Ebben a rovatunkban, havi rendszerességgel bemutatunk egy izgalmas jógás személyiséget a Bandha Works Jógaiskola növendékei közül. Fogadjátok Őket szeretettel:

Február-március

Hosszú idő elteltével ismét megosztva intéltük oda a hónap bandhája címet. A “párocska” egy astangás véletlennek köszönheti az egymásra találást, úgy tűnik  azonban nem csak egymásra, hanem valami másra is nagyon rátaláltak. Bár ha jobban belegondolok nem is Ők találtak egymásra, hanem az astanga talált rájuk és hozta össze őket. Azt hogy mit lehet kihozni egy pszichológus és egy vegán sajtmester kapcsolatából, nyolcággal fűszerezve azt a következő interjúból tudhatjátok meg. Fogadjátok szeretettel közösségünk oszlopos tagjait Rózsát és Martint! A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Rózsa és Martin
Hungary
Január

Január hónap bandhája bevallottan rongálja a bandhás matracokat és szereti a pizzát. Az egészet. Meg a tapaszt is. Fogadjátok szeretettel Orsit aki stabilitásra és éberségre vágyik a gyakorlás által, és ígéri, hogy minden körülmények között tartani fogja a mula bandhát. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Orsi
Hungary

2016

December

December hónap bandhája Astanga Mysore programunk oszlopos tagja, a legszorgalmasabbak egyike, szinte a nyitás óta, kapunyitásra jár. Nem is maradt el az eredmény… 15 év “múltikúlturális” munkaviszony után, hátat fordítva eddigi sikeres életének, nekivágott az ismeretlennek, hogy a legszentebb astanaga intézményben folytassa tanulmányait. A különösen izgalmas Mysore-i két hónap elteltével, visszatérve az anyaföldre egy gyökeresen új élet vette kezdetét. Fogadjátok szeretettel a “nyers” stílusáról hírhedt, májszorcsomagos Esztert… A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Eszter
Hungary
November

November hónap bandhájának kíváncsiságát a sugárzás és a tudomány keltette fel hogy ellátogasson első Mysore stílusú astanga gyakorlására. Aztán itt ragadt, annyira, hogy idén Ö is tagja volt a  hetedhét országon és a “komfortzónán” túli, Mysore-ba elzarándokló különítménynek. Mit adhat egy bankár számára az astanga életstílus? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból! Fogadjátok szeretettel Kingát! A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Kinga
Hungary
Június

Június hónap bandhája  – “májussal” egyetemben – szintén tagja voltál az idei Mysore-i bandhás delegációnak – “májussal” egyetemben – Ö sem úszta meg szárazon, feje tetejére állt a világa. Fogadjátok szeretettel Annamarit aki először tartott a jógától, majd másfél év tradicionális reggeli astanga gyakorlás után, felmondott a munkahelyén és elment teljes munkaidőben jógázni. Vajon helyesen döntött? Megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Annamari
Hungary
Május

Május hónap bandhája mozgóképkockák segítségével kezdte meg a jóga otthoni gyakorlását, majd viszonylag rövid időn belül “összeszűrte a levet” a Jois család összes tagjával – jógaoktatással foglalkozókkal -, nem is akárhol. Fogadjátok szeretettel Fruzsit na meg a Purusa-Prakriti-t, történetet a világot látott „cukker nagyi”-ról és még sok minden mást: A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Fruzsi
Hungary
Április

Április hónap bandhája foglalkozását tekintve angol szakfordító, de ha valami furcsa módón “megszünnének” a nyelvek a földön, akkor festőművészként is a társadalom igen hasznos és megbecsült tagja lehetne. Astanga identitását illetően fanatikus Mysore-os, abból is a nyitásra – reggeli 5 óra, vagy akár kicsit előbb is – érkező “mániákus” fajtából. Igen gyorsan állt rá a tradicionális heti hat (ászana) gyakorlásra, amit a mai napig is szorgalmasan fenttart. Azt, hogy milyen út vezetett a “hívő astangás” tudatállapotig, megtudhatjátok a következő izgalmas interjúból. Fogadjátok szeretettel Anita megragadó történetét: A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Anita
Hungary
Március

Az astanga vinyásza jóga a családos (grihasta) emberek számára kifejlesztett rendszer. Nem kell elvonulnod a világtól és aszkétikus életet élned egy barlangban – persze ha szeretnél ennek sincs akadálya -. Napi másfél-két óra gyakorlás mellett, a társadalom hasznos része lehetsz, “teljes értékű” életet élhetsz. Lehet jó állásod, barátaid, járhatsz szórakozni és akár még el is jegyezheted szíved választottját. Az e havi hónap bandhája is így tett, azaz így tettek, mivel ketten vannak. Heti hatszor gyakorolva, boldogan élik példaértékű astangás életüket. Fogadjátok szeretettel Anit és Danit 🙂 A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Ani és Dani
Hungary
Február

Eddig sem volt könnyű válogatni az izgalmasnál-izgalmasabb bandhás astanga gyakorlók közül, ki legyen az adott hónap „bandhája”, de pár hónapja igazán különleges szituációba „keveredtünk”. Bejelentkezett hozzánk egy indai úriember, hogy astanga vinyásza jógát szeretne tanulni nálunk. Hogyan sodorta az élet Magyarországra, miért éppen astanga jóga, miért épp a bandhaworks? Megtudhatjátok a következő interjúból, fogadjátok szeretettel Sharad-ot. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Sharad
India

2015

Február

A “bölcs cirkuszművésznő” és a “nem egyértelműen szimpatikus pasas”! A hónap bandhája röviden, őszintén a lényeget összefoglalva jellemzi a Bandha Works két oktatóját az interjúban. Ennek ellenére – vagy éppenhogy ezért – megtarthatja a címet… Fogadjátok szeretettel Karcsit, a szókimondó jogász, igaz, spirituális történetét ami nem születéssel, hanem halállal kezdődött, nem ingyen hanem a pénzért. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Karcsi
Hungary
Január

Bár jó nagy csúszással de, íme a Hónap bandhája interjúrovatunk januári száma. Szeptember után ismét nem egyvalaki, hanem egy pár tudhatja magáénak a címet. Lassan öt éve koptatják szorgalmasan a matracot, mi több egyre szorgalmasabban, napi szinten kelnek korán, és vesznek részt az Astanga Mysore programunkban. Ennek a ténynek a cicájuk nem feltétlenül örül annyira, állítólag a játékkal töltött idő csökkenő tendenciát mutat… Ritka ajándék az emberi születés, nem érdemes elpazarolni, “jógázni kell”, de hát ezt egy macska úgysem értheti. Fogadjátok szeretettel a Bogival és Jenővel készült izgalmas interjút, amiből többek között az is kiderül, mi is a család férfitagjának a perverziója…. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Bogi és Jenő
Hungary

2014

December

December hónap bandhája foglalkozását tekintve informatikus, közösségünk azon tagja, akire mindig és minden körülmények között lehet számítani. Astanga identitását illetően fanatikus Mysore-os, viszonylag rövid idő alatt állt rá a tradicionális gyakorlási metódusra. Fogadjátok szeretettel a mindig mosolygós, afterpractice események állandó résztvevőjét: Patrikot. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Patrik
Hungary
November

“…A Bandha Works valójában traumatológia. A korábban szerzett testi-lelki sérüléseket gyógyítgatjuk, és eközben bizony elkerülhetetlenül ránk tör(het) a sírás. A pityergés egyúttal jó visszajelzés is: egyrészt fény derül általa egy feloldásra váró blokkra, másrészt jelzi, hogy elkezdődött a tisztulás folyamata…” A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Andi
Hungary
Október

Izgalmas interjú “Isten ajándékával” a New York-i képzőművésszel, aki Richard Freeman-él kezdett el alsónadrágban astangázni, majd az élet Budapestre sodorta. Szó lesz Eddie Stern-ről, Richard Freeman-ről, Madonnáról… Fogadjátok szeretettel William-et, október hónap bandháját! A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
William
United States
Szeptember

Rendhagyó módon szeptember hónap bandhája nem egy személy, hanem egy egész család. Mindhárman rendszeresen látogatják iskolánkat, közösségi munkájuk és az astanga jóga iránti elkötelezettségük vitathatatlan. Fogadjátok szeretettel a Bandha Works álompárját, azaz álom triumvirátusát: Ágit, Gábort és Tappancsot! A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Ági, Gábor, Tappancs
Hungary
Augusztus

Augusztus hónap bandhája egy maratonfutás után ismerkedett meg az astanga jógával, és úgy tűnik ez az esemény gyökeresen megváltoztatta a mindeddig sem unalmas életét. Eddig nem tapasztalt mélységek, dráma és könnyek, születés és halál, majd egy izgalmas felfedezés. Talán egy új mérföldkőhöz érkezett élete? Mindez kiderül a hónap bandhája interjúból; fogadjátok szeretettel Dalmát! A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Dalma
Hungary
Július

Július hónap bandhája az egyik legrégebbi tanítványunk, és több szálon kedves a szívünknek. Közösségi munkája kiemelkedő, rengeteget segít nekünk, hogy a Bandha Works zökkenőmentesen tudjon üzemelni. Az utóbbi időben élete igen izgalmas, fordulatokkal teli, hirtelen lett nagycsaládos, de ennek ellenére vagy éppen ezért maradéktalanul fenn tudja tartani reggeli astanga gyakorlását, ami példaértékű… A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Csilla
Hungary
Június

Június hónap bandhája fiatalon szembesült a kegyetlen mulandósággal, de hála egy kiváló orvosnak és a nagyszerű családjának kapott még egy kis időt, hogy rátaláljon az örökkévalósághoz vezető útra. A viszontagságos kezdet ellenére (vagy éppenséggel pont ezért) rendkívül vidám, élettel teli és felettébb szorgalmas fiatalembert ismerhettünk meg Dávid személyében. Fogadjátok Őt szeretettel. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Dávid
Hungary
Május

Április után ismét egy felettébb mosolygós, jókedélyű lány a hónap bandhája. A Mysore programunk lelkes látogatója, szinte minden reggel a matracon kezdi a napot, hogy aztán feltöltődve, energiától kicsattanva vágjon neki a kihívásokkal teli “Startup” munkanapnak. Fogadjátok szeretettel: Ritát.gramunk lelkes látogatója, szinte minden reggel a matracon kezdi a napot, hogy aztán feltöltődve, energiától kicsattanva vágjon neki a kihívásokkal teli “Startup” munkanapnak. Fogadjátok szeretettel: Ritát. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Rita
Hungary
Április

A hónap bandhája címet próbáljuk mindig részlehajlás nélkül, tisztán a matracon “nyújtott” odaadás és szorgalom alapján odaítélni az arra érdemes gyakorlónak. Nincs ez másképp ebben a hónapban sem, egy heti hatszor reggel gyakorló, szuperkedves, mindig mosolygós lányé a cím. Amellett, hogy kisugárzása fényt visz a reggelekbe, a vegán sütemények terén is igazi szakértő, amit a folyamatos minőségellenőrzés céljából a Bandha Worksbe hozott termékminták is igazolnak. Ma például a kókuszgolyót teszteltük. Remélhetőleg ez nem befolyásolt minket a döntéshozatalban… Fogadjátok szeretettel április hónap bandháját: Líviát A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Lívia
Hungary
Március

Kivételes alkalom, hogy március hónap bandhája nem egy Bandha Worksös növendék, hanem mysore-i lakos. Ebben a hónapban a rovat szerkesztője szokásos éves továbbképzésén tartózkodott Indiában, így “jobb híján itt kellett” találni egy izgalmas astanga gyakorlót. A választás egy KPJAYI-s (K. Pattabhi Jois Ashtanga Yoga Institute) évfolyamtársra esett, aki dzsáin család sarjaként, mély spirituális gyökerekkel rendelkezik, így kivételes szemszögből enged betekintést az olvasónak egy indiai brahmin astangás gyakorlásába. Fogadjátok szeretettel Pavithrát. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Pavithra
India
Február

Február hónap bandhája egy gyanúsan csöndes srác. Halkan, feltűnés nélkül érkezik, és ugyanígy távozik, november hónap bandhájával ellentétben makulátlanul betartja a házirendben egyértelműen lefektetett 8-as pontot is. A hangsúly a “gyanúsan” jelzőn van mivel, valahogy az egész “ByeAlexos” hipszter éne azt sugározza, hogy a visszafogott, már-már antiszociális viselkedés mögött valami nagyon izgalmas rejlik. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Amandzs
Hungary
Január

… Január hónap bandhája is ehhez a “kaszthoz” tartozik, az élete az astanga. A munka mellett, és azt gondolom néha-néha alatt is, az esze a nyolc ág körül forog. Éves szabadsága túlnyomó részét az irányzatnak “ajánlja”, külföldi, nagy tapasztalattal rendelkező tanárok keze alatt képzi magát. Ő Kriszti, a januári hónap bandhája, fogadjátok szeretettel!  A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Kriszti
Hungary

2013

December

Azért esett a választás Szilvire ebben a hónapban, mivel azon kevés magyar astangások közé tartozik, aki a világot jelentő matracot nem vezetett órán kezdte el koptatni, áztatni, hanem már rögtön a “pályafutása” elejétől Mysore stílusban gyakorol, követve ezzel a dél-indiai astangás hagyományokat. Csaknem egy évnek kellett eltelnie amíg “eljutott” egy, a manapság oly divatos és a nagyközönség által legtöbbet látogatott gyakorlási módra: a vezetett órára. A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Szilvi
Hungary
November

Dávid mindig kifogástalan üzletemberként érkezik jógaórára, öltöny, nyakkendő, fényesre kefélt fekete lábbeliben. Majd egy szempillantás alatt, autentikus jógivá változik kb. csak a brahmin zsinór hiányzik róla. Azon kevesek közé tartozik, akik nagy figyelmet fordítanak az előkészületekre is, nála elképzelhetetlen egy jógafoglalkozás előzetes tisztálkodás (mosdás, zuhany) nélkül. Most annak kellene következnie, hogy az óra kezdetéig mély meditációba merül, ezzel előkészítve spirituális gyakorlását a mélyebb megélés érdekében. Ez sajnos nem fedné a valóságot… A teljes interjú itt olvasható!

Author Photo
Dávid
Hungary

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved