Dattatreya 24 guruja

DattaTREYA

Mysore-ban lenni kiváltság, mindig különleges időszak. Azon kívűl, hogy a forrásnál tanulmányozhatjuk az astanga jóga tudományát, megismerkedhetünk a helyi emberek életvitelével, szokásaival, kultúrájával. A hindu hitvilágban számos istenformát imádnak, függően a családi tradíciótól és az egyéni ambicióktól. A következő blogbejegyzésben egy kevésbé ismert legendás jógival ismerkedhettek meg aki hamarosan beköltözik a BandhaWorks falai közé is. Fogadjátok szeretettel Lord Dattatreyát!

(A szövegben szereplő idegen szavak, kifejezések fordítását lábjegyzetekbe írtam. Igyekeztem egyszerűen és röviden fogalmazni, a teljesség igénye nélkül, csak az adott szövegkörnyezethez illeszkedő jelentéseket említeni, hogy minél gördülékenyebb lehessen az olvasás.)

Yayati egy rajarishi[1] volt, a Yadu nemzetség őse, melyhez Krishna is tartozott. Királynője Devayani, Shukracharya rishi lánya. A király egyetlen gyengesége a vágy volt, és ez lett a veszte. Igen fájlalta, hogy megöregszik, és szerette volna elcserélni valakivel öregségét. Felkereste hát legidősebb fiát, Yadut, és könyörgött neki, hogy segítse ki szorult helyzetéből.

Yadut a spirituális élet érdekelte. Eltűnődött a helyzeten. Látván apja megszállottságát a fiatalság és a vágy iránt, felismerte ezek mulandóságát. Yadu-t betöltötte a vairagya[2], de nem akart idő előtt megöregedni, mert úgy gondolta, hogy ahogy az öregkor előrehaladtával az emberben természetes úton merül ki a vágy és ezzel együtt a karma. Emellett pedig a fiatalság a spiritualitás, a sadhana[3] ideje, előkészítő időszak a magasabb tudatosság fejlesztéséhez.

Bár szomorú volt, hogy csalódást kell okoznia az apjának, de Yadu tudta, hogy vissza kell utasítania. Ezt követően az apja kitagadta. Yadu számára, aki már meglehetősen kiábrándult volt ekkorra, áldást jelentett ez a fordulat. Elhagyta a palotát és egy erdőbe vonult, hogy találjon egy gurut, aki beavatja őt a magasabb valóság rejtélyeibe.

Vándorlása során egy hamuval bekent, boldogságtól sugárzó, meztelen aszkétára bukkant. Erős vonzódást érzett iránta. “Ó, Rishi” – kérdezte – “Ki vagy te?” “Én egy Avadhoot vagyok.” – mondta Dattatreya. “Mi az az Avadhoot?” – kérdezte Yadi ártatlan alázattal.” Aksharatvat, maradandóság; Varenyatvath.[4] E kettő iránti őszinte vágyódás alkotja egy Avadhoot lényegét.” – mondta Datta Prabhu[5]. – “Aki elvágta magát minden múlandó dologtól. Aki megszabadult az avidya[6]-tól és saját Atmanja[7] boldogságában él. Ő az Avadhoot.”

“Uram” – szólt Yadu. – “Én is meg kívánok szabadulni az avidya-tól. Én is ismerni akarom az akshara-t, az örökkévalót. Kérlek, taníts engem!” Yadu kérésére Dattatreya elmagyarázta a tanítványi lét jelentőségét a spirituális keresés során, és nekifogott, hogy példákat hozzon az életéből, hogy hogyan is tanult huszonnégy különböző szituációból. Az élet maga a guru annak a számára, aki igazán tanítvány.

Dattatreya elmagyarázta Yadu-nak, hogy a tanítványi állapot az elme nyitottságában, fogékonyságában és rugalmasságában áll; a lemondás képességében a változó elképzelésekről, a sorozatos élményekről, a belső igazság eléréséért. Ez a képesség a formákon túli lényegbe lát. Tanítványnak lenni egy olyan tudatállapot, ami egy intenzív sóvárgást táplál az igazság megtapasztalása iránt, úgy, ahogy az van, és nem elégszik meg annak különféle tükröződéseivel. Dattatreya ebben a szellemben reagált az egész világra maga körül, a tanítványi lét szellemében, ami egy gyermek tökéletes ártatlanságával tanul minden létezőtől.

Föld
A Földtől Dattatreya megtanulta a megbocsájtás, az önzetlenség minőségeit és az erőt a terhek elviseléséhez. Nagyon gyakran ütközünk akadályokba a spirituális úton, mert a sadhak[8] kötődik a múlthoz. Egy trauma egy egész életre meghatározhatja valakinek a reakcióját hasonló szituációkra. Semmi sem tűnik frissnek és ártatlannak. Minden a félelem és a gyanú szemein keresztül látszik a múltbéli kondícionáltságunk miatt. Ezt a minőséget pedig nem csak a külvilágba projektáljuk, hanem önmagunkra is. Az alkalmatlanság érzése, az önbizalom hiánya, a gyenge önbecsülés valójában a hit vagy a bizalom hiánya önmagunkban. Ezek a mértékei saját önmegtagadásunknak.

A hálátlan világgal övezett Föld szilárdan és büszkén áll. Nincs lezüllve. Nem büntet és nem utasítja el önmagát. Dharitri[9], aki megtart, a Dharma tükröződése, a végtelen, ami minden létezőt felölel. Mérhetetlen gyengédséggel tartja ölében a világot, megfeledkezve a személyét érő támadásokról. Dattatreya számára ő a hit szimbóluma, az egyben tartás képességéé, önmagának és mindennek az egybefogása, ami vele kapcsolatos, mély részvéttel adja át magát minden őt igénylő szituációnak, rendíthetetlen szilárdsággal, mint az istenit őrző fizikai test.

Levegő
A levegő Dattatreya számára az elevenség szimbóluma, prána különböző öltözetekben. Mindent átjárásával, hamisítatlan illatok szállításával, úgy, hogy ő maga nem illat, a tiszta tudatra emlékeztette, mely minden megnyilvánulásban jelen van, és érintetlen a benne végbemenő mozgásoktól és a változásoktól. Az elengedés tapasztalatát hozta, és a mozgásban jelen rejlő állandóságot.

Ég
Az Atman a testben lakik, de nem maga a test. Az ég megtartja a világot, mint egy öltözetet vagy ejtőernyőt, de nem maga a világ. Korlátozottnak tűnik, de valójában korlátlan. Az ég volt a harmadik tanító. A mélyebb elme olyan mint az ég: óriási és láthatatlan, gondolatokat és érzelmeket tart fenn mint felhőket, végesnek látszik, de valójában lehetőségeiben végtelen.

Víz
A negyedik tanítója a víz volt. Hétköznapiságában rejlik rendkívülisége. Minden életet támogat. Néhány egyszerű organizmus képes levegő nélkül élni. De víz nélkül nincs élet. Táplálja a földet, így nagyszerű erdők növekedhetnek. Meghatározza az éghajlatot. Hatalmas a stabilitása. Tisztít és felfrissít. Dattatreya számára a részvétel szimbóluma, ahogy a jógi feltűnés nélkül folyik bele a világba, táplálva és felüdítve azt.

Tűz
Az ötödik guru a tűz volt, ami minden tömeget, minden anyagit elpusztít. Csakúgy mint a tudatosság belső tüze, ami mindent a maga lényegiségére (bhamsa) porlaszt. A tűz könyörtelenül megtisztítja, ami belekerül, így Dattatreyát az avidya-ból fakadó tökéletlenségektől való szabadságra emlékeztette.

Hold
A Hold nőni és fogyni látszik, mégsem történik benne valódi változás. Csakúgy mint ahogy a hangulatváltozások az emberben a test és az elme minőségei, nem pedig az Atman részei.

Nap
A Napból, ami elpárologtatja a vizet az óceánból, majdéltető eső formájában adja vissza azt, Dattatreya felismerte, hogy az érzékszerveken keresztül felfogható az érzékelés tárgyainak lényegisége anélkül, hogy a külső tárgyak formája hatalmukba kerítenék. Fényét kanálisok, folyók, folyamok, pocsolyák tükrözik vissza, és a víz minőségétől és tartalmától függően különbözőképpen jelenik meg, de ő maga ugyanaz. Csakúgy mint ahogy az Atman különböző testekben mintha felvenné a test miőségeit, valójában azonban mindenhol ugyanaz. A Nap megismertette vele az egómentes mindenütt jelenvalóság minőségeit.

Galamb
A galamb által, melynek fészkéből elragadta fiókáit a vadász, és keservében halálra sírja magát, Dattatreya felismerte a szamszkára veszélyeit. A szamszkárába való túlságos bevonódás a spiritualitás pusztulásához vezet. A galamb esetében a családhoz való kötődés volt a felelős a spiritualitás megromlásáért. A családhoz való ragaszkodás volt a felelős a madár pusztulásáért. A mi szamszáráink is előítéleteinkkel, vágyainkkal, szenvedélyeinkkel, melyek  velünk születtek és a családunkban adódtak, tönkre teszik a spiritualitást bennünk. Előítéleteink, az elme merevsége és az intellektuális zűrzavar elfojtják a magasztosabb iránti sóvárgást.

Óriáskígyó
A kilencedik guru egy óriáskígyó volt. Látván, hogy bármit megeszik, ami az útjába kerül, nem kezd élelem utáni keresésbe, Dattatreya megtanulta a lemondás értékét.

Óceán
Az óceán minden folyót befogad, a Föld minden vizét. Némelyik tiszta, némelyik szennyezett, mégis érzéketlen marad ezek iránt és megőrzi lényegi ‘óceánságát’. A zavargástól való szabadság volt a lecke az óceántól.

Szentjánosbogár
Látván a szentjánosbogarat a ragyogó fényességtől való elvakultságában a vesztébe rohanni, a jógi rájött, hogy a vágy pusztuláshoz vezet.

Méh
A tizenkettedik guru a méh volt. Virágról virágra szállva, csupán közvetlen szükségletéhez véve mézet, sértetlenül és épségben hagyva a virágokat, a bhiksa gondolata született meg Dattatreya-ban. Nem raktározni a jövőre, elvenni, amit önként adnak és jóindulatot ajánlani fel cserébe, ez a bhiksa eszméje.

Elefánt
A tizenharmadik tanító egy elefánt fomájában érkezett, aki saját csapdájába esett az által, hogy egy lány elefánt fából faragott képét bálványozta. Dattatreya megtanulta, hogy amikor valaki nagy szenvedéllyel van a legmagasabb igazság iránt, nem szabad az érzéki vágyakkal becsapnia magát. Még egy fotó, egy nőről való gondolat is eltéríthet valakit az egyhegyűségtől a keresésben.

Méz-gyűjtő
A tizennegyedik guru a méz-gyűjtő volt. A méh azzal tölti az idejét, hogy mézet készít, melyet a méz-gyűjtő élvez. Dattatreya felismerte, hogy legtöbbször az ember azzal tölti az életét, hogy vagyont gyűjtsön abban a homályos reményben, hogy az majd boldogságot és biztonságot ad neki. Ezek a javak nem csak hogy nem adnak belső biztonságot, de az emberek nagy része még ahhoz is túl elfoglalt a gyűjtögetés közben, hogy élvezze azokat. Mások élvezik őket. Micsoda pazarlása ez az idő, energia és érzelem befektetésnek, érezte Dattatreya. Az értékes időt nem arra kellene fordítani, hogy megkaparintsuk, hanem hogy elérjük belső önmagunkat.

Szarvas
Egy alkalommal a jógi egy szarvast figyelt meg. Élénk és fürge lábú, óvatos és éber. A vadász, akinek nem sikerült elfognia, észrevette, hogy az állatot érdekli és elvonja a figyelmét a zene. Megismervén gyenge pontját, elvonta a figyelmét és elfogta a szarvast. Bármely sebezhetőség gyengeség a spirituális úton. Az éberség elvesztésável jár. Ekagrata[10], avagy az egyhegyűség elvesztésével. A sadhak, aki nagy erőfeszítéssel emelte fel magát, egy szempillantás alatt radzsaszba és tamaszba[11] merül. Mindig tudatában kell lennünk a gyenge pontunknak és ébernek maradnunk az úton, így nem téveszthetünk irányt.

Hal
A halat elfogják, mert a csali a gilisztával elcsábítja. Nem szabad az érzékszerveinkbe és a hozzájuk kapcsolódó vágyainkba vetni bizalmunkat, legyen az íz, illat, látvány, hang vagy érintés. Erre az akadályra hívta fel a jógi figyelmét a hal, amit megfigyelt.

Pingala
A tizenhetedik tanító egy kurtizán volt, Pingala. Egy alkalommal Pingala nagy aggodalmak és nyugtalanság közepette várta a szeretőjét. Hosszan várt, de a szeretője nem érkezett meg. Egyszerre mélyen megundorodott saját magától és azt gondolta, “A vágyam és reménykedésem miatt van, hogy szenvedek.” A szenvedés tetőpontján befelé fordította tudatosságát és nagy átalakulás zajlott le benne. “Bárcsak ugyanezzel a buzgalommal kerestem volna az isteni kedvesemet, nem lennék most ebben az állapotban.” Gondolta magában.

Így keletkezett benne hatalmas vairagya. Hátrahagyva a vágyait, viveka[12] kardjával szétvágva a húsba vetett reménységeit spirituális útra tért. Dattatreya-t megihlette Pingala élete, a leckék, amiket tanult a szenvedéséből, a könnyedség, mellyel eldobta tudatlanságát, mint egy ruhát, és a magasságok, melyben tudata szárnyalt, szabadon a vágyaktól, viveka és vairagya ikerszárnyain.

Veréb
Dattatreya egy kis verebet figyelt, ahogy csőrében élelemmel repült és látta, hogy összetalálkozik egy nagy madárral. A nagy madár üldözőbe vette, a kis veréb eldobta ez élelmet és elmenekült, míg a nagy madár lecsapott az élelemre. Felismerte a bölcsességet a madár ösztönös tettében. Amikor az ellenség erősebb, nem szabad ragaszkodnunk a szerzeményeinkhez. Ez nem csak a fizikai javaink vonatkozásában igaz. Amikor egy erős érzelem annyira elhatalmasodik valakiben, nem bölcs dolog harcolni az elmével ebben az állapotban. A legjobb hagyni lecsengeni úgy, hogy közben egy közömbös nézőpontból megfigyeljük, így a vele kapcsolatos energia megállapodik. A sadhaknak módszeresen fel kell építenie az alapjait és stabilizálnia kell, mielőtt kész lesz arra, hogy az elme óceánjának óriás hullámaival szembesüljön. Azt mondják, “A megfontoltság a bátorság legfontosabb része”, és hogy “A bolond beront oda, ahová az angyalok félnek belépni.” Tudatában kell lennünk a korlátainknak a sadhana korai szintjein, különben idő előtt kiégünk a türelem hiánya miatt.

Gyermek
A tizenkilencedik guru egy kisgyermek volt, akit Dattatreya játszani látott, nyugodtan, a múlttól érintetlenül. A gyermek pillanatról pillanatra él. Nem emlékszik az előző pillanatban ért sérelme fájdalmára, nem álmodozik a jövőről. Teljes lényében jelen van minden pillanatban. A játékban nincs feszültség, nincs verseny, csak valódi vidámság, öröm és ünnep, mint a fák virágzása. A spirituális út is lehet fényes és ünnepi. A sadhaknak ébernek kell lennie, hogy ne adja meg magát az egó nehézkességének. Ezért a tanítvány egyik sajátossága a santosh, elégedettség.

Lány
A huszadik tanító egy fiatal lány volt, akinek váratlan látogatói érkeztek, amikor egyedül volt otthon. Mivel a hagyomány szerint a váratlan látogató atithi[13], isteniként tekintenek rá, így tisztelettel leültette őket és a belső szobába ment, hogy ételt készítsen nekik. Míg a rizst aprította, az üveg karperecei egymásnak ütődtek és zajt csaptak. Egymás után törte el őket, hogy a zaj ne zavarja a vendégeit, míg csak kettő maradt a karján. Amikor ezek is zajt csaptak, eltör még egyet, így már csak egy maradt neki.

Dattatreya azon nyomban megértette, hogy a spirituális úton egyedül kell járni. Még egy közeli, csendes társ is teremthet mentális zajt, ami megakadályozza a nagy nyugalom létrejöttét.

Íjász
Az íjász egyhegyű koncentrációja a szattva gúna és a kereső higgadt ekagrata-jának fontosságára emlékeztette Dattatreya-t. Ez a Mundaka Upanishad-ra idézi: “Om az íj, Atman a nyíl és a célpont Brahman.” Az íjász Dattatreya huszonegyedik guruja volt.

Kígyó
A huszonkettedik tanító a kígyó volt, aki két dolgot tanított neki. Az egyik a sokadalomtól való távol tartózkodás. A második pedig az, hogy a bizalmasság és az ismerősség tompítja a tudatosságot és kötődést teremt. A lecke az elmére is alkalmazható. Kerüljük a nyüzsgést magunkban, a belső piacteret, és kerüljünk közelebb egy zavartalan tudatállapothoz. Ne kapaszkodjunk semmi ismert dologba, se gondolatba vagy érzelembe. Ez segíteni fogja a sadhakot, hogy minden pillanatban teljesen megőrizze tudatosságát, a tegnapoktól függetlenül.

Pók
A huszonharmadik guru egy pók volt. A pók saját nyálából szövi a hálóját, és amikor elkészül vele, visszakebelezi magába. Ez a Brahmanra emlékeztette Dattatreyát, az istenségre, amely önmagától elvágva kiárasztja magából a kozmoszt majd egy akaal[14] végén visszagyűjti magába.

Darázs
A huszonnegyedik guru a darázs volt, ‘bhramara keelaka’. Azt mondják, hogy a darázs elejt egy rovart, a fészkében tartja, és addig szúrkálja a fullánkjával, míg a rovaron teljesen eluralkodik a félelem, egyhegyűvé válik a félelemmel.  A rovar szinte meditál a darázson, a terrorán, végül egészen átveszi kínzója tulajdonságait és maga is darázzsá alakul át. “Brahma vidya brahmeva bhavati”, “Tudni, hogy Brahman Brahmanná lesz.” A szituáció nagyon emlékeztet a Sambrahma jógára, amit Kamsa gyakorolt. Krishnától való félelme annyira egyhegyűvé tette az elméjét, hogy elérte a megszabadulást.

Mindezt hallva Yadu megvilágosult, és tiszteletét téve a gurunak, Dattatreyának, útjára indult.

Dattatreya huszonnégy tanítójának története minden tanítvány számára óriási jelentőségű. Nagyon gyakran az emberek csak elemzik és boncolgatják a gurujuk beszédét és cselekedeteit, gururól gurura járnak, az egó szemén keresztül néznek. Mert nem váltak tanítvánnyá, nincs meg az a tudatosságuk, hogy a szavakon túl a csendbe lássanak, a formán túl a formátlanba, a felszínen túl a középpontba. Így aztán mindig hiányolnak valamit, újra és újra.

Egy kereső számára nagyon fontos a tanítványi lét. Tanítványnak lenni nem egy érzelmi intenció vagy a gurutwam[15] intellektuális megértése. Tanítványnak lenni egy tudatállapot. Olyan, mint egy virág kinyílása. A kinyílás nincs kiszámítva, eltervezve. Nem választ magának időpontot. Spontán nyílik ki, amikor a rügy állapotnak vége, és ahogy kinyílik a napfény minden oldalról belé áramlik. A Nap nem választja a virágot. A Nap sugarai természetesen vannak jelen. Amikor a virág kinyílik, egy találkozás történik, egy egyesülés.

Dattateya kapcsolata egyik tanítójával sem didaktikus előadásból, intellektuális okfejtésből vagy megértésből áll. Egy ártatlan elme intuitív villanásai voltak ezek, egy elvárásoktól és előítéletektől mentes elméé. Olyan tudatossága volt tanítványként, hogy a grutwam minden irányból belé áramlott; a pókokból, kígyókból, kurtizánokból, gyermekekből, stb. Minden létező a tanítójává vált, mert egy tanítvány volt, és mivel tanítvány volt, ő volt az Adi Guru[16]. A tanítványi lét és a grutwam egyesülése nem fizikai; mentális vagy érzelmi. Egy tudatállapot; két nagy folyó egyesül, hogy meglássák, a víz egy. Ez a tanítványi lét kivételes és minden sadhak számára inspirációként szolgálhat, aki a legmagasabb igazságot keresi.

Forrás: http://www.yogamag.net/archives/1992/cmay92/24gurus.shtml

Fordító: Kapronczai Erika

[1] A rajarishi királyi szentet jelent a hindu mitológiában. A rajarishi-nek nem kell lemondania királyi pozíciójáról, eléri az önmegvalósítást, de utána is ellátja uralkodói feladatait.

[2] Szanszkrit kifejezés, szenvtelenséget jelent. A materialista élethez való kötődéstől megszabadult állapot. A teljes elengedés tudatállapota.

[3] A sadhana spirituális gyakorlatok és az egó feladásának tudománya, gyakorlata a meditáció, a jóga, az éneklés vagy az ima tevékenységein keresztül.

[4] Dattatreya magyarázza el az Avadhuta Upanishadban, hogy ki is az az Avadhoot és mik a jellemzői. Az Avadhoot, vagy Avadhuta az a személy, aki minden földi kötődésen és gondon túljutott. Ezért Aksharatvat, elpusztíthatatlan, és Varenyatvath, odaadóan vágyott, örökkévaló.

[5] Krishna/Vishnu hívők neve mögé szokás rakni a megszólításban, mestert is jelent.

[6] Szanszkrit kifejezés, érzékcsalódást, tudatlanságot jelent.

[7] Szanszkrit szó, a belső ént, egyéni lelket jelöli.

[8] Bizonyos sadhana követője, gyakorlója a végső cél megvalósítása érdekében. Míg tanítvány, azaz követő az illető, addig sadhak, vagy sadhaka, ha pedig már elérte a célt, siddha.

[9] Szanszkrit szó, jelentése: Föld.

[10] Szanszkrit kifejezés, az elme egyhegyűségét, egy pontba koncentráltságát, abszolút figyelmét jelenti. Ekagrata-n keresztül a jógi képes minden zavaró körülményt kizárni a tudatából. Segíti az elmét nyugodtan és stabilan tartani.

[11] A hindu filozófia Samkhya iskolája szerint az anyagi világ három gúnából, minőségből épül fel. Ez a radzsasz (rajas), mozgékonyság, a tamasz (tamas), nehézkesség és a szattva (sattva), fény.

[12] Szanszkrit kifejezés, helyes megértést, megkülönböztető tudást jelent. Valós és valótlan, végtelen és múlandó közti megkülönböztetés képessége.

[13] Atithi Devo Bhava, a vendég Istennel egyenértékű. Ősi hindu szentírásból származó kifejezés, mely meghatározza a vendéglátó-vendég kapcsolatot hindu társadalomban.

[14] Időszak, korszak.

[15] Guruság, a gurunak levés minősége.

[16] Első spirituális mester.

DATTATREYA FELSZENTELÉSE MYSOREBAN

Dattatreya3.1

DATTATREYA IKONGRÁFIÁJA

  • A három fej szimbolizálja, hogy Dattatreya Brahma-Vishnu-Shiva inkarnáció.
  • A tehén, mely mindig vele van, a Föld Anyát és a Dharmát reprezentálja. Ő a kívánság teljesítő tehén, ‘Kamdhenu’.
  • A négy kutya a négy védát jeleníti meg, melyek a spirituális bölcsesség külső tárházai.
  • A szigony azt jelöli, hogy meghaladta a három gúnát, melyek az illuzórikus világot alkotják: szattva – fény, radzsasz – mozgékonyság és tamasz – nehézkesség.
  • A ‘Sudharshana chakra’, a korong azt mutatja, hogy túl van az idő körein, a múlton, jelenen és jövőn, és hogy uralja az időt.
  • A kagyló a végtelen hangot, az ‘AUM’-ot jeleníti meg, mely a szellem megtestesülése, valamint az életelv bennünk és a kozmoszban.
  • A hamu mutatja a szenvtelenségét és tisztaságát. A hamu jelzi minden teremtett dolog múlandó természetét és minden anyag végső állapotát.
  • Mindig van nála egy kolduló edény is, mely arra tanít minket, hogy meg kell osztanunk a vagyonunkat és élelmünket másokkal.
  • A Japa-mala, rózsafüzér, amit visel, arra emlékeztet bennünket, hogy elemi feladatunk az Úr szent neveinek éneklése és a róla való meditáció.

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 1. rész

Guruji

Sri K. Pattabhi Jois, diákjai körében Gurudzsí, az egyre népszerűbbé váló Astanga Jóga rendszer megalapítója és népszerűsítője 1915. július 26-án, Guru Purnima napján született (a Guru hónapjának teliholdas napja) a Karnátaka államban levő Kowshika nevű faluban, Mysore-tól 150 km-re. Édesapja, a közel hetven családot számláló falu asztrológusa és papja volt. Pattabhi Jois a család kilenc gyermeke közül középsőként született, és mint minden brahmin fiúcska, már öt éves korától elkezdte a Védákat és a hindu rituálékat tanulni. 12 évesen vett részt élete első jóga bemutatóján, ami a középiskolájában került megrendezésre, és amely élmény olyan hatással volt rá, hogy jobban megszeretett volna ismerkedni ezzel az ősi tudománnyal. Annyira izgatott volt új felfedezésétől, hogy másnap kora hajnalban felkelt, hogy találkozhasson azzal a lenyűgöző jógival aki a bemutatót tartotta, és akit Sri T. Krisnamácsárjának hívtak.

A kis Pattabhi Jois kérésére Krisnamácsárja tanítványának fogadta, és elkezdődött a két kiváló jógi közel harminc évig tartó tanár-diák kapcsolata. Az elkövetkezendő két évben Gurudzsí a család tudta nélkül minden hajnalban öt km-t gyalogolt Krisnamácsárja házához, hogy a szigorú és követelőző jógi gyámsága alatt gyakoroljon mielőtt iskolába menne. Az ifjú Gurudzsí kitartó volt és szorgalmas, megismerkedett a szent iratokkal, és Krisnamácsárja felügyelete alatt ászanákat és pránájámát tanult. A családja előtt azonban titokban tartotta érdeklődését, tekintve, hogy akkoriban a jógát a szerzetesek, szádhuk és szannjászík számára tartották megfelelőnek, családos embernek nem, mivel szerintük aki gyakorlásba fog, az elveszítheti minden érdeklődését a világ iránt, és elhagyhatja a családját. Amikor Gurudzsí a házuk verandáján olvasta a Rámajánát, a családtagjai csak nevettek rajta:
– Ó! Nézzétek a nagy tudóst! Miért fecséreled az idődet könyvekre? Menj, és törődj inkább a tehenekkel!

Pattabhi Jois young

Gurudzsí tizennégy évesen egy szertartás keretein belül megkapta apjától a brahminok szent fonalát, jelezve, hogy a brahmin fiú a felnőttkorba lép, és megkezdi spirituális életét. A nagy eseményt követően elhatározta, hogy annak érdekében hogy elmélyíthesse szanszkrit és jóga tudását, elmegy Mysore-ba, és jelentkezik a maharádzsa mysore-i Szanszkrit egyetemére. Ismét a család tudta nélkül, titokban indult útnak, összesen két rúpiával a zsebében. Amint leszállt Mysorban a vonatról, azonnal az egyetem pénztárához sietett, hogy bemutassa az igazolását arról, hogy ő brahmin – ami feljogosította, hogy ingyen tanulhasson – és felvették az iskolába. Szerény életet élt diákként, hiszen a családja azt sem tudta hol van. Ha kellett, ételt koldult brahmin családoktól, és jógabemutatókat tartott, hogy egy kis pénzt szerezhessen. Mindemellett szorgalmasan és kötelességtudóan járt az órákra, és tanult, valamint folytatta a jógagyakorlását.

1932-ben, két évvel szökése után az egyetemen jógabemutatót tartottak, és a színpadon lévő jógi nagy örömére, régen látott guruja, Krisnamácsárja volt, akinek boldogan borult lábaihoz.
– Héj, te vagy az? – mondta Krisnamácsárja
– Igen – mondta Pattabhi Jois, – Guruji, én itt tanulok.
Mióta egyetemre járt, nem volt kapcsolata Gurujával, így nagyon boldog volt, hogy újra láthatta szeretett mesterét. A bemutatón jelen volt a Mahárádzsa, Krisna Rádzséndra Ódéjár egyik minisztere is. A mahárádzsa érdeklődést mutatott a jóga iránt, és amikor miniszterétől tudomást szerzett arról, hogy Krisnamácsárja a városban van, rögtön érte küldött. Csúnya betegség gyötörte a mahárádzsát, azonban Krisnamácsárja hatalmas tudásával és gyógyító erejével képes volt meggyógyítani, ami addig másoknak nem sikerült. Ettől kezdve a mahárádzsa komolyan támogatta Krisnamácsárját és tanítványait, jóga salát nyitott nekik a palotán belül, ahol közel száz diákot szállásolt el. A mahárádzsa a jóga nagy patrónusa lett, és mindent megtett, hogy ez az ősi tudás minél több emberhez eljuthasson: Krisnamácsárját és tanítványait Indián belüli körutakra küldte, hogy bemutatókat tartsanak, tanulmányozzák a szent iratokat és a jóga különböző irányzatait. A mahárádzsa különösen megkedvelte Gurudzsít, és sokszor meghívta a kastélyba, hogy hajnalban jógabemutatót tartson. Gurudzsí és egy diáktársa Mahadév Bhatt, hajnali háromkor felkeltek, hogy egy hideg fürdő után négykor a mahárádzsa színe előtt, különböző ászanákat gyakoroljanak. A mahárádzsa kedvencei a kukkutászana és a bakászana B voltak. A mahárádzsa is szívesen elvégzett néhány ászanát, majd hazaküldte a fiúkat, egy kisebb összeggel a zsebükben.

Egy fiatal és rendkívüli lány kezdte el látogatni az egyetemen tartott jógabemutatókat édesapjával, egy szanszkrit tudóssal. A még csupán 14 éves Szavitramma az egyik bemutatót követően rámutatott Gurudzsíre, és azt mondta az apjának:
– Azt a férfit szeretném férjemnek!
Az apa odalépett a 18 éves Gurudzsíhez, és meghívta a családjuk Nandzsangud településen lévő otthonába, amely 20 km-re volt. Gurudzsí tisztelettudóan elfogadta a meghívást. A családi ismerkedés jól sikerült, Szavitramma apjának tetszett a fiatal jógi, és annak brahmin családi háttere, így beleegyezett a házasságba. Gurudzsí édesapja is jóváhagyta a frigyet, annak ellenére, hogy a fiatalok a horoszkópjuk szerint nem illettek össze.
– Összeillünk, vagy sem, én hozzá akarok menni! – jelentette ki Szavitramma, és ezzel nem szállt vitába senki.

AmmaGuruji

Az ifjú pár még abban az évben összeházasodott, 1933 nyarán, Amma születésnapján. A lakodalom után Amma visszatért a családjához, Gurudzsí pedig az egyetemre. Nem is látták egymást az elkövetkező három-négy évben, míg végül Amma Mysore-ba költözött férjéhez, ahol elkezdték közös életüket. Három gyermekük született: Mandzsu, Szaraszvati és Rames – mindannyian jógatanárok lettek.

Gurudzsí sokszor segített Krisnamácsárjának tanítani, ami feltűnt a mahárádzsának, aki sokszor látogatta a jóga sálában tartott jógaórákat. Nem sokkal később a mahárádzsa megkérte Gurudzsít, hogy tanítson jógát az egyetemen. Ő azt felelte, hogy ő tanulni jött Mysore-ba. A mahárádzsa fizetést, szállást és ösztöndíjat ajánlott fel neki, ami a már családos Gurudzsínak nagy lehetőség volt. Így 1937-ben megalapították az egyetemen a jóga tanszéket, amelynek a vezetője Gurudzsí lett egészen 1973-as nyugdíjba vonulásáig. A tanszéket meg is szüntették ezután. Amikor később megkérdezték tőle, hogy szerzett-e tanári diplomát, azt felelte, hogy igen, és elmesélte milyen nehéz volt a vizsgája: Krisnamácsárja elé vitt egy beteg embert, és azt mondta: “Hozd rendbe!”
1956-ban vidván (professzori) diplomát szerezett Védanta tudományokból, mind amellett, hogy 1976 és 1978 között az Indiai Orvosi Egyetemen, a jógatudományok tiszteletbeli professzora volt. Az egyetemen töltött évei során lehetősége volt elmélyedni a jógairodalomban, tanulmányozta Patandzsali Jóga Darsanáját, a Hatha Jóga Pradipikát, a Jóga-jádzsnyavalkját és az Upanisádokat.

Gyakran mesélt Gurudzsí a Jóga-koruntának nevezett szövegről, amely az astanga jógáról szóló kézirat, és amely az alapja volt azoknak a gyakorlati óráknak, amelyeket Krisnamácsárja tanított neki. A szöveget Krisnamácsárjának szóban tanította meg Ráma Móhan Brahmacsárí, és ő kívülről megtanulta azalatt a hét és fél év alatt, amíg tanítója mellett volt. A Kórunta csoportokat jelent, és állítólag az ászanák különböző csoportosítását tartalmazta, valamint a vinyjászáról, dristikről, bandhákról a mudrákról és a filozófiáról szóló eredeti tanításokat. Ráma Móhan Brahmacsárí azt mondta Krisnamacsárjának, hogy a művet megtalálja a Kalkuttai Egyetem könyvtárában. Gurudzsí soha nem látta a szöveget, és szerinte már nem is létezik. Szerinte, amikor Krisnamácsárja eltöltött egy kis időt Kalkuttában, akkor alaposan tanulmányozta a könyvet, de az akkor már nagyon rossz állapotban volt és sok része hiányzott is. Gurudzsí Krisnamacsárjától, a Jóga-koruntából számrazó módszereket tanulta meg. Sajnos lehetetlen ma már megbizonyosodni a könyv létezéséről, annak hitelességéről, de általánosan elfogadott, hogy ez a forrása a Pattabhi Jois által tanított astanga jógának.

Astanga Yoga Ninilayam

Gurudzsí élete egészen az 1960-as évekig a szokott mederben folyt, oktatott az egyetemen, valamint tanított az 1948-ban az otthonában megalapított, Astanga Jóga Kutatóintézetben (a mai KPJAYI). Egész életét a jógának szentelte, buzgó tudásvággyal tanult, és hatalmas szeretettel, kitartással és erővel tanított. Talán sose álmodott volna arról, a kis egyetemi könyvtárban a szentírásokat tanulmányozva, vagy a laksmipurami otthonában diákjait igazítva, hogy pár éven belül világszerte az egyik legismertebb indiai jógiként emberek tízezreinek fogja megváltoztatni az életét, és hogy hozzá fognak zarándokolni a jóga nektárjáért éhező diákok ezrei.

A cikk folytatását itt olvashatod.

Felhasznált irodalom:

  • Sri K. Pattabhi Jois and The Ashtanga Yoga Research Institute By R. Alexander Medin
  • Joga Mala
  • KPJAYI biografia

Szamszára – a születés és a halál jógája

Samsara Tibetan thangka apsodog.ru WQ

“niḥ-śreyase jaṅgali-kāyamāne
saṁsāra hālāhala mohaśāṁtyai”

Az astangás nyitómantra szerint a gurunk még a szamszára (ismétlődő születés és halál körforgásának) illuzórikus körforgásából is képes kigyógyítani bennünket. Az astanga jógában ehhez különleges receptet kapunk tőle: egy szádhanát, amely mindennapos ismétlődő gyakorlásból és erkölcsi irányelvek követéséből áll. A guru tehát átadja a kulcsot a felszabaduláshoz, de a munkát nekünk kell elvégezni, ezt ő nem teheti meg helyettünk. Ahogy Guruji mondta: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás: Te csak gyakorolj!

Aki tehát szeretne meggyógyulni az elfogadja a guru tanácsát, és elkezd lelkesen és kitartóan gyakorolni. Sokan pár év után arra a következtetésre jutnak, hogy ez a szádhana valójában az életünk leképezése: ha van bármilyen visszatérő problémánk, például újra és újra elkövetjük ugyanazt a hibát, akkor ezzel a mintázattal a matracon is találkozni fogunk. Viszont a fix gyakorlatsornak az a szépsége, hogy itt nem lehet szőnyeg alá söpörni a problémákat, akár olyan ászanát veszünk fel, amelyet szeretünk, akár olyat, amely nagy fájdalommal jár számunkra, akkor is öt mély légzést töltünk benne, és haladunk tovább. Ezáltal megtanuljuk, hogy jelentkezzen a gyakorlás során öröm vagy szenvedés, mi csak lélegezzünk, és végezzük a kötelességünket anélkül, hogy ragaszkodnánk tetteink gyümölcseihez. Az így megszerzett erő és odaadó mentalitás pedig valóban át fog gyűrűzni a matracon túli életünkbe is.

Felmerült bennem egy kicsit talán elvontabb, szimbolikusabb vonatkozása is a sorozatoknak. Megfigyelhetjük, hogy az ászanákat különféle dolgokról nevezték el: vannak teljesen személytelen formák (például trikónászana – háromszög helyzet), vannak állatokról (például krouncsászana – kócsag póz), természeti jelenségekről (például vadzsrászana – mennydörgés póz), szentekről (például Marícsászana – Marícsi ászanája) és isteni formákról (például Bhairavászana – a dühös Siva ászanája) elnevezett ászanák. A szamszára kerekének forgása során mi is megszülethetünk emberként, állatként, sőt akár mennyei lényként is, de van amikor teljes tudatlanságba süllyedünk, mint a tárgyak. Ha új ászanát kapunk, akkor általában egy ideig sehogy sem találjuk benne a helyünket, mindenféle ezidáig ismeretlen fájdalmat érzünk, nem találjuk az egyensúlyt és az erővonalakat, a légzésünk pedig rendezetlenné válik. Mi azonban nap mint nap visszatérünk hozzá, kitartóan gyakoroljuk, és idővel a légzés megnyugszik, megértjük, hogyan találhatjuk meg a stabilitást és a kényelmet az adott pózban, és a múla bandha aktiválása által visszatérünk a középpontunkhoz. Megtanuljuk a leckéket, amelyeket az új ászana tartogatott: lehet, hogy meg kellett nyílnunk egy adott irányba, lehet hogy erősödnünk kellett vagy megtalálni az egyensúlyt egy szokatlan helyzetben. Ha ez sikerült, akkor továbbléphetünk a következő tanításhoz. Az ászanákban közös pont a múla bandha jelenléte, Guruji és Sharath is mindig hangsúlyozza, hogy folyamatosan tartani kell. Történjen bármi a testtel, legyen bármilyen kicsavarodott helyzetben, mindig érezzük a múla bandha jelenlétét; minden változik, ez az egy állandó.

Ugyanígy váltogatjuk a testeket is életről életre, és hasonlóan minden test egy (vagy több) új tanítást tartogat számunkra. Ahogy a gyakorlásunk során megtanuljuk, hogy ne kerüljük el a kellemetlenséget, hanem vegyünk mély lélegzeteket, és hatoljunk a fájdalom mélyére, ugyanígy előbb-utóbb az életeink során is ezt fogjuk tenni. Elkezdjük keresni, hogy mi az ami nem működik, ahol nyílnunk, erősödünk kell, vagy egyensúlyra kell lelnünk, és addig dolgozunk az adott élethelyzeten, amíg meg nem oldjuk azt. Ha pedig túljutottunk az életfeladatunkon, akkor haladhat tovább a vinyászaszámolás, egy hátraugrással elhagyjuk a régi testet, hogy az előreugrással megszületve újabbat vehessünk fel, és dolgozhassunk a további feladatokon. Minden újabb test használja az előzőekben megszerzett tapasztalatokat, azokra építkezik, ezért ahogyan sosem hagyunk ki ászanákat, ugyanúgy nem kaphatunk olyan testet sem, amelyre még nem állunk készen. Lényeges azonban, hogy bár a testek változnak ahogyan a testtartások is, mégis van valami bennünk mélyen, ami állandó, éppen úgy, ahogyan a múla bandha az ászanákban. Ezután a változatlanság után kell kutatnunk életről-életre, ez az örök feladatunk, a szvadharmánk. Ha egyszer rálelünk arra, ami mindig jelen van, ami nem hal meg a testtel és nem születik újra, akkor tudhatjuk, hogy megérkeztünk.

De hol lesz hát a vége az újabb és újabb testek felvételének? A gyakorlást szamaszthitihiben kezdjük egy imával, és éppen ide térünk végül vissza: szamaszthitihiben állunk, és imádkozunk minden élőlény boldogságáért. A kezdethez kell tehát visszatalálnunk, abba az állapotba, ahol az Énünk önmaga valójában ragyog és nem szennyezik be az anyagi vágyaink, és múltbéli tetteink következményei. Az pedig, hogy végül minden gyakorlásunk végén visszatalálunk ide előrevetíti azt, hogy az életeink sorozata is egyszer a végéhez ér, és a gurunk kegyéből mi is kikerülünk a szamszára kerekéből.

Astanga Ikonok: Saraswathi

Saraswathi Ashtanga Jois

Ha valóban igaz az a feltevés, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő, akkor az astanga társadalom két legmeghatározóbb alakja, Guruji és Sharath mögött egy igazán rendkívüli nő áll, Saraswathi (nevét a tudás és tanulás istennőjéről kapta). Nem csak saját gyermekeinek, hanem gyakorlók millióinak édesanyja, tanára és valódi inspiráció mindannyiunk számára.

Saraswathi 1941-ben született és 10 éves korától 22 éves koráig szorgalmasan tanult édesapjával, Sri K. Pattabhi Jois-szal. Ő volt az első lány, akinek a felvételét engedélyezték a mysore-i Szanszkrit Egyetemre, hogy a jóga mellett a szanszkrit nyelv alapjait tanulmányozhassa. Éveken keresztül segédkezett Guruji mellett, de 1975 óta saját órákat is tart. 1986-ban egy kisebb forradalmat indított, amikor nőket és férfiakat egyszerre kezdett el tanítani. Saraswathi a mai napig szeretettel fogad minden Mysore-ba érkező diákot. Ő az összetartó kapocs a Jois családban, aki egyszerre gondoskodott édesapjáról és gyermekeiről, Sharmiláról és Sharathról, és a mai napig felügyeli, hogy rendben menjenek a dolgok.

Saraswathi Yoga

Életében mindig is a jóga volt a legmeghatározóbb tényező. Ugyan játékosan már egészen kicsi korától elkezdte felfedezgetni a különböző jóga pózokat, rendszeresen és komolyan tíz éves korában kezdte meg a gyakorlást. 22 éves korában, amikor édesanyja hirtelen nagyon beteg lett és kórházba kellett szállítani, Saraswathi azonnal átvállalta a háztartással kapcsolatos teendőket, ápolta édesanyját, illetve gondját viselte édesapjának és fiatalabb testvéreinek is. Eleinte mindez az ászana gyakorlás rovására ment, viszont így a jóga többi ága nagyobb hangsúlyt kapott.

26 évesen kötöttek házasságot és költöztek a Calcuttához közel lévő Jamshedpurba férjével, M.S. Rangaswamy-val. Előre elrendezett frigy volt és a tradíció szerint a feleségnek követnie kell a férjét. Távol a családjától Saraswathinak nem volt sok lehetősége sem gyakorolni, sem rendszeresen tanítani, de kis gyerekekkel továbbra is foglalkozott. Férje nagyon elfoglalt volt és sokat utazott, ezért amikor terhes lett, visszaköltözött a szülői házba. Először, 1969-ben egy kislánynak, Sharmilának, majd 1971-ben egy kisfiúnak, Sharathnak adott életet és édesapja mellett folyamatosan segédkezett a tanításban. A gyerekek jövőjéről és tanulmányairól is gondoskodni kellett, aminek a folyamatos utazások nem tettek volna jót, így Saraswathi úgy döntött, hogy Mysore-ban marad, a férje pedig mindig meglátogatta őket, amikor csak elfoglaltsága és ideje engedte. Sharath nagyon gyengécske volt kicsi korában, nem szeretett iskolába járni és sokat betegeskedett. Mindenféle betegséget összeszedett, tüdőgyulladást, hasmenéses rohamokat… 7 éves volt, amikor Lakshmipuramban az új iskola építési munkálatai folytak. Sharath a téglákon játszott, leesett és eltörte a lábát. Fekvőgipszet kapott és 3 hétig nem mozoghatott. A hemoglobin szintje hirtelen nagyon alacsony lett és reumás lázat kapott. Annyira legyengült, hogy ezután még 4 hónapon keresztül nem tudott kikelni az ágyból. 4 és 14 éves kora között szinte folyamatosan történt vele valami, de Saraswathi sosem tágított mellőle. Anyagilag is nehéz időszak volt, és Saraswathi ekkor döntött úgy, hogy elkezd saját órákat is tartani. Nem hirdethette magát, mert Guruji szerint ez nem lett volna helyes, viszont egy diákja, egy amerikai hölgy, Sally Walker feladott helyette egy hirdetést az egyik Hindu újságban és ajándékként az orvosuk is reklámozta őt a Mysore Star magazinban. Ezt követően számos diák jelentkezett; azonban ahogy a tanítványok létszáma, úgy az irigység is egyre nőtt. Olyanok is voltak, aki túl drágának tartották az órákat. Később, mikor Guruji már külföldön is tartott órákat, Saraswathi maradt a Shalaban gondoskodni tanítványairól. 11 éven keresztül csak nőket tanított, majd 1986-től férfiakat és nőket vegyesen. Sokan kritizálták emiatt a radikális változtatás miatt, de ő mindezzel nem törődve elhatározta, hogy legjobb tudása szerint fogja ezentúl is tanítani az érdeklődő diákokat.

Saraswathi Mysore Ashtanga

Édesanyja kezdte el Sharath-ot is tanítani, hogy gyorsabban gyógyuljon és erősödjön. Sharath eleinte vonakodott, mert inkább a krikettet preferálta, de az erős családi befolyás hatására a rendszeres gyakorlás meghatározóvá vált az ő életében is, és viszonylag hamar nagyapja segítségére tudott lenni a tanításban. Saraswathi mindkét gyermeke saját feladatának tekinti, hogy ugyanúgy terjesszék az astanga jógát, ahogy azt nagyapjuk tette. Sharath a mai napig Mysore-ban, Sharmila pedig Bangalore-ban él és tanít.

Saraswathi

2002-ben, amikor az iskola Gokulamba költözött, Sraswathi ismét édesapjával együtt tanított. Hajnali 5-től segédkezett, majd 8-9.30 között saját óráit tartotta minden reggel.

Jelenleg a Main Shalától pár perc sétára található saját iskolájában tanítja a Mysore-be érkező kezdő tanítványokat, illetve régi, haladó diákjait is. A mysore-stílusú órái már hajnali 4:30-kor elkezdődnek, de még emellett is marad ideje, hogy délutánonként a Main Shala termében az indiai gyakorlókat oktassa.

Saraswathi Jois, az elszántság és határozottság asszonya, akinek kitartása és elkötelezettsége forradalmat indított az Astanga jóga világában. Egy nő, akinek a jelenléte a KPJAYI jógaiskolában erőteljes és meghatározó, mégis békét, nyugalmat és szeretetet árasztó. Egy nő, aki nem a szavak, hanem a tettek embere, aki oly sokakat ösztönöz, hogy túllépjenek saját korlátaikon.

Saraswathi from Change For Balance on Vimeo.

Gondolatok

„Ne siess, adj időt a gyakorlásnak… Minél jobban sietteted, annál kevésbé érted meg, miről is szól valójában. Mindennek megvan a maga ideje. Ezért hagyd, hogy minden a maga idejében jöjjön. Egy virágnak, egy fának is szüksége van a megfelelő időre és feltételekre, hogy kifejlődhessenek. Miért lennénk mi emberek különbözőek? Fejlődni a jógában annyit jelent, mint fejlődni az életben; és amikor ezt elkezded érezni, rájössz, hogy ez valóban így igaz.”

„Az Istent vagy az Istennőt ne a külvilágban keresd. Tanulj meg befelé figyelni és fedezd fel az isteni energiát magadban.”

„Egy kevésbé rugalmas testben sokkal nagyobb lehetőség rejlik, ami a jóga tanulást illeti. Ha valaki nagyon hajlékony, akkor könnyen a bhóga (élvezet) csapdájába eshet.”

„Hallgass a szívedre és hagyd, hogy vezessen az életben.”

„Mindenki az édesapám sikereit emlegeti. Igen, valóban nagyszerű, amit elért, de vajon belegondolnak az emberek, hogy mi mindenen kellett keresztülmennie mindezért?”

„Először is tisztelned kell a tanáraidat, akik elhozták neked ezt a jógát. Guru – múla, az alap. Ha nem adod meg a kellő tiszteletet, akkor Istenhez sem érhetsz el. Ez nagyon fontos. Sokan változtatnak a módszeren, az egójuk miatt teszik. Keresd meg a számodra legmegfelelőbb tanárt és maradj vele. Ha folyton váltogatod, az nem helyes, össze fogsz zavarodni. Ha az elméd elég erős, kitartasz a tanárod mellett. Addig keresd, amíg meg nem találod, a szívedben fogod érezni, amikor találkozol az igazival.”

Női szemszögből

Az anyaságról: „Tíz évembe telt, hogy rendesen megtanuljam az ászanákat, és aztán két gyerekbe, hogy elfelejtsem őket, de velük a tapasztalat, amit így a jógában szereztem messze felülmúl mindent, amit ászanagyakorlás valaha adhatott volna.”
Nagymamának lenni: „Most, hogy nagymama is vagyok, már a jógát is nagyszerűen csinálom.”
A női ciklusról: „Egy nőnek meg kell tanulnia figyelni a ciklusára és ilyenkor pihenni, nem pedig erőltetni a gyakorlást a menstruáció napjai során.”

Terhesség alatt gyakorolni: „Terhes nőknek is ajánlott és jót tesz a gyakorlás. A légzés oxigént visz a vérbe és a babához is. A baba is mozog, és az anyuka is rugalmas marad. A terhesség első szakaszában és a szülés után azonban érdemes 3 hónapot kihagyni és pihenni. Egy kicsit azért persze szabad gyakorolni, de semmi ugrálás. Az ülő ászanák és a légzés a legjobb. Persze az egyéntől is függ, ajánlott konzultálni az orvossal.”

Nőnek lenni: „A férfiak fizikailag erősebbek, mint a nők, de a nők tehetségesebb jógik.”
Az élet különböző szakaszaiban a jógagyakorlásunk természetesen folyamatosan változik, és sokkal többé válik, mint csupán az ászanák gyakorlása. Nőnek, anyának lenni, és felelősségteljesen vezetni a háztartást sok energiát igényel, és ez az energia sokfelé irányul. A jóga gyakorlásunk biztosítja azt az erőt és bátorságot, hogy szeretettel el tudjuk fogadni a változást. Ami azonban mindig változatlan marad, az a tiszta tudat és az egyensúly, ami az astanga jóga gyakorlásának köszönhető. Az éveken át tartó gyakorlás adja a keretet, hogyan éljük életünket nap, mint nap.

Forrás:
Guy Donahaye and Eddie Stern: Guruji – A Portrait of Sri K. Pattabhi Jois
http://aysnyc.org/index.php?option=com_content&task=view&id=175&Itemid=37
http://kpjayi.org/biographies/saraswathi
http://www.saraswathiastanga.com/saraswati.html

A jógaoktatás szintjei

Guru

Manapság már nem nehéz a régen szigorúan titokban tartott jógatanításokhoz hozzáférni. Számos könyv és honlap elérhető a témában az érdeklődők számára. Azonban ha mindet végigtanulmányozzuk, sőt akár sikerül is megértenünk őket, az csak annyit jelent, hogy rengeteg információ birtokába jutottunk. Az efféle tudás önmagában nem képes minket átformálni. Egyedül a guru hivatott arra, hogy átalakítsa a tanítványát. A guru a fény, a fáklya, amely kivezeti a sötétségből azt, aki követi őt.

Ezért is mondta mindig K. Pattabhi Jois, hogy mindenki gyakoroljon kitartóan, ne csak üljön és elmélkedjen, vagy feleslegesen halmozza a tudást. Csak a guru utasításait követve, a gyakorlás által érhetjük el a végső megértést.

Az út elején azonban ez nem könnyű, hiszen először el kell kezdeni követni a guru utasításait, és a transzformáció csak ezután, fokozatosan következik be. Tehát meg kell előlegezni bizonyos szintű bizalmat a választott tanítónknak, és hinni abban, hogy valóban képes segíteni nekünk. Majd miután hosszú ideig engedelmes tanítványként élünk, és lassan kezdenek érkezni a jó eredmények, akkor már valóban teljes, mély bizalom alakul ki a tanító iránt, és megbizonyosodunk róla, hogy valóban őt kell követnünk.

A guru kiválasztása tehát nagy kihívás, hiszen csak évek, évtizedek alatt derül ki, hogy az adott módszer hatásos-e számunkra. Vannak azonban támpontok, amelyek segíthetnek a döntésben: a guru mindig azonosítható a tanítványaival. Éppen ezért, ha találunk egy gurut, akit szívesen követnénk, érdemes megismerkedni a már meglévő tanítványaival, hiszen az ő személyiségük mindent elmond a tanítójukról. A guru a tanítványai által válik jó guruvá, valamint a tanítványok is csak egy kiváló guru követésével tudnak fejődni. Tehát a kapcsolat nem egyoldalú, hanem rendkívül szoros együttműködés van a két fél között.

A védikus rendszerben a tanároknak hagyományosan négy fejlettségi szintje van, amelyek megismerésével egyértelműen eldönthető a kérdés, hogy kit is nevezhetünk valójában gurunak.

A tanítók legelső szintje a upádhjája szint, ők a kezdő tanítók, vagyis inkább olyan tanítványok, akik már maguk is oktatják a fiatalabb társaikat. A tudásuk még nem mély, de az erőfeszítésük mégsem hiábavaló, hiszen tanulóként közelebb érzik magukhoz a fiatalabbak problémáit, és közvetlenebb, baráti kapcsolatot tarthatnak fenn egymással. Azonban mivel a tudása hiányos, ezért a hatásköre sem túl nagy, legfeljebb kiegészítő tudást adhat a tanítványoknak, akik maguk is egy valódi guru irányítása alatt állnak. Sohasem lehetnek saját tanítványaik. Amikor egy pár éve gyakorló astangás elkezdi otthon tanítani az anyukáját, akkor ezáltal upádhjája tanítóvá válik.

A második csoportba az adhjápaka tanárok tartoznak. Ők hivatásszerűen, pénzért oktatnak, az elnevezést leginkább a védikus tudományok, szanszkrit nyelv tanítóira alkalmazzák. Tehát ők nem spirituális vezetők, hanem nagy tudással rendelkező tanárok. Az astanga vinyásza jóga világában ők a jól felkészült jógaoktatók, akik még maguk is a szamádhi felé vezető rögös utat járják.

A harmadik csoportba tartozó tanítókra már használhatjuk a guru megnevezést, ők szintén rendelkeznek a fent említett tudással, azonban már meg is valósították az írások végső célját, ezáltal valóban megértették a lényeget. Szert tettek a képességre, hogy a tanítványokat elvezessék az önmegvalósításig. A példa természetesen adja magát: mindenki előtt Guruji képe jelenik meg a szó hallatán az astangások körében (a szó végi -ji a tisztelet további hangsúlyozására szolgál). Guruji soha nem pénzért, megélhetésért tanított, szeme előtt csakis a tanítványai fejlődése lebegett.

Az ácsárják a legmagasabb szinten lévő tanítók, ők azok, akik nem csak megvalósították az Írásokban lévő tudást, hanem adott esetben új gondolatokat, módszereket is bevezetnek a tanítványok és az egész emberiség javára. Gondolhatunk itt például Krishnamacharyára, aki egészen új megvilágításba helyezte a jóga oktatását, például nyugati hölgyeket fogadott el tanítványként, és olyan gurukat adott a világnak, mint K. Pattabhi Jois vagy B.K.S. Iyengar, akiket alighanem szintén az ácsárják közé sorolhatunk. Tehát ahhoz, hogy változtatásokat vezessünk be a gurunktól kapott módszereken ácsárja szinten kell lennünk: tökéletes, megvalósított tudás és a Legfelsőbbel való kapcsolat nélkül veszélyes lehet az efféle önkényeskedés.

A guru és tanítvány közti ideális kapcsolatot az Upanisadokban található békemantra gyönyörűen írja le:

om saha nāvavatu
saha nau bhunaktu
saha vīryaṃ karavāvahai
tejasvināvadhītamastu mā vidviṣāvahai
oṃ śāntiḥ śāntiḥ śāntiḥ

Jelentése:
Om! Védelmezzük (a tanító és tanítvány) egymást és fogyasszuk együtt a tudás gyümölcsét! Ragyogjunk együtt fényesen, és soha ne ébredjen köztünk gyűlölet!
Om! Legyen béke, legyen béke, legyen béke!

A bejegyzés az Ananta Research Foundation Yoga Sutra kurzusának előadásai alapján készült (oktatók: Dr. M.A. Jayashree és Prof. Narasimhan).

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved