodnak a stúdiók és irányzatok (fel is sorol jópárat). Három nap alatt instant szamádhit ígérnek, ha elvégzed a kurzusukat, és erről igazolást is adnak együtt egy jógaoktató bizonyítvánnyal. Hát ilyen lett a jóga.

*A fordítás forrása: A Bhagavad Gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust 2006. második kiadás.

Sharath konferencia 2012. január 8.

Astanga konferencia

Instant világban élünk. Senkinek sincs türelme, mindenki mindent a lehető leghamarabb szeretne elérni. Sajnos a jóga is erre az útra lépett. Számos iskolában akár 15 vagy 30 nap alatt jógaoktatói képesítést lehet szerezni. Mindig vannak olyanok, akik eljönnek Indiába, és azt gondolják „óh, hát én itt leszek egy egész hónapot, akkor illene kapnom egy oklevelet arról, hogy itt tanultam”. Számos hasonló telefont is kapunk, múlt héten például hárman hívtak ezzel kapcsolatban Delhiből, Angliából és Amerikából. Azonnal azt kérdezték, hogy van-e oktatói képzésünk. A jóga egyre ismertebb, de egyre őrültebb is. Sokan nem értik a jóga lényegét, a jóga tisztaságát. A jógaoktatóknak mindig fenn kell tartaniuk a gyakorlás tisztaságát.

Gyerekkoromban ha láttam egy kínai vagy japán embert, azonnal azt gondoltam, hogy tud karatézni. Nem mertünk a közelükbe menni, nehogy elbánjanak velünk. Hiszen láttuk A sárkány közbelép című Bruce Lee filmet. Akkoriban még nem volt televízió, ha kikapcsolódásra vágytunk, akkor moziba mentünk és megnéztünk egy filmet. Így hát láttuk A sárkány közbelépet, és azt gondoltunk, hogy minden kínai és japán ért a harcművészetekhez, ezért biztosan jól elvernének minket, így jobb távol maradni tőlük. Most pont ugyanez történik a jógával; akárki indiainak néz ki, ha sáfrányszínű ruhába, netán lungiba (hagyományos dél-indiai viseletbe) öltözik, akkor ő biztosan jógi. Sok jógi tűnik fel mindenhol. De mi ennek a tanulsága? A jóga gyakorlóinak nagyon fontos, hogy alkalmas tanárt válasszanak. Olyat, aki megfelelően tudja őket vezetni. Olyat, aki a tudás birtokában van, aki maga is sok-sok éve gyakorol és kapcsolódik egy tanítói láncolathoz. Ez nagyon fontos.

Sharath a Bhagavad Gítá 4. fejezetének 1-2. versét idézi:

imam vivasvate yogaṁ proktavānahamavyayam |
vivasvānmanave prāha manurikṣvākave-bravīt || 
evaṃ paramparāprāptamimaṁ rājarṣayo viduḥ |
sa kāleneha mahatā yogo naṣṭaḥ parantapa ||

(A yoga e maradandó tudományát Én tanítottam a napistennek, Vivasvannak, aki később Manut, az emberiség atyját, Manu pedig Iksvakut oktatta erről.
Óh, Ellenség Fenyítője, a szent királyok ehhez a legfelsőbb tudományhoz ily módon, a tanítványi láncon keresztül jutottak, így értették meg azt. Idővel azonban megtört e lánc, ezért tűnik az eredeti tudomány elveszettnek.)*

A Bhagavad Gítá hatalmas és gyönyörű könyv. Mind a tizennyolc fejezete a jógáról szól, arról, hogy egy láncolathoz kapcsolódva kell tanulni. A parampará azt jelenti, hogy láncolaton keresztül tanulunk, úgy, ahogyan Krishnamacharya tanult Rámamohan Brahmacsáritól, majd Pattabhi Jois Krishnamacharyától. Az alkalmas szádhaka (gyakorló) és a helyes szádhana (gyakorlás) nagyon fontos ahhoz, hogy a tudás megfelelően szálljon alá tanítóról tanulóra. Ehhez először a tanítónak kell évekig gyakorolnia, és megvalósítani önmagában a tudást. Csak ezáltal válik képessé továbbadni azt a tanítványainak.

Manapság annyi videót találni a Youtube-on, nehéz megítélni, hogy melyik cirkusz és melyik jóga. Mindenféle őrült „jóga”. Mindenféle ostoba „jóga”. Mindennel összekötik a jógát. Meztelen jóga! Ez meg milyen képtelenség?! Koo-koo jóga. Hot jóga. Mi az a hot jóga?! Bang jóga, és még sorolhatnám az őrült jógairányzatokat. Amint mondtam, mindennel összekapcsolják a jógát. Nekünk pedig, mint a jóga gyakorlóinak, sőt közületek néhányan már oktatnak is, az a kötelességünk, hogy megőrizzük a jóga tisztaságát. Ha erre nem figyelünk, akkor tíz, tizenöt év múlva a jóga szónak új jelentést adnak. A jógát többféleképpen magyarázzák:

  1. Egyesülés: a dzsívátma vagy egyéni lélek egyesülése a felsőlélekkel.
  2. Út a moksa (felszabadulás) eléréséhez.
  3. Magát a felszabadulást is jógának nevezik.

Tehát többféleképpen magyarázzák a szó jelentését, és ugyanígy többféleképpen lehet megtapasztalni. Ha mindennel eggyé válunk, akkor megvalósul a jóga. Ezért nevezhetjük egyesülésnek, tehát a jóga esetében a szádhana (gyakorlás) nagyon fontos. Egy, két vagy három év alatt nem lehet a jóga mélységét megtapasztalni. Ehhez igazán mélyre kell jutni… Ha csak a felszínén evezel a végtelen óceánnak, akkor előbb-utóbb elunod magad. Ráunsz a folyamatra, anélkül, hogy bármit is tanultál volna belőle. De ha lemerülsz az óceán mélyére, akkor megláthatod a valódi szépségét. Ha a gyakorlásod mélyére hatolsz, akkor csodálatos élmények részese lehetsz. A jógik, mint tudjuk fegyelmezett életet élnek. De miért van ez? Mert az elménk nem válhat csanycsalává (zavarodottá). Például, mi történne, ha elmennék egy éjszakába nyúló buliba? Mint tudjátok, én minden nap hajnali egykor kelek gyakorolni. Ha ezt megunom egy nap, és inkább elmegyek bulizni, és mondjuk vitába kerülök ott valakivel, akkor az elmém zavarodottá válik. Másnap azt fogom gondolni, hogy „óh, hát kellett ez nekem?”. Ne teremtsünk olyan helyzetet, amelyben olyat tennénk, amit később megbánnánk! Ahogy a szádhaka nap mint nap gyakorol, a jóga egyre erősebb lesz benne, az elméje pedig nem nyugszik, egyre jobban foglalkoztatja majd a kérdés: „mi a jóga?”. Ezek a gondolatok fognak erősödni bennünk. Mi az ahimszá (nem-ártás), mi a szatya (igazság)? Az ászana gyakorlás ilyen állapothoz vezet. Ez automatikusan történik, egyszer csak megjelenik az ötlet: „Óh, akkor itt van az ahimszá. Tehát ez a nem-ártás, és nekem, mint gyakorlónak követnem kell.” És ha valóban követjük, akkor megszűnnek körülöttünk a konfliktusok. Hasonlóan minden egyes jama és nijama (a tíz mellékág) megerősödik mennünk, és a segítségükkel jobban megértjük a gyakorlásunkat. Ha gondolkodás nélkül daráljuk az ászanákat, akkor nem jönnek ezek a felismerések. Olyan lesz a gyakorlás, mint egy súlyemelő edzés… De mi haszna lenne? Gyönyörű testet kapunk, ennyi, de a szívünk nem lesz tiszta. Tiszta szív nélkül pedig hasztalan minden helyes felismerés.

Tehát az ászana a spirituális gyakorlásunk alapja. Minden spirituális épület építéséhez erős alapokra van szükség. Meg kell szabadulni a zavaró tényezőktől, hogy csakis a tisztaság maradjon bennünk. Ugye így van? Ez az átalakulás, amely akkor történik, ha hosszú ideig odaadással gyakorlunk.

sraddháván labhaté gjánam
                                            (Bhagavad Gítá 4.39.)

Aki hittel és odaadással gyakorol, az megszerzi a tudást, és megvalósítja a tisztaságot a gyakorlásában. Ha nagyon tudatlanok vagyunk, akkor ez huszonöt-harminc év alatt sem sikerülhet, a gyakorlásunk pedig fizikai szinten marad. De ha felismerjük az átalakulást, amely bennünk történik, akkor a gyakorlás varázslatos értelmet kap. Ez a fejlődés fokozatosan, lassan történik. Miután megfogantunk, lassan építettük fel a testrészeinket. Amikor kisbabák voltunk annyi mindent nem tudtunk még… Gyermekkorunkban pedig csak a képzeletünk létezik, ugye? A gyerekek képzeletvilágban élnek. A jóga éppen így kezdődik. De ahogy a korral egyre bölcsebbek leszünk, elkezdjük másképp értelmezni a gyakorlásunkat. A jógagyakorlás első éveiben még nincs meg ehhez a tudásunk. De ahogy egyre mélyebbre jutunk, a gyakorlás is mélyebbé és bölcsebbé válik. Mint egy növényt, megfelelően táplálni kell, hogy növekedjen. Ha így teszel, akkor egyszer virágba borul. De ha nem táplálod a gyökereket, akkor sosem nyílnak virágok. Hasonlóan, az ászanagyakorlás a jamákból és a nijamákból táplálkozik. Ha követjük őket, akkor a jóga növekedni, majd virágozni fog bennünk. De ez nem történik könnyedén. Először helyet kell teremtenünk neki a rossz szokásaink elhagyásával, és áldozatokat is kell hoznunk. Én így tanultam ezt a nagyapámtól (Guruji). Ő minden nap hajnali 3:30-tól mantrákat énekelt 4-ig, majd elkezdett tanítani. Én figyeltem és segítettem őt éveken keresztül, és közben tanultam.

A guru és sísja közti kapcsolat apa-fiú kötelék. Így volt ez Krishnamacharya és Pattabhi Jois, illetve Mahadeva Bhat (Guruji tanulótársa) között is. Guruji minden nap éjféltől gyakorolt Krishnamacharjával. A tudás csak így juthat át a tanítványba. A mi instant világunkban már senkinek nincs türelme. Mindenki csak egy darab papírt akar, de mire jó ez, nincs semmi haszna. A valódi jógagyakorlót nem érdekli, hogy képesített-e, a jóga belül történik.

Mindezt azért mondtam el, mert számos ember másképp vélekedik erről, másképp képzeli a jógát. Ha ügyesen tudsz hátraugrani csaturangába, akkor vagy igazi jógi! Ha a kézenállás is megy, akkor igazán nagy jógi vagy! Nekünk a tudásunkat kell fejleszteni, a jógikus tudást, a spirituális tudást. Ha ez növekszik bennünk, csak akkor járunk a jógivá válás útján. Manapság ez divatos szófordulat: „Jógik, jóginik, szeretettel várunk Titeket a ma esti buliba!” A jógik és jóginik sosem mennének bulizni. A jógik csendben, nyugodtan szeretnek ülni és végezni a gyakorlásukat. Mi még csak próbálunk jógikká és jóginikké válni. Vannak, akik nagyon távolt vannak ettől, vannak olyanok is, akik már közel, és ha egyszer elérjük a megvilágosodást, akkor célba értünk. Amit ebben az életünkben végzünk, azt átvisszük a következőbe.

 

Forráshttp://joisyoga.com/2013/07/10/conference-notes-with-sharath-jois-kpjayi-8-january-2012/

*A fordítás forrása: A Bhagavad Gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust 2006. második kiadás.

A jógaoktatás szintjei

Guru

Manapság már nem nehéz a régen szigorúan titokban tartott jógatanításokhoz hozzáférni. Számos könyv és honlap elérhető a témában az érdeklődők számára. Azonban ha mindet végigtanulmányozzuk, sőt akár sikerül is megértenünk őket, az csak annyit jelent, hogy rengeteg információ birtokába jutottunk. Az efféle tudás önmagában nem képes minket átformálni. Egyedül a guru hivatott arra, hogy átalakítsa a tanítványát. A guru a fény, a fáklya, amely kivezeti a sötétségből azt, aki követi őt.

Ezért is mondta mindig K. Pattabhi Jois, hogy mindenki gyakoroljon kitartóan, ne csak üljön és elmélkedjen, vagy feleslegesen halmozza a tudást. Csak a guru utasításait követve, a gyakorlás által érhetjük el a végső megértést.

Az út elején azonban ez nem könnyű, hiszen először el kell kezdeni követni a guru utasításait, és a transzformáció csak ezután, fokozatosan következik be. Tehát meg kell előlegezni bizonyos szintű bizalmat a választott tanítónknak, és hinni abban, hogy valóban képes segíteni nekünk. Majd miután hosszú ideig engedelmes tanítványként élünk, és lassan kezdenek érkezni a jó eredmények, akkor már valóban teljes, mély bizalom alakul ki a tanító iránt, és megbizonyosodunk róla, hogy valóban őt kell követnünk.

A guru kiválasztása tehát nagy kihívás, hiszen csak évek, évtizedek alatt derül ki, hogy az adott módszer hatásos-e számunkra. Vannak azonban támpontok, amelyek segíthetnek a döntésben: a guru mindig azonosítható a tanítványaival. Éppen ezért, ha találunk egy gurut, akit szívesen követnénk, érdemes megismerkedni a már meglévő tanítványaival, hiszen az ő személyiségük mindent elmond a tanítójukról. A guru a tanítványai által válik jó guruvá, valamint a tanítványok is csak egy kiváló guru követésével tudnak fejődni. Tehát a kapcsolat nem egyoldalú, hanem rendkívül szoros együttműködés van a két fél között.

A védikus rendszerben a tanároknak hagyományosan négy fejlettségi szintje van, amelyek megismerésével egyértelműen eldönthető a kérdés, hogy kit is nevezhetünk valójában gurunak.

A tanítók legelső szintje a upádhjája szint, ők a kezdő tanítók, vagyis inkább olyan tanítványok, akik már maguk is oktatják a fiatalabb társaikat. A tudásuk még nem mély, de az erőfeszítésük mégsem hiábavaló, hiszen tanulóként közelebb érzik magukhoz a fiatalabbak problémáit, és közvetlenebb, baráti kapcsolatot tarthatnak fenn egymással. Azonban mivel a tudása hiányos, ezért a hatásköre sem túl nagy, legfeljebb kiegészítő tudást adhat a tanítványoknak, akik maguk is egy valódi guru irányítása alatt állnak. Sohasem lehetnek saját tanítványaik. Amikor egy pár éve gyakorló astangás elkezdi otthon tanítani az anyukáját, akkor ezáltal upádhjája tanítóvá válik.

A második csoportba az adhjápaka tanárok tartoznak. Ők hivatásszerűen, pénzért oktatnak, az elnevezést leginkább a védikus tudományok, szanszkrit nyelv tanítóira alkalmazzák. Tehát ők nem spirituális vezetők, hanem nagy tudással rendelkező tanárok. Az astanga vinyásza jóga világában ők a jól felkészült jógaoktatók, akik még maguk is a szamádhi felé vezető rögös utat járják.

A harmadik csoportba tartozó tanítókra már használhatjuk a guru megnevezést, ők szintén rendelkeznek a fent említett tudással, azonban már meg is valósították az írások végső célját, ezáltal valóban megértették a lényeget. Szert tettek a képességre, hogy a tanítványokat elvezessék az önmegvalósításig. A példa természetesen adja magát: mindenki előtt Guruji képe jelenik meg a szó hallatán az astangások körében (a szó végi -ji a tisztelet további hangsúlyozására szolgál). Guruji soha nem pénzért, megélhetésért tanított, szeme előtt csakis a tanítványai fejlődése lebegett.

Az ácsárják a legmagasabb szinten lévő tanítók, ők azok, akik nem csak megvalósították az Írásokban lévő tudást, hanem adott esetben új gondolatokat, módszereket is bevezetnek a tanítványok és az egész emberiség javára. Gondolhatunk itt például Krishnamacharyára, aki egészen új megvilágításba helyezte a jóga oktatását, például nyugati hölgyeket fogadott el tanítványként, és olyan gurukat adott a világnak, mint K. Pattabhi Jois vagy B.K.S. Iyengar, akiket alighanem szintén az ácsárják közé sorolhatunk. Tehát ahhoz, hogy változtatásokat vezessünk be a gurunktól kapott módszereken ácsárja szinten kell lennünk: tökéletes, megvalósított tudás és a Legfelsőbbel való kapcsolat nélkül veszélyes lehet az efféle önkényeskedés.

A guru és tanítvány közti ideális kapcsolatot az Upanisadokban található békemantra gyönyörűen írja le:

om saha nāvavatu
saha nau bhunaktu
saha vīryaṃ karavāvahai
tejasvināvadhītamastu mā vidviṣāvahai
oṃ śāntiḥ śāntiḥ śāntiḥ

Jelentése:
Om! Védelmezzük (a tanító és tanítvány) egymást és fogyasszuk együtt a tudás gyümölcsét! Ragyogjunk együtt fényesen, és soha ne ébredjen köztünk gyűlölet!
Om! Legyen béke, legyen béke, legyen béke!

A bejegyzés az Ananta Research Foundation Yoga Sutra kurzusának előadásai alapján készült (oktatók: Dr. M.A. Jayashree és Prof. Narasimhan).

A guru parampará

Astanga parampara

A jóga ősi út az önmegvalósítás felé. Nehéz, sőt lehetetlen megmondani, hogy honnan is származik, sok tanítás forrása a homályba veszett, amint a Bhagavad Gítá 4.2. verse is megerősíti:

“Évam parampará-práptam
imam rádzsarsajó viduhu
sza kálénéha mahatá
jógó nastah parantapa”

(E legfelsőbb tudomány ily módon, a tanítványi láncolaton keresztül szállt alá, s a szent királyok így értették meg azt. Idővel azonban megszakadt e lánc, ezért tűnik az eredeti tudomány elveszettnek.)*

Vajon miért van az, hogy a jóga tudományát több ezer évesnek mondják az indiai tanítók, de az ismert írásos emlékek, mint például Patandzsali Jóga szútrái jelen tudásunk szerint alig több, mint kétezer évesek?

Nézzük először arra a kérdésre a választ, hogy mi az oka egyes jógairányzatok visszanyomozhatatlan eredetének. Régen a jóga tudományát a guru hagyományosan személyesen, szóban adta át a tanítványoknak. A tudásra vágyó keresők felkutatták a tanító általában nyugodt, eldugott helyen lévő lakóhelyét. Ezután először bizonyítaniuk kellett, hogy valóban őszinte a szándékuk: nem önző vágyak vezérlik őket, valamint hajlandóak keményen tanulni és engedelmeskedni a tudás megszerzéséért. Ekkor a guru elfogadta őket tanítványnak. Együtt éltek vele az otthonában, segítettek neki a mindennapi feladatokban, és közben a bölcs tanította őket. A gyakorlati elemeket és az elméletet egyaránt közvetlenül oktatta, azaz a tanulók figyelték a guru minden szavát és tettét, amelyeket azonnal meg is jegyeztek, nem kellett leírniuk, hogy később memorizálják. Ezt a tanítói hagyományt, amely generációról generációra pusztán szóban adta át a tudást srúti paramparának nevezzük. A parampará tanítói láncolatot jelent, a tanuló számára ismert volt a tanítójának a tanítója, a tanítójának a tanítójának a tanítója… és így tovább akár évezredekig visszamenően. A folytonosság tehát adott volt, és ez, illetve az alkalmas tanítványok gondos kiválasztása biztosította a tiszta tudás fennmaradását.

Miután a tanító áldásával a tanítványok is elkezdték továbbadni a megszerzett tudást, ugyanezt a hagyományt követték. Láthatjuk, hogy ehhez a rendszerhez néhány tulajdonság elengedhetetlenül szükséges: kiváló memória, tiszta szándékok és tisztelet a tanítónk iránt.

Természetesen az alkalmas tanítónak is egyedülálló tulajdonságokkal kellett rendelkeznie. B.K.S. Iyengar a következő jellemvonásokat tartja elengedhetetlennek a Pránájáma új megvilágításban című könyvében:

  • kifogástalan az észrevételeiben és ismereteiben ,
  • rendezettség a személyes gyakorlásában,
  • szilárd és eltökélt a tanulásban,
  • mentes a tettek gyümölcse utáni vágytól és
  • igaz szívű abban, amit annak érdekében tesz, hogy tanítványait a tudás igazi lényegét illetően eligazítsa.

A mi korunkban a fent említett magas követelmények miatt már nagyon ritkán alkalmazzák ezt a tanítási módszert, de azért találhatunk rá példát: az astanga jógában a pránájáma oktatást az én Tanítóm a mai napig így végzi. Ha felkészültnek találja a tanítványt, akkor egyénileg tanítja őt. Nincsenek jegyzetek vagy csoportos tanórák, csak a tanár példája és szavai. Ezeket a kivételesen értékes gyakorlatokat ugyanis így a leghatékonyabb és legbiztonságosabb átadni, hiszen megfelelő útmutatás nélkül akár árthatnak is a jóhiszemű gyakorlónak.

Egy másik példa az astanga vinyásza jóga eredetéhez kötődik. Tirumalai Krishnamacharya 16 évesen álmában utasítást kapott Nathamunitól, hogy keresse fel Alvar Tirunagari városát. A fiatal jógi engedelmeskedett, és mikor elért a céljához transzba esett. Ekkor megjelent előtte három bölcs, köztük Nathamuni is. Meghallgatta tőlük a rég elveszett legendás könyv, a Jóga Rahaszja verseit, amelyeket azonnal memorizált, és ébredése után is emlékezett rájuk. Írásban is rögzítette, így az ő kegyéből számunkra is elérhetővé vált a remekmű. Később tanulmányai befejezése után zarándokútra indult a Himalájába, ahol  egy barlangban rátalált mesterére, Srí Ramamohan Brahmacarira. Hét és fél évet töltött vele és családjával, mialatt ászanát, pránájámát és jógafilozófiát tanult a bölcstől. Mikor véget értek a tanulóévei, megkérdezte a tanítóját, hogy mit kér fizetségül. Srí Ramamohana Brahmacari azt válaszolta, hogy “keress magadnak feleséget, alapítsatok családot és tanítsd a jógát”. Krishnamacharya nem csak eszményi jógamester volt, hanem tanítvány is, hiszen a kérést tökéletesen teljesítette.

Sajnos az idő múlásával a srúti parampará továbbfűzéséhez szükséges jellemvonások gyengültek az emberiségben, és a tudás lassan kezdett eltorzulni. Az astanga jóga** esetében is eljött az a pont, ahol a tanítók és tanítványok alkalmatlansága miatt már nem lehetett tisztán fenntartani a hagyományt a srúti parampará útján. Alighanem ez volt az az időpont, amikor a nagy bölcs, Patandzsali Maharishi színre lépett; látta, hogy a tanítványok már nem tudják pontosan továbbadni a tanítójuk tudását, sőt az is elképzelhető, hogy addigra már teljesen eltűnt az astanga jóga tradíció, megszakadt a tanítói láncolat. Viszont mivel rendkívül értékes és hasznos tudásról van szó, ezért a nagy bölcs úgy döntött, hogy igazodik a kor igényeihez, és írásban rögzíti az astanga jóga legfontosabb elemeit.

A szútra műfaját választotta, azaz rendkívül rövid és tömör aforizmákban foglalta össze az önmegvalósítási út leglényegesebb pontjait. A Tanítóm, prof. Narasimhan találó hasonlatot használt a műfaj jellemzésére, amely szerinte olyan, mint a rövid vázlatpontok, amelyeket a modern kor előadói vetítenek ki előadásuk során. Meg lehet-e érteni például egy tantárgy előadását csupán a prezentáció szövegéből? Valljuk be, meglehetősen nehezen. Félremagyarázások táptalajaként szolgálna, ha mindenki csak olvasná a kivetített szöveget, de nem hallaná az előadót. Ezért feltétlenül szükséges mellé a szóbeli magyarázatot is nyomon követni. De ha például az előadó tanár gyakornoka már meghallgatta az előadást, és meg is valósította a benne foglaltakat, akkor számára elegendő, ha a tanára átadja neki a prezentáció diasorozatát, és a segítségével ő is megfelelően elő tudja adni az anyagot a diákoknak.

A példából látszik, hogy ma is változatlanul fontos találni egy megfelelő tanítót, aki az ő tanárai tudását átadja nekünk. A különbség annyi, hogy nekünk szerencsére már rendelkezésünkre állnak az irányadó pontok, amelyekhez lehet viszonyulni, és ezért végtelen hálával tartozunk Patandzsali Maharishinek.

*A fordítás forrása: A Bhadavad Gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust 2006. második kiadás.
**Nyolcágú jógarendszer

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved