Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 1. rész

Guruji

Sri K. Pattabhi Jois, diákjai körében Gurudzsí, az egyre népszerűbbé váló Astanga Jóga rendszer megalapítója és népszerűsítője 1915. július 26-án, Guru Purnima napján született (a Guru hónapjának teliholdas napja) a Karnátaka államban levő Kowshika nevű faluban, Mysore-tól 150 km-re. Édesapja, a közel hetven családot számláló falu asztrológusa és papja volt. Pattabhi Jois a család kilenc gyermeke közül középsőként született, és mint minden brahmin fiúcska, már öt éves korától elkezdte a Védákat és a hindu rituálékat tanulni. 12 évesen vett részt élete első jóga bemutatóján, ami a középiskolájában került megrendezésre, és amely élmény olyan hatással volt rá, hogy jobban megszeretett volna ismerkedni ezzel az ősi tudománnyal. Annyira izgatott volt új felfedezésétől, hogy másnap kora hajnalban felkelt, hogy találkozhasson azzal a lenyűgöző jógival aki a bemutatót tartotta, és akit Sri T. Krisnamácsárjának hívtak.

A kis Pattabhi Jois kérésére Krisnamácsárja tanítványának fogadta, és elkezdődött a két kiváló jógi közel harminc évig tartó tanár-diák kapcsolata. Az elkövetkezendő két évben Gurudzsí a család tudta nélkül minden hajnalban öt km-t gyalogolt Krisnamácsárja házához, hogy a szigorú és követelőző jógi gyámsága alatt gyakoroljon mielőtt iskolába menne. Az ifjú Gurudzsí kitartó volt és szorgalmas, megismerkedett a szent iratokkal, és Krisnamácsárja felügyelete alatt ászanákat és pránájámát tanult. A családja előtt azonban titokban tartotta érdeklődését, tekintve, hogy akkoriban a jógát a szerzetesek, szádhuk és szannjászík számára tartották megfelelőnek, családos embernek nem, mivel szerintük aki gyakorlásba fog, az elveszítheti minden érdeklődését a világ iránt, és elhagyhatja a családját. Amikor Gurudzsí a házuk verandáján olvasta a Rámajánát, a családtagjai csak nevettek rajta:
– Ó! Nézzétek a nagy tudóst! Miért fecséreled az idődet könyvekre? Menj, és törődj inkább a tehenekkel!

Pattabhi Jois young

Gurudzsí tizennégy évesen egy szertartás keretein belül megkapta apjától a brahminok szent fonalát, jelezve, hogy a brahmin fiú a felnőttkorba lép, és megkezdi spirituális életét. A nagy eseményt követően elhatározta, hogy annak érdekében hogy elmélyíthesse szanszkrit és jóga tudását, elmegy Mysore-ba, és jelentkezik a maharádzsa mysore-i Szanszkrit egyetemére. Ismét a család tudta nélkül, titokban indult útnak, összesen két rúpiával a zsebében. Amint leszállt Mysorban a vonatról, azonnal az egyetem pénztárához sietett, hogy bemutassa az igazolását arról, hogy ő brahmin – ami feljogosította, hogy ingyen tanulhasson – és felvették az iskolába. Szerény életet élt diákként, hiszen a családja azt sem tudta hol van. Ha kellett, ételt koldult brahmin családoktól, és jógabemutatókat tartott, hogy egy kis pénzt szerezhessen. Mindemellett szorgalmasan és kötelességtudóan járt az órákra, és tanult, valamint folytatta a jógagyakorlását.

1932-ben, két évvel szökése után az egyetemen jógabemutatót tartottak, és a színpadon lévő jógi nagy örömére, régen látott guruja, Krisnamácsárja volt, akinek boldogan borult lábaihoz.
– Héj, te vagy az? – mondta Krisnamácsárja
– Igen – mondta Pattabhi Jois, – Guruji, én itt tanulok.
Mióta egyetemre járt, nem volt kapcsolata Gurujával, így nagyon boldog volt, hogy újra láthatta szeretett mesterét. A bemutatón jelen volt a Mahárádzsa, Krisna Rádzséndra Ódéjár egyik minisztere is. A mahárádzsa érdeklődést mutatott a jóga iránt, és amikor miniszterétől tudomást szerzett arról, hogy Krisnamácsárja a városban van, rögtön érte küldött. Csúnya betegség gyötörte a mahárádzsát, azonban Krisnamácsárja hatalmas tudásával és gyógyító erejével képes volt meggyógyítani, ami addig másoknak nem sikerült. Ettől kezdve a mahárádzsa komolyan támogatta Krisnamácsárját és tanítványait, jóga salát nyitott nekik a palotán belül, ahol közel száz diákot szállásolt el. A mahárádzsa a jóga nagy patrónusa lett, és mindent megtett, hogy ez az ősi tudás minél több emberhez eljuthasson: Krisnamácsárját és tanítványait Indián belüli körutakra küldte, hogy bemutatókat tartsanak, tanulmányozzák a szent iratokat és a jóga különböző irányzatait. A mahárádzsa különösen megkedvelte Gurudzsít, és sokszor meghívta a kastélyba, hogy hajnalban jógabemutatót tartson. Gurudzsí és egy diáktársa Mahadév Bhatt, hajnali háromkor felkeltek, hogy egy hideg fürdő után négykor a mahárádzsa színe előtt, különböző ászanákat gyakoroljanak. A mahárádzsa kedvencei a kukkutászana és a bakászana B voltak. A mahárádzsa is szívesen elvégzett néhány ászanát, majd hazaküldte a fiúkat, egy kisebb összeggel a zsebükben.

Egy fiatal és rendkívüli lány kezdte el látogatni az egyetemen tartott jógabemutatókat édesapjával, egy szanszkrit tudóssal. A még csupán 14 éves Szavitramma az egyik bemutatót követően rámutatott Gurudzsíre, és azt mondta az apjának:
– Azt a férfit szeretném férjemnek!
Az apa odalépett a 18 éves Gurudzsíhez, és meghívta a családjuk Nandzsangud településen lévő otthonába, amely 20 km-re volt. Gurudzsí tisztelettudóan elfogadta a meghívást. A családi ismerkedés jól sikerült, Szavitramma apjának tetszett a fiatal jógi, és annak brahmin családi háttere, így beleegyezett a házasságba. Gurudzsí édesapja is jóváhagyta a frigyet, annak ellenére, hogy a fiatalok a horoszkópjuk szerint nem illettek össze.
– Összeillünk, vagy sem, én hozzá akarok menni! – jelentette ki Szavitramma, és ezzel nem szállt vitába senki.

AmmaGuruji

Az ifjú pár még abban az évben összeházasodott, 1933 nyarán, Amma születésnapján. A lakodalom után Amma visszatért a családjához, Gurudzsí pedig az egyetemre. Nem is látták egymást az elkövetkező három-négy évben, míg végül Amma Mysore-ba költözött férjéhez, ahol elkezdték közös életüket. Három gyermekük született: Mandzsu, Szaraszvati és Rames – mindannyian jógatanárok lettek.

Gurudzsí sokszor segített Krisnamácsárjának tanítani, ami feltűnt a mahárádzsának, aki sokszor látogatta a jóga sálában tartott jógaórákat. Nem sokkal később a mahárádzsa megkérte Gurudzsít, hogy tanítson jógát az egyetemen. Ő azt felelte, hogy ő tanulni jött Mysore-ba. A mahárádzsa fizetést, szállást és ösztöndíjat ajánlott fel neki, ami a már családos Gurudzsínak nagy lehetőség volt. Így 1937-ben megalapították az egyetemen a jóga tanszéket, amelynek a vezetője Gurudzsí lett egészen 1973-as nyugdíjba vonulásáig. A tanszéket meg is szüntették ezután. Amikor később megkérdezték tőle, hogy szerzett-e tanári diplomát, azt felelte, hogy igen, és elmesélte milyen nehéz volt a vizsgája: Krisnamácsárja elé vitt egy beteg embert, és azt mondta: “Hozd rendbe!”
1956-ban vidván (professzori) diplomát szerezett Védanta tudományokból, mind amellett, hogy 1976 és 1978 között az Indiai Orvosi Egyetemen, a jógatudományok tiszteletbeli professzora volt. Az egyetemen töltött évei során lehetősége volt elmélyedni a jógairodalomban, tanulmányozta Patandzsali Jóga Darsanáját, a Hatha Jóga Pradipikát, a Jóga-jádzsnyavalkját és az Upanisádokat.

Gyakran mesélt Gurudzsí a Jóga-koruntának nevezett szövegről, amely az astanga jógáról szóló kézirat, és amely az alapja volt azoknak a gyakorlati óráknak, amelyeket Krisnamácsárja tanított neki. A szöveget Krisnamácsárjának szóban tanította meg Ráma Móhan Brahmacsárí, és ő kívülről megtanulta azalatt a hét és fél év alatt, amíg tanítója mellett volt. A Kórunta csoportokat jelent, és állítólag az ászanák különböző csoportosítását tartalmazta, valamint a vinyjászáról, dristikről, bandhákról a mudrákról és a filozófiáról szóló eredeti tanításokat. Ráma Móhan Brahmacsárí azt mondta Krisnamacsárjának, hogy a művet megtalálja a Kalkuttai Egyetem könyvtárában. Gurudzsí soha nem látta a szöveget, és szerinte már nem is létezik. Szerinte, amikor Krisnamácsárja eltöltött egy kis időt Kalkuttában, akkor alaposan tanulmányozta a könyvet, de az akkor már nagyon rossz állapotban volt és sok része hiányzott is. Gurudzsí Krisnamacsárjától, a Jóga-koruntából számrazó módszereket tanulta meg. Sajnos lehetetlen ma már megbizonyosodni a könyv létezéséről, annak hitelességéről, de általánosan elfogadott, hogy ez a forrása a Pattabhi Jois által tanított astanga jógának.

Astanga Yoga Ninilayam

Gurudzsí élete egészen az 1960-as évekig a szokott mederben folyt, oktatott az egyetemen, valamint tanított az 1948-ban az otthonában megalapított, Astanga Jóga Kutatóintézetben (a mai KPJAYI). Egész életét a jógának szentelte, buzgó tudásvággyal tanult, és hatalmas szeretettel, kitartással és erővel tanított. Talán sose álmodott volna arról, a kis egyetemi könyvtárban a szentírásokat tanulmányozva, vagy a laksmipurami otthonában diákjait igazítva, hogy pár éven belül világszerte az egyik legismertebb indiai jógiként emberek tízezreinek fogja megváltoztatni az életét, és hogy hozzá fognak zarándokolni a jóga nektárjáért éhező diákok ezrei.

A cikk folytatását itt olvashatod.

Felhasznált irodalom:

  • Sri K. Pattabhi Jois and The Ashtanga Yoga Research Institute By R. Alexander Medin
  • Joga Mala
  • KPJAYI biografia

Astanga ikonok: Chuck Miller

cm2

Chuck Miller 1971-ben ismerkedett meg a jógával, 1980-ban találkozott először Gurujivel, annak első amerikai útjának egyikén, majd ezt követően 1983-tól kezdett el Mysorba járni tanulni. Los Angelesben élt és oktatott 16 éven keresztül, ahol megalapította a YogaWorks nevű neves iskolát partnerével, Maty Ezratyval. 2004-ben a YogaWorks-öt eladták, és Chuck és Maty Hawaiira, a Big Islandre költözött. Mindeközben folyamatosan oktat világszerte is.

Mikor találkoztál először Gurujivel, és hogyan letél a tanítványa?

Vermontban éltem, és ott jógáztam egyedül hosszú időn keresztül. Egy kicsit ki voltam ábrándulva a gyakorlásból és szerettem volna újra felfedezni. Két éven keresztül autóval utazgattam Észak-Amerikában, míg egyszer a kocsim lerobbant San Fransiscoban, ahol találkoztam egy ismerősömmel aki David Williams-nél tanult Hawaiion, és mesélt erről az indiai emberről aki Amerikába jött oktatni nem messze attól a helytől, ahol éppen tartózkodtunk.

Nem nagyon keltette fel az érdeklődésemet. Volt egy kis könyvem B.K.S. Iyengar Jóga új megvilágításban c. műve, aminek a segítségével gyakoroltam, és amellyel nagyon meg voltam elégedve, akkoriban a könyv végén található tanulmányokkal dolgoztam. De az ismerősöm tovább noszogatott: – Ezt mindenképpen meg kell nézned. Ez az ember ugyanannál tanult, mint B.K.S Iyengar (T. Krishnamacharya).

Ez végre felkeltette az érdeklődésemet. Krishnamacharyát sokra tartottam, és bárkit aki jelen volt vele azokban az időkben, azt meg kellett néznem magamnak. Azonban ahhoz még mindig nem voltam eléggé felvillanyozva, hogy 200 dollárt költsek az eseményre – ugyanis ennyibe került akkor a hat hetes tanfolyam.
Ahogy kint aludtam a szabadban egy hegyen telihold éjszakáján egy nappal azelőtt, hogy Guruji elkezdett volna oktatni, megjelent egy kép előttem egy sötét bőrű, kopasz, kissé gömbölyded emberről, aki mosolyogva mondta: – Gyere és nézz, gyere le és nézd meg.

Másnap lesétáltam a hegyről és ő éppen akkor fejezte be a második sorozat oktatását. Ott állt az ajtóban, hatalmas mosollyal az arcán ahogy a diákoktól búcsúzott, akik közül néhányukat már egy ideje ismert, hiszen ez már azt hiszem a harmadik útja volt Amerikába.

És akkor meglátott engem. Sok új diák volt, hiszen ez volt az első nap, de engem megszólított:
– Ó, te új diák!
Én pedig egy kissé öntelten közöltem vele, hogy nem vagyok új diák, mivel már 8 éve gyakorlom a jógát.
– Ki tanít? -kérdezte.
– Könyv – válaszoltam, -könyvből tanulok.
Erre felnevetett. Szerinte ez nagyon vicces volt.
– Milyen könyv?
– Jóga új megvilágításban – feleltem.

Fogalmam sem volt a történetükről, és semmi másról sem. Nagyon szórakoztatónak találta az egészet, és B.K.S Iyengar diákjaként nevezett el. Azt mondta, hogy az első nap csak üljek le, és figyeljek – csak úgy, mint a látomásomban.
Szóval én csak ültem és figyeltem, és csakhamar ráeszméltem arra, hogy ahogy én gyakoroltam addig az egy teljesen más szint volt mint ami abban a szobában történt, mert az egészen rendkívüli, és rengeteget kell még tanulnom. Másnap már semmi problémám nem volt azzal, hogy visszamenjek, és kifizessem azt a 200 dollárt.

Mi volt az első benyomásod Gurujiről?

guruji

Az első benyomásom Gurujival kapcsolatban az volt, amikor 1980-ban Fairfaxban megláttam az ajtóban állni két órája között, hatalmas mosollyal az arcán. Nagyon erős energiája volt, egyszerre volt vicces, olyan humoros és kedves – izgatott voltam. Amikor láttam, ahogy elkezd tanítani, ugyanez az érzésem volt vele kapcsolatban. Voltak elvárásai, ugyanakkor poénkodott, és megnevettette az embereket. Humort vitt ebbe a nagyon mély és komoly gyakorlásba.

Beszéljünk most arról, hogy az astanga jóga nem kizárólag fizikai gyakorlás, valamint az astanga jóga rejtett tulajdonságairól.

Ahogy az első nap ott ültem és figyeltem a padon, az volt az első benyomásom, hogy ez egy nagyon erőteljes fizikai gyakorlás. Volt ott pár fickó a szoba hátsó részében, akik ezt a teljesen lehetetlen és képtelen kiemelést és hátraugrást csinálták, amire Guruji kérte őket. Kiemelték magukat kézenállásba, azt megtartották, majd nagyon lassan és teljes kontrollal ereszkedtek le a következő pózba. Gary Lopedota és Stan Hafner volt az a két fickó.
Én nem ezt kerestem a jógában. Én a jógában nem a gimnasztikát, és az erős fizikai megterhelést kerestem. Sokkal jobban érdekelt a filozófia. Ez volt az ami a jógázáshoz vezetett engem legelőször, hiszen tudomásom szerint a jóga sokkal inkább spirituális gyakorlás. Mindenesetre volt valami abban, ahogy láttam Gurujit tanítani ami megfogott, és amitől éreztem, hogy nem csak fizikai gyakorlásról van szó. Igen tényleg nagyon fizikális, de annál sokkal több minden történik közben. Nem hiszem, hogy akkor tisztában voltam azzal, hogy ez pontosan mit takart és miért van így, de valahogy megéreztem Guruji tudásának mélységét. Egy olyan emberrel egy teremben lenni, aki ennyire elmerült a jógában – érezhető volt rajta – olyannal, aki mind tanulmányozta, mind gyakorolta a jógát, nagyon érdekes volt számomra. Azelőtt néhány könyv, nyugati tanár és nagyon sok önálló gyakorlás volt az amiből merítettem.

Az elején azt gondoltad, hogy egy erős fizikai gyakorlásról van szó, ami egy kissé elkedvtelenített téged. Elmesélnéd, hogy hogyan kezdted el megérteni a gyakorlás finomabb, mélyebb, rejtettebb rétegeit?

Bárki, aki megnézi az astanga gyakorlókat, az egy nagyon erőteljes fizikai gyakorlást lát, ahogy az velem az első nap történt. Amikor másnap visszamentem és kifizettem a pénzt, úgy éreztem a farkasok közé dobtak. A teljes első sorozatot megcsináltam a legelső napon, amit akkor teszel ha vezetett órával kezded, ellentétben azokkal akik Mysore stílusú órára mennek először. Nagyon erőteljes.

Előtte utazgattam, így munkát kellett találnom a környéken ahhoz, hogy ott maradhassak. Ahogy mentem haza az első nap, megláttam egy ház mellett egy halom zsindelyt. Megálltam és megkérdeztem a munkásokat, hogy van e szükség segítségre a ház zsindelyezéséhez – amihez elég jól értettem, hiszen ács voltam. Beleegyeztek, hogy felvesznek, és már másnap kilenckor kezdenem kellett, az első Gurujival való jógaórám után.

Elmentem másnap reggel hétre jógázni, nyolc harmincra már végeztem és úgy döntöttem hazamegyek, hogy egyek egy kis reggelit, és egy kicsit ledőljek, csak egy kis pihenőre. Délután egykor sikerült felkelnem! Meghaltam, teljesen kimerültem! Pánik tört rám, hiszen kellett az állás. Leszaladtam a hegyről de szerencsére az emberek nagyon rendesek voltak.
Elkezdtem dolgozni. Egész nap a tetőn voltam, a tűző napsütésben zsindelyeztem a házat este nyolcig, amikor hazamentem összeestem a fáradtságtól. Másnap reggel mentem le a jógaórára és ugyanaz történt. Hazamentem utána, hogy egy kicsit lepihenjek, és megint egykor keltem fel. Ez még három vagy négy napon keresztül így ment, amikor végre megtaláltam a ritmust és a lélegzetem. Fizikailag megterhelő volt.

Ez mit mond el a spirituális gyakorlásról? Úgy gondolom, hogy ez az elején még nem egyértelmű. Egy-két hét gyakorlás után megkérdeztem Gurujit a pránajámáról és a meditációról, mivel azokat magamtól már gyakoroltam korábban, mire ő elkezdett kuncogni, és ezzel azt a benyomást keltette bennem, hogy az időpocsékolás. Később hallottam David Williams tolmácsolását Guruji meditációról alkotott véleményéről. David lefordította amit Guruji mondott a meditációról, az “őrült figyelem”-ről, hogy az emberek amit meditáció címszó alatt csinálnak az tulajdonképpen őrül figyelem. Egyet kellett ezzel értenem. Nagy kihívás volt számomra, hogy egy helyben üljek, fizikailag igénybe vett, mentálisan lehetetlen volt. Guruji azt üzente ezzel, hogy csak csináljam a fizikai gyakorlást egy ideig.

És én kipróbáltam ezt, elköteleztem magam a fizikai gyakorlás mellett. Megtanultam az elsőt (sorozatot), majd egy hónap múlva a másodikat. Aztán hazamentem, és egyedül gyakoroltam két évig. Kb. öt év elteltével lehetőségem volt egy helyi templomban megtartott meditáción részt venni. Nem igazán ültem egy helyben azóta. Csodálatos volt számomra, hogy egy helyben, csöndben tudtam ülni, megvolt a kényelem és az erő a testemben ahhoz, hogy csak nyugodtan üljek, hogy a testemben áramló energia és lélegzet csatornái nyitottak és tiszták legyenek.

Ez egy teljesen új élmény volt. A meditáció elérhetővé vált számomra, oly módon, ahogy azelőtt nem. Megláttam az alapozásban a bölcsességet, és teljesen más érzéssel töltött el a Gurujivel való tanulás, mint az a jóga amit azelőtt gyakoroltam. Nagyon földhözragadt, mély gyökerekkel rendelkező és erő-központú gyakorlás; olyan tedd-a-két-lábad-a-földre, hogy egyedül állj meg és csináld a gyakorlásodat. Ezen a tapasztalaton keresztül a jóga mélyebb aspektusait meg lehet élni.

Nem gondolom, hogy ez egy olyan jelenség, ami automatikusan kibontakozik a diákok számára. Előfordulhat, hogy a gyakorlásból csak azt a bizonyos dolgot veszed ki, amit kitaláltál – például, hogy erősebb vagy lazább szeretnél lenni – és csak ezért csinálod. Fókuszálhatsz erre, és megtapasztalhatod csak ezt a részét, de az nagy kár lenne. Én nem ezekre a dolgokra voltam kíváncsi. Nem is az érdekelt, hogy erős és hajlékony legyek, vagy hogy furcsa pozitúrákba csavarjam magam. Engem a jóga filozófiája érdekelt igazán, amit az erőteljes fizikai gyakorlás csak kiemelt, megerősített.

Volt valami amit egy idő után a gyakorlás fedett fel előtted? Vagy a mélyebb megértés a filozófiai tanulmányok és az indiai utazások eredménye volt?

Egy idő után megtanulod, hogy a gyakorlásban benne van a bölcsesség, ha odafigyelsz. A kulcs abban van, hogy megtanulj figyelni. A gyakorlás formája és rendszere magába foglalja a tanítást. Úgy gondolom, hogyha kellő figyelmet fordítasz rá, ha a felszín alá tekintesz és felteszed a kérdéseket, hogy miért azzal kezdjük amivel, -mit csinálunk először, -mi következik azután, -hogyan kapcsolódik az egyik dolog a másikhoz a sorozatban? Benne van az ismeret ami tanít. Megtanulod, hogy az egyik póz hogyan tanít meg a másikra. Kívülről dolgozol befelé. Tulajdonképpen kitisztítod az utat, a fizikai blokkokat a testedben, amelyek összefüggésben állnak az elme blokkjaival.

A jóga filozófiájának tanítása szerint, ez egy tisztító, felszabadító folyamat, Guruji is többször mondogatta: – Ez nem fizikai gyakorlás, ez mentális gyakorlás.

Beszélt a nádik megtisztításáról, amelyeken keresztül az energia áramlik. Tényleg azt érzem – lehet hogy nem csupán az astanga jóga sajátossága, lehet hogy valamennyi jóga stílus rendelkezik ezzel a tisztító tulajdonsággal – hogy Guruji rendszere szisztematikusan és rendszerbe foglalva végzi ezt el, egy olyan sorozaton keresztül, amely nekünk lett kitalálva, azzal szemben mintha jóga pózokat végeznénk találomra egymás után. Ez szerintem nagyon nehéz. Nehéz az, hogy ne legyünk elfogultak, és alakítsunk ki olyan gyakorlást, ahol azt csinálsz amit szeretnél, vagy amit a tanár ír elő éppen. Nehéz, hogy ne olyan sorozatot gyakoroljunk, amelyben a számunkra kedves pózok élveznek előnyt, míg a kellemetleneket elkerüljük. Itt adott a sorozat, és tetszik vagy sem, meg fogod csinálni a Návászanát, a Maricsiászana D-t, a Dzsanusirsászana C-t és a Szupta Kurmászanát. Van abban valami, hogy olyan pózokba teszed bele magad, amely olyan kihívást jelent számodra, amit normális esetben nem tapasztalnál.

Emlékszem, amikor először néztem ahogyan a sorozatot gyakorolják, és láttam a Dzsanusirsászana C-t, biztos voltam benne, hogy én azt az életben nem fogom tudni megcsinálni. Lehetetlennek tűnt számomra. Kukkutászanával kapcsolatban is meg voltam győződve, hogy szó szerint soha ebben az életben nem fogom azt a pózt megcsinálni, de csupán néhány hét múlva már gyakoroltam. Hatalmas megtapasztalás annak a felismerése, hogy a korlátok amiket felállítasz magadban, csak a fejedben létezik, ezért nagyon óvatosan kell bánnunk azzal, hogy milyen határokat szabunk magunknak. Elképesztő, hogy ez a jelenség mennyire uralkodó a társadalmunkban.

Mit gondolsz Guruji mennyire motiválja az embereket abban, hogy túljussanak a korlátaikkal kapcsolatos előítéleteiken?

cm

Guruji óriási és nagyszerű abban, hogy átlendítse az embert azon a határon amit felállított magának. Ez elég ijesztő tud lenni néha. Többször láttam ahogy a pánik és a terror kiül az emberek arcára, de láttam számtalan áttörést is. Tanárként – már 13 éve tanítok – Gurujit nézni fantasztikus. Nem érzem elég magabiztosnak magam ahhoz, hogy azt csináljam amit ő. Több mint 60 év tapasztalattal rendelkezik tanárként – látott már rengeteg féle testfelépítést, számtalan testet segített át ezen a gyakorlatsoron – így azt érzem nekem ennél sokkal visszafogottabbnak kell lennem. Láttam ahogy lótuszba tesz embereket, majd garbha pindászanába és kukkutászanába, úgy hogy azelőtt nem gondoltam volna hogy lehetséges. Olyan dolgot kapnak ezzel a gyakorlók ami nagyszerű, amit aztán magukkal visznek, és amiből kialakul a gyakorlással szembeni tisztelet és szeretet, ami egyébként az ilyen sikerekből tud létrejönni. Nagyon érdekes.

Mik a napi gyakorlásban rejlő kihívások és előnyök?

ChuckMiller

Ahogy már korábban is mondtam, amikor legelőször néztem, az astanga jóga gimnasztikusnak és akrobatikusnak tűnt kívülről, és szerintem sok embert ez az oldala fogja meg, a gyakorlás ereje és extremitása. Néhány embert a bizarrság a bizarrságért magáért vonzza. Néhány ember csak azért szeretne furcsa pózokat csinálni mert jól néz ki, vagy mert különleges. Szerintem ez a gyakorlásban rejlő veszély és kihívás.
Sok ember, talán leginkább a nyugati kultúrára jellemzően – talán Amerikára még jellemzőbben mint máshol – túlhajszolják magukat, és nincsenek kapcsolatban a saját testükkel. Ez egy nagyon erős gyakorlás. Ahhoz hogy végigcsináld, a gyakorlással előbb utóbb szembekerülsz azzal amit meg kell látnod. Meglátod önmagad. Meglátod az agressziód ha agresszív vagy. Sok ember azonban ezt inkább figyelmen kívül hagyja, és tovább hajszolja magát.

Személy szerint ezt látom a gyakorlásban rejlő kihívásként és veszélyként – kihívás, hogy ne hajszoljuk bele magunkat, ne túlozzuk el. Ez egy érzékeny téma. Vitakeltő tulajdonképpen. A kihívás ugyanis fontos – fontos hogy folyamatosan legyen az életünkben kihívás – de meg kell tanulnunk, hogyan legyünk tudatosak és előrelátók azzal kapcsolatban, hogy milyen elvárásokat állítunk fel magunknak.
Ha időt adsz magadnak arra, hogy megcsináld Guruji 1-5%-os teóriáját – 95% gyakorlás 5% elmélet, vagy 99% gyakorlás 1 % elmélet, mindkét módot hallottam már – ha megteszed, hogy 1 vagy 5%-ot az elméletbe fektetsz és tanulmányozod az astanga jóga nyolc ágát, az segít abban, hogy a gyakorlás még jobban kibontakozzon számodra. A legalsó szint a Jáma – az első Anga, az első ág. Az első Jáma az Ahimsza – nem-ártás, erőszakmentesség. Szerintem nagyon fontos, hogy végül is vagy kapcsolatba kerülünk önmagunkkal, vagy elpusztítjuk önmagunkat. És ez igaz az egész emberiségre vetítve is, hogy meg kell tanulnunk figyelni.

Úgy vélem a gyakorlás maga egy jó hasonlat egyéni és kollektív szinten is. Ezt tekintem az egyik legnagyobb előnyének is. Olyan sok sérelem ered abból, hogy az emberek meg akarják változtatni egymást, de ez a folyamat esélyt ad neked arra, hogy dolgozz magadon és változz, szembe kerülj önmagaddal, az agresszióddal, és lásd hogyan bánsz önmagaddal. Ez pedig hatással lesz arra, ahogyan másokkal bánsz. Ez szükségszerűen következik a gyakorlásból. Szembe fogsz vele találkozni, meg fog találni.

Szóval azt mondod, hogy a fizikai gyakorlás magába rejti a jámák és nijámák alapjait?

Igen, szerintem a fizikai gyakorlás tényleg magában rejti a jámák és nijámák alapjait. Ez egy briliánsan megalkotott rendszer. Ismerve más jóga stílusokat, nem igazán ismerek olyat, ami ennyire kifinomult lenne mint ez. Vannak más szuper módszerek, és gyakorlatok amelyeket az emberek végeznek, de van valami abban a mintában, hogy itt egy sorozatról van szó. Hiszen az astanga jóga sorozatokból áll – első, második, harmadik stb. Aztán ott van a vinyásza, amelyet Guruji úgy ír le mint légzés/mozgás rendszere – ekam, dve, trini, belégzés/kilégzés, mozdulathoz kapcsolódó lélegzetvétel – és a nyolc ág. Összeadod ezt a három dolgot: a gyakorlást, ami maga a sorozat és a rendszer; a vinyászát amit az elmondása szerint egyenként sajátítasz el, mármint komolyan, az a vinyásza, hogy lépésről lépésre haladsz valahonnan valahova máshova, a légzés és mozgás összekapcsolásával; és a harmadik, Patandzsali filozófiája, a nyolc ág, vagy a Bhagavad Gita. Nagyon ősi tudomány – nem modern egyáltalán.

Szerintem ez a rendszer úgy lett megalkotva, hogy megmutassa a filozófiát. Szamasztitivel kezdődik – egyenes, nyugodt állással, hogy megérkezz önmagadba, lecsendesítsd az elméd, köszönetet mondj, megidézd és felismerd a tanítást a gyakorlásban – ezzel indul az óra. Aztán a sorozat a napüdvözletekkel veszi kezdetét, majd néhány alapvető álló póz következik, amelyek kívülről dolgoznak befelé – erőteljes fizikai mozgás, amelyek elég biztonságosak: a talpaid a talajon vannak, megtanulod, hogy rajtuk keresztül “gyökeret eressz” a földbe, és megerősíted a lábaidat, ami nagyon fontos lesz a gyakorlásban. Ezek a folyamatok mind megtanítanak valamire: rejlik valami ezekben a mintákban amelyek gyakorlás során tárulnak fel, a fizikai gyakorlás során, majd később a pránajáma és a meditáció alkalmával. A fizikai gyakorlás során megtanuljuk, hogyan bánjunk magunkkal, ami fontos ahhoz, hogy továbbmenjünk a finomabb, mélyebb gyakorlás felé.

Fontos, hogy szembenézz önmagaddal, és megismerd hogyan tudsz dolgozni a testeddel ahhoz, hogy elkezdhesd az áthatóbb munkát a légzéssel. De arra a diáknak meg kell érnie, mérlegelnie kell a gyakorlás során kapott visszajelzéseket. A gyakorlással szembekerülni nagyon lényeges olyan értelemben, hogy szükség van a kihívásokra, meg kell találnunk az utunkat, meg kell tisztítani az utat, el kell mélyülnünk magunkban – és ha megértettük, hogy kik vagyunk, akkor legyünk önmagunk, és maradjunk igazak ahhoz akik vagyunk ebben a világban. A gyakorlás próbára fog tenni. Meg tudod őrizni a nyugalmad Utthita Haszta Pádángustáászanában, vagy a Dzsanusirszászana C-ben, vagy bármi más közben amit az élet eléd hoz? Próbára fog tenni, hogy meg tudjuk-e őrizni az egyensúlyunkat és a nyugalmunkat a nagy viharok közepette. Szerintem ezt a gyakorlás mind magába rejti.

Tudnál esetleg mesélni arról, hogy milyen volt Mysoreban gyakorolni azokban a régi időkben?

Érdekes visszagondolni az első Indai utamra, ami 1983-ban volt. Októberben mentem. Körülbelül 12-25 nyugati diák volt ott. Volt egy nagyobb indiai diákokból álló csoportja, akik reggel hat harmincig gyakoroltak, és a nyugati diákok utánuk következtek. Érdekes módon, nem volt annyira más. Guruji ott ült a zsámolyán, néha-néha elaludt, de mindig akkor ébredt fel, amikor nem akartad – pont akkor volt ott és tett bele a pózba amikor nem szeretted volna. És ez ma is pontosan így van. Csodálatos hogy hogyan tudja belőni ezt, hogyan szimatolja ki.
Sokkal több időnk volt Gurujivel lenni akkoriban. Az egész családja ott lakott abban a házban Lakshmipuramban, és nem dolgozott olyan sokat. Fantasztikus, hogy mennyit dolgozik most idős kora ellenére – megdöbbentő. Én csupán három órát tanítok reggelente és teljesen kifáradok. Ő viszont hat-hét órákat dolgozik a forgalmasabb napokon, és már nyolcvanhat éves – ettől megáll az eszem!
Óra után Guruji felment az emeletre az asztalához ült, és a kedvenc újságjait olvasgatta. Mi mindig felmentünk elköszönni tőle, sokszor beszélgetés alakult ki – csak úgy együtt voltunk – ami legtöbbször órákig is eltartott.

Beszélgettetek a jóga filozófiájáról?

Guruji mindig örömmel beszélgetett bármiről amiről az emberek beszélni szerettek volna. Ha volt valaki, aki a jóga filozófiájáról kezdett társalgást, attól teljesen felvillanyozódott, imádta. Ha az ember általános dolgokról kezdett beszélni, abba egy idő után beleunt. Nem kellett sok ahhoz, hogy a jógafilozófiáról kezdjen mesélni. Ha úgy látta, hogy egy kis érdeklődést is mutatsz iránta, akkor csak mondta és mondta.. elhadart szankszrittül slókákat, majd tört angolsággal azok fordításait, amelyekhez idő kellett, hogy átjöjjön.

A tanítással kapcsolatban, illetve hogy az is egy fajta jógagyakorlás lenne a következő kérdésem. Guruji már nem gyakorolja az ászanákat. Ennek ellenére még mindig nagy jógaagykorlónak látod?

Tisztán látszik abból ahogy Guruji tanít, hogy ő maga is jógagyakorló a mai napig. Az, amit minden reggel megcsinál, az nagyon megterhelő fizikailag, hiszen rengeteg erőt kíván meg. Leül a földre, majd feláll, majd ismét leül, hajolgat, és az embereket pózokba igazítja… Igen, szerintem még mindig kapcsolatban áll a jógagyakorlással. Ez számára soha nem szakadt meg. Egész életében, folyamatosan tanított. Szerintem nem hagyott ki egy-két hétnél többet az elmúlt hatvan év alatt.

Tartott egy hónap szünetet amikor Amma meghalt, és akkor láthatóan nagyon megöregedett. Úgy látom, hogy amikor nem tanít, akkor sokkal jobban látszik rajta a kor, és minél előbb vissza akar térni az oktatáshoz.

Amikor elutazik valahova oktatni, és leszáll a gépről, sokkal öregebbnek néz ki. De amint eljut a jógaterembe, 10 éveket fiatalodik. Nagyon jól néz ki most. Csodálatra méltó, hogy milyen keveset változott, és mennyire jól néz ki! Már négy éve nem láttam, és nem változott sokat azóta.

Hogyan jellemeznéd Gurujit, mint tanárt?

Az egyik legnagyobb erőssége Gurujinek mint tanárnak az az, hogy nyilvánvalóan elhivatott jógagyakorló. Krishnamacharyával gyakorolt és kapta a feladatokat, és mindeközben tudós is volt, ami szerintem egyedi a maga nemében. Nagyon sok ember vagy csak jógagyakorló, vagy csak tudós. Guruji pedig mind a kettő egyben, és ezt együtt hozza magával a terembe. Megtestesíti a jógatanítást, a filozófiát, az életmódot, úgy mint magát a gyakorlást is.
Tanárként az egyik legnagyszerűbb dolog Gurujiben az, hogy értelmet visz az ősi indiai tanítás tradíciójába és erejébe – kapcsolatban áll a jógatanításokkal, amelyek régre nyúlnak vissza. Szerintem ez őt mindig foglalkoztatta, és mélyen megtapasztalta, mindamellett, hogy a fizikai ászana gyakorlást is mélyen megtapasztalta, és úgy gondolja, hogy ott kell a munkát elvégeznünk. Élvezetessé teszi mindamellett, hogy elvárásai vannak, és szoros kötelékben áll a tradícióval. Nagyon erőteljes. Rendelkezik a Guru energiával: ami olyan hogy: Bumm! -Csináld! És csinálod a legjobb tudásos szerint, beleadsz mindent. És aztán megnevettet! Szerintem ez óriási. Tanárként számomra kihívást jelent, hogy ezt a fajta egyensúlyt megtaláljam.

Alá tudnád támasztani az előbb elmondottakat egy esettel?

Félelmetes élmény volt számomra a negyedik sorozat első ászanáját, a múlabandászanát megtanulni. Mauiban voltam, nem emlékszem pontosan melyik évben, talán 1985, vagy 1987 volt – és gyakoroltuk a harmadik sorozatot, és belevitt minket abba a negyedik sorozatos pózba a harmadik sorozatot követően, ami felkészít a negyedik sorozatra, tudod hogy az jön. És biztos voltam benne, hogy a térdeim szét fognak menni. Biztos voltam benne, hogy nem leszek képes járni, ha megcsinálom azt a pózt, de ő nem visszakozott. Talán az volt az első alkalom, amikor ellen akartam neki állni.
-Én ezt nem csinálom – mondtam. -Meg fogok halni… ennek nagyon nem lesz jó vége….
És ő csak ült ott – nem engedett el – megfogta a sarkaimat, a lábát a térdeimre helyezte, és csak tolta a sarkaimat a föld felé. És rendben voltam! Teljesen jól ment, és ő jól tudta ezt és csak nevetett – én már nem emlékszem hogy én is nevettem-e, de együtt megcsináltuk.

Biztosan megkérdezted Gurujit az astanga rendszerének eredetét illetően. Adott ezzel kapcsolatban kielégítő választ?

Nem nem adott kielégítő választ. Amikor elkezdtem a gyakorlást, erről a könyvről volt szó sokszor, a Yoga Koruntáról, amit a kalkuttai könyvtárban fedezett fel Krisnamacharya, és hogy abból teremtették újjá ezt a gyakorlatot. Nem tudom sajnos, hogy mi van a Yoga Koruntában, hiszen és sose láttam. Töredékeket hallottam Gurujitől, bizonyos idézetet. Nagyon jó dolgok voltak benne. Örülnék ha elérhető lenne ez a könyv, de sajnos nem az.
Nem állítanám, hogy valaha megkaptam a várt választ Gurujitől. Számtalanszor megkérdeztem tőle, és egy kicsit homályos ez nekem. Egyértelmű, hogy az astanga jóga az egy ősi rendszer, ez tiszta. Mit értünk ezalatt? Azt, hogy Patandzsali nyolc ága ősi? Minden bizonnyal. Mit tartalmazott a Yoga Korunta? Azt nem tudom. Nem tudtam rájönni, hogy a sorozatok, vagy a gyakorlás alapjai mint a vinyásza, vagy ászanák bizonyos csoportjai a Yoga Koruntából erednek-e. Ez mind csak találgatás a részemről, és tényleg nem tudom biztosan – ez rejtély marad.

Ennél a témánál maradva, szerinted Guruji személye nyomot hagyott a rendszeren függetlenül attól, hogy az honnan ered?

Nehéz megmondani, hogy Guruji személye nyomott hagyott e a rendszeren. Én sose találkoztam Krisnamacharyával. Guruji többször is elmondta, hogy Krisnamacharya meghagyta neki, hogy úgy tanítsa ezt a rendszert ahogy van, és ne változtasson rajta. Én úgy gondolom, hogy ő ennek megfelelően tette a dolgát. Nagyon nehéz megoldani, hogy tanárként ne hagyj lenyomatot azon amit oktatsz. Azt kell tanítanunk, amit igaznak vélünk. Szerintem azt csinálta, hogy azt amit Krisnamacharyától tanult – itt most csak találgatok – az gyakorolta, és a saját gyakorlásán keresztül amit igaznak lát a gyakorlásából és abból amit tanult a tanárától, azt tanítja nekünk. És ez az amit én is igyekszek csinálni.
Mindaz amit Gurujitől tanultam, azt gyakorlom, és mindaz amit a gyakorlásomból tanulok, azt adom tovább, azt tanítom. És ily módon természetesen mindannyian rányomjuk a saját személyiségünket arra amit tanítunk. Ezzel egy időben azonban, Guruji nagyon figyelt arra, hogy a rendszert tisztán tartsa, és azt adja tovább amit neki tanítottak. Azzal, hogy felvettük azokat a videókat vele (első és második sorozat) az volt a célunk, hogy megőrizzük azt ahogy tanít, mert nagyon sok ember beleteszi a saját személyiségét a tanításba. És ez egy idő után olyan lesz, mint a régi kínai telefonos játék – néhány generáció múlva már nem lesz az eredeti rendszerhez képest semmi hasonlóság, és az nagy kár lenne. Ezért úgy vélem, hogy legalább néhányunknak – ha nem is mindenkinek – felelőssége van abban, hogy megtartsuk a tanítást és úgy adjuk tovább, ahogy van. Ezt a folyamatot egyre erőteljesebben látom megvalósulni. Egy időben féltem attól, hogy el fog halványulni az erőfeszítés, de már az ellenkezőjét gondolom.

Szeretnélek Guruji örökségéről kérdezni, mit hagy maga után?

Az astanga jóga fejlődésével azt látjuk, hogy miután Guruji eltávozik, ez a folyamat megmarad. Örülök, hogy Sarath ennyire érdeklődő és lelkes a gyakorlással és a tanítással kapcsolatban. Szerintem folytatni is szeretné ezt majd. És ott van az a rengeteg tanár, akik már nagyon régóta gyakorolnak, akik szintén folytatni fogják a gyakorlást és a tanítást is. Ez egy nagyon pozitív dolog. Van egy jó tucat tanár, akik már több, mint 20 éve gyakorolnak vele (Gurujivel), akik folytatják majd a tanítást, és az ő tanítványaik száma is egyre csak nő. Hatalmas dolgok vannak folyamatban. Az, hogy a Jóga Málát lefordították, és ez a kötet amit készítesz mind csodálatos.

Szeretnél még valamit hozzáfűzni?

Az egész rendszert átvesszük úgy ahogy tanították, van egy bizonyos formája. Guruji nem mond sokat miközben tanít.
– Szamasztiti! -mondja. Majd következik a nyitómantra, és elkezdi számolni a napüdvözletet:
– Ekam belégzés, dvé kilégzés – és így tovább.
Megtanulod, hogy mindez mit jelent, de ezek csak kis darabkák az egészből, hatalmas űrt kell még betölteni.

Ami diákként és tanárként engem a legjobban érdekel, az az, hogy mik a legigazabb, leglényegibb, legfontosabb elemei a gyakorlásnak, ami igazán számít. És nyilvánvaló, hogy a légzés az egyik ilyen elem, az azzal kapcsolatos utasítás a fontos. Azt mondja: -Lélegezz! Lélegezz szabadon! Szabad légzés! Ne tartsd vissza a lélegzeted!
Számomra úgy tűnik, hogy ez az elsődleges amire a gyakorlás során fókuszálni kell, a légzés. Ha más nem is megy, csak összpontosíts a légzésedre, lélegezz hangosan, és hallgasd a saját lélegzeted.
Amikor valakit először tanítok mysore stílusú órán, mindig gyorsan betanítom a sorozatot, hogy magától tudja az illető, és biztos legyen benne, mert onnantól kezdve tud igazán a légzésére fókuszálni, és folyamatosan lélegezni. Ez az igazi elmegyakorlat: az elmédet edzed. Ez a dháraná, a hatodik anga az astanga rendszerének – a koncentráció: vidd a figyelmedet a légzésedre minden egyes alkalommal. Ezzel megtanulod tehát a meditáció alapjait: ahogy korábban is mondtam a gyakorlás magában rejti a tanítást. Tanulsz, és kifejleszted az erőt arra, hogy végül amikor leülsz meditálni, akkor képes legyél koncentrálni. Miközben lélegzel, próbatétel elé kerülsz: kibillentenek az egyensúlyodból, majd vissza kell szerezned az egyensúlyod, közben emlékezned kell, hogy a légzésedre koncentrálj. Minden benne van.
Néha több irányításra lett volna szükségem. Amikor a harmadik sorozatot tanultam, és a fejjel lefelé voltam a fejemen egyensúlyozva annyit hallottam tőle [Gurujitől], hogy -Csináld ezt meg azt. – és arra gondoltam, hogy vajon mi lehet az “ez” meg az “az”. Fogalmam sem volt. Szankszrittül mond valamit, amit még sose hallottam, majd mondja, hogy tedd a lábad oda. És a fejen állva azon tanakodsz, vajon mi lehet az “oda”. Van azonban valami abban a folyamatban hogy megtaláld azt a helyet, hiszen te találtad meg. Szerintem ez sokat ad az embereknek. Szóval le kell csökkenteni az utasításokat annyira, hogy ne legyen túl komplikált. Szerintem Guruji rengeteget tett azzal, hogy nem adott bonyolult iránymutatásokat.

Forrás: Guy Donahaye and Eddie Stern – Guruji

Govinda Kai: Guru purnima

Govinda Kai thinking

Scroll down for the English

Govinda Kai Astanga jóga Workshop
Előadás részlet
Budapest, 2014. július 12.

A mai nap különleges! Más, mint a többi. Először is telihold van. De ez nem akármilyen telihold, Szuperholdnak is hívják. Talán mindannyian érzitek ezt a furcsa hangulatot, ami ma körbeleng bennünket. Ez a telihold ma azért is különleges, mert ma van a Guru Purnima ünnepe, vagyis ma van a Guruk ünnepe.

Így az Astanga jóga hagyománya szerint ma, július teliholdján, Pattabhi Jois (Guruji) születésnapját ünnepeljük. Azt gondolom, hogy ez egy fontos nap a tanítványok számára is, ilyenkor tanulhatnak. Mi is a guru? A guru egy szanszkrit szó. Általános jelentése szerint egy olyan dologra utal, amely a sötétségből kivezet a fényre. A tudatlanságból a tudáshoz vezet. Tehát mondhatjuk, hogy bármi, ami segítséget nyújt az ember számára, hogy a tudatlan állapotból a bölcsesség állapotába kerüljön, bármi, amely megszünteti a sötétséget és egy tudatos léthez nyújt segítséget, gurunak tekinthető. Ez annyit jelent, hogy a guru lehet egy könyv, egy személy vagy épp a Nap. A guru bárhol létezhet. Leginkább pedig azt kell tudni róla, hogy a guru itt van a szívünkben. Ajtó a szívhez, út a guruhoz. Mit is jelenthet ez számunkra? Most is, ahogy mindig az Astanga jógában, a gyakorlatias megközelítés mentén próbáljuk megadni a választ. A kérdés az, hogy hogy jelenik meg bennünk a guru? Hogyan kapcsoljuk össze a világgal, amelyben már nem létezik?

Régen, amikor a fizikai megnyilvánulás fontossága sokkal erősebb volt, tényleg mindenki azt gondolta, hogy a guru egy rajtunk kívül álló személy. Valójában ez a nézet megállja a helyét a fiatal tanítványoknál, mert számukra még szükséges a guru kivetítése egy külső személyre vagy tárgyra. Egy tárgyat imádni ugyanazt jelenti, mint egy személyt imádni. De itt meg kell említeni újra, hogy ez egy nagyon éretlen és fiatal fajtája a guru személye iránti imádatnak.

Ahogy a gyakorlás elmélyül, ez a hozzáállás sok más dologgal egészül ki. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy találkozhattam Guruji-val és több mint 10 éven át többé-kevésbé rendszeresen gyakorolhattam vele. Igen, az elején az egész csak a személyéről szólt, de ahogy a gyakorlásom komolyabbá vált, kezdtem azt érezni, hogy összekapcsolódtunk. Amit rajta láttam, tulajdonképpen a saját személyiségem kivetítése volt. Nem a kisemberé, hanem a bennem élő gurué.

Így történt, hogy a gyakorlásom legfontosabb részévé az vált, hogy felismertem, a guru bennem él. Annak ellenére, hogy 2009-ben eltávozott közülünk és fizikai teste megszűnt számunkra létezni és nem látom többé az alakját, hiányzik nekem. De ugyanakkor a jelenléte számomra sokkal inkább érezhető.

Természetes módon a szelleme sokkal erősebbé vált, vagyis a gurum szellemének rezgése sokkal erősebben visszhangzik most bennem. Minden gyakorlásom alkalmával ott van velem. Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy nem érzek-e kevesebb vágyat és vonzódást a Mysore-i útjaimra készülve úgy, hogy Guruji már “nincs ott”? Számomra ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ő már “nincs ott”. A gurum igenis ott van, sokkal inkább, mint előtte bármikor. Így amikor Mysore-ba utazok, mindenhol érzem a jelenlétét. Ez a legerősebb és leginkább vigaszt nyújtó érzés, amit ember megtapasztalhat. Ez az, amit bizalomnak hívunk. Szeretet. Amikor így szeretsz valakit, akkor a másik a részeddé válik és te is az ő részévé válsz. Természetesen mindannyian ragaszkodunk egymás fizikai jelenlétéhez, a fizikai testhez. Ez egy természetes dolog és hatalmas áldás is. Csodálatos öröm forrása, amikor fizikai szinten képesek vagyunk eggyé válni. Azonban az élet sokkal több a fizikai megnyilvánulásnál. Szóval ez egy nagyon furcsa helyzet, hogy amikor a test meghal és mély gyászt élünk meg és közben pedig sokkal közelebb kerülünk ahhoz, aki már fizikailag nincs jelen.

Sokan közületek már valószínűleg megtapasztalta, milyen elveszíteni valakit, akit szeretünk. Miközben átéled az elválás fájdalmát, jusson eszedbe, hogy nem teljesen veszítetted el őt. Itt vannak a szeretteink velünk, bennünk élnek. Beszélhetsz hozzájuk, elmondhatsz nekik bármit, kapcsolatba léphetsz velük bármikor. Ez nem kitaláció és nem agyszülemény. Így működik a szeretet. Éppen ezért ne higgy az elmédnek, amikor azt mondja neked, hogy a szeretteid meghaltak, mert ez nem igaz. Csak annyit kell tenned, hogy a szívedbe nézel és megláthatod őket. Ott élnek ők, a szíved legmélyén. Ezért amikor kapcsolatot teremtesz önmagaddal, akkor kapcsolatba kerülsz a guruddal is. Gondolj azokra a nagyszerű lelkekre, akik már előtted jártak és kikövezték az utat, akik igazán gyakorolták a jógát, akik kivételes és bátor életet éltek és megteremtették számunkra mindazt, ami ma a miénk, akik lehetővé tették, hogy ma azok lehessünk, akik vagyunk. És most megint azt gondolhatnánk, mivel elkezdünk gondolkozni és azonosulni a fizikai világgal, hogy a szeretteink már nincsenek. De ez nincs így. Lelküket beleszőtték gyakorlásunk képzeletbeli jógaszőnyegének szálai közé. Ítt vannak velünk ma is itt a teremben. Nem vagyunk egyedül, rendelkezésünkre áll a társaságunk, a támogatásuk. Annyit kell csak tenned, hogy megnyitod a szíved, hogy veled lehessenek. Itt az ideje kevesebbet gondolkodni és többet érezni. Csak azért mert nem látod őket a szemeddel vagy, mert nem érintheted őket, nem jelenti azt, hogy nincsenek „itt”. Ha azonban hallgatsz a szívedre és meglátod őket a lelki szemeiddel, rá fogsz jönni, hogy itt vannak veled. Guruji is itt van. Nem utazott el messzire, nem valamiféle távoli mennybe ment, itt van velünk. A beszélgetésünkön keresztül nyilvánul meg.

Leginkább persze ezt akkor lehet érezni, amikor olyan tanítványok közelében vagyunk, akik hosszú éveken keresztül gyakoroltak vele. Amikor az idősebb tanítványokkal töltesz időt, érezni fogod, hogy Guruji jelen van. Egészen lenyűgöző az a gazdagság és jólét, ami spirituális szinten jelen van az életünkben.

Végül pedig, beszéltem már arról, hogy cselekedjünk, és ne várjunk arra, hogy történjen valami. Cselekedj, nyújtsd ki bátran a kezed és nyisd meg a szíved. Kezdeményezz beszélgetést a nagy szellemekkel.

Leah, a párom, és én nem egyedül utazgatunk. Egy egész csapatnyi szellemtestőrséggel és tanácsadókkal vagyunk körülvéve. Ezért is nevetséges, amikor valaki arról beszél, hogy jógázik. Ez nem így van, te nem csinálsz semmit. A jóga áldása kísér téged. Csak hagynod kell, hogy vezessen.

Fordította: Fazekas Gyöngyi

ENGLISH

Anyone knows…This is like an incredibly special day, right? This is not a regular day. First of all, it’s the full moon. But we call it the SUPERMOON. Everybody feels like a little bit floating on the ground. This moon is also known as GURU PURNIMA (Celebration of the Guru).

So, traditionally, we celebrate Pattabhi Jois’ (Guru’s, Guruji’s) birthday on the full moon of July. And, I believe that’s very important to become to educate yourself. What is a guru? Sanskrit word „guru”. The general meaning is from darkness into light. From ignorance to wisdom. So technically speaking, anything that helps to bring us from ignorance into wisdom, from blindness into awareness is a guru. That means a guru can be a book, a person, the Sun. A guru is technically everywhere. Most profoundly, guru is right here (in our heart). The doorway to the heart is the pathway to a guru. So what does that mean? Again, we want to be as practical as possible. How do I actualize the guru within? In bring it together with the world that is without? In the past, in a more materialistic time, we really believed that the guru was only on the outside. And maybe initially when you’re younger this is what is necessary for you to do, to project the guru outward. To worship a thing is to worship a person. But again, we need to understand that this kind of worship is very young, very immature. And as your practice deepens, it becomes much more of an integration. I was very fortunate to meet Guruji (Pattabhi Jois) and to practice with him for over 10 years fairly steadily. And yes, in the beginning it was all about him, but then as the practice matured, I began to realize that he was connected to me. What I saw on him was actually a kind of reflection of me. Not of me, the small me, but of me, the BIG ME.

And so, the most profound part of the practice began to be when I realized that he lived inside of me. That even though he passed away in 2009, his body was gone, I no longer see his person, his image; I miss this person but at the same time when his body passed away he became more present in some ways. Because his spirit naturally became stronger that means that resonance became more alive within me. So, whenever I practice, he is there. People ask me, well; don’t you feel less desire or less attraction to going to Mysore since he is not there? But for me he is not „not there”. He is more there. So when I go there, I feel him everywhere. That is the greatest kind of power, the greatest amount of comfort that you can feel. That is intimacy. That’s love. When you love somebody so much that they become you and you become them. Now, obviously, we become attached to the material part of each other; to the physical body. That’s natural. It’s a great blessing. A great joy to be able to share this physical life of each other. But life is much more than just physical. So, it’s an interesting kind of situation; you feel severe, deep loss when the body goes. But at the same time you feel closer. Probably most everybody in the room here has lost somebody that they loved. And while you feel the pain of separation, also pay attention to the fact that they haven’t really left. They are still around, still a part of you. They still live actively inside of you. You can talk to them you can relate to them, you can connect to them anytime. It’s not a dream, it’s not a fantasy. That’s the nature of love. So don’t believe your mind when your mind says they are gone. ’Cause they are not gone. All you have to do is to look within your own heart and you can find them. They are right there. So, intimacy with the self than becomes intimacy with the guru. Think of the thousands of great souls that have come before us that have paved the way, who have done deep practice, who lived extraordinary and courageous lives made what we have today, who we are today possible. And again, we think because we identify with the physical realm so much, we think: they’re gone. But they are not gone. They are woven into the very fabric of the practice that we practice. That makes them present here with us today. We are not alone; we have that available support, that available community. All you have to do is be open to receive their touch. Time to stop listening to your mind so much. Just because you can’t see them with your physical eyes or touch them with your physical hand, that doesn’t mean they are „not here”. If you just feel with your heart and see with your spiritual eye, you will realize that are right there (in your heart). Guruji is here. He is not far away, he is not in some far away heaven, but he is right here. He speaks through every single one of us. Particularly with people who studied for an intense period of time with him, if you spend time around them, you can feel him there. All of the older students if you spend time around them, you can see he is with them. So there is a level of wealth and prosperity in terms of our spiritual lives that is really amazing.

So, I talked about being proactive, do not wait for these things to wait for you. Take the steps, reach out your hand. Reach out your heart. Begin to have conversations with the great spirits. Leah and I do not travel alone we have a whole gang with us. A whole army of spiritual bodyguards and advisors. That is why it is ridiculous for you to say „I practice yoga”. You do not. You are blessed by it. You do not do anything. You are carried by it.

Astanga ikonok: Richard Freeman

„A jóga tönkreteszi az életünket? De hát ez szörnyű!”

Valójában nem. Sőt, hatalmas megkönnyebbülés, ha hagyjuk, hogy a jóga „tönkretegye” az eddigi életünket. Amikor rendszeresen kezdünk gyakorolni, akkor a robotpilóta életmód – amelybe sokan belesüppedtünk az évek során – fokozatosan átalakul egy természetesebb, éberebb, kiegyensúlyozottabb, egészségesebb és boldogabb életté. A jelentéktelen apróságok, amik eddig olyan sok bosszúságot okoztak, hirtelen már nem zavarnak minket többé. Kevésbé érezzük feszültnek magunkat és minden valahogy sokkal vidámabb lesz. Ahogy érzéseink és gondolataink tisztulnak, kapcsolataink is könnyedebbé válnak. És ami az egészben a legjobb, hogy valódi lényünk ragyogni kezd. Nos igen, lehet, hogy a robotpilóta élet romba dől, de ez egyáltalán nem is olyan borzalmas dolog!

Richard Freeman 1968 óta foglalkozik jógával. Közel kilenc évet töltött Ázsiában a különböző ágazatok tanulmányozásával, amiket ma az astanga jóga gyakorlása és tanítása közben alkalmaz. Tanult szufizmust Iránban, zen és vipassana buddhista gyakorlatokat, bhakti és hagyományos hatha jógát Indiában. 1974-ben kezdett elmélyülni az Iyengar jóga metódusában, ami végül elvezette a Sri K. Pattabhi Jois-féle astanga jógához. Richard a mai napig lelkes tanulója mind a nyugati, mind pedig a keleti filozófiának, és a szankszrit nyelvnek is. Az a képessége, hogy különböző nézőpontokat ötvözzön, anélkül, hogy elveszítené azok mélységét és integritását, segített neki saját rendkívül különleges és egyedi tanítói stílusának kialakításában. Többnyire saját iskolájában tart órákat és intenzív kurzusokat (The Yoga Workshop – Boulder, Colorado, Egyesült Államok), de az év nagy részében vendégtanárként tanít különböző stúdiókban világszerte.

(Interjú részlet Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois c. könyvéből)
Szerzők: Hogyan találtál rá az astanga jógára és hogy jutottál el Mysore-ba?
Richard: Nem emlékszem pontosan, hogy mikor hallottam róla először, de azt tudom, hogy már jóval azelőtt tudtam az astanga létezéséről, hogy elkezdtem volna gyakorolni. Deshikachar munkáján keresztül ismerkedtem meg a vinyásza koncepciójával és azzal, hogy az ászanákat lehet sorozatokban is gyakorolni. Nem sokkal később hallottam, hogy Pattabhi Jois Amerikába érkezik, úgyhogy azonnal be is iratkoztam a kurzusára. Amikor találkoztam vele, teljesen lenyűgözött a ragyogó kisugárzása és a kedvessége. Hirtelen valami megmagyarázhatatlan kapcsolatot éreztem vele. Szerencsére egy elszigetelt helyen volt a tanfolyam, ahol több órát gyakoroltunk naponta és a jógaórák között rengeteg időnk volt beszélgetni. Guruji teljesen ámulatba ejtett.

Richard Freeman

Szerzők: Mi volt az első benyomásod róla?
Richard: Magával ragadott a mosolya, a ragyogása és az általános kedvessége. Mindemellett rendkívül megközelíthető is volt. Készséggel elmondott nekem mindent, amit tudni szerettem volna, és ez nagy ritkaság a tanároknál. Teljesen le voltam nyűgözve.

Szerzők: Gyakran hallhatjuk, hogy Guruji az eredeti, Patandzsali-féle jógát tanította. Mi volt a tapasztalatod vele, mint a valódi jóga tanítójával?
Richard: Amikor valaki azt mondja, hogy Patandzsali jógáját tanítja, akkor ezzel azt szeretné érzékeltetni, hogy ez mind a nyolc ágat magában foglalja, a meditáció különböző fázisain át, az Önvalónk felfedezésén keresztül a szamádhi-ig mindet, nem csak az ászanákat vagy a pránájámát. Guruji mellett azt tapasztaltam, hogy őt tényleg ez vezérelte. Tulajdonképpen az egész életét ennek a rendszernek szentelte. A hangsúly először természetesen az ászanák gyakorlásán volt, de ezen keresztül a vinyásza metodikával összekötve a pránájáma és a meditáció alapjait is megtanította nekünk. Rendszerében ezek az elemek később már szétválasztásra és finomításra kerülnek. Bizonyos értelemben a nyolc ágat eleinte valóban az ászana gyakorláson keresztül tanította, de ha valaki elkapta azt a bizonyos belső fonalat, akkor a többi ág gyakorlása már szinte automatikusan követte az ászanákat. Ezért is mondta mindig, hogy az első négy ág – jama, nijama, ászana és pránájáma – elsajátítása nagyon bonyolult, de ezek az alapok, és az úgynevezett „belső” ágak már könnyedén, természetesen és szinte spontán jönnek majd.

Szerzők: Később tényleg egyesével tanította a különböző ágakat, vagy ugyanúgy az ászanagyakorlással ötvözve?
Richard: Ha úgy akarta, akkor egy az egyben tanított mindent. Azonban ha valaki nagyon érdeklődött és élt-halt azért, hogy megtanulhassa a belső ágakat, akkor Guruji külön-külön is tanította őket. Gyakorlatilag ezeket már kezdetektől fogva tapasztalnunk kell, úgyhogy tanítani már egyszerű. Ha valakiben szinte lángol a vágy és már annyira közel jár, akkor a tanár nem mondhat mást, csak igent. Ennyi.

Szerzők: Messze vagyunk még a szamádhitól?
Richard: Az én meglátásom szerint a szamádhi nagyon is közel van. A jóga gyakorlással fokozatosan kifejlődik az a képességünk, hogy figyelemmel kísérjük, mi játszódik az adott pillanatban, és ha nagyon figyelünk, az a szamádhi. Minden, ami körülöttünk zajlik, közel van hozzánk, mégis többnyire valahol máshol járunk. Szóval, a jóga, az ászanák és a pránájáma lehetővé teszi, hogy figyelmünket arra irányítsuk, ami valójában történik. Az adott pillanatban tapasztalható érzetek, érzések és az elme gondolatmintázatai válnak a meditáció tárgyává. Sok ember kísérletezik a meditációval, de azt próbálják megfigyelni, ami nincs is jelen. A dolgok mögé akarnak nézni, bárhová, csak azt ne kelljen látniuk, ami van. Viszont, ha eleget gyakoroljuk az ászanákat és a pránájámát, akkor a jelenben lévő érzékelés mindenek felett áll, és amikor már nem máshova figyelünk, akkor kezdődik a szamádhi.

guruji

Szerzők: Szóval, Guruji módszerével hogyan lehet személyesen is megtapasztalni ezt az élményt? Lehet vele egyáltalán?  Kifejezetten erre a típusú jógára jellemző vagy része bármilyen másfajta irányzatnak?
Richard: Ez elvileg mindenfajta jógaoktatásnak a része kellene hogy legyen. A kérdés az, hogy a rendszer működik-e vagy hogy a rendszerek és a módszerek összessége működik-e. Sok esetben, sok jóga iskolában nem történik túl sok minden. A jóga a hagyomány szerint tanárról diákra szállt az évezredek során. Gyakran azonban ez a tanítói láncolat megszakadt. Ez olyan, mint amikor a vezeték megtörik, és nem halad át rajta az áram, a belső tudás sem adódott tovább.

Szerzők: Azt tudod esetleg, hogy meddig vezethető vissza a tanítók láncolata Krishnamacharya tanára előtt? Tudunk bármit Rama Mohan Brahmachari gurujáról?
Richard: Nem, semmit. Guruji és családja a Sankarácsárja-ághoz tartozik, az ő származása erre az ágra vezethető vissza. Folyamatosan hivatkozott is erre, illetve a tanítókra ebből a láncolatból. Az ő gurujának, Krishnamacharyának ugyanúgy megvolt a guruja és a felmenőinek láncolata. Ez nagyon összetett dolog.

Szerzők: Mennyire fontos a guru a jógagyakorlásunk során? Guruji hogyan töltötte be a guru szerepét, aki szétválasztja a fényt és a sötétséget?
Richard: Gyakorlatilag a guru az egész rendszer kulcsa. Lehet, hogy elméletben, ha valaki rendkívül intelligens, szerencsés és készséges, akkor tanulhatna jógát könyvekből is, és így is nagyon messzire eljuthatna. De egy tanárral kialakul az a személyes kapcsolat, amelynek mélyén a gyakorlás esszenciája rejlik. Így a különböző technikák és a filozófiai háttér, amit tanulunk, azonnal megfelelő összefüggésbe kerül a guru által. Mindez egyszerűen a teljesen nyílt és őszinte kapcsolatnak és a teljes jelenlétnek köszönhető. Ez csodás dolog. Szóval, használd ki, ha van egy nagyszerű tanár a közeledben, ha pedig nincs, akkor is gyakorolj!

Szerzők: Hogy jellemeznéd Guruji tanítási stílusát?
Richard: Guruji egy zen buddhista szerzetesre emlékeztetett olyan értelemben, hogy nagyon keveset beszélt az óráin. A koanokhoz hasonló rejtélyes kifejezéseket használt, ami a diákok többségét csak összezavarta. Ezzel valószínűleg csak fel akarta ébreszteni az embereket, nem is mindig a tartalom volt a lényeg. Időnként próbált megzavarni vagy egy dupla csavarral megnevettetni, hogy engedd el magad és hagyd, hogy a lélegzeted szabadon áramoljon, aztán hirtelen belerakott abba a pózba, amitől két perccel korábban még rettegtél. Emlékszem, amikor egyszer Mysore-ban a hátrahajlításokat gyakoroltam Gurujival. Állásból kellett hátranyújtóznunk és megfogni a térdünket, ami, ha jobban belegondolunk, elég félelmetes dolog. Ott álltam és keresztbetett karokkal aggódva vártam. Mikor odajött hozzám, ránézett a rövidnadrágomra, ami csuromvizes volt – semmi különleges nem volt benne, csak egy egyszerű pamut rövidnadrág volt – majd mindössze annyit mondott: „Óh, de jó kis anyag!”. Mire elkezdtem hátrahajolni, már el is felejtettem minden előzetes félelmemet, és a hátrahajlítás nem okozott különösebb nehézséget.

guruji_richard_2

Szerzők: Volt valamilyen különleges technikája, hogy a test látszólag természetes kapacitásán túl mélyebben belevigyen egy pózba, még ha az esetleg félelmetesnek is tűnt?
Richard: Valahogy mindig elérte, hogy az ember elengedje az összes előzetes feltételezését és előítéletét a testével, és így a korlátaival kapcsolatban is. Gyakran mentek oda hozzá a diákok azzal, hogy valamijük fáj itt vagy ott, egy izom, egy ízület, egy csont… Guruji pedig csak rájuk nézett: „Milyen izom?”. Ezzel arra invitált, hogy újra vizsgáld meg, hogy vajon tényleg van-e ott valami, de ezúttal egy teljesen más nézőpontból és friss elmével. Amint megváltozott a fájdalomhoz való viszonyulás, az rögtön el is múlt. Sok esetben pusztán az elgondolás a korlátozó tényező. Nagy mestere volt annak, hogy észrevegye, kinél mivel kapcsolatban van félelem vagy ragaszkodás. Aztán mindig megtalálta a módját, – időnként kedvesen, gyengéden, időnként hirtelen és drasztikusan – hogy újragondoltassa velünk a szituációt.

Szerzők: Mesélnél még arról, hogyan tanított Guruji?
Richard: Egy varázslóhoz tudnám hasonlítani ahogy tanított és a módszereit. A rendszer vinyásza eleme mindig nagy hangsúlyt kapott és a különböző ászanák sorrendje is, de ha azt látta, hogy valaki ezt túl komolyan veszi, és szó szerint ragaszkodik az elhangzottakhoz, akkor rögtön változtatott valamin. Emlékszem, egyszer Mysore-ban, miután befejeztük a gyakorlást, elmentünk megnézni a Rámájánát a televízióban. Egy órával később rám nézett és azt mondta: „Óh, egy kis hátrahajlítás?!”. Teljesen váratlanul ért és csak annyit tudtam válaszolni, hogy „De hát Guruji, hideg van és lehűltem!”. Meg voltam róla győződve, hogy semmiképpen sem fogok hátrahajlításokat csinálni, különösen vele nem. Nem voltam bemelegítve, és valójában épp indultam volna a szobámba szundítani egy kicsit. De ő csak mosolygott: „Semmi probléma!”. Így visszamentünk a terembe és kérte, hogy hajoljak hátra, amilyen mélyen csak tudok. Persze nevetett, én pedig gond nélkül megcsináltam. A vinyászával és egyéb dolgokkal kapcsolatos szabályok kontextus függőek. Szóval, más összefüggésben nem mindig alkalmazhatók. Így tanított meg arra, hogy rugalmasan kezeljem a gyakorlással kapcsolatos módszertant. Nagyon szigorú tudott lenni a rendszer elemeit tekintve, de ugyanakkor azt akarta, hogy egy sokkal mélyebb összefüggésben lássuk az egészet és az igazi jógát tapasztaljuk meg, függetlenül minden szabálytól.
Úgy tűnik, hogy ez a szigorú módszertan függőséget alakíthat ki, amihez könnyen elkezdhetünk ragaszkodni.
Néha ösztönözte ezt a ragaszkodást, máskor pedig mintha kihúzta volna a szőnyeget a lábunk alól: „Óh, én sosem mondtam ilyet!” [nevet]
Vagy amikor majd’ meghalsz a következő ászanáért és csak azért sem enged tovább…
Akár hónapokon és hónapokon és hónapokon keresztül sem… Aztán jött egy teljesen új ember, akinek azonnal odaadta azt a pózt, amire vágytál, ráadásul pont melletted, és csak nevetett. Ez a gyakorlás fejben dől el és a légzés a lényeg.

Szerzők: Spirituális ez a gyakorlás, amit tanít?
Richard: Igen, úgy gondolom, spirituális abban az értelemben, ahogy a legtöbb ember használja ezt a kifejezést, de szerintem túlmutat ezen. Sokkal érdekesebb, mint bármilyen spiritualitásról alkotott koncepció, amit el lehet képzelni. De egyértelműen és teljes mértékben spirituális gyakorlat. Még akkor is hatásos, ha valakit egyáltalán nem érdekel ez a része, csak egészségügyi okokból kezd gyakorolni, azonban valami ilyenkor is működésbe lép és ezek az emberek is kapcsolatba kerülnek legbelsőbb érzéseikkel. Mindez pedig felkelti az érdeklődésüket, hogy keresni kezdjék, mi az, ami valódi, ami igaz. Kérdések merülnek fel: „Miért szenvedek folyton?” „Mi az igazság?”. És ezáltal el is érkeznek a megfelelő helyre. A jóga bizonyos értelemben olyan, mint egy forrás, amit az emberek különböző okok miatt keresnek fel, és miután belekóstoltak, sokszor nem is értik miért, de annyira megszeretik, hogy vissza-visszatérnek, míg végül teljesen bele nem vetik magukat.

Szerzők: Spirituális abban az értelemben, hogy általa az átman vagyis a lélek feltárul, de ugyanakkor ott van a módszertan is, mintha a kettő ötvözete lenne valahogy?
Richard: Pontosan. Ha azt mondanánk, hogy ami a tiszta elmét és a nyílt szívet legjobban érdekli, az minden szót vagy kifejezést meghalad, így minden technikát is, akkor az első reakciónk az lenne, hogy „Akkor nem csinálok semmit!”. De a lenyűgöző dolog ebben a gyakorlásban, hogy mindaz, ami testként és elmeként manifesztálódott, szövevényes szálakból áll össze, a jóga pedig ezen rendszer használatának művészete azzal a különleges képességgel, amellyel eljutunk a szabadság olyan fokára, ahol már semmilyen módszer nem szükséges. A Bhagavad Gítának is ez az egyik legnagyobb témája, az egyik rendkívül izgalmas témája, amely szerint a végső igazságnak nincs semmilyen formája, mert minden forma abból fakad. Hogyan lehet megközelíteni? Hogyan lehet megérteni? Valójában teljesen nyitottnak kell lenni a minket körülvevő formákra és engedni, hogy a test és az elme ellássa természetes feladatait, hogy kiegészítse a formákat, hogy aztán elengedhessük azokat.
Úgy tűnik, akkor minden formát meg kell figyelnünk, amit az elménk manifesztálni akar, hogy azután ezeken túl is tudjunk látni.

Richard Freeman Mayurasana

Szerzők: Ez vonatkozik a különböző ászanákra is?
Richard: Igen, mindegyik áldott, mindegyik olyan, mint egy mandala vagy mint a hindu hagyomány szerinti jantra, amely egy szent diagram. A jantráknak nagyon különböző alakjai vannak, ahogy a jóga ászanák is nagyon eltérőek egyaránt külső formáikat és belső érzeteiket tekintve. Ha képes vagy időnként akár gyötrelmes alapossággal és intenzitással belemenni a pózokba és valóban valami isteni ajándéknak tekinteni őket, amiket minden előítélet vagy elmélet nélkül figyelsz, akkor szabaddá válsz magától a formától. A jantra vagy mandala középpontja pedig te magad vagy. Aztán jön a következő ászana a sorozatban, egy újabb forma, míg végül mindegyiket ugyanazon belső elv alapján látod majd. Bizonyos pontoknál elbizonytalanodhatunk, és ezekben a pillanatokban nem érezhetjük mindezt áldásnak vagy spirituálisnak.

Szerzők: Guruji elmagyarázta az elméleti hátterét is a különböző ászanáknak?
Richard: Nem, csak gyakoroltunk. Viszont rengeteg könyvet adott, remélve, hogy magukkal ragadnak, és majd megszerzem belőlük a szükséges információt.

Szerzők: Miért van akkora hangsúly az ászanákon a gyakorlás során? Mi a szerepe a mindennapos ismétlésnek?
Richard: Ez a gyakorlás olyan, mint egy tükör. Minden reggel odaállunk a tükör elé, és rendbe szedjük magunkat, mielőtt kilépnénk az utcára. A gyakorlás ugyanilyen az elménk és a szívünk számára. Ha képes vagy belülről megközelíteni, akkor mindig valami újat mutat. Ugyanaz a régi póz is lenyűgöző lehet, ha a meditáció tárgyaként használod és nem eszközként, hogy eljuss valahova. Csak így lehetséges gyakorolni és gyakorolni és gyakorolni – akár örökké.

Szerzők: Guruji sok szempontból nagyon gyakorlatias és megfontolt volt. Hogyan hatotta át a mindennapjait a jóga?
Richard: A bája részben annak volt köszönhető, hogy nagyon értékelte a legegyszerűbb dolgokat is, ami talán pont a jógagyakorlás természetéből fakad. Ahogy mindig mondta, egy idő után Istent látod mindenben és mindenkiben. Szerintem ez adta neki a legnagyobb erőt a tanításban is. Sokan úgy tekintenek az ászanákra, mint amikkel megdolgoztathatjuk a testünket, hogy aztán megszabadulhassanak tőle. Egész idő alatt azzal az előítélettel élve, hogy emberi test nem jó dolog, ahelyett, hogy igazán „belaknák” azt intelligenciával és szeretettel, mint legközvetlenebb környezetüket ebben az életben. Ő pontosan ezt tette a saját testével és környezetével és mindig tudatában volt annak, ami valójában történt körülötte. Ezért volt olyan csodálatos a közelében lenni.

Szerzők: Mekkora jelentősége van, hogy ez a tanítói láncolat többnyire családfőkből áll és nem remetékből?
Richard: Ez valóban olyan láncolat, amelyben számos családos tanító volt és van, de biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy voltak szerzetesek is. Az egyik legjobb dolog, ami a jógagyakorlás természetéből fakad, az, hogy ráébreszt, mi zajlik éppen most benned, a testedben, az elmédben és a környezetedben. És mindezt, ahogy előbb-utóbb az ászanákat, a formákat és mindent a világban, különleges áldásnak vagy szentségnek látod majd. Csak így lehet igazán kapcsolódni és összhangban lenni a mindazzal, ami körülvesz minket, és valójában ez az út az igazi szabadság felé. Ha fenyegetésnek érzed, vagy veszélyesnek látod a világot, ahogy a remeték többsége – „El kell vonulnom egy erdőbe vagy egy barlangba, hogy lecsendesíthessem az elmémet!” – akkor az elméd, ahogy az övék is, függővé válik a csendtől, a stimuláció és a formák távollététől. Viszont az elmélyült jógagyakorlás során a béke és a nyugalom nem függ semmitől. Bármi, ami az elmében történik – érzetek, érzések, családi krízisek vagy bármilyen szerencsétlenség – az lesz a meditáció tárgya, ami ugyanúgy szent energia. A jóga akkor virágzik igazán, ha részt veszünk a világban, legyen szó akár házasságról vagy családról. Guruji a legjobb példája ennek. Gyakran viccelődött azzal, hogy a családi élet a hetedik sorozat, a legnehezebb az összes közül.

Guru-Amma-Cake-17

Szerzők: Ammának milyen szerepe volt Guruji életében és a tanításban?
Richard: Hogy is van az a mondás? Minden igazán sikeres férfi mögött egy nő áll? Amma annyira bölcs volt, olyan szolid, reális és szinte közvetlen kapcsolatban volt valamilyen felsőbb erővel. Tökéletesen kiegészítette Gurujit. Mindenről együtt meséltek, különösen órák után. A szanszkrit szövegek és az indiai filozófiák két lábon járó enciklopédiája volt. Amikor Guruji idézett egy szövegrészletet és elfelejtett egy sort, Ammához fordult, aki szóról szóra mondta fel a versszakokat. Olyan könnyedén vette és nagyon sokat nevetett.

Szerzők: Említetted a szanszkrit szövegeket és hogy Guruji adott könyveket, amiket tanulmányozhattál. Ez volt az 1% elmélet?
Richard: Igen, sokat foglalkoztam az 1% elmélettel. [nevet] Igazából, a jóga gyakorlás elméleti része a Jóga-szútrák szerint a szvádhjája, amely az önvalónk tanulmányozását jelenti – kezdetben a tradíció és a régi feljegyzések, iratok megismerésén keresztül. Amit Gurujitől kaptunk, az ugyanennek az információnak egy koncentrált verziója volt. Lényegében az indiai filozófia 1%-a elmélet, a többi 99% pedig, hogy felszabadítsd az elméd mindettől. Ezek a szövegek arra jók, hogy edzetté tegyenek és igazán szabadon áramolhasson az intelligenciád, hogy egyetlen teória se gáncsolhasson el. Ez az egész rendszer rendkívül következetes; ahogy a szövegek áramlanak egyik nézőpontból a másikba, úgy áramlik végül a figyelem és az intelligencia a gyakorlás során egyik ászanából a másikba anélkül, hogy fennakadnánk bármin, akár a filozófián, akár az elméleten. Számomra a jóga szabadság, amely mentes minden filozófiától, elmélettől és vallástól.

Szerzők: Hogy segített Guruji megérteni az elméleti részeket?
Richard: Nagyon sok olvasnivalót adott, énekeket és mantrákat is. Mondta, hogy meditáljak bizonyos formákon vagy istenségeken a pránájáma- és ászanagyakorlás mellett. A mosolya azonban mindig arról árulkodott, hogy rejtőzik valami könnyedség és vidámság ennek a vaskos filozófiai rendszernek a legmélyén. Persze az eszmecseréknek volt némi nyelvi akadálya azért. Guruji tényleg úgy beszélt, mint egy zen szerzetes, metaforákban vagy sokszor olyan összefüggésekben, ahol neked kellett kitalálni, mi az, ami igazán fontos.

Szerzők: Szerinted Guruji önmegvalósított személy volt?
Richard: Én úgy érzem, igen, de nem tudom biztosan. Nem lehet tudni, de kétségtelenül megpendített számos húrt bennem. Amikor a közelében voltam, pusztán a jelenléte éberebbé tett és arra ösztönzött, hogy mindenre sokkal jobban figyeljek. Nem tudom, hogy megvilágosodott-e vagy sem. Honnan is tudhatnám?

Videók:

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois

Astanga ikonok: Kino MacGregor

Kino

Egy szeretett és utált astangás vallomásai

Kino MacGregor egyike azon kiválasztott emberek kis csoportjának, akik a KPJAYI alapítójától, Sri K. Pattabhi Joistól kapták küldetésül, hogy astanga jógát tanítsanak. Ő a legfiatalabb nő, aki megkapta a certifikációt, miután befejezte a rendkívüli kihívásokkal teli harmadik sorozatot és lassan már a negyediket vége felé jár. Hét év következetes gyakorlása és rendszeres mysore-i látogatásai után 29 éves korában kapta Gurujitől a megtisztelő feladatot, hogy tanítson és inspiráljon másokat. 2006-ban férjével, Tim Feldmannel alapították jógaiskolájukat, a Miami Life Centert, ahol tanítanak, workshopokat és intenzív kurzusokat tartanak mindamellett, hogy rendszeresen utaznak és tanítanak világszerte is. Kino eddig már öt darab astanga jóga DVD-t készített, legújabb könyve pedig 2013 tavaszán jelent meg „The Power of Ashtanga Yoga” címmel. Életmód-tanácsadóként doktorált a New York-i Egyetemen és az ott szerzett tudást és elkötelezettséget a tudatos felelősségvállalás iránt integrálja a tanításába. Számos magazinban és TV csatornán szerepelt (Yoga Journal, Yoga Mind Body Spirit, Yoga Joyful Living, Travel & Leisure Magazine, Ocean Drive Magazine, Boca Raton Magazine, Florida Travel & Life Magazine, Six Degrees Magazine, valamint a Miami Beach’s Plum TV-ben és a CBS Today Show-ban) és saját YouTube csatornáján rengeteg hasznos és motiváló videó található.

Az emberek vagy imádnak, vagy utálnak, de ezzel hosszas mérlegelés után megbékéltem

Rossz astangini vagyok! Sminkelem magam és rövid shortokat hordok. Nem vagyok természetes szőke, festem a hajam és többnyire beszárítom, még Indiában is. Hiú vagyok, szeretem a szép és gyakran drága dolgokat. Hívtak már ’astanga pomponlánynak’, ribanc jógaoktatónak (férjnél vagyok), üzletasszonynak (ami szinte lekicsinylő megnevezése egy jógatanárnak) és árulónak, aki a hírnévért és gazdagságért feladja személyes értékeit. Veszítettem el igazán fontos barátságokat és bántottam meg hozzám nagyon közelálló embereket, mert elkápráztatott a vak ambíció. Nagyon messze vagyok a tökéletestől, sőt, talán több hibám van, mint a többségnek.
A sikerhez vezető őrült rohanásban készítettem öt astanga jóga DVD-t, írtam két könyvet, jógatermékek sorát értékesítem, online jógaórákat forgattam, több mint 100 különböző városban tanítottam világszerte, férjemmel megalapítottuk a jógastúdiónkat Miamiban (Miami Life Center) és létrehoztam a Miami Yoga Magazine-t is. Rájöttem, hogyan használjam a közösségi portálokat, és hogy építsem ki online jelenlétemet, mondhatni saját „márkámat”. Használom a Twittert, blogot írok és saját YouTube csatornámra rendszeresen forgatok videókat.

Mindezért, ahogy Guruji mondaná, “bad lady” vagyok

Mindemellett azért jó astangini is vagyok, hetente hatszor gyakorolok, követem a tradíciót és az irányelveket, illetve tanáraim, Sri K. Pattabhi Jois és R. Sharath Jois útmutatásait a gyakorlásom során. Rendszeresen visszajárok Mysore-ba, hogy folytassam a tanulmányaimat és, hogy én is diák lehessek legalább egyszer egy évben. Egyszerű vegetáriánus étrend szerint étkezem, ahogy azt tanáraim ajánlották, és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy önvalómat tanulmányozva kedves ember legyek, vagy legalább törekedjek rá, ha nem is mindig sikerül.
Keményen dolgozom, semmit sem veszek készpénznek és sosem érzem úgy, hogy bármi felett hatalmam lenne; hogy bármi vagy bárki felett állnék. Naponta hálát adok a tanítványaimért, mindazokért, akiket személyesen tanítok az óráimon, és azokért is, akik a videóimat nézik, vagy a könyveimet olvassák otthon. Mielőtt elkezdtem volna gyakorolni, nem voltam sem erős, sem türelmes, minderre a jóga tanított meg. Csak addig erőltethetsz valamit, amíg bele nem roppansz – megtanultam, hogy a sikernek azt a részét, amely már nem rajtunk múlik, mind a jógában, mind pedig az életben kegyelmen keresztül kaphatjuk csak meg, ha igazán átadjuk és megadjuk magunkat ennek.

Szóval, azért talán jó is vagyok egy kicsit.

Néhányan azt mondanák, hogy mindezt csak annak érdekében teszem, hogy felépítsem a saját jóga birodalmamat, ezzel növelve az egómat. Számukra Kim Kardashianhoz hasonlítok a jóga világában. Személy szerint én sokkal inkább remélem, hogy inkább olyan vagyok, mint Oprah Winfrey. Szeretném, ha a jóga milliókat érne el és érintene meg, mert szentül hiszem, hogy a jóga ereje képes megváltoztatni a világot. Egyszer valaki azt kérdezte tőlem, hogy ha egy milliárd emberrel meg tudnám ismertetni a jógát, de a fele megutálna és csak a fele szeretne, akkor is megtenném-e. A válaszom: természetesen!

Lehet, hogy kicsit naivan, de őszintén hiszem, hogy ha mindenki jógázna, akkor ez a világ mindannyiunknak egy jobb hely lenne. Szeretnék eszköze lenni az inspirációnak, ami gyakorlásra ösztönzi az embereket, és ha ennek az az ára, hogy néhányan nem kedvelnek majd, elég erős vagyok, hogy ezzel együtt is vállaljam. Mindemellett be kell valannom, hogy nem vagyok annyira önzetlen, mint amilyennek ez az előzőek alapján tűnhet. Szeretem látni magam a videókon, a könyveim fedőlapjain, és kifejezetten élvezem az erőfeszítéseim eredményeit. Hálás vagyok azért, hogy a férjem és én azzal foglalkozhatunk, amiben hiszünk, és amit igazán szeretünk és ez még jómódot is biztosít nekünk. Nem mondom, hogy kifejezetten büszke vagyok mindarra, amit eddig elértem, de egyfajta önbizalommal tölt el az a tapasztalat, amit néhány álmom megvalósítása során szereztem.

A probléma egyik forrása az, hogy pár ember úgy érzi, hogy amit én képviselek és mutatok magamból, az az astanga jóga tradíció alapjai ellen való

Először is, sokaknak nem tetszenek a ruhák, amiket hordok, de nem fogok elnézést kérni azért, ha valami túl rövid, szűk, vagy túl élénk. Vállalom a kockázatát annak, hogy érzéketlennek vagy elitistának tűnjek, de szerintem a vita arról, hogy a nők takarják el a testüket, mert kihívó lehet és stimulálja a szexuális vágyat egy letűnt korszakhoz tartozik, nem a 21. századhoz.

A férfiak hagyományos jógafelszerelése csupán egy ágyékkötő, ami alig takar valamit

Mysore Projekt

Valóban rövid nadrágokat hordok, de mindent eltakarnak, amit el kell takarni és tényleg azt gondolom, hogy az embereknek ezen már ideje lenne túltenni magukat. Számtalanszor kellett magyarázkodnom, hogy a jógagyakorláshoz miért olyan ruhákat választok, amilyeneket, és kezdek belefáradni ebbe. Miamiban lakom, ahol meleg van és az emberek rövid nadrágokban és pólókban járnak.

Rég rájöttem arra is, hogy ha hosszú szárú nadrágokat hordanék, akkor ez a tapadás miatt sokkal könnyebbé tenné a kihívást jelentő egyensúlyozó gyakorlatokat és nem használnám rendesen a törzsizomzatomat. Egyetlen férfi sem hordott hosszú nadrágot, hogy így tegye egyszerűbbé a gyakorlását. Szóval, tudatosan eldöntöttem, hogy shortban fogok jógázni, még akkor is, ha eleinte sokszor csúszkáltam és leestem a karomról bizonyos ászanákban. Tessék, megint magyarázkodom és őszintén mondom, hogy már tényleg nagyon unom ezt. Ez az én választásom és csak az enyém, senki mást nem fogok arra kényszeríteni, hogy olyan ruhákat hordjon, mint én. Ha nem szereted a rövid nadrágokat, ne hordd azokat, ha nem szereted látni, amiben én jógázom, akkor ne nézz. A saját választás szabadsága azoknak a nőknek köszönhető a történelemben, akik a szívükkel és a lelkükkel harcoltak a feminizmusért, hogy szavazhassunk, mini-szoknyákat és shortokat hordhassunk, elégethessük a melltartóinkat, egyetemre járhassunk, bármilyen karriert választhassunk, képesek lehessünk kézen állni és szabadon mehessünk feleségül ahhoz, akihez csak szeretnénk. Nem fogom elárulni a feminizmus eszményeit csak azért, mert valakinek nem tetszik, amit lát.

Másodszor pedig, azt hiszem, mondhatjuk, hogy feltörtem a tabut az astanga jóga „tiszta világában” való marketing sérthetetlensége körül. Olyan jóga tanár vagyok, aki egyben úttörő és vállalkozó is. Attól függ, honnan nézzük, ennek – mint mindennek – megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Krishnamacharya is megmondta, hogy a jógát hirdetni kell és az üzenetet sokakhoz el kell juttatni. Ezt szívből megfogadtam.

Az én tanárom, Sri K. Pattabhi Jois pont az ellenkezőjét képviselte; szerinte nem szabad, hogy reklámozzuk a jógát, a tanításnak önmagában kell hoznia a diákokat. Guruji mindig nagyon lelkes volt, amikor diákok százai gyakoroltak vele Mysore-ban vagy a világkörüli állomásai során. Mindig megkérdezte, hogy hány diákot tanítok az óráimon és nagyon tudott örülni, amikor hallotta, hogy számuk egyre nő. Úgy tapasztaltam, hogy Guruji boldogan figyelte, ahogy az astanga jóga egyre több embert érint meg világszerte. Szívügyemnek tekintem ezt a küldetést, hogy a világon sokakhoz eljusson az astanga jóga.

GuruJi

Mindent összevetve akkor, hol is van a helyem a tardícionláis astanga jóga családfában? Azt hiszem, ez a szóban forgó kérdés most…

Hadd fejezzem ki legőszintébb tiszteletemet azok iránt a tanárok iránt, akik a radar hatósugarán kívül vezetnek kora reggel Mysore programot és minimális hirdetéssel, saját elkötelezettségük ereje révén, személyes ajánlások útján találnak rájuk a diákok. Fantasztikusak vagytok! Lenyűgöző ez az alázat, hősiesség a munkátokban rejlő csendes erő.

Én azonban nem vagyok olyan, mint ti. Ez nem az én utam. Ez nem azt jelenti, hogy többet akarok, csak mást. Én a jóga nagykövete szeretnék lenni a nyilvánosság előtt. Annyi emberhez akarom eljuttatni az üzenetet, a tiszta forrásból származó, hiteles, valódi jógát, amennyihez csak lehetséges. A célom, hogy összekössem az embereket, az astanga jógát és azt a valódi indiai tapasztalatot, amire a tanáraimmal tettem szert.

Arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy rátaláljanak a saját útjukra a jógában

KMG_LV

Nem az a célom, hogy végül engem válasszanak tanáruknak. Megtiszteltetés azonban, ha inspirálok másokat és velem tanulnak tovább, de az is, ha Mysore-ba mennek és a napi gyakorlás az életük része lesz. Annak is ugyanúgy tudok örülni, hogy ha egy diák a napi meditáció mellett köteleződik el vagy a jóga egy másik vonalát követi később.

Talán a közszereplés a legnagyobb ék köztem és sokkal inkább hagyománykövető astanga jóga tanárok között. Guruji élete nagy részében relatív ismeretlenségben tanított, türelmesen várva, hogy a jóga – amiben maximálisan hitt – elhozza majd a tanulni vágyó diákokat. Bizonyos értelemben egy életen át arra várt és azért dolgozott, hogy ez az álma valóra váljon. Ebből az a legnagyobb lecke számomra, hogy sosem szabad feladni az álmainkat, kitartóan kell dolgozni értük még akkor is, hogy az eredmények nem jönnek azonnal. A feladat, amit a kollégáim látnak ebben pedig az, hogy pontosan úgy kell tanítani, ahogy Guruji tanított a régi időkben; kitartó alázattal egyik diákot a másik után… Ők kérdőjelezik meg a leginkább, hogy miért szükséges az astangát Oprah-stílusban terjeszteni. Miért nem lehet csak szerényen tanítani azokat, akik felbukkannak.

Nekem az a véleményem, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia és megtanulnia azokat a leckéket, amiket hoz az élet. Nem élheted más életét, ahogy nem kényszerítheted másokra a saját nézeteidet sem. Mindannyian szabadok vagyunk, hogy éljünk és élni hagyjunk másokat, hogy felfedezzük az életcélunkat és ennek megfelelően tegyük a dolgunkat a világban. A mai napig emlékszem, mennyire elveszettnek éreztem magam a húszas éveim elején, mielőtt igazán felfedeztem volna az astanga jógát. Útmutatásért imádkoztam, hogy megtaláljam azt a bizonyos dolgot, amiért Isten erre a földre küldött, hogy aztán teljes szívvel csinálhassam. Úgy érzem, az astanga jógában megtaláltam a küldetésemet. A dharmám, az utam az enyém és csakis az enyém, és úgy tűnik, el kell fogadnom, hogy ez nem a tradicionális megközelítése az astanga jógának. Mindamellett, hogy igyekszem tiszteletben tartani a tanáraimat és a hagyományt, törekszem mindezt a saját meglátásom és hitem szellemében tenni, nem szándékozom egy dogmát követni. Ahogy néhány ember nem érezné jól magát, ha YouTube videókat és jóga DVD-ket kéne készítenie vagy online jóga órákat kéne tartania, én ugyanúgy nem érezném jól magam, ha csöndben kéne ücsörögnöm, miközben mások a jóga üzenetét hirdetve járják a világot.

Egy lényeges pontot mindenképpen megéri kiemelni: az üzenet mindenképpen nyilvánosságra fog kerülni. Rengeteg jóga tanár van már fent a YouTube-on vagy készített jóga DVD-t, sőt, közülük néhány astanga jóga tanár sosem tanult Mysore-ban Gurujival vagy Sharath-tal. Még ennél is több olyan tanár van online, akik a tradíciót teljes mértékben megkerülve úgy mutatják be a jógát, mint valami csodálatraméltó nyújtó- vagy fitnesz gyakorlatsort.

Kapocsnak tekintem magam a jóga pop kultúra és a hagyományos tanítói láncolatot követő spirituális gyakorlás között

KMG

Sokan úgy érzik, hogy ártok a tradíciónak azzal, hogy könyveken vagy az elektronikus médián keresztül is szeretnék tanítani. Természetesen a legjobb közvetlenül egy tanártól tanulni, azonban nem mindenkinek van erre ideje, lehetősége vagy anyagi forrása. Azzal a céllal készítem a videókat és a könyveket, hogy ösztönözzék az új diákokat, a haladóbb gyakorlók számára pedig referenciaként vagy segédeszközként szolgáljanak.

Amikor valami újat tanulok a saját jóga gyakorlásom során, minden rendelkezésemre álló forrást ellenőrzök; megnézem a Google-t, a YouTube-ot, elolvasom az anatómiai hátteret, tanulmányozom a mozgástechnikát és elkezdem boncolgatni a póz pszichológia, spirituális és érzelmi összetevőit. Ahelyett, hogy információ nélkül maradnék, inkább minél többre van szükségem. Éppen ezért törekszem én is arra, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy minden lényeges információ nyilvános és könnyen elérhető legyen a jóga világában. Mivel annyi minden szabadon elérhető már az interneten nem hiszem, hogy lehetséges vagy egyáltalán érdemes mások számára is hasznos dolgokat őrizni. Oszd meg szabadon, hogy mások is fejlődhessenek, tárd ki a szíved és az egyre csak növekszik majd! Ez vezérel, amikor nyilvánosan megosztom a munkámat. Szerencsére épp elég visszajelzést kapok az emberektől világszerte, hogy tudjam, a videóim sokkal inkább hasznosak, mint hogy ártanának.

Nemrég szomorúan tapasztaltam, hogy néhány kollégám Mysore-ban nem ért egyet velem

Ez akkor lett számomra teljesen nyilvánvaló, amikor az emberek sorra visszautasították, hogy egy videóban szerepeljenek, amit Mysore-ról szerettem volna készíteni:

Sokan kifejezetten fel voltak háborodva, mert nem kértem tőlük előzetes engedélyt, hogy a Mysore Magic filmből felhasználhassak részeket. Valóban közvetlenül őket kellett volna megkérdeznem, hogy hozzájárulnak-e és őszintén sajnálom, hogy ezt nem tettem meg. Bevallom, eszembe sem jutott és már látom, hogy pusztán a saját naivitásom volt azt hinni, hogy ezzel senkinek sem lesz majd problémája. Bárcsak felvették volna velem a kapcsolatot és egyenesen felém jelezték volna az aggályaikat, de megértem, hogy nehezebb konfrontálódni valakivel, mint negatív véleményt alkotni róla.

Itt szeretném megjegyezni, hogy nyitott vagyok a negatív kritikára is, ha valaki szeretne velem megosztani valamit…

Sokat segítene, hogy fejlődjek és tanuljak ebből a tapasztalatból. Fogalmam sem volt arról, hogy azoknak az embereknek, akikkel Mysore-ban gyakorlok és barátkozok gyakorlás után, ennyire erős negatív véleménye van rólam és arról, ahogy tanítok. Olvastam a kritikus blog bejegyzéseket a rövid nadrágjaimról, a YouTube videóimról, és általánosságban magamról… de nem gondoltam, hogy ez tényleg azoktól az emberektől jött, akikkel Mysore-ban együtt gyakorlunk. Ez ismét a saját naivitásomat bizonyítja. Sokat gondolkodtam, hogy mit kellene tennem; pl. mindenkitől, aki szerepelt a videóban, személyesen kérjek elnézést, vagy utólagos engedélyt? Esetleg vegyem le a videót vagy hagyjam fent és beszéljem meg Sharath-tal, hogy neki mi a véleménye erről? Tényleg nagyon szeretem azt a videót, mert sok ember számára inspiráció lehet, hogy ők is elinduljanak felfedezni Mysore erejét és varázsát. Azt remélem, hogy békés megegyezést követően a videó fent maradhat a YouTube-on. Talán nem vagyok túl naiv ezzel kapcsolatban is!

Az a célom, hogy a nagyközönség számára elérhetővé tegyem a jógát videókon és a televízión keresztül is, de ez a leginkább vitatott dolog a jóga világában. Ez a vágyam határozottan nyomogatja bizonyos emberek gombjait. A YouTube csatornámat több mint 6 millióan kezdték el nézni az elmúlt másfél év alatt és remélem, hogy ez csak a kezdet.

Nemrég New Yorkban volt egy találkozóm néhány televíziós vezetővel egy TV projekt kapcsán, ahol a részletekkel kapcsolatban egyeztettünk. Egy alkalommal Eddie Sternhöz is beugrottam gyakorolni és gyakorlás után beszélgettünk kicsit. Mikor megkérdezte, mit keresek New Yorkban, nagyon izgatottan mertem csak bevallani, hogy igazából szeretném a jógás életmódot televízióra vinni. A válasza azonban annyira felszabadító volt. Azt mondta: „Valaki úgyis meg fogja csinálni, és a legjobb, ha te leszel az!” Egy dologban biztosak lehettek: fáradhatatlanul fogok dolgozni ezen, nem a hírnévért és a vagyonért, hanem azért, hogy a jóga eredetét és hagyományát hitelesen képviseljem.

„Be strong, strong enough to believe in your dreams and let yoga show you the way.”

Forrás:
http://www.kinoyoga.com/about/kino-macgregor/
http://www.elephantjournal.com/2013/02/confessions-of-a-loved-hated-ashtangi-kino-macgregor/
http://yoganonymous.com/an-interview-with-kino-macgregor-that-is-not-about-her-shorts-2/
http://www.elephantjournal.com/2012/06/kino-macgregor-interview-with-an-ashtanga-goddess/

Astanga ikonok: David Swenson

DS
Amerikában, a Texas államban lévő Houstonban nőttem fel és 1969-ben, 13 évesen kezdtem először jógázni. A bátyám, Doug, a kaliforniai Encinitasban az Önmegvalósítás Közössége nevű asram mellett szörfözött és szörfözés után mindig látta az ott élőket jógázni, meditálni és hasonló dolgokat csinálni. Mindez hamar felkeltette az érdeklődősét a jóga és az egészséges ételek iránt, és amikor visszatért Texasba, ezeket az új ötleteket mind magával hozta. A bátyám volt a példaképem, mindig is hasonlítani akartam rá. Lehet, hogy ha egy Harley-Davidsonnal jön haza, akkor az életem teljesen más irányt vesz, de így én is elkezdtem jógázni és megnövesztettem hosszúra a hajam. Abban az időben még nem voltak jóga stúdiók, ahogy jógás ruhák vagy matracok sem. Csak jóga volt. Ha szerencséd volt, könyveket találhattál, de ezeket a könyveket többnyire amerikaiak írták és csak később jelent meg Swami Satchitananda Belső jóga című könyve, majd B.K.S. Iyengar jógás könyvei. A bátyámmal a szabadban, a fák alatt gyakoroltunk fehér pamut karate-szerű nadrágokban, de időnként Speedo úszónadrágokat húztunk, mintha fürödni mentünk volna. Kimentünk a parkba, leterítettünk egy törölközőt egy fa alá és könyvekből gyakoroltuk az ászanákat. Nem szabad elfelejteni, hogy Texasban voltunk és abban az időben ez nagyon furcsa dolognak számított. Egy nap a bátyámmal a parkban jógáztunk, amikor hirtelen a rendőrség szirénázó autóját hallottuk közeledni. Egy rendőr odaszaladt hozzánk és elég durva hangnemben vont kérdőre minket, hogy mit csinálunk. Mondtuk, hogy csak lélegzünk és nyújtunk, és szépen kértük, hogy ne lőjön le minket. Kiderült, hogy az egyik szomszéd hívta ki őket, azzal, hogy „hippik valami szertartás keretében sátánt imádnak a parkban”. Abban az időben mindkettőnknek hosszú haja volt és pont aznap egy fa alatt tényleg elég furcsa mozdulatokat végeztünk. Persze az esetet követően sem estünk kétségbe, folytattuk a jógagyakorlásunkat.

dawid and doug swenson
David és Doug a parkban

doug-lauri-david-park
David, Laurie és Doug Swenson

Középiskolában is hosszú volt még a hajam. Átlagos középiskola volt, nem magán vagy kiemelt. A dolgozók és a tanárok is nagyon konzervatív emberek voltak, akik folyton azt mondogatták nekem, hogy „a fiúknak nem lehet hosszú haja”. 13 éves voltam és még négy év állt ott előttem. Szerencsére az édesapám védőügyvéd volt és miután meghallotta, mit mondtak nekem, bement az iskolába és a tanári karnak érdekképviseleti előadást tartott. Elmagyarázta nekik, hogy „Jézusnak hosszú haja volt, Mózesnek hosszú haja volt, Einsteinnek hosszú haja volt, sőt még Amerika alapító atyjainak is hosszú volt a hajuk, úgyhogy a fiaim jó társaságban vannak. Nem fogom rákényszeríteni őket, hogy vágassák le rövidre a hajukat”. De még ennek ellenére éveken át magamnál hordtam egy rövid hajú parókát arra az esetre, ha találkoznék az igazgatóval. Hátul akkor is kilógott a hajam, amikor rajtam volt a paróka, úgyhogy nem igazán értette senki, mire jó az egész. Vegetáriánus lettem, jógáztam és növesztettem a hajam. Egyszer az egyik tanárom odajött hozzám és annyit mondott csak, hogy „fiam, nagyon rendes srácnak tűnsz, de úgy hallottam kommunista vagy!” Nem zavart már, mert tudtam, hogy ők nem tudnak másként gondolkodni.

Nagyon szerettem a szüleimet, viszont a középiskola harmadik éve után írtam nekik egy levelet: „Kedves Anya és Apa, szeretlek titeket, de már nem akarok még egy évet ebben az őrült iskolában tölteni. Otthonról is elköltözöm, 16 éves vagyok, már el tudom tartani magam.” Kaliforniába mentem, ami 1500 mérföldre van Texastól. A szüleim nagyon szomorúak voltak és persze aggódtak. Végül belátták, hogy a gyerekeiket önállóan gondolkodó, értelmes embereknek nevelték és nem erőltették, hogy menjek haza. Megállapodtunk, hogy be kell fejeznem az iskolát és el kell látnom magam, hogy ha egyedül szeretnék élni, mert nem fognak pénzt küldeni. Abban az időben már egyébként is dolgoztam és el tudtam tartani magam, úgyhogy ez nem volt gond. Amikor megérkeztem az új iskolába Kaliforniában, azt mondták, hogy mivel csak 16 éves vagyok, ezért magammal kell hoznom egy felnőttet, aki jogilag felelős értem, mert különben nem fognak felvenni. Ez okozott némi problémát, de gyorsan találtam valakit, akit megkérhettem: a főbérlőm, Rudy Olivares Mexikóból származott, 22 éves volt és ő is szörfözött. Mindent aláírt és beiratkozhattam. Sosem jártam még olyan iskolába azelőtt, voltak művészeti órák, szörfórák, zeneórák… Szuper volt, nagyon szerettem azt az iskolát.

Egy nap az egyik barátom, aki tudta, mennyire szeretek jógázni, említette, hogy a közelben talált egy új és érdekes jóga irányzatot… Csak annyit mondott, hogy dinamikus és valahogy teljesen más. Kora reggel felsétáltam egy régi templomhoz, kinyitottam az ajtót és bekukkantottam – olyan volt, mintha a falak lélegeztek volna. De nem a falak voltak, hanem az emberek és úgy gyakoroltak, ahogy én még senkit nem láttam azelőtt. Hallottam, ahogy lélegeznek és néztem, hogy a légzéssel együtt mozognak. Ez volt az első alkalom, amikor Astanga jóga órát láttam. Teljesen le voltam nyűgözve. Nem volt fűtés a teremben, mégis, ahogy a kora reggeli nap besütött, pára száll fel az emberekből gyakorlás közben. Félelmetesen jó volt. Egy hippi pár járkált körbe és igazította az embereket. Az egyikük odajött hozzám is és lelkesen bemutatkozott: „Helló, az én nevem David!” Ők voltak David Williams és Nancy Gilgoff. David volt az első amerikaiak egyike, aki jógát tanult. 1972-ben Norman Allennel körbeutazták Indiát és asramokban laktak. Manjuval, Pattabhi Jois fiával való találkozásuk után mentek el Mysore-ba és mikor visszatértek Kaliforniába, David elkezdett tanítani.

Az első alkalommal a napüdvözleteket tanították meg nekem és a záró sorozat ászanáit. Elfáradtam, forró volt a testem, és amikor lefeküdtem savászanába, láttam a felszálló gőzt. Sosem felejtem el azt a napot, valami nagyon különleges történt velem.

Vidám és kedves közösség volt. Igazából mindenki hippi volt, aki abban az időben jógázott. Nagyon szórakoztató volt velük lenni. 1975-ben David és Nancy hozta el először Pattabhi Joist Amerikába. Előre felkészítettek minket, hogy ki fog érkezni, hogy megadjuk a kellő tiszteletet. Pattabhi Jois a fiával, Manjuval érkezett. Pattabhi Jois már 60 éves volt akkor, Manju pedig közel 30. Pattabhi Jois alig beszélt angolul még. Amikor megérkeztek és bemutatta a fiát, így kezdte: „Ő a fiam Svámidzsí”. Manju ránézett az apjára, majd felénk fordult és ő viszont folyékony angolsággal csak ennyit mondott: „Nem vagyok Szvámidzsí. A nevem Manju és azért jöttünk, hogy összetörjük a hátatokat.” Kicsi volt, mint Miki egér, de nagyon erős is egyben. Egy egész lépcsősoron fel tudott menni kézenállásban. Négy hónapig maradtak akkor Amerikában és egész idő alatt minket tanítottak. Fogalmunk sem volt róla, hogy mit csinálunk, de imádtuk az egészet!

david-swenson
David Swenson Lahainában, Maui, Hawaii

Pattabhi Joisnak is tetszett, mert nagyon sok lelkes, fiatal és energiával teli diákot talált ott, míg Indiában senki nem akart jógázni. A fiatal indiaiak mérnökök akarnak lenni, doktorok, ügyvédek, mi pedig egyszerűen csak jógik. És ő ennek nagyon örült!

A viszonylag hosszú ott tartózkodása alatt Pattabhi Jois egy iskolai programban is részt vett. Elvittem őt és David Williamst egy általános iskolába 6-8 éves gyerekeknek jógabemutatót tartani. Amikor én voltam kisfiú, nem jöhettek hippik iskolákba jógát tanítani, 1975-ben viszont már én voltam az, aki a bemutatót tartotta. Szóval, az alatt a jó pár hónap alatt, amíg Pattabhi Jois velünk volt, történt néhány érdekes dolog.
Mivel Kalifornia nagyon közel van Mexikóhoz, így rengetegen jönnek át onnan és próbálnak letelepedni, többnyire illegálisan. Abban az időben a rendőrök mindenkiről azt hitték, akinek barna bőre volt, hogy illegális bevándorló. Egy nap jóga óra után épp útban voltunk hazafelé. Tényleg tipikus hippiknek néztünk ki; öreg kocsi, a tetején szörf deszkákkal. Pattabhi Jois hátul ült. Hirtelen felbukkant a rendőrség és jelezte, hogy álljunk félre. Amikor benéztek az ablakon, észrevették, hogy egy sötét bőrű ember is van velünk. Udvariasan rá is kérdeztek: „Elnézést, ön illegálisan jött át Mexikóból?”. Pattabhi Jois mosolyogva válaszolt: „Igen, Mexikó nagyon jó!”. Próbáltuk elmagyarázni, hogy nem Mexikóból jött, de Pattabhi Jois folyton csak azt ismételgette, hogy „Igen, igen, Mexikó”. Ez így ment jó pár percig, de szerencsénkre a rendőrök végül rájöttek, hogy ennyi hippi úgysem tudna megszervezni egy illegális határátkelést, úgyhogy elengedtek minket.

Aztán Pattabhi Jois visszatért Indiába, Manju pedig úgy döntött, hogy Amerikában marad. Elvette az egyik diáklányt és így le tudott telepedni. Gondolom, Pattabhi Jois felesége nem volt túl boldog, amikor mindezt megtudta.

Nem sokkal azután, hogy Pattabhi Jois visszatért Indiába, én pedig Texasba, David Williams felhívott Hawaii-ról (időközben odaköltözött) és megkért, hogy vegyem át az óráit, mert újra vissza akart menni Indiába. 1976 volt, elmentem Hawaii-ra tanítani. A parkban, adományokért tartottam az órákat, nem volt fix a díjuk. Mielőtt David elment, figyelmeztetett, hogy ezek az önkéntes hozzájárulások nem szoktak jóra vezetni. A diákok is többnyire hippik voltak és nem volt pénzük. Kitettem egy kosarat az adományoknak, és amikor belenéztem óra után, nem találtam mást, csak mangót, banánt vagy egy fél füves cigit… Pénzre lett volna szükségem, de csak ezek jutottak. Jógaterem még nem volt, mi magunk építettük fel. Nem volt pénzünk, de építettünk egy termet. Rendes padlóra nem futotta, szőnyeget is akkor tudtunk szerezni, amikor egy hotel kidobálta a régi szőnyegeit az átalakítás után. Abból a szőnyegből vágtunk magunknak jógamatracokat is. Nyolc fala volt a termünknek, négy fából készült, ahol tudtunk kézenállást gyakorolni. A másik négy csak függöny volt, hogy ne jöjjenek be a bogarak. Egy kis fát állítottunk középre, ez tartotta volna a tetőt. De mivel nem volt pénzünk, így tető csak később lett.

hawai-3Yogis
Hawaii: Danny Paradise, David Williams, David Swenson

Elkezdtünk gondolkodni, hogy miből is kéne tetőt készíteni. Kerítettünk egy átlátszó műanyagot és azt szereltük fel. A várost, ahol voltunk Hawaii-on úgy hívták, hogy Lahaina, ami ’Könyörtelen Napot’ jelent. Mivel a tető átlátszó volt, így a termet ’Örökös Napsütésnek’ neveztük el. Ha nem értél oda kora reggel, borzasztó meleg volt. Manapság, mikor azt hallom, hogy valaki a meleg miatt panaszkodik az órámon, visszaemlékszem erre; ahhoz a teremhez képest szinte mindent hűvösnek érzek. Körülbelül 40-50 ember jött gyakorolni minden nap. Reggelente leterítettük a földre a szőnyeget – rendes padló nem volt – majd óra után újból felszedtük, betömködtük a földön a lyukakat, amik a hátraugrások után maradtak és összesöpörtük a port. Nagyon jól éreztük magunkat! Mindenki hippi volt és fákon lévő kis házikókban lakott. Mire David elment Indiába, megtanultam a harmadik és a negyedik sorozatot is.

David Williams mindenkivel elbeszélgetett az első órája előtt. Általában azt mondták az emberek, hogy csak jógázni szeretnének, mire David válasza a következő volt: „A jóga nem való mindenkinek, rendkívül összetett rendszer. Azt szeretném, ha jól átgondolnád a döntést, mielőtt elkezded. A jóga felforgatja az egész életedet, mert elkezded magad igazán jól érezni. Az is előfordulhat, hogy a partnered vagy a feleséged nem jógázik, de a jóga nagyon fontos lesz neked. Tönkreteheti a kapcsolataidat, lehet, hogy ott hagyod az állásodat és elmész Mysore-ba. Ezért kérlek, nagyon fontold meg, hogy el akarod-e kezdeni”. Mire David a kis beszédének a végére ért, az emberek már készítették is elő az óra árát és lelkesen nekikezdtek a gyakorlásnak. Lehet, hogy a jóga stúdióknak úgy kéne hirdetniük magukat, hogy „Jógázni tilos!”.

Szóval David Williams elutazott Indiába, én pedig maradtam, mint szenior tanár. Nem sokkal később az egyik diák odajött hozzám azzal, hogy mennyire kedveli az óráimat. Ami röviden annyit jelentett, hogy „nincs pénzem, de nagyon szeretném folytatni a gyakorlást.” Mondtam neki, hogy semmi gond, jöjjön csak az órákra továbbra is. Lehet, hogy a forró Hawaii-i levegőben még az információ is gyorsabban terjed – két héten belül már senki nem fizetett az órákért. Egyre többen lettünk, de egy centet sem hoztak. Ekkor döntöttem úgy, hogy muszáj keresnem egy állást, mert kezdtem nagyon rosszul állni anyagilag. Hozzá kell tennem, hogy Hawaii egy olyan hely, ahol alapvetően nem elfogadott, hogy dolgozni kell. Sok próbálkozás után csak találtam egy embert, akinek volt egy kis bioélelmiszereket árusító boltocskája, aminek „Mr Rendes Étel” volt a neve. A tulajdonos azonban nem volt annyira rendes, drogfüggő volt. Elmesélte, hogy New Yorkban elkövetett némi törvénysértést, ami miatt gyorsan el kellett kezdenie valamit, ami legális, és ezért megnyitotta ezt a bioboltot. Érdeklődtem, hogy van-e esetleg állás számomra. Csupán a nevemet kérdezte meg és azonnal fel is vett. Ezen kicsit meglepődtem, de aztán kiderült, hogy Hawaii-on a nagy bulizósoknak (party-goers) mind van valamilyen becenevük, mint például „Csillag Gyermek”, „Tüzes Eső”… Szóval, amikor az üzletvezető megtudta, hogy engem szimplán Davidnek hívnak, nagyobb esélyt látott rá, hogy bejövök majd dolgozni. Elkezdtem végre pénzt keresni. Nem túl sokat persze, de eleget, hogy megéljek belőle. Mikor David és Nancy visszatértek, elhatároztam, hogy én is elmegyek Mysore-ba. De nem volt pénzem rá, kölcsön kellett kérnem. Volt egy jó és egy rossz hírem David és Nancy számára; a jó az volt, hogy sokan jártak az órákra, a rossz pedig, hogy senki nem fizetett. Mondták, hogy nem gond, és másnap mindenki elkezdett fizetni megint. Később rájöttem, hogy az emberek csak azt mondták, hogy nincs pénzük a jógára, de ugyanakkor eljártak rock koncertekre és nem tagadtak meg maguktól semmi más földi jót sem.

jois-mysore

1977-ben utaztam Mysore-ba. Amikor megérkeztem, Pattabhi Joisnak összesen két tanítványa volt rajtam kívül. 60 éves elmúlt, de olyan volt, mint egy tinédzser, tele energiával. Hárman voltunk, mégis, úgy tanított minket, mintha legalább húszan lettünk volna. Minden nap három, négy vagy öt új ászanát kaptunk. Egyszer aztán úgy döntött, hogy a napi egy gyakorlás már nem elég, úgyhogy elkezdtünk naponta kétszer gyakorolni. Az első és a második sorozatot reggel, az első, harmadik vagy a negyedik sorozatot pedig este. Mindent úgy csináltunk, ahogy ő mondta. A reggeli gyakorlás után hazamentünk, ettünk, aludtunk, aztán mentünk is órára megint. Nem sokkal később hozzátett mindehhez egy óra pránájámát is, aztán elkezdte tanítani a satkarmákat (tisztító technikák). Kettőt mutatott meg, a naulit és a netit. Hagyományosan a netit három szőtt pamutszállal kell csinálni úgy, hogy a végüket bele kell mártani viaszba és ezután az orron keresztül át kell húzni a szájon pedig ki. Igazából ez nem egy kellemes procedúra. Időnként gumicsöveket használtunk, amiknek szintén viasz volt a végén, és amikor a viaszos részhez értünk, az olyan érzés volt, mintha egy bicikli lánca lett volna az orrunkban. Mondtuk Gurujinak, hogy a gumicsővel is mindent az előírásoknak megfelelően akarunk csinálni. Ennek megfelelően megkért minket, hogy szerezzünk csövet bicikli pumpákból, elküldött egy bicikliboltba, ahol meg is vettük ezeket. Borzasztó koszos volt mindegyik, úgyhogy napokig forraltuk és tisztogattuk őket. Végül aztán Guruji saját maga ’netizett’ rajtunk. Annyira szerettük Gurujit, hogy megengedtük neki, hogy azt tegyen velünk, amit akar. Mintha a kutyái lettünk volna egy kísérletben.

Az ott töltött négy hónapom alatt rengeteget tanultam; a sorozatok ászanáit és pránájámát. Mielőtt visszatértem volna Amerikába, megálltam Sri Lankán, szerettem volna pihenni egy kicsit. A legolcsóbb szobát vettem ki, ahol egy szörfös volt a lakótársam. Kölcsönadta a deszkáját és elkezdtem szörfözni. De minden rosszul sült el: a korallzátonyban elvágtam a lábam és nagyon csúnyán begyulladt. Borzasztó olcsó helyen laktunk: először kullancs csípett meg, aztán vérhas fertőzést kaptam. Hamar elvesztettem, a türelmemet és felültem az első Amerikába tartó gépre. Mint egy szörny, úgy érkeztem meg. Mikor hazamentem Texasba, hirtelen nagyon összezavarodtam. Mi értelme van az életemnek? Éltem Hawaii-on, Indiában, jógáztam, tanítottam… de valahogy az örömöt hamar beárnyékolták a problémák: először is szereznem kellett munkát, de a legalapvetőbb dolog, amiről fogalmam sem volt: mit csináljak ezután?

Egy farmra mentem, hogy lovakra vigyázzak, de a fejem tele volt kérdésekkel. Egyszer aztán nem bírtam tovább, leültem és írtam egy levelet Gurujinak: „Kedves Guruji! Végigvettük az összes ászanát, pránájámáztunk is, de hol a szamádhi?! És lenne még pár kérdésem: „Ki Isten? Ki vagyok én? És egyébként is, mi a dolgom ezen a bolygón?” Elküldtem a levelet, de sosem válaszolt rá. Egy darabig kicsit mérges voltam, aztán rájöttem, hogy a válaszokat nekem kell megtalálnom. El is kezdtem a keresgélést. Tenyérjóslást és asztrológiát tanultam. Böjtöltem. Egyszer 40 napon át nem ettem mást, csak szőlőt és csak szőlőlevet ittam. Meditáltam, rengeteget olvastam. Aztán, amikor abbahagytam a szőlőevést, éreztem, hogy nagyon éhes vagyok. Elmentem egy Krisna templomba, mert ott ingyen ételt osztogattak. Tele voltam kérdésekkel, amiket ők sorra megválaszoltak és a válaszokat különböző ősi kéziratokkal és szövegekkel támasztották alá. Szóval, úgy gondoltam, belevágok: leborotváltam a hajam, hátul csak egy tincset hagytam meg és elkezdtem szerzetesként élni. Teljes cölibátusban. Minden nap két órán keresztül: “Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma Haré Haré…”

Azt mondták, az ászana csak illúzió, májá, ami még jobban köt majd az anyagi világhoz. Azt követelték, hogy tagadjam meg az egészet és csak a bhakti jógával foglalkozzam. Mondtam, hogy rendben, és úgy tettem, ahogy kérték. Utaztam a nagyvilágban és Haré Krisna központokat nyitottam, szerzetes lettem. Lassan rájöttem, hogy ez mekkora üzlet világszerte. Annyi pénzt kellett keresnünk, amennyit csak lehetséges volt, de az üzleti partnereinknek nem volt szabad tudnia, hogy krisnások vagyunk. Mit gondoltok, mit kellett tennem? Parókát kellett hordanom. Nem értettem, hogy az emberek miért ragaszkodnak a parókához már megint.

Az egyik napra különösen jól emlékszem. Lementem az utcára a krisnás ruhámban és copfommal. Az édesanyám odajött hozzám és azt mondta, hogy mivel senki nem fog tőlem könyvet venni, ezért ő vesz egyet. Mikor visszamentem a templomba, elkezdtek velem kiabálni, hogy nem szereztem elég pénzt aznap. Akkor értettem meg, hogy valami nagyon nem stimmelt ott. Voltak páran, akik elég spirituálisnak tűntek, de sokan biztosan nem a spiritualitástól szenvedtek. Néhányan kedvesek voltak, néhányan rosszindulatúak, voltak szerények és önzőek, de igazából bármit is csináltam az életemben addig, egyedül a szüleim szerettek önzetlenül. Pedig ők nem olvastak folyton imádságokat, nem hordtak speciális ruhákat, mégis mindent megadtak, amit tudtak, szerettek engem. És mikor összehasonlítottam ezeket a spirituális embereket a templomban azokkal, akik normál életet éltek, elhagytam a Haré Krisna központot. Úristen, 5 évet töltöttem ott! Kiléptem a krisnásoktól, de nem volt pénzem, mert mindet, amit kerestem, nekik adtam. Kereshettem munkát megint. Aztán hirtelen belém hasított egy gondolat és rájöttem, hogy mit kell tennem: „David, épp most fejezted be a krisnás üzleti tanfolyamot. Jól megtanítottak, hogyan kell értékesíteni. Gondolj csak bele, David, ha el tudtad adni a Bhagavad Gítát egy cowboynak Texasban, akkor ezután bármit el tudsz adni bárkinek.” Képgalériát nyitottam. Tudtam, hogy ez sokkal egyszerűbb lesz, mint Bhagavad Gítát árulni. Jógázni is elkezdtem újra. Impozáns öltönyökben jártam és képekkel kereskedtem. Elég sikeres voltam, de ott motoszkált valami. Egy idő után rájöttem, hogy vissza akarok menni Hawaii-ra.

Maui szigetén egy galériában találtam állást. Ismét eljártam jógaórákra Nancy Gilgoffhoz. Aztán csoda történt. 1989-ben Pattabhi Jois Hawaii-ra jött. 12 év telt el azóta, hogy elküldtem neki azt a levelet, és hogy utoljára láttam. Nancy meghívta egy szemináriumra, majd az első napon odavitt hozzá: „Guruji, David is eljött”, de Guruji csak annyit válaszolt, hogy „Túl sok diák, nem emlékszem mindenkire”. Gondoltam, 12 év alatt biztos sokat változtam, hosszú hajam volt, másként öltözködtem, nem olyan szörnyű, hogy nem emlékszik rám. Másnap a gyakorlás végén vártam, hogy Guruji segítsen a hátrahajlításoknál. Odajött, a csípőmre tette a kezét, én pedig elkezdtem hátrahajolni. Abban a pillanatban, ahogy hozzám ért, elkiáltotta magát: “Óóó! David Swenson!” Ötször kellett hátrahajolnom és minden egyes feljövetelnél ott álltam közvetlenül a Tanárom arcával szemben. Mosolygott és ragyogtak a szemei. A szemembe nézett és énekelni kezdett: “Haré Krisna, Haré Ráma…” Még most sem tudom, hogy megkapta-e tőlem azt a levelet vagy sem, de már nem is számított. Tettem egy óriási kört és végül visszatértem arra a helyre, ahonnan elindultam.

Mint Paulo Coelho Az alkimista című könyvében. Santiago, a pásztorfiú, hatalmas utat tesz meg, majd visszatér oda, ahonnan elindult és végül megtalálja a rejtett kincseket. Akkor jöttem rá igazán, hogy minden, amit kerestem, végig ott volt előttem. Megértettem, hogy a szüleim voltak a tanáraim, akik megtanítottak a feltétel nélküli szeretetre. A bátyám vezetett be a jógába először, David Williams és Nancy Gilgoff tanítottak meg astangázni és rajtuk keresztül ismertem meg Pattabhi Joist. Ahogy Pattabhi Jois mondta: „Gyakorolj és minden jön magától!”. Rájöttem, hogy minden, amit keresek, a gyakorlásban rejlik. Csak eszközként kell használnom, hogy segítsen megérteni önmagamat. Abban a pillanatban rájöttem, hogy mi tesz spirituálissá egy gyakorlást. A meditáció, az imádság, az ászanák csupán eszközök. Eszközök, amiknek segítségével fel lehet szántani a talajt és termővé tenni. Ez a gyakorlás lényege, termővé teszi a talajt. Csak mert valaki képes bonyolult ászanákat végrehajtani és folyton imádkozik, még nem jelenti azt, hogy spirituális is egyben. Ez csak azt jelenti, hogy termővé tette a talajt a maga számára és az nő ki ebből, amit elvet bele. Ezért minél intenzívebben gyakorlunk, annál óvatosabbnak kell lennünk. Ha egót ültetünk, akkor még egy átlagos embernél is nagyobb egót növeszthetünk. A spiritualitást nem a gyakorlás határozza meg, hanem a koncentráció, a gyakorló szándéka és cselekedetei.

Befejezésként pedig a következőt szeretném hozzátenni: létezik egy definíció, miszerint „a jógi az, aki egy kicsit jobbá teszi a környezetét”. Senki nem mondta, hogy az a jógi, aki meghatározott gyakorlatokat végez, vagy bonyolult ászanákra képes. Egy jógi pusztán a jelenlétével jobbá teszi a világot. Minden cselekedetünk ebben a világban energia hullámokat hoz létre, amely hullámok lehetnek pozitívak vagy negatívak. És így végezetül feltehetjük magunknak a kérdést: „Vajon a jelenlétünk által jobb hely lesz ez a világ?”

Guruji & Swenson
“O! David Swenson! Veeery old student!” David és Jois

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://wildyogi.info/en/issue/david-swenson-%E2%80%9Chow-it-all-began%E2%80%A6%E2%80%9D
https://yogainternational.com/article/view/ashtanga-yoga-qa-with-david-swenson
http://www.yogajournal.com/article/lifestyle/yj-interview-with-david-swenson/
http://www.ashtanga.net/about-us.html
http://www.yogajournal.com/article/philosophy/practice-and-all-is-coming-2/
http://thecatholicyogi.com/2014/02/23/david-swenson-on-what-it-means-to-be-a-yogi/

David Garrigues: Gyenge testben erőtlen lélek

dg

Sri K. Pattabhi Jois gyakran emlegette mára híressé vált mondását, miszerint “gyenge test, gyenge elme”, ugyanakkor szeretett idézni a jóga szentírásból is, amelyben az áll, hogy az “Önvaló nem ismerhető meg a gyengék által”.

Ezek és más hasonló kijelentések rávilágítanak arra, hogy mennyire fontosnak tartotta hangsúlyozni az astanga jóga harmadik ágának, az ászanák gyakorlásának értékét.

Azt tanította, hogy a gyakorlás által a tanítvány erőssé válik, nem csak fizikai, de végsősoron minden más módon is, és ebbe az is beletartozik, hogy a tanítványok megtanulják mélyen tisztelni és követni a jóga első két ágának a jama és a nijama irányelvek etikai útmutatásait.
Az ászanákat elképzelhetjük úgy, mint a jóga fájának gyökerét, amely stabil alapul szolgál a többi ághoz. Ez azért van így, mert azáltal, hogy a test elkezd dolgozni a különböző testhelyzetekkel, világosan feltárul fizikailag és gyakorlatilag, hogy mi van a lelkünk mélyén, ugyanakkor ezek a testhelyzetek megakadályozzák az elme berögzült szokásainak ismétlődését.

Egyszer Guruji és én váltottunk pár szót gyakorlás után búcsúzáskor:
David Garrigues: „ Oh, ma nagyon merev volt a hátam.”
Guruji: (kikerekedett szemekkel és némi erőltetett komolysággal az arcán): „Sok gondolkodás, túl sok gondolkodás van ott.”

Ahhoz, hogy eredményt érjünk el a jógával, elengedhetetlenül fontos az, hogy ne feledkezzünk meg a test fontosságának elsődlegességéről a gondolatokhoz képest. Előfordulhat, hogy a fizikai lét háttérbe szorul, amikor gondolkodunk, és az is, hogy az intellektust felsőbbrendűnek ítéljük a fizikai létnél. Az igazság azonban az, hogy a kreatív gondolatok egyenesen az ingerekre fogékony fizikai testből származnak. Leválasztani a gondolatokat, miközben elhanyagoljuk a testet, nemkívánatos távolságot teremthet a gyakorló fizikai teste és az érzetek között, így a megélt tapasztalásnak nem lesz kapcsolata a fizikai test zsigeri működésével.

A jógaágak jelentőségének megcserélése azáltal, hogy az ászanák a jama etikai iránymutatások elé kerülnek, annak az elismerése, hogy elképzelhetetlen, hogy kizárólag gondolat által próbáljuk meg elengedni az agressziót, kapzsiságot, irigységet és az egoista vagy épp önelégült és letargikus hajlamainkat. Fizikai szinten kell megharcolnunk velük. Fel kell építeni a fizikai és mentális erőt az ászanák (testhelyzetek), a pránájáma (légzőgyakorlatok) és a dhjána (meditáció) segítségével, és majd akkor szedhetjük magunkat össze, majd akkor tudjuk kijavítani a káros viselkedési mintákat amelyek képtelenné tesznek bennünket amikor már nem kapzsiságból, haragból és más szélsőséges érzelem szemszögéből reagálunk ösztönösen.

A test az ösztönlét és a vibráló, megfoghatatlan, egyedi és valós érzetekkel kapcsolatos élettel teliség otthona, amely minden egyes pillanatban aktívan él bennünk.

Az ászanák gyakorlása megtanít minket arra, hogy szükségét érezzük megengedni magunknak, hogy testi tudatosságunkból, érzéseinkből, érzeteinkből és észleléseinkből megszülessenek a gondolataink, és hogy ezeket a gondolatokat egy külső megfigyelő segítségével tudjuk szemlélni. Egy ösztönös lénynek, mint amilyenek az állatok is, folyamatosan rá kell hangolódnia a környezetére, túlélése attól függ, hogy mennyire képes „belakni” a testét, mennyire képes reagálni a környezet kihívásaira.

A testet „belakni” teljes tudatosságot jelent fizikailag; azt jelenti, hogy több érzékszervünket is használjuk – hogy bízunk a szemek, a fülek, a szív, a hangok, a talp, a karok, a csontváz, az agy, a gerinc, a végtagok és minden egyéb testrész sugallataiban. Szükség van a testben való teljes és automatikus bizalomra, ehhez pedig nélkülözhetetlen a testünkkel kapcsolatos intimitás és a testben való lét.

Igazi szépség és hatalmas erő fakadhat abból, amikor megtanulunk a gyakorlásunkra úgy tekinteni, mint egy kísérletre arra nézve, hogy teljesen átadjuk magunkat a testünk iránti bizalomnak.

Amikor a gyakorlásunkat közvetlenség és a cselekvésünk iránti odaadás és a szeretet vezérli, akkor az ösztönös bizalom egy megkülönböztetett kifejezése születhet meg. Azzal a felismeréssel kezdődik, hogy a fizikai test az alap, a talapzat, az otthon, illetve az önismeret és a fejlődés forrása, amely a pszichológiai és spirituális értelemben vett növekedéshez szükséges.

Minden, amit eddig leírtam, rám is igaz volt. A jóga csak lassan, intenzív fizikai folyamaton keresztül ébresztette fel bennem azt, ami leginkább élő, és valósította meg mindazt, amit erőfeszítésemnek köszönhetek. Kezdetben az elmém gyakran akadályozott ebben a folyamatban; ahelyett, hogy segített volna, nyugtalanná tett, idegesített és elgáncsolt, amikor erőfeszítést akartam tenni azért, hogy fejlődjek és megértsek dolgokat magamról. Úgy gondolom, hogy az ászana volt annak a folyamatnak a szükséges kiindulópontja, mely során megéreztem a bennem lévő óriási energiát és annak is, hogy megtanuljam, ezt hogyan és mire használjam. A gyakorlás számomra megmaradt a legfontosabb fizikai elemnek, amely az önmegvalósítást és az önismeretet illeti.

Az ászanák világában átadom magam a csavarás, az előrehajlás, a hátrahajlás és egyéb technikai tanulási folyamatnak. Ahhoz, hogy ezeket magas szinte művelhessem úgy, hogy sokkal több érzés, mint szakértés legyen benne, nem csak a fizikai erőmre van szükség, hanem arra is, hogy alaposan igénybe vegyem az agyamat, az idegrendszeremet, az intelligenciámat, a szívemet és a koncentráció általi mentális erőmet.
Tehát nem csak egyszerűen hajlítok és csavarok, azért hogy erősödjek és rugalmasabbá váljak, vagy a gyakorlás kedvéért; de azért is, hogy kiélesítsem, hogy a megfelelő helyre irányítsam az érzékeimet, hogy belakjam a testemet, hogy élvezhessem a „Teljes Képet”, amely a „Nagy Alkotó” kifinomult látásmódjában él, amely megmutatja, milyen csodálatos a szellem.

Forrás: http://www.elephantjournal.com/2012/04/weak-bodyweak-mind-david-garrigues/
Fordította: Fazekas Gyöngyi

Astanga Ikonok: Amma

AmmaGuruji

Astanga Ikonok

Szeretném egy személyes kedvenc történetemmel kezdeni az Astanga Jóga eddigi történetének kiemelkedő alakjait bemutató szekciónk első bejegyzését. A célunk ezzel a sorozattal sok érdekes, rendkívül inspiráló tanár és diák életéről megosztani egy-két különleges momentumot, amely reményeink szerint még több erőt, kedvet és lendületet ad a rendszeres gyakorláshoz. Ezeken a példákon keresztül számtalanszor beigazolódik, hogy amikor igazán kapcsolatba kerülünk valódi önmagunkkal és a szívünk legmélyebb vágyait követjük, úgy biztosak lehetünk abban, hogy a jó úton járunk, és nem tévedhetünk el.

Amma – Guruji

Amma és Guruji története is ennek bizonyítéka. Guruji már jó ideje nagyra becsült tanárával, Krishnamacharyaval tanult Mysore-ban, amikor egy fiatal lány, gyakori látogatója lett a rendszeres jóga bemutatóiknak. Ezeket a bemutatókat a Maharadzsa tiszteletére rendezték, aki miután Krishnamacharya meggyógyította egy komoly betegségből, Krishnamacharya pártfogójává vált és különösen kedvelte Gurujit is. Savitramma (akit gyermekei és a tanítványok később csak Ammának hívtak) csupán 14 éves volt, amikor egy bemutató után édesapjához fordulva kijelentette, hogy Guruji az az ember, akihez ő feleségül szeretne menni. Narayana Shastri udvariasan meg is hívta Gurujit vendégségbe a saját kis falujukba, amely Mysore-tól csaknem 20 km-re volt, hogy a vacsora alatt mindenféle kérdéseket tehessen fel neki: ’honnan jött?’, ’hogy hívják a szüleit?’, ’milyen kaszthoz tartozik?’… Amma nagy örömére édesapja a választ a legutolsó kérdésre is elfogadhatónak vélte, ezért Narayana Shastri ezúttal már a horoszkópjára is kíváncsi volt. Guruji nem teljesen értette, hogy miért, de elkészítette az elemzést és hamarosan visszatért vele, mit sem sejtve arról, hogy kisebb családi drámát okoz majd ezzel, hiszen a horoszkópok alapján Amma és ő nem illettek össze. Ammát ez persze a legkevésbé sem érdekelte, ’Megfelelő vagy nem, én hozzá akarok menni feleségül!’. Így Narayana nem tehetett mást, félredobva a horoszkópot és Guruji édesapjának hozzájárulását kérve végül beleegyezett a házasságba. Egyedül Krishnamacharya intette óvatosságra a fiatal szerelmeseket: ’Vigyázz vele, nagyon erős ember!’. 1933 júniusában, Amma születésnapján, teliholdkor keltek egybe. Amma 14, Guruji 18 éves volt. Amma visszatért a családjához, Guruji pedig a tanulmányaihoz az egyetemen. Ezután három vagy négy évig nem is látták egymást. Amma 1940 környékén költözött csak Mysore-ba és közös családi életük ekkor vette kezdetét. Évekkel később vallotta csak be, hogy házasságuk első pár évében annyira félt férjétől, hogy alig mert beszélgetni vele, egészen addig, amíg második fiuk, Manju meg nem született. Az ezt követő 8 év alatt sokszor költöztek, számos házban laktak, amíg Guruji tanítványai össze nem gyűjtöttek 10 000 rúpiát, hogy segítsenek nekik venni egy házat Lakshmipuramban. Mire beköltöztek, már mindhárom gyermekük, Ramesh, Manju és Saraswati is megszületett.

Amma volt Guruji első tanítványa és elmondása szerint nagyon ügyesen megtanulta a sorozatokat a haladó ászanákig. Krishnamacharya személyesen tette próbára egyszer vinyásza számolással, de Amma derekasan helyt áll, és így kiérdemelte a tanítói oklevelet.

Életük a korai években egyáltalán nem volt könnyű. Ugyan Gurujinak jógaoktatói állása volt az egyetemen, a 10 rúpiás fizetése alig volt elegendő a család fenntartására. 1956-ig, amíg Guruji professzor nem lett, a körülmények nem javultak számottevően. 1948-ban alapították meg otthonukban a ma már oly híres „Astanga Jóga Kutatóintézetet” (Ashtanga Yoga Research Institute) azzal a céllal, hogy a jóga gyógyító aspektusait tanulmányozzák. Házuk ekkor még csak két szobából, egy konyhából és a fürdőből állt, Guruji csak később, 1964 körül bővítette ki a jógateremmel és az emelettel. Ezután nem sokkal érkezett az első európai növendék, egy belga úriember, Andre van Lysebeth, aki indiai tanulmányai után hazatérve adott ki egy könyvet Pranayama címmel. Ebben a könyvben jelent meg először Guruji fényképe, és így már az európai közönség is megismerkedhetett vele. Ennek hatására a ’70-es évektől egyre több európai és amerikai tanítvány is érkezett; az elsők között Norman Allen, David Williams, Nancy Gilgoff és Tim Miller.

Amma gondoskodó szeretetének és meghatározó személyiségének hatására a tanítványok is gyakran édesanyjukként tekintettek rá. Gyakorlás után mindig friss kávéval és bátorító szavakkal várta a fáradt diákokat és mivel szanszkrit nyelvben ő is igencsak jártas volt, előfordult, hogy kijavította Gurujit, ha eltévesztett egy versszakot, ami a jelenlévők számára rendkívül szórakoztató tudott lenni.

1997-ben teljesen váratlanul hunyt el, ami az egész családot lesújtó veszteségként érte. Jelenléte, szeretete pótolhatatlan, hiánya pedig az érintettek számára betölthetetlen. Amma emlékére Guruji számos felújítási és beruházási projekthez fogott hozzá, kezdve két templommal Kowshikaban, amely különösen fontos volt neki. Mikor elkészültek, a megnyitó tiszteletére háromnapos ünnepségsorozatot tartottak, amire az egész falu és Guruji összes tanítványa hivatalos volt. 2000-ben egy újabb templom építésébe kezdtek, amelyet Adi Shankaracharyanak, a család gurujának szenteltek. Ebben a templomban található Sharadamba, a bölcsesség és a tanulás istennője és Navagraha, az indiai asztrológia kilenc bolygója. Ezeket nagy tisztelet és imádat övezi, mert a hit szerint jótékony hatásuk van a világ eseményeire és az egyéni sorsok alakulására. A megnyitó körül 2001-ben ismét nagy felhajtás volt. Az indiai falvakban a templomoknak kiemelkedő spirituális és közösségi szerepe van, ezért volt olyan nagy áldás ez a felújítás és építkezés sorozat, amely nem csak Ammára való örök emlékezés, hanem az ősi spirituális hagyomány folytonosságának fenntartása, amely minden élőlény javát szolgálja.

Gondolatok Ammáról

Manju Jois: „Az édesanyám volt a család tartóoszlopa, mindenben támogatta az édesapámat, bármit is csinált, pedig nem volt egyszerű eset…. Valójában ő választotta férjéül; egyszerűen beleszeretett és hozzá akart menni… Össze is házasodtak, így kezdődött minden… Otthon mindig fantasztikus hangulat volt, sokat nevettünk. Nagyon jó humora volt, nyugodt volt és sosem csinált nagy ügyet semmiből… Folyton kijavította az édesapámat… Egyszer, amikor Guruji végzett a tanítással és kissé átszellemülten kisétált az utcára körülnézni, nem vette észre, hogy csak az az alsónadrág van rajta, amiben tanítani szokott. Édesanyám utána is kiabált, hogy menjen vissza a házba azonnal. Guruji morcosan vissza is ballagott… Nagyon mókás volt őket nézni.”

Saraswathi: „Nagyon jó humorú asszony volt, sokszor viccelődött és nagyon szerette a diákokat. Mindig készített nekik valami harapnivalót, friss kávét. Nagyon szeretett gondoskodni az emberekről. Az édesapámnak is mindig gondját viselte, pedig sokáig nagyon szegények voltunk. Az édesanyám ennek ellenére is boldog volt, hogy vele élhet. Néha napokig nem ettek, csak pár papaját a kert végében lévő fáról. Amikor a testvéreim és én még nagyon kicsik voltunk, édesapám sokszor csak rizst hozott ebédre, persze amikor futotta rá a fizetéséből. Ebédre mindig keveset ettünk. Később, mikor már több pénzünk volt, édesanyám akkor is ugyanolyan maradt. A pénz nem változtatta meg. Annak ellenére, hogy a horoszkópjuk szerint nem illettek össze, nagyon szerették egymást és 63 éven keresztül boldogan éltek együtt…

Sokszor ugratta édesapámat. Guruji már elmúlt 70 éves, amikor vett egy robogót és azzal furikázott minden nap. Sokszor elesett és akár komolyan meg is sérülhetett volna. Édesanyám persze folyton mondogatta, hogy vigye vissza a motort, de ő hajthatatlan volt. ’Nem, inkább gyere, elviszlek egy körre’. Mire Amma: ’Sosem ülök fel arra a vacakra, keress más hölgyeket. Ha leesek, ki fogja gondomat viselni? Ha te esel le, majd én ápollak, de én sosem ülök fel.’ Nagyon okos asszony volt.”

David Williams: „Amma rendkívül meghatározó szerepet töltött be Guruji életében. Mindig mosolygott és végtelenül barátságos volt mindannyiunkkal. Igazi öröm volt látni őt. Nagyon szerettem a főztjét, sokszor mentünk piknikezni és azok voltak a legjobb fogások, amiket Indiában ettem. Mikor már egyre több külföldi érkezett, elkezdett angolul tanulni. Érdeklődő volt és közvetlen, mihamarabb kapcsolatba akart velünk kerülni. Gyorsan tanult angolul, de már azelőtt is remekül kommunikált. Rendkívül okos és intelligens volt. Mindenki nagyon szerette Ammát.”

R. Sharath Jois: „Nem tudom, hány előző élet jó karmája kellett ahhoz, hogy a nagyapámtól tanulhassak, és hogy ilyen szoros lehessen a kapcsolatunk oly sok éven át. Ez minden képzeletet felülmúl, különösen, amikor még a nagymamám is velünk volt. Az ő energiája még markánsabb volt. Guruji megtanította nekem az áaszanákat, de Amma jelenléte tette igazán erőssé az egészet…. Mindenben támogatta a nagyapámat és az egész családot. Nagyon erős asszony volt. Az ő energiája nélkül nem hiszem, hogy ennyi mindent tanultam volna Gurujitól. Nem csak a gyakorlatokra gondolok, hanem arra az energiára, ami körbevett. Folyton mondogatta Gurujinak, hogy ’Mindent meg kell tanítanod neki, naggyá kell tenned!’. Rengeteget segített, mindenben támogatott engem is. ’Muszáj megtanulnod és tökéletesítened a jóga művészetét, hogy a tanítói láncolat (parampara) tovább élhessen.’ Sok időt töltöttem Gurujival, de még többet a nagymamámmal. Nagyon bölcs volt, igazi jógi.”

Forrás:
http://kpjayi.org/biographies/k-pattabhi-jois
http://ayny.org/sri-k-pattabhi-jois
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois

12

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved