A hónap bandhája: június-július

Kornél_Zsófi_2

A hónap bandhája rovatunkban, havi rendszerességgel megismerkedhettek egy (vagy kettő) izgalmas jógás személyiséggel a Bandha Works Jógaiskola növendékei közül.

“A jóga veszélyes dolog, mert helyet csinál magának, és nem sokat foglalkozik azzal, hogy ennek mi az ára.”

Hónap bandhája mélyinterjú egy rendkívüli zenész-astangás párossal. Fogadjátok szeretettel Zsófit és Kornélt 🙂

 

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tegyétek a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre: Esküszöl, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogom ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Zsófi: Esküszöm!
Kornél: Esküszöm, bandha engem úgy segéljen.

BW: Hogyan ismerkedtetek meg az astanga jógával?
Zsófi: Az az igazság, hogy kicsit a múlt homályába vész, hogy hogyan is kerültem az első (hot) astanga órára. Azt hiszem, hogy egy ismerősöm elvitt ebédelni az Atma centerbe és mivel nagyon ízlett a kaja – ott ettem először ilyesmit… – ezért meséltem róla egy nagyon kedves barátnőmnek. Ő pedig mondta, hogy szokott oda járni jógázni hozzád. Valamiért úgy gondoltam, hogy kipróbálom. Viszont nem mertem a te órádra menni, mert azt is hallottam, hogy nagyon szigorú vagy 😀 Ez valamikor 2012 őszén lehetett. Lejártam talán három-négy bérletet ott, az Atmában.
Arra emlékszem, hogy az első alkalommal teljesen ledöbbentem azokon az érzeteken, amik a testemet a gyakorlás utáni pihenés alatt elárasztották. Egy olyan áramlást éreztem meg, amit azelőtt még soha – azóta is ritkán. Arról már nem is beszélve, hogy az órák után kaptam levegőt és az emésztő rendszerem is teljesen tökéletesen működött egy pár napig, pedig akkoriban gyanús, hogy majdnem sikerült gyomorfekélyt csinálnom magamnak az életmódommal.
Aztán valahogy olyan benyomások értek sajnos, amik – főleg a mai gyakorlásból visszatekintve -, nagyon veszélyesek voltak. Voltam úgy vezetett második sorozaton, hogy nagyjából azt sem tudtam miről van szó, de csináltam, a lazaság megvolt, csak az erő és a koncentráció nem; olyan igazításokat kaptam, amik bőven túlmentek az ésszerűség és a jóérzés határain. Közben pedig mint táncos dolgoztam, úgyhogy ez így együtt kicsit sok volt. Szerencsére nem lett semmi komoly baj, de volt olyan pillanat, amikor lehetett volna. Úgyhogy egy idő után nem mentem oda többet.

2015 tavaszán rengeteg dolog változott meg az életemben. Újrakezdések sorozata. Akkor már másfél éve abbahagytam a táncot és úgy éreztem, hogy teljesen elvesztettem a kapcsolatot a saját testemmel. Mindig is nagyon fontos volt ez a kommunikációs csatorna magammal, ami akkorra teljesen beszennyeződött és eldugult. Ugyanazt a barátnőmet kérdeztem, hogy hol tanítasz. Hetekbe telt mire rávettem magam, hogy lemerészkedjek. Persze először délutáni órára. Kiderült, hogy nem is vagy azért annyira félelmetes, mint ahogy éveken keresztül képzeltem 😀 Először nagyon furcsa volt a Bandha légköre. Aztán egy idő után rájöttem, hogy azért mert itt történik valami… valami, ami komoly és fontos.
Kornél: Az én történetem sokak kevésbé cizellált, és egyértelműen ide, a Bandha Works-höz kötődik.
A változás Zsófihoz hasonlóan engem is közelről érintett meg 2015 első felében, és gyorsan hozzátenném, hogy ez azóta is tart… Zsófi volt az, aki kettőnk közül elsőként ‘tért meg’ az astangához. Én pár hónap késéssel csatlakoztam a törekvéshez, egészen pontosan 2015. május 25.-én, 17:00-kor, egy hétfő délutáni halfled óra volt az első alkalom amikor Dorka vezetése mellett  életemben először matracra álltam.
Nagyon furcsa volt ez, és borzalmasan izgultam, mert nem csak egy ‘idegen’ kultúra, ismeretlen emberek, szokások vettek körül, de még az is nehezített a dolgon, hogy egy kis rendszertelen kocogástól eltekintve, az ezt megelőző pár tíz évben nem igazán voltam gondoskodó a fizikai testemmel. Borzalmasan elfáradtam. Akkor még meglepő volt számomra, hogy egy felnőtt ember milyen mennyiséget tud izzadni, de mára már hozzászoktam.
Az órát követően egy kiadós folyadék és táplálék pótlás után, valami apróságon annyira kiborultam, hogy órákig nem tudtam abbahagyni a zokogást… Szóval ez volt a tisztulás folyamat első állomása. Az ászana gyakorlásomban viszonylag lassú a fejlődésem, de már nem fakadok sírva minden gyakorlás után. 🙂

BW: Nem ez az első interjú ahol a “megtértem az astangához” kifejezés elhangzik. Ez elég komoly kijelentésnek hangzik 🙂 Sokakat akár meg is rémiszthet… Mivel a statisztikák szerint nem csak a bandhás gyakorlók olvassák a blogunkat, kifejtenétek kicsit bővebben eddigi élményeiteket az astanga működési mechanizmusával kapcsolatosan? Rendszeresen jöttök reggelente gyakorolni, 1,5-2 órát furcsa “indiai” testhelyzeteket vesztek fel. Mi történik Veletek ezután a következő gyakorlásig?
Zsófi: Azt hiszem, hogy ez mindenkinél különböző, hogy mi történik a gyakorlás alatt és után. Persze vannak közös pontok. Kornéllal sokat beszélgettünk ezekről az élményekről. Érdekes látni, hogy Ő hogyan éli meg. Nekem nagyon sokat számít, hogy van ezt kivel megosztanom ennyire mélyen és mindennapi szinten.
Én az első időszakban rettenetesen kimerült voltam egész nap. Ez elég sokáig eltartott, meg kellett erősödjek. Persze közben éreztem, hogy megint kezdenek élni a tagjaim, a sejtjeim és nagyon hálásak azért, hogy végre törődöm velük.
Volt a női öltöző falán egy plakát, ami egy fát ábrázolt a jámákkal és nijámákkal, azt lefotóztam a telefonommal és beállítottam háttérképnek. Akkoriban nem nagyon néztem utána, hogy “hivatalosan” mit takarnak ezek a kifejezések. Ízlelgettem őket, kerestem a saját értelmezésemet, mi az erőszakmentesség, az igazmondás, a tisztaság és megelégedettség… Ez rengeteget változtatott azon, ahogyan a világot kezdtem látni magam körül. Elkezdtem sokkal szelídebben fordulni az emberek felé. Régebben rengeteget idegesítettem magam jóformán mindenen, nagyon tudtak zavarni bizonyos típusú személyiségek, megnyilvánulások – persze első sorban a sajátjaim. Elmondhatatlanul hálás vagyok ennek a közösségnek, hogy segítettek – és segítenek a mai napig – túllépni ezeken a korlátaimon. Olyan ez a hely, mint egy kis laboratórium. Nyilvánvaló módon felmerültek ugyanazok a helyzetek, feszültségek bennem, mint amik minden társaságban felmerülnek. Viszont itt adott egy olyan közeg, ahol azt érzem, hogy mindannyian dolgozunk magunkon, nem a másikban keressük a hibát, hanem a saját határainkat kutatjuk minden nap, reggel a gyakorlás közben és jó eséllyel a nap további részében is. Számomra az elfogadás nagyon fontos része ennek a gyakorlásnak. Elfogadni, hogy ma jól, megy, holnap meg nehezebb lesz, hogy a másik izzadt testrésze átlóg a matracomra, hogy rágurultam valakire, aki épp hidat csinált, hogy valaki feszült mellettem és ettől én is az leszek, hogy kapok új ászanát, hogy nem kapok új ászanát, hogy segítenek vagy most egyedül kell megoldanom, tudok koncentrálni vagy már megint egész véletlenül kihagytam azt az ászanát, amit nem igazán szeretek; hogy miért kell annyi ideig tartani az utpluthih-t…? Ez persze folyamatosan kihívás, nem hinném, hogy lehet “készen lenni” az elfogadással.

Fontos pont volt még a légzésemre való figyelés. Rájöttem, hogy gyakorlatilag nem veszek levegőt – gyakorlás közben még csak-csak, de a nap további részében szinte egyáltalán nem. Rengeteg folyamatot beindított befogadás-elengedés témában testileg és lelkileg egyaránt, hogy elkezdtem erre figyelni.

Volt egy időszak, amikor sok jóga és védanta filozófiával kapcsolatos könyvet, írást olvastam – azt hiszem túl sokat egyszerre. Közben elkezdtem szanszkritot tanulni, mert ez egy olyan kulcs, ami nélkül nagyon nehéz megérteni bármit, ami ehhez a kultúrához kapcsolódik. Nehéz volt összeegyeztetni az európaiként szocializálódott elmémet az olvasottakkal. Persze nem feltétlenül a megértés szintjén, hanem akkor, amikor felmerült a kérdés, én mit gondolok, miben hiszek? Ha nem hiszek az örökkévaló, “magányos” purusában vagy az elefánt fejű akadályelhárító Ganesában akkor már nem is csinálhatok meg egy napüdvözletet jóérzéssel? Nyilván szó sincs erről, de akkor hogy van ez?! Nagyon érdekel ez a téma. Mit testesítenek meg az istenségek és milyen kapcsolatban vannak a mindennapi életünkkel, kinek mennyire van szüksége ezekre a képekre magában? Még nem találtam választ magam számára, hogy hogyan egyeztethető össze az európai lét a jóga gyakorlásával – ha a jóga gyakorlását a valódi értelmében vesszük, mint életmódot, mint világszemlélet. Mennyire tartoznak hozzá a szertartások, egy adott világszemléleti mód, ami Indiában valahogy benne van a “levegőben”, itthon pedig értelemszerűen nincs? Patanjali csak annyit ír, hogy Isvara tisztelete szükséges a jóga gyakorlásához… nem túl bőszavú a témában. Minden esetre a jóga nem valláshoz, hanem belső hithez kötött dolog, úgy tűnik számomra. Most egyelőre ott tartok, hogy gyakorolok. És nagyon szeretem a gyakorlásom. Hála a jó égnek közben sosem jutnak eszembe ezek a kérdések – vannak helyette más elterelő gondolataim persze. A végén pedig hálát adok azért, amit kaptam.

Rajtam rengeteget alakított ez a rendszer. Viszont azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy az astangával egy időben kezdtem el egy terápiát, ami nagyon sokat segített a gyakorlásban és azon kívül felmerülő dolgok helyretételében és feldolgozásában. Éppen ezért nehéz elválasztani, hogy pontosan mi az, ami a “furcsa indiai testhelyzetek” hatása. De azt hiszem összességében ez egy belső munka, amit vagy megtesz az ember vagy nem. Én egyelőre nem hiszek azokban a csodákban, amik azt ígérnék, hogyha mondjuk sokat állok fejen, majd minden jóra fordul. Ez is csak gyakorlás kérdése, mint bármi más.
Kornél: Elöljáróban csak annyit szeretnék mondani, hogy nekem nagyon nehéz ezekről a dolgokról beszélni. Sokszor még Zsófinak is nehezen tárul fel az az ajtó ami a belső folyamataimra nyílik, sőt! Fantasztikus képességet fejlesztettem ki magamban arra, hogy ezeket én magam is elrejtsem saját magam elől. Arról nem beszélve, hogy a sokszor inkább érzeteknek nevezhető dolgokat ezúttal gondolatokká kell formálnom, amelyeket egy nyilvános fórumon készülök megosztani “idegen” emberekkel. Egy nagyon intim, egyszemélyes út ez, amin járva az ember nagyon magányos tud lenni – reggelente két órán keresztül mindenképp, de sok esetben két gyakorlás között is. Kicsit megrémít ennek a feltárásnak a súlya, de sebaj, terítsük ki a lapokat az asztalra.

Valamikor réges-rég, még a kétezres évek elején egy igazi spirituális és szellemi guru elindított engem egy úton, amely sokáig nagyon fontos helyet foglalt el az életemben. Ő egy másik országban él, és sajnálatos módon akkoriban nem találtam olyan megfelelő hazai tanítót, aki átsegített volna a fejlődéssel együtt járó nehézségeken, és életem egy igen markáns törésének okán ez a törekvés valahogy a háttérbe szorult – felfalta azt a napi küzdelmek értelmetlen sora.

Később, pár évvel a Bandhás indulásom előtt mentő ötletként már gondoltam a jógára, de a pillanat, hogy az elhatározást tetté érleljem, még sokáig váratott magára. Az elsődleges motiváció a jógához való közeledésemben a tanulás volt. Figyelem, önfegyelem, koncentráció, fókusz, elmélyülés ezek voltak a hívószavak, és persze, hogy beljebb és beljebb ássak önmagamban. Kezdetekben a fizikai testem kondicionálása csak másodlagos szempont volt, de mára már megértettem ennek a helyét a rendszerben és sejtem hová kellene pozicionálnom azt az életemben. Sokszor erővel kell helyet szorítani ennek, és nem egyszer van olyan, amikor ez egyáltalán nem megy, azt is elmondhatom, hogy egyre többször adódik olyan periódus, amikor hosszú hetekre teljesen magátólértetődővé válik  a gyakorlás.

Így az elmúlt két esztendőre visszatekintve – kevés területtől eltekintve, gyakorlatilag a sarkából fordult ki az életem. (A jó hír az, hogy a változás szó mögött javarészt jó dolgok sorakoznak – persze belülről megélve ezeket.) Azt, hogy mely területek változásáért felelős kifejezetten az astanga rendszere, nehéz lenne ebben a hatás-dömpingben pontosan definiálni, de tény, hogy a jógával való találkozás pár hónap eltéréssel egybeesik az életem fordulópontjával. A spirituális énemhez vezető út megtisztításának ügyében nem túl sok konkrét eredmény listázható, de volt már nem egy olyan gyakorlásom, amikor hosszú percekre sikerült elmélyednem a légzésem megfigyelésében. Mostanra például az is természetesnek mondható, hogy a relaxációból pihenten, frissen kelek fel. Persze sajnos sokszor történik meg az, hogy a napi teendők, félelmek, nyomasztó gondolatok sora elvonja a figyelmemet a gyakorlás valódi értelméről. Ezzel együtt kitartó vagyok, és hiszek az astangában és a jóga hatásmechanizmusában. Meggyőződésem, hogy a változás nem egy áttörés eredménye lesz, hanem hasonlóan az ászana gyakorláséhoz, a spiritualitás területen is a napi parányi eredmények hosszú sorának eredője az ami relevánsnak mondható. Amit bátran ki merek jelenteni, hogy az astanga teljesen addiktív dolog az életemben: ha valamiért nem jutok hozzá a napi gyakorláshoz, akkor minden bajom lesz – a fizikai és szellemi síkon egyaránt elmondható ez. Vannak valódi, az astangához kötődő konkrétumok is, például majd két éve nem dohányzom, több mint egy éve nem eszem húst, és részint ezek eredményeként pár hónappal ezelőtt egy olyan kijelentést tettem, amely engem is meglepett: azt bírtam mondani, hogy “jól érzem magamat a testemben”. Ezt utoljára gyermekkoromban éreztem – persze akkor ez természetesnek tűnt. 🙂

Hogy mi történik két gyakorlás közöt? Első sorban próbálok ember lenni, és próbálok azon elvek mentén létezni, amelyeket a tanítóink ránk hagyományoztak. Azt gondolom, hogy egy jobb ember vagyok ma, mint amilyen voltam két évvel ezelőtt – persze az is igaz, hogy a környezetemben élőknek lényegesen több időre van szüksége ahhoz, hogy a bennem végbemenő változásokat lekövethessék, és jó esetben megértsék. Ezek elfogadása pedig természetesen egy újabb kérdéskör. Mindez sokkal egyszerűbb volna, ha minden ismerősöm jógázna. 🙂

Aztán persze itt van még a másik nagy függőség, a zene tanulás, és a hangszeren való gyakorlás. A zene nem egyenlő a hangszeres tudással. Sok kiváló hangszeres van, akit nem a muzsika kreatív ereje és a belső összefüggése varázsol el. Ők első sorban technikájukat pallérozzák, és ebben egyesek hihetetlen magas szintre jutnak el. Ezzel szemben sok olyan zenész van, aki magát a rendszert fürkészi egyre mélyebbre ásva annak megismerésében. Életét ezek felderítésének szentelve folyamatosan a nagy egész definícióját keresi. Szerintem elég szembetűnőek a jógával párhuzamba állítható analógiák. A technikai tudás elmélyítése és csiszolása egyértelműen megfeleltethető az ászana gyakorlásnak, míg a belső zenei kincs fejlesztése pedig nagyon hasonló a befelé való figyelem kialakításával. És akkor nem beszéltünk még a zene egyéb kimeríthetetlen területéről, mint például az elmélet, a szolfézs, a hallásunk fejlesztése (fókusz, dristi), légzés stb. Ezekből a párhuzamokból természetszerűen fakad, hogy a jóga óriási hatással van a muzsikus énemre. Fegyelemre, koncentrációra és kitartó figyelemre tanít, segít jól mérlegelni fontos és kevésbé fontos között, erőt ad ahhoz, hogy könnyebben megszabadulhassak dolgoktól – hogy csak egy pár dolgot említsek. Azt hiszem, hogy nagyon sokat változott a játékom és a zenéhez való hozzáállásom a rendszeres jógagyakorlással.

Kornél2

BW: Az idei év elején Ti is eljutottatok az astanga jóga forrásához, négy hetet és egy napot töltöttek Mysore városában, a KPJAYI-ban. Milyen hatással volt ez a jógatokra a zenétekre az életetekre?
Zsófi: Nehéz erre a kérdésre röviden válaszolni. Sok szempontból nagy jelentősége volt annak az útnak – párkapcsolatilag, zeneileg, gondolatilag, művészileg -, amit lehetetlen itt mind összeszedni. Kettőt említenék most. Először is nagyon átformálta a gyakorlásomat. Illetve a gyakorláshoz való viszonyomat. Nem tudom megmondani, hogy hogyan történt, minek a hatására, és azt is nagyon nehéz lenne megfogalmazni, hogy miben áll ez a változás. Minden esetre máshogy gyakorolok azóta – nem feltétlenül fizikai síkon, bár lehet, hogy úgy is, azt ti jobban látjátok 🙂 Azt hiszem, hogy átléptem egy újabb határt a rendszer felé való elköteleződésemben és bizalmamban. De egyelőre ez az élmény még túl közel van ahhoz, hogy tisztán lehessen látni. Egy másik téma, ami végig kísérte az egész indiai utat, a Guru kérdése volt. Nem igazán tudok elfogadni senkit ebben a szerepben. Van egyfajta távolságtartás, büszkeség vagy dac. Közben pedig ott van egy nagyon tisztán és mélyről jövő igény arra, hogy ezt a helyet betöltse valaki az életemben. “Amikor a tanítvány készen áll – a Mester megjelenik.” Úgy látszik ez a tanítvány még nem áll készen… és még le kell hántania magáról a meggyőződéseit, a gondolatait, a hiúságát, hogy be tudjon kapcsolódni abba a folyamba, ami végtelen messziről jön és ezt a rengeteg csodát hozza nekünk – a paramparába.
Kornél: Az ember életében kisebb és nagyobb mércével mérve, egyaránt vannak sarokpontok, lépcsők, elágazások. Ezeket elhagyva van lehetőség felfelé lépni, épülni, gyarapodni. Az első jógaórámat követően, nagyjából három hónapon keresztül a gyakorlásom heti átlag két alkalommal, a délutáni, vezetett órákra korlátozódott. Ez alól egyetlen kivétel volt, amikor is Dorka biztatására lementem egy Govinda által vezetett mysore gyakorlásra. Fogalmam sem volt a sorozatról, az ászanák sorrendjéről, napüdvözleteket csináltam kb. egy órán keresztül. Ekkor be kellett látnom, hogy még nem itt tartok – (vagy a jóga nem tart itt az életemben) – maradtam tehát a délutáni órák mellett. Szeptemberben, három hónap után részt vettem egy Bandhás kezdőtanfolyamon, amely a korábban már említett első óra után a második igazán mély hatás volt a gyakorlásomra. A mysore gyakorlás még mindig nem volt tervben, de a délutáni foglalkozásokon egyre sűrűbben lehetett engem felfedezni. Nem sokkal a tanfolyam befejezését követően egy new york-i utazásra készültünk. Az erre való felkészüléshez nyújtott segítségedért a mai napig nagyon hálás vagyok neked István. Gyakorlatilag kimondatlanul is, de “kötelezővé” tetted számomra a reggeli órák látogatását. A félelmeim hamar elszálltak és maradt az érzés, hogy itt jó nekem. Ezzel a kis “kiképzéssel” nagy lépést tettem akkor az astanga irányába. Aztán persze jött Eddie Stern NY-ban. Nagy hatás volt ez is, de sokkal inkább azt találtam meg ebben, hogy ő is egy ember, és nem csupán egy “ikon”, akit messziről lehet csak csodálni. Nagyon szimpatikus ember és óriási löketet adott a hétköznapi “munkának”.
A következő ilyen nagy lépcsőt, a 2016-os pannonhalmi elvonulás jelentette. Ettől a pillanattól gondolom azt, hogy valójában jógázom – nagyon sokat kaptam ettől a három naptól.
2016 szeptembere szerintem sokunk életében nagyon emlékezetes marad. Lucia Andrade egy teljes hónapig tartó kurzusa az első olyan időszak az életemben, amikor valóban hat napot gyakoroltam egy héten. A fejlődés elég kézzelfogható volt, ráadásul  itt vált számomra teljesen magától értetődővé, hogy bizony az astanga az életem része. A kurzust követően már teljesen egyértelmű volt, hogy januárban utazunk Mysore-ba…

A mysore-i út számomra sok tanulsággal és tanulással járt. Az első nagy csomagot már az indulás előtt megkaptam. Korábban soha nem engedtem meg magamnak azt, hogy egy teljes hónapra (vagy akár csak pár hétre) kivonjam magamat a hétköznapi életemből. Egyrészt a környezetem által támasztott elvárások tartottak vissza egy ilyen “radikális” elvonulástól, másrészt az a félelem, hogy “ha én nem leszek itt, akkor bizony minden összedől majd…” Nos, mielőtt elindultunk volna, ezeket a dolgokat tisztába kellett tennem mások- és magam felé egyaránt. Nem volt kis feladat, viszont nagyon sokat tanultam meg ebből magamról és a relációkról egyaránt. Nagyszerű érzés, amikor az ember képes lesz felülemelkedni bizonyos félelmein és elengedi azokat.

Bár korábban jártam már Mumbai-ban, Delhi-ben és Agrában is, Mysore mégis meglepett. Sokkal élhetőbb, tisztább és kedvesebb hely a korábban látogatott indiai városokhoz képest.

Ha akarom, akkor sok-sok racionális érvet tudok felsorakoztatni amellett, hogy Mysore-ban semmi olyan nincsen, amit az ember ne találhatna meg máshol is. Kétségkívül az élmény maga az elmélyülés, az hogy az ember saját maga számára megteremti annak a lehetőségét, hogy befelé forduljon. Ez itt valahogyan sokkal könnyebb, ez tény. Ennek oka nagyon sokrétű lehet, és bizonyára az elvonulással nagyon szoros kapcsolatban van. Ezzel együtt nem tudom szem elől téveszteni azokat az élményeket, amelyekhez valamiért csak ott jutottam hozzá.

Az egyik ilyen például, hogy a harmadik hét közepétől tudtam előre ugrani, amely képességem varázsütésre múlt el amikor leszálltunk BUD-en. Nyilván ott más a gravitáció mint nálunk… A másik, amit szívesen megosztanék veletek, amikor a gyakorlásom és a relaxáció után a matracra hajolva becsukott szemmel egy gyönyörű kék, csillámokkal teli zselébe mártottam bele az arcomat. Fogalmam sincs róla, hogy mi lehetett, de hazautazás előtti napokban visszatérő élmény volt ez, amely sajnos Mysore előtt és óta elkerül. Ha valakinek volt már hasonló élménye, akkor szívesen beszélgetnék vele erről.

Ami a KPJAYI-t illeti, nagy élmény volt, hogy Saraswathi shalájában gyakorolhattam. Sokat tanultam abból, ahogyan ezek az emberek közelítenek a jógához. Például abból, hogy a tradíció része az életüknek, és nagyon nagy tisztelet övezi azt, de maga a jóga és a hozzá tartozó életmód nem egy kemény, elvárásokat támasztó és azoknak megfeleltető vagy megfelelni akaró valami, hanem csak egyszerűen az életük része. Fantasztikus látni és érezni rajtuk azt a természetességet, amellyel az astanga integrálódik az életükbe – látszólag mindenféle erőfeszítés nélkül. Hasonló ez ahhoz, ahogyan például a természettel, az állatokkal növényekkel élnek együtt. Ez természetesség számomra még nagyon messze van. Például az, hogy Saraswathi épp az aktuális indiai slágereket hallgatja iszonyatos minőségben a telefonja hangszóróján, miközben 30-40 ember gyakorol nála, nekem nagyon idegen volt, és nem is nagyon tudtam megszokni. A Bandha számomra kezdettől fogva olyan, mintha egy templomba lépnék – persze a templom is más Indiában mint nálunk (még a katolikus is). Nekem személy szerint a visszafogottság, a csend ma még jobban segít a gyakorlásban, a gondolatok fékentartásában. Talán ezért is éreztem annyira jól magamat, amikor a hazatérés után első alkalommal álltam matracra a BW-ben – mindenhol jó, de legjobb otthon… Ami viszont minden bizonnyal a legfőbb eredmény, hogy a jógagyakorlás Mysore után egy olyan helyre jutott az életemben, ahol elfogadás van. Nincsenek kérdések, hogy ez jó nekem avagy sem, csinálom, mert egyértelműen csinálnom kell. Ahogyan korábban is mondtam már: a jóga továbbra is keresi a helyét az életemben, de az már nem kérdés, hogy meg fogja találni. A jóga veszélyes dolog, mert helyet csinál magának, és nem sokat foglalkozik azzal, hogy ennek mi az ára.

Az mysore-i tartózkodás alatt sokat foglalkoztunk indiai klasszikus zenével. Ravi Shankar Mishra bambuszfuvola (bansuri) művész tanított bennünket a hindusztáni zene alapjaira. Nagy élmény volt. Nem gondolom, hogy ez egy egyszerű és direkt folyamat, de hiszem, hogy a zenei élmények és inspirációk sok hanggal és melódiával, zenei ötlettel gazdagították a belső zenei szótáramat. Ennek eredményeit nem hetek vagy hónapok múltával várhatja az ember, hanem évek kellenek ahhoz, hogy valóban tettenérhetők legyenek a zenében amit írok, vagy improvizálok.

BW:  Kornél: “A jóga veszélyes dolog, mert helyet csinál magának, és nem sokat foglalkozik azzal, hogy ennek mi az ára.” Ez egy szuper gondolat, nagyon egyetértek. Ezt kb. Patandzsali sem fogalmazhatta volna meg szebben 🙂 Milyen árat fizetettek az astanga jóga fejében, a mindennapi életetek oltárán? Volt-e olyan ami hiányzik, ami kéne vissza?Zsófi: Sok minden változott az életmódomban a jóga hatására. Viszont nem igazán tudok olyat mondani, amit bánok vagy hiányozna a régi formában. Én ezt a folyamatot eleve nem érzem ennyire drasztikusnak, mint ahogy fogalmaztok. Valószínűleg azért, mert az én életemben nem helyet kellett csinálnia magának, hanem megadta azt a rendszert, ami mindig is hiányzott. Kicsit “haza találtam” ide és ez összességében inkább nyugalmat ad, mint feszültséget szül. Egy dolog van, amit néha (sokszor) sajnálok: az alvás. Nem igazán alakult még ki olyan rendszer, amiben ez jól működik. Képtelenek vagyunk korán lefeküdni, hajnalban pedig már kelni kell… Ráadásul az utóbbi időben ha sokat alszom, akkor rettenetes az egész napom, mindenem fáj. Úgyhogy a jóleső, lustálkodós, sok alvást néha visszasírom. Miközben valójában sokkal jobb a nap, ha korán kelek és gyakorolok. 🙂
Kornél: Részemről nagyon sok ilyen van, kezdjük talán a legkézenfekvőbbel, amit már Zsófi is említett, az alvással. Amióta a mysore gyakorlás a mindennapok ritmusává vált, azóta az alvás számomra valamiféle ellenség képét öltötte magára. A zenészségből fakadóan sokszor kényszerülök arra, hogy éjszaka közepén vessek véget a napomnak. Ez kivétel nélkül mindig nagyon rosszul érint, hiszen a másnap reggel két lehetőséget tartogat számomra: alvásnak színlelt lelkiismereti fetrengésből kifolyólag nem tudok felkelni, vagy megmutatva a világnak felkelek, gyakorolok, majd egész napra használhatatlanná válok. Szóval a felhőtlen, felelősségmentes reggeli ébredés és a hosszú, délelőttbe nyúló alvás elkerül mostanában.

Aztán itt van még egy másik kézenfekvő dolog. Egy magamfajta aktív, kreatív embernek a napjából kiragadni nettó másfél, de inkább utazással együtt bruttó két és fél órát igen nagy veszteség. Ennyi idő alatt nagyon sok mindent tudok csinálni, ha fókuszban, koncentrációban ott vagyok. Ráadásul, ami számomra egy jelenleg is megoldatlan probléma, hogy a mysore gyakorlás tradicionális időpontja egybeesik azzal, amelyben én a leghatékonyabb és legkreatívabb tudok lenni. Így sok esetben a jóga gyakorlás az alkotástól veszi el az arra legmegfelelőbb időt. Ezen is  dolgoznom kell még, elég sokat, de rajta vagyok.

Van emellett egy másik fájdalmasnak mondható tényező, mégpedig az, amellyel azt hiszem mindenki szembesül aki a jóga útjára lép: vannak emberek, akik azt hiszik, hogy meghibbantam, vagy hogy bekebelezett valami vallási szekta és ezért viselkedem szokatlanul. Az esetek túlnyomó részében egyáltalán nem, vagy csak kicsit zavaró ez a megítélés, de sajnos vannak olyan kapcsolatok amelyek eredendően fontosak. Sajnos ezekben is sokszor felüti fejét az értetlenség. Persze ahogyan ezt már korábban is mondtam, a környezetnek több idő kell. Aztán van még egy dolog, ami nagyon hiányzik: a kolbász… 🙂

Zsófi2

BW: Térjünk át a fizikai síkra. Melyik a kedvenc ászanátok az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számotokra?
Zsófi: Azzal együtt, hogy az ashtanga jógának vannak más nagyon fontos ágai is, azt hiszem azok közül, akik ezt az irányzatot választottuk kevesen vannak, akik nem szeretnek ászanázni 🙂 Én nagyon szeretem, ahogy kapcsolódom a fizikai testemmel: az izmaimmal, az ízületeimmel, a légzésemmel, szeretem azt a hőt, amit ez a fajta munka csihol. Persze nem mindig egyszerű megtalálni az egyensúlyt és elkerülni, hogy cirkuszi mutatvány kerekedjen a dologból. Épp a napokban meséltem Anyukámnak az eka pada sirsasanaról és teljesen kiakadt, hogy ennek ugyan mi értelme van, ettől hogyan leszek boldogabb?! Valóban, kívülről elég extrémnek tűnhetnek ezek a dolgok… de valahogy az az erőfeszítés, amit teszünk az úton, amíg megtanulunk egy-egy testhelyzetet, átformál minket. Én legalábbis nagyon így érzem. Éppen ezért nem tudok kedvencet mondani. Szeretem őket, az egyiket azért mert könnyebben megy, a másikat, mert rengeteget tanít vagy épp teret ad, hogy lélegezzek. Nehéz pontok persze vannak. Ardha baddha padmottanasana, pascimattanasana, janusirsasana B, supta padangushtasana, urdvamukha pascimattanasana, krounchasana. Tehát előrehajlítás, de annak is csak bizonyos változatai. Lehet, hogy egy régebbi izomszakadás miatt, de szerintem inkább arról lehet szó, hogy ezek a pozíciók nagyon hasonlítanak azokra a nyújtásokra, amiket régen is kellett csinálnom és valami nagyon furán van a fejemben velük. Bekapcsol az a fajta megfelelési és teljesítménykényszer, amit azt hiszem minden táncos nagyon jól ismer… Úgyhogy ezért nem tudom egyelőre igazán jól érezni magam bennük (értsd: pánik, ellenállás, irtózatos félelem a fájdalomtól), de folyamatosan dolgozom a légzéssel és a felmerülő érzésekkel, gondolatokkal. Sokszor van, hogy az ember már azt gondolja, hogy rég elfelejtett történéseket, sérelmeket, de aztán kiderül, hogy a testünk bizony mindent elraktároz és emlékszik. Az ashtanga felszínre hozza ezeket és idővel kipucolja, elégeti. Persze nem egy könnyű menet, mert könnyek, vívódás, fájdalmak árán. Nagyon szeretem, hogy itt erre van lehetőség. Hálás vagyok az ászanáknak, hogy segítenek feldolgozni a felhalmozódott mérgeket.
Kornél: Hát azt hiszem most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor ki kell ábrándítanom az ismeretlen olvasót, amennyiben a korábbiak alapján egy fantasztikus adottságokkal bíró jógi képe alakult volna ki rólam. Bár óriási utat tettem, mégis azt kell mondjam, biztos vagyok benne, hogy nem az ászana gyakorlásban kifejtett kimagasló tevékenységemért lehetek a “Hónap Bandhája” rovat interjúalanya.

Számomra ez egy nagyon rögös út, és a fejlődésem is igen lassú. Részint alkatomból, másrészt koromból is fakad, hogy egyáltalán nem vagyok hajlékony. Ezzel szemben igazán erősnek sem mondanám magamat. A legegyszerűbb pózokkal is alapvető küzdelmeim vannak, de ezen viszonylag hamar felülemelkedve a saját korlátaimat keresem – amelyek egyébként jól látható közelségben vannak, így viszonylag könnyű rájuk találni reggelente :-).

Szóval mindezek tudatában azt tudom mondani, hogy minden ászana egy óriási kihívás számomra. Ráadásul sok esetben arról, amelyekről egyik nap azt hiszem, jobban megy, másnap kiderül, hogy katasztrofális.

Első sorozatot gyakorolok, sokáig csak návászanáig, de május végén kaptam három új ászanát, a közelmúltban pedig még kettőt, így most baddhakónászanáig vagyok hitelesítve. Ezek közül az ardha badha padmottánászana, és a marichi a kedvenceim. Az újdonsült ászanákat is egyre jobban kedvelem, míg a fordított pózok, szarvangászana és sirsászana kifejezetten a kedvenceim közé tartoznak. Nagyon jó érzés nekem ezekben lenni – kicsit gyanús is egyébként – biztosan rosszul csinálok valamit.

Nézzük a sötét oldalt. Van két pozitúra, amelyekkel nagyon nehezen birkózom: az utkatászana és a vírabhadrászanák után sokszor konkrétan csillagokat látok, majdnem elájulok. A másik mumus pedig a hátrahajlítás. Sajnos nem tudok elképzelni, hogy valaha is sikerülni fog. De nem adom fel!

Azt hiszem, hogy a fizikai adottságaimat eddig is a mentális erőmmel, kitartásommal próbáltam meg pótolni. Tudom, hogy ezentúl is nagy szerep jut ennek, de egy újdonsült felfedezés magammal kapcsolatban, hogy a testem mostanra mintha elkezdte volna megadni magát. Sokkal könnyebben és rövidebb idő alatt engedelmeskedik a “főnök” parancsainak – és ez biztató. Persze az is lehet, hogy itt is csak az történik velem, amit zenész körökben mi csak úgy mondunk: “a rendszeres gyakorlás már sokakon segített…”

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Zsófi: Megmondom őszintén, hogy két évnyi intenzív gyakorlás után sem vagyok biztos benne, hogy amikor bandháról beszélünk, akkor pontosan mit értünk alatta. Mostanában kezdenek valamiféle érzeteim lenni ezzel kapcsolatban és azt hiszem, hogy néhány ászanát, amit gyakorolok nem is lehetne kivitelezni nélkülük, de nem annyira biztos még a tudatos működtetésük. Ha már választani kell a sok homályos folt közül, akkor mindenképp a múla bandha a legtisztábban érzékelhető számomra. Ráadásul a múla bandhával való kapcsolatom visszanyúlik régebbi időkre, ugyanis a forgásokban rengeteget segített. Persze táncos körökben nincs neki ilyen szép neve 🙂 egyszerűen csak annyi, hogy húzd felfelé a gátizmot és képzelj egy felfelé irányuló tengelyt, ami onnan lentről egészen végig húzódik a gerinced mentén. Még ha nem is ugyanaz, de talán hasonló dolog…
Kornél: Nekem nincsen kedvenc bandhám, mindegyiket szeretem, és nagyra becsülöm. Ezzel együtt részemről legyen a hónap bandhája a múla bandha. A választásom azért esett rá, mert úgy érzem, hogy az udijána banhával való viszonyom lényegesen közelebbi, amíg a dzsalandhara bandha technikájnak elsajátításától fényévekre vagyok. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy a fejlődésben a múla bandha lehet a következő állomás.  Bízom benne, hogy ha itt és most ezt emelem ki hármójuk közül, úgy ez talán segíteni fog az elkövetkező időszakban a figyelmem fókuszálásában.

BW: Elérkeztünk az interjú utolsó kérdéséhez. Az eddigi tapasztalataitok alapján kinek ajánljátok az astanga jógát és van-e esetleg olyan akinek nem?
Zsófi: Aki nem szeretne változást az életében, jól érzi magát a bőrében, könnyen koncentrál, nem stresszel, megfelelően lélegzik és egyáltalán kellemesen, könnyeden él testileg, lelkileg, szellemileg… hát annak talán nem ajánlanám, mert felesleges 😀 Viccet félre téve, én a legtöbb embernek ajánlom, mert szerintem fantasztikus, ahogy átformálja az életet, a testet, a nézőpontot, ahonnan látjuk a világot. Persze bizonyos szempontból ez a hátránya is, hiszen valamilyen mértékű elköteleződést mindenképp kíván és letérít a megszokott vágányokról. A napokban láttunk egy dokumentumfilmet a jógával kapcsolatban végzett tudományos kísérletekről, ahol felsoroltak egy csomó hatást, amit a légzéssel összehangolt, koncentrált, mozgó meditáció – jóga – kivált. Egészen döbbenetes eredményekről beszéltek, majd az egyik 60 felé járó jógi megjegyezte, hogy ezek a kísérletek és adatok nagyon hasznosak, de valójában a jóga önmagát bizonyította az elmúlt évezredekben és aki csinálja, annak nincs szüksége ilyen fajta bizonyítékokra, mert egyszerűen tapasztalja magán a hatásokat. Egy másik nő pedig azt a gondolatot vetette fel, hogy a tudományos kísérletek eredményei valójában annyiban hasznosak, amennyiben egy érthető nyelven közvetítik a nyugati kultúra számára azt az információt, amit tapasztalat alapján sok helyen évezredek óta ismernek. Egy szóval, csinálni kell és kiderül, hogy kinek ajánlott és kinek nem.

Talán nagyon idős és/vagy nehezen mozgó embereknek nem az astangát ajánlanám – bár mysore stílusú gyakorlásban ők is nyugodtan művelhetik-, de maga a jóga egy megfelelő oktatók keze alatt mindenképpen hasznos lehet. Azoknak viszont kifejezetten ajánlom, akik szeretnek mozgásban lenni – ez egy nagyon lendületes, folyamatos, pörgős, de közben nyugodt és koncentrált gyakorlási mód. Nekem többek között ez a kettősség is teszi különlegessé. A “nem vagyok hajlékony”, “nem vagyok elég erős” és hasonló kifogások értelmetlenek! Éppen ezen dolgozunk, az iskolába sem úgy megy az ember, hogy már tudja az anyagot! 😉
Kornél: Bárkinek és mindenkinek ajánlom a jógát, azon belül is – mivel más irányzatokat nem próbáltam – az astangát. Igazából részemről ez nem is egy ajánlás. Sokkal inkább valamiféle segítségnyújtásként gondolok erre, amikor valaki érdeklődő tekintettel kérdez a jóga felől. Mivel az elmúlt két évben nem csak mentálisan, de fizikailag is jelentős átalakuláson mentem (megyek) keresztül, az ismerőseim nagyon gyakran jegyzik meg, hogy mennyire átalakultam, megváltoztam. Ebből is fakad, hogy az esetek többségében a másik féltől jön a kérdés, hogy mi az oka ennek.

A hétköznapjaim részévé vált a jóga, így nem tudok úgy viselkedni, tenni-venni, lenni, hogy ennek hatása ne látszódna rajtam, vagy érződne a személyiségemen. Ez, amellett hogy sokakat megrémít, vannak akiknél kíváncsiságot vált ki. Ezt lehet valójában meglovagolni, amikor az ember “ajánlani” szeretné a jógát. Én kötelességemnek érzem, hogy a lehető legtöbb ember tudjon erről a lehetőségről, ezért viszonylag sokat beszélek róla. Hiszem, hogy minél több ember jógázik a bolygón, annál élhetőbb lesz ez a világ.

Elsőre elolvasva az utolsó kérdést, mindkettőnkben egyszerre fogalmazódott meg ugyanaz, a legkézenfekvőbb válasz, egy idézet, amelyet minden astangi ismer. Arra gondoltunk, hogy méltó befejezése lehetne ennek az interjúnak, ha közös válaszként Gurudzsit idéznénk:

“Anyone can practice. Young man can practice. Old man can practice. Very old man can practice. Man who is sick, he can practice. Man who doesn’t have strength can practice. Except lazy people; lazy people can’t practice ashtanga yoga.” Sri K. Pattabhi Jois

BW: Köszönöm szépen az interjút 🙂

A hónap bandhája: május

Livi

A hónap bandhája interjúsorozatunk fennállása óta most először fordul elő, hogy valakit másodszorra is mikrofonvégre kapok. Nem véletlen a választás. Három éve az első beszélgetésünk óta jelentős változásokon ment keresztül, talán mondhatjuk, hogy az astanga tradíciónak is köszönhetően. Fogadjátok szeretettel másodjára is Líviát, aki kétszer is jelentő mennyiségű extra súlyt szedett fel de ez nemhogy hátráltatta volna jógagyakorlását, ellenkezőleg, elmélyítette azt.

BW:
Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Lívia: Esküszöm! Bár a bandhák most biztos nem segítenek 😉

BW: Az utolsó beszélgetésünk óta felszedtél jópár kilót, nem is egyszer, kétszer. Egyszer már sikeresen visszanyerted a versenysúlyod, nem kétlem most is így lesz. Mi történt Veled az elmúlt két évben? Hogyan hatottak ezen események az astanga gyakorlásodra?
Lívia: Köszönöm az első lényegretörő kérdést ☺️ két éve körülbelül 50kg voltam, most 70kg és két hete nem mértem magam ☺️ 2016 januárjában megszületett az első kisfiam: Benedek, és most várandós vagyok újra a testvérével. Mindkettő terhesség első tizenkét hetében nem gyakoroltam, utána pedig a kötelező módosításokkal újra heti hatszor ,holdnapokat leszámítva. Az első baba után nagyon megváltoztak a mindennapjaim, de sikerült fenntartanom a napi gyakorlást a szülés után is (6 héttel) Úgyhogy az utóbbi két év plusz kilói köszönhetőek  a második terhességnek, illetve annak, hogy állapotosan sokat eszem 😁 de lényegében ez az astanga gyakorlasomon nem változtatott, leszámítva, hogy nem tervezek a közeljövőben indiai utat.

BW: Hogy érzed volt-e bármi pozitív hatása a rendszeres astanga gyakorlásodnak Benedek világra jövetelében -szülésnél vagy akár azt megelőzően -, és most a leendő testvére előkészületeiben?
Lívia: Mindenképpen. Úgy érzem jó fizikai állapotban érkeztem a szülő szobára, ami fontos, mert kimerítő és fárasztó a szülés. Az orvosom szerint a jóga (mint mozgás forma) segíti a gyorsabb tágulást, ezzel nálam sem volt gond, lehet, hogy ez köszönhető a gyakorlásnak. Egyébként nem vajúdtam baddhakonaszanaban, nem volt tudatos a légzésem se, sőt inkabb csak pihegtem, hogy minél messzebb kerüljek a fájdalomtól.  Csendes megfigyelője voltam Benedek születésének, és inkább úgy elszenvedtem az egészet. Így visszagondolva leterített a fájdalom és az ismeretlentől való félelem. Benedek viszont jól teljesített és ügyesen a világra jött, komplikációk nélkül , ez biztos köszönhető az astangának.☺️ A második kisbaba érkezése váratlanul ért, 9 hónappal a szülés utan, úgyhogy cáfolnám, hogy a gyakorlás túl intenzív, vagy a bandhák használata a termékenységre negatívan hat!(talán épp ellenkezőleg)

BW: Három éve készült interjúhoz képest, túl vagy egy nagy utazáson, ami azt hiszem meghatározó élmény lehetett az astanga gyakorlásodban. Milyen volt Mysore-ban a KPJAYI-ban gyakorolni, a csodálatos Saraswathi Jois-al?
Lívia: Indiában 2014 novemberében voltam ☺️ nagyon jó volt, hálás vagyok, hogy egy hónapot csak a jógának tudtam szentelni. A család miatt most nem gondolok erre, pedig jó lenne minden évben elmenni a forráshoz! 🙏🙏🙏🙏Más változást hozott az életemben, mint amilyenre számítottam. Azt hittem még jobban fognak érdekelni a “földöntúli”dolgok ,ehelyett inkább “földhöz ragadtabb” lettem.☺️ ahogy haza értem feladtam a “szabadságomat” amit a nyelvtanítás mellett élveztem és elmentem egy multihoz dolgozni, ez anyagilag nagyobb biztonságot nyújtott, megnyugodtam. Úgy érzem az egy hónap után stabilabban álltam két lábbal a földön, ennek (talán)eredménye, hogy egy régebbi egészségügyi problémám is megoldódott, rendeződni látszott a ciklusom, olyannyira, hogy nagy meglepetésemre pár hónap múlva kiderült kisbabát várok. A terhességem alatt és a szülést követő 9 hónapig egyedül gyakoroltam otthon, a lelkesedesemet es energiámat ennek az egy hónapnak köszönhetem amit Saraswathi mellett gyakoroltam, ebből töltekeztem… töltekezem.

BW:  Hogy találtál rá Saraswathira? Volt valami jel, hogy igen Ő az, Ő lesz a tanárom? Mit jelent számodra a tanítvány lét?
Lívia: Semmi jel nem volt☺️. A forráshoz szerettem volna eljutni. Nagyon örülök, hogy még így családalapítás előtt sikerült eljutnom Mysoreba. Sharath is tökéletes választás lett volna, de Saraswathihoz egyszerűbbnek tűnt bejutni es kezdőként nem gondoltam, hogy különbséget kellene tennem kettőjük között. Most már úgy gondolom, szerencsés, hogy így döntöttem. annyira a férfiak uralják a világot, sokáig a jóga is csak az ő kiváltságuk volt. Örülök, hogy megismerhettem Saraswathit, nagyon erős nő, lehet tudat alatt a jóga női oldala is vonzott, mármint az, miképpen élheti meg egy nő a jógát a hétköznapokban. A tanítvány lét számomra most az anyaság, egyszer voltam Mysoreban egy hónapot és Saraswathi két workshopján volt szerencsém részt venni, nem merném magam a tanítványának nevezni. Ettől függetlenül a gyakorlásomat fenntartom és igyekszem tanulni a nálam tapasztaltabbaktól és amikor lehetőség van rá találkozni a Jois családdal.

BW: Mit lehet/lehetett tanulni az anyaságból?
Lívia: Még annyira nem tudom… talán magamról kicsit, hogy hol vannak a határaim ☺️ Egyet biztos tanultam, hogy az ismeretlenre nem lehet felkészülni 😆 úgyhogy félni is fölösleges tőle… ezt még gyakorlom!

BW: Szülés után hányadik hétben kezdtél el újra gyakorolni? Hogyan építetted fel ismét a sorozatod?
Lívia: Sharmila (Patthabi Jois unokája) 6 hetes kontrol után javasolta, nekem már voltak “próbálkozásaim”előtte is 🙂 , nagyon hiányzott a gyakorlás de nem volt jó ötlet hamarabb belevágni. Utána is még nagyon gyengének éreztem magam, gondolom a rendszeres “éjszakázás” miatt. Nem jellemző rám a fokozatosság és a türelem, úgyhogy mindig annyit csináltam a sorozatból, amennyit Benedek engedett, ha felkelt és sírt abbahagytam… szerencsére 3 hónapos korára kiszámíthatóvá vált újra a reggeli gyakorlásom ideje és addigra már a teljes első sorozatot csináltam.

BW: Most, hogy ismét várandós vagy, sosem egyedül jógázol, változtak-e a priorítások kedvenc ászana terén és amit nem kedvelsz?
Lívia: Azt hiszem nincs olyan ászana, amit ne kedvelnék, bár a purvottanászanán jó túl esni ☺️ az egész sorozatot napról napra jobban tisztelem es szeretem!a napüdvözleteket emelném ki, mint kedvenc, nagyon jó hatással van a várandós testre is, a 9. hónaphoz közeledve pedig nagyon várom már a pascsimottanászanat eredeti verzióban… akar tanári segítséggel kivitelezve 😆

BW: Mi a helyzet a bandhákkal várandóság alatt? Tartod nem tartod?
Lívia: Úgy tudom, nem szabad tartani őket, én (amennyire tudom egyáltalán mik azok) azt tapasztaltam, hogy a 12. hét utan már nem is “működnek” arra azért próbáltam figyelni, hogy a gátizmokat továbbra is tartsam, ez a rá nehezedő nagyobb súly miatt is fontos.

BW: A jamák, nijamák közül melyik az amelyik leginkább előtérbe került számodra újdonsült anyaként vagy akár a várandóság alatt?
Lívia: Ez egy nagyon jó kérdés, és nehéz válaszolnom rá. Nem tudnék kiemelni egyet sem, azt érzem, hogy egyiket se sikerül annyira szem előtt tartani, mint régen. Mióta megszületett Benedek kevesebb időm van magamra, hogy a saját akár lelki dolgaimmal foglalkozzak. Sokszor vagyok fáradt ezért türelmetlenebb, ingerültebb másokkal, úgyhogy ha muszáj választanom, az ahimsza került leginkabb előtérbe. ha őszinte vagyok, mióta anya lettem,néha rosszabb embernek érzem magam. Kezdem érteni, mit jelent a család, mint 7. sorozat es habár több a kihívás így azért könnyebb is megérteni mik is a jamák, nijámák ☺️ és remélem pár év múlva már inkább az ellenkezőjét fogom érezni, hogy az anyaság jobb emberré tett 🙏☺️

BW: Köszönöm szépen az interjút!

Eddie Stern-nél – és Elena-nál – jártunk…

Eddie Stern

Eddie Stern egy derűs New York-i jógatanár, aki 1991-től 2008-ig Gurudzsitól tanulta az astanga jógát, még tőle kapta a ’Certified’ (legmagasabb szintű astangás elismerés) címet. Továbbá szintén a KPJAYI elődjében, az AYRI-ban, mantraéneklést, filozófiát és védikus szertartásokat tanult (mondhatni, ő „a legfiatalabb szeniortanár”).

A NYC Broome Street-i Ganésa templom alapítója, illetve társ-szerkesztője és kiadója a Namarupa magazinnak, a leghíresebb hindu filozófiával és művészettel foglalkozó lapnak.

Deepak Chopra íróval dolgozik a The Urban Yogis projekten, aminek keretein belül lakhelyén jógát és meditációt tanít (halmozottan) hátrányos helyzetű és erőszaknak kitett fiataloknak, illetve betegeknek, tehát magas egészségrizikójú csoportoknak. Az astanga alapművének, Sri K. Pattabhi Jois „Jóga Málá”-jának angol nyelvre fordítója. Utazó tanár, így szerencsénk volt ahhoz, hogy a nem túl messzi Milánóban tőle tanulhattunk.

Rózsa

Mivel a program „nulladik napján” érkeztünk Milánóba, meg volt beszélve a La Yoga Shala Milano  vezetőtanárával, a fantasztikus Elena De Martin-nal – aki KPJAYI autorizált 2-es tanárnő -, hogy szerda este az órája előtt bemehetünk személyesen regisztrálni, fizetni, kapunk kártyát, mysore időpontot, és szívesen körbevezetnek, hogy reggel már képben legyünk. Nagyon otthonos és hangulatos a shála, érzésre hasonlít a Bandhára. Elena, a segítői és a shála-kiskutya, Giri nagy örömmel fogadtak minket, és mikor körbevezettek, bekukkantottunk a „kis shálá-ba” is (ui. két jógaterem van, egy nagy és egy kicsi, ezek egyszerűen összenyithatóak egy nagy gyakorlótérré); ott kiemelkedő élményben volt részünk. Láthattuk Eddie-t gyakorolni fél percre, épp návászanába ugrott, mikor benéztünk! J Kis létszámú esti mysore volt, és az utazással járó jet lag kiegyenlítése miatt Eddie aznap inkább este gyakorolt, első sorozatot, egyszerűen ott a többiekkel együtt, akik amúgy is arra az órára járnak. Micsoda kiváltság, nagyon remek érzés volt.

Másnap kezdetét vette a program, mi 8.15-re voltunk beosztva (tekintve, hogy több, mint 60 gyakorlót kellett koordinálni a szervezőknek, voltak, akik csak 9 óra után kezdtek, és nem volt „shala time”, nem kértek korábbi érkezést) – ez nekünk egy laza vakációs mysore időpont volt. A big shala-ba belépve erős bizsergést éreztem, rögtön emelkedett hangulatba kerültem, pedig még le sem tettem a matracom. Mély empátiát és szerető figyelmet éreztem a levegőben, és észrevettem, hogy van, aki harmadik sorozatot gyakorol, és nem is egy gyakorló, azta! Nagyon inspiráló hangulat volt. Sokan voltak, a big shala hátuljában lett először hely kezdeni a napüdvözleteket, aztán hívtak előrébb, ahogy valaki a sorozata és a hátrahajlítás után átment levezetni és relaxálni a kis shala-ba, ami most egybe volt nyitva a naggyal. Nagyon boldogan és figyelmesen gyakoroltam, szinte repkedtem, minden ment, mint a karikacsapás. Kaptam igazítást – szerintem Eddie varázslással vagy mantrák belső recitálásával igazít, mert fizikai erőt, izommunkát alig fejt ki, legalábbis én magamon nem éreztem erősnek a kezét, mégis könnyedén, gyorsan és nagyon mélyen belekerültem az igazított ászanákba.  Instruált szóban is, de csak egy-egy halk szóval, és ezeket kiváló időzítéssel mondta, ami sokat segített, illetve, volt, hogy a hátam mögül megéreztem a tekintetét, és automatikusan egy századmásodperc alatt beigazítottam magam – válaszként egy halk „yes”-t hallottam. Mindent lát a zsúfolt teremben is, az apróságokat is, és finoman, lágyan szól; pont a megfelelő időpillanatban a megfelelő szavak ezek. Fantasztikus. Dropback előtt természetesen „köszönt”, felveszi a szemkontaktust, ezzel jelzi, hogy kezdhetjük. A tekintete olyan tiszta és nyugodt, hogy az első nap még úgy éreztem, nem vagyok méltó ahhoz, hogy belenézhessek a szemébe. De azért bátorkodtam, és nagyon jól tettem. A hátrahajlítást úgy gyakoroltuk, mint ahogy nekem még sosem sikerült, illetve, eleve nem gondoltam magamról, hogy sikerülhet így. Nem instruált szóban, de éreztem, hogy az utolsó hátrahajlításnál mindkét kezem fogja, de alig, szinte csak jelzésértékűen, és egy tizedmásodperc múlva már egyszerre értem el két kézzel a lábaim, és olyan stabilan tartottam, mintha meg sem lepődtem volna, és húsz éve ezt gyakorolnám minden nap. Pedig azért de, meglepődtem. A halk „yes” ezúttal is megérkezett válaszul. A levezetésnél sok-sok légzést töltöttem fejenállásban, ami az időtlenség érzését adta, mintha megállt volna az idő. Mikor elhagytam a termet, az ajtóból a szokásos módon megköszöntem a gyakorlást – Eddie, mikor ezt észrevette, felnézett az igazításból, és viszonozta a köszönésem, ami koronát tett erre a délelőttre. Belül ünnepi díszbe öltöztem, nagyon felemelő érzés volt a gyakorlás.

Az esti lecke nagyon érdekes, részletekbe menő és tartalmas volt, a téma: egyes Jóga szútrák magyarázata a számkhja filozófia alapvetései alapján, sok szanszkrittal és érdekes ábrákkal. Nehéz anyag, tartalmában és nyelvezetében fajsúlyos, most nem is térek ki rá, mert ez elvileg egy könnyed élménybeszámoló – ami nagyon szimpatikus volt, hogy látszott, Eddie alaposan felkészült, a legbonyolultabb és nagyon nehezen megfogható kérdésekre is részletesen és türelmesen válaszolt. Természetesen a leckék elején és végén mantráztunk, aminek kifejezetten nagyon örültem, gyönyörűen hangzott, hiszen minden ott lévő beletette a szívét.

Másnap folytatódott a megvalósult álom, reggel mysore, este Ganésa púdzsa – nem semmi, igaz? A reggeli momentumok megint csak nagyon motiválók voltak, hálával és örömmel telve gyakoroltam. Belém vésődtek az előző reggeli igazítások és korrekciók, még éreztem magamon őket, és ezzel a többiek is így lehettek – úgy éreztem, maximálisan koncentrált volt mindenki a teremben. Giri pedig sorban odabújt az éppen relaxálókhoz. 😊 A hangulatot tényleg nehéz körül írni, ezt tapasztalni érdemes. Este a púdzsa nagyon különleges volt – az elején tanultunk magáról a púdzsáról, majd Eddie előkészült, amit megnézhettünk. Elmagyarázta, mit miért és hová rak, mit gyújt meg, hogyan és mikor, majd elvégezte magát a szertartást, és időnként az ő irányításával beléptünk mi is mantrákkal, illetve pránájámáztunk, sőt, együtt dzsapáztunk hangosan, mind. Nagyon ünnepélyes volt, a szép nagy Ganésa szobor előtt. Nagyon feltöltődtem a jóval és a tisztasággal.

Mire észbe kaptunk, már jött is a hétvégi intenzív workshop. Reggel vezetett órával kezdtünk, amin igen sokan voltunk, a matracok egymáshoz közel sorakoztak, de a Mysore-i tradícióhoz híven – ahogy ezt Elena előre jelezte – mégis mindannyian elfértünk. A nyitómantra előtt volt egy kis magyarázat a vinyászák és maguk az ászanák mint állapotok- amik stabilak és kényelmesek – viszonyáról a sorozatban, illetve a légzés és a folyamatosság jelentőségéről. Majd belevágtunk a közös mozgó meditációba. Itt még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy Eddie mindent lát, több méterről is, és mintha mindenütt ott lenne egyszerre, és pár szóval varázsol. Nagyon nyugodt légkört varázsolt ezúttal is. Ráadásul pont úgy jött ki, hogy velem szemben gyakorolt Elena. 😉 A mi óránk után pedig Eddie tartott még egy kezdőknek való vezetett órát is, arra is nagy volt az érdeklődés. Délután lecke volt, folytattuk a csütörtök este tanultakat, illetve nagy örömömre megint volt közös dzsapa és mantratanulás, hogy az agyunk pihenjen is, illetve kérdés-válasz szekció.  Nagyon hasznos praktikus tanácsok is elhangzottak a mindennapi élettel kapcsolatban is a filozófián túl. Tartalmas 3-4 óra hossza volt, az biztos. Utána kicsit beszélgettünk Eddie-vel, és megköszöntük, hogy ennyi mindent és ilyen komplexen megtanít nekünk. Érdekes módon meglepte, hogy „egészen Budapestről odautaztunk csak(!) ezért”, és nagyon megköszönte. Végtelenül szerény ember, és alapvetően csendes, türelmes és derűs. A beképzeltség halvány jelét sem vettem észre rajta, pedig lenne mit hangoztatnia, de nem teszi. Ahogy erről írok most, elérzékenyülök. 😊

Elérkezett a vasárnap, ismét a reggeli vezetett órával – ezúttal a dristiken volt a nagyobb hangsúly, különösen a názágrá dristi fontosságáról volt szó a gyakorlás fényében, tehát a előzőhöz képest megint új élmény volt a vezetett első sorozat. De a hangulat változatlanul varázslatos maradt. Az esti leckén még tovább eveztünk az Elme és az idegrendszer birodalmában, és szokásosan mantrát tanultunk, illetve volt közös dzsapa, egy kis nádi sódana légzés, és volt tér kérdezni is.  A zárómantra után a program legvégén türelemmel vártunk, és így sok más gyakorló után mi is külön el tudtunk köszönni Eddie-től, és búcsúzóul egy nagy ajándékot kaptam – egy őszinte ölelést. 😊 😊 😊 Ez az én szeretetnyelvem, sokat jelent nekem; ez többet ért, mint ha 5 óra hosszát beszélgettünk volna jógapszichológiáról (na jó, azért az sem lett volna mindennapi). Ezek az apró momentumok örökre megmaradnak– az ölelés, és ahogy a nulladik nap este láthattam gyakorolni. Remélem, még találkozunk. Remélem, Elena-val is, hisz vele és általa is nagyszerű élményeket szereztem. Nemcsak Eddie programjának háziasszonyaként és szívélyes vendéglátóként – ugyanis, másnap reggel még búcsúzóul elmentünk hozzá gyakorolni, hogy egy kicsit jobban megismerjük, és teljes legyen a kaland. Nagyon megérte. 😊

Eddie Stern
Eddie Stern
Eddie Stern

Annamari

Mit tud adni egy négynapos workshop Eddie Sternnel? Nekem rengeteget adott. Hitet, stabilitást, kitartást, belső erőt, egyensúlyt, nyugalmat. Kezdjük az elején…
Mikor megláttam, hogy Eddie Milánóban lesz, valami rögtön megmozdult bennem. Nem volt kérdés, hogy mennem kell. Minden simán alakult. A repjegy, a szállás (nagyon szuper apartman közel a milánói shalahoz), és persze Elena, a milánói shala vezetője, aki kezdetektől rugalmasan kezelte az összes kérésünket, kérdésünket. Csak annyit kellett megígérni neki cserébe, hogy biztosan megyünk. Mentünk.
Már a legelső személyes benyomás a Shalaban jelezte, hogy tartalmas és élménydús négy napnak nézünk elébe. Engem (bevallom) meglepett ez a rendezettség, ahogy az olaszok közel 80 embert kordináltak zökkenőmentesen, óramű pontossággal. Elena igazi háziasszonyként instruált mindenkit, hogy mikorra menjen, épp hova pakolja a matracát vagy melyik felszabadult helyre költöztesse azt. Engem különösen jó érzéssel töltött el, hogy a kezdetektől fogva a nevünkön szólított. Otthonosan éreztem magam, egy család részeként.
Persze ott volt Eddie is. Meg sem kellett szólalnia, a közelében lenni is már érzékelhető megnyugvással töltött el. Az a soksok jógával és filozófiával eltöltött év érződött minden megnyílvánulásában. Nagy meglepetésemre már a legelső reggelen induláskor valami ismerős izgalom kerített hatalmába. Ilyesmit utoljára Indiában éreztem, a Main Shala lépcsőin történő várakozások alkalmával. Ez szinte a teljes első gyakorlásom végigkísérte, valami fura bizsergés legbelül. Természetesen volt bennem “félsz”, hogy az izgalom miatt nem tudok megállni a matracon és Ganesha ölébe esek (pont a csodaszép szobor előtt gyakoroltam), de ez nem történt meg, a kritikus pillanatokban érkezett az igazítás.
Eddie nyugalmat sugárzott végig. Nevetett, mosolygott, figyelt, kommunikált. Ott volt, jelen volt, mindenkihez volt valami kedves gesztusa. Én meg csak gyakoroltam. Olyan békesség szállt meg már az elején, amit az elmúlt hónapokban elfelejtettem. Gyakoroltam. Nem azért, hogy sikerüljenek tökéletesre az ászanák, nem azért, hogy megmutassam (valakinek vagy magamnak), hanem a gyakorlás öröméért. Ez annyiban változott a következő három napban, hogy még könnyedebbé, elvárások nélkülivé váltam a matracon. A sok elmélet és történet, amelyeket a délutánok alkalmával Eddie elmesélt, mindezt felerősítették. Vannak időszakok, amikor kérdések törnek fel a gyakorlással kapcsolatban. A miértek, a bűntudat kezelése, az elengedések, a határok, stb. . Annyi kérdés, hogy szinte kezelhetetlenné válik. Ez a négy nap Eddievel egy varázsütésre helyre rakta ezeket. Nem az általam feltett kérdéseket válaszolta meg, hanem csak beszélt és magyarázott. Nyugodtan, alázattal, türelemmel. A válaszok pedig megérkeztek. Hirtelen a bizonytalanságomból bizonyosság lett, nyugtalanságom lecsendesedett és valami belül nagyon megerősödött. Biztos vagyok benne, hogy a körülöttem lévő gyakorlók is hasonlóan élték meg és kaptak választ kérdéseikre. Eddie fantasztikus tanár, hitelesen és alázattal képviseli mindazt, amit tanít. Akár kezdők, akár már több éve astangázók voltak jelen, mindenkit meg tudott szólítani.  A rengeteg üzenete közül napi szinten eszembe jut, hogy gyakoroljunk rendszeresen, kitartással. Vessünk el jó magokat, hogy azok növekedjenek bennünk az előttünk álló évek során. Csodálatos élmény volt vele gyakorolni.
Eddie Stern
Eddie Stern
Eddie Stern

További infók érdeklődőknek:

Bio: https://www.thehouseofyoga.com/teachers/eddie-stern#full-bio

Eddie shala-jának honlapja: http://ayny.org/

Tanulmányait Pattabhi Jois örökösével, Sharath-tal (http://kpjayi.org/biographies/r-sharath/) folytatja

Eddie az astangáról: https://www.youtube.com/watch?v=VGrGRBi0u28

Olvasónapló avagy miért járunk Mysore-ba?

KPJAYI shala MYSORE

A Krisztus előtti időkben, ha fizikai vagy érzelmi betegség kerített hatalmába, a gyógyulás érdekében egy távoli ásramba vagy gyógyhatású szentély közelébe utaztál, amely egy hegyen, egy barlangban, folyóparton vagy egy vidéki faluban található. Az utazással kapcsolatos döntésed nem számított meggondolatlannak, hiszen a gyógyítás ez idő tájt szent folyamatot jelentett, szoros kapcsolat kialakítását önmagaddal és a bölcsekkel. A barátaiddal és orvosoddal folytatott megbeszélés után máris megkezdted a készülődést, hogy útra kelj a gyógyító szentély felé. A több napig tartó út során csodálatos gyógyulásokról szóló történeteket hallhattál azoktól, akik gyógyultan hazafelé utaznak már arról a helyről, ahová te tartasz.
Reménnyel és várakozással egyre inkább átitatva érkeztél meg a remete ásramjába. Megérkezésedet követően a különböző böjtök, eljárások segítették elő a megtisztulásodat, amelyek szimbolikusan is eltávolították a hétköznapok helytelen szokásaiból adódó mérgező magatartásformákat és egészségtelen berögződéseket. Ezen a ponton a részévé váltál egy dinamikus és változatos gyógyító környezetnek.
A szent ásramjában vagy gyógyító szentélyében sétálgatva örömödet lelted a gyönyörű kertekben és a fenséges szobrokban. Gyógyító olajokat tartalmazó fürdőben merültél el, vagy a forrásban, folyóban mártóztál meg hogy a tested megfiatalodjék. Vándor énekesek dala emelte fel a lelked és élénk spirituális témájú párbeszédekbe elegyedtél, amelyek feloldották intellektusod válságát, és arra késztettek, hogy más szemszögből nézd az adott élethelyzeted. Istenről szóló énekek életed távlatait kitágították, és a szent mantrák éneklése emlékeztettek a középpontodra. Miután a stressz és a hétköznapok nyűge kioldódott belőled, az étrendre való odafigyelés, a masszázs, a pihenés, az önvizsgálat, a megfiatalító eljárások és a középpontod erősítése elősegítették, hogy napról napra fokozatosan újra energiával és vitalitással töltődj fel.
Végül, elérkezett az a nap is, amikor úgy érezted, hogy meggyógyultál, és egészséggel, egyensúllyal és harmóniával telve készen állsz arra, hogy hazatérj.
Testedet, lelkedet és elmédet tápláló tevékenységeknek köszönhetően sokat tanultál önmagadról s az élethez való hozzáállásod egészséges és építő jellegű magatartásformákkal, megközelítési módokkal gazdagodott. Ezek összessége pedig azt eredményezte, hogy életedet tartalmasabban tudtad folytatni.
Mindez megerősítette benned azt a bizonyosságot, hogyan is éld az életedet tovább.

Forrás: Pal Pandian: Sziddhák, az alapok mesterei 

A BEJEGYZÉS KÉPEI

YOU COME!

Csak a jóga (karimentes bejegyzés)

KPJAYI
Itt a karácsony. De én nem érzem 😀 Úgy érzem, hogy augusztus van és azon agyalok melyik nap menjünk a strandra. Úgyhogy most nem, a nem létező kari-hangulatomról fogok nektek nyafizni (azt majd a következőben), hanem inkább elmesélem milyen is az életünk itt, ahol egy hónapig nyomulunk bele a világba. Sokan el sem tudják képzelni hogy mit csinálunk itt egész nap ilyen sok napon át. Régen én sem tudtam volna elképzelni, hogy egy hónapig nyaraljak. Gondoltam; addig nem lehet turistáskodni, meg semmit-tenni meg napozni (azt amúgy sem tudok, 2,5 perc után annyira de annyira kellemetlenül érzem magam, mint egy grillcsirke). Hát most meg azt nem tudom elképzelni, hogy egy hétig semmit-tegyek. Ugyanis mi ide nem nyaralni járunk. Hanem telelni 😀 Nem, nem.
Az lesz a legjobb ha a mindennapjainkat írom le, így biztosan megértitek. Szóval minden reggel (kivéve szombatonként, meg teliholdkor meg újholdkor, meg nekem még van pár pihinapom) elmegyünk a shalába REGGELIZNI 😀 Neeeeem. Na jó ez csak nekem vicces, mert számomra egyértelmű, hogy jógázni megyünk reggelente. Szóval bocs :). Ez úgy néz ki, hogy felkelünk nagyon korán, és még itthon felkészülünk rá, hogy jógázunk. Ezt úgy képzeljétek el (azoknak mondom akik MÉG nem kezdték el a mindennapi gyakorlást), mintha valami fontos eseményre készülnél minden egyes nap. Amint megébredsz már eszedbe is jut, hogy ma is egy nagy és csodás napnak nézel elébe. Mint amikor utazol valahova, vagy hoppá, most jutott eszembe, vagy mikor karácsony reggelére ébredsz (és mondjuk, hogy szereted a karit). Amúgy nagyon jó így felkelni, hogy valami fontosat csinálsz már egyből reggel.
Saraswhati Jois

Persze ez még számomra is csak itt Indiában ilyen egyértelmű, a tanárommal Saraswathi Joissal 🙂 (Itt egy videó róla 🙂

Szóval miután felkészültünk arra, hogy jógázni fogunk (értsd: tisztálkodunk, magunkhoz vesszük az indítókávét, gyújtogatunk ((pl füstölőt meg ilyeneket, szeretek tüzeskedni)) és összekészítjük majd még egyszer leellenőrizzük a szükséges cuccokat; jógamatrac, jógaszőnyeg, kis törcsi, shala-belépőkártya) elindulunk. Idén van egy (mostmár) nagyon pöpec kis mocink, Enfike, úgyhogy azzal pöfögünk el a házhoz ahol végezzük a különböző cirkuszi mutatványainkat, ki-ki saját tudása szerint. Általában áll a sor a terem előtt, de én már a motorról is hallom Saraswathi hangját (nem is értem, hogy akik ott állnak az ajtóba miért nem hallják soha, Saraswathinak mindig üvöltöznie kell) “One more!” néha meg “Two more!” Egyesével lépünk be amint van hely. Bemegyek leteszem a matracom, Dani mindig előre enged engem 🙂 aztán irány az öltöző. Majd odaállok a matrackámra, és nyomatom az ászanákat. Naggggyon meleg van a teremben, ezért is kell még egy plusz jógaszőnyeg vagy törcsi, meg még egy kis törcsi. Mert annyira izzadsz mint nyáron a strandon télikabátban. Komolyan, hát nekem annyira ömlik a kis testemről a víz, úgy nézek ki, mintha legalábbis a zuhany alól léptem volna ki. Úgyhogy ezúttal nem csupán trendi kiegészítő a menő manduka törcsim, hanem komoly életmentő felszerelés. Nélküle kitörném a nyakam, mert a legeslegtrendibb matrac is tükörjéggé válik, ha egy tócsa van rajta. De ez egyébként egy jó dolog. Tisztulsz meg minden, de ami engem sokkal jobban érdekel, jobban mennek a különböző pózok ilyen melegben. De ez most már nem azért érdekel, mert bizonyítani akarom a tanáromnak vagy a matracszomszédomnak, hogy mennyire májer vagyok (na jó néha ez is bejátszik, de már csak pillanatokra). Azért annyira jó, mert már annyiszor csináltam ezeket a pózokat, hogy érzem, ha ennyire királyul csinálom akkor valami más is történik, nem csak az, hogy de jól megy. Tudok figyelni a légzésemre meg valahogy kapcsolódok magammal. A mai világban ezt én óriási dolognak tartom. Annyira kifelé élünk, és annyi mindennel kötjük le figyelmünket, hogy általában, ha magunkkal kell lennünk (TV meg internet meg minden nélkül) azt se tudjuk mihez kapjunk, hogy menekülhessünk a helyzetből. (Legalábbis nálam így volt) Hát itt nincs mese, nem futhatok el magam elől, és szembe kell néznem a szörnyecskékkel. És ez mit is takar… hát pl mindenféle szörnyű gondolatot gyakorlás közben persze. Pl olyanok jönnek, hogy mit keresek én itt, meg abba kéne hagyni, meg, viszket a bal fülem, megvakarjam-e vagy ne? Aztán meg a fájdalommal is szembenézek kb minden nap, (ez amúgy viszonylag hamar jön ám, mondjuk az első jógaórán) amiről nem mindig tudom eldönteni, hogy még jóleső, belefér fájás-e vagy annál kicsit több. És ha jön a fájás akkor mit csináljak? Egy idő után nagyjából, körülbelül, hozzávetőlegesen el tudom dönteni, hogy meddig enged a testem. És utána már sokkal de sokkal parább dolgok jönnek, olyanok hogy oké, most már 5 másodperce zsibbad a karom, vajon így marad örökre?! Meg, most egy kicsit nem érzem a lábam?! De én úgy vagyok vele, amíg mozog nem para 🙂 Ha az ember az idegrendszerének meg a kis lelkének mély tisztításába kezd az ne várja azt, hogy ez egy könnyű séta lesz. Ugyanakkor meg egészen izgalmas és fantasztikus a határaim kutatása, és azok a változások amiken keresztül megyek, mindenféle szinten. Sokkal izgibb mint mondjuk egy akciófilm. Szóval tök durva, minden nap, jógázni. Nagyon menő dolog, főleg itt.

Dani

Miután lenyomtam a kis sorozatomat, a friss levegőn megvárom Danit, én mindig jóval előbb végzek. Felpattanunk a mocira és irány a kokóárus (csak én hívom így, amúgy kókuszt árul) Felhörpintjük az isteni nedűt aztán benyomunk pár idlit reggeli gyanánt. Az idli egy ilyen puha fehér valami amit csípős csatnival adnak, a bolt meg egy garázsból kialakított bolt-szerűség, de szerintem az ÁNTSZ biztos bezárná (pont mint a lakótelepen ahol felnőttem, csak lakótelep nélkül). Nagyon népszerű hely. Itt sok az indiai fószer, de mostanság már a nyugati jógikból és jóginákból is akad bőven. Az IdliMan-nél (ez olyan mint valami szuperhős név, nem? :D) van az eddig általam kóstolt legfincsibb chai, ez egy ilyen fűszeres tejes tea. Egyébként nem sok köze van ahhoz a tejukához ami a fejünkben él, ez tök más. Miután mindent felzabáltunk, hazamegyünk és én a nagy riadalomra való tekintettel, hogy már majdnem megvilágosodtam, gyorsan szundítok egyet.

Aztán napközben meg többféle programunk is szokott lenni, van ami kötelező és van amit magunknak találunk ki, nehogy unatkozzunk. Általában énekléssel és szanszkrit szövegekkel kapcsolatos dolgaink szoktak még lenni, amiket néha már-már élvezek, néha viszont nehéz nyitva tartanom a szememet, és tökélyre fejlesztettem az éneklés közbeni észrevétlen ásítást is. Meg aztán van hogy bemegyünk a városba, mert mi amúgy ilyen vidék-feeling helyen lakunk, itt nyugi van. A városban csak pár órát tudok eltölteni, mert iszonyú zajos és sok ember van és por meg dudálás egyfolytába. Mondjuk ez otthon is így van, főleg így kari idején, bemenni mondjuk egy bevásárló központba, vagy csak metrózni is igazi kihívás egy ilyen kis szenzitív lénynek mint én. De gondolom mindenkinek. Csak otthon ilyenkor még a nap se süt (a westendbe meg főleg nem). És itt alapvetően mindenki nyugodt, nem érzed azt a fura kellemetlen vibrálást, mint a teszkóban a sorban állva (amúgy már elég rég nem járok teszkóba, de szerintem ez még mindig megvan). Szóval itt más. Tévedés ne essék, mindent el akarnak neked adni és van pár erőszakos fazon, de valahogy nem az a nagyon kellemetlen fajta egyik se. Olyan tisztelettudóan másznak bele a képedbe. Például nem tisztelik az intimszférát (szerintem csak nem tudják mi az) de soha egy újjal se ért hozzám senki, se véletlenül se sehogy. Csak végzi a dolgát. és ha nem veszel tőle semmit, békén hagy. Ha viszont veszel valamit, hát akkor mosolyognak, és még sokkal kedvesebbek mint előtte. Nyilván mert többszörös áron jutunk mindenhez (bár már kezdünk belejönni). De ha idejössz, akkor jobb ha belekalkulálod a vásárlásba a nyugati-felárat, mert ha rám néznek bizonyos ár alá nem mennek és kész. Megjegyzem még a legmagasabb árak se érik el az otthoni árakat. Úgyhogy mindenki boldog 🙂 Mi kincseket szerzünk áron alul, ők meg továbbfejleszthetik a kis üzletüket a nyereségből, vagy csak vacsoráznak egy jót.
Amiről még mindenképpen mesélni szeretnék, az az itt tapasztalt hihetetlenül magas szinten űzött spórolás. Ezt a trendi országokban manapság környezettudatosságnak meg a biológiai lábnyomunk kicsinyítésének vagy valami hasonló humbuknak hívják. Hát bármelyik green peace-es kutyafa.. akarom mondani kutyafüle ahhoz képest mint amit az itt élő emberek produkálnak. Egyrészt spórolnak, és egyszerűen nem pazarolnak. Így nevelkednek már nagyon nagyon sok éve. Benne van a kollektív tudatban, hogy a lámpát lekapcsolod ha nincs rá szükség. Olyannyira, hogy a boltokban is csak akkor van felkapcsolva ha valami komoly vásárló lép be. És csak annyi kaját veszel amit megeszel. Sok étteremben, nincsenek készletek felhalmozva. Mivel minden sarkon meg lehet kapni mindent az apró boltokban, csak akkor mennek megvenni mondjuk akár egy alapvető hozzávalót is, ha te éppen megrendelted azt az ételt. Pl ha kólát rendelek, az esetek 80%-ban valaki elszalad a boltba kóláért az étteremből. És ez a háztartásokban is így megy. Egyrészt nem kell messzire menni ha kell valami a vacsihoz, olyannyira nem, hogy egész nap körbe járnak pl fűszerárusok, akiktől az itt elengedhetetlen alapanyagot a csilit nagy mennyiségben meg lehet venni (szerintem itt ez olyan alapvető mint az oxigén). Meg persze minden más friss!! fűszert. Ugyanígy árulnak zöldségeket, gyümiket is ilyen mozgó árusok, akik kiabálnak, (már tudom, ha azt hallom, hogy PÓÓÓ vagy SZAPPÓÓÓ, az a fűszeres 🙂 ) Ja igen, és itt az emberek vegák. Nem akarok senkit se megtéríteni, meg bírálni, de többször futottam már bele abba, hogy a vegetarianizmus nem egészséges, beteg lesz aki nem eszik húst… Bocsi de ettől röhögnöm kell 😀 . Ebben a kerületben (Gokulam) kb csak vegák élnek. Nem azért mert úgy döntöttek, meg mert az jött divatba, nem. Egész életükben nem ettek, és nem is fognak húst enni(!) (és elég egészségesnek néznek ki) El sem tudják képzelni, pont úgy ahogy a húsevők se nagyon tudják elképzelni, hogy megesznek egy cuki kiscicát vagy kiskutyát, vagy hörcsögöt. Itt a kutyák is a cicák is és a marhák is biztonságban vannak. Szeretik őket, szabadon szaladgálnak (már amennyire egy tehén tud szaladni) sőt a zöld hulladékot (pl a zöldségek héja meg ilyenek) amiket az állatok megesznek azt szépen összegyűjtik és odaadják nekik. A kutyáknak meg Pl Síva, aki egy ilyen jógi-üzletember (Ő megér egy külön bejegyzést majd) mindennap főz (persze vega kaját, mert a kutyusok azt is szeretik ám, és a vega kutyák tök nyugodtak is). Olyat is rendszeresen látok, hogy a gyümit áruló ember a legszebb gyümölcseiből ad egy tehénkének, és láss csodát, nem vár cserébe semmit. Tök természetes, hogy önzetlen vagy az állatokkal. Na meg a másik, az itt élő húsevő emberek testközelből látják, tudják, hogy honnan jön az a husi. Nem elmennek a “szuper”márketbe és megveszik a rózsaszínű zsugorfóliázott pipicicit. Itt ha pipit akarsz főzni, akkor elmész egy henteshez ahol a húsfeldolgozás minden(!) lépését szépen láthatod. Most megkíméllek benneteket, nem írom le. Én láttam, hallottam, majd sírtam. Egy szó mint száz, a vegaság teljesen egészséges, és biztonságos 🙂 (persze kiegyensúlyozott táplálkozásról beszélek) Nem leszel beteg tőle. Nem ettől leszel beteg.
A másik nagyon durva dolog itten, a víz. Merthogy nem nagyon van. MOST tedd össze a két kezed hogy Magyarországra születtél, ahol a víz olyan természetes mint a levegő. Iszonyú szerencsések vagyunk. Iható a csapvíz, vannak forrásaink, rengeteg, és még termálvizeink is, nem is kevés, amik gyógyítanak. Bevallom őszintén, én meg a vízzel való spórolás az két külön dolog. Szégyenlem is magam miatta rendesen, de csak most, így hogy látom és ami még fontosabb tapasztalom. Ez biza nagyon nagyon nagy kincs. Nem lenne szabad magától értetődőnek venni, hogy van és kész. Na elmesélem hogy néz ki itt. Először is a csapból folyó víz nem iható, főzni se lehet vele, én még fogat se mosok vele. A itteniek se isszák meg, szóval komolyan nem tiszta (tényleg nem az, olyan sárgás). Van egy ilyen, tudjátok, olyan bugyborékolós ballon minden háztartásban amiben iható víz van. Ez pedig azt jelenti, hogy egyrészt azért el kell menni mindig ha kifogy (Dani megy érte, mert ő elég erős, hogy hazacipelje :). Másrészt ez a víz nem olyan mint otthon az ásványvíz, vagy akár a csapvíz, ez kb olyan mint a desztillált víz, nagyon nagyon kevés ásvánnyal. Szóval ha ki vagyok száradva és ezt iszom… nem sokra megyek vele. És mire átállítottam az agyam, hogy ebből a ballonból kell tenni, a kotyogóba, meg a fazékba, meg a fogmosás… Szóval jó kis lecke nekem aki nem valami spórolós a vízzel (akinek inge kérem szépen vegye magára).
Fürdés
És a fürdés 😀 hát az nagyon szórakoztató (problémás). Van egy nagy veder, amibe úgy engeded a meleg vizet, hogy te magad vagy a keverős vízcsap. Vagyis engeded a hideget majd a forrót, addig amíg nem jó a hőfok. (Nekünk szerencsénk van, mert itt mindig van meleg víz, ez se magától értetődő.) Azután, fogod a kiskancsót és te magad leszel a zuhanyrózsa is, vagyis nyakon öntöd magad. Számomra is meglepő, de tökre meg lehet szokni ezt a fürdést, sőt. És valami hihetetlen, hogy ily módon, milyen kevés víz szükséges ahhoz hogy 1 db ember tökéletesen tiszta legyen. (A hajmosás az még szórakoztatóbb :))
Éééééésss a legfantasztikusabb dolog ami azóta történt, hogy februárban itt voltunk. A vezetőség, egyem a szívüket, fogta magát és egész Mysore-ban betiltotta a nájlont(!!!). A szatyrot, a műanyag dobozt, és úgy egyáltalán az összes műanyagot. Nem tököltek, hogy vessünk ki rá adót, meg költsünk plakátkampányra, kérjük meg az embereket… hátha. Fogták és egyszerűen betiltották. Mellette elmondták az embereknek, hogy ezzel az élőlényeknek és a bolygónak tesznek jót. Ami csodálatos, hogy itt az emberek ezt elfogadják, és megértik. Az eredmény: nincs nagyon szemét az utcán (ami eddig elég szembetűnő és undi volt ) és mivel a szemetet az utcán égetik (közte a műanyagot is) ezért olyan szmog sincs, meg égett műanyag szag. Az emberek átálltak a régi régi dolgokra. Banánlevélbe meg hasonló menő lebomló cuccokba csomagolják a dolgokat, és mindenki textilszatyival jár. Hát, ennyi, igenis lehetnek a dolgok ilyen egyszerűek.
Na, ilyenek történnek itt, ilyen az élet India egy csodálatos részén Mysoreban. Rengeteget lehet tanulni, és nem is kell hozzá még a jógaiskolába se bemenni. Még egy előadást se kell meghallgatni, csak figyelni, és megpróbálni úgy élni ahogy azt itt teszik. Így válik a tudás belsővé, tapasztalás útján. Talán ez az amiről a Guruk tanításai is szólnak, hogy fektessünk sokkal nagyobb hangsúlyt az elmélet helyett a valódi gyakorlásra, hogy mindez mélyen beivódjon.

Ui: Boldog Karit mindenkinek 🙂

Indiába? Egy hónapra? Minek?

Dani és Ani

Most megpróbálom megosztani veletek az itt töltött napokat, élményeket, tapasztalatokat, meg ilyeneket…. Na jó, másról van szó. Őszintén igazából csak azt érzem, hogy akkor maradok épeszű, ha kiírom, leírom, megosztom, elmondom, lerajzolom, elénekelem és bármi ami segít megélni és feldolgozni azt a rengeteg színes szagos, intenzív, csodálatos, nagyszerű dolgot ami itt ér engem. Amiben biztos vagyok, hogy belőlem ilyen dolgokat vált ki India, és a mindennapos gyakorlás (nem csak ászanákról((fizikai gyakorlás)) van szó!) ez a kettő együtt kicsit (nagyon) feszegeti a határaimat minden téren. Ez talán nem törvényszerű, de legutóbb is és most is ez van, és sok barátom beszámol hasonlóról egy-egy ilyen utazás után és közben. Mindig Govinda Kai szavai csengenek ilyenkor a fülemben, aki rendszeresen gyakorol jógát vagy bármi spiri cuccot az talán megérti: “Egy nap gyakorlás Indiában felér egy hónap otthoni gyakorlással.” Hát igen, pont annyira fáj, annyira örömteli, annyira sikerül minden, és annyira romlik el egy nap alatt mint otthon egy hónap alatt.

Na szóval elkezdem valahol a storyt. Megérkeztünk Indiába. Első dolgok amikkel itt szembesülök:

Huck Ani

MELEG: először is decemberben itt nagyon meleg van, sokkal melegebb mint otthon (30 fok), és anyukám azt mondta hozzak kabátot mert útközbe kell az (nem kellett) meg hazafele is jó lesz az a hidegbe (meglátjuk) és én szót fogadtam…Elég nagy herce hurcákat okozva a bazi nagy téli kabáttal. (Danny Dobai is hozott, ő is jó gyerek) Bocs anya, te vagy a legjobb, leggondoskodóbb, de legközelebb nem biztos hogy hozom a kabátot. Indiába be kell öltözni a nőknek, ha nem akarnak feltűnést kelteni (nem télikabátba de azért rendesen).

Tehát vázolom a helyzetet; rohadt meleg van és izzadsz, cipeled a télikabátot, túl vagy egy időeltolódáson, amit legalábbis egy durva időutazásnak éltél meg, nem érted a napszakot a nyelvet, és hogy mit bámulnak annyira az emberek rajtad.

Ani

NŐ: aztán rájövök, hogy nő vagyok és szőke. Ekkor átfut az agyamon, hogy miért nem fogadtam el anno 10 évvel ezelőtt hogy a szőke tincseim barnába hajlanak (azóta is ragaszkodom a szőkeségemhez, ez volt az első pillanat, hogy felmerült bennem a kétely) és még ráadásul egy nagy darabot ki is nyírtam a világító fejemből, amit itt aztán végképp nem ért senki. Ilyen lényt még nem láttak. A másik dolog, hogy ha valamit el kell intézni, az csakis Daninak megy. Nagy nehezen összeszedem a bátorságomat, hogy mondjuk vegyek valamit, vagy megkérdezzek valakitől valamit. A reakció a következő: 1. nem érti mit mondok és zavartan néz VAGY érti mit mondok és zavartan néz 2. A Danira néz zavartan, hogy én mit akarok, és miért nem ő kérdezi. Hát ez elsőre fura. Meg másodjára is, aztán már nem szólalok meg inkább.

De itt álljunk meg egy pillanatra. Valamiért ez a dolog nagyon nagyon erősen jó érzéssel tölt el. Igen, az hogy nőként nekem itt igenis nőnek kell kinéznem (szoknyát veszek, és csilingelő ékszereket és csillogó bigyókat ragasztok magamra és még élvezem is) és funkcionálnom, az ad egy nagyon nagy megnyugvást amit azelőtt otthon soha nem tapasztaltam (mert én erős nő vagyok…na persze). Valahogy helyre kerülünk ettől. Daninak nyilván férfiként kell viselkednie, hogy mondjuk ne haljunk éhen s legyen hol aludnunk 😀 És istenem micsoda férfi a férjem! <3 Mindent elintéz, mindig, lehet rá számítani, nem hagyja el magát és mindig kitalál valamit hogy valahogy megmeneküljünk a húzós helyzetekből. Erről megintcsak Govi szavai jutnak eszembe: “A jógás pároknak nagyon nehéz, mert a jóga annyira kiegyensúlyozza a női és a férfi oldalt az emberben, hogy egy idő után túl egyformák lesznek és csak barátaivá válnak egymásnak” Kicsit azt érzem, hogy otthon ehhez még jógázni sem kell. Eltorzultak a szerepek, és én elképesztően szerencsés vagyok azért, hogy a világ másik felén ilyen dózisban tapasztalhatom meg a másik oldalt. Ahol a nők nők, és a férfiak férfiak, és nem uralkodás és elnyomás érződik, egyszerűen mindenki tudja hol a helye. (Persze otthon is ismerek végtelenül normális családokat ahol ugyanez megvan de sajnos az én ismertségi körömben ez a kevesebb.)

a3

DHARMA: Hát ez a sztori, ez, ez, ez sokmindent elmond. És akkor megérkeztünk Mysore-ba (az előtte lévő dolgokat majd máskor elmesélem). Szóval Adott Ani és Dani, azaz MI akik egy SZAR motorral próbálnak eljutni A-ból B-be(B ismeretlen). És adott Kiran akit még sose láttunk, átutaltunk neki egy rakás pénzt és nem találjuk, és nincs meg a száma, és adott Appi a rikshás (ami valójában egy Tuk-Tuk) akinél minden csomagunk van felhalmozva a kis járműre. Kerengünk körbe a városrészen ahol gondoljuk, hogy lakni fogunk, de egyszerűen nem találjuk a címet amit kaptunk. A rikshások általában nem tudják a címeket, csak úgy mennek aztán a forgalom valahogy odasodorja őket ahova az utas akar menni. Persze Kiran száma nincs meg, Appi alig beszél angolul, mi meg folyton lerohadunk valahol. MI furcsamód nyugodtak vagyunk (ez azt jelenti hogy Dani nyugodt, ezért én is 🙂 ) Appi elkezd telefonálgatni, és láss csodát, Kiran előkerül. A történet egyszerű, Kiran egy ügynök és egy kicsit nyomi és rossz címet adott meg nekünk, azért kellett rá várni, mert az előttünk lakók nem hagyták el időben a házat és mocskot is hagytak (nagyon nagy mocskot) és a háziakkal is meg velük is kellett veszekedni. Megérkeztünk, betettük a csomagjainkat, és elhagytuk a házat amíg kitakarítanak. Elvoltunk jó sok órán keresztül, ettünk, bevásároltunk, sétáltunk… Visszaértünk. A takarítók még nem végeztek (nem csodálom amúgy). Ekkor a háziasszonyka mondta, hogy menjünk be az ő lakrészükbe amíg végeznek (alul ők laknak, felül MI, meg egy lány egy másik lakrészben aki egyedül van itt már 3. hónapja és ezért szeret nagyon rövid idő alatt nagyon sokat beszélni). Beülünk. Kérünk teát? Kérünk. Közben megsúgom Daninak a titkot amit nyilván még nem vett észre. A háziak keresztények. Szembe az utolsó vacsora, és Jézuska, és mindenféle hímzett ima körös körül, de amolyan indiai módra. Még sose láttunk ilyet, úgyhogy jól körbenézünk. Közben Hilda hozza a finom chai teát nekünk, a legszebb csészéjébe és mosolyog és mesél és kérdez.

És neked mi a DHARMÁD?

Bizonyára sokaknak van róla fogalma, hogy ez mi ez, de ebben a kontextusban ez valami ilyesmit jelent: “Az emberre fejlettsége, adottságai, helyzete miatt más és más egyéni dharma hárul. Saját dharmája egyben kötelessége. Vannak egyetemes általános érvényű dharmák, de vannak személyre szabott egyéni dharmák is, amelyek az egyén tehetségéhez, egyéniségéhez, társadalmi helyzetéhez mérten feladatokat szabnak rá. A Dharma útját járva az egyén, hajlamától, jellemétől, képességeitől függően elindul a törvény szabta úton. A hindu filozófiai rendszer és vallás azt tartja, hogy az ember egyéni dharmáihoz igazodva csatlakozhat leginkább az általános erkölcsi alapelv követelményeihez, azok parancsait beteljesítve juthat el az egységes világtörvény megismeréséhez.”
Valójában a munkánkat kérdezte persze, de itt ez is mást jelent. Az emberek itt feltételezik, hogy a másik emberek a helyükön vannak és azt csinálják az életben ami a feladatuk, amiben kiteljesedhetnek, és nem ébrednek fel életük derekán azzal a gondolattal, hogy úr isten, mit keresek én itt vagy ott, ezen vagy azon a munkahelyen. Egyrészt megelégednek azzal amijük van, amit az élet ad nekik, másrészt olyan hivatást, dharmát végeznek ami a lényüknek megfelelő, amiben kiteljesednek, ahol önmaguk lehetnek. Pl (na jó ez szélsőséges példa lehet hogy csak bolond, de) van egy vigyorgó bácsi aki egész nap vigyorog és kéreget, és akkor is boldog az arca ha nem vigyorog és nem kéreget, és ha semmit nem kap még akkor is. És van egy kókuszárus (akiről egy videót is megosztottam) hát ő nem bolond és mégis boldog egész nap, mindennap. Nyugodt és örömmel végzi a munkáját tényleg minden nap.
Talán ez most így elképzelhetetlen, de azért képzeld el, hogy nyugodt, elégedett, igazán nő/férfi vagy aki a helyén van egész nap minden nap.

Neked mi a DHARMÁD?

A hónap bandhája: november

kinga_bandha2

November hónap bandhájának kíváncsiságát a sugárzás és a tudomány keltette fel hogy ellátogasson első Mysore stílusú astanga gyakorlására. Aztán itt ragadt, annyira, hogy idén Ö is tagja volt a  hetedhét országon és a “komfortzónán” túli, Mysore-ba elzarándokló különítménynek. Mit adhat egy bankár számára az astanga életstílus? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból! Fogadjátok szeretettel Kingát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Kinga: Esküszöm!

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Kinga: Legelőször akkor fordult a figyelmem a jóga felé, amikor még rendszeresen squasholtam, és úgy éreztem, több nyújtógyakorlatra lenne szükségem. Tehát fizikális szinten közelítettem, az aszana gyakorlás felől. Lelki dolgokkal, kérdésekkel már akkoriban is folyamatosan foglalkoztam, de ezt elkülönítettem a jóga fogalmától. Megnéztem, melyik jógastúdió van közel a munkahelyemhez, és oda mentem. A hathának nevezett jógaórák megismerésével kezdtem, kíváncsi természet révén kipróbáltam más órákat is, de elég hamar jött Ricardo az ashtanga órájával. Ő is nagy hatást gyakorolt rám a nyugodt örömteljességével. Aztán hallottam a Bandha Works létrejöttéről, gondoltam, megnézem magamnak. Az ashtanga bevezető tanfolyam,a közösségi elvonulások, a többi gyakorlóval való beszélgetések egy másik dimenziót nyitottak meg számomra a jógában, illetve elkezdtem megérezni valamit az ashtanga jóga rendszerének különlegességéből.

BW: Hogy lett belőled rendszeres reggeli Mysore gyakorló? Nehéz volt az átállás a délutáni gyakorlásról? Mert ugyebár reggel jobb nyújtani…!?
Kinga: Amikor szóba került a reggeli mysore, és meséltek róla azok, akik már így gyakoroltak, figyeltem ahogy beszélnek róla. Lehetett látni az arcukon, a kisugárzásukon (a tiéden is), hogy ez valami különleges dolog, ami megérintette őket. Láttam a szóbeli korlátokat, amivel le tudnák írni ezt az érzést,így misztikusnak tűnt. Ez nagyon kíváncsivá tett. Mindemellett 3 “tudományosabb” dolog is emellett szólt: egyrészt, hogy reggel kevesebb a zűrzavaros gondolat; éhgyomorra jobb gyakorolni, mint akár 3 órával evés után; és hogy a hajnal, a reggel, az különlegesebb, mint a koraeste. Számomra nagy kihívás volt a koránkelés, hiszen fiatalkorom óta olyan bioritmusban éltem, hogy későn feküdtem és csak akkor keltem, amikor nagyon muszáj volt. Még a mai napig vannak nehézségeim azzal, hogy időben elaludjak. A rendszeres gyakorlás is hosszabb folyamat során alakult ki, talán még mondhatom, hogy mindig kialakulóban van. Szeretek ellátogatni a világ különböző pontjaira, a természetben kirándulni, biciklizni és ilyenkor a testem nem bírja még egy napon belül együtt, illetve sokszor a körülmények sem engedik, például egy jó kis sátrazás esőben..Ami erőt ad a nehezebb pillanatokban, hogy a gyakorlásra egy imaként, egy hálaadásként tekintek. Elkezdtem megtapasztalni azt, hogy a fix aszanasorozatnak, és a rutinnak milyen áldásos hatásai vannak.

BW: Úgy tűnik komolyak a szándékaid! Annak fényében meg különösképp, hogy idén télen Te is tagja voltál a “Forrás”-hoz ellátogató magyar különítménynek. Milyen volt Mysore-ban imádkozni, az astanga jóga legfőbb szentélyében?
Kinga: Ez volt az első hosszabb utazásom kelet felé, úgyhogy több szempontból is különleges volt. Az első benyomások nagyon intenzíven élnek az emlékeimben, ahogy zötykölődünk át Bangalore-ból Mysore-ba, a hostelben kapott reggeli íze, az első riksházás…Saraswathinál gyakoroltam, annyira bájos! Imádtuk, amikor elkezdett dalolászni igazítások közben :). A közösség, a közös célért összegyűlés nagy energiákat szabadít fel, ez az egész kerületben (Gokulam) érezhető, szótlanul, mert a befelé figyelés vágya hozza ide az embereket. Aztán hangosan, a közös éneklős imaalkalmakon :). Mindemellett tudtam, hogy lelkileg is a komfortzónán túl leszek végig, és ez nagyjából így is történt. A folyamatos hőség, por, az erdő hiánya, az ételek mint külső, és a különböző érzelmi “viharok”, félelmek megjelenése mint belső tényezők állítottak kihívás elé, illetve próbálták az egomat megingatni. Szükséges néha olyan helyzetek mellett dönteni, ami a komfortzónán túl van, mert csak ott találkozol igazán a lényeggel,és megérzel valamit a fizikai lét esendőségéből. Nekem ez az út ilyen döntés volt. Aki ashtangázik, annak nagyon ajánlom, hogy járjon itt. Ha úgy gondolja, hogy nem teheti meg,csak kezdje el megálmodni ;). Aztán egyszer csak ott találja magát kezében egy szívószállal és egy kókuszdióval a Shala előtt :).

BW: A megpróbáltatások, a rengeteg élmény és a komfortzónán túli történések dacára, kaptál-e választ a feltett avagy a fel nem tett kérdéseidre?
Kinga: Abban megerősített, hogy a ‘miért’-re vonatkozó válaszokat nem érdemes túl mélyen elemezgetni. Elviszi a fókuszt a jelenről a múltba, másrészt a gyakorlás által ‘észrevétlenül’ oldódnak korábbi feszültségek. A jövőből(‘hogyan lesz?’) jelenbe váltás nekem sokkal nehezebb. Ezen dolgozom tovább. Az egyik fel nem tett kérdésre pedig az a válasz érkezett ‘ igen, a kókuszdió egy csodálatos dolog!’ :)).

BW: Miben változott ha változott, az astanga gyakorlásod India után? Hol van most a kókusz? Azaz elnézést a fókusz!?
Kinga: Megtapasztaltam a letisztultságot, és ezt próbálom erősíteni. Kevesebb mozdulat, kevesebb helyezkedés, több légzés :). Szeretem a ‘szabályokat’, mert szerintem egy olyan keretet ad, amin belül teljes a szabadság, az elengedés. Egyébként gondolkodna az ember, hogy ezt most így kéne csinálnom, vagy úgy? Így pedig tudom, hogy van, elfogadom, tisztelem, és elmélyülhetek. A fókusz továbbra is a tristana. Illetve az az érzés is felerősödött, hogy az alapsorozat is annyira erőteljes és sokrétegű, hogy folyamatos a felfedezés, mind fizikálisan mind lelkileg. Kókuszvizet szoktam időnként vásárolni bioboltokban, egy kis képzelőerővel megközelíti az igazit :).

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Kinga: Érdekes, mert az upavistha konasana a válasz mindkettőre. Az első része, amikor a földön kell előrehajolni, az okozza számomra a legnagyobb kihívást, és feszültséget a testemben. Nehezemre esik előrehajolni, a lábamban érzek egy korlátot, főleg a hamstringben. Ez egy belső kellemetlen érzéssel párosul sokszor. Egyébként a supta konasana “második része” is ilyen, hiszen az is ebben a tartásban végződik. Az upavistha konasana “második része”, amikor a levegőbe emelem a lábamat, viszont nagy szabadság érzetet ad. Egyrészt a dristi, ami az ég felé tart, rátekintés a végtelenre, még a falon túl is. Az egész tartás egy ilyen kitárulkozás, nyitottság a világ felé, kombinálva a stabilitással, ami az asana kivitelezéséhez szükséges. Úgyhogy mondhatjuk, ez a kedvencem :).

BW: Kinga! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Kinga: Természetesen a múlabandha. Az az alapja mindennek, stabilitás, életerő, áramlás … ezek a szavak jutnak eszembe. És általa lehet a többit is aktiválni.

BW: Az astanga tradícióban napi rendszerességgel gyakoroljuk az ászanákat – esetedben jó sokat -, tartjuk a bandhákat, izzadunk, komoly fizikai erőfeszítéseket teszünk. A külső szemlélő számára ez egy “nagyon” fizikai gyakorlás lehet. Te hogy éled meg ezt az egészet, mit jelent számodra az astanga jóga?
Kinga: Elsősorban egy utazás az egység felismerése felé, egy szemlélés, a különböző testi-lelki hullámok megfigyelése és mellékhatásként fizikálisan is erős. Épp ezért teljesen mindegy, hol tartunk a sorozatban. Az utazás, a próbálkozás mindenhol jelen van. A mostani gyakorlásom ugyanolyan “jó”, mint a 3 évvel ezelőtti, és a 3 év múlva levő. Nincsen tökéletes ászána, csak az ászanában megélt pillanat. Az, hogy haladunk más ászanák felé, szerintem azért szükséges, hogy rácsodálkozzunk, olyanokra is képesek vagyunk, amit korábban az elménk lehetetlennek ítélt meg, vagy a félelem korlátot emelt a megvalósítása elé. Az ashtanga egy út, eszköz a sok lehetséges közül, amely ugyanahhoz a hegycsúcshoz, célhoz tart. Ezért úgy gondolom, hogy nem mindenkinek ez az útja, és tiszteletben tartom a többi utat is. Amit megfigyeltem magamon a gyakorlás életembe lépése óta, az a fokozódó érzékenység a többi élőlényre, a csodálatos növény- állat és embervilág megőrzésére. Kicsi lépésekben mutatkozik meg, de hiszem, hogy ha az én figyelmem erősödik ebbe az irányba, akkor a környezetemé is, és ez egy hullám, ami időben jóval később ér partot…

BW: Köszönöm az interjút 🙂

Astanga ikonok: Sri K. Pattabhi Jois 2. rész

GuruJI

Legutóbbi bejegyzésünkben Gurudzsi életét az 1960-as évek végéig követtük nyomon. Még nem sejtette akkor, hogy az általa oly odaadóan tanított astanga jóga meghódítja majd a világot, és ő maga számtalan különböző országba fog ellátogatni, hogy diákok ezreit tanítsa, és vezesse a jóga útján. A változást 1972-es év hozta, amikor Norman Allen megjelent Mysroban, Gurudzsi házánál. Gurudzsi ekkor 57 éves volt. Norman, Puducserri (Pondicherry) városban, David Williams-el és Nancy Gildoffal, Szvámi Gítananda Ananda Ashramjában látták meg először Gurudzsi legidősebb fiát, Mandzsut ászana bemutatót tartani. A két fiút magával ragadta az előadás, és azonnal kikérdezték Mandzsut, hogy hol tanulta ezeket a pózokat. Mandzsu pedig elmesélte, hogy az ő apja, Patthabi Jois, Mysore-ban oktat jógát. Norman az első vonattal Mysorba utazott, Davidnek és Nancynek azonban haza kellett menniük, mert lejárt a vízumuk, de a következő szezonban, már ők is Gurudzsi tanítványai lettek.

Amerikába visszatérve David és Nancy levelet kapott Gurudzsitől, hogy szeretne Amerikába utazni. A két fiatal, a jógaiskolájuk gyakorlóinak közreműködésével elég pénzt gyűjtött össze, hogy az indiai mestert átutaztassa a fél világon. 1975-ben hagyta el Gurudzsi először Indiát, hogy Encinitasban jógát oktasson, az addigra 30 fős kaliforniai jógaközösségnek. Vele tartott fia, Mandzsu is, aki onnan nem is tért haza többet, annyira beleszeretett az amerikai életbe. Gurudzsi kapcsolata nyugattal innentől kezdve folyamatosan erősödött. Kezdetben csupán egy maroknyi nyugati diák látogatott el hozzá évente, aztán ez a szám rohamosan nőni kezdett. A kilencvenes évekre már 20-25 diák volt havonta Mysorban Karácsony környékén, amely az év legnépszerűbb időszaka volt. A shalában egy időben már 10-12 ember gyakorolt, Gurudzsi ekkor már a nyolcvanas éveiben járt, és teljes gőzzel tanított, napi 8-9 órát.

ashtanga_mysore_600

Annyi ember várakozott arra, hogy bejusson gyakorolni, hogy Gurudzsi úgy döntött, új helyre költözteti a Shalát, Gokulam városrészbe. Az új shala ötször annyi diák befogadására volt alkalmas. 2002-re, mire megnyitott, olyan diákok özönlöttek Mysorba, akik már ismerték az Astanga vinyásza jóga rendszerét, hiszen Gurudzsi számtalan külföldi úton volt túl, és az általa kiképzett tapasztalt tanárok száma is nőttön nőtt, akik terjesztették az Astanga vinyásza jógát világszerte.

Vajon minek köszönhető ez a fantasztikus áttörés? Miért van az, hogy amíg nem ismerték meg a nyugatiak ezt a rendszert amit Gurudzsi tanított, az otthonában, Indiában nem érdeklődtek az emberek. Erre a választ nehéz lenne megadni. Egyszerű emberként élt családjával, majd a hirtelen jött ismertségnek köszönhetően gazdag emberré vált, híres és népszerű lett nyugaton, főleg Amerikában, és nyugati emberek kezdtek zarándokolni Mysore-ba. Van egy kannadai mondás, ami úgy szól, hogy az a növény, ami a kertünk végében nő nem értékes számunkra, de amint az orvos azt mondja az gyógyfű, megtanuljuk az értékelni.

Gurudzsi a hirtelen érkezett népszerűség ellenére nem változott meg. Lehet, hogy átköltözött Mysore gazdagabb negyedébe, Gokulamba, de ugyanolyan alázatos és elhivatott maradt életvitelében, tanításában. A guru nem csupán tudást ad át, hanem példát is mutat az életével. Gurudzsi szerető férjként, apaként, nagyapaként és nem utolsó sorban jógamesterként kimagasló volt ebben. Minden áldott nap hajnalban felkelt, hogy az imádságokat, rituálékat elvégezze mielőtt tanítani kezdett volna. Az első diákok hajnali ötkor érkeztek meg, amikorra unokája Sharath éppen a levezető gyakorlatokhoz ért. Egészen délig tanított, rendkívüli kitartással és erővel előrehaladott kora ellenére. A diákjai rettegtek tőle, miközben teljes szívükből szerették. Nem volt a szavak embere, nem adott a gyakorlás közben sok instrukciót. Legtöbbször egy-két felszólítással igazított:

„Igen, csináld!”, vagy „Miért félsz? Lélegezz!”.

Mindeközben valamennyi diákját ismerte, és tudta, kivel hogyan kell bánnia. Volt, aki a keményebb igazítást „igényelte” és volt akinek kedvesen, humorosan adott instrukciót. A diákok beszámolói alapján elmondható, hogy mindenki érezte magán a figyelmét. Azonnal ott termett, amikor az ember elakadt, vagy olyan ászanához ért, amely kihívást jelentett a számára. Gurudzsi nem szerette, ha a diák a türelmetlen volt, ha azonnali válaszokat várt tőle. Számára a gyakorlás egy életen át tartó tanulási folyamat, így a türelmetlen diákokat sokszor keménységgel „jutalmazta”, hogy megtanuljanak várni.

„A lassú növekedés az a jó, a gyors az veszélyes” mondogatta.

A gyakorlás egy hosszú folyamat, éveken át tartó kitartó és odaadó jóga eredményeként mély és erős gyökeret tudunk verni, amelyek olyan alapot adnak, hogy nélkül elfújna bármilyen szellő.

„Az astanga jóga mindenkié. Legyen fiatal, öreg, férfi, nő, egészséges vagy beteg. Egy ember nem tud jógázni. A lusta.”-mondogatta sokszor. „Gyakorolj minden nap. Kelj föl hajnalban, jógázz sokat, és minden más jön magától.”

Elképesztően értett ahhoz, hogy a rétegeket segítsen lehántani, hogy a diákok eljussanak a maghoz, a legbelsőbb énjükhöz.

„Mindenkinél eljön az a póz ami megtör.”

És Gurudzsi ezt tette a tanítványaival. Megtörte az ambiciózus, büszke, lusta és öntelt embereket, hogy a szívüket megnyissák és igaz önvalójukat megtalálják. Tette mindezt alázattal, szeretettel és odaadással. Sok diákja elmondása szerint, Gurudzsi képes volt úgy beletenni őket egy-egy pózba, hogy semmilyen fájdalmat, kellemetlenséget nem éreztek, pedig maguktól még eszükbe se jutott volna azt az ászanát kipróbálni, olyan lehetetlen mutatványnak tűnt. Értett ahhoz, hogy a diák az elméjét kikapcsolva teljesen átadja magát neki.

guruji-sharath

Abban az áldásban részesültem, hogy gyakorolhattam azon falak között, ahol Gurudzsi is tanított annak idején, ahol ma már unokája, Sharath vezeti a jógaiskolát, és folytatja Gurudzsi hagyományát. Megható volt hallani, ahogy Sharath a nagyapjáról mesélt. Gurudzsi az utolsó években nagyon beteg lett, sok időt kellett kórházban töltenie, azonban soha nem hangzott el panasz a szájából, a végsőkig nyugodt és kiegyensúlyozott volt, humorral és derűsen tűrte a szenvedést, a fájdalmait.

Nem felejtem el azt a történetet, amelyet az egyik konferencián Sharath elregélt Ganésáról, a híres elefántfejű istenről és fivéréről Kartikéjáról, akik Siva és Parvati szent fiai. Történt egyszer, hogy Siva és Parvati egy különleges gyümölcsöt kaptak az istenektől, amely elfogyasztása az örök élet és a legfelsőbb tudás megszerzésével kecsegtetett. A két fiú nagyon meg szerette volna szerezni ezt a gyümölcsöt és veszekedni kezdtek. Siva, hogy igazságot tegyen köztük kijelentette, hogy az kapja meg a gyümölcsöt, aki leggyorsabban megkerüli a világot háromszor. Kartikéjá, a háborúk istene, és az istenek hadseregének parancsnoka, azon nyomban felpattant hátas állatára egy hatalmas pávára, és nagy harcos módjára nekivágott háromszor megkerülni a világot. Ganésa a bölcsesség, tudás istene, az akadályok elhárítója azonban ott maradt, hiszen tudta, hogy tekintélyes méretű hasával, és kis egér hátasával fivérével nem szállhat versenybe. Ekkor elkezdte a szüleit, Sivát és Parvatit körbejárni. Mikor szülei értetlenül néztek rá, elmagyarázta, hogy „Nekem a világot jelentitek drága szüleim. Bennetek van az egész univerzum. Ezért most én körbejárom a világot háromszor.” Sivát annyira meghatotta okos fia bölcselete, hogy őt kiáltotta ki győztesnek. Sharath miután befejezte a történetet, elmosolyodott, és azt mondta: „Nekem Gurudzsi jelentette a világot, ezért mint Ganésa tette, én is folyton a közelében köröztem.”

Gurudzsi fáradhatatlanul tanította az Astanga jógát hetven éven keresztül, egészen kilencvenegy éves koráig. Energikus jóga mester, férj, édesapa, nagyapa, tudós volt. Rendkívüli humora és éles elméje volt. Nagyon jó egészségnek örvendett egészen addig, amíg elérte a kilencvenes éveit. Egy súlyos fertőzés miatt kellett abbahagynia a tanítást 2007-ben. Békés és elégedett volt az utolsókig, derűsen tűrte a fájdalmait. Gurudzsi egy olyan különleges dolgot hozott létre, amely más jógamesternek talán nem sikerült. Egymástól független, ismeretlen embereket formált egy családdá, közösséggé, és ez ő igazi öröksége amely tovább él.

GuruJi

A cikk folytatását itt olvashatod.

A hónap bandhája: február

Sarad

Hosszú szünet után ismét hónap bandhája interjú. Eddig sem volt könnyű válogatni az izgalmasnál-izgalmasabb bandhás astanga gyakorlók közül, ki legyen az adott hónap „bandhája”, de pár hónapja igazán különleges szituációba „keveredtünk”. Bejelentkezett hozzánk egy indai úriember, hogy astanga vinyásza jógát szeretne tanulni nálunk. Hogyan sodorta az élet Magyarországra, miért éppen astanga jóga, miért épp a bandhaworks? Megtudhatjátok a következő interjúból, fogadjátok szeretettel Sharad-ot.

BW: Mondd, Sharad, hogyan került egy magadfajta indiai úriember Budapestre?
Sarad: A munkám miatt kerültem ide. Független management tanácsadóként dolgozom, ügyfelem egyik futó projektje 3 ország piacán van jelen: Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországon. Ahelyett, hogy a londoni cégközpontból minden héten ezen országok valamelyikébe utazgattam volna, a bennem élő “nomád szellem” végül úgy döntött, hogy itt Budapesten, ebben a csodálatos városban akar – bár csak egy rövidebb időre – letelepedni és tapasztalatokat szerezni.

BW: Hogy találtál a Bandha Works-re? Volt esetleg már tapasztalatod az astanga jógával?
Sarad: Könnyen és gyorsan Rátok találtam: budapesti astanga jóga iskolákra kerestem rá az interneten, és a Bandha Works volt a legelső a találati oldalon. Felkerestem a honlapotokat, megnéztem még néhány másik honlapot is a találati listából és a látottak alapján egyértelmű volt, hogy a Bandha Works “A Hely”, ahol Budapesten az astanga jógát tanulnom érdemes – itt a fókusz az astanga jógán van, tradícionális Mysore stílusú gyakorlással, míg a többi helyen – az indiai gasztronómiából ismerős khichri-hez hasonlóan – keverednek az oktatott irányzatok.
A második kérdésedre válaszolva pedig, a jóga 8 ága nem ismeretlen számomra, általános iskolában ismerkedtem meg vele, volt egy kevés ászanagyakorlás is akkoriban, de aztán abbamaradt. Az Astanga Vinyasza Jóga mint módszer ugyanakkor teljesen új élmény számomra.

BW: Nem tűnik egy kissé furcsának számodra, hogy szülőhazád ősi tudományát itt nyugaton, nyugati oktatóktól tanulod?
Sarad: Haha..milyen érdekes kérdés! Várjunk csak, hadd gondolkozzak egy kicsit.
Oké, egyetértek, elsőre furcsának tűnik, de ha jobban belegondolunk, amikor egy tanító mellett döntünk, a nemzetiségnek nincs döntő szerepe, mivel nem árul el semmiféle információt magáról a tanítóról és annak személyiségéről, tudásáról.
Mit számít, hogy a tanító indiai vagy éppenséggel nem? Még egyetlen egy olyan indiai írással, tradícióval, vagy akár indiai jógamesterrel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy a nyugati emberek nem taníthatnak jógát. Kezdetben az a fontos, vagy az kellene, hogy fontos legyen a tanítvány számára, hogy a tanító tudjon tanítani, átadni, és tanítson jól; illetve ami szerintem még további döntő tényező – legalábbis számomra az – hogy a tanító hű maradjon valamelyik tradícióhoz. És itt szeretném megragadni az alkalmat és elmondani, hogy Benned jó tanítóra találtam.

BW: Az Astanga Vinyasa Jógát sokan a nehezebb jógatípusok közé sorolják. Te miért döntöttél mégis emellett a módszer mellett?
Sarad: Nehezebb lenne? Nos nézd, nem feltétlenül értek egyet ebben veled – de válaszolva a kérdésedre – amikor elkezdtem, fogalmam sem volt róla, hogy melyik módszer vagy iskola nehezebb vagy könnyebb; egész egyszerűen nem foglalkoztattak ezek a kérdések. Az történt csupán, hogy magával ragadott a Vinyásza rendszer filozófiája, amivel egy honlapon találkoztam – több dolog is volt benne, ami megragadott.

Először is, amit az izzadásról írt a cikk, úgy értve, hogy az Astanga Vinyásza Jógát gyakorlók gyakorlás közben rengeteget izzadnak és mivel én nem vagyok izzadásra hajlamos típus, de ezen szívesen változtattam volna, úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt.
Másodszor – és azt hiszem ez volt a döntésem fő oka – az, hogy a Vinyásza rendszer filozófiája nagyon hasonlónak tűnt a már meglévő meditációs gyakorlásomhoz, amelyben nagyon sok figyelmet fordítanak a légzés tudatosítására.
Szóval abban a pillanatban, amikor felfigyeltem erre a hasonlóságra, világossá vált számomra, hogy csakis ezt a módszert szeretném megismerni, amennyiben lehetőségem nyílna rá.

BW: Van esetleg valami indokod, ami miatt nem értesz egyet azzal, hogy az astanga nehezebb?
Sarad: Oké, azt elismerem, hogy nem könnyű, de nem akarom azt mondani, hogy nehéz vagy nehezebb, mint a többi módszer. Az utóbbi hetekben úgy éreztem, hogy magával a gyakorlással teremtjük meg magunknak azt a fajta erőt és stabilitást, amire szükségünk van. A mai gyakorlásom megalapozza a holnapi gyakorlásomat, a holnapi a holnaputánit – és ez így megy szépen tovább és tovább.
A gyakorlás önmagán, önmagunkon keresztül vezet. Minden, amit tennünk kell az az, hogy gyakoroljunk és tegyük ezt rendszeresen.
Szóval valóban, abból a szempontból nehéz, hogy a gyakorlás rendszerességet követel, ugyanakkor maga a gyakorlás nem olyan nehéz. Ha én meg tudom csinálni, akkor mindenki képes rá,

BW: Mesélnél arról, milyen változások történtek az életedben amióta astangázol?
Sarad: Ohh, ez egy elég bonyolult kérdés. Nehéz a változásokat külön-külön kielemezni és azokat egy-egy hatóerőre visszavezetni – az élet számomra a gyakorlás előtt is jó volt és most is az – talán nem én vagyok a megfelelő ember, aki erről mesélni tudna, ne haragudj!
Ugyanakkor szilárdan hiszek abban, hogy a gyakorlásba előbb sok-sok időt, erőfeszítést és odaadást kell beletenni, és majd csak ezek után számíthatunk bármiféle változásra.
Máskülönben pedig, én még csak kezdő vagyok – ez egy másik nyomós indok arra, hogy ne válaszoljak erre a kérdésre. Kérném is a következőt! 🙂

BW: Azt említetted az interjú elején, hogy független management tanácsadóként dolgozol. Ez számomra amolyan “komoly üzletember” típusú munkának tűnik. Akadt bármikor is konfliktus a “jógi Sharad” és az “üzletember Sharad” között?
Sarad: (mosolyog) Nahát, megleptél; hirtelen most nagyon fontos embernek érzem magam – ami végtelenül messze áll az igazságtól. De mivel elhangzott ez a kérdés, megpróbálok rá válaszolni; azt hiszem nehéz lesz pontosan megfogalmaznom a választ így hirtelen – hadd szedjem össze a gondolataimat előbb. néhány másodperc szünetet tart)
Szóval, én ezt úgy látom, hogy az az “igazi” Jógi, aki nem azonosul a konfliktus mögött megbújó érzelmi mintázattal – jelentkezzen ez az ellentét akár a szakmai életben, akár emberi kapcsolatokban stb. Másképpen kifejezve, mindaddig nem Jógi valaki, amíg ellentéteket érzékel és él meg, éppen ezért még több odaadással és hittel kell folytatnia a gyakorlását – vagy még egy másik megfogalmazás: a Jógi az az ember, aki nem érzékel semmiféle ellentétet, ehelyett mindenütt harmóniát lát. Érthető voltam?

BW:  Nos, azt hiszem, igen.
Sarad: Akkor nézzük: ebben a pillanatban tapasztalok bármiféle ellentétet? A válaszom az, hogy nem. És akkor ez azt jelenti, hogy “igazi” Jógi vagyok? A válaszom egy hatalmas “NEM”. Én csak egy vagyok azon szerencsések közül, akiket nagyszerű társaság és sok jó ember vesz körül.

BW: Sharad, mi a kedvenc ászanád és mi az ami a legnagyobb kihívást okozza számodra?
Sarad: Melyik a legkevésbé kedvelt ászanám? Lássuk csak…hm…egy ilyen sem jut eszembe. De a kedvenc ászanám az határozottan a Paschimottanasana és variációi – egész egyszerűen jól esik ebben a pózban lenni és lassú, mély lélegzeteket venni. Van valami megmagyarázhatatlan ebben az ászanában, ami hihetetlen örömmel tölt el.

BW: Arra még nem kaptunk választ, hogy melyiket nem szereted.
Sarad: Haha…látom nem menekülhetek…Oké…ha választanom kellene, azt mondanám, nem vagyok túlzottan oda az első néhány bevezető pózért – Napüdvözletek, trikonásana stb.

BW: Valóban? És miért nem?
Sarad: Tetszik az arckifejezésed – úgy nézel most rám, mintha valami rosszat mondtam volna a legjobb barátodról. Hűha – azt hiszem holnap Sukhāsana közben valaki le fog csapni 😉

BW: Dehogy, nem tennék ilyet. De kíváncsi vagyok, hogy miért nem szereted a Napüdvözletek-et.
Sarad: Nem is tudom. Talán amiatt, hogy a gyakorlás kezdetekor még egyfajta nyomott hangulatban vagyok, és ilyen tudatállapotban nehéz átadni magamat bármelyik ászanának is – ez így érthető valamennyire?

BW: Rendben, elfogadom a választ. A következő kérdés az lenne, hogy Te kinek ajánlanád  fől a gyakorlásod?
Sarad: A mediációs hagyományban, amit követek, azt tanultuk, hogy gyakorlásunkat ajánljuk fel az összes szenvedő lénynek. Ugyanígy, az astanga tradíció zárómantrájában is ugyanezt találjuk: “Lokah Samastah Sukhino Bhavantu”. Legyen minden élőlény a világon boldog.
Így ez az én ajánlásom is ez. És látod, ismét nincs ellentét! 🙂

BW: Köszönjük szépen az interjút Sharad!
Sarad: Köszönöm én is!

Fordította: Müller Fruzsina

After a longer period of silence, the interview series of “Bandha of the Month” is continuing. It had always been hard to chose the actual interviewee among the fascinating astanga yoga practicioners, but a few months ago we encountered an extraordinary situation. A gentleman from India contacted us in order to learn Astanga Vinyasa Yoga in our Yoga School.
What brought an Indian man down here to Hungary ? Why astanga yoga and why Bandha Works? Let the following interview answer all the questions. Please welcome the interview with Sharad.

BW: How come that an Indian gentleman like you lives in Budapest?
Sarad: Work! I am an independent management consultant and my client has a project that is across three markets : Hungary, Austria and Poland and instead of travelling every week from my base location (London, UK) – the ‘nomad’ in me chose to move to Budapest (only for short term though)  – and that is how I am here – to experience life in this very very beautiful city of yours.

BW: How did you find Bandha Works? Did you practice ashtanga yoga before?
Sarad: Finding BandhaWorks was easy – I tried searching for Ashtanga Yoga schools in Budapest and BandhaWorks was right top on the list. I looked at its website and the websites of few other schools and it was very clear in my head that BandhaWorks is “THE” place to learn Ashtanga Yoga in Budapest – they seemed focussed on Ashtanga Yoga (unlike other places that offer a khichri of different courses) – they offered Mysore style classes.
As a child, I did some Yoga in primary school – and then never afterwards. So yes, I have done Ashtanga Yoga – but I had never practised Vinyasa Yoga before.

BW: Isn’t it strange for you to practice yoga, the ancient science of your homeland here, in a Western country with Western teachers?
Sarad: Haha..,interesting question. Hmm..let me think about it for a bit. Ok, I agree, that it may sound a bit strange at the outset – but if one thinks carefully – the nationality of a teacher isn’t even a valid parameter or qualification when deciding upon a teacher. Whether a teacher is Indian or not – how does it matter? I am not aware of any Indian text, tradition or an Indian Yoga teacher claiming that westerners cannot teach Yoga. At the basic level, what matters to a student, or what should matter to a student is that the teacher is able to teach and teach well – and an additional perspective, at least for me, would be if the teacher is able to teach as per the tradition. And I will admit that I have found a good teacher in you.

BW: Ashtanga vinyasa yoga is said to be amongst the ‘harder’ types of yoga! Why have you chosen this method anyway?
Sarad: ‘Harder’ – well I am not sure I agree with you on that – but to answer your question – when I started, I had no clue which method or school was harder or easier than the rest – I was not thinking on those lines at all. I was merely inspired and intrigued by the philosophy of Vinyasa which I happened to read online – there were a couple of things. One, the article mentioned that people sweat a lot while doing this form of Yoga and since I do not tend to sweat much and I wanted to, I thought I should give it a try. Second, and probably the main reason has been that the philosophy of Vinyasa felt very much in sync with my meditation practice where there is a lot of focus on breath awareness. So it was in that very moment, very clear in my head that this was the only method I would go for – whenever I would get an opportunity.

BW: Any why do you not agree that Ashtanga is ‘harder’?
Sarad: Ok, granted that it is not easy – but I don’t want to say it is hard or even harder than the rest – because in the past several weeks I have felt that with practise one builds the stamina that is needed. Today’s class gives you the stamina to do the next day’s class and so on and so forth. The practise leads you by itself. All ones needs to do is practise and practise regularly. So yes, it is hard from the perspective that it asks for you to be fairly regular – but the practise in itself isn’t that hard. If I can do it, than everybody can do it.

BW: What sort of changes has Ashtanga brought into your life?
Sarad: Ohh…this is a real difficult question. I find it difficult to analyse changes and attribute the reasons behind the changes – and further – life has been good and continues to be good – so I am the wrong person to ask this question – sorry!  Also, I firmly believe, that one has to invest time, effort and sincerity in the practise first – and only then expect some change. And I am only a beginner – so this is another reason for me to not answer this question. Next one please! 🙂

BW: As you told us you are an independent management consultant a sort of serious businessman. Has there ever been a conflict between the “yogi Sharad” and the “businessman Sharad”?
Sarad: (Smiles) Now, you make me feel really important – which is faaar from truth. Anyhow, since you have asked, I am going to try and answer this and I think I am going to struggle to articulate my response – so bear with me on this one. (takes a pause) Ok, so this is how I think – a true Yogi is someone who does not experience the emotion of ‘conflict’ – be that conflict in the professional space or be that in relationships etc. In other words, one is not a Yogi, if one perceives conflict and he or she needs to continue working with more sincerity and faith – OR one is a Yogi and does not perceive any conflict and instead sees harmony. Simple?

BW: Well, sort of.
Sarad: Now, do I experience conflict? The answer is no. And does that mean I am a true Yogi and the answer is a big NO. I think I am just someone who is lucky enough to be surrounded by great companies and good human beings.

BW: Sharad, what’s your favourite Asana and which one do you like the least?
Sarad: Which one do I like the least? Let me think….hmm…nothing comes to mind. But I think I can tell you which one I like – I definitely like Paschimottanasana and its variants – I just love being in that asana and taking several slow deep breaths. Something about that asana and I dont know what exactly – but it gives me lot of joy.

BW: And you have not answered which ones you do not like?
Sarad: Haha..you are very insisting! Ok., if I have to make a choice – I’d say I am not a huge fan of the first few starting ones – Surya Namaskar, Trikonasana etc.

BW: Really, and why is that?
Sarad: I like your expression – you look at me as if I have told something against your best friend. Gosh, when I do sirsasana tomorrow, looks like someone is going to push me down 😉

BW: No, I wont do that. But tell me why do you dislike Surya Namaskar?
Sarad: I dont know. It could be that I feel a little lethargic at the start of the practice – and it is difficult to enjoy any asana with that mindset – Makes sense?

BW: Ok fair enough, next question is who would you offer the ashtanga vinyasa yoga practice?
Sarad: In the meditation tradition that I follow, we have been taught to dedicate our practise for the benefit of all sentient beings. And even in the Ashtanga tradition the ending prayer has ‘Lokah Samastah Sukhino Bhavantu’ – which is the same thing – May all worlds be happy. So that is my offering. And you see, no conflict again! 🙂

BW: Thank you very much for the interview!
Sarad: Thank you very much!

Sorsalakítás a jógi szemével

Szerző: TÓTH ERZSÉBET LAURA

gkj

Govinda Kai többek között Gwyneth Paltrow-nak, Christy Turlingtonnak, Tobey Maguire-nek és Sting feleségének is oktatott már jógát. Az elmúlt hetekben nálunk is elérhetővé váltak a tanításai, hiszen másfél hónapot töltött Budapesten.

Egy budai jógaközpontba beszéltük meg a találkozót. A késő délutáni időszakra jellemző városi zsúfoltság miatt nehezen találtam parkolóhelyet, és kis késéssel értem a helyszínre. Kétségbeesetten tébláboltam két bejárat között, miközben az arra járók majd’ fellöktek, hiszen mindenki akkor szabadult ki a mókuskerékből, és sietett a jól megérdemelt szabadsága felé. Ekkor egy férfira lettem figyelmes, aki türelmesen várakozott az út szélén, mintha nem is ennek a világnak a része volna. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy talán ő a mester, de a sztereotípiáim erre gyorsan rácáfoltak. A jógagurukat eddig lepelbe öltözött jelenségnek képzeltem, ezzel szemben az ott álló férfi átlagos öltözetet viselt, ám a lényében olyan ösztönösséget és szabadságot véltem felfedezni, amely nem az itteni emberek sajátja. Ő volt Govinda Kai, akit, miután otthonosan lótuszülésbe helyezkedett a jógaiskola egyik termében, arról kezdtem faggatni, hogyan látja a mai nők életútját.

„Amikor egy női lélek leszületik a Földre, a legfontosabb sorsfeladata embernek lenni, és ennek egy szelete az, hogy a női sorsából a legteljesebbet hozza ki. Alapvetően mindenki arra törekszik, hogy megvalósítsa önmagát, még akkor is, ha ennek nincs tudatában. A nők helyzete azért nehezebb ebből a szempontból, mert a patriarchális felfogású társadalom miatt a belső igényeik és az emberi mivoltuk összeütközésbe kerülhet.”

Author Photo
Govinda

Miután a budapesti kurzusára járó lelkes astangások nagy része nő, arra is kíváncsi voltam, hogyan lát minket, magyar nőket.

„A nők eredendően kevésbé öntudatosak, mint a férfiak, de ez az itteni lányokra, asszonyokra még inkább jellemző. Sokuk önbizalomhiánnyal küzd, nincsenek tisztában az értékeikkel. A nőkben együtt van a gyengédség és az erő, de tudni kell, hogy a kettő közül mikor melyikre van szüksége a társuknak és a világnak.”

Author Photo
Govinda

Természetes intelligencia

A jógaguru szerint figyelembe kell venni, hogy a nők sorsfeladata ma teljesen más, mint száz évvel ezelőtt.

„Most a világ egy spirituális időszak felé közeledik, a spiritualitás jegyei pedig sok esetben megegyeznek a női értékekkel: ilyenek az empátia, a nyitottság és a befogadás is. Azzal, hogy a nők aktív részesei a világ megváltoztatásának, még több sorsfeladat hárul rájuk, ezáltal az addig materiális, kezdetben csupán az anyaságra korlátozódó szerepük tovább bővül. A mai korra maszkulin jegyek jellemzőek. Világunk tele van háborúskodással, vérengzéssel, kegyetlenséggel, gazdasági szempontok irányítják a mindennapjainkat. Szükség van a női energiákra.”

Author Photo
Govinda

A jó hír, hogy a bennünk lévő férfi és női energiákat megtanulhatjuk kezelni: ennek egyik eszköze lehet például a jóga.

„Minden női tulajdonságban ott lakozik a bölcsesség, egyfajta természetes intelligencia – folytatta a jógi. – Most a világnak arra van szüksége, hogy minél több nő ébredjen rá önmaga erejére. A nők évszázadokon át a kevés erejüket is a férfiaknak adták, de ez az alárendeltség nem törvényszerű. A szülés csak a nőnek adatott meg, ez is azt támasztja alá, hogy nem lehet alárendelt, hiszen ő adja az életet.”

Author Photo
Govinda

A jógi szerint a nők többsége elfojtja a nőiességét, ám ekkor felborul az egyensúly, és a szervezet női betegségek formájában jelez nekünk. Azt mondja, a jógafoglalkozások során akkor érhető el gyógyulás, ha a gyakorlatok során nemcsak a tökéletes fizikai megvalósításra törekszünk, hanem arra is, hogy áthasson minket önmagunk megértésének és megélésének a vágya.

haj2

A sikeres nők attitűdje

Govinda számos híres és sikeres nőnek volt a jógaoktatója, ami jó tapasztalattal szolgált számára ahhoz, hogy megértse, mi a különbség köztük és a „hétköznapi” nők között. Tapasztalata szerint az előbbiek szenvedélyszintje jóval magasabb, nagyobb akaraterővel rendelkeznek, több az életenergiájuk és fokozottabb a rezgés körülöttük. A guru csupán a rezgések és a kisugárzás alapján meg tudja állapítani, hogy valaki hol tart az önmegvalósításában.

„Azzal, hogy megváltoztatjuk a rezgéseinket vagy a rezgéseink minőségét, megváltoztathatjuk a sorsunkat is. Ha olyan rezgéseket erősítünk magunkban, amelyek egy »sikeres« attitűdhöz tartoznak – és itt a siker azért van idézőjelben, mert mindenkinek mást jelent –, akkor közelebb kerülünk ahhoz, hogy mi is megvalósítsuk önmagunkat. Mindenkiben megvan a szükséges erő ahhoz, hogy az életfeltételeit átalakítsa.”

Author Photo
Govinda

Hamarosan kezdődik az órája, de azt még elárulja, hogy egész életében szerelmes volt a nőkbe, már kisgyerekként az édesanyjába is, most pedig egy magyar hölgy a legfontosabb a számára, akit a jógaiskolával kapcsolatban ismert meg. Egyébként úgy érzi, sok emberbe „szerelmes” egyidejűleg.

Mire e sorok megjelennek, már elhagyja Budapestet. De ahogy mondta, bár nagyon sokat utazott életében, nálunk mindig otthon érzi magát, jobban, mint bárhol másutt, ezért júniusban újra visszatér hazánkba.

goré

Govinda Kai a mysore-i KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jógaintézet) által minősített tanár. Eredeti neve Russell Paul Yamaguchi. 1959-ben született San Franciscóban. Ősei japán bevándorlók voltak, akik Dél-Japánból, Kiusuból érkeztek az Államokba. Édesanyja tanítónő volt, édesapja gimnáziumi matematikatanár, aikidómester és -oktató. Életszemléletére és egyéniségére nagy hatással voltak az 1960–70-es évek rasszizmusellenes, a nők egyenjogúságáért és a szexuális jogokért vívott megmozdulásai. Édesapja korai halála pedig arra ébresztette rá, hogy spirituálisan is meg kell ismernie a világot.

Forrás: Ridikül magazin

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved