A hónap témája: szex, halál, alvás, szeretet, varázslat és pratjáhára

Jivamukti

Következzen július hónap Jivamukti témája Sharon Gannon tollából:

“Mindenre, amit látunk az Önvalónkként kell tekinteni”
Sándilja Upanisad

Gurudzsí, mi az a pratjáhára?,” kérdeztem a tanáromat. Ő közelebb jött hozzám, úgy fordította fejem, hogy a fal felé nézzek, és azt kérdezte: “Nézd a falat, mit látsz?”. “A falat?” – kérdeztem bizonytalanul. “Ha a falat látod, akkor még gyakorolnod kell a pratjáhárát, utána már Istent fogod látni, semmi mást.”

A jóga tantrikus gyakorlat, amely során a gyakorló próbál a létezés minden formájára Isten élő megnyilvánulásaként tekinteni. A szamádhi jógikus állapotában a lét ilyen Egységét éljük át. Az önmegvalósított jógik a világot nem önmaguktól elkülönülő, mások (élőlények vagy élettelen tárgyak) által elfoglalt élettérnek látják. Az ilyen jógik az Önvalót/Istent látják mindenben. A másság illuzórikus megjelenésén túl kell lépnünk, ha át szeretnénk törni az elkülönülés olyan téves megnyilvánulásain, mint az én és mások, az én és természet, vagy az én és Isten. Gyakorlatilag ez azt is jelentheti, hogy elkezdesz másokra figyelni, kapcsolódsz azokhoz a személyekhez, akikkel találkozol, sőt a Földre, az állatokra, a fákra, a növényekre, és még a patakokra, a folyókra, az óceánokra, az esőre és a szélre is személyként tekintesz. A világot nem élettelen tárgyak és érzésre képtelen állatok, növények, ásványok, természeti erők összességeként értékeled, hanem mindezeket olyan egyénnek tartod, mint amilyen te magad is vagy. Ha a világot eképpen élőnek tekinted, akkor sokkal könnyebb lesz együttműködnöd a környezeteddel, nem fogod magad magányosnak vagy passzív áldozatnak érzeni, akin mindenki csak átgázol. A pratjáhára az érzékelésünk tisztítása – azaz megtanulni, hogy ne csak azt higgyük el, amit a szemünkkel látunk, hanem nézzünk mélyebbre. Ha valóban sikerül mindenkit hozzád hasonló személyként látni, akkor ez a szemlélet új utat nyit majd meg, és kapaszkodási pontot ad, amely által átjuthatunk az elkülönültség illúzióján.

Biztosan tudod, hogy milyen érzés a szerelem; először ő is és te is külön személyeknek tűntök, de a kettőtök közti sok hasonlóság megigéz és egyre közelebb hoz titeket egymáshoz, míg a benneteket elválasztó elkülönültség teljesen fel nem olvad. Szinte úgy érzed, hogy ti valójában ugyanaz a személy vagytok. Előfordulhat, hogy ez az érzés csak egy pillanatig tart, de abban az adott pillanatban nincs kétséged, hogy ez lehetséges. Azt mondják, hogy mindenki számtalanszor átéli a Kozmikus Valóságot az élete során. Nem kell, hogy megvilágosodott személy vagy szent legyél ahhoz, hogy átéld a létezés Egységét: ez megtörténik az orgazmus és a halál pillanatában is. Illetve minden éjjel tapasztaljuk amikor aludni megyünk: a mély alvás állapotában elveszíted az éneddel/személyiségeddel való kapcsolatodat, nem különálló énként tapasztalod magad, hanem mindent elengedsz. Azonban a legtöbb ember számára az orgazmus, a halál és a mély alvás okozta egyesülés önkéntelen, túl van a tudatos irányításon.

A jógik a mély alvás állapotát keresik ébrenlét alatt is, a folyamatos extázis tudatos átélését, amely olyan mint egy vég nélküli orgazmus; ugyan használhatjuk az orgazmus metaforáját, de éppúgy halált is írhattam volna helyette. Számos tantrikus gyakorló a halálon meditál, mások a szexen vagy az alváson. A tantra szó azt is jelenti, hogy túlnyúlni valamin. A tantrikus jógi annyira túlnyúlik az én és a mások érzékelésén, hogy az észlelésük varázslatos módon minden létezést behálóz, természetesen ebbe Istent beleértve. A megvalósított jógi számára nincs semmi Istenen kívül.

A szex szó elkülönültséget jelent. Etimológiai szempontból a szex szó a latin seco vagy secare gyökből származik, amely jelentése elvágni vagy szétválasztani. Valójában az orgazmus élménye a szex, azaz elkülönültség érzésének feloldása, amely során a személy elveszíti önmagát és – még ha csak egy pillanatig is – az Egység magasabb rendű élményét éli át. A halál pillanatában a személy elválik a testétől és beleolvad az óceán-érzésbe: már nem hús-vér testben élő önálló létezőként azonosítja magát, hanem a lehetőségek óceánjának egy cseppjeként. A szamádhi állapota hasonlít az orgazmushoz, a halálhoz és az alváshoz, mivel ennek során is feloldódik minden elkülönültség az Egység valóságában. A jóga azt jelenti, hogy összekötni, beolvadni, csatlakozni. A jóga a szex ellentéte, mivel a szex elkülönülést jelent, a jóga pedig egyesülést. A jóga a feltétel nélküli szeretet állapota. A jóga varázslatos küldetése az, hogy mindenkiben meglássuk önmagunkat, azaz olyan mélyre nézzünk másokban, hogy a másság eltűnjön és csak az Önvaló (Isten) és a Szeretet maradjon. A pratjáhára (mélyen befelé figyelés) gyakorlásával kifejleszthetjük a képességet, hogy túltegyük magunkat más lények eltérő fizikai megjelenésén, és azt érzékeljük, ami mindent és mindenkit összeköt: az univerzális oldószert, a végtelen szeretet isteni erejét, amely valójában mindenki lényének esszenciája.

–Sharon Gannon

Archívum

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved