ParamaGuru Sharath Jois 2017 Europe tour – Harmadik-negyedik nap

Sharath Europe Tour 2017

Harmadik naptól a reggelek rutinszerűen telnek. A világ minden részéről ideözönlött astangás arcok, fegyelmezetten várják a 6:30-as kapunyitást. A résztvevők köre igen színes. Van itt Svéd-Indiai Harvardon végzett pockos professzor, Norvég-Török astanga szimpatizáns jin jóga tanár, Orosz táncoslány, profi fotós Új-Delhiből. A sokszínű kulturális felhozatalt tovább édesíti, hogy a workshopnak helyet adó komplexum tisztaságát, látszólag, jópár menekült státuszú takarítóknak köszönhetjük.

A 7 órás kezdésig van idő elmélkedni is. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehetek. Rátalálni egy hiteles astanga GURU-ra, hosszú éveket gyakorolni szigorú felügyelete alatt, csatlakozni általa az astanga PARAMPARÁ-hoz kivételes ajándék.

Mi is az a paramapara? Miért van kiemelkedő jelentősége a jógában?

parampara

A parampara a tudás, amelyet a tanár a tanítványára hagyományoz. A parampara szanszkrit szó jelentése a tudás átadásának legértékesebb formáját, a közvetlen és tapasztalati tudás átadását fejezi ki. Ez minden tanítói láncolat alapja: az évezredes tanítás megőrzésének láncolatában a tanár és tanítványa a láncszemek. A jógatanításnak a paramparaból kell származnia ahhoz, hogy hatékony, igaz és teljes legyen.

A tudást csak azt követően lehet átadni, hogy a tanítvány már éveket töltött egy tapasztalt guruval, egy olyan tanárral, akinek a tanítvány testét, szellemét, beszédét és belső lényét teljes mértékben átadta; a tanítvány csak ezt követően válik alkalmassá a tudás befogadására. A tudás átadásának a tanár és tanítványa között ily módon történő átadása a parampara.
A tanítvány dharmája, vagyis kötelessége az odaadó gyakorlás valamint az, hogy törekedjen a guru tanításainak megértésére. A tudás – és a jóga – tökéletessége több, mint egyszerűen megtanulni a gyakorlást; a tudás a tanítvány és a tanár közötti kölcsönös szeretetből és tiszteletből fakad, és ennek a kapcsolatnak a kiműveléséhez elkerülhetetlenül idő kell.
A tanár kötelessége az, hogy pontosan a gurujától tanult módon tanítsa a jógát, jó szívvel és nemes szándékkal, jó célra törekedve. A tanításban még szikrája se legyen ártó szándéknak. A tanár semmiben sem tévesztheti meg tanítványát és nem térhet el attól, amire őt magát megtanították.
A tanár és a tanítvány közötti köteléknek, amely egy bőséges spirituális örökség alapját képezi, Indiában több ezer éves hagyománya van. A tanár meg tudja szilárdítani tanítványait – erőssé tudja őket tenni akkor, ha meginognának. A tanár olyan, mint egy apa vagy egy anya, aki tanítványa minden egyes spirituális lépésénél jelen van és ügyel azokra.

ParamaGuru Sharath Jois 2017 Europe tour – Második nap

Day2x

Hosszú a sor a GURU lábáig…

A workshop első két napján a résztvevők mindegyike első sorozatot gyakorolt. Holnaptól két óra lesz, 7-től vezetett első sorozat, majd utána vezetett második.
Praktikus okokból kifolyólag a mai napra tették a “búcsúzkodást” a szervezők, amikor is a GURU színe elé lehet járulni egyénileg. Valaki fényképezkedik Vele – legyen mit az otthoni oltárra kitenni (vagy facebook-ra, instagramra feltölteni…) – valaki pedig ilyenkor érinti meg a lábát.

Miért is érintjük meg a GURU lábát? (persze, csak ha belülről fakad)

A Guru lábának megérintése a tisztelet és nagyrabecsülés, de egyben tanulás kifejezése is. Az alázatosság megtanulásával a spirituális fejlődésünket segítjük elő. Az alázat tanulási helyzetet teremt számunkra. Végül is, amikor akár egy diksha (beavató), akár egy shiksha (tanító) Gurut elfogadunk, annak az az oka, hogy szeretnénk azt a Gurut utánozni. A lába megérintése által nem csak azt fejezzük ki, hogy Őt készen állunk meghallgatni, hanem azt is, hogy önmagunk átváltoztatására és megerősítésére is készen állunk.

Károly további élményeivel hamarosan jelentkezünk 🙂

ParamaGuru Sharath Jois 2017 Europe tour – Nulladik nap

FullSizeRender

Nagy örömünkre a Mysore-i KPJAYI igazgatója, Sharath Jois két év elteltével ismét Európába látogat. A menetrend a szokásos – két évvel ezelőtti – : Koppenhága, Stokholm, London.

A koppenhágai bandhás különítmény nagy része már a helyszínen várja a holnapi kezdést. Anita, Bogi és Karcsi a városban aklimatizálódik, én hamarosan érkezem.

Izgatottan várjuk a holnap reggelt 🙂

Sharath-Europe-2017

Interjú Harmony Slater-el

Harmony Ashtanga

Hamarosan első alkalommal hazánkba érkezik Harmony Slater Kanadából, a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet, Mysore) legmagasabb szintű képesítésével – Certified – rendelkező tanára. Ennek apropóján készítettünk vele egy izgalmas interjút. Nyolc kérdés és nyolc válasz a nyolcágú jógarendszerről. Hitről, kételyről, gurukról és még sok minden másról.

BW:
Az életrajzod olvasva azt láthatjuk, hogy már most egy hosszú és izgalmas utat tettél meg jóga „karriered” során. Astangás nézőpontból szemlélve, szerinted, előny vagy hátrány az, hogy a nyolcrétű ösvényre lépés előtt meditációs technikák elsajátításával kezdted meg utad, illetve diplomákat szereztél teológiából és filozófiából? Ezek az ösvény másik végének tűnnek, ahhoz képest, amit most tanítasz.
Harmony: Azt hiszem előny volt a filozófia és a buddhista meditációs technikák iránti érdeklődésemen keresztül rátalálni a jóga nyolcrétű ösvényére. Hamar megértettem, hogy az ászana-gyakorlás egy fegyelmezett életmód része.  Az Astanga Jóga testi és légző „gyakorlatai” egy olyan módszert nyújtanak számunkra, amely az Én-Felismeréshez, vagy a bennünk levő Tiszta Tudat felfedéséhez vezet. Ez pedig nagyon is összefügg azzal, amit most tanítok, és azzal, ahogy megpróbálom felhívni a tanulóim figyelmét az ászanagyakorlás benső működésmechanizmusaira.

BW: Tradicionálisan az astanga jógát parampara (guru–shishya tradíció) rendszerben oktatják. Tud-e hatékony lenni manapság ez az ősi oktatási metódus, amikor rengeteg a tanítvány, Guru-ból viszont kevés van? Milyen a kapcsolatod a Guruddal, Paramaguru Sharath Joisszal?
Harmony: Ez egy remek kérdés! Természetesen óriási előny egy tanítói láncolat tanárától tanulni. Ha személyesen nem találkozhatsz a tradíció Gurujával, de olyan emberrel gyakorolsz és attól tanulsz, aki időt töltött vele, akkor biztos lehetsz abban, hogy helyesen sajátítod el a módszert.

Paramaguru R. Sharath Jois 25 évet töltött tanulással nagyapja, Sri K. Patthabi Jois (Guruji) mellett, aki 25 éven keresztül tanult Sri T. Krishnamacharyatól, aki Yogeshwara Ramamohana Brahmacharitől tanult. Ezen guruk mindegyike éveket töltött abban a tradícióban, amit tanult, és azt állítja, hogy továbbadja az elsajátított tanításokat és gyakorlatokat.

Sharath Joisnak van néhány régebbi tanítványa, akiket publikusan is elismer tanárként, s akik ezeket a tanításokat az ő jóváhagyásával adják tovább. Ha nem tudod otthagyni a munkád, a családod vagy az otthonod, hogy közvetlen vele gyakorolj, akkor egy olyan tanárral való gyakorlás, aki vele vagy az ő tanárával (Guruji) gyakorolt éveken keresztül, egy nagyon hiteles élményt fog nyújtani erről az irányzatról. Ezek a tanárok a láncolaton belül oktatnak. Részei az átadás fonalának – a paramparának.

A kapcsolatom Paramaguru Sharath Joisszal folyamatosan fejlődik már tizenhárom éve. Nem volt mindig egyszerű a viszonyunk, ahogy a legtöbb kapcsolatban, ebben is voltak feszült időszakok.

Azért jöttem Mysore-ba, hogy a nagyapjától, Sri K. Patthabi Joistól tanuljak, így gyakorlásom első éveiben Guruji volt a kiemelt személy számomra. Halála után néhány évembe telt elfogadni Sharath-ot tanáromnak, de miután meghoztam ezt a tudatos döntést, a kapcsolatunk megszilárdult.

Nem lehet lenyűgözni Sharath-ot puszta fizikai adottságokkal vagy bájjal. Nem célja, hogy tanítványokat gyűjtsön maga köré, vagy megszerettesse magát az emberekkel. Sokszor kerestem a társaságát a helyeslésére vagy az útmutatására vágyva, és ő mindig visszatolta ezek felelősségét nekem. Az ő tanítási módszere erősebbé tett és önbizalmat adott tanári és anyai készségeimben és abban a képességemben, hogy meg tudok hozni fontos döntéseket az életemben.

Mostanában úgy érzem, hogy a kapcsolatunk édes, és kölcsönös tisztelettel teli. Nagyon hálás vagyok neki és nagyapjának. Paramaguru Sharath Jois valóban továbbadja ezt a gyakorlást, és a leghitelesebb módon oktatja, ahogy ő is tanulta Gurujától. Nagyon mély, személyes tapasztalattal rendelkezik a gyakorlásról, amit képes tisztán továbbadni. Megtiszteltetés és áldás számomra, hogy ilyen sok időt tölthettem Mysore-ban a jelenlétében, és hogy Certified Tanárrá válhattam az Astanga Jóga Paramparában.

Guruji and Harmony
Guruji Sharath Jois and Harmony
SaraswhathiJi and Harmony

BW: A minap izgalmas kérdést intézett hozzám az egyik tanítvány: hogy lesz valakiből Guru? Te ezt hogy látod? És még megtoldanám a kérdést annyival: hogy lesz valakiből Paramaguru? Mit is takar a Paramaguru megnevezés?
Harmony: Guruji (Sri K. Patthabi Jois) mindig emlékeztetett arra minket, hogy ő soha nem nevezte magát „Gurunak”, hanem mi, a tanítványai voltunk azok, akik így nevezték el. Gyakran mondogatta, hogy „Én tanítvány vagyok, ti hívtok Gurunak”.
Úgyhogy azt gondolom, ez azt jelenti, hogy a tanítványok döntik el, kit fogadnak el Gurunak, és a tanárnak magának kevés beleszólása van ebbe a kinyilatkoztatásba.
Számomra a Guru egy olyan személy, akinek megvan a képessége ahhoz, hogy felébressze a tudatosságomat. Aki segít nekem fejlődni spirituálisan, és képletesen értve felnyitja a szemem, hogy lássam a tudatlanság rejtett birodalmát vagy a vakság területeit. Indiában van egy mondás: édesanyád az első Gurud. Ezzel egyetértek. Anyaként tapasztalom, mennyire fontos, hogy szeretettel és türelemmel irányítsam, oktassam és segítsem fiamat a tanulásban, növekedésben és a világ felfedezésében, miközben értékeket és tanulságokat adok át neki, hogyan legyen jó ember. Ezen tanítások legnagyobb része nem szóbeli.
És valójában ez egy Guru feladata, hogy illusztrálja az életén keresztül, hogyan legyünk jó emberek a világban, és rámutasson azokra a területekre magunkban, amelyek fejlesztésén még dolgoznunk kell; érdekes módon ezek a tanítások is gyakran nem szóbeliek.
A „Parama” jelentése legfőbb vagy legmagasabb, a „Guru” kifejezés pedig tanárt jelent. Olyan embert jelöl, aki kicsit fontosabb, mint egy egyszerű tudományt vagy művészetet oktató személy. Spirituális vezetőt vagy inspiráló egyént neveznek így, egy különleges embert, akire a tanítvány bizonyos módon hasonlítani szeretne.

Az Advayataraka Upanishad 16. versszakában így olvasható:

„A gu szótag jelentése sötétség, a ru szótag őt jelöli, aki eloszlatja azt, a sötétség eloszlatásának képessége okán nevezik őt gurunak.”

Tehát a Guru az, aki megszünteti a sötétséget vagy a tudatlanságot egy másik személyben, hogy felfedje a tudás fényét, ami mindig is ott rejtőzött benne.
Amikor Sharath Jois ellátogatott a Himalájába néhány évvel ezelőtt, megkapta a Paramaguru, vagyis „Tekintélyes Tanár” címet az ott élő Szent Bábáktól (szannjászik), mivel tanítványok nagy táborát oktatja, akik mind felnéznek rá, mint mesterükre.

BW: Nagy változásokról hallani Mysore-ból. Úgy hírlik, Paramaguru Sharath Jois új shalába költözik, és hogy idén – sok év után először – nem is lesz „idény” Mysore-ban, mivel még nem készült el az új intézmény. Lehet erről valamit bővebben tudni?
Harmony: Amennyire én tudom, Sharath azt mondta, hogy a következő idényben nem fog tanítani, hogy segítsen a lányának az iskoláztatásban, és hogy több időt töltsön a családjával. Tehát ilyen módon nem lesz elérhető egy „szokásos idény” keretein belül 2017-2018-ban.

Volt néhány megjegyzése arra nézve, hogy építeni szeretne egy új, nagyobb shálát a tőle tanulni vágyó tanítványoknak, de arról nincs hír, hogy ez a projekt elkezdődött volna, vagy hogy mikor lesz befejezve. Minden más ebben a témában puszta spekuláció, mivel Sharath nem tett semmilyen biztos kijelentést a terveihez kapcsolódóan vagy arra vonatkozóan, hogy visszatér-e, vagy sem ezután az idény után a tanításhoz.

Harmony
Harmony ashtanga
Harmony yoga

BW: Az astanga vinyásza jóga egy igen intenzív rendszer, heti hatszor gyakorlunk ászanát, lehetőleg a kora reggeli órákban. Sok esetben ez komoly lemondással jár a gyakorlók részéről. Időben kell lefeküdni, nem mindegy mit, és mikor eszünk stb. Számos gyakorlónál eljön a pillanat, amikor elkezd kételkedni a gyakorlást illetően. Volt-e ilyen az életedben? Mit javasolsz a kételkedő gyakorlóknak?
Harmony: A Jóga szútrák első fejezetének 30. versszakában Patandzsali a kételyt (samshaya) a kilenc akadály közé sorolja, amely a jóga gyakorlója előtt feltűnik.

Teljesen normális az elme azon hajlama, hogy kételyeket támasszon abba az irányba, miért is gyakorolunk, és hogy fenntartható-e ez, vagy sem. A kétely a jóga növekedését akadályozza az emberben. Azonban egy remek kiindulási pont lehet, vagy hátraléphetünk egyet, és még tisztábban láthatjuk a gyakorlás iránti motivációnkat.

Az Astanga Jóga Módszer egy teljes életmódot felölelő tudomány. Nagyon sokat követel a gyakorlóktól.

Tapasztalatom szerint nagyon sok minden természetesen esett ki az életformámból. Nem kellett kényszerítenem magam a változásra vagy az elengedésre, a személyiségem átalakulása, a vágyaim és szokásaim spontán módon nyilvánultak meg belülről. Néhány év múltán az életem teljesen másként nézett ki. Ez a folyamat nem egy egyszeri váltás volt, sokkal inkább egy állandó, fokozatos elengedése a múltnak, hogy magamba fogadjak egy új teret, egy tisztább megértést, és a jóga mélyebb megélését.

Azokban a pillanatokban, amikor elgondolkozom azon, vajon megérte-e ez a fájdalmas folyamat, amin keresztülmentem, a sok áldozatot és lemondást, az a tény nyugtat meg, hogy sejtszinten tudom, hogy ettől a gyakorlástól jobb ma az életem. Egy boldog, kiegyensúlyozottabb személy vagyok, mentálisan, érzelmileg és fizikálisan egészségesebb. A fiam anyja legjobb változatát kapja minden nap, és az Astanga Jóga módszere nélkül talán ma nem lennék itt, hogy ezt az üzenetet közvetítsem felétek.

Néha el kell engednünk a szabályokhoz való ragaszkodásunk azért, hogy teret adjunk az életünk kibontakozásának. Ez a „gyakorlás szabályaihoz” való túlzott ragaszkodásra is igaz. Meg kell tanulnunk beilleszteni a gyakorlást egy teljes és gazdag életbe, tele emberekkel, tevékenységekkel és olyan dolgokkal, amelyeket szeretünk. Nem kell magunkat feláldoznunk a sadhana oltárán, inkább örömmel kell megtanulni, hogyan adjunk, majd kapjunk újra és újra, ahogy minden élményünket elkezdik kiszínezni abból az időráfordításból származó előnyök, amelyeket egy megértésünkön túli erőnek szentelünk.

BW: Az astanga vinyásza jóga tradícióban a gyakorlók először az ászanákkal ismerkednek meg, majd, jó esetben, jönnek a jamák, nijamák. Mi van a többi ággal, mikor gyakorlunk pránájámát, meditációt? Hogyan működik ez az irányzat?
Harmony: Guruji mindig arról beszélt, hogy az Astanga Jóga módszerébe az ászanákon keresztül vezet az út. Azt mondta, hogy csak azután gyakorolhatók a jamák és nijamák, miután a tanulók elkezdenek tudatosabban tartózkodni a testükben és elkezdik növelni az érzetek iránti tudatosságuk. Az elme természetszerűleg fog olyan viselkedésekhez vonzódni, amelyek nem károsak, igazak, és nem korlátozzák a személy energiáit.

A dharmával (az univerzum egyetemes törvénye) szorosan összhangban levő elme és test eredménye, hogy az egyén a természetesség, megelégedettség, fegyelmezettség és befelé figyelés állapotában létezik, illetve önmagát egy nagyobb valami részeként látja, nem csupán egyedülálló tapasztalatként. Ezek a jamák és nijamák – a jóga első két ága.

Az ászana gyakorlásunk közben tudatosítjuk a légzésünket. Elkezdjük mélyíteni és hosszabbá tenni a légvételt a vinyászán keresztül, és ez a pránájáma – a prana, vagy levegő kiterjesztése – kezdete. Paramaguru Sharath Jois arra oktatja a tanulókat, hogy gyakoroljanak egy egyszerű, váltott orrlyukú légzést az első sorozat végén. Ez a pránájáma gyakorlat remek kiindulási pontja a negyedik ágnak. Haladóbb pránájáma gyakorlatokat hosszabb Kumbhakákkal (légzés visszatartással) a gyakorlás egy későbbi fázisában tanulnak meg a gyakorlók, általában a középhaladó vagy a haladó sorozat elsajátítása után.

A jóga ezen ágazatában nincsen egy hivatalos meditációs módszer. Sharath gyakran hangoztatja a tanítványoknak, hogy az egyik leghatásosabb módja annak, hogy lecsendesítsük és fókuszáljuk az elmét, és ezáltal felkészítsük a koncentráció mélyebb állapotaira, a Dzsapa (mantra ismétlés). Azt mondja a gyakorlóknak, hogy ismételjenek el egy általuk választott, vagy a tanáruk által javasolt mantrát 108-szor. Ez a gyakorlat remek kiindulópontja az elme irányításának és a koncentrálásnak, ami aztán befelé fordíthatja a figyelmet.

Pattabhi Jois és Sharath Jois azt tanítja a Dhjánáról (meditáció) – ahogy az a Jóga Szútrákban is írva van -, hogy ez az az állapot, ami meghaladja az elmét és spontán módon keletkezik, amikor a gyakorló megszilárdította magában az első négy ágat.

A Pratjáháraval kezdődik, a jóga ötödik ágával, ami az elme érzékektől való visszavonulását jelenti, s melynek tetőpontján a gyakorló mindent Egynek lát. A Dharanát, a koncentráció mély állapotát a Dhjána követi, a meditáció zavartalan folyamata, majd a Szamádhi, az egyén teljes beleolvadása a Felsőbb Énbe.

Family yoga
Harmony 7th series
RED HArmony

BW: Az astanga jóga alapvetően egy önismereti rendszer, nem vallás. Mi a jelentősége mégis a rendszeren belül található – ötödik nijama – „Ishvara Pranidhana”-nak, az „Isten iránti odaadás”-nak? Most akkor a gyakorlóknak hinniük kell valamiben? Hogy is van ez?
Harmony: Ez egy nagyon jó kérdés. A Jóga Szútrák nem beszélnek Istenről, vagy arról, hogy hinni kéne egy istenben, vagy bármilyen más istenségben. Érdekes módon Patandzsáli jóga-megközelítése egészen tudományos. Azonban a jóga gyakorlójaként valamiben hinnünk kell. Ezen felül gyakorlásunk során ápolnunk kell magunkban két tulajdonságot: az alázatot és a jóindulatot.

Lehet, hogy valaki a gyakorlás erejében hisz, vagy minden tudat és élőlény összekapcsolódásában. De irányulhat ez a hit egy univerzális energia vagy egy ősi rezgés felé, illetve megnevezhető Isten vagy egy bizonyos istenség is a hit tárgyaként. Mindazonáltal, függetlenül attól, hogy miben hisz, a gyakorlónak tisztán kell látnia magát valami óriási részeként, ami túlmutat a teljes megértésen és irányításon.

Természetesen sok egyéb lehetőség is van, és maga Patandzsáli azt írja az első fejezet 27. versszakában, hogy „Az Om az a szótag, ami a legjobban kifejezi Ishvarát”, a 28. versszakban pedig ezt: „Az Om elmélkedéssel és érzéssel végzett ismétlése a koncentráció mélyebb állapotát idézi elő”.

Látható tehát a Jóga Szútrákban, hogy a valamihez való kapcsolódás érzése – amely egy része az Om ősi hangzásának, mely a mindennapos Dzsapázás során végzett ismétlés közben következik be – az, ami az Ishvara Pranidhana művelésének módszereként van előírva.

BW: Certified tanárként járod a világot és terjeszted az astanga jóga tanításait úgy, ahogy Mysore-ban tanultad. Mi a tapasztalatod, mindenhol azonos hatást fejt ki a tradícó, vagy vannak helyi sajátosságok? Hasonló dolgok foglalkoztatják az egyes országok gyakorlóit, vagy függ a helyi kulturális környezettől a felmerülő kérdések, kételyek mibenléte? Tudnál egy példát is mondani, mi volt az eddigi legérdekesebb kérdés, amit a témában feltettek Neked?
Harmony:

Az Astanga Jóga tanításai nagyjából azonos hatást fejtenek ki minden emberre, mivel több a hasonlóság, mint a különbség abban, ahogy emberi létünk megéljük. Ha a tanítvány nyitott arra, hogy felengedje a mélyen elrejtett érzelmeit, emlékeit és meggyőződéseit a felszínre, és megvizsgálja azokat, a gyakorlást mint eszközt használva mindehhez, akkor ez a módszer működni fog. Ha a tanulót gátolja a kultúrája, vagy személyes háttere, vagy félelme, akkor hosszabb időbe is telhet, míg működni fog, úgyhogy az arányok változóak az egyes gyakorlók körében.

A kérdések és kételyek, amelyekkel az egyének szembe kerülnek, nagyon hasonlóak.

Az élet gyors és tevékenységekkel teli, és tapasztalatom szerint a legtöbb tanuló ilyen kérdéseket tesz fel: „Fenntartható ez a gyakorlás?”, „Nekem való ez a gyakorlás?”, „Hogy tudok felkelni ilyen korán minden reggel?”, „Hogyan tudom fenntartani a gyakorlásomat úgy, hogy közben a családommal is foglalkozom?”.

 A válasz mindegyik felsorolt kételyre: „Igen, van, lesz mód rá”. Néha az út nem egyenes, és néha meg kell változtatnunk a gyakorlásról szóló elképzelésünket: mit jelent és hogyan néz ki a „gyakorlás”. Az Astanga módszer arról szól, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk rugalmasak, nem csupán a testünkben, hanem a gyakorláshoz való hozzáállásunkban is. Gyakran a szabályokhoz való túlzott ragaszkodás az akadály.

Az egyik legérdekesebb kérdés, amit valaha feltettek nekem a következő: „Elérem a megvilágosodást ezzel a gyakorlással?”

Azt válaszoltam rá: „Gyakorolj tovább és meg fogod tudni”.

BW: Köszönöm szépen az interjút! Várunk szeretettel Budapest-en!

Az interjú készítésében közreműködött Dobai Dani. Angolról magyarra fordította Farkas Évi.

A hónap bandhái: február-március

Rózsa és Martin

Hosszú idő elteltével ismét megosztva intéltük oda a hónap bandhája címet. A “párocska” egy astangás véletlennek köszönheti az egymásra találást, úgy tűnik  azonban nem csak egymásra, hanem valami másra is nagyon rátaláltak. Bár ha jobban belegondolok nem is Ők találtak egymásra, hanem az astanga talált rájuk és hozta össze őket. Azt hogy mit lehet kihozni egy pszichológus és egy vegán sajtmester kapcsolatából, nyolcággal fűszerezve azt a következő interjúból tudhatjátok meg. Fogadjátok szeretettel közösségünk oszlopos tagjait Rózsát és Martint!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tegyétek a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre: Esküszöl, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogom ma vallani, bandha téged úgy segéljen?

Rózsa: Csak az igazat, Patandzsali úgy segéljen!
Martin:  Esküszöm, hogy igazat fogom vallani.

BW: Hogyan ismerkedtetek meg az astanga jógával?
Rózsa: Egy egyetemi barátnőm mesélte szűk baráti körben egyszer régen együtt-kávézás közben – talán olyan 7-8 éve, de ez nem teljesen biztos, lehet, hogy még több – suli után, de lehet, hogy ahelyett, hogy a párja már régóta jógát gyakorol. Egy érdekes irányzatot, ami még nem olyan ismert nálunk, az említett úriember is külföldön tanulta. Akkor összesen ennyit tudtam az astangáról. (Háttér: Takácsy Gábornak hívják, Bécsben tanult hosszú ideig, Boris Georgiev-től, aki „old school” tanár, az ő shálá-járól itt olvashattok: www.ashtanga.at). Tehát, a barátnőm párja szervezett egy kezdőknek való hétvégi mini-tanfolyamot. A jóga előtte is érdekelt, egy másik egyetemi barátnőm által már tudtam róla egy keveset, és az szimpatikus volt. Sejtettem, hogy a workshop-on jó hangulatra, jó társaságra számíthatok, beiratkoztam. A lehető legjobb döntés volt. Egy hosszú és göröngyös, de a leggyönyörűbb útra léptem ezzel, amin olykor ingoványos volt a talaj, és rengeteg dolog történt velem az óta…
Erről David Swenson híres mondata jut eszembe: „Mikor Guruji, Srí Krishna Pattabhi Jois mondta, hogy „Practice and all is coming”, azaz, csak gyakorolj, és minden jön magától, nem úgy értette, hogy ha gyakorolsz, csakis az erő, a hajlékonyság, a nyugodt elme, a jobb fókusz és a szivárványszínű pillangók jönnek, hanem minden jön, mindenféle. Nagy különbség!”
Minden jött. Az én esetemben lassan, fokozatosan, sok év alatt. Minden szempontból maximálisan megérte. 🙂
Martin: Ha jól emlékszem, a Bandhában, talán Dorka egy half led-jén voltam először. Annyira emlékszem, hogy folyton félrehallottam a számolást – ékám, belégzés, dvé, kiVégzés – és pont úgy is éreztem magam… 😀
Jógázni pár éve kezdtem. Sok irányzatot ki is kipróbáltam. A Bandha volt az első hely, ahol éreztem, hogy a jóga több, mint nyújtózás vagy ugrálás. Sokat jártam krámára. Emlékszem, anno megkérdeztem Tőled, mi a különbség az astanga és a kráma között. Te azt válaszoltad, az astangát inkább indiai csípőre találták ki, a krámával ellentétben, ami inkább nekünk való. Így hát akkoriban még nem nagyon lelkesedtem az astanga iránt.
Pár hónappal később az anyagiak miatt úgy adódott, hogy nem tudtam a Bandhában gyakorolni. Kétségbeesetten kerestem valami hasonló órát, ezért sok más helyre eljártam.
Egy nap kinéztem magamnak egy órát, Ricardo Martinez tartotta, és astanga volt. Nem tudtam ki ő, elmentem. Mikor beléptem a stúdióba, nagy meglepetésemre egy Ricardót sem találtam, helyette egy mosolygós, kedves lány mutatkozott be: “Katonai Rózsa vagyok, ma kivételesen én tartom az órát.” Mondtam magamnak: “Hát ez nem Martin-ez.”

Körülbelül azóta veszem komolyan az astangát. 😀

BW: Ha jól sejtem nem csak Martin astangás pályafutása datálható ettől a naptól, hanem valami más is!? Hogy jutottunk el odáig, hogy megosztva érdemeltétek ki a hónap bandhája címet?
Rózsa: Igen, valami nagyon szép dolog indult el ekkor, de nem olyan egyértelműen és gyorsan, mint várnád, vagy mint gondolnátok. A helyzet némileg bonyolultabb volt az én részemről, és sok elfojtott dolog volt a mélyben. Összetett időszak volt, nem egyik napról a másikra jutottunk el a közös vegán sajttal töltött pizza készítéséig. 🙂
Martin: Hát, igen! Azért hozzá kell tennem, hogy motivációm nem volt ilyen egyoldalú. 🙂
Az az év számomra is sok nagy változást hozott. Talán egész életemben nem változtam annyit, és nem történt annyi dolog velem, mint abban az évben. Egészségügyi okokból méginkább rákényszerültem a változásra. Ekkor lettem vegetáriánus. Próbáltam tudatosabban élni, táplálkozni. Rózsa ebben sokat segített. Természetesen az astanga is pozitívan hatott rám. Már nem éreztem azt, hogy könnyen elfáradok 3-4 nap gyakorlástól, és mivel már majdnem hogy csak astangáztam, más jógákra nem jártam, kezdett egy rendszer kialakulni. Amikor csak tudtam, eljártam Rózsa óráira, és azon vettem észre magam, hogy ez egyre jobban megy nekem. Rózsa ekkor már rég mysore-ra járt a hajnali órákban, és bíztatott, hogy én is menjek. Ez a koránkelés dolog egy kicsit eltántorított.

Emlékszem, nyár lehetett, mikor kíváncsi voltam a teljes sorozatos vezetett órádra. Az óra után említetted, hogy pár nap múlva a mysore-t Govinda Kai fogja vezetni egy ideig. Mivel nagyon hezitálós, megfontolt ember vagyok, ez jó alkalomnak tűnt, hogy elengedjem az ellenérveimet. Ezért csak úgy egyszerűen belevágtam, és nem bántam meg… (a pizza nagyon finom lett!)

BW: Számos olyan véleményt hallok/hallottam, hogy az astanga egy unalmas rendszer, mert mindig ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük, ugyanabban a sorrendben. A most hallottak alapján ez egyértelműen meg van cáfolva… Lehet, hogy sokak számára maga a gyakorlás unalmas – ha ezt érzed akkor biztos, hogy valamit rosszul csinálsz – de ez a napi 1,5-2 óra Mysore astanga olyan változásokat indít el, ami biztos kihatással lesz a matracon túli életedre is – ez már biztos nem lesz unalmas-. Ami egyébként az astanga jóga szerves része. Optimális esetben. Azt már tudjuk, hogy Martin, miként tért meg, de szerintem sokan kíváncsiak lennének – köztük én is – Rózsa Mysore-os történetére!?

Rózsa: Jaj, minden egyes gyakorlás más, és cseppet sem volt unalmas az elmúlt pár év, az teljesen biztos! Rendben, mesélem a sztorim, de rövid leszek, és itt most nem térek ki minden „állomásra”, mert az nagyon hosszú történet lenne, hatoldalas esszé formájában. Érdekes módon az alapokat, és magát a sorozatot nagyrészt esti vezetett órákon tanultam meg, még a fent említett első tanáromtól – aki, Hozzád hasonlóan, szintén nagyon jó módszerrel tanított -, egy kvázi zárt, kis létszámú csoporttal, egészen egyszerre haladtunk, nagyon jól működtünk – mindig ott gyakoroltunk (vagy épp nem), ahol Gábor lakott. Sajnos nem minden időszak volt szerencsés ebből a szempontból, közel sem volt folyamatos a gyakorlásom az első kezdő mini-tanfolyam óta… volt, hogy én nem voltam elég motivált, és „valahogy” mindig más elfoglaltságom volt, de volt, hogy a körülmények nem kedveztek a csoportunknak. A reggeli gyakorlás csodájához, és emellett egy tanulságos, és utána hosszan gyógyuló térdsérüléshez (Marícsászana D) először egy elvonuláson volt szerencsém, ahol ezzel a csoporttal gyakoroltunk kora reggel, felmosás és kollam-készítés után. Sajnos a hétköznapokban nem volt fenntartható ez a rendszer (mivel kisgyerekük lett a már említett egyetemi barátnőmmel), de némi „tanítási szünet” után elindított heti egy mysore-t nekünk. Ekkor heti egy reggeli mysore-ra és két esti vezetettre jártunk hozzá, a többi otthoni gyakorlás volt, ami számomra eleinte a hideg klímájú kollégiumi konditermet jelentette. Majd a kollégiumi évek után lakhelyet váltottam, és lehetőségem nyílt nyugodtabb körülmények közt gyakorolni azokon a napokon, mikor épp nem volt óra. Ahogy komolyabban, végre valóban rendszeresen kezdtem gyakorolni, egyre jobban éreztem magam a saját bőrömben, egyre fogékonyabb lettem a jóra, viszont egyre érzékenyebb is lettem a világra, és kezdtem nem beleillőnek érezni magam, illetve kezdtek feltörni és tudatosulni a saját belső- és rendszerszintű konfliktusaim, amikkel azelőtt nem voltam tisztában, hanem tudattalanul „pörgettem” őket. Nem láttam értelmét annak, ami felé globálisan sodródik a világ, és vele az életem. Ez számomra depresszióhoz vezetett, olyannyira, hogy sajnos a gyakorlással is leálltam egy időre. Pont jókor, ebből kiútként jött az indiai út lehetősége, velük. Ehhez a jógások motiválásának hatására összeszedtem magam, visszaerősödtem, erőt merítettem, hogy jóra fordítsam az energiát, amit a gyakorlással generálok, és ez a zarándoklat átütő élmény volt számomra, valóban elkötelezetté tett a gyakorlásban. Utána viszont sajnos egyre többször nem volt óra. A jógás csoportunk felbomlott. Kizárólag otthoni gyakorlás következett számomra ez után, heti hatszor, kora reggel, egészen sok ideig. Aztán egy nap láttam, de már nem is tudom, hol, vagy ki mondta, mert én akkor nem ismertem még a BW-t, hogy Budapestre jön Govinda Kai, aki „old school” KPJAYI certified tanár. Ezen a ponton kapcsolódott be a Bandhaworks, innen már tudjátok. A változások azóta is folytatódnak, hisz nem állhatunk le azzal, hogy egyre inkább beépítsük a világba a gyakorlás áldásos hatásait.

BW: Sokak számára az astanga jóga egy igen intenzív fizika gyakorlás. Mitől lesz belőle – ha egyáltalán lesz – spirituális gyakorlás is számotokra? Mit is jelenthet astangás szempontból a spiritualitás?
Rózsa: Ez egy nagyon fontos, lényegi kérdés, amiről rengeteget lehet beszélgetni. Nagyon dús, szubjektív és szerteágazó téma, sokan sok mindenre asszociálunk róla; megfoghatatlan, mégis biztosan érezzük. A túl hosszú választ elkerülendő, most egyetlen metaforában mutatom meg, hogy számomra mit jelent. Tegnap a metrón jutott eszembe. Szerintem a spiritualitás a gyakorlókban az az állandó belső mosoly, ami a matracon, és azon kívül is bennük virágzik, és mindig érezni lehet, sőt, azt vettem észre, hogy mindenki érzi, az ismeretlenek is. 🙂
Martin: Mikor elkezdtem mysore-ra járni, sok mindent nem értettem. Nem is gondoltam volna, hogy aprónak tűnő dolgok milyen fontosak lehetnek. Csináltam, ahogy csak tudtam. Később – mint gondolom mindenkinél –, megjelentek a fájdalmak és a nehézségek. (Ez normális, mert az élet és a fejlődésünk ott kezdődik, ahol a komfortzónánk véget ér…) Ezért gyakorlás közben mindent megteszünk annak érdekében, hogy például helyesen vegyük fel az ászanát, tartsuk a bandhát, vagy hogy a légzésünk ütemes legyen. Ilyenkor figyelmünk ezekre a dolgokra fókuszál.  Észre sem vesszük, de ez a koncentrálás egy a meditáció fajtái közül. Részben erről szól számomra az astanga. Ebben az állapotban a pillanatot élhetjük meg, és ekkor tudatosul bennünk, hogy nem a test akik vagyunk, hanem maga a koncentráció és a figyelem, amely csak megfigyeli a testet, és ennek felismerése a spiritualitás számomra. A rendszeres gyakorlás csak elősegíti, hogy fenntartsuk ezt az állapotot.
Ezért igazából, ha nem is lettek volna spirituális törekvéseim, az astanga a rendszeres gyakorlással felépíti azt. (Remélem ez nem a hónap hantája! :D)

Martin, Rózsa, Rózsa, Martin

BW: Az interjú elején érintőlegesen már szó volt a táplálkozásról. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mindketten ínyencek vagytok, igen körültekintően válogatjátok meg milyen ételeket vesztek magatokhoz. Milyen táplálkozási formát követtek? Milyen összefüggés van az astanga és a gyakorlók által elfogyasztott ételek között?
Rózsa: Erős pozitív irányú az összefüggés, sőt, cirkuláris okság áll fenn, interakció (bocsánat, a tudomány és a statisztika rajongóinak kedveztem az előző mondattal, de ebben nagyon tömören benne van maga a válaszom – csak annyit jelent, hogy a két dolog együtt hat ránk úgy, hogy egymásra is folyamatosan hatással vannak, és ahogy javul az egyik, úgy javul a másik is). A gyakorlás – ami, mint már beszéltük, nemcsak a jógamatracon történik reggelenként másfél órában, hanem ez astanga jóga 7/24-ben -, és a táplálkozás tehát kölcsönösen és állandóan hatnak egymásra. Számomra fontos, hogy a szó szoros értelmében „táplál-kozzunk”, ne csak gyorsan, idegesen, tudattalan mozdulatokkal (pl. rutinszerű szokások alapján a képernyőt nézve) betermeljünk valamit, ami épp elérhető, és könnyen lehet, hogy rossz hangulatban készült. Sajnos a közétkeztetés nagy eséllyel ilyen, tehát hazánkban központilag pont a gyerekek, az idősek és a betegek kapnak nem tápláló ételt, ami társadalmilag nézve szomorú… Hisz az is egy lelkiállapotot képvisel, szemben azzal a minőséggel, mikor például egy Nagymama főz teljes szívvel, helyi alapanyagokkal, amit Ő vagy a Nagypapa választott ki, jókedvvel és odaadással, és azt adja a gyerekeknek (az én Nagyim ilyen, örök hála érte, ezúton is). Előbbi esetben sajnos szinte „mindegy”, konkrétan mit is eszünk, vagy, hogy mennyire friss vagy esetleg drága vagy extra… A bevásárlás – főzés – étkezés körüli dolgoknál ezt igyekszünk figyelembe venni, ami az esetek túlnyomó többségében sikerül is, csak figyelem kérdése. Ha nem jön össze, akkor annak megérezhető a hatása. Tartalmát tekintve a vegán életmódot részesítjük előnyben, magam részéről a morális-etikai (ahimszá), és globálisan nézve az ökológiai szempontok miatt, amik többkomponensűek, komplexek, és számottevőek a bolygóra nézve. Emellett sok kreativitást szabadít fel az emberben, ha olyasmikre vállalkozik, hogy növényekből hogy lesz „tej, sajt, tejföl, túró, pecsenye, brassói, omlett” stb. Jó móka, és nagyon ízletes. 
Martin: Rózsa szépen kifejtette. A táplálkozás alapvető célja a megfelelő tápanyagok bevitele a megfelelő időben, hogy fennáljon az egyenesúly. Sajnos ez nehezen tudatosul bennünk. Persze ennek megfigyelése sok figyelmet és tanulást igényel. Talán ez régebben könnyebb volt az embereknek: nem volt túltermelés (bőség zavara); helyi jó minőségű élelmiszereket fogyasztottak; volt egy tradíció, népi hagyomány, ami számos olyan dolgot foglalt magába, amik az egészéget szolgálták, még ha nem is voltak annak tudatában (gondoljunk csak Nagyanyáinkra, napi egy kanál szilvalekvárral például pótolták a szükséges vasat , és ezt még sorolhatnám). Ma már sokkal nehezebb. A világ felgyorsult és óriási nagy információ-áradat zuhan ránk. (Ezt-azt egyél vagy ne egyél, mert ilyen meg olyan bajod lesz…). Sokféle nézőponttal megismerkedünk, és egyszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy kinek van igaza. Az információnak pedig nagyobb szerepet adunk, mint a tudatosságnak. Például, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy mondjuk együnk sok spenótot, vagy brokkolit, mert az milyen egészséges, az még nem jelenti azt, hogy mindenkinek az.
A vegánság mellett fontosnak tartjuk az ájurvédikus alapelveket is, amik sok mindenben megkönnyítik az életünket. Sokkal tudatosabban válogatjuk meg azt, mit eszünk meg, és így nem érhet meglepetés bennünket, a dósáinkat egyensúlyban tartjuk. Ez fontos az astanga gyakorlás szempontjábol is, mert a mértéktelen fogyasztás alacsony energiaszintű tudatállapothoz vezethet.  Spirituális értelemben ezért is fontos, hogy üres hassal gyakoroljuk. Néha azért az ízek javára az alacsonyabb tudatállapotot is bevállaljuk. 🙂
Mióta vegánok vagyunk, imádunk főzni. Egy jó étel elkészítéséhez ugyanaz az elmélyültség kell, amit az astangában tapasztalunk. Na meg persze kreativitás. Ha az alapokat ismerjük, onnantól kezdve már csak improvizáció az egész. Sokszor hallgatunk rágát (indiai klasszikus zene), amihez még tudnám hasonlítani a főzést, mert ahogy egy rágát sem tudnak ugyanúgy eljátszani kétszer, úgy egy ételt sem lehet megfőzni ugyanolyanra kétszer. Még eddig mi sem főztük soha teljesen ugyanazt egynél többször. Mindig lehet új ízeket varázsolni, és ez nagyon izgalmas.

BW: Rózsa! Pszichológusként azt hiszem mélyebb rálátásod van az astanga jóga fizikai szintjén túli hatásmechanizmusára. Szakemberként mit gondolsz milyen jótékony hatás lehet ennek az irányzatnak a jelenkor digitális embere számára?
Martin! Előny-e vagy esetleg kihívás számodra, hogy a társad egy pszichológus másik astangás aki néha még a tanárod is? Szeretnélek emlékeztetni a fenti esküdre 🙂
Rózsa: Kiemelkedően jó hatása van, ami kizárólag fejlesztő, csak elkövetkezhet egy olyan időszak az Úton, ami a környezetünknek – ha ők nem járnak hasonló cipőben – elég nehéz lehet, mert „furák leszünk” a szemükben, sőt, aggódnak, mert akár pszichiátriai esetnek is tűnhetünk a pszichiátria klasszikus, még múlt századi kategorizációs értelmében, amit még sajnos ma is használnak az orvoslásban. Tényleg! 😀
Pedig csak változunk, ami természetes, mivel egy intenzív, folyamatos önismereti folyamatba lépünk a rendszeres gyakorlással, többé nem a felszínen lavírozunk át az életen, és már nem automatikusan pörgetjük a programunk. Jártam korábban más módszerrel dolgozó önismeretbe is szakmai/képződési okokból, de személy szerint nekem az astanga jóga (ami természetesen az „off the mat” részt is jelenti!), plusz a közben fellépő saját élettapasztalatok, amiket nagyrészt a gyakorlás idézett elő, mondhatni a „mellékhatások”, adták meg azt, hogy kapcsolódjak magamhoz. Hogy végre valóban, őszintén megértsem és szeressem magam, bármilyen is legyek, vagy bárhogy is döntsek épp egy adott szituációban.
A modern digitális ember előfordulhat, hogy elidegenedett a testétől, hisz a maga valójában tulajdonképpen egyre kevesebb mindennapi tevékenységhez „kell”, manapság szinte mindent el lehet intézni a képernyő elől vagy okostelefonnal, másodpercek alatt megszerezhető a kincset érő információ, és közben sok száz más, külső ingert is érzékelünk. Ami elképesztően praktikus, mert kinyílt a világ. Másrészt viszont, erre a tempóra nem vagyunk lelkileg felkészülve (alapvetően testileg sem). A „különbözet” maga a stressz mint jelenség.  Szuperek vagyunk a külső ingerek feldolgozásában, a belső folyamatokat viszont kezdjük elfelejteni. Ez nem-rendszeres, túl felületes légzést eredményez. És ez minden elakadás forrása – a légzés szó régiesen „lék-zés”, azaz lélek-vezetés. Kifejező, igaz? No, de az astanga minden szempontból „beletesz” a testünkbe, fókuszt ad, a légzéssel, sőt, az egész trisztánam elvvel, és hogy tudatosak leszünk a törzsre. Az egészséghez pont ezek kellenek. 😉
Martin: Hm… Ebbe bele sem gondoltam. Nem érzem kihívásnak. Ha arra gondolsz, Rózsa nem az az elemzős, vagy ítélkezős fajta pszichológus. Nem az a Csernus típus. 😀
Különösebben az sem szokott zavarni, hogy éppen a tanárom. Tudom, hogy imád astangát tanítani. Ez a dharmája (szerintem), és ezért ez nekem is fontos. Ezek inkább csak sztereotípiák, hogy zavar-e… Viszont az előny lehet, hogy együtt astangázunk, mert kölcsönösen motiváljuk egymást. (pl. Ha az egyikünk nem kel fel az ébresztőórára, a másik még felébresztheti. Általában Rózsa az alvósabb fajta, ezért rám esik a feladat. Van, hogy még az ébresztőt is én keltem fel…). Még azért is pozitívnak tartom, mert közösek a törekvéseink az astanga iránt, így matracon kívül is könnyebben meg tudunk teremteni egy jógikus légkört.

BW: Térjünk át a fizikai síkra. Melyik a kedvenc ászanátok az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számotokra?
Rózsa: Ha erre gondolok, elsőre egy szép hosszúúú sírsászana plusz (természetesen némi bálászana után) a számomra nagyon kiegyensúlyozott érzést adó jóga mudrá jut eszembe (ez utóbbi Orsinak is, lsd. január). 🙂 De az egész sorozat úgy ahogy van, gyönyörű. Nagyon régóta kihívás a pásászana-lábtartás számomra – de ezt látjátok is rajtam szerintem. :-DD
Martin: Nem beszéltünk össze, beccsszó, de én is már nagyon rég fejenállás-párti vagyok. 🙂 A nyújott lábas felgördülések a lábnyújtás miatt nagyon nehezek nekem, az úrdhvamukha pascsimattánászana különösen kemény dió.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Rózsa és Martin: Közösen mi az uddijána bandhára voksolunk, mert ha azt szépen, helyesen aktiváljuk, kell hozzá a másik kettő is, és akkor így nincs bandha-diszkrimináció. 😉

A jövő

BW: Hogyan képzelitek el az astanga gyakorlásotok öt év múlva?
Ròzsa: 5 êv hosszù idô, szòval akkor màr minimum a mèg nem létezô nyolcadik sorozatot és napi 20 òra szamádit fogok gyakorolni. :-DDD Dehogy! 😀 Viccet félretéve: nagyon sokat változhat az élet, a körülmények, a fizikai testem stb. Leginkább a körülmények, de az mind csak külsôség, forma. A màr elültetett “magok” meglesznek bennem akkor is, mindenképp arra törekszem majd minden helyzetben, hogy tovább neveljem ôket – ha már ilyen hosszù ideig és gyakran viszontagsàgos idôszakokban àtteleltek, most már megmaradnak. 🙂 A mennyiséggel szemben tovàbbra is a minôsèget preferàlom majd évek, évtizedek mùlva is, mint ahogy például a bandhaworks szellemisége, és az egész tradìciò ezt sugallja, és ha sikerül, hogy astangát tanìtsak továbbra is – amit tiszta szìvbôl remélek -, ezt képviselem majd azok felé, akik ùgy döntenek, velem tanulnának szìvesen. Nem tôlem, hanem velem együtt. Rengeteget ès folyamatosan tanulok ugyanis az òràimon gyakorlòktòl. A hála èrzésènek gyakorlásàt biztos, hogy soha nem hagyom el, bàrmit is jelentsen a soha.
Martin: A matrac elején kezdem majd szamasztitih-ben, Om vandé gurunam… 🙂
De amúgy nem igazán tudom. Ha visszagondolok az elmúlt két évre, jóval túlhaladtam azon, amit akkor képzeltem egy mai gyakorlásomról. Nem voltak elvárásaim. Csak csináltam, mert éreztem és tudtam, milyen pozitív hatással van rám. Biztos gyakorolni fogok 5 év múlva is. Remélem a Bandhaworks-ben, mert számomre ez egy fontos hely. Azon túlmenően, hogy nap mint nap sokan együtt gyakorlunk, ez egy nagyon összetartó közösség, és ez sok energiát ad. De ha nem, akkor bokrok között, mint Krishnamacharya. Om tat sat. 🙂

BW: Köszönöm szépen az interjút!
Rózsa és Martin: Mi is köszönjük a lehetőséget!

A hónap bandhája: december

Eszter bandha

December hónap bandhája Astanga Mysore programunk oszlopos tagja, a legszorgalmasabbak egyike, szinte a nyitás óta, kapunyitásra jár. Nem is maradt el az eredmény… 15 év “múltikúlturális” munkaviszony után, hátat fordítva eddigi sikeres életének, nekivágott az ismeretlennek, hogy a legszentebb astanaga intézményben folytassa tanulmányait. A különösen izgalmas Mysore-i két hónap elteltével, visszatérve az anyaföldre egy gyökeresen új élet vette kezdetét. Fogadjátok szeretettel a nyers* stílusáról hírhedt, májszorcsomagos Esztert!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Eszter: Esküszöm 🙂

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Eszter: Körülbelül 4 évvel ezelőtt a kolléganőim unszolására mentem el életem első jógaórájára, ez egy fűtött teremben zajló hatha jóga óra volt. Érdekes érzés volt ahogy a napi kemény edzéstől bemerevedett izmaim reagáltak a melegre és a nyújtásokra, és az óra alatt többször elhangzottak olyan misztikus kifejezések, mint “aki astangázik az most vinyászát csinál” vagy “aki astangázik az nyújtott lábbal ugrik előre” úgyhogy a végére már nagyon furdalta az oldalamat hogy mi lehet az az astanga amit a jelek szerint mindenki csinál csak én nem 😀
Pár nap múlva el is jutottam az első vezetett órára, ami teljesen magával ragadott! Emlékszem, az astanga órák ebben a stúdióban este 8-kor kezdődtek, ami nekem elég késő volt – világéletemben 9 körül feküdtem le aludni – így hogy biztosan ébren maradjak, az előtte lévő hatha jóga órát is mindig végigcsináltam. Ez így ment néhány hétig, amikoris a stúdió oktatói elszántságomat látva 🙂 javasolták hogy jelentkezzem Ricardo Martinez akkor indult 200 órás astanga tanárképző tanfolyamára. Ricardo akkor már több mint 10 éve Lino Miele tanítványa volt, így mindenre kiterjedő oktatást kaptunk az első sorozatról,a légzésről és vinyászaszámolásról, az astanga filozófiáról, krijákról és egyéb tisztító technikákról, pránajámát és ászana igazítást is tanultunk. A kurzus 4 hónapig tartott, heti 6 mysore gyakorlással és egész napos elméleti oktatásokkal a hétvégén, de mire a végén a kezemben tarthattam a Yoga Alliance hivatalos oklevelét, sokkal kevésbé éreztem magam alkalmasnak a tanításra, mint bármikor azelőtt. Úgy éreztem, hogy habár sokat tanultam az elmúlt hónapokban, ez mind csak felszínes, elméleti tudás, aminek a megvalósítása még ezután következik – és erről a matracon állva nap mint nap meg is győződöm.

BW: Igen ezt tanúsíthatom 🙂 Mi történt ezután, hogy találtál rá a BandhaWorks-re?
Eszter: Közvetlenül ezután történt. A tanfolyam végeztével Ricardo elutazott, mi pedig ott maradtunk tanár és gyakorlóhely nélkül. Én nagyon nehezen viseltem ezt, nem éreztem még késznek magam arra, hogy egyedül gyakoroljak, hiányzott a vezető, és a közösség. A többiektől hallottam az akkoriban nyílt Bandha Worksről, és a legendás Szalai Istvánról :), úgyhogy másnap reggel 4:45-kor már a kaputokban álltam. Jól emlékszem az első találkozásra, Dorkával ketten érkeztetek, kedvesek és nyitottak voltatok, én mégsem tudtam felengedni, annyira izgultam hogy milyen lesz idegen helyen idegen tanárral gyakorolni. Nem bíztam a tudásomban, a tradícionális oktatás és tanár-diák viszony sok aspektusát még nem értettem – ezt többször szóvá is kellett tenned nekem – és a gyakorlással is nehézségeim voltak. Néhány hét múlva Ricardo váratlanul visszatért, és én röpültem vissza hozzá gyakorolni, azonban ez már nem az az élmény volt mint korábban. Valami megváltozott. Akkor még azt hittem benne, de utólag úgy érzem hogy inkább bennem. Kaptam valamit a bandhában amit ott nem, ugyanakkor Ricardo is adott valamit amit itt nem kaptam meg. Hónapokig tartott ez a kettősség, a hét nagy részében a bandhában gyakoroltam, az utolsó napokban pedig mindig Ricardonál, közben folyamatosan őrlődtem, mert bárhol voltam hiányzott valami. Egyik hely sem volt az otthonom, mégis mindkettőhöz tartoztam. Végül te segítettél döntést hozni, amiért azóta is nagyon hálás vagyok, így lassan harmadik éve teljes jogú bandhásként koptatom a matracot.

BW: Három év szorgalmas gyakorlás után tavaly Te is tagja voltál a népes Mysore-i különítménynek. Hogy tetszett India? Milyen volt a Main Shalában gyakorolni, Guruji Sharath Jois-al?
Eszter: Huh, ezt nagyon nehéz lesz szavakba önteni. Teljesen beleszerettem Indiába, és valami olyat kaptam ott Mysoreban, ami alapjaiban változtatta meg a gyakorlásomat és az életemet is.
Nagyon különleges élethelyzetben indultam el Mysoreba, a férjemmel nem sokkal azelőtt hagytuk ott a korábbi hivatásunkat, és 15 év után először nem tudtam mit hoz a holnap. Addig ismeretlen nyitottsággal indultam útnak, minden benne volt a pakliban, az is, hogy többé nem jövünk haza.
A main shalaba lépni egy megvalósult álom volt, emlékszem az első gyakorlásom alatt végig a torkomban dobogott a szívem, mintha bármelyik pillanatban kiküldhettek volna a teremből. Mint utóbb kiderült, talán nem volt teljesen alaptalan az érzésem, mert Sharath-tal igen furán indult a viszonyunk 🙂 A legelső élményem vele kapcsolatban még az első órát megelőzően történt, a shala előtti lépcsőn vártam a bejutásra, és a mellettem lévő ablakon keresztül teljesen belefeledkezve bámultam az odabent gyakorlókat, mire egyszercsak a semmiből Sharath legkevésbé sem mosolygós feje jelent meg az ablakban és egyenesen nekem szegezve kiáltotta: “Don’t look!” Ezek után talán némileg érthető az első órán érzett izgalmam, ez azonban csak az út kezdete volt. Sharath első naptól kezdve különös figyelmet szentelt nekem, hiába gyakoroltunk egyszerre 80-nál is többen a shalaban, valahogy sosem mulasztotta el hogy az ászanáim kivitelezését kritizálja. Az első mysore óran odajött, és egy mély morgás kíséretében fele akkorára igazította a trikonászanában felvett terpeszemet, majd másnap a kis terpeszt látva rámkiáltott, hogy “Why are your legs so close? Who told you that??” Minden napra jutott valami hasonló élmény, míg a többiek ászanákat kaptak, addig én csak kifogásokat. Egyre gyűlt bennem a frusztráció, nem értettem mi a baj velem, amikor mindent úgy csinálok ahogy mondják, ahogy elvárják. Ez alatt a pár hét alatt egyre fogyott az erőm, fizikailag is egyre gyengébbnek éreztem magam, ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan módon a gyakorlásom egyre erőteljesebb lett. Egyik reggel annyira fásultnak és kimerültnek éreztem magam, hogy úgy döntöttem nincs erőm ma is azt lesni mit hogyan kellene csinálnom, egész egyszerűen csak gyakorolni fogok, a magam módján, a magam örömére, a külvilágot teljesen kizárva. Hihetetlenül új élmény volt ez számomra, soha korábban nem sikerült így elmerülnöm a légzésben, a gyakorlásban! Attól a naptól kezdve valami megváltozott, csak később tudatosodott bennem, hogy többé nem volt gond mekkora terpeszt veszek fel, hogy állnak a karjaim és lábaim, vagy a szőnyegem melyik részén gyakorolok éppen. Sharath néha gyengéden megkocogtatta a lábfejemet, vagy a homlokomat, jelezvén hová fókuszáljam a tekintetemet, de többé nem kifogásolta az ászanáimat. Hihetetlen tanulság volt ez számomra a befelé figyelésről, és hogy mit is jelent a külvilág valódi kizárása. Ez az egyik legértékesebb tapasztalat amit odakint kaptam.
Ezzel persze még messze nem értek véget a mysore-i kalandjaim, de ha mindent el akarnék mesélni, azt hiszem a következő negyedév bandhája is én maradnék 😀

BW: Milyen volt a hazatérés csodaországból? Merthogy végülis hazajöttetek… és belevágtatok egy izgalmas projektbe! Ami nap mint nap elrepít titeket Mysore-ba… Hogy is volt ez?
Eszter: Hát igen, végülis hazajöttünk, amit bevallom, akkor nem is bántam. India nagyon intenzív élmény volt, a mindennapos gyakorlás pedig mindent a sokszorosára erősített, így a két hónap végére érzelmileg és fizikailag is a tűrőképességem határára jutottam. Nagyon fura volt hazaérni, addig nem is tűnt fel, hogy mennyi minden megváltozott, pontosabban hogy én mennyire megváltoztam. Mindent másképp láttam, mintha lelassult volna a világ, sokkal jobban el tudtam merülni az egyszerű részletekben, színekben, illatokban, mint bármikor korábban. Nyugodt voltam és pozitív, nem is értettem hogyan élhettem korábban másképp… Mysore viszont nagyon hiányzott, így az első napokban az odakint összeszokott kis kommunánkkal itthon is minden percet együtt töltöttünk, főzőcskéztünk, beszélgettünk, röviden mindent megtettünk hogy még egy kicsit Mysoreban érezhessük magunkat.
Azt hiszem negyedik napja voltunk itthon, mikor egy nagyon kedves barátunk azzal az ötlettel hívott fel minket, hogy vegyük át az egyik ismerősének az étkezdéjét. Nem is értettem honnan jött neki az ötlet, azt pedig még kevésbé, hogy minket mi villanyozott fel ezzel kapcsolatban, hiszen sosem foglalkoztunk hasonlóval, de a védikus asztrológia szerint megfelelő nap volt 🙂 így még aznap délután elmentünk terepszemlére, és egy hét múlva már az ügyvédnél ültünk. Lett egy éttermünk. Ez volt a dolog egyszerű része, az igazi munka ezután következett: szó szerint egyik napról a másikra vettük át az üzemeltetést, nem volt koncepciónk, csak nyitvatartási időnk és örökölt törzsvendégeink, akik elvárták a megszokott rendet. Belevetettük magunkat a munkába, tanultunk, beszélgettünk, ötleteltünk, sok sok emberrel megismerkedtünk, majd közel 4 hónap után úgy döntöttünk, ideje a saját képünkre formálni a helyet. Két hetet terveztünk az átalakításra, közel két hónap lett belőle. Eredetileg csak egy kis festést és válaszfalbontást terveztünk, de menet közben egymást érték az ötletek. újabb és újabb projektekbe fogtunk bele, aminek valószínűleg máig nem lett volna vége, ha nem köszönt be az ősz, de megérte. A végeredménnyel mindannyian elégedettek voltunk, végre olyan helyet sikerült kialakítanunk, ahová jólesik belépni, ahol jó lenni, időt tölteni, szellős, tágas, kényelmes, és mégis barátságos. Szerettünk volna kitörni az örökölt szerepből, hiszen mi nem egy éttermet szeretnénk üzemeltetni, hanem egy közösséget kialakítani, aminek persze az étel is fontos része. A koncepciónk folyamatosan fejlődik, mindig ötletelünk, és úgy alakítjuk az üzletmenetet, hogy mindig legyen lehetőségünk egy jó ötletet megvalósítani. Mindhárman bízunk az univerzumban, és hisszük, hogy valami jót sikerül itt teremtenünk.

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Eszter: Nehéz kérdés, mindkettőből nagyon sok van 🙂 alapvetően azokat az ászanákat szeretem, amik a testközéptől kifelé törekedve nyújtják a testet, a karok és lábak ellentétes irányban nyúlnak – azt hiszem ezek a kimondottan helyigényes ászanák 🙂 Az egyik legkedvencebb ászanám mindigis a Janu Sirsasana volt, ebből is az A verzió, talán mert ez volt az első ászana aminek a fizikai hatását megéreztem. Mielőtt gyakorolni kezdtem volna, több mint 10 évig bringáztam, ami elég merevvé tette a derekamat – és akkor még a sok elfojtott érzelemről nem is beszéltünk – úgyhogy életem egyik nagy pillanata volt, mikor először éreztem, hogy Janu A-ban valami megmozdult deréktájt. A Sirsasanat is nagyon szeretem, pedig megszenvedtem vele annak idején, nagyon sokáig tartott amíg el mertem rugaszkodni a földtől, hogy akárcsak zsugor-fejenállásban megálljak. Mostanában pedig kimondottan nagy kedvencem lett a hátrahajlítás, mert hihetetlen hatással van rám, olyan érzéseket szabadít fel bennem, amiknek a létezéséről sem tudtam.
Ami kihívást jelent, az minden ami ezeknek az ellentéte: nem kedvelem az összegömbölyödő ászanákat, sem a csavarásokat, alapvetően semmi olyan pózt, ami a has-mellkas tákékot “beszorítja”. Ezeket az ászanákat nagyon nehezen tudom kivitelezni, sokszor fáj a gyomrom, a mellkasom, van hogy fulladok, vagy épp hányingerem van, szóval nem vagyunk jóban. Sok évig a rettegett Uttita Hasta jelentette a legnagyobb kihívást, biztosra vettem, hogy itt örökre megfeneklettem, hogy sosem leszek képes nyújtott lábon állni, és a fejemet a térdemhez érinteni, de amióta kicsit nyúlt a derekam, és erősödött a bandhám 😉 barátok lettünk. Most a Supta Kurmasanaval küzdök a legtöbbet, ami azért is érdekes, mert egy évvel ezelőtt ez az ászana sokkal kényelmesebb volt, mint most. Több esetben jártam már így, hogy egy magabiztosan és kényelmesen végzett ászana máról holnapra egyszerűen “eltűnt” – látszólag semmi nem történt, nem sérültem meg, nem volt semmi fizikai akadálya, mégsem tudtam többé fölvenni. Az első ilyen esetnél nagyon kétségbeestem, hónapokig próbáltam rájönni, hogy mi történt, mit csinálok hirtelen rosszul. de lassan el kellett fogadnom, hogy semmit. Egyszerűen egy szinttel lejjebb jutottunk. Úgy képzelem olyan ez mint hagymát hámozni, az első réteg lefejtése után jön a következő, és a következő, és a következő..úgyhogy egy ideje próbálok sehol sem túlságosan elkényelmesedni, talán így kevésbé lesz megrázó a következő réteg

BW: Eszter! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Eszter: Ez végre egy nagyon egyszerű kérdés, a Mula-bandha! Előszöris azért, mert vele küzdöttem a legtöbbet, mire biztos kapcsolatot tudtunk kialakítani, hónapokig hittem hogy már ismerjük egymást, tudom, hogy mikor aktív és mikor nem, de egyszer a kényelmes ászanákkal együtt ő is elhagyott. Mindent előről kellett kezdenem, az alapoktól, mintha sosem lett volna izomzáram, és ez elég hosszú út volt. Cserébe viszont egy életre megismertük egymást. úgyhogy remélem most már töretlen marad a szerelmünk 🙂
Másodszor pedig pontosan azért, mert ilyen hosszú utat csak a Mula Bandhámmal tettem meg, így a mai napig ő az egyetlen, akinek a létezéséről teljes bizonyossággal meg vagyok győződve 🙂

BW: Hogyan képzeled el az astanga gyakorlásod öt év múlva?
Eszter: Öt év múlva? Hát ez elég hosszú idô, és figyelembe véve, mit feleltem volna erre öt évvel ezelőtt, azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy fogalmam sincs…mindenesetre ma úgy képzelem, hogy addigra lényegesen jobban ismerem majd saját magam, a lehetőségeimet és a korlátaimat, jobban látom majd hogy működik a világ, és hol az én helyem benne. Mondanám, hogy azt remélem öt év múlva a mindennapos gyakorlás nem jelent majd ekkora kihívást, de azt hiszem valójában én leszek az, aki akkor már másképp fog reagálni a kihívásokra. Talán addigra én is megértem azt, amit a már most sokaktól hallok, hogy valójában nincs mitől félni. Igen, ez a terv, de kérdezz meg újra, öt év múlva.

BW: Köszönöm az interjút!

*Nyersevő

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 3. rész

Guruji Sri K.

(Elöző részek: Első, második.)

Guruji öröksége

Gurudzsiről szóló cikksorozatunk utolsó befejező bejegyzése következik, amely szeretett jógamesterünk hagyományát, örökségét célzott bemutatni. Patthabi Jois neve a jóga világban a diákoknak köszönhetően vált híressé, azáltal, hogy tovább adták egymásnak, hogy kinél tanulták ezt a különleges jógastílust, az astanga vinyásza jógát. Gurudzsi kijelentette, hogy amit ő oktat, azt mesterétől Krisnamacsarjától tanulta. Azt nyíltan elismerte, hogy finomított a pózok sorozatán, amiket Krisnamacsarjától kapott, és egy tisztább, szisztematikusabb sorozatba rendezte őket. Ez, ahogy állítja azután történt, hogy ő maga megfigyelte, és megtapasztalta a gyakorlást, annak érdekében, hogy a test hatékonyabb nyílását, lazulását érjük el, és ezzel kikövezzük az utat a jóga valódi megéléséhez, elvégezte a megfelelő módosításokat.

Ami szokatlan a Gurudzsi által oktatott astanga jógában az az, hogy a diák fokozatosan kerül bevezetésre egy meghatározott sorozat ászanáiba, lépésről-lépésre. Minden egyes diáknak először a napüdvözletet tanítja meg, mivel Patthabi Jois szerint ez az alapja a gyakorlásnak. Majd ezt követően kapja meg a sorozat többi pózát a tanuló, de csak akkor, hogyha egy bizonyos fejlődést mutat a már megtanult ászanákkal. Pattabhi Jois bizton állította, hogy ez a módszer belülről ébreszti fel a lélek fogékonyságát, de ehhez első lépésként meg kell tisztítani a testet a fizikai kiegyensúlyozatlanságtól. Szerinte nincs értelme nehéz pózok kivitelezésének, ha nincs felkészülve az illető teste/tudata/idegrendszere.

A kezdők ezért először a gyakorlás alapvető összetevőivel ismerkednek meg, amely a napüdvözletekből és az álló pózokból áll, annak érdekében, hogy ezzel a test felkészüljön a sorozat ülő pozícióinak kivitelezésére, amely azután következik. A rendszer sajátossága, hogy az elején nagyon megterhelő lehet fizikailag, mivel nagy belső hő termelődik, és a gyakorló hevesen izzadhat. Ez általában az első időszakban jellemző, mivel a tisztulási folyamat részeként megtisztul a test, az elme és az idegrendszer, hogy felszabadítsa a belső kiegyensúlyozatlanságot, megnyissa a testet és az elmét a Jóga mélyebb befogadására. Ennek a rendszernek megfelelő gyakorlás az egyik legmegterhelőbb fizikailag a modern jógaiskolák közül, de Gurudzsi szerint a cél nem fizikai, hanem spirituális jellegű – ezért nem kell atlétának lenni, hogy az ember gyakorolja az astangát, de mindenesetre az erő és a hajlékonyság természetesen ered a gyakorlásból.

A rendszerben hat különböző sorozat van, átlagosan 25 ászana mindegyikben. Egy kézzel meg lehet számolni azokat, akik a harmadik sorozatot követő sorozatokat gyakorolják a világon, gumiember módjára végrehajtható erős hátrahajlítások, csavarások és nyújtásokból áll, amelyek mélyen hatnak a belső szervekre, a testre a tudatra és az idegrendszerre. Az Ashtanga Yoga Research Institute (AYRI, a mai KPJAYI), ahol Gurudzsi volt az igazgató, az a tanítási metódus, hogy minden diáknak lassan és fokozatosan építi fel a gyakorlását. Senkinek nem tanítanak haladó ászanákat, csak ha már 3-5 év folyamatos gyakorláson van túl, valamint odaadást és következetességet mutat. A két utolsó sorozatot egyfajta mítosz lengi körül, különösen az utolsót, mivel eddig egy ember van a világon akinek Gurudzsi azt megtanította, és az nem más mint R. Sarath Jois, Gurudzsi unokája, és a KPJAYI jelenlegi igazgatója, Gurudzsi örökségének továbbadója. A szóbeszéd szerint bizonyos “gyakorlatok” közé tartozik a saját szívverés megállítása, és más szélsőséges fizikai kontroll kivitelezése az izmokon és a belső szerveken.

Ezek a haladó sorozatok persze messze túlmutatnak azon amit általában az egészség központokban, fitnesz termekben és jóga stúdiókban tanítanak a világban, de érdekesség, hogy a power jógaként és fitnessz jógaként népszerűvé vált stílusok, amelyek elterjedtek a termekben 10-20 évvel ezelőtt, mind az első sorozatból alakultak ki, amely az AYRI-ból került ki. Ez a sorozat a Jóga Csikitsza (jóga az egészségért), amely átrendezi és kiegyensúlyozza a fizikai testet azzal, hogy először felébreszt egyfajta tudatosságot az egészséggel kapcsolatban, majd elkezdi az energiát áramoltatni a testben, a bokák, sarkak, csípő és a gerinc nyitásával, tespedésből való felébresztéssel a megfelelő áramlásért és jóllétért.

A második sorozat a Nádi Sódhána (Idegtisztító) mélyebben dolgozik azáltal, hogy megnyújtja a gerincet, és tovább erősíti a szerveket. Ebben a sorozatban sok hátrahajlító pózt, csavarást, lábat a fej mögé tevő ászanát találunk, egyszerűbb kartámaszokat, majd egy sor fejenállás variáció hozza a következő fordulatot a sorozat végén, amely új energiaáramlást indít be a test középső tengelyén, és fokozza az agy vérellátását.

Az utolsó négy sorozat a Haladó A, B, C és D – a Stíra Baga (Az erő központosítása). Ezeknek a pózoknak a célja a test/elme/idegrendszer központosítása és belülről eredő megszilárdítása. Ezen haladó pózok megfelelő alapok nélküli kivitelezése sokkal nagyobb kárt okozhat a test/elme/idegrendszer hármasában a pózok puszta intenzitásából eredően, mint amekkora hasznot nyerünk, általa. Ezért, csak évek óta tartó gyakorlást követően, tanárunk által jónak látott időben kezdjük el csinálni. Ezt a sorozatot a “Rísi” sorozatnak is nevezik, mivel a Védákban szereplő híres bölcsek közül többek neve is felbukkan benne. Az A és B sorozatban található pózok egyre nehezebb erősségű, a lábakat a fej mögé tévő variációkból állnak, fárasztó kartámaszok, mély csavarások és hátrahajlításokból áll. Átlagosan minimum 2-3 év alatt lehet elsajátítani az egyes sorozatokat. A diákok egy része nem is próbál ki az első sorozaton kívül mást, de minden gyakorlóban közös a gyakorlás iránti szeretet, az egészségük, jóllétük rohamos javulása, amely úgy tűnik mintha a bőrükön, szemükön keresztül tündökölne, és amely világosan látszik az arcukon.

Természetesen az astangások között is felbukkannak különböző “vétkekkel”, rossz szokásokkal rendelkezők, amikor először kezdenek astangázni. A legtöbbeknek ezek a szokások elmúlnak a belső forrás felé irányuló egyre nagyobb fogékonyság által – hiszen amikor felfedezzük ezt a belső forrást, erőt, a külső benyomások és ingerek egyre érdektelenebbé válnak. Gurudzsi mindig is arra ösztönözte diákjait, hogy adjanak nagyobb figyelmet a létezés iránti belső fogékonyságuk erősítésében, az étkezés, egészség, táplálék stb. tekintetében. “Találd meg azt, ami számodra a legjobban működik.. A tiszta test természetesen tudja, hogy mi a jó neki! Hallgass a belső hangra, és fokozatosan meg fogod tanulni, hogy mi az ami jó és mi az ami kevésbé hasznos számodra.” Ezeknek a gyakorlatsoroknak a legnagyobb előnye az, hogy az ember a jóllétét és egészségét tudja javítani, mindamellett, hogy kialakul egy újfajta megközelítése az életének, a belső mélységek felé kialakuló nagyobb fogékonyság által. Mindazoknak akik azt gondolják, hogy ez a rendszer arra való, hogy szép testet építsünk – szálkásat, csinosat, mutatósat, mint egy görög istenét.

Sri K Pattabhi Jois

Pattabhi Jois azt mondja:

“A jóga nem fizikai gyakorlás, ez nem jó megközelítés. A hatha jógát lehet kizárólag külső testgyakorlásra használni, de nem ez a jóga alapvető haszna. A jóga nagyon mélyre tud hatni, olyan mélyre, hogy megérinti az ember lelkét. Ha a jógát megfelelően gyakorolják, hosszú időn keresztül, az idegrendszer megtisztul, és megtisztul az elme is. Amikor megfelelően gyakorlod az ászanákat, hosszú időn keresztül, a prátjahára, a dáraná és a djána alapjai természetesen alakulnak ki, és előidézi az elme tisztaságát valamint az önmagunk belső lényege iránti megnövekedett fogékonyságot.” Gurudzsi diákoknak szóló üzenete egyértelmű: “Gyakorolj, gyakorolj, és minden más jön magától!” Ezzel a kijelentésével a jóga magasabb szintű megtapasztalására utal, amit a gyakorlás magával hoz. Gyakorlás nélkül majdnem hogy lehetetlen a jóga egy sokkal mélyebb szintű megértése. A jóga nagyobb lényegét nehéz névvel illetni és formába önteni, de helyes gyakorlás által felébred a belső lény iránti érzékenység, és megtapasztalhatjuk ahogy megéli és érzékeli a test/elme/érzékszervek működését, ahelyett, hogy beleakadna. Gurudzsi nagyon fontosnak tartja az ászana gyakorlást ebben a folyamatban, hiszen az elménk és a testünk is kötött minták mentén működik, és a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt a folyamatot megtörjük az az, hogy legyen egy következetes ászana gyakorlásunk, amely felszabadítja a belső feszültség rétegeit, és megkönnyíti a belső tisztaság, egészség és szabadság kialakulását. Senki nem állítja, hogy ez a folyamat könnyű, de azoknak akik kitartanak a gyakorlásuk mellett, azoknak a jutalma nem marad el. Lehet vitatkozni ennek a rendszernek a hatékonyságával, érdekes azonban, hogy milyen gyorsan nő az astangások száma az egész világon, így kijelenthetjük, hogy előnye biztosan van a gyakorlásnak, legyen az akár fizikai vagy spirituális.

Pattabhi Jois sosem volt egy nagy szónok. Hagyományos brahman nevelést kapott, így nem szerette a jógával kapcsolatos nézeteit nagyközönség előtt hangoztatni. Sokszor elmondta, hogy hosszú időbe telik a jóga mélyebb rétegeinek megértése, nincsenek egérutak. Egy könyvet írt csupán, a Jóga Málát. A talán leghíresebb idézete, amely összefoglalja a tradíciót: “Astanga jóga 1% elmélet, 99% gyakorlat.” Gurudzsinél nem voltak tanárképzők, vagy haladó tanfolyamok a tanulók számára. Az egyetlen elvárása a diákokkal szemben az volt, hogy gyakoroljanak, és tanulják meg azt a rendszert amit oktatott. Aztán évek múlva, amikor a diák nagyobb tudást, és a tanultak megértését mutatja, megkaphatta Gurudzsi áldását az oktatásra. Azok akik megfelelő képzettség nélkül oktatják a rendszerét Gurudzis azt mondja: “Legyenek ilyen tanárok is, és reménykedjünk, hogy a diákjaik egy napon megtalálják azt, akit valójában megérdemelnének.”

guruji5

Ortodox Brahminként és az Advatia hagyományok – amely Sri Sankaracsarja terjesztett el – követője lévén, a hitelesség és az elköteleződés a rendszer megtanulásának kiemelkedő jelentőségű Gurudzsi számára. Megjeleníti megingathatatlan hitét a Védák tanításában: “Minden benne van. Csak meg kell nyitnunk a saját fejünkben már meglévő tudásunkat, és akkor megérthetjük az őseink nagyszerűségét.” Patandzsalit idézi Gurudzsi, amikor a rendszert astanga jógának nevezi. Patandzsali jóga szútráinak második fejezetében, a Szádhana Pádában találjuk először meg az Asta-anga, a nyolc ág elnevezést, amely arra utal, hogy nyolc lépcsőfokon vezet el a jóga fokozatos megvilágosodása felé, és érjük el a végső transzcendentális állapotot, a Szamádhit. Gurudzsi többször kijelentette, hogy a jóga lényege a teoretikus tudáson túlmutat: a gyakorlás megtapasztalása által tudjuk a tudatosságunkat valami jelentősebb felé fordítani mint amit gondoltunk. “A gyakorláshoz idő kell. Amikor te magad tapasztalod meg, akkor te magad fogsz rájönni, hogy mi az igaz.” Ezért szokott mosolyogni azokon, akiknek egyértelmű véleményük van a jógáról anélkül, hogy megfelelő alappal rendelkeznének ahhoz, hogy azt befogadják. A gyakorlás valódi hatásainak és eredményeinek az egyes gyakorlók életében az egyéni megtapasztalás útján fedezhető fel, az azonban elmondható, hogy ez a stílus egy egészen új kapcsolatot hozott létre a jóga és az emberek között. Pattabhi Jois szerint az astanga sohasem a fizikai testről szólt, hanem sokkal inkább arról a belső megtapasztalóról, amely egyre láthatóbbá és szabadabbá válik a folyamatban.

Bármikor feltették neki a kérdést, hogy tisztázza mik a nézetei a jóga és a gyakorlás kapcsolatában és hogy mire való, egyértelmű a véleménye:
“Az ászanák és a pránajáma gyakorlása, a test és az érzékek irányításának megtanulása, annak érdekében, hogy a belső fény felgyulladhasson. Ez a fény ugyanolyan az egész világon, és az embernek lehetősége van arra, hogy megtapasztalja ezt a fényt, a belső Ént a megfelelő jógagyakorlás által. Ez a jógagyakorlás természetes velejárója, hogy az ember megtanulja az elméjét irányítani, mivel megtapasztalja annak a támogatását. Persze az elme irányítása rendkívül nehéz, azonban minden lehetséges a megfelelő gyakorlás által. Ennek megfelelően mindenekelőtt gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni kell, hogy a jóga mély megértése elérhetővé váljon számunkra. Ezt követően képesek leszünk megtörni az elme megszilárdult mintáit, és megtapasztalhatjuk annak mélyben rejlő támogatását. A filozófia is fontos, de ha nem vagyunk kapcsolatban és összeköttetésben az igazsággal és a gyakorlattal, akkor mire való? A véget nem érő fecsegés csak elfárasztja az elmét! A gyakorlás az alapja a filozófia igazi megértésének. Ha a dolgok nem válnak gyakorlattá és nem tudjuk megtapasztalni őket, akkor mi a hasznuk? „Jóga hinam katham móksam bhaváti druvam.” Jóga nélkül (gyakorlati megtapasztalás) hogyan lehet a felszabadulás iránti törekvés lehetséges?” [Narapuma Magazine, 2004]

Befejezésként következzen egy részlet Sandra Anderson Gurudzsival készült interjúból:
(…)
SA: Milyen rendszerben tanítja az ászanákat és a pránajámát?

PJ: Én kizárólag astanga jógát tanítok, az eredeti rendszert, amely Patandzsali Jóga Szútráiból ered. (…) „Taszmin száti szvasá prásvaszajor gáti viccsédá pránajáma.” (II.49.) Először az ászanát kell tökéletesíteni, aztán kezdhető el a pránajáma gyakorlása: a belégzés és a kilégzés irányítása, a légzés szabályozása, a légzés visszatartása. Az ászana tökéletesítését követően jöhet a pránajáma tökéletesítése. Ez a jóga módszere.

SA: Milyen a tökéletes ászana, hogyan lehet kivitelezni?

PJ: „Stíra szukham ászanam” (II. 46) A tökéletes ászana azt jelenti, hogy szilárdan és boldogan három órán keresztül benne tudsz lenni, minden gond nélkül. Miután a lábaidat kiszeded az ászanából a tested továbbra is boldog.

Abban a rendszerben amit én tanítok, nagyon sok ászana van, amely a véráramlással, a légző szervekkel és a tekintet fókuszálásával dolgoznak. Hajlékonynak kell lenni, és a testünk három részét, a fejet, a nyakat és a törzset egy egyenes vonalba kell tartani. Ha a gerincünk görbe, az hat a légzés minőségére. Ahhoz, hogy megfelelően tudj lélegezni, a gerincednek egyenesnek kell lennie.

A Múladárából (gyökércsakra) 72.000 nádi (csatornák, amelyeken keresztül a prána áramlik a finom testben) ered. Az idegrendszer innen nő ki. Ezek a nádik mind szennyezettek, meg kell őket tisztítani. A jóga rendszerében az ászanák és a légzés segítségével meg tudjuk tisztítani a nádikat minden nap. Megtisztulnak a nádik azzal, hogy a megfelelő pózban vagy, hogy minden nap gyakorolsz, ki- és be lélegzel, amíg végül hosszú idő után az egész tested erős lesz, az idegrendszered meggyógyul. Amikor az idegrendszer tökéletes, akkor a test erős. Amint megtisztul az összes nádi, a prána (a finom energia) be tud lépni a központi nádiba, a Susumnába. Ehhez az kell, hogy tökéletesen tudd irányítani az ánuszt. Gyakorolnod kell a bandhák (energia zárak) használatát: a Múlabandhát, az Uddijána Bandhát és a többit az ászana és pránajáma gyakorlása során. Ha az én tanításaimat követkve gyakorolsz, a bandhák jönnek maguktól.
Ez az astanga jóga eredeti tanítása. Nem adtam hozzá semmit. Ezeket a modern tanításokat én nem ismerem… Én egy idős ember vagyok!

SA: Ez a módszer fizikailag nagyon megterhelő. Hogyan tanít olyan valakit, aki rossz fizikai állapotban van?

PJ: Nem lehetetlen rossz testi állapottal dolgozni. A jóga írások szerint a jóga gyakorlása hajlékonnyá, de olyan erőssé is tesz mint egy elefánt. Jógi arcod lesz. A jógi arca mindig mosolyog. Azt jelenti, hogy hallod a nádát, a belső hangot, szemeid tiszták. Elkezdesz tisztán látni, irányítod a bindut (életerőt). A belső tűz kibontakozik és a test megszabadul a betegségektől.

Három fajta betegség van: a testi, a mentális és az idegrendszeri. Amikor az elme beteg, akkor az egész test is beteg. „Manajéva manusánam káránám bandha moksajoho” Az elme az oka a kötöttségnek és a felszabadulásnak is. Ha a tudat beteg és szomorú, az megbetegíti a testet, nincs tovább. Ezért először meg kell gyógyítani az elmét. Elme gyógyszer – ez a jóga.

SA: Hogyan tud az elme gyógyszere lenni pontosan?

PJ: Jóga gyakorlás, és a megfelelő légzéstechnika. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Ennyi. Gyakoroljunk, hogy az idegrendszer tökéletes legyen, a vér megfelelően áramoljon, ami nagyon fontos. Jó véráramlással, nem lesznek szívproblémáid. A Bindu irányításával nem pazaroljuk az életenergiát, az is nagyon fontos. Az ember a bindu tartalékaiból él, amikor a bindu elfogy, akkor meghal. Ezt mondják az írások.
A mindennapi gyakorlással a vér megtisztul, és az elme fokozatosan az irányításunk alá kerül. Ez a jóga módszere.

„Jógasz csitta vritti niródaha.” (I.2) Ez azt jelenti, hogy a jóga tudománya, az elme folyamatainak lecsendesítése.

SA: Legtöbbször, amikor jóga gyakorlás kerül szóba, az ászanákról és a pránajámákról beszélgetünk. Mennyire fontos az astanga jóga első két ága, a jámák és a nijámák?

PJ: Nagyon nehezek. Ha gyenge a tested, akkor gyenge elveid is vannak.
Öt jáma van: Ahimsza, szatja, asztéja, brahmacsarja, aparigraha. Az ahimsza lehetetlen, az igazat mondani, az is nagyon nehéz. Az írások azt mondják, mond az igazságot, amely édes, ne mond azt, amelyik bánt. De ne hazudj, akármilyen édesen hangzik is. Nagyon nehéz. Csak az édes igazságot mond, mert aki a kellemetlen igazságot mondja, az halott ember.
Szóval a gyenge elme gyenge testet is jelent. Ezért kell egy jó alapot építeni az ászana és pránajáma gyakorlással, hogy a test, az elme és az idegrendszer jól működjön. Aztán tudsz az ahimszával, szatjával és a többi jámával, nijámával foglalkozni.

SA: Mi a helyzet az astanga jóga többi ágával? Tanít meditációt?

PJ: A meditáció a Djána, a hetedik lépcsőfoka az astangának. Amikor az egyik lépcsőt tökéletesítettük, akkor jöhet a következő. A djána kivitelezéséhez egyenes háttal kell ülnöd, becsukott szemekkel, az orrcsúcsra fókuszálva. Ha ez nincs meg, akkor nem vagy elmélyülve. Ha a szem nyitott, az elme is az.

A jóga 95% gyakorlat, és csak 5% elmélet. Gyakorlat nélkül nem működik, nem lesz semmi haszna. Szóval muszáj gyakorolni, követni kell a megfelelő rendszert, lépésről-lépésre. És akkor fog működni.

(…)

Az előadások hangzatosak; adsz egy jó előadást, és mindenki azt gondolja, hogy milyen nagyszerű vagy. De az előadások 99,5%-ban nem hasznosak. Sok éven keresztül kell az ászanákat és a pránajámát gyakorolni. Az írások azt mondják: „Hosszú időn keresztül alázatosan, megszakítás nélküli gyakorlás hozza a tökéletességet.” Egy év, két év, tíz év… az egész életed során gyakorolsz.

GuruJi

Forrás: Alexander Medin: Sri K. Pattabhi Jois and the Ashtanga Research Intitute
Sandra Anderson “An Interview with K Pattabhi Jois: Practice Makes Perfect”

A hónap bandhája: február

Sarad

Hosszú szünet után ismét hónap bandhája interjú. Eddig sem volt könnyű válogatni az izgalmasnál-izgalmasabb bandhás astanga gyakorlók közül, ki legyen az adott hónap „bandhája”, de pár hónapja igazán különleges szituációba „keveredtünk”. Bejelentkezett hozzánk egy indai úriember, hogy astanga vinyásza jógát szeretne tanulni nálunk. Hogyan sodorta az élet Magyarországra, miért éppen astanga jóga, miért épp a bandhaworks? Megtudhatjátok a következő interjúból, fogadjátok szeretettel Sharad-ot.

BW: Mondd, Sharad, hogyan került egy magadfajta indiai úriember Budapestre?
Sarad: A munkám miatt kerültem ide. Független management tanácsadóként dolgozom, ügyfelem egyik futó projektje 3 ország piacán van jelen: Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországon. Ahelyett, hogy a londoni cégközpontból minden héten ezen országok valamelyikébe utazgattam volna, a bennem élő “nomád szellem” végül úgy döntött, hogy itt Budapesten, ebben a csodálatos városban akar – bár csak egy rövidebb időre – letelepedni és tapasztalatokat szerezni.

BW: Hogy találtál a Bandha Works-re? Volt esetleg már tapasztalatod az astanga jógával?
Sarad: Könnyen és gyorsan Rátok találtam: budapesti astanga jóga iskolákra kerestem rá az interneten, és a Bandha Works volt a legelső a találati oldalon. Felkerestem a honlapotokat, megnéztem még néhány másik honlapot is a találati listából és a látottak alapján egyértelmű volt, hogy a Bandha Works “A Hely”, ahol Budapesten az astanga jógát tanulnom érdemes – itt a fókusz az astanga jógán van, tradícionális Mysore stílusú gyakorlással, míg a többi helyen – az indiai gasztronómiából ismerős khichri-hez hasonlóan – keverednek az oktatott irányzatok.
A második kérdésedre válaszolva pedig, a jóga 8 ága nem ismeretlen számomra, általános iskolában ismerkedtem meg vele, volt egy kevés ászanagyakorlás is akkoriban, de aztán abbamaradt. Az Astanga Vinyasza Jóga mint módszer ugyanakkor teljesen új élmény számomra.

BW: Nem tűnik egy kissé furcsának számodra, hogy szülőhazád ősi tudományát itt nyugaton, nyugati oktatóktól tanulod?
Sarad: Haha..milyen érdekes kérdés! Várjunk csak, hadd gondolkozzak egy kicsit.
Oké, egyetértek, elsőre furcsának tűnik, de ha jobban belegondolunk, amikor egy tanító mellett döntünk, a nemzetiségnek nincs döntő szerepe, mivel nem árul el semmiféle információt magáról a tanítóról és annak személyiségéről, tudásáról.
Mit számít, hogy a tanító indiai vagy éppenséggel nem? Még egyetlen egy olyan indiai írással, tradícióval, vagy akár indiai jógamesterrel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy a nyugati emberek nem taníthatnak jógát. Kezdetben az a fontos, vagy az kellene, hogy fontos legyen a tanítvány számára, hogy a tanító tudjon tanítani, átadni, és tanítson jól; illetve ami szerintem még további döntő tényező – legalábbis számomra az – hogy a tanító hű maradjon valamelyik tradícióhoz. És itt szeretném megragadni az alkalmat és elmondani, hogy Benned jó tanítóra találtam.

BW: Az Astanga Vinyasa Jógát sokan a nehezebb jógatípusok közé sorolják. Te miért döntöttél mégis emellett a módszer mellett?
Sarad: Nehezebb lenne? Nos nézd, nem feltétlenül értek egyet ebben veled – de válaszolva a kérdésedre – amikor elkezdtem, fogalmam sem volt róla, hogy melyik módszer vagy iskola nehezebb vagy könnyebb; egész egyszerűen nem foglalkoztattak ezek a kérdések. Az történt csupán, hogy magával ragadott a Vinyásza rendszer filozófiája, amivel egy honlapon találkoztam – több dolog is volt benne, ami megragadott.

Először is, amit az izzadásról írt a cikk, úgy értve, hogy az Astanga Vinyásza Jógát gyakorlók gyakorlás közben rengeteget izzadnak és mivel én nem vagyok izzadásra hajlamos típus, de ezen szívesen változtattam volna, úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt.
Másodszor – és azt hiszem ez volt a döntésem fő oka – az, hogy a Vinyásza rendszer filozófiája nagyon hasonlónak tűnt a már meglévő meditációs gyakorlásomhoz, amelyben nagyon sok figyelmet fordítanak a légzés tudatosítására.
Szóval abban a pillanatban, amikor felfigyeltem erre a hasonlóságra, világossá vált számomra, hogy csakis ezt a módszert szeretném megismerni, amennyiben lehetőségem nyílna rá.

BW: Van esetleg valami indokod, ami miatt nem értesz egyet azzal, hogy az astanga nehezebb?
Sarad: Oké, azt elismerem, hogy nem könnyű, de nem akarom azt mondani, hogy nehéz vagy nehezebb, mint a többi módszer. Az utóbbi hetekben úgy éreztem, hogy magával a gyakorlással teremtjük meg magunknak azt a fajta erőt és stabilitást, amire szükségünk van. A mai gyakorlásom megalapozza a holnapi gyakorlásomat, a holnapi a holnaputánit – és ez így megy szépen tovább és tovább.
A gyakorlás önmagán, önmagunkon keresztül vezet. Minden, amit tennünk kell az az, hogy gyakoroljunk és tegyük ezt rendszeresen.
Szóval valóban, abból a szempontból nehéz, hogy a gyakorlás rendszerességet követel, ugyanakkor maga a gyakorlás nem olyan nehéz. Ha én meg tudom csinálni, akkor mindenki képes rá,

BW: Mesélnél arról, milyen változások történtek az életedben amióta astangázol?
Sarad: Ohh, ez egy elég bonyolult kérdés. Nehéz a változásokat külön-külön kielemezni és azokat egy-egy hatóerőre visszavezetni – az élet számomra a gyakorlás előtt is jó volt és most is az – talán nem én vagyok a megfelelő ember, aki erről mesélni tudna, ne haragudj!
Ugyanakkor szilárdan hiszek abban, hogy a gyakorlásba előbb sok-sok időt, erőfeszítést és odaadást kell beletenni, és majd csak ezek után számíthatunk bármiféle változásra.
Máskülönben pedig, én még csak kezdő vagyok – ez egy másik nyomós indok arra, hogy ne válaszoljak erre a kérdésre. Kérném is a következőt! 🙂

BW: Azt említetted az interjú elején, hogy független management tanácsadóként dolgozol. Ez számomra amolyan “komoly üzletember” típusú munkának tűnik. Akadt bármikor is konfliktus a “jógi Sharad” és az “üzletember Sharad” között?
Sarad: (mosolyog) Nahát, megleptél; hirtelen most nagyon fontos embernek érzem magam – ami végtelenül messze áll az igazságtól. De mivel elhangzott ez a kérdés, megpróbálok rá válaszolni; azt hiszem nehéz lesz pontosan megfogalmaznom a választ így hirtelen – hadd szedjem össze a gondolataimat előbb. néhány másodperc szünetet tart)
Szóval, én ezt úgy látom, hogy az az “igazi” Jógi, aki nem azonosul a konfliktus mögött megbújó érzelmi mintázattal – jelentkezzen ez az ellentét akár a szakmai életben, akár emberi kapcsolatokban stb. Másképpen kifejezve, mindaddig nem Jógi valaki, amíg ellentéteket érzékel és él meg, éppen ezért még több odaadással és hittel kell folytatnia a gyakorlását – vagy még egy másik megfogalmazás: a Jógi az az ember, aki nem érzékel semmiféle ellentétet, ehelyett mindenütt harmóniát lát. Érthető voltam?

BW:  Nos, azt hiszem, igen.
Sarad: Akkor nézzük: ebben a pillanatban tapasztalok bármiféle ellentétet? A válaszom az, hogy nem. És akkor ez azt jelenti, hogy “igazi” Jógi vagyok? A válaszom egy hatalmas “NEM”. Én csak egy vagyok azon szerencsések közül, akiket nagyszerű társaság és sok jó ember vesz körül.

BW: Sharad, mi a kedvenc ászanád és mi az ami a legnagyobb kihívást okozza számodra?
Sarad: Melyik a legkevésbé kedvelt ászanám? Lássuk csak…hm…egy ilyen sem jut eszembe. De a kedvenc ászanám az határozottan a Paschimottanasana és variációi – egész egyszerűen jól esik ebben a pózban lenni és lassú, mély lélegzeteket venni. Van valami megmagyarázhatatlan ebben az ászanában, ami hihetetlen örömmel tölt el.

BW: Arra még nem kaptunk választ, hogy melyiket nem szereted.
Sarad: Haha…látom nem menekülhetek…Oké…ha választanom kellene, azt mondanám, nem vagyok túlzottan oda az első néhány bevezető pózért – Napüdvözletek, trikonásana stb.

BW: Valóban? És miért nem?
Sarad: Tetszik az arckifejezésed – úgy nézel most rám, mintha valami rosszat mondtam volna a legjobb barátodról. Hűha – azt hiszem holnap Sukhāsana közben valaki le fog csapni 😉

BW: Dehogy, nem tennék ilyet. De kíváncsi vagyok, hogy miért nem szereted a Napüdvözletek-et.
Sarad: Nem is tudom. Talán amiatt, hogy a gyakorlás kezdetekor még egyfajta nyomott hangulatban vagyok, és ilyen tudatállapotban nehéz átadni magamat bármelyik ászanának is – ez így érthető valamennyire?

BW: Rendben, elfogadom a választ. A következő kérdés az lenne, hogy Te kinek ajánlanád  fől a gyakorlásod?
Sarad: A mediációs hagyományban, amit követek, azt tanultuk, hogy gyakorlásunkat ajánljuk fel az összes szenvedő lénynek. Ugyanígy, az astanga tradíció zárómantrájában is ugyanezt találjuk: “Lokah Samastah Sukhino Bhavantu”. Legyen minden élőlény a világon boldog.
Így ez az én ajánlásom is ez. És látod, ismét nincs ellentét! 🙂

BW: Köszönjük szépen az interjút Sharad!
Sarad: Köszönöm én is!

Fordította: Müller Fruzsina

After a longer period of silence, the interview series of “Bandha of the Month” is continuing. It had always been hard to chose the actual interviewee among the fascinating astanga yoga practicioners, but a few months ago we encountered an extraordinary situation. A gentleman from India contacted us in order to learn Astanga Vinyasa Yoga in our Yoga School.
What brought an Indian man down here to Hungary ? Why astanga yoga and why Bandha Works? Let the following interview answer all the questions. Please welcome the interview with Sharad.

BW: How come that an Indian gentleman like you lives in Budapest?
Sarad: Work! I am an independent management consultant and my client has a project that is across three markets : Hungary, Austria and Poland and instead of travelling every week from my base location (London, UK) – the ‘nomad’ in me chose to move to Budapest (only for short term though)  – and that is how I am here – to experience life in this very very beautiful city of yours.

BW: How did you find Bandha Works? Did you practice ashtanga yoga before?
Sarad: Finding BandhaWorks was easy – I tried searching for Ashtanga Yoga schools in Budapest and BandhaWorks was right top on the list. I looked at its website and the websites of few other schools and it was very clear in my head that BandhaWorks is “THE” place to learn Ashtanga Yoga in Budapest – they seemed focussed on Ashtanga Yoga (unlike other places that offer a khichri of different courses) – they offered Mysore style classes.
As a child, I did some Yoga in primary school – and then never afterwards. So yes, I have done Ashtanga Yoga – but I had never practised Vinyasa Yoga before.

BW: Isn’t it strange for you to practice yoga, the ancient science of your homeland here, in a Western country with Western teachers?
Sarad: Haha..,interesting question. Hmm..let me think about it for a bit. Ok, I agree, that it may sound a bit strange at the outset – but if one thinks carefully – the nationality of a teacher isn’t even a valid parameter or qualification when deciding upon a teacher. Whether a teacher is Indian or not – how does it matter? I am not aware of any Indian text, tradition or an Indian Yoga teacher claiming that westerners cannot teach Yoga. At the basic level, what matters to a student, or what should matter to a student is that the teacher is able to teach and teach well – and an additional perspective, at least for me, would be if the teacher is able to teach as per the tradition. And I will admit that I have found a good teacher in you.

BW: Ashtanga vinyasa yoga is said to be amongst the ‘harder’ types of yoga! Why have you chosen this method anyway?
Sarad: ‘Harder’ – well I am not sure I agree with you on that – but to answer your question – when I started, I had no clue which method or school was harder or easier than the rest – I was not thinking on those lines at all. I was merely inspired and intrigued by the philosophy of Vinyasa which I happened to read online – there were a couple of things. One, the article mentioned that people sweat a lot while doing this form of Yoga and since I do not tend to sweat much and I wanted to, I thought I should give it a try. Second, and probably the main reason has been that the philosophy of Vinyasa felt very much in sync with my meditation practice where there is a lot of focus on breath awareness. So it was in that very moment, very clear in my head that this was the only method I would go for – whenever I would get an opportunity.

BW: Any why do you not agree that Ashtanga is ‘harder’?
Sarad: Ok, granted that it is not easy – but I don’t want to say it is hard or even harder than the rest – because in the past several weeks I have felt that with practise one builds the stamina that is needed. Today’s class gives you the stamina to do the next day’s class and so on and so forth. The practise leads you by itself. All ones needs to do is practise and practise regularly. So yes, it is hard from the perspective that it asks for you to be fairly regular – but the practise in itself isn’t that hard. If I can do it, than everybody can do it.

BW: What sort of changes has Ashtanga brought into your life?
Sarad: Ohh…this is a real difficult question. I find it difficult to analyse changes and attribute the reasons behind the changes – and further – life has been good and continues to be good – so I am the wrong person to ask this question – sorry!  Also, I firmly believe, that one has to invest time, effort and sincerity in the practise first – and only then expect some change. And I am only a beginner – so this is another reason for me to not answer this question. Next one please! 🙂

BW: As you told us you are an independent management consultant a sort of serious businessman. Has there ever been a conflict between the “yogi Sharad” and the “businessman Sharad”?
Sarad: (Smiles) Now, you make me feel really important – which is faaar from truth. Anyhow, since you have asked, I am going to try and answer this and I think I am going to struggle to articulate my response – so bear with me on this one. (takes a pause) Ok, so this is how I think – a true Yogi is someone who does not experience the emotion of ‘conflict’ – be that conflict in the professional space or be that in relationships etc. In other words, one is not a Yogi, if one perceives conflict and he or she needs to continue working with more sincerity and faith – OR one is a Yogi and does not perceive any conflict and instead sees harmony. Simple?

BW: Well, sort of.
Sarad: Now, do I experience conflict? The answer is no. And does that mean I am a true Yogi and the answer is a big NO. I think I am just someone who is lucky enough to be surrounded by great companies and good human beings.

BW: Sharad, what’s your favourite Asana and which one do you like the least?
Sarad: Which one do I like the least? Let me think….hmm…nothing comes to mind. But I think I can tell you which one I like – I definitely like Paschimottanasana and its variants – I just love being in that asana and taking several slow deep breaths. Something about that asana and I dont know what exactly – but it gives me lot of joy.

BW: And you have not answered which ones you do not like?
Sarad: Haha..you are very insisting! Ok., if I have to make a choice – I’d say I am not a huge fan of the first few starting ones – Surya Namaskar, Trikonasana etc.

BW: Really, and why is that?
Sarad: I like your expression – you look at me as if I have told something against your best friend. Gosh, when I do sirsasana tomorrow, looks like someone is going to push me down 😉

BW: No, I wont do that. But tell me why do you dislike Surya Namaskar?
Sarad: I dont know. It could be that I feel a little lethargic at the start of the practice – and it is difficult to enjoy any asana with that mindset – Makes sense?

BW: Ok fair enough, next question is who would you offer the ashtanga vinyasa yoga practice?
Sarad: In the meditation tradition that I follow, we have been taught to dedicate our practise for the benefit of all sentient beings. And even in the Ashtanga tradition the ending prayer has ‘Lokah Samastah Sukhino Bhavantu’ – which is the same thing – May all worlds be happy. So that is my offering. And you see, no conflict again! 🙂

BW: Thank you very much for the interview!
Sarad: Thank you very much!

Sorsalakítás a jógi szemével

Szerző: TÓTH ERZSÉBET LAURA

gkj

Govinda Kai többek között Gwyneth Paltrow-nak, Christy Turlingtonnak, Tobey Maguire-nek és Sting feleségének is oktatott már jógát. Az elmúlt hetekben nálunk is elérhetővé váltak a tanításai, hiszen másfél hónapot töltött Budapesten.

Egy budai jógaközpontba beszéltük meg a találkozót. A késő délutáni időszakra jellemző városi zsúfoltság miatt nehezen találtam parkolóhelyet, és kis késéssel értem a helyszínre. Kétségbeesetten tébláboltam két bejárat között, miközben az arra járók majd’ fellöktek, hiszen mindenki akkor szabadult ki a mókuskerékből, és sietett a jól megérdemelt szabadsága felé. Ekkor egy férfira lettem figyelmes, aki türelmesen várakozott az út szélén, mintha nem is ennek a világnak a része volna. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy talán ő a mester, de a sztereotípiáim erre gyorsan rácáfoltak. A jógagurukat eddig lepelbe öltözött jelenségnek képzeltem, ezzel szemben az ott álló férfi átlagos öltözetet viselt, ám a lényében olyan ösztönösséget és szabadságot véltem felfedezni, amely nem az itteni emberek sajátja. Ő volt Govinda Kai, akit, miután otthonosan lótuszülésbe helyezkedett a jógaiskola egyik termében, arról kezdtem faggatni, hogyan látja a mai nők életútját.

„Amikor egy női lélek leszületik a Földre, a legfontosabb sorsfeladata embernek lenni, és ennek egy szelete az, hogy a női sorsából a legteljesebbet hozza ki. Alapvetően mindenki arra törekszik, hogy megvalósítsa önmagát, még akkor is, ha ennek nincs tudatában. A nők helyzete azért nehezebb ebből a szempontból, mert a patriarchális felfogású társadalom miatt a belső igényeik és az emberi mivoltuk összeütközésbe kerülhet.”

Author Photo
Govinda

Miután a budapesti kurzusára járó lelkes astangások nagy része nő, arra is kíváncsi voltam, hogyan lát minket, magyar nőket.

„A nők eredendően kevésbé öntudatosak, mint a férfiak, de ez az itteni lányokra, asszonyokra még inkább jellemző. Sokuk önbizalomhiánnyal küzd, nincsenek tisztában az értékeikkel. A nőkben együtt van a gyengédség és az erő, de tudni kell, hogy a kettő közül mikor melyikre van szüksége a társuknak és a világnak.”

Author Photo
Govinda

Természetes intelligencia

A jógaguru szerint figyelembe kell venni, hogy a nők sorsfeladata ma teljesen más, mint száz évvel ezelőtt.

„Most a világ egy spirituális időszak felé közeledik, a spiritualitás jegyei pedig sok esetben megegyeznek a női értékekkel: ilyenek az empátia, a nyitottság és a befogadás is. Azzal, hogy a nők aktív részesei a világ megváltoztatásának, még több sorsfeladat hárul rájuk, ezáltal az addig materiális, kezdetben csupán az anyaságra korlátozódó szerepük tovább bővül. A mai korra maszkulin jegyek jellemzőek. Világunk tele van háborúskodással, vérengzéssel, kegyetlenséggel, gazdasági szempontok irányítják a mindennapjainkat. Szükség van a női energiákra.”

Author Photo
Govinda

A jó hír, hogy a bennünk lévő férfi és női energiákat megtanulhatjuk kezelni: ennek egyik eszköze lehet például a jóga.

„Minden női tulajdonságban ott lakozik a bölcsesség, egyfajta természetes intelligencia – folytatta a jógi. – Most a világnak arra van szüksége, hogy minél több nő ébredjen rá önmaga erejére. A nők évszázadokon át a kevés erejüket is a férfiaknak adták, de ez az alárendeltség nem törvényszerű. A szülés csak a nőnek adatott meg, ez is azt támasztja alá, hogy nem lehet alárendelt, hiszen ő adja az életet.”

Author Photo
Govinda

A jógi szerint a nők többsége elfojtja a nőiességét, ám ekkor felborul az egyensúly, és a szervezet női betegségek formájában jelez nekünk. Azt mondja, a jógafoglalkozások során akkor érhető el gyógyulás, ha a gyakorlatok során nemcsak a tökéletes fizikai megvalósításra törekszünk, hanem arra is, hogy áthasson minket önmagunk megértésének és megélésének a vágya.

haj2

A sikeres nők attitűdje

Govinda számos híres és sikeres nőnek volt a jógaoktatója, ami jó tapasztalattal szolgált számára ahhoz, hogy megértse, mi a különbség köztük és a „hétköznapi” nők között. Tapasztalata szerint az előbbiek szenvedélyszintje jóval magasabb, nagyobb akaraterővel rendelkeznek, több az életenergiájuk és fokozottabb a rezgés körülöttük. A guru csupán a rezgések és a kisugárzás alapján meg tudja állapítani, hogy valaki hol tart az önmegvalósításában.

„Azzal, hogy megváltoztatjuk a rezgéseinket vagy a rezgéseink minőségét, megváltoztathatjuk a sorsunkat is. Ha olyan rezgéseket erősítünk magunkban, amelyek egy »sikeres« attitűdhöz tartoznak – és itt a siker azért van idézőjelben, mert mindenkinek mást jelent –, akkor közelebb kerülünk ahhoz, hogy mi is megvalósítsuk önmagunkat. Mindenkiben megvan a szükséges erő ahhoz, hogy az életfeltételeit átalakítsa.”

Author Photo
Govinda

Hamarosan kezdődik az órája, de azt még elárulja, hogy egész életében szerelmes volt a nőkbe, már kisgyerekként az édesanyjába is, most pedig egy magyar hölgy a legfontosabb a számára, akit a jógaiskolával kapcsolatban ismert meg. Egyébként úgy érzi, sok emberbe „szerelmes” egyidejűleg.

Mire e sorok megjelennek, már elhagyja Budapestet. De ahogy mondta, bár nagyon sokat utazott életében, nálunk mindig otthon érzi magát, jobban, mint bárhol másutt, ezért júniusban újra visszatér hazánkba.

goré

Govinda Kai a mysore-i KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jógaintézet) által minősített tanár. Eredeti neve Russell Paul Yamaguchi. 1959-ben született San Franciscóban. Ősei japán bevándorlók voltak, akik Dél-Japánból, Kiusuból érkeztek az Államokba. Édesanyja tanítónő volt, édesapja gimnáziumi matematikatanár, aikidómester és -oktató. Életszemléletére és egyéniségére nagy hatással voltak az 1960–70-es évek rasszizmusellenes, a nők egyenjogúságáért és a szexuális jogokért vívott megmozdulásai. Édesapja korai halála pedig arra ébresztette rá, hogy spirituálisan is meg kell ismernie a világot.

Forrás: Ridikül magazin

Govinda Kai Astanga Mysore Program a Bandha Worksben

govinda2

Ha azt mondanánk, hogy egy álom vált valósággá, az nem lenne igaz, mivel erről még álmodni sem mertünk… Köszönet Patandzsalinak amiért úgy alakult, hogy Govinda Kai másfél hónapra átveszi a Bandha Works Mysore Astanga programjának irányítását. Ez felér egy kisebb csodával, ilyen szintű tanár még nem töltött ennyi időt hazánkban, kivételes lehetőség mindannyiunk számára, hogy megtapasztaljuk milyen is egy KPJAYI Certified* tanár felügyelete alatt gyakorolni nap mint nap. Részletek hamarosan honlapunkon!

*A mysore-i KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet) vagy más néven MainShala az astanga vinyásza jógatradíció központja. Az intézménynek nincsen oktatóképzés, a tanárok nem futószalagon kerülnek ki a falai közül. Korábban Pattabhi Jois, most pedig Sharath Jois a tanítványai gyakorlását és elkötelezettségét figyelembe véve, egyénileg adományozza az oktatói címeket azoknak, akik készen állnak a tanításra. “Authorized” lehet egyes szintű (ekkor az első sorozat tanítására hatalmaz fel), vagy kettes szintű (azaz engedély az első és a második sorozat oktatására). Később, ha valaki hosszú ideig, akár évtizedekig rendületlenül gyakorol, és bizonyítja az elkötelezettségét, akkor megkaphatja a legmagasabb szintű elismerést, amely az astanga világában szerezhető, azaz “Certified” tanárrá avatják. Ilyenkor az összes sorozatot oktathatja, amelyet ő már elsajátított, illetve workshopokat is tarthat szerte a világon. A Govindához hasonló certified oktatók nem csak az ászanák területén jártasak, hanem mélyen megértették és megtapasztalták az astanga jóga filozófiáját, ezért valóban hitelesen képviselhetik ennek az önmegvalósítási folyamatnak az üzenetét. Ezt az elismerést az egész világon mindössze kb. negyvenen érdemelték ki.

12

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved