A hónap bandhája: május

Prezi Rita

Április után ismét egy felettébb mosolygós, jókedélyű lány a hónap bandhája. A Mysore programunk lelkes látogatója, szinte minden reggel a matracon kezdi a napot, hogy aztán feltöltődve, energiától kicsattanva vágjon neki a kihívásokkal teli “Startup” munkanapnak. Fogadjátok szeretettel: Ritát.

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: “Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?”
Rita: Esküszöm.

BW: Hogyan találtál rá az astanga vinyásza jógára?
Rita: Niki barátnőm már évek óta gyakorol, ő beszélt rá az első órára. Kb. egy évig agni jógára jártam, néha-néha elmentem vezetett astangára, aztán egyik reggel úgy ébredtem, hogy én bizony elmegyek a reggeli órára. Kicsit meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a mysore nem vezetett. A sorozatot sem tudtam, de odaállítottál Blanka mellé, ami nagy segítség volt. Később papírból csináltam, majd egy szép napon elvetted a papírt is. 🙂

BW: Miben más számodra a mysore-stílusú gyakorlás, mint egy vezetett astanga jógaóra?
Rita: Reggel a figyelem könnyebben fordul befelé, ez segíti a fókuszálást. A saját légzésritmusomban, a saját tempómban gyakorolhatok, több időt szentelhetek egy-egy ászanának, el tudok mélyedni azokban a pozíciókban, amelyek kihívást jelentenek. Belülről vezérelt gyakorlás, ahol a tanár segítőként és támogatóként van jelen. Az önálló gyakorlás ráébreszt, hogy nem a többieknek és a tanárnak való megfelelési kényszerből kell csinálni az ászanákat. Csak magaddal foglalkozol, a testeddel és a testérzetekkel, csak Te vagy abban a másfél-két órában, semmi más. Ez óriási szabadság: nem “mondják meg”, mit kell csinálni, azért csinálod, mert szabad akaratodból így döntöttél, mert te szeretnéd.

BW: Nehéz volt átállni a délutáni gyakorlásról a reggelire?
Rita: Nagyon nehéz. A reggeli jóga komoly önfegyelmet kíván és lemondásokkal jár. Ez egy életforma. Másokkal egyetértésben én is azt vallom, hogy a reggeli gyakorlás előző este/délután elkezdődik. Számít, mikor és mit eszel (utoljára), fegyelmezetten ágyba kell menni 10 órakor, akkor is, ha még nagyon megnéznél egy filmet, és akkor is, ha éjfélig a plafont nézed. A hét előrehaladtával persze az ember egyre fáradtabb, és eljön a pont, amikor magától bedől az ágyba 10-kor, mint egy zsák. 🙂 Már az első alkalommal megtapasztaltam, mennyire más a nap, ha gyakorlással indul. Nekem a jóga utáni órák a legaktívabbak, ilyenkor vagyok a legélesebb, megnő a koncentráció, összeszedett vagyok és fókuszált. Sokkal rövidebb idő alatt képes vagyok elvégezni olyan feladatokat, melyekhez máskor többszörös idő kell.

BW: Egy startup cégnél keresed a jógabérletre valót, és egy startup jógaiskolában astangázol. Van olyan, hogy startup függőség? Mik lehetnek a szellemiségbéli párhuzamok a két intézmény között?
Rita: Szerintem mindenki megtalálja azt a közeget, ahol úgy érzi, otthon van, mert olyan emberekkel lehet együtt, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő, akik inspirálják, akiktől tanulhat. Ilyen hely a Prezi és a Bandha Works is. 🙂 Mi a közös a szellemiségben? Olyan emberekkel vagyok kapcsolatban mindkét helyen, akik hisznek abban, amit csinálnak és szívvel lélekkel teszik ezt. Fontos számukra, hogy jobbá tegyék a világot maguk körül, pozitív példát mutassanak másoknak. Kiálljanak magukért, egy olyan életformát hozzanak létre, amelyben boldogok és ki tudnak teljesedni. Fontos a folyamatos fejlődés, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha apránként mindig kijjebb és kijjebb toljuk a határainkat, beleállunk a kényelmetlen helyzetekbe.

BW: Profi recruiterként (toborzási és kiválasztási specialista) jól ismert fogalom lehet számodra a burnout szindróma. A multik és a startupok térhódításával egyre többen esnek áldozatul a pár évtizede még ismeretlen kórnak. Gyógymód lehet-e a napi szintű jógagyakorlás a kiégésre, vagy ellenkezőleg gyorsítja a folyamatot, mivel az astanga tekintetében is igen intenzív fizikai igénybevételről van szó? A korán kelésről már nem is beszélve!
Rita: Napjainkban már nincs munkaidő, feladat van, amit meg kell csinálni. Dolgozhatsz otthontól, a tengerpartról, éjjel, délután, tőled függ, mikor és honnan, a lényeg, hogy kész legyél a megbeszélt határidőre. Ebben az életformában tejes mértékben a saját felelősségünk, hogyan osztjuk be az időnket. Mi döntjük el, mennyit foglalkozunk munkával és mennyit feltöltődéssel. Érezzük, ha már kedvetlenül megyünk be dolgozni, ha feszültek vagyunk és agyon hajtottuk magunkat, ha ingerülten válaszolunk már egy ártatlan kérdésre is. A jóga segít oldani a stresszt, de ez csak a kezdet. A napi szintű gyakorlás olyan, mint a drog. Elkezded, és annyira jól érzed magad tőle, annyi energiát ad, hogy nem bírod abbahagyni, egyszerűen csinálnod kell, újra és újra. Nehéz az élményt szavakban kifejezni. A gyakorlás maga egy óriási flow élmény, a figyelem egyhegyű lesz, minden mást kizársz, amíg gyakorolsz. Nem tud beférkőzni a gondolataid közé sem a munka, sem a család, arra a másfél – két órára ezek a dolgok egyszerűen megszűnnek. A jóga karbantartja a fizikai testet, ami erős lesz és rugalmas. Én imádom, hogy reggel lefáradok, így nem okoz gondot az egész napos egy helyben ülés. Megváltozik a tartásod, kihúzod magad, egyenesen jársz. Intenzív fizikai igénybevétel, amihez szépen hozzáedződik a test. Nyilván nem heti hat gyakorlással kell kezdeni, a fokozatosság itt is lényeges, függően attól, mennyit sportolt valaki, mielőtt elkezdett jógázni. A korán kelés? Az fájdalmas, de megéri. Csodás reggel az ébredő város. 🙂

Egyéb hatások? Nyugodt leszel, kiegyensúlyozott, békés. Elkezded elfogadni a világot olyannak, amilyen. Szépen elhagyod a kontrollmániát. A megfelelési kényszert. Megismered a tested, megtanulod elfogadni és szeretni magad olyannak, amilyen vagy. A jóga türelemre tanít. Megtapasztalod, hogy kemény munka, sok gyakorlás és lemondás útján jutsz mindig előrébb és előrébb. Aztán, mire három év múlva meg tudsz csinálni egy pózt, rájössz, hogy nem is ez a lényeg, hanem az út, ami odáig vezetett és formálta a személyiségedet, és amin folyamatosan rajta vagy.

BW: A munka után (vagy előtt) térjünk vissza a matracra. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik egyelőre kihívást jelent számodra?
Rita: Az utthita haszta pádángusthászana a kedvencem. Több kihívást jelentő ászana is van a sorozatban: most a rövid távú cél a lótusz. Ezzel egy időben dolgozom a hídon (úrdhva dhanurászana) és a hátrahajlításon. Ha meglesz a lótusz, jöhet a másik nagy kedvencem, a a baddha kónászana.

BW: Ahogy az lenni szokott, elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Rita! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Rita: Uddijána bandha, legyen ez a hónap bandhája. 🙂 Ez is kell ahhoz, hogy (jól) menjen a hátrahajlítás, az előre és hátraugrások, ezekben még sokat kell fejlődnöm. (Meg minden másban is, de most ezt választottam )

BW: Köszönöm az interjút!

Archívum

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved