Miért gyakoroljunk ászanákat?

David Robson

A Jivamukti jógairányzat alapítói, Sharon Gannon és David Life az ászanagyakorlás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jóga egyéb aspektusainak (erőszakmentesség, odaadás, meditáció, spirituális hangvibrációk, szentírások tanulmányozása) megvalósítására, amelyeket egyedülálló módon az órarendi órákba is beépítenek. Minden hónapban megadnak egy központi témát, amelyről Sharon vagy David ír egy esszét, és a tanárok a világ minden pontján az aktuális üzenet köré komponálják a Jivamukti órákat. Következzen tehát az aktuális, júniusi téma: Miért gyakoroljunk ászanákat?

Miért gyakoroljunk ászanákat?

         Egy gyakorló mostanában azon töprengett, hogy néhány jóga tradícióban, mint például a Bhakti Jóga, miért elenyésző vagy egyáltalán semmilyen hangsúly nincs az ászanák gyakorlásán, míg a Dzsivamukti Jógában és a legtöbb egyéb kortárs nyugati jóga diszciplínában az ászanák fő szerepet játszanak. Igaz, hogy léteznek olyan tradíciók, melyek elsődlegesen más gyakorlatokra helyezik a hangsúlyt, mint az ászanák. A jógának négy fő ösvénye van, mindnek ugyanaz a célja – a megvilágosodás, vagyis a lét egységének megtapasztalása – de mind mást hangsúlyoz a cél elérése érdekében.

A Bhakti Jóga, az imádat ösvénye elsősorban a japa-t hangsúlyozza (Isten neveinek ismételgetése), mantrázás és rituálék segítségével. Annak a gyakorlata, hogy személyes kapcsolatot alakítsunk ki Istennel, melyen keresztül a múlt karmája megtisztul. Néhány jelentős Bhakti jógi például Neem Karoli Baba, Shyamdas, Krishna Das, Rumi és Mirabai.

A Dzsnána Jóga az intellektus ösvénye, elsősorban a meditációra, az írásokra és a Szanszkrit tanulmányokra fekteti a hangsúlyt. Arra a kérdésre koncentrál, hogy „Ki vagyok én?” és az erre a kérdésre adható minden lehetséges választ felkutatja. A Dzsnána jógi arra jön rá, hogy semmilyen válasz, amely a materiális, relatív világból származik, nem lehet helyes, és ami megmarad az a valóság igaz természete. Sri Nisargadatta Maharaj és Ramana Maharshi Dzsnána jógik.
A Karma Jóga az önzetlen szolgálat ösvénye, elsősorban azt emeli ki, hogy tetteink eredményét Istennek ajánljuk fel – „legyen meg a Te akaratod, és nem az enyém.” Mások szolgálatán keresztül látjuk meg önmagunkat – és Istent – másokban, a különálló én illúziója szertefoszlik. Úgy tartják, ha egyetlen önzetlen tettre is képesek vagyunk – egy olyan cselekedetre, amely mentes az egónktól – azonnal megvilágosodunk. Swami Sivananda és Teréz Anya Karma jógik.

A Rádzsa Jóga a nyolcfokozatú ösvény (vagy Ashtanga Jóga), melyet Patanjali írt le a Jóga Szútrában. Főképpen az elme tendenciáinak és sajátságainak megfigyelését és vizsgálatát hangsúlyozza, és arra tanít, hogy identitásunkat eltávolítsuk elménk fluktuációitól, melynek hatására megvalósítjuk a létezés Egységét. Sri Krishnamacharya és Sri K. Pattabhi Jois mindketten Rádzsa jógik.

A 20. század elején Sri Aurobindo azt tanította, hogy a jóga négy ösvényét be lehet integrálni ha mind a négy ösvényből merítünk nem csak azért, hogy a gyakorló tudatállapota emelkedjen és megvilágosodjon hanem, hogy pozitív változás induljon meg a világban. A Dzsivamukti Jóga a jóga egy ilyen integrált rendszere.

Az ászanákat a Rádzsa Jógához tartozó gyakorlatoknak tartják, de az ászanák tulajdonképpen minden jógatípusba besorolhatóak. Ahhoz, hogy jógát gyakoroljunk inkarnálódnunk kell – vagyis fizikális testben kell élnünk. A bhakta szíve és torka mantrázik, ezek testrészek, a dzsnáni ül és meditál a testében, a karma jógi teste segítségével viszi véghez az együtt érző tetteket. Az ászana a Földdel és minden mással való kapcsolatunkra vonatkozik, és arra is, hogy a másokkal való kapcsolatunk fizikális. Az ászanák gyakorlása közvetlenül elvezethet minket a megvilágosodáshoz, mivel az egyetlen dolog, ami köztünk és a megvilágosodás közt van, az önmagunk és mások percepciója. A karma, mely a másokkal való interakciónkból jön létre, a testünk szöveteiben tárolódik – tulajdonképpen a karmánk teszi ki a testünket – a testünk ászanákkal történő átmozgatásának hatása karmatisztítás, segít nekünk kellemesebben érezni magunkat a testünkben, másokkal való kapcsolatainkban, és végül a szabadsághoz és a felszabaduláshoz vezet el.

         Ha megnézzük az emberiség történelmét azt látjuk, hogy a civilizáció és a szervezett vallások megerősödtek és így a mások iránt mutatott előítéletek is. A két legősibb ilyen előítélet a nőgyűlölet és az állatok gyűlölete, a fizikális testről alkotott negatív kép körül forog, mely a testtel úgy bánik, mintha a kegyvesztettséget reprezentálná, és megzabolázni, degradálni vagy formára kellene kovácsolni. Az idők során az emberek egyre inkább elszakadtak a Földtől, a fizikális testüktől, és a többi állat közti helyüktől. Hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat speciális esetként értelmezzük és arroganciával törekszünk arra, hogy megkülönböztessük magunkat az állatok fizikalitásától. Ez odáig vezetett, hogy hibásan úgy gondoljuk, ahogy élünk és ahogy a Földdel és más lényekkel bánunk, annak nincs káros következménye számunkra, más lények vagy a Föld számára.

Ha a jóga történetét nézzük meg, a gyakorlatoknak egyre részletesebbé és kifinomultabbá kellett válniuk annak érdekében, hogy saját egyre fokozódó élettől való elidegenedésünket meg tudják szólítani. A legkorábbi írások a boldogságról, a megvalósításról, a harmonikus életről, Isten és magunk megismeréséről nagyon idealisztikusnak, filozofikusnak és nagyon bonyolultnak tűnnek a ma emberének megértés és a gyakorlatban való megvalósítás szempontjából. A Rig Véda például azt tanítja, hogy „Ezt ki tudja? Senki sem tudja.” Legtöbbünk számára egy kicsit több útmutatásra van szükség. Ezért a Védák tanításainak kivonataként születtek meg az Upanisádok, tehát narratívákká, történetekké és parabolákká alakították őket. Sok embernek még konkrétabb instrukciók kellenek, így született a Jóga Szútra és a Bhagavad Gita, melyek nagy részét vonatkoztathatjuk a jelenre, nagy részük mégis absztraktnak tűnik számunkra. A középkorban jött a Hatha Jóga Lámpása, mely részletes instrukciókat ad 15 ászanához, számos egyéb gyakorlat mellett.

         Úgy tűnik, ahogy telt az idő egyre nehezebbé vált az élet misztériumának megértése a konfliktusok korában, a Kali Yugában. A kereső hagyományosan talált egy tanítót, aki talán ellátta egy mantrával, melyet ha a mester iránti teljes odaadással és hittel recitált, eljutott a megvilágosodásig. Napjainkban csak kevesen rendelkeznek ekkora hittel egy mester vagy egy mantra iránt. Elmondhatjuk, hogy a testünk –  fizikális, energetikai, mentális és emocionális szempontból is – eltompult, elvesztettük az érzékenységünket, azt a képességünket, hogy a szubtilis minőségeket megtapasztaljuk. Sokat feladtunk annak érdekében, hogy „civilizált” életet élhessünk. Az ászanák gyakorlásának hatalma van élesíteni az érzékeinket, és visszaállítani minket természetes állapotunkba – minden létezés teljes egységének az állapotába, az örök boldogság állapotába.

 Sharon Gannon

Forrás: Why Asana?
Fordította: Szabó Nóra

A hónap témája: Ezért szeretjük a háborút

India war

Óh, Kuntí fia! Vagy megölnek a csatamezőn, s a mennyei bolygókra kerülsz, vagy pedig győzelmet aratsz, s a földi királyságot élvezed. Légy hát elszánt, s harcra fel!

Author Photo
Bhagavad-gítá 2.37. vers - A.C. Bhaktivedanta Swami fordítása
India

A háború a legcsodálatosabb verseny, amelyben egy emberi lény részt vehet. Kihozza belőlünk a legjobbat, és eltávolít minden fogódzkodót. Minden férfi fél a csatában. A gyáva az, aki engedi a félelmét túlnőni a kötelességtudatán. A kötelesség az emberi lét esszenciája.

Author Photo
Georg S Patton
United States

Minden ember mást ért a „háború”-szó alatt. De csak a puszta említése mindannyiunk vérét felforralja. Bűntények miatti háború, rákkal szembeni háború, drogháború, terrorháború – mindenki tudja, hogyha az emberek érdeklődését fel akarjuk kelteni valami iránt, elég hozzá a háború szót használni.

A legtöbb háborút a kormányok indítják, de a népesség is nagyon gyorsan csatlakozik. Vajon miért? A kormány nézőpontjából a legtöbb háborút azért vívják, hogy megvédjék vagy kiterjesszék a területeket és az erőforrásokat. Az átlag lakosság szempontjából a háború viszont rengeteg szenvedést és csak kevés nyereséget hoz. A háborúk legnyilvánvalóbb vesztesége a sok-sok ember halála, főként a fiataloké. Vajon miért egyeznek bele az emberek abba, hogy gyermekeik nagy részét kiírtsák valami olyanért, amelyben nekik kevés érdekük van? Kell, hogy legyen valami, amit az emberek tényleg szeretnek a háborúban.

Nem nehéz megérteni, hogy az emberek azért nem tudnak békében élni, mert szeretik a háborút. Úgy tűnik, hogy a konfliktus a létezés egyfajta pikáns átélését adja az embereknek. Globális vonzerővel rendelkezik a zászlók hullámoztatása, az egyenruha viselése és a fegyverek betöltése. Az átlagos, egyhangú létezésünk új értelmet kap, amint letesszük a voksunkat valamelyik oldal mellett és tüzelni kezdünk. Az emberek menetelnek egy zászló alatt és ezáltal valami náluk nagyobb részeseivé válnak. Az általában unalmas életük most kötelességgel, drámával, melodrámával, halállal, áldozattal és hősiességgel telik meg (ez fontos dolog, mivel a háborún keresztül az átlag férfi is hősi tetteket hajthat végre és hősként ismerhetik el). A háborúk listája évtizedről-évtizedre, halott hőstől halott hősig gyakran a történelemről való ismereteink törzsanyaga. A világ azon részein, ahol az emberek jogfosztottá váltak, a háború ad hangot és erőt az embereknek, hogy kifejezzék szociális, poltikai és vallási nézeteiket.

war

Becslések szerint egy évben 362 napon az emberek „nagy” háborút vívnak (az ENSZ határozata szerint a „nagy” háború a legalább 1000 fő/év áldozattal járó háborúkat jelenti). Ezek a „nagy” háborúk hozzák meg a kedvünket az év 365 napjára a belső pszichés háborúinkhoz, a közepes és a kis háborúkhoz, amelyeket a közelünkben élő emberekkel vívunk, valamint az univerzális háborúhoz, amelyet a Földdel és annak erőforrásaival, valamint a nem emberi fajokkal vívunk.

Az első lépés, hogy kárt okozzunk egy másik élőlénynek az, hogy különbözőnek látjuk őt önmagunktól. Hogyha ők „mások”, akkor bánthatjuk őket anélkül, hogy a főszereplő sérülne. Amikor az országok háborúznak egymással, akkor mindig elegendő időt és energiát fordítanak arra, hogy az ellenség embertelen, kegyetlen természetét hirdessék, ezáltal pedig a támadás és a pusztítás érvényességét igazolják.

Az élelem vagy vadászat céljából tenyésztett állatokról úgy tartják, hogy nem rendelkeznek az élethez való joggal, de még arra sem kapnak lehetőséget, hogy az életük alatt méltó bánásmódban részesüljenek. Ma 3,7 milliárd élőlényt ölnek meg évente gulag stílusban „táplálék” címszó alatt. Ez a szám nem tartalmazza a vízi élőlényeket, a kísérleti állatokat, a vadászat által elpusztult élőlényeket, a bundaipart és számos egyéb alattomos módját annak, ahogy ellenük zajlik a háború.

A Földanya elleni háború folyamatosan zajlik, az erőforrások és a fajok kizsákmányolása által a következményekre való tekintet nélkül. Minden évben az olyan helyeken, amelyek nincsenek megátkozva az ENSZ által „nagy” háborúnak nevezett háborúval, az emberek kimennek az erdőbe és a mezőkre, hogy megvívják nagy háborúikat az állatokkal (több, mint 100 millió áldozat/év áldozat), a természettel és egymással a szórakozás, a kötődés kialakítása és az ily módon szerzett önbecsülés céljából. Vidéken a puskalövés, a földmunkagép és a láncfűrész hangja mindennapos figyelmeztésül szolgál a háború állandó fennállásáról, amelyben mindannyian élünk. A háború gondolatával megtöltött atmoszféra táplálja az iskolai lövöldözéseket, az öngyilkosságokat, a bombázásokat és az általános zűrzavart.

war

A közös nevező a kulcsa annak, hogy megváltoztassuk ezt a háborúzó természetünket. Hogyha megtapasztaljuk az egységességet, az egyező vágyakat és szükségleteket másokban, akkor az emberek kevésbé lesznek „mások” és inkább lesznek olyanok, mint mi. A jóga-ászana gyakorlás során sok formán keresztül haladunk végig… felvesszük egy fa, egy hegy, egy bölcs, egy kutya vagy egy kígyó formáját, de az önazonosságunk mindvégig a légzésünkben gyökeredzik, amely minden új formában vagy alakban egyformán jelen van. A gyakorlás végére a teljesség érzése az egységesség megtapasztalásának közvetlen eredménye. A rendszeres jógagyakorlás mindannyiunk számára lehetővé teszi, hogy pár percig „hőssé” váljunk és a boldogság szokatlan érzését megtapasztaljuk. Jógázzunk hát, ne háborúzzunk!

Mantrák a békéért és a háborúzó gondolkodás megszakítására:

Shantih Shantih Shantih
Sarvesham svasti bhavatu, sarvesham shantir bhavatu,
Sarvesham purnam bhavatu, sarvesham mangalam bhavatu

Sarve bhavantu sukhinah, sarve santu niramayah,
Sarve bhadrani pasyantu, ma kashcid dukhabhag bhavet

Om saha navavatu saha nau bhunaktu, saha viryam karavavahai,
Tejasvi navadhitam astu, ma vidvishavahai, Om Shantih Shantih Shantih

2015. július – David Life
Forrás: http://jivamuktiyoga.com/teachings/focus-of-the-month/p/why-we-war
Fordította: Svehla Barbara

A hónap témája: hús, vér, csontok, üres tér

Dorka

A Jivamukti jógairányzat alapítói, Sharon Gannon és David Life az ászanagyakorlás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jóga egyéb aspektusainak (erőszakmentesség, odaadás, meditáció, spirituális hangvibrációk, szentírások tanulmányozása) megvalósítására, amelyeket egyedülálló módon az órarendi órákba is beépítenek. Minden hónapban megadnak egy központi témát, amelyről Sharon vagy David ír egy esszét, és a tanárok a világ minden pontján az aktuális üzenet köré komponálják a Jivamukti órákat. Következzen tehát az aktuális, júniusi téma:

Kāyākāśayoh Sambandha-Samyamāl
Laghu-Tūla-Samāpatteś Cākāśa-Gamanam

A test és az éter közti kapcsolaton való szamjamával a test pillekönnyűvé válik, és elérhető a lebegés állapota.

PJSZ 3:43 Shri Brahmananda Sarasvati fordítása

A világról való tapasztalatunk tele van mindenféle szilárd test egymásba ütközésével. Különösképpen akkor figyelhetjük meg ezt, amikor a világ bármely nagyvárosában tömegközlekedést használunk! Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a többi ember teste szilárd, és hogy ezek össze tudnak ütközni a mi szilárd testünkkel. Abban is teljesen biztosak vagyunk, hogy nehezek vagyunk és hogy a testünk súlya a Föld felé húz bennünket. Általában amiatt aggódunk, hogy elesünk és meghalunk, nem pedig amiatt, hogy elrepülünk vagy elszállunk. Le vagyunk sújtva a dolgok súlya által és rettegünk a naptól, amikor a világunk végleg összeomlik körülöttünk. A komoly dolgokat mindig úgy említjük, mint amik nehezek, súlyosak, míg a komolytalan dolgok könnyűek. Gyerekkorunk óta arra vagyunk utasítva, hogy küzdjünk a gravitáció ellen. Először azzal, hogy álljunk fel, majd járjunk, stb. A gravitáció az ellenségünkké vált, amiatt a látszólagos ok miatt, hogy a szilárd testek emiatt ütköznek egymásba. Ahogy öregszünk, a testünk különböző részei feladják a küzdelmet a gravitációval és a föld felé ereszkednek. A gerincünk előrefelé gördül, ahogy az élet nehézségei terhelik a szívünket és a tüdőnket.

De itt a jó hír: az, hogy ezek a szilárd testek egymásba ütköznek, csak egy olyan elképzelés, amelyet a körülöttünk lévő világra vetítünk. Látjuk, ahogy történik, mivel azt hisszük, hogy ez történik. A testünk és a többi test, amivel találkozunk, szilárdnak tűnik. Szilárd személyként gondolunk magunkra, míg az üres térre úgy tekintünk (ami valójában a fő része a testnek), mint ami nem azonos a testünkkel. Szilárd tárgyakként azonosítjuk magunkat, meghatározott tulajdonságokkal, mint pl. a forma, a szín és a súly. Amikor a formával, a színnel és a súllyal azonosítjuk magunkat, akkor kitesszük magunkat annak a tévhitnek, hogy korlátozott erővel, hajlékonysággal és állóképességgel rendelkezünk.

Ha fenntartjuk a szilárdság elképzelését, akkor mind a test, mind pedig az elme merevvé, tudatlanná és intoleránssá válhat. A keménységgel és a szilárdsággal azonosulunk inkább, minthogy a könnyedséggel és a finom minőséggel tennénk. Valójában, ha összepréselnénk az összes emberi lényt egy szilárd csomóba, nem hagyva helyet köztük, akkor ez a csomó megegyezne egy kockacukor nagyságával – mivel nagyrészt üresek vagyunk. Napi, gyakorlati szinten úgy érzékeljük a testünket, mint ami az üres térben mozog, de valójában jobb leírás lenne a folyamatról, hogy az üresség mozog az ürességben.

Sokunk úgy érzékeli a gravitációt, mint egy misztikus vonzó erőt, amely kinyúlik a Földből és lefelé húz bennünket. Einstein kijelentette, hogy a gravitáció valójában egy görbe a tér-idő kontinuumban, amely egy olyan nehéz test jelenlétéből fakad, mint a Föld. Számára a gravitáció inkább jelentette azt, hogy lecsúszik egy nyúl üregébe, mint azt, hogy átzuhan az üres téren! Néhány kvantumfizikus arra a következtetésre jutott, hogy a gravitáció talán egy univerzális erő, amely a létezés minden lehetséges dimenzióján átnyúlik. Például a jógagyakorlás során, ahol különböző formákat táncolunk el a gravitáció segítségével, valójában üzeneteket küldünk más dimenziókba szöveghullámokként a gravitáció mezején.

Ne tévesszük össze a gravitációt az elektromágnesességgel – ez a valódi kulcsa a levitáció megértésének. Ez csak az elektronokról szól. Minden egyes atomnak, amely felépíti a testünk molekuláit, van egy elektronburka, amely negatív töltésű. Amikor ezek a negatív energiák találkoznak más atomok elektronjaival, akkor visszaverik egymást, mint a mágnes két negatív pólusa. Ez az elektromágneses erő olyan erős, hogy a gravitáció húzásának ellen tud állni. Az atomok elektronjai a talpunk alján ütköznek a talpunk alatt lévő padló atomjaival. Azt gondoljuk, hogy a talajon járunk, miközben valójában egy kicsivel a felszíne felett lebegünk. Az elektronburok leadhat elektronokat, vagy megoszthatja őket a közelben lépvő atomokkal – ez kapcsol minket össze más dolgokkal és ez tartja össze a molekulákat.

Bodhi rupam bodhi-sattvam, bodhi-gamyam anamayam.
 Param-satyam param-shantam, param-brahma parat-param.

Ez az intelligencia formája és esszenciája, amely intuíció által tapasztalható meg. Ez tiszta, egyszerű és transzcendentális. Ez a legfontosabb valóság, a legfontosabb igazság, a legvégső nyugalom: amit Brahmannak neveznek. Ez a Brahman kisebb, mint egy atommag, de hatalmasabb a leghatalmasabbnál. Hogy lehet valami kisebb a legkisebbnél, ugyanakkor nagyobb a legnagyobbnál – egyazon időben? A válasz egyszerű: üres.

Az atomok, amelyek felépítik a testünkben lévő molekulákat 99,99999…%-ban üresek. Ha felnagyítanánk egy atomot egy hatalmas futball stadion méretűre, akkor a sejtmag nagyjából egy narancs méretű lenne a pályán, míg az elektronok a stadion ülésein lennének elosztva. Minden más üres tér – oly könnyed, mint a pamut piheszála.

2015. június – David Life

A hónap témája: egyesülés, azaz a másság érzésének megszűnése

Meditáció

A “jóga” vagy “egyesülés” állapotának azt nevezzük, amikor az egyéni én újra egyesül a végtelen, szétválaszthatatlan és örök Énnel. A jógát szamádhiként, azaz áldással teli eksztázisként is szokták jellemezni, hiszen hatalmas megkönnyebbülés újra kapcsolódni az egészhez megannyi életen át tartó vándorlás után az elkülönültség illuzórikus világában. A jóga módszertana segít összeilleszteni azt, ami látszólag elkülönült.

Minden jógagyakorlat célja a megvilágosodás. Mások érzékelése – azaz önmagunk észlelése másoktól elkülönülten – a megvilágosodás legnagyobb akadálya. A megfelelő jógagyakorlatoknak azzal kell foglalkoznia, hogyan oldjunk fel a másság érzését az életünkben. A jóga megtanítja nekünk, hogy a valóságban csak egység létezik; a másság csak az elménkből származó illuzórikus kivetülés, amelyet a múltbéli tetteink (karmák) eredményeznek. A gyakorlatok segítenek megtisztítani a karmánkat, amelybe a másokhoz fűződő kapcsolataink is beletartoznak, és ezáltal megtapasztalhatjuk a létezés egységét.

Az ősi írásban, a Jóga-szútrákban Patandzsali javasol néhány módszert, amelyek segíthetnek feloldani a másság érzését, és közelebb hozhatnak az egyesüléshez. Patandzsali azokhoz szól, akik még mindig elkülönültek, de érdekli őket az énük és mások közti elkülönültség feloldása.

Azt javasolja, hogy ha még mindig másokat látunk, és nem az isteni egységet, akkor: legelőször is – ne bántsuk őket (ahimszá); másodszor – ne hazudjunk nekik (szatja); harmadszor – ne lopjunk tőlük (asztéja); negyedszer – ne manipuláljuk őket szexuális téren (brahmacsarja) és ötödször – ne legyünk kapzsik, ne vegyünk el annyi mindent, hogy elszegényítsük őket (aparigrahá). Ezeket az irányelveket a második fejezetben tárja elénk, a gyakorlásról szóló fejezetben, és az öt jamának nevezi őket, azaz öt módszer, amellyel szabályozhatjuk a viselkedésünket azokkal szemben, akikkel összehoz az élet.

Gyakorlati szemmel nézve azonnal látható, hogy ahogyan másokkal bánunk, az tükröződik a saját életünkben is. Az életünkben feltűnő mások valójában önmagunk kivetülései. Ha mi boldogságra és a szenvedés megszűnésére vágyunk, akkor minden élőlényhez fűződő kapcsolatunknak kölcsönösen előnyösnek kell lennie. Sosem származik tartós és valódi boldogság mások boldogtalanságából. Nem származhat tartós és valódi szabadság abból, ha másokat megfosztunk a szabadságuktól.

Patandzsali elárulja nekünk, hogy milyen várható eredményei lesznek annak, ha megvalósítjuk ezt az öt jamát az életünkben. Ha nem bántunk másokat, akkor mások sem fognak bántani minket. Ha mindig igazat mondunk, akkor hallgatni fognak ránk. Ha nem lopunk senkitől, akkor bőségben élhetünk. Ha tisztelettel bánunk másokkal és nem manipuláljuk őket szexualitással, akkor jó egészségnek és életerőnek fogunk örvendeni. Ha ellenállunk a kapzsiságnak, akkor megértjük, hogy miért születtünk, és milyen sors vár ránk.

Ha meg akarjuk tudni, hogy kik vagyunk, akkor azzal kell kezdenünk a kutatást, hogy megnézzük, mennyire vagyunk hajlandók felülvizsgálni a kapcsolatainkat, hiszen az, hogy hogyan bánunk másokkal meghatározza, hogy mások hogyan bánnak velünk. Az pedig, hogy mások hogyan bánnak velünk meghatározza, hogy hogyan látjuk magunkat, és ahogy magunkat látjuk, az meghatározza, hogy kik vagyunk.

Az egyszerű kézmozdulat, amikor összeérintjük a két tenyerünket a szívünk előtt (namaszté mudra), amikor üdvözlünk valakit, vagy elismerésünket fejezzük ki szavak nélkül adja át az egység varázsát. Két kéz összeér: a jobb és a bal, a Nap és a Hold, a ha és a tha, az én és a mások. Ez a kézmozdulat írja le legszebben a jógát: egység, a végső igazság.

—Sharon Gannon

A hónap témája – április

april-header

Fordított testhelyzetek

A Jivamukti jógairányzat alapítói, Sharon Gannon és David Life az ászanagyakorlás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jóga egyéb aspektusainak (erőszakmentesség, odaadás, meditáció, hangvibrációk, szentírások tanulmányozása) megvalósítására, amelyeket egyedülálló módon az órarendi órákba is beépítenek. Minden hónapban megadnak egy központi témát, amelyről Sharon vagy David ír egy esszét, és a tanárok a világ minden pontján az aktuális üzenet köré komponálják a Jivamukti órákat. Közvetkezzen tehát az aktuális, áprilisi téma:

A fordított testhelyzetek számos okból a legfontosabb ászanáknak tekinthetők. A pozitív hatásuk fizikai, pszichológiai és spirituális szinten egyaránt érezhető. A test teljes rendszerét harmonizálják, kiegyensúlyozzák nem csak a fizikai, de az energetikai, az érzelmi és a mentális testet is, valamint támogatják a spirituális fejlődést. A fejjel lefelé töltött idő javítja az egészséget, lassítja az öregedést, javítja az izmok és a bőr tónusát, segíti a keringést és a kiválasztást, élénkíti az emésztést, növeli a csontok sűrűségét, erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt és a szorongást, növeli az önbizalmat és a koncentrációt, stimulálja a csakrákat, továbbá nyugodtabbá, boldogabbá, optimistábbá és spirituális beállítottságúvá tesz. A fordított testhelyzetek gyakorlása egyenesen az önmegvalósításhoz is elvezethet. Hogyan lehet a felsorolt összes hatás valódi?

A válasz abban a tényben rejlik, hogy a fordított testhelyzetek megfordítják a gravitáció testünkre kifejtett hatását, és erőteljes frissítő masszázsban részesítik a belső szerveket. Ez segíti a szervek méregtelenítési folyamatait, mivel stimulálja a mozgást és megakadályozza a pangást. Ez a belső felpezsdülés jó hatással van az izmok és a bőr tónusára. A test fejjel lefelé fordítása új megvilágításba helyezi a Földdel való kapcsolatot, és a testhelyzet tartása közbeni egyensúlyozás növeli a csontok sűrűségét.

A fordított ászanák erősítik a szívet, és segítik a vér áramlását a vénákban. Számos szakember véleménye szerint ez olyan hatással van a testre, mint az aerob típusú mozgások: egészséges szívműködést és jó keringést eredményeznek. Általában miután az artériák ellátták az egész testet friss, oxigéndús vérrel, a vénák csak az izmok mozgásának segítségével tudják legyőzni a gravitációt, hogy visszaáramoltassák a vért a szívbe. Viszont ha fejjel lefelé fordulunk, akkor a vénákban a vér ellenállás nélkül tud áramolni. Ez segít megakadályozni a visszerek kialakulását a lábakban. Amikor fejjel lefelé van a testünk, akkor a szívünk pihenhet. Általában a szívünk éjjel-nappal keményen dolgozik a gravitáció ellenében, hogy az oxigéndús vért az agyba szállítsa, de amikor fejjel lefelé vagyunk, akkor a vér magától folyik, minden erőfeszítés nélkül.

A fordított testhelyzetek stimulálják az egész nyirokrendszert, ezáltal erősítik az immunrendszert. A belső elválasztású mirigyek közül különösen az agyalapi- és a tobozmirigy működését segítik, amelyek a rájuk kifejtett nyomás hatására hormonokat bocsátanak ki, amelyek szabályozzák a sejtszintű metabolizmust. Ez pedig egészséggel, egyensúllyal, tisztasággal, életerővel és optimizmussal tölti el az egész test-elme rendszert.

Amikor a testünket megfordítjuk, akkor szó szerint a feje tetejére áll a világ. Ez segít megtapasztalni az új szemléletmódok és hozzáállás előnyét. Minden, amit megszokottnak és normálisnak fogadtunk el előtte, hirtelen kicsúszik alólunk. Ez a kibillenés arra késztet minket, hogy a pszichénk olyan területeire merészkedjünk, amelyekhez előtte még nem igazán közelítettünk. Ahhoz, hogy teljesen átéljük az új megfigyelési pont élményét, a testünket és az elménket egyaránt relaxálnunk kell, és teljes hittel meg kell hódolnunk az Isteni előtt.

A fordított testhelyzetek által új típusú visszatérést és újjászületést élhetünk át. Különösen igaz ez a sírsászana által kiváltott élményre, amikor a fejünk a földön nyugszik és az ászana támaszává válik. Ilyenkor azt érezhetjük, hogy fejjel előre húzódunk vissza a Földbe, a forrásunkhoz. Mintha az anyaméhbe indulnánk vissza a fejünkkel. Az átélt élmény megújult kreativitást eredményezhet. Annak, hogy a szívünket fizikai szinten a fejünk felé helyezzük, mély pszichológiai hatása van, mivel ezáltal a szívben található intuitív, érző agy felülkerekedik az intellektuális, ítélkező elmén.

A legfontosabb fordított testhelyzetek a sírsászana (fejenállás), a szálamba szarvángászana (vállállás), a halászana (ekepóz), az adhómukha vriksászana (kézenállás), a pincsha majúrászana (alkartámasz) és a viparita karani (lábak a falon). Mindegyiket érdemes napi szinten gyakorloni. Ha nincs időd arra, hogy részt vegyél egy több órás ászanaórán, amely tartalmazza a Jivamukti Yoga órák 14 pontját, akkor legalább végezz fordított testhelyzeteket – különösen a sírsászanát és a szálamba szarvángászanát – mindegyikben legalább öt percet eltöltve. Ha még erre sincs időd, akkor a legkevesebb az, hogy az adhómukha vriskászanát 25 légzésig tartod, ha szükséges, akkor akár a fal mellett. A lényeg az, hogy ne teljen el nap fordított testhelyzetek nélkül. Ez alól kivételt képeznek a hölgyeknél a menstruáció napjai, amikor ezek a testhelyzetek megzavarhatják az apána lefelé irányuló mozgását.

A sírsászanát az ászanák királyának is nevezik, ezért ezt tartják a legfontosabb ászanának. Mindegyik ászana hatással van egy adott csakrára, a fejenállás a szahaszrára (korona) csakrát stimulálja. A csakrákoz tartozó karmikus kapcsolat az Istenhez fűződő viszonyunk. A tudat kémiai minőségű, a sírsászana pedig az agyalapi- és a tomozmirigyet stimulálja az agyban, amelyek olyan hormonokat bocsátanak ki, amelyek a tudat kiterjesztését segítik, ezáltal lehetőséget nyújtanak arra, hogy elengedjük az anyagi, evilági problémáinkat, és kinyíljunk a kozmikus tudat felé. A fordított testhelyzetek tehát kinyitják a Mennyország kapuját.

~Sharon Gannon

A hónap témája – január

january-header_0

A Jivamukti jógairányzat alapítói, Sharon Gannon és David Life az ászanagyakorlás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jóga egyéb aspektusainak (erőszakmentesség, odaadás, meditáció, spirituális hangvibrációk, szentírások tanulmányozása) megvalósítására, amelyeket egyedülálló módon az órarendi órákba is beépítenek. Minden hónapban megadnak egy központ témát, amelyről Sharon vgy David ír egy esszét, és a tanárok a világ minden pontján az aktuális üzenet köré komponálják a Jivamukti órákat. Következzen tehát az aktuális, januári téma:

Betelt a pohár!

atha yogánusászanam

“Most következzen a jóga bemutatása, ahogyan azt tapasztaltam a természetes világban.”
Patandzsali: Jóga-szútrák I.1.

Mindannyian ugyanabból az okból kezdtünk bele a komoly jógagyakorlásba – mert betelt a pohár! Ez azt jelenti, hogy elegünk van!

Az atha szó azt jelenti, hogy most. De ez több, mint egyszerűen “ebben a pillanatban”; azt jelenti inkább, hogy “mindezek után”, “továbblépve”. Ennek az apró különbségnek valójában nagy jelentősége van, mivel azt jelöli, hogy ami eddig történt, az most meg fog változni. Tehát Patandzsali az első szútrájában közvetlenül azokat szólítja meg, akiknek már elegük van abból, ami eddig történt. Mindenkinek különböző története van arról, hogy mivel van tele a hócipője – borzasztó munka, drogfüggőség vagy bonyolult kapcsolatok. De alapvetően ugyanaz történik mindenkivel, aki elkezd jógázni – egy adott ponton felmérjük, hogy mennyi nagyszerű élményben és mennyi szenvedésben van részünk, és arra jutunk, hogy inkább csak szenvedés jut nekünk – még ha a kínok viszonylag enyhék is, például “minden rendben van, de tudom, hogy ennél többet is kínálhat az élet.” A legtöbb ember nem jut el idáig; nem készek még elengedni a régi modellt. Néhányan kifejezetten szeretnek szenvedni, és azonosulnak vele. Ők még nem jutottak el arra a pontra, ahol már annyira elegük van, hogy azt mondják “rendben, de mi van még mindezen kívül? Felkutatok mindent, hogy rájöjjek!” De akik már ezt mogfogalmazták, azokat megragadja Patandzsali, és így szól hozzájuk: “készen állsz meghallgatni, amit mondani fogok.” És ezt a jó hírt fejezi ki az atha szó.

A sászanam szót szabályokként vagy külső forrásból származó utasításokként értelmezhetjük, amelyek megmondják, hogy mi legyen a következő lépésünk. De ha az anu szót elétesszük, ami szó szerint atomot jelent, akkor megváltozik az értelme, és belső indíttatásból eredő viselkedésformákat fog jelenteni. Például “szomjas vagyok, úgyhogy iszom egy kis vizet.” Ez ilyen egyszerű: nem szabályként gondolunk arra, hogy eszünk vagy iszunk, ha éhesek vagy szomjasak vagyunk, hanem csak megtesszük. Ebben a szútrában Patandzsali azt mondja, hogy a jóga is az ilyen természetes igények egyike. Bennünk, rajtunk keresztül áramlik, és alapvetően ha képesek lennénk elállni az útból, akkor szabadon megnyilvánulhatna az életünkben. És éppen ez a jóga gyakorlása: megtanulni elállni az útból.

Természetesen nagyon nehéz elengedni azt a részünket, amely akadályozza a bölcsesség és tisztaság szabad áramlását, mivel mélyen beágyazódott a kultúránkba. Az ő szabályai szerint nézünk szembe a világgal, ő az első számú védelmi vonalunk: mutatja milyen nehéz a helyzetünk, és mennyire áthatolhatatlanok a problémáink. De Patandzsali azt mondja, hogy ez a részünk természetellenes, ránk van erőletetve, és bármikor levehetjük, mint egy elhasznált ruhát. De ez nem ilyen egyszerű. Az összes elménket megkötő akadály a testünkbe is bebetonozta magát különböző formákban. Ezért a jógagyakorlás célja, hogy megtalálja ezeket a pontokat, ahol beragad az energia, legyen az az elménkben, a vállunkban, vagy a csípőnkben. Ezért a jógát gyakran szabályozásnak is nevezik. De fontos megérteni, hogy ez nem olyasféle szabályozás, amelyet külsőleg erőltetnek ránk, vagy a tanárok esetében nem olyan, amit bárkire is ráerőltethetünk. Ez a fegyelmezettség belülrő fakad. Amikor túljutunk gyakorlás közben az akadályokon, legyenek azok bármilyenek, akkor megértjük hogy a nehézséggekkel való szembenézés áldott pillanat és kiváló lehetőség. Nem kudarc, hanem esély arra, hogy megértsük mi választ el minket másoktól, az életünkben megjelenő szenvedés természetét, az előítéletek és berögződések szerepét az életünkben stb. és elengedjük őket. Ez nagyon gyorsan is történhet, egy pillanat alatt, de néha több időre van szükség; nem könnyű kibújni egy gondosan megtervezett páncélzatból. A nagy tanító, Dharma Mittra gyakran mondta, hogy “őrülj meg és tedd meg!” Legyen tele a hócipőd! De ne azért, mert a tanárod ezt kérte vagy azért, mert ez a szabály. Tedd azért, mert ezt akarod tenni, mert eleged van abból, ahogy a dolgok mennek, és változtatni akarsz! Tedd azért, mert tenni akarod! Tedd azért, mert le akarsz számolni a kegyetlen diktátorral – az elméddel való azonosulással! Tedd úgy, hogy a személyes forradalmaddá váljon! Atha…

Írta: David Life

A hónap bandhája: december

A hónap bandhája: December, Szilvi

Azért esett a választás Szilvire ebben a hónapban, mivel azon kevés magyar astangások közé tartozik, aki a világot jelentő matracot nem vezetett órán kezdte el koptatni, áztatni, hanem már rögtön a “pályafutása” elejétől Mysore stílusban gyakorol, követve ezzel a dél-indiai astangás hagyományokat. Csaknem egy évnek kellett eltelnie amíg “eljutott” egy, a manapság oly divatos és a nagyközönség által legtöbbet látogatott gyakorlási módra: a vezetett órára. Felmerülhet a kérdés: van-e komoly astanga gyakorlás Mysore stílus nélkül? Az interjú végén erre is fény derül!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?

Szilvi: Esküszöm, bandha engem úgy segéljen!

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?

Szilvi: Már sok jel utalt arra, hogy ezen az ösvényen kell elindulnom. Tavaly decemberben egy nagyon kedves barátom javasolta, hogy próbáljam ki a jógát, jót fog tenni. Mivel gyerekkorom óta versenyszerűen sportoltam, kicsit ódzkodtam az elején tőle. Január első hetében elmentem egy Iyengar órára, ami szörnyű volt. Nem éreztem semmi megerőltetést, furák voltak az emberek, és a jógaoktató személyisége abszolút nem tetszett. Nekiálltam az interneten keresgélni, majd az egyik barátnőm mondta, hogy nézzek le arra a helyre ahová ő is jár. Megnéztem az órarendjét, elolvastam az oktatókról szóló leírást, és első pillanatra nagyon szimpatikusnak tűnt a hely. Mivel nekem csak a reggeli órák jók általában, így nem volt kérdés, hogy astanga órára megyek. Nem tudtam mire számítsak, semmit nem mondott nekem az, hogy Mysore stílus. Belecsöppentem egy zárt közösségbe és azóta is tart a nagy szerelem. Maga a légkör, az a nyugalom, ami körbevesz, és természetesen az oktató tudása, személyisége, na, pont erre volt szükségem.

BW: Milyenek voltak az első órák?

Szilvi: Az első óra után öt napig alig bírtam menni olyan izomlázam volt. Mivel előtte sosem jógáztam, minden új volt. Nagyon sokat figyeltem, és próbáltam koncentrálni, hiszen néhány póz ezt eléggé megkövetelte. Viszont tetszett az a fegyelem, ami ott volt. A közös mantraéneklés, a segítő oktató és a társak, akiket az első pár hétben követtem. Bevallom őszintén az első óra után inkább a testmozgás miatt mentem, hisz a sok év versenysport után úgy éreztem, itt aztán jól elfáradok, kellő mozgást kap a testem. Minél előbb fejlődni akartam, és új pózokat tanulni. Aztán hamar rájöttem, hogy amíg az alapok nincsenek meg, addig nem lehet a következő szintre jutni. 1-2 hónap után észrevettem, hogy az elmémet is sikerült kicsit lenyugtatni, kiegyensúlyozottabb lettem, és nagyobb türelmem van az embertársaimhoz.

BW: Változott-e a gyakorlásod a hónapok múlásával? Ha igen hogyan?

Szilvi: Természetesen. Az első hónapok azzal teltek, hogy megjegyezzem a sorozatot. Addig nem nagyon tudtam a végrehajtásra megfelelően koncentrálni. Miután automatikus lett az ászanákba be- és kivezető szigorú mozdulatsor (vinyásza számolás), felfedeztem hogyan is kellene bizonyos tartásokat helyesen végrehajtani. Kezdetben a külső tényezők elterelték a figyelmem, ki mit gyakorol, hogyan kellene nekem is csinálni, aztán idővel sikerült magamra fordítani a figyelmet. Persze még rengeteget kell tanulnom, de valahol el kellett kezdeni.

BW: Milyen hatása lehet a rendszeres jógagyakorlásnak a mindennapokra?

Szilvi: Tagadhatatlanul pozitív. Mind mentálisan, mind a testre gyakorolt jótékony hatása közismert. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz az ember, a mindennapi stresszre is kevésbé reagál. Rendszert visz az ember életébe a mindennapi jóga. Hisz reggel korán kell kelni, ezért nincs sem ideje, sem ereje az embernek hajnalig bulizni, mértéktelenül táplálkozni, inni. Teli hassal nem lehet gyakorolni. Az ember a rossz szokásait elhagyja, más dolgok lesznek fontosak számára. Mintha egy más szemüvegen keresztül látná a világot. Fizikálisan is rendkívül sok pozitív hatása van. Ruganyosabb lesz a test, a méregtelenítés is fokozódik, az állóképesség és az erő is fejlődik, pont ott, ahol kell.

BW: Mielőtt bárki is az gondolná, hogy ha elkezd rendszeresen jógát gyakorolni, akkor az élete egy csapásra megváltozik és egy tündérmese veszi kezdetét, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mi történt Veled az utóbbi pár hétben? Hogy vagy?

Szilvi: Huh, hát már jobban vagyok köszönöm. Az elmúlt években sok negatív dolog felgyülemlett bennem, és hát az emberi test már csak olyan, hogy nem mérgezheted magad örökké. Előbb-utóbb válaszol. A kérdés, mennyire tudsz olvasni a jelekből. Elég rendszertelen volt az életem a jóga előtt. Fiatalon az ember azt hiszi, bármit megtehet, következmények nélkül. Sokat dolgoztam fesztiválokon, alig aludtam pár órát, rendszertelenül táplálkoztam, akkor is csak valami gyors kaját, és egy kicsit kikészült a szervezetem. A jóga jótékony hatására elkezdtem tisztulni, aminek tünetei is jelentkeztek. Egy kemény diétán vagyok túl, ami szintén rádöbbentett jónéhány dologra. Nem ehettem húst, se kenyeret, se cukrot, se tejet. Az első napokban nagyon nehéz volt, de ez is csak egy életforma, hozzá lehet szokni. A májam és az epém nem nagyon tudta kiválasztani a méreganyagokat, izzadni is alig tudtam régebben. A helyes jógalégzés nagyban segített, hogy még hamarabb kitisztuljon a szervezetemből a sok szemét. Most még természetgyógyászhoz járok, de már lényegesen jobban vagyok. A lemondások és a fegyelem, amit a diéta megkövetelt, hozzájárult, hogy még jobban fejlődjön a személyiségem. Azt hiszem ezt nem sikerült volna így végigcsinálnom, ha nincs az astanga….

BW: Mivel foglalkozol amikor épp nem jógázol?

Szilvi: Egy nemzetközi cégnél dolgozom tanácsadóként. Mellette még egyetemre járok, business manager szakon.

BW: Változott e valamit a munkához való hozzáállásod, munkabírásod, szemléleted mióta rendszeresen gyakorolsz?

Szilvi: A munkabírásommal szerencsére sosem volt baj, hisz mindig sportoltam valamit, így fizikálisan jó erőben voltam, de az emberekhez való hozzáállásom sokban változott. Próbálom minden emberben megtalálni a jót, mitől szerethető, főleg azoknál, akikkel korábban nem volt jó a viszonyunk. Egy kedves barátom mondta mindig: Légy minden lény javára! Eszerint próbálok élni mind a munkámban, mind a magánéletben.

BW: Jöjjön a szakmai rész! Mi a kedvenc ászanád és miért?

Szilvi: A jóga mudra az egyik favorit, nagyon kényelmes póz, valamint addigra már kellően elfáradok, így jó abban az ászanában megpihenni, megnyújtózni.

BW: Melyik az az ászana, amelyik kihívást jelent számodra, megkockáztatom a kifejezést, “nem kedveled”?

Szilvi: Az utthita haszta pádángusthászana volt régen a mumusom, már egész megbarátkoztam vele. Ami mostanság nehezemre esik az az úrdva dhanurászana. A háti 7-8-9-es csigolyám nagyon elkezdett fájni, de mint kiderült az ásványi anyagok nem tudtak beépülni a szervezetembe, és onnan kezdte elvonni a tápanyagot. De azt azért nem mondanám, hogy nem kedvelem. Szeretem a kihívást, és látom hova kell még fejlődnöm.

BW: Mit üzennél azok számára akik még nem jógáznak?

Szilvi: Jógázzatok! Szerintem a mai felgyorsult, rohanó világban pont erre van szüksége minden embernek. Kicsit lelassuljon, befelé forduljon és magában keresse a megoldásokat. Ha lenyugtatja az elmét, figyel a légzésére, nem foglalkozik az egóval, akkor végre észreveszi, hogy mi fontos, és mi számít igazán.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Szilvi! Melyike a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?

Szilvi: Az uddijána bandha. Az elmúlt másfél hónap alatt elég sok problémám volt a hasi szerveimmel, valamint a karácsony, az ünnepek alatt általában elég sok embert érint az úgynevezett “túlevés”. Ez a bandha fokozza a kiválasztást, összepréseli az emésztőrendszereket, így fejtve ki jótékony hatását.

BW: Köszönjük az interjút!

Ígéretünkhöz híven az interjú végén, lehull a lepel arról, hogy van-e komoly astanga gyakorlás, Mysore gyakorlás nélkül: a Bandha Works oktatói szerint NINCS!

2014-ben Te is gyakorolj minél többet a saját légzésed ritmusát követve! Boldog Újévet az összes olvasónknak és minden (leendő) Astangásnak!

A hónap témája – december

2013-dec-header_0

A Jivamukti jógairányzat alapítói, Sharon Gannon és David Life az ászanagyakorlás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jóga egyéb aspektusainak (erőszakmentesség, odaadás, meditáció, spirituális hangvibrációk, szentírások tanulmányozása) megvalósítására, amelyeket egyedülálló módon az órarendi órákba is beépítenek. Minden hónapban megadnak egy központ témát, amelyről Sharon ír egy esszét, és a tanárok a világ minden pontján az aktuális üzenet köré komponálják a Jivamukti órákat. Következzen tehát az aktuális, decemberi téma:

Időgazdálkodás

tyaktva karma-phala-asangam / nitya-tripto nirashrayah
karmany abhipravritto ‘pi / na-eva kimchit karoti sah

“Akinek minden törekvése mentes az érzékkielégítés vágyától, arról tudhatjuk, hogy teljes tudással rendelkezik. A bölcsek azt tartják róla, hogy a tökéletes tudás tüze már felégette tetteinek visszahatásait.”*
Bhagavad Gítá IV.20.

Sokan küszködünk az idővel. Próbálunk mindent belesűríteni a napunkba, és azon aggódunk, hogy nem sikerült tökéletesen időzítenünk – ha időben elkészültem volna, akkor mindenre jutott volna idő; ha több időm lett volna, akkor jobban el tudtam volna végezni a feladatot; nincs idő mindent megcsinálni; és még folytathatnánk a sort…

Számos könyv és tanfolyam foglalkozik az időgazdálkodás témájával, és valóban adhatnak is pár hasznos ötletet. De mi, jógik az elégedetlenségünk okait keressük, amely ebben az esetben a csalódás és az öngyűlölet – azt gondoljuk, hogy nem vagyunk elég jók, valami hiányzik és többet kellene letennünk az asztalra. Bizonyos szintig mindannyian küszködünk ezekkel a kétségekkel, senki nincs egyedül ezzel a problémával.

De hogyan oldhatnánk meg ezt a problémát? Úgy, hogy igyekszünk minél jobban kihasználni az időnket, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mikor kell felengedni, és elismerni, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt, és tudjátok mit? Holnap reggel is felkelek, és újra megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt. Ez a gyakorlás lényege – hogy megújítjuk az elhatározásunkat, hogy mindent megteszünk, miközben nem ragaszkodunk semmilyen eredményhez. Ha az erőfeszítéseink közben folyamatosan gyötör minket az érzés, hogy nem nyújtjuk a maximumot, hogy csalódást okozunk önmagunknak, hogy lenne ennél jobb módszer is, amelyet ha megtalálnánk, akkor minden rendben lenne, akkor az idő okozta szenvedés tapasztalatában részesülünk. Azonban valójában már megtaláltuk a megoldást. Amit éppen ebben a pillanatban teszünk, és ahogy tesszük, az pontosan úgy történik, ahogy történnie kell – nincs semmi jobb vagy más út megtenni! És ebben az adott pillanatban kellene teljesen elmerülnünk ahelyett, hogy kételkedünk, és azon jár az agyunk, hogy talán ezt így mégsem… nem is tudom… talán nem is… csak hát az van, hogy én… ez történik… hát, én inkább nem… Csak belégzés majd kilégzés, szépen egyik láb a másik után.

A savászana (hullapóz) gyakorlat nagyon hasznos ebben a munkában. Segít, ha nem is túljutni, de legalább elkezdeni mélyebben megérteni ezt a problémát, mivel felhívja a figyelmünket az élet múlandóságára és a halál közelségére. Valójában ez a „meghalás” gyakorlása. Lefekszünk, és azt mondjuk magunknak, hogy ennyi volt, nem tehetek mást, nincs több elvégzendő projekt, nincs kit felhívni, nincsenek e-mailek, nincs semmi más… csak annyi maradt, hogy belenyugodjunk ebbe az állapotba. És mi, jógik ezt minden nap gyakoroljuk. Ez a gyakorlat készít fel minket a halálra, nem úgy, mint a kultúránkon belüli neveltetés – hogy kétségbeesetten és mindenáron tegyünk meg annyi dolgot, amennyit csak tudunk. A meditáció szintén mélyreható módszer, amely itt is a segítségünkre lehet: általa csatlakozhatunk a bennünk rejlő örök és sosem változó igazsághoz, és megérthetjük azt, hogy ezek a küzdelmek és kétségek önmagunkkal szemben nem az igazi önvalónk részei. Ez a jóga művészete: felfedezni, hogyan részesülhetünk ebben azáltal, hogy olyan kérdéseket teszünk fel, mint ki ez az én, aki cselekszik? Ki ez az ahamkára, ez az öntudat vagy egó? Ki is itt a valódi cselekvő? A jógi azáltal törekszik arra, hogy felhagyjon a cselekvéssel, hogy meghódol Isten előtt, és azt kéri, hogy váljon Isten akaratának eszközévé. Találnunk kell egy olyan módszert minden reggel, vagy legalább valamikor napközben, amely által felajánljuk magunkat az Isteni Akaratnak, mivel ha mi – azaz a korlátolt személyiségünk – azt gondoljuk, hogy nekünk egyedül kell mindent véghezvinnünk, akkor a nyomasztó teher súlya alatt biztosan kudarcra leszünk ítélve. De ha képesek vagyunk átadni magunkat a határtalan energiának, ha rábízzunk magunkat Istenre és az ő csatornájává válunk, akkor bármire képesek leszünk!

Írta: Sharon Gannon

*A fordítás forrása: A Bhadavad Gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust 2006. második kiadás.

A hónap témája – november

523263_10151267547211177_328798669_n

A Jivamukti jógairányzat alapítói, Sharon Gannon és David Life az ászanagyakorlás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jóga egyéb aspektusainak (erőszakmentesség, odaadás, meditáció, spirituális hangvibrációk, szentírások tanulmányozása) megvalósítására, amelyeket egyedülálló módon az órarendi órákba is beépítenek. Minden hónapban megadnak egy központ témát, amelyről Sharon ír egy esszét, és a tanárok a világ minden pontján az aktuális üzenet köré komponálják a Jivamukti órákat. Következzen tehát az aktuális, novemberi téma:

Haladjunk a kedvesség felé

samniyama-indriya-gramam / sarvatra sama-buddhayah
te prapnuvanti mam eva / sarva-bhuta-hite ratah

“De akik az érzékek szabályozásával s azáltal, hogy egyenlőek mindenkivel szemben, teljes szívükből az Abszolút Igazság személytelen aspektusát, a megnyilvánulatlant imádják, amely túl van az érzékek felfogásán, s amely mindent átható, felfoghatatlan, változatlan, szilárd és mozdulatlan — az ilyen emberek, akik mindenki jólétéért fáradoznak, végül is elérnek Engem.”*
Bhagavad Gitá XII.3-4

Néha kétségek és negatív gondolatok uralkodnak felettünk, különösen olyankor, amikor a hírek is tragédiákkal vannak tele: az iskolai lövöldözések és értelmetlen háborúk, bántó politikai szónoklatok, a kapzsi bankok ügyletei és olyan atrocitások, amelyeket mi emberek követünk el önmagunk, más állatok, az óceánok és az erdők ellen. Ilyenkor a bolygónk teste visz minket egyre közelebb egy környezeti, fiziológiai és pszichológiai összeomláshoz. Bizonyos szemszögből nézve a dolgok egyre rosszabbak. De vajon valóban ez az egyetlen nézőpont, és ha igen, van-e erőnk változtatni rajta?

Ha meg akarjuk érteni, hogy mi zajlik a pszichénkben, hogy milyen félelmek és vágyak rejtőznek a tudatalattinkban, akkor érdemes megfigyelni a szórakoztató kultúrát. Például ha 18-19. századi irodalmat olvasunk, akkor mindenütt osztályharcot és érzelmi kielégületlenséget látunk. A szereplők általában elégedetlenek, és úgy érzik, hogy a társadalom áldozatai. De alig tesznek említést a rendszer valódi rabszolgáiról – a lovakról, akiket arra kényszerítenek, hogy az embereket kocsikon húzzák egyik helyről a másikra; vagy a tehenekről, akiket szűk istállókba kötnek, és erőtlenül termelik a tejet. A többi állat csak statisztaként szerepel, jelentéktelenek a fontos emberi történetekben.

Az ’50-es években nőttem fel, amikor a háborús és a science fiction/szörny/űrlény filmek voltak igazán népszerűek. A hihetetlenül zsugorodó ember sztori hőse másfél centiméteresre ment össze, és óriási pókokkal küzdött egy varrótű segítségével. A korszak szinte összes filmjét nagy bizalmatlanság jellemzi a természettel szemben, és az emberek törékenységét és sebezhetőségét mutatják be. A főhős megsemmisít és győzedelmeskedik, ahelyett, hogy kommunikálna, együttműködne és megállná a helyét. Végig a „mi mindenki ellen” nézet uralkodik.

Manapság az olyan filmek és könyvek, mint a Mátrix vagy a Felhőatlasz a valóság természetéről tesznek fel kérdéseket. Feltárják a karma és a reinkarnáció törvényét, és olyan szereplőket mutatnak be, akik felhatalmazottak arra, hogy a valóságon belül munkálkodjanak, miközben megoldják a problémáikat és javítják a helyzetüket. Ezeket a műveket aligha értették volna meg az ’50-es években, mivel túlmutatnak az akkori felfogáson. Ezért én azt gondolom, hogy jó irányba haladunk. Az üzenet már nem az, hogy „mi mindenki ellen”, inkább több hangsúlyt helyeznek a sunjatára (ürességre) – a problémák okát az egyénben keressük az „arctalan többiek” helyett, és leleplezzük a vállalatok/kormányok valódi természetét: a bennünk felébredő kapzsiság és unalom hatalmas megtestesülését. Tehát ebből a szemszögből nézve úgy tűnik, valóban elindult a kulturális fejlődés, sokakra azonban még nincs hatással, ezért ők továbbra is elégedetlenek. Vajon hogyan tudnánk az egyre mélyebb megértésünket a világról összhangba hozni az érzelmi és spirituális rétegeinkkel? A válasz: kedvesség által.

Amikor az állatok jogairól beszélek, az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy: „Minek ennyit foglalkozni az állatkínzással, mikor annyi ember szenved a világban?” Én azért törődöm az állatokkal, mert mindannyian állatok vagyunk, és úgy döntöttem, hogy nem zárom be magam az előítéletes rendszerbe, amely szerint egyik állat értékesebb, mint a másik. Az emberi lények is állatok – ez biológiai tény – és a nem-emberi állatok szisztematikus és megkérdőjelezhetetlen kínzása olyan kulturális környezetet teremt, amelyben a bántalmazás elfogadott jelenség, és ezért az emberekre is kiterjed. Ha szeretnénk ezt a problémát megoldani, akkor a gyökerét kell megtalálni, máskülönben az erőfeszítéseink csak a felszínt fogják súrolni, és a probléma kétségtelenül újra megjelenik majd. Ahogy a szent tanárom, Swami Nirmalanda mondja: „Ha szelektálunk, hogy kit szeretünk és kit nem az előítéletekhez vezet, és ahhoz az érzéshez, hogy különállóak vagyunk az élet teljességétől. Inkább kozmopolitának kellene lennünk, az egész teremtés állampolgárának és mindenki barátjának.” A kedvesség éppen ebbe az irányba vezet.

Mindannyian sikeresek akarunk lenni. A jóga azt tanítja, hogy a siker azokhoz jön, akik barátságosak és kedvesek másokkal. Ahhoz, hogy a jóga megtörténhessen (Shri Brahmananda Sarasvati jellemzése szerint ez azt jelenti, hogy felszabadulunk az anyagi javak fogyasztásától, a Föld és a többi állat kiirtásától, átéljük az örömét annak, hogy nincs szükségünk semmire és így is teljesek vagyunk) fel kell fedeznünk a kedvességet. Nem viselkedhetünk görcsösen és fösvényen, hogy csak azokkal vagyunk kedvesek, akiket kedvelünk és minket is kedvelnek, vagy akiktől várunk valamit. Mikor kiterjesztjük a kedvességünk határait, akkor elkezdjük megérteni, hogy valójában határtalan lények vagyunk. Ez valóban nagyszerű kaland: szétszakítani az én-központú láncainkat, amelyek a saját szívünkhöz kötnek minket, és elkezdeni másokat úgy látni, mint önmagunkat. Az elme ilyen mértékű nyugalma végül elvezet Isten megvalósításához.

Írta: Sharon Gannon

*A fordítás forrása: A Bhadavad Gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust 2006. második kiadás.

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved