Olvasónapló: A látók asztrológiája

Astrology of the Seers

Részlet David Frawley A Guide to Vedic/Hundu Astrology – Astrology of the Seers című könyvéből:

Asztrológia mint spirituális tudomány

Az asztrológiának spirituális tudománynak kellene lennie. A születési diagramunk a lelkünk és egyedi megtestesülésünk tükre. Belső lényünk növekedését és fejlődését látjuk a csillagokban életről életre. Ez nem azt jelenti, hogy pusztán az asztrológiai képlet olvasásával rátalálhatunk az igazságra vagy a felszabadulásra. Ez azt jelenti, hogy az asztrológia kulcsot ad a szellem kibontakoztatásához és felhasználható belsőnk feltárásához.

A csillagok és a bolygók nem csupán külső entitátok; irányjelző fényekként léteznek a saját elménkben. Azt is mondhatnánk, hogy a saját belső fényeink csillagokként és bolygókként öltenek testet, hogy vezéreljék a világ fejlődését. A külső a belsőből jön, és nem fordítva, még ha a külső hatással is van a belsőre. A teremtés egyanazon sugarai működnek kívül az égbolton és belül saját, magasabb elménk egén. A csillagok meghatározzák aktivitásunk területét az életben. Visszatükrözik azokat az energiákat, melyeket lelkekként ebbe az életbe vetítünk. Ahogyan mi a visszatükröződésük vagyunk, úgy ők a mi visszatükröződéseink. A csillagok megformálják a kozmikus embert csakúgy, mint mi, emberi lények megformáljuk magunkban a naprendszert.

Lelkünk maga egy csillag, a Nap, a kozmikus fény egy pontja. A saját lelkünk − amit gyakran “kauzális lénynek” hívunk, mert ez a kauzális, vagyis az okozati erő életünk és gondolataink mögött − tartalmazza az egész univerzum megteremtéséhez szükséges erőt. A lelkünk fénye közvetlenül kapcsolódik a kozmikus fényhez, az egy Isteni fényhez, ami a Napban és minden csillagban benne van.

Mivel az asztrológia az univerzum visszatükröződése, az élet minden területének a vizsgálatához használhatjuk. Tanulhatunk belőle az egészségünkről, vagyoni helyzetünkről, karrierünkről és kapcsolatainkról; materiális, mentális és spirituális meghatározottságainkról. Megmutatja az energiák teljes szerkezetét, ami szerint cselekednünk kell az életben. Ekként a legátfogóbb tudományunk. A legmagasabb szinten művelt asztrológia már a jóga része, a szellem tudománya. Az a célja, hogy elvezessen minket a külső erők mögött húzódó forráshoz. Ez a forrás nem az egekben van, sem a fizikai, vagy szubtilis világokban. Nem valami misztikus vagy idegen erő, hanem az, amik valójában vagyunk, amikor szabad az elménk a elkülönült én torzításától.

A bolygók megmutatják azokat az energiákat, amiken dolgoznunk kell annak érdekében, hogy lecsendesítsük az elménket. Pédául a harag, ami a Mars egy tipikus alacsony szintű energiája, az igazság ereje, ami kinyilvánítja azt, ami helyes és nem tágít tőle. Haragként jelenik meg, amikor az igazságot én-központú nézettel vagy érzelemmel azonosítjuk. A bolygók minden alacsony szintű jelzése pusztán a magas szintű erők küzdelme egy korlátolt állapotban. Ezek a felvilágosult elme drágakövének különböző oldalai, melyek sokkal inkább helyreállítást, mintsem elnyomást igényelnek.

A spirituális tudomány lényegi alapelve az önismeret. Ahogy a nagy bölcsek több ízben mondták, “az önismeret minden tudás alapja.” Az önismeret pedig valami sokkal több, mint pszichológiai elemzés. Nem a külső személyiségünk vagy feltételekhez kötött énünk, hanem belső tudatosságunk és feltétlen énünk ismerete. Az emlékek elemzése lényünk egy felszínes szemléletébe börtönöz minket. Ám az önismeret az előző életek ismereténél is többet jelent. Hisz ez csupán egy kiterjesztett emlékezet, ugyanúgy beszorultan a forma fedésében és az idő korlátaiban.

Az önismeret annak az ismerete, akik mi valójában vagyunk, az igazi lényünk, ami a tudatosság fénye. Ez az Én, amihez képest minden megtestesülés csupán álarc. Nem lehet az által rátalálni, hogy megismerjük, kik voltunk, és miért váltunk ezzé vagy azzá; úgy találhatunk rá, ha levetkőzünk minden különálló identitást és helyreállítjuk a szívünkben nyugvó világot. Ehhez szükséges minden életet látnunk magunkban. Ez a látás az isteni jelenlét felismerése mindenhol.

A helyesen művelt asztrológia megmutatja nekünk a bennünk lakozó világot. Egy eszköz ahhoz, hogy elmozdítsuk a tudatunkat az emberi agy fizikai korlátaitól a teremtés sugarain keresztül az egész univerzum felöleléséig. Egy eszköz a meditációhoz, amiben a bolygók képviselik azokat a minőségeket, melyeket meg kell valósítanunk magunkban. A bolygók a kozmikus személy végtagjai, melyeket újra össze kell illesztenünk, hogy visszaforduljunk a kegyelem eredeti állapotához. Az asztrológia megértésével tudatunk a bolygókon és a csillagokon keresztül szárnyalhat az Igazság központi Napjához mindannyiunk belső szívében.

Minden világ, bolygó, csillag, galaxis és bármi más ezeken túl a teremtés hét sugarának a megnyilvánulása. A teremtésnek ugyanez a hét sugara a lelkünk fénye is. Az egész természet nem más, mint ezeknek a kauzális fényeknek különféle kombinációja különböző szinteken. A naprendszerünk arra lett tervezve, hogy kinyilvánítsa ezeket a kreatív energiákat a kettősség erejével Napként és Holdként, valamint az ötszörös változatossággal az öt fő bolygóként, Marsként, Merkúrként, Jupiterként, Vénuszként és Szaturnuszként.

Minden bolygó egy tanítás. A kozmikus lény egy lényegi aspektusát jeleníti meg megnyilvánulásában. Az egyes bolygók a kozmikus lény egy-egy szemléletét mutatják. A bolygók által megjelenített energiák integrálásán keresztül visszaszerezzük igazi teljességünket mint kozmikus lények. Ezért minden bolygó egy kapu a felszabaduláshoz. Ha nem értjük meg egy bolygó energiáját magunkban, meg fog kötni minket, bánathoz és konfliktusokhoz fog vezetni. Ha túl sokat vagy túl keveset veszünk egy bolygó energiájából, kiegyensúlyozatlanságot és rendetlenséget okozunk magunkban és magunk körül mind fizikilag és lelkileg. Ha egy bolygó energiájához megosztóan vagy felületesen viszonyulunk, szétesést fog okozni bennünk. Ha ezt az energiát a mélyebb énünk részeként kezeljük, nagyszerű és magas szintű felfedezéshez vezet minket.

A bolygók óriási energiák. Mi pedig részei vagyunk ennek a különös univerzumnak és rendelkezünk hatalmas erejével önmagunkban. Nagy erő lakozik a lelkünkben, hogy az élet hihetetlen energiáival bánni tudjon. Az egónknak össze kell törnie vagy el kell távoznia. Önvizsgálattal és odaadással a bolygókat és csillagokat uralni képes erő elő tud jönni. Ezáltal elménk csillagköde összeáll, koncentrálódik és végül felizzik a Nap közvetlen felfogásaként.

Minden bolygó egy bizonyos fajta jógát képvisel, a tudat kiterjesztésének egy meghatározott módját. Egy bolygó jellemző sugarát visszakövetve az eredetéig meg fogunk érkezni az igazság fényéig annak magasabb és szubtilis potencialitásában. A bolygók különböző fény-ajándékok, hogy visszavezessenek minket spirituális otthonunkba. A megközelítésük szöge eltér, de a céljuk egy. Ebben a visszatérő irányban energiáik fokozatosan egyesülnek.

A különböző lelkek különböző bolygók sugarai alá esnek. Különböző bolygó-családokhoz tartoznak. Az adott bolygóhoz tartozó teremtő sugár fejlesztésén dolgoznak, hogy előmozdítsák evolúciós előrehaladását, némelyik alacsonyabb, a másik magasabb szinten. A lélek és az univerzum fejlődése ily módon egybeesik. Minden lélek egy vezérlő erő a kozmikus evolúcióban és ha felszabadul, felszabadítja a világ egy részét.

A különböző országok, fajok és vallások szintén különböző bolygó-sugarak alá esnek. Mindannyian részei vagyunk az istenek játékának, ami a bolygók játéka. Bár nem csak bábok vagyunk ebben a játékban, mégis gyakran elfogadjuk ezt a kozmikus rabszolgaságot, míg tudatlanok maradunk nagyszerű belső lehetőségeinkkel kapcsolatban. Belül irányítói vagyunk ennek a játéknak, vezérlő intelligenciájának. Évmilliók kozmikus evolúciójának eredményeképpen minden intelligencia a csillagokban rejlik, bennünk pedig mint saját természetes intuíciónk és spontán ösztönös megérzéseink van jelen.

Azt mondják, hogy bizonyos ősi látók a Jupiter bolygó családjába tartoztak, míg mások a Vénuszéba, a Brahmin vagy papi kaszt két bolygójáéba. Az ősi Egyiptom és Amerika olyan naptárat követett, melyben a Vénusz volt a középpontban. Az ősi India és Kína pedig olyat, melyben a Jupiter. Az ő kultúráik ezeken a bolygókon alapultak és az ő teremtő sugaraik voltak irányadóak a számukra.

Az ősi rishiket különböző csillagképekkel azonosították, elsősorban a Göncölszekér csillagaival, melyet a hét bölcsnek hívtak, valamint a Fiastyúk csillagaival, melyeket a bölcsek feleségeinek tartottak. Ez megint csak a kozmikus fény miatt volt, amit a tudatuk erejével lehoztak a Földre. A csillagok a bolygóink. Lények más világokból, más naprendszerekből, más Napok által létrehozva. Mi is így hozunk létre világokat cselekedeteink erejével. Nincs szükség más világokba utazni; folyamatosan küldjük a gondolatainkat a kozmikus elmébe, ahol kifejtik hatásukat ezen a számunkra adott világunkon túl. Amikor ráébredünk az igazságra, rátalálunk a bennünk lakozó teremtő Napra. A belső vagy isteni Napunkban egy egész világnak adhatunk életet, nem a karma vakságán keresztül, hanem lelkünk természetes kiáradása által.

Néhány lélek testbe születik. Más lelkek csillagokként vagy bolygókként öltenek testet, hogy irányítsák a fejlődés folyamatát. Bizonyos lelkek világokká válnak; mások lényekké a világokban. Nem feltétlenül az előrehaladottság jele bolygóvá vagy csillaggá válni. Néhány világi lény archetipikus lény és nincs bennük fejlődési lehetőség, bár hatalmas és magas rangú kozmikus erőket képviselnek. Egy ilyen létezés sokkal inkább karmikus jutalom vagy a fejlődési folyamat egy állomása, mint a felszabadulás megnyilvánulása. Az ilyen lelkek a világok félistenei lesznek, belül lakozó szellemeik.

A legnagyobb kihívás és belső növekedés a materiális világokban valósulhat meg, mint például a Földön. Ahol a korlátok és a tudatlanság a legnagyobb, az igazság a legerőteljesebben képes megjelenni kontrasztként. Ezért van az, hogy egy emberi lénynek igazságra lelni a legnagyobb csoda és a legmagasabb teljesítmény, amiben még az istenek sem érnek fel hozzájuk.

A halálkor a lélek visszatér a bolygó sugarak és a képviselt elemeik mentén. Beleolvadunk az egyik ilyen sugárba, általában a Holdon vagy a Napon keresztül. Az aktuális fejlődési állapotunktól függően megőrizhetjük a tudatunkat ez alatt az utazás alatt − attól a ponttól vagy nyílástól függ, amin keresztül elhagyjuk a testet. Az alsó nyílások alacsonyabb, míg a felsők magasabb szintű világokba visznek minket. A bolygókon keresztül átvezető kapukra lelhetünk más naprendszerek és Napok bolygóihoz.

A Hold tipikusan az asztrál világokba átvezető kapu, a szubtilis vagy álom síkok világaiba. Ez magában foglalja az általános vallásos hitek mennyországait és poklait az alacsonyabb asztrális síkon, csakúgy mint a vallásos miszticizmus művészetét magasabb asztrális síkokon. Ilyen világokból elkerülhetetlen az újraszületés a fizikai világba.

A Nap, amit a fejünk tetején vagy a korona csakránkon keresztül érünk el, kapu a kauzális világokhoz, a tiszta intelligencia világaihoz. Ezek nem általános értelemben vett világok, mert formátlanok és kizárólag gondolatokból állnak. A kauzális a kozmikus törvény birodalma. Ott van az individuális lélek igazi otthona, ahol megőrzi a karmikus maradványokat és amiben megláthatja egy másik születés anyagait.

Ez a bolygó sugaraiba olvadás egy fénybe olvadás. Megtapasztalhatjuk egy határozott fényközpontként vagy bizonyos világokként. A fejletlen lelkek számára kevés tapasztalható ebből a halál után, inkább egy hosszú alvásként élik meg ezt a szakaszt. Néhány lélek azonnal visszatér a fizikai világba a Földön zajló spirituális munka részeként és szubtilis síkon lehetnek halál utáni élményei.

A bolygók egy asztrális síkon léteznek, akkor is, ha fizikai síkon halottak a számunkra. Alváskor is az ő tartományukban járunk. Az emberi lények lelkei asztrális szinten különböző világokba és naprendszerekbe utaznak az idők kezdete óta, és többnyire öntudatlanul, minden éjjel.

Kultúránk büszke technikai vívmányaira, amik lehetővég tették, hogy Holdra szálljunk. Azt viszont nem értjük, hogy rendszeresen járunk a Holdon, bár egy asztrális, nem pedig fizikai szinten. Legtöbbünk ritkán jut túl rajta, mert az alacsonyabb szintjén a Hold az emlékezetünk, a múltunk, avagy karmikus raktárunk. A földi élet elmúlt benyomásai a Holdon vannak elraktárazva. Az életünk során szerzett tapasztalataink táplálják a Holdat és segítenek neki a fejlődésben. A Hold birodalma feltételekhez kötött terület, melyben csapdába van ejtve az elménk. A Hold szférájában találhatók azok a világok, melyeket közös karmikus fixációink teremtettek, mint a mennyországunk és a poklunk. A csoda nem az, hogy űrhajóval a Holdra szállunk. A csoda az, hogy néhányan közülünk belül túl is jut rajta.

Éjszaka, amikor alszunk, elménk kiterjed egy asztrális vagy álom testbe, ami magába öleli az ébrenléti tapasztalataink egész területét. Aztán a mély alvás során visszatérünk az kauzális testünkbe, ami magába öleli mind az ébrenléti mind az álombéli élményeinket. Az ébrenléti állapot olyan, mint a Föld. Az álmodás állapota olyan, mintha keresztül hatolnánk az atmoszférán a bolygók szférájába. A mély alvás pedig olyan, mint a visszatérés a csillagokhoz az égben. Ebben az ébrenléti és alvási folyamatban összegyűjtjük a csillagokat magunkban, belsőnkbe fogjuk az egész univerzum fényét és tudatosságát.

A tudatnak ugyanez a kiterjesztése történik egy maradandóbb módon, amikor meghalunk. Ha nem kapcsolódnánk a fizikai formához, a halált természetes visszatérésként élnénk meg a kozmikus tudatossághoz és szabadsághoz. Az igazi pihenés csak mély alvásban lehetséges, amikor az elménk átmenetileg feloldódik a fény forrásában, a lélek belső Napjában.

Az asztrál test, amikor teljesen kifejlődött, a teljes fizikai univerzumot tartalmazza. Azon belül bármerre mehet, de nem avatkozhat bele a természetes működésekbe. Hasonlóképpen a kauzális test tartalmazza mind a fizikai, mind az asztrális univerzumokat. Nap mint nap elnyeljük és sugározzuk a csillagok fényét. Egyáltalán nem különleges vagy idegen ez a lényünk számára; sokkal inkább teremtő fények, amin keresztül természetesen és spontán vissza és előre haladunk a lélek táncában a véges és a végtelen között.

Tudatlanságunkban tudatunk mégis marad a testhez és az érzékekhez kötötten. Táplálékává válunk a Holdnak, ahogy korábban. Elakadunk saját visszatükrözött fényünkben a külső világban és elveszítjük igazi szoláris képességünket a független tudatosságra. Rabul ejtettek vagyunk időben és anyagban, és a tudatunk megosztott. A világ átalakítása helyett töredezett energiáink táplálják a negatív erőket a világban. Ez fenntartja a kozmikus energiák alacsony szintű működését és korai fejlődési szintek primér erőihez láncolva tart bennünket. Az energiánk az alacsonyabb lunáris körbe van kerítve, a vágy birodalmába.

A legnagyobb problémánk az életben a saját egónk, amin keresztül azonosítjuk magunkat a külső világgal. Eltulajdonítjuk a természet egy bizonyos részét magunknak, hogy “Én ez vagyok” vagy “ez az enyém.” De természetből csak egy van, a természet világában pedig egy törvény, a kozmikus energiáknak egyetlen megvalósulása. Amikor dühös vagyok, akkor nem “Én” vagyok valójában dühös. A düh a kozmikus tűz energiájának csak egy aspektusa. Ha a sajátunknak tartjuk, az azt jelenti, hogy félreértjük és a rombolás erejévé alakítjuk. A probléma az, hogy nem értjük meg az adott energia kozmikus jelentőségét és ennél fogva egy korlátolt formában próbáljuk használni. Bármit is használunk én központúan, az korlátolt lesz és ártalmas a maga korlátoltságában, hiszen maga a korlátoltság eleve roncsolt.

A bolygók csak adják az energiát. Mi alakítjuk ezeket az energiákat pozitívvá vagy negatívvá az által, ahogy használjuk őket. Ami negatívvá teszi, az az egó, ami az energia kisajátítása. Például ha nem lenne egó, ami a Marsból jövő energiára kapcsolódik, akkor a bolygó energiája tűzként nyilvánulna meg, nem pedig haragként. Ez a tűz növelné az életerőnket és emelné érzékelésünket. Megengedné nekünk, hogy szabad döntésünk szerint cselekedjünk, de nem tenné ártalmassá a cselekedeteinket.

Ahhoz, hogy spirituális tudománnyá tegyük az asztrológiát, ahogy azt eredetileg szánták, meg kell értenünk a bolygók spirituális jelentéseit. Meg kell értenünk, hogy a kozmikus energia melyik aspektusát képviselik. Ismernünk kell a helyüket, szerepüket a teremtés tervében. Harmonizálásuk és integrálásuk által képesek leszünk felszabadítani energiáikat magunkban.

Az asztrál testünk, a fény, amivel az aurába láthatunk, csillagok és bolygók befolyásában alakul ki. A születési diagramunk olyan, mint egy fotó az asztrál testünkről. A fizikai testünk egy durvább másolat, az asztrális alakmás külső mefelelője. Az asztrológia természetszerűen az asztrális tudomány, az asztrál test tudománya. Ez aza asztrál test az elme, beleértve az emlékezetet, a képzeletet, intellektust és értelmet. Az asztrológia lehetővé teszi, hogy feltérképezzük az elme szélesebb hatáskörét, mind az ösztönös és intuitív területeket, valamint az előző életek befolyásait.

Ahogy ki tudjuk olvsni a fizikai test állapotát a születési diagramból, úgy a kauzális testet is láthatjuk benne, bár több nehézséggel jár. Ez sokkal inkább a Nappal függ össze. Az asztrológiát felhasználhatjuk egy kauzális tudományban egy magasabb felfogás megvalósításához. Ezen a szinten felfedezhetjük lelkünk mozgását életről életre és igazi szándékunkat lélekként, hogy minek a beteljesítésére rendeltettünk aktuális megtestesülésünkben. Az igazi lényünk minden testet meghalad mint tiszta tudatosság. Az asztrológia, mint bármi a teremtés birodalmából, egyszerűen csak vissza tud mutatni vagy tudtunkra tudja hozni ezt az igazságot.

Tulajdonképpen nem létezik valóságos külső világ. A külső világ pusztán az elménk érzékelési benyomásainak kombinációja. Az elme lencséjén meggörbült tudatosság fényéből lesznek az érzékek tárgyai. Amikor rájövünk erre, megszabadulunk a vágytól és felfedezzük igazi énünket minden lényben. Ez szintén alapvető célja az asztrológiának − nem a csillagok és bolygók mint befolyásoló erők elfogadása, amit vakon követnünk kell. Az asztrológia megmutatja nekünk azt a módot, ahogy ezek a befolyásoló erők működnek bennünk, így irányítást szerezhetünk az egész univerzum felett.

Lehet azt mondani, hogy az asztrológia bármennyire is igaz, nem spirituális tudomány, nem egy út a felszabaduláshoz, hanem egyszerűen csak egy okkult tudomány. Csak a tudatlan teljesen tárgya a születési diagramjának, mondhatják sokan; a bölcset nem érdekli az ilyesmi. Az asztrológia, ahogy általában gyakorolják, bizonyára nem spirituális. Be van zárva a világiasság, egó és személyiség varázslatába. Persze létezik az asztrológiának egy magasabbrendű formája, ami visszatükrözi magasabbrendű Énünket. Ez nem csak isteni, de univerzális is és az egész kozmoszban tükröződik. A spirituális asztrológia védikus víziója ebből ered.

Egy igazi spirituális kultúra létrehozásához az asztrológiának ez az újraértékelése mély szükségszerűség. Nélkülözhetetlen az élet nyelvének megértéséhez és a magasabbrendű emberi örökség visszanyeréséhez az ősi spirituális elődeinktől.

A hónap bandhája: november

kinga_bandha2

November hónap bandhájának kíváncsiságát a sugárzás és a tudomány keltette fel hogy ellátogasson első Mysore stílusú astanga gyakorlására. Aztán itt ragadt, annyira, hogy idén Ö is tagja volt a  hetedhét országon és a “komfortzónán” túli, Mysore-ba elzarándokló különítménynek. Mit adhat egy bankár számára az astanga életstílus? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból! Fogadjátok szeretettel Kingát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Kinga: Esküszöm!

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Kinga: Legelőször akkor fordult a figyelmem a jóga felé, amikor még rendszeresen squasholtam, és úgy éreztem, több nyújtógyakorlatra lenne szükségem. Tehát fizikális szinten közelítettem, az aszana gyakorlás felől. Lelki dolgokkal, kérdésekkel már akkoriban is folyamatosan foglalkoztam, de ezt elkülönítettem a jóga fogalmától. Megnéztem, melyik jógastúdió van közel a munkahelyemhez, és oda mentem. A hathának nevezett jógaórák megismerésével kezdtem, kíváncsi természet révén kipróbáltam más órákat is, de elég hamar jött Ricardo az ashtanga órájával. Ő is nagy hatást gyakorolt rám a nyugodt örömteljességével. Aztán hallottam a Bandha Works létrejöttéről, gondoltam, megnézem magamnak. Az ashtanga bevezető tanfolyam,a közösségi elvonulások, a többi gyakorlóval való beszélgetések egy másik dimenziót nyitottak meg számomra a jógában, illetve elkezdtem megérezni valamit az ashtanga jóga rendszerének különlegességéből.

BW: Hogy lett belőled rendszeres reggeli Mysore gyakorló? Nehéz volt az átállás a délutáni gyakorlásról? Mert ugyebár reggel jobb nyújtani…!?
Kinga: Amikor szóba került a reggeli mysore, és meséltek róla azok, akik már így gyakoroltak, figyeltem ahogy beszélnek róla. Lehetett látni az arcukon, a kisugárzásukon (a tiéden is), hogy ez valami különleges dolog, ami megérintette őket. Láttam a szóbeli korlátokat, amivel le tudnák írni ezt az érzést,így misztikusnak tűnt. Ez nagyon kíváncsivá tett. Mindemellett 3 “tudományosabb” dolog is emellett szólt: egyrészt, hogy reggel kevesebb a zűrzavaros gondolat; éhgyomorra jobb gyakorolni, mint akár 3 órával evés után; és hogy a hajnal, a reggel, az különlegesebb, mint a koraeste. Számomra nagy kihívás volt a koránkelés, hiszen fiatalkorom óta olyan bioritmusban éltem, hogy későn feküdtem és csak akkor keltem, amikor nagyon muszáj volt. Még a mai napig vannak nehézségeim azzal, hogy időben elaludjak. A rendszeres gyakorlás is hosszabb folyamat során alakult ki, talán még mondhatom, hogy mindig kialakulóban van. Szeretek ellátogatni a világ különböző pontjaira, a természetben kirándulni, biciklizni és ilyenkor a testem nem bírja még egy napon belül együtt, illetve sokszor a körülmények sem engedik, például egy jó kis sátrazás esőben..Ami erőt ad a nehezebb pillanatokban, hogy a gyakorlásra egy imaként, egy hálaadásként tekintek. Elkezdtem megtapasztalni azt, hogy a fix aszanasorozatnak, és a rutinnak milyen áldásos hatásai vannak.

BW: Úgy tűnik komolyak a szándékaid! Annak fényében meg különösképp, hogy idén télen Te is tagja voltál a “Forrás”-hoz ellátogató magyar különítménynek. Milyen volt Mysore-ban imádkozni, az astanga jóga legfőbb szentélyében?
Kinga: Ez volt az első hosszabb utazásom kelet felé, úgyhogy több szempontból is különleges volt. Az első benyomások nagyon intenzíven élnek az emlékeimben, ahogy zötykölődünk át Bangalore-ból Mysore-ba, a hostelben kapott reggeli íze, az első riksházás…Saraswathinál gyakoroltam, annyira bájos! Imádtuk, amikor elkezdett dalolászni igazítások közben :). A közösség, a közös célért összegyűlés nagy energiákat szabadít fel, ez az egész kerületben (Gokulam) érezhető, szótlanul, mert a befelé figyelés vágya hozza ide az embereket. Aztán hangosan, a közös éneklős imaalkalmakon :). Mindemellett tudtam, hogy lelkileg is a komfortzónán túl leszek végig, és ez nagyjából így is történt. A folyamatos hőség, por, az erdő hiánya, az ételek mint külső, és a különböző érzelmi “viharok”, félelmek megjelenése mint belső tényezők állítottak kihívás elé, illetve próbálták az egomat megingatni. Szükséges néha olyan helyzetek mellett dönteni, ami a komfortzónán túl van, mert csak ott találkozol igazán a lényeggel,és megérzel valamit a fizikai lét esendőségéből. Nekem ez az út ilyen döntés volt. Aki ashtangázik, annak nagyon ajánlom, hogy járjon itt. Ha úgy gondolja, hogy nem teheti meg,csak kezdje el megálmodni ;). Aztán egyszer csak ott találja magát kezében egy szívószállal és egy kókuszdióval a Shala előtt :).

BW: A megpróbáltatások, a rengeteg élmény és a komfortzónán túli történések dacára, kaptál-e választ a feltett avagy a fel nem tett kérdéseidre?
Kinga: Abban megerősített, hogy a ‘miért’-re vonatkozó válaszokat nem érdemes túl mélyen elemezgetni. Elviszi a fókuszt a jelenről a múltba, másrészt a gyakorlás által ‘észrevétlenül’ oldódnak korábbi feszültségek. A jövőből(‘hogyan lesz?’) jelenbe váltás nekem sokkal nehezebb. Ezen dolgozom tovább. Az egyik fel nem tett kérdésre pedig az a válasz érkezett ‘ igen, a kókuszdió egy csodálatos dolog!’ :)).

BW: Miben változott ha változott, az astanga gyakorlásod India után? Hol van most a kókusz? Azaz elnézést a fókusz!?
Kinga: Megtapasztaltam a letisztultságot, és ezt próbálom erősíteni. Kevesebb mozdulat, kevesebb helyezkedés, több légzés :). Szeretem a ‘szabályokat’, mert szerintem egy olyan keretet ad, amin belül teljes a szabadság, az elengedés. Egyébként gondolkodna az ember, hogy ezt most így kéne csinálnom, vagy úgy? Így pedig tudom, hogy van, elfogadom, tisztelem, és elmélyülhetek. A fókusz továbbra is a tristana. Illetve az az érzés is felerősödött, hogy az alapsorozat is annyira erőteljes és sokrétegű, hogy folyamatos a felfedezés, mind fizikálisan mind lelkileg. Kókuszvizet szoktam időnként vásárolni bioboltokban, egy kis képzelőerővel megközelíti az igazit :).

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Kinga: Érdekes, mert az upavistha konasana a válasz mindkettőre. Az első része, amikor a földön kell előrehajolni, az okozza számomra a legnagyobb kihívást, és feszültséget a testemben. Nehezemre esik előrehajolni, a lábamban érzek egy korlátot, főleg a hamstringben. Ez egy belső kellemetlen érzéssel párosul sokszor. Egyébként a supta konasana “második része” is ilyen, hiszen az is ebben a tartásban végződik. Az upavistha konasana “második része”, amikor a levegőbe emelem a lábamat, viszont nagy szabadság érzetet ad. Egyrészt a dristi, ami az ég felé tart, rátekintés a végtelenre, még a falon túl is. Az egész tartás egy ilyen kitárulkozás, nyitottság a világ felé, kombinálva a stabilitással, ami az asana kivitelezéséhez szükséges. Úgyhogy mondhatjuk, ez a kedvencem :).

BW: Kinga! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Kinga: Természetesen a múlabandha. Az az alapja mindennek, stabilitás, életerő, áramlás … ezek a szavak jutnak eszembe. És általa lehet a többit is aktiválni.

BW: Az astanga tradícióban napi rendszerességgel gyakoroljuk az ászanákat – esetedben jó sokat -, tartjuk a bandhákat, izzadunk, komoly fizikai erőfeszítéseket teszünk. A külső szemlélő számára ez egy “nagyon” fizikai gyakorlás lehet. Te hogy éled meg ezt az egészet, mit jelent számodra az astanga jóga?
Kinga: Elsősorban egy utazás az egység felismerése felé, egy szemlélés, a különböző testi-lelki hullámok megfigyelése és mellékhatásként fizikálisan is erős. Épp ezért teljesen mindegy, hol tartunk a sorozatban. Az utazás, a próbálkozás mindenhol jelen van. A mostani gyakorlásom ugyanolyan “jó”, mint a 3 évvel ezelőtti, és a 3 év múlva levő. Nincsen tökéletes ászána, csak az ászanában megélt pillanat. Az, hogy haladunk más ászanák felé, szerintem azért szükséges, hogy rácsodálkozzunk, olyanokra is képesek vagyunk, amit korábban az elménk lehetetlennek ítélt meg, vagy a félelem korlátot emelt a megvalósítása elé. Az ashtanga egy út, eszköz a sok lehetséges közül, amely ugyanahhoz a hegycsúcshoz, célhoz tart. Ezért úgy gondolom, hogy nem mindenkinek ez az útja, és tiszteletben tartom a többi utat is. Amit megfigyeltem magamon a gyakorlás életembe lépése óta, az a fokozódó érzékenység a többi élőlényre, a csodálatos növény- állat és embervilág megőrzésére. Kicsi lépésekben mutatkozik meg, de hiszem, hogy ha az én figyelmem erősödik ebbe az irányba, akkor a környezetemé is, és ez egy hullám, ami időben jóval később ér partot…

BW: Köszönöm az interjút 🙂

Astanga ikonok: T. Krishnamacharya 1. rész

prof_krishnamacharya

A fordítás alapjául szolgáló kiadás:
Dr. Kausthub Desikachar, The Yoga of the Yogi. The Legacy of T. Krishnamacharya. North Point Press, New York, 2011
(részlet)

Első fejezet

Tudásra éhesen
A fáklya meggyullad

ha igazán szomjasak vagyunk, biztosan találunk forrást

Indiában számos különböző vallási hagyomány létezik, és mindegyik hagyomány különböző istent imád elsődleges létezőként. Például a vaisnava hagyomány követői az Úr Visnut követik mint egyetlen istent, míg a rivális saiva tradícióhoz tartozók az Úr Sivát, a táncoló istent imádják.

Dél-Indiában a legnépszerűbb vallási iskola a Srí-vaisnava-sampradaya. A tradíció követői elsődleges legfelsőbb lényként az Úr Visnut imádják, hitvesével, Laksmi istennővel együtt. Azok, akik ma a Srí-vaisnava-sampradayát gyakorolják, a hagyomány gazdagságát és hosszú életét egy Nammalvar nevű mesternek tulajdonítják. Keveset tudunk Nammalvarról, de ő volt a hagyomány első mestereinek egyike, aki néhány kortársával együtt megalapította a Srí-vaisnava-sampradaya iskolát. Őket alvaroknak nevezzük.

Nammalvar vadászcsaládban született, születésének pontos dátuma ismeretlen. Marannak hívták, ami azt jelenti: ’rendellenes’, vagy ’másoktól különböző’; csak később vált Nammalvarként ismertté. Szülei azért adták neki ezt a szokatlan nevet, mert nem sírt fel születésekor, nem ivott anyatejet, és még sok mindent nem csinált, amit az átlagos gyerekek szoktak.

Egy napon Maran szülei hangot hallottak, amely azt mondta nekik, hogy hagyják a csecsemőt egy tamarindfa odvában. A pár, úgy gondolva, hogy ez isteni hang, és Maran nagy dolgokra hivatott, megkereste a tamarindfát, és ott hagyta a gyermeket. Maran otthona a fa lett.

Tizenhat évvel később egy Madhurakavi nevű tanult ember éppen Észak-Indiában utazgatott, amikor hirtelen erős fény jelent meg délen. Madhurakavi minden nap látta ezt a fényt ragyogni, és úgy gondolta, Isten arra utasítja őt, hogy keresse meg a fény forrását. Délre fordult hát, és végül megérkezett a dél-indiai Tirunelveli körzetben található kis faluba, Alvar Tirunagariba. Itt a ragyogó fény egy fiatalember alakjába olvadt, aki csendben ült egy tamarindfa odvában. Úgy tűnt, a fiatalember mély meditációban van.

nammalwar

Madhurakavi megpróbálta magára vonni a meditáló figyelmét. Köveket dobált a földre. Hangosan tapsolt. Gúnynevekkel illette. A fiú azonban szenvtelen maradt. Végül Madhurakavi egy kérdést intézett hozzá:

Amikor a nem-nyilvánvaló megszületik a nyilvánvalóban, mit eszik, és mit csinál?

Az ifjú szemei rögtön felfénylettek, és azonnal válaszolt:

A nyilvánvalót eszi, és abban marad.

A tanult Madhurakavit megdöbbentette a fiú rejtvényszerű, mégis mély válasza, földre borult előtte (ez abban az időben szokatlan volt, mert a fiatalabbnak kellett az idősebb előtt leborulnia), és kijelentette, hogy ő, Madhurakavi, végre megtalálta tanárát.

Ezután vált Maran, a tamarindfában élő fiatalember, Nammalvarként ismertté. A Nammalvar szónak számos jelentése van, többek közt „az, aki azért jött el, hogy vezessen minket”.

A következő évtizedben Nammalvar tanításai – a Tiruviruttam, a Tiruvasiriyam, a Periya Tiruvantati és a klasszikus Thiruvaimozhi – megalapozták a Srí-vaisnava-sampradaya iskolát. Az írások természetükben áhítatosak voltak, és arra tanították a tanítványokat, hogy magasztos módon imádják Istent.

Nammalvar mindössze harmincöt évet élt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy rövid életének oka betegség volt. Mások azt mondják, hogy élete azért fejeződött be korán, mert elvégezte a rábízott küldetést.

Nammalvar tanítványa, Madhurakavi, folytatta mestere munkáját, és terjesztette a Srí-vaisnava-sampradaya tanításait más alvaroknak, akik továbbadták a tudást. Nammalvar és az alvarok összegyűjtött munkáit, amelyek a teljes Srí-vaisnava hitrendszert alkotják, Divya Prabandhamnak nevezik. A Divya Prabandham négyezer versszakból áll, amelyet Dél-India egyik legjelentősebb és legrégebbi nyelvén, tamil nyelven szereztek.

A háború és a betörések zűrzavara végül súlyos veszteségeket okozott India sokszínű kulturális hagyományában, így a Srí-vaisnava-sampradaya hagyományban is. A kilencedik századra a tanításokat az a veszély fenyegette, hogy elvesznek. Ebben a zaklatott időben született Nathamuni, a Srí-vaisnava-sampradaya egyik legnagyobb ácsárjája, vagyis fáklyavivő tanítója.

Nathramuni

Nathamuni i.sz. 823-ban született vallásos családban Viranarayanapuram városában, Chidambaram közelében (ez utóbbi város háromórányi autóútra van a mai Chennaitól). Apjától, Iswara Bhattától hagyományos oktatásban részesült, édesanyjától zenét tanult. Korán mély érdeklődést mutatott spirituális témák iránt, és több, akkoriban felkapott nagy filozófiai áramlatban jártasságot szerzett. Élete közepére népszerű, nagy tiszteletben álló tanárrá vált, saját tanítványi körrel.

Egy napon Nathamuni misztikusokkal találkozott, akik az Úr Visnut magasztaló verseket énekeltek. Elragadták a varázslatos énekek, amelyeket korábban soha nem hallott, és követte őket. Megkérdezte tőlük, mit énekelnek, és megtanítanák-e neki ezeket a verseket. Azt a választ kapta, hogy a versek Nammalvar Divya Prabandhamjából valók, és csak tíz van belőlük. A többi háromezer-kilencszázkilencven versszak elveszett.

Az egyik misztikus azonban azt mondta Nathamuninak, hogy ha elutazik ahhoz a tamarindfához, ahol Nammalvart felfedezték, és a tíz verset több tízezerszer recitálja, megszerezheti az elveszett versszakokat.

Nathamuni azonnal megtanulta a tíz versszakot, majd amikor elegendő erőforrást gyűjtött, elment a tamarindfához. Padmászanában leült a fa odvába, és nagy odaadással recitálni kezdte a tíz verset. A legenda szerint Nammalvar megjelent Nathamuninak a meditációja alatt, és segített neki visszaidézni a Divya Prabandham elveszett háromezer-kilencszázkilencven versszakát.

Ez a látomás és az elveszett versszakok ajándéka szoros kapcsolatot hozott létre Nammalvar és Nathamuni között. A felidézett versekkel Nathamuni megkezdte a Srí-vaisnava-sampradaya felélesztését. Küldetése iránti szenvedélye olyan erőteljes volt, hogy rövid idő alatt újraépítette a hagyományt, és egész Dél-Indiából rengeteg követőt szerzett.

A Divya Prabandham elveszett verseinek tanítása mellett Nathamuni saját szövegeit is tanította, különösen a Nyaya Tattvát és a Yoga Rahasyát. Élete hátralévő részét a Srí-vaisnava-sampradaya terjesztésének szentelte, hogy soha többé ne veszhessen el az üzenet. Ma Nathamunit Indiában istenként tisztelik, mert sikerrel járt egy olyan feladatban, amelyről sokan azt gondolták, hogy túl van az emberi képességeken.

Nathamuni eredményei nem csupán a Srí-vaisnava-sampradaya megújítására korlátozódtak; számos más tanítás mestere is volt, többek közt a jógáé is. Összeállított egy Yoga Rahasya (’A jóga titkai’) című művet, amely a klasszikus jógaszövegekben található számos fontos és gyakorlati jógatanítást dolgozott ki részletesen. Csupán néhány ilyen szöveg létezik, ezért a Yoga Rahasyát Nathamuni egyik legértékesebb munkájának tartják. Ebben a munkában számos más téma mellett elmagyarázza, hogyan adaptálandó a jóga a különböző életszakaszokra; miért fontos a jóga a nőknek, különösen a várandós nőknek; illetve elmagyarázza a jóga gyógyításban betöltött szerepét. Ironikus módon a Yoga Rahasya Nathamuni halála után néhány évvel elveszett.

Sokan úgy hitték, hogy a Yoga Rahasya örökre megsemmisült, így a XIX. században a dél-indiai Muchukundapuramban élő Srinivasa Tatacarya és felesége, Ranganayakiamma is. A pár előkelő családból származott, és egészen Nathamuniig tudták visszavezetni családfájukat.

young_krishnamacharya

1888. november 18-án Ranganayakiamma fiút szült, első gyermeküket. Az Úr Visnu egyik inkarnációja, az Úr Krsna után Krishnamacharyának nevezték el. Krishnamacharya után hamarosan két fiú, Narayana és Appalacarya, és három lány, Alamelu, Tayamma és Cudamani következett.

Krishnamacharyát gyermekkorában apja tanította, aki maga is nagy tudós volt. Srinivasa Tatacarya több tanítványt is felügyelt, akik a Védákat és más vallásos szövegeket tanulmányozták a hagyományos gurukula rendszerben.

A gurukula rendszerben a tanítvány tanára házában élt, és ott mindent megtanult, amit meg kellett tanulnia. Csak akkor hagyhatta el a gurukulát, amikor tanára úgy érezte, hogy a tanítvány oktatása befejeződött. Krishnamacharya korai tanulmányait apja gurukulájában végezte.

A gurukula rendszer nagyon személyes és hatékony oktatási rendszer volt. A tanár és a tanítvány együtt, közvetlen személyes kapcsolatban dolgoztak, és jellemzően nem volt tizenkettőnél több tanítvány egy időben a gurukulában. Ez minőségi időt biztosított minden tanítvány számára, a tanárnak pedig lehetővé tette, hogy világos képet alakítson ki az egyes tanítványok erősségeiről, gyengeségeiről és képességeiről. Mivel jól ismerte őket, a tanár minden tanítványát a számára legelőnyösebb módon tudta tanítani. A szoros kapcsolatot, amely tanár és tanítvány között létrejön a gurukula rendszerben, upadesának nevezik. Ez a szó két részből áll: upa azt jelenti: ’közeli’, a desa pedig azt, hogy ’hely’. Szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy a tanár és a tanítvány közti távolság elég kicsi volt: közel voltak egymáshoz, kapcsolatban voltak még akkor is, amikor a tanítás már befejeződött.

Ezekben az időkben a tanárok rendkívül szigorúak voltak a tanítványokkal. A tanításoknak mindennél nagyobb értékük volt számukra, ezért a gurukula napirendje nem volt könnyű. Srinivasa Tatacarya hajnali kettőkor ébresztette tanítványait, hogy a Védákat énekeljék és ászanákat gyakoroljanak. A tanítványoknak emlékezetből kellett ismételniük a Védákat addig, amíg hiba nélkül nem tudták recitálni. Meg kellett tanulniuk az összes titkos szertartást és rituálét is.

Tehát Krishnamacharya apja, első guruja – tanára – volt az, aki elültette benne a tudás magját, vezette és bátorította a tudás keresésében.

Krishnamacharya tízéves volt, amikor Srinivasa Tatacarya halálával elvesztette ezt az értékes iránymutatást. Ez időben a dél-indiai Mysore-i királyság fővárosában, Mysore-ban a Parakala Math főpapja Srinivasa Tatacarya nagyapja volt. A Math központ jelentősége a Srí-vaisnava-sampradaya életében a Vatikán kereszténységben betöltött szerepéhez hasonlított: az összes olyan vallásos és spirituális tevékenység központját jelentette, amely Nathamuni és a központot alapító Srí-vaisnava-sampradaya mester, Vedanta Desikacarya tanításai köré épült fel. A központ felelt a Srí-vaisnava-sampradaya tanításainak oktatásáért, beavatásaiért és terjesztéséért. Azokban az időkben hagyomány volt, hogy a királynak volt spirituális tanítója, aki gyakran a Parakala Math főpapja volt.

Krishnamacharya és testvérei folyamatos oktatásának biztosítása érdekében a család Mysore-ba költözött, és Krishnamacharya a Math növendéke lett.

Dédapja, majd dédapja utódja, Sri Krsna Brahmatantra Swami vigyázó tekintete mellett Krishnamacharya szanszkrit nyelvtant (Vyakarana), vedánta filozófiát és logikát (Tarka) kezdett tanulni. Rövid időn belül számos tárgyban jártassá vált, tanáraival és az odalátogató tudósokkal folytatott vitákban vett részt. Ezek az eszmecserék felélesztették tudás iránti vágyát, és, hogy az ő szavait idézzük, „így jöttem rá arra, mennyi tanulnivaló van még”.

Tizenhat évesen Krishnamacharya különös álmot látott. Álmában őse, Nathamuni arra utasította, hogy keresse fel Alvar Tirunagarit, a szomszédos Tamilnadu államban lévő kis falut, ahol Madhurakavi a tamarindfa odvában rátalált a meditáló Nammalvarra, és ahol később Nathamuni újra felfedezte Nammalvar elveszett tanításait.

Nem tudta figyelmen kívül hagyni a látomást és őse kérését, ezért összegyűjtötte utazásához a szükséges erőforrást, és elindult, tizenhat évesen, hogy megtalálja a tamarindfát. Ezekben az időkben nehéz volt az utazás, a távolságok jóval nagyobbnak tűntek, mint a valóságban. Mysore körülbelül hatszáz kilométerre található Alvar Tirunagaritól, és Krishnamacharyának nem volt autója vagy pénze vonatjegyre, de ez nem tántorította el. Gyalog tette meg a kimerítő utat a tikkasztó hőségben, a fák alatt vagy a házak bejáratánál épített tornácon, thinnain aludt, amely akkoriban főként az utazók számára szolgált éjszakai nyugvóhelyként.

Amikor céljához ért, egy öregembert talált egy fa alatt. Elmesélte neki álmát, és megkérdezte, hol találja meg Nathamunit. Az öregember csak intett a fejével egy bizonyos irányba. Krishnamacharya elindult arra, és rövidesen egy mangóliget közepén találta magát a Tamraparani folyó partján. Hosszú, fáradságos útja végén, kimerülten és éhesen összeesett.

Ebben az állapotban révület ragadta el, és három bölcs mellett találta magát. Leborult előttük, elmesélte álmát, és megkérte őket, hogy adjanak neki útmutatást a Yoga Rahasyáról. Nathamuni, aki a másik két bölcs között ült, elkezdte a versszakokat recitálni; hangja nagyon dallamos volt. Amikor a recitálás véget ért, Krishnamacharya kinyitotta szemét, és látta, hogy eltűnt a mangóliget, eltűnt a három bölcs; de minden versszakra emlékezett Nathamuni énekéből.

Visszarohant az öregemberhez, hogy elmesélje, mi történt. Az öregember mosolygott, és így szólt: „Nagyon szerencsés vagy, hogy megkaptad a Yoga Rahasyát. Most menj be a templomba, ajánld fel imáidat az Úr Visnunak, és köszönd meg jóindulatát.”

Krishnamacharya beszaladt az Úr Visnunak ezen a szent helyen emelt templomába, és felajánlotta imáit. Amikor visszatért, az öregember már nem volt ott. Ahogy Krishnamacharya ott állva visszaidézte a mangóligetben történteket, lassan ráébredt, hogy az öregember, aki a ligetbe, majd a templomba küldte, emlékeztetett arra a bölcsre, aki révületében a verseket recitálta neki. Csak akkor jött rá arra, hogy magától Nathamunitól kapta meg a Yoga Rahasyát.

Később világossá vált számára, hogy ez az esemény a jóga iránti elkötelezettségének tesztje volt, illetve Nammalvar és Nathamuni útmutatása arra, hogy terjessze a jóga tanításait. Ahogy Nammalvar és Nathamuni megalapította a Srí-vaisnava-sampradaya tradíciót, és azért dolgozott, hogy a hagyomány erős és élő maradjon, az ő feladata az, hogy a jóga tanításait újraélessze, erős, megújult alapokat biztosítson a jóga hagyománya számára, ahonnan növekedni és terjedni tud.

Én[1], aki a tudományos és racionális alapokon álló modern oktatási rendszerben nőttem fel, szkeptikusan fogadtam ezt a történetet. Amikor azonban ellátogattam Alvar Tirunagariba, a véleményem megváltozott.

Egyszerű hely. A város nem használta ki üzleti célokra a tamarindfa mellett lévő templomot. A légkör tiszta, a levegő csendes és nyugodt.

Barátaimmal leültünk a tamarindfa elé, és énekelni kezdtünk. Kis idő múlva mély érzések alakultak ki bennem. Rendes esetben nyugtalan és nagyon aktív, mozgékony vagyok. Soha nem töltöttem még Indiában tíz percnél hosszabb időt templomban, de valahogy erről a helyről nem akartam elmenni. Nem tudom, miért, könnyek szöktek a szemembe. Láttam, hogy néhány barátomra hasonlóan hatott a légkör. Észrevettem, hogy csoportunkban azok, akik általában nagyon nyugtalanok és veszekedősek voltak, hirtelen békéssé és nyugodttá váltak. Ketten, akik vitatkoztak, mielőtt beléptünk volna ide, meleg szeretettel ölelték meg egymást. Ebben a pillanatban tudtam, hogy nem mindennapi helyen vagyunk.

Érettség ébredt bennem. Rájöttem, hogy ami Nammalvarral, Nathamunival és Krishnamacharyával történt ezen a szent helyen, nem lehet csupán a képzelet műve. Akkor határoztam el, hogy megírom ezt az életrajzot.

Ahogy spirituálisan egyre érettebbé válunk, felismerjük, hogy a dolgok okkal történnek. És azt is felismerjük, hogy van valamifajta isteni beavatkozás, amely támogat minket vagy a küldetésünket akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá. Amikor a Srí-vaisnava hagyomány hanyatlott, és Nathamuni elkezdte feléleszteni, feladata elvégzéséhez szüksége volt támogatásra. Talán ezért kapta meg a Divya Prabandhamot.

Ugyanígy, amikor a jóga a huszadik század elején sötét időket élt, Krishnamacharyának is támogatásra volt szüksége ahhoz, hogy elvégezhesse küldetését, és megőrizhesse a jóga hagyományát. Ez lehet az oka az isteni beavatkozásnak, amely lehetővé tette számára, hogy visszahozza a Yoga Rahasya elveszett tanításait, amelyek felbecsülhetetlen értékű eszközt jelentettek munkájában.

Krishnamacharya élménye Alvar Tirunagariban egyértelművé tette számára, mi lesz a szerepe a jóga világában. Azt is tudta, hogy segítségre lesz szüksége a hatalmas indiai hagyomány újjászületéséhez. A Yoga Rahasya ismerete önmagában nem lesz elég – széles körű tudásra lesz szüksége, amelyből dolgozhat, India bölcsességének legjavára, annak érdekében, hogy a jógát helyes és igaz módon mutathassa be. Tudásra éhesen útnak indult, s keresése elvitte őt India minden részére.

[1]A szerző, Kausthub Desikachar (a fordító megjegyzése)

A cikk folytatását itt találod.

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 3. rész

Guruji Sri K.

(Elöző részek: Első, második.)

Guruji öröksége

Gurudzsiről szóló cikksorozatunk utolsó befejező bejegyzése következik, amely szeretett jógamesterünk hagyományát, örökségét célzott bemutatni. Patthabi Jois neve a jóga világban a diákoknak köszönhetően vált híressé, azáltal, hogy tovább adták egymásnak, hogy kinél tanulták ezt a különleges jógastílust, az astanga vinyásza jógát. Gurudzsi kijelentette, hogy amit ő oktat, azt mesterétől Krisnamacsarjától tanulta. Azt nyíltan elismerte, hogy finomított a pózok sorozatán, amiket Krisnamacsarjától kapott, és egy tisztább, szisztematikusabb sorozatba rendezte őket. Ez, ahogy állítja azután történt, hogy ő maga megfigyelte, és megtapasztalta a gyakorlást, annak érdekében, hogy a test hatékonyabb nyílását, lazulását érjük el, és ezzel kikövezzük az utat a jóga valódi megéléséhez, elvégezte a megfelelő módosításokat.

Ami szokatlan a Gurudzsi által oktatott astanga jógában az az, hogy a diák fokozatosan kerül bevezetésre egy meghatározott sorozat ászanáiba, lépésről-lépésre. Minden egyes diáknak először a napüdvözletet tanítja meg, mivel Patthabi Jois szerint ez az alapja a gyakorlásnak. Majd ezt követően kapja meg a sorozat többi pózát a tanuló, de csak akkor, hogyha egy bizonyos fejlődést mutat a már megtanult ászanákkal. Pattabhi Jois bizton állította, hogy ez a módszer belülről ébreszti fel a lélek fogékonyságát, de ehhez első lépésként meg kell tisztítani a testet a fizikai kiegyensúlyozatlanságtól. Szerinte nincs értelme nehéz pózok kivitelezésének, ha nincs felkészülve az illető teste/tudata/idegrendszere.

A kezdők ezért először a gyakorlás alapvető összetevőivel ismerkednek meg, amely a napüdvözletekből és az álló pózokból áll, annak érdekében, hogy ezzel a test felkészüljön a sorozat ülő pozícióinak kivitelezésére, amely azután következik. A rendszer sajátossága, hogy az elején nagyon megterhelő lehet fizikailag, mivel nagy belső hő termelődik, és a gyakorló hevesen izzadhat. Ez általában az első időszakban jellemző, mivel a tisztulási folyamat részeként megtisztul a test, az elme és az idegrendszer, hogy felszabadítsa a belső kiegyensúlyozatlanságot, megnyissa a testet és az elmét a Jóga mélyebb befogadására. Ennek a rendszernek megfelelő gyakorlás az egyik legmegterhelőbb fizikailag a modern jógaiskolák közül, de Gurudzsi szerint a cél nem fizikai, hanem spirituális jellegű – ezért nem kell atlétának lenni, hogy az ember gyakorolja az astangát, de mindenesetre az erő és a hajlékonyság természetesen ered a gyakorlásból.

A rendszerben hat különböző sorozat van, átlagosan 25 ászana mindegyikben. Egy kézzel meg lehet számolni azokat, akik a harmadik sorozatot követő sorozatokat gyakorolják a világon, gumiember módjára végrehajtható erős hátrahajlítások, csavarások és nyújtásokból áll, amelyek mélyen hatnak a belső szervekre, a testre a tudatra és az idegrendszerre. Az Ashtanga Yoga Research Institute (AYRI, a mai KPJAYI), ahol Gurudzsi volt az igazgató, az a tanítási metódus, hogy minden diáknak lassan és fokozatosan építi fel a gyakorlását. Senkinek nem tanítanak haladó ászanákat, csak ha már 3-5 év folyamatos gyakorláson van túl, valamint odaadást és következetességet mutat. A két utolsó sorozatot egyfajta mítosz lengi körül, különösen az utolsót, mivel eddig egy ember van a világon akinek Gurudzsi azt megtanította, és az nem más mint R. Sarath Jois, Gurudzsi unokája, és a KPJAYI jelenlegi igazgatója, Gurudzsi örökségének továbbadója. A szóbeszéd szerint bizonyos “gyakorlatok” közé tartozik a saját szívverés megállítása, és más szélsőséges fizikai kontroll kivitelezése az izmokon és a belső szerveken.

Ezek a haladó sorozatok persze messze túlmutatnak azon amit általában az egészség központokban, fitnesz termekben és jóga stúdiókban tanítanak a világban, de érdekesség, hogy a power jógaként és fitnessz jógaként népszerűvé vált stílusok, amelyek elterjedtek a termekben 10-20 évvel ezelőtt, mind az első sorozatból alakultak ki, amely az AYRI-ból került ki. Ez a sorozat a Jóga Csikitsza (jóga az egészségért), amely átrendezi és kiegyensúlyozza a fizikai testet azzal, hogy először felébreszt egyfajta tudatosságot az egészséggel kapcsolatban, majd elkezdi az energiát áramoltatni a testben, a bokák, sarkak, csípő és a gerinc nyitásával, tespedésből való felébresztéssel a megfelelő áramlásért és jóllétért.

A második sorozat a Nádi Sódhána (Idegtisztító) mélyebben dolgozik azáltal, hogy megnyújtja a gerincet, és tovább erősíti a szerveket. Ebben a sorozatban sok hátrahajlító pózt, csavarást, lábat a fej mögé tevő ászanát találunk, egyszerűbb kartámaszokat, majd egy sor fejenállás variáció hozza a következő fordulatot a sorozat végén, amely új energiaáramlást indít be a test középső tengelyén, és fokozza az agy vérellátását.

Az utolsó négy sorozat a Haladó A, B, C és D – a Stíra Baga (Az erő központosítása). Ezeknek a pózoknak a célja a test/elme/idegrendszer központosítása és belülről eredő megszilárdítása. Ezen haladó pózok megfelelő alapok nélküli kivitelezése sokkal nagyobb kárt okozhat a test/elme/idegrendszer hármasában a pózok puszta intenzitásából eredően, mint amekkora hasznot nyerünk, általa. Ezért, csak évek óta tartó gyakorlást követően, tanárunk által jónak látott időben kezdjük el csinálni. Ezt a sorozatot a “Rísi” sorozatnak is nevezik, mivel a Védákban szereplő híres bölcsek közül többek neve is felbukkan benne. Az A és B sorozatban található pózok egyre nehezebb erősségű, a lábakat a fej mögé tévő variációkból állnak, fárasztó kartámaszok, mély csavarások és hátrahajlításokból áll. Átlagosan minimum 2-3 év alatt lehet elsajátítani az egyes sorozatokat. A diákok egy része nem is próbál ki az első sorozaton kívül mást, de minden gyakorlóban közös a gyakorlás iránti szeretet, az egészségük, jóllétük rohamos javulása, amely úgy tűnik mintha a bőrükön, szemükön keresztül tündökölne, és amely világosan látszik az arcukon.

Természetesen az astangások között is felbukkannak különböző “vétkekkel”, rossz szokásokkal rendelkezők, amikor először kezdenek astangázni. A legtöbbeknek ezek a szokások elmúlnak a belső forrás felé irányuló egyre nagyobb fogékonyság által – hiszen amikor felfedezzük ezt a belső forrást, erőt, a külső benyomások és ingerek egyre érdektelenebbé válnak. Gurudzsi mindig is arra ösztönözte diákjait, hogy adjanak nagyobb figyelmet a létezés iránti belső fogékonyságuk erősítésében, az étkezés, egészség, táplálék stb. tekintetében. “Találd meg azt, ami számodra a legjobban működik.. A tiszta test természetesen tudja, hogy mi a jó neki! Hallgass a belső hangra, és fokozatosan meg fogod tanulni, hogy mi az ami jó és mi az ami kevésbé hasznos számodra.” Ezeknek a gyakorlatsoroknak a legnagyobb előnye az, hogy az ember a jóllétét és egészségét tudja javítani, mindamellett, hogy kialakul egy újfajta megközelítése az életének, a belső mélységek felé kialakuló nagyobb fogékonyság által. Mindazoknak akik azt gondolják, hogy ez a rendszer arra való, hogy szép testet építsünk – szálkásat, csinosat, mutatósat, mint egy görög istenét.

Sri K Pattabhi Jois

Pattabhi Jois azt mondja:

“A jóga nem fizikai gyakorlás, ez nem jó megközelítés. A hatha jógát lehet kizárólag külső testgyakorlásra használni, de nem ez a jóga alapvető haszna. A jóga nagyon mélyre tud hatni, olyan mélyre, hogy megérinti az ember lelkét. Ha a jógát megfelelően gyakorolják, hosszú időn keresztül, az idegrendszer megtisztul, és megtisztul az elme is. Amikor megfelelően gyakorlod az ászanákat, hosszú időn keresztül, a prátjahára, a dáraná és a djána alapjai természetesen alakulnak ki, és előidézi az elme tisztaságát valamint az önmagunk belső lényege iránti megnövekedett fogékonyságot.” Gurudzsi diákoknak szóló üzenete egyértelmű: “Gyakorolj, gyakorolj, és minden más jön magától!” Ezzel a kijelentésével a jóga magasabb szintű megtapasztalására utal, amit a gyakorlás magával hoz. Gyakorlás nélkül majdnem hogy lehetetlen a jóga egy sokkal mélyebb szintű megértése. A jóga nagyobb lényegét nehéz névvel illetni és formába önteni, de helyes gyakorlás által felébred a belső lény iránti érzékenység, és megtapasztalhatjuk ahogy megéli és érzékeli a test/elme/érzékszervek működését, ahelyett, hogy beleakadna. Gurudzsi nagyon fontosnak tartja az ászana gyakorlást ebben a folyamatban, hiszen az elménk és a testünk is kötött minták mentén működik, és a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt a folyamatot megtörjük az az, hogy legyen egy következetes ászana gyakorlásunk, amely felszabadítja a belső feszültség rétegeit, és megkönnyíti a belső tisztaság, egészség és szabadság kialakulását. Senki nem állítja, hogy ez a folyamat könnyű, de azoknak akik kitartanak a gyakorlásuk mellett, azoknak a jutalma nem marad el. Lehet vitatkozni ennek a rendszernek a hatékonyságával, érdekes azonban, hogy milyen gyorsan nő az astangások száma az egész világon, így kijelenthetjük, hogy előnye biztosan van a gyakorlásnak, legyen az akár fizikai vagy spirituális.

Pattabhi Jois sosem volt egy nagy szónok. Hagyományos brahman nevelést kapott, így nem szerette a jógával kapcsolatos nézeteit nagyközönség előtt hangoztatni. Sokszor elmondta, hogy hosszú időbe telik a jóga mélyebb rétegeinek megértése, nincsenek egérutak. Egy könyvet írt csupán, a Jóga Málát. A talán leghíresebb idézete, amely összefoglalja a tradíciót: “Astanga jóga 1% elmélet, 99% gyakorlat.” Gurudzsinél nem voltak tanárképzők, vagy haladó tanfolyamok a tanulók számára. Az egyetlen elvárása a diákokkal szemben az volt, hogy gyakoroljanak, és tanulják meg azt a rendszert amit oktatott. Aztán évek múlva, amikor a diák nagyobb tudást, és a tanultak megértését mutatja, megkaphatta Gurudzsi áldását az oktatásra. Azok akik megfelelő képzettség nélkül oktatják a rendszerét Gurudzis azt mondja: “Legyenek ilyen tanárok is, és reménykedjünk, hogy a diákjaik egy napon megtalálják azt, akit valójában megérdemelnének.”

guruji5

Ortodox Brahminként és az Advatia hagyományok – amely Sri Sankaracsarja terjesztett el – követője lévén, a hitelesség és az elköteleződés a rendszer megtanulásának kiemelkedő jelentőségű Gurudzsi számára. Megjeleníti megingathatatlan hitét a Védák tanításában: “Minden benne van. Csak meg kell nyitnunk a saját fejünkben már meglévő tudásunkat, és akkor megérthetjük az őseink nagyszerűségét.” Patandzsalit idézi Gurudzsi, amikor a rendszert astanga jógának nevezi. Patandzsali jóga szútráinak második fejezetében, a Szádhana Pádában találjuk először meg az Asta-anga, a nyolc ág elnevezést, amely arra utal, hogy nyolc lépcsőfokon vezet el a jóga fokozatos megvilágosodása felé, és érjük el a végső transzcendentális állapotot, a Szamádhit. Gurudzsi többször kijelentette, hogy a jóga lényege a teoretikus tudáson túlmutat: a gyakorlás megtapasztalása által tudjuk a tudatosságunkat valami jelentősebb felé fordítani mint amit gondoltunk. “A gyakorláshoz idő kell. Amikor te magad tapasztalod meg, akkor te magad fogsz rájönni, hogy mi az igaz.” Ezért szokott mosolyogni azokon, akiknek egyértelmű véleményük van a jógáról anélkül, hogy megfelelő alappal rendelkeznének ahhoz, hogy azt befogadják. A gyakorlás valódi hatásainak és eredményeinek az egyes gyakorlók életében az egyéni megtapasztalás útján fedezhető fel, az azonban elmondható, hogy ez a stílus egy egészen új kapcsolatot hozott létre a jóga és az emberek között. Pattabhi Jois szerint az astanga sohasem a fizikai testről szólt, hanem sokkal inkább arról a belső megtapasztalóról, amely egyre láthatóbbá és szabadabbá válik a folyamatban.

Bármikor feltették neki a kérdést, hogy tisztázza mik a nézetei a jóga és a gyakorlás kapcsolatában és hogy mire való, egyértelmű a véleménye:
“Az ászanák és a pránajáma gyakorlása, a test és az érzékek irányításának megtanulása, annak érdekében, hogy a belső fény felgyulladhasson. Ez a fény ugyanolyan az egész világon, és az embernek lehetősége van arra, hogy megtapasztalja ezt a fényt, a belső Ént a megfelelő jógagyakorlás által. Ez a jógagyakorlás természetes velejárója, hogy az ember megtanulja az elméjét irányítani, mivel megtapasztalja annak a támogatását. Persze az elme irányítása rendkívül nehéz, azonban minden lehetséges a megfelelő gyakorlás által. Ennek megfelelően mindenekelőtt gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni kell, hogy a jóga mély megértése elérhetővé váljon számunkra. Ezt követően képesek leszünk megtörni az elme megszilárdult mintáit, és megtapasztalhatjuk annak mélyben rejlő támogatását. A filozófia is fontos, de ha nem vagyunk kapcsolatban és összeköttetésben az igazsággal és a gyakorlattal, akkor mire való? A véget nem érő fecsegés csak elfárasztja az elmét! A gyakorlás az alapja a filozófia igazi megértésének. Ha a dolgok nem válnak gyakorlattá és nem tudjuk megtapasztalni őket, akkor mi a hasznuk? „Jóga hinam katham móksam bhaváti druvam.” Jóga nélkül (gyakorlati megtapasztalás) hogyan lehet a felszabadulás iránti törekvés lehetséges?” [Narapuma Magazine, 2004]

Befejezésként következzen egy részlet Sandra Anderson Gurudzsival készült interjúból:
(…)
SA: Milyen rendszerben tanítja az ászanákat és a pránajámát?

PJ: Én kizárólag astanga jógát tanítok, az eredeti rendszert, amely Patandzsali Jóga Szútráiból ered. (…) „Taszmin száti szvasá prásvaszajor gáti viccsédá pránajáma.” (II.49.) Először az ászanát kell tökéletesíteni, aztán kezdhető el a pránajáma gyakorlása: a belégzés és a kilégzés irányítása, a légzés szabályozása, a légzés visszatartása. Az ászana tökéletesítését követően jöhet a pránajáma tökéletesítése. Ez a jóga módszere.

SA: Milyen a tökéletes ászana, hogyan lehet kivitelezni?

PJ: „Stíra szukham ászanam” (II. 46) A tökéletes ászana azt jelenti, hogy szilárdan és boldogan három órán keresztül benne tudsz lenni, minden gond nélkül. Miután a lábaidat kiszeded az ászanából a tested továbbra is boldog.

Abban a rendszerben amit én tanítok, nagyon sok ászana van, amely a véráramlással, a légző szervekkel és a tekintet fókuszálásával dolgoznak. Hajlékonynak kell lenni, és a testünk három részét, a fejet, a nyakat és a törzset egy egyenes vonalba kell tartani. Ha a gerincünk görbe, az hat a légzés minőségére. Ahhoz, hogy megfelelően tudj lélegezni, a gerincednek egyenesnek kell lennie.

A Múladárából (gyökércsakra) 72.000 nádi (csatornák, amelyeken keresztül a prána áramlik a finom testben) ered. Az idegrendszer innen nő ki. Ezek a nádik mind szennyezettek, meg kell őket tisztítani. A jóga rendszerében az ászanák és a légzés segítségével meg tudjuk tisztítani a nádikat minden nap. Megtisztulnak a nádik azzal, hogy a megfelelő pózban vagy, hogy minden nap gyakorolsz, ki- és be lélegzel, amíg végül hosszú idő után az egész tested erős lesz, az idegrendszered meggyógyul. Amikor az idegrendszer tökéletes, akkor a test erős. Amint megtisztul az összes nádi, a prána (a finom energia) be tud lépni a központi nádiba, a Susumnába. Ehhez az kell, hogy tökéletesen tudd irányítani az ánuszt. Gyakorolnod kell a bandhák (energia zárak) használatát: a Múlabandhát, az Uddijána Bandhát és a többit az ászana és pránajáma gyakorlása során. Ha az én tanításaimat követkve gyakorolsz, a bandhák jönnek maguktól.
Ez az astanga jóga eredeti tanítása. Nem adtam hozzá semmit. Ezeket a modern tanításokat én nem ismerem… Én egy idős ember vagyok!

SA: Ez a módszer fizikailag nagyon megterhelő. Hogyan tanít olyan valakit, aki rossz fizikai állapotban van?

PJ: Nem lehetetlen rossz testi állapottal dolgozni. A jóga írások szerint a jóga gyakorlása hajlékonnyá, de olyan erőssé is tesz mint egy elefánt. Jógi arcod lesz. A jógi arca mindig mosolyog. Azt jelenti, hogy hallod a nádát, a belső hangot, szemeid tiszták. Elkezdesz tisztán látni, irányítod a bindut (életerőt). A belső tűz kibontakozik és a test megszabadul a betegségektől.

Három fajta betegség van: a testi, a mentális és az idegrendszeri. Amikor az elme beteg, akkor az egész test is beteg. „Manajéva manusánam káránám bandha moksajoho” Az elme az oka a kötöttségnek és a felszabadulásnak is. Ha a tudat beteg és szomorú, az megbetegíti a testet, nincs tovább. Ezért először meg kell gyógyítani az elmét. Elme gyógyszer – ez a jóga.

SA: Hogyan tud az elme gyógyszere lenni pontosan?

PJ: Jóga gyakorlás, és a megfelelő légzéstechnika. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Ennyi. Gyakoroljunk, hogy az idegrendszer tökéletes legyen, a vér megfelelően áramoljon, ami nagyon fontos. Jó véráramlással, nem lesznek szívproblémáid. A Bindu irányításával nem pazaroljuk az életenergiát, az is nagyon fontos. Az ember a bindu tartalékaiból él, amikor a bindu elfogy, akkor meghal. Ezt mondják az írások.
A mindennapi gyakorlással a vér megtisztul, és az elme fokozatosan az irányításunk alá kerül. Ez a jóga módszere.

„Jógasz csitta vritti niródaha.” (I.2) Ez azt jelenti, hogy a jóga tudománya, az elme folyamatainak lecsendesítése.

SA: Legtöbbször, amikor jóga gyakorlás kerül szóba, az ászanákról és a pránajámákról beszélgetünk. Mennyire fontos az astanga jóga első két ága, a jámák és a nijámák?

PJ: Nagyon nehezek. Ha gyenge a tested, akkor gyenge elveid is vannak.
Öt jáma van: Ahimsza, szatja, asztéja, brahmacsarja, aparigraha. Az ahimsza lehetetlen, az igazat mondani, az is nagyon nehéz. Az írások azt mondják, mond az igazságot, amely édes, ne mond azt, amelyik bánt. De ne hazudj, akármilyen édesen hangzik is. Nagyon nehéz. Csak az édes igazságot mond, mert aki a kellemetlen igazságot mondja, az halott ember.
Szóval a gyenge elme gyenge testet is jelent. Ezért kell egy jó alapot építeni az ászana és pránajáma gyakorlással, hogy a test, az elme és az idegrendszer jól működjön. Aztán tudsz az ahimszával, szatjával és a többi jámával, nijámával foglalkozni.

SA: Mi a helyzet az astanga jóga többi ágával? Tanít meditációt?

PJ: A meditáció a Djána, a hetedik lépcsőfoka az astangának. Amikor az egyik lépcsőt tökéletesítettük, akkor jöhet a következő. A djána kivitelezéséhez egyenes háttal kell ülnöd, becsukott szemekkel, az orrcsúcsra fókuszálva. Ha ez nincs meg, akkor nem vagy elmélyülve. Ha a szem nyitott, az elme is az.

A jóga 95% gyakorlat, és csak 5% elmélet. Gyakorlat nélkül nem működik, nem lesz semmi haszna. Szóval muszáj gyakorolni, követni kell a megfelelő rendszert, lépésről-lépésre. És akkor fog működni.

(…)

Az előadások hangzatosak; adsz egy jó előadást, és mindenki azt gondolja, hogy milyen nagyszerű vagy. De az előadások 99,5%-ban nem hasznosak. Sok éven keresztül kell az ászanákat és a pránajámát gyakorolni. Az írások azt mondják: „Hosszú időn keresztül alázatosan, megszakítás nélküli gyakorlás hozza a tökéletességet.” Egy év, két év, tíz év… az egész életed során gyakorolsz.

GuruJi

Forrás: Alexander Medin: Sri K. Pattabhi Jois and the Ashtanga Research Intitute
Sandra Anderson “An Interview with K Pattabhi Jois: Practice Makes Perfect”

Lucia Andrade interjú

LuciaA

Ana: Mikor és hogyan léptél a jóga útjára? Miként találtál az astangára?
Lucia:
Az egész egy gyerekkori álommal kezdődött: balerina szerettem volna lenni. Az a vágy hajtott, hogy olyan szakra felvételizzek, ami akkoriban még kevésbé volt ismert, viszont mindent felölelt, ami engem érdekelt – a testtel való önkifejezést.

Astanga jógával csak a 2000-es évek elején találkoztam annak ellenére, hogy már előtte is jógáztam valamennyit. Mielőtt még igazából elköteleződtem volna a napi gyakorlás mellett, tettem egy kitérőt az Iyengar jóga felé, és néhány más módszert is kipróbáltam. Egyik sem tudott ilyen hosszú ideig magával ragadni.

Ana: Ezek alatt az évek alatt milyen változások és átalakulások voltak a számodra legnyilvánvalóbbak és a legfontosabbak?
Lucia: Az elme békéje, a türelem és a vágy, hogy napról napra jobb ember lehessek. Természetes, hogy energikus gyakorlással a test megváltozik, én mégis a legjelentősebb változást érzelmileg és mentálisan éltem meg. Egészebbnek érzem magam, teljesebbnek, és nagyobb békét találok az ászanagyakorlásban.

Az idő múlásával a gyakorlás spirituális oldalával is elkezdtem foglalkozni, ezáltal új dimenziók jelentek meg az életemben.  A gyakorlásom az imám!

Lu1

Ana: Mi az a lecke, vagy melyek azok a leckék, amelyeket a gyakorlás során megtanultál és a legértékesebbnek gondolsz?
Lucia: Az elfogadás. Elfogadni önmagunkat és másokat, elfogadni azt, ahogy a dolgok történnek, anélkül, hogy siettetnénk, hogy bármit megváltoztassunk. Elfogadni a gondolatokat, az érzéseket és a határokat. Összességében a teljes elfogadás. Ez egy életeken át tartó munka, de a gyakorlás minden egyes nappal olyan helyzeteket mutat meg, ahol mindenekelőtt elfogadás, bizalom és teljes átadás szükséges…. így a varázslat megtörténik.

Ana: Mit mondanál azoknak, akik most ismerkednek ezzel a módszerrel?
Lucia: Azt, hogy élvezzék ki minden pillanatát ennek az utazásnak. Az életben az a fontos, hogy megtaláljuk az örömünket abban, amit csinálunk. Ne kezdjünk el gyakorolni, ne legyünk vegetáriánusok vagy meditáljunk csak azért, mert valaki azt mondja, hogy ez jó nekünk. Fontos, hogy megfigyeljük szokásainkat, hogy a mindennapjainkat laboratóriummá alakítsuk, ahol mi vagyunk önmagunk kutatói. Figyeljük meg, hogy mikor érezzük jól magunkat, mikor vannak pozitív gondolataink, mikor van nagyobb kedvünk a gyakorláshoz, és figyeljük meg az ellenkezőjét is, így már jóval könnyebb lesz megtalálni azt, ami nekünk jó, hiszen a változás belülről történik kifelé.

Az út hosszú és izgalmas, elég minden egyes lépését élvezni, nyitottnak lenni a tanulásra, és hagyni, hogy minden a maga idejében érkezzen.

A legfontosabb, hogy minden nap leterítsük a szőnyeget, és türelmesek legyünk. A gyakorlás a legjobb vezetőnk ezen az önismereti úton.

Ana: Mit tanácsolnál annak, aki nehéz pillanatokon megy keresztül a gyakorlása során, legyen az fáradtság, fájdalom, időhiány vagy más?
Lucia: Azt, hogy kezdje lassan. Ha most nincs egy órája, akkor legyen csak napi 15 perc napüdvözlet és a három levezető ászana, legyen meg a türelme ahhoz, hogy majd az az időszak, amit eddig a gyakorlásra szánt, újra szabaddá válik.

Azt, hogy gyakoroljon, amennyire csak lehetősége van, hiszen a mai gyakorlás az, ami a holnapit segíti, minél tovább halogatjuk, annál nehezebb újra ritmusba lendülni.

Gyakoroljon, ahogy teheti; ma 5 perc légzés, holnap egy napüdvözlet, majd utána egy kicsivel több, így lassan, lépésről lépésre felépítheti a gyakorlását, amelyet hosszabb ideig fenn tud tartani.

Ne úgy kezdjünk neki, hogy egy héten csak egyszer, de egyből 3 órát gyakorlunk, jobb, ha minden nap egy kicsit, így nincs nyomás, és a gyakorlás rutinná válik.

A fájdalommal érdemes felkeresni egy képzett tanárt, és vele dolgozni lépésről lépésre. A jógát használhatjuk fizikai, érzelmi és spirituális gyógyításra, de ha nem megfelelő irányítás alatt dolgozunk, az sérüléshez és fáradtsághoz vezethet. Ezért is nagyon fontos, hogy képzett tanárt keressünk.

Sharath mindig mondja, hogy egy kés ugyanúgy használható gyümölcs felvágására, mint emberölésre. A kés eszköz, ahogy az ászanagyakorlás is; használatától függően különböző eredményt kapunk.

Ana: Mit jelentenek számodra a fegyelem és az elkötelezettség szavak a jóga gyakorlásában?
Lucia: A fegyelem az a képességünk, hogy azt választjuk, ami számunkra hosszú távon a legjobb, akkor is, ha most még nem az. Például minden nap korán kikelni az ágyból, amikor kint még hideg van, azért, hogy gyakorolhassunk. Ez belső fegyelmet igényel, enélkül lennének napok, amikor nem kelünk fel.

Az elköteleződés az, ha valamit szeretettel teszünk. Nemcsak korán kelünk, hanem örömmel kelünk, megtaláljuk azt, ami előrevisz, megmozgat, ami kíváncsivá tesz… így fegyelmezettnek lenni is sokkal könnyebb.

A jóga gyakorlásához az odaadás, az elkötelezettség és az eltökéltség nagyon fontos, ezzel a három dologgal a fegyelem már nagyobb erőfeszítés nélkül megvan.

A szeretet az iránt, amit csinálunk, nélkülözhetetlen ennek kialakulásában.

Luc2

Ana: Jelenleg egyike vagy azon kevés női tanárnak, akiket a KPJAYI „certified” minősítéssel hitelesített – Latin-Amerikában pedig az egyetlen. Mit változtatott ez az utadon?
Lucia: Van egy természetes varázsa annak, ha az embernek titulusai vannak,  ami igazából csak azt az energiát biztosítja, amit abba fektetünk, hogy a titulust elérhessük.

Szerettem volna, ha megvilágosodást hoz (nevet)… de helyette nagyobb felelősséget és elköteleződést hozott. Úgy érzem, hogy minden értelemben „házasságot” kötöttem a jógával, az életem még jobban körülötte forog, hogy minél többet tanuljak erről a tudományról, hogy minél jobban tudjam a mindennapjaimban alkalmazni és emberként fejlődni.

Nelson Mandela egyszer azt mondta: „Egy magas hegy megmászása után az ember csak arra jön rá, milyen sok más hegy várja még. Megálltam itt egy pillanatra, hogy megpihenjek, hogy lopva vessek egy pillantást a ragyogó kilátásra, és hogy visszatekintsek a megtett távolságra. De csak egy pillanatig pihenhetek, mert a szabadsággal felelősség jár, és nem időzhetek sokáig: a hosszú út még nem ért véget.”

A „certified” tanárként hitelesítés egy magas hegy, de vannak ennél magasabbak. Ezért hálás vagyok, hogy elérkeztem ide, felismerem a vele járó felelősséget, és folytatom az utam még több odaadással, és remélem, még több alázattal.

Ana: Mi a véleményed arról, hogy a módszer az elmúlt években egyre népszerűbbé vált?
Lucia: Ez egy olyan dolog, amit Krishnamacharya kért cserébe a tanításaiért: hogy a jóga üzenete elterjedjen, és mindenkihez eljusson jótékony hatása.

Évről évre egyre nehezebb Mysore-ban tanulni, évről évre egyre többen gyakorolnak. Nagyon jó, hogy az emberek a személyes átalakulás útjára léptek, hogy egyre több tudatos ember létezik a világban.

Nem fontos a szándék, ami a jógához vezet minket – őszinte és odaadó gyakorlással teljes mértékben átalakulunk.

Ana: Milyen a kapcsolatod Sharath Joisszal, mennyire fontos számodra mint gyakorló számára a jelenléte az utadon?
Lucia:
Sharath Jois a tanárom, olyan ember, aki rendkívül fontos a szádhanámban. A törekvése és az elkötelezettsége az, ami napi szinten inspirál ezen az úton. Ő az, aki bölcsességet hoz, kihívás elé állít, segít tudatossá válnom, kétségbe von, aki felkelti a vágyat bennem arra, hogy jobb ember legyek… Ő az én gurum, aki elhozta a tudás fényét és felszabadított a tudatlanság sötétségéből, akinek örökké hálás leszek.

Az interjút készítette: Ana Claudia
Forrás:http://ashtangayogafloripa.blogspot.hu/2014/12/entrevista-com-lu-andrade.html?m=1
Fordította: Melo Annamária

A hónap bandhája: június

AnnamariMelo

Június hónap bandhája  – “májussal” egyetemben – szintén tagja voltál az idei Mysore-i bandhás delegációnak – “májussal” egyetemben – Ö sem úszta meg szárazon, feje tetejére állt a világa. Fogadjátok szeretettel Annamarit aki először tartott a jógától, majd másfél év tradicionális reggeli astanga gyakorlás után, felmondott a munkahelyén és elment teljes munkaidőben jógázni. Vajon helyesen döntött? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Annamari: Esküszöm, persze. 🙂

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga vinyásza jógával?
Annamari: Sokáig tartottam a jógától – abban mindig hittem, hogy ez egy jó dolog, de úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy ezt igazán megtapasztaljam, nagyon messzire kell utaznom, ami pedig a nyugati világban van, az csak egy nagy divatőrület, ki sem akartam próbálni. 4 éve mégis becsöppentem életem első jógaórájára, ami egy vinyásza flow volt. Nagyon nagy élmény volt, a jóga attól a pillanattól elkezdett beszivárogni az életembe. Kezdetekben hatha órákon vettem részt, majd elmerészkedtem esti astanga half-led órára is, amit azonnal megszerettem, nagyon vonzott benne valami. Sajnos nem volt sok óra hetente, így nem is mélyültem el jobban ebben az irányzatban, továbbra is hatha és vinyásza flow órákra jártam. Egyszer hétvégi órát kerestem az akkori lakóhelyemhez közel, így csöppentem a Bandha Worksbe szintén egy half-led órára. Valami azonnal megfogott, tudtam, hogy még visszatérek ebbe a jógaiskolába. Szép lassan szinte az összes délutáni órán felbukkantam itt, de valahogy még többet akartam, (vagy csak több időt tölteni a Bandhában, nem tudom… 🙂 ), így beiratkoztam az astanga kezdő tanfolyamra, ahol jobban megismerkedtem az irányzattal elméleti is gyakorlati oldalról egyaránt. Onnantól már nem volt kérdés számomra, hogy merre tovább. Beszippantott. Ez kb. másfél éve volt, azóta pedig a Mysore gyakorlás és én elválaszthatatlan társak vagyunk.

BW: A reggeli Mysore-i órákról az első élményem Veled kapcsolatosan – máig is azt hiszem, csak már hozzászoktam – az, hogy az ásítozó, hullafáradt lány valamilyen csodálatos módon levonszolja magát a shalába… aztán pár kockával később a matracon egy nagyszerű feltámadásnak lehetünk tanúi. Hogy ment az átálás a délutánokról, a reggeli gyakorlásra?
Annamari: Hihihi 🙂 Van benne valami, néha én is csodaként élem meg… 🙂 A látszat ellenére az átállás egyszerűen ment, legalábbis emlékezetemben így maradt meg. Valahogy akkor nem létezett más opció, nagyon vártam a reggeleket és azt, hogy végre a Bandhában a matracra állhassak. El sem tudtam képzelni, hogy valahol máshol vagy máshogyan is tölthetném a napfelkelte időszakát, fáradtságfaktor nem játszott közre semennyire. Ez annyira erősen megvolt bennem, hogy még az otthoni gyakorlás sem fért bele számomra, nem éreztem ugyanolyan értékűnek, mint amikor a többiekkel gyakorlok. Mégis az utóbbi időszakban többször adódott úgy, hogy a matracom a nappaliban került leterítésre. Mekkora élmény ezt a változást megtapasztalni! Most már nagyon szeretem az otthoni gyakorlást is, számomra teljesen új dimenziókat nyit meg olyan intenzitással, melyeket a közösségben való gyakorlásnál nem tapasztalok, és ez fordítva is igaz – van, amivel csak akkor tudok szembesülni, ha mások is vannak a környezetemben. Tökéletesen kiegészítik egymást.

M

BW: Idén Te is tagja voltál a Mysore-i magyar “delegációnak”. Az utazás előtt felmondtál a szuper munkahelyeden, hogy két hónapot az astanga jóga forrásánál tölthess. Úgy tűnik tényleg komolyan gondolod. Mit vársz ettől az egésztől, hogy ennyi energiát és anyagi erőforrást fektetsz bele?
Annamari: Röviden – szinte semmit. 🙂 Ezt nagyon nehezen tudom megfogalmazni, azért próbálkozom. Mikor másfél éve elkezdtem reggelente gyakorolni, akkor úgy éreztem, igen, ez elhozza a “megvilágosodást” számomra, azaz a békét a gondolataimba, azt, hogy végérvényesen az utamra lépek a hétköznapokban, nem leszek szomorú, dühös, türelmetlen, kontrollálni fogom tudni minden gondolatomat, minden rózsaszín lesz kívül-belül és persze mellette fizikailag is fitt leszek. Aztán valami elindult szinte az első napoktól kezdve. Természetesen nem úgy, ahogy fent felsoroltam, legalábbis nem az elképzeléseim szerint. Valami sokkal jobb következett, amire nem is gondoltam, mert még akkor teljesen ismeretlen volt számomra is. Azt éreztem, hogy “én” elkezdek önmagamban előbújni és láthatóvá válni – mindez iszonyatos erővel és tempóval. Ijesztő volt, mert nem tudtam sokszor kontrollálni ezt a változást, mintha két énem lett volna. Egyre kevésbé tudtam megtenni dolgokat, melyeket legbelül már nem élveztem, és ezek sokszor nehéz szituációkba is kevertek. Aztán ez csillapodott, vagy elfogadtam a tényt, hogy ez van (nem tudom, melyik történt, mindegy is), átadtam magam és próbáltam nem elemezni a változásokat. A munkahelyen való felmondás, a forráshoz való utazás is mind ennek a folyamatnak a része – nem tudtam szembeszállni magammal többet. Mindezek ellenére -vagy pont ezért- az elmúlt hetekben sokszor jött az alapkérdés, hogy miért is csinálom, miért gyakorlok, kelek fel minden hajnalban, mi értelme ennek az egésznek. Nem mindig tudtam a kellő motivációt összeszedni, hogy a matracra álljak, elvesztem egy kicsit. Hiányzott nagyon a gyakorlás, ha épp kimaradt, ettől függetlenül mégis valami törést éreztem az astangával való kapcsolatomban. Majd volt egy váratlan pillanat, olyan, amikor az ember azt érzi, hogy a sötétségben felkapcsolták a villanyt és megkapja a választ. Amivé lettem az elmúlt időszakban, amekkora változást okozott ez bennem, az emberekhez és az élethez való hozzáállásomon, ezáltal a környezetemben is, ezt mind az elmúlt hónapoknak és a rendszeres gyakorlásnak köszönhetem. Szép lassan alakult ez így, és ugyan felszínt nézve hasonlít a fentebb felsorolt kezdeti elvárásaimhoz, mégis teljesen más. Megfoghatatlan és nem is tudom szavakban kifejezni. Akkor nem tudtam, hogy ezt hozza és most, mikor ezt felismertem, hihetetlen hálát éreztem és érzek a mai napig, hogy mindezt megtapasztalhattam. Azóta elkerülnek a kérdések és éppen ezért már csak átadom magam, elvárások nélkül állok a matracra. Kíváncsi vagyok, hogy még mi minden történhet és alakulhat, mit hozhat a rendszeres gyakorlás, hiszen annyira az elején vagyok még, épp szinte csak belekóstoltam.

BW: Hogy élted meg a KPJAYI-ban eltöltött hónapokat? Milyen volt Sharath-al gyakorolni, Lakshmish-tól elméletet tanulni?
Annamari: Összességében azt mondhatom, hogy életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez a két hónap, amit ott töltöttem. Ha azt mondanám, hogy minden fantasztikus volt, csupa öröm és boldogság ami a reggeli gyakorláskor és utána rám várt, azzal nem mondanék igazat. Sőt… Gyakran éreztem idegességet, dühöt, türelmetlenséget, sértettséget, elkeseredettséget, stb. . Az, hogy egész nap semmi dolgom nem volt, mindezeket az érzéseket felerősítette, hiszen nem tudtam elkerülni, hogy ne nézzek szembe velük. Mindig tudtam és hittem benne, de ennyire erősen még sosem tapasztaltam, hogy a matrac és a matracon kívüli világ egy és ugyanaz, teljesen összemosódtak a reggelek és a nappalok, fogalmam sem volt, hogy azért vagyok depis vagy épp extraboldog, mert a gyakorlás úgy sikerült, ahogy, vagy épp fordítva. A forrásnál töltött két hónap tapasztalásai most a hétköznapjaimban is érződnek, nagyon sok szempontból elősegítették a reintegrálódásomat a nyugati világba, amitől már jóval Mysoreba való utazásom előtt eltávolodtam. Amennyire nehéz szívvel váltam el Indiától április elején, most annyira vagyok pozitív azzal kapcsolatban, hogy az utazás ezzel nem ért véget. Sharath is mondta konferencián egy kérdésre válaszként, hogy egy hónap a forrásnál évekre elegendő tud lenni gyakorlás és energia szempontjából. Én most még nagyon érzem, az biztos.
Sharath jelenléte sokféleképpen hatott rám. Kezdetekben nagyon féltem tőle, a második hónap végére ez az érzés teljesen elmúlt és a szeretet lépett a helyébe. Természetesen ez nem egyik napról a másikra alakult így, pl. voltak napok, amikor kételkedtem vagy épp kifejezetten dühös voltam rá, de ezek elillantak amint a gyakorlás végén vagy akár közben is csillogó mélybarna szemeivel rám nézett. Még most is élénken előttem van a tekintete, minden benne van, sugárzik belőle a gyengédség és szeretet. Ami még nagyon érdekes, hogy mintha mindig tudta volna, hogy mikor mit kell mondania/kérdeznie, vagy éppen egyiket sem, mert épp erre volt szükségem. Szinte mindig volt valami gesztusa főleg az első két hétben. Lehet csak annyi hangzott el,  hogy “catching?”, de ezt a legjobb pillanatban tette fel, főleg úgy, hogy tudta a választ nagyon jól, hiszen mellettem állt 🙂 .
Laksmish órái mindezt az élményt csak fokozták. Humorral megtűzdelve igyekezett átadni tudását, akár filozófiáról, akár a szanszkrit nyelvtanról legyen szó. Az utóbbit kifejezetten élveztem, egy lelkes pillanatomban már azt kerestem az interneten, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a mysorei egyetem szanszkrit szakának hallgatója lehessek.
Mikor hazaértem, úgy éreztem, mintha az egészet csak álmodtam volna. Mára már sokkal valóságosabbá vált az a két hónap, nagyon jó visszatekinteni rá.

BW: Álomvilágból visszatérve térjünk át a fizikai szikra. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Annamari: Arra könnyebb válaszolnom, hogy melyik jelenti a kihívást. Több is van persze, de az utthita hastapadangusthasana messze vezet ebben a kategóriában nálam. Még mindig csak barátkozunk egymással, nagyon az elején vagyunk. Nekem ez az ászana a fordulópont a gyakorlásban, ameddig ezen nem vagyok túl a sorozatban, addig van bennem valami furcsa idegesség, ami legtöbb esetben a következő ászanáknál elmúlik. Talán ez az egyetlen ászana, ami még semmilyen módon nem váltott ki belőlem pozitív érzést azon kívül, hogy túl vagyok rajta. Érdekes, de csak az, hogy most szóba került is már feszültebbé tesz. Kis idő, és megszelidítjük majd egymást… 🙂
A legtöbb ászanát szeretem, mindegyiket másért. Kettőt tudok kiemelni – egyik a janusirsasana A. Ebben az ászanában teljesen el tudok lazulni és ki tudok kapcsolni, az előforduló fizikai fájdalmat is más dimenzióban élem meg. A másik ászana, amit muszáj megemlítenem, az a maricasana D. Nem éppen az a pont a sorozatban, ami annyira kellemes, viszont ez az ászana vált a mostani életemben egy igazi nagy tanítóvá több területen is – elfogadás, elengedés, türelem, hogy csak néhányat említsek. “

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Annamari! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Annamari: Múla bandha. Egyszerűen csak azért, mert számomra az aktiválása teljesen más minőséget ad a gyakorlásnak minden szempontból. A jelenbe, a “most és itt”-be azonnal visszaránt, fizikai síkon pedig sokkal gördülékenyebbé és könnyedebbé teszi a mozdulatsorokat.

BW: Hogyan képzeled el magad 5 év múlva? Hol fogsz lakni? Mit csinálsz reggel 6:30 és 8 között? Mivel keresed majd a kenyered?
Annamari: 5 év múlva??? Az nagyon messze van, főleg ha azt nézem, hogy pár hónap elég ahhoz, hogy feje tetejére álljon és átértékelődjön minden elképzelésem a jövőről 🙂 Igazából nem tudom, nem szoltam ezen elmélkedni. Annyi dolog történik körülöttem, a világban, inkább csak meglovagolom az élet hullámait. Természetesen szeretnék reggelente a matracon lenni, de nem fogok problémázni, ha éppen egy éhes gyerkőc reggelijét kell elkészítenem abban a konkrét időpontban 🙂 . Ha jobban belegondolok, 5 év múlva is a mostani önmagam látom, csak épp tapasztaltabb kivitelben. Azt, hogy ez hol lesz és mivel keresem majd a kenyerem, változik-e egyáltalán valami a jelenlegihez képest, nem tudom, nem is tudhatom. Azt viszont igen, hogy élvezettel fogom csinálni, ahogy most is. Inkább 5 év múlva térjünk vissza erre a kérdésre és megmondom a választ 🙂

BW: Köszönöm az interjút!

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 2. rész

GuruJI

Legutóbbi bejegyzésünkben Gurudzsi életét az 1960-as évek végéig követtük nyomon. Még nem sejtette akkor, hogy az általa oly odaadóan tanított astanga jóga meghódítja majd a világot, és ő maga számtalan különböző országba fog ellátogatni, hogy diákok ezreit tanítsa, és vezesse a jóga útján. A változást 1972-es év hozta, amikor Norman Allen megjelent Mysroban, Gurudzsi házánál. Gurudzsi ekkor 57 éves volt. Norman, Puducserri (Pondicherry) városban, David Williams-el és Nancy Gildoffal, Szvámi Gítananda Ananda Ashramjában látták meg először Gurudzsi legidősebb fiát, Mandzsut ászana bemutatót tartani. A két fiút magával ragadta az előadás, és azonnal kikérdezték Mandzsut, hogy hol tanulta ezeket a pózokat. Mandzsu pedig elmesélte, hogy az ő apja, Patthabi Jois, Mysore-ban oktat jógát. Norman az első vonattal Mysorba utazott, Davidnek és Nancynek azonban haza kellett menniük, mert lejárt a vízumuk, de a következő szezonban, már ők is Gurudzsi tanítványai lettek.

Amerikába visszatérve David és Nancy levelet kapott Gurudzsitől, hogy szeretne Amerikába utazni. A két fiatal, a jógaiskolájuk gyakorlóinak közreműködésével elég pénzt gyűjtött össze, hogy az indiai mestert átutaztassa a fél világon. 1975-ben hagyta el Gurudzsi először Indiát, hogy Encinitasban jógát oktasson, az addigra 30 fős kaliforniai jógaközösségnek. Vele tartott fia, Mandzsu is, aki onnan nem is tért haza többet, annyira beleszeretett az amerikai életbe. Gurudzsi kapcsolata nyugattal innentől kezdve folyamatosan erősödött. Kezdetben csupán egy maroknyi nyugati diák látogatott el hozzá évente, aztán ez a szám rohamosan nőni kezdett. A kilencvenes évekre már 20-25 diák volt havonta Mysorban Karácsony környékén, amely az év legnépszerűbb időszaka volt. A shalában egy időben már 10-12 ember gyakorolt, Gurudzsi ekkor már a nyolcvanas éveiben járt, és teljes gőzzel tanított, napi 8-9 órát.

ashtanga_mysore_600

Annyi ember várakozott arra, hogy bejusson gyakorolni, hogy Gurudzsi úgy döntött, új helyre költözteti a Shalát, Gokulam városrészbe. Az új shala ötször annyi diák befogadására volt alkalmas. 2002-re, mire megnyitott, olyan diákok özönlöttek Mysorba, akik már ismerték az Astanga vinyásza jóga rendszerét, hiszen Gurudzsi számtalan külföldi úton volt túl, és az általa kiképzett tapasztalt tanárok száma is nőttön nőtt, akik terjesztették az Astanga vinyásza jógát világszerte.

Vajon minek köszönhető ez a fantasztikus áttörés? Miért van az, hogy amíg nem ismerték meg a nyugatiak ezt a rendszert amit Gurudzsi tanított, az otthonában, Indiában nem érdeklődtek az emberek. Erre a választ nehéz lenne megadni. Egyszerű emberként élt családjával, majd a hirtelen jött ismertségnek köszönhetően gazdag emberré vált, híres és népszerű lett nyugaton, főleg Amerikában, és nyugati emberek kezdtek zarándokolni Mysore-ba. Van egy kannadai mondás, ami úgy szól, hogy az a növény, ami a kertünk végében nő nem értékes számunkra, de amint az orvos azt mondja az gyógyfű, megtanuljuk az értékelni.

Gurudzsi a hirtelen érkezett népszerűség ellenére nem változott meg. Lehet, hogy átköltözött Mysore gazdagabb negyedébe, Gokulamba, de ugyanolyan alázatos és elhivatott maradt életvitelében, tanításában. A guru nem csupán tudást ad át, hanem példát is mutat az életével. Gurudzsi szerető férjként, apaként, nagyapaként és nem utolsó sorban jógamesterként kimagasló volt ebben. Minden áldott nap hajnalban felkelt, hogy az imádságokat, rituálékat elvégezze mielőtt tanítani kezdett volna. Az első diákok hajnali ötkor érkeztek meg, amikorra unokája Sharath éppen a levezető gyakorlatokhoz ért. Egészen délig tanított, rendkívüli kitartással és erővel előrehaladott kora ellenére. A diákjai rettegtek tőle, miközben teljes szívükből szerették. Nem volt a szavak embere, nem adott a gyakorlás közben sok instrukciót. Legtöbbször egy-két felszólítással igazított:

„Igen, csináld!”, vagy „Miért félsz? Lélegezz!”.

Mindeközben valamennyi diákját ismerte, és tudta, kivel hogyan kell bánnia. Volt, aki a keményebb igazítást „igényelte” és volt akinek kedvesen, humorosan adott instrukciót. A diákok beszámolói alapján elmondható, hogy mindenki érezte magán a figyelmét. Azonnal ott termett, amikor az ember elakadt, vagy olyan ászanához ért, amely kihívást jelentett a számára. Gurudzsi nem szerette, ha a diák a türelmetlen volt, ha azonnali válaszokat várt tőle. Számára a gyakorlás egy életen át tartó tanulási folyamat, így a türelmetlen diákokat sokszor keménységgel „jutalmazta”, hogy megtanuljanak várni.

„A lassú növekedés az a jó, a gyors az veszélyes” mondogatta.

A gyakorlás egy hosszú folyamat, éveken át tartó kitartó és odaadó jóga eredményeként mély és erős gyökeret tudunk verni, amelyek olyan alapot adnak, hogy nélkül elfújna bármilyen szellő.

„Az astanga jóga mindenkié. Legyen fiatal, öreg, férfi, nő, egészséges vagy beteg. Egy ember nem tud jógázni. A lusta.”-mondogatta sokszor. „Gyakorolj minden nap. Kelj föl hajnalban, jógázz sokat, és minden más jön magától.”

Elképesztően értett ahhoz, hogy a rétegeket segítsen lehántani, hogy a diákok eljussanak a maghoz, a legbelsőbb énjükhöz.

„Mindenkinél eljön az a póz ami megtör.”

És Gurudzsi ezt tette a tanítványaival. Megtörte az ambiciózus, büszke, lusta és öntelt embereket, hogy a szívüket megnyissák és igaz önvalójukat megtalálják. Tette mindezt alázattal, szeretettel és odaadással. Sok diákja elmondása szerint, Gurudzsi képes volt úgy beletenni őket egy-egy pózba, hogy semmilyen fájdalmat, kellemetlenséget nem éreztek, pedig maguktól még eszükbe se jutott volna azt az ászanát kipróbálni, olyan lehetetlen mutatványnak tűnt. Értett ahhoz, hogy a diák az elméjét kikapcsolva teljesen átadja magát neki.

guruji-sharath

Abban az áldásban részesültem, hogy gyakorolhattam azon falak között, ahol Gurudzsi is tanított annak idején, ahol ma már unokája, Sharath vezeti a jógaiskolát, és folytatja Gurudzsi hagyományát. Megható volt hallani, ahogy Sharath a nagyapjáról mesélt. Gurudzsi az utolsó években nagyon beteg lett, sok időt kellett kórházban töltenie, azonban soha nem hangzott el panasz a szájából, a végsőkig nyugodt és kiegyensúlyozott volt, humorral és derűsen tűrte a szenvedést, a fájdalmait.

Nem felejtem el azt a történetet, amelyet az egyik konferencián Sharath elregélt Ganésáról, a híres elefántfejű istenről és fivéréről Kartikéjáról, akik Siva és Parvati szent fiai. Történt egyszer, hogy Siva és Parvati egy különleges gyümölcsöt kaptak az istenektől, amely elfogyasztása az örök élet és a legfelsőbb tudás megszerzésével kecsegtetett. A két fiú nagyon meg szerette volna szerezni ezt a gyümölcsöt és veszekedni kezdtek. Siva, hogy igazságot tegyen köztük kijelentette, hogy az kapja meg a gyümölcsöt, aki leggyorsabban megkerüli a világot háromszor. Kartikéjá, a háborúk istene, és az istenek hadseregének parancsnoka, azon nyomban felpattant hátas állatára egy hatalmas pávára, és nagy harcos módjára nekivágott háromszor megkerülni a világot. Ganésa a bölcsesség, tudás istene, az akadályok elhárítója azonban ott maradt, hiszen tudta, hogy tekintélyes méretű hasával, és kis egér hátasával fivérével nem szállhat versenybe. Ekkor elkezdte a szüleit, Sivát és Parvatit körbejárni. Mikor szülei értetlenül néztek rá, elmagyarázta, hogy „Nekem a világot jelentitek drága szüleim. Bennetek van az egész univerzum. Ezért most én körbejárom a világot háromszor.” Sivát annyira meghatotta okos fia bölcselete, hogy őt kiáltotta ki győztesnek. Sharath miután befejezte a történetet, elmosolyodott, és azt mondta: „Nekem Gurudzsi jelentette a világot, ezért mint Ganésa tette, én is folyton a közelében köröztem.”

Gurudzsi fáradhatatlanul tanította az Astanga jógát hetven éven keresztül, egészen kilencvenegy éves koráig. Energikus jóga mester, férj, édesapa, nagyapa, tudós volt. Rendkívüli humora és éles elméje volt. Nagyon jó egészségnek örvendett egészen addig, amíg elérte a kilencvenes éveit. Egy súlyos fertőzés miatt kellett abbahagynia a tanítást 2007-ben. Békés és elégedett volt az utolsókig, derűsen tűrte a fájdalmait. Gurudzsi egy olyan különleges dolgot hozott létre, amely más jógamesternek talán nem sikerült. Egymástól független, ismeretlen embereket formált egy családdá, közösséggé, és ez ő igazi öröksége amely tovább él.

GuruJi

A cikk folytatását itt olvashatod.

Vegánizmus

vegánizmus

R. Sharath Jois a KPJAYI igazgatója gyakran beszél a konferenciákon arról, hogy az astanga jóga nem egy napi 1,5-2 órás ászana gyakorlás, hanem a rendszer lelkét bele kellene illesztenünk a mindennapjainkba. Ezen nyolcágú rendszer (astanga jóga = nyolc ágú jóga) stabil alapjait az ászanákon túl – amik megtisztítják testünket a szennyezésektől – a rendszer lelkének is nevezhető, jamák és nijamák életvitelszerű gyakorlása biztosítja.

Ahogy ezt már az astanga gyakorlók többsége megtapasztalhatta a megfelelő időpontban, megfelelő mennyiségben, megfelelő minőségű ételek fogyasztása szoros összefüggésben van az ászana gyakorlásunk – és a közben “tanúsított” elmeállapotunk – minőségére. Ezen túl az “ínyencek” az étkezésen keresztül belekostolhatnak a jamák-nijamák fenséges világába is.

Mi tekinthető megfelelő táplálkozásnak az astanga jóga gyakorlói számára? Ez sok külső és belső tényezőtől függhet! Íme egy lehetséges alternatíva a vegetáriánus étkezés világából, a VEGÁNság.

A vegánizmus definíciója
A veganizmus egy életmód, mely igyekszik az állatok ételért, ruházatért vagy bármely más célért való kizsákmányolásának, az ellenük irányuló kegyetlenségnek minden formáját kizárni, amennyire csak lehet és a gyakorlatban kivitelezhető.

A gyorskaját fogyasztó vegánok és a nyers ételeket fogyasztó vegánok szélsőségei közt annyi fajtája létezik a veganizmusnak, hogy mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt. Egy dolog azonban közös bennük, ez pedig a növényi alapú étrend, amely mindennemű állati eredetű ételt kerül, mint például a hús (beleértve a halat, a kagylót és a rovarokat is), a tejtermékek, a tojás és a méz, valamint a bőrből készült termékek, vagy bármilyen termék elutasítása, amit állatokon teszteltek.

Történet
Bár a vegán étrendet 1944-ben definiálták, Leslie J Cross csak 1949-ben mutatott rá arra, hogy a veganizmus fogalmát még nem határozták meg. Javaslata: “az állatok emancipációjának elve az ember általi kizsákmányolás alól”. Ezt később úgy magyarázták, hogy “az ember megpróbál felhagyni azzal, hogy az állatokat ételnek, kényelmi cikkeknek, munkára, vadászatra, élveboncolásra, és bármi másra használja fel, mely az állatok ember általi kizsákmányolásával jár”.

Amikor a Vegán társaságot 1979-ben regisztrálták, a Memorandum és a Társaság cikkei következőképpen frissítették a “veganizmus” definícióját:

“Filozófia és életmód mely igyekszik az állatok ételért, ruházatért vagy bármely más célért való kizsákmányolásának, az ellenük irányuló kegyetlenségnek minden formáját kizárni amennyire csak lehet és a gyakorlatban kivitelezhető. Továbbá hozzájárul az állatmentes alternatívák kifejlesztéséhez és használatához, mely az emberek, az állatok és a környezet javát szolgálja. Ami az étrendet illeti ez részben vagy egészben állatokból nyert termékek mellőzését jelenti.”

Mit eszik, aki vegán?
Rengeteg finomságot. Hamarosan izgalmas ételek és ízek teljesen új világa nyílik meg előtted. A vegán étrend gazdag és sokféle, számos gyümölcsből, zöldségből, diófélékből, gabonafélékből, magvakból, babfélékből, hüvelyesekből áll. Mindet végtelen kombinációban készítheted el, ez biztosít arról, hogy soha ne und meg őket. A currytől a süteményekig, a pástétomoktól a pizzákig, minden kedvenced megfeleltethető a vegán étrendnek, ha növényi eredetű hozzávalókból készül.

Ági_vegán
Patrik_Vegán

Nem csak az étrendről szól

A vegánok elkerülik az állatok bármilyen szándék szerint történő kizsákmányolását. A fő indok az együttérzés, ami miatt sokan a vegán életmódot választják. A kiegészítőktől és a ruházattól a fürdőszobai kellékeken át több helyen találunk állati eredetű termékeket mint hinnénk. Szerencsére manapság szinte mindennek létezik megfizethető és könnyen beszerezhető alternatívája. Több mint 18.000 csak a Vegan márkánál regisztrált termék és szolgáltatás, a vegán életmód tehát soha nem volt egyszerűbb. Böngéssz online!

A vegán életmód további aspektusai

Gyógyászat
Nagy Britanniában jelenleg minden gyógyszert tesztelni kell állatokon, mielőtt emberi használatra biztonságosnak ítélik, de kérlek azt jegyezd meg, hogy a Vegán Társaság NEM JAVASOLJA senkinek, hogy kerülje a gyógyszereket, melyeket az orvosa felír, hiszen egy halott vegánnal nem megyünk sokra. Amit viszont megtehetünk, kérjük az orvosunkat vagy a gyógyszerészünket, hogy olyan gyógyszerrel lásson el minket, mely nem tartalmaz állati eredetű termékeket, mint például a zselatin vagy a laktóz. További információért látogass el a www.medicines.org.uk-ra, ahol a Nagy Britanniában felírt gyógyszerekről találsz adatokat, beleértve az összetevőket is.

Gyógyászati jótékonykodás
Ha a gyógyászat területén jótékonykodsz, ellenőrizd, hogy a választott szervezeted részt vesz-e állatkísérletekben. Jelenleg számos olyan jótékonysági szervezet létezik, amely nem végez tesztelést állatokon, és sok vegán olyan szervezeteknek adományoz inkább, amelyek a tesztelés alternatív módszereit szorgalmazzák.

Szórakozás
A vegánok úgy döntenek, hogy nem támogatják az állati kizsákmányolás semmilyen formáját, így elkerülik az állatkerteket, az akváriumokat, és nem vesznek részt kutyafuttatásokon vagy lóversenyeken sem. Nagyszerű alternatíva az állatszentélyek látogatása, melyek biztonságos és szerető otthont nyújtanak megmentett állatoknak.

Többet szeretnél megtudni a vegán életmódól? Iratkozz fel az ingyenes Vegan Pledge-re még ma. Számtalan vegán él a föld körül – Veled együtt pedig még erősebbek vagyunk.

Miért legyek vegán?

vaganfriendly

Az állatokért
Az állatok kizsákmányolásának megakadályozása nem az egyetlen oka annak, hogy valaki vegán lesz, de sokak számára ez a fő faktor, amikor amellett döntenek, hogy vegánná válnak és vegánok is maradnak. Az állatokhoz való érzelmi kötődés részét képezi tehát az oknak, míg mások abban hisznek, hogy minden érző lénynek joga van az élethez és a szabadsághoz. A jellegzetességektől eltekintve az állati termékek mellőzése az egyik legnyilvánvalóbb módja annak, hogy kiálljunk az állatok elleni kegyetlenség és kizsákmányolás ellen az egész világon. Részletesebb áttekintést itt olvashatsz arról, hogy a veganizmus hogyan szemlélteti az állatok iránti valódi együttérzést.

Az egészségedért
Egyre több ember választja a vegán étrendet az egészségre gyakorolt jótékony hatása miatt: a fokozott energikusság, a fiatalosabb bőr, és az örök fiatalság a lelkes növényfogyasztók néhány érve. Nos, az örök fiatalság lehet, hogy egy kicsit túl optimista kijelentés, de az biztos, hogy számos tudományosan bizonyított előnye van a vegán életmódnak, ha összehasonlítjuk a hagyományos nyugati étrenddel.
A gondosan megtervezett növényi alapú étrend gazdag fehérjékben, vasban, kálciumban, esszenciális vitaminokban és ásványi anyagokban. E tápanyagok növényi alapú forrásai kevés telített zsírsavat tartalmaznak, magas a rosttartalmuk és tele vannak antioxidánsokkal, melyek segítenek mérsékelni modern világunk legégetőbb egészségügyi problémájából néhányat, mint a túlsúlyosság, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség és a rák. Itt találod egy referenciákkal ellátott cikkünket az egészséggel és a vegán étrenddel kapcsolatban.

A környezetért
A háztartási hulladék szelektálásától a bicajjal a munkába tekerésig a zöldebb életnek számos módjáról tudunk. Az egyik leghatékonyabb dolog, amit szénlábnyomunk csökkentése érdekébentehetünk, hogy lemondunk az állati eredetű termékekről. Ez pedig messzemenően túlmutat a szarvasmarha flatulencián.

Miért annyira káros a hús és a tejtermék a környezet számára?
A hús és az állati eredetű termékek előállítása nagy terhet jelent a környezet számára – a takarmány és a víz miatt, ami az állatok etetéséhez szükséges, a szállítás és egyéb folyamatok miatt, míg a hús a farmról a tányérra kerül. A hatalmas mennyiségű gabona alapú takarmány, mely a hús kitermeléséhez szükséges nagyban hozzájárul az erdőirtáshoz, az élőhelyek elvesztéséhez és a fajok kihalásához. Csak Brazíliában 5,6 millió hektárnyi földterületet használnak szója bab termesztésére európai állatok számára. Ez az ország hozzájárul a fejlődő világ helytelen táplálkozásához azáltal, hogy arra kényszeríti az elszegényedett lakosságot, hogy értékesíthető terményeket termesszenek, ahelyett hogy maguknak termelnének ételt. A másik oldalon a vegán étrend fenntartásához lényegesen alacsonyabb mennyiségű termény és víz szükséges, így a vegán életmódra váltás az egyik legegyszerűbb, legélvezetesebb és leghatékonyabb módja annak, hogy csökkentsük a környezetre gyakorolt negatív hatást.

Az emberekért
Ahogy a veganizmus a legfenntarthatóbb választás, ha a bolygóról gondoskodnánk, úgy a növényi alapú élet sokkal fenntarthatóbb módja a család táplálásának is. A növényi alapú étrendhez a húson és tejtermékeken alapuló étrendhez szükséges földnek csak az egy harmada szükséges. Egyre növekszik a globális étel- és vízellátás bizonytalansága számos környezeti és szocio-ökonómiai probléma következtében, ezért soha nem volt időszerűbb az átállás egy fenntarthatóbb életmódra. Az állati eredetű termékek elkerülése nem csak az egyik legegyszerűbb módja az étel és más források okozta megterhelés csökkentésének, hanem a legegyszerűbb módja kiállni a szakszerűtlen táplálkozási rendszerek ellen is, melyek aránytalanul nagy hatással vannak a legszegényebb emberekre az egész világon. Itt olvashatsz többet arról, hogy a vegán étrend hogyan segíthet az embereken.

Miért nem elég ha vegetariánus vagyok?
Az a szenvedés, amit a tej- és a tojásipar okoz az állatoknak, kevésbé kap nyilvánosságot mint a gyárilag tenyésztett állatok nehéz helyzete. A tejtermékek előállítása miatt szükségszerű számos hímivarú borjú halála, mert haszontalan a tejet termelő földműves szempontjából, ahogy a lemészárolt tehenek idő előtti halála is, tejtermelésük lecsökkenésének következményeként. Hasonló módon a tojásiparban, még az ‘etikus’ vagy ‘szabad tartásból származó’ tojások esetében is előfordul, hogy a ‘haszontalan’ hímnemű csibéket egynaposan megölik.

Etikus hús?
Szép, hogy el akarjuk hinni, hogy a hús, amit elfogyasztunk etikus, vagyis az ‘ételnek szánt állatunk’ teljes, boldog életet élt, és hogy nem érzett fájdalmat vagy félelmet a vágóhídon. A szomorú igazság viszont az, hogy minden élőlény (még azok is melyeket ‘szabad tartásból származó’-nak vagy ‘organikus’-nak nevezünk) fél a haláltól, ahogy mi is. Mindegy hogyan bántak velük életükben, ugyanazt a félelmet tapasztalják lemészárlásukkor.

Kedvenc vegán jógiaim: David Robson (CAN), David Life (USA), Sharon Gannon (USA)

A jó hír
A jó hír az, hogy TEHETÜNK VALAMIT. Ha ételt vásárolunk vagy rendelünk az étteremben – vagyis minden alkalommal, ha eszünk – választhatjuk azt, hogy segítünk ezeken az állatokon. Minden alkalommal, ha az állati terméket vegánnal váltjuk ki, minden tenyésztett állatért kiállunk. A vegánná válás könnyebb most mint bármikor, a veganizmus egyre inkább főárammá válik, mivel az élet minden területén egyre több ember fedezi fel ennek az életmódnak az előnyeit.

Itt az idő, hogy feltegyük a kérdést magunknak: Ha most lehetőség van arra, hogy olyan életet éljünk, melybe beletartoznak az isteni ételek és italok, az egészségesebb élet, a kisebb szénlábnyom és más lények lemészárlásának elkerülése – akkor miért nem ezt követjük?

Aki esetleg arra vetemedne, hogy kipróbálja ezt a táplálkozási/életmód rendszert számíthat a környezete esetleges rosszallására. Az objektivitás kedvéért hallgattassék meg a másik oldal is!

Izgalmas dokumentumfilmek a témában (előzetesek)

Unity

Speciesism: The Movie

Fat, Sick & Nearly Dead

Simply Raw: Reversing...

Forks Over Knives

COWSPIRACY

Peaceable Kingdom

Live And Let Live

Vegucated

Earthlings

Kedvenc vegán éttermeim

Mysore pack
napfény
Jivamuktea

Felhasznált irodalom: TheVeganSociety
Fordította: Szabó Nóra

A hónap bandhája: május

Fruzsi bandha

Május hónap bandhája mozgóképkockák segítségével kezdte meg a jóga otthoni gyakorlását, majd viszonylag rövid időn belül “összeszűrte a levet” a Jois család összes tagjával – jógaoktatással foglalkozókkal -, nem is akárhol. Fogadjátok szeretettel Fruzsit na meg a Purusa-Prakriti-t, történetet a világot látott „cukker nagyi”-ról és még sok minden mást. Ez már a vágott változat…

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Fruzsi: Patandzsalira és a Bandhákra – esküszöm!

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga vinyásza jógával?
Fruzsi: Belevetettem magam. 🙂 No de a történetet ott kezdeném, hogy én a „99% elmélet és 1% gyakorlat” ember voltam . Érdekes módon azonban pont a jógával kapcsolatban fordult meg a helyzet – persze csak a matracon – 6 év otthoni ászanázgatás után egy astanga vinyásza oktatóképzésen találtam magam. Az otthoni gyakorlásom egyébként egy általam ászana küllem és kihívás alapján összeállított fix sorozat volt, amit minden reggel végeztem.
Szinte semmit sem tudtam sem az astanga jógáról, sem a jóga fizikain túllépő oldaláról; talán túl sok volt már akkorra az elméletekből – igazából lényegtelen. Megismerkedtem a sorozatokkal, az alapokkal, Patandzsali nevével és a Jóga-szútrákkal, ugyanakkor még mindig csak a fizikai gyakorlást láttam benne: a mozgást, a dinamizmust, erőt, könnyedséget, az ászanák hullámzását.
Ezek voltak az első lépések.

BW: Szép történet 🙂 Hogyan váltál ezek után oktatóból autentikus astanga gyakorlóvá? Van-e bármi különbség a saját sorozat gyakorlása és a Gurudzsi által lefektetett rendszer között?
Fruzsi: Nem fejeztem be a tanulmányaimat még.
A Bandhába David Robson workshopja által jutottam el, és hát…mit mondjak… a hely szelleme megérintett. Csakúgy, mint a Mysore stílusú gyakorlás, amivel szintén itt találkoztam először. Valami azt súgta, hogy vissza kell jönnöm, vettem hát a bátorságot, és a szobámból áthelyeztem a matracomat ide.
Ami az otthoni ászanázás és a Gurudzsi féle rendszer különbségeit illeti (nem is értem a kérdést 😀 ) több dolog hiányzott a saját gyakorlásomból : például maga a rendszer, a tudatosság, a befelé figyelés, a kapcsolódás. A testemmel erőszakosan bántam, a gondolataim és érzelmeim folyamatosan magukkal ragadtak, mert a figyelmemet nem irányítottam (drishti), vagy nem jó helyre irányítottam. Bár minden reggel gyakoroltam, számtalan esetben csak a megszokás dobott a matracomra.
A Gurudzsi féle rendszer alapja a tanító-tanítvány közti folyamatos, személyes kapcsolat. Ez a parampara: a tudás átadásának autentikus, közvetlen módja. Otthon ez sem volt: egy jó tanító, aki –a tanítvány személyiségének megfelelő módon – oda vezeti a tekintetet, ahol valamit meg kell látni, fel kell ismerni; amin dolgozni kell, vagy ahol felesleges dolgok vannak, amiket el kell engedni. Valaki, aki segít ráébredni, hogy a gyakorlásod te magad vagy. Hogy nem biztos, hogy nem azért nem stabil az Utthita Hastád, mert nem dolgozol eléggé bandhából… Vagy hogy túl sokat vagy a fejedben. J És onnantól kezdve már más szemmel kezdesz tekinteni az egész gyakorlásra.
De ahhoz, hogy például ezekre a dolgokra elkezdjek felfigyelni, az kellett, hogy a rendszeren belül kezdjek el mozogni. És persze a jó tanító, akit itt a Bandhában meg is találtam, és akinek nagyon hálás vagyok.

Müller Fruzsina a fánál

BW: Úgy tűnik, hogy a rendszeren belüli mozgást Te igazán komolyan vetted, olyannyira, hogy év elején Te is tagja voltál a Mysore-i bandhás különítménynek. Milyen változást hozott, ha hozott számodra – rendszeren belül és kívül – ez az indiai utazás, egy hónap gyakorlás Saraswathival majd ugyanennyi Sharath-al
Fruzsi: India…Alíz csodaországban…:-)
Ami a Saraswathival történő gyakorlást illeti – őszintén szólva – nem volt egy sétagalopp.
A fejemben róla élő „cukker nagyi” kép helyett – egy kiabáló „gonosz boszorkány” fogadott a shalájában : „What did you do?!” – üvöltötte rekedtes hangon az egyik gyakorlónak. Elképzelésem sem volt, hogy mit csinálhatott szegény rosszul, de ez a hangnem és ez a stílus egész egyszerűen átkattintott valamit bennem és hihetetlenül ideges és dühös lettem. Nem értettem, hogy miért érzek úgy, hiszen semmi okom sincs rá. Saraswathival (vagy inkább magammal?) minden egyes gyakorlás egy másfél órás küzdelem volt a ringben. Néha piszkált, néha átnézett rajtam .
Gyakorlások után rengeteget törtem a fejem, hogy mi ez az egész, miért van bennem ez a düh. Időutazás kezdődött a fejemben: minden gyakorlás után más és más olyan esemény előjött – emlékképek, társas szituációk vagy álmok formájában – ahol dühöt éltem meg vagy épp elfojtottam.
Attól viszont, hogy felismertem, találtam okokat és végigéltem az elmúlt x évemet, nem oldódott meg semmi: Saraswathival (vagy inkább magammal?) minden egyes gyakorlás egy másfél órás küzdelem volt a ringben. Néha piszkált, néha átnézett rajtam.
Új módszerrel próbálkoztam: hirtelen ráeszméltem , hogy Saraswathi valakire emlékeztet : vagyis megeshet, hogy nem is rá reagáltam, hanem arra az emberre, akinek a tulajdonságait bennem előhívta… Ahogy kezdtem egyre többet gondolkozni (:D) , ismét sikerült egy csomó régi elfeledettnek hitt dolgot felhoznom a múltamból, és bár kezdtem bizonyos mintákat meglátni, jobban megérteni magam, de ez sem szolgált átütő megoldással.
Aztán történt valami: változni kezdett az a kép, ahogyan Saraswathit láttam. Az utolsó napokban már egy erős asszony igazított a Shiva Shambo-t dudorászgatva. 😀
Talán mindaddig nem láthattam őt az ő „teljes valójában” (vagy legalábbis reálisabban) , amíg rávetítettem a múltamból származó emlékképeket, érzelmeket, mintákat (Patandzsali ezt hívja szamszkárának, tudatalatti benyomásnak). Vagy egész egyszerűen elég volt annyi, hogy elfogadtam a dühömet és az adott szituációt, anélkül, hogy hagytam volna befolyásolni magam általuk, ami a jóga célja lenne. Elfogadni mindazt, ami felbukkan, nem engedni, hogy kizökkentsenek. Hm…
A Saraswathival való gyakorlásom egy részről megmutatta, hogy milyen fontos a dristhi, hogy mire figyelek. Problémát látok vagy megoldást keresek , a pozitívat vagy a negatívat nézem? Más részről pedig talán azt is, hogy van belül egy olyan dristhi, ahonnan kifelé nézve megszűnik ez a kétféle nézőpont…
A Sharath-al való gyakorlás, vagyis a Guru szárnyai alatt…:)
Az a hatalmas és tiszta szeretet, amivel felém fordult, ami a szemeiből áradt– az valami leírhatatlan érzés…minden egyes nap az ő közelében maga volt a csoda. Sharath azt mutatta meg nekem hogy hogyan forduljak magam és mások felé: szeretettel, türelemmel. Valami olyasmit, hogy miről szóljon a gyakorlás 7/24. Nagyon hálás vagyok az egy hónapért, legközelebb remélem már igazi tanítványként gyakorolhatok vele.
Szóval változás: látom, hogy hova nézek, de rájöttem, hogy nem jó helyre koncentrálok… és ez kicsit fájdalmas felismerés.

BW: Visszatérve „csodaországból”, hogy sikerül – ha sikerül – újra megtalálni az egyensúlyt a sprirituális és materiális világok között?
Fruzsi: Egyelőre még instabil az Utthita Hastám. 🙂 De egyen súly lesz. Ahogy a jóga is egy, ugyanakkor megvan a fizikai és spirituális alkotóeleme is.

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Fruzsi: A kedvencek… ”Asana is fun” – ahogy Sharath mondja. De most a kedvenc a Bhujapidászana! Régebben nem szerettem ugrálni, mert borzasztóan nehéznek éreztem magam. És valójában féltem a zuhanástól. De itt, már az ászana előtti vinyászától kezdve, hihetetlen örömmel tölt el, mikor elrugaszkodok a talajról, „beleugrok a semmibe” , és ugyanakkor ott van bennem a bizalom, hogy sikeres lesz a landolás. Aztán pedig maga az ászanában lenni érzés, a kartámasz. Beszédes. 🙂
Ami pedig kihívást jelent jelenleg: az Utthita Hasta 🙂

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Fruzsi: Természetesen a Bandha Works! De ami a hónap bandháját illeti, legyen a múla-bandha, mert segít az elme hullámzásait megszüntetni. Tesztelés alatt…

BW: Mesélted, hogy épp intenzív munkahelykeresésben vagy, interjúkra jársz. A következő kérdés ismerős lehet abból a világból…Hogyan képzeled el magad 5 év múlva?
Fruzsi: 🙂 úgy , mint egy hetedik sorozatba kezdő, a munkámra, környezetemre…az életre magára spirituális gyakorlásként tekintő astangini:-)

BW: Az olvasók kedvéért ez a válasz magyarázatot igényel: az astanga jógában a hetedik sorozat a legnehezebb mind közül, a családos életet jelenti. Sok sikert kívánok hozzá 🙂 Köszönöm az interjút!
Fruzsi: Én köszönöm. 🙂

A hónap bandhája: április

Anita Bandha Jogini

Április hónap bandhája foglalkozását tekintve angol szakfordító, de ha valami furcsa módón “megszünnének” a nyelvek a földön, akkor festőművészként is a társadalom igen hasznos és megbecsült tagja lehetne. Astanga identitását illetően fanatikus Mysore-os, abból is a nyitásra – reggeli 5 óra, vagy akár kicsit előbb is – érkező “mániákus” fajtából. Igen gyorsan állt rá a tradicionális heti hat (ászana) gyakorlásra, amit a mai napig is szorgalmasan fenttart. Azt, hogy milyen út vezetett a “hívő astangás” tudatállapotig, megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból. Fogadjátok szeretettel Anita megragadó történetét:

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Anita: Esküszöm 🙂

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga vinyásza jógával?
Anita: Ha kívülről nézem, elég egyszerű a történet, belülről kicsit hosszabb és szövevényesebb. Astangás előismeretek nélkül mentem 2014 novemberének elején a Mandalába egy néhány órás bevezető minitanfolyamra, ahol némi jól megválogatott elméleti bevezető után púrvattánászanáig gyakoroltuk a sorozatot kétszer. Elfáradtam, de egész nap tíz centivel a föld fölött lebegtem a boldogságtól… Este a neten rákerestem az első sorozatra, és hála a kiválóan beállított keresőszavaknak :-), a Bandha oldala jött be az első linkek között, Guruji videójával. Ezt végignéztem és le voltam nyűgözve… Nagyon izgalmasnak, szépnek, komolynak és vonzónak tűnt az egész gyakorlás, olyasminek, amit régóta kerestem. Másnap reggel nekiálltam gyakorolni a Napüdvözleteket, és onnantól kezdve minden reggelem a Napüdvözletekkel kezdődött. Fizikailag nem voltam jó állapotban egy krónikus betegség miatt, annyira, hogy nem is mertem Neked megírni, mikor jelentkeztem egy-két nap múlva a kezdő tanfolyamotokra, hogy orvosi ajánlásra tápszert szedek, hogy végig tudjak csinálni egy munkanapot… A tanfolyamotok november 11-én kezdődött, és amíg tartott, a tanfolyami anyaggal együtt haladtam az otthoni gyakorlásban, heti hatszor, szombat pihenőnap. A fizikai gyengeségem és merevségem ellenére minden nap kíváncsi voltam, mit mutat a „tükör”, az aznapi gyakorlás, és boldoggá tett, hogy arra a tíz, aztán tizenöt, majd húsz percre valami a matracra húz, még akkor is, ha az az időszak elsősorban a sorozat és az ászanák memorizálásáról szólt. Vártam a gyakorlást, és természetes volt, hogy heti hatszor gyakorlok, hiszen a rendszer ezt mondja. (Érdekes, hogy az astangával kapcsolatban fel nem merült, hogy bármit is ne fogadjak el a rendszerben. Ez egyébként nem annyira jellemző rám…) Az eddigi gyakorlásom egyik legboldogítóbb időszaka volt ez az otthoni egy hónap. A tanfolyam ideje alatt átalakultak a reggeleim, és amikor decemberben Mysore stílusban kezdtem gyakorolni, a reggeli rutin már be volt járatva.

Ha belülről nézem… az nagyon hosszú lenne, és nem is biztos, hogy nagyon érdekes. A 90-es évek végén olvastam először a jógáról, rendszerként nagyon izgalmas volt, de akkor még csak egy-két ászanát gyakoroltam, amikor épp eszembe jutott. Mindenféle mást mozogtam, és önismereti, spirituális téren is máshol indultam el. 2001-ben nyugati asztrológiát kezdtem tanulni, és ott elhangzott egy elejtett félmondat a rádzsa-jóga átalakító erejéről. Vonzott az elejtett félmondat, és minden más félmondat is, ami attól kezdve a jógával kapcsolatban megtalált; próbáltam keresni rádzsa jóga témában, de nem találtam semmit. Aztán hosszú évek mellékvágánya következett munka területén, önismereti téren pedig mindenféle egyéb tanulmányok. Most már úgy látom, hogy az elejtett félmondat Patandzsali nyolcágú jógájára vonatkozhatott.

A jógához végül a hatha jógán és alkalmazott ágain, illetve a himalájai jógán keresztül jutottam vissza; utóbbi nagyon tetszett, és majdnem elköteleződtem mellette, amikor jött egy sor betegség és másfél év kihagyás, majd némi gerinctréning, és azután, in medias res, az astanga.

BW: Milyen volt az otthoni gyakorlás után “belecsöppeni” egy Mysore programba?

Anita: Az az igazság, hogy amikor először lementem, nagyon izgultam és annyira meg voltam érintődve attól, hogy ott vagyok a Mysore-teremben, a Bandha nagyon intenzív, jellegzetes energiájú terében, csupa ismeretlen, vérprofi jógamester között, hogy trikonászana B-nél elvesztettem a fonalat, és aztán Csilla őrködött felettem végig. Azért az első óráért a mai napig hálás vagyok neki… Ami magát a Mysore-stílusú gyakorlást illeti, tudtam, hogy ez a nekem való forma, mert önállóan gyakorolhatok, ahogy addig is, de ott a tanár a teremben, aki figyeli a gyakorlásom, és közbelép, ha úgy látja; illetve ez a módszer tűnt az astanga legautentikusabb gyakorlási formájának. Emellett fontosnak éreztem, hogy megmaradjon heti egy-két alkalom otthoni, önálló gyakorlás is.

BW: Változott-e ha igen miben a Mysore gyakorlásod a kezdeti izgalmakhoz képest?

Anita: Ó, rengeteget, már ez alatt a nagyon rövid idő alatt is – mert hát másfél év a „hosszú ideig tartó, folyamatos” gyakorláshoz képest semmi. Mindenesetre a változásokban nagy szerepe van annak, hogy korán kezdtem járni. Az ötös kezdés egészen más minőség, mint a korábbi fél 7-7 órás kezdés. Sokkal koncentráltabb vagyok, a fejem sincs tele gondolatokkal és érzésekkel, és beszélni se beszélek a gyakorlás előtt. Na ez az egyik dolog, ami fura lehet velem kapcsolatban: sem a gyakorlás előtt, sem a gyakorlás után egy ideig nincs beszéd, vagy legalábbis nem nagyon van. Sokszor nem is tudok és nem is akarok ilyenkor beszélgetni. Gyakorlás után egy negyed órával már igen, de előtte nem… hálás vagyok azoknak, akik ezt megértik és elfogadják. Ezért is az a legjobb, ha még öt előtt kicsivel el tudom kezdeni a gyakorlást, mielőtt a többség megérkezik. Komoly varázsa van annak, amikor 5 előtt benyitsz a Bandhába, ügyelve arra, hogy ne csapj zajt, mert ilyenkor már lehet, hogy Andris és Dani gyakorol… de ha még nem gyakorolnak, akkor is egy szentélybe érkezel, ahol a levegőben ott van a gyakorlás energiája és egyfajta várakozás… hát igen, sok minden történik a Bandha terében minden nap, és ezt reggel nagyon lehet érezni. A hardcore ötös társaság különösen halk, egymásra figyelő gyakorlókból áll, és ez olyan jó, mert nem zavarja meg semmi ezt a teret, és ideálisak a körülmények ahhoz, hogy kialakuljon a gyakorláshoz szükséges figyelem… Illetve ilyenkor már az is a gyakorlás része, ahogy leveted a cipőd, ahogy lemész a lépcsőn, ahogy szekrényt nyitsz, ahogy bemész a terembe. Aztán majd talán lesz olyan, hogy kihívás elé állítom magam azzal, hogy hétre megyek gyakorolni (ez nem ígéret…)

Az utóbbi hónapokban számomra az a legnagyobb változás, hogy jóval nyugodtabb, kiegyenlítettebb tudatállapotban gyakorlok, mint korábban. Ha valami nagyon fáj, vagy nagyon nem megy és háromszor-négyszer kell próbálnom, az persze kizökkent, de nincs már az, mint ami még tavaly ősszel is volt, hogy mindent érzek körülöttem (hogy milyen állapotban van a másik, ki jön be az ajtón és hasonlók). Ezt megtanultam kezelni; vagy el sem jut most már, vagy ha eljut is, legtöbbször lepereg. A saját gondolataim és érzéseim se zavarnak; vannak, persze, de nem foglalkozom velük, vagy legalábbis jóval kevesebbet, mint korábban.

Ami a gyakorlás fizikai teljesítmény oldalát illeti… korábban nagyon zavart, hogy, bár elméletileg mindenki tudja és mondja is, hogy nem fizikai gyakorlásról van szó, úgy éreztem, hogy ezek csak szavak, és van valamiféle „elvárás” azzal kapcsolatban, hogy hogy halad az ember az ászanázásban, és ez a bármiféle értelemben vett fejlődés mércéje. Az önálló gyakorlás után a közösségben gyakorlás magával hozta azt is, hogy szembesültem a többiek csodálkozásával: te csak eddig gyakorolsz? miért? Ez nekem fura volt: egyrészt abszolút nem érdekelt – annyira, hogy bennem fel se merült ez a kérdés, és nem is értettem, miért kérdés ez; másrészt otthon előbb az öt darab szúrja namaszkára, aztán meg az állók és az ülők eleje tett tökéletesen boldoggá. Nem érdekelt, hogy mi az utolsó ászanám és mikor kapom a következőt, fogalmam nem volt arról, hogy ez presztízskérdés. Aztán persze a kérdéseket kapva foglalkoztatni kezdett a saját fizikai teljesítményem (de változatlanul nem az, hogy mennyire haladok „gyorsan” a sorozattal… ami még így leírva is abszurdum). Sokáig zavart, sőt bosszantott és idegesített is, hogy csodálkoznak vagy örülnek, ha kapok új ászanát („te tényleg azt figyeled gyakorlás közben, hogy meddig gyakorlok?”). Aztán megtanultam nem foglalkozni ezzel. A saját fizikai teljesítményem sem izgat most már annyira, mint korábban, sokkal rendesebb vagyok magamhoz. Pedig az elmúlt hónapokban fizikailag is többet tettem bele a gyakorlásba, ha az otthoni mindennapos, sokszor egyórás csípőnyitásra és hátnyújtásra gondolok, amihez lassan visszatérek.

BW: Nagyon szimpatikus ez a fajta hozzáállásod az ászanagyakorláshoz! Hogy megy át ha átmegy ez a szemlélet a 7/24-es (heti hétszer, a nap huszonnégy órájában megvalósuló astanga gyakorlás) rendszerbe?

Anita: Köszönöm ezt a kérdést! ravasz és nagyon elgondolkodtatott… nem tudom, mennyire jutottam közel a 7/24-es gyakorláshoz ez alatt a másfél év alatt; azt gondolom, hogy ez élethosszig tartó feladat, és majd visszanézve kiderül, mennyire tudtam megvalósítani. Az biztos, hogy sokat változtam a gyakorlásnak köszönhetően már ennyi idő alatt is, az önmagamhoz és másokhoz való viszonyom is sokat változott, és ez remélhetőleg egy idő után meg fog látszani 7/24-ben is. A gyakorlásnak tényleg van transzformatív ereje… Előbb azt kellett helyre tennem, hogy hogy van az, hogy valami, ami ennyire első látásra szerelemnek, ennyire autentikusnak és saját útnak tűnt, rögtön az elején ilyen nehézségeket támaszt fizikailag és pszichésen. Nyilván ez komoly egóharc volt, de most azt mondom, hogy ez is jó volt úgy, ahogy volt és előnyömre vált. A nehézségek, akadályok tudatosabbá és állhatatosabbá teszik a gyakorlásomat, engem pedig nagyon meglágyítanak belülről… elfogadóbb és türelmesebb lettem, lassan már egészen jól idomulok már a nevemhez, mert az Anita név spanyol eredetű, a jelentése pedig „kegyelem, könyörület”. De ez hosszú téma… Az mindenesetre borzasztóan jólesik és meghat, amikor a környezetem visszajelzi ezeket a változásokat.

Fizikai szinten megváltam egy csomó tárgytól, bútoroktól, a könyvtáram kb. harmadától (ezzel a korábbi énképem kb. harmadától is), ruháktól, sok mindentől, és ezzel párhuzamosan belül is kitakarítódott sok minden. Talán ennek a nagytakarításnak is köszönhető, hogy egészen váratlanul találnak meg olyan dolgok is, amelyek régóta szerepeltek a titkos listámon, és kapok ajándékba az élettől olyan dolgokat, amelyekre nem is gondoltam volna. Megtanultam, hogy van, amikor nem elég a sokat emlegetett szimbolikus 12 év ahhoz, hogy ráláss valamire; nem biztos, hogy minden kerek lesz, de az embert még nagyon hosszú(nak tűnő) idő után is érhetik váratlan meglepetések, akár pozitív, akár negatív értelemben.

Belül jobban elválik, hogy mi a fontos és mi nem az; sokkal nyugodtabb vagyok, koncentráltabb, és ha a munkát vesszük, hatékonyabb is. Egyenesebb és őszintébb is lettem, és az egyenességet általában jobban be tudom csomagolni úgy, hogy az mások számára könnyebben befogadható legyen. Ugyanakkor a nagyobb elfogadás és kedvesség nem jelenti azt, hogy bármit azonnal keblemre ölelek, és ez naivitás is lenne. Van egy-két alapérték, amit változatlanul hevesen védek vagy képviselek, és a hevesség meglepő lehet tőlem, de ha valaki ismer, az tudja, mi az az egy-két dolog. (Valahol egyébként ez nagyon vicces lehet, mert tényleg feltétlen reflexként hívható elő belőlem ez a reakció. Tesztelni viszont nem ajánlott… nem szoktam olyankor humoromnál lenni.). Számomra fontosabb a hitelesség, az őszinteség és a megfelelő formában tálalt igazság, mint az, hogy valamiféle félreértelmezett univerzális szeretet (vagy félreértelmezett ahimszá) nevében a szőnyeg alá söpörjek dolgokat. Aztán majd lehet, hogy megdolgozom belül ezt is, és robbanás nélkül is tudok hiteles, őszinte és egyenes lenni. A takarítás, a szanálás még tart, most már nem annyira fizikai szinten, hanem belül, de ez folyamatos munka, és valószínűleg élethosszig tartó.

BW: Most egy kicsit térjünk át a nyers, fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?

Anita: Ahogy változik a számomra a sorozat, úgy változik ez is. Tartósabb kedvencnek tűnik az utthita hasta, amit nagyon szeretek; jól megmutatja, hogy is állok aznap a belső stabilitással, meg szerintem nagyon szép póz is, és ritka, amikor nem megy (de olyankor is szeretem). Nagyon szeretem azokat az ászanákat is, amelyekben nagy csendet és ürességet tudok érezni, vagy tisztán megérzem a tudatállapotom változását, ahogy felveszem a pózt. A maricsászana B emiatt kezdettől kedvenc, egy időben az volt a „jutalom” a gyakorlásomban (nem, nem tartom tovább öt légzésnél, bár az tény, hogy le szokott lassulni a légzésem benne). És ilyen a szupta kurmászana is, bár ott még sok a fizikai küzdelem, de ha benne vagyok a pózban, az már jó, és ha rendesen meglesz, az azt hiszem ugyanolyan boldogság lesz, mint a maricsászana B… Azt is szeretem, amikor egy ászana elkezd változni, ilyenek az utóbbi időkben a praszáriták és a maricsászana C. És hogy mi jelent kihívást? a fizikai fájdalom kezelése, elfogadása kihívás. És amit el kellene hinnem, az is az. Nem vagyok nagyon hajlékony, ezért a csavarások nem mennek igazán jól, az elején a pársvakonászana B, később a maricsászana D. És a hátrahajlítás… most már egy fokkal könnyebb, de még mindig kell hozzá lelkierő,bár annak, hogy változik, örülök.

BW: Fizikai szintről befelé haladva találjuk a finom testet. Az átjáró a két réteg között akár lehet a bandha/bandhák (izomzárak) is. Milyen tapasztalásaid vannak ez a szinten? Kedvenc bandha – bandhaworks-ön kívűl -?

Anita: Igen, a Bandhaworks abszolút szívcsücsök, ami pedig a többi bandhát illeti, nekem jobbára még csak fizikai szinten működnek, amikor működnek, leszámítva néhány alkalmat vagy pózt, amikor érzem a felébredő energiaáramlást – bőven van mit fejlődnöm ezen a téren is. A fizikai gyakorlásban elsősorban az uddijána bandhát érzem legjobban, de ha a 7/24-es gyakorlásra gondolok, akkor most a dzsalandhara bandhát választanám, annak ellenére, hogy a másik két bandhát kellene elvileg a nap 24 órájában tartanunk. Egyrészt úgy tűnik, elég sajátos a viszonyom a beszédhez, másrészt szavakkal dolgozom, és nagyon érzékeny vagyok a szavakra (is). Ha nem a megfelelő szavakat mondod ki a megfelelő embernek a megfelelő időben, azt nem tudod visszacsinálni, mert az érzelmi nyoma ott marad a másikban. Legalább a másikhoz intézett első szavaid legyenek kedvesek… vagy legalább semlegesek. Állítólag a spirituális fejlődés egyik eszköze lehet az, ha az ember fele annyit beszél, mint amennyire késztetést érezne; de ha már „csak” érett személyiséget sikerül kialakítani, az sem kevés, és ebben a jókor kimondott szavak fontosak lehetnek, hordozzanak akár pozitív, akár negatív üzenetet. Úgyhogy tartsuk a dzsalandhara bandhát is 24 órán keresztül J

BW: Azt hiszem ennél jobb végszót avagy végszótlanságot keresve sem találhatnánk. A dzsalandhara bandha legyen Veled utadon! Köszönöm az interjút!

Anita: Én köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy engem választottál és végighallgattál!

123456

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved