Interjú Harmony Slater-el

Harmony Ashtanga

Hamarosan első alkalommal hazánkba érkezik Harmony Slater Kanadából, a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet, Mysore) legmagasabb szintű képesítésével – Certified – rendelkező tanára. Ennek apropóján készítettünk vele egy izgalmas interjút. Nyolc kérdés és nyolc válasz a nyolcágú jógarendszerről. Hitről, kételyről, gurukról és még sok minden másról.

BW:
Az életrajzod olvasva azt láthatjuk, hogy már most egy hosszú és izgalmas utat tettél meg jóga „karriered” során. Astangás nézőpontból szemlélve, szerinted, előny vagy hátrány az, hogy a nyolcrétű ösvényre lépés előtt meditációs technikák elsajátításával kezdted meg utad, illetve diplomákat szereztél teológiából és filozófiából? Ezek az ösvény másik végének tűnnek, ahhoz képest, amit most tanítasz.
Harmony: Azt hiszem előny volt a filozófia és a buddhista meditációs technikák iránti érdeklődésemen keresztül rátalálni a jóga nyolcrétű ösvényére. Hamar megértettem, hogy az ászana-gyakorlás egy fegyelmezett életmód része.  Az Astanga Jóga testi és légző „gyakorlatai” egy olyan módszert nyújtanak számunkra, amely az Én-Felismeréshez, vagy a bennünk levő Tiszta Tudat felfedéséhez vezet. Ez pedig nagyon is összefügg azzal, amit most tanítok, és azzal, ahogy megpróbálom felhívni a tanulóim figyelmét az ászanagyakorlás benső működésmechanizmusaira.

BW: Tradicionálisan az astanga jógát parampara (guru–shishya tradíció) rendszerben oktatják. Tud-e hatékony lenni manapság ez az ősi oktatási metódus, amikor rengeteg a tanítvány, Guru-ból viszont kevés van? Milyen a kapcsolatod a Guruddal, Paramaguru Sharath Joisszal?
Harmony: Ez egy remek kérdés! Természetesen óriási előny egy tanítói láncolat tanárától tanulni. Ha személyesen nem találkozhatsz a tradíció Gurujával, de olyan emberrel gyakorolsz és attól tanulsz, aki időt töltött vele, akkor biztos lehetsz abban, hogy helyesen sajátítod el a módszert.

Paramaguru R. Sharath Jois 25 évet töltött tanulással nagyapja, Sri K. Patthabi Jois (Guruji) mellett, aki 25 éven keresztül tanult Sri T. Krishnamacharyatól, aki Yogeshwara Ramamohana Brahmacharitől tanult. Ezen guruk mindegyike éveket töltött abban a tradícióban, amit tanult, és azt állítja, hogy továbbadja az elsajátított tanításokat és gyakorlatokat.

Sharath Joisnak van néhány régebbi tanítványa, akiket publikusan is elismer tanárként, s akik ezeket a tanításokat az ő jóváhagyásával adják tovább. Ha nem tudod otthagyni a munkád, a családod vagy az otthonod, hogy közvetlen vele gyakorolj, akkor egy olyan tanárral való gyakorlás, aki vele vagy az ő tanárával (Guruji) gyakorolt éveken keresztül, egy nagyon hiteles élményt fog nyújtani erről az irányzatról. Ezek a tanárok a láncolaton belül oktatnak. Részei az átadás fonalának – a paramparának.

A kapcsolatom Paramaguru Sharath Joisszal folyamatosan fejlődik már tizenhárom éve. Nem volt mindig egyszerű a viszonyunk, ahogy a legtöbb kapcsolatban, ebben is voltak feszült időszakok.

Azért jöttem Mysore-ba, hogy a nagyapjától, Sri K. Patthabi Joistól tanuljak, így gyakorlásom első éveiben Guruji volt a kiemelt személy számomra. Halála után néhány évembe telt elfogadni Sharath-ot tanáromnak, de miután meghoztam ezt a tudatos döntést, a kapcsolatunk megszilárdult.

Nem lehet lenyűgözni Sharath-ot puszta fizikai adottságokkal vagy bájjal. Nem célja, hogy tanítványokat gyűjtsön maga köré, vagy megszerettesse magát az emberekkel. Sokszor kerestem a társaságát a helyeslésére vagy az útmutatására vágyva, és ő mindig visszatolta ezek felelősségét nekem. Az ő tanítási módszere erősebbé tett és önbizalmat adott tanári és anyai készségeimben és abban a képességemben, hogy meg tudok hozni fontos döntéseket az életemben.

Mostanában úgy érzem, hogy a kapcsolatunk édes, és kölcsönös tisztelettel teli. Nagyon hálás vagyok neki és nagyapjának. Paramaguru Sharath Jois valóban továbbadja ezt a gyakorlást, és a leghitelesebb módon oktatja, ahogy ő is tanulta Gurujától. Nagyon mély, személyes tapasztalattal rendelkezik a gyakorlásról, amit képes tisztán továbbadni. Megtiszteltetés és áldás számomra, hogy ilyen sok időt tölthettem Mysore-ban a jelenlétében, és hogy Certified Tanárrá válhattam az Astanga Jóga Paramparában.

Guruji and Harmony
Guruji Sharath Jois and Harmony
SaraswhathiJi and Harmony

BW: A minap izgalmas kérdést intézett hozzám az egyik tanítvány: hogy lesz valakiből Guru? Te ezt hogy látod? És még megtoldanám a kérdést annyival: hogy lesz valakiből Paramaguru? Mit is takar a Paramaguru megnevezés?
Harmony: Guruji (Sri K. Patthabi Jois) mindig emlékeztetett arra minket, hogy ő soha nem nevezte magát „Gurunak”, hanem mi, a tanítványai voltunk azok, akik így nevezték el. Gyakran mondogatta, hogy „Én tanítvány vagyok, ti hívtok Gurunak”.
Úgyhogy azt gondolom, ez azt jelenti, hogy a tanítványok döntik el, kit fogadnak el Gurunak, és a tanárnak magának kevés beleszólása van ebbe a kinyilatkoztatásba.
Számomra a Guru egy olyan személy, akinek megvan a képessége ahhoz, hogy felébressze a tudatosságomat. Aki segít nekem fejlődni spirituálisan, és képletesen értve felnyitja a szemem, hogy lássam a tudatlanság rejtett birodalmát vagy a vakság területeit. Indiában van egy mondás: édesanyád az első Gurud. Ezzel egyetértek. Anyaként tapasztalom, mennyire fontos, hogy szeretettel és türelemmel irányítsam, oktassam és segítsem fiamat a tanulásban, növekedésben és a világ felfedezésében, miközben értékeket és tanulságokat adok át neki, hogyan legyen jó ember. Ezen tanítások legnagyobb része nem szóbeli.
És valójában ez egy Guru feladata, hogy illusztrálja az életén keresztül, hogyan legyünk jó emberek a világban, és rámutasson azokra a területekre magunkban, amelyek fejlesztésén még dolgoznunk kell; érdekes módon ezek a tanítások is gyakran nem szóbeliek.
A „Parama” jelentése legfőbb vagy legmagasabb, a „Guru” kifejezés pedig tanárt jelent. Olyan embert jelöl, aki kicsit fontosabb, mint egy egyszerű tudományt vagy művészetet oktató személy. Spirituális vezetőt vagy inspiráló egyént neveznek így, egy különleges embert, akire a tanítvány bizonyos módon hasonlítani szeretne.

Az Advayataraka Upanishad 16. versszakában így olvasható:

„A gu szótag jelentése sötétség, a ru szótag őt jelöli, aki eloszlatja azt, a sötétség eloszlatásának képessége okán nevezik őt gurunak.”

Tehát a Guru az, aki megszünteti a sötétséget vagy a tudatlanságot egy másik személyben, hogy felfedje a tudás fényét, ami mindig is ott rejtőzött benne.
Amikor Sharath Jois ellátogatott a Himalájába néhány évvel ezelőtt, megkapta a Paramaguru, vagyis „Tekintélyes Tanár” címet az ott élő Szent Bábáktól (szannjászik), mivel tanítványok nagy táborát oktatja, akik mind felnéznek rá, mint mesterükre.

BW: Nagy változásokról hallani Mysore-ból. Úgy hírlik, Paramaguru Sharath Jois új shalába költözik, és hogy idén – sok év után először – nem is lesz „idény” Mysore-ban, mivel még nem készült el az új intézmény. Lehet erről valamit bővebben tudni?
Harmony: Amennyire én tudom, Sharath azt mondta, hogy a következő idényben nem fog tanítani, hogy segítsen a lányának az iskoláztatásban, és hogy több időt töltsön a családjával. Tehát ilyen módon nem lesz elérhető egy „szokásos idény” keretein belül 2017-2018-ban.

Volt néhány megjegyzése arra nézve, hogy építeni szeretne egy új, nagyobb shálát a tőle tanulni vágyó tanítványoknak, de arról nincs hír, hogy ez a projekt elkezdődött volna, vagy hogy mikor lesz befejezve. Minden más ebben a témában puszta spekuláció, mivel Sharath nem tett semmilyen biztos kijelentést a terveihez kapcsolódóan vagy arra vonatkozóan, hogy visszatér-e, vagy sem ezután az idény után a tanításhoz.

Harmony
Harmony ashtanga
Harmony yoga

BW: Az astanga vinyásza jóga egy igen intenzív rendszer, heti hatszor gyakorlunk ászanát, lehetőleg a kora reggeli órákban. Sok esetben ez komoly lemondással jár a gyakorlók részéről. Időben kell lefeküdni, nem mindegy mit, és mikor eszünk stb. Számos gyakorlónál eljön a pillanat, amikor elkezd kételkedni a gyakorlást illetően. Volt-e ilyen az életedben? Mit javasolsz a kételkedő gyakorlóknak?
Harmony: A Jóga szútrák első fejezetének 30. versszakában Patandzsali a kételyt (samshaya) a kilenc akadály közé sorolja, amely a jóga gyakorlója előtt feltűnik.

Teljesen normális az elme azon hajlama, hogy kételyeket támasszon abba az irányba, miért is gyakorolunk, és hogy fenntartható-e ez, vagy sem. A kétely a jóga növekedését akadályozza az emberben. Azonban egy remek kiindulási pont lehet, vagy hátraléphetünk egyet, és még tisztábban láthatjuk a gyakorlás iránti motivációnkat.

Az Astanga Jóga Módszer egy teljes életmódot felölelő tudomány. Nagyon sokat követel a gyakorlóktól.

Tapasztalatom szerint nagyon sok minden természetesen esett ki az életformámból. Nem kellett kényszerítenem magam a változásra vagy az elengedésre, a személyiségem átalakulása, a vágyaim és szokásaim spontán módon nyilvánultak meg belülről. Néhány év múltán az életem teljesen másként nézett ki. Ez a folyamat nem egy egyszeri váltás volt, sokkal inkább egy állandó, fokozatos elengedése a múltnak, hogy magamba fogadjak egy új teret, egy tisztább megértést, és a jóga mélyebb megélését.

Azokban a pillanatokban, amikor elgondolkozom azon, vajon megérte-e ez a fájdalmas folyamat, amin keresztülmentem, a sok áldozatot és lemondást, az a tény nyugtat meg, hogy sejtszinten tudom, hogy ettől a gyakorlástól jobb ma az életem. Egy boldog, kiegyensúlyozottabb személy vagyok, mentálisan, érzelmileg és fizikálisan egészségesebb. A fiam anyja legjobb változatát kapja minden nap, és az Astanga Jóga módszere nélkül talán ma nem lennék itt, hogy ezt az üzenetet közvetítsem felétek.

Néha el kell engednünk a szabályokhoz való ragaszkodásunk azért, hogy teret adjunk az életünk kibontakozásának. Ez a „gyakorlás szabályaihoz” való túlzott ragaszkodásra is igaz. Meg kell tanulnunk beilleszteni a gyakorlást egy teljes és gazdag életbe, tele emberekkel, tevékenységekkel és olyan dolgokkal, amelyeket szeretünk. Nem kell magunkat feláldoznunk a sadhana oltárán, inkább örömmel kell megtanulni, hogyan adjunk, majd kapjunk újra és újra, ahogy minden élményünket elkezdik kiszínezni abból az időráfordításból származó előnyök, amelyeket egy megértésünkön túli erőnek szentelünk.

BW: Az astanga vinyásza jóga tradícióban a gyakorlók először az ászanákkal ismerkednek meg, majd, jó esetben, jönnek a jamák, nijamák. Mi van a többi ággal, mikor gyakorlunk pránájámát, meditációt? Hogyan működik ez az irányzat?
Harmony: Guruji mindig arról beszélt, hogy az Astanga Jóga módszerébe az ászanákon keresztül vezet az út. Azt mondta, hogy csak azután gyakorolhatók a jamák és nijamák, miután a tanulók elkezdenek tudatosabban tartózkodni a testükben és elkezdik növelni az érzetek iránti tudatosságuk. Az elme természetszerűleg fog olyan viselkedésekhez vonzódni, amelyek nem károsak, igazak, és nem korlátozzák a személy energiáit.

A dharmával (az univerzum egyetemes törvénye) szorosan összhangban levő elme és test eredménye, hogy az egyén a természetesség, megelégedettség, fegyelmezettség és befelé figyelés állapotában létezik, illetve önmagát egy nagyobb valami részeként látja, nem csupán egyedülálló tapasztalatként. Ezek a jamák és nijamák – a jóga első két ága.

Az ászana gyakorlásunk közben tudatosítjuk a légzésünket. Elkezdjük mélyíteni és hosszabbá tenni a légvételt a vinyászán keresztül, és ez a pránájáma – a prana, vagy levegő kiterjesztése – kezdete. Paramaguru Sharath Jois arra oktatja a tanulókat, hogy gyakoroljanak egy egyszerű, váltott orrlyukú légzést az első sorozat végén. Ez a pránájáma gyakorlat remek kiindulási pontja a negyedik ágnak. Haladóbb pránájáma gyakorlatokat hosszabb Kumbhakákkal (légzés visszatartással) a gyakorlás egy későbbi fázisában tanulnak meg a gyakorlók, általában a középhaladó vagy a haladó sorozat elsajátítása után.

A jóga ezen ágazatában nincsen egy hivatalos meditációs módszer. Sharath gyakran hangoztatja a tanítványoknak, hogy az egyik leghatásosabb módja annak, hogy lecsendesítsük és fókuszáljuk az elmét, és ezáltal felkészítsük a koncentráció mélyebb állapotaira, a Dzsapa (mantra ismétlés). Azt mondja a gyakorlóknak, hogy ismételjenek el egy általuk választott, vagy a tanáruk által javasolt mantrát 108-szor. Ez a gyakorlat remek kiindulópontja az elme irányításának és a koncentrálásnak, ami aztán befelé fordíthatja a figyelmet.

Pattabhi Jois és Sharath Jois azt tanítja a Dhjánáról (meditáció) – ahogy az a Jóga Szútrákban is írva van -, hogy ez az az állapot, ami meghaladja az elmét és spontán módon keletkezik, amikor a gyakorló megszilárdította magában az első négy ágat.

A Pratjáháraval kezdődik, a jóga ötödik ágával, ami az elme érzékektől való visszavonulását jelenti, s melynek tetőpontján a gyakorló mindent Egynek lát. A Dharanát, a koncentráció mély állapotát a Dhjána követi, a meditáció zavartalan folyamata, majd a Szamádhi, az egyén teljes beleolvadása a Felsőbb Énbe.

Family yoga
Harmony 7th series
RED HArmony

BW: Az astanga jóga alapvetően egy önismereti rendszer, nem vallás. Mi a jelentősége mégis a rendszeren belül található – ötödik nijama – „Ishvara Pranidhana”-nak, az „Isten iránti odaadás”-nak? Most akkor a gyakorlóknak hinniük kell valamiben? Hogy is van ez?
Harmony: Ez egy nagyon jó kérdés. A Jóga Szútrák nem beszélnek Istenről, vagy arról, hogy hinni kéne egy istenben, vagy bármilyen más istenségben. Érdekes módon Patandzsáli jóga-megközelítése egészen tudományos. Azonban a jóga gyakorlójaként valamiben hinnünk kell. Ezen felül gyakorlásunk során ápolnunk kell magunkban két tulajdonságot: az alázatot és a jóindulatot.

Lehet, hogy valaki a gyakorlás erejében hisz, vagy minden tudat és élőlény összekapcsolódásában. De irányulhat ez a hit egy univerzális energia vagy egy ősi rezgés felé, illetve megnevezhető Isten vagy egy bizonyos istenség is a hit tárgyaként. Mindazonáltal, függetlenül attól, hogy miben hisz, a gyakorlónak tisztán kell látnia magát valami óriási részeként, ami túlmutat a teljes megértésen és irányításon.

Természetesen sok egyéb lehetőség is van, és maga Patandzsáli azt írja az első fejezet 27. versszakában, hogy „Az Om az a szótag, ami a legjobban kifejezi Ishvarát”, a 28. versszakban pedig ezt: „Az Om elmélkedéssel és érzéssel végzett ismétlése a koncentráció mélyebb állapotát idézi elő”.

Látható tehát a Jóga Szútrákban, hogy a valamihez való kapcsolódás érzése – amely egy része az Om ősi hangzásának, mely a mindennapos Dzsapázás során végzett ismétlés közben következik be – az, ami az Ishvara Pranidhana művelésének módszereként van előírva.

BW: Certified tanárként járod a világot és terjeszted az astanga jóga tanításait úgy, ahogy Mysore-ban tanultad. Mi a tapasztalatod, mindenhol azonos hatást fejt ki a tradícó, vagy vannak helyi sajátosságok? Hasonló dolgok foglalkoztatják az egyes országok gyakorlóit, vagy függ a helyi kulturális környezettől a felmerülő kérdések, kételyek mibenléte? Tudnál egy példát is mondani, mi volt az eddigi legérdekesebb kérdés, amit a témában feltettek Neked?
Harmony:

Az Astanga Jóga tanításai nagyjából azonos hatást fejtenek ki minden emberre, mivel több a hasonlóság, mint a különbség abban, ahogy emberi létünk megéljük. Ha a tanítvány nyitott arra, hogy felengedje a mélyen elrejtett érzelmeit, emlékeit és meggyőződéseit a felszínre, és megvizsgálja azokat, a gyakorlást mint eszközt használva mindehhez, akkor ez a módszer működni fog. Ha a tanulót gátolja a kultúrája, vagy személyes háttere, vagy félelme, akkor hosszabb időbe is telhet, míg működni fog, úgyhogy az arányok változóak az egyes gyakorlók körében.

A kérdések és kételyek, amelyekkel az egyének szembe kerülnek, nagyon hasonlóak.

Az élet gyors és tevékenységekkel teli, és tapasztalatom szerint a legtöbb tanuló ilyen kérdéseket tesz fel: „Fenntartható ez a gyakorlás?”, „Nekem való ez a gyakorlás?”, „Hogy tudok felkelni ilyen korán minden reggel?”, „Hogyan tudom fenntartani a gyakorlásomat úgy, hogy közben a családommal is foglalkozom?”.

 A válasz mindegyik felsorolt kételyre: „Igen, van, lesz mód rá”. Néha az út nem egyenes, és néha meg kell változtatnunk a gyakorlásról szóló elképzelésünket: mit jelent és hogyan néz ki a „gyakorlás”. Az Astanga módszer arról szól, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk rugalmasak, nem csupán a testünkben, hanem a gyakorláshoz való hozzáállásunkban is. Gyakran a szabályokhoz való túlzott ragaszkodás az akadály.

Az egyik legérdekesebb kérdés, amit valaha feltettek nekem a következő: „Elérem a megvilágosodást ezzel a gyakorlással?”

Azt válaszoltam rá: „Gyakorolj tovább és meg fogod tudni”.

BW: Köszönöm szépen az interjút! Várunk szeretettel Budapest-en!

Az interjú készítésében közreműködött Dobai Dani. Angolról magyarra fordította Farkas Évi.

“Keep practicing and you’ll find out” – interview with Harmony Slater

Harmony Ashtanga

Soon Harmony Slater, a KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Yoga Institute, Mysore) Certified – which is the highest level of qualification – yoga teacher is going to visit Hungary for the first time ever. Because of this, we conducted an interesting interview with her. Eight questions and eight answers about the eight limbs of yoga – about belief, doubt, Gurus and so much more.

BW: From reading your biography one can see that you already have gone a long and exciting way in your yoga “career”.
From an ashtanga point of view is it an advantage or disadvantage that you have first started in mediation practices and got degrees in religious studies and philosophy, prior to getting on the eight limbed path? These seem as the other end of the path compared to what you teach now.
Harmony: I believe that it was an advantage in some way to come to the eight limbed path of yoga the through my interest in philosophy and Buddhist meditative practices. I understood early on that the asana practice is a part of a larger lifestyle discipline. That these “exercises” of body and breath that the Ashtanga practice gives us is a method leading towards Self-Realization or a complete unveiling of Pure Awareness within ourselves. This is actually very much inline with what I teach now, and how I try to impart the inner workings of the asana practice to my students.

BW: Traditionally ashtanga yoga is thought in a parampara (guru-shishya tradition)  system of study.
Can this ancient method of teaching be effective in today’s world, when there are many students but only a few Gurus?
How is your relationship with Your Guru, ParamaGuru Sharath Jois?
Harmony: This is a great question!
Definitely there is a great benefit in learning yoga from a teacher within a lineage.
If you cannot reach the Guru of this tradition personally, practicing and learning from someone who has spent time with him assures that you are learning the method correctly.

Paramaguru R. Sharath Jois spent 25 years learning with this grandfather Sri K Pattabhi Jois (Guruji), who spent 25 years learning with Sri T. Krishnamacharya, who learned from Yogeshwara Ramamohana Brahmachari.
Each of these Gurus spent years practicing within the tradition they were taught, and claim to transmit the teachings and practice in the way they were taught.

Sharath Jois has a few Senior Students that he publicly recognizes as teachers who able to transmit these teachings in a way that he endorses.  If you cannot leave your job, or your family, or your home to practice with him directly, spending time learning from a teacher who has committed a lot of years practicing directly with him or his teacher (Guruji) will give you a very authentic experience of this practice.
These senior teachers are teaching within the lineage.  They are a part of the line of transmission – the parampara.

My relationship with Paramaguru Sharath Jois has grown steadily for over thirteen years.
It has not always been an easy connection or relationship, like most relationships it has had periods of tension.
I came to Mysore because I wanted to learn from his grandfather, Sri K Pattabhi Jois, so in the early years of my practice Guruji was the prominent figure. It took me a few years after his death to really accept Sharath as my teacher and our student-teacher relationship really solidified after this conscious choice on my part.
You cannot impress Sharath with your physical abilities or charm. He does not seek to gather students around him or make people like him. Many times I have gone to him looking for approval or guidance, and he has always pushed this responsibility back onto me. His methods of teaching have made me stronger, and have given me more confidence in my own abilities as a teacher, a mother, and in my capacity to make important life decisions.

These days I feel that our relationship is very sweet and filled with mutual respect. I am ever grateful for him and his grandfather. Paramaguru Sharath Jois truly transmits this practice and teaches it in the most authentic way, as it has been taught directly from his own Guru. He has had a very deep personal experience with the practice which he is able to transmit with clarity.  It is an honour and a blessing for me to have been able to spend so much time in Mysore in his presence and to be recognized as a Certified Teacher within the Ashtanga Yoga Parampara.

Guruji and Harmony
Guruji Sharath Jois and Harmony
SaraswhathiJi and Harmony

BW: The other day I was asked and interesting question by one of the students: How does someone become a Guru?
How do you see this? I would extend the question by adding how does someone become Paramaguru? What exactly does this title mean?
Harmony: Guruji (Sri K Pattabhi Jois) always would remind us that he never called himself a “Guru” but that it was us, who were his students, that named him as such. He would say, “I am a student, you call me Guru”.
So I think this lends itself to the fact that it is the students that decides who they want to take as their Guru, and the teacher himself, or herself, has very little to do with such pronouncements.
For me, a Guru is someone who has the ability to awaken my awareness. Who can help me grow spiritually, and figuratively can open my eyes to see those hidden realms of ignorance or areas of blindness. In India, there is a saying: Your Mother is your first Guru.  I would agree. As a mother, I can see how important it is to lovingly and patiently instruct, teach, and help my son to learn, grow, and discover the world around him, while imparting values and lessons on how to be a good human. Most of this teaching is non-verbal.
Really, this is the role of a Guru, to illustrate through his or her own life, how to be a good human in the world, and point out the areas within ourselves where we still need to do the work to grow; and interestingly, this teaching is often also non-verbal.
Parama means “supreme” or “highest” and Guru refers to the “teacher.”  It points to someone a little more significant then a mere instructor of science or art. It is a name given to someone who acts as a spiritual guide or inspiration, a special person to whom the student wishes to emulate in some way.
The Advayataraka Upanishad states in Verse 16:
“The syllable gu means darkness, the syllable ru, he who dispels them, because of the power to dispel darkness, the guru is thus named.”
A Guru then is someone who removes darkness or ignorance in another to reveal the light of knowledge that was always hidden within.
The one who is exalted or praised by the many, comes to be seen as one who is worthy of this recognition.
When Sharath Jois visited the Himalayas a couple years ago, he was given the title of “Paramaguru” or “Great Teacher” by the Holy Babas (renunciates) living there, as he was teaching such a large group of so many students who all looked up to him as their guide.

BW: We can hear of major changes from Mysore. Its seems that Paramaguru Sharath Jois is moving to a new shala and that this year -after manny years- there will be no ‘season’ in Mysore since the new shala is not completed yet. Is there any further information about these changes?
Harmony: As far as I know, Sharath has said that he is taking next season off from teaching to help his daughter with schooling and to spend more time with his family. So in this way, I don’t believe he will open for a “regular season” in 2017-2018.
He has made some comments about needing to build a new and bigger shala space for all of the students coming to learn from him, but there is no news about if this project has been started or when it would be completed. Anything more on the subject is simply speculation, as he has not made any definitive comments about his plans or whether or not he will be returning to teach after this season.

Harmony
Harmony ashtanga
Harmony yoga

BW: Asthanga vinyasa yoga is a very intensive practice. We practice asanas 6 times a week mostly in the very early hours of the day. In many cases this takes serious commitment from the practitioners. We have to go to rest early, its important when and what we eat etc… For many practitioners there comes a moment when they start to have doubts about the practice. Did you have such a moment in Your life? What is your advice to practitioners who start to have doubts?
Harmony: In the Yoga Sutra chapter 1 verse 30, Patanjali lists doubt (samshaya) as one of the nine obstacles that arises for a practitioner of yoga.
It is a very normal tendency of the mind to have doubts about why we practice and whether it is sustainable or not. Doubt acts as an obstacle to the growth of yoga within you. It can however, be a good place to start from, or to take a step back to become more clear about your motivation for practice.

This Ashtanga Yoga Method is a full life-style discipline. It demands a lot from the students that practice.
In my experience, many things just naturally fell-away from my lifestyle. I didn’t have to force myself to change or let-go, this transformation of my personality, my desires and habits started to manifest spontaneously from within. After a few years, life looked very different. This process hasn’t been a one-time shift, but rather, it is a constant gradual shedding of the past to embrace a new space, or a clearer understanding, and a deeper experience of yoga.

In moments where I have wondered whether all of the sacrifice and renunciation has been worth the painful processing I have undergone, I am comforted by the fact that I know at a cellular level that my life is better today because of this practice. I am a happier, more well-balanced person, healthier mentally, emotionally, and physically. My son gets the best version of his mother on any given day, and without this Ashtanga Yoga method I may not actually be here to express this message to you.

Sometimes we have to relax our insistence upon the rules to make space for our lives to unfold. This goes for too much insistence upon the “rules of practice” as well. We have to learn to integrate practice into a full and abundant life, filled with people, activities, and things that we love. We are not to sacrifice ourselves on the altar of sadhana, but rather, joyfully we learn how to simultaneously give and receive again and again, as the the benefits of making time to surrender daily to a power that is beyond our own understanding, start to color every experience.

BW: In the ashtanga vinyasa yoga tradition the practitioners first study asanas and than the yamas and niyamas will follow. How about the rest of the limbs, when do we practice pranayama, meditation? How does this tradition work?Harmony: Guruji would always talk about entering the Ashtanga Yoga Method through the practice of Asana. He would say that only after students start to more consciously inhabit their own bodies and increase their awareness of sensation, can the Yamas and Niyamas be practiced. The mind will naturally be drawn towards behaviour that is not-harmful, truthful, not-stealing, restraining one’s energy, and not-hoarding.
The results of a mind and body aligning more closely with dharma (the cosmic law of the universe) is that one abides in a state of naturalness, contentment, discipline, introspection, and seeing oneself a part of something greater then just the individual experience. These are the Yamas and Niyamas – the first two limbs of yoga.

Within our Asana practice we become aware of how we are breathing. We start to deepen and lengthen the breath through the vinyasa and this is the beginning of pranayama – the expansion of the prana or breath. Paramaguru Sharath Jois is now teaching students to practice a simple alternate nostril breathing exercise at the end of Primary series.
This pranayama exercise is an excellent starting point for the fourth limb. More advanced pranayama exercises with longer Kumbhakas (breath retention) is introduced at a later stage of practice, usually when the student has completed Intermediate Series or Advanced Series.

There is no formal meditation technique prescribed in this method of yoga.
Sharath often tells students that one of the most effective ways to calm and focus the mind to prepare it for the experience of deeper states of concentration is Japa (mantra recitation). Students have been told to recite a mantra of their choice or one recommended by their teacher for 108 repetitions. This practice is an excellent starting point for directing and concentrating the mind, which can start to shift the focus inward.

Pattabhi Jois and Sharath Jois teach that the experience of Dhyana (meditation), as it is defined in the Yoga Sutras, is a state that transcends the mind and arises spontaneously when the practitioner is firmly established in the first four limbs.
It begins with Pratyahara, the fifth limb of yoga, which is a complete withdrawal of the mind-stuff from the senses and culminates in seeing all things as One. Dharana, a deep state of concentration is followed by Dhayana, an unbroken stream of meditation, and Samadhi, the complete absorption of the individual into the Supreme Self.

Family yoga
Harmony 7th series
RED HArmony

BW: Ashtanga yoga is primarily a self-knowlagde system and not a religion. In this light what is the significance of the 5th niyama -“Ishvara pranidhana”- surrender to the higher being? So practitioners need to believe in something? How should this be understood?
Harmony: This is a really good question. The Yoga Sutras do not talk about “God” or needing to believe in a God or Personal Deity of any kind. Interestingly, Patanjali is quite scientific in his approach to Yoga.
However, as a practitioner of Yoga we need to believe in something. We also need to cultivate the qualities of humility and graciousness through our practice.
One might believe in the power of the practice itself, or the interconnectedness of all consciousness or all beings. Alternatively, it might be a belief in a universal energy or a primordial vibration, or it could be called God or a particular deity. However, regardless of what one chooses to believe, the practitioner has to correctly see herself or himself under the immensity of something beyond their complete understanding or control.
There are many other options of course, and Patanjali himself writes in chapter 1 verse 27 that “Om is the syllable that best represents Ishvara” and in verse 28 he writes, “the repetition of Om with contemplation and feeling brings about deeper states of concentration.”
So, you see in the Yoga Sutras, it is feeling of being connected to something, a part of the primal sound Om that comes from repeating Om as a daily practice of Japa (mantra recitation) that is prescribed as the method for cultivating Ishvara Pranidhana.

BW: As a Certified teacher you travel around the world to share the teachings of ashtanga yoga as you have learned it in Mysore. Do the teachings have a similar effect everywhere or, are there local differences? What is your experience?
Do people have similar questions and doubts or, this varies according to the local cultural environment? Could you give an example of the most interesting question you have been asked in the topic?
Harmony: The teachings of Ashtanga Yoga pretty much have the same effects on all humans, as there is more similarities in our experience of being human then there are differences.
If the student is open to allowing their deeper hidden emotions, memories, and beliefs to come to the surface for examination using the practice as a tool for this revelation, then this method will work. If a student is more inhibited by their culture or background or fear, then it can take longer to work, so the rates are variable between individual students.

The questions and doubts that people face are very similar.
Life is fast and busy and in my experience mostly students ask questions like, “is this practice sustainable?” “is this practice for me?” “how can I get up so early in the morning?” “how can I maintain my practice and raise a family?”
The answer to all of these doubts is “yes – where there is a will, there is a way.” Sometimes the way isn’t linear, and sometimes we have to alter our notion about what it means to “practice” or what it looks like to “practice”. The Ashtanga Method is about learning how to become flexible, not only in our bodies, but in our approach to practice also. Sometimes, too much insistence upon the rules is actually the obstacle.

One of the most interesting questions I have been asked was, “will this practice make me enlightened?”
I responded, “keep practicing and you’ll find out.”

BW: Thank you very much Harmony! See you soon in Budapest!

 

This interview could not have been completed without the contribution of Évi Farkas and Dani Dobai.

A hónap bandhája: május

Livi

A hónap bandhája interjúsorozatunk fennállása óta most először fordul elő, hogy valakit másodszorra is mikrofonvégre kapok. Nem véletlen a választás. Három éve az első beszélgetésünk óta jelentős változásokon ment keresztül, talán mondhatjuk, hogy az astanga tradíciónak is köszönhetően. Fogadjátok szeretettel másodjára is Líviát, aki kétszer is jelentő mennyiségű extra súlyt szedett fel de ez nemhogy hátráltatta volna jógagyakorlását, ellenkezőleg, elmélyítette azt.

BW:
Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Lívia: Esküszöm! Bár a bandhák most biztos nem segítenek 😉

BW: Az utolsó beszélgetésünk óta felszedtél jópár kilót, nem is egyszer, kétszer. Egyszer már sikeresen visszanyerted a versenysúlyod, nem kétlem most is így lesz. Mi történt Veled az elmúlt két évben? Hogyan hatottak ezen események az astanga gyakorlásodra?
Lívia: Köszönöm az első lényegretörő kérdést ☺️ két éve körülbelül 50kg voltam, most 70kg és két hete nem mértem magam ☺️ 2016 januárjában megszületett az első kisfiam: Benedek, és most várandós vagyok újra a testvérével. Mindkettő terhesség első tizenkét hetében nem gyakoroltam, utána pedig a kötelező módosításokkal újra heti hatszor ,holdnapokat leszámítva. Az első baba után nagyon megváltoztak a mindennapjaim, de sikerült fenntartanom a napi gyakorlást a szülés után is (6 héttel) Úgyhogy az utóbbi két év plusz kilói köszönhetőek  a második terhességnek, illetve annak, hogy állapotosan sokat eszem 😁 de lényegében ez az astanga gyakorlasomon nem változtatott, leszámítva, hogy nem tervezek a közeljövőben indiai utat.

BW: Hogy érzed volt-e bármi pozitív hatása a rendszeres astanga gyakorlásodnak Benedek világra jövetelében -szülésnél vagy akár azt megelőzően -, és most a leendő testvére előkészületeiben?
Lívia: Mindenképpen. Úgy érzem jó fizikai állapotban érkeztem a szülő szobára, ami fontos, mert kimerítő és fárasztó a szülés. Az orvosom szerint a jóga (mint mozgás forma) segíti a gyorsabb tágulást, ezzel nálam sem volt gond, lehet, hogy ez köszönhető a gyakorlásnak. Egyébként nem vajúdtam baddhakonaszanaban, nem volt tudatos a légzésem se, sőt inkabb csak pihegtem, hogy minél messzebb kerüljek a fájdalomtól.  Csendes megfigyelője voltam Benedek születésének, és inkább úgy elszenvedtem az egészet. Így visszagondolva leterített a fájdalom és az ismeretlentől való félelem. Benedek viszont jól teljesített és ügyesen a világra jött, komplikációk nélkül , ez biztos köszönhető az astangának.☺️ A második kisbaba érkezése váratlanul ért, 9 hónappal a szülés utan, úgyhogy cáfolnám, hogy a gyakorlás túl intenzív, vagy a bandhák használata a termékenységre negatívan hat!(talán épp ellenkezőleg)

BW: Három éve készült interjúhoz képest, túl vagy egy nagy utazáson, ami azt hiszem meghatározó élmény lehetett az astanga gyakorlásodban. Milyen volt Mysore-ban a KPJAYI-ban gyakorolni, a csodálatos Saraswathi Jois-al?
Lívia: Indiában 2014 novemberében voltam ☺️ nagyon jó volt, hálás vagyok, hogy egy hónapot csak a jógának tudtam szentelni. A család miatt most nem gondolok erre, pedig jó lenne minden évben elmenni a forráshoz! 🙏🙏🙏🙏Más változást hozott az életemben, mint amilyenre számítottam. Azt hittem még jobban fognak érdekelni a “földöntúli”dolgok ,ehelyett inkább “földhöz ragadtabb” lettem.☺️ ahogy haza értem feladtam a “szabadságomat” amit a nyelvtanítás mellett élveztem és elmentem egy multihoz dolgozni, ez anyagilag nagyobb biztonságot nyújtott, megnyugodtam. Úgy érzem az egy hónap után stabilabban álltam két lábbal a földön, ennek (talán)eredménye, hogy egy régebbi egészségügyi problémám is megoldódott, rendeződni látszott a ciklusom, olyannyira, hogy nagy meglepetésemre pár hónap múlva kiderült kisbabát várok. A terhességem alatt és a szülést követő 9 hónapig egyedül gyakoroltam otthon, a lelkesedesemet es energiámat ennek az egy hónapnak köszönhetem amit Saraswathi mellett gyakoroltam, ebből töltekeztem… töltekezem.

BW:  Hogy találtál rá Saraswathira? Volt valami jel, hogy igen Ő az, Ő lesz a tanárom? Mit jelent számodra a tanítvány lét?
Lívia: Semmi jel nem volt☺️. A forráshoz szerettem volna eljutni. Nagyon örülök, hogy még így családalapítás előtt sikerült eljutnom Mysoreba. Sharath is tökéletes választás lett volna, de Saraswathihoz egyszerűbbnek tűnt bejutni es kezdőként nem gondoltam, hogy különbséget kellene tennem kettőjük között. Most már úgy gondolom, szerencsés, hogy így döntöttem. annyira a férfiak uralják a világot, sokáig a jóga is csak az ő kiváltságuk volt. Örülök, hogy megismerhettem Saraswathit, nagyon erős nő, lehet tudat alatt a jóga női oldala is vonzott, mármint az, miképpen élheti meg egy nő a jógát a hétköznapokban. A tanítvány lét számomra most az anyaság, egyszer voltam Mysoreban egy hónapot és Saraswathi két workshopján volt szerencsém részt venni, nem merném magam a tanítványának nevezni. Ettől függetlenül a gyakorlásomat fenntartom és igyekszem tanulni a nálam tapasztaltabbaktól és amikor lehetőség van rá találkozni a Jois családdal.

BW: Mit lehet/lehetett tanulni az anyaságból?
Lívia: Még annyira nem tudom… talán magamról kicsit, hogy hol vannak a határaim ☺️ Egyet biztos tanultam, hogy az ismeretlenre nem lehet felkészülni 😆 úgyhogy félni is fölösleges tőle… ezt még gyakorlom!

BW: Szülés után hányadik hétben kezdtél el újra gyakorolni? Hogyan építetted fel ismét a sorozatod?
Lívia: Sharmila (Patthabi Jois unokája) 6 hetes kontrol után javasolta, nekem már voltak “próbálkozásaim”előtte is 🙂 , nagyon hiányzott a gyakorlás de nem volt jó ötlet hamarabb belevágni. Utána is még nagyon gyengének éreztem magam, gondolom a rendszeres “éjszakázás” miatt. Nem jellemző rám a fokozatosság és a türelem, úgyhogy mindig annyit csináltam a sorozatból, amennyit Benedek engedett, ha felkelt és sírt abbahagytam… szerencsére 3 hónapos korára kiszámíthatóvá vált újra a reggeli gyakorlásom ideje és addigra már a teljes első sorozatot csináltam.

BW: Most, hogy ismét várandós vagy, sosem egyedül jógázol, változtak-e a priorítások kedvenc ászana terén és amit nem kedvelsz?
Lívia: Azt hiszem nincs olyan ászana, amit ne kedvelnék, bár a purvottanászanán jó túl esni ☺️ az egész sorozatot napról napra jobban tisztelem es szeretem!a napüdvözleteket emelném ki, mint kedvenc, nagyon jó hatással van a várandós testre is, a 9. hónaphoz közeledve pedig nagyon várom már a pascsimottanászanat eredeti verzióban… akar tanári segítséggel kivitelezve 😆

BW: Mi a helyzet a bandhákkal várandóság alatt? Tartod nem tartod?
Lívia: Úgy tudom, nem szabad tartani őket, én (amennyire tudom egyáltalán mik azok) azt tapasztaltam, hogy a 12. hét utan már nem is “működnek” arra azért próbáltam figyelni, hogy a gátizmokat továbbra is tartsam, ez a rá nehezedő nagyobb súly miatt is fontos.

BW: A jamák, nijamák közül melyik az amelyik leginkább előtérbe került számodra újdonsült anyaként vagy akár a várandóság alatt?
Lívia: Ez egy nagyon jó kérdés, és nehéz válaszolnom rá. Nem tudnék kiemelni egyet sem, azt érzem, hogy egyiket se sikerül annyira szem előtt tartani, mint régen. Mióta megszületett Benedek kevesebb időm van magamra, hogy a saját akár lelki dolgaimmal foglalkozzak. Sokszor vagyok fáradt ezért türelmetlenebb, ingerültebb másokkal, úgyhogy ha muszáj választanom, az ahimsza került leginkabb előtérbe. ha őszinte vagyok, mióta anya lettem,néha rosszabb embernek érzem magam. Kezdem érteni, mit jelent a család, mint 7. sorozat es habár több a kihívás így azért könnyebb is megérteni mik is a jamák, nijámák ☺️ és remélem pár év múlva már inkább az ellenkezőjét fogom érezni, hogy az anyaság jobb emberré tett 🙏☺️

BW: Köszönöm szépen az interjút!

A hónap bandhái: február-március

Rózsa és Martin

Hosszú idő elteltével ismét megosztva intéltük oda a hónap bandhája címet. A “párocska” egy astangás véletlennek köszönheti az egymásra találást, úgy tűnik  azonban nem csak egymásra, hanem valami másra is nagyon rátaláltak. Bár ha jobban belegondolok nem is Ők találtak egymásra, hanem az astanga talált rájuk és hozta össze őket. Azt hogy mit lehet kihozni egy pszichológus és egy vegán sajtmester kapcsolatából, nyolcággal fűszerezve azt a következő interjúból tudhatjátok meg. Fogadjátok szeretettel közösségünk oszlopos tagjait Rózsát és Martint!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tegyétek a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre: Esküszöl, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogom ma vallani, bandha téged úgy segéljen?

Rózsa: Csak az igazat, Patandzsali úgy segéljen!
Martin:  Esküszöm, hogy igazat fogom vallani.

BW: Hogyan ismerkedtetek meg az astanga jógával?
Rózsa: Egy egyetemi barátnőm mesélte szűk baráti körben egyszer régen együtt-kávézás közben – talán olyan 7-8 éve, de ez nem teljesen biztos, lehet, hogy még több – suli után, de lehet, hogy ahelyett, hogy a párja már régóta jógát gyakorol. Egy érdekes irányzatot, ami még nem olyan ismert nálunk, az említett úriember is külföldön tanulta. Akkor összesen ennyit tudtam az astangáról. (Háttér: Takácsy Gábornak hívják, Bécsben tanult hosszú ideig, Boris Georgiev-től, aki „old school” tanár, az ő shálá-járól itt olvashattok: www.ashtanga.at). Tehát, a barátnőm párja szervezett egy kezdőknek való hétvégi mini-tanfolyamot. A jóga előtte is érdekelt, egy másik egyetemi barátnőm által már tudtam róla egy keveset, és az szimpatikus volt. Sejtettem, hogy a workshop-on jó hangulatra, jó társaságra számíthatok, beiratkoztam. A lehető legjobb döntés volt. Egy hosszú és göröngyös, de a leggyönyörűbb útra léptem ezzel, amin olykor ingoványos volt a talaj, és rengeteg dolog történt velem az óta…
Erről David Swenson híres mondata jut eszembe: „Mikor Guruji, Srí Krishna Pattabhi Jois mondta, hogy „Practice and all is coming”, azaz, csak gyakorolj, és minden jön magától, nem úgy értette, hogy ha gyakorolsz, csakis az erő, a hajlékonyság, a nyugodt elme, a jobb fókusz és a szivárványszínű pillangók jönnek, hanem minden jön, mindenféle. Nagy különbség!”
Minden jött. Az én esetemben lassan, fokozatosan, sok év alatt. Minden szempontból maximálisan megérte. 🙂
Martin: Ha jól emlékszem, a Bandhában, talán Dorka egy half led-jén voltam először. Annyira emlékszem, hogy folyton félrehallottam a számolást – ékám, belégzés, dvé, kiVégzés – és pont úgy is éreztem magam… 😀
Jógázni pár éve kezdtem. Sok irányzatot ki is kipróbáltam. A Bandha volt az első hely, ahol éreztem, hogy a jóga több, mint nyújtózás vagy ugrálás. Sokat jártam krámára. Emlékszem, anno megkérdeztem Tőled, mi a különbség az astanga és a kráma között. Te azt válaszoltad, az astangát inkább indiai csípőre találták ki, a krámával ellentétben, ami inkább nekünk való. Így hát akkoriban még nem nagyon lelkesedtem az astanga iránt.
Pár hónappal később az anyagiak miatt úgy adódott, hogy nem tudtam a Bandhában gyakorolni. Kétségbeesetten kerestem valami hasonló órát, ezért sok más helyre eljártam.
Egy nap kinéztem magamnak egy órát, Ricardo Martinez tartotta, és astanga volt. Nem tudtam ki ő, elmentem. Mikor beléptem a stúdióba, nagy meglepetésemre egy Ricardót sem találtam, helyette egy mosolygós, kedves lány mutatkozott be: “Katonai Rózsa vagyok, ma kivételesen én tartom az órát.” Mondtam magamnak: “Hát ez nem Martin-ez.”

Körülbelül azóta veszem komolyan az astangát. 😀

BW: Ha jól sejtem nem csak Martin astangás pályafutása datálható ettől a naptól, hanem valami más is!? Hogy jutottunk el odáig, hogy megosztva érdemeltétek ki a hónap bandhája címet?
Rózsa: Igen, valami nagyon szép dolog indult el ekkor, de nem olyan egyértelműen és gyorsan, mint várnád, vagy mint gondolnátok. A helyzet némileg bonyolultabb volt az én részemről, és sok elfojtott dolog volt a mélyben. Összetett időszak volt, nem egyik napról a másikra jutottunk el a közös vegán sajttal töltött pizza készítéséig. 🙂
Martin: Hát, igen! Azért hozzá kell tennem, hogy motivációm nem volt ilyen egyoldalú. 🙂
Az az év számomra is sok nagy változást hozott. Talán egész életemben nem változtam annyit, és nem történt annyi dolog velem, mint abban az évben. Egészségügyi okokból méginkább rákényszerültem a változásra. Ekkor lettem vegetáriánus. Próbáltam tudatosabban élni, táplálkozni. Rózsa ebben sokat segített. Természetesen az astanga is pozitívan hatott rám. Már nem éreztem azt, hogy könnyen elfáradok 3-4 nap gyakorlástól, és mivel már majdnem hogy csak astangáztam, más jógákra nem jártam, kezdett egy rendszer kialakulni. Amikor csak tudtam, eljártam Rózsa óráira, és azon vettem észre magam, hogy ez egyre jobban megy nekem. Rózsa ekkor már rég mysore-ra járt a hajnali órákban, és bíztatott, hogy én is menjek. Ez a koránkelés dolog egy kicsit eltántorított.

Emlékszem, nyár lehetett, mikor kíváncsi voltam a teljes sorozatos vezetett órádra. Az óra után említetted, hogy pár nap múlva a mysore-t Govinda Kai fogja vezetni egy ideig. Mivel nagyon hezitálós, megfontolt ember vagyok, ez jó alkalomnak tűnt, hogy elengedjem az ellenérveimet. Ezért csak úgy egyszerűen belevágtam, és nem bántam meg… (a pizza nagyon finom lett!)

BW: Számos olyan véleményt hallok/hallottam, hogy az astanga egy unalmas rendszer, mert mindig ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük, ugyanabban a sorrendben. A most hallottak alapján ez egyértelműen meg van cáfolva… Lehet, hogy sokak számára maga a gyakorlás unalmas – ha ezt érzed akkor biztos, hogy valamit rosszul csinálsz – de ez a napi 1,5-2 óra Mysore astanga olyan változásokat indít el, ami biztos kihatással lesz a matracon túli életedre is – ez már biztos nem lesz unalmas-. Ami egyébként az astanga jóga szerves része. Optimális esetben. Azt már tudjuk, hogy Martin, miként tért meg, de szerintem sokan kíváncsiak lennének – köztük én is – Rózsa Mysore-os történetére!?

Rózsa: Jaj, minden egyes gyakorlás más, és cseppet sem volt unalmas az elmúlt pár év, az teljesen biztos! Rendben, mesélem a sztorim, de rövid leszek, és itt most nem térek ki minden „állomásra”, mert az nagyon hosszú történet lenne, hatoldalas esszé formájában. Érdekes módon az alapokat, és magát a sorozatot nagyrészt esti vezetett órákon tanultam meg, még a fent említett első tanáromtól – aki, Hozzád hasonlóan, szintén nagyon jó módszerrel tanított -, egy kvázi zárt, kis létszámú csoporttal, egészen egyszerre haladtunk, nagyon jól működtünk – mindig ott gyakoroltunk (vagy épp nem), ahol Gábor lakott. Sajnos nem minden időszak volt szerencsés ebből a szempontból, közel sem volt folyamatos a gyakorlásom az első kezdő mini-tanfolyam óta… volt, hogy én nem voltam elég motivált, és „valahogy” mindig más elfoglaltságom volt, de volt, hogy a körülmények nem kedveztek a csoportunknak. A reggeli gyakorlás csodájához, és emellett egy tanulságos, és utána hosszan gyógyuló térdsérüléshez (Marícsászana D) először egy elvonuláson volt szerencsém, ahol ezzel a csoporttal gyakoroltunk kora reggel, felmosás és kollam-készítés után. Sajnos a hétköznapokban nem volt fenntartható ez a rendszer (mivel kisgyerekük lett a már említett egyetemi barátnőmmel), de némi „tanítási szünet” után elindított heti egy mysore-t nekünk. Ekkor heti egy reggeli mysore-ra és két esti vezetettre jártunk hozzá, a többi otthoni gyakorlás volt, ami számomra eleinte a hideg klímájú kollégiumi konditermet jelentette. Majd a kollégiumi évek után lakhelyet váltottam, és lehetőségem nyílt nyugodtabb körülmények közt gyakorolni azokon a napokon, mikor épp nem volt óra. Ahogy komolyabban, végre valóban rendszeresen kezdtem gyakorolni, egyre jobban éreztem magam a saját bőrömben, egyre fogékonyabb lettem a jóra, viszont egyre érzékenyebb is lettem a világra, és kezdtem nem beleillőnek érezni magam, illetve kezdtek feltörni és tudatosulni a saját belső- és rendszerszintű konfliktusaim, amikkel azelőtt nem voltam tisztában, hanem tudattalanul „pörgettem” őket. Nem láttam értelmét annak, ami felé globálisan sodródik a világ, és vele az életem. Ez számomra depresszióhoz vezetett, olyannyira, hogy sajnos a gyakorlással is leálltam egy időre. Pont jókor, ebből kiútként jött az indiai út lehetősége, velük. Ehhez a jógások motiválásának hatására összeszedtem magam, visszaerősödtem, erőt merítettem, hogy jóra fordítsam az energiát, amit a gyakorlással generálok, és ez a zarándoklat átütő élmény volt számomra, valóban elkötelezetté tett a gyakorlásban. Utána viszont sajnos egyre többször nem volt óra. A jógás csoportunk felbomlott. Kizárólag otthoni gyakorlás következett számomra ez után, heti hatszor, kora reggel, egészen sok ideig. Aztán egy nap láttam, de már nem is tudom, hol, vagy ki mondta, mert én akkor nem ismertem még a BW-t, hogy Budapestre jön Govinda Kai, aki „old school” KPJAYI certified tanár. Ezen a ponton kapcsolódott be a Bandhaworks, innen már tudjátok. A változások azóta is folytatódnak, hisz nem állhatunk le azzal, hogy egyre inkább beépítsük a világba a gyakorlás áldásos hatásait.

BW: Sokak számára az astanga jóga egy igen intenzív fizika gyakorlás. Mitől lesz belőle – ha egyáltalán lesz – spirituális gyakorlás is számotokra? Mit is jelenthet astangás szempontból a spiritualitás?
Rózsa: Ez egy nagyon fontos, lényegi kérdés, amiről rengeteget lehet beszélgetni. Nagyon dús, szubjektív és szerteágazó téma, sokan sok mindenre asszociálunk róla; megfoghatatlan, mégis biztosan érezzük. A túl hosszú választ elkerülendő, most egyetlen metaforában mutatom meg, hogy számomra mit jelent. Tegnap a metrón jutott eszembe. Szerintem a spiritualitás a gyakorlókban az az állandó belső mosoly, ami a matracon, és azon kívül is bennük virágzik, és mindig érezni lehet, sőt, azt vettem észre, hogy mindenki érzi, az ismeretlenek is. 🙂
Martin: Mikor elkezdtem mysore-ra járni, sok mindent nem értettem. Nem is gondoltam volna, hogy aprónak tűnő dolgok milyen fontosak lehetnek. Csináltam, ahogy csak tudtam. Később – mint gondolom mindenkinél –, megjelentek a fájdalmak és a nehézségek. (Ez normális, mert az élet és a fejlődésünk ott kezdődik, ahol a komfortzónánk véget ér…) Ezért gyakorlás közben mindent megteszünk annak érdekében, hogy például helyesen vegyük fel az ászanát, tartsuk a bandhát, vagy hogy a légzésünk ütemes legyen. Ilyenkor figyelmünk ezekre a dolgokra fókuszál.  Észre sem vesszük, de ez a koncentrálás egy a meditáció fajtái közül. Részben erről szól számomra az astanga. Ebben az állapotban a pillanatot élhetjük meg, és ekkor tudatosul bennünk, hogy nem a test akik vagyunk, hanem maga a koncentráció és a figyelem, amely csak megfigyeli a testet, és ennek felismerése a spiritualitás számomra. A rendszeres gyakorlás csak elősegíti, hogy fenntartsuk ezt az állapotot.
Ezért igazából, ha nem is lettek volna spirituális törekvéseim, az astanga a rendszeres gyakorlással felépíti azt. (Remélem ez nem a hónap hantája! :D)

Martin, Rózsa, Rózsa, Martin

BW: Az interjú elején érintőlegesen már szó volt a táplálkozásról. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mindketten ínyencek vagytok, igen körültekintően válogatjátok meg milyen ételeket vesztek magatokhoz. Milyen táplálkozási formát követtek? Milyen összefüggés van az astanga és a gyakorlók által elfogyasztott ételek között?
Rózsa: Erős pozitív irányú az összefüggés, sőt, cirkuláris okság áll fenn, interakció (bocsánat, a tudomány és a statisztika rajongóinak kedveztem az előző mondattal, de ebben nagyon tömören benne van maga a válaszom – csak annyit jelent, hogy a két dolog együtt hat ránk úgy, hogy egymásra is folyamatosan hatással vannak, és ahogy javul az egyik, úgy javul a másik is). A gyakorlás – ami, mint már beszéltük, nemcsak a jógamatracon történik reggelenként másfél órában, hanem ez astanga jóga 7/24-ben -, és a táplálkozás tehát kölcsönösen és állandóan hatnak egymásra. Számomra fontos, hogy a szó szoros értelmében „táplál-kozzunk”, ne csak gyorsan, idegesen, tudattalan mozdulatokkal (pl. rutinszerű szokások alapján a képernyőt nézve) betermeljünk valamit, ami épp elérhető, és könnyen lehet, hogy rossz hangulatban készült. Sajnos a közétkeztetés nagy eséllyel ilyen, tehát hazánkban központilag pont a gyerekek, az idősek és a betegek kapnak nem tápláló ételt, ami társadalmilag nézve szomorú… Hisz az is egy lelkiállapotot képvisel, szemben azzal a minőséggel, mikor például egy Nagymama főz teljes szívvel, helyi alapanyagokkal, amit Ő vagy a Nagypapa választott ki, jókedvvel és odaadással, és azt adja a gyerekeknek (az én Nagyim ilyen, örök hála érte, ezúton is). Előbbi esetben sajnos szinte „mindegy”, konkrétan mit is eszünk, vagy, hogy mennyire friss vagy esetleg drága vagy extra… A bevásárlás – főzés – étkezés körüli dolgoknál ezt igyekszünk figyelembe venni, ami az esetek túlnyomó többségében sikerül is, csak figyelem kérdése. Ha nem jön össze, akkor annak megérezhető a hatása. Tartalmát tekintve a vegán életmódot részesítjük előnyben, magam részéről a morális-etikai (ahimszá), és globálisan nézve az ökológiai szempontok miatt, amik többkomponensűek, komplexek, és számottevőek a bolygóra nézve. Emellett sok kreativitást szabadít fel az emberben, ha olyasmikre vállalkozik, hogy növényekből hogy lesz „tej, sajt, tejföl, túró, pecsenye, brassói, omlett” stb. Jó móka, és nagyon ízletes. 
Martin: Rózsa szépen kifejtette. A táplálkozás alapvető célja a megfelelő tápanyagok bevitele a megfelelő időben, hogy fennáljon az egyenesúly. Sajnos ez nehezen tudatosul bennünk. Persze ennek megfigyelése sok figyelmet és tanulást igényel. Talán ez régebben könnyebb volt az embereknek: nem volt túltermelés (bőség zavara); helyi jó minőségű élelmiszereket fogyasztottak; volt egy tradíció, népi hagyomány, ami számos olyan dolgot foglalt magába, amik az egészéget szolgálták, még ha nem is voltak annak tudatában (gondoljunk csak Nagyanyáinkra, napi egy kanál szilvalekvárral például pótolták a szükséges vasat , és ezt még sorolhatnám). Ma már sokkal nehezebb. A világ felgyorsult és óriási nagy információ-áradat zuhan ránk. (Ezt-azt egyél vagy ne egyél, mert ilyen meg olyan bajod lesz…). Sokféle nézőponttal megismerkedünk, és egyszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy kinek van igaza. Az információnak pedig nagyobb szerepet adunk, mint a tudatosságnak. Például, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy mondjuk együnk sok spenótot, vagy brokkolit, mert az milyen egészséges, az még nem jelenti azt, hogy mindenkinek az.
A vegánság mellett fontosnak tartjuk az ájurvédikus alapelveket is, amik sok mindenben megkönnyítik az életünket. Sokkal tudatosabban válogatjuk meg azt, mit eszünk meg, és így nem érhet meglepetés bennünket, a dósáinkat egyensúlyban tartjuk. Ez fontos az astanga gyakorlás szempontjábol is, mert a mértéktelen fogyasztás alacsony energiaszintű tudatállapothoz vezethet.  Spirituális értelemben ezért is fontos, hogy üres hassal gyakoroljuk. Néha azért az ízek javára az alacsonyabb tudatállapotot is bevállaljuk. 🙂
Mióta vegánok vagyunk, imádunk főzni. Egy jó étel elkészítéséhez ugyanaz az elmélyültség kell, amit az astangában tapasztalunk. Na meg persze kreativitás. Ha az alapokat ismerjük, onnantól kezdve már csak improvizáció az egész. Sokszor hallgatunk rágát (indiai klasszikus zene), amihez még tudnám hasonlítani a főzést, mert ahogy egy rágát sem tudnak ugyanúgy eljátszani kétszer, úgy egy ételt sem lehet megfőzni ugyanolyanra kétszer. Még eddig mi sem főztük soha teljesen ugyanazt egynél többször. Mindig lehet új ízeket varázsolni, és ez nagyon izgalmas.

BW: Rózsa! Pszichológusként azt hiszem mélyebb rálátásod van az astanga jóga fizikai szintjén túli hatásmechanizmusára. Szakemberként mit gondolsz milyen jótékony hatás lehet ennek az irányzatnak a jelenkor digitális embere számára?
Martin! Előny-e vagy esetleg kihívás számodra, hogy a társad egy pszichológus másik astangás aki néha még a tanárod is? Szeretnélek emlékeztetni a fenti esküdre 🙂
Rózsa: Kiemelkedően jó hatása van, ami kizárólag fejlesztő, csak elkövetkezhet egy olyan időszak az Úton, ami a környezetünknek – ha ők nem járnak hasonló cipőben – elég nehéz lehet, mert „furák leszünk” a szemükben, sőt, aggódnak, mert akár pszichiátriai esetnek is tűnhetünk a pszichiátria klasszikus, még múlt századi kategorizációs értelmében, amit még sajnos ma is használnak az orvoslásban. Tényleg! 😀
Pedig csak változunk, ami természetes, mivel egy intenzív, folyamatos önismereti folyamatba lépünk a rendszeres gyakorlással, többé nem a felszínen lavírozunk át az életen, és már nem automatikusan pörgetjük a programunk. Jártam korábban más módszerrel dolgozó önismeretbe is szakmai/képződési okokból, de személy szerint nekem az astanga jóga (ami természetesen az „off the mat” részt is jelenti!), plusz a közben fellépő saját élettapasztalatok, amiket nagyrészt a gyakorlás idézett elő, mondhatni a „mellékhatások”, adták meg azt, hogy kapcsolódjak magamhoz. Hogy végre valóban, őszintén megértsem és szeressem magam, bármilyen is legyek, vagy bárhogy is döntsek épp egy adott szituációban.
A modern digitális ember előfordulhat, hogy elidegenedett a testétől, hisz a maga valójában tulajdonképpen egyre kevesebb mindennapi tevékenységhez „kell”, manapság szinte mindent el lehet intézni a képernyő elől vagy okostelefonnal, másodpercek alatt megszerezhető a kincset érő információ, és közben sok száz más, külső ingert is érzékelünk. Ami elképesztően praktikus, mert kinyílt a világ. Másrészt viszont, erre a tempóra nem vagyunk lelkileg felkészülve (alapvetően testileg sem). A „különbözet” maga a stressz mint jelenség.  Szuperek vagyunk a külső ingerek feldolgozásában, a belső folyamatokat viszont kezdjük elfelejteni. Ez nem-rendszeres, túl felületes légzést eredményez. És ez minden elakadás forrása – a légzés szó régiesen „lék-zés”, azaz lélek-vezetés. Kifejező, igaz? No, de az astanga minden szempontból „beletesz” a testünkbe, fókuszt ad, a légzéssel, sőt, az egész trisztánam elvvel, és hogy tudatosak leszünk a törzsre. Az egészséghez pont ezek kellenek. 😉
Martin: Hm… Ebbe bele sem gondoltam. Nem érzem kihívásnak. Ha arra gondolsz, Rózsa nem az az elemzős, vagy ítélkezős fajta pszichológus. Nem az a Csernus típus. 😀
Különösebben az sem szokott zavarni, hogy éppen a tanárom. Tudom, hogy imád astangát tanítani. Ez a dharmája (szerintem), és ezért ez nekem is fontos. Ezek inkább csak sztereotípiák, hogy zavar-e… Viszont az előny lehet, hogy együtt astangázunk, mert kölcsönösen motiváljuk egymást. (pl. Ha az egyikünk nem kel fel az ébresztőórára, a másik még felébresztheti. Általában Rózsa az alvósabb fajta, ezért rám esik a feladat. Van, hogy még az ébresztőt is én keltem fel…). Még azért is pozitívnak tartom, mert közösek a törekvéseink az astanga iránt, így matracon kívül is könnyebben meg tudunk teremteni egy jógikus légkört.

BW: Térjünk át a fizikai síkra. Melyik a kedvenc ászanátok az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számotokra?
Rózsa: Ha erre gondolok, elsőre egy szép hosszúúú sírsászana plusz (természetesen némi bálászana után) a számomra nagyon kiegyensúlyozott érzést adó jóga mudrá jut eszembe (ez utóbbi Orsinak is, lsd. január). 🙂 De az egész sorozat úgy ahogy van, gyönyörű. Nagyon régóta kihívás a pásászana-lábtartás számomra – de ezt látjátok is rajtam szerintem. :-DD
Martin: Nem beszéltünk össze, beccsszó, de én is már nagyon rég fejenállás-párti vagyok. 🙂 A nyújott lábas felgördülések a lábnyújtás miatt nagyon nehezek nekem, az úrdhvamukha pascsimattánászana különösen kemény dió.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Rózsa és Martin: Közösen mi az uddijána bandhára voksolunk, mert ha azt szépen, helyesen aktiváljuk, kell hozzá a másik kettő is, és akkor így nincs bandha-diszkrimináció. 😉

A jövő

BW: Hogyan képzelitek el az astanga gyakorlásotok öt év múlva?
Ròzsa: 5 êv hosszù idô, szòval akkor màr minimum a mèg nem létezô nyolcadik sorozatot és napi 20 òra szamádit fogok gyakorolni. :-DDD Dehogy! 😀 Viccet félretéve: nagyon sokat változhat az élet, a körülmények, a fizikai testem stb. Leginkább a körülmények, de az mind csak külsôség, forma. A màr elültetett “magok” meglesznek bennem akkor is, mindenképp arra törekszem majd minden helyzetben, hogy tovább neveljem ôket – ha már ilyen hosszù ideig és gyakran viszontagsàgos idôszakokban àtteleltek, most már megmaradnak. 🙂 A mennyiséggel szemben tovàbbra is a minôsèget preferàlom majd évek, évtizedek mùlva is, mint ahogy például a bandhaworks szellemisége, és az egész tradìciò ezt sugallja, és ha sikerül, hogy astangát tanìtsak továbbra is – amit tiszta szìvbôl remélek -, ezt képviselem majd azok felé, akik ùgy döntenek, velem tanulnának szìvesen. Nem tôlem, hanem velem együtt. Rengeteget ès folyamatosan tanulok ugyanis az òràimon gyakorlòktòl. A hála èrzésènek gyakorlásàt biztos, hogy soha nem hagyom el, bàrmit is jelentsen a soha.
Martin: A matrac elején kezdem majd szamasztitih-ben, Om vandé gurunam… 🙂
De amúgy nem igazán tudom. Ha visszagondolok az elmúlt két évre, jóval túlhaladtam azon, amit akkor képzeltem egy mai gyakorlásomról. Nem voltak elvárásaim. Csak csináltam, mert éreztem és tudtam, milyen pozitív hatással van rám. Biztos gyakorolni fogok 5 év múlva is. Remélem a Bandhaworks-ben, mert számomre ez egy fontos hely. Azon túlmenően, hogy nap mint nap sokan együtt gyakorlunk, ez egy nagyon összetartó közösség, és ez sok energiát ad. De ha nem, akkor bokrok között, mint Krishnamacharya. Om tat sat. 🙂

BW: Köszönöm szépen az interjút!
Rózsa és Martin: Mi is köszönjük a lehetőséget!

Olvasónapló avagy miért járunk Mysore-ba?

KPJAYI shala MYSORE

A Krisztus előtti időkben, ha fizikai vagy érzelmi betegség kerített hatalmába, a gyógyulás érdekében egy távoli ásramba vagy gyógyhatású szentély közelébe utaztál, amely egy hegyen, egy barlangban, folyóparton vagy egy vidéki faluban található. Az utazással kapcsolatos döntésed nem számított meggondolatlannak, hiszen a gyógyítás ez idő tájt szent folyamatot jelentett, szoros kapcsolat kialakítását önmagaddal és a bölcsekkel. A barátaiddal és orvosoddal folytatott megbeszélés után máris megkezdted a készülődést, hogy útra kelj a gyógyító szentély felé. A több napig tartó út során csodálatos gyógyulásokról szóló történeteket hallhattál azoktól, akik gyógyultan hazafelé utaznak már arról a helyről, ahová te tartasz.
Reménnyel és várakozással egyre inkább átitatva érkeztél meg a remete ásramjába. Megérkezésedet követően a különböző böjtök, eljárások segítették elő a megtisztulásodat, amelyek szimbolikusan is eltávolították a hétköznapok helytelen szokásaiból adódó mérgező magatartásformákat és egészségtelen berögződéseket. Ezen a ponton a részévé váltál egy dinamikus és változatos gyógyító környezetnek.
A szent ásramjában vagy gyógyító szentélyében sétálgatva örömödet lelted a gyönyörű kertekben és a fenséges szobrokban. Gyógyító olajokat tartalmazó fürdőben merültél el, vagy a forrásban, folyóban mártóztál meg hogy a tested megfiatalodjék. Vándor énekesek dala emelte fel a lelked és élénk spirituális témájú párbeszédekbe elegyedtél, amelyek feloldották intellektusod válságát, és arra késztettek, hogy más szemszögből nézd az adott élethelyzeted. Istenről szóló énekek életed távlatait kitágították, és a szent mantrák éneklése emlékeztettek a középpontodra. Miután a stressz és a hétköznapok nyűge kioldódott belőled, az étrendre való odafigyelés, a masszázs, a pihenés, az önvizsgálat, a megfiatalító eljárások és a középpontod erősítése elősegítették, hogy napról napra fokozatosan újra energiával és vitalitással töltődj fel.
Végül, elérkezett az a nap is, amikor úgy érezted, hogy meggyógyultál, és egészséggel, egyensúllyal és harmóniával telve készen állsz arra, hogy hazatérj.
Testedet, lelkedet és elmédet tápláló tevékenységeknek köszönhetően sokat tanultál önmagadról s az élethez való hozzáállásod egészséges és építő jellegű magatartásformákkal, megközelítési módokkal gazdagodott. Ezek összessége pedig azt eredményezte, hogy életedet tartalmasabban tudtad folytatni.
Mindez megerősítette benned azt a bizonyosságot, hogyan is éld az életedet tovább.

Forrás: Pal Pandian: Sziddhák, az alapok mesterei 

A BEJEGYZÉS KÉPEI

YOU COME!

Édes Amma

Three Guru Jois

Nem tudom, hogy hányan tudják, hogy Amma, Guruji felesège is Krishnamacharya tanítványa volt. Tőle tanulta az astanga jógát ès ő is ugyanúgy megkapta Krishnamacharya áldását, hogy tudását továbbadja.
Amma volt a tudás kútja. Ha abban a szerencsèben részesült az ember, hogy el tudta csípni egy alkalmas pillanatban, amikor két szónál többet is lehetett vele váltani, érdekesebbnél érdekesebb történeteket osztott meg saját gyakorlásának tapasztalatairól.
A legédesebb és legkedvesebb emberek egyike volt, akivel valaha találkoztam. Még most is megmelengeti a szívemet, ha felidézem magamban a mosolyát.

Egy alkalommal – ezt sohasem fogom elfelejteni – Guruji hozzájárulását kértem, hogy egy hetet Goán tölthessek, megadva fáradt testemnek a szükséges pihenést. Guruji épp arról beszélt, hogy nem kellene elmennem, amikor betoppant Amma és megkérdezte, hogy mi zajlik éppen.
Elmondtam neki Goára “menekülésem” tervét, mivel Guruji arcán az egyet nem értés jelei mutatkoztak. Amma hirtelen kannadára (a helyi nyelvet hívják így) váltva Gurujihoz fordult, röviden mondott neki valamit, aztán visszaváltva angolra azt mondta: “igen, persze, hogy mész, sokat úszol majd, pihensz”.
– Csak egy hét! – vágta rá rögtön Guruji.

Érthető, hogy miért beszél Sharath olyan szeretetteljesen és nagy kedvel a nagymamájáról. Mindig hiányozni fog mindannyiunknak, akik részesülhettünk abban a csodában, hogy ismerhettük.

Forrás: Ashtanga Yoga Atlanta
Fordította: Müller Fruzsi

A hónap bandhája: január

Orsi Bandha

Január hónap bandhája bevallottan rongálja a bandhás matracokat és szereti a pizzát. Az egészet. Meg a tapaszt is. Fogadjátok szeretettel Orsit aki stabilitásra és éberségre vágyik a gyakorlás által, és ígéri, hogy minden körülmények között tartani fogja a mula bandhát.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküszöl, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Orsi: Esküszöm, hogy az igazat mondom. 🙂

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Orsi: Ez egy hosszú, belső folyamat eredménye. Már gyerekkoromtól kezdve nem igazán találtam a helyem a világban, gyakran éreztem úgy, hogy valami nincs rendben bennem és körülöttem, azt láttam, hogy akár hajlandóak vagyunk beismerni, akár nem, legtöbben gondolatainknak és érzelmeinknek kiszolgáltatva, szinte öntudatlanul sodródunk. Szerettem volna valamit tenni, hogy kezembe vehessem a belső folyamatok feletti irányítást, és bár ez lehetetlen küldetésnek tűnt, annyit biztosan tudtam, hogy magamon kell kezdenem a munkát. Sokféle technikát és módszert kipróbáltam, rengeteg könyvet elolvastam a témában, de úgy éreztem, hogy amíg nem sikerül a felhalmozott ismeretanyagot személyes tapasztalaton alapuló, belső tudássá tenni, addig ezek mind csak átmeneti megoldást fognak jelenteni. Sok év telt el keresgéléssel és ez idő alatt többféle jógaórán megfordultam, főleg azzal a szándékkal, hogy felébresszem a testem és egy kicsit lecsendesítsem az elmém. Mivel viszonylag keveset tudtam a jógáról, nem is nagyon reméltem ennél többet. Azt viszont azonnal éreztem, hogy nagyon jó hatással van rám, és szerettem volna az elméleti hátteréből is minél többet megismerni, de mivel azt láttam, hogy erre sehol nem fektetnek elegendő hangsúlyt, egyik helyen sem volt maradásom. Viszont ezek a kerülőutak tovább finomították a keresést, így végül eljutottam a Bandha Works kezdő astanga tanfolyamára. Az astanga irányzatról nem sokat hallottam előtte, nekem éppen elég volt az, hogy ez egy olyan rendszer, ahol a filozófia és a gyakorlat szorosan összekapcsolódik, és ami nemcsak a testre gyakorol jótékony hatást, hanem az elmét is kezelésbe veszi. Már az első órán lenyűgözött a tanítás tisztasága, és a tanítók elkötelezettsége és alázata; tudtam, hogy itt és tőletek szeretnék megtanulni mindent, ami átadható. De ekkor még nem sejtettem, mekkora átalakító ereje van. Ahogy teltek a hónapok, és egyre többet tanultam és tapasztaltam az astanga jógáról, kezdtem felismerni, hogy ez az, amit hosszú évek óta kerestem, aminek segítségével valódi és tartós változást érhetek el önmagamban.

BW: Mi történt a kezdő astanga tanfolyam után? Hogyan álltál át a rendszeres reggeli Mysore stílusú gyakorlásra? Okozott-e bármiféle nehézséget ez az életmódváltás – a reggeli ászanagyakorlás – a mindennapjaidban?
Orsi: A tanfolyam után néhány hétig otthon gyakoroltam. Ismerkedtem a rendszerrel, sokat olvastam róla, és figyeltem, hogyan dolgozik rajtam. Ez volt a 99% elmélet 1% gyakorlat ideje. Továbbá szükségem volt még arra, hogy egyedül gyakorolhassak, mert annyira hiányzott a belső fegyelem és fókusz, hogy csak úgy tudtam koncentrálni, ha a körülöttem lévő ingerek számát minimálisra csökkentettem. Szerettem ezt a kezdeti időszakot, nagyon hasznos volt. Még úgy is, hogy az első hetekben főleg esténként gyakoroltam, munka után. Próbálkoztam reggel, de mivel nekem nagyon nehezen megy a korán kelés, nem mindig tudtam magam rávenni. Most sem kelek könnyebben, hogy a Bandha Works-ben gyakorolok, viszont sokkal nehezebb visszaaludnom így, hogy az ágyam és a matracom nem ugyanabban a kerületben van. J Viszonylag sok idő telt el, mire először lemerészkedtem a Bandhába egy reggeli mysore órára, de amikor végre eljutottam, lenyűgözött, ami ott fogadott. Teljesen más volt, mint a délutáni órák, ég és föld a kettő, ahol az Ég a reggeli órának felel meg. És bár mindenki külön-külön, a saját légzése ritmusára végezte a sorozatot, mégis olyan volt az egész, mintha lenne egy közös mező, ami összefogja a gyakorlókat, mintha össze lennének kötve, az egész csoport egy élő organizmusként lélegzett. Nagyon szép volt, soha nem felejtem el.

BW: Azt hiszem a Te esetedben – is – az astanga túlmutat napi 2 órás elfoglaltságon, valami többről van szó. Miben változott, ha változott, az életviteled és az emberi kapcsolataid, beleértve a családot, barátokat és munkahelyet mióta rendszeres Mysore gyakorló vagy?
Orsi: Igen, nagyon sokat változott mindez. Mert ez a napi két órás „elfoglaltság” egyrészt megköveteli, másrészt elősegíti a változást. Mire sikerült felépítenem a rendszeres reggeli gyakorlást, az már önmagában nagyon sok kedvező változást hozott az életembe. Sokkal inkább tudatos vagyok, ami a választásaimat illeti, az olyan egyszerű dolgoktól kezdve, hogy mit eszem és mennyit alszom, odáig, hogy mire fordítom a figyelmem és minek szentelem az időm. Ha pedig a másokkal való viszonyomat nézem, a gyakorlás már ez alatt a nagyon rövidnek számító két év alatt is nagymértékben átformált, és ez minden kapcsolatomra kihat. Pedig egyáltalán nem indult könnyen, az első időszak különösen nehéz volt számomra, mert amikor a matracon találkoztam önmagammal, eleinte csak a hibáimat láttam, azt, hogy mennyire türelmetlen vagyok, hogy milyen sok félelem és neheztelés van bennem. Nem is beszélve azokról a mélyről jövő, megmagyarázhatatlan és erőteljes belső megélésekről, amik nagyon megijesztettek. Nekem akkoriban a „do your paractice and all is coming” mondat inkább azt jelentette, hogy a gyakorlás során felszínre kerül minden, nemcsak öröm, hanem nagyon sok fájdalom is, és ezeket kezdetben nehéz volt kezelnem. De idővel megtanultam, hogyan tudom a felmerülő érzelmeket tudomásul venni és elengedni, és úgy érzem, hogy pont ezek hatására kialakult bennem egy olyan elfogadás önmagammal és másokkal szemben, ami segít békét hozni az életembe és a kapcsolataimba. Szerintem már önmagában az, hogy nap, mint nap látjuk, hogy hozzánk hasonlóan mindenki küzd, és a saját adottságaihoz mérten és legjobb belátása szerint teszi a dolgát, akár a szomszéd matracon, akár a tágabb környezetünkben, sokat segít, hogy egyre nagyobb türelemmel és szeretettel tudjunk a másik felé fordulni. Gyakorlás közben mindegyikünk jóval a komfortzónáján kívül mozog minden tekintetben. Úgy gondolom, hogy az itteni tanárok és közösség olyan elfogadó és biztonságos környezetet teremt ehhez, hogy nincs mitől félnünk. Az astanga jógának pedig hatalmas átalakító ereje van, ami talán abban is rejlik, hogy már kezdetben is megmutat valamit, még ha csak pillanatokra is, és nagyon halványan, de megérzünk egy kicsit ebből a varázslatból, és ez olyan bizalmat ad, ami segít túljutni a nehéz időszakokon. Ez egy nagyon gondosan felépített rendszer, mert bár nem csupán fizikai gyakorlásról van szó, mégis a fizikai gyakorláson keresztül értjük meg az első két ágát, azt, hogy hogyan érdemes viszonyulnunk önmagunkhoz és másokhoz, és segít kiterjeszteni ezt a matracon túlra a nap további részére. Így lesz a két órás elfoglaltságból 24 órás gyakorlás.

BW: Említetted az astanga jóga első két ágát a jamát és nijamát, amelyek az ászana gyakorlás által épülnek bele a mindennapjaidba. Ezek melyik ága okozza számodra a legnagyobb kihívást a matracon túli világban?
Orsi: Ez egy nehéz kérdés. Minél tovább gondolkodom rajta, annál nehezebb válaszolnom rá. Először a tapasz jutott eszembe, mert ha valaki (neveket most nem említenék) megeszik egy egész pizzát egy ültő helyében, az azt jelentheti, hogy az önmérsékletben még nem sikerült teljesen megszilárdulnia. Viszont a szó egy másik értelmezése szerint, a tapasz arra a fegyelemre is utal, amikor kitartóan gyakorolunk a kedvezőtlen körülmények ellenére is. Így már árnyaltabb a dolog, bár nem tudom, melyik lehet nehezebb, rendíthetetlenül gyakorolni kedvezőtlen körülmények között, vagy meghagyni egy fél pizzát. 🙂

BW: Jó ez a pizzás hasonlat! Sokak számára rendszeridegen lehet az astanga világától kerek olasz lepényt fogyasztani, de igazából meglepő módon nem az. Főleg ha egy bizonyos nap kerül a tányérunkra. Sharath-éknál ha péntek, akkor pizzát rendel a család… Gondolom elsősorban a gyerekek kedvéért. Sharath azon kívül, hogy nagyszerű gyakorló és tanár, remek Családfő is, ennek számos bizonyítékát láttuk Mysore-i tartózkodásaink alatt. Mit jelent számodra a család szűkebb értelemben véve és tágabb bandhás aspektusban? Része-e a jógánknak a família vagy teljesen független tőle?
Orsi: Azt gondolom, hogy ha nem is közvetlenül, de része kell, hogy legyen, mert a jógánk hatással van a szeretteinkkel való kapcsolatunkra is, mivel sokkal tisztább és közvetlenebb találkozásokat tesz lehetővé. Ami pedig a tágabb értelemben vett családot illeti, én nagyon szeretem az itteni közösséget, mert azon kívül, hogy szuper emberek alkotják, hihetetlenül ösztönző erejű és rengeteg erőt ad. Mert hiába egyéni és nagyon is személyes ez a fajta gyakorlás, mégis a legtöbben hasonló folyamatokon megyünk keresztül, ami miatt olyan együttérzéssel tudunk egymás felé fordulni, ami egészen kivételes. Lucia többször említette a közösség fontosságát a konferenciák alkalmával, és azt, hogy felelősséggel tartozunk érte. Bevallom, én ebbe bele sem gondoltam addig. Mert, ahogy nekem is rengeteget segít a többi gyakorló, pusztán a jelenlétével, ez visszafelé is érvényes, tehát el kell köteleződnünk a közösség iránt nekünk is, azzal, hogy részt veszünk benne és ezáltal segítünk fenntartani azt a biztonságos közeget, ami a belső munkát segíti mindannyiunk számára.

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Orsi: Kedvenc ászanám a jóga mudra. Amikor baddha padmászanában a karokat hátul keresztezve bezárjuk a lótuszt, és előrehajolva állunkkal megérintjük a földet, az szerintem egy nagyon szép és kifejező mozdulat. Ezen a ponton sokszor érzek könnyedséget és hirtelen feltörő örömöt, el is szoktam néha önkéntelenül mosolyodni közben. Ami pedig az abszolút fekete bárány számomra, az a bhudzsapídászana. Nagyon lassan fejlődök benne, és még ha sikerül is viszonylag szabályosan felvennem, egyáltalán nem érzem stabilnak, kényelmesnek pedig végképp nem. Küzdelmes viszonyunkat mi sem jelképezi jobban, mint az egyik matracotok elejében hagyott fognyomom. 🙂

BW: Orsi! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Orsi: Bár egyelőre kevés tapasztalatom van vele, az is csak a fizikai szinten, legyen a mula bandha, mert stabilitást és éberséget hoz a gyakorlásba és a napjainkba. „You let God take care of the world, you take care of your mula bandha.” – mondta Guruji, hiszen a helyes szándékon és cselekedeten kívül, mi lehet az, amivel a világ dolgainak alakulását befolyásolni tudnánk?

BW: Hogyan képzeled el az astanga gyakorlásod öt év múlva?
Orsi: Úgy, hogy tartom a mula bandhát minden körülmények között. 🙂 De komolyra fordítva a szót, öt év nagy idő, és abból kiindulva, hogy az elmúlt két év is rengeteg változást hozott az életembe, és egyáltalán nem úgy, ahogy azt az elején elképzeltem, csak találgatni tudnék. Ezért nem is érdemes ezen gondolkodnom, inkább teszem a dolgom és továbbra is a rendszer gondjaira bízom magam. A többi majd jön magától.

BW: Köszönöm az interjút!

A hónap bandhája: december

Eszter bandha

December hónap bandhája Astanga Mysore programunk oszlopos tagja, a legszorgalmasabbak egyike, szinte a nyitás óta, kapunyitásra jár. Nem is maradt el az eredmény… 15 év “múltikúlturális” munkaviszony után, hátat fordítva eddigi sikeres életének, nekivágott az ismeretlennek, hogy a legszentebb astanaga intézményben folytassa tanulmányait. A különösen izgalmas Mysore-i két hónap elteltével, visszatérve az anyaföldre egy gyökeresen új élet vette kezdetét. Fogadjátok szeretettel a nyers* stílusáról hírhedt, májszorcsomagos Esztert!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Eszter: Esküszöm 🙂

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Eszter: Körülbelül 4 évvel ezelőtt a kolléganőim unszolására mentem el életem első jógaórájára, ez egy fűtött teremben zajló hatha jóga óra volt. Érdekes érzés volt ahogy a napi kemény edzéstől bemerevedett izmaim reagáltak a melegre és a nyújtásokra, és az óra alatt többször elhangzottak olyan misztikus kifejezések, mint “aki astangázik az most vinyászát csinál” vagy “aki astangázik az nyújtott lábbal ugrik előre” úgyhogy a végére már nagyon furdalta az oldalamat hogy mi lehet az az astanga amit a jelek szerint mindenki csinál csak én nem 😀
Pár nap múlva el is jutottam az első vezetett órára, ami teljesen magával ragadott! Emlékszem, az astanga órák ebben a stúdióban este 8-kor kezdődtek, ami nekem elég késő volt – világéletemben 9 körül feküdtem le aludni – így hogy biztosan ébren maradjak, az előtte lévő hatha jóga órát is mindig végigcsináltam. Ez így ment néhány hétig, amikoris a stúdió oktatói elszántságomat látva 🙂 javasolták hogy jelentkezzem Ricardo Martinez akkor indult 200 órás astanga tanárképző tanfolyamára. Ricardo akkor már több mint 10 éve Lino Miele tanítványa volt, így mindenre kiterjedő oktatást kaptunk az első sorozatról,a légzésről és vinyászaszámolásról, az astanga filozófiáról, krijákról és egyéb tisztító technikákról, pránajámát és ászana igazítást is tanultunk. A kurzus 4 hónapig tartott, heti 6 mysore gyakorlással és egész napos elméleti oktatásokkal a hétvégén, de mire a végén a kezemben tarthattam a Yoga Alliance hivatalos oklevelét, sokkal kevésbé éreztem magam alkalmasnak a tanításra, mint bármikor azelőtt. Úgy éreztem, hogy habár sokat tanultam az elmúlt hónapokban, ez mind csak felszínes, elméleti tudás, aminek a megvalósítása még ezután következik – és erről a matracon állva nap mint nap meg is győződöm.

BW: Igen ezt tanúsíthatom 🙂 Mi történt ezután, hogy találtál rá a BandhaWorks-re?
Eszter: Közvetlenül ezután történt. A tanfolyam végeztével Ricardo elutazott, mi pedig ott maradtunk tanár és gyakorlóhely nélkül. Én nagyon nehezen viseltem ezt, nem éreztem még késznek magam arra, hogy egyedül gyakoroljak, hiányzott a vezető, és a közösség. A többiektől hallottam az akkoriban nyílt Bandha Worksről, és a legendás Szalai Istvánról :), úgyhogy másnap reggel 4:45-kor már a kaputokban álltam. Jól emlékszem az első találkozásra, Dorkával ketten érkeztetek, kedvesek és nyitottak voltatok, én mégsem tudtam felengedni, annyira izgultam hogy milyen lesz idegen helyen idegen tanárral gyakorolni. Nem bíztam a tudásomban, a tradícionális oktatás és tanár-diák viszony sok aspektusát még nem értettem – ezt többször szóvá is kellett tenned nekem – és a gyakorlással is nehézségeim voltak. Néhány hét múlva Ricardo váratlanul visszatért, és én röpültem vissza hozzá gyakorolni, azonban ez már nem az az élmény volt mint korábban. Valami megváltozott. Akkor még azt hittem benne, de utólag úgy érzem hogy inkább bennem. Kaptam valamit a bandhában amit ott nem, ugyanakkor Ricardo is adott valamit amit itt nem kaptam meg. Hónapokig tartott ez a kettősség, a hét nagy részében a bandhában gyakoroltam, az utolsó napokban pedig mindig Ricardonál, közben folyamatosan őrlődtem, mert bárhol voltam hiányzott valami. Egyik hely sem volt az otthonom, mégis mindkettőhöz tartoztam. Végül te segítettél döntést hozni, amiért azóta is nagyon hálás vagyok, így lassan harmadik éve teljes jogú bandhásként koptatom a matracot.

BW: Három év szorgalmas gyakorlás után tavaly Te is tagja voltál a népes Mysore-i különítménynek. Hogy tetszett India? Milyen volt a Main Shalában gyakorolni, Guruji Sharath Jois-al?
Eszter: Huh, ezt nagyon nehéz lesz szavakba önteni. Teljesen beleszerettem Indiába, és valami olyat kaptam ott Mysoreban, ami alapjaiban változtatta meg a gyakorlásomat és az életemet is.
Nagyon különleges élethelyzetben indultam el Mysoreba, a férjemmel nem sokkal azelőtt hagytuk ott a korábbi hivatásunkat, és 15 év után először nem tudtam mit hoz a holnap. Addig ismeretlen nyitottsággal indultam útnak, minden benne volt a pakliban, az is, hogy többé nem jövünk haza.
A main shalaba lépni egy megvalósult álom volt, emlékszem az első gyakorlásom alatt végig a torkomban dobogott a szívem, mintha bármelyik pillanatban kiküldhettek volna a teremből. Mint utóbb kiderült, talán nem volt teljesen alaptalan az érzésem, mert Sharath-tal igen furán indult a viszonyunk 🙂 A legelső élményem vele kapcsolatban még az első órát megelőzően történt, a shala előtti lépcsőn vártam a bejutásra, és a mellettem lévő ablakon keresztül teljesen belefeledkezve bámultam az odabent gyakorlókat, mire egyszercsak a semmiből Sharath legkevésbé sem mosolygós feje jelent meg az ablakban és egyenesen nekem szegezve kiáltotta: “Don’t look!” Ezek után talán némileg érthető az első órán érzett izgalmam, ez azonban csak az út kezdete volt. Sharath első naptól kezdve különös figyelmet szentelt nekem, hiába gyakoroltunk egyszerre 80-nál is többen a shalaban, valahogy sosem mulasztotta el hogy az ászanáim kivitelezését kritizálja. Az első mysore óran odajött, és egy mély morgás kíséretében fele akkorára igazította a trikonászanában felvett terpeszemet, majd másnap a kis terpeszt látva rámkiáltott, hogy “Why are your legs so close? Who told you that??” Minden napra jutott valami hasonló élmény, míg a többiek ászanákat kaptak, addig én csak kifogásokat. Egyre gyűlt bennem a frusztráció, nem értettem mi a baj velem, amikor mindent úgy csinálok ahogy mondják, ahogy elvárják. Ez alatt a pár hét alatt egyre fogyott az erőm, fizikailag is egyre gyengébbnek éreztem magam, ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan módon a gyakorlásom egyre erőteljesebb lett. Egyik reggel annyira fásultnak és kimerültnek éreztem magam, hogy úgy döntöttem nincs erőm ma is azt lesni mit hogyan kellene csinálnom, egész egyszerűen csak gyakorolni fogok, a magam módján, a magam örömére, a külvilágot teljesen kizárva. Hihetetlenül új élmény volt ez számomra, soha korábban nem sikerült így elmerülnöm a légzésben, a gyakorlásban! Attól a naptól kezdve valami megváltozott, csak később tudatosodott bennem, hogy többé nem volt gond mekkora terpeszt veszek fel, hogy állnak a karjaim és lábaim, vagy a szőnyegem melyik részén gyakorolok éppen. Sharath néha gyengéden megkocogtatta a lábfejemet, vagy a homlokomat, jelezvén hová fókuszáljam a tekintetemet, de többé nem kifogásolta az ászanáimat. Hihetetlen tanulság volt ez számomra a befelé figyelésről, és hogy mit is jelent a külvilág valódi kizárása. Ez az egyik legértékesebb tapasztalat amit odakint kaptam.
Ezzel persze még messze nem értek véget a mysore-i kalandjaim, de ha mindent el akarnék mesélni, azt hiszem a következő negyedév bandhája is én maradnék 😀

BW: Milyen volt a hazatérés csodaországból? Merthogy végülis hazajöttetek… és belevágtatok egy izgalmas projektbe! Ami nap mint nap elrepít titeket Mysore-ba… Hogy is volt ez?
Eszter: Hát igen, végülis hazajöttünk, amit bevallom, akkor nem is bántam. India nagyon intenzív élmény volt, a mindennapos gyakorlás pedig mindent a sokszorosára erősített, így a két hónap végére érzelmileg és fizikailag is a tűrőképességem határára jutottam. Nagyon fura volt hazaérni, addig nem is tűnt fel, hogy mennyi minden megváltozott, pontosabban hogy én mennyire megváltoztam. Mindent másképp láttam, mintha lelassult volna a világ, sokkal jobban el tudtam merülni az egyszerű részletekben, színekben, illatokban, mint bármikor korábban. Nyugodt voltam és pozitív, nem is értettem hogyan élhettem korábban másképp… Mysore viszont nagyon hiányzott, így az első napokban az odakint összeszokott kis kommunánkkal itthon is minden percet együtt töltöttünk, főzőcskéztünk, beszélgettünk, röviden mindent megtettünk hogy még egy kicsit Mysoreban érezhessük magunkat.
Azt hiszem negyedik napja voltunk itthon, mikor egy nagyon kedves barátunk azzal az ötlettel hívott fel minket, hogy vegyük át az egyik ismerősének az étkezdéjét. Nem is értettem honnan jött neki az ötlet, azt pedig még kevésbé, hogy minket mi villanyozott fel ezzel kapcsolatban, hiszen sosem foglalkoztunk hasonlóval, de a védikus asztrológia szerint megfelelő nap volt 🙂 így még aznap délután elmentünk terepszemlére, és egy hét múlva már az ügyvédnél ültünk. Lett egy éttermünk. Ez volt a dolog egyszerű része, az igazi munka ezután következett: szó szerint egyik napról a másikra vettük át az üzemeltetést, nem volt koncepciónk, csak nyitvatartási időnk és örökölt törzsvendégeink, akik elvárták a megszokott rendet. Belevetettük magunkat a munkába, tanultunk, beszélgettünk, ötleteltünk, sok sok emberrel megismerkedtünk, majd közel 4 hónap után úgy döntöttünk, ideje a saját képünkre formálni a helyet. Két hetet terveztünk az átalakításra, közel két hónap lett belőle. Eredetileg csak egy kis festést és válaszfalbontást terveztünk, de menet közben egymást érték az ötletek. újabb és újabb projektekbe fogtunk bele, aminek valószínűleg máig nem lett volna vége, ha nem köszönt be az ősz, de megérte. A végeredménnyel mindannyian elégedettek voltunk, végre olyan helyet sikerült kialakítanunk, ahová jólesik belépni, ahol jó lenni, időt tölteni, szellős, tágas, kényelmes, és mégis barátságos. Szerettünk volna kitörni az örökölt szerepből, hiszen mi nem egy éttermet szeretnénk üzemeltetni, hanem egy közösséget kialakítani, aminek persze az étel is fontos része. A koncepciónk folyamatosan fejlődik, mindig ötletelünk, és úgy alakítjuk az üzletmenetet, hogy mindig legyen lehetőségünk egy jó ötletet megvalósítani. Mindhárman bízunk az univerzumban, és hisszük, hogy valami jót sikerül itt teremtenünk.

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Eszter: Nehéz kérdés, mindkettőből nagyon sok van 🙂 alapvetően azokat az ászanákat szeretem, amik a testközéptől kifelé törekedve nyújtják a testet, a karok és lábak ellentétes irányban nyúlnak – azt hiszem ezek a kimondottan helyigényes ászanák 🙂 Az egyik legkedvencebb ászanám mindigis a Janu Sirsasana volt, ebből is az A verzió, talán mert ez volt az első ászana aminek a fizikai hatását megéreztem. Mielőtt gyakorolni kezdtem volna, több mint 10 évig bringáztam, ami elég merevvé tette a derekamat – és akkor még a sok elfojtott érzelemről nem is beszéltünk – úgyhogy életem egyik nagy pillanata volt, mikor először éreztem, hogy Janu A-ban valami megmozdult deréktájt. A Sirsasanat is nagyon szeretem, pedig megszenvedtem vele annak idején, nagyon sokáig tartott amíg el mertem rugaszkodni a földtől, hogy akárcsak zsugor-fejenállásban megálljak. Mostanában pedig kimondottan nagy kedvencem lett a hátrahajlítás, mert hihetetlen hatással van rám, olyan érzéseket szabadít fel bennem, amiknek a létezéséről sem tudtam.
Ami kihívást jelent, az minden ami ezeknek az ellentéte: nem kedvelem az összegömbölyödő ászanákat, sem a csavarásokat, alapvetően semmi olyan pózt, ami a has-mellkas tákékot “beszorítja”. Ezeket az ászanákat nagyon nehezen tudom kivitelezni, sokszor fáj a gyomrom, a mellkasom, van hogy fulladok, vagy épp hányingerem van, szóval nem vagyunk jóban. Sok évig a rettegett Uttita Hasta jelentette a legnagyobb kihívást, biztosra vettem, hogy itt örökre megfeneklettem, hogy sosem leszek képes nyújtott lábon állni, és a fejemet a térdemhez érinteni, de amióta kicsit nyúlt a derekam, és erősödött a bandhám 😉 barátok lettünk. Most a Supta Kurmasanaval küzdök a legtöbbet, ami azért is érdekes, mert egy évvel ezelőtt ez az ászana sokkal kényelmesebb volt, mint most. Több esetben jártam már így, hogy egy magabiztosan és kényelmesen végzett ászana máról holnapra egyszerűen “eltűnt” – látszólag semmi nem történt, nem sérültem meg, nem volt semmi fizikai akadálya, mégsem tudtam többé fölvenni. Az első ilyen esetnél nagyon kétségbeestem, hónapokig próbáltam rájönni, hogy mi történt, mit csinálok hirtelen rosszul. de lassan el kellett fogadnom, hogy semmit. Egyszerűen egy szinttel lejjebb jutottunk. Úgy képzelem olyan ez mint hagymát hámozni, az első réteg lefejtése után jön a következő, és a következő, és a következő..úgyhogy egy ideje próbálok sehol sem túlságosan elkényelmesedni, talán így kevésbé lesz megrázó a következő réteg

BW: Eszter! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Eszter: Ez végre egy nagyon egyszerű kérdés, a Mula-bandha! Előszöris azért, mert vele küzdöttem a legtöbbet, mire biztos kapcsolatot tudtunk kialakítani, hónapokig hittem hogy már ismerjük egymást, tudom, hogy mikor aktív és mikor nem, de egyszer a kényelmes ászanákkal együtt ő is elhagyott. Mindent előről kellett kezdenem, az alapoktól, mintha sosem lett volna izomzáram, és ez elég hosszú út volt. Cserébe viszont egy életre megismertük egymást. úgyhogy remélem most már töretlen marad a szerelmünk 🙂
Másodszor pedig pontosan azért, mert ilyen hosszú utat csak a Mula Bandhámmal tettem meg, így a mai napig ő az egyetlen, akinek a létezéséről teljes bizonyossággal meg vagyok győződve 🙂

BW: Hogyan képzeled el az astanga gyakorlásod öt év múlva?
Eszter: Öt év múlva? Hát ez elég hosszú idô, és figyelembe véve, mit feleltem volna erre öt évvel ezelőtt, azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy fogalmam sincs…mindenesetre ma úgy képzelem, hogy addigra lényegesen jobban ismerem majd saját magam, a lehetőségeimet és a korlátaimat, jobban látom majd hogy működik a világ, és hol az én helyem benne. Mondanám, hogy azt remélem öt év múlva a mindennapos gyakorlás nem jelent majd ekkora kihívást, de azt hiszem valójában én leszek az, aki akkor már másképp fog reagálni a kihívásokra. Talán addigra én is megértem azt, amit a már most sokaktól hallok, hogy valójában nincs mitől félni. Igen, ez a terv, de kérdezz meg újra, öt év múlva.

BW: Köszönöm az interjút!

*Nyersevő

A hónap bandhája: november

kinga_bandha2

November hónap bandhájának kíváncsiságát a sugárzás és a tudomány keltette fel hogy ellátogasson első Mysore stílusú astanga gyakorlására. Aztán itt ragadt, annyira, hogy idén Ö is tagja volt a  hetedhét országon és a “komfortzónán” túli, Mysore-ba elzarándokló különítménynek. Mit adhat egy bankár számára az astanga életstílus? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból! Fogadjátok szeretettel Kingát!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Kinga: Esküszöm!

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga jógával?
Kinga: Legelőször akkor fordult a figyelmem a jóga felé, amikor még rendszeresen squasholtam, és úgy éreztem, több nyújtógyakorlatra lenne szükségem. Tehát fizikális szinten közelítettem, az aszana gyakorlás felől. Lelki dolgokkal, kérdésekkel már akkoriban is folyamatosan foglalkoztam, de ezt elkülönítettem a jóga fogalmától. Megnéztem, melyik jógastúdió van közel a munkahelyemhez, és oda mentem. A hathának nevezett jógaórák megismerésével kezdtem, kíváncsi természet révén kipróbáltam más órákat is, de elég hamar jött Ricardo az ashtanga órájával. Ő is nagy hatást gyakorolt rám a nyugodt örömteljességével. Aztán hallottam a Bandha Works létrejöttéről, gondoltam, megnézem magamnak. Az ashtanga bevezető tanfolyam,a közösségi elvonulások, a többi gyakorlóval való beszélgetések egy másik dimenziót nyitottak meg számomra a jógában, illetve elkezdtem megérezni valamit az ashtanga jóga rendszerének különlegességéből.

BW: Hogy lett belőled rendszeres reggeli Mysore gyakorló? Nehéz volt az átállás a délutáni gyakorlásról? Mert ugyebár reggel jobb nyújtani…!?
Kinga: Amikor szóba került a reggeli mysore, és meséltek róla azok, akik már így gyakoroltak, figyeltem ahogy beszélnek róla. Lehetett látni az arcukon, a kisugárzásukon (a tiéden is), hogy ez valami különleges dolog, ami megérintette őket. Láttam a szóbeli korlátokat, amivel le tudnák írni ezt az érzést,így misztikusnak tűnt. Ez nagyon kíváncsivá tett. Mindemellett 3 “tudományosabb” dolog is emellett szólt: egyrészt, hogy reggel kevesebb a zűrzavaros gondolat; éhgyomorra jobb gyakorolni, mint akár 3 órával evés után; és hogy a hajnal, a reggel, az különlegesebb, mint a koraeste. Számomra nagy kihívás volt a koránkelés, hiszen fiatalkorom óta olyan bioritmusban éltem, hogy későn feküdtem és csak akkor keltem, amikor nagyon muszáj volt. Még a mai napig vannak nehézségeim azzal, hogy időben elaludjak. A rendszeres gyakorlás is hosszabb folyamat során alakult ki, talán még mondhatom, hogy mindig kialakulóban van. Szeretek ellátogatni a világ különböző pontjaira, a természetben kirándulni, biciklizni és ilyenkor a testem nem bírja még egy napon belül együtt, illetve sokszor a körülmények sem engedik, például egy jó kis sátrazás esőben..Ami erőt ad a nehezebb pillanatokban, hogy a gyakorlásra egy imaként, egy hálaadásként tekintek. Elkezdtem megtapasztalni azt, hogy a fix aszanasorozatnak, és a rutinnak milyen áldásos hatásai vannak.

BW: Úgy tűnik komolyak a szándékaid! Annak fényében meg különösképp, hogy idén télen Te is tagja voltál a “Forrás”-hoz ellátogató magyar különítménynek. Milyen volt Mysore-ban imádkozni, az astanga jóga legfőbb szentélyében?
Kinga: Ez volt az első hosszabb utazásom kelet felé, úgyhogy több szempontból is különleges volt. Az első benyomások nagyon intenzíven élnek az emlékeimben, ahogy zötykölődünk át Bangalore-ból Mysore-ba, a hostelben kapott reggeli íze, az első riksházás…Saraswathinál gyakoroltam, annyira bájos! Imádtuk, amikor elkezdett dalolászni igazítások közben :). A közösség, a közös célért összegyűlés nagy energiákat szabadít fel, ez az egész kerületben (Gokulam) érezhető, szótlanul, mert a befelé figyelés vágya hozza ide az embereket. Aztán hangosan, a közös éneklős imaalkalmakon :). Mindemellett tudtam, hogy lelkileg is a komfortzónán túl leszek végig, és ez nagyjából így is történt. A folyamatos hőség, por, az erdő hiánya, az ételek mint külső, és a különböző érzelmi “viharok”, félelmek megjelenése mint belső tényezők állítottak kihívás elé, illetve próbálták az egomat megingatni. Szükséges néha olyan helyzetek mellett dönteni, ami a komfortzónán túl van, mert csak ott találkozol igazán a lényeggel,és megérzel valamit a fizikai lét esendőségéből. Nekem ez az út ilyen döntés volt. Aki ashtangázik, annak nagyon ajánlom, hogy járjon itt. Ha úgy gondolja, hogy nem teheti meg,csak kezdje el megálmodni ;). Aztán egyszer csak ott találja magát kezében egy szívószállal és egy kókuszdióval a Shala előtt :).

BW: A megpróbáltatások, a rengeteg élmény és a komfortzónán túli történések dacára, kaptál-e választ a feltett avagy a fel nem tett kérdéseidre?
Kinga: Abban megerősített, hogy a ‘miért’-re vonatkozó válaszokat nem érdemes túl mélyen elemezgetni. Elviszi a fókuszt a jelenről a múltba, másrészt a gyakorlás által ‘észrevétlenül’ oldódnak korábbi feszültségek. A jövőből(‘hogyan lesz?’) jelenbe váltás nekem sokkal nehezebb. Ezen dolgozom tovább. Az egyik fel nem tett kérdésre pedig az a válasz érkezett ‘ igen, a kókuszdió egy csodálatos dolog!’ :)).

BW: Miben változott ha változott, az astanga gyakorlásod India után? Hol van most a kókusz? Azaz elnézést a fókusz!?
Kinga: Megtapasztaltam a letisztultságot, és ezt próbálom erősíteni. Kevesebb mozdulat, kevesebb helyezkedés, több légzés :). Szeretem a ‘szabályokat’, mert szerintem egy olyan keretet ad, amin belül teljes a szabadság, az elengedés. Egyébként gondolkodna az ember, hogy ezt most így kéne csinálnom, vagy úgy? Így pedig tudom, hogy van, elfogadom, tisztelem, és elmélyülhetek. A fókusz továbbra is a tristana. Illetve az az érzés is felerősödött, hogy az alapsorozat is annyira erőteljes és sokrétegű, hogy folyamatos a felfedezés, mind fizikálisan mind lelkileg. Kókuszvizet szoktam időnként vásárolni bioboltokban, egy kis képzelőerővel megközelíti az igazit :).

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Kinga: Érdekes, mert az upavistha konasana a válasz mindkettőre. Az első része, amikor a földön kell előrehajolni, az okozza számomra a legnagyobb kihívást, és feszültséget a testemben. Nehezemre esik előrehajolni, a lábamban érzek egy korlátot, főleg a hamstringben. Ez egy belső kellemetlen érzéssel párosul sokszor. Egyébként a supta konasana “második része” is ilyen, hiszen az is ebben a tartásban végződik. Az upavistha konasana “második része”, amikor a levegőbe emelem a lábamat, viszont nagy szabadság érzetet ad. Egyrészt a dristi, ami az ég felé tart, rátekintés a végtelenre, még a falon túl is. Az egész tartás egy ilyen kitárulkozás, nyitottság a világ felé, kombinálva a stabilitással, ami az asana kivitelezéséhez szükséges. Úgyhogy mondhatjuk, ez a kedvencem :).

BW: Kinga! Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Kinga: Természetesen a múlabandha. Az az alapja mindennek, stabilitás, életerő, áramlás … ezek a szavak jutnak eszembe. És általa lehet a többit is aktiválni.

BW: Az astanga tradícióban napi rendszerességgel gyakoroljuk az ászanákat – esetedben jó sokat -, tartjuk a bandhákat, izzadunk, komoly fizikai erőfeszítéseket teszünk. A külső szemlélő számára ez egy “nagyon” fizikai gyakorlás lehet. Te hogy éled meg ezt az egészet, mit jelent számodra az astanga jóga?
Kinga: Elsősorban egy utazás az egység felismerése felé, egy szemlélés, a különböző testi-lelki hullámok megfigyelése és mellékhatásként fizikálisan is erős. Épp ezért teljesen mindegy, hol tartunk a sorozatban. Az utazás, a próbálkozás mindenhol jelen van. A mostani gyakorlásom ugyanolyan “jó”, mint a 3 évvel ezelőtti, és a 3 év múlva levő. Nincsen tökéletes ászána, csak az ászanában megélt pillanat. Az, hogy haladunk más ászanák felé, szerintem azért szükséges, hogy rácsodálkozzunk, olyanokra is képesek vagyunk, amit korábban az elménk lehetetlennek ítélt meg, vagy a félelem korlátot emelt a megvalósítása elé. Az ashtanga egy út, eszköz a sok lehetséges közül, amely ugyanahhoz a hegycsúcshoz, célhoz tart. Ezért úgy gondolom, hogy nem mindenkinek ez az útja, és tiszteletben tartom a többi utat is. Amit megfigyeltem magamon a gyakorlás életembe lépése óta, az a fokozódó érzékenység a többi élőlényre, a csodálatos növény- állat és embervilág megőrzésére. Kicsi lépésekben mutatkozik meg, de hiszem, hogy ha az én figyelmem erősödik ebbe az irányba, akkor a környezetemé is, és ez egy hullám, ami időben jóval később ér partot…

BW: Köszönöm az interjút 🙂

Lucia Andrade interjú

LuciaA

Ana: Mikor és hogyan léptél a jóga útjára? Miként találtál az astangára?
Lucia:
Az egész egy gyerekkori álommal kezdődött: balerina szerettem volna lenni. Az a vágy hajtott, hogy olyan szakra felvételizzek, ami akkoriban még kevésbé volt ismert, viszont mindent felölelt, ami engem érdekelt – a testtel való önkifejezést.

Astanga jógával csak a 2000-es évek elején találkoztam annak ellenére, hogy már előtte is jógáztam valamennyit. Mielőtt még igazából elköteleződtem volna a napi gyakorlás mellett, tettem egy kitérőt az Iyengar jóga felé, és néhány más módszert is kipróbáltam. Egyik sem tudott ilyen hosszú ideig magával ragadni.

Ana: Ezek alatt az évek alatt milyen változások és átalakulások voltak a számodra legnyilvánvalóbbak és a legfontosabbak?
Lucia: Az elme békéje, a türelem és a vágy, hogy napról napra jobb ember lehessek. Természetes, hogy energikus gyakorlással a test megváltozik, én mégis a legjelentősebb változást érzelmileg és mentálisan éltem meg. Egészebbnek érzem magam, teljesebbnek, és nagyobb békét találok az ászanagyakorlásban.

Az idő múlásával a gyakorlás spirituális oldalával is elkezdtem foglalkozni, ezáltal új dimenziók jelentek meg az életemben.  A gyakorlásom az imám!

Lu1

Ana: Mi az a lecke, vagy melyek azok a leckék, amelyeket a gyakorlás során megtanultál és a legértékesebbnek gondolsz?
Lucia: Az elfogadás. Elfogadni önmagunkat és másokat, elfogadni azt, ahogy a dolgok történnek, anélkül, hogy siettetnénk, hogy bármit megváltoztassunk. Elfogadni a gondolatokat, az érzéseket és a határokat. Összességében a teljes elfogadás. Ez egy életeken át tartó munka, de a gyakorlás minden egyes nappal olyan helyzeteket mutat meg, ahol mindenekelőtt elfogadás, bizalom és teljes átadás szükséges…. így a varázslat megtörténik.

Ana: Mit mondanál azoknak, akik most ismerkednek ezzel a módszerrel?
Lucia: Azt, hogy élvezzék ki minden pillanatát ennek az utazásnak. Az életben az a fontos, hogy megtaláljuk az örömünket abban, amit csinálunk. Ne kezdjünk el gyakorolni, ne legyünk vegetáriánusok vagy meditáljunk csak azért, mert valaki azt mondja, hogy ez jó nekünk. Fontos, hogy megfigyeljük szokásainkat, hogy a mindennapjainkat laboratóriummá alakítsuk, ahol mi vagyunk önmagunk kutatói. Figyeljük meg, hogy mikor érezzük jól magunkat, mikor vannak pozitív gondolataink, mikor van nagyobb kedvünk a gyakorláshoz, és figyeljük meg az ellenkezőjét is, így már jóval könnyebb lesz megtalálni azt, ami nekünk jó, hiszen a változás belülről történik kifelé.

Az út hosszú és izgalmas, elég minden egyes lépését élvezni, nyitottnak lenni a tanulásra, és hagyni, hogy minden a maga idejében érkezzen.

A legfontosabb, hogy minden nap leterítsük a szőnyeget, és türelmesek legyünk. A gyakorlás a legjobb vezetőnk ezen az önismereti úton.

Ana: Mit tanácsolnál annak, aki nehéz pillanatokon megy keresztül a gyakorlása során, legyen az fáradtság, fájdalom, időhiány vagy más?
Lucia: Azt, hogy kezdje lassan. Ha most nincs egy órája, akkor legyen csak napi 15 perc napüdvözlet és a három levezető ászana, legyen meg a türelme ahhoz, hogy majd az az időszak, amit eddig a gyakorlásra szánt, újra szabaddá válik.

Azt, hogy gyakoroljon, amennyire csak lehetősége van, hiszen a mai gyakorlás az, ami a holnapit segíti, minél tovább halogatjuk, annál nehezebb újra ritmusba lendülni.

Gyakoroljon, ahogy teheti; ma 5 perc légzés, holnap egy napüdvözlet, majd utána egy kicsivel több, így lassan, lépésről lépésre felépítheti a gyakorlását, amelyet hosszabb ideig fenn tud tartani.

Ne úgy kezdjünk neki, hogy egy héten csak egyszer, de egyből 3 órát gyakorlunk, jobb, ha minden nap egy kicsit, így nincs nyomás, és a gyakorlás rutinná válik.

A fájdalommal érdemes felkeresni egy képzett tanárt, és vele dolgozni lépésről lépésre. A jógát használhatjuk fizikai, érzelmi és spirituális gyógyításra, de ha nem megfelelő irányítás alatt dolgozunk, az sérüléshez és fáradtsághoz vezethet. Ezért is nagyon fontos, hogy képzett tanárt keressünk.

Sharath mindig mondja, hogy egy kés ugyanúgy használható gyümölcs felvágására, mint emberölésre. A kés eszköz, ahogy az ászanagyakorlás is; használatától függően különböző eredményt kapunk.

Ana: Mit jelentenek számodra a fegyelem és az elkötelezettség szavak a jóga gyakorlásában?
Lucia: A fegyelem az a képességünk, hogy azt választjuk, ami számunkra hosszú távon a legjobb, akkor is, ha most még nem az. Például minden nap korán kikelni az ágyból, amikor kint még hideg van, azért, hogy gyakorolhassunk. Ez belső fegyelmet igényel, enélkül lennének napok, amikor nem kelünk fel.

Az elköteleződés az, ha valamit szeretettel teszünk. Nemcsak korán kelünk, hanem örömmel kelünk, megtaláljuk azt, ami előrevisz, megmozgat, ami kíváncsivá tesz… így fegyelmezettnek lenni is sokkal könnyebb.

A jóga gyakorlásához az odaadás, az elkötelezettség és az eltökéltség nagyon fontos, ezzel a három dologgal a fegyelem már nagyobb erőfeszítés nélkül megvan.

A szeretet az iránt, amit csinálunk, nélkülözhetetlen ennek kialakulásában.

Luc2

Ana: Jelenleg egyike vagy azon kevés női tanárnak, akiket a KPJAYI „certified” minősítéssel hitelesített – Latin-Amerikában pedig az egyetlen. Mit változtatott ez az utadon?
Lucia: Van egy természetes varázsa annak, ha az embernek titulusai vannak,  ami igazából csak azt az energiát biztosítja, amit abba fektetünk, hogy a titulust elérhessük.

Szerettem volna, ha megvilágosodást hoz (nevet)… de helyette nagyobb felelősséget és elköteleződést hozott. Úgy érzem, hogy minden értelemben „házasságot” kötöttem a jógával, az életem még jobban körülötte forog, hogy minél többet tanuljak erről a tudományról, hogy minél jobban tudjam a mindennapjaimban alkalmazni és emberként fejlődni.

Nelson Mandela egyszer azt mondta: „Egy magas hegy megmászása után az ember csak arra jön rá, milyen sok más hegy várja még. Megálltam itt egy pillanatra, hogy megpihenjek, hogy lopva vessek egy pillantást a ragyogó kilátásra, és hogy visszatekintsek a megtett távolságra. De csak egy pillanatig pihenhetek, mert a szabadsággal felelősség jár, és nem időzhetek sokáig: a hosszú út még nem ért véget.”

A „certified” tanárként hitelesítés egy magas hegy, de vannak ennél magasabbak. Ezért hálás vagyok, hogy elérkeztem ide, felismerem a vele járó felelősséget, és folytatom az utam még több odaadással, és remélem, még több alázattal.

Ana: Mi a véleményed arról, hogy a módszer az elmúlt években egyre népszerűbbé vált?
Lucia: Ez egy olyan dolog, amit Krishnamacharya kért cserébe a tanításaiért: hogy a jóga üzenete elterjedjen, és mindenkihez eljusson jótékony hatása.

Évről évre egyre nehezebb Mysore-ban tanulni, évről évre egyre többen gyakorolnak. Nagyon jó, hogy az emberek a személyes átalakulás útjára léptek, hogy egyre több tudatos ember létezik a világban.

Nem fontos a szándék, ami a jógához vezet minket – őszinte és odaadó gyakorlással teljes mértékben átalakulunk.

Ana: Milyen a kapcsolatod Sharath Joisszal, mennyire fontos számodra mint gyakorló számára a jelenléte az utadon?
Lucia:
Sharath Jois a tanárom, olyan ember, aki rendkívül fontos a szádhanámban. A törekvése és az elkötelezettsége az, ami napi szinten inspirál ezen az úton. Ő az, aki bölcsességet hoz, kihívás elé állít, segít tudatossá válnom, kétségbe von, aki felkelti a vágyat bennem arra, hogy jobb ember legyek… Ő az én gurum, aki elhozta a tudás fényét és felszabadított a tudatlanság sötétségéből, akinek örökké hálás leszek.

Az interjút készítette: Ana Claudia
Forrás:http://ashtangayogafloripa.blogspot.hu/2014/12/entrevista-com-lu-andrade.html?m=1
Fordította: Melo Annamária

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved