A hónap bandhája: április

Anita Bandha Jogini

Április hónap bandhája foglalkozását tekintve angol szakfordító, de ha valami furcsa módón “megszünnének” a nyelvek a földön, akkor festőművészként is a társadalom igen hasznos és megbecsült tagja lehetne. Astanga identitását illetően fanatikus Mysore-os, abból is a nyitásra – reggeli 5 óra, vagy akár kicsit előbb is – érkező “mániákus” fajtából. Igen gyorsan állt rá a tradicionális heti hat (ászana) gyakorlásra, amit a mai napig is szorgalmasan fenttart. Azt, hogy milyen út vezetett a “hívő astangás” tudatállapotig, megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból. Fogadjátok szeretettel Anita megragadó történetét:

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Anita: Esküszöm 🙂

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga vinyásza jógával?
Anita: Ha kívülről nézem, elég egyszerű a történet, belülről kicsit hosszabb és szövevényesebb. Astangás előismeretek nélkül mentem 2014 novemberének elején a Mandalába egy néhány órás bevezető minitanfolyamra, ahol némi jól megválogatott elméleti bevezető után púrvattánászanáig gyakoroltuk a sorozatot kétszer. Elfáradtam, de egész nap tíz centivel a föld fölött lebegtem a boldogságtól… Este a neten rákerestem az első sorozatra, és hála a kiválóan beállított keresőszavaknak :-), a Bandha oldala jött be az első linkek között, Guruji videójával. Ezt végignéztem és le voltam nyűgözve… Nagyon izgalmasnak, szépnek, komolynak és vonzónak tűnt az egész gyakorlás, olyasminek, amit régóta kerestem. Másnap reggel nekiálltam gyakorolni a Napüdvözleteket, és onnantól kezdve minden reggelem a Napüdvözletekkel kezdődött. Fizikailag nem voltam jó állapotban egy krónikus betegség miatt, annyira, hogy nem is mertem Neked megírni, mikor jelentkeztem egy-két nap múlva a kezdő tanfolyamotokra, hogy orvosi ajánlásra tápszert szedek, hogy végig tudjak csinálni egy munkanapot… A tanfolyamotok november 11-én kezdődött, és amíg tartott, a tanfolyami anyaggal együtt haladtam az otthoni gyakorlásban, heti hatszor, szombat pihenőnap. A fizikai gyengeségem és merevségem ellenére minden nap kíváncsi voltam, mit mutat a „tükör”, az aznapi gyakorlás, és boldoggá tett, hogy arra a tíz, aztán tizenöt, majd húsz percre valami a matracra húz, még akkor is, ha az az időszak elsősorban a sorozat és az ászanák memorizálásáról szólt. Vártam a gyakorlást, és természetes volt, hogy heti hatszor gyakorlok, hiszen a rendszer ezt mondja. (Érdekes, hogy az astangával kapcsolatban fel nem merült, hogy bármit is ne fogadjak el a rendszerben. Ez egyébként nem annyira jellemző rám…) Az eddigi gyakorlásom egyik legboldogítóbb időszaka volt ez az otthoni egy hónap. A tanfolyam ideje alatt átalakultak a reggeleim, és amikor decemberben Mysore stílusban kezdtem gyakorolni, a reggeli rutin már be volt járatva.

Ha belülről nézem… az nagyon hosszú lenne, és nem is biztos, hogy nagyon érdekes. A 90-es évek végén olvastam először a jógáról, rendszerként nagyon izgalmas volt, de akkor még csak egy-két ászanát gyakoroltam, amikor épp eszembe jutott. Mindenféle mást mozogtam, és önismereti, spirituális téren is máshol indultam el. 2001-ben nyugati asztrológiát kezdtem tanulni, és ott elhangzott egy elejtett félmondat a rádzsa-jóga átalakító erejéről. Vonzott az elejtett félmondat, és minden más félmondat is, ami attól kezdve a jógával kapcsolatban megtalált; próbáltam keresni rádzsa jóga témában, de nem találtam semmit. Aztán hosszú évek mellékvágánya következett munka területén, önismereti téren pedig mindenféle egyéb tanulmányok. Most már úgy látom, hogy az elejtett félmondat Patandzsali nyolcágú jógájára vonatkozhatott.

A jógához végül a hatha jógán és alkalmazott ágain, illetve a himalájai jógán keresztül jutottam vissza; utóbbi nagyon tetszett, és majdnem elköteleződtem mellette, amikor jött egy sor betegség és másfél év kihagyás, majd némi gerinctréning, és azután, in medias res, az astanga.

BW: Milyen volt az otthoni gyakorlás után “belecsöppeni” egy Mysore programba?

Anita: Az az igazság, hogy amikor először lementem, nagyon izgultam és annyira meg voltam érintődve attól, hogy ott vagyok a Mysore-teremben, a Bandha nagyon intenzív, jellegzetes energiájú terében, csupa ismeretlen, vérprofi jógamester között, hogy trikonászana B-nél elvesztettem a fonalat, és aztán Csilla őrködött felettem végig. Azért az első óráért a mai napig hálás vagyok neki… Ami magát a Mysore-stílusú gyakorlást illeti, tudtam, hogy ez a nekem való forma, mert önállóan gyakorolhatok, ahogy addig is, de ott a tanár a teremben, aki figyeli a gyakorlásom, és közbelép, ha úgy látja; illetve ez a módszer tűnt az astanga legautentikusabb gyakorlási formájának. Emellett fontosnak éreztem, hogy megmaradjon heti egy-két alkalom otthoni, önálló gyakorlás is.

BW: Változott-e ha igen miben a Mysore gyakorlásod a kezdeti izgalmakhoz képest?

Anita: Ó, rengeteget, már ez alatt a nagyon rövid idő alatt is – mert hát másfél év a „hosszú ideig tartó, folyamatos” gyakorláshoz képest semmi. Mindenesetre a változásokban nagy szerepe van annak, hogy korán kezdtem járni. Az ötös kezdés egészen más minőség, mint a korábbi fél 7-7 órás kezdés. Sokkal koncentráltabb vagyok, a fejem sincs tele gondolatokkal és érzésekkel, és beszélni se beszélek a gyakorlás előtt. Na ez az egyik dolog, ami fura lehet velem kapcsolatban: sem a gyakorlás előtt, sem a gyakorlás után egy ideig nincs beszéd, vagy legalábbis nem nagyon van. Sokszor nem is tudok és nem is akarok ilyenkor beszélgetni. Gyakorlás után egy negyed órával már igen, de előtte nem… hálás vagyok azoknak, akik ezt megértik és elfogadják. Ezért is az a legjobb, ha még öt előtt kicsivel el tudom kezdeni a gyakorlást, mielőtt a többség megérkezik. Komoly varázsa van annak, amikor 5 előtt benyitsz a Bandhába, ügyelve arra, hogy ne csapj zajt, mert ilyenkor már lehet, hogy Andris és Dani gyakorol… de ha még nem gyakorolnak, akkor is egy szentélybe érkezel, ahol a levegőben ott van a gyakorlás energiája és egyfajta várakozás… hát igen, sok minden történik a Bandha terében minden nap, és ezt reggel nagyon lehet érezni. A hardcore ötös társaság különösen halk, egymásra figyelő gyakorlókból áll, és ez olyan jó, mert nem zavarja meg semmi ezt a teret, és ideálisak a körülmények ahhoz, hogy kialakuljon a gyakorláshoz szükséges figyelem… Illetve ilyenkor már az is a gyakorlás része, ahogy leveted a cipőd, ahogy lemész a lépcsőn, ahogy szekrényt nyitsz, ahogy bemész a terembe. Aztán majd talán lesz olyan, hogy kihívás elé állítom magam azzal, hogy hétre megyek gyakorolni (ez nem ígéret…)

Az utóbbi hónapokban számomra az a legnagyobb változás, hogy jóval nyugodtabb, kiegyenlítettebb tudatállapotban gyakorlok, mint korábban. Ha valami nagyon fáj, vagy nagyon nem megy és háromszor-négyszer kell próbálnom, az persze kizökkent, de nincs már az, mint ami még tavaly ősszel is volt, hogy mindent érzek körülöttem (hogy milyen állapotban van a másik, ki jön be az ajtón és hasonlók). Ezt megtanultam kezelni; vagy el sem jut most már, vagy ha eljut is, legtöbbször lepereg. A saját gondolataim és érzéseim se zavarnak; vannak, persze, de nem foglalkozom velük, vagy legalábbis jóval kevesebbet, mint korábban.

Ami a gyakorlás fizikai teljesítmény oldalát illeti… korábban nagyon zavart, hogy, bár elméletileg mindenki tudja és mondja is, hogy nem fizikai gyakorlásról van szó, úgy éreztem, hogy ezek csak szavak, és van valamiféle „elvárás” azzal kapcsolatban, hogy hogy halad az ember az ászanázásban, és ez a bármiféle értelemben vett fejlődés mércéje. Az önálló gyakorlás után a közösségben gyakorlás magával hozta azt is, hogy szembesültem a többiek csodálkozásával: te csak eddig gyakorolsz? miért? Ez nekem fura volt: egyrészt abszolút nem érdekelt – annyira, hogy bennem fel se merült ez a kérdés, és nem is értettem, miért kérdés ez; másrészt otthon előbb az öt darab szúrja namaszkára, aztán meg az állók és az ülők eleje tett tökéletesen boldoggá. Nem érdekelt, hogy mi az utolsó ászanám és mikor kapom a következőt, fogalmam nem volt arról, hogy ez presztízskérdés. Aztán persze a kérdéseket kapva foglalkoztatni kezdett a saját fizikai teljesítményem (de változatlanul nem az, hogy mennyire haladok „gyorsan” a sorozattal… ami még így leírva is abszurdum). Sokáig zavart, sőt bosszantott és idegesített is, hogy csodálkoznak vagy örülnek, ha kapok új ászanát („te tényleg azt figyeled gyakorlás közben, hogy meddig gyakorlok?”). Aztán megtanultam nem foglalkozni ezzel. A saját fizikai teljesítményem sem izgat most már annyira, mint korábban, sokkal rendesebb vagyok magamhoz. Pedig az elmúlt hónapokban fizikailag is többet tettem bele a gyakorlásba, ha az otthoni mindennapos, sokszor egyórás csípőnyitásra és hátnyújtásra gondolok, amihez lassan visszatérek.

BW: Nagyon szimpatikus ez a fajta hozzáállásod az ászanagyakorláshoz! Hogy megy át ha átmegy ez a szemlélet a 7/24-es (heti hétszer, a nap huszonnégy órájában megvalósuló astanga gyakorlás) rendszerbe?

Anita: Köszönöm ezt a kérdést! ravasz és nagyon elgondolkodtatott… nem tudom, mennyire jutottam közel a 7/24-es gyakorláshoz ez alatt a másfél év alatt; azt gondolom, hogy ez élethosszig tartó feladat, és majd visszanézve kiderül, mennyire tudtam megvalósítani. Az biztos, hogy sokat változtam a gyakorlásnak köszönhetően már ennyi idő alatt is, az önmagamhoz és másokhoz való viszonyom is sokat változott, és ez remélhetőleg egy idő után meg fog látszani 7/24-ben is. A gyakorlásnak tényleg van transzformatív ereje… Előbb azt kellett helyre tennem, hogy hogy van az, hogy valami, ami ennyire első látásra szerelemnek, ennyire autentikusnak és saját útnak tűnt, rögtön az elején ilyen nehézségeket támaszt fizikailag és pszichésen. Nyilván ez komoly egóharc volt, de most azt mondom, hogy ez is jó volt úgy, ahogy volt és előnyömre vált. A nehézségek, akadályok tudatosabbá és állhatatosabbá teszik a gyakorlásomat, engem pedig nagyon meglágyítanak belülről… elfogadóbb és türelmesebb lettem, lassan már egészen jól idomulok már a nevemhez, mert az Anita név spanyol eredetű, a jelentése pedig „kegyelem, könyörület”. De ez hosszú téma… Az mindenesetre borzasztóan jólesik és meghat, amikor a környezetem visszajelzi ezeket a változásokat.

Fizikai szinten megváltam egy csomó tárgytól, bútoroktól, a könyvtáram kb. harmadától (ezzel a korábbi énképem kb. harmadától is), ruháktól, sok mindentől, és ezzel párhuzamosan belül is kitakarítódott sok minden. Talán ennek a nagytakarításnak is köszönhető, hogy egészen váratlanul találnak meg olyan dolgok is, amelyek régóta szerepeltek a titkos listámon, és kapok ajándékba az élettől olyan dolgokat, amelyekre nem is gondoltam volna. Megtanultam, hogy van, amikor nem elég a sokat emlegetett szimbolikus 12 év ahhoz, hogy ráláss valamire; nem biztos, hogy minden kerek lesz, de az embert még nagyon hosszú(nak tűnő) idő után is érhetik váratlan meglepetések, akár pozitív, akár negatív értelemben.

Belül jobban elválik, hogy mi a fontos és mi nem az; sokkal nyugodtabb vagyok, koncentráltabb, és ha a munkát vesszük, hatékonyabb is. Egyenesebb és őszintébb is lettem, és az egyenességet általában jobban be tudom csomagolni úgy, hogy az mások számára könnyebben befogadható legyen. Ugyanakkor a nagyobb elfogadás és kedvesség nem jelenti azt, hogy bármit azonnal keblemre ölelek, és ez naivitás is lenne. Van egy-két alapérték, amit változatlanul hevesen védek vagy képviselek, és a hevesség meglepő lehet tőlem, de ha valaki ismer, az tudja, mi az az egy-két dolog. (Valahol egyébként ez nagyon vicces lehet, mert tényleg feltétlen reflexként hívható elő belőlem ez a reakció. Tesztelni viszont nem ajánlott… nem szoktam olyankor humoromnál lenni.). Számomra fontosabb a hitelesség, az őszinteség és a megfelelő formában tálalt igazság, mint az, hogy valamiféle félreértelmezett univerzális szeretet (vagy félreértelmezett ahimszá) nevében a szőnyeg alá söpörjek dolgokat. Aztán majd lehet, hogy megdolgozom belül ezt is, és robbanás nélkül is tudok hiteles, őszinte és egyenes lenni. A takarítás, a szanálás még tart, most már nem annyira fizikai szinten, hanem belül, de ez folyamatos munka, és valószínűleg élethosszig tartó.

BW: Most egy kicsit térjünk át a nyers, fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?

Anita: Ahogy változik a számomra a sorozat, úgy változik ez is. Tartósabb kedvencnek tűnik az utthita hasta, amit nagyon szeretek; jól megmutatja, hogy is állok aznap a belső stabilitással, meg szerintem nagyon szép póz is, és ritka, amikor nem megy (de olyankor is szeretem). Nagyon szeretem azokat az ászanákat is, amelyekben nagy csendet és ürességet tudok érezni, vagy tisztán megérzem a tudatállapotom változását, ahogy felveszem a pózt. A maricsászana B emiatt kezdettől kedvenc, egy időben az volt a „jutalom” a gyakorlásomban (nem, nem tartom tovább öt légzésnél, bár az tény, hogy le szokott lassulni a légzésem benne). És ilyen a szupta kurmászana is, bár ott még sok a fizikai küzdelem, de ha benne vagyok a pózban, az már jó, és ha rendesen meglesz, az azt hiszem ugyanolyan boldogság lesz, mint a maricsászana B… Azt is szeretem, amikor egy ászana elkezd változni, ilyenek az utóbbi időkben a praszáriták és a maricsászana C. És hogy mi jelent kihívást? a fizikai fájdalom kezelése, elfogadása kihívás. És amit el kellene hinnem, az is az. Nem vagyok nagyon hajlékony, ezért a csavarások nem mennek igazán jól, az elején a pársvakonászana B, később a maricsászana D. És a hátrahajlítás… most már egy fokkal könnyebb, de még mindig kell hozzá lelkierő,bár annak, hogy változik, örülök.

BW: Fizikai szintről befelé haladva találjuk a finom testet. Az átjáró a két réteg között akár lehet a bandha/bandhák (izomzárak) is. Milyen tapasztalásaid vannak ez a szinten? Kedvenc bandha – bandhaworks-ön kívűl -?

Anita: Igen, a Bandhaworks abszolút szívcsücsök, ami pedig a többi bandhát illeti, nekem jobbára még csak fizikai szinten működnek, amikor működnek, leszámítva néhány alkalmat vagy pózt, amikor érzem a felébredő energiaáramlást – bőven van mit fejlődnöm ezen a téren is. A fizikai gyakorlásban elsősorban az uddijána bandhát érzem legjobban, de ha a 7/24-es gyakorlásra gondolok, akkor most a dzsalandhara bandhát választanám, annak ellenére, hogy a másik két bandhát kellene elvileg a nap 24 órájában tartanunk. Egyrészt úgy tűnik, elég sajátos a viszonyom a beszédhez, másrészt szavakkal dolgozom, és nagyon érzékeny vagyok a szavakra (is). Ha nem a megfelelő szavakat mondod ki a megfelelő embernek a megfelelő időben, azt nem tudod visszacsinálni, mert az érzelmi nyoma ott marad a másikban. Legalább a másikhoz intézett első szavaid legyenek kedvesek… vagy legalább semlegesek. Állítólag a spirituális fejlődés egyik eszköze lehet az, ha az ember fele annyit beszél, mint amennyire késztetést érezne; de ha már „csak” érett személyiséget sikerül kialakítani, az sem kevés, és ebben a jókor kimondott szavak fontosak lehetnek, hordozzanak akár pozitív, akár negatív üzenetet. Úgyhogy tartsuk a dzsalandhara bandhát is 24 órán keresztül J

BW: Azt hiszem ennél jobb végszót avagy végszótlanságot keresve sem találhatnánk. A dzsalandhara bandha legyen Veled utadon! Köszönöm az interjút!

Anita: Én köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy engem választottál és végighallgattál!

A hónap bandhája: március

anidani_bandha_marcius

Az astanga vinyásza jóga a családos (grihasta) emberek számára kifejlesztett rendszer. Nem kell elvonulnod a világtól és aszkétikus életet élned egy barlangban – persze ha szeretnél ennek sincs akadálya -. Napi másfél-két óra gyakorlás mellett, a társadalom hasznos része lehetsz, “teljes értékű” életet élhetsz. Lehet jó állásod, barátaid, járhatsz szórakozni és akár még el is jegyezheted szíved választottját. Az e havi hónap bandhája is így tett, azaz így tettek, mivel ketten vannak. Heti hatszor gyakorolva, boldogan élik példaértékű astangás életüket. Fogadjátok szeretettel Anit és Danit 🙂

BW: Úgy tudom sokat köszönhettek a jógának, az önismereten túl, egymás megismerését is! Hogy is volt ez?
Dani: Hát ha nem is a tradicionális értelemben vett jógának de egy akró-jóga tábornak mindenképpen. Életem épp egy fordulóponton állt, mikor úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem és elmegyek egy akró-jóga táborba, attól függetlenül hogy senkit nem ismertem ott és előtte egyszer próbáltam az akró-jógát. Igazából ez volt, ami igazán vonzott, az ismeretlen. Vagy talán Ani csak még nem tudtam 🙂
Ani: Igen a táborban találkoztunk, de akkor még nem tudtuk, hogy életünk hamarosan összefonódik. Sőt én azt hittem, egy másik lánynak csapja a szelet 🙂 Nem is gondoltam arra, hogy egy napon MI leszünk. Aztán a tábor után sokat találkoztunk, beszélgettünk; jógáról, zenéről, életről és mindenről. Néhány hónap múlva már minden szabadidőnket együtt töltöttük.

anidani_akro

BW: Mi “vonzott” be Titeket az astanga jóga kipróbálására? Ismét az “ismeretlen” faktor, vagy valami egészen más?
Dani: Hát igazából először az újdonság. Egy ideje gyakoroltam más vinyásza alapú dinamikus jógát amit nagyon élveztem. Aztán volt alkalmam elmenni egy astanga bevezető workshopra aminek a végére arra jutottam hogy ez nekem túl ‘sok’ még, légzés, bandha, dristhi, mind egyszerre, ezért még jó ideig maradtam ez addigi hatha flow gyakorlásnál és úgy gondoltam hogy majd egyszer talán felnövök a feladathoz. Aztán egy szép napon az akkori tanárom mondta, hogy nagyon jó hogy szeretem ezt az irányzatot, de inkább astangázzak. Ezt jelnek vettem nem is kérdeztem meg hogy miért csak annyit mondtam jó. És onnantól astangázom. Ami nagyon megfogott az egyik híres Guruji mondás ‘Practice and all is comeing’ sok féle képpen lehet értelmezni, nekem akkor annyit jelentett, hogy csak gyakorolj és minden jön majd magától.
Ani: Én a jógával már jó ideje kapcsolatban vagyok és a gyakorlásomat a csodálatos Sivananda rendszernek köszönhetően mélyítettem el. Nagyon hamar rájöttem, hogy a mindennapos gyakorlás csakis otthon lehetséges a négy fal között és bármennyire is izgalmas, de ez egy magányos nehéz út. Hiszen reggel szeretek, akkor a legjobb gyakorolni, viszont akkor nincs óra ahová eljárhatnék. Marad az otthoni gyakorlás aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai egyaránt. Számomra sokszor ez nagyon nehéz volt. Daninak hála hallottam azt a varázsaltos szót ami mindent megváltoztatott… Mysore. Nahát… Egy óra, ahova munka előtt lehet járni, van tanár aki figyelemmel követ, és csoportban gyakorolhatok, de mégis a saját tempómban. Hát ennek adok egy esélyt gondoltam, mégha nem is teljesen olyan mint az eddigi gyakorlásom. Ez éppen akkor volt mikor Govinda Kai vezette  a reggeli Mysore-t a Bandha Works-ben. Mondtam Daninak: Megnézném én ezt a Govinda Kai-t… Másnap -legnagyobb meglepetésemre- ott voltam a matracon, és ez azóta tart. Govinda energiája, az újra csoportban gyakorlás, és persze az intenzív hátrahajlítás 🙂 óriási lendületet adott. Áldottnak érzem magam, hogy egyből Mysore-on kezdtem el gyakorolni, Govindával és a Sivananda rendszerből hozott gondolatvilággal. Így nekem ez kezdettől fogva spirituális gyakorlás és nem tornázgatás :).

BW: Miben más egy reggeli Mysore stílusú gyakorlás mint egy délutáni vezetett jógaóra?
Dani: Annyira más hogy elmondani sem lehet. Ki kell próbálni. Szóljon ez azoknak akik még nem voltak :). Hosszútávon nem is igazán tudom hogyan lehetne másképpen gyakorolni/fejlődni. Nagyon sokat segít megfigyelni azt hogy éppen mi történik velünk vagy éppen az egész csoporttal. Fizikai szinten miden nap ugyanazt gyakoroljuk a saját légzésünkre, ugyanakkor mégis hamar ráébredünk, hogy gyakorlásnak ez csak apró része, és az állandó dolgok segítenek felfedezni mélyebb szinteken a változókat. De mint mondtam, leírni nem lehet, viszont remélem elég misztikusan hangzik ahhoz hogy felkeltsem az érdeklődést.
Ani: Igen, ezt ki kell próbálni. Amit nekem a mysore ad egy vezetetthez képest: Minden nap más és más. Sokszor nehéz és sokszor könnyű. Megdőlnek a határaim. Néha csoda történik. Szavak nélkül ismerem azokat akikkel együtt gyakorlok nap mint nap. Ők, anélkül, hogy tudnák nagyon sokat segítenek. A csoport amiben minden reggel gyakorlom nagyon sok erőt ad, nem csak a jógában, hanem az egész naphoz. Megismerem magam, ami elég félelmetes. Néha még szeretem is magam 🙂 ami még félelmetesebb, de csodálatos… Szóval tényleg nehéz szavakba önteni, ki kell próbálni.

anidani_bw

BW: Több szempontból is rövid idő alatt elszánt astanga gyakorlók letettek, heti hatszor görgetitek fel és össze a matracotokat reggelente. A gyakorlás eme intenzitása könnyen jött vagy azért erőfeszítéseket kell tennetek az ügy érdekében?
Dani: Mint azt már a tőlem a sokkal bölcsebb Pantajali is leírta, a jógához elengedhetetlen a hosszú kitartó gyakorlás. Természetesen ez nem jön egyik pillanatról a másikra, de én viszonylag egyszerűen gondolkodom e téren. Adott egy rendszer, egy tradíció amiben én hiszek és próbálok követni pillanatnyi legjobb megértésem szerint. Mióta tudomásomra jutott hogy heti 6 gyakorlás van tradicionálisan, azóta erre törekszem de egy pár éve szükséges volt ahhoz hogy ez könnyedén menjen sőt néha már-már függőség jeleit kezdem magamon felfedezni 🙂 Számomra nagyon sokat segít hogy van egy hely, egy közösség ahol minden reggel vár a matracom. Szerintem sokkal nagyobb kihívás ezt otthon egyedül megvalósítani főleg a kezdeti időszakban.
Ani: Nekem ez már nem ilyen egyszerű 😀
Az elején nagyon gyorsan haladtam, éreztem a változásokat, ahogy a testem és lelkem reagál erre az intenzív gyakorlásra. Csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik velem, bennem és körülöttem. Vártam minden egyes napot, hogy vajon mit hoz…
Aztán lelassult a fejlődésem, és egyre nehezebb lett. Nem tudom, hogy hogyan, de akkor is minden nap felkeltem, és gyakoroltam. Valami Isteni energia segít biztosan. Na meg Dani, például minden nap felkelt 😀 Meg hát bíztam benne, hogy könnyebb lesz egyszer. Practice and all is coming…. Sokszor gondolkoztam ezen, és azon hogy oké, de mikor coming-ol!? Aztán egyszer csak könnyebb lett. És mostanra valahogy a nehéz napok sem esnek olyan nehezemre, azokon a napokon is hálát érzek, és egyre több nap van, amikor meg a matracom repülőszőnyeggé változik és csak visz végig a sorozaton. Fantasztikus! Összességébe az elején nagyon szélsőséges volt a gyakorlás pozitív és negatív irányba is, mára egyre simább. Remélem ez a javuló tendencia nem nagyon fog változni 🙂

ad_asana

BW: Úgy tűnik tényleg komolyak a szándékaitok, nem csak egymással, az astangával is! Olyannyira, hogy nemrég tértetek haza a forrástól, Mysore-ból, ahol is egy hónapig a KPJAYI növendékei lehetettek. Hogy éreztétek magatokat, milyen benyomásokkal tértetek haza?

Dani: Nem is tudom hogyan lehetne ezt összefoglalni röviden…Nekünk az érkezés napján már olyan érzésünk volt mintha haza érkeztünk volna. Teljesen más kultúra de mégis annyira otthonos volt hogy pár nap után már abban sem voltunk biztosak hogy most járunk ott először. Csodás város Mysore, és nem csak azért mert ott található a KPJAYI 🙂 Rengeteg kedves ember, sok igazán őszinte mosollyal. Olyan emberek akik teljesen elégedettek a jelennel, nem vágyakoznak azért ami nincs. Csodás volt ezt látni és érezni. Ilyen közegben gyakorolni egy olyan shalában, ahol eddig a legtöbb energiát fektették ebbe a gyakorlásba, szerintem felbecsülhetetlen érték.
Ez az utazás számomra nem csak a fénykép albumba lesz maradandó. Egy hónap alatt olyan behatások értek ami nem csak a gyakorlásomban, hanem az életem más területén is érezhető változásokat hozott. Olyan érzés amikor tudja az ember, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan mint volt, Mégha kívülről úgyis nézhet ki. Mi is tudná talán legjobban kifejezni azt, hogy hogyan éreztük magunkat? Talán az hogy már most tervezzük a következő utat. 🙂
Ani: Én igyekeztem elvárások nélkül érkezni Indiába, volt bennem sok félelem, de nyitott szívvel próbáltam mindent fogadni.
Számomra Mysore egyszerűen varázslatos. Ezt nagyon nehéz röviden és egyáltalán szavakkal összefoglalni. A környezet, a klíma és a frontmentesség, a színek, az emberek, az állatok… mintha minden azért lenne, hogy segítse az elmélyülést.
Saraswathi-val gyakorolni számomra életem egyik legfantasztikusabb élménye volt. Govinda Kai azt mondta, hogy egy nap gyakorlás Mysore-ban felér egy hónap otthoni gyakorlással. Hát voltak kétségeim :), de így utólag, már értem, és én is ezt gondolom. A gyakorlásomban is érezhető volt, hiszen olyan dolgokra lettem hirtelen (azonnal) képes Saraswathi gondoskodó kezei alatt, amikről azt hittem soha nem fog menni. De az igazi változás az eddig nem létező fókuszáltságomban állt be. Persze eddig is voltak “pillanataim”, de ott hihetetlenül jól ment a befelé figyelés, pedig sok volt a zavaró tényező 🙂
A legnagyobb meglepetés számomra akkor történt, mikor hazajöttünk. Gondoltam, na jó akkor most valószínűleg minden visszaáll a régibe, mert ezek a csodák biztos csak Indiában működnek. De nem. Hihi 🙂 még mindig érzem, minden reggel a matracon is, és egész nap. Valahogy azóta sokkal jobban jelen tudok lenni. 🙂

Saraswati Jois és tanítványa Ani

BW: Térjünk egy kicsit át a fizikai síkra. Melyik a kedvenc ászanátok az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számotokra?
Dani: Konkrétan egy kedvencet nem tudok mondani. De nagy kedvenceim azok az ászanák, amikben találok egy egyensúlyi pontot, és a testem nagy része főleg a lábaim, a levegőbe vannak.  És csak tudok ott ‘lógni’ a nagy üres térben, ezek engem megnyugtatnak. Egy pár példa: ubhaja pádángusthászana, upavista kónászana B, kukkutászana. Mindegyik kihívást jelent bizonyos szinten, de például az utthita haszta pádángusthászana-ban még nehéz megőrizni a nyugalmamat 🙂 Ennek ellenére évek óta tartó kapcsolatunk azért fejlődik, lehet eljön a nap mikkor ő lesz az új kedvenc 🙂
Ani: Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert a gyakorlás minden nap más és más. Mégis ha kedvencet kell mondani, akkor egyértelműen a hátrahajlítás. Mindig nagyon nagy hatással van rám, és ettől eléggé érzem, hogy élek 😀  De szeretem még a nagy terpeszes pózokat is, mert azokban olyan jó lélegezni. Ami kihívást jelent… hát minden kihívást jelent! Mindig lehet mindenben fejlődni, és az egyes ászanákhoz való viszonyom tényleg napról napra és percről percre változik. Ebben a percben eléggé nagy kihívást jelent a pashasana. Aki tudja, hogy hogyan lehet ebben a pózban lélegezni, azt ezúton kérem, hogy ossza meg velem 😀

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhádtok, melyik(ek) legyen(ek) a hónap bandhája? És miért?
Dani: Részemről legyen az uddijána bandha 🙂 Nekem nagy kedvencem, ahogy kezdem lassan felfedezni az erejét főleg azon keresztül, hogy bizonyos dolgok milyen nehezek nélküle. Legyen szó vinyászákról vagy bármelyik előre, vagy hátráhajlításról. Szóval univerzális, és megkerülhetetlen hosszútávon.
Ani: Nekem a kedvenc bandhám a Bandha Works 😀 😀 😀

BW: Azt hiszem Ani válaszánál jobb végszót keresve sem találhatnánk. Köszönöm szépen az interjút!

I love bandhaworks

A hónap bandhája: február

Sarad

Hosszú szünet után ismét hónap bandhája interjú. Eddig sem volt könnyű válogatni az izgalmasnál-izgalmasabb bandhás astanga gyakorlók közül, ki legyen az adott hónap „bandhája”, de pár hónapja igazán különleges szituációba „keveredtünk”. Bejelentkezett hozzánk egy indai úriember, hogy astanga vinyásza jógát szeretne tanulni nálunk. Hogyan sodorta az élet Magyarországra, miért éppen astanga jóga, miért épp a bandhaworks? Megtudhatjátok a következő interjúból, fogadjátok szeretettel Sharad-ot.

BW: Mondd, Sharad, hogyan került egy magadfajta indiai úriember Budapestre?
Sarad: A munkám miatt kerültem ide. Független management tanácsadóként dolgozom, ügyfelem egyik futó projektje 3 ország piacán van jelen: Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországon. Ahelyett, hogy a londoni cégközpontból minden héten ezen országok valamelyikébe utazgattam volna, a bennem élő “nomád szellem” végül úgy döntött, hogy itt Budapesten, ebben a csodálatos városban akar – bár csak egy rövidebb időre – letelepedni és tapasztalatokat szerezni.

BW: Hogy találtál a Bandha Works-re? Volt esetleg már tapasztalatod az astanga jógával?
Sarad: Könnyen és gyorsan Rátok találtam: budapesti astanga jóga iskolákra kerestem rá az interneten, és a Bandha Works volt a legelső a találati oldalon. Felkerestem a honlapotokat, megnéztem még néhány másik honlapot is a találati listából és a látottak alapján egyértelmű volt, hogy a Bandha Works “A Hely”, ahol Budapesten az astanga jógát tanulnom érdemes – itt a fókusz az astanga jógán van, tradícionális Mysore stílusú gyakorlással, míg a többi helyen – az indiai gasztronómiából ismerős khichri-hez hasonlóan – keverednek az oktatott irányzatok.
A második kérdésedre válaszolva pedig, a jóga 8 ága nem ismeretlen számomra, általános iskolában ismerkedtem meg vele, volt egy kevés ászanagyakorlás is akkoriban, de aztán abbamaradt. Az Astanga Vinyasza Jóga mint módszer ugyanakkor teljesen új élmény számomra.

BW: Nem tűnik egy kissé furcsának számodra, hogy szülőhazád ősi tudományát itt nyugaton, nyugati oktatóktól tanulod?
Sarad: Haha..milyen érdekes kérdés! Várjunk csak, hadd gondolkozzak egy kicsit.
Oké, egyetértek, elsőre furcsának tűnik, de ha jobban belegondolunk, amikor egy tanító mellett döntünk, a nemzetiségnek nincs döntő szerepe, mivel nem árul el semmiféle információt magáról a tanítóról és annak személyiségéről, tudásáról.
Mit számít, hogy a tanító indiai vagy éppenséggel nem? Még egyetlen egy olyan indiai írással, tradícióval, vagy akár indiai jógamesterrel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy a nyugati emberek nem taníthatnak jógát. Kezdetben az a fontos, vagy az kellene, hogy fontos legyen a tanítvány számára, hogy a tanító tudjon tanítani, átadni, és tanítson jól; illetve ami szerintem még további döntő tényező – legalábbis számomra az – hogy a tanító hű maradjon valamelyik tradícióhoz. És itt szeretném megragadni az alkalmat és elmondani, hogy Benned jó tanítóra találtam.

BW: Az Astanga Vinyasa Jógát sokan a nehezebb jógatípusok közé sorolják. Te miért döntöttél mégis emellett a módszer mellett?
Sarad: Nehezebb lenne? Nos nézd, nem feltétlenül értek egyet ebben veled – de válaszolva a kérdésedre – amikor elkezdtem, fogalmam sem volt róla, hogy melyik módszer vagy iskola nehezebb vagy könnyebb; egész egyszerűen nem foglalkoztattak ezek a kérdések. Az történt csupán, hogy magával ragadott a Vinyásza rendszer filozófiája, amivel egy honlapon találkoztam – több dolog is volt benne, ami megragadott.

Először is, amit az izzadásról írt a cikk, úgy értve, hogy az Astanga Vinyásza Jógát gyakorlók gyakorlás közben rengeteget izzadnak és mivel én nem vagyok izzadásra hajlamos típus, de ezen szívesen változtattam volna, úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt.
Másodszor – és azt hiszem ez volt a döntésem fő oka – az, hogy a Vinyásza rendszer filozófiája nagyon hasonlónak tűnt a már meglévő meditációs gyakorlásomhoz, amelyben nagyon sok figyelmet fordítanak a légzés tudatosítására.
Szóval abban a pillanatban, amikor felfigyeltem erre a hasonlóságra, világossá vált számomra, hogy csakis ezt a módszert szeretném megismerni, amennyiben lehetőségem nyílna rá.

BW: Van esetleg valami indokod, ami miatt nem értesz egyet azzal, hogy az astanga nehezebb?
Sarad: Oké, azt elismerem, hogy nem könnyű, de nem akarom azt mondani, hogy nehéz vagy nehezebb, mint a többi módszer. Az utóbbi hetekben úgy éreztem, hogy magával a gyakorlással teremtjük meg magunknak azt a fajta erőt és stabilitást, amire szükségünk van. A mai gyakorlásom megalapozza a holnapi gyakorlásomat, a holnapi a holnaputánit – és ez így megy szépen tovább és tovább.
A gyakorlás önmagán, önmagunkon keresztül vezet. Minden, amit tennünk kell az az, hogy gyakoroljunk és tegyük ezt rendszeresen.
Szóval valóban, abból a szempontból nehéz, hogy a gyakorlás rendszerességet követel, ugyanakkor maga a gyakorlás nem olyan nehéz. Ha én meg tudom csinálni, akkor mindenki képes rá,

BW: Mesélnél arról, milyen változások történtek az életedben amióta astangázol?
Sarad: Ohh, ez egy elég bonyolult kérdés. Nehéz a változásokat külön-külön kielemezni és azokat egy-egy hatóerőre visszavezetni – az élet számomra a gyakorlás előtt is jó volt és most is az – talán nem én vagyok a megfelelő ember, aki erről mesélni tudna, ne haragudj!
Ugyanakkor szilárdan hiszek abban, hogy a gyakorlásba előbb sok-sok időt, erőfeszítést és odaadást kell beletenni, és majd csak ezek után számíthatunk bármiféle változásra.
Máskülönben pedig, én még csak kezdő vagyok – ez egy másik nyomós indok arra, hogy ne válaszoljak erre a kérdésre. Kérném is a következőt! 🙂

BW: Azt említetted az interjú elején, hogy független management tanácsadóként dolgozol. Ez számomra amolyan “komoly üzletember” típusú munkának tűnik. Akadt bármikor is konfliktus a “jógi Sharad” és az “üzletember Sharad” között?
Sarad: (mosolyog) Nahát, megleptél; hirtelen most nagyon fontos embernek érzem magam – ami végtelenül messze áll az igazságtól. De mivel elhangzott ez a kérdés, megpróbálok rá válaszolni; azt hiszem nehéz lesz pontosan megfogalmaznom a választ így hirtelen – hadd szedjem össze a gondolataimat előbb. néhány másodperc szünetet tart)
Szóval, én ezt úgy látom, hogy az az “igazi” Jógi, aki nem azonosul a konfliktus mögött megbújó érzelmi mintázattal – jelentkezzen ez az ellentét akár a szakmai életben, akár emberi kapcsolatokban stb. Másképpen kifejezve, mindaddig nem Jógi valaki, amíg ellentéteket érzékel és él meg, éppen ezért még több odaadással és hittel kell folytatnia a gyakorlását – vagy még egy másik megfogalmazás: a Jógi az az ember, aki nem érzékel semmiféle ellentétet, ehelyett mindenütt harmóniát lát. Érthető voltam?

BW:  Nos, azt hiszem, igen.
Sarad: Akkor nézzük: ebben a pillanatban tapasztalok bármiféle ellentétet? A válaszom az, hogy nem. És akkor ez azt jelenti, hogy “igazi” Jógi vagyok? A válaszom egy hatalmas “NEM”. Én csak egy vagyok azon szerencsések közül, akiket nagyszerű társaság és sok jó ember vesz körül.

BW: Sharad, mi a kedvenc ászanád és mi az ami a legnagyobb kihívást okozza számodra?
Sarad: Melyik a legkevésbé kedvelt ászanám? Lássuk csak…hm…egy ilyen sem jut eszembe. De a kedvenc ászanám az határozottan a Paschimottanasana és variációi – egész egyszerűen jól esik ebben a pózban lenni és lassú, mély lélegzeteket venni. Van valami megmagyarázhatatlan ebben az ászanában, ami hihetetlen örömmel tölt el.

BW: Arra még nem kaptunk választ, hogy melyiket nem szereted.
Sarad: Haha…látom nem menekülhetek…Oké…ha választanom kellene, azt mondanám, nem vagyok túlzottan oda az első néhány bevezető pózért – Napüdvözletek, trikonásana stb.

BW: Valóban? És miért nem?
Sarad: Tetszik az arckifejezésed – úgy nézel most rám, mintha valami rosszat mondtam volna a legjobb barátodról. Hűha – azt hiszem holnap Sukhāsana közben valaki le fog csapni 😉

BW: Dehogy, nem tennék ilyet. De kíváncsi vagyok, hogy miért nem szereted a Napüdvözletek-et.
Sarad: Nem is tudom. Talán amiatt, hogy a gyakorlás kezdetekor még egyfajta nyomott hangulatban vagyok, és ilyen tudatállapotban nehéz átadni magamat bármelyik ászanának is – ez így érthető valamennyire?

BW: Rendben, elfogadom a választ. A következő kérdés az lenne, hogy Te kinek ajánlanád  fől a gyakorlásod?
Sarad: A mediációs hagyományban, amit követek, azt tanultuk, hogy gyakorlásunkat ajánljuk fel az összes szenvedő lénynek. Ugyanígy, az astanga tradíció zárómantrájában is ugyanezt találjuk: “Lokah Samastah Sukhino Bhavantu”. Legyen minden élőlény a világon boldog.
Így ez az én ajánlásom is ez. És látod, ismét nincs ellentét! 🙂

BW: Köszönjük szépen az interjút Sharad!
Sarad: Köszönöm én is!

Fordította: Müller Fruzsina

After a longer period of silence, the interview series of “Bandha of the Month” is continuing. It had always been hard to chose the actual interviewee among the fascinating astanga yoga practicioners, but a few months ago we encountered an extraordinary situation. A gentleman from India contacted us in order to learn Astanga Vinyasa Yoga in our Yoga School.
What brought an Indian man down here to Hungary ? Why astanga yoga and why Bandha Works? Let the following interview answer all the questions. Please welcome the interview with Sharad.

BW: How come that an Indian gentleman like you lives in Budapest?
Sarad: Work! I am an independent management consultant and my client has a project that is across three markets : Hungary, Austria and Poland and instead of travelling every week from my base location (London, UK) – the ‘nomad’ in me chose to move to Budapest (only for short term though)  – and that is how I am here – to experience life in this very very beautiful city of yours.

BW: How did you find Bandha Works? Did you practice ashtanga yoga before?
Sarad: Finding BandhaWorks was easy – I tried searching for Ashtanga Yoga schools in Budapest and BandhaWorks was right top on the list. I looked at its website and the websites of few other schools and it was very clear in my head that BandhaWorks is “THE” place to learn Ashtanga Yoga in Budapest – they seemed focussed on Ashtanga Yoga (unlike other places that offer a khichri of different courses) – they offered Mysore style classes.
As a child, I did some Yoga in primary school – and then never afterwards. So yes, I have done Ashtanga Yoga – but I had never practised Vinyasa Yoga before.

BW: Isn’t it strange for you to practice yoga, the ancient science of your homeland here, in a Western country with Western teachers?
Sarad: Haha..,interesting question. Hmm..let me think about it for a bit. Ok, I agree, that it may sound a bit strange at the outset – but if one thinks carefully – the nationality of a teacher isn’t even a valid parameter or qualification when deciding upon a teacher. Whether a teacher is Indian or not – how does it matter? I am not aware of any Indian text, tradition or an Indian Yoga teacher claiming that westerners cannot teach Yoga. At the basic level, what matters to a student, or what should matter to a student is that the teacher is able to teach and teach well – and an additional perspective, at least for me, would be if the teacher is able to teach as per the tradition. And I will admit that I have found a good teacher in you.

BW: Ashtanga vinyasa yoga is said to be amongst the ‘harder’ types of yoga! Why have you chosen this method anyway?
Sarad: ‘Harder’ – well I am not sure I agree with you on that – but to answer your question – when I started, I had no clue which method or school was harder or easier than the rest – I was not thinking on those lines at all. I was merely inspired and intrigued by the philosophy of Vinyasa which I happened to read online – there were a couple of things. One, the article mentioned that people sweat a lot while doing this form of Yoga and since I do not tend to sweat much and I wanted to, I thought I should give it a try. Second, and probably the main reason has been that the philosophy of Vinyasa felt very much in sync with my meditation practice where there is a lot of focus on breath awareness. So it was in that very moment, very clear in my head that this was the only method I would go for – whenever I would get an opportunity.

BW: Any why do you not agree that Ashtanga is ‘harder’?
Sarad: Ok, granted that it is not easy – but I don’t want to say it is hard or even harder than the rest – because in the past several weeks I have felt that with practise one builds the stamina that is needed. Today’s class gives you the stamina to do the next day’s class and so on and so forth. The practise leads you by itself. All ones needs to do is practise and practise regularly. So yes, it is hard from the perspective that it asks for you to be fairly regular – but the practise in itself isn’t that hard. If I can do it, than everybody can do it.

BW: What sort of changes has Ashtanga brought into your life?
Sarad: Ohh…this is a real difficult question. I find it difficult to analyse changes and attribute the reasons behind the changes – and further – life has been good and continues to be good – so I am the wrong person to ask this question – sorry!  Also, I firmly believe, that one has to invest time, effort and sincerity in the practise first – and only then expect some change. And I am only a beginner – so this is another reason for me to not answer this question. Next one please! 🙂

BW: As you told us you are an independent management consultant a sort of serious businessman. Has there ever been a conflict between the “yogi Sharad” and the “businessman Sharad”?
Sarad: (Smiles) Now, you make me feel really important – which is faaar from truth. Anyhow, since you have asked, I am going to try and answer this and I think I am going to struggle to articulate my response – so bear with me on this one. (takes a pause) Ok, so this is how I think – a true Yogi is someone who does not experience the emotion of ‘conflict’ – be that conflict in the professional space or be that in relationships etc. In other words, one is not a Yogi, if one perceives conflict and he or she needs to continue working with more sincerity and faith – OR one is a Yogi and does not perceive any conflict and instead sees harmony. Simple?

BW: Well, sort of.
Sarad: Now, do I experience conflict? The answer is no. And does that mean I am a true Yogi and the answer is a big NO. I think I am just someone who is lucky enough to be surrounded by great companies and good human beings.

BW: Sharad, what’s your favourite Asana and which one do you like the least?
Sarad: Which one do I like the least? Let me think….hmm…nothing comes to mind. But I think I can tell you which one I like – I definitely like Paschimottanasana and its variants – I just love being in that asana and taking several slow deep breaths. Something about that asana and I dont know what exactly – but it gives me lot of joy.

BW: And you have not answered which ones you do not like?
Sarad: Haha..you are very insisting! Ok., if I have to make a choice – I’d say I am not a huge fan of the first few starting ones – Surya Namaskar, Trikonasana etc.

BW: Really, and why is that?
Sarad: I like your expression – you look at me as if I have told something against your best friend. Gosh, when I do sirsasana tomorrow, looks like someone is going to push me down 😉

BW: No, I wont do that. But tell me why do you dislike Surya Namaskar?
Sarad: I dont know. It could be that I feel a little lethargic at the start of the practice – and it is difficult to enjoy any asana with that mindset – Makes sense?

BW: Ok fair enough, next question is who would you offer the ashtanga vinyasa yoga practice?
Sarad: In the meditation tradition that I follow, we have been taught to dedicate our practise for the benefit of all sentient beings. And even in the Ashtanga tradition the ending prayer has ‘Lokah Samastah Sukhino Bhavantu’ – which is the same thing – May all worlds be happy. So that is my offering. And you see, no conflict again! 🙂

BW: Thank you very much for the interview!
Sarad: Thank you very much!

A hónap bandhája: szeptember

HB Ági Gábor Tappancs

Rendhagyó módon szeptember hónap bandhája nem egy személy, hanem egy egész család. Mindhárman rendszeresen látogatják iskolánkat, közösségi munkájuk és az astanga jóga iránti elkötelezettségük vitathatatlan. Fogadjátok szeretettel a Bandha Works álompárját, azaz álom triumvirátusát: Ágit, Gábort és Tappancsot!

BW:
Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tegyétek a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Ági: Esküszünk!
Gábor: Esküszünk!

BW: Hogyan ismerkedtetek meg az astanga jógával?
Ági: A barátnőm egyre titokzatosabb viselkedése, illetve elzárkózása volt az a pont, amikor arra gondoltam, utánanézek, hová jár: attól tartottam, illetve azért reménykedtem is, hogy nem valami szekta-e, ahová jár és ami miatt olyan “furcsán”, a korábbi énjéhez képest furcsán viselkedett. Pletyka tárgyát képezte a tanáriban, és gondoltam utánajárok mi is ez az ASTANGA JÓGA.

BW: Hogyan lettetek végül is Ti is szektások?
Ági: Elvégeztük a toborzó kezdő tanfolyamot, majd rögtön a Mysore konstrukciót választottuk, és úgy néz ki, ez is marad a nyerő!
Gábor: Ági már a tavaly novemberi kezdő csoport meghirdetésekor bejelentkezett a tanfolyamra. Én örültem, hogy megy, de eredetileg nem volt tervbe véve, hogy csatlakozom, mert egy másik jógairányzat gyakorlója voltam. Spontán elhatározástól vezérelve kértem egy órával a tanfolyam megkezdése előtt, hogy derítse ki: van-e még hely a tanfolyamra. Egy hely még pont volt.

BW: Mi a jó ebben a Mysore stílusú gyakorlásban, ami miatt érdemes Pest túlsó feléből átjönni a Bandhába, hajnalok-hajnalán?
Gábor: A Mysore “szektát” a Half Led órákkal kombinálva a még tanfolyam közben kezdtük el látogatni. Az irányzat által képviselt szemléletmód, filozófia és egyéb vonatkozások pedig szép lassan szintén a mindennapjaink részévé lettek. Ezek közül néhány szinte nagyobb nehézséget okoz, mint az ászanák pontos felvétele, legalábbis a tanulási folyamat bizonyos esetekben hosszabbnak tűnik.
Gábor: Maga a gyakorlás már a kezdetektől fontos volt, de eleinte nem értettük, mi miatt lényeges annyira az a bizonyos kora reggel, hiszen az izmok és az ízületek nem valami együttműködőek ebben a napszakban. Aztán kipróbáltuk mi is, és a mindennapjaink része lett. A gyakorlás hajnali időpontja az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkkal. A rendszeres, életmódszerű korán kelésre régóta vágytam: valahogy mindig “helyesnek éreztem”, de hiába szeretem a munkám, amiatt sosem sikerült igazán. Már a Bandhába vezető út is élmény, gyönyörű Budapest hajnalban. A figyelmet is könnyebben lehet a megfelelő irányba fordítani: nem terheli az ember gondolatait a sok zűrzavaros ügy.

Ági: Nehéz lényegre törő választ adni. Azt gondolom, hogy a hajnali órák a legideálisabbak arra, hogy megadják az előttünk álló nap mivoltát és az önálló, vagy nevezzük inkább félig önálló gyakorlás sokkal inkább tükröt tart magunk elé, mint egy esti vezetett óra. Itt mi számolunk. Meghitt a hangulat, amolyan ünnepi.
Tapi: Nem tudom hova ez a reggeli kapkodás! Ezek nem tudnak aludni? Legalább engem hagynának ki! Vau! Nekem a Mysore reggeli a kedvencem, néha el is visznek, de sajnos enni nem kapok ott soha.

BW: Úgy tűnik annyira elköteleződtetek a rendszer iránt, hogy minden adandó alkalmat kihasználtok újabb tapasztalások megszerzésére. Az utóbbi fél évben olyan tanároktól tanultatok mint Govinda Kai, Eddie Stern vagy Vijay Kumar. Milyen pluszt ad számotokra a rendszeres gyakorláson túl a workshopok látogatása?
Ági: Valóban rengeteg új inger ért minket az elmúlt félév során. A workshopok intenzív gyakorlással járnak ugyan, de ami miatt az astangát választottuk, az az, hogy a matracon túl is van üzenete, filozófiai háttere. A nagy jógikkal való találkozás pedig segít abban, hogy másképp igazítsanak, olykor merészebben, olykor más technikával segítsenek az ászánák helyes felvételében és ezzel mindenképp motiváltabbak vagyunk, nem beszélve az utazás élményéről: Gábor meglepetése a new yorki út volt, amit a reptéren tudtam meg és az első New Yorki reggelünket jetleg ide vagy oda Eddie Stern Mysore reggeli gyakorlásán töltöttük. Valamint az a sok pozitív energia, tapasztalat, egyszerű gondolatok, amiket Tőlük KAPTUNK ajándékba, úgy érzem, megpecsételi Lívia szavaival az astangával kötött házasságunkat is.
Gábor: Szerencsések vagyunk, hogy ezekhez a tanárokhoz eljuthattunk, illetve, hogy ők ilyen elérhető közelségbe kerültek, amiért ezúton is köszönettel tartozunk Nektek. Az irányzat mélységeiből adódóan rengeteg a tanulnivaló, ezért igyekszünk minden alkalmat megragadni a tanulásra. Egy workshopon részt venni is kicsit olyan, mint elutazni valahova: új megközelítések, ráismerések, gondolatok. Sokszor elég egy kis ráérzés, egy morzsányi új információ egy akadály leküzdésére, legyen szó ászanagyakorlásról, vagy a mindennapi életünkkel kapcsolatos filozófiai kérdésekről. Egy workshopra már pusztán a gyakorlás miatt is érdemes elmenni, a pluszt pedig az a bizonyos morzsa jelenti.

BW: Miként változik a személyiség – ha egyáltalán változik – az astanga gyakorlása által, egy év távlatában?
Ági: A saját személyiségem nem hiszem, hogy megváltozott volna, de erről, ha olyat kérdezel meg, aki jól ismer, biztosan többet tud mondani. Amit magamon érzek, hogy talán elfogadóbb lettem mind másokkal, mind saját magammal szemben; türelmesebb, megpróbálom elfogadni a dolgokat úgy ahogy vannak idegeskedés nélkül, még jobban odafigyelek megérzéseimre, amik sosem hagytak eddig cserben.
Gábor: Ha a személyiség alapvetően nem is változik, bizonyos személyiségjegyek talán áthangolódnak. Nő a másokkal való együttérzés, csökken a megfelelési szándék, az öncélú ragaszkodás személyekhez, vagy akár olyan fogalmakhoz mint hogy “nekem van igazam”, vagy “én tudom jobban”. Fura hasonlattal élve talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy az egó sarkait sikerül lekerekíteni, így nem akad olyan könnyen össze másokéval. Az ember egyszerre lesz sebezhetőbb és erősebb. Vezetőként a munkában ez nekem egy új kihívást is jelent, hiszen egy munkahelyi környezetben nem teljesen lehetséges a dolgok elengedése, a mások dolgaiba való nem beavatkozás, a teljes megengedés, a ráhagyás, vagy a belenyugvás. Még dolgoznom kell a megoldáson, ez egy elég ellentmondásos helyzet.

Hónap bandhája

BW: Amellett, hogy egy “jó kis közös” programnak is felfogható, hogy együtt jártok astangázni, van-e olyan hatása amely mélyíti kapcsolatotokat, közelebb hoz Titeket egymáshoz?
Ági: Részemről a “közös program” jelentése közös jógázásunk alatt háttérbe szorul valamelyest. A társaság, akikkel megosztjuk a kora reggeli óráinkat, szinte átveszi a főszerepet. Nagyon pozitív, színes és energiával teli emberek jöttek össze, akik egyre inkább kiderül, hogy hasonló gondolkodásúak. Egyfajta válogatott csapat. Mindenkit szeretek.
A gyakorlás mindig jó apropó egy tartalmas beszélgetésre, olykor ugyan háttérbe szorítva a szattvikus körülményeket. Kapcsolatunk egyre csak mélyül, őszintébb és a workshopon hallottak segítenek bizonyos dolgok közös átértékelésében, a felismerésben. Ami érdekes lenne, megnézni azt, hogy mi lett volna akkor, ha csak egyikünk kezd el rendszeresen gyakorolni, a másik meg kívülről szemlél. A közös érdeklődés szerintem fontos egy pár életében.
Gábor: A gyakorlás során szerzett tapasztalatok, megélt helyzetek egymással való megosztása leegyszerűsítve a közös érdeklődésről való beszélgetésnek is felfogható. Az a körülmény, hogy együtt járunk astangázni (is) lehetővé teszi, hogy megértsük, min megy keresztül a másik, segítsük, tanácsokat adjunk egymásnak, biztassuk egymást – persze amennyire a jelenlegi ismereti szintünk alapján ez egyáltalán lehetséges. Ez – ahogy Ági is mondja – nemcsak az egymással való tapasztalatcserére igaz, hanem a többiekkel folytatott számtalan remek beszélgetésre is jellemző. Hozzá hasonlóan nekem is sokat jelent az a légkör és az az idő, amiben és amit a gyakorlás utáni/gyakorláson kívüli időszakban a többiekkel eltölthetek.
Ami kettőnket illeti: mivel legtöbbször együtt járunk gyakorolni, nem okoz életmódbeli konfliktust a szokásos korán kelés-fekvés, vagy az előző esti étkezés kérdése. Összességében a gyakorlásunk segíti a közösen kialakított életmódunkat miközben a közös életünk segíti a gyakorlásunkat.

BW: Kicsit beszélgessünk a fizikai szintről is. Mi a kedvenc ászanátok, és melyik az amelyik komoly kihívást jelent számotokra?
Ági: Egyelőre a sírsászana a kedvenc. Számomra a legnehezebb a kúrmászana, de az utóbbi időben valami mintha megmozdult volna és a vállam elkezdett nyílni.
Gábor: Nekem az utthita haszta pádángusthászana és a hátrahajlítások a kedvenceim: az előbbivel minden alkalommal megküzdünk és jól mérhető rajta, milyen formában is vagyok aznap, az utóbbiak gyakorlása pedig egyszerűen jóleső, felszabadító érzés. A kúrmászana helyes felvétele nekem is távolinak tűnik, továbbá minden olyan ászana felvétele, amihez nyitott csípő kell, élen a féllótusz és lótusz alapúakkal, egyelőre nehézséget okoz.

Tappancs: Kedvencem a lefelé néző póz, ezt gyakran kivitelezem. Mindig sikerül elérnem a célom, ha ezt látják, azonnal visznek lasztizni. Kihívás számomra az összes fordított testhelyzet, bár Ági addig nem nyugszik, amíg meg nem mutatom neki, hogy fejen állva is milyen cuki tudok lenni!

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Ági: Kedvenc bandhám, szerintem mindenki kitalálná, nem is lehet más, mint a dzsálándhára. Nekem ő a legjobb barátom, mindig segített, ha arról volt szó. Ha jól emlékszem, ő még sosem volt a hónap bandhája, úgyhogy most úgy érzem, igazán megérdemli.
Gábor: Én az uddijána bandhát választom, sok minden múlik rajta, a civil életben pl. képes megóvni a hosszantartó állás vagy sétálás közben jelentkező derékfájástól. Ami a jóga gyakorlást illeti, esetemben egy embrionális szakaszban lévő bandháról van szó, de biztos vagyok benne, hogy közös fejlődés által együtt még nagy dolgokat vihetünk véghez 🙂

BW: Ági! Azok kedvéért akik nem ismernek, “hallásból” sem, kicsit bővebben kifejtenéd mi a gond ha ez egyáltalán gond, a torkod környékén?
Ági: Én nem gondként élem meg. Lételemem a beszéd. A Színművészeti immár Egyetem egy anno füstbe ment terv, ehelyett talán jött a tanítás. Rémálmom, hogy elmegy a hangom. Bizonyos ászanák, mint például a bálászana, nem mindig jó érzéssel töltenek el. Furcsa talán, de szeretem a csendet, megnyugtat, ez az amit a Bandhában tudok a legjobban élvezni. A hétvégén hallottam, egy indiaitól, hogy a torokcsakra igazából az Apa csakrája, aki a családon belül felelős azért, hogy fiának tiszta beszédet tanítson. A szó minősége valóban nagyon fontos!

BW: Azt hiszem ez egy remek végszó, köszönöm az interjút.
Ági: Mi köszönjük!
Gábor:
Mi köszönjük!
Tappancs: Vauu

A hónap bandhája: május

Prezi Rita

Április után ismét egy felettébb mosolygós, jókedélyű lány a hónap bandhája. A Mysore programunk lelkes látogatója, szinte minden reggel a matracon kezdi a napot, hogy aztán feltöltődve, energiától kicsattanva vágjon neki a kihívásokkal teli “Startup” munkanapnak. Fogadjátok szeretettel: Ritát.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?”
Rita: Esküszöm.

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Rita: Niki barátnőm már évek óta gyakorol, ő beszélt rá az első órára. Kb. egy évig agni jógára jártam, néha-néha elmentem vezetett astangára, aztán egyik reggel úgy ébredtem, hogy én bizony elmegyek a reggeli órára. Kicsit meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a mysore nem vezetett. A sorozatot sem tudtam, de odaállítottál Blanka mellé, ami nagy segítség volt. Később papírból csináltam, majd egy szép napon elvetted a papírt is. 🙂

BW: Miben más számodra a mysore-stílusú gyakorlás, mint egy vezetett astanga jógaóra?
Rita: Reggel a figyelem könnyebben fordul befelé, ez segíti a fókuszálást. A saját légzésritmusomban, a saját tempómban gyakorolhatok, több időt szentelhetek egy-egy ászanának, el tudok mélyedni azokban a pozíciókban, amelyek kihívást jelentenek. Belülről vezérelt gyakorlás, ahol a tanár segítőként és támogatóként van jelen. Az önálló gyakorlás ráébreszt, hogy nem a többieknek és a tanárnak való megfelelési kényszerből kell csinálni az ászanákat. Csak magaddal foglalkozol, a testeddel és a testérzetekkel, csak Te vagy abban a másfél-két órában, semmi más. Ez óriási szabadság: nem “mondják meg”, mit kell csinálni, azért csinálod, mert szabad akaratodból így döntöttél, mert te szeretnéd.

BW: Nehéz volt átállni a délutáni gyakorlásról a reggelire?
Rita: Nagyon nehéz. A reggeli jóga komoly önfegyelmet kíván és lemondásokkal jár. Ez egy életforma. Másokkal egyetértésben én is azt vallom, hogy a reggeli gyakorlás előző este/délután elkezdődik. Számít, mikor és mit eszel (utoljára), fegyelmezetten ágyba kell menni 10 órakor, akkor is, ha még nagyon megnéznél egy filmet, és akkor is, ha éjfélig a plafont nézed. A hét előrehaladtával persze az ember egyre fáradtabb, és eljön a pont, amikor magától bedől az ágyba 10-kor, mint egy zsák. 🙂 Már az első alkalommal megtapasztaltam, mennyire más a nap, ha gyakorlással indul. Nekem a jóga utáni órák a legaktívabbak, ilyenkor vagyok a legélesebb, megnő a koncentráció, összeszedett vagyok és fókuszált. Sokkal rövidebb idő alatt képes vagyok elvégezni olyan feladatokat, melyekhez máskor többszörös idő kell.

BW: Egy startup cégnél keresed a jógabérletre valót, és egy startup jógaiskolában astangázol. Van olyan, hogy startup függőség? Mik lehetnek a szellemiségbéli párhuzamok a két intézmény között?
Rita: Szerintem mindenki megtalálja azt a közeget, ahol úgy érzi, otthon van, mert olyan emberekkel lehet együtt, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő, akik inspirálják, akiktől tanulhat. Ilyen hely a Prezi és a Bandha Works is. 🙂 Mi a közös a szellemiségben? Olyan emberekkel vagyok kapcsolatban mindkét helyen, akik hisznek abban, amit csinálnak és szívvel lélekkel teszik ezt. Fontos számukra, hogy jobbá tegyék a világot maguk körül, pozitív példát mutassanak másoknak. Kiálljanak magukért, egy olyan életformát hozzanak létre, amelyben boldogok és ki tudnak teljesedni. Fontos a folyamatos fejlődés, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha apránként mindig kijjebb és kijjebb toljuk a határainkat, beleállunk a kényelmetlen helyzetekbe.

BW: Profi recruiterként (toborzási és kiválasztási specialista) jól ismert fogalom lehet számodra a burnout szindróma. A multik és a startupok térhódításával egyre többen esnek áldozatul a pár évtizede még ismeretlen kórnak. Gyógymód lehet-e a napi szintű jógagyakorlás a kiégésre, vagy ellenkezőleg gyorsítja a folyamatot, mivel az astanga tekintetében is igen intenzív fizikai igénybevételről van szó? A korán kelésről már nem is beszélve!
Rita: Napjainkban már nincs munkaidő, feladat van, amit meg kell csinálni. Dolgozhatsz otthontól, a tengerpartról, éjjel, délután, tőled függ, mikor és honnan, a lényeg, hogy kész legyél a megbeszélt határidőre. Ebben az életformában tejes mértékben a saját felelősségünk, hogyan osztjuk be az időnket. Mi döntjük el, mennyit foglalkozunk munkával és mennyit feltöltődéssel. Érezzük, ha már kedvetlenül megyünk be dolgozni, ha feszültek vagyunk és agyon hajtottuk magunkat, ha ingerülten válaszolunk már egy ártatlan kérdésre is. A jóga segít oldani a stresszt, de ez csak a kezdet. A napi szintű gyakorlás olyan, mint a drog. Elkezded, és annyira jól érzed magad tőle, annyi energiát ad, hogy nem bírod abbahagyni, egyszerűen csinálnod kell, újra és újra. Nehéz az élményt szavakban kifejezni. A gyakorlás maga egy óriási flow élmény, a figyelem egyhegyű lesz, minden mást kizársz, amíg gyakorolsz. Nem tud beférkőzni a gondolataid közé sem a munka, sem a család, arra a másfél – két órára ezek a dolgok egyszerűen megszűnnek. A jóga karbantartja a fizikai testet, ami erős lesz és rugalmas. Én imádom, hogy reggel lefáradok, így nem okoz gondot az egész napos egy helyben ülés. Megváltozik a tartásod, kihúzod magad, egyenesen jársz. Intenzív fizikai igénybevétel, amihez szépen hozzáedződik a test. Nyilván nem heti hat gyakorlással kell kezdeni, a fokozatosság itt is lényeges, függően attól, mennyit sportolt valaki, mielőtt elkezdett jógázni. A korán kelés? Az fájdalmas, de megéri. Csodás reggel az ébredő város. 🙂

Egyéb hatások? Nyugodt leszel, kiegyensúlyozott, békés. Elkezded elfogadni a világot olyannak, amilyen. Szépen elhagyod a kontrollmániát. A megfelelési kényszert. Megismered a tested, megtanulod elfogadni és szeretni magad olyannak, amilyen vagy. A jóga türelemre tanít. Megtapasztalod, hogy kemény munka, sok gyakorlás és lemondás útján jutsz mindig előrébb és előrébb. Aztán, mire három év múlva meg tudsz csinálni egy pózt, rájössz, hogy nem is ez a lényeg, hanem az út, ami odáig vezetett és formálta a személyiségedet, és amin folyamatosan rajta vagy.

BW: A munka után (vagy előtt) térjünk vissza a matracra. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Rita: Az utthita haszta pádángusthászana a kedvencem. Több kihívást jelentő ászana is van a sorozatban: most a rövid távú cél a lótusz. Ezzel egy időben dolgozom a hídon (úrdhva dhanurászana) és a hátrahajlításon. Ha meglesz a lótusz, jöhet a másik nagy kedvencem, a a baddha kónászana.

BW: Ahogy az lenni szokott, elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Rita! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Rita: Uddijána bandha, legyen ez a hónap bandhája. 🙂 Ez is kell ahhoz, hogy (jól) menjen a hátrahajlítás, az előre és hátraugrások, ezekben még sokat kell fejlődnöm. (Meg minden másban is, de most ezt választottam )

BW: Köszönöm az interjút!

A hónap bandhája: április

Lívia

A hónap bandhája címet próbáljuk mindig részlehajlás nélkül, tisztán a matracon “nyújtott” odaadás és szorgalom alapján odaítélni az arra érdemes gyakorlónak. Nincs ez másképp ebben a hónapban sem, egy heti hatszor reggel gyakorló, szuperkedves, mindig mosolygós lányé a cím. Amellett, hogy kisugárzása fényt visz a reggelekbe, a vegán sütemények terén is igazi szakértő, amit a folyamatos minőségellenőrzés céljából a Bandha Worksbe hozott termékminták is igazolnak. Ma például a kókuszgolyót teszteltük. Remélhetőleg ez nem befolyásolt minket a döntéshozatalban… Fogadjátok szeretettel április hónap bandháját: Líviát

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Lívia: Esküszöm csak az igazat fogom vallani!

BW: Először is kérlek, meséld el hogyan lett az astanga jóga az életed szerves része?
Lívia: Agni jógára kezdtem járni rendszeres aerobik és futás mellett, mivel szerettem volna hajlékonyabb lenni. Ebben is sok örömet találtam, de tovább keresgéltem, és ki akartam mást is próbálni, így kerültem az első vinyásza krama órára, ahol teljesen más hangulat fogadott. A jóga más megvilágításba került, nagyon tetszett és ugyanakkor kihívást is jelentett. Délutáni elfoglaltságaim miatt nem tudtam tovább járni ezekre az órákra, viszont szívesen folytattam volna a tanulást a felügyeleted alatt, így kerültem az első mysore órára. Előtte nem jártam vezetett astangára ezért a sorozattal is így ismerkedtem meg. Addig is lelkesen jógáztam, de az astanga elvarázsolt… Nagyon rövid időn belül minden más mozgásformát abbahagytam (aerobik, futás), elkezdtem otthon is gyakorolgatni, hiszen az ászánák sorrendjét is meg kellett tanulnom. Sokáig nehezen keltem fel reggelenként ezért órára nem mindig jártam, de az otthoni gyakorlást komolyan vettem az elejétől kezdve. Azóta más jóga órát nem igen próbáltam és azt hiszem nem is szeretnék. Úgy érzem “eljegyeztem magam” az astanga jógával… örökre.

BW: Divat mostanság az astanga jógát keverni mindenféle sporttal, fitnesz irányzattal. Te nem érzed hiányát ennyi idő elteltével, hogy valami kiegészítő mozgásformát felvegyél a napi rutinodba?
Lívia: Egyáltalan nem. Az aerobik és a futás mellett eszembe jutott, hogy jó lenne többet nyújtani vagy úszni a gyakori hátfájás miatt, de amióta astangázom, semmi nem hiányzik. Nem fáj a hátam, egészségesnek és fittnek érzem magam. Egy másfél órás reggeli mysore óra után sokkal jobban érzem magam, mint két “szigetkör” után. Nem csak a fizikumra van nagyon jó hatással, nyugodtabb és derűsebb is vagyok!

BW: Mi változott a mindennapokban – értve itt a munkát és a magánéletet – mióta heti hatszor gyakorolsz astangát?
Lívia: Kezdetben nem mindig ugyanabban az időben gyakoroltam, akkor fáradékonyabb voltam, de amióta heti hatszor hét órakor kezdek, sokkal könnyebb a felkelés. Az astanga fegyelmezettséget kíván: nincs nagyobb étkezés hat óra után, és minden este igyekszem korán lefeküdni. A munkában is jobban tudok koncentrálni, bár szívem szerint munka helyett is jógáznék, vagy legalábbis azzal foglalkoznék! Én mindenkinek a heti “hatszoros” gyakorlást ajánlanám. Önuralomra tanít és rendszerességet visz a mindennapokba.

BW: Az astangás gyakorlás elmélyülésével gyakori tapasztalat, hogy elkezd “antiszocializálódni” az ember. Már nem érzi jól magát nagy tömegben – pl.: bevásárlóközpontok, piac, szórakozóhely – és a baráti társaság is komoly változásokon mehet keresztül, mind összetételben mind mennyiségben. Tapasztaltál-e te is ilyet?
Lívia: Mindenképpen sokat vàltoztam, sőt sok ismerős és barát pont ezt a szót használta: antiszociális lettem… Eleinte ez bántott, rosszul esett, hogy a környezetem nem örül velem együtt a változásnak, amelyet én belülről lelki megnyugvásnak éltem meg, nem elzárkózásnak, de visszagondolva tényleg sokat változtam, kevesebbet kommunikáltam és nevettem. Az első pár hónapban tejesen befelé fordultam, ezért most próbálok figyelni, hogy ez ne legyen így, igyekszem jobban odafigyelni másokra is.

BW: Volt egy másik, mellékhatása is a gyakorlásod elmélyülésének, amelyek enyhén szólva szintén nem nagyon örült a környezeted. Mi volt ez? Milyen most a családi hangulat ezzel kapcsolatban?
Lívia: Mióta vegetáriánus lettem és astangázom sokat fogytam (63 kg.ból 51 kg). Tavaly februárban, amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a gyakorlással éreztem, hogy bizonyos ászánák pl: maricsjászana könnyebben mennének vékonyabb derékkal, ennek érdekében jobban odafigyeltem ,és este 6-7 után már csak keveset ettem (éppen annyit, hogy csak az éhségemet csillapítsam). Ezzel párhuzamosan úgy döntöttem, nem eszem húst (előtte is igen ritkán fogyasztottam) így az “aerobikos” izmaim teljesen eltűntek. A csavarások már sokkal jobban mentek, de a szüleim és sokan mások teljesen kiakadtak. Nehéz volt az Édesanyám aggódó szemeibe nézni, és győzködni őt arról, hogy de én eszem… A könnyebb gyakorlásnak örültem, de semmi esetre sem akartam a hozzátartozóimat bántani. Elmentem többször vérvételre is, szerencsére nem találtak semmit, ami miatt aggódnom kéne. Most már mindenki kicsit megnyugodott, bár Anyukám szerint még mindig túl vékony vagyok és biztos keveset eszem :), de ez nem baj, mivel még nagyobb figyelmet fordít arra, hogy amikor haza megyek, legyen mindenféle finomság az asztalon. Én törekszem az egyensúlyra és megtalálni azt az állapotot, amelyben én jól érzem magam. Azt gondolom, az astanga az élet minden területén segít az egyensúly megtalálásában.

BW: Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Lívia: A kedvenc ászánáim a maricsjászana B és a szupta kurmászána. Szeretem az “összegombolyodós” ászánákat, talán annál többre képes az ember, minél kisebbre tudja magát összecsomagolni. Egyelőre sok ászána jelent kihívást, de a kritikus pontjaim, amin szeretek túl lenni 🙂 az utthita haszta pádángusthászana és a návászana!

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Lívia: A Dzsalandhára bandha a kedvenc bandhám. Egy éve olvastam Krishnamacharjáról, és megfogott egy történet. Egy híres, dél-indiai énekes kért tőle segítséget, mivel problémàja lett a hangszálaival. A mester gyógyfüveket adott neki, és előírt neki pár egyszerű ászánát, illetve légzőgyakorlatot. Az énekes a sikeres gyógyulást követően megköszönte Mesterének a segítséget ,és mivel tisztában volt képességeivel, büszkén énekelni kezdett. Krishnamacharya viszont leállította és azt mondta: “tudom, hogy jó énekes vagy de mindig emlékezz a dzsalandhára bandhára, amelyet tanítottam. Isten gyönyörű hanggal áldott meg, de te tartsd eszedben a bandhát, fejünket lehajtva alázattal kell élnünk.”

BW: Végezetűl, kinek ajánlanád az astanga jóga rendszerét?
Lívia: Mindenkinek! Ahogyan Pattabhi Jois és később unokája, Sharath mondta: “Mindenki gyakorolhatja a jógát (idősek, kövérek, gyengék, túl kötöttek, betegek) kivéve a lusta embereket. Szerintem az astanga első sorozata fokozatosan, azaz ászánánként mindenki hétköznapjaiba beleilleszthető. Csak el kell kezdeni, szülessen meg az elhatározás, aztán a jóga mindenhol kifejti a pozitív hatásait.

BW: Köszönöm az interjút!

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved