Sharath konferencia 2013. január 20.

Astanga konferencia
Sharath Jois a Mysore-ban található Shri K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Institute vezető jógaoktatója. Az intézet az astanga jóga világközpontja, a legismertebb gyakorlók többsége Sharath tanítványa. A jógaoktatás főként Mysore-stílusban zajlik, tanítványok százai gyakorolnak minden hajnalban a shálában. Az ászanatanítás mellett az elméleti alapokra is nagy hangsúlyt fektetnek, ezért vasárnap délelőttönként az összes tanítvány összegyűlik a teremben, és kérdés-felelet formában tanulhatják a gurujuktól az astanga jóga tudományát.

Ezeken az úgynevezett konferenciákon az astanga jóga minden aspektusa szóba kerül: vannak kérdések konkrét ászanákkal vagy a sorozatokkal kapcsolatosan; a jamákkal és nijamákkal, illetve a tágabb értelemben vett jógikus életmóddal; sőt mélyebb filozófiai témák is felmerülnek. Természetesen a leghasznosabb az, ha a gyakorló a teremben ülve, közvetlenül a tanító szavait követheti végig, de nagyon tanulságos az elhivatott tanítványok jegyzeteit is elolvasni. Ezért időről időre mi is megjelentetjük néhány érdekes konferenciajegyzet fordítását.

„A mai konferencia üdítő, felemelő, mókás és tanulságos volt. Sharath számos témát említett meg, megválaszolt néhány kérdést, bemutatott pár egyszerű légzőgyakorlatot, beszélt az áldozatokról, az elhivatottságról és arról, hogy mi a jóga, sőt még viccekre is jutott idő.

Egy tanítvány azt kérdezte, hogy miért van különbség a rangidős tanárok (akik Gurujitől, azaz Srí K. Pattabhi Joistól* tanultak évekkel ezelőtt) oktatási módszere és a mai tanítás között. Sharath nem tudta visszafojtani a nevetést, majd megpróbálta elmagyarázni, hogy a jóga nem a testhelyzetekről szól; a testhelyzetek azért vannak, hogy segítsenek megszilárdítani a testet és az elmét – ez minden. A tanítvány újra és újra feltette ugyanezt a kérdést, mivel nem kapta meg a várt választ… Nem értette a lényeget… A jóga nem a testhelyzetekről szól, és nem is arról, hogy néhány úgynevezett rangidős tanár azt tanítja, hogy magunk előtt emeljük a karunkat szamaszthitiből, Sharath pedig azt, hogy oldalt vigyük őket… a jóga arról szól, hogy jövünk és gyakorlunk annak érdekében, hogy megszilárdítsuk a testet és az elmét, semmi más nem lényeges. A tanítvány újra kérdezett, ezúttal egy példát is hozott: ezek a rangidős tanárok azt mondják, hogy Guruji annak idején megengedte nekik, hogy elkezdjék a második sorozatot akkor is, ha nem tudtak felállni hídból, akkor ez most miért nincs így? Sharath elmagyarázta, hogy ez másképp van, mivel a testünknek készen kell állnia, és ha nem tudunk hátrahajlításból felállni, akkor a rendszer még nem készült fel a második sorozat ászanáira; nem lenne biztonságos. Az nem jóga, ha azért végzünk egy haladó gyakorlatot, mert mi azt akarjuk. Ennek a jógarendszernek az a lényege, hogy a lényegünkig hatoljon, megváltoztasson minket, éppen ezért ehhez időre és elhivatottságra van szükség, valamint arra, hogy képesek legyünk meghódolni amikor a változás elindul bennünk. Ugyanez a tanítvány kitartóan próbálkozott, hogy másik választ kapjon, ami kissé elkezdte zavarni Sharathot, így végül elmagyarázta, hogy az, hogy valaki eljött Mysore-ba három hónapra tanulni a 60’-as vagy 80’-as években, még nem szükségszerűen teszi őt rangidős tanárrá, és ha ezek a tanárok azzal büszkélkednek, hogy ők másképp tanítanak, úgy ahogy Guruji tanított, akkor ők sem értik a jóga lényegét. Röviden megemlítette, hogy számos ún. rangidős tanár sosem tanulta meg megfelelően az ászanákat, ők maguk sem tudják helyesen végezni őket, és ráadásul túl sok ászanát adnak a tanítványaiknak egyszerre mindössze azért, hogy szeressék őket, vagy azért, mert a tanítvány ezt akarja, függetlenül attól, hogy készen áll-e rá vagy sem. Ez nem jóga. Sharath elmagyarázta, hogy ő azért tanít így, mivel azt szeretné, hogy a tanítványai megértsék a jóga lényegét, a filozófiát, az ászanákat, azt, hogy mit jelent jógázni. Az, hogy a tanítványok tökéletességet érjenek el az ászanákban azért fontos neki, mivel ez bizonyítja, hogy elkötelezték magukat annak érdekében, hogy ezzel a jógával mélyre jussanak, hogy több legyen számukra, mint pusztán mozdulatok sorozata. Ez nagyon fontos, mivel a testnek készen kell állnia a soron következő testhelyzetre, és a tanár igazságtalanságot követ el a tanítvánnyal, ha túl sok ászanát ad neki, akár készen áll, akár nem. Sharath azt is megemlítette, hogy amikor Guruji fiatal volt, nagyon szigorúan tanított. Néhány ember, akik már nem ismerik el az intézetet, azzal büszkélkedik, hogy ők rangidős tanárok, sőt talán azzal is, hogy jobbak, mint Sharath, de lehet, hogy pont a jóga lényegét nem értik. Sharath gyönyörűen kifejezésre juttatta, hogy ő sem tud mindent; annyi mindent kell még tanulnia.

Ezután egy tanítvány azt kérdezte, hogy mit tegyünk, ha nem engedhetjük meg magunknak, hogy Indiába jöjjünk tanulni, de mégis szeretnénk elhivatott gyakorlást fenntartani. Nagyon tetszett a válasz a kérdésre. Azt megengedhetjük magunknak, hogy legyen mobilunk, finom ételünk, szép ruháink, stb. de a jógát már nem? Arról beszélt Sharath, hogy mennyi tanítványa van, akik hatalmas áldozatokat hoznak azért, hogy minden évben eljöhessenek tanulni tőle, hozzák a gyermekeiket, számos dolgot feladnak, hogy előkerítsék a pénzt az indiai útra és a tanulmányaikra, mivel az igazságot akarják tanulni arról, hogy mi a jóga, megfelelően akarják a gyakorlást elsajátítani az ő felügyelete alatt. Ha ennyi ember képest ezt megtenni, akkor bárki képes rá. Sok család jön gyerekekkel együtt, feladják az életüket, hogy megfelelő gyakorlást tanuljanak, hogy megértsék a jógát, hogy kifejezzék elkötelezettségüket a tanítói láncolat iránt – ha a szülők ilyen óriási áldozatra képesek, és elhozzák a gyerekeket, akkor ez bárki számára lehetséges. Kuncogott, és azt javasolta, hogy minden nap hagyjanak ki egy étkezést addig, amíg összegyűlik a pénz az útra.

Valaki azt kérdezte, hogy mit tegyünk, ha az emberek szidják a tanárunkat. Sharath egy pillanatra hátradőlt a székében, majd azt válaszolta: “A kutyák ugatása nem hallatszik fel a Mennybe.” Sokan sok mindent szidalmaznak. Nekünk figyelmen kívül kell hagyni a szavaikat.

Arról is beszélt, hogy lesznek olyanok, akik hiába jönnek gyakorolni, nem segít majd rajtuk, mivel nem akarják igazán őszintén, vagy lehet, hogy nem állnak rá készen… Ez olyan, mintha egy gyémántot adnánk egy majomnak. Nem fogja megérteni, hogy milyen értékes drágakövet kapott, és arra fogja használni, hogy krikettet játsszon vele. Ugyanígy vannak olyanok, akik gyakorolnak, de nem értik a lényeget, és nem arra használják a módszert, hogy stabillá tegyék az elméjüket és a testüket. Ez annak is lehet az eredménye, ha nem megfelelő módszerrel tanulnak. Ha valaki túl sok olyan ászanát kap, amelyre még nem áll készen, akkor ennek negatív hatása lesz a testre és az elmére, inkább felfújja az egót, nem pedig puhítja azt. Tehát nem csak a test számára fontos, hogy valóban mesterévé váljunk egy ászanának, így adva időt a testnek , hogy stabillá és kényelmessé tegye azt mielőtt tovább haladna a következőre, hanem az elme számára is létfontosságú.

Egy tanítvány azt kérdezte, hogy hogyan változott ez a módszer az évek alatt, ahhoz képest, ahogy Guruji tanította a korai években. Sharath azt válaszolta, hogy nem változott, egyáltalán nem. A jóga az idők kezdete óta jelen van, a Védák létezése óta. A jóga semmit sem változott, de az előfordulhat, hogy néhány ember próbálja megváltoztatni. Manapság vannak, akik már nem arra használják, amire szolgál – az elme és test megszilárdítására. Néhányan inkább arra használják, hogy YouTube videókat töltsenek fel a gyakorlásukról és számos rajongót szerezzenek, és megmutassák az embereknek, hogy képesek végrehajtani ezt vagy azt az ászanát. De nem ez a jóga célja. Ezek az emberek bizonyos módon megváltoztatták a jógát, de csak azt, hogy ők miért jógáznak, maga a jóga nem változott.

A pránájámával kapcsolatban Sharath elmagyarázta, hogy nem szabad tanulni addig, amíg az ászanák mesterévé nem válunk, ahogy a jóga szútrák is leírják. Szintén nem szabad könyvekből tanulni, mivel ezt tanártól tanítványnak kell átadni, és CSAKIS akkor, ha a tanítvány készen áll. Máskülönben nagyon rossz hatással lesz az elmére. Arra is szánt időt a konferencián, hogy bemutasson egy egyszerű váltott orrlyukas légzőtechnikát kumbhaka (légzésvisszatartás*) nélkül. A demonstráció után megkért mindenkit, hogy végezzék vele a gyakorlatot. Megmutatta a helyes kéztartást, és mindannyian vettünk öt lélegzetet a bal orrlyukon keresztül. Majd a következő belégzéskor átváltottunk a jobb oldalra és ott is ötször lélegeztünk. Azt tanácsolta, hogy ne tartsuk vissza a levegőt, engedjük szabadon áramolni. Ez segít az ászanagyakorlásban, a meditációban és a prána áramoltatásában.

Sharath arról is beszélt, hogy milyen fontos jó tanárnak lenni. Bárki képes az ászanákat helyesen végrehajtani, de a tanításhoz már tanulni és tanítani is megfelelően kell, ami nagyon nehéz, mivel minden ember más, és a testünk sem egyforma. Emberek vagyunk, de különböző helyekről jöttünk, másképp nézünk ki, ezért másképp is kell gyakorolnunk. Néhányunknak a kapótászana egyszerű, másoknak hosszú ideig kell rajta dolgoznia. Az ászanatanulásba fektetett kemény munka lényege az, hogy megtanuljuk a helyes módszert és tiszteljük a tanításokat. Ha valaki nem képes végrehajtani egy ászanát, akkor a tanár nem adhat neki többet csak azért, mert a tanítván többet akar. Elmesélt egy vicces történetet Rameshről, Guruji fiáról, aki már régen elhunyt. Sharath nagy szeretettel beszélt arról, hogy Ramesh milyen elkötelezett gyakorló és tanár volt. Nagyon spirituális volt, és rendíthetetlen a helyes módszer átadásában. Guruji nagyon szigorú tanár volt akkoriban, ezért Ramesh is úgy tanított, ahogy Guruji tanította őt. Volt egy indiai tanítvány, aki minden nap új ászanát akart! Egy napon Ramesh tartotta az órát, és ez a tanítvány azt mondta neki, hogy újabb ászanát kér. Ramesh tudta, hogy még nem áll készen erre (sem a teste, sem az elméje), ráadásul nem akart Guruji módszerével ellentétben új ászanát adni neki. Ehelyett azt mondta a tanítványnak, hogy ma egy nagyon különleges ászanát fog tanítani, a Rangászanát. Azt kérte a tanítványtól, hogy feküdjön az oldalára miközben a kezeivel a fejét fogja, majd végezze ezt a másik oldalra is, és ismételje ötször. A tanítvány nagyon izgatott volt, hogy új ászanát kap. Ekkor Guruji belépett a terembe, és megkérdezte a tanítványtól, hogy mit csinál, aki boldogan újságolta neki, hogy új ászanát kapott Rameshtől, a Rangászanát. Guruji felnevetett… hiszen nincs is ilyen ászana! Ranganátha valójában egy Dél-Indiában jól ismert istenség, az Úr Visnu pihenő formája.

A jegyzet forrása: http://www.theyogashala.org/2013/conference-notes-january-20-2013/

*a fordító megjegyzése

A guru parampará

Astanga parampara

A jóga ősi út az önmegvalósítás felé. Nehéz, sőt lehetetlen megmondani, hogy honnan is származik, sok tanítás forrása a homályba veszett, amint a Bhagavad Gítá 4.2. verse is megerősíti:

“Évam parampará-práptam
imam rádzsarsajó viduhu
sza kálénéha mahatá
jógó nastah parantapa”

(E legfelsőbb tudomány ily módon, a tanítványi láncolaton keresztül szállt alá, s a szent királyok így értették meg azt. Idővel azonban megszakadt e lánc, ezért tűnik az eredeti tudomány elveszettnek.)*

Vajon miért van az, hogy a jóga tudományát több ezer évesnek mondják az indiai tanítók, de az ismert írásos emlékek, mint például Patandzsali Jóga szútrái jelen tudásunk szerint alig több, mint kétezer évesek?

Nézzük először arra a kérdésre a választ, hogy mi az oka egyes jógairányzatok visszanyomozhatatlan eredetének. Régen a jóga tudományát a guru hagyományosan személyesen, szóban adta át a tanítványoknak. A tudásra vágyó keresők felkutatták a tanító általában nyugodt, eldugott helyen lévő lakóhelyét. Ezután először bizonyítaniuk kellett, hogy valóban őszinte a szándékuk: nem önző vágyak vezérlik őket, valamint hajlandóak keményen tanulni és engedelmeskedni a tudás megszerzéséért. Ekkor a guru elfogadta őket tanítványnak. Együtt éltek vele az otthonában, segítettek neki a mindennapi feladatokban, és közben a bölcs tanította őket. A gyakorlati elemeket és az elméletet egyaránt közvetlenül oktatta, azaz a tanulók figyelték a guru minden szavát és tettét, amelyeket azonnal meg is jegyeztek, nem kellett leírniuk, hogy később memorizálják. Ezt a tanítói hagyományt, amely generációról generációra pusztán szóban adta át a tudást srúti paramparának nevezzük. A parampará tanítói láncolatot jelent, a tanuló számára ismert volt a tanítójának a tanítója, a tanítójának a tanítójának a tanítója… és így tovább akár évezredekig visszamenően. A folytonosság tehát adott volt, és ez, illetve az alkalmas tanítványok gondos kiválasztása biztosította a tiszta tudás fennmaradását.

Miután a tanító áldásával a tanítványok is elkezdték továbbadni a megszerzett tudást, ugyanezt a hagyományt követték. Láthatjuk, hogy ehhez a rendszerhez néhány tulajdonság elengedhetetlenül szükséges: kiváló memória, tiszta szándékok és tisztelet a tanítónk iránt.

Természetesen az alkalmas tanítónak is egyedülálló tulajdonságokkal kellett rendelkeznie. B.K.S. Iyengar a következő jellemvonásokat tartja elengedhetetlennek a Pránájáma új megvilágításban című könyvében:

  • kifogástalan az észrevételeiben és ismereteiben ,
  • rendezettség a személyes gyakorlásában,
  • szilárd és eltökélt a tanulásban,
  • mentes a tettek gyümölcse utáni vágytól és
  • igaz szívű abban, amit annak érdekében tesz, hogy tanítványait a tudás igazi lényegét illetően eligazítsa.

A mi korunkban a fent említett magas követelmények miatt már nagyon ritkán alkalmazzák ezt a tanítási módszert, de azért találhatunk rá példát: az astanga jógában a pránájáma oktatást az én Tanítóm a mai napig így végzi. Ha felkészültnek találja a tanítványt, akkor egyénileg tanítja őt. Nincsenek jegyzetek vagy csoportos tanórák, csak a tanár példája és szavai. Ezeket a kivételesen értékes gyakorlatokat ugyanis így a leghatékonyabb és legbiztonságosabb átadni, hiszen megfelelő útmutatás nélkül akár árthatnak is a jóhiszemű gyakorlónak.

Egy másik példa az astanga vinyásza jóga eredetéhez kötődik. Tirumalai Krishnamacharya 16 évesen álmában utasítást kapott Nathamunitól, hogy keresse fel Alvar Tirunagari városát. A fiatal jógi engedelmeskedett, és mikor elért a céljához transzba esett. Ekkor megjelent előtte három bölcs, köztük Nathamuni is. Meghallgatta tőlük a rég elveszett legendás könyv, a Jóga Rahaszja verseit, amelyeket azonnal memorizált, és ébredése után is emlékezett rájuk. Írásban is rögzítette, így az ő kegyéből számunkra is elérhetővé vált a remekmű. Később tanulmányai befejezése után zarándokútra indult a Himalájába, ahol  egy barlangban rátalált mesterére, Srí Ramamohan Brahmacarira. Hét és fél évet töltött vele és családjával, mialatt ászanát, pránájámát és jógafilozófiát tanult a bölcstől. Mikor véget értek a tanulóévei, megkérdezte a tanítóját, hogy mit kér fizetségül. Srí Ramamohana Brahmacari azt válaszolta, hogy “keress magadnak feleséget, alapítsatok családot és tanítsd a jógát”. Krishnamacharya nem csak eszményi jógamester volt, hanem tanítvány is, hiszen a kérést tökéletesen teljesítette.

Sajnos az idő múlásával a srúti parampará továbbfűzéséhez szükséges jellemvonások gyengültek az emberiségben, és a tudás lassan kezdett eltorzulni. Az astanga jóga** esetében is eljött az a pont, ahol a tanítók és tanítványok alkalmatlansága miatt már nem lehetett tisztán fenntartani a hagyományt a srúti parampará útján. Alighanem ez volt az az időpont, amikor a nagy bölcs, Patandzsali Maharishi színre lépett; látta, hogy a tanítványok már nem tudják pontosan továbbadni a tanítójuk tudását, sőt az is elképzelhető, hogy addigra már teljesen eltűnt az astanga jóga tradíció, megszakadt a tanítói láncolat. Viszont mivel rendkívül értékes és hasznos tudásról van szó, ezért a nagy bölcs úgy döntött, hogy igazodik a kor igényeihez, és írásban rögzíti az astanga jóga legfontosabb elemeit.

A szútra műfaját választotta, azaz rendkívül rövid és tömör aforizmákban foglalta össze az önmegvalósítási út leglényegesebb pontjait. A Tanítóm, prof. Narasimhan találó hasonlatot használt a műfaj jellemzésére, amely szerinte olyan, mint a rövid vázlatpontok, amelyeket a modern kor előadói vetítenek ki előadásuk során. Meg lehet-e érteni például egy tantárgy előadását csupán a prezentáció szövegéből? Valljuk be, meglehetősen nehezen. Félremagyarázások táptalajaként szolgálna, ha mindenki csak olvasná a kivetített szöveget, de nem hallaná az előadót. Ezért feltétlenül szükséges mellé a szóbeli magyarázatot is nyomon követni. De ha például az előadó tanár gyakornoka már meghallgatta az előadást, és meg is valósította a benne foglaltakat, akkor számára elegendő, ha a tanára átadja neki a prezentáció diasorozatát, és a segítségével ő is megfelelően elő tudja adni az anyagot a diákoknak.

A példából látszik, hogy ma is változatlanul fontos találni egy megfelelő tanítót, aki az ő tanárai tudását átadja nekünk. A különbség annyi, hogy nekünk szerencsére már rendelkezésünkre állnak az irányadó pontok, amelyekhez lehet viszonyulni, és ezért végtelen hálával tartozunk Patandzsali Maharishinek.

*A fordítás forrása: A Bhadavad Gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust 2006. második kiadás.
**Nyolcágú jógarendszer

Astanga Vinyásza Jóga

Astanga Vinyásza Jóga

Astanga jóga mysore

„viná vinyásza jógéna ászanádin na kárajét”
Óh, jógi, ne végezz ászanát vinyásza nélkül!
Vámana rishi: Jóga korunta

Az „astanga” szanszkrit szó jelentése – nyolc ág – Patandzsali nyolclépcsős jógarendszerére utal. Patandzsali Maharishi feltehetőleg az i.e. 2. században élt nagy indiai bölcs volt, aki megírta a jóga szútrákat. A tömör aforizmákban nyolc lépcsőből álló módszert javasol a szamádhi (megvilágosodás) eléréséhez, innen kapta nevét az astanga (nyolcágú) jóga.

A rendszer célja tehát a szamádhi állapotába jutás, az ezt elősegítő lépcsőfokok pedig a következők:
• erkölcsi előírások,
• önfegyelem gyakorlása,
• ászanák,
• légzőgyakorlatok,
• érzékek visszavonása,
• koncentráció,
• meditáció és
• szamádhi.

Ezek alapján az ászana csak piciny szelet az egészből, mégis rendkívül fontos szerepe van abban, hogy később tovább tudjunk lépni a további szintek irányába. Ekkor gyakorlatilag a test felkészítése zajlik az akár több óráig tartó stabil, kényelmes ülőhelyzet (lótusz, sziddhászana) fenntartására, amelyre a légző- majd meditációs gyakorlatok során nagy szükségünk lesz. A ma ismert astanga vinyásza sorozatokat Sri Krishna Pattabhi Jois tette világhírűvé, aki a legendás Sri Krishnamacharya tanítványa volt. A vinyásza rendszer a mozgás és a légzés szigorú összhangját jelenti. Lényege az, hogy minden egyes ki- és belégzésre meghatározott mozdulatot végzünk, az ászanákat pedig öt vagy több légzésig tartjuk.

A rendszer lelke az úgynevezett triszthána (a figyelem három fókusza), azaz az ászana, a hangos légzés és a dristi.

Az ászanákat a bandhák teszik könnyeddé, stabillá és biztonságossá. A bandhák fizikai szinten izomzárakat jelentenek, a finom testen belül pedig a prána (életerő) szabályozását irányítják. A légzés hangja olyan, mint a tenger hullámainak morajlása illetve sokan Darth Vader légzéstechnikáját is felfedezni vélik benne. A dristi a tekintet fókuszálása, megfelelő végrehajtásával nyugodt és tiszta elmével végezhetjük a sorozatokat.

Az astanga vinyásza rendszerben fix ászanasorozatokat gyakorlunk, szám szerint hatot, mindenki a számára megfelelő(ke)t, amelyeket változatlan formában végzünk hetente hatszor.

A sorozatokat három csoportba soroljuk:

• Jóga csikitsza (jóga terápia): a fizikai test rendbetételére szolgál.
• Nádi sódhana (nádik tisztítása): az idegrendszer tisztítását végzi.
• Szthíra Bhága A, B, C, D (szilárd erő): az előző hatások elmélyítése a célja.

A szombat, illetve a teli- és újhold napjai hagyományosan pihenőnapok. A sorozat ászanái egymásra épülnek, ezért tradicionálisan a gyakorlás addig tart, amíg el nem jutunk addig a testhelyzetig, amelyet már nem tudunk végrehajtani, ekkor a levezetés után relaxáció következik. Ha elértünk odáig, hogy a sorozat minden ászanáját megfelelően el tudjuk végezni, a tanítónk engedélyével továbbléphetünk a következő sorozatra. Ezzel a módszerrel bármilyen adottságokkal rendelkező gyakorló részesülhet a rendszer jótékony hatásaiból, és nem utolsósorban elkerülhetőek a sérülések. Ezt az ún. Mysore stílusú órákon lehetséges kivitelezni, ahol a vezetett órával ellentétben mindenki a saját légzésritmusára gyakorol, a tanár pedig lehetőséget kap arra, hogy mindenkinek az egyéni állapota szerint nyújtson segítséget. Egy nyugati astanga iskola órarendjében általában két óratípus található: a már említett Mysore- és a vezetett óra. Hagyományosan reggel, még napfelkelte előtt ideális megkezdeni a gyakorlást, manapság ezt (főként kezdetben) nehéz beilleszteni a mindennapokba. Érdekességként megemlíteném, hogy az indiai Mysore-ban, az astanga fővárosában a három legnagyobb jógaiskola közül mindössze egyikben tartanak vezetett órát, ott is csak heti egyszer. A vezetett óra elsődleges célja az ászana sorrend és az őket összekötő mozdulatok precíz elsajátítása. Mindenesetre óratípustól függetlenül ne lepődjünk meg, ha a tanártól finom vagy határozott érintéssel, testtel történő igazításokat kapunk, ez a stílus jellemzője. A tanár szakértő segítségével könnyebb a gyakorlónak megérteni az ászanák lényegét, a haladás irányát és elmélyülni bennük.

Összességében tehát az astanga célirányos, lépcsőzetes rendszert kínál azoknak, akik a szamádhi felé törekednek. Végül kötelességünk mindenkit figyelmeztetni a fellépő mellékhatásokra: testünk és elménk hihetetlen erőssé és egészségessé válik a gyakorlás által!

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved