A hónap bandhája: január

Orsi Bandha

Január hónap bandhája bevallottan rongálja a bandhás matracokat és szereti a pizzát. Az egészet. Meg a tapaszt is. Fogadjátok szeretettel Orsit aki stabilitásra és éberségre vágyik a gyakorlás által, és ígéri, hogy minden körülmények között tartani fogja a mula bandhát.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküszöl, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Orsi: Esküszöm, hogy az igazat mondom. 🙂

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Orsi: Ez egy hosszú, belső folyamat eredménye. Már gyerekkoromtól kezdve nem igazán találtam a helyem a világban, gyakran éreztem úgy, hogy valami nincs rendben bennem és körülöttem, azt láttam, hogy akár hajlandóak vagyunk beismerni, akár nem, legtöbben gondolatainknak és érzelmeinknek kiszolgáltatva, szinte öntudatlanul sodródunk. Szerettem volna valamit tenni, hogy kezembe vehessem a belső folyamatok feletti irányítást, és bár ez lehetetlen küldetésnek tűnt, annyit biztosan tudtam, hogy magamon kell kezdenem a munkát. Sokféle technikát és módszert kipróbáltam, rengeteg könyvet elolvastam a témában, de úgy éreztem, hogy amíg nem sikerül a felhalmozott ismeretanyagot személyes tapasztalaton alapuló, belső tudássá tenni, addig ezek mind csak átmeneti megoldást fognak jelenteni. Sok év telt el keresgéléssel és ez idő alatt többféle jógaórán megfordultam, főleg azzal a szándékkal, hogy felébresszem a testem és egy kicsit lecsendesítsem az elmém. Mivel viszonylag keveset tudtam a jógáról, nem is nagyon reméltem ennél többet. Azt viszont azonnal éreztem, hogy nagyon jó hatással van rám, és szerettem volna az elméleti hátteréből is minél többet megismerni, de mivel azt láttam, hogy erre sehol nem fektetnek elegendő hangsúlyt, egyik helyen sem volt maradásom. Viszont ezek a kerülőutak tovább finomították a keresést, így végül eljutottam a Bandha Works kezdő astanga tanfolyamára. Az astanga irányzatról nem sokat hallottam előtte, nekem éppen elég volt az, hogy ez egy olyan rendszer, ahol a filozófia és a gyakorlat szorosan összekapcsolódik, és ami nemcsak a testre gyakorol jótékony hatást, hanem az elmét is kezelésbe veszi. Már az első órán lenyűgözött a tanítás tisztasága, és a tanítók elkötelezettsége és alázata; tudtam, hogy itt és tőletek szeretnék megtanulni mindent, ami átadható. De ekkor még nem sejtettem, mekkora átalakító ereje van. Ahogy teltek a hónapok, és egyre többet tanultam és tapasztaltam az astanga jógáról, kezdtem felismerni, hogy ez az, amit hosszú évek óta kerestem, aminek segítségével valódi és tartós változást érhetek el önmagamban.

BW: Mi történt a kezdő astanga tanfolyam után? Hogyan álltál át a rendszeres reggeli Mysore stílusú gyakorlásra? Okozott-e bármiféle nehézséget ez az életmódváltás – a reggeli ászanagyakorlás – a mindennapjaidban?
Orsi: A tanfolyam után néhány hétig otthon gyakoroltam. Ismerkedtem a rendszerrel, sokat olvastam róla, és figyeltem, hogyan dolgozik rajtam. Ez volt a 99% elmélet 1% gyakorlat ideje. Továbbá szükségem volt még arra, hogy egyedül gyakorolhassak, mert annyira hiányzott a belső fegyelem és fókusz, hogy csak úgy tudtam koncentrálni, ha a körülöttem lévő ingerek számát minimálisra csökkentettem. Szerettem ezt a kezdeti időszakot, nagyon hasznos volt. Még úgy is, hogy az első hetekben főleg esténként gyakoroltam, munka után. Próbálkoztam reggel, de mivel nekem nagyon nehezen megy a korán kelés, nem mindig tudtam magam rávenni. Most sem kelek könnyebben, hogy a Bandha Works-ben gyakorolok, viszont sokkal nehezebb visszaaludnom így, hogy az ágyam és a matracom nem ugyanabban a kerületben van. J Viszonylag sok idő telt el, mire először lemerészkedtem a Bandhába egy reggeli mysore órára, de amikor végre eljutottam, lenyűgözött, ami ott fogadott. Teljesen más volt, mint a délutáni órák, ég és föld a kettő, ahol az Ég a reggeli órának felel meg. És bár mindenki külön-külön, a saját légzése ritmusára végezte a sorozatot, mégis olyan volt az egész, mintha lenne egy közös mező, ami összefogja a gyakorlókat, mintha össze lennének kötve, az egész csoport egy élő organizmusként lélegzett. Nagyon szép volt, soha nem felejtem el.

BW: Azt hiszem a Te esetedben – is – az astanga túlmutat napi 2 órás elfoglaltságon, valami többről van szó. Miben változott, ha változott, az életviteled és az emberi kapcsolataid, beleértve a családot, barátokat és munkahelyet mióta rendszeres Mysore gyakorló vagy?
Orsi: Igen, nagyon sokat változott mindez. Mert ez a napi két órás „elfoglaltság” egyrészt megköveteli, másrészt elősegíti a változást. Mire sikerült felépítenem a rendszeres reggeli gyakorlást, az már önmagában nagyon sok kedvező változást hozott az életembe. Sokkal inkább tudatos vagyok, ami a választásaimat illeti, az olyan egyszerű dolgoktól kezdve, hogy mit eszem és mennyit alszom, odáig, hogy mire fordítom a figyelmem és minek szentelem az időm. Ha pedig a másokkal való viszonyomat nézem, a gyakorlás már ez alatt a nagyon rövidnek számító két év alatt is nagymértékben átformált, és ez minden kapcsolatomra kihat. Pedig egyáltalán nem indult könnyen, az első időszak különösen nehéz volt számomra, mert amikor a matracon találkoztam önmagammal, eleinte csak a hibáimat láttam, azt, hogy mennyire türelmetlen vagyok, hogy milyen sok félelem és neheztelés van bennem. Nem is beszélve azokról a mélyről jövő, megmagyarázhatatlan és erőteljes belső megélésekről, amik nagyon megijesztettek. Nekem akkoriban a „do your paractice and all is coming” mondat inkább azt jelentette, hogy a gyakorlás során felszínre kerül minden, nemcsak öröm, hanem nagyon sok fájdalom is, és ezeket kezdetben nehéz volt kezelnem. De idővel megtanultam, hogyan tudom a felmerülő érzelmeket tudomásul venni és elengedni, és úgy érzem, hogy pont ezek hatására kialakult bennem egy olyan elfogadás önmagammal és másokkal szemben, ami segít békét hozni az életembe és a kapcsolataimba. Szerintem már önmagában az, hogy nap, mint nap látjuk, hogy hozzánk hasonlóan mindenki küzd, és a saját adottságaihoz mérten és legjobb belátása szerint teszi a dolgát, akár a szomszéd matracon, akár a tágabb környezetünkben, sokat segít, hogy egyre nagyobb türelemmel és szeretettel tudjunk a másik felé fordulni. Gyakorlás közben mindegyikünk jóval a komfortzónáján kívül mozog minden tekintetben. Úgy gondolom, hogy az itteni tanárok és közösség olyan elfogadó és biztonságos környezetet teremt ehhez, hogy nincs mitől félnünk. Az astanga jógának pedig hatalmas átalakító ereje van, ami talán abban is rejlik, hogy már kezdetben is megmutat valamit, még ha csak pillanatokra is, és nagyon halványan, de megérzünk egy kicsit ebből a varázslatból, és ez olyan bizalmat ad, ami segít túljutni a nehéz időszakokon. Ez egy nagyon gondosan felépített rendszer, mert bár nem csupán fizikai gyakorlásról van szó, mégis a fizikai gyakorláson keresztül értjük meg az első két ágát, azt, hogy hogyan érdemes viszonyulnunk önmagunkhoz és másokhoz, és segít kiterjeszteni ezt a matracon túlra a nap további részére. Így lesz a két órás elfoglaltságból 24 órás gyakorlás.

BW: Említetted az astanga jóga első két ágát a jamát és nijamát, amelyek az ászana gyakorlás által épülnek bele a mindennapjaidba. Ezek melyik ága okozza számodra a legnagyobb kihívást a matracon túli világban?
Orsi: Ez egy nehéz kérdés. Minél tovább gondolkodom rajta, annál nehezebb válaszolnom rá. Először a tapasz jutott eszembe, mert ha valaki (neveket most nem említenék) megeszik egy egész pizzát egy ültő helyében, az azt jelentheti, hogy az önmérsékletben még nem sikerült teljesen megszilárdulnia. Viszont a szó egy másik értelmezése szerint, a tapasz arra a fegyelemre is utal, amikor kitartóan gyakorolunk a kedvezőtlen körülmények ellenére is. Így már árnyaltabb a dolog, bár nem tudom, melyik lehet nehezebb, rendíthetetlenül gyakorolni kedvezőtlen körülmények között, vagy meghagyni egy fél pizzát. 🙂

BW: Jó ez a pizzás hasonlat! Sokak számára rendszeridegen lehet az astanga világától kerek olasz lepényt fogyasztani, de igazából meglepő módon nem az. Főleg ha egy bizonyos nap kerül a tányérunkra. Sharath-éknál ha péntek, akkor pizzát rendel a család… Gondolom elsősorban a gyerekek kedvéért. Sharath azon kívül, hogy nagyszerű gyakorló és tanár, remek Családfő is, ennek számos bizonyítékát láttuk Mysore-i tartózkodásaink alatt. Mit jelent számodra a család szűkebb értelemben véve és tágabb bandhás aspektusban? Része-e a jógánknak a família vagy teljesen független tőle?
Orsi: Azt gondolom, hogy ha nem is közvetlenül, de része kell, hogy legyen, mert a jógánk hatással van a szeretteinkkel való kapcsolatunkra is, mivel sokkal tisztább és közvetlenebb találkozásokat tesz lehetővé. Ami pedig a tágabb értelemben vett családot illeti, én nagyon szeretem az itteni közösséget, mert azon kívül, hogy szuper emberek alkotják, hihetetlenül ösztönző erejű és rengeteg erőt ad. Mert hiába egyéni és nagyon is személyes ez a fajta gyakorlás, mégis a legtöbben hasonló folyamatokon megyünk keresztül, ami miatt olyan együttérzéssel tudunk egymás felé fordulni, ami egészen kivételes. Lucia többször említette a közösség fontosságát a konferenciák alkalmával, és azt, hogy felelősséggel tartozunk érte. Bevallom, én ebbe bele sem gondoltam addig. Mert, ahogy nekem is rengeteget segít a többi gyakorló, pusztán a jelenlétével, ez visszafelé is érvényes, tehát el kell köteleződnünk a közösség iránt nekünk is, azzal, hogy részt veszünk benne és ezáltal segítünk fenntartani azt a biztonságos közeget, ami a belső munkát segíti mindannyiunk számára.

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Orsi: Kedvenc ászanám a jóga mudra. Amikor baddha padmászanában a karokat hátul keresztezve bezárjuk a lótuszt, és előrehajolva állunkkal megérintjük a földet, az szerintem egy nagyon szép és kifejező mozdulat. Ezen a ponton sokszor érzek könnyedséget és hirtelen feltörő örömöt, el is szoktam néha önkéntelenül mosolyodni közben. Ami pedig az abszolút fekete bárány számomra, az a bhudzsapídászana. Nagyon lassan fejlődök benne, és még ha sikerül is viszonylag szabályosan felvennem, egyáltalán nem érzem stabilnak, kényelmesnek pedig végképp nem. Küzdelmes viszonyunkat mi sem jelképezi jobban, mint az egyik matracotok elejében hagyott fognyomom. 🙂

BW: Orsi! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Orsi: Bár egyelőre kevés tapasztalatom van vele, az is csak a fizikai szinten, legyen a mula bandha, mert stabilitást és éberséget hoz a gyakorlásba és a napjainkba. „You let God take care of the world, you take care of your mula bandha.” – mondta Guruji, hiszen a helyes szándékon és cselekedeten kívül, mi lehet az, amivel a világ dolgainak alakulását befolyásolni tudnánk?

BW: Hogyan képzeled el az astanga gyakorlásod öt év múlva?
Orsi: Úgy, hogy tartom a mula bandhát minden körülmények között. 🙂 De komolyra fordítva a szót, öt év nagy idő, és abból kiindulva, hogy az elmúlt két év is rengeteg változást hozott az életembe, és egyáltalán nem úgy, ahogy azt az elején elképzeltem, csak találgatni tudnék. Ezért nem is érdemes ezen gondolkodnom, inkább teszem a dolgom és továbbra is a rendszer gondjaira bízom magam. A többi majd jön magától.

BW: Köszönöm az interjút!

A hónap bandhája: november

kinga_bandha2

November hónap bandhájának kíváncsiságát a sugárzás és a tudomány keltette fel hogy ellátogasson első Mysore stílusú astanga gyakorlására. Aztán itt ragadt, annyira, hogy idén Ö is tagja volt a  hetedhét országon és a “komfortzónán” túli, Mysore-ba elzarándokló különítménynek. Mit adhat egy bankár számára az astanga életstílus? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból! Fogadjátok szeretettel Kingát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Kinga: Esküszöm!

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Kinga: Legelőször akkor fordult a figyelmem a jóga felé, amikor még rendszeresen squasholtam, és úgy éreztem, több nyújtógyakorlatra lenne szükségem. Tehát fizikális szinten közelítettem, az aszana gyakorlás felől. Lelki dolgokkal, kérdésekkel már akkoriban is folyamatosan foglalkoztam, de ezt elkülönítettem a jóga fogalmától. Megnéztem, melyik jógastúdió van közel a munkahelyemhez, és oda mentem. A hathának nevezett jógaórák megismerésével kezdtem, kíváncsi természet révén kipróbáltam más órákat is, de elég hamar jött Ricardo az ashtanga órájával. Ő is nagy hatást gyakorolt rám a nyugodt örömteljességével. Aztán hallottam a Bandha Works létrejöttéről, gondoltam, megnézem magamnak. Az ashtanga bevezető tanfolyam,a közösségi elvonulások, a többi gyakorlóval való beszélgetések egy másik dimenziót nyitottak meg számomra a jógában, illetve elkezdtem megérezni valamit az ashtanga jóga rendszerének különlegességéből.

BW: Hogy lett belőled rendszeres reggeli Mysore gyakorló? Nehéz volt az átállás a délutáni gyakorlásról? Mert ugyebár reggel jobb nyújtani…!?
Kinga: Amikor szóba került a reggeli mysore, és meséltek róla azok, akik már így gyakoroltak, figyeltem ahogy beszélnek róla. Lehetett látni az arcukon, a kisugárzásukon (a tiéden is), hogy ez valami különleges dolog, ami megérintette őket. Láttam a szóbeli korlátokat, amivel le tudnák írni ezt az érzést,így misztikusnak tűnt. Ez nagyon kíváncsivá tett. Mindemellett 3 “tudományosabb” dolog is emellett szólt: egyrészt, hogy reggel kevesebb a zűrzavaros gondolat; éhgyomorra jobb gyakorolni, mint akár 3 órával evés után; és hogy a hajnal, a reggel, az különlegesebb, mint a koraeste. Számomra nagy kihívás volt a koránkelés, hiszen fiatalkorom óta olyan bioritmusban éltem, hogy későn feküdtem és csak akkor keltem, amikor nagyon muszáj volt. Még a mai napig vannak nehézségeim azzal, hogy időben elaludjak. A rendszeres gyakorlás is hosszabb folyamat során alakult ki, talán még mondhatom, hogy mindig kialakulóban van. Szeretek ellátogatni a világ különböző pontjaira, a természetben kirándulni, biciklizni és ilyenkor a testem nem bírja még egy napon belül együtt, illetve sokszor a körülmények sem engedik, például egy jó kis sátrazás esőben..Ami erőt ad a nehezebb pillanatokban, hogy a gyakorlásra egy imaként, egy hálaadásként tekintek. Elkezdtem megtapasztalni azt, hogy a fix aszanasorozatnak, és a rutinnak milyen áldásos hatásai vannak.

BW: Úgy tűnik komolyak a szándékaid! Annak fényében meg különösképp, hogy idén télen Te is tagja voltál a “Forrás”-hoz ellátogató magyar különítménynek. Milyen volt Mysore-ban imádkozni, az astanga jóga legfőbb szentélyében?
Kinga: Ez volt az első hosszabb utazásom kelet felé, úgyhogy több szempontból is különleges volt. Az első benyomások nagyon intenzíven élnek az emlékeimben, ahogy zötykölődünk át Bangalore-ból Mysore-ba, a hostelben kapott reggeli íze, az első riksházás…Saraswathinál gyakoroltam, annyira bájos! Imádtuk, amikor elkezdett dalolászni igazítások közben :). A közösség, a közös célért összegyűlés nagy energiákat szabadít fel, ez az egész kerületben (Gokulam) érezhető, szótlanul, mert a befelé figyelés vágya hozza ide az embereket. Aztán hangosan, a közös éneklős imaalkalmakon :). Mindemellett tudtam, hogy lelkileg is a komfortzónán túl leszek végig, és ez nagyjából így is történt. A folyamatos hőség, por, az erdő hiánya, az ételek mint külső, és a különböző érzelmi “viharok”, félelmek megjelenése mint belső tényezők állítottak kihívás elé, illetve próbálták az egomat megingatni. Szükséges néha olyan helyzetek mellett dönteni, ami a komfortzónán túl van, mert csak ott találkozol igazán a lényeggel,és megérzel valamit a fizikai lét esendőségéből. Nekem ez az út ilyen döntés volt. Aki ashtangázik, annak nagyon ajánlom, hogy járjon itt. Ha úgy gondolja, hogy nem teheti meg,csak kezdje el megálmodni ;). Aztán egyszer csak ott találja magát kezében egy szívószállal és egy kókuszdióval a Shala előtt :).

BW: A megpróbáltatások, a rengeteg élmény és a komfortzónán túli történések dacára, kaptál-e választ a feltett avagy a fel nem tett kérdéseidre?
Kinga: Abban megerősített, hogy a ‘miért’-re vonatkozó válaszokat nem érdemes túl mélyen elemezgetni. Elviszi a fókuszt a jelenről a múltba, másrészt a gyakorlás által ‘észrevétlenül’ oldódnak korábbi feszültségek. A jövőből(‘hogyan lesz?’) jelenbe váltás nekem sokkal nehezebb. Ezen dolgozom tovább. Az egyik fel nem tett kérdésre pedig az a válasz érkezett ‘ igen, a kókuszdió egy csodálatos dolog!’ :)).

BW: Miben változott ha változott, az astanga gyakorlásod India után? Hol van most a kókusz? Azaz elnézést a fókusz!?
Kinga: Megtapasztaltam a letisztultságot, és ezt próbálom erősíteni. Kevesebb mozdulat, kevesebb helyezkedés, több légzés :). Szeretem a ‘szabályokat’, mert szerintem egy olyan keretet ad, amin belül teljes a szabadság, az elengedés. Egyébként gondolkodna az ember, hogy ezt most így kéne csinálnom, vagy úgy? Így pedig tudom, hogy van, elfogadom, tisztelem, és elmélyülhetek. A fókusz továbbra is a tristana. Illetve az az érzés is felerősödött, hogy az alapsorozat is annyira erőteljes és sokrétegű, hogy folyamatos a felfedezés, mind fizikálisan mind lelkileg. Kókuszvizet szoktam időnként vásárolni bioboltokban, egy kis képzelőerővel megközelíti az igazit :).

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Kinga: Érdekes, mert az upavistha konasana a válasz mindkettőre. Az első része, amikor a földön kell előrehajolni, az okozza számomra a legnagyobb kihívást, és feszültséget a testemben. Nehezemre esik előrehajolni, a lábamban érzek egy korlátot, főleg a hamstringben. Ez egy belső kellemetlen érzéssel párosul sokszor. Egyébként a supta konasana “második része” is ilyen, hiszen az is ebben a tartásban végződik. Az upavistha konasana “második része”, amikor a levegőbe emelem a lábamat, viszont nagy szabadság érzetet ad. Egyrészt a dristi, ami az ég felé tart, rátekintés a végtelenre, még a falon túl is. Az egész tartás egy ilyen kitárulkozás, nyitottság a világ felé, kombinálva a stabilitással, ami az asana kivitelezéséhez szükséges. Úgyhogy mondhatjuk, ez a kedvencem :).

BW: Kinga! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Kinga: Természetesen a múlabandha. Az az alapja mindennek, stabilitás, életerő, áramlás … ezek a szavak jutnak eszembe. És általa lehet a többit is aktiválni.

BW: Az astanga tradícióban napi rendszerességgel gyakoroljuk az ászanákat – esetedben jó sokat -, tartjuk a bandhákat, izzadunk, komoly fizikai erőfeszítéseket teszünk. A külső szemlélő számára ez egy “nagyon” fizikai gyakorlás lehet. Te hogy éled meg ezt az egészet, mit jelent számodra az astanga jóga?
Kinga: Elsősorban egy utazás az egység felismerése felé, egy szemlélés, a különböző testi-lelki hullámok megfigyelése és mellékhatásként fizikálisan is erős. Épp ezért teljesen mindegy, hol tartunk a sorozatban. Az utazás, a próbálkozás mindenhol jelen van. A mostani gyakorlásom ugyanolyan “jó”, mint a 3 évvel ezelőtti, és a 3 év múlva levő. Nincsen tökéletes ászána, csak az ászanában megélt pillanat. Az, hogy haladunk más ászanák felé, szerintem azért szükséges, hogy rácsodálkozzunk, olyanokra is képesek vagyunk, amit korábban az elménk lehetetlennek ítélt meg, vagy a félelem korlátot emelt a megvalósítása elé. Az ashtanga egy út, eszköz a sok lehetséges közül, amely ugyanahhoz a hegycsúcshoz, célhoz tart. Ezért úgy gondolom, hogy nem mindenkinek ez az útja, és tiszteletben tartom a többi utat is. Amit megfigyeltem magamon a gyakorlás életembe lépése óta, az a fokozódó érzékenység a többi élőlényre, a csodálatos növény- állat és embervilág megőrzésére. Kicsi lépésekben mutatkozik meg, de hiszem, hogy ha az én figyelmem erősödik ebbe az irányba, akkor a környezetemé is, és ez egy hullám, ami időben jóval később ér partot…

BW: Köszönöm az interjút 🙂

A hónap bandhája: március

anidani_bandha_marcius

Az astanga vinyásza jóga a családos (grihasta) emberek számára kifejlesztett rendszer. Nem kell elvonulnod a világtól és aszkétikus életet élned egy barlangban – persze ha szeretnél ennek sincs akadálya -. Napi másfél-két óra gyakorlás mellett, a társadalom hasznos része lehetsz, “teljes értékű” életet élhetsz. Lehet jó állásod, barátaid, járhatsz szórakozni és akár még el is jegyezheted szíved választottját. Az e havi hónap bandhája is így tett, azaz így tettek, mivel ketten vannak. Heti hatszor gyakorolva, boldogan élik példaértékű astangás életüket. Fogadjátok szeretettel Anit és Danit 🙂

BW: Úgy tudom sokat köszönhettek a jógának, az önismereten túl, egymás megismerését is! Hogy is volt ez?
Dani: Hát ha nem is a tradicionális értelemben vett jógának de egy akró-jóga tábornak mindenképpen. Életem épp egy fordulóponton állt, mikor úgy döntöttem, hogy nincs mit veszítenem és elmegyek egy akró-jóga táborba, attól függetlenül hogy senkit nem ismertem ott és előtte egyszer próbáltam az akró-jógát. Igazából ez volt, ami igazán vonzott, az ismeretlen. Vagy talán Ani csak még nem tudtam 🙂
Ani: Igen a táborban találkoztunk, de akkor még nem tudtuk, hogy életünk hamarosan összefonódik. Sőt én azt hittem, egy másik lánynak csapja a szelet 🙂 Nem is gondoltam arra, hogy egy napon MI leszünk. Aztán a tábor után sokat találkoztunk, beszélgettünk; jógáról, zenéről, életről és mindenről. Néhány hónap múlva már minden szabadidőnket együtt töltöttük.

anidani_akro

BW: Mi “vonzott” be Titeket az astanga jóga kipróbálására? Ismét az “ismeretlen” faktor, vagy valami egészen más?
Dani: Hát igazából először az újdonság. Egy ideje gyakoroltam más vinyásza alapú dinamikus jógát amit nagyon élveztem. Aztán volt alkalmam elmenni egy astanga bevezető workshopra aminek a végére arra jutottam hogy ez nekem túl ‘sok’ még, légzés, bandha, dristhi, mind egyszerre, ezért még jó ideig maradtam ez addigi hatha flow gyakorlásnál és úgy gondoltam hogy majd egyszer talán felnövök a feladathoz. Aztán egy szép napon az akkori tanárom mondta, hogy nagyon jó hogy szeretem ezt az irányzatot, de inkább astangázzak. Ezt jelnek vettem nem is kérdeztem meg hogy miért csak annyit mondtam jó. És onnantól astangázom. Ami nagyon megfogott az egyik híres Guruji mondás ‘Practice and all is comeing’ sok féle képpen lehet értelmezni, nekem akkor annyit jelentett, hogy csak gyakorolj és minden jön majd magától.
Ani: Én a jógával már jó ideje kapcsolatban vagyok és a gyakorlásomat a csodálatos Sivananda rendszernek köszönhetően mélyítettem el. Nagyon hamar rájöttem, hogy a mindennapos gyakorlás csakis otthon lehetséges a négy fal között és bármennyire is izgalmas, de ez egy magányos nehéz út. Hiszen reggel szeretek, akkor a legjobb gyakorolni, viszont akkor nincs óra ahová eljárhatnék. Marad az otthoni gyakorlás aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai egyaránt. Számomra sokszor ez nagyon nehéz volt. Daninak hála hallottam azt a varázsaltos szót ami mindent megváltoztatott… Mysore. Nahát… Egy óra, ahova munka előtt lehet járni, van tanár aki figyelemmel követ, és csoportban gyakorolhatok, de mégis a saját tempómban. Hát ennek adok egy esélyt gondoltam, mégha nem is teljesen olyan mint az eddigi gyakorlásom. Ez éppen akkor volt mikor Govinda Kai vezette  a reggeli Mysore-t a Bandha Works-ben. Mondtam Daninak: Megnézném én ezt a Govinda Kai-t… Másnap -legnagyobb meglepetésemre- ott voltam a matracon, és ez azóta tart. Govinda energiája, az újra csoportban gyakorlás, és persze az intenzív hátrahajlítás 🙂 óriási lendületet adott. Áldottnak érzem magam, hogy egyből Mysore-on kezdtem el gyakorolni, Govindával és a Sivananda rendszerből hozott gondolatvilággal. Így nekem ez kezdettől fogva spirituális gyakorlás és nem tornázgatás :).

BW: Miben más egy reggeli Mysore stílusú gyakorlás mint egy délutáni vezetett jógaóra?
Dani: Annyira más hogy elmondani sem lehet. Ki kell próbálni. Szóljon ez azoknak akik még nem voltak :). Hosszútávon nem is igazán tudom hogyan lehetne másképpen gyakorolni/fejlődni. Nagyon sokat segít megfigyelni azt hogy éppen mi történik velünk vagy éppen az egész csoporttal. Fizikai szinten miden nap ugyanazt gyakoroljuk a saját légzésünkre, ugyanakkor mégis hamar ráébredünk, hogy gyakorlásnak ez csak apró része, és az állandó dolgok segítenek felfedezni mélyebb szinteken a változókat. De mint mondtam, leírni nem lehet, viszont remélem elég misztikusan hangzik ahhoz hogy felkeltsem az érdeklődést.
Ani: Igen, ezt ki kell próbálni. Amit nekem a mysore ad egy vezetetthez képest: Minden nap más és más. Sokszor nehéz és sokszor könnyű. Megdőlnek a határaim. Néha csoda történik. Szavak nélkül ismerem azokat akikkel együtt gyakorlok nap mint nap. Ők, anélkül, hogy tudnák nagyon sokat segítenek. A csoport amiben minden reggel gyakorlom nagyon sok erőt ad, nem csak a jógában, hanem az egész naphoz. Megismerem magam, ami elég félelmetes. Néha még szeretem is magam 🙂 ami még félelmetesebb, de csodálatos… Szóval tényleg nehéz szavakba önteni, ki kell próbálni.

anidani_bw

BW: Több szempontból is rövid idő alatt elszánt astanga gyakorlók letettek, heti hatszor görgetitek fel és össze a matracotokat reggelente. A gyakorlás eme intenzitása könnyen jött vagy azért erőfeszítéseket kell tennetek az ügy érdekében?
Dani: Mint azt már a tőlem a sokkal bölcsebb Pantajali is leírta, a jógához elengedhetetlen a hosszú kitartó gyakorlás. Természetesen ez nem jön egyik pillanatról a másikra, de én viszonylag egyszerűen gondolkodom e téren. Adott egy rendszer, egy tradíció amiben én hiszek és próbálok követni pillanatnyi legjobb megértésem szerint. Mióta tudomásomra jutott hogy heti 6 gyakorlás van tradicionálisan, azóta erre törekszem de egy pár éve szükséges volt ahhoz hogy ez könnyedén menjen sőt néha már-már függőség jeleit kezdem magamon felfedezni 🙂 Számomra nagyon sokat segít hogy van egy hely, egy közösség ahol minden reggel vár a matracom. Szerintem sokkal nagyobb kihívás ezt otthon egyedül megvalósítani főleg a kezdeti időszakban.
Ani: Nekem ez már nem ilyen egyszerű 😀
Az elején nagyon gyorsan haladtam, éreztem a változásokat, ahogy a testem és lelkem reagál erre az intenzív gyakorlásra. Csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik velem, bennem és körülöttem. Vártam minden egyes napot, hogy vajon mit hoz…
Aztán lelassult a fejlődésem, és egyre nehezebb lett. Nem tudom, hogy hogyan, de akkor is minden nap felkeltem, és gyakoroltam. Valami Isteni energia segít biztosan. Na meg Dani, például minden nap felkelt 😀 Meg hát bíztam benne, hogy könnyebb lesz egyszer. Practice and all is coming…. Sokszor gondolkoztam ezen, és azon hogy oké, de mikor coming-ol!? Aztán egyszer csak könnyebb lett. És mostanra valahogy a nehéz napok sem esnek olyan nehezemre, azokon a napokon is hálát érzek, és egyre több nap van, amikor meg a matracom repülőszőnyeggé változik és csak visz végig a sorozaton. Fantasztikus! Összességébe az elején nagyon szélsőséges volt a gyakorlás pozitív és negatív irányba is, mára egyre simább. Remélem ez a javuló tendencia nem nagyon fog változni 🙂

ad_asana

BW: Úgy tűnik tényleg komolyak a szándékaitok, nem csak egymással, az astangával is! Olyannyira, hogy nemrég tértetek haza a forrástól, Mysore-ból, ahol is egy hónapig a KPJAYI növendékei lehetettek. Hogy éreztétek magatokat, milyen benyomásokkal tértetek haza?

Dani: Nem is tudom hogyan lehetne ezt összefoglalni röviden…Nekünk az érkezés napján már olyan érzésünk volt mintha haza érkeztünk volna. Teljesen más kultúra de mégis annyira otthonos volt hogy pár nap után már abban sem voltunk biztosak hogy most járunk ott először. Csodás város Mysore, és nem csak azért mert ott található a KPJAYI 🙂 Rengeteg kedves ember, sok igazán őszinte mosollyal. Olyan emberek akik teljesen elégedettek a jelennel, nem vágyakoznak azért ami nincs. Csodás volt ezt látni és érezni. Ilyen közegben gyakorolni egy olyan shalában, ahol eddig a legtöbb energiát fektették ebbe a gyakorlásba, szerintem felbecsülhetetlen érték.
Ez az utazás számomra nem csak a fénykép albumba lesz maradandó. Egy hónap alatt olyan behatások értek ami nem csak a gyakorlásomban, hanem az életem más területén is érezhető változásokat hozott. Olyan érzés amikor tudja az ember, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan mint volt, Mégha kívülről úgyis nézhet ki. Mi is tudná talán legjobban kifejezni azt, hogy hogyan éreztük magunkat? Talán az hogy már most tervezzük a következő utat. 🙂
Ani: Én igyekeztem elvárások nélkül érkezni Indiába, volt bennem sok félelem, de nyitott szívvel próbáltam mindent fogadni.
Számomra Mysore egyszerűen varázslatos. Ezt nagyon nehéz röviden és egyáltalán szavakkal összefoglalni. A környezet, a klíma és a frontmentesség, a színek, az emberek, az állatok… mintha minden azért lenne, hogy segítse az elmélyülést.
Saraswathi-val gyakorolni számomra életem egyik legfantasztikusabb élménye volt. Govinda Kai azt mondta, hogy egy nap gyakorlás Mysore-ban felér egy hónap otthoni gyakorlással. Hát voltak kétségeim :), de így utólag, már értem, és én is ezt gondolom. A gyakorlásomban is érezhető volt, hiszen olyan dolgokra lettem hirtelen (azonnal) képes Saraswathi gondoskodó kezei alatt, amikről azt hittem soha nem fog menni. De az igazi változás az eddig nem létező fókuszáltságomban állt be. Persze eddig is voltak “pillanataim”, de ott hihetetlenül jól ment a befelé figyelés, pedig sok volt a zavaró tényező 🙂
A legnagyobb meglepetés számomra akkor történt, mikor hazajöttünk. Gondoltam, na jó akkor most valószínűleg minden visszaáll a régibe, mert ezek a csodák biztos csak Indiában működnek. De nem. Hihi 🙂 még mindig érzem, minden reggel a matracon is, és egész nap. Valahogy azóta sokkal jobban jelen tudok lenni. 🙂

Saraswati Jois és tanítványa Ani

BW: Térjünk egy kicsit át a fizikai síkra. Melyik a kedvenc ászanátok az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számotokra?
Dani: Konkrétan egy kedvencet nem tudok mondani. De nagy kedvenceim azok az ászanák, amikben találok egy egyensúlyi pontot, és a testem nagy része főleg a lábaim, a levegőbe vannak.  És csak tudok ott ‘lógni’ a nagy üres térben, ezek engem megnyugtatnak. Egy pár példa: ubhaja pádángusthászana, upavista kónászana B, kukkutászana. Mindegyik kihívást jelent bizonyos szinten, de például az utthita haszta pádángusthászana-ban még nehéz megőrizni a nyugalmamat 🙂 Ennek ellenére évek óta tartó kapcsolatunk azért fejlődik, lehet eljön a nap mikkor ő lesz az új kedvenc 🙂
Ani: Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert a gyakorlás minden nap más és más. Mégis ha kedvencet kell mondani, akkor egyértelműen a hátrahajlítás. Mindig nagyon nagy hatással van rám, és ettől eléggé érzem, hogy élek 😀  De szeretem még a nagy terpeszes pózokat is, mert azokban olyan jó lélegezni. Ami kihívást jelent… hát minden kihívást jelent! Mindig lehet mindenben fejlődni, és az egyes ászanákhoz való viszonyom tényleg napról napra és percről percre változik. Ebben a percben eléggé nagy kihívást jelent a pashasana. Aki tudja, hogy hogyan lehet ebben a pózban lélegezni, azt ezúton kérem, hogy ossza meg velem 😀

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhádtok, melyik(ek) legyen(ek) a hónap bandhája? És miért?
Dani: Részemről legyen az uddijána bandha 🙂 Nekem nagy kedvencem, ahogy kezdem lassan felfedezni az erejét főleg azon keresztül, hogy bizonyos dolgok milyen nehezek nélküle. Legyen szó vinyászákról vagy bármelyik előre, vagy hátráhajlításról. Szóval univerzális, és megkerülhetetlen hosszútávon.
Ani: Nekem a kedvenc bandhám a Bandha Works 😀 😀 😀

BW: Azt hiszem Ani válaszánál jobb végszót keresve sem találhatnánk. Köszönöm szépen az interjút!

I love bandhaworks

A hónap bandhája: február

Karcsi

A “bölcs cirkuszművésznő” és a “nem egyértelműen szimpatikus pasas”! A hónap bandhája röviden, őszintén a lényeget összefoglalva jellemzi a Bandha Works két oktatóját az interjúban. Ennek ellenére – vagy éppenhogy ezért – megtarthatja a címet… Fogadjátok szeretettel Karcsit, a szókimondó jogász, igaz, spirituális történetét ami nem születéssel, hanem halállal kezdődött, nem ingyen hanem a pénzért.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Karcsi: Az igazat, csakis a színtiszta igazat vallom.

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga vinyásza jógával?
Karcsi: Az egész a pénzzel és a halállal kezdődött. Néhány évvel ezelőtt távoznom kellett abból a pozícióból, amellyel személyiségemet azonosítottam, és ez talán érthetően felforgatta akkori világképemet, amelyet jól jellemez, hogy az eseményekért rajtam kívül mindenkit hibásnak tartottam. Sorsom sanyarú alakulását látva kisvártatva bátyám befizetett engem egy ön- és tőzsdei ismereteket oktató kurzusra (mindkettőt hasznosnak tartotta számomra). Itt hallottam először azt a triviális igazságot, hogy az attitűdöm esetleg nagyobb hatással lehet az életemre, mint az iskolai végzettségeim, és ha mutogatok valakire, akkor négy (egyébként szerintem csak három) ujjam mutat vissza rám. Ez volt önismerkedésem első, az emberiség számára apró, számomra óriási lépése. Ezzel közel egyidőben édesanyám megbetegedett, és másfél évvel későbbi, általa példamutatóan viselt haláláig át kellett gondolnom, amit addig az életről tudtam: tehetetlenül és nagyon dühösen szemléltem, mi történik vele. Lassan elfogadtam, hogy hiába a gyógyszer, hiába az ügyes sebész, valami szemmel nem látható erő is működik bennünk, és ha ő úgy dönt, el kell engednem édesanyámat. Mivel nagyon szeretek élni, ellenállhatatlan erővel merült fel bennem az a vágy, hogy megismerjem ezt a nem látható erőt, megértsem a létezést annak érdekében, hogy valóban élni tudjak – azonban nehéz volt fogást találni rajta. Hol is kezdjem?  Mi az igazság? A sok vajákos és gyógyulást ígérő szemfényvesztő, akit – természetesen a kórházak mellett – meglátogattunk, nem könnyítette meg a helyzetet, azonban a zarándoklat során egy agykontroll tanfolyam elvégzését is kopjánkra tűztük. (Minden egyes alkalommal, ha beszélnem kell erről, nagyon szeretném, bárcsak kevésbé ciki nevet kapott volna ez az egyszerű, de hatásos módszer, amely persze sokak szerint csak egy rossz lopás a jóga tudományából.) Szeretném ezen a fórumon is megköszönni dr. Kígyós Évának azt, hogy tudásának számomra szükséges morzsáját átadta nekem. Általa jutottam el a Daubnerájba, ahol modern önismereti módszereket, terápiákat a Himalája Jóga Tradíció értelmezése szerinti jógával kombinálva kínálnak a fejlődni vágyók számára; itt rengeteget tanultam magamról. Mivel továbbra is nagyon gyanakvó voltam minden nem racionális, a tudomány nyelvén nem leírható módszerrel szemben (pl. jóga), közben szorgalmasan elvégeztem a házi feladatomat és a legtöbb elérhető önismereti, a személyiségfejlődéssel vagy terápiákkal kapcsolatos könyvet elolvastam (meglepően kevés gyakorlati van). Frissen szerzett ismereteim alapján hitelesnek tartom az ott tanítókat és elfogadtam a véleményüket, ami ekkor még csak egy vélemény volt számomra, hogy a jóga egy kipróbáltan működő módszer a létezés megismerésére, ezért örömmel gyakoroltam. Az ottani, általam nagyon szeretett jóga órákat egy valóban okos barátnőm – akit egyszer elvittem erre a csodálatos foglalkozásra – úgy jellemzett, hogy számára nem OK, mert csak nyújtózkodunk és befelé figyelünk, nincsen sportértéke. Beláttam, hogy igaza van, és az otthoni gyakorlást választottam, amely azonban egyre inkább kikopott az életemből, inkább úszni/futni/kajakozni mentem. (Gerelyt azonban sosem hajítottam jóga helyett, és más hülye sportokban sem gondolkodtam, becsszóra.) Persze nem tettem le arról, hogy tovább haladjak az a jóga és a meditáció eszközeivel a létezés megismerése felé (vagy profánabbul kifejezve ugyanezt: hogy jobban érezzem magamat). Mivel a kajakozás túl sok időt vett el hétköznapjaimból, tavaly januártól előfizettem egy AYCM kártyára. Miután kényelmesen áttekintettem a környékbeli lehetőségeket (lásd Bokréta Fitness, Life1 Wellness), inkább a jógatermeket céloztam meg. Hónapokkal később és csak a megfelelő időpont miatt sétáltam be egy astanga órára, amit – mint ahogy azt a Himalája tradíciónál megtanultam – folyamatos/hangtalan/könnyed/hasi légzéssel végigcsináltam. A résztvevők nyilvánvalóan nem tudtak jógázni, hiszen hangosan fújtattak, gondoltam is, hogy szólók nekik. Majd ajánlottam a fent már említett jó nőnek is ezt a különös órát, ami aztán neki is tetszett, és egyre többet jártunk oda, és én (a sorozat létezéséről sem tudva, csak a vezényelt ászanákat végezve) egyre kevésbé értettem, hogy miféle csoda történik velem. És a Bandha Works: egy véletlen folytán hallottam az április 19-i Astanga Jam rendezvényről (itt vettem kezembe az első sorozatábrát). És ezen a rendezvényen egy nem egyértelműen szimpatikus pasas (István) egy hófehér ruhába öltözött cirkuszművésznőt (Dorka) vezényelve a bandhákról beszélt. Őszinte meglepetésemre az elképesztő hátrahajlítások után az addig csak demonstrációs kellékként jelen lévő kedves vékony lány is bölcsen szólt az összegyűltekhez (pontosan emlékszem szavaira) – érdekes emberek, gondoltam magamban.

BW: Ez jó, a “bölcs cirkuszművésznő” és a “nem egyértelműen szimpatikus pasas” 🙂 Azt hiszem ennél őszintébben nem is lehetne minket jellemezni. Van egy idevágó kedvenc idézetem: Twin Peaks (Védikus/Hindu történet “nyugati” felnőtteknek): “Do you really don’t know how to be good? Just keep your eye on your heart! Always tell the truth. Tell the hardest truth first though.” Azt hiszem Karcsi jó úton jársz a jóság felé – az astanga jóga egy lehetséges menetrendje: tudatlanság, szenvedély, jóság – az őszinteség (szatya) mezsgyéén. Ehhez a hosszú és legtöbbünk számára viszontagságos astangás úthoz az ászana biztosítja a stabil alapot. Kezdjük mi is a “torta” legkisebb szeletével (három szútra), az ászanákkal. Mit jelent számodra az ászana? Milyen a viszonyotok? Más-e az astanga ászana, mint a Himalája ászana?
Karcsi: Milyen jó kérdést tettél fel! Először azt hittem, nem lehet megválaszolni, azonban végiggondolva látom, hogy könnyű, ha fordított sorrendben válaszolok.

Nagyon jó volna, ha a tudatlanságból már a szenvedélybe érkeztem volna; a tudatlanságot én a meg nem értett, el nem fogadott szenvedéssel, ezáltal a tompasággal, a lét elutasításával azonosítom (ignorance is not bliss). A szenvedélyben pedig már tombol az átélt, megélt élet, a fájdalom és az öröm is. Ezt érzem! És igen, ismerem az elméletet, tanítást a szenvedélymentes életről – tapasztalni még nem tapasztaltam, csak tanultam róla. Azonban, és ez egy nagyon jelentős “azonban”, a szenvedély egy sokkal magasabb lépcsőfok, szinte egy másik dimenzió, mint a tudatlanság. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert az utóbbi időben sokakkal beszéltem, akik ezt figyelmen kívül hagyják és – emiatt a szerintem logikai hiba miatt – az ászanák feleslegességét hangsúlyozzák. Az én tapasztalatom, aminél erősebb ismeret számomra nincs, egészen más: én nem tudok a tudatlanságból fejlődési szinteket kihagyva a jóságba teleportálni. Biztosan lehet ászanák nélkül is fejlődni spirituálisan, az én utamat azonban nagyon megkönnyítik. Szóval én is olvastam, hogy a megvilágosodáshoz nem kell kézenállni, azonban számomra értelmezhetetlen a megvilágosodás, amíg a tamaszban tocsogok, a szatvikus létbe pedig a radzsaszon keresztül vezet az út, az én utam.

És ezért is fogott meg az astanga ászanarendszere: ahhoz, hogy a sorozatot gyakorolni tudjam (a magam szintjén), legalább a radzsasz gunában kell élnem, és ez kimondhatatlanul jobb érzés, mint a tamaszban lenni. Ez, az intenzív fizikai igénybevétel által megkövetelt átfogó, összetett életmódváltás a meghatározó különbség a kettő irányzat ászanáinak hatása között. Az astanga ászana sorozatok rendszeres (khmm, még egyszer: rendszeres) gyakorlása közvetlenül kihat a gyakorló életére, napom mind a 24 órájára. A sport és más jógairányzat gyakorlása is befolyásol, azonban ilyet korábban nem tapasztaltam. Kicsit olyan ez, mint otthon egyedül egy könyvet olvasgatva idegen nyelvet tanulni vagy inkább nyelvtanár segítségével, sőt esetleg az adott országban élve: szerintem az utóbbi hatásosabb. Ha nem vigyázok, még az lesz kiolvasható szavaimból, hogy az astanga gyakorlása a könnyebbik út, pedig ezt így még valószínűleg nem véletlenül nem láttam sehol. Mindenesetre az astanga ászanagyakorlás két órájának öröme (talán boldogsága) számomra folytatódik a nap következő 22 órájában is. Ez, és az a vágy (szenvedély), hogy ismét át tudjam élni, másnap ismét ott lehessek, arra késztet, hogy tisztábban éljek, hogy tisztább gondolataim és ezáltal tisztább cselekedeteim legyenek, ami által a korábbinál kevesebb megbánás és önvád van bennem, ezáltal jobban tudom szeretni magamat. Azt hiszem, ennek következtében a közelemben lévők élete is jobb lesz, mert így, apró lépésenként több szeretettel tudok feléjük fordulni. (Valószínűleg ez senkiben sem merült fel, de azért tisztázom, nehogy számonkérjétek rajtam: az univerzális szeretet közelében sem vagyok, mindössze a körülöttem előket igyekszem egyre jobban szeretni, és még ez sem mindig sikerül.) Szóval ezt a hatást más mozgásformák által vagy jógairányzatokban ilyen kiegyensúlyozottan és növekvő mértékben még nem tapasztaltam.
És ezzel válaszolok is a második kérdésre: szeretjük egymást az ászanákkal. Én szeretem őket, bízom bennük és átadom magamat nekik, megkérem őket, hogy fejtsék ki áldásos hatásukat és megkérem testemet, engedje meg nekem ezeket a gyönyörű mozdulatokat. És az ászanák is szeretnek engem: megerősítenek, megnyújtanak és elsősorban megtisztítanak. Akkor is, ha néha mélyen megrázó és sokkoló élmény ez. (És persze ászanagyakorlás közben mindvégig magamra figyelek, csak azt nem értem, hogy csodálatos Csilla miért tudja nálam magasabbra emelni a lábát návászanában? Hi-hi.)
És hogy mit jelent számomra az ászana? Ajándékba kapott eszköz – India ajándéka az emberiségnek – az élet, a halál és a szépség megismerésére, önmagam megismerésére. Legalább arra, hogy mi van a testemben! Titok, rejtély, varázslat, mozgás. Bár hasonló érzés, nem eksztázis, mert nem a tudatról megfeledkezés, hanem a tudatba behatolás eszköze. Biztosan nem pontos szavakat használok, és talán szavakkal ez nem írható le, nem adható vissza: ez a “ne gondolkozz, csináld” kategória. (Az is biztos, hogy nem minden esetben a szanszkrit szó – kényelmes testtartás – jelentésével azonos, amit átélek, mint ahogy az is, hogy mégis bátran átadom magamat minden ászanának. Még évekkel ezelőtt, a sporttal kapcsolatban (Kell-e ez? Mire jó? Csak magamat mulattatom?) jutottam arra a felismerésre, hogy éppen azzal fejezem ki az életemért, a velem született képességekért a hálámat, ha sportolok, használom a testem. Számomra most az ászanák ennek a felismerés megélésének esszenciái. Néha ennél is több. Biztosan van az ászanákról más elgondolás, tapasztalat is; én a megélésükben, megértésükben a mai napig még csak idáig jutottam.

BW: A szenvedély részeként, nemrég öt hetet töltöttél el Indiában az astanga jóga forrásánál Mysore-ban. Hogy érezted magad, mit kaptál – mit vett el, ha esetleg volt ilyen – ebben az autentikus környezetben? Miben más itt az astanga gyakorlása összehasonlítva az otthoni körülményekkel?
Karcsi: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Azt érzem, hogy az utazás terhességi csíkokat hagyott a lelkemen, arrafelé tágult, amerre nem számítottam. Nagyon küzdelmes volt, nemcsak a gyakorlás, hanem az Indiai élet is, az emberek nagyon színes, nagyon hangos és nagyon békés szégyentelensége. Ezt úgy értem, hogy gyakran azt tapasztaltam, hogy ott az egyénnek akkor vannak jogai, ha érvényesíti őket (az, hogy vettél vonatjegyet, még nem jelenti azt, hogy fel is tudsz szállni). Amikor ehhez nem voltam elég találékony, esetleg rámenős, gyakran kicsit becsapva éreztem magam, és ez az érzés a jógaórákkal kapcsolatban is felbukkant – ehhez adaptálódni kell.

Hogy mit kaptam: sok kérdésemre választ a tanáraimtól és a testemtől is, ami jó, és kaptam sok lehetőséget, hogy türelmet és alázatot gyakoroljak, ami nagyon nehezen ment, amíg bizonyos – importált, nem mysore-i születésű – példamutató magatartást nem láttam. Ez a véletlen volt az egyik legnagyobb ajándék.
És a gyakorlás különbözősége: a forróságon kívül meghatározó, hogy mekkora jelentőséget fordítottunk a légzésre. Én is úgy tapasztaltam, hogy az ászanák szépsége számukra sokadlagos szempont (legalábbis az én szintemen), a légzés volt gyakorlásunk alfája és omegája. És minden sirámom ellenére azt is éreztem, hogy tanáraim tudása végtelenül mély. A megtévesztően hétköznapi külső mögött néha felvillant, hogy szó szerint az anyatejjel szívták magukba ezt a kultúrát és válaszaikban érződött, hogy mennyivel előrébb járnak ezen az úton. Ezzel kapcsolatban egy nagyon kellemetlen kérdéssel is birkózni kezdtem: szükséges-e ez ahhoz, hogy valaki jó tanár legyen, vagy elég a 200 órás tanfolyam? Egyébként szerintem többnyire elég, hiszen a rendszer működik magától, és a rendszeres gyakorlást nem végzi el helyettünk a mysore-i guru sem. Ehhez hasonlóan szinte minden indiai tapasztalatom megítélése hullámzik bennem, ezért nem merek többet mondani róluk. Nagyon kevés a tudásom ehhez, ezért azt hiszem jobb nekem, ha ebben az esetben inkább nem húzgálom a szent tehén farkát, pláne, hogy sok jelből azt láttam és ezért hálával tartozom, hogy India nagyon jól bánik velem. http://egyszervolt.hu/vers/a-torok-es-a-tehenek2.html

BW: Három héttel a nagy utazás után, hogy érzed, egyensúly van most az életedben? Tisztult a kép vagy esetleg még zavarosabb lett? Kicsit egyszerűbben fogalmazva: hogy vagy Karcsi?
Karcsi: Jól vagyok, köszönöm, nagyon felemelő az érdeklődésetek –  hasonló, mint ahogyan a tanítványaitok fogadtak a Bandhában. Úgy éreztem, megtisztelő szeretettel, szeretném is viszonozni. Egyensúlyban vagyok, az életem is, még akkor is, ha nem ott tart, ahol szeretném. Ezt épp a napokban egy szerintem kivételesen nehéz stresszhelyzetben éreztem, ahol a nekem nagyon nem tetsző események között is fókuszált maradtam és az egészet megingás nélkül éltem át. A Mysore-ban töltött idő, vagy talán a jógagyakorlás hatására sokkal nagyobb hitem van, mint korábban. Ez azzal is jár, hogy jobban hiszek magamnak, annak, amit saját magam megélek és tapasztalok, kevésbé engedelmeskedem másoknak. Úgy értem, kevésbé vagyok befolyásolható. Ez azért jelentős örömforrás számomra, hiszen többször csinálom azt, ami nekem jó.

BW: A legutóbbi Sharath konferencián szóba jöttek az astangás közösségek. Mit gondolsz van-e létjogosultságuk egy alapvetően egyénre szabott irányzatnál, vagy inkább csak hátráltatják a gyakorlót, mivel kifelé viszik a figyelmet?
Karcsi: Az én szintemen csak előnyét látom. Az általam megismert astangás közösségeket viszonylag könnyű is szeretni, mert a gyakorlás – úgy tapasztaltam – előbb-utóbb szinte mindenkiből előhozza a kedvességet. És igyekszem nem kivetíteni a közösségre olyasvalamit, amit nem adhat, ez szerintem fontos, vagyis tudni azt, hogy a közösséghez tartozás önmagában nem fogja megoldani az életemben előttem álló kihívásokat, de még az utplutihit sem teszi könnyebbé. Mégis, nekem jó érzés megpillantani ismerős arcokat, ha felnézek egy-egy ászanából (természetesen csakis a dristi miatt), és többnyire azt is sejtem, hogy éppen nem azért vicsorog felém valaki, mert megharapni készül, annyira átélte a felfelé néző kutya pózt vinyásza közben. Szóval biztonságban érzem magamat a közösségben, fizikai és szellemi értelemben is. Biztonságot ad az, hogy látok jó példákat magam előtt, az, hogy látom, hogy mások is felkelnek hajnalban és gyakorolnak, és hogy a sokkal előttem járóktól tudok kérdezni vagy csak tanulni az önkéntelen példamutatásukból. És mint mondtam, vannak olyanok, akiket meglátva mindig nagyon megörülök pusztán annak, hogy ott vannak, olyan közel érzem őket magamhoz. Hogy maradjunk a kutya hasonlatnál, ha hátul is volna farkam, ilyenkor biztosan csóválnám és mégis, én eddig még nem tapasztaltam azt, hogy ez elvonná a figyelmemet az ászanagyakorlásról.

BW: Most egy kicsit térjünk át a nyers, fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Karcsi: A kedvencem a matszjászana! És nem csak a mulatságos neve miatt. Az iliopsoas izmaim évtizedes görcse talált gyógyírre akkor, amikor sok hónap próbálkozás után először tudtam majdnem szabályosan megcsinálni! Szinte szerencsésnek érzem magam, hogy kötött a csípőm, különben talán nem élhetném át a lazulás csodálatos érzését.

Inkább csak a legnagyobb kihívást jelentőt nevezem meg: a pársvakónászana. Egészen a legutóbbi időkig még levegőt is alig tudtam benne venni, nemhogy mély és egyenletes légzéssel átélni, és ez probléma, mert a légzésvisszatartás azt hiszem idegen elem a tradicionális astanga felfogásban.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád Karcsi, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Karcsi: A politikai korrektség korának gyermekeként vallom, hogy minden bandha egyformának teremtetett, elhelyezkedéstől függetlenül. És mivel ez képtelenség, értékrend nélkül egy kétdimenziós világban élnénk: legyen a mula bandha a hónap bandhája! A mula bandhának előre is különösen hálás vagyok azért, mert reményeim szerint sokunkat meg fog menteni az időskori inkontinencia méltatlan markától.

BW: Mint ahogy az interjú elejéből kiderül, a jógás “pályafutásod” a pénzzel és a halállal kezdődött. Pár év távlatában és hátad mögött egy nagy indiai utazással, hogyan változott a viszonyotok – ha egyáltalán változott -, mit jelent számodra most a pénz és a halál, akár az astanga jóga viszonylatában?
Karcsi: Igazán hálás vagyok ezekért a kérdésekért, önvizsgálatra késztetnek. Azt hiszem Patandzsali sajnos csak az egyikkel foglalkozott közvetlenül, én azonban ennél alacsonyabbra teszem a lécet és mindkettő miatt képes vagyok szorongani, bár egyre ritkábban és dimenziókkal tudatosabban, mint korábban. A halál és a pénz esetében is az elengedést kell gyakorolnom, ebben átlag alatti a teljesítményem. A halállal kapcsolatban egy kicsit könnyebb, mert hiszek a Gíta üzenetében, hogy a jóga útján tett egyetlen lépés sem vész el, ugyanakkor arról még nem olvastam, hogy a pénzemet is visszakapnám egy másik leszületés alkalmával. Milyen butaságot mondtam! Ha a pénz szót a befektetéssel helyettesítjük az előző mondatban, akkor a jógafilozófia – lásd karma – szerint egyértelmű, hogy visszakapom. Persze be kell látnom, hogy ezt még csak logikailag tudom levezetni magamnak, ez még nem hit, és ez nehézséget okoz, néha nevetséges helyzetekbe juttat. Az astanga jóga viszonylatában pedig a pénz elveszíti jelentőségét, bármilyen patetikusan is hangzik. Amíg lehetőségem van lélegezni és ászanákat gyakorolni, ezt az üdvösséget átélni, a pénzveszteség vagy nyereség a kizárandó gondolatok egyikévé degradálódik. Ezt nemcsak így gondolom, erről már tapasztalatom is van.

BW: Köszönöm az interjút!

A hónap bandhája: január

hbk

Bár jó nagy csúszással de, íme a Hónap bandhája interjúrovatunk januári száma. Szeptember után ismét nem egyvalaki, hanem egy pár tudhatja magáénak a címet. Lassan öt éve koptatják szorgalmasan a matracot, mi több egyre szorgalmasabban, napi szinten kelnek korán, és vesznek részt az Astanga Mysore programunkban. Ennek a ténynek a cicájuk nem feltétlenül örül annyira, állítólag a játékkal töltött idő csökkenő tendenciát mutat… Ritka ajándék az emberi születés, nem érdemes elpazarolni, “jógázni kell”, de hát ezt egy macska úgysem értheti. Fogadjátok szeretettel a Bogival és Jenővel készült izgalmas interjút, amiből többek között az is kiderül, mi is a család férfitagjának a perverziója….

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tegyétek fel a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre (saját): Esküdjetek, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogjátok ma vallani, bandha titeket úgy segéljen?
Bogi: Esküszöm 🙂
Jenő: Könyvre és a szívre esküszöm

BW: Hogyan találtatok rá az astanga vinyásza jógára?
Bogi: Ha jól emlékszem 2010-ben merészkedtünk el életünk első jóga órájára, az Atma Centerben egy agni órára. Túl meleg és túl kényelmetlen volt az a másfél óra ahhoz, hogy mar első alkalommal beleszeressünk, de szerencsére jártak oda kedves ismerősök, akik biztattak, hogy jó lesz ez csak csinálni kell, így ott ragadtunk. Bő egy év telt el, mikor beiratkoztam István kezdő astanga tanfolyamára, ami után már nem volt kérdés, hogy a jóga életem szerves része lesz. Pár hónap csúszással a Jenő is követett.
Jenő: Igen, 2010. nyarán indultunk el először egy agni jóga órára, ahová nem értünk oda a délutáni dugó miatt. Bogi kitartó volt, így egy késő délután csak sikerült eljutnunk az órára, amit történetesen István tartott. Nekem olyan volt kicsit a közeg, és ez a fajta mozgás is, mintha az ‘Alíz csodaországban’ mesébe csöppentem volna. A térdemig talán le tudtam hajolni, és ennyi. Aztán valahogy az akkori sportokat felváltotta a jóga, nagyon emelkedett hangulata volt István – számomra – katonás óráinak. Egy alkalommal az öltözőben beszélgettünk az ő általa gyakorolt jóga irányzatokról, és említette, hogy jobban szereti gyakorolni/oktatni a dinamikusabb astangát. Bogi volt, aki rá egy évre elvégezte a kezdő astanga tanfolyamot, és egyre furábban viselkedett, mondhatni megszállott lett. Ez annyira zavart és egyben kíváncsivá tett, hogy nem sokkal később én is megnéztem, mi is az, ami ebben annyira jó, és egy kezdő tanfolyamon találtam magam. Azt nem volt nehéz észrevennem, hogy szinte egy ászanát sem tudok megcsinálni, mégis lett valami perverzen vonzó ebben.

BW: Hogy alakult a gyakorlásotok a kezdő astanga tanfolyam után avagy mennyi időre és milyen extra erőfeszítésre volt szükségetek – ha volt – hogy áttérjetek a Mysore stílusú gyakorlásra?
Bogi: Hát, az években mérhető. A kezdő tanfolyam elvégzése után egészen tavaly májusig szigorúan a délutáni-esti órákat látogattuk. Vezetett astanga, vinyásza krama, astangára épülő technikai órák. Őszintén, bennem fel sem merült, hogy járhatnék reggel is. Aztán a 2014-es tavaszi astangás elvonulás során megtapasztaltam a különbséget. Én is csak azt tudom mondani – mint sokan előttem – hogy ég és föld a kétféle gyakorlás minősége. Sokkal többet ad a reggeli, tiszta fejjel, saját légzésre, saját ritmusban végzett gyakorlás. Nekem a mysore-os életformában a korai kelésnél sokkal nagyobb kihívás volt a délutáni-esti rutin átalakítása. Időben hazaérni, odafigyelni az esti étkezésre, kitalálni a másnapi ruházatot, stb..
Jenő: Nagyot nőtt az egóm, hogy milyen nagyszerű vagyok, hogy még az astanga jógát is művelem. Mármint ímmel-ámmal, mivel heti – kétheti egy alkalommal jártam. Maradtak a délutáni vezetett agni, vinyásza krama órák. Ez így vicces visszagondolva. Aztán ‘egyszercsak’ elkezdett hiányozni az astanga óra, ha véletlenül kimaradt egy-egy héten. Ez valahogy kihívás volt, akkor még: végig szenvednem. Heti 1-3 alkalommal jártam jógázni. Élveztem, hogy olyan dolgokat csinálok, amelyek gyerekkoromban sem voltak meg. (pl. fejenállás) És mindig jött valami új, amiben találtam örömet. A reggeli órára járókra úgy tekintettem, mint ufókra, és nem is vonzott. A változás nekem is a tavaly májusi astanga hétvégén jött – májustól először ritkábban, majd a nyári hónapoktól egyre sűrűbben jártam. Eleinte inkább időkihasználás miatt gondoltam, hogy jó így, aztán már az energikusabb reggelek is hozták az élményt. Talán 2 hónap volt az átmeneti időszak, a vegyes délelőtt-délutáni órákról, a szinte kizárólag reggeli órákra áttérésnél. Az esti “nem” étkezés még most is probléma, azaz nem változtattam még rajta. Nem eszem sokat, ám későn.

BW: Milyen változásokon mentetek keresztül, mióta Mysore-osok lettetek? Változik-e egyáltalán valami?
Bogi: Izmosabb lett a karom 🙂 Na, de komolyra fordítva a szót, az már önmagában jelentős változás, ahogy a mysore miatt – vagy inkább általa – átalakult az addigi napi rutinom. Minden reggel odaállni a matracra állhatatossá tesz. Ez egy napi szintű komoly fizikai-szellemi kihívás, amin keresztül szép lassan megismered és megtanulod tisztelni a testedet. Nálam ez nem kevés fájdalommal is jár, de megéri. Rájössz, hogy a határaid sokkal-sokkal tágabbak, mint azt valaha képzelted.
Egy reggeli gyakorlás után makulátlan a napom, fókuszáltabb vagyok a munkában, sokkal inkább a célt látom és a megoldást keresem, mint régebben. Jógázás során teljesen elmerülök a mozdulatokban, a légzésben – nincs idő a külvilággal foglalkozni. Ez egyfajta boldogság érzés, és napi nettó másfél óra boldogságért már hogyne érné meg csinálni.
Jenő: Hűha, semmi nem változott, minden a régi… 🙂
Nekem rendszer lett az életemben, egy jókora stabilitást adott. Úgy érzem, ha van valami bajom, akkor van hová nyúlni, persze nem fizikai értelemben. Fizikai síkon elmúlt több olyan gerinctájéki fájdalmam, ami évek óta kísért. (ez mondjuk nem csak a mysore-on múlt, hanem mióta jógázom, azóta folyamatosan “javult”) Célja lett az eddigi céltalan jógázásomnak. Ha a célt kellene persze megfogalmazni, bajban lennék, inkább csak érzem.
És persze sikerélményeket is kapok – vélhetően a sűrűbb gyakorlás miatt – amelyek sokszor csak miliméterekben, másodpercekben, légzés hosszban mérhetők. Igen, kimondva nekem is furán hangzik jógás keretek között, de a siker az egyik jelentős tényező.
Emellett adta számomra a közösségi élményt, a valahová tartozásét. Munkán túl és a munkámban ez az utóbbi években nem volt jelen, itt – leginkább az első astanga elvonulás óta – megtaláltam ezt. Még akkor is, ha a reggeli gyakorlást követően nem szoktam üldögélni, teázgatni, ám belülről mégis érzem ezt.

BW: Amellett, hogy egy “jó kis közös” programnak is felfogható, hogy együtt jártok astangázni reggelenként, van-e olyan hatása amely mélyíti kapcsolatotokat, közelebb hoz Titeket egymáshoz?
Bogi: Közvetlen hatása azt hiszem nincs. Az általános pozitív hatásoknak persze hasznát vesszük a párkapcsolatban is, de ezeket nem kezelném külön az élet más területétől. Szerencsénk, hogy mindkettőnknek közel azonos mértékben játszik fontos szerepet az életében az astanga, sokkal könnyebb így, hogy “tolerálva van” például az, mikor 3:50-kor megszólal a vekker. Büszke vagyok a Jenőre és tisztelem is azért, hogy minden nap odaáll a matracra és csinálja.
Jenő: Már megérte, hogy ilyeneket hallhatok, ami kölcsönös; tényleg ad tisztelet érzést egymás felé, a kitartás, a gyakorlás szenvedélye felé. 🙂
A jóga talán az egyetlen, ami csak pozitív hozadékkal bír, azaz nincsenek mellékzöngék. Itt konfliktust korábban max a ‘melyik órára is menjünk vasárnap’ kérdése hozott – már ha eltért a véleményünk.
Hogy közelebb hoz-e? Igen, ha csak felülről nézem.
Emellett, ha kellene keresni eltérést jógával kapcsolatos megéléseink között, azaz az lehet, hogy másként éltük meg a gyakorlásra ráhangolódást, és jóga után az élmények feldolgozását. Jómagam szerettem sokat beszélni róla, Bogi inkább magában akarta feldolgozni az élményeket, és mindezt csendben; pl. egy jóga óra utáni hazafelé úton.
Ezzel időközben megbékéltem, másrészt a mysore órákra nem egyszerre érkezünk/távozunk, mivel Bogi már reggel 8-kor kezdi a munkát, az én munkám szabadabb, így később érkezem, mint ő.
Összefoglalva: a jóga közös élmény, mindig tudunk beszélgetni róla, másrészt – talán ez az egy dolog – amin biztosan nem tudunk összeveszni :), nagyobb az empátia e mentén egymás felé; és sokszor találunk hasonló megéléseket az egyes eseményekben; ráadásul szereztünk barátokat.

BW: Kicsit beszélgessünk a fizikai szintről is. Mi a kedvenc ászanátok, és melyik az amelyik komoly kihívást jelent számotokra?
Bogi: A kedvenc és egyben komoly kihívást is jelentő ászanám a návászana. Ez testesíti meg leginkább az astanga összetettségét számomra – kitartás, erő, egyensúly, ilyesmik… És ez a legjobb visszajelzés a gyakorlásomat illetően – mindig pont annyira megy jól vagy éppen rosszul, mint az egész sorozatom.
Jenő: Gyakorlatilag hetente változnak a kedvenc, és a nemszeretem ászanák. Tényleg mindig más. A fejenállás – sirsászana a két kategória között mozgott az elmúlt időkben nálam, mivel sosem álltam fejen (igazából meg sem próbáltam, gyerekkoromban sem), ez hatalmas élmény volt, mikor először összejött. Aztán amikor sikerült oldalra eldőlnöm egy órán (és egy hetet eme mutatvány miatt kihagynom), utána változott a helyzet. Ám ezt tényleg szeretem.
Ha arra kell válaszolnom, hogy melyik megy nehézkesen, melyiktől tartok, akár fel is tehetem a kérdést: melyik nem? Legyen a híd – urdhva danurászana, azzal állandóan vívásban vagyok.

Egyébként sokszor megkérdezem magamban reggelente, hogy miért is csinálom mindezt?
Hogy lehetek ilyen hülye, hogy vasárnap reggel alvás, teraszon kávézás helyett egy matracon töltöm az időm.
Biztos eljön az idő, mikor meg is tudom válaszolni, bár ha nem, az sem baj.
Aztán az épp aktuális gyakorlást követően jön a fordulópont; valamiféle fura öröm, hogy én ezt csinálom, talán még élvezem is, és a döntés, hogy holnap is, majd a várakozás, a visszaszámlálás a  következő reggelig.
Néha arra gondolok, milyen fura perverzió ez; hiszen sokszor csak egy végeláthatatlan küzdelemnek tűnik a saját gyakorlásom. 🙂 Nem tudom, én vagyok-e csak ezzel így…

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Jenő: Bandha… eleinte nem értettem (persze, halottam, amikor István beszélt róla) mi ez, mi vele a cél.
Nem is foglalkoztam vele sokáig, örültem, hogy egy-egy ászanát sikerült megcsinálom.
Aztán az Utthita Hasta Padangushthasananál egy gyakorlás során Timi biztatott a bandha tartására, és arra gondoltam, valamit kéne tenni, mert eldőlök, mint a zsák. Ott, akkor éreztem először, hogy van ennek értelme számomra is, akkor segített. Ritkán tudok rá fókuszálni, ám legalább volt már vele élményem. Így legyen a mula bandha, más még nem tudott érvényesülni nálam. 🙂
Bogi: Csatlakozom a Jenőhöz. Legyen a mula bandha, a misztikussága miatt.

BW: Végezetül. A saját tapasztalataitok és az eddigi megértésetek alapján, kinek ajánljátok az astanga vinyásza jógát és esetleg van olyan is akinek nem?
Bogi: Olyan nincs, akinek nem. Ha valakinek megvan mindkét keze-lába, nyugodtan elkezdheti. Az első lépések megtételéhez szükséges egy kis kíváncsiság és nyitottság az astanga iránt, de szerintem ez minden. Hiszen ahány gyakorló, annyiféle személyiség, motiváció, életszakasz, és ki tudja még mi, ami éppen őt a jóga terembe hozta.
Aki szeretne közelebb kerülni önmagához, szeretné megtapasztalni, hogy a határai sokkal tágabbak, mint azt valaha képzelte, annak érdemes egy próbát tennie az astangával.
Jenő: Mindenkinek. Aki akar türelmet gyakorolni – elsősorban magán.
Aki akar a kitartásában fejlődni. Aki akar valahová tartozni. Aki akarja a görcsösségét elengedni. Fizikai síkon: aki akar megszabadulni a vázrendszere problémáitól. Talán nincs, akinek ne ajánlanám. Amúgy is mindenkinek ajánlgatom, kérés nélkül is. :)))

BW: Köszönöm az interjút!

Sharath konferencia – 2014. október 25.

1025

Sharath azzal kezdte, hogy röviden összefoglalta, amit az előző konferencián a triszthánáról elmondott, utána pedig a bandhák jelentőségéről beszélt.

A három legfontosabb bandháról fogok beszélni. A dzsálándhára a torokzár, az uddijána a köldök alatt található, a múla pedig a gyűrűsizom környékén. Ezeket számos szöveg leírja, amelyek szerint a múla a legfontosabb. Ez a forrás, az alap. Egyik vers szerint “mindig tartsd a múla bandhát!”, ami azt jelenti, hogy még sétálás, ülés közben is, mindig alkalmazni kell. Ennek természetesen számos finomabb aspektusa és mély filozófiai háttere van. Ez a forrás, amely szabályozza az elmét. Egy másik vers szerint “az öreg ember, aki képes fenntartani a múla bandhát megfiatalodik.”

Öt fő elem van, de mi a forrásuk? Sok ember nem akar hinni Istenben, mivel megijed még a gondolatától is. Ez a legfelsőbb energia, az elemek forrása, az életadó. Érezheted, ahogyan a jógát is érzed önmagadban. Egyik vers szerint “amikor a gyakorló a múla bandha mesterévé válik, akkor minden jógi királya lesz.” Ez gyakorlás által történik, pár év alatt.

A tökéletesség mindig a gyakorlásból jön. Mostanában minden gyors, mindent elvitelre kérünk. A teremtés folyamatát átugorjuk: a maszala dószát két napig tart elkészíteni az alapanyagokból, de amikor megrendeljük, akkor azonnal akarjuk. Ha nem szánunk rá elég időt, akkor nem fogjuk megérteni, hogy mi a jóga. A múlához legalább egy-két év kell.

A Nagypapám által tanított rendszerben lassan, fokozatosan haladunk előre. Ezért ha 2-5 évig gyakorlunk, csak akkor kezdjük el megérteni, hogy mit is csinálunk. Addig viszont pusztán fizikai szinten dolgozunk. Lassan azonban kitisztulnak bennünk a dolgok. Sokan összezavarodnak ettől, látható a különbség azok között, akiknek nem volt mély, belső élményük az odaadásról. Az ászana egoisztikussá válhat, pedig éppen ettől kellene általa megszabadulnunk.

A mély, belső élmény és a jobb megértés csak személyes tapasztalat által jön. Bárki olvashatja a Szútrák fordításait, aztán hangosan recitálhatja őket. De a szádhaka számára a szádhana a legfontosabb.

Egyik slóka azt mondja, hogy “a Guru az akadályok és a tudatlanság eltávolítója, ő az, aki elvezet bennünket a spirituális tudás fényéhez”. Láthatjátok, hogy mi történik a parampará nélkül. Az odaadó gyakorló elhatározza, hogy a mesterétől fog tanulni, és nem hagyja abba vagy változtatja meg a gyakorlást. Valaki egyszer megkérdezte tőlem, hogy hogyan találhatjuk meg a gurunkat? Ha először találkozol vele, akkor nem kedveled, de valami az elmédben mégis visszahúz hozzá, utálod, de mégis tanulni akarsz tőle.

Kérdés: Mi a múla bandha kifejlesztésének folyamata?
Sharath: Sok ászana segít benne, különösen az utpluthih, a návászana, vagy akár az előreugrás. A kézenállásba ugrás viszont nem visz előre. Az utpluthih egyrészt egy testtartás, de magát a kiemelést is jelenti, amikor a testet felemeljük a földről, mint például návászanában. Ha a múlát megfelelően vágzed, akkor az uddijána automatikusan jönni fog. A dzsálándhárát csak néhány ászanában vesszük fel, inkább a pránájáma közben alkalmazzuk.

Kérdés: Elmondanád Patandzsali történetét?
Sharath: Patandzsali tanításai egészséget hoznak az emberiségnek, azoknak akik fizikai vagy mentális betegségektől szenvednek. Ehhez három módszert alkalmazott: a jógát (tisztaság, koncentráció és stabilitás), a nyelvtant (érthetőbb beszéd, társalgás és megértés) és az ájurvédát (betegségek kezelése mellékhatás nélkül természetes gyógymódokkal). A jóga már Patandzsali születése előtt is ismert volt, a Védákban is szó van róla. Amikor létrejött az Univerzum és az élet, akkor keletkezett a jóga. A Bhagavad Gítá egy emlékeztető, amelyben az Úr Krisna a jógát tanítja. Ez rendkívül régi tudás, amely a paramparán szállt alá. Időtlen és tiszta tapasztalás.

Ahogyan a földet is táplálni kell, hogy virágba borulhassanak a növények, úgy nekünk is követni kell a külső ágakat, a jamákat, a nijamákat és hagyni, hogy a jóga növekedjen. Néha az emberek azt híresztelik magukról, hogy pratjáhára vagy egyéb állapotban vannak, de ezt nem lehet elmondani, főkét nem dicsekedni vele.

Kérdés: Szerinted miért sérülünk meg?
Sharath: Nekem pedig az hozzád a kérdésem, hogy miért nem jöttél ma gyakorolni? (nevetés, majd a kérdező magyarázkodik)

A sérüléseknek számos oka van. Gyakran túlhajtjuk magunkat, nem koncentrálunk vagy egyéb fizikai gyakorlást végzünk. A testet összezavarja az izmok váltakozó nyújtása és bekötése. Régebben, amikor fiatalabb voltam sokat kriketteztem, de amikor komolyan elkezdtem a gyakorlást, akkor már éreztem ennek a hatását: a test megváltozik, sok fájdalom keletkezik, amiket el kell viselnünk. Akkoriban sok bemutatót tartottam, és amint belehelyezkedtem az ászanába teljesen megszűnt a külvilág és a nézőközönség. Csak akkor léphetsz a jóga következő szintjére, ha rengeteget gyakorolsz tökéletes koncentrációval. Próbáld ki!

Kérdés: Beszéltünk a mai konferencián a meditációról, szerinted meditáljunk a gyakorlásunkon kívül is?
Sharath: A meditáció (meditation) angol szó, magyarázd el, mit jelent! (a kérdező “egyhegyű elmeként” értelmezi) Ilyen szó nincs a szanszkritban. Egyik slóka szerint a tekintet befelé fordítható, és amikor befelé visszük a figyelmet, akkor a külső hatások nem fognak megzavarni. A meditáció gyakorta külső, mint például a dristi. Ha belül béke van benned, akkor azt hívhatod dhjánának. Próbálj nyugodt maradni, hogy ne zavarjon meg semmi! Különbség van a dhjána és a meditáció között. Bármikor megtörténhet, mint a már említett növény esetében: tápláld a talajt, és egyszer csak magától kivirágzik!

A hónap bandhája: május

Prezi Rita

Április után ismét egy felettébb mosolygós, jókedélyű lány a hónap bandhája. A Mysore programunk lelkes látogatója, szinte minden reggel a matracon kezdi a napot, hogy aztán feltöltődve, energiától kicsattanva vágjon neki a kihívásokkal teli “Startup” munkanapnak. Fogadjátok szeretettel: Ritát.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?”
Rita: Esküszöm.

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Rita: Niki barátnőm már évek óta gyakorol, ő beszélt rá az első órára. Kb. egy évig agni jógára jártam, néha-néha elmentem vezetett astangára, aztán egyik reggel úgy ébredtem, hogy én bizony elmegyek a reggeli órára. Kicsit meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a mysore nem vezetett. A sorozatot sem tudtam, de odaállítottál Blanka mellé, ami nagy segítség volt. Később papírból csináltam, majd egy szép napon elvetted a papírt is. 🙂

BW: Miben más számodra a mysore-stílusú gyakorlás, mint egy vezetett astanga jógaóra?
Rita: Reggel a figyelem könnyebben fordul befelé, ez segíti a fókuszálást. A saját légzésritmusomban, a saját tempómban gyakorolhatok, több időt szentelhetek egy-egy ászanának, el tudok mélyedni azokban a pozíciókban, amelyek kihívást jelentenek. Belülről vezérelt gyakorlás, ahol a tanár segítőként és támogatóként van jelen. Az önálló gyakorlás ráébreszt, hogy nem a többieknek és a tanárnak való megfelelési kényszerből kell csinálni az ászanákat. Csak magaddal foglalkozol, a testeddel és a testérzetekkel, csak Te vagy abban a másfél-két órában, semmi más. Ez óriási szabadság: nem “mondják meg”, mit kell csinálni, azért csinálod, mert szabad akaratodból így döntöttél, mert te szeretnéd.

BW: Nehéz volt átállni a délutáni gyakorlásról a reggelire?
Rita: Nagyon nehéz. A reggeli jóga komoly önfegyelmet kíván és lemondásokkal jár. Ez egy életforma. Másokkal egyetértésben én is azt vallom, hogy a reggeli gyakorlás előző este/délután elkezdődik. Számít, mikor és mit eszel (utoljára), fegyelmezetten ágyba kell menni 10 órakor, akkor is, ha még nagyon megnéznél egy filmet, és akkor is, ha éjfélig a plafont nézed. A hét előrehaladtával persze az ember egyre fáradtabb, és eljön a pont, amikor magától bedől az ágyba 10-kor, mint egy zsák. 🙂 Már az első alkalommal megtapasztaltam, mennyire más a nap, ha gyakorlással indul. Nekem a jóga utáni órák a legaktívabbak, ilyenkor vagyok a legélesebb, megnő a koncentráció, összeszedett vagyok és fókuszált. Sokkal rövidebb idő alatt képes vagyok elvégezni olyan feladatokat, melyekhez máskor többszörös idő kell.

BW: Egy startup cégnél keresed a jógabérletre valót, és egy startup jógaiskolában astangázol. Van olyan, hogy startup függőség? Mik lehetnek a szellemiségbéli párhuzamok a két intézmény között?
Rita: Szerintem mindenki megtalálja azt a közeget, ahol úgy érzi, otthon van, mert olyan emberekkel lehet együtt, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő, akik inspirálják, akiktől tanulhat. Ilyen hely a Prezi és a Bandha Works is. 🙂 Mi a közös a szellemiségben? Olyan emberekkel vagyok kapcsolatban mindkét helyen, akik hisznek abban, amit csinálnak és szívvel lélekkel teszik ezt. Fontos számukra, hogy jobbá tegyék a világot maguk körül, pozitív példát mutassanak másoknak. Kiálljanak magukért, egy olyan életformát hozzanak létre, amelyben boldogok és ki tudnak teljesedni. Fontos a folyamatos fejlődés, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha apránként mindig kijjebb és kijjebb toljuk a határainkat, beleállunk a kényelmetlen helyzetekbe.

BW: Profi recruiterként (toborzási és kiválasztási specialista) jól ismert fogalom lehet számodra a burnout szindróma. A multik és a startupok térhódításával egyre többen esnek áldozatul a pár évtizede még ismeretlen kórnak. Gyógymód lehet-e a napi szintű jógagyakorlás a kiégésre, vagy ellenkezőleg gyorsítja a folyamatot, mivel az astanga tekintetében is igen intenzív fizikai igénybevételről van szó? A korán kelésről már nem is beszélve!
Rita: Napjainkban már nincs munkaidő, feladat van, amit meg kell csinálni. Dolgozhatsz otthontól, a tengerpartról, éjjel, délután, tőled függ, mikor és honnan, a lényeg, hogy kész legyél a megbeszélt határidőre. Ebben az életformában tejes mértékben a saját felelősségünk, hogyan osztjuk be az időnket. Mi döntjük el, mennyit foglalkozunk munkával és mennyit feltöltődéssel. Érezzük, ha már kedvetlenül megyünk be dolgozni, ha feszültek vagyunk és agyon hajtottuk magunkat, ha ingerülten válaszolunk már egy ártatlan kérdésre is. A jóga segít oldani a stresszt, de ez csak a kezdet. A napi szintű gyakorlás olyan, mint a drog. Elkezded, és annyira jól érzed magad tőle, annyi energiát ad, hogy nem bírod abbahagyni, egyszerűen csinálnod kell, újra és újra. Nehéz az élményt szavakban kifejezni. A gyakorlás maga egy óriási flow élmény, a figyelem egyhegyű lesz, minden mást kizársz, amíg gyakorolsz. Nem tud beférkőzni a gondolataid közé sem a munka, sem a család, arra a másfél – két órára ezek a dolgok egyszerűen megszűnnek. A jóga karbantartja a fizikai testet, ami erős lesz és rugalmas. Én imádom, hogy reggel lefáradok, így nem okoz gondot az egész napos egy helyben ülés. Megváltozik a tartásod, kihúzod magad, egyenesen jársz. Intenzív fizikai igénybevétel, amihez szépen hozzáedződik a test. Nyilván nem heti hat gyakorlással kell kezdeni, a fokozatosság itt is lényeges, függően attól, mennyit sportolt valaki, mielőtt elkezdett jógázni. A korán kelés? Az fájdalmas, de megéri. Csodás reggel az ébredő város. 🙂

Egyéb hatások? Nyugodt leszel, kiegyensúlyozott, békés. Elkezded elfogadni a világot olyannak, amilyen. Szépen elhagyod a kontrollmániát. A megfelelési kényszert. Megismered a tested, megtanulod elfogadni és szeretni magad olyannak, amilyen vagy. A jóga türelemre tanít. Megtapasztalod, hogy kemény munka, sok gyakorlás és lemondás útján jutsz mindig előrébb és előrébb. Aztán, mire három év múlva meg tudsz csinálni egy pózt, rájössz, hogy nem is ez a lényeg, hanem az út, ami odáig vezetett és formálta a személyiségedet, és amin folyamatosan rajta vagy.

BW: A munka után (vagy előtt) térjünk vissza a matracra. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Rita: Az utthita haszta pádángusthászana a kedvencem. Több kihívást jelentő ászana is van a sorozatban: most a rövid távú cél a lótusz. Ezzel egy időben dolgozom a hídon (úrdhva dhanurászana) és a hátrahajlításon. Ha meglesz a lótusz, jöhet a másik nagy kedvencem, a a baddha kónászana.

BW: Ahogy az lenni szokott, elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Rita! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Rita: Uddijána bandha, legyen ez a hónap bandhája. 🙂 Ez is kell ahhoz, hogy (jól) menjen a hátrahajlítás, az előre és hátraugrások, ezekben még sokat kell fejlődnöm. (Meg minden másban is, de most ezt választottam )

BW: Köszönöm az interjút!

Bernoulli mester és a légzés fizikája

Bernoulli astanga legzes

A jóga gyakorlása éppen olyan, mint amikor egy finom narancsot eszünk. A gyümölcs tele van hasznos tápanyagokkal és vitaminokkal, amelyek táplálják és gyógyítják a testünket. Vajon ismernünk kell-e a biokémiai műveletek pontos mechanikáját ahhoz, hogy megfelelően végbemenjenek? Természetesen az emésztési és felszívódási folyamatok működése nem csak a biokémikusok testének kiváltsága, hanem mindenkiben automatikusan lezajlanak. Éppen ezért, a vinyásza krama jóga rendszeres gyakorlói minden bizonnyal tapasztalták és jól ismerik a hosszú, mély és egyenletes hangos légzés hatását, de érdekességként nézzük meg, hogy milyen fizikai folyamatok adják a jelenség hátterét!

Miért van szükség a belső tűzre?

A vinyásza krama rendszer (astanga vinyásza jóga is ide tartozik) gyakorlása során a test és az elme intenzív tisztulási folyamaton megy keresztül. Ennek egyértelmű tünete az izzadás, később pedig ennek eredménye a ragyogó bőr, egészséges emésztőrendszeri működés és tiszta tekintet. Ahhoz, hogy az izzadás meginduljon természetesen hőre van szükség, akárcsak a finomabb szintű tisztulási folyamatokhoz. De hogyan is tudjuk feléleszteni a belső tüzet? Egyszerűbben, hogyan lehetséges a testünkön belül hőforrást létrehozni? A jóga elmés megoldást kínál: megfelelő légzéssel.

A hangos légzés kivitelezése

Az alkalmazott technika eltér a mindennapokban használt természetes légzésünktől, mivel a gégefedőt (amely megakadályozza, hogy étel vagy folyadék jusson a légcsőbe) részben le kell zárnunk (kb. 70%-ban). Emiatt keletkezik a jellegzetes sziszegő hang. Közben figyelni kell arra, hogy a hangszalagok lazák maradjanak, így elkerülhető, hogy “morgó” hangot adjunk ki, és felesleges feszültséget tartsunk fenn.

A következő rávezető technika segítségünkre lehet, amennyiben nehézségeink adódnának a kivitelezéssel: orron keresztül belélegzünk, lentről felfelé megtöltjük a tüdőt oxigénnel. Majd szájon át lassan ki, miközben suttogó “h” gégehangot hallatunk. Ha ez már stabilan megy, lassan váltunk a szájon való kilégzésről orron keresztülire úgy, hogy a légzés hangja megmaradjon. Figyeljünk arra, hogy a be- és kilégzések egyenlő hosszúak legyenek, a kiadott hang pedig minél egyenletesebb. Valójában azonban sohasem fogunk azonos hangot kapni ki- és belégzéskor. A belégzés mindig “sziszegőbb”, a kilégzés pedig inkább zöngétlen “h”-hoz hasonló. Fontos, hogy a ki- és belégzés között nincs légzés kint- illetve benntartás, folyamatosan vegyük a levegőt. A légzéshossz legalább négy másodperc irányonként, amit fejlődésünk előrehaladtával egyre inkább növelhetünk.

Bernoulli és a hangos légzés

Ennek a légzéstechnikának további előnye, hogy szabályossá teszi a levegő áramlását, ezáltal sokkal mélyebben tudjuk megtölteni oxigénnel a tüdő mindhárom szakaszát. A gégefedőt úgy lehet elképzelni, mint egy áramlásszabályzót a légcső bejáratánál. Mély lélegzet során a levegőáram elindul a tüdő felé, és elérkezik a gégefedőhöz, amely fojtásként viselkedik. A keskenyebb átmérőjű csőszakaszon nő az áramlási sebesség, és a Bernoulli-törvénynek megfelelően nyomásesés következik be. Az energiamegmaradás elve szerint egy rendszer összenergiája mindig állandó. Ha tehát a nagy áramlási sebesség miatt a mozgási energia megnő, egy másik energiafajtának csökkennie kell. Ebben az esetben a nyomóenergia alakul át mozgási- és hőenergiává. A keletkezett hő egy része pedig a rendszeren kívülre kerül, azaz mintegy belső kályhaként fűti a testünket. Innen ered tehát a hangos légzés fűtő hatása.

keplet

Látszik tehát, hogy fizikailag alátámasztott tény, hogy a hangos légzés felmelegíti a gyakorló testét. Azonban meg kell említeni, hogy a közvetlen hatás mellett számos egyéb olyan folyamatot is támogat, amelyek szintén részt vesznek a gyógyító folyamatokban. Éppen ezért az egyik legfontosabb elem az ászanagyakorlás során az egyenletes, mély és hangos légzés folyamatos fenntartása.

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved